Vissza a Jogszabálykeresőre

Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

18/2001. (XII. 19.) KüM–PM együttes rendelet

a Kereskedelmi Vámtarifa kihirdetéséről szóló 64/1995. (XI. 24.) IKM–PM együttes rendelet módosításáról

2002.01.01.

A vámtarifáról szóló 1995. évi CI. törvény 22. §-ának d) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeljük el:

1. § A Kereskedelmi Vámtarifa kihirdetéséről szóló 64/1995. (XI. 24.) IKM–PM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) 2. számú melléklete az e rendelet 1. számú mellékletében foglaltak szerint módosul.

2. § Az R. 3. számú melléklete helyébe e rendelet 2. számú melléklete lép.

3. § Az R. 4. számú melléklete helyébe e rendelet 3. számú melléklete lép.

4. § Az R. 5. számú melléklete helyébe e rendelet 4. számú melléklete lép.

5. § Az R. 6. számú melléklete helyébe e rendelet 5. számú melléklete lép.

6. § Ez a rendelet 2002. január 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a 2002. január 1-jét követő vámkezeléseknél kell alkalmazni.

Dr. Martonyi János s. k.,
külügyminiszter

Varga Mihály s. k.,
pénzügyminiszter

1. számú melléklet a 18/2001. (XII. 19.) KüM–PM
együttes rendelethez


Az R. 2. számú melléklete a következőképpen módosul:

1. Árucsoport

1. A 0101 vámtarifaszámot követő egyvonalas árumegnevezéstől a 0101 20 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
0101 10 – Fajtatiszta tenyészállat:
0101 10 10 00 – – Ló
0101 10 90 00 – – Más
0101 90 – Más:
– – Ló:
0101 90 11 00 – – – Vágásra
0101 90 19 00 – – – Másféle
0101 90 30 00 – – Szamár
0101 90 90 00 – – Lóöszvér (muli) és szamáröszvér

2. A 0102 10 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Fajtatiszta tenyészállat:

3. A 0103 10 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Fajtatiszta tenyészállat

4. A 0104 10 10 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Fajtatiszta tenyészállat

5. A 0104 20 10 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Fajtatiszta tenyészállat

6. A 0106 00 10-től a 0106 00 90 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Emlősök:
0106 11 00 – – Főemlősök:
0106 11 00 00 – – – Tenyészállat, kísérleti és állatkerti állat
0106 11 00 99 – – – Egyéb
0106 12 00 – – Bálnák, delfinek és barnadelfin [a cetfélék (Cetacea) rendjébe tartozó emlősök]; lamantin és dudong [a szirének (Sirenia) rendjébe tartozó emlősök]:
0106 12 00 01 – – – Tenyészállat, kísérleti és állatkerti állat
0106 12 00 99 – – – Egyéb
0106 19 – – Másféle:
0106 19 10 – – – Házinyúl:
0106 19 10 01 – – – – Tenyészállat, kísérleti és állatkerti állat
0106 19 10 99 – – – – Egyéb
0106 19 90 – – – Más:
0106 19 90 01 – – – – Tenyészállat, kísérleti és állatkerti állat, betanított (vakvezető-, rendőr- stb.) kutya
0106 19 90 99 – – – – Egyéb
0106 20 00 – Hüllők (kígyók és teknősbékák is):
0106 20 00 01 – – Tenyészállat, kísérleti és állatkerti állat
0106 20 00 91 – – Egyéb
– Madarak:
0106 31 00 – – Ragadozó madarak:
0106 31 00 01 – – – Tenyészállat, kísérleti és állatkerti állat
0106 31 00 99 – – – Egyéb
0106 32 00 – – Papagájalkatúak (papagájok, törpepapagáj, arapapagáj és kakadu is):
0106 32 00 01 – – – Tenyészállat, kísérleti és állatkerti állat
0106 32 00 99 – – – Egyéb
0106 39 – – Másféle:
0106 39 10 – – – Galamb:
0106 39 10 01 – – – – Tenyészállat, kísérleti és állatkerti állat
0106 39 10 99 – – – – Egyéb
0106 39 90 – – – Más:
0106 39 90 01 – – – – Tenyészállat, kísérleti és állatkerti állat
0106 39 90 99 – – – – Egyéb
0106 90 00 – Más:
0106 90 00 01 – – Tenyészállat, kísérleti és állatkerti állat, növényvédelmi célú állati szervezet és természetes beporzó rovarok
0106 90 00 99 – – Egyéb

2. Árucsoport

1. A 2. Árucsoporthoz tartozó Kiegészítő megjegyzések 4. a)–e) pontjai helyébe a következő rendelkezés lép:
,,a) A ,,baromfirészek csonttal'' a 0207 13 20–0207 13 60, a 0207 14 20–0207 14 60, a 0207 26 20–0207 26 70, a 0207 27 20–0207 27 70, a 0207 35 21–0207 35 63, és a 0207 36 21–0207 36 53 alszámok alatt: az alszám szövegében meghatározott baromfirész, benne az összes csonttal.
Az a) pont alatt meghatározott olyan baromfirészek, melyeket részlegesen kicsontoztak, a 0207 13 70, 0207 14 70, 0207 26 80, 0207 35 79, vagy a 0207 36 79 alszám alá tartoznak.
b) A ,,felezve'' a 0207 13 20, 0207 14 20, a 0207 26 20, 0207 27 20, a 0207 35 21, 0207 35 23, 0207 35 25, 0207 36 21, 0207 36 23 és 0207 36 25 alszámok alatt: baromfi teste hosszában, a szegycsont és a hátgerinc közötti síkban félbevágva.
c) A ,,negyedelve'' a 0207 13 20, 0207 14 20, 0207 26 20, 0207 27 20, 0207 35 21, 0207 35 23, 0207 35 25, 0207 36 21, 0207 36 23 és 0207 36 25 alszámok alatt: a félbevágott baromfitestből keresztirányú vágással nyert comb-negyed vagy mell-negyed.
d) Az ,,egész szárny, a szárnyvéggel együtt is'' a 0207 13 30, 0207 14 30, 0207 26 30, 0207 27 30, 0207 35 31, 0207 36 31 alszámok alatt: a felkarcsontot, a sing- és az orsócsontot, valamint az ezeket körülvevő izomszövetet tartalmazó baromfidarab. A szárnyvéget, a kéztőcsontokat is beleértve el is távolíthatják róla. A vágásokat az ízületeknél kell végrehajtani.
e) A ,,mell'' a 0207 13 50, 0207 14 50, 0207 26 50, 0207 27 50, 0207 35 51, 0207 35 53, 0207 36 51 és a 0207 36 53 alszámok alatt: a szegycsontot, az annak két oldalán lévő bordákkal és a mindezeket körülvevő izomszövetet tartalmazó baromfidarab.''

2. A 0206 49 10 00-tól a 0206 49 99 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
0206 49 20 00 – – – Házi sertésből
0206 49 80 00 – – – Más

3. A 0208 20 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámokat és árumegnevezéseket kell felvenni:
0208 30 00 00 – Főemlősökből
0208 40 – Bálnából, delfinből és barna delfinből [a cetfélék (Cetacea) rendjébe tartozó emlősből]; lamantinból és dugongból [a szirének (Sirenia) rendjébe tartozó emlősből]:
0208 40 10 00 – – Bálnahús
0208 40 90 00 – – Más
0208 50 00 00 – Hüllőből (kígyóból és teknősbékából is)

4. A 0208 90 50-től a 0208 90 50 02-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
0208 90 55 00 – – Fókából

5. A 0208 90 80 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
0208 90 95 00 – – Másféle

6. A 0209 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
0209 00 Sovány húsréteget nem tartalmazó sertészsiradék (szalonna) és baromfizsiradék, nem olvasztott vagy másképpen nem kivont, frissen, hűtve, fagyasztva, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve:

7. A 0210 90-től a 0210 90 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Más hús, beleértve a húsból, vágási melléktermékből és belsőségből készült élelmezési célra alkalmas lisztet és őrleményt is:
0210 91 00 00 – – Főemlősökből
0210 92 00 00 – – Bálnából, delfinből és barna delfinből [a cetfélék (Cetacea) rendjébe tartozó emlősből]; lamantinból és dugongból [a szirének (Sirenia) rendjébe tartozó emlősből]
0210 93 00 00 – – Hüllőből (kígyóból és teknősbékából is)
0210 99 – – Másféle:
– – – Hús:
0210 99 10 00 – – – – Lóhús, sózva, sós lében tartósítva vagy szárítva
– – – – Juhból és kecskéből:
0210 99 21 00 – – – – – Csonttal
0210 99 29 00 – – – – – Csont nélkül
0210 99 31 00 – – – – Rénszarvasból
0210 99 39 00 – – – – Másféle
– – – Vágási melléktermék és belsőség:
– – – – Házi sertésből:
0210 99 41 00 – – – – – Máj
0210 99 49 00 – – – – – Másféle
– – – – Szarvasmarhafélékből:
0210 99 51 00 – – – – – Sovány és zsíros dagadó
0210 99 59 00 – – – – – Másféle
0210 99 60 00 – – – – Juhból és kecskéből
– – – – Más:
– – – – – Baromfimáj:
0210 99 71 00 – – – – – – Hízott liba- vagy kacsamáj, sózva vagy sós lében tartósítva
0210 99 79 00 – – – – – – Másféle
0210 99 80 00 – – – – – Más
0210 99 90 00 – – – Húsból, vágási melléktermékből és belsőségből készült élelmezési célra alkalmas liszt és őrlemény

3. Árucsoport

1. A 3. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (1) bekezdésének a)–c) pontjai helyébe a következő a)–d) pontok lépnek:
,,a) a 0106 vtsz. alá tartozó emlősök;
b) a 0106 vtsz. alá tartozó emlősök húsa (0208 vagy 0210 vtsz.);
c) fajtája vagy állapota miatt emberi fogyasztásra nem szokásos vagy alkalmatlan, nem élő hal (beleértve a halmájat és halikrát is), rákféle, más puhatestű vagy gerinctelen víziállat (5. Árucsoport); emberi fogyasztásra alkalmatlan liszt, őrlemény vagy labdacs halból, rákféle, puhatestű vagy más gerinctelen víziállatból (2301 vtsz.); vagy
d) kaviár és a haltojásból készített kaviárpótló (1604 vtsz.).''

2. A 0302 33 90 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámokat és árumegnevezéseket kell felvenni:
0302 34 – – Nagyszemű tonhal (Thunnus obesus):
0302 34 10 00 – – – Ipari felhasználásra, a 1604 vtsz. alá tartozó termékek gyártásához
0302 34 90 00 – – – Más
0302 35 – – Kékúszójú tonhal (Thunnus thynnus):
0302 35 10 00 – – – Ipari felhasználásra, a 1604 vtsz. alá tartozó termékek gyártásához
0302 35 90 00 – – – Más
0302 36 – – Déli kékúszójú tonhal (Thunnus maccoyii):
0302 36 10 00 – – – Ipari felhasználásra, a 1604 vtsz. alá tartozó termékek gyártásához
0302 36 90 00 – – – Más

3. A 0302 39 vámtarifaszámot követő háromvonalas árumegnevezéstől a 0302 39 99 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
0302 39 10 00 – – – Ipari felhasználásra, a 1604 vtsz. alá tartozó termékek gyártásához
0302 39 90 00 – – – Más

4. A 0302 69 87 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámot és árumegnevezést kell felvenni:
0302 69 88 00 – – – – Foghal (Dissostichus spp.)

5. A 0302 69 98 00 vámtarifaszám 0302 69 99 00 vámtarifaszámra változik.

6. A 0303 10 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Csendes-óceáni lazac (Oncorhynchus nerka, Oncorhynchus gorbuscha, Oncorhynchus keta, Oncorhynchus tschawytscha, Oncorhynchus kisutch, Oncorhynchus masou és Oncorhynchus rhodurus), a máj és az ikra kivételével:
0303 11 00 00 – – Vörös lazac (Onchorhynchus nerka)
0303 19 00 00 – – Másféle

7. A 0303 43 90 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámokat és árumegnevezéseket kell felvenni:
0303 44 – – Nagyszemű tonhal (Thunnus obesus):
– – – Ipari felhasználásra, a 1604 vtsz. alá tartozó termékek gyártásához:
0303 44 11 00 – – – – Egészben
0303 44 13 00 – – – – Kopoltyúzva és kibelezve
0303 44 19 00 – – – – Másféle (pl. fej nélkül)
0303 44 90 00 – – – Más
0303 45 – – Kékúszójú tonhal (Thunnus thynnus):
– – – Ipari felhasználásra, a 1604 vtsz. alá tartozó termékek gyártásához:
0303 45 11 00 – – – – Egészben
0303 45 13 00 – – – – Kopoltyúzva és kibelezve
0303 45 19 00 – – – – Másféle (pl. fej nélkül)
0303 45 90 00 – – – Más
0303 46 – – Déli kékúszójú tonhal (Thunnus maccoyii):
– – – Ipari felhasználásra, a 1604 vtsz. alá tartozó termékek gyártásához:
0303 46 11 00 – – – – Egészben
0303 46 13 00 – – – – Kopoltyúzva és kibelezve
0303 46 19 00 – – – – Másféle (pl. fej nélkül)
0303 46 90 00 – – – Más

8. A 0303 49 vámtarifaszámot követő négyvonalas árumegnevezéstől a 0303 49 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
0303 49 31 00 – – – – Egészben
0303 49 33 00 – – – – Kopoltyúzva és kibelezve
0303 49 39 00 – – – – Másféle (pl. fej nélkül)
– – – – Más:
0303 49 80 00 – – – Más

9. A 0305 20 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Halmáj és halikra szárítva, füstölve, sózva vagy sós lében tartósítva

10. A 0306 11 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Languszta (Palinurus spp., Panulirus spp., Jasus spp.):

11. A 0306 24 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Más tengeri rák:

12. A 0306 29 10 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

13. A 0306 29 30 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

14. A 0306 29 90 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

4. Árucsoport

1. A 0406 10 20 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

2. A 0406 10 80 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

5. Árucsoport

1. Az 5. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
,,(3) A vámtarifában az ,,elefántcsont'' megnevezés az elefánt, a víziló, a rozmár, a vaddisznó agyarát, a kardhal kardját, az orrszarvú szarvát és minden más állat fogát is jelenti.''

2. A 0504 00 00 01 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Sózott vagy szárított és osztályozott marhabél; sózott osztályozott juhbél

3. A 0504 00 00 03, a 0504 00 00 04 és a 0504 00 00 05 vámtarifaszámokat a hozzájuk tartozó árumegnevezésekkel együtt törölni kell.

4. A 0505 00 00 06 vámtarifaszám 0505 00 00 03 vámtarifaszámra változik.

5. A 0505 00 00 07 vámtarifaszám 0505 00 00 04 vámtarifaszámra változik.

6. A 0505 00 00 08 vámtarifaszám 0505 00 00 05 vámtarifaszámra változik.

7. A 0505 00 00 09 vámtarifaszám 0505 00 00 06 vámtarifaszámra változik.

8. A 0505 00 00 10 vámtarifaszám 0505 00 00 07 vámtarifaszámra változik.

9. A 0511 99 90 01 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – – Tenyészállatok spermája és embriója (a szarvasmarhafélék spermája kivételével)

7. Árucsoport

1. A 0709 51-től a 0709 52 00 00 ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
0709 51 00 00 – – Az Agaricus nemhez tartozó ehető gombák
0709 52 00 00 – – Szarvasgomba
0709 59 – – Másféle:
0709 59 10 00 – – – Rókagomba
0709 59 30 00 – – – Vargánya
0709 59 90 00 – – – Más

2. A 0711 10 00 00 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

3. A 0711 40 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámokat és árumegnevezéseket kell felvenni:
– Ehető gomba és szarvasgomba:
0711 51 00 00 – – Az Agaricus nemhez tartozó ehető gombák
0711 59 00 00 – – Másféle

4. A 0711 90 30 00 vámtarifaszámot követő háromvonalas árumegnevezéstől a 0711 90 70 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
0711 90 50 00 – – – Vöröshagyma
0711 90 80 00 – – – Más

5. A 0712 30 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Ehető gomba, fafülgomba (Auricularia spp.), kocsonyás gomba (Tremella spp.) és szarvasgomba:
0712 31 00 00 – – Az Agaricus nemhez tartozó ehető gombák
0712 32 00 00 – – Fafülgomba (Auricularia spp.)
0712 33 00 00 – – Kocsonyás gomba (Tremella spp.)
0712 39 00 00 – – Másféle

8. Árucsoport

1. A 0805 30-tól a 0805 30 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámokat a hozzájuk tartozó árumegnevezésekkel együtt törölni kell.

2. A 0805 40 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámokat és árumegnevezéseket kell felvenni:
0805 50 – Citrom (Citrus limon, Citrus limonum) és lime (Citrus aurantifolia, Citrus latifolia):
0805 50 10 00 – – Citrom (Citrus limon, Citrus limonum)
0805 50 90 00 – – Lime (Citrus aurantifolia, Citrus latifolia)

3. A 0810 50 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámot és árumegnevezést kell felvenni:
0810 60 00 00 – Durián

4. A 0810 90 85 00 vámtarifaszám 0810 90 95 00 vámtarifaszámra változik.

5. A 0812 20 00 00 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

6. A 0812 90 95 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
0812 90 99 – – Másféle:
0812 90 99 01 – – – Földieper
0812 90 99 99 – – – Egyéb

11. Árucsoport

1. A 11. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (1) bekezdésének b) pontja helyébe e következő rendelkezés lép:
,,b) a 1901 vtsz. alatt említett elkészített liszt, dara, durvaőrlemény és keményítő;''

2. A 1103 12 00 00 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

3. A 1103 14 00 00 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

4. A 1103 19 30 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámokat és árumegnevezéseket kell felvenni:
1103 19 40 00 – – – Zabból
1103 19 50 00 – – – Rizsből

5. A 1103 19 90 00 vámtarifaszámot követő egyvonalas árumegnevezéstől a 1103 29 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
1103 20 – Labdacs (pellet):
1103 20 10 00 – – Rozsból
1103 20 20 00 – – Árpából
1103 20 30 00 – – Zabból
1103 20 40 00 – – Kukoricából
1103 20 50 00 – – Rizsből
1103 20 60 00 – – Búzából
1103 20 90 00 – – Más

6. A 1104 11-től a 1104 11 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámokat a hozzájuk tartozó árumegnevezésekkel együtt törölni kell.

7. A 1104 19 50 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámokat és árumegnevezéseket kell felvenni:
– – – Árpából:
1104 19 61 00 – – – – Lapított
1104 19 69 00 – – – – Pelyhesített

8. A 1104 21-től a 1104 21 99 00-ig felsorolt vámtarifaszámokat a hozzájuk tartozó árumegnevezésekkel együtt törölni kell.

9. A 1104 29 vámtarifaszámot követő háromvonalas árumegnevezéstől a 1104 30 90 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– – – Árpából:
1104 29 01 00 – – – – Hántolt (héjazott vagy tisztított)
1104 29 03 00 – – – – Hántolt és szeletelt vagy durván darált (,,Grütze'' vagy ,,grutten'')
1104 29 05 00 – – – – Fényezett
1104 29 07 00 – – – – Kizárólag durván darált
1104 29 09 00 – – – – Másféle
– – – Más:
– – – – Hántolt (héjazott vagy tisztított), szeletelve vagy durván darálva is:
1104 29 11 00 – – – – – Búzából
1104 29 15 00 – – – – – Rozsból
1104 29 19 00 – – – – – Másféle
– – – – Fényezett:
1104 29 31 00 – – – – – Búzából
1104 29 35 00 – – – – – Rozsból
1104 29 39 00 – – – – – Másféle
– – – – Kizárólag durván darált:
1104 29 51 00 – – – – – Búzából
1104 29 55 00 – – – – – Rozsból
1104 29 59 00 – – – – – Másféle
– – – – Más:
1104 29 81 00 – – – – – Búzából
1104 29 85 00 – – – – – Rozsból
1104 29 89 00 – – – – – Másféle
1104 30 – Gabonacsíra egészben, lapítva, pelyhesítve vagy őrölve:
1104 30 10 00 – – Búzából
1104 30 90 00 – – Más gabonából

12. Árucsoport

1. A 12. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések a következő rendelkezésekkel egészülnek ki:
,,
Alszámos megjegyzés

1. A 1205 10 vtsz. alszám esetében az ,,alacsony erukasav tartalmú repce- vagy olajrepce mag'' olyan repce- vagy olajrepce magot jelent, amelyből a kinyert stabilizált olaj erukasav tartalma kevesebb, mint 2 tömegszázalék és az e magból származó szilárd összetevő 30 mikromol/gramm értéknél kevesebb glukozinolátot tartalmaz.''

2. A 1205 00-tól a 1205 00 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
1205 Repce- vagy olajrepcemag, törve is:
1205 10 – Alacsony erukasav tartalmú repce- vagy olajrepce mag:
1205 10 10 00 – – Vetésre
1205 10 90 00 – – Más
1205 90 00 00 – Más

3. A 1207 92-től a 1207 92 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámokat a hozzájuk tartozó árumegnevezésekkel együtt törölni kell.

4. A 1207 99 10 00 vámtarifaszám 1207 99 20 00 vámtarifaszámra változik.

5. A 1207 99 99 vámtarifaszám 1207 99 98 vámtarifaszámra változik.

6. A 1207 99 99 01 vámtarifaszám 1207 99 98 01 vámtarifaszámra változik.

7. A 1207 99 99 99 vámtarifaszám 1207 99 98 99 vámtarifaszámra változik.

8. A 1209 vámtarifaszámot követő egyvonalas árumegnevezéstől a 1209 19 00 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
1209 10 00 00 – Cukorrépamag
– Takarmánynövény-mag:

9. A 1209 29 50 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámot és árumegnevezést kell felvenni:
1209 29 60 00 – – – Répamag (a cukorrépamag kivételével)

10. A 1211 20 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámokat és árumegnevezéseket kell felvenni:
1211 30 00 00 – Kokalevél
1211 40 00 00 – Mákszalma

11. A 1211 90 99 vámtarifaszám 1211 90 98 vámtarifaszámra változik.

12. A 1211 90 99 01 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
1211 90 98 01 – – – Kvassziafa- és kininfakéreg, szennalevél, kalabarbab, ipekakuanagyökér és más fagyökér, fakéreg, -háncs

13. A 1211 90 99 02 vámtarifaszám 1211 90 98 02 vámtarifaszámra változik.

14. A 1211 90 99 99 vámtarifaszám 1211 90 98 99 vámtarifaszámra változik.

15. A 1212 20 00-tól a 1212 20 00 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
1212 20 00 00 – Tengeri moszat és egyéb alga

16. A 1212 30 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Kajszibarack-, őszibarack– (beleértve a nektarint is) vagy szilvamag

17. A 1212 92 00-tól a 1212 99 00 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
1212 99 – – Másféle:
1212 99 20 00 – – – Cukornád
1212 99 80 00 – – – Más

13. Árucsoport

A 13. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (1) bekezdésének f)–ij) pontjai helyébe a következő f)–k) pontok lépnek:
,,f) mákszalma koncentrátum, amely legalább 50 tömegszázalék alkaloidot tartalmaz (2939 vtsz.);
g) a 3003 és 3004 vtsz. alá tartozó gyógyszer vagy reagens a vércsoportok meghatározásához (3006 vtsz.);
h) cserzőanyag- és festőanyag-kivonat (3201 és 3203 vtsz.);
ij) szilárd és vízmentes illóolaj és rezinoid, kivont olajtartalmú gyanta (oleorezin), illóolaj vizes párlata és vizes oldata, valamint italgyártáshoz használt illatanyagokon alapuló készítmények (33. Árucsoport); vagy
k) természetes gumi, balata, guttapercha, guayulegumi, csiklegumi és hasonló természetes gumifélék (4001 vtsz.).''

14. Árucsoport

1. A 1402 10 00 01-től a 1402 90 00 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
1402 00 00 01 – Nyers afrik
1402 00 00 02 – Afrik alátéten
1402 00 00 99 – Egyéb

22. A 1403-tól a 1403 90 00 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
1403 1403 00 00 00 Elsősorban seprű és kefe készítésére használatos növényi anyag (pl. seprűcirok, piasavarost, kúszótarack és mexikói növényrost), kötegelve vagy csomózva is

15. Árucsoport

1. A 15. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések a következő rendelkezésekkel egészülnek ki (a Kiegészítő megjegyzések előtt):
,,
Alszámos megjegyzés

1. A 1514 11 és a 1514 19 vtsz. alszámai esetében az ,,alacsony erukasav tartalmú repce- vagy olajrepceolaj'' kifejezés olyan stabilizált olajat jelent, amelynek erukasav tartalma kevesebb, mint 2 tömegszázalék.''

2. A 15. Árucsoporthoz tartozó Kiegészítő megjegyzések 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,1. A 1507 10, 1508 10, 1510 00 10, 1511 10, 1512 11, 1512 21, 1513 11, 1513 21, 1514 11, 1514 91, 1515 11, 1515 21, 1515 50 11, 1515 50 19, 1515 90 21, 1515 90 29, 1515 90 40–1515 90 59 és a 1518 00 31 alszámoknál:
a) A kipréseléssel nyert folyékony vagy szilárd kötött növényi olaj csak akkor tekinthető ,,nyers''-nek, ha a felsoroltakon kívül más feldolgozáson nem ment keresztül:
– dekantálás a szokásos időhatáron belül;
– centrifugálás vagy szűrés, feltéve, hogy az olajnak a szilárd alkotórészeitől való elválasztására csak olyan mechanikai erőhatást alkalmaztak, mint a gravitáció, a nyomás vagy a centrifugális erő (kizárva az adszorpciós szűrést vagy egyéb más fizikai vagy kémiai eljárást).
b) Az extrakcióval nyert folyékony vagy szilárd kötött növényi olaj csak akkor tekinthető ,,nyers''-nek, ha sem színe, illata vagy íze alapján, sem pedig felismerhető analitikai tulajdonsága segítségével nem különböztethető meg a préseléssel nyert növényi olajtól.
c) A ,,nyers olaj'' kifejezést ki kell terjeszteni a tisztított szójababolajra és az olyan gyapotmagolajra is, amelyből a gyapotcellulóz származékait eltávolították.''

3. A 1505-től a 1505 90 00 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
1505 1505 00 Gyapjúzsír és ennek zsíros származékai (beleértve a lanolint is):
1505 00 10 00 – Nyers gyapjúzsír
1505 00 90 00 – Más

4. A 1514 10-től a 1514 90 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Alacsony erukasav tartalmú repce- vagy olajrepce olaj és frakciói:
1514 11 – – Nyersolaj:
1514 11 10 00 – – – Műszaki vagy ipari felhasználásra, az emberi fogyasztásra alkalmas, feldolgozott élelmiszer-előállítás kivételével
1514 11 90 00 – – – Más
1514 19 – – Másféle:
1514 19 10 00 – – – Műszaki vagy ipari felhasználásra, az emberi fogyasztásra alkalmas, feldolgozott élelmiszer-előállítás kivételével
1514 19 90 00 – – – Más
– Más:
1514 91 – – Nyers olaj:
1514 91 10 00
– – – Műszaki vagy ipari felhasználásra, az emberi fogyasztásra alkalmas, feldolgozott élelmiszer-előállítás kivételével
1514 91 90 00 – – – Más
1514 99 – – Másféle:
1514 99 10 00 – – – Műszaki vagy ipari felhasználásra, az emberi fogyasztásra alkalmas, feldolgozott élelmiszer-előállítás kivételével
1514 99 90 00 – – – Más

5. A 1515 60 00 00 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

6. A 1515 90 10-től a 1515 90 10 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
1515 90 15 – – Jojobaolaj és frakciói; oiticicaolaj; mirtuszviasz és japánviasz; és frakcióik:
1515 90 15 01 – – – Jojobaolaj és frakciói
1515 90 15 99 – – – Egyéb

7. A 1519 vámtarifaszám és a hozzá tartozó megnevezés helyébe a következő vámtarifaszám és megnevezés lép:
[1519] [Megszüntetett vámtarifaszám]

17. Árucsoport

1. A 1702 40 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Szőlőcukor és szőlőcukorszirup, legalább 20, de kevesebb mint 50 tömegszázalék gyümölcscukor-tartalommal, szárazanyagra számítva az invertcukor kivételével:

2. A 1702 60 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Más gyümölcscukor és gyümölcscukorszirup, 50 tömegszázalékot meghaladó gyümölcscukor-tartalommal, szárazanyagra számítva az invertcukor kivételével:

3. A 1702 90 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Más, beleértve az invertcukrot és más cukor- vagy cukorszirup keveréket 50 tömegszázalék gyümölcscukor-tartalommal, szárazanyagra számítva:

18. Árucsoport

1. A 1806 20 10 01 és a 1806 20 10 02 vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
1806 20 10 01 – – – Diabetikus csokoládé; más diabetikus termék, mártott konzum szalon és nugát

2. A 1806 20 30 01 és a 1806 20 30 02 vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
1806 20 30 01 – – – Diabetikus csokoládé; más diabetikus termék, mártott konzum szalon és nugát

3. A 1806 20 50 01 és a 1806 20 50 02 vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
1806 20 50 01 – – – – Diabetikus csokoládé; más diabetikus termék, mártott konzum szalon és nugát

4. A 1806 31 00 01 és a 1806 31 00 02 vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
1806 31 00 01 – – – Diabetikus csokoládé; más diabetikus termék, mártott konzum szalon és nugát

19. Árucsoport

1. A 19. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
,,(2) A 1901 vtsz. szövegében:
a) a ,,durva őrlemény'' kifejezés a 11. Árucsoportba tartozó durva gabonaőrleményt jelenti;
b) a ,,liszt'' és a ,,dara'' kifejezés alatt a következőket kell érteni:
1. a 11. Árucsoportba tartozó gabonalisztet és darát; és
2. bármely más árucsoportba tartozó növényi eredetű lisztet, darát és port, kivéve a szárított zöldségből (0712 vtsz.), a burgonyából (1105 vtsz.) és a szárított hüvelyes zöldségből (1106 vtsz.) nyert lisztet, darát és port.''

2. A 19. Árucsoporthoz tartozó Kiegészítő megjegyzések 2. és 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,2. Az ,,édes biscuit'' kifejezés a 1905 31 alszám alatt csak olyan termékekre vonatkoztatható, amelyek víztartalma legfeljebb 12 tömegszázalék és zsírtartalmuk legfeljebb 35 tömegszázalék (ezen adatok meghatározásakor a tölteléket és a bevonatokat figyelmen kívül kell hagyni).
3. A 1905 32 alszám alá nem osztályozhatók a 10 tömegszázaléknál magasabb víztartalmú gofrik és ostyák (1905 90 40 alszám).''

3. A 1901 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Malátakivonat; lisztből, darából, durva őrleményből, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401–0404 vtsz. alá tartozó árukból készített, másutt nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 5 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz:

4. A 1904 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Gabonából puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (pl. kukoricapehely); másutt nem említett gabona (a kukorica kivételével) szem formában, pehely formában vagy más megmunkált szem formában (a liszt, a dara és a durva őrlemény kivételével) előfőzve vagy másképp elkészítve:

5. A 1904 20 99 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámot és árumegnevezést kell felvenni:
1904 30 00 00 – Bulgur búza

6. A 1904 90 90 00 vámtarifaszám 1904 90 80 00 vámtarifaszámra változik.

7. A 1905 30-tól a 1905 30 99 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Édes biscuit; gofri és ostya:
1905 31 – – Édes biscuit:
– – – Csokoládéval vagy más kakaótartalmú készítménnyel részben vagy teljesen bevonva vagy borítva:
1905 31 11 – – – – Legfeljebb 85 gramm nettó tömegű kiszerelésben:
1905 31 11 01 – – – – – Diabetikus biscuit
1905 31 11 99 – – – – – Egyéb
1905 31 19 – – – – Másféle:
1905 31 19 01 – – – – – Diabetikus biscuit
1905 31 19 99 – – – – – Egyéb
– – – Más:
1905 31 30 – – – – Legalább 8 tömegszázalék tejzsírtartalommal:
1905 31 30 01 – – – – – Diabetikus
1905 31 30 99 – – – – – Egyéb
– – – Más:
1905 31 91 – – – – – Szendvics biscuit:
1905 31 91 01 – – – – – – Diabetikus
1905 31 91 99 – – – – – – Egyéb
1905 31 99 – – – – – Másféle:
1905 31 99 01 – – – – – – Diabetikus
1905 31 99 99 – – – – – – Egyéb
1905 32 – – Gofri és ostya:
– – – Csokoládéval vagy más kakaótartalmú készítménnyel részben vagy teljesen bevonva vagy beborítva:
1905 32 11 – – – – Legfeljebb 85 gramm tömegű kiszerelésben:
1905 32 11 01 – – – – – Diabetikus
1905 32 11 99 – – – – – Egyéb
1905 32 19 – – – – Másféle:
1905 32 19 01 – – – – – Diabetikus ostya
1905 32 19 99 – – – – – Egyéb
– – – Más:
1905 32 91 – – – – Sózva, töltött is:
1905 32 91 01 – – – – – Diabetikus készítmény
1905 32 91 99 – – – – – Egyéb
1905 32 99 – – – – Másféle:
1905 32 99 01 – – – – – Diabetikus készítmény
1905 32 99 99 – – – – – Egyéb

20. Árucsoport

1. A 20. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a jelenlegi (5) bekezdés számozása (6) bekezdésre változik.
,,(5) A 2007 vtsz. szövegében a ,,főzéssel készítve'' kifejezés atmoszférikus vagy csökkentett nyomáson végzett hőkezeléssel előállított terméket jelent. A termék viszkozitásának növelése a víztartalom csökkentésével vagy más módon történik.''

2. A 20. Árucsoporthoz tartozó Alszámos megjegyzések a következő új, 3. ponttal egészülnek ki:
,,3. A 2009 12, 2009 21, 2009 31, 2009 41, 2009 61 és 2009 71 alszámok szövegében a ,,Brix érték'' kifejezés a Brix-féle aerométerről közvetlenül leolvasott Brix fok értéket jelenti, vagy pedig a szaharóztartalom százalékában kifejezett törésmutató értéket, amelyet refraktométerrel 20 °C-on mértek vagy ha a leolvasás más hőfokon történt, 20 °C-ra korrigáltak.''

3. A 20. Árucsoporthoz tartozó Kiegészítő megjegyzések 2. pontja a következő új, b) ponttal egészül ki, egyúttal a jelenlegi szöveg jelölése a) pontra változik:
,,b) A 2009 vtsz. egyes alszámainak szövegében szereplő ,,Brix-érték'' kifejezés a refraktométerrel 20 °C hőmérsékleten mért értéket jelenti.''

4. A 20. Árucsoporthoz tartozó Kiegészítő megjegyzések 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,6. A 2009 69 51 és a 2009 69 71 alszámok esetén a ,,sűrített szőlőlé (beleértve a szőlőmustot is)'' kifejezés olyan szőlőlevet jelent (beleértve a szőlőmustot is), amelynél a refraktométer által mutatott érték 20 °C-on legalább 50,9%.''

5. A 2001 20 00 00 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

6. A 2001 90 91 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámot és árumegnevezést kell felvenni:
2001 90 93 00 – – Hagyma

7. A 2003 10-től a 2003 10 80 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
2003 10 – Az Agaricus nemhez tartozó ehető gombák:
2003 10 20 00 – – Ideiglenesen tartósítva, főzve
2003 10 30 00 – – Más

8. A 2003 20 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámot és árumegnevezést kell felvenni:
2003 90 00 00 – Más

9. A 2007 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, gyümölcs- vagy dió-(mogyoró) püré, gyümölcs- vagy dió-(mogyoró-) krém, főzéssel készítve, cukorral vagy más édesítőanyag hozzáadásával is:

10. A 2008 30 79 00 vámtarifaszámot követő háromvonalas árumegnevezéstől a 2008 30 99 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
2008 30 90 00 – – – Cukor hozzáadása nélkül

11. A 2008 70 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Őszibarack, beleértve a nektarint is:

12. A 2008 99 74 00-tól a 2008 99 79 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
2008 99 78 00 – – – – – – 5 kg-nál kevesebb

13. A 2009 11 vámtarifaszámot követő háromvonalas árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Több, mint 67 Brix értékkel:

14. A 2009 11 19 00 vámtarifaszámot követő háromvonalas árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Legfeljebb 67 Brix értékkel:

15. A 2009 11 99 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámot és árumegnevezést kell felvenni:
2009 12 00 00 – – Nem fagyasztva legfeljebb 20 Brix értékkel

16. A 2009 19 vámtarifaszámot követő háromvonalas árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Több, mint 67 Brix értékkel:

17. A 2009 19 19 00 vámtarifaszámot követő háromvonalas árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Legalább 20, de legfeljebb 67 Brix értékkel:

18. A 2009 19 99 00-tól a 2009 40 99 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
2009 19 98 00 – – – – Másféle
– Grapefruitlé:
2009 21 00 00 – – Legfeljebb 20 Brix értékkel
2009 29 – – Másféle:
– – – Több, mint 67 Brix értékkel:
2009 29 11 00 – – – – 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 Euro
2009 29 19 00 – – – – Másféle
– – – Több, mint 20, de legfeljebb 67 Brix értékkel:
2009 29 91 00 – – – – 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 Euro és hozzáadott cukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot
2009 29 99 00 – – – – Másféle
– Bármilyen más egynemű citrusgyümölcs leve:
2009 31 – – Legfeljebb 20 Brix értékkel:
– – – 100 kg tömegre jutó értéke legfeljebb 30 Euro:
2009 31 11 00 – – – – Cukor hozzáadásával
2009 31 19 00 – – – – Cukor hozzáadása nélkül
– – – 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 Euro-t:
– – – – Citromlé:
2009 31 51 00 – – – – – Cukor hozzáadásával
2009 31 59 00 – – – – – Cukor hozzáadása nélkül
– – – – Más citrusgyümölcs leve:
2009 31 91 00 – – – – – Cukor hozzáadásával
2009 31 99 00 – – – – – Cukor hozzáadása nélkül
2009 39 – – Másféle:
– – – Több, mint 67 Brix értékkel:
2009 39 11 00 – – – – 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 Euro
2009 39 19 00 – – – – Másféle
– – – Több, mint 20, de legfeljebb 67 Brix értékkel:
– – – – 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 Euro:
2009 39 31 00 – – – – – Cukor hozzáadásával
2009 39 39 00 – – – – – Cukor hozzáadása nélkül
– – – – 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 30 Euro-t:
– – – – – Citromlé:
2009 39 51 00 – – – – – – 30 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal
2009 39 55 00 – – – – – – Legfeljebb 30 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal
2009 39 59 00 – – – – – – Cukor hozzáadása nélkül
– – – – – Más citrusgyümölcs leve:
2009 39 91 00 – – – – – – 30 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal
2009 39 95 00 – – – – – – Legfeljebb 30 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal
2009 39 99 00 – – – – – – Cukor hozzáadása nélkül
– Ananászlé:
2009 41 – – Legfeljebb 20 Brix értékkel:
2009 41 10 00 – – – 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 Euro, cukor hozzáadásával
– – – Más:
2009 41 91 00 – – – – Cukor hozzáadásával
2009 41 99 00 – – – – Cukor hozzáadása nélkül
2009 49 – – Másféle:
– – – Több, mint 67 Brix értékkel:
2009 49 11 00 – – – – 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 Euro
2009 49 19 00 – – – – Másféle
– – – Több, mint 20, de legfeljebb 67 Brix értékkel:
2009 49 30 00 – – – – 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 30 Euro, cukor hozzáadásával
– – – – Más:
2009 49 91 00 – – – – – Több, mint 30 tömegszázalék cukortartalommal
2009 49 93 00 – – – – – Legfeljebb 30 tömegszázalék cukortartalommal
2009 49 99 00 – – – – – Cukor hozzáadása nélkül

19. A 2009 60-tól a 2009 80 vámtarifaszámot követő kétvonalas árumegnevezésig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Szőlőlé (beleértve a szőlőmustot is):
2009 61 – – Legfeljebb 30 Brix értékkel:
2009 61 10 00 – – – 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 18 Euro-t
2009 61 90 00 – – – 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 18 Euro
2009 69 – – Másféle:
– – – Több, mint 67 Brix értékkel:
2009 69 11 00 – – – – 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 22 Euro
2009 69 19 00 – – – – Másféle
– – – Több, mint 30, de legfeljebb 67 Brix értékkel:
– – – – 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 18 Euro-t:
2009 69 51 00 – – – – – Koncentrátum
2009 69 59 00 – – – – – Másféle
– – – – 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 18 Euro:
– – – – – Több, mint 30 tömegszázalék cukortartalommal:
2009 69 71 00 – – – – – – Koncentrátum
2009 69 79 00 – – – – – – Másféle
2009 69 90 00 – – – – – Más
– Almalé:
2009 71 – – Legfeljebb 20 Brix értékkel:
2009 71 10 00 – – – 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 18 Euro-t
– – – Más:
2009 71 91 00 – – – – Cukor hozzáadásával
2009 71 99 00 – – – – Cukor hozzáadása nélkül
2009 79 – – Másféle:
– – – Legalább 67 Brix értékkel:
2009 79 11 00 – – – – 100 kg nettó tömegre jutó értéke legfeljebb 22 Euro
2009 79 19 00 – – – – Másféle
– – – Több, mint 20, de legfeljebb 67 Brix értékkel:
2009 79 30 00 – – – – 100 kg nettó tömegre jutó értéke meghaladja a 18 Euro-t, cukor hozzáadásával
– – – – Más:
2009 79 91 00 – – – – – 30 tömegszázalékot meghaladó hozzáadott cukortartalommal
2009 79 93 00 – – – – – Legfeljebb 30 tömegszázalék hozzáadott cukortartalommal
2009 79 99 00 – – – – – Cukor hozzáadása nélkül
2009 80 – Bármilyen más egynemű gyümölcs- vagy zöldséglé:
– – Több, mint 67 Brix értékkel:

20. A 2009 80 38 00 vámtarifaszámot követő kétvonalas árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Legfeljebb 67 Brix értékkel:

21. A 2009 90 vámtarifaszámot követő kétvonalas árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Több, mint 67 Brix értékkel:

22. A 2009 90 29 00 vámtarifaszámot követő kétvonalas árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Legfeljebb 67 Brix értékkel:

22. Árucsoport

1. A 2204 21 99 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

2. A 2204 29 99 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

3. A 2206 00 31 01 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – – Likőrbor (csemegebor, ürmösbor vagy vermut és fűszerezett bor) alma- vagy körteborból; más alma- és körtebor

4. A 2206 00 31 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

5. A 2206 00 39 01 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – – Likőrbor (csemegebor, ürmösbor vagy vermut és fűszerezett bor) mézborból; más mézbor

6. A 2206 00 39 02 és a 2206 00 39 03 vámtarifaszámokat a hozzájuk tartozó árumegnevezésekkel együtt törölni kell.

7. A 2206 00 51 01 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – – – Likőrbor (csemegebor, ürmösbor vagy vermut és fűszerezett bor) alma- vagy körteborból; más alma- és körtebor

8. A 2206 00 51 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

9. A 2206 00 59 01 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – – – Likőrbor (csemegebor, ürmösbor vagy vermut és fűszerezett bor) mézborból; más mézbor

10. A 2206 00 59 02 és a 2206 00 59 03 vámtarifaszámokat a hozzájuk tartozó árumegnevezésekkel együtt törölni kell.

11. A 2206 00 81 01 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – – – Likőrbor (csemegebor, ürmösbor vagy vermut és fűszerezett bor) alma- vagy körteborból; más alma- és körtebor

12. A 2206 00 81 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

13. A 2206 00 89 01 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – – – Likőrbor (csemegebor, ürmösbor vagy vermut és fűszerezett bor) mézborból; más mézbor

14. A 2206 00 89 02 és a 2206 00 89 03 vámtarifaszámokat a hozzájuk tartozó árumegnevezésekkel együtt törölni kell.

23. Árucsoport

1. A 23. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések a Kiegészítő megjegyzések előtt a következő rendelkezésekkel egészülnek ki:
,,
Alszámos megjegyzés

1. A 2306 41 vtsz. alszám esetén az ,,alacsony erukasav tartalmú repceolaj vagy olajrepce mag'' a 12. Árucsoporthoz tartozó Alszámos megjegyzések 1. pontjában meghatározott repce- vagy olajrepce magot jelenti.''

2. A 2301 10-től a 2301 10 00 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
2301 10 00 00 – Liszt, dara és labdacs (pellet) húsból, vágási melléktermékből, belsőségből; töpörtyű

3. A 2306 40 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Olajrepcéből vagy repcemagból:
2306 41 00 00 – – Alacsony erukasav tatalmú olajrepce- vagy repcemagból
2306 49 00 00 – – Másféle

4. A 2308-tól a 2308 90 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
2308 2308 00 Állatok etetésére szolgáló, másutt nem említett növényi anyag, növényi hulladék, növényi maradék és melléktermék, labdacs (pellet) alakban is:
– Préselt szőlőtörköly:
2308 00 11 00 – – Teljes alkoholtartalma legfeljebb 4,3 térfogatszázalék és szárazanyag-tartalma legalább 40 tömegszázalék
2308 00 19 00 – – Másféle
2308 00 40 00 – Makk és vadgesztenye; seprő vagy törköly gyümölcsből, a szőlő kivételével
2308 00 90 00 – Más

25. Árucsoport

1. A 25. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
,,(4) A 2530 vtsz. alá tartozik többek között: a vermikulit, perlit és klorit nem duzzasztott alakban; földfesték kalcinálva vagy egymással keverve is; természetes csillámos vasoxid; természetes tajték (csiszolt darabokban is); borostyánkő, összepréselt tajték és borostyánkő tábla, rúd és hasonló formában, de tovább nem megmunkálva, zsett; stroncianit (kalcinálva is), a stroncium-oxid kivételével; kerámia, tégla vagy beton törmeléke.''

2. A 2507 00 20 01-től a 2507 00 20 03-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
2507 00 20 01 – – Nyers, darabos kaolin; nyers, őrölt kaolin
2507 00 20 02 – – Iszapolt, darabos kaolin

3. A 2518 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Dolomit, kalcinálva vagy zsugorítva (szinterelve) is, beleértve a dolomitot durván nagyolva vagy fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva is, tömb, négyzetes vagy téglalap alakú tábla formában; dolomit döngölőanyag:

4. A 2518 10 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Nem kalcinált és nem zsugorított (szinterelt) dolomit

5. A 2518 20 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Kalcinált vagy zsugorított (szinterelt) dolomit

6. A 2518 30 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Dolomit döngölőanyag:

7. A 2519 90 10-től a 2519 90 10 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
2519 90 10 00 – – Magnéziumoxid, a kalcinált természetes magnézium-karbonát kivételével

8. A 2527 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
[2527] [Megszüntetett vámtarifaszám]

9. A 2530 40 00 00 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

10. A 2530 90 95-től a 2530 90 95 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
2530 90 98 – – Másféle:
2530 90 98 01 – – – Természetes borostyánkő és zsett
2530 90 98 02 – – – Földfesték
2530 90 98 03 – – – Természetes kriolit; természetes kiolit
2530 90 98 04 – – – Természetes csillámos vasoxid
2530 90 98 99 – – – Egyéb

26. Árucsoport

1. A 26. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (1) bekezdésének c)–f) pontjai helyébe az alábbi c)–g) pontok lépnek:
,,c) ásványolaj termékek tárolására szolgáló tartályok iszapja (üledéke), amely főként ilyen olajokat tartalmaz (2710 vtsz.);
d) a 31. Árucsoportba tartozó bázikus salak;
e) salakgyapot, kőgyapot és hasonló ásványi gyapot (6806 vtsz.);
f) nemesfém és plattírozott nemesfém hulladéka és törmeléke, más nemesfémet vagy nemesfémvegyületet tartalmazó és elsősorban nemesfémek visszanyeréséhez használt hulladék és törmelék (7112 vtsz.); vagy
g) bármilyen kiolvasztási eljárással nyert réz-, nikkel- és kobalt-szulfid fémkeverék (XV. Áruosztály).''

2. A 26. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
,,(3) A 2620 vtsz. alá az alábbiak tartoznak:
a) az iparban fémek kinyerésére, vagy fémvegyületek előállításánál alapanyagként használt hamuk és maradványok, a kommunális hulladék elégetésekor keletkező hamu és maradvány kivételével (2621 vtsz.); és
b) arzéntartalmú hamuk és maradványok fém tartalommal is, amelyeket az arzén vagy fémek kinyerésére vagy vegyületeik előállítására használnak.''

3. A 26. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések a következő rendelkezésekkel egészülnek ki:
,,
Alszámos megjegyzések

1. A 2620 21 vtsz. alszám szövegében az ,,ólmozott benzin iszapja (üledéke) és ólomtartalmú kopogásgátló szerek iszapja (üledéke)'' kifejezés olyan iszapot (üledéket) jelent, amelyet ólmozott benzin vagy ólomtartalmú kopogásgátló szerek (például ólom-tetraetil) tárolására szolgáló tartályokból nyernek, és amely főként ólmot, ólomvegyületeket és vasoxidot tartalmaz.
2. Az olyan arzént, higanyt, talliumot vagy ezek keverékét tartalmazó hamukat és maradványokat, amelyeket arzén vagy e fémek kinyerésére vagy vegyületeik előállítására használnak, a 2620 60 vtsz. alszám alá kell osztályozni.''

4. A 2620-tól a 2621 00 00 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
2620 Arzént, fémet vagy ezek vegyületeit tartalmazó hamu és üledék (a vas- vagy acélgyártásnál keletkező hamu és üledék kivételével):
– Elsősorban cinktartalmú:
2620 11 00 00 – – Kemény cinktartalmú maradvány
2620 19 00 00 – – Másféle
– Elsősorban ólomtartalmú:
2620 21 00 00 – – Ólmozott benzin iszapja (üledéke) és ólomtartalmú kopogásgátló szerek iszapja (üledéke)
2620 29 00 00 – – Másféle
2620 30 00 00 – Elsősorban réztartalmú
2620 40 00 00 – Elsősorban alumínium-tartalmú
2620 60 00 00 – Arzént, higanyt, talliumot vagy ezek keverékét tartalmazó hamu és maradvány, amelyet arzén vagy e fémek kinyerésére vagy vegyületeik előállítására használnak
– Más:
2620 91 00 00 – – Antimónt, berilliumot, kadmiumot, krómot vagy ezek keverékét tartalmazó
2620 99 – – Másféle:
2620 99 10 00 – – – Elsősorban nikkeltartalmú
2620 99 20 00 – – – Elsősorban nióbium- és tantáltartalmú
2620 99 30 00 – – – Elsősorban volframtartalmú
2620 99 40 00 – – – Elsősorban óntartalmú
2620 99 50 00 – – – Elsősorban molibdéntartalmú
2620 99 60 00 – – – Elsősorban titántartalmú
2620 99 70 00 – – – Elsősorban kobalttartalmú
2620 99 80 00 – – – Elsősorban cirkónium-tartalmú
2620 99 90 00 – – – Más
2621 Egyéb salak és hamu, beleértve a tengeri moszat hamuját is; kommunális hulladék hamuja és elégetési maradványa:
2621 10 00 00 – Kommunális hulladék hamuja és elégetési maradványa
2621 90 00 – Más:
2621 90 00 01 – – Káliumtartalmú
2621 90 00 02 – – Keverék
2621 90 00 99 – – Egyéb

27. Árucsoport

1. A 27. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések a következő új (3) bekezdéssel egészülnek ki:
,,(3) A 2710 vtsz. szövegében az ,,olajhulladék'' olyan terméket jelent, amely főként [az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (2) bekezdésében meghatározott] kőolajból és bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, vízzel keverve is ide tartozik:
a) elsődleges felhasználási céljukra már nem alkalmas olajok (például fáradt kenőolajok, elhasznált hidraulikus olajok és elhasznált transzformátor olajok);
b) ásványolaj termékek tárolására szolgáló tartályok iszapja (üledéke), amely főként ilyen olajokat és nagy koncentrációban olyan adalékokat (például vegyi anyagokat) tartalmaz, amelyeket az elsődleges termék előállítása során használnak; és
c) ilyen olajok vízzel alkotott emulziója vagy keveréke, amely például olaj kiömlésekor, az olajtartályok mosásakor vagy a szerszámgépekkel végzett műveletek során vágóolaj alkalmazásakor keletkezik.''

2. A 27. Árucsoporthoz tartozó Alszámos megjegyzések 2–3. pontja helyébe a következő 2–4. pontok lépnek:
,,2. A 2701 12 alszám szövegében a ,,bitumenes kőszén'' kifejezés olyan kőszenet jelent, amelyben az illóanyagok mennyisége (száraz ásványi anyag-mentes bázison) a 14 tömegszázalékot meghaladja és a kalóriaértéke (a nedves ásványi anyag-mentes bázison) 5833 Kcal/kg vagy annál magasabb.
3. A 2707 10, 2707 20, 2707 30, 2707 40 és a 2707 60 alszámok szövegében a ,,benzol'', ,,toluol'', ,,xilolok'', ,,naftalin'' és ,,fenolok'' kifejezés olyan termékeket jelent, amelyek több mint 50 tömegszázalékban tartalmaznak benzolt, toluolt, xilolokat, naftalint vagy fenolokat.
4. A 2710 11 vtsz. alszám esetében a ,,könnyűpárlatok és készítmények'' kifejezés olyan termékeket jelent, amelyeknek 210 °C-on (a veszteségeket is beleszámítva) legalább 90 térfogatszázaléka desztillál át (ASTM D 86 módszer szerint).''

3. A 27. Árucsoporthoz tartozó Kiegészítő megjegyzések 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,1. A 2710 vtsz. esetében:
a) A ,,speciális benzin'' (2710 11 21 és 2710 11 25 alszámok) olyan, az alszámos megjegyzés 4. pontjában meghatározott könnyűpárlat, amely nem tartalmaz kopogásgátló készítményt és amelynek 60 °C-os hőmérséklettartományon belül (a veszteséget is beleszámítva) 5 és 90 térfogatszázalék közötti mennyisége átdesztillál.
b) A ,,lakkbenzin'' (2710 11 21 alszám) olyan a fenti a) pontban meghatározott speciális benzin, amelynek az Abel-Pensky módszer szerint mért lobbanáspontja 21 °C-nál magasabb.
c) A ,,középpárlat'' (2710 19 11–2710 19 29 alszámok) olyan párlatot és készítményt jelent, amelynek (a veszteséget is beleszámítva) kevesebb, mint 90 térfogatszázaléka desztillál át 210 °C-ig, és (a veszteséget is beleszámítva) legalább 65 térfogatszázaléka átdesztillál 250 °C-ig (ASTM D 86 módszer).
d) A ,,nehézpárlat'' (2710 19 31–2710 19 99 alszámok) olyan párlatot és készítményt jelent, amelynek az ASTM D 86 módszer szerint (a veszteséget is beleszámítva) kevesebb, mint 65 térfogatszázaléka desztillál át 250 °C-ig, vagy amelynek ezzel a módszerrel a 250 °C-on átdesztilláló mennyisége nem határozható meg.
e) A ,,gázolaj'' (2710 19 31–2700 19 49 alszámok) olyan, a fenti d) pontban meghatározott nehézpárlat, amelynek (a veszteséget is beleszámítva) legalább 85 térfogatszázaléka átdesztillál 350 °C-ig (ASTM D 86 módszer).
f) A ,,fűtőolaj'' (2710 19 51–2710 19 69 alszámok) olyan, a fenti d) pontban meghatározott nehézpárlat [a fenti e) pontban leírt gázolaj kivételével], amelynek C hígított szín mellett a V-vel jelölt viszkozitása:
– nem haladja meg a következő táblázat ,,I'' jelű oszlopában közölt értéket, ha az ASTM D 874 módszer szerinti szulfáthamu tartalma kevesebb, mint 1% és az elszappanosítási száma az ASTM D 939–54 módszer szerint 4-nél kisebb,
– meghaladja a ,,II'' jelű oszlopban közölt értéket, ha a folyáspontja ASTM D 97 módszer szerint legalább 10 °C,
– meghaladja az ,,I'', de nem lépi túl a ,,II'' jelű oszlopban megadott értéket, ha az ASTM D 86 módszer szerint legalább 25 térfogatszázaléka átdesztillál 300 °C-ig, illetve ha kevesebb, mint 25 térfogatszázaléka desztillál át 300 °C-ig, azonban a folyáspontja ASTM D 97 módszer szerint –10 °C-nál magasabb. Ezek a feltételek csak a 2 alatti hígított színű (C értékű) olajokra vonatkoznak.

Hígított szín C) Viszkozitás V) táblázat
-----------------
C V
Hígított szín Viszkozitás
I. II.
-----------------
0 | 4 | 7
0,5 | 4 | 7
1 | 4 | 7
1,5 | 5,4 | 7
2 | 9 | 9
2,5 | 15,1 | 15,1
3 | 25,3 | 25,3
3,5 | 42,4 | 42,4
4 | 71,1 | 71,1
4,5 | 119 | 119
5 | 200 | 200
5,5 | 335 | 335
6 | 562 | 562
6,5 | 943 | 943
7 | 1580 | 1580
7,5 és több | 2650 | 2650

A ,,V viszkozitás'' kifejezés az ASTM D 445 módszer szerint 50 °C-on meghatározott, 10–6 m2 s–1 mértékegységben kifejezett kinematikai viszkozitást jelenti.
A ,,C hígított szín'' kifejezés a terméknek az ASTM D 1500 módszer szerint mért színét jelenti azután, hogy a termék egy térfogategységét 100 térfogategység széntetrakloriddal összekeverték. A színt a hígítás után azonnal meg kell határozni.
A 2710 19 51–2710 19 69 alszámok alá csak természetes színű fűtőolajok tartoznak.
Ezen alszámok alá nem osztályozhatók a d) pontban meghatározott nehézpárlatok amelyeknél nem lehet meghatározni a következőket:
– az ASTM D 86 módszer szerint 250 °C-on átdesztilláló százalékos mennyiséget (a nullát is mennyiségnek kell tekinteni),
– az ASTM D 445 módszer szerint 50 °C-on mért kinematikai viszkozitást,
– vagy az ASTM D 1500 módszer szerinti C hígított színt.
Az ilyen termékek a 2710 19 71–2710 19 99 alszámok alá tartoznak.''

4. A 27. Árucsoporthoz tartozó Kiegészítő megjegyzések 3. a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,a) ASTM D 721 módszer szerinti olajtartalma 3,5 vagy több, ha viszkozitásuk 100 °C-on az ASTM D 445 módszer szerint mérve kisebb, mint 9 x 10–6 m2 s–1; vagy''

5. A 27. Árucsoporthoz tartozó Kiegészítő megjegyzések 4. pontjának k) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,k) (csak a 2710 19 31–2710 19 99 alszámok alá tartozó termékek tekintetében) olyan hidrogénnel történő kéntelenítés, melynek eredményeképpen a kezelt termék kéntartalmának legalább a 85 térfogatszázaléka redukálódik (ASTM D 1266–59 T módszer);''

6. A 27. Árucsoporthoz tartozó Kiegészítő megjegyzések 4. pontjának m)–o) alpontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek:
,,m) (csak a 2710 19 31–2710 19 99 alszámok alatti termékek esetén) hidrogénnel legalább 20 bar nyomáson és legalább 250 °C hőmérsékleten végzett katalitikus kezelés, a kéntelenítési eljáráson kívül, ha a hidrogén a vegyi folyamat aktív szereplője. A 2710 19 71–2710 19 99 alszámok alá tartozó kenőolajok további, különösen a szín vagy a stabilitás javítása céljából végzett hidrogénes kezelését (pl. a hidrofiniselés vagy a színtelenítés) azonban nem lehet specifikus eljárásnak tekinteni;
n) (csak a 2710 19 51–2710 19 69 alszámok alatti termékekre) atmoszférikus desztilláció, azzal a feltétellel, hogy ezeknek a termékeknek ASTM D 86 módszerrel, a veszteségeket is beleértve kevesebb, mint 30 térfogatszázaléka desztillál át 300 °C-on. Ha az ASTM D 86 módszerrel, a veszteségeket is beleértve legalább 30 térfogatszázaléka desztillál át 300 °C-on, az atmoszférikus desztilláció során nyert és a 2710 11 11–2710 11 90 vagy 2710 19 11–2710 19 29 alszámok alá tartozó termékek a 2710 19 61–2710 19 69 alszámok alatt megadott vámtételekkel kezelendők a felhasznált termékek jellege és értéke, valamint a kinyert termékek nettó tömege alapján. Ez a szabály nem alkalmazható az így nyert olyan termékekre, amelyek hat hónapon belül és az illetékes hatóság által meghatározott egyéb feltételek függvényében specifikus eljáráson vagy nem specifikus eljárással létrehozott vegyi átalakításon mennek keresztül;
o) (csak a 2710 19 71–2710 19 99 alszámok alá tartozó termékekre) kezelés nagyfrekvenciás elektromos koronakisülésekkel;''

7. A 27. Árucsoporthoz tartozó Kiegészítő megjegyzések 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,5. A vegyi átalakítás vagy a technikai okokból szükséges kezelés alatt keletkezett olyan termékek mennyisége, amelyek a 2707 10 10, 2707 20 10, 2707 30 10, 2707 50 10, 2710, 2711, 2712 10, 2712 20, 2712 90 31–2712 90 99, 2713 90, és a 2901 10 10 vtsz.-ok és alszámok alá tartoznak, a ,,más célra'' szolgáló termékeknél feltüntetett vámtételekkel vámkezelendők a felhasznált termékek jellege és értéke valamint a kinyert termékek nettó tömege alapján. Ez a szabály nem alkalmazható az ilyen, a 2710–2712 vtsz.-ek alá tartozó azon termékekre, amelyek hat hónapon belül és az illetékes hatóság által meghatározott egyéb feltételek függvényében speciális eljáráson vagy további vegyi átalakításon mennek keresztül.''

8. A 2707 30 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Xilolok:

9. A 2710 00-tól a 2710 00 97 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
2710 Kőolaj és bitumenes ásványokból előállított olaj, a nyers kivételével; másutt nem említett olyan készítmény, amely legkevesebb 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, és amelynek ez az olaj a lényeges alkotórésze; olajhulladék:
– Kőolaj és bitumenes ásványokból előállított olaj, a nyers kivételével; másutt nem említett olyan készítmény, amely legkevesebb 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, és amelynek ez az olaj a lényeges alkotórésze:
2710 11 – – Könnyűpárlatok és készítmények:
2710 11 11 00 – – – Speciális célokra
2710 11 15 00 – – – Vegyi átalakításra (a 2710 11 11 alszám alá tartozó kivételével)
– – – Más célokra:
– – – – Speciális benzinek:
2710 11 21 00 – – – – – Lakkbenzin
2710 11 25 00 – – – – – Más speciális benzin
– – – – Más:
– – – – – Motorbenzin:
2710 11 31 00 – – – – – – Repülőbenzin
– – – – – – Más benzin, amelynek ólomtartalma:
– – – – – – – Legfeljebb 0,013 g/liter:
2710 11 41 00 – – – – – – – – 95-nél kisebb oktánszámú
2710 11 45 00 – – – – – – – – Legalább 95, de kevesebb mint 98 oktánszámú
2710 11 49 00 – – – – – – – – Legalább 98 oktánszámú
– – – – – – – 0,013 g/litert meghaladó:
2710 11 51 00 – – – – – – – – 98-nál kisebb oktánszámú
2710 11 59 00 – – – – – – – – Legalább 98 oktánszámú
2710 11 70 00 – – – – – Benzin típusú sugárhajtású üzemanyag
2710 11 90 00 – – – – – Más könnyűpárlat
2710 19 – – Másféle:
– – – Középpárlatok:
2710 19 11 00 – – – – Speciális célokra
2710 19 15 00 – – – – Vegyi átalakításra (a 2710 19 11 alszám alá tartozó kivételével)
– – – – Más célokra:
– – – – – Petróleum:
2710 19 21 00 – – – – – – Üzemanyag petróleum
2710 19 25 00 – – – – – – Más petróleum
2710 19 29 00 – – – – – Másféle középpárlat
– – – Nehézpárlatok:
– – – – Gázolajok:
2710 19 31 00 – – – – – Speciális célokra
2710 19 35 00 – – – – – Vegyi átalakításra (a 2710 19 31 alszám alá tartozó kivételével)
– – – – – Más célokra:
2710 19 41 – – – – – – Legfeljebb 0,05 tömegszázalék kéntartalommal:
2710 19 41 01 – – – – – – – Gázolaj üzemanyag célra
2710 19 41 02 – – – – – – – Tüzelőolaj
2710 19 41 03 – – – – – – – Egyéb célra
2710 19 45 – – – – – – 0,05 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 0,2 tömegszázalék kéntartalommal:
2710 19 45 01 – – – – – – – Gázolaj üzemanyag célra
2710 19 45 02 – – – – – – – Tüzelőolaj
2710 19 45 03 – – – – – – – Egyéb célra
2710 19 49 – – – – – – 0,2 tömegszázalékot meghaladó kéntartalommal:
2710 19 49 01 – – – – – – – Gázolaj üzemanyag célra
2710 19 49 02 – – – – – – – Tüzelőolaj
2710 19 49 03 – – – – – – – Egyéb célra
– – – – Fűtőolajok:
2710 19 51 00 – – – – – Speciális célokra
2710 19 55 00 – – – – – Vegyi átalakításra (a 2710 19 51 alszám alá tartozó kivételével)
– – – – – Más célokra:
2710 19 61 00 – – – – – – Legfeljebb 1 tömegszázalék kéntartalommal
2710 19 63 00 – – – – – – 1 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 2 tömegszázalék kéntartalommal
2710 19 65 00 – – – – – – 2 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 2,8 tömegszázalék kéntartalommal
2710 19 69 00 – – – – – – 2,8 tömegszázalékot meghaladó kéntartalommal
– – – – Kenőolajok, más olajok:
2710 19 71 00 – – – – – Speciális célokra
2710 19 75 00 – – – – – Vegyi átalakításra (a 2710 19 71 alszám alá tartozó kivételével)
– – – – – Más célokra:
2710 19 81 00 – – – – – – Motorolaj, kompresszor kenőolaj, turbina kenőolaj
2710 19 83 00 – – – – – – Hidraulikus célú folyadék
2710 19 85 00 – – – – – – Fehérolaj, folyékony parafin
2710 19 87 00 – – – – – – Differenciálolaj és reduktor olaj
2710 19 91 00 – – – – – – Keverék fémmegmunkáláshoz, forma leválasztó olaj, korróziógátló olaj
2710 19 93 00 – – – – – – Villamos szigetelési olaj
2710 19 99 – – – – – – Másféle kenőolaj és más olaj:
2710 19 99 01 – – – – – – – Orsóolaj
2710 19 99 99 – – – – – – – Egyéb
– Olajhulladék:
2710 91 00 00 – – Poliklórozott bifenileket (PCS), poliklórozott terfenileket (PCF) vagy polibrómozott bifenileket (PBB) tartalmazó
2710 99 00 00 – – Másféle

28. Árucsoport

1. A 28. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (3) bekezdésének d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,d) luminoforként használt szervetlen termékek (3206 vtsz.); üvegfritt és egyéb üvegpor, szemcse vagy pehely alakban (3207 vtsz.);''

2. A 2805 vámtarifaszámot követő egyvonalas árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Alkálifémek és alkáli földfémek:

3. A 2805 19 00-tól a 2805 22 00 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
2805 12 00 00 – – Kalcium
2805 19 – – Másféle:
2805 19 10 00 – – – Stroncium és bárium
2805 19 90 00 – – – Más

4. A 2809 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Foszforpentoxid; foszforsavak; polifoszforsavak, vegyileg nem meghatározottak is:

5. A 2816 20 00 00 és a 2816 30 00 00 vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
2816 40 00 00 – Stroncium- vagy báriumoxid, -hidroxid és -peroxid

6. A 2827 38 00 00 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

7. A 2827 39 90 00 vámtarifaszám 2827 39 80 00 vámtarifaszámra változik.

8. A 2830 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Szulfidok; poliszulfidok, vegyileg nem meghatározottak is:

9. A 2834 22 00 00 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

10. A 2834 29 90 00 vámtarifaszám 2834 29 80 00 vámtarifaszámra változik.

11. A 2835 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Hipofoszfitok, foszfitok, foszfátok és polifoszfátok, vegyileg nem meghatározottak is:

12. A 2836 70 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Ólomkarbonátok

13. A 2841 40 00 00 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

14. A 2842 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Szervetlen savak és peroxosavak egyéb sói (beleértve az alumíniumszilikátokat, a vegyileg nem meghatározottak is), az azidok kivételével:

15. A 2842 10 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Kettős vagy komplex szilikátok, beleértve az alumíniumszilikátokat vegyileg nem meghatározva is.

29. Árucsoport

1. A 29. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (1) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,c) a 2936–2939 vtsz. alá tartozó termékek, a cukornak a 2940 vtsz. alá tartozó étere, acetálja és észtere, valamint ezek sói és a 2941 vtsz. alá tartozó termékek akkor is, ha vegyileg nem egységesek, nem meghatározottak;''

2. A 29. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések a következő új, (8) bekezdéssel egészülnek ki:
,,(8) A 2937 vtsz. szövegében:
a) a ,,hormon'' kifejezés magában foglalja a hormon felszabadító vagy hormon stimuláló faktorokat, a hormongátlókat és az ellenhormonokat (antihormonokat) is;
b) a ,,főképp hormonként használt'' kifejezés nemcsak az elsődlegesen hormonhatásuk miatt alkalmazott hormonszármazékokra és szerkezeti analógjaikra vonatkozik, hanem azokra a származékaikra és szerkezeti analógjaikra is, amelyeket az e vtsz. alá tartozó termékek szintézisekor intermedierekként használnak.''

3. A 29. Árucsoporthoz tartozó Kiegészítő megjegyzést törölni kell.

4. A 2902 11-től a 2902 11 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
2902 11 00 00 – – Ciklohexán

5. A 2902 19 30 00 vámtarifaszámot követő háromvonalas árumegnevezéstől a 2902 30 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
2902 19 90 00 – – – Más
2902 20 00 00 – Benzol
2902 30 00 00 – Toluol

6. A 2902 44-től a 2902 44 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
2902 44 00 00 – – Xilolizomerek keveréke

7. A 2902 90 80 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

8. A 2903 16 00 00 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

9. A 2903 19 90 00 vámtarifaszám 2903 19 80 00 vámtarifaszámra változik.

10. A 2905 41 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – 2-etil-2 (hidroximetil)-1,3-diol (trimetilolpropán)

11. A 2905 50-től a 2905 50 99 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Aciklikus alkoholok halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai:
2905 51 00 00 – – Etklórvinol (INN)
2905 59 – – Másféle:
2905 59 10 00 – – – Monoalkoholok származékai
– – – Polialkoholok származékai:
2905 59 91 00 – – – – 2,2-Bis(bromometil) propandiol
2905 59 99 00 – – – – Másféle

12. A 2907 19 00 00 vámtarifaszámot követő egyvonalas árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Polifenolok és fenol-alkoholok:

13. A 2907 30 00 00 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

14. A 2914 31 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Fenil-aceton (fenil-2-propanon)

15. A 2915 60 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Vajsavak, pentánsavak, ezek sói és észterei:

16. A 2915 60 90 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Pentánsavak és izomerjei, sóik és észtereik

17. A 2918 17 00 00 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

18. A 2918 19 99 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
2918 19 80 00 – – – Más

19. A 29. Árucsoport VIII. Árualcsoportjának címe helyébe a következő rendelkezés lép:
,,Nemfémek szervetlen savainak észterei és sóik és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai''

20. A 2920 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Nemfémek más szervetlen savainak észterei (a haloidsavak észterei kivételével) és sóik; valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai:

21. A 2921 45 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámot és árumegnevzést kell felvenni:
2921 46 00 00 – – Anfetamin (INN), benzfetamin (INN), dexamfetamin (INN), etilamfetamin (INN), fenkamfamin (INN), lefetamin (INN), levamfetamin (INN), mefenorex (INN), és fentermin (INN); ezek sói

22. A 2921 49 90 00 vámtarifaszám 2921 49 80 vámtarifaszámra változik.

23. A 2922 vámtarifaszámot követő egyvonalas árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Aminoalkoholok, kivéve, amelyek egynél több fajta oxigén-funkciós csoportot tartalmaznak, ezek éterei és észterei; ezek sói:

24. A 2922 13 90 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámot és árumegnevezést kell felvenni:
2922 14 00 00 – – Dextropropoxifen (INN) és sói

25. A 2922 19 90 00 vámtarifaszám 2922 19 80 00 vámtarifaszámra változik.

26. A 2922 19 80 00 vámtarifaszámot követő egyvonalas árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Aminonaftolok és más aminofenolok, kivéve, amelyek egynél több fajta oxigén-funkciós csoportot tartalmaznak; ezek éterei és észterei; ezek sói:

27. A 2922 30 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Aminoaldehidek, aminoketonok és aminokinonok, kivéve, amelyek egynél többfajta oxigén-funkciós csoportot tartalmaznak; ezek sói:
2922 31 00 00 – – Amfepramon (INN), metadon (INN) és normetadon (INN); ezek sói
2922 39 00 00 – – Másféle

28. A 2922 43 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámot és árumegnevezést kell felvenni:
2922 44 00 00 – – Tilidin (INN) és sói

29. A 2922 49 70 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
2922 49 95 00 – – – Másféle

30. A 2923 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Negyedrendű ammóniumsók és hidroxidok; lecitinek és más foszforamino-lipidek, vegyileg nem meghatározottak is:

31. A 2924 10 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Aciklikus amidok (aciklikus karbamátok is) és származékaik; valamint ezek sói:
2924 11 00 00 – – Meprobamát (INN)
2924 19 00 00 – – Másféle

32. A 2924 22 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
2924 23 00 00 – – 2-Acetaminobenzoesav (N-Acetil-antranilsav) és sói
2924 24 00 00 – – Etinamat (INN)

33. A 2924 29 90 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
2924 29 95 00 – – – Másféle

34. A 2925 11 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámot és árumegnevezést kell felvenni:
2925 12 00 00 – – Glutetimid (INN)

35. A 2925 19 80 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
2925 19 95 00 – – – Másféle

36. A 2926 20 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámot és árumegnevezést kell felvenni:
2926 30 00 00 – Fenproporex (INN) és sói; metadon (INN) intermedier (4-ciano-2-dimetilamino-4,4-difenilbután)

37. A 2926 90 99 vámtarifaszám 2926 90 95 vámtarifaszámra változik.

38. A 2926 90 99 01 vámtarifaszám 2926 90 95 01 vámtarifaszámra változik.

39. A 2926 90 99 99 vámtarifaszám 2926 90 95 99 vámtarifaszámra változik.

40. A 2932 94 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámot és árumegnevezést kell felvenni:
2932 95 00 00 – – Tetrahidro-kannabinol (valamennyi izomer)

41. A 2932 99 80 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
2932 99 95 – – – Másféle:

42. A 2932 99 80 01 vámtarifaszám 2932 99 95 01 vámtarifaszámra változik.

43. A 2932 99 80 99 vámtarifaszám 2932 99 95 99 vámtarifaszámra változik.

44. A 2933 32 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámot és árumegnevezést kell felvenni:
2933 33 00 00 – – Alfentanil (INN), anileridin (INN), bezitramid (INN), brómazepam (INN), difenoxin (INN), defenoxilát (INN), dipipanon (INN), fentanil (INN), ketobemidon (INN), metilfenidát (INN), petazocin (INN), petidin (INN), A intermedier, fenciklidin (INN) (PCP), fenoperidin (INN), pipradrol (INN), piritramid (INN), propiram (INN) és trimeperidin (INN); ezek sói

45. A 2933 39 95 vámtarifaszám 2933 39 99 vámtarifaszámra változik.

46. A 2933 39 95 01 vámtarifaszám 2933 39 99 01 vámtarifaszámra változik.

47. A 2933 39 95 02 vámtarifaszám 2933 39 99 02 vámtarifaszámra változik.

48. A 2933 39 95 03 vámtarifaszám 2933 39 99 03 vámtarifaszámra változik.

49. A 2933 39 95 99 vámtarifaszám 2933 39 99 99 vámtarifaszámra változik.

50. A 2933 40-től a 2933 40 90 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Kinolin vagy izokinolin gyűrűrendszert (hidrogénezve is) szerkezetében tartalmazó vegyületek tovább nem fuzionálva (kondenzálva):
2933 41 00 00 – – Levorfanol (INN) és sói
2933 49 – – Másféle:
2933 49 10 00 – – – Kinolin halogénszármazékai, kinolin-karbonsavak származékai
2933 49 30 00 – – – Dextrometorfán (INN) és sói
2933 49 90 – – – Más:
2933 49 90 01 – – – – Oxikinolinok, oxikinaldinok
2933 49 90 02 – – – – 6-etoxi-1,2 dihidro-2,2,4 trimetil kinolin (ethoxyquin)
2933 49 90 99 – – – – Egyéb

51. A 2933 51-től a 2933 51 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
2933 52 00 00 – – Malonilkarbamid (barbitursav) és sói
2933 53 – – Allobarbital (INN), amobarbital (INN), barbital (INN), butolbital (INN), butobarbital (INN), ciklobarbital (INN), metilfenobarbital (INN), pentobarbital (INN), fenobarbital (INN), szekbutabarbital (INN), szekobarbital (INN) és vinibarbital (INN) és ezek sói:
2933 53 10 00 – – – Fenobarbital (INN), barbitol (INN) és sóik
2933 53 90 00 – – – Más
2933 54 00 00 – – Malinilkarbamid (barbitursav) más származékai; ezek sói
2933 55 00 00 – – Loprazolam (INN), meklokvalon (INN), metakvalon (INN) és zipeprol (INN); ezek sói

52. A 2933 59 70 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
2933 59 95 00 – – – Másféle

53. A 2933 71 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámot és árumegnevezést kell felvenni:
2933 72 00 00 – – Klobazam (INN) és metiprilon (INN)

54. A 2933 90-től a 2933 90 95 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Más:
2933 91 – Alprazolam (INN), kamazepam (INN), klórdiazepoxid (INN), klórazepam (INN), klórazepat (INN), delorazepam (INN), diazepam (INN), esztazolom (INN), etil loflazepat (INN), fludiazepam (INN), flunitrazepam (INN), flurazepam (INN), halazepam (INN), lorazepam (INN), lormetazepam (INN), mazindol (INN), medazepam (INN), midazolam (INN), nimetazepam (INN), nitrazepam (INN), nordazepam (INN), oxazepam (INN), pinazepam (INN), prazepam (INN), pirovaleron (INN), temazepam (INN), terazepam (INN) és triazolam (INN); ezek sói:
2933 91 10 00 – – – Klórdiazepoxid (INN)
2933 91 90 00 – – – Más
2933 99 – – Másféle:
2933 99 10 00 – – – 2-Benzimidazol-tiol (merkaptobenzimidazol)
2933 99 20 – – – Indol, 3-metilindol (szkatol), 6-allil-6,7-dihidro-5H-dibenz (c,e) azepin (azapetin), fenindamin (INN) és sói, imipramin hidroklorid (INN):
2933 99 20 01 – – – – Indol, béta-metilindol és sói
2933 99 20 99 – – – – Egyéb
2933 99 30 00 – – – Monoazepinek
2933 99 40 00 – – – Diazepinek
2933 99 50 00 – – – 2,4-di-tercbutil-6-(5-klorobenzotriazol-2-il) fenol
2933 99 90 – – – Más:
2933 99 90 01 – – – – Karbazol és sói; egyéb indolszármazékok
2933 99 90 02 – – – – Alkilamino-akridin és sói
2933 99 90 03 – – – – Merkaptobenzimidazol sói
2933 99 90 04 – – – – Trisz-azirinidil-foszfinoxid
2933 99 90 99 – – – – Egyéb

55. A 2934 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Nukleinsavak és sóik, vegyileg nem meghatározottak is; más heterociklikus vegyületek:

56. A 2934 20 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Benzotiazolgyűrű-rendszert szerkezetében (hidrogénezve is) tartalmazó vegyületek, tovább nem fuzionálva (kondenzálva):

57. A 2934 30-tól a 2934 90 96 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
2934 30 – Fenotiazingyűrű-rendszert szerkezetében (hidrogénezve is) tartalmazó vegyületek tovább nem fuzionálva (kondenzálva):
2934 30 10 00 – – Tietilperazin (INN), tioridazin (INN) és sói
2934 30 90 00 – – Más
– Más:
2934 91 00 00 – – Aminorex (INN), brofizolam (INN), klofiazepam (INN), kloxazolam (INN), dextromoramid (INN), haloxazolam (INN), ketazolam (INN), mezokarb (INN), oxazolam (INN), pemolin (INN), fendimetrazin (INN), fenmetrazin (INN) és szifentanil (INN); ezek sói
2934 99 – – Másféle:
2934 99 10 00 – – – Klórprotixen (INN); tenalidin (INN) és tartarátjai, maleátjai
2934 99 20 00 – – – Furazolidon (INN)
2934 99 30 00 – – – 7-aminocefaloszporán sav
2934 99 40 00 – – – A (6R,7R)-3-acetoximetil-7-[(R)-2-formiloxi-2-fenilacetamido]-8-oxo-5-tio-1-azobiciklo[4,2,0] okt-2-én-2-karboxilsav sói és észterei
2934 99 50 00 – – – 1-[2-(1,3-dioxan-2-il)etil]-2-metilpiridin bromid
2934 99 90 – – – Más:
2934 99 90 01 – – – – Szultonok és szultámok
2934 99 90 02 – – – – Nukleinsavak és sói
2934 99 90 03 – – – – Tiofen
2934 99 90 99 – – – – Egyéb

58. A 2937-től a 2937 99 00 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
2937 Természetes vagy szintetikus úton előállított hormonok, prosztaglandinok, tromboxánok és leukotriének; ezek főképp hormonként használt származékai és szerkezeti analógjai, beleértve a láncukban módosított polipeptideket is:
– Polipeptid hormonok, fehérje hormonok és glikoprotein hormonok, ezek származékai és szerkezeti analógjai:
2937 11 00 00 – – Szomatotropin, származékai és szerkezeti analógjai
2937 12 00 00 – – Inzulin és só
2937 19 00 00 – – Másféle
– Szteroid hormonok, ezek származékai és szerkezeti analógjai:
2937 21 00 00 – – Kortizon, hidrokortizon, prednizon (dehidrokortizon) és prednizolon (dehidrohidrokortizon)
2937 22 00 00 – – Kortikoszteroid hormonok halogénezett származékai
2937 23 00 00 – – Ösztrogének és progesztogének
2937 29 00 00 – – Másféle
– Katecholamin hormonok, ezek származékai és szerkezeti homológjai:
2937 31 00 00 – – Epinefrin
2937 39 00 00 – – Másféle
2937 40 00 00 – Aminosavszármazékok
2937 50 00 00 – Prosztaglandinok, trombaxánok és leukotriének, ezek származékai és szerkezeti homológjai
2937 90 00 00 – Más

59. A 2939 10 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Ópium alkaloidái és származékai, ezek sói:
2939 11 00 00 – – Mákszalma koncentrátum; buprenorfin (INN), kodein, dihidrokodein (INN), etilmorfin, etorfin (INN), heroin, hidrokodon (INN), hidromorfon (INN), morfin, nikomorfin (INN), oxikodon (INN), oximorfon (INN), folkodin (INN), tebakon (INN) és tebain; ezek sói
2939 19 00 00 – – Másféle

60. A 2939 42 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámot és árumegnevezést kell felvenni:
2939 43 00 00 – – Katin (INN) és sói

61. A 2939 50 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Teofillin és aminofillin (teofillin-etiléndiamin) és származékai; ezek sói:
2939 51 00 00 – – Fenetillin (INN) és sói
2939 59 00 00 – – Másféle

62. A 2939 70 00 00-tól a 2939 90 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Más:
2939 91 – – Kokain, ergonin, levometamfetamin, metamfetamin (INN), metamfetamin racemát, ezek sói és egyéb származékai:
– – – Kokain és sói:
2939 91 11 00 – – – – Nyers kokain
2939 91 19 00 – – – – Másféle
2939 91 90 00 – – – Más
2939 99 – – Másféle:
2939 99 10 00 – – – Emetin és sói
2939 99 90 00 – – – Más

63. A 2940 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Vegyileg tiszta cukrok, a szaharóz, laktóz, maltóz, glukóz és fruktóz kivételével; cukoréterek, -acetátok és -észterek és ezek sói, a 2937, 2938 és a 2939 vtsz. alá tartozó termékek kivételével:

30. Árucsoport

1. A 30. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
,,(1) Nem tartoznak ide:
a) étel vagy ital (úgymint: diétás, diabetikus vagy erősítő táplálék, táplálék-adalékanyag, tonikital és ásványvíz, az intravénás táplálásra szolgáló készítmény kivételével) (IV. Áruosztály);
b) speciálisan égetett vagy finoman őrölt gipsz fogászati célra (2520 vtsz.);
c) vizes párlatok és illóolajok vizes oldatai gyógyászati célra (3301 vtsz.);
d) a 3303–3307 vtsz. alá tartozó olyan készítmények, amelyek megelőző vagy gyógyászati tulajdonságokkal rendelkeznek;
e) gyógyászati anyagokat tartalmazó szappanok és más termékek (3401 vtsz.);
f) gipszalapú tömőanyagok fogászati célra (3407 vtsz.);
g) véralbumin, nem gyógyászati vagy megelőzési célra (3502 vtsz.).''

2. A 30. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (4) bekezdésének h) pontja helyébe a következő h)–k) pontok lépnek:
,,h) kémiai fogamzásgátló készítmények, amelyek hormonon, a 2937 vtsz. alá tartozó más terméken, vagy spermiciden alapulnak;
ij) humán vagy állatgyógyászati felhasználásra szánt gél készítmény, amelyet sebészeti műtéteknél vagy fizikai vizsgálatoknál a test egyes részein síkosító anyagként vagy a test és az orvosi műszer között közvetítő anyagként alkalmaznak;
k) gyógyszerhulladék, azaz olyan gyógyszertermék, amely az eredeti felhasználási céljára alkalmatlan, például azért, mert lejárt a szavatossági ideje.''

3. A 30. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések után a következő rendelkezést kell felvenni:
,,
Kiegészítő megjegyzés

1. A 3004 vtsz. alá tartoznak a növény alapú gyógykészítmények és a következő hatóanyagokon alapuló készítmények: vitaminok, ásványi anyagok, esszenciális aminosavak vagy zsírsavak, a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben. Ezeket a készítményeket a 3004 vtsz. alá kell osztályozni amennyiben a termék címkéjén, csomagolásán, vagy a termékhez mellékelt használati utasításban ismertetésre kerülnek az alábbiak:
a) a kór, betegség vagy azok tünetei, melyek esetén a készítmény felhasználandó;
b) a készítményben lévő hatóanyag vagy hatóanyagok mennyisége;
c) az adagolás, és
d) az alkalmazási mód.
E vtsz. alá tartoznak a homeopátiás (hasonszenvi) gyógykészítmények, amennyiben a fent említett feltételek közül az a), c) és d) pontban foglaltakat teljesítik.
A vitaminokon, ásványi anyagokon, esszenciális aminosavakon vagy zsírsavakon alapuló készítmények esetében a termék címkéjén feltüntetésre kerülő napi ajánlott adagban az összetevők valamelyike mennyiségének jelentősen magasabbnak kell lennie az egészség vagy a jó közérzet megőrzéséhez naponta ajánlott mennyiségnél.''

4. A 3004 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Gyógyszerek (a 3002, 3005 vagy a 3006 vtsz. alá tartozó termékek kivételével), amelyek kevert vagy nem kevert termékekből készültek, terápiás vagy megelőzési célra, kimért adagokban vagy formákban (beleértve a bőrön keresztül ható formába kiszerelt készítményeket) vagy a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben:

5. A 3004 32 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Kortikoszteroid hormonokat, ezek származékait vagy strukturális analógjait tartalmazó gyógyszerek:

6. A 3006 60 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Kémiai fogamzásgátló készítmények, amelyek hormonon, a 2937 vtsz. alá tartozó más terméken vagy spermiciden alapulnak:

7. A 3006 60 vámtarifaszámot követő kétvonalas árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Hormonon vagy a 2937 vtsz. alá tartozó más terméken alapuló:

8. A 3006 60 90 99 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámokat és árumegnevezéseket kell felvenni:
3006 70 00 – Humán vagy állatgyógyászati felhasználásra szánt gél készítmény, amelyet sebészeti műtéteknél vagy fizikai vizsgálatoknál a test egyes részein síkosító anyagként vagy a test és az orvosi műszer között közvetítő anyagként alkalmaznak:
3006 70 00 01 – – Állatgyógyászati készítmény
3006 70 00 99 – – Egyéb
3006 80 00 00 – Gyógyszerhulladék

31. Árucsoport

1. A 3105 10 00 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

2. A 3105 10 00 02 vámtarifaszám 3105 10 00 01 vámtarifaszámra változik.

3. A 3105 10 00 03 vámtarifaszám 3105 10 00 02 vámtarifaszámra változik.

33. Árucsoport

1. A 3302 10 40 01 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – – Szintetikus illatanyagok; szintetikus illatkompozíciók

2. A 3302 10 40 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

3. A 3302 10 90 01 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Szintetikus illatanyagok; szintetikus illatkompozíciók

4. A 3302 10 90 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

5. A 3302 90 10 01 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Szintetikus illatanyag; szintetikus illatkompozíció

6. A 3302 90 10 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

7. A 3302 90 90 01 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Szintetikus illatanyag; szintetikus illatkompozíció

8. A 3302 90 90 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

34. Árucsoport

1. A 3401 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Szappan; szappanként használt szerves felületaktív termékek és készítmények rúd, kocka vagy más formába öntve, szappantartalommal is; bőr (testfelület) mosására szolgáló szerves felületaktív anyagok vagy készítmények folyadék vagy krém formájában és a kiskereskedelmi forgalom számára kiszerelve szappantartalommal is; szappannal vagy tisztítószerrel impregnált, bevont vagy borított papír, vatta, nemez vagy nem szőtt textília:

2. A 3401 20 90 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámot és árumegnevezést kell felvenni:
3401 30 00 00 – Bőr (testfelület) mosására szolgáló szerves felületaktív anyagok vagy készítmények folyadék vagy krém formájában és a kiskereskedelmi forgalom számára kiszerelve, szappantartalommal is

3. A 3402 20 10 00 vámtarifaszám 3402 20 20 00 vámtarifaszámra változik.

4. A 3404 20 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Poli-oxietilénből (polietilén-glikolból)

35. Árucsoport

A 3506 91 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Ragasztók, amelyek a 3901–3913 vtsz. alá tartozó polimereken vagy gumin alapulnak

37. Árucsoport

1. A 3702 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti film tekercsben, bármilyen anyagból a papír, a karton és a textil kivételével; fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívó film tekercsben:

2. A 3702 39 00 02 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Színes 6x9-es fotófilm (tekercsfilm) és 35 mm-es fotófilm (normálfilm); fekete-fehér mozifilm és ipari röntgenfilm

3. A 3702 39 00 03 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

4. A 3702 39 00 04 vámtarifaszám 3702 39 00 03 vámtarifaszámra változik.

5. A 3702 91-től a 3702 92 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
3702 91 – – Legfeljebb 16 mm szélességben:
3702 91 20 00 – – – Grafikai célú film
3702 91 80 00 – – – Más

6. A 3702 95 vámtarifaszám 3702 95 00 vámtarifaszámra változik.

7. A 3703 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti papír, karton és textil:

8. A 3704 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Megvilágított, de nem előhívott fényképészeti lemez, film, papír, karton és textil:

38. Árucsoport

1. A 38. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (1) bekezdés a) pontja 4. alpontjának helyébe a következő új, 4–5. alpontok lépnek:
,,4. a (2) bekezdésben meghatározott, tanúsítvánnyal ellátott referencia anyagok;
5. a (3) bekezdés a) és c) pontjában felsorolt termékek;''

2. A 38. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (1) bekezdése a következő új c) ponttal egészül ki, egyidejűleg a jelenlegi c)–d) pontok jelölése d)–e) pontokra változik:
,,c) az olyan hamu és maradvány (beleértve az iszapokat is, a szennyvíziszap kivételével), amely fémeket, arzént vagy ezek keverékét tartalmazza és megfelel a 26. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (3) a) vagy (3) b) pontjában felsorolt követelményeknek (2620 vtsz.);''

3. A 38. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések a következő új, (2) bekezdéssel egészül ki, egyidejűleg a jelenlegi (2) bekezdés számozása (3) bekezdésre változik:
,,(2) a) A 3822 vtsz. szövegében a ,,tanúsítvánnyal ellátott referencia anyagok'' kifejezés olyan analitikai, kalibrációs vagy referencia célra alkalmas anyagokat jelent, amelyeket olyan tanúsítvány kísér, amely megadja a tanúsított értékeket, azok meghatározási módszerét, és valamennyi tanúsított érték pontosságát.
b) Referencia anyagok áruosztályozásakor a 3822 vtsz. elsőbbséget élvez a vámtarifa valamennyi vámtarifaszámával szemben, kivéve a 28. és 29. Árucsoportot.''

4. A 38. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések a következő új (4)–(6) bekezdésekkel egészülnek ki:
,,(4) A vámtarifában a ,,kommunális hulladék'' kifejezés olyan hulladékot jelent, amely háztartásokból, szállodákból, éttermekből, kórházakból, üzletekből, hivatalokból stb., valamint utak, járdák tisztításából, építési és bontási hulladékból származik. A kommunális hulladék általában sokféle anyagot tartalmaz, mint például műanyagot, gumit, fát, papírt, textíliát, üveget, fémet, élelmiszert, törött bútort és más sérült vagy kidobott tárgyat. A ,,kommunális hulladék'' kifejezés azonban nem vonatkozik az alábbiakra:
a) a hulladéktól elkülönített egyedi anyagok vagy árucikkek, mint például a műanyag-, gumi-, fa-, papír-, textil-, üveg- vagy fémhulladék, a használt szárazelem, akkumulátor, amelyet a vámtarifa megfelelő vámtarifaszáma alá kell osztályozni;
b) ipari hulladék;
c) a 30. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (4) bekezdés k) pontjában meghatározott gyógyszerhulladék; vagy
d) a Megjegyzések (6) bekezdés a) pontjában meghatározott klinikai hulladék.
(5) A 3825 vtsz. szövegében a ,,szennyvíziszap'' kifejezés a városi víztisztító telepekről származó iszapot jelent, beleértve az előkezelés és az átmosás hulladékait, valamint a nem stabilizált iszapot is. A trágyázószerként használható stabilizált iszap nem tartozik ide (31. Árucsoport).
(6) A 3825 vtsz. szövegében a ,,más hulladék'' kifejezés az alábbiakat jelenti:
a) klinikai hulladék, azaz gyógyászati kutatásból, diagnosztikából, kezelésből vagy más orvosi, sebészeti, fogorvosi vagy állatorvosi eljárásból származó fertőzött hulladék, amely gyakran kórokozókat és gyógyászati anyagokat tartalmaz és különleges ártalmatlanítási eljárást igényel (például: használt kötszerek, orvosi kesztyűk, injekcióstűk);
b) szervesoldószer-hulladékok;
c) fémmaratószerek, hidraulikus folyadékok, fékfolyadékok és fagyásgátló szerek hulladéka; és
d) a vegyipar és vele rokon iparágak hulladékai.
A ,,más hulladék'' kifejezés nem vonatkozik azonban az olyan hulladékokra, amelyek főleg ásványolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaznak (2710 vtsz.).''

5. A 38. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések a következő rendelkezésekkel egészülnek ki:
,,
Alszámos megjegyzés

1. A 3825 41 és 3825 49 vtsz. alszámok szövegében a ,,szervesoldószer-hulladék'' kifejezés olyan, főkét szerves oldószerekből álló hulladékot jelent, amely az adott formájában elsődleges használati céljára már nem alkalmas, még akkor is, ha az az oldószerek visszanyerésére szolgál.''

6. A 3803 00 90 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Más

7. A 3817-től a 3817 20 00 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
3817 3817 00 Alkilbenzol- és alkilnaftalin-keverékek, a 2707 vagy a 2902 vtsz. alá tartozó termékek kivételével:
3817 00 10 00 – Dodecilbenzol
3817 00 50 00 – Lineáris alkilbenzol
3817 00 90 00 – Más

8. A 3822 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Hordozóra felvitt diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensek, elkészített diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensek hordozón is, a 3002 vagy 3006 vtsz. alá tartozók kivételével; tanúsítvánnyal ellátott referencia anyagok:

9. A 3822 00 00 05 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámot és árumegnevezést kell felvenni:
3822 00 00 06 – Tanúsítvánnyal ellátott referencia anyagok

10. A 3824 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz; másutt nem említett vegyipari és rokon ipari termékek és készítmények (beleértve a természetes termékek keverékét is):

11. A 3824 90 95-től a 3824 90 95 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek.
3824 90 99 – – – – Másféle:
3824 90 99 01 – – – – – Izocianátok keverékei (nem előpolimerek) a 3824 90 95 05 alszám alá tartozó termékek kivételével
3824 90 99 02 – – – – – Biológiailag le nem bontható dodecilbenzol; zselatin alapú másolópaszta
3824 90 99 03 – – – – – Ammóniákvíz és a gáztisztítás folyamán kimerült oxid
3824 90 99 04 – – – – – Lágyítók, a műanyag- vagy gumilágyítók kivételével
3824 90 99 05 – – – – – 30–100%-os MDi-t, Metil-difenil-diizocionátot (4,4-difenil-metán-diizocionát) tartalmazó izocionátok keverékei (nem előpolimerek)
3824 90 99 06 – – – – – Vegyipar és vele rokon iparágak máshol nem specifikáltabb maradékai és melléktermékei (Dryvit additív II., BYK 035)
3824 90 99 07 – – – – – Részlegesen halogénezett fluorozott-klórozott aciklikus szénhidrogént tartalmazó keverékek
3824 90 99 08 – – – – – Más részlegesen halogénezett aciklikus szénhidrogén származékot tartalmazó keverékek
3824 90 99 99 – – – – – Egyéb

12. A 3824 vámtarifaszám és a hozzá tartozó alszámok, illetve árumegnevezések után a következő új vámtarifaszámokat és árumegnevezéseket kell felvenni:
3825 A vegyipar és vele rokon iparágak másutt nem említett maradékai és melléktermékei; kommunális hulladékok; szennyvíziszap; más, az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (6) bekezdésében meghatározott hulladék:
3825 10 00 00 – Kommunális hulladék
3825 20 00 00 – Szennyvíziszap
3825 30 00 00 – Klinikai hulladék
– Szervesoldószer-hulladék:
3825 41 00 00 – – Halogénezett
3825 49 00 00 – – Másféle
3825 50 00 00 – Fémmaratószerek, hidraulikus folyadékok, fékfolyadékok és fagyálló szerek hulladéka
– A vegyipar és a fele rokon iparágak hulladékai:
3825 61 00 00 – – Főként szervesoldószereket tartalmazó
3825 69 00 00 – – Másféle
3825 90 00 00 – Más

39. Árucsoport

1. A 39. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések Alszámos megjegyzései a következő új, 2. ponttal egészülnek ki:
,,2. A 3920 43 vtsz. alszám szövegében a ,,lágyító'' kifejezés a másodlagos lágyítószereket is jelenti.''

2. A 3904 10 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Poli(vinil-klorid), más anyaggal nem keverve

3. A 3904 10 00 00 vámtarifaszámot követő egyvonalas árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Más poli(vinil-klorid):

4. A 3905 30 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Poli(vinil-alkoholok), a nem hidrolizált acetátcsoportot tartalmazók is

5. A 3906 10 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Poli(metil-metakrilát)

6. A 3907 60 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Poli(etilén-tereftalát):

7. A 3907 60 20 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Legalább 78 ml/g viszkozitással

8. A 3916 20 10 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Poli(vinilkloridból)

9. A 3917 31 90 01 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – – Polietilénből, polipropilénből, PVC-ből, cellulózból és származékaiból; más természetes polimerekből

10. A 3917 31 90 04 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

11. A 3917 32 99 01 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – – – Polietilénből, polipropilénből, PVC-ből, cellulózból és származékaiból; más természetes polimerekből

12. A 3917 32 99 04 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

13. A 3917 39 99 01 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – – – Polietilénből, polipropilénből, PVC-ből, cellulózból és származékaiból; más természetes polimerekből

14. A 3917 39 99 04 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

15. A 3918 10 10 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Poli(vinilkloriddal) impregnált bevont vagy beborított alátéttel:

16. A 3919 10 11 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Lágyított poli(vinilkloridból) vagy polietilénből:

17. A 3919 10 13 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Nem lágyított poli(vinilkloridból)

18. A 3919 10 19 02 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – – Cellulózból és származékaiból; más természetes polimerekből

19. A 3919 10 19 05 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

20. A 3919 10 61 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – – Lágyított poli(vinilkloridból) vagy polietilénből:

21. A 3919 90 61 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – – Lágyított poli(vinilkloridból) vagy polietilénből

22. A 3920 10 81 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Szintetikus papíripari alapanyag, nem összefüggő, finoman elágazó polietilén szálakból álló nedves lemezek formájában, legfeljebb 15 tömegszázalék cellulózszállal keverve is, amely nedvesítőszerként vízben oldott poli(vinilalkoholt) tartalmaz

23. A 3920 41-től a 3920 42 99 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
3920 43 – – Legalább 6 tömegszázalék lágyítót tartalmazó:
3920 43 10 – – – Vastagsága legfeljebb 1 mm:
3920 43 10 01 – – – – PVC-lemez (kemény, 600 x 700 mm méretig; kalanderezett, kemény PVC-fólia 1600 mm szélességig, 0,20–0,45 mm vastagságban, a víztiszta és ütésálló, az élelmiszer-csomagolás minőségi követelményeinek megfelelő kemény fólia kivételével)
3920 43 10 99 – – – – Egyéb
3920 43 90 00 – – – Vastagsága több, mint 1 mm
3920 49 – – Másféle:
3920 49 10 00 – – – Vastagsága legfeljebb 1 mm
3920 49 90 00 – – – Vastagsága több, mint 1 mm

24. A 3920 51 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Poli(metil-metakrilátból):

25. A 3920 62 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Poli(etilén-tereftalátból):

26. A 3920 62 11 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – – Poli(etilén-tereftalát) film, legalább 72, de legfeljebb 79 mikron vastagságú, hajlékony mágneslemezek gyártásához

27. A 3920 60 13 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – – Poli(etilén-tereftalát) film, legalább 100, de legfeljebb 150 mikron vastagságú, fotopolimer nyomólemez gyártásához

28. A 3920 91 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Poli(vinil-butirálból)

29. A 3920 99 55 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – – Biaxiálisan orientált poli(vinilalkohol) film, legalább 97 tömegszázalék poli(vinil alkohol) tartalommal, nem bevont, legfeljebb 1 mm vastagságú

30. A 3922 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Műanyag fürdőkád, zuhanyozótálca, mosogató, mosdókagyló, bidé, WC-csésze, -ülőke és -tető, -öblítőtartály és hasonló higiéniai és tisztálkodási áru:

31. A 3922 10 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Fürdőkád, zuhanyozótálca, mosogató és mosdókagyló:

32. A 3923 29 10 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Poli(vinil-kloridból):

33. A 3924 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Műanyag edények, evőeszközök, konyhafelszerelések, más háztartási eszközök, higiéniai és tisztálkodási áruk:

34. A 3926 20 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Ruházati cikkek és ruházati tartozékok (beleértve a kesztyűt, az ujjatlan és egyujjas kesztyűt is)

35. A 3926 90 99 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

36. A 3926 90 99 02 vámtarifaszám 3926 90 99 01 vámtarifaszámra változik.

40. Árucsoport

1. A 40. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (2) bekezdésének f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,f) a 95. Árucsoportba tartozó áruk (a sportkesztyűk, ujjatlan és egyujjas sportkesztyűk, valamint a 4011–4013 vtsz.-ok alá tartozó áruk kivételével).''

2. A 4009 10 00-tól a 4009 50 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Betét nélküli vagy más módon más anyaggal nem kombinálva:
4009 11 00 00 – – Szerelvény nélkül
4009 12 – – Szerelvénnyel:
4009 12 10 00 – – – Gázok és folyadékok továbbítására alkalmas, polgári repüléshez
4009 12 90 00 – – – Más
– Fémbetétes vagy más módon kizárólag fémmel kombinálva:
4009 21 00 00 – – Szerelvény nélkül
4009 22 – – Szerelvénnyel:
4009 22 10 00 – – – Gázok és folyadékok továbbítására alkalmas, polgári repüléshez
4009 22 90 00 – – – Más
– Textilbetétes vagy más módon kizárólag textilanyaggal kombinálva:
4009 31 00 00 – – Szerelvény nélkül
4009 32 – – Szerelvénnyel:
4009 32 10 00 – – – Gázok és folyadékok továbbítására alkalmas, polgári repüléshez
4009 32 90 00 – – – Más
– Más anyagú betéttel vagy más módon, más anyaggal kombinálva:
4009 41 00 00 – – Szerelvény nélkül
4009 42 – – Szerelvénnyel:
4009 42 10 00 – – – Gázok és folyadékok továbbítására alkalmas, polgári repüléshez
4009 42 90 00 – – – Más

3. A 4010 21 00 00-tól a 4010 29 00 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
4010 31 00 00 – – Végtelen meghajtó vagy erőátviteli szíj, trapéz keresztmetszettel (V-alakú meghajtószíj), V-bordázattal, 60 cm-t meghaladó, de legfeljebb 180 cm külső kerülettel
4010 32 00 00 – – Végtelen meghajtó vagy erőátviteli szíj, trapéz keresztmetszettel (V-alakú meghajtószíj), a V-bordázatú kivételével, 60 cm-t meghaladó, de legfeljebb 180 cm külső kerülettel
4010 33 00 00 – – Végtelen meghajtó vagy erőátviteli szíj, trapéz keresztmetszettel (V-alakú meghajtószíj), V-bordázattal, 180 cm-t meghaladó, de legfeljebb 240 cm külső kerülettel
4010 34 00 00 – – Végtelen meghajtó vagy erőátviteli szíj, trapéz keresztmetszettel (V-alakú meghajtószíj), a V-bordázatú kivételével, 180 cm-t meghaladó, de legfeljebb 240 cm külső kerülettel
4010 35 00 00 – – Végtelen szinkronszíj, 60 cm-t meghaladó, de legfeljebb 150 cm külső kerülettel
4010 36 00 00 – – Végtelen szinkronszíj 150 cm-t meghaladó, de legfeljebb 198 cm külső kerülettel
4010 39 00 00 – – Másféle

4. A 4011 50 00 00 vámtarifaszámot követő egyvonalas árumegnevezéstől a 4011 99 90 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Más ,,halszálka''-mintás vagy hasonló felületű:
4011 61 00 – – Mezőgazdasági és erdőgazdasági járművekhez használatos típusú:
4011 61 00 01 – – – Erőgépekhez 13–28 méretben
4011 61 00 02 – – – Erőgépekhez más méretben
4011 61 00 99 – – – Egyéb
4011 62 00 – – Építőipari vagy ipari rakodógépekhez, járművekhez használatos típusú, pántátmérője legfeljebb 61 cm:
4011 62 00 01 – – – Erőgépekhez 13–28 méretben
4011 62 00 02 – – – Erőgépekhez más méretben
4011 62 00 99 – – – Egyéb
4011 63 00 – – Építőipari vagy ipari rakodógépekhez, járművekhez használatos típusú, pántátmérője meghaladja a 61 cm-t:
4011 63 00 01 – – – Erőgépekhez 13–28 méretben
4011 63 00 02 – – – Erőgépekhez más méretben
4011 63 00 99 – – – Egyéb
4011 69 00 – – Másféle:
4011 69 00 01 – – – Erőgépekhez 13–28 méretben
4011 69 00 02 – – – Erőgépekhez más méretben
4011 69 00 99 – – – Egyéb
– Más:
4011 92 00 – – Mezőgazdasági és erdőgazdasági járművekhez és gépekhez használatos típusú:
4011 92 00 01 – – – Erőgépekhez 13–28 méretben
4011 92 00 02 – – – Erőgépekhez más méretben
4011 92 00 99 – – – Egyéb
4011 93 00 – – Építőipari vagy ipari rakodógépekhez, járművekhez használatos típusú, pántátmérője legfeljebb 61 cm:
4011 93 00 01 – – – Erőgépekhez 13–28 méretben
4011 93 00 02 – – – Erőgépekhez más méretben
4011 93 00 99 – – – Egyéb
4011 94 00 – – Építőipari vagy ipari rakodógépekhez, járművekhez használatos típusú, pántátmérője meghaladja a 61 cm-t:
4011 94 00 01 – – – Erőgépekhez 13–28 méretben
4011 94 00 02 – – – Erőgépekhez más méretben
4011 94 00 99 – – – Egyéb
4011 99 00 – – Másféle:
4011 99 00 01 – – – Erőgépekhez 13–28 méretben
4011 99 00 02 – – – Erőgépekhez más méretben
4011 99 00 99 – – – Egyéb

5. A 4012-től a 4012 10 80 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
4012 Újrafutózott vagy használt gumi légabroncs; tömör vagy kis nyomású gumiabroncs, gumiabroncs-futófelület és gumiabroncs-tömlővédő szalag:
– Újrafutózott abroncs:
4012 11 00 00 – – Személygépkocsihoz (beleértve a mikrobuszt és a versenyautót is)
4012 12 00 00 – – Autóbuszhoz vagy tehergépjárműhöz
4012 13 – – Légijárműhöz:
4012 13 10 00 – – – Polgári repüléshez
4012 13 90 00 – – – Más
4012 19 00 00 – – Másféle

6. A 4012 90 30 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Gumiabroncs-futófelület

7. A 4014 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Higiéniai vagy gyógyszerészeti áruk (beleértve a cumit is) vulkanizált lágygumiból, keménygumi szerelvénnyel is:

8. A 4015 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Vulkanizált lágygumiból készült ruházati cikkek és ruházati tartozékok (beleértve a kesztyűt, ujjatlan és egyujjas kesztyűt is), bármilyen célra:

9. A 4015 vámtarifaszámot követő egyvonalas árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Kesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű:

10. A 4017 00 utáni egyvonalas árumegnevezéstől a 4017 00 10 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
4017 00 10 – Keménygumi (pl. ebonit) minden formában, beleértve a hulladékot és törmeléket is:
4017 00 10 01 – – Keménygumi félgyártmányok
4017 00 10 99 – – Egyéb

41. Árucsoport

1. A 41. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (1) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,a) a nyersbőr vágási és hasonló hulladéka (0511 vtsz.);''

2. A 41. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (1) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,c) a szőrös vagy gyapjas bőr nyersen, cserezve vagy kikészítve (43. Árucsoport); a 41. Árucsoportba kell osztályozni azonban a szarvasmarhafélék (bivaly is), a lófélék, a juh, a bárány (kivéve az asztrahán, karakül, perzsa és hasonló bárány, az indiai, kínai, mongol és tibeti bárány), a kecske és gödölye (kivéve a jemeni, mongol, tibeti kecske és gida), a sertés (a pekari is), a zerge, a gazella, a rénszarvas, a jávorszarvas, a szarvas, az őz és a kutya, nyers, szőrös vagy gyapjas bőrét.''

3. A 41. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (2) bekezdése helyébe a következő új, (2)–(3) bekezdések lépnek:
,,(2) a) Nem tartozik a 4104–4106 vtsz.-ok alá az olyan cserzett (ideértve az előcserzést is) bőr és szőrös bőr, amelynél a cserzési folyamat visszafordítható (4101–4103 vtsz.).
b) A 4104–4106 vámtarifaszámok szövegében a ,,crustbőr (kéregbőr)'' kifejezés olyan bőrt és szőrösbőrt jelent, amelyet szárítás előtt újracsereztek, színeztek vagy zsíroztak (likkereztek).
(3) A ,,mesterséges vagy rekonstruált bőr'' kifejezés a vámtarifában mindig csak a 4115 vtsz. alatt meghatározott fajtájú anyagokat foglalja magában.''

4. A 4101-től a 4101 40 00 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
4101 Szarvasmarhafélék (a bivalyt is beleértve), lófélék nyers bőre (kezeletlenül vagy sózva, szárítva, meszezve, pácolva vagy másképpen tartósítva, a cserzett, a pergamentált vagy tovább kikészített bőrök kivételével), szőrtelenítve vagy hasítva is:
4101 20 – Egész bőr szárítva legfeljebb 8 kg tömegű, szárazon sózva legfeljebb 10 kg tömegű, kezeletlenül, vizesen sózva vagy másképpen tartósítva legfeljebb 16 kg tömegű:
4101 20 10 – – Kezeletlenül:
4101 20 10 01 – – – Lófélék bőre
4101 20 10 99 – – – Egyéb
4101 20 30 – – Vizesen sózva:
4101 20 30 01 – – – Lófélék bőre
4101 20 30 99 – – – Egyéb
4101 20 50 – – Szárítva vagy szárazon sózva:
4101 20 50 01 – – – Lófélék bőre
4101 20 50 99 – – – Egyéb
4101 20 90 – – Más:
4101 20 90 01 – – – Lófélék bőre
4101 20 90 99 – – – Egyéb
4101 50 – Egész bőr, 16 kg-ot meghaladó tömegű:
4101 50 10 – – Kezeletlenül:
4101 50 10 01 – – – Lófélék bőre
4101 50 10 99 – – – Egyéb
4101 50 30 – – Vizesen sózva:
4101 50 30 01 – – – Lófélék bőre
4101 50 30 99 – – – Egyéb
4101 50 50 – – Szárítva vagy szárazon sózva:
4101 50 50 01 – – – Lófélék bőre
4101 50 50 99 – – – Egyéb
4101 50 90 – – Más:
4101 50 90 01 – – – Lófélék bőre
4101 50 90 99 – – – Egyéb
4101 90 00 – Más, beleértve a hátbőrt (egész krupont), a talpbőrt (talpkrupont) és a hasszélt is:
4101 90 00 01 – – Lófélék bőre
4101 90 00 99 – – Egyéb

5. A 4103 10 10 00-tól a 4103 90 00 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
4103 10 20 00 – – Kezeletlenül
4103 10 50 00 – – Vizesen sózva
4103 10 90 00 – – Más
4103 20 00 00 – Hüllőbőr
4103 30 00 00 – Sertésbőr
4103 90 00 00 – Más

6. A 4104-től a 4111 00 00 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
4104 Szarvasmarhafélék (a bivalyt is beleértve), a lófélék szőrtelenül cserzett, vagy crust bőre, hasítva is, de tovább nem megmunkálva:
– Nedves állapotban (beleértve a ,,wet-blue''-t is):
4104 11 – – Teljes, hasítatlan barkás bőr; barkaoldali hasíték:
4104 11 10 00 – – – Szarvasmarhafélék egész bőre (beleértve a bivalyt is), legfeljebb 28 négyzetláb (2,6 m2) nagyságban
– – – Más:
– – – – Szarvasmarhafélékből (beleértve a bivalyt is):
4104 11 51 00 – – – – – Egész bőr több, mint 28 négyzetláb (2,6 m2) nagyságban
4104 11 59 00 – – – – – Másféle
4101 11 90 00 – – – – Más
4104 19 – – Másféle:
4104 19 10 00 – – – Szarvasmarhafélék egész bőre (beleértve a bivalyt is), legfeljebb 28 négyzetláb (2,6 m2) nagyságban
– – – Más:
– – – – Szarvasmarhafélékből (beleértve a bivalyt is):
4104 19 51 00 – – – – – Egész bőr több, mint 28 négyzetláb (2,6 m2) nagyságban
4104 19 59 00 – – – – – Másféle
4104 19 90 00 – – – – Más
– Száraz állapotban (crust vagy kéregbőr):
– – Teljes hasítatlan barkás bőr; barkaoldali hasíték:
– – – Szarvasmarhafélék egész bőre (beleértve a bivalyt is), legfeljebb 28 négyzetláb (2,6 m2) nagyságban:
4104 41 11 00 – – – – Kelet-indiai kipbőr, egész, a fej és a láb eltávolítása után is, legfeljebb 4,5 nettó tömeggel, legfeljebb növényi cserzéssel bizonyos kezelés után is, de bőrtermék gyártására közvetlenül nem alkalmas állapotban
4104 41 19 00 – – – – Másféle
– – – Más:
– – – – Szarvasmarhafélékből (beleértve a bivalyt is):
4104 41 51 00 – – – – – Egész bőr több, mint 28 négyzetláb (2,6 m2) nagyságban:
4104 41 59 00 – – – – – Másféle
4104 41 90 00 – – – – Más
4104 49 – – Másféle:
– – – Szarvasmarhafélék egész bőre (beleértve a bivalyt is), legfeljebb 28 négyzetláb (2,6 m2) nagyságban:
4104 49 11 00 – – – – Kelet-indiai kipbőr, egész, a fej és a láb eltávolítása után is, legfeljebb 4,5 nettó tömeggel, legfeljebb növényi cserzéssel bizonyos kezelés után is, de bőrtermék gyártására közvetlenül nem alkalmas állapotban
4104 49 19 00 – – – – Másféle
– – – Más:
– – – – Szarvasmarhafélékből (beleértve a bivalyt is):
4104 49 51 00 – – – – – Egész bőr több, mint 28 négyzetláb (2,6 m2) nagyságban
4104 49 59 00 – – – – – Másféle
4104 49 90 00 – – – – Más
4105 Juh- és bárány gyapjú nélkül cserzett vagy crust bőre, hasítva is, de tovább nem kikészítve:
4105 10 – Nedves állapotban (beleértve a ,,wet-blue''-t is):
4105 10 10 00 – – Nem hasítva
4105 10 90 00 – – Hasítva
4105 30 – Száraz állapotban (crust vagy kéregbőr):
4105 30 10 00 – – Növényi cserzéssel az indiai gyapjas juh bőre bizonyos kezelés után is, de bőrtermékek gyártására közvetlenül nem alkalmas állapotban
– – Más:
4105 30 91 00 – – – Nem hasítva
4105 30 99 00 – – – Hasítva
4106 Más állatok cserzett vagy crust bőre, hasítva is, de tovább nem kikészítve:
– Kecske- vagy gidabőr:
4106 21 – – Nedves állapotban (beleértve a ,,wet-blue''-t is):
4106 21 10 00 – – – Nem hasítva
4106 21 90 00 – – – Hasítva
4106 22 – – Száraz állapotban (crust vagy kéregbőr):
4106 22 10 00 – – – Növényi cserzéssel, az indiai kecske és gida bőre bizonyos kezelés után is, de bőrtermékek gyártására nem alkalmas állapotban
4106 22 90 00 – – – Más
– Sertésbőr:
4106 31 – – Nedves állapotban (beleértve a ,,wet-blue''-t is):
4106 31 10 00 – – – Nem hasítva
4106 31 90 00 – – – Hasítva
4106 32 – – Száraz állapotban (crust vagy kéregbőr):
4106 32 10 00 – – – Nem hasítva
4106 32 90 00 – – – Hasítva
4106 40 – Hüllőbőr:
4106 40 10 00 – – Növényi cserzéssel
4106 40 90 00 – – Más
– Más:
4106 91 00 00 – – Nedves állapotban (beleértve a ,,wet-blue''-t is)
4106 92 00 00 – – Száraz állapotban (crust vagy kéregbőr)
4107 Szarvasmarhafélék (a bivalyt is beleértve), lófélék szőrtelen, cserzés vagy kérgesítés után tovább kikészített bőre, beleértve a pergamentált bőrt, hasítva is, a 4114 vtsz. alá tartozó bőr kivételével:
– Egész bőr:
4107 11 – – Tejes hasítatlan barkás bőr:
– – – Szarvasmarhafélék (beleértve a bivalyt is) bőre, legfeljebb 28 négyzetláb (2,6 m2) nagyságban:
4107 11 11 00 – – – – Borjú boxbőr
4107 11 19 – – – – Másféle:
4107 11 19 01 – – – – – Pergamentált bőr
4107 11 19 99 – – – – – Egyéb
4107 11 90 00 – – – Más
4107 12 – – Barkaoldali hasíték:
– – – Szarvasmarhafélék (beleértve a bivalyt is) bőre, legfeljebb 28 négyzetláb (2,6 m2) nagyságban
4107 12 11 00 – – – – Borjú boxbőr
4107 12 19 – – – – Másféle:
4107 12 19 01 – – – – – Pergamentált bőr
4107 12 19 99 – – – – – Egyéb
– – – Más:
4107 12 91 – – – – Szarvasmarhafélék (beleértve a bivalyt is) bőre:
4107 12 91 01 – – – – – Pergamentált bőr
4107 12 91 99 – – – – – Egyéb
4107 12 99 – – – – Lófélék bőre:
4107 12 99 01 – – – – – Pergamentált bőr
4107 12 99 02 – – – – – Antilop kikészítésű bőr
4107 12 99 99 – – – – – Egyéb
4107 19 – – Másféle:
4107 19 10 00 – – – Szarvasmarhafélék (beleértve a bivalyt is) bőre, legfeljebb 28 négyzetláb (2,6 m2) nagyságban
4107 19 90 – – – Más:
4107 19 90 01 – – – – Pergamentált bőr
4107 19 90 99 – – – – Egyéb
– Más, beleértve a széleket is:
4107 91 – – Teljes hasítatlan barkás bőr:
4107 91 10 00 – – – Talpbőr
4107 91 90 00 – – – Más
4107 92 – – Barkaoldali hasíték:
4107 92 10 00 – – – Szarvasmarhafélék (beleértve a bivalyt is) bőre
4107 92 90 – – – Lófélék bőre:
4107 92 90 01 – – – – Antilop kikészítésű bőr
4107 92 90 99 – – – – Egyéb
4107 99 – – Másféle:
4107 99 10 – – – Szarvasmarhafélék (beleértve a bivalyt is) bőre:
4107 99 10 01 – – – – Pergamentált bőr
4107 99 10 99 – – – – Egyéb
4107 99 90 – – – Lófélék bőre:
4107 99 90 01 – – – – Pergamentált bőr
4107 99 90 02 – – – – Antilop kikészítésű bőr
4107 99 90 99 – – – – Egyéb
[4108] [Megszüntetett vámtarifaszám]
[4109] [Megszüntetett vámtarifaszám]
[4110] [Megszüntetett vámtarifaszám]
[4111] [Megszüntetett vámtarifaszám]

4112 4112 00 00 Juh és bárány gyapjú nélküli, cserzés, kérgesítés után tovább kikészített bőre, beleértve a pergamentált bőrt, hasítva is, a 4114 vtsz. alá tartozó bőr kivételével:
4112 00 00 01 – Nappabőr
4112 00 00 02 – Pergamentált bőr
4112 00 00 99 – Egyéb
4113 Más állatok szőrtelen, cserzés vagy kérgesítés után tovább kikészített bőre, beleértve a pergamentált bőrt, hasítva is, a 4114 vtsz. alá tartozó bőr kivételével:
4113 10 00 – Kecske- vagy gidabőr:
4113 10 00 01 – – Nappabőr
4113 10 00 02 – – Pergamentált bőr
4113 10 00 99 – – Egyéb
4113 20 00 – Sertésbőr:
4113 20 00 01 – – Pergamentált bőr
4113 20 00 99 – – Egyéb
4113 30 00 00 – Hüllőbőr
4113 90 00 – Más:
4113 90 00 01 – – Pergamentált bőr
4113 90 00 02 – – Kengurubőr
4113 90 00 99 – – Egyéb
4114 Puhított bőr (beleértve a samoa kombinációval kikészítettet is); lakkbőr és laminált lakkbőr; metalizált bőr:
4114 10 – Puhított bőr (beleértve a samoa kombinációval kikészítettet is):
4114 10 10 00 – – Juh és báránybőr
4114 10 90 00 – – Más állatbőr
4114 20 00 – Lakkbőr és laminált lakkbőr; metalizált bőr:
4114 20 00 01 – – Lakkbőr
4114 20 00 02 – – Laminált lakkbőr
4114 20 00 99 – – Metalizált bőr
4115 Mesterséges vagy rekonstruált bőr, természetes bőrből vagy bőrrostból lemez, lap vagy csík alakban, tekercsben is; bőráruk előállítására nem alkalmas bőrdarabok és -hulladékok kikészített mesterséges vagy rekonstruált bőrből; kikészített bőr pora és lisztje:
4115 10 00 00 – Mesterséges vagy rekonstruált bőr, kikészített bőrből vagy bőrrostból lemez, lap vagy csík alakban, tekercsben is
4115 20 00 00 – Bőráruk előállítására nem alkalmas bőrdarabok és -hulladékok kikészített mesterséges vagy rekonstruált bőrből; kikészített bőr pora és lisztje

42. Árucsoport

1. A 42. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (1) bekezdésének b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,b) ruházati cikk és ruházati tartozék (a kesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű kivételével) szőrmével vagy műszőrmével bélelve vagy színoldalán természetes vagy műszőrmével bevonva, ha ez a bevonat az egyszerű díszítés mértékét meghaladja (4303 vagy 4304 vtsz.);''

2. A 42. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (3) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:
,,(3) A 4203 vtsz. értelmezése szerint a ,,ruházati cikk és ruházati tartozék'' kifejezés többek között a kesztyűt, ujjatlan és egyujjas kesztyűt (beleértve a sportolásra vagy védőeszközként szolgáló kesztyűt is), a kötényt és más védőöltözetet, a nadrágtartót, a derékszíjat és a csuklószíjat jelenti, a karóraszíj kivételével (9113 vtsz.).''

3. A 4202 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Bőrönd, koffer, piperedoboz, diplomatatáska, aktatáska, iskolatáska, szemüveg-, látcső-, fényképezőgéptok, hangszertáska, fegyvertok, pisztolytáska és hasonló tartó és tok; útizsák, hőszigetelt táska élelmiszerhez vagy italhoz, piperetáska, hátizsák, kézitáska, bevásárlótáska, levéltárca, pénztárca, térképtáska, cigarettatárca, dohányzacskó, szerszámtáska és -tok, sporttáska, palacktok, ékszertartó, púderdoboz, evőeszköztartó és hasonló tartó és tok természetes, mesterséges vagy rekonstruált bőrből, műanyag lapokból, textilből, vulkánfíberből vagy papírkartonból, illetve teljesen vagy nagy részben ilyen anyagokkal vagy papírral beborítva is:

43. Árucsoport

1. A 43. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (2) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,c) a bőrből és szőrméből vagy bőrből és műszőrméből készült kesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű (4203 vtsz.);''

2. A 4301 20 00 00 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

3. A 4301 40 00 00 és a 4301 50 00 00 vámtarifaszámokat a hozzájuk tartozó árumegnevezésekkel együtt törölni kell.

4. A 4301 80 90 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
4301 80 95 00 – – Másféle

5. A 4302 12 00-tól a 4302 12 00 02-ig felsorolt vámtarifaszámokat a hozzájuk tartozó árumegnevezésekkel együtt törölni kell.

6. A 4302 19 30 02 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámokat és árumegnevezéseket kell felvenni:
4302 19 35 – – – Házi vagy vadnyúlból:
4302 19 35 01 – – – – Cserzett, cserzett leszárított szőrme
4302 19 35 02 – – – – Kikészített szőrme

7. A 4304 00 00-tól a 4304 00 00 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
4304 4304 00 00 00 Műszőrme és ebből készült áru

44. Árucsoport

1. A 44. Árucsoporthoz tartozó Alszámos megjegyzések 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,1. A 4403 41–4403 49, 4407 24–4407 29, 4408 31–4408 39 és 4412 13–4412 99 alszámok szövegében a ,,trópusi fa'' kifejezés a következő faféléket jelenti:
Abura, Acajou d'Afrique, Afrormosia, Ako, Alan, Andiroba, Aningré, Avodiré, Azobé, Balau, Balsa, Bossé clair, Bossé foncé, Cativo, Cedro, Dabema, Dark Red Meranti, Dibétou, Doussié, Framiré, Freijo, Fromager, Fuma, Geronggang, Ilomba, Imbuia, Ipé, Iroko, Jaboty, Jelutong, Jequitiba, Jongkong, Kapur, Kempas, Keruing, Kosipo, Kotibé, Koto, Light Red Meranti, Limba, Louro, Macaranduba, Mahagóni, Makoré, Mandioqueira, Mansonia, Mengkulang, Meranti Bakau, Merawan, Merbau, Merpauh, Mersawa, Moabi, Niangon, Nyatoh, Obeche, Okoumé, Onzabili, Orey, Ovengkol, Ozigo, Padauk, Paldao, Palissandre de Guatemala, Palissandre de Para (Para-Palisander), Palissandre de Rio (Rio-Palisander), Palissandre de Rose (Rózsa-Palisander), Pau Amarelo, Pau Marfim, Pulai, Punah, Quaruba, Ramin, Sapelli, Saqui-Saqui, Sepetir, Sipo, Sucupira, Suren, Tauari, Teak, Tiama, Tola, Virola, White Lauan, White Meranti, White Seraya, Yellow Meranti.''

2. A 4403 20 10-től a 4403 20 90 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– – ,,Picea abies Karst.'' fajta lucfenyő vagy ,,Abies alba Mill.'' fajta erdei ezüstfenyő:
4403 20 11 00 – – – Fűrészrönk
4403 20 19 00 – – – Másféle
– – ,,Pinus sylvestris L.'' fajta fenyő:
4403 20 31 00 – – – Fűrészrönk
4403 20 39 00 – – – Másféle
– – Más:
4403 20 91 00 – – – Fűrészrönk
4403 20 99 00 – – – Másféle

3. A 4403 49 80 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
4403 49 95 00 – – – Másféle

4. A 4403 91 00-tól a 4403 92 00 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
4403 91 – – Tölgyfából (Quercus spp.):
4403 91 10 00 – – – Fűrészrönk
4403 91 90 00 – – – Más
4403 92 – – Bükkfából (Fagus spp.):
4403 92 10 00 – – – Fűrészrönk
4403 92 90 00 – – – Más

5. A 4403 99 50-től a 4403 99 50 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– – – Nyírfából:
4403 99 51 00 – – – – Fűrészrönk
4403 99 59 00 – – – – Másféle

6. A 4403 99 98 vámtarifaszám 4403 99 95 vámtarifaszámra változik.

7. A 4403 99 98 01 vámtarifaszám 4403 99 95 01 vámtarifaszámra változik.

8. A 4403 99 98 99 vámtarifaszám 4403 99 95 99 vámtarifaszámra változik.

9. A 4404 20 00 01 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Szőlőkaró; fapálca (léc)

10. A 4404 20 00 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

11. A 4407 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

12. A 4407 10 15 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Csiszolva; végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

13. A 4407 24 15 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Csiszolva; végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

14. A 4407 25 10 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

15. A 4407 26 10 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

16. A 4407 29 05 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

17. A 4407 29 99 vámtarifaszám 4407 29 95 vámtarifaszámra változik.

18. A 4407 29 99 01 vámtarifaszám 4407 29 95 01 vámtarifaszámra változik.

19. A 4404 29 99 99 vámtarifaszám 4407 29 95 99 vámtarifaszámra változik.

20. A 4407 91 15 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Csiszolva; végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

21. A 4407 99 10 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

22. A 4408 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Furnér lap rétegelt lemez vagy hasonló rétegelt fa készítésére (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is) és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez gyalulva, csiszolva, lapolva és végillesztéssel összeállítva is, legfeljebb 6 mm vastagságban:

23. A 4408 10 15 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Csiszolva; végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

24. A 4408 31 11 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

25. A 4408 39 15 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – – Csiszolva; végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

26. A 4408 39 55 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – – Gyalulva; csiszolva; végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

27. A 4408 39 70 99 vámtarifaszámot követő ötvonalas árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – – – Másféle:

28. A 4408 39 80 vámtarifaszám 4408 39 85 vámtarifaszámra változik.

29. A 4408 39 80 01 vámtarifaszám 4408 39 85 01 vámtarifaszámra változik.

30. A 4408 39 80 99 vámtarifaszám 4408 39 85 99 vámtarifaszámra változik.

31. A 4408 39 90 vámtarifaszám 4408 39 95 vámtarifaszámra változik.

32. A 4408 39 90 01 vámtarifaszám 4408 39 95 01 vámtarifaszámra változik.

33. A 4408 39 90 99 vámtarifaszám 4408 39 95 99 vámtarifaszámra változik.

34. A 4408 90 15 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Gyalulva; csiszolva; végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

35. A 4408 90 81 vámtarifaszám 4408 90 85 vámtarifaszámra változik.

36. A 4408 90 81 01 vámtarifaszám 4408 90 85 01 vámtarifaszámra változik.

37. A 4408 90 81 99 vámtarifaszám 4408 90 85 99 vámtarifaszámra változik.

38. A 4408 90 89 vámtarifaszám 4408 90 95 vámtarifaszámra változik.

39. A 4408 90 89 01 vámtarifaszám 4408 90 95 01 vámtarifaszámra változik.

40. A 4408 90 89 99 vámtarifaszám 4408 90 95 01 vámtarifaszámra változik.

41. A 4409 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Fa (beleértve az össze nem állított szalag és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, ,,V'' alakú összeillesztésre előkészített, félgömbölyűre vagy hasonló módon formázott), gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

42. A 4410-től a 4410 90 00 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
4410 Forgácslemez és hasonló tábla [irányított forgácselrendezésű lemez (OSB) és ostyalemez] fából vagy más fatartalmú anyagból gyantával vagy más szerves kötőanyaggal agglomerálva (tömörítve) is:
– Irányított forgácselrendezésű lemez (OSB) és ostyalamez, fából:
4410 21 00 00 – – Megmunkálatlan vagy legfeljebb gyalult
4410 29 00 00 – – Másféle
– Más, fából:
4410 31 00 00 – – Megmunkálatlan vagy legfeljebb gyalult
4410 32 00 00 – – Felületén melaminnal impregnált papírral bevonva
4410 33 00 00 – – Felületén díszítő műanyagréteggel borítva
4410 39 00 00 – – Másféle
4410 90 00 – Más:
4410 90 00 01 – – Pozdorjalap
4410 90 00 99 – – Egyéb

46. Árucsoport

A 4601 10-től a 4601 99 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
4601 20 – Gyékényszőnyeg, lábtörlő és függöny növényi anyagból:
4601 20 10 00 – – Fonatból és hasonló anyagokból
4601 20 90 00 – – Más
– Más:
4601 91 – – Növényi anyagból:
4601 91 05 – – – Fonat és fonásanyagból készült áru csíknak összeállítva is:
4601 91 05 01 – – – – Szalmafonat
4601 91 05 02 – – – – Latanierfonat; bambuszfonat
4601 91 05 03 – – – – Más fonat
4601 91 05 99 – – – – Egyéb
– – – Más:
4601 91 10 00 – – – – Fonatból és hasonló anyagból
4601 91 90 00 – – – – Más
4601 99 – – Másféle:
4601 99 05 – – – Fonat és fonásanyagból készült áru csíknak összeállítva is:
4601 99 05 01 – – – – Latanierfonat
4601 99 05 02 – – – – Más fonat
4601 99 05 99 – – – – Egyéb
– – – Más:
4601 99 10 00 – – – – Fonatból és hasonló anyagból
4601 99 90 00 – – – – Más

47. Árucsoport

1. A 4705 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Mechanikai és kémiai pépesítési eljárások kombinációjával előállított papíripari rostanyag

2. A 4707 10 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Fehérítetlen nátronpapír vagy -karton, hullámpapír vagy -karton

3. A 4707 20 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Anyagában nem színezett, főként fehérített kémiai rostanyagot tartalmazó más papír vagy karton

4. A 4703 30 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Főleg mechanikai facsiszolatot tartalmazó papír vagy karton (pl. újságpapír, folyóirat és más hasonló nyomtatott papír):

48. Árucsoport

1. A 48. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések, Alszámos megjegyzések és Kiegészítő megjegyzések helyébe a következő rendelkezések lépnek:
,,
Megjegyzések

(1) Ebben az árucsoportban, ha nincs más előírás, a ,,papír''-ra történő hivatkozás kartonpapírt is jelent (függetlenül a vastagságától vagy a négyzetméter tömegétől).
(2) Nem osztályozható ebbe az árucsoportba:
a) a 30. Árucsoportba tartozó áru;
b) a 3212 vtsz. alá tartozó nyomófólia;
c) az illatosított vagy kozmetikai szerrel impregnált vagy bevont papír (33. Árucsoport);
d) a szappannal vagy tisztítószerrel impregnált vagy bevont papír és cellulózvatta (3401 vtsz.), a fényesítőszerrel, krémmel vagy hasonló készítményekkel impregnált vagy bevont papír és cellulózvatta (3405 vtsz.);
e) a 3701–3704 vtsz. alá tartozó fényérzékeny papír és karton;
f) diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensekkel impregnált papír (3822 vtsz.);
g) műanyaggal rétegezett papír, vagy műanyag-réteggel bevont vagy borított papír, ha a műanyag adja a teljes vastagságnak több mint a felét, és az ilyen anyagokból készült áru, a 4814 vtsz. alá tartozó falborítók kivételével (39. Árucsoport);
h) a 4202 vtsz. alá tartozó áru (pl. utazási cikk);
ij) a 46. Árucsoportba tartozó termék (kosárkötő- és fonásáru);
k) a papírfonal és papírfonalból készült textiláru (XI. Áruosztály);
l) a 64. és a 65. Árucsoportba tartozó termék;
m) a csiszolópapír vagy -karton (6805 vtsz.), csillámmal bevont papír vagy karton (6814 vtsz.) (de a csillámporral bevont papírt vagy kartont ebbe az árucsoportba kell osztályozni);
n) a papírral vagy kartonnal megerősített fémfólia (XV. Áruosztály);
o) a 9209 vtsz. alá tartozó áru;
p) a 95. Árucsoportba tartozó áru (pl. játék, játékszer és sporteszköz) és a 96. Árucsoportba tartozó áru (pl. gomb).
(3) A Megjegyzések (7) bekezdésében foglaltak figyelembevétele mellett a 4801–4805 vtsz.-ok alá kell osztályozni azt a papírt és kartont is, amelyet hengerrel vagy más módon simítottak, szatináltak, fényesítettek vagy hasonló módon megmunkáltak, beleértve azt a papírt és kartont is, amelyet hamis vízjellel láttak el, vagy felületileg enyveztek, valamint az olyan papírt, kartont, cellulózvattát és cellulózszálból álló szövedéket is, amelyet anyagukban bármilyen eljárással színeztek vagy márványoztak. A 4803 vtsz. szövegében meghatározottak kivételével nem tartozik a fenti vtsz.-ok alá az a papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék, amelyet tovább megmunkáltak.
(4) Ebben az árucsoportban az ,,újságpapír'' kifejezés olyan felületkezelés nélküli papírt jelent, amelyet újságok nyomtatására használnak, és amelyben a teljes rostanyag tartalom legalább 65 tömegszázaléka mechanikai vagy félkémiai eljárással előállított facsiszolatból áll, enyvezetlen, vagy csak kis mértékben enyvezett, mindkét oldalán 2,5 mikrométert (mikront) meghaladó Parker Print Surf (1 MPa) szerinti felületi érdességű és amelynek négyzetmétertömege legalább 40 g/m2, de a 65 g/m2 értéket nem haladja meg.
(5) A 4802 vtsz. szövegében a ,,papír és karton írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra'' és a ,,nem perforált lyukkártya- és lyukszalagpapír'' kifejezés olyan papírt és papírkartont jelent, amelyet főleg fehérített, illetve mechanikai vagy vegyi-mechanikai eljárással nyert papíripari rostanyagból készítenek és megfelel a következő feltételeknek:
– A legfeljebb 150 g/m2 tömegű papír és karton esetében:
a) a mechanikai vagy vegyi-mechanikai eljárással nyert facsiszolattartalma legalább 10% és
1. négyzetmétertömege legfeljebb 80 g/m2, vagy
2. anyagában színezett; vagy
b) a hamutartalma több mint 8% és
1. négyzetmétertömege legfeljebb 80 g/m2, vagy
2. anyagában színezett; vagy
c) a hamutartalma több, mint 3% és a fehérségi jelzőszáma legalább 60%; vagy
d) hamutartalma 3–8% között van, fehérségi jelzőszáma kevesebb, mint 60% és a repesztőszilárdsága 2,5 kPa m2/g vagy ennél kisebb; vagy
e) hamutartalma legfeljebb 3%, fehérségi jelzőszáma legalább 60% és a repesztőszilárdsága 2,5 kPa m2/g vagy ennél kisebb.
– A 150 g/m2 tömegűnél nehezebb papír és karton esetében:
a) anyagában színezett; vagy
b) fehérségi jelzőszáma legalább 60% és
1. vastagsága legfeljebb 225 mikrométer (mikron); vagy
2. vastagsága több, mint 225 mikrométer (mikron), de legfeljebb 508 mikrométer (mikron), és hamutartalma több, mint 3%; vagy
c) fehérségi jelzőszáma kevesebb, mint 60%, vastagsága legfeljebb 254 mikrométer (mikron), és hamutartalma több mint 8%.
Nem osztályozható azonban a 4802 vtsz. alá a szűrőpapír vagy -karton (beleértve a filteres teák papírját is) és a papír- vagy kartonnemez.
(6) Ebben az árucsoportban a ,,nátronpapír vagy -karton'' kifejezés az olyan papírt vagy kartont jelenti, amelyben a teljes rosttartalomnak legalább 80 tömegszázalékát kémiai feltárással, szulfátos vagy szódás eljárással állították elő.
(7) Azt a papírt, kartont, cellulózvattát és cellulóz-szálból álló szövedéket, amely ismérveinél fogva a 4801–4811 vtsz.-ok közül két vagy több vtsz. alá is osztályozható lenne, a figyelembe vehető vtsz.-ok közül a számsorrendben utolsó vtsz. alá kell osztályozni, ha a vtsz. szövege másképp nem rendelkezik.
(8) A 4801 és 4803–4809 vtsz.-ok alá a papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék csak az alábbi formában osztályozható:
a) 36 cm-nél szélesebb szalagban vagy tekercsben; vagy
b) négyzetes vagy téglalap alakú lapokban (ívekben), ha oldalhosszúsága összehajtás nélkül egyik oldalon a 36, a másik oldalon pedig a 15 cm-t meghaladja.
(9) A 4814 vtsz. értelmezése szerint a ,,tapéta és hasonló falborítók'' kifejezés alatt az alábbiakat kell érteni:
a) a 45–160 cm közötti szélességű, fal és mennyezet díszítésére alkalmas olyan papírt tekercsben, amely:
(i) barkázott, erezett, domborított, felületileg színezett, mintásan nyomott vagy felületén másképp (pl. textilpehellyel) díszített, átlátszó műanyag védőréteggel borított vagy bevont;
(ii) fa-, szalma-, stb. részecskékkel egyenetlen felületűvé alakított;
(iii) a felső oldalán (színoldalán) műanyaggal bevont vagy borított; a műanyagréteg lehet barkázott, erezett, domborított, színezett, mintásan nyomott vagy másképp díszített;
(iv) a felső oldalon (színoldalon) fonásanyaggal borított, a fonásanyag lehet párhuzamos pászmákban összekötve vagy szőve is;
b) szegélyt és frízt papírból, a fentiek szerint kezelve, tekercsben is, fal vagy mennyezet díszítésére;
c) több részből álló papír falborítót tekercsben vagy ívben, amelyet úgy nyomtattak, hogy az összeállított formában egy képet, mintát vagy díszítést képezzen a falon.
Az olyan papír vagy karton alapú terméket, amely padló és fal borítására egyaránt alkalmas, a 4815 vtsz. alá kell osztályozni.
(10) Nem osztályozható a 4820 vtsz. alá a méretre vágott betétlap vagy kártya, amely lehet nyomtatott, domborított vagy perforált is.
(11) A 4823 vtsz. alá tartozik többek között a Jacquard- és az ehhez hasonló gépeknél használatos lyukkártya és karton, valamint a papírcsipke.
(12) A 4814 és a 4821 vtsz. alá tartozó termékek kivételével, a mintákkal, jelekkel, ábrákkal nyomtatott papírt, kartont, cellulózvattát és az ezekből előállított árukat, ha ez a nyomtatás az áruk felhasználási célja szempontjából lényeges, a 49. Árucsoportba tartozó nyomtatványnak kell tekinteni.

Alszámos megjegyzések

1. A 4804 11 és a 4804 19 alszám szövegében a ,,nátron csomagolópapír'' olyan papírgyártó gépen előállított vagy gépi simítású papírt vagy kartont jelent tekercsben, amelyben a teljes rosttartalom legalább 80 tömegszázaléka kémiai úton, szulfátos vagy szódás eljárással előállított papíripari rostanyagból áll, a négyzetmétertömege több, mint 115 g/m2, és minimális repesztőszilárdsága Müllen szerint mérve megfelel a táblázatban rögzített értékeknek. Bármilyen más négyzetmétertömegű papír vagy karton esetében a repesztőszilárdságra a táblázat adataiból kell következtetni (lineáris interpolálással vagy extrapolálással).
----------------
Négyzetmétertömeg g/m2 | Minimális repesztőszilárdság Müllen szerint mérve (kPa) (kilopascal)
----------------
115 | 393
125 | 417
200 | 637
300 | 824
400 | 961

2. A 4804 21 és a 4804 29 alszám szövegében a ,,nátron zsákpapír'' olyan papírgyártó gépen előállított papírt jelent tekercsben, amelyben a teljes rosttartalom legalább 80 tömegszázaléka kémiai úton, szulfátos vagy szódás eljárással előállított papíripari rostanyagból áll, négyzetmétertömege 60–115 g/m2 között van, és megfelel a következőkben részletezett leírások egyikének:
a) a Müllen szerinti repesztőszilárdsága (jelzőszáma) legalább 3,7 kPa m2/g, a keresztirányú nyúlása több, mint 4,5%, és gyártásirányú, azaz hosszirányú nyúlása több, mint 2%,
b) a minimális tépő- és szakítószilárdsága megfelel az alábbi táblázatban megjelölt értékeknek. Bármilyen más négyzetmétertömeg esetében a jellemző értékre a közölt adatok felhasználásával lineáris interpolálással kell következtetni:
----------------
A: Négyzetmétertömeg g/m2
Minimális tépőszilárdság mN
B: gyártásirány
C: gyártásirány + keresztirány
Minimális szakítószilárdság kN/m
D: keretsztirány
E: gyártásirány + keresztirány
----------------
A | B | C | D | E
----------------
60 | 700 | 1510 | 1,9 | 6
70 | 830 | 1790 | 2,3 | 7,2
80 | 965 | 2070 | 2,8 | 8,3
100 | 1230 | 2635 | 3,7 | 10,6
115 | 1425 | 3060 | 4,4 | 12,3

3. A 4805 11 alszám szövegében a ,,hullámpapír félkémiai eljárással előállított papíripari rostanyagból'' meghatározás olyan papírt jelent tekercsben, amelyben a teljes rosttartalom legalább 65 tömegszázaléka fehérítetlen keményfa félcellulóz, és a hullámosított alappapír nyomószilárdsága CMT 60-as módszer szerint (Concora Medium Test 30 perces kondicionálással) 50%-os relatív nedvességtartalom mellett, 23 °C-on meghaladja az 1,8 Newton/g/m2 értéket.

4. A 4805 12 vtsz. alszám alá az olyan papír tartozik tekercsben, amelyet főként félkémiai eljárással előállított szalma alapú papíripari rostanyagból állítottak elő, négyzetmétertömege legalább 130 gr/m2 és a hullámosított alappapír nyomószilárdsága CMT 30-as módszer szerint (Corrugated Medium Test 30 perces kondicionálással) 50%-os relatív nedvességtartalom mellett, 23 °C-on meghaladja az 1,4 Newton/g/m2 értéket.

5. A 4805 24 és 4805 25 vtsz. alszám alá az olyan papír és papírkarton tartozik, amelyet főként visszanyert (hulladék és használt) papír vagy karton alapú papíripari rostanyagból állítottak elő. A testliner felülete lehet festett papír vagy fehérített, illetve fehérítetlen nem visszanyert papír is. Ezen termékek Müllen szerinti szilárdsága (repesztőszilárdsága) legalább 2 kPa m2/g.

6. A 4805 30 alszám szövegében a ,,szulfit csomagolópapír'' meghatározás olyan gépi simítású papírt jelent, amelyben a teljes rosttartalom több mint 40 tömegszázaléka kémiai úton, szulfitos eljárással előállított papíripari fa rostanyagból áll, hamutartalma legfeljebb 8%, Müllen szerinti repesztőszilárdsága legalább 1,47 kPa m2/g.

7. A 4810 22 alszám szövegében az ,,alacsony négyzetmétertömegű bevont papír'' meghatározás olyan papírt jelent, amelyet mindkét oldalán mázréteggel vontak be, négyzetmétertömege legfeljebb 72 g/m2, a mázréteg oldalanként legfeljebb 15 g/m2, és az alapanyagban a teljes rosttartalom legalább 50 tömegszázaléka mechanikai eljárással előállított farostanyagból áll.''

2. A 4801 00-tól a 4801 00 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
4801 00 00 Újságpapír tekercsben vagy ívben:
4801 00 00 01 – Legalább 31 cm széles tekercsben, 40–57 g/m2 közötti négyzetmétertömegű, vízjellel ellátott újságpapír
4801 00 00 99 – Egyéb

3. A 4802 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Nem bevont papír és karton írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra, nem perforált lyukkártya- és lyukszalag-papír tekercsben vagy téglalap alakú (beleértve a négyzetest is) ívben, bármilyen méretben, a 4801 vagy a 4803 vtsz. alá tartozó papír kivételével; kézi merítésű papír és karton:

4. A 4802 40 90 00 utáni egyvonalas árumegnevezéstől a 4802 60 99 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Más papír és karton, amely nem vagy legfeljebb 10 tömegszázalék mechanikai vagy kémiai-mechanikai eljárással nyert rostanyagot tartalmaz:
4802 54 – – 40 g/m2-nél kisebb négyzetmétertömegű papír:
4802 54 10 00 – – – Legfeljebb 15 g/m2 négyzetmétertömegű papír
4802 54 90 – – – Más:
4802 54 90 01 – – – – Flórpostapapír, légiposta-papír, átütő irodai papír
4802 54 90 99 – – – – Egyéb
4802 55 – – Legalább 40 g/m2, de legfeljebb 150 g/m2 négyzetmétertömegű, tekercsben:
4802 55 00 01 – – – Bankpostapapír, üzleti könyvpapír, rajzpapír
4802 55 00 02 – – – Másféle író-, nyomópapír
4802 55 00 99 – – – Egyéb
4802 56 – – Legalább 40 g/m2, de legfeljebb 150 g/m2 négyzetmétertömegű, ívekben, amelyek oldalhosszúsága összehajtás nélkül az egyik oldalon legfeljebb 435 mm és a másik oldalon legfeljebb 297 mm:
4802 56 10 – – – Oldalhosszúsága egyik oldalon 297 mm és a másik oldalon 210 mm (A/4 forma):
4802 56 10 01 – – – – Bankpostapapír, üzleti könyvpapír, rajzpapír
4802 56 10 02 – – – – Másféle író-, nyomópapír
4802 56 10 99 – – – – Egyéb
4802 56 90 – – – Más:
4802 56 90 01 – – – – Bankpostapapír, üzleti könyvpapír, rajzpapír
4802 56 90 02 – – – – Másféle író-, nyomópapír
4802 56 90 99 – – – – Egyéb
4802 57 00 – – Más, legalább 40 g/m2, de legfeljebb 150 g/m2 négyzetmétertömegű:
4802 57 00 01 – – – Bankpostapapír, üzleti könyvpapír, rajzpapír
4802 57 00 02 – – – Másféle író-, nyomópapír
4802 57 00 99 – – – Egyéb
4802 58 – – 150 g/m2-t meghaladó négyzetmétertömegű:
4802 58 10 – – – Tekercsben:
4802 58 10 01 – – – – Rajzpapír
4802 58 10 99 – – – – Egyéb
4802 58 90 – – – Más:
4802 58 90 01 – – – – Rajzpapír
4802 58 90 99 – – – – Egyéb
– Más papír és karton, amely több mint 10 tömegszázalék mechanikai vagy kémiai-mechanikai eljárással nyert rostanyagot tartalmaz:
4802 61 – – Tekercsben:
4802 61 10 00 – – – Újságpapír a 4801 vtsz. alá tartozó kivételével
4802 61 50 00 – – – Más, 72 g/m2-nél kisebb négyzetmétertömegű és több, mint 50 tömegszázaléka mechanikai eljárással nyert rostanyagot tartalmaz
4802 61 90 00 – – – Más
4802 62 – – Ívekben, amelyek oldalhosszúsága összehajtás nélkül az egyik oldalon legfeljebb 435 mm és a másik oldalon legfeljebb 297 mm:
4802 62 10 00 – – – Újságpapír a 4801 vtsz. alá tartozó kivételével
4802 62 50 00 – – – Más, 72 g/m2-nél kisebb négyzetmétertömegű és több, mint 50 tömegszázalék mechanikai eljárással nyert rostanyagot tartalmaz
4802 62 90 00 – – – Más
4802 69 – – Másféle:
4802 69 10 00 – – – Újságpapír a 4801 vtsz. alá tartozó kivételével
4802 69 50 00 – – – Más, 72 g/m2-nél kisebb négyzetmétertömegű és több, mint 50 tömegszázalék mechanikai eljárással nyert rostanyagot tartalmaz
4802 69 90 00 – – – Más

5. A 4805-től a 4805 80 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
4805 Nem bevont más papír és karton tekercsben vagy ívben az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (3) bekezdésében megengedettnél nem nagyobb mértékben megmunkálva vagy feldolgozva:
– Hullám alappapír
4805 11 00 00 – – Hullám alappapír félkémiai eljárással nyert nyersanyagból
4805 12 00 00 – – Hullám alappapír szalma alapú papíripari nyersanyagból
4805 19 – – Másféle:
4805 19 10 00 – – – Wellenstoff
4805 19 90 00 – – – Más
– Testliner (visszanyert bevonó karton):
4805 24 00 00 – – Legfeljebb 150 g/m2 négyzetmétertömegű
4805 25 00 00 – – 150 g/m2-t meghaladó négyezetmétertömegű
4805 30 – Szulfit csomagolópapír:
4805 30 10 00 – – 30 g/m2-nél kisebb négyzetmétertömegű
4805 30 90 00 – – Legalább 30 g/m2 négyzetmétertömegű
4805 40 00 – Szűrőpapír és karton:
4805 40 00 01 – – Szűrőpapír és karton vegyészeti célra 76,2 x 101,6 cm ívméretben
4805 40 00 99 – – Egyéb
4805 50 00 00 – Nemezpapír és karton
– Más:
4805 91 – – Legfeljebb 150 g/m2 négyzetmétertömegű:
4805 91 10 – – – Többrétegű papír és karton (a 4805 12, a 4805 19, a 4805 24 vagy a 4805 25 alszám alattiak kivételével):
4805 91 10 01 – – – – Triplex Blg, Triplex Dlg, szürke lemez, szürke triplex lemez, könyvkötő lemez
4805 91 10 02 – – – – Csiszoló alappapír
4805 91 10 99 – – – – Egyéb
– – – Más:
4805 91 91 00 – – – – Papír és karton hullámpapír és -karton gyártásához
4805 91 99 00 – – – – Másféle
4805 92 – – 150 g/m2-t meghaladó, de 225 g/m2-nél kisebb négyzetmétertömegű:
4805 92 10 – – – Többrétegű papír és karton (a 4805 12, a 4805 19, a 4805 24, vagy a 4805 25 alszám alattiak kivételével)
4805 92 10 01 – – – – Triplex Blg, Triplex Dlg, szürke lemez, szürke triplex lemez, könyvkötő lemez
4805 92 10 02 – – – – Csiszoló alappapír
4805 92 10 99 – – – – Egyéb
– – – Más:
4805 92 91 00 – – – – Papír és karton hullámpapír és -karton gyártásához
4805 92 99 00 – – – – Másféle
4805 93 – – Legalább 225 g/m2 négyzetmétertömegű:
4805 93 10 – – – Többrétegű papír és karton (a 4805 12, a 4805 19, a 4805 24, vagy a 4805 25 alszám alattiak kivételével):
4805 93 10 01 – – – – Nyers fedéllemez, kéreglemez (karton)
4805 93 10 02 – – – – Szürke lemez, szürke triplex lemez, könyvkötő lemez
4805 93 10 99 – – – – Egyéb
– – – Más:
4805 93 91 00 – – – – Papír és karton hullámpapír és -karton gyártásához
4805 93 99 00 – – – – Másféle

6. A 4807-től a 4807 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
4807 4807 00 Többrétegű papír és karton (ragasztóval összeragasztott papír- vagy kartonlapokból összeállítva) felületi impregnálás vagy bevonás nélkül, belső erősítéssel is, tekercsben vagy ívben:
4807 00 10 00 – Réteges papír vagy karton bitumennel, kátránnyal vagy aszfalttal összeragasztva
– Más:
4807 00 20 00 – – Szalmapapír és -karton papírral borítva is, a szalmapapír borítású kivételével
– – Más:
4807 00 50 00 – – – Hulladékpapírból készült, papírral borított is
4807 00 90 00 – – – Más

7. A 4810 00-től a 4811 90 90 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
4810 Papír és karton egyik vagy mindkét oldalán kaolinnal vagy más szervetlen anyaggal bevonva, kötőanyag felhasználásával is, de más bevonat nélkül, felületileg színezett, díszített vagy nyomtatott is, tekercsben vagy téglalap alakú (beleértve a négyzetet is) bármilyen méretben, ívben:
– Papír és karton írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra, amely nem, vagy legfeljebb 10 tömegszázalék mechanikai eljárással nyert rostanyagot tartalmaz:
4810 13 – – Tekercsben:
– – – Több, mint 15 cm szélességű:
4810 13 11 00 – – – – Fény-, hő- vagy elektromosság érzékeny papír vagy karton gyártására alkalmas alappapír legfeljebb 150 g/m2 négyzetmétertömegű
4810 13 19 – – – – Másféle:
4810 13 19 01 – – – – – Műnyomópapír
4810 13 19 02 – – – – – Dekorpapír
4810 13 19 99 – – – – – Egyéb
– – – Más:
4810 13 91 – – – – Nyomtatva, domborítva vagy perforálva:
4810 13 91 01 – – – – – Vonalas, kockás, margós papír
4810 13 91 99 – – – – – Egyéb
4810 13 99 00 – – – – Másféle
4810 14 – – Ívekben, amelyek oldalhosszúsága összehajtás nélkül az egyik oldalon legfeljebb 435 mm és a másik oldalon legfeljebb 297 mm:
– – – Oldalhosszúsága összehajtás nélkül az egyik oldalon legfeljebb 360 mm és a másik oldalon legfeljebb 150 mm:
4810 14 11 00 – – – – Fény-, hő- vagy elektromosság érzékeny papír vagy karton gyártására alkalmas alappapír, legfeljebb 150 g/m2 négyzetmétertömegű
4810 14 19 – – – – Másféle:
4810 14 19 01 – – – – – Műnyomópapír
4810 14 19 02 – – – – – Dekorpapír
4810 14 19 99 – – – – – Egyéb
– – – Más:
4810 14 91 – – – – Nyomtatva, domborítva vagy perforálva:
4810 14 91 01 – – – – – Vonalas, kockás, margós papír
4810 14 91 99 – – – – – Egyéb
4810 14 99 00 – – – – Másféle
4810 19 – – Másféle:
4810 19 10 00 – – – Fény-, hő- vagy elektromosság érzékeny papír vagy karton gyártására alkalmas alappapír, legfeljebb 150 g/m2 négyzetmétertömegű
4810 19 90 – – – Más:
4810 19 90 01 – – – – Műnyomópapír
4810 19 90 02 – – – – Dekorpapír
4810 19 90 03 – – – – Vonalas, kockás, margós papír
4810 19 90 99 – – – – Egyéb
– Papír és karton írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra, amely 10 tömegszázaléknál több mechanikai vagy kémiai-mechanikai eljárással nyert rostanyagot tartalmaz:
4810 22 – – Kis négyzetmétertömegű bevont papír:
4810 22 10 – – – Több, mint 15 cm szélességű tekercsben vagy ívekben, amelynek oldalhosszúsága az egyik oldalon legfeljebb 36 cm és a másik oldalon legfeljebb 15 cm:
4810 22 10 01 – – – – Vonalas, kockás margós papír
4810 22 10 99 – – – – Egyéb
– – – Más:
4810 22 91 – – – – Nyomtatva, domborítva vagy perforálva:
4810 22 91 01 – – – – – Vonalas, kockás, margós papír
4810 22 91 99 – – – – – Egyéb
4810 22 99 – – – – Másféle:
4810 22 99 01 – – – – – Vonalas, kockás, margós papír
4810 22 99 99 – – – – – Egyéb
4810 29 – – Másféle:
– – – Több, mint 15 cm szélességű tekercsben vagy ívekben, amelynek oldalhosszúsága az egyik oldalon legfeljebb 36 cm és a másik oldalon legfeljebb 15 cm:
– – – – Tekercsben:
4810 29 11 00 – – – – – Tapéta alappapír
4810 29 19 00 – – – – – Másféle
4810 29 20 00 – – – – Ívben
– – – Más:
4810 29 91 00 – – – – Nyomtatva, domborítva vagy perforálva
4810 29 99 00 – – – – Másféle
– Nátronpapír és -karton, az írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra használt papír kivételével:
4810 31 00 00 – – Anyagában egyenletesen fehérített, és amely több, mint 95 tömegszázalék kémiai eljárással nyert rostanyagot tartalmaz, és négyzetmétertömege legfeljebb 150 g/m2
4810 32 – – Anyagában egyenletesen fehérített, és amely több, mint 95 tömegszázalék kémiai eljárással nyert rostanyagot tartalmaz, és négyzetmétertömege több, mint 150 g/m2:
4810 32 10 00 – – – Kaolinnal bevont
4810 32 90 00 – – – Más
4810 39 00 00 – – Másféle
– Más papír és karton:
4810 92 – – Többrétegű:
4810 92 10 00 – – – Minden rétege fehérített
4810 92 30 00 – – – Csak egy külső fehérített réteggel
4810 92 90 00 – – – Más
4810 99 – – Másféle:
4810 99 10 00 – – – Fehérített papír és karton, kaolinnal bevonva
4810 99 30 00 – – – Csillámporral bevonva
4810 99 90 00 – – – Más
4811 Papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék bevonva, impregnálva, borítva, felületileg színezve, díszítve vagy nyomtatva, tekercsben vagy téglalap alakú (beleértve a négyzetet is) ívben, bármilyen méretben a 4803, 4809 vagy a 4810 vtsz. alá tartozók kivételével:
4811 10 00 00 – Kátránnyal, bitumennel vagy aszfalttal bevont papír és karton
– Gumival vagy ragasztóanyaggal bevont papír és karton:
4811 41 – – Öntapadó
4811 41 10 00 – – – Több, mint 15 cm szélességű tekercsben vagy ívekben, amelynek oldalhosszúsága az egyik oldalon legfeljebb 36 cm és a másik oldalon legfeljebb 15 cm
– – – Más:
4811 41 91 00 – – – – Legfeljebb 10 cm szélességű, gumival vagy szintetikus gumival bevonva vagy beborítva
4811 41 99 00 – – – – Másféle
4811 49 – – Másféle:
4811 49 10 00 – – – Több, mint 15 cm szélességű tekercsben vagy ívekben, amelynek oldalhosszúsága az egyik oldalon legfeljebb 36 cm és a másik oldalon legfeljebb 15 cm
4811 49 90 00 – – – Más
– Műanyaggal bevont, impregnált vagy beborított papír és karton (a ragasztóanyaggal bevont kivételével):
4811 49 51 00 – – Fehérített, 150 g/m2 négyzetmétertömeget meghaladó:
4811 49 59 – – Másféle:
4811 49 59 01 – – – Fémgőzölt kondenzátorpapír
4811 49 59 02 – – – Overlay, Underlay
4811 49 59 99 – – – Egyéb
4811 60 00 00 – Viasszal, parafinviasszal, sztearinnal, olajjal vagy glicerinnel bevont, impregnált vagy borított papír és karton
4811 90 – Más papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék:
4811 90 10 – – Végtelen formában, legfeljebb 15 cm szélességű tekercsben vagy ívekben, amelynek oldalhosszúsága az egyik oldalon legfeljebb 36 cm és a másik oldalon legfeljebb 15 cm:
4811 90 10 01 – – – Vonalas, kockás vagy margós papír és karton
4811 90 10 99 – – – Egyéb
4811 90 90 – – Más:
4811 90 90 01 – – – Vonalas, kockás vagy margós papír és karton
4811 90 90 99 – – – Egyéb

8. A 4823 11-től a 4823 11 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
4823 12 – – Öntapadó:
4823 12 10 00 – – – Legfeljebb 10 cm szélességű nem vulkanizált, természetes vagy szintetikus gumit tartalmazó bevonattal:
4823 12 90 00 – – – Más

9. A 4823 40 00 00 vámtarifaszámot követő egyvonalas árumegnevezéstől a 4823 59 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámokat a hozzájuk tartozó árumegnevezésekkel együtt törölni kell.

10. A 4823 90 15 00-tól a 4823 90 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– – – Papír és karton írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra:
4823 90 12 00 – – – – Nyomtatva, domborítva vagy perforálva
4823 90 14 00 – – – – Másféle
– – – Más:
4823 90 15 00 – – – – Kártya, nem lyukasztott kártya lyukasztógéphez, szalagban is
4823 90 20 00 – – – – Perforált papír és karton jacquard és hasonló gépekhez
4823 90 30 00 – – – – Legyező és kézben tartható ellenző; ezek kerete és keretének részei
– – – – Más:
4823 90 50 – – – – – Méretre vagy alakra vágva:
4823 90 50 01 – – – – – – Fémgőzzel bevont kondenzátorpapír
4823 90 50 02 – – – – – – Matricalemez, -papír vagy -karton; cellulózszálból álló szövedék
4823 90 50 03 – – – – – – Cellulózvatta papírpelenka gyártására (méretre vágva)
4823 90 50 99 – – – – – – Egyéb
4823 90 90 00 – – – – – Más

49. Árucsoport

1. A 49. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
,,(2) A 49. Árucsoportban a ,,nyomtatvány'' kifejezés a sokszorosítógéppel előállított, az automatikus adatfeldolgozó géppel vezérelt folyamat eredményeként nyert, továbbá a dombornyomással, fényképezéssel, fotó- és hőmásolással vagy gépeléssel előállított termékekre is vonatkozik.''

2. A 4907 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Forgalomban lévő vagy forgalomra szánt posta-, illeték- és hasonló postatiszta bélyeg abban az országban, ahol névértéke van vagy lesz; bankjegy; csekk űrlap; részvény, kötvény és más hasonló értékpapír:

XI. Áruosztály

1. A XI. Áruosztályhoz tartozó Alszámos megjegyzések 1. pontjának ij) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,ij) Nyomott szövet
Olyan szövet, amelyet végben nyomtak, ha különféle színű fonalakból szőtték is. (Nyomott szövetnek tekinthető az a mintás szövet is, amelyre a mintát ecsettel vagy szórópisztollyal, átnyomópapír segítségével, pelyhesítéssel vagy batikolással készítették.)
A fonalak vagy szövetek fenti kategóriákba történő osztályozását a mercerizálás nem befolyásolja.
Az e)–ij) meghatározásokat értelemszerűen alkalmazni kell a kötött vagy hurkolt termékekre is.''

2. A XI. Áruosztályhoz tartozó Alszámos megjegyzések 2. A) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,A) Az 56–63. Árucsoportba vagy az 5809 vtsz. alá tartozó, két vagy több textilalapanyagból készült árukat úgy kell tekinteni, mint amelyek teljes egészében olyan textilalapanyagból állnak, amelyet az 50–55. Árucsoportba vagy az 5809 vtsz. alá tartozó ugyanolyan alapanyagból álló termékek osztályozásánál az áruosztályhoz tartozó Megjegyzések (2) bekezdése alapján kiválasztanánk.''

51. Árucsoport

1. Az 5102 10-től az 5102 10 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Finom állati szőr:
5102 11 00 00 – – Kasmírkecske szőre
5102 19 – – Másféle:
5102 19 10 00 – – – Angóranyúl szőre
5102 19 30 00 – – – Alpaka, láma vagy vikunya szőre
5102 19 40 00 – – – Teve, jak, angóra-, tibeti és hasonló kecske szőre
5102 19 90 00 – – – Nyúl (az angóra kivételével) mezei nyúl, hód, nutria és pézsmapatkány szőre

2. Az 5105 30-tól az 5105 30 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Kártolt vagy fésült finom állati szőr:
5105 31 00 – – Kasmírkecske szőre:
5105 31 00 01 – – – Kártolt
5105 31 00 02 – – – Fésült
5105 39 – – Másféle:
5105 39 10 00 – – – Kártolt
5105 39 90 00 – – – Fésült

53. Árucsoport

1. Az 5305 29 00 00 vámtarifaszámot követő egyvonalas árumegnevezéstől az 5305 99 00 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
5305 90 00 – Más:
5305 90 00 01 – – Rami
5305 90 00 99 – – Egyéb

2. Az 5308 30 00 00 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

3. Az 5308 90 90 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
5308 90 50 00 – – Papírfonal
5308 90 90 00 – – Más

56. Árucsoport

1. Az 5606 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Paszományozott fonal az 5404 és az 5405 vtsz. alá tartozó szalag és hasonló áru paszományozva (az 5605 vtsz. alá tartozó fémezett fonal és a paszományozott lószőr fonal kivételével); zseníliafonal (beleértve a zseníliapehelyből készült zseníliafonalat is); hurkolt, bordázott fonal:

2. Az 5607 30 00 00 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

3. Az 5607 90 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
5607 90 – Más:
5607 90 10 00 – – Abakából (manilakender vagy Musa textilis Nee) vagy más keményszálú rostból
5607 90 90 00 – – Más

58. Árucsoport

1. Az 5801 22 00 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

2. Az 5801 22 00 02 vámtarifaszám 5801 22 00 01 vámtarifaszámra változik.

3. Az 5801 23 00 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

4. Az 5801 23 00 02 vámtarifaszám 5801 23 00 01 vámtarifaszámra változik.

5. Az 5801 24 00 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

6. Az 5801 24 00 02 vámtarifaszám 5801 24 00 01 vámtarifaszámra változik.

7. Az 5801 25 00 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

8. Az 5801 25 00 02 vámtarifaszám 5801 25 00 01 vámtarifaszámra változik.

9. Az 5801 26 00 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

10. Az 5801 26 00 02 vámtarifaszám 5801 26 00 01 vámtarifaszámra változik.

11. Az 5801 31 00 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

12. Az 5801 31 00 03 vámtarifaszám 5810 31 00 02 vámtarifaszámra változik.

13. Az 5801 32 00 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

14. Az 5801 32 00 02 vámtarifaszám 5801 32 00 01 vámtarifaszámra változik.

15. Az 5801 33 00 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

16. Az 5801 33 00 02 vámtarifaszám 5801 33 00 01 vámtarifaszámra változik.

17. Az 5801 34 00 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

18. Az 5801 34 00 02 vámtarifaszám 5801 34 00 01 vámtarifaszámra változik.

19. Az 5801 35 00 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

20. Az 5801 35 00 02 vámtarifaszám 5801 35 00 01 vámtarifaszámra változik.

21. Az 5801 36 00 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

22. Az 5801 36 00 02 vámtarifaszám 5801 36 00 01 vámtarifaszámra változik.

23. Az 5801 90 90 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

24. Az 5801 90 90 02 vámtarifaszám 5801 90 90 01 vámtarifaszámra változik.

25. Az 5801 90 90 03 vámtarifaszám 5801 90 90 02 vámtarifaszámra változik.

26. Az 5801 90 90 04 vámtarifaszám 5801 90 90 03 vámtarifaszámra változik.

27. Az 5801 90 90 05 vámtarifaszám 5801 90 90 04 vámtarifaszámra változik.

28. Az 5802 11 00 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

29. Az 5802 11 00 03 vámtarifaszám 5802 11 00 02 vámtarifaszámra változik.

30. Az 5802 19 00 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

31. Az 5802 19 00 03 vámtarifaszám 5802 19 00 02 vámtarifaszámra változik.

32. Az 5802 20 00 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

33. Az 5802 20 00 02 vámtarifaszám 5802 20 00 01 vámtarifaszámra változik.

34. Az 5802 30 00 03 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

35. Az 5802 30 00 04 vámtarifaszám 5802 30 00 03 vámtarifaszámra változik.

36. Az 5803 90 90 01-től az 5803 90 90 03-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
5803 90 90 01 – – – Lenből, ramiból; jutából, kenderből, gumival kombinálva
5803 90 90 02 – – – Fémszálból

37. Az 5804 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Tüll és más hálószövet, a szövött, a kötött és hurkolt termék kivételével; csipke végben, szalagban vagy mintázott darabokban, a 6002–6006 vtsz. alá tartozók kivételével:

38. Az 5804 10 11 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

39. Az 5804 10 19 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

40. Az 5804 10 90 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

41. Az 5804 21 10 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

42. Az 5804 21 90 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

43. Az 5804 29 10 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

44. Az 5804 29 90 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

45. Az 5804 30 00 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

46. Az 5811 00 00 04 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Durva állati szőrből; vattából

47. Az 5811 00 00 05 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

48. Az 5811 00 00 06 vámtarifaszám 5811 00 00 05 vámtarifaszámra változik.

49. Az 5811 00 00 07 vámtarifaszám 5811 00 00 06 vámtarifaszámra változik.

50. Az 5811 00 00 08 vámtarifaszám 5811 00 00 07 vámtarifaszámra változik.

59. Árucsoport

1. Az 59. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (1) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:
,,(1) Ebben az árucsoportban a ,,szövet'' kifejezés – hacsak a vonatkozó szöveg értelmezése másképp nem kívánja – a következőket jelenti: az 50–55. Árucsoportba és az 5803, valamint az 5806 vtsz. alá tartozó szöveteket méteráruban, az 5808 és az 5811 vtsz. alá tartozó zsinór és paszomány méterárut, valamint a 6002–6006 vtsz. alá tartozó kötött és hurkolt termékeket.''

2. Az 59. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (4) bekezdésének b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,b) 5604 vtsz. alá tartozó, gumival impregnált, bevont, beborított vagy mártott szálból, szalagból vagy hasonlóból készült szövetet; és''

3. Az 5902 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Kerékköpeny kordszövet magas szakítószilárdságú nejlon vagy más poliamid-, poliészter- vagy viszkózműselyem fonalból:

4. Az 5904 10 00 00 utáni egyvonalas árumegnevezéstől az 5904 92 00 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
5904 90 00 00 – Más

5. Az 5905 00 10 05-től az 5905 00 10 09-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
5905 00 10 05 – – Léghímzéssel előállított; fonalból, zsinegből; gumizott szövetből
5905 00 10 06 – – Nemezből
5905 00 10 07 – – Kötött-hurkolt anyagból

6. Az 5905 00 90 05-től az 5905 00 90 09-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
5905 00 90 05 – – – Léghímzéssel előállított; fonalból, zsinegből; gumizott szövetből
5905 00 90 06 – – – Nemezből
5905 00 90 07 – – – Kötött-hurkolt anyagból

60. Árucsoport

1. A 6002-től a 6002 99 00 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
6002 Kötött vagy hurkolt kelme, 30 cm-t nem meghaladó szélességű, legalább 5 tömegszázalék elasztomerfonalat tartalmazó, a 6001 vtsz. alá tartozó kivételével:
6002 40 00 00 – Legalább 5 tömegszázalék elasztomerfonalat tartalmazó, de gumiszáltartalom nélkül
6002 90 00 – Más:
6002 90 00 01 – – Gumifonallal 6002 90 00 99
– – Egyéb

2. A 6002 90 00 99 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámokat és árumegnevezéseket kell felvenni:
6003 Kötött vagy hurkolt kelme, 30 cm-t nem meghaladó szélességű, a 6001 és a 6002 vtsz. alá tartozó kivételével: 6003 10 00 – Gyapjúból vagy finom állati szőrből:
6003 10 00 01 – – Gumifonallal
6003 10 00 99 – – Egyéb
6003 20 00 – Pamutból:
6003 20 00 01 – – Gumifonallal
6003 20 00 99 – – Egyéb
6003 30 – Szintetikus szálból:
6003 30 10 – – Raschel csipke:
6003 30 10 01 – – – Gumifonallal
6003 30 10 99 – – – Egyéb
6003 30 90 – – Más:
6003 30 90 01 – – – Gumifonallal
6003 30 90 99 – – – Egyéb
6003 40 00 – Mesterséges szálból:
6003 40 00 01 – – Gumifonallal
6003 40 00 99 – – Egyéb
6003 90 00 – Más:
6003 90 00 01 – – Gumifonallal
6003 90 00 99 – – Egyéb
6004 Kötött vagy hurkolt kelme, 30 cm-t meghaladó szélességű, legalább 5 tömegszázalék elasztomerfonalat vagy gumiszálat tartalmazó, a 6001 vtsz. alá tartozó kivételével:
6004 10 00 00 – Legalább 5 tömegszázalék elasztomerfonalat tartalmazó, de gumiszálat nem
6004 90 00 – Más:
6004 90 00 01 – – Gumifonallal
6004 90 00 99 – – Egyéb
6005 Lánchurkolt kelme (beleértve a paszományozógéppel készültet is), a 6001–6004 vtsz. alá tartozó kivételével:
6005 10 00 – Gyapjúból vagy finom állati szőrből:
6005 10 00 01 – – Gumifonallal
6005 10 00 99 – – Egyéb
– Pamutból:
6005 21 00 – – Fehérítetlen vagy fehérített:
6005 21 00 01 – – – Gumifonallal
6005 21 00 99 – – – Egyéb
6005 22 00 – – Festett:
6005 22 00 01 – – – Gumifonallal
6005 22 00 99 – – – Egyéb
6005 23 00 – – Különböző színű fonalból:
6005 23 00 01 – – – Gumifonallal
6005 23 00 99 – – – Egyéb
6005 24 00 – – Nyomott:
6005 24 00 01 – – – Gumifonallal
6005 24 00 99 – – – Egyéb
– Szintetikus szálból:
6005 31 – – Fehérítetlen vagy fehérített:
6005 31 10 – – – Függöny kelme, beleértve a függöny hálót is:
6005 31 10 01 – – – – Gumifonallal
6005 31 10 99 – – – – Egyéb
6005 31 50 – – – Raschel csipke, a függöny kelme és a függöny háló kivételével:
6005 31 50 01 – – – – Gumifonallal
6005 31 50 99 – – – – Egyéb
6005 31 90 – – – Más:
6005 31 90 01 – – – – Gumifonallal
6005 31 90 99 – – – – Egyéb
6005 32 – – Festett:
6005 32 10 – – – Függöny kelme, beleértve a függöny hálót is:
6005 32 10 01 – – – – Gumifonallal
6005 32 10 99 – – – – Egyéb
6005 32 50 – – – Raschel csipke, a függöny kelme és a függöny háló kivételével:
6005 32 50 01 – – – – Gumifonallal
6005 32 50 99 – – – – Egyéb
6005 32 90 – – – Más:
6005 32 90 01 – – – – Gumifonallal
6005 32 90 99 – – – – Egyéb
6005 33 – – Különböző színű fonalakból:
6005 33 10 – – – Függöny kelme, beleértve a függöny hálót is:
6005 33 10 01 – – – – Gumifonallal
6005 33 10 99 – – – – Egyéb
6005 33 50 – – – Raschel csipke a függöny kelme és a függöny háló kivételével:
6005 33 50 01 – – – – Gumifonallal
6005 33 50 99 – – – – Egyéb
6005 33 90 – – – Más:
6005 33 90 01 – – – – Gumifonallal
6005 33 90 99 – – – – Egyéb
6005 34 – – Nyomott:
6005 34 10 – – – Függöny kelme, beleértve a függöny hálót is:
6005 34 10 01 – – – – Gumifonallal
6005 34 10 99 – – – – Egyéb
6005 34 50 – – – Raschel csipke, a függöny kelme és a függöny háló kivételével:
6005 34 50 01 – – – – Gumifonallal
6005 34 50 99 – – – – Egyéb
6005 34 90 – – – Más:
6005 34 90 01 – – – – Gumifonallal
6005 34 90 99 – – – – Egyéb
– Mesterséges szálból:
6005 41 00 – – Fehérítetlen vagy fehérített:
6005 41 00 01 – – – Gumifonallal
6005 41 00 99 – – – Egyéb
6005 42 00 – – Festett:
6005 42 00 01 – – – Gumifonallal
6005 42 00 99 – – – Egyéb
6005 43 00 – – Különböző színű fonalakból:
6005 43 00 01 – – – Gumifonallal
6005 43 00 99 – – – Egyéb
6005 44 00 – – Nyomott:
6005 44 00 01 – – – Gumifonallal
6005 44 00 99 – – – Egyéb
6005 90 00 – Más:
6005 90 00 01 – – Gumifonallal
6005 90 00 99 – – Egyéb
6006 Más kötött vagy hurkolt kelme:
6006 10 00 – Gyapjúból vagy finom állati szőrből:
6006 10 00 01 – – Gumifonallal
6006 10 00 99 – – Egyéb
– Pamutból:
6006 21 00 – – Fehérítetlen vagy fehérített:
6006 21 00 01 – – – Gumifonallal
6006 21 00 99 – – – Egyéb
6006 22 00 – – Festett:
6006 22 00 01 – – – Gumifonallal
6006 22 00 99 – – – Egyéb
6006 23 00 – – Különböző színű fonalakból:
6006 23 00 01 – – – Gumifonallal
6006 23 00 99 – – – Egyéb
6006 24 00 – – Nyomott:
6006 24 00 01 – – – Gumifonallal
6006 24 00 99 – – – Egyéb
– Szintetikus szálból:
6006 31 – – Fehérítetlen vagy fehérített:
6006 31 10 – – – Függöny kelme, beleértve a függöny hálót is:
6006 31 10 01 – – – – Gumifonallal
6006 31 10 99 – – – – Egyéb
6006 31 90 – – – Más:
6006 31 90 01 – – – – Gumifonallal
6006 31 90 99 – – – – Egyéb
6006 32 – – Festett:
6006 32 10 – – – Függöny kelme, beleértve a függöny hálót is:
6006 32 10 01 – – – – Gumifonallal
6006 32 10 99 – – – – Egyéb
6006 32 90 – – – Más:
6006 32 90 01 – – – – Gumifonallal
6006 32 90 99 – – – – Egyéb
6006 33 – – Különböző színű fonalakból:
6006 33 10 – – – Függöny kelme, beleértve a függöny hálót is:
6006 33 10 01 – – – – Gumifonallal
6006 33 10 99 – – – – Egyéb
6006 33 90 – – – Más:
6006 33 90 01 – – – – Gumifonallal
6006 33 90 99 – – – – Egyéb
6006 34 – – Nyomott:
6006 34 10 – – – Függöny kelme, beleértve a függöny hálót is:
6006 34 10 01 – – – – Gumifonallal
6006 34 10 99 – – – – Egyéb
6006 34 90 – – – Más:
6006 34 90 01 – – – – Gumifonallal
6006 34 90 99 – – – – Egyéb
– Mesterséges szálból:
6006 41 00 – – Fehérítetlen vagy fehérített:
6006 41 00 01 – – – Gumifonallal
6006 41 00 99 – – – Egyéb
6006 42 00 – – Festett:
6006 42 00 01 – – – Gumifonallal
6006 42 00 99 – – – Egyéb
6006 43 00 – – Különböző színű fonalakból:
6006 43 00 01 – – – Gumifonallal
6006 43 00 99 – – – Egyéb
6006 44 00 – – Nyomott:
6006 44 00 01 – – – Gumifonallal
6006 44 00 99 – – – Egyéb
6006 90 00 – Más:
6006 90 00 01 – – Gumifonallal
6006 90 00 99 – – Egyéb

61. Árucsoport

1. A 61. Árucsoporthoz tartozó Kiegészítő megjegyzések a következő 3. ponttal egészül ki:
,,3. A 6111 vtsz., illetve a 6116 10 20 és a 6116 10 80 alszámok alá tartozik a műanyaggal vagy gumival impregnált, bevont vagy beborított kesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű, amennyiben
– az 5903 vagy az 5906 vtsz. alá tartozó, műanyaggal vagy gumival impregnált, bevont vagy beborított kötött vagy hurkolt anyagból készítették;
– vagy műanyaggal vagy gumival nem impregnált, nem bevont vagy nem beborított kötött vagy hurkolt anyagból készítették, és ezt követően impregnálták, bevonták vagy beborították műanyaggal vagy gumival.
Ha a kötött vagy hurkolt kelme csupán megerősítésül szolgál, a porózus műanyaggal vagy porózus (cellás) gumival impregnált, bevont vagy beborított kesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű a 39., illetve a 40. Árucsoportba tartozik, amennyiben
– az 5903 vagy az 5906 vtsz. alá tartozó porózus műanyaggal vagy porózus (cellás) gumival impregnált, bevont vagy beborított kötött vagy hurkolt anyagból készítették,
– vagy műanyaggal vagy gumival nem impregnált, nem bevont vagy nem beborított kötött vagy hurkolt anyagból készítették és ezt követően impregnálták, bevonták vagy beborították porózus műanyaggal vagy porózus (cellás) gumival.''

2. A 6110 10-től a 6110 10 98 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Gyapjúból vagy finom állati szőrből:
6110 11 – – Gyapjúból:
6110 11 10 00 – – – Ujjas mellény és pulóver, legalább 50% gyapjútartalommal és legalább 600 g-os darabtömeggel
– – – Más:
6110 11 30 00 – – – – Férfi vagy fiú
6110 11 90 00 – – – – Női vagy leányka
6110 12 – – Kasmír kecske szőréből:
6110 12 10 00 – – – Férfi vagy fiú
6110 12 90 00 – – – Női vagy leányka
6110 19 – – Másféle:
6110 19 10 00 – – – Férfi vagy fiú
6110 19 90 00 – – – Női vagy leányka

62. Árucsoport

A 62. Árucsoporthoz tartozó Kiegészítő megjegyzés cím ,,Kiegészítő megjegyzések''-re változik, egyúttal a következő 2. ponttal egészül ki:
,,
2. A 6209, illetve a 6216 vtsz. alá tartozik a műanyaggal vagy gumival impregnált, bevont vagy beborított kesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű, amennyiben
– az 5903 vagy az 5906 vtsz. alá tartozó műanyaggal vagy gumival impregnált, bevont vagy beborított szövetből (nem kötött vagy hurkolt anyagból) készítették,
– vagy műanyaggal vagy gumival nem impregnált, nem bevont vagy nem beborított szövetből (nem kötött vagy hurkolt anyagból) készítették és ezt követően impregnálták, bevonták vagy beborították műanyaggal vagy gumival.
Ha a szövet (nem kötött vagy hurkolt kelme) csupán megerősítésül szolgál, a porózus műanyaggal vagy porózus (cellás) gumival impregnált, bevont vagy beborított kesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű a 39., illetve 40. Árucsoportba tartozik, amennyiben
– az 5903 vagy az 5906 vtsz. alá tartozó, porózus műanyaggal vagy porózus (cellás) gumival impregnált, bevont vagy beborított szövetből (nem kötött vagy hurkolt anyagból) készítették,
– vagy műanyaggal vagy gumival nem impregnált, nem bevont vagy nem beborított szövetből (nem kötött vagy hurkolt anyagból) készítették és ezt követően impregnálták, bevonták vagy beborították porózus műanyaggal vagy porózus (cellás) gumival.''

63. Árucsoport

A 6308 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Szőnyeg, faliszőnyeg, hímzett asztalterítő vagy szalvéta és hasonló textil termékek készítésére szolgáló, szövetből és fonalból álló készlet, tartozékokkal, kellékekkel is, a kiskereskedelmi forgalomban szokásos kiszerelésben

64. Árucsoport

A 64. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (3) bekezdésének b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,b) a ,,bőr'' kifejezés a 4107 és 4112–4114 vtsz.-ok alá tartozó árukra vonatkozik.''

68. Árucsoport

1. A 68. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (1) bekezdésének b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,b) a 4810 és 4811 vtsz. alá tartozó, különféle anyagokkal (pl. csillámporral vagy grafittal, bitumennel vagy aszfalttal) bevont, impregnált vagy beborított papír és papírkarton;''

2. A 6812 10 00-tól a 6812 40 00 99-ig felsorolt vámtarifaszámokat a hozzájuk tartozó árumegnevezésekkel együtt törölni kell.

3. A 6812 90 90 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– – Más:
6812 90 30 – – – Azbesztből készült áru; azbesztalapú vagy azbeszt és magnézium-karbonát alapú keverék:
6812 90 30 01 – – – – Megmunkált azbeszt rost (pl. kártolt, fésült) és -rostból készült áru
6812 90 30 02 – – – – Azbeszt szál és fonal
6812 90 30 99 – – – – Egyéb
6812 90 80 – – – Más
6812 90 80 01 – – – – Méteráru azbesztszálból
6812 90 80 02 – – – – Kötél és zsinór azbesztből
6812 90 80 99 – – – – Egyéb

69. Árucsoport

1. A 6911 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Asztali, konyhai, más háztartási higiéniai és tisztálkodási áru, porcelánból vagy kínai porcelánból:

2. A 6912 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Asztali, konyhai, más háztartási higiéniai és tisztálkodási áru kerámiából, a porcelán vagy kínai porcelán kivételével:

70. Árucsoport

1. A 7010 20 00 99 vámtarifaszámot követő egyvonalas árumegnevezéstől a 7010 94 90 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
7010 90 – Más:
7010 90 10 – – Befőző üveg (sterilizáló edény):
7010 90 10 01 – – – Csiszolva (préselés után csiszolt is)
7010 90 10 99 – – – Egyéb
– – Más:
7010 90 21 – – – Üvegcsőből készült:
7010 90 21 01 – – – – Csiszolva (préselés után csiszolt is)
7010 90 21 99 – – – – Egyéb
– – – Más, amelynek névleges űrtartalma:
7010 90 31 – – – – Több, mint 2,5 literes:
7010 90 31 01 – – – – – Csiszolva (préselés után csiszolt is)
7010 90 31 99 – – – – – Egyéb
– – – – Legfeljebb 2,5 literes:
– – – – – Italok és élelmiszerek részére:
– – – – – – Palackok:
– – – – – – – Színtelen üvegből, amelynek névleges űrtartalma:
7010 90 41 – – – – – – – – Több, mint 1 literes:
7010 90 41 01 – – – – – – – – – Csiszolva (préselés után csiszolt is)
7010 90 41 99 – – – – – – – – – Egyéb
7010 90 43 – – – – – – – – 0,33 litert meghaladó, de legfeljebb 1 liter:
7010 90 43 01 – – – – – – – – – Csiszolva (préselés után csiszolt is)
7010 90 43 99 – – – – – – – – – Egyéb
7010 90 45 – – – – – – – – 0,15 litert meghaladó, de legfeljebb 0,33 liter:
7010 90 45 01 – – – – – – – – – Csiszolva (préselés után csiszolt is)
7010 90 45 99 – – – – – – – – – Egyéb
7010 90 47 – – – – – – – – Legfeljebb 0,15 literes:
7010 90 47 01 – – – – – – – – – Fiola
7010 90 47 02 – – – – – – – – – Csiszolva (préselés után csiszolt is)
7010 90 47 99 – – – – – – – – – Egyéb
– – – – – – – Színes üvegből, amelynek névleges űrtartalma:
7010 90 51 – – – – – – – – Több, mint 1 literes:
7010 90 51 01 – – – – – – – – – Csiszolva (préselés után csiszolt is)
7010 90 51 99 – – – – – – – – – Egyéb
7010 90 53 – – – – – – – – 0,33 litert meghaladó, de legfeljebb 1 liter:
7010 90 53 01 – – – – – – – – – Csiszolva (préselés után csiszolt is)
7010 90 53 99 – – – – – – – – – Egyéb
7010 90 55 – – – – – – – – 0,15 litert meghaladó, de legfeljebb 0,33 liter:
7010 90 55 01 – – – – – – – – – Csiszolva (préselés után csiszolt is)
7010 90 55 99 – – – – – – – – – Egyéb
7010 90 57 – – – – – – – – Legfeljebb 0,15 literes:
7010 90 57 01 – – – – – – – – – Fiola
7010 90 57 02 – – – – – – – – – Csiszolva (préselés után csiszolt is)
7010 90 57 99 – – – – – – – – – Egyéb
– – – – – – – Más, amelynek névleges űrtartalma:
7010 90 61 – – – – – – – – Több, mint 0,25 literes:
7010 90 61 01 – – – – – – – – – Csiszolva (préselés után csiszolt is)
7010 90 61 99 – – – – – – – – – Egyéb
7010 90 67 – – – – – – – – Legfeljebb 0,25 literes:
7010 90 67 01 – – – – – – – – – Fiola
7010 90 67 02 – – – – – – – – – Csiszolva (préselés után csiszolt is)
7010 90 67 99 – – – – – – – – – Egyéb
– – – – – Gyógyszeripari termékekhez, amelynek névleges űrtartalma:
7010 90 71 – – – – – – 0,055 litert meghaladó:
7010 90 71 01 – – – – – – – Fiola
7010 90 71 02 – – – – – – – Csiszolva (préselés után csiszolt is)
7010 90 71 99 – – – – – – – Egyéb
7010 90 79 – – – – – – Legfeljebb 0,055 liter:
7010 90 79 01 – – – – – – – Fiola
7010 90 79 02 – – – – – – – Csiszolva (préselés után csiszolt is)
7010 90 79 99 – – – – – – – Egyéb
– – – – – Más termékekhez:
7010 90 91 – – – – – – Színtelen üvegből:
7010 90 91 01 – – – – – – – Fiola
7010 90 91 02 – – – – – – – Csiszolva (préselés után csiszolt is)
7010 90 91 99 – – – – – – – Egyéb
7010 90 99 – – – – – – Színes üvegből:
7010 90 99 01 – – – – – – – Fiola
7010 90 99 02 – – – – – – – Csiszolva (préselés után csiszolt is)
7010 90 99 99 – – – – – – – Egyéb

2. A 7016 90 30 00 és a 7016 90 90 00 vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7016 90 80 00 – – Más

3. A 7017 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Laboratóriumi, higiéniai vagy gyógyszerészeti üvegáru fokbeosztással vagy mérőjelzéssel ellátva is:

71. Árucsoport

1. A 7103 91 00 01 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Vágva, hasítva, köszörülve, csiszolva

2. A 7103 91 00 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

3. A 7103 99 00 01 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Vágva, hasítva, köszörülve, csiszolva

4. A 7103 99 00 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

5. A 7104 90 00 01 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Vágva, hasítva, köszörülve, csiszolva

6. A 7104 90 00 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

7. A 7112 10 00 00-tól a 7112 90 00 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
7112 30 00 00 – Nemesfémet vagy nemesfém vegyületet tartalmazó hamu
– Más:
7112 91 00 00 – – Aranyból, beleértve az arannyal plattírozott fémet is, a más nemesfémet is tartalmazó törmelék és hulladék kivételével
7112 92 00 00 – – Platinából, beleértve a platinával plattírozott fémet is, a más nemesfémet is tartalmazó törmelék és hulladék kivételével
7112 99 00 – – Másféle:
7112 99 00 01 – – – Ezüstvegyületet tartalmazó hulladék akrilpolimerekből
7112 99 00 02 – – – Ezüstvegyületet tartalmazó hulladék polikondenzációs és poliaddíciós műgyantákból
7112 99 00 03 – – – Ezüstvegyületet tartalmazó hulladék keményített fehérjékből, észtergyantákból és gumiszármazékokból
7112 99 00 04 – – – Ezüstvegyületet tartalmazó hulladék cellulózból és származékaiból
7112 99 00 05 – – – Ezüstvegyületet tartalmazó hulladék másféle műanyagból
7112 99 00 99 – – – Egyéb

8. A 7113 11 00-tól a 7113 11 00 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7113 11 00 00 – – Ezüstből, más nemesfémmel bevonva vagy plattírozva is

72. Árucsoport

1. A 7210 30 10 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

2. A 7210 30 90 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

3. A 7210 41 10 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

4. A 7210 41 90 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

5. A 7210 49 10 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

6. A 7210 49 90 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

7. A 7211 23 10 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

8. A 7211 23 10 02 vámtarifaszám 7211 23 10 01 vámtarifaszámra változik.

9. A 7211 23 51 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

10. A 7211 23 51 02 vámtarifaszám 7211 23 51 01 vámtarifaszámra változik.

11. A 7211 23 91 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

12. A 7211 23 91 02 vámtarifaszám 7211 23 91 01 vámtarifaszámra változik.

13. A 7211 23 99 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

14. A 7211 23 99 02 vámtarifaszám 7211 23 99 01 vámtarifaszámra változik.

15. A 7211 29 20 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

16. A 7211 29 20 02 vámtarifaszám 7211 29 20 01 vámtarifaszámra változik.

17. A 7211 29 50 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

18. A 7211 29 50 02 vámtarifaszám 7211 29 50 01 vámtarifaszámra változik.

19. A 7211 29 90 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

20. A 7211 29 90 02 vámtarifaszám 7211 29 90 01 vámtarifaszámra változik.

21. A 7211 90 11 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

22. A 7211 90 11 02 vámtarifaszám 7211 90 11 01 vámtarifaszámra változik.

23. A 7211 90 19 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

24. A 7211 90 19 02 vámtarifaszám 7211 90 19 01 vámtarifaszámra változik.

25. A 7211 90 90 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

26. A 7211 90 90 02 vámtarifaszám 7211 90 90 01 vámtarifaszámra változik.

27. A 7212 10 10 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

28. A 7212 10 10 02 vámtarifaszám 7212 10 10 01 vámtarifaszámra változik.

29. A 7212 10 91 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

30. A 7212 10 91 02 vámtarifaszám 7212 10 91 01 vámtarifaszámra változik.

31. A 7212 10 93 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

32. A 7212 10 93 02 vámtarifaszám 7212 10 93 01 vámtarifaszámra változik.

33. A 7212 10 99 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

34. A 7212 10 99 02 vámtarifaszám 7212 10 99 01 vámtarifaszámra változik.

35. A 7212 20 11 01 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

36. A 7212 20 11 02 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 20 11 01 – – – – Acélból, bevonva

37. A 7212 20 19 01 és a 7212 20 19 02 vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 20 19 01 – – – – Acélból, bevonva

38. A 7212 20 90 01 és a 7212 20 90 02 vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 20 90 01 – – – Acélból, bevonva

39. A 7212 30 11 01 és a 7212 30 11 02 vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 30 11 01 – – – – Acélból, bevonva

40. A 7212 30 19 01 és a 7212 30 19 02 vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 30 19 01 – – – – Acélból, bevonva

41. A 7212 30 90 01 és a 7212 30 90 02 vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 30 90 01 – – – Acélból, bevonva

42. A 7212 40 10 01 és a 7212 40 10 02 vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 40 10 01 – – – Acélból lakkozva

43. A 7212 40 91 01 és a 7212 40 91 02 vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 40 91 01 – – – – – Acélból festve, lakkozva

44. A 7212 40 93 01 és a 7212 40 93 02 vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 40 93 01 – – – – – Acélból festve, lakkozva

45. A 7212 40 95 01 és a 7212 40 95 02 vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 40 95 01 – – – – – Acélból

46. A 7212 40 98 01 és a 7212 40 98 02 vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 40 98 01 – – – – – Acélból festve, lakkozva

47. A 7212 50 10-től a 7212 50 10 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 50 10 00 – – – Ezüstözve, aranyozva, platinával lemezelve vagy zománcozva

48. A 7212 50 31-től a 7212 50 31 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 50 31 00 – – – – – Ólommal bevonva

49. A 7212 50 51-től a 7212 50 51 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 50 51 00 – – – – – Másféle

50. A 7212 50 58-tól a 7212 50 58 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 50 58 00 – – – – Másféle

51. A 7212 50 75-től a 7212 50 75 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 50 75 00 – – – Ónozott és nyomott

52. A 7212 50 91-től a 7212 50 91 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 50 91 00 – – – Krómmal vagy nikkellel lemezelve vagy bevonva

53. A 7212 50 93-tól a 7212 50 93 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 50 93 00 – – – – Alumínium-cink ötvözettel lemezelve vagy bevonva

54. A 7212 50 97-től a 7212 50 97 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 50 97 00 – – – – Másféle:

55. A 7212 50 99-től a 7212 50 99 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 50 99 00 – – – Másféle

56. A 7212 60 11-től a 7212 60 11 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 60 11 00 – – – Legfeljebb felületkezelve

57. A 7212 60 19-től a 7212 60 19 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 60 19 00 – – – Másféle

58. A 7212 60 91-től a 7212 60 91 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 60 91 00 – – – – Melegen hengerelve, legfeljebb plattírozva

59. A 7212 60 93-tól a 7212 60 93 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 60 93 00 – – – – Másféle

60. A 7212 60 99-től a 7212 60 99 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7212 60 99 00 – – – Másféle

61. A 7213 10 00 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

62. A 7214 20 00-tól a 7214 20 00 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7214 20 00 00 – Hengerelésből eredő bevágásokkal, bordákkal vagy más mélyedésekkel, kiemelkedésekkel vagy hengerlés után csavarva

73. Árucsoport

1. A 7302 20 00 00 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

2. A 7302 90 10 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7302 90 20 00 – – Terelősín; sínaljzat (keresztkengyel)

3. A 7305 31 00 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

4. A 7305 39 00 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

5. A 7305 90 00 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

6. A 7306 30 10 01-től a 7306 30 10 03-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7306 30 10 01 – – – Spirálisan hegesztett; precíziós cső; hegesztett gázcső; hegesztett karimás cső

7. A 7306 30 71 01-től a 7306 30 71 02-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7306 30 71 01 – – – – – – – Spirálisan hegesztett; hegesztett karimás cső

8. A 7306 30 78 01-től a 7306 30 78 02-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7306 30 78 01 – – – – – – – Spirálisan hegesztett; hegesztett gázcső; hegesztett karimás cső

9. A 7306 30 90 01-től a 7306 30 90 02-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7306 30 90 01 – – – – – – Spirálisan hegesztett; hegesztett karimás cső

10. A 7306 40 10 0-től a 7306 40 10 03-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7306 40 10 01 – – – Spirálisan hegesztett; precíziós; hegesztett gázcső; hegesztett karimás cső

11. A 7306 40 91 01-től a 7306 40 91 03-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7306 40 91 01 – – – – Spirálisan hegesztett; precíziós cső; hegesztett gázcső; hegesztett karimás cső

12. A 7306 40 99 01-től a 7306 40 99 03-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7306 40 99 01 – – – – Spirálisan hegesztett; precíziós cső; hegesztett gázcső; hegesztett karimás cső

13. A 7306 50 10 01-től a 7306 50 10 03-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7306 50 10 01 – – – Spirálisan hegesztett; precíziós cső; hegesztett gázcső; hegesztett karimás cső

14. A 7306 50 99 01-től a 7306 50 99 02-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7306 50 99 01 – – – – Spirálisan hegesztett; hegesztett gázcső; hegesztett karimás cső

15. A 7324 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Higiéniai és tisztálkodási áru és részei vasból vagy acélból:

74. Árucsoport

1. A 7415 31 00 00-tól a 7415 32 00 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
7415 33 00 00 – – Csavar; fejescsavar és csavaranya

2. A 7418 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Asztali, konyhai és más háztartási cikk, valamint ezek részei rézből; edénysúroló párna, kesztyű és hasonló súrolásra, csiszolásra, rézből; higiéniai és tisztálkodási áru és részei rézből:

76. Árucsoport

1. A 7615 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Asztali, konyhai és más háztartási cikk, valamint ezek részei alumíniumból; edénysúroló párna, kesztyű és hasonló súrolásra és csiszolásra, alumíniumból; higiéniai és tisztálkodási áru és részei alumíniumból:

2. A 7615 20 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Higiéniai és tisztálkodási áru és részei

81. Árucsoport

1. A 8101 91-től a 8101 99 00 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
8101 94 00 00 – – Megmunkálatlan wolfram, beleértve a zsugorított rudat is
8101 95 00 00 – – Rúd, a zsugorított rúd kivételével, idom, profil, lap, lemez és fólia
8101 96 00 00 – – Huzal
8101 97 00 00
– – Hulladék és törmelék

2. A 8102 91-től a 8102 99 00 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
8102 94 00 00 – – Megmunkálatlan molibdén, beleértve a zsugorított rudat is
8102 95 00 00 – – Rúd, a zsugorított rúd kivételével, idom, profil, lap, lemez és fólia
8102 96 00 00 – – Huzal
8102 97 00 00 – – Hulladék és törmelék

3. A 8103 10-től a 8103 10 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
8103 20 00 00 – Megmunkálatlan tantál, beleértve a zsugorított rudat is; por
8103 30 00 00 – Hulladék és törmelék

4. A 8105 10-től a 8105 10 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
8105 20 00 00 – Kobaltszulfid-fémkeverék és a kobalt-előállítás más közbeeső terméke; nyers megmunkálatlan kobalt; por
8105 30 00 00 – Hulladék és törmelék

5. A 8107 10-től a 8107 10 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
8107 20 00 00 – Megmunkálatlan kadmium; por
8107 30 00 00 – Hulladék és törmelék

6. A 8108 10-től a 8108 10 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
8108 20 00 00 – Megmunkálatlan titán; por
8108 30 00 00 – Hulladék és törmelék

7. A 8109 10-től a 8109 10 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
8109 20 00 00 – Megmunkálatlan cirkónium; por
8109 30 00 00 – Hulladék és törmelék

8. A 8110 vámtarifaszámot követő egyvonalas árumegnevezéstől a 8110 00 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
8110 10 00 00 – Megmunkálatlan antimon; por
8110 20 00 00 – Hulladék és törmelék
8110 90 00 00 – Más

9. A 8112 11-től a 8112 20 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
8112 12 00 00 – – Megmunkálatlan; por
8112 13 00 00 – – Hulladék és törmelék
8112 19 00 00 – – Másféle
– Króm:
8112 21 – – Megmunkálatlan króm; por:
8112 21 10 00 – – – Krómötvözet legalább 10 tömegszázalék nikkel tartalommal
8112 21 90 00 – – – Más
8112 22 00 00 – – Hulladék és törmelék
8112 29 00 00 – – Másféle

10. A 8112 40 90 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámokat és árumegnevezéseket kell felvenni:
– Tallium:
8112 51 00 00 – – Megmunkálatlan; por
8112 52 00 00 – – Hulladék, törmelék
8112 59 00 00 – – Másféle

11. A 8112 91-től a 8112 91 89 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
8112 92 – – Megmunkálatlan; hulladék és törmelék; por:
8112 92 10 00 – – – Hafnium (celtium)
– – – Nióbium (kolumbium); rénium:
8112 92 31 00 – – – – Megmunkálatlan; por
8112 92 39 00 – – – – Hulladék és törmelék
– – – Gallium; indium:
8112 92 50 00 – – – – Hulladék és törmelék
– – – – Más:
8112 92 81 00 – – – – – Indium
8112 92 89 00 – – – – – Gallium

12. A 8112 99 90 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
8112 99 80 – – – Gallium; indium:

13. A 8112 99 90 01 vámtarifaszám 8112 99 80 01 vámtarifaszámra változik.

14. A 8112 99 90 99 vámtarifaszám 8112 99 80 99 vámtarifaszámra változik.

82. Árucsoport

A 8211 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Kés sima vagy fogazott pengével (beleértve a kertészkést is), a 8208 vtsz. alá tartozó kés kivételével, és ezek vágópengéi:

84. Árucsoport

1. A XVI. Áruosztályhoz tartozó Megjegyzések (1) bekezdésének e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,e) szállítószalag, meghajtó- vagy erőátviteli szíj vagy heveder textilanyagból (5910 vtsz.), műszaki célra szolgáló más cikk textilanyagból (5911 vtsz.);''

2. A XVI. Áruosztályhoz tartozó Megjegyzések (1) bekezdésének o)–p) pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek:
,,o) a 8207 vtsz. alá tartozó cserélhető szerszám és a géprészként használatos kefe (9603 vtsz.); hasonló cserélhető szerszámok, amelyeket a munkavégző részeik anyaga szerint kell osztályozni (pl. 40., 42., 43., 45 vagy 59. Árucsoport, illetve a 6804 vagy 6909 vtsz.);
p) a 95. Árucsoportba tartozó áru; vagy
q) írógépszalag vagy hasonló szalag, orsón vagy kazettában is (alapanyaga szerint osztályozandó vagy a 9612 vtsz. alá, ha festékkel bevont vagy átitatott, vagy más módon lenyomat készítésére előkészített).''

3. A XVI. Áruosztályhoz tartozó Megjegyzések (3) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:
,,(3) Ha más rendelkezés nincs, az összetett gépet, a két vagy több különböző gépből összeszerelt gépet, amely az összeszerelés következtében egy egészet képez, és azt a gépet, amely felépítése szerint két vagy több különböző, egymást felváltó vagy kiegészítő tevékenység kifejtésére tervezett, úgy kell osztályozni, mintha kizárólag abból a gépből állna, amely a fő művelet (célművelet) elvégzésére szolgál.''

4. A 84. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,e) a 8509 vtsz. alá tartozó elektromechanikus háztartási készülék; a 8525 vtsz. alá tartozó digitális fényképezőgép; vagy''

5. A 8401 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevzés lép:
Atomreaktor; nem besugárzott fűtőanyagelem (patron) atomreaktorhoz; izotóp szétválasztására szolgáló gép és berendezés:

6. A 8401 20 00 01 és a 8401 20 00 02 vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
8401 20 00 01 – – Hőcserélős rendszerű; szűrő rendszerű

7. A 8401 30 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
8401 30 00 00 – Nem besugárzott fűtőanyagelem (patron)

8. A 8413 70 10-től a 8413 70 10 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
8413 70 10 00 – – Polgári repüléshez

9. A 8413 70 21-től a 8413 70 30 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
8413 70 21 00 – – – – Egyfokozatú
8413 70 29 00 – – – – Többfokozatú
8413 70 30 00 – – – Lapátkerekes, tömszelence nélküli szivattyú fűtőrendszerhez, melegvízellátáshoz

10. A 8413 70 40-től a 8413 70 40 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
8413 70 40 00 – – – – Legfeljebb 15 mm

11. A 8413 70 50-től a 8413 70 50 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
8413 70 50 00 – – – – – Csatornás forgórészű szivattyú és oldalcsatornás szivattyú

12. A 8413 70 61-től a 8413 70 80 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
8413 70 61 00 – – – – – – – – Monoblokk
8413 70 69 00 – – – – – – – – Másféle
8413 70 70 00 – – – – – – – Több mint egy belépő lapáttal
8413 70 80 00 – – – – – – Többfokozatú

13. A 8413 70 91-től a 8413 70 99 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
8413 70 91 00 – – – – – – Egyfokozatú
8413 70 99 00 – – – – – – Többfokozatú

14. A 8413 81 90-től a 8413 81 90 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
8413 81 90 00 – – – Más

15. A 8413 91 10-től a 8413 91 90 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
8413 91 10 00 – – – Polgári repüléshez
8413 91 90 00 – – – Más

16. A 8414 80 10 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

17. A 8414 80 21 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

18. A 8414 80 29 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

19. A 8414 80 31 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

20. A 8412 80 39 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

21. A 8412 80 41 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

22. A 8412 80 49 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

23. A 8412 80 60 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

24. A 8412 80 71 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

25. A 8412 80 79 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

26. A 8412 80 90 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

27. A 8414 90 10 01-től a 8414 90 10 03-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
8414 90 10 01 – – – Szűrő rendszerű géphez

28. A 8414 90 90 02 és a 8414 90 90 03 vámtarifaszámokat a hozzájuk tartozó árumegnevezésekkel együtt törölni kell.

29. A 8414 90 90 04 vámtarifaszám 8414 90 90 02 vámtarifaszámra változik.

30. A 8415 10 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő új vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
8415 10 – Ablakra vagy falra szerelhető, kompakt készülék vagy szétválasztott rendszer:
8415 10 10 00 – – Kompakt készülék
8415 10 90 00 – – Szétválasztott rendszer

31. A 8515 81 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Hűtőegységet és a hűtő-fűtő ciklus megfordítására alkalmas szelepet is tartalmazó berendezés (reverzibilis hőszivattyú):

32. A 8419 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Gép, berendezés és hasonló laboratóriumi készülék elektromos fűtésű is (a kemencék, kályhák és más, a 8514 vtsz. alá tartozó berendezések kivételével), anyagoknak hőmérséklet-változás (melegítés, főzés, pörkölés, desztillálás, újrapárlás, sterilizálás, pasztörizálás, gőzölés, szárítás, elpárologtatás, elgőzölögtetés, kondenzálás, hűtés) által való kezelésére, a háztartási gép és készülék kivételével; átfolyós vagy tárolós, nem elektromos vízmelegítő:

33. A 8429 59 00 01 és a 8429 59 00 02 vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
8429 59 00 01 – – – Lapátos kotró, exkavátor

34. A 8430 31 00 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

35. A 8430 39 00 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

36. A 8430 62 00 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

37. A 8430 69 00 01 és a 8430 69 00 02 vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
8430 69 00 01 – – – Földgázkitermelő berendezés; útbontó gép

38. A 8431 41 00 01-től a 8431 00 03-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
8431 41 00 01 – – – A 8429 51 10 01, 8429 51 91 01, 8429 51 99 01, 8429 52 10 01, 8429 52 90 01 és a 8429 59 00 99 alszám alá tartozó géphez; a 8426 20 00 99 alszám alá tartozó géphez

39. A 8431 49 20 02-től a 8431 49 20 04-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
8431 49 20 02 – – – – A 8429 40 10 00, 8429 40 30 00 alszám alatti géphez

40. A 8431 49 80 02-től a 8431 49 80 04-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
8431 49 80 02 – – – – A 8429 40 10 00, 8429 40 30 00 alszám alatti géphez

41. A 8443 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Nyomdaipari gép, amely nyomdai betű, nyomódúc, nyomólap, nyomóhenger vagy más, a 8442 vtsz. alá tartozó nyomólemez segítségével működik; tintasugaras nyomtató, a 8471 vtsz. alá tartozók kivételével; nyomdaipari segédgép:

42. A 8456 99 80 02-től a 8456 99 80 09-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
8456 99 80 02 – – – – Anódos feloldással működő, fém fogaskerekeket sorjázó gép; fémfényesítő és -csiszológép; elektronsugárral, ionsugárral és plazmasugárral fémet megmunkáló szerszámgép
8456 99 80 03 – – – – Fémipari élező- és vágógépek; ásvány, üveg és hasonló megmunkálására; fa, parafa és hasonló megmunkálására; elektronsugárral, ionsugárral és plazmasugárral ásványi és üveganyagot megmunkáló szerszámgép

43. A 8458 11 41 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

44. A 8458 11 49 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

45. A 8458 11 80 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

46. A 8458 19 40 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

47. A 8461 10 00-tól a 8461 10 00 99-ig felsorolt vámtarifaszámokat a hozzájuk tartozó árumegnevezésekkel együtt törölni kell.

48. A 8461 90 00 01 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
8461 90 00 01 – – Reszelőgép; más gyalugép
8461 90 00 02 – – Foggyalugép

49. A 8463 90 00 02 és a 8463 90 00 03 vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
8463 90 00 02 – – Az áruosztályozási rendelkezésekben meghatározott gép

50. A 8467 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Kézi használatú szerszám, pneumatikus, hidraulikus vagy, beépített elektromos vagy nem elektromos motorral működő:

51. A 8467 19 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés után a következő új vámtarifaszámokat és árumegnevezéseket kell felvenni:
– Beépített elektromos motorral:
8467 21 – – Mindenfajta fúró:
8467 21 10 00 – – – Külső energiaforrás nélkül működő
– – – Más:
8467 21 91 00 – – – – Elektropneumatikus
8467 21 99 00 – – – – Másféle
8467 22 – – Fűrész:
8467 22 10 00 – – – Láncfűrész
8467 22 30 00 – – – Körfűrész
8467 22 90 00 – – – Más
8467 29 – – Másféle:
8467 29 10 00 – – – Textilanyag megmunkálására használt
– – – Más:
8467 29 30 00 – – – – Külső energiaforrás nélkül működő
– – – – Más:
– – – – – Köszörülő és csiszoló:
8467 29 51 00 – – – – – – Sarokcsiszoló
8467 29 53 00 – – – – – – Szalagcsiszoló
8467 29 59 00 – – – – – – Másféle
8467 29 70 00 – – – – – – Gyalu
8467 29 80 00 – – – – – – Sövény- és pázsitnyíró
8467 29 90 00 – – – – – – Más

52. A 8471 50 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Digitális feldolgozó egység a 8471 41 vagy a 8471 49 alszám alá tartozók kivételével, akár tartalmaz egy burkolaton belül a következő egységekből egyet vagy kettőt, akár nem: tároló egység, input egység, output egység:

53. A 8477 80 90 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– – Más:
8477 80 91 00 – – – Méretszűkítő
8477 80 93 00 – – – Dagasztó és keverő készülék
8477 80 95 00 – – – Vágó-, hasító-, szeletelő-gép
8477 80 99 00 – – – Másféle

54. A 8481 30 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Visszacsapó szelep:

55. A 8482 10 10-től a 8482 50 00 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
8482 10 10 00 – – Legfeljebb 30 mm legnagyobb külső átmérővel
8482 10 90 00 – – Más
8482 20 00 00 – Kúpgörgős csapágy, beleértve a kúp és a kúpgörgő szerelvényeit is
8482 30 00 00 – Hordógörgős csapágy
8482 40 00 00 – Tűgörgős csapágy
8482 50 00 00 – Hengergörgős csapágy

56. A 8483 40 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Fogaskerekes hajtómű, a fogazott kerék kivételével, lánckerék és más különálló közlőműrész; golyó- és görgőbetétes mozgató csavarszerkezet és más állítható sebességváltó, nyomatékváltó is:

57. A 8483 90 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Fogaskerék, lánckerék és más hajtómű elem, külön bemutatva; alkatrész:

58. A 8483 90 30 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Alkatrész csapágyházhoz

85. Árucsoport

1. A 85. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (3) bekezdésének a)–b) pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek:
,,a) nedves és száraz porszívót, padlófényesítőt, élelmiszerőrlőt vagy keverőkészüléket, gyümölcs- vagy zöldséglékivonókat bármilyen tömegben;
b) más gépet, legfeljebb 20 kg tömegben.
Nem osztályozható a 8509 vtsz. alá a ventilátor és az elszívó- vagy visszavezető kürtő beépített ventilátorral, szűrővel is (8414 vtsz.), centrifugális ruhaszárító (8421 vtsz.), edénymosogató gép (8422 vtsz.), háztartási mosógép (8450 vtsz.), hengerlő- vagy vasalógép (8420 vagy 8451 vtsz.), varrógép (8452 vtsz.), elektromos olló (8467 vtsz.) és az elektrotermikus háztartási készülék (8516 vtsz.).''

2. A 85. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
,,(6) A 8523 vagy a 8524 vtsz. alá tartozó lemezt, szalagot és más jelhordozót az említett vtsz.-ok alá kell osztályozni akkor is, ha a lejátszásukra szolgáló készülékkel együtt mutatják (hozzák) be azokat.
Ez a Megjegyzés nem vonatkozik az ilyen jelhordozóra, ha azt más áruval és nem a lejátszására alkalmas készülékkel együtt mutatják (hozzák) be.''

3. A 85. Árucsoporthoz tartozó ,,Alszámos megjegyzés'' cím ,,Alszámos megjegyzések'' címre változik.

4. A 85. Árucsoporthoz tartozó Alszámos megjegyzések a következő, 2. ponttal egészülnek ki:
,,2. A 8542 10 alszám szövegében az ,,intelligens kártya'' kifejezés olyan kártyát jelent, amelybe bármilyen fajta elektronikus integrált áramkört (mikroprocesszort) építettek be csip formájában és amelyen mágnescsík is lehet.''

5. A 8502 31 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
8502 31 – – Szélenergiát hasznosító:
8502 31 10 00 – – – Polgári repüléshez
8502 31 90 00 – – – Más

6. A 8506 80 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Más primer elem és primer telep (galvánelem):

7. A 8508-tól a 8508 90 00 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő rendelkezés lép:
[8508] [Megszüntetett vámtarifaszám]

8. A 8509 10 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Nedves és száraz porszívó:

9. A 8509 90 10 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – A 8509 10 10, 8509 10 90 vagy a 8509 20 00 alszám alá tartozó készülékekhez

10. A 8511 90 00-tól 8511 90 00 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
8511 90 00 00 – Alkatrész

11. A 8514 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Ipari vagy laboratóriumi elektromos kemence és kályha (indukciós vagy dielektromos veszteség alapján működő is); más indukciós vagy dielektromos veszteség alapján működő ipari vagy laboratóriumi berendezés anyagok hőkezelésére:

12. A 8514 20 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Indukciós vagy dielektromos veszteség alapján működő kemence és kályha:

13. A 8514 40 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Más indukciós vagy dielektromos veszteség alapján működő berendezés anyagok hőkezelésére

14. A 8515 80 11-től a 8515 80 11 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
8515 80 11 00 – – – – Hegesztéshez

15. A 8517 19 10 01 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
8517 19 10 01 – – – – Felvevő kamerával; fekete-fehér monitorral

16. A 8517 19 10 03 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

17. A 8518 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Mikrofon és tartószerkezete; hangszóró, dobozba szerelve is; fejhallgató és fülhallgató, mikrofonnal összeépítve is, valamint egy mikrofonból és egy vagy több hangszóróból álló egység; hangfrekvenciás elektromos erősítő; elektromos hangerősítő egység:

18. A 8518 30 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Fejhallgató és fülhallgató, mikrofonnal összeépítve is, valamint egy mikrofonból és egy vagy több hangszóróból álló egység:

19. A 8524 32 00 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
8524 32 – – Csak hang visszaadására:
8524 32 10 00 – – – Legfeljebb 6,5 mm átmérőjű
8524 32 90 00 – – – Több, mint 6,5 mm átmérőjű

20. A 8524 39 90 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– – – Más:
8524 39 20 00 – – – – Digitális sokoldalú lemez (DVD)
8524 39 80 00 – – – – Más

21. A 8525 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Rádiótelefon-, rádiótávíró-, rádió- és tévéműsor-adókészülék, -vevőkészülékkel vagy anélkül, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel egybeépítve is; televíziós kamera (felvevő); állóképes videokamera és más videokamera felvevők; digitális fényképezőgép:

22. A 8525 40 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Állóképes videokamera és más videokamera felvevők; digitális fényképezőgép:

23. A 8525 40 vámtarifaszámot követő kétvonalas árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – Állóképes videokamera; digitális fényképezőgép:

24. A 8542 vámtarifaszámot követő egyvonalas árumegnevezéstől a 8542 50 00 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
8542 10 00 00 – Elektronikus integrált áramkört tartalmazó kártya (intelligens kártya)
– Monolitikus integrált áramkör:
8542 21 – – Digitális:
– – – Fémoxid félvezető (MOS technológia):
8542 21 01 00 – – – – Félvezető szelet egyben (csipekre vágás nélkül)
8542 21 05 00 – – – – Csipek
– – – – Más:
– – – – – Tárolók:
– – – – – – Dinamikus véletlen hozzáférésű tároló (D-RAM):
8542 21 11 00 – – – – – – – Legfeljebb 4 Mbit kapacitású
8542 21 13 00 – – – – – – – Több, mint 4 Mbit, de nem több, mint 16 Mbit tároló kapacitású
8542 21 15 00 – – – – – – – Több, mint 16 Mbit, de nem több, mint 64 Mbit tároló kapacitású
8542 21 17 00 – – – – – – – Több, mint 64 Mbit tároló kapacitású
8542 21 20 00 – – – – – – – Statikus véletlen hozzáférésű tároló (S-RAM) beleértve a véletlen hozzáférésű tárolót is (cache-RAM)
8542 21 25 00 – – – – – – – UV törlésű, programozható, csak olvasható tároló (EPROM)
– – – – – – Elektromosan törölhető, programozható, csak olvasható tároló (E2PROM), beleértve a FLASH E2PROM-ot is:
– – – – – – – FLASH E2PROM:
8542 21 31 00 – – – – – – – – Legfeljebb 4 Mbit tároló kapacitású
8542 21 33 00 – – – – – – – – Több, mint 4 Mbit, de nem több, mint 16 Mbit tároló kapacitású
8542 21 35 00 – – – – – – – – Több, mint 16 Mbit, de nem több, mint 32 Mbit tároló kapacitású
8542 21 37 00 – – – – – – – – 32 Mbit-et meghaladó tároló kapacitású
8542 21 39 00 – – – – – – – Másféle
8542 21 41 00 – – – – – – Másféle tároló
8542 21 45 00 – – – – – Mikroprocesszor
8542 21 50 00 – – – – – Mikrovezérlő és mikroszámítógép
– – – – – Más:
8542 21 61 00 – – – – – – Mikroperifériák
8542 21 69 00 – – – – – – Másféle
– – – Más:
8542 21 71 00 – – – – Félvezető szelet egyben (csipekre vágás nélkül)
8542 21 73 00 – – – – Csipek
– – – – Más:
8542 21 81 00 – – – – – Tárolók
8542 21 83 00 – – – – – Mikroprocesszor
8542 21 85 00 – – – – – Mikroelektronikai vezérlő és mikroszámítógép
– – – – – Más:
8542 21 91 00 – – – – – – Mikroperifériák
8542 21 99 00 – – – – – – Másféle
8542 29 – – Másféle:
8542 29 10 00 – – – Félvezető szelet egyben (csipekre vágás nélkül)
8542 29 20 00 – – – Csipek
– – – Más:
8542 29 30 00 – – – – Erősítő
8542 29 50 00 – – – – Feszültség és áramerősség szabályozó
8542 29 60 00 – – – – Vezérlő áramkör
8542 29 70 00 – – – – Interfész áramkör, a vezérlő funkciók végrehajtására alkalmas interfész áramkör
8542 29 90 00 – – – – Más
8542 60 00 00 – Hibrid integrált áramkör
8542 70 00 00 – Elektronikus mikroszerkezetek

25. A 8543 89 10 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– – – Repülésregisztráló, elektromos szervo elem és átalakító, olvasztók és párátlanítók elektromos ellenőrzésre polgári repüléshez

87. Árucsoport

1. A 8712 00 10 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

2. A 8712 22 30 02 vámtarifaszámot a hozzá tartozó árumegnevezéssel együtt törölni kell.

3. A 8713 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Rokkantkocsi fogyatékos személy részére motoros vagy mechanikus meghajtással vagy anélkül:

4. A 8714 20 00 00 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Rokkantkocsihoz fogyatékos személy részére

88. Árucsoport

A 8805 20-tól a 8805 20 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Repülőkiképző földi berendezés (repülésszimulátor) és alkatrésze:
8805 21 00 00 – – Légicsata-szimulátor és alkatrésze
8805 29 – – Másféle:
8805 29 10 00 – – – Polgári repüléshez
8805 29 90 00 – – – Más

89. Árucsoport

A 8906-tól a 8906 00 99 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és vámtarifaszámok helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
8906 Más hajó, a hadihajó és mentőcsónak is, az evezős csónak kivételével:
8906 10 00 00 – Hadihajó
8906 90 – Más:
8906 90 10 00 – – Tengerjáró
– – Más:
8906 90 91 00 – – – Az egyenkénti tömege legfeljebb 100 kg
8906 90 99 00 – – – Másféle

90. Árucsoport

1. A 90. Árucsoporthoz tartozó Megjezgyések (1) bekezdésének h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,h) kerékpárhoz vagy gépjárműhöz fényszóró és keresőlámpa (8512 vtsz.); a 8513 vtsz. alá tartozó hordozható lámpa; kizárólag mágneses mozgófényképészeti hangfelvevő, hangvisszaadó és -újrafelvevő készülék (8519 vagy 8520 vtsz.), hangfelvevő fej (8522 vtsz.); állóképes videokamera és más videokamera felvevők és digitális fényképezőgép (8525 vtsz.); radarkészülék, rádiónavigációs segédkészülék és rádiós távirányító készülék (8526 vtsz.); a 8537 vtsz. alá tartozó számjegyes vezérlőberendezés; zárt betétes fényszóró egység (8539 vtsz.); optikai szálakból álló kábel (8544 vtsz.);''

2. A 90. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (6) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:
,,(6) A 9021 vtsz. szövegében az ,,ortopéd készülék'' kifejezés olyan készüléket jelent, amely:
– testi torzulások megelőzésére vagy korrigálására szolgál; vagy
– valamely testrész támasztására vagy tartására szolgál, betegség, műtét vagy sérülés után.
Az ortopéd készülékek közé tartozik az olyan lábbeli vagy különleges talpbetét, amelyet ortopédiai problémák javítására szántak, feltéve, hogy azokat (1) méretre készítették vagy (2) tömegtermékek, amelyeket külön és nem párban mutatnak (hoznak) be és bármelyik lábra alkalmazhatók.''

3. A 90. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések a következő új, (7) bekezdéssel egészülnek ki:
,,(7) A 9032 vtsz. alá csak az alábbi áru osztályozható:
a) folyadék vagy gáz folyásának, mélységének, nyomásának vagy egyéb változóinak automatikus ellenőrzését végző műszer vagy készülék, automatikus hőmérséklet-ellenőrző műszer vagy készülék, függetlenül attól, hogy működése az automatikusan ellenőrizendő tényező szerint változó elektromos jelenségtől függ vagy sem amelyet arra terveztek, hogy ezt a tényezőt egy meghatározott értékre állítsa be és azon tartsa, tényleges értékét folytonosan vagy időszakosan mérve stabilizálja azt; és
b) elektromos mennyiségek önműködő szabályozói és nem elektromos mennyiségek önműködő ellenőrző készüléke, amelynek működése az ellenőrizendő tényező szerint változó elektromos jelenségtől függ, amelyet arra terveztek, hogy ezt a tényezőt egy meghatározott értékre állítsa be és azon tartsa, tényleges értékét folytonosan vagy időszakosan mérve stabilizálja azt.''

4. A 9009 90 00 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Alkatrész és tartozék
9009 91 00 00 – – Automatikus iratadagoló
9009 92 00 00 – – Papíradagoló
9009 93 00 00 – – Rendező egység (sorter)
9009 99 00 00 – – Másféle

5. A 9021 vámtarifaszámot követő egyvonalas árumegnevezéstől a 9021 19 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
9021 10 – Ortopédiai vagy csonttörésnél alkalmazott eszköz:
9021 10 10 00 – – Ortopédiai készülék
9021 10 90 00 – – Sín és törésnél alkalmazható más segédeszköz

6. A 9021 30-tól a 9021 30 90 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Más műtestrész:
9021 31 00 00 – – Mesterséges ízület
9021 39 – – Másféle:
9021 39 10 00 – – – Műszem
9021 39 90 00 – – – Más

91. Árucsoport

1. A 9108 20 00 00 vámtarifaszámot követő egyvonalas árumegnevezéstől a 9108 99 00 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
9108 90 00 00 – Más

2. A 9112 10 00 00-tól a 9112 80 00 00-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
9112 20 00 00 – Tok

93. Árucsoport

1. A 9301 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
9301 Hadifegyver, a revolver, a pisztoly és a 9307 vtsz. alá tartozó szúrófegyver kivételével:
– Tüzérségi fegyverek (például ágyúk, mozsárágyúk és tarackok):
9301 11 00 00 – – Önjáró
9301 19 00 00 – – Másféle
9301 20 00 00 – Rakétakilövők; lángszórók; gránátvetők; torpedócsövek és hasonló kilövő eszközök
9301 90 00 00 – Más

2. A 9305 90-től a 9305 90 90 99-ig felsorolt vámtarifaszámok és árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
– Más:
9305 91 – – A 9301 vtsz. alá tartozó hadi fegyverekhez:
9305 91 00 01 – – – Természetes, mesterséges vagy rekonstruált bőrből
9305 91 00 02 – – – Szövetből
9305 91 00 99 – – – Egyéb
9305 99 – – Másféle:
9305 99 00 01 – – – Természetes, mesterséges vagy rekonstruált bőrből
9305 99 00 02 – – – Szövetből
9305 99 00 99 – – – Egyéb

95. Árucsoport

1. A 95. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (1) bekezdésének u) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,u) labdaütőhöz húr, sátor vagy más kempingáru, vagy kesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű (általában az alkotóanyaga szerinti vtsz. alá kell osztályozni).''

2. A 95. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések a következő, (4) bekezdéssel egészülnek ki:
,,(4) Nem tartoznak a 9503 vtsz. alá az olyan árucikkek, amelyek formájuk, alakjuk, alapanyaguk alapján kizárólag állatok számára szánt termékként pl. állatjátékként azonosíthatók (saját vtsz.-uk alá osztályozandók).''

3. A 9504 30 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
– Pénzérmével, bankjeggyel (papírpénzzel), zsetonnal vagy hasonlóval működő más játék, a tekepálya-felszerelés kivételével:

4. A 9506 99 10 01 és a 9506 99 10 02 vámtarifaszámok és a hozzájuk tartozó árumegnevezések helyébe a következő vámtarifaszám és árumegnevezés lép:
9506 99 10 01 – – – – Fémből; sípcsontvédő és más párnázat

5. A 9508 vámtarifaszám és a hozzá tartozó árumegnevezés helyébe a következő vámtarifaszámok és árumegnevezések lépnek:
9508 Körhinta, hinta, vásári céllövölde és más vásári szórakoztató eszköz; vándorcirkusz, vándorállatkert, vándorszínház felszerelése:
9508 10 00 00 – Vándorcirkusz és vándorállatkert
9508 90 00 00 – Más

96. Árucsoport

A 9613 30 00-tól a 9613 30 00 99-ig felsorolt vámtarifaszámokat a hozzájuk tartozó árumegnevezésekkel együtt törölni kell.

97. Árucsoport

1. A 97. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (1) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,a) a 4907 vtsz. alá tartozó postabélyeg, illetékbélyeg, bélyeges (bélyegnyomatos) postai papíráru és hasonló postatisztán;''

2. A 9704 vámtarifaszámhoz tartozó árumegnevezés helyébe a következő árumegnevezés lép:
Posta- és illetékbélyeg, lebélyegzett postabélyeg, első napi bélyegzéssel ellátott boríték, postai levelezőlap és boríték (bélyeges papír) és hasonló, érvénytelenítve vagy postatiszta, a 4907 vtsz. alá tartozó kivételével

2. számú melléklet a 18/2001. (XII. 19.) KüM–PM
együttes rendelethez


A Kereskedelmi Vámtarifa I. jelzésű hasábjának vámtételei
----------------
Vámtarifaszám | Vámtétel %
----------------
0101 10 10 00 | 10
0102 10 10 00 | 10
0102 10 30 00 | 10
0102 10 90 00 | 10
0103 10 00 00 | 10
0104 10 10 00 | 10
0104 20 10 00 | 10
0105 11 11 00 | 10
0105 11 19 00 | 10
0105 92 00 01 | 10
0105 93 00 01 | 10
0105 99 10 01 | 10
0105 99 20 01 | 10
0105 99 30 01 | 10
0105 99 50 01 | 10
0301 99 11 01 | 0
0301 99 19 01 | 0
0301 99 90 01 | 0
0302 40 00 00 | 5
0302 61 80 01 | 5
0302 64 00 00 | 5
0303 50 00 00 | 5
0303 71 80 00 | 5
0303 74 30 00 | 5
0303 74 90 00 | 5
0306 29 10 01 | 0
0306 29 30 01 | 0
0306 29 90 01 | 0
0307 91 00 01 | 0
0407 00 11 01 | 10
0407 00 19 01 | 10
0407 00 90 01 | 10
0501 00 00 00 | 0
0502 10 00 01 | 0
0502 10 00 99 | 0
0502 90 00 00 | 0
0503 00 00 01 | 0
0504 00 00 01 | 0
0504 00 00 02 | 0
0506 10 00 00 | 5
0506 90 00 01 | 4,8
0506 90 00 99 | 5
0508 00 00 00 | 0
0511 10 00 00 | 0
0602 10 10 00 | 0
0602 10 90 00 | 0
0602 20 90 99 | 2
0602 30 00 00 | 2
0602 40 10 00 | 2
0602 40 90 00 | 2
0602 90 10 00 | 2
0701 10 00 00 | 42,2
0701 90 10 00 | 42,2
0701 90 50 00 | 42,2
0701 90 90 00 | 42,2
0703 10 11 00 | 30
0703 10 19 00 | 30
0703 10 90 00 | 30
0703 20 00 00 | 30
0703 90 00 00 | 30
0708 10 00 00 | 44,1
0708 20 00 00 | 44,1
0708 90 00 00 | 44,1
0711 20 10 00 | 49,2
0711 20 90 00 | 49,2
0712 20 00 00 | 53,6
0712 90 30 00 | 53,6
0712 90 50 00 | 53,6
0712 90 90 00 | 53,6
0713 10 10 00 | 38
0713 10 90 01 | 38
0713 10 90 99 | 49,2
0713 20 00 00 | 38
0713 31 00 00 | 49,2
0713 32 00 00 | 49,2
0713 33 10 00 | 38
0713 33 90 00 | 38
0713 39 00 00 | 49,2
0713 40 00 00 | 49,2
0713 50 00 00 | 49,2
0713 90 10 00 | 49,2
0713 90 90 00 | 49,2
0714 10 10 00 | 5
0714 10 91 01 | 0
0714 10 91 99 | 5
0714 10 99 01 | 0
0714 10 99 99 | 5
0714 20 10 00 | 5
0714 20 90 01 | 0
0714 20 90 99 | 5
0714 90 11 01 | 0
0714 90 11 99 | 5
0714 90 19 01 | 0
0714 90 19 99 | 5
0714 90 90 01 | 0
0714 90 90 99 | 5
0801 11 00 00 | 0
0801 19 00 00 | 0
0802 31 00 00 | 13,5
0802 32 00 00 | 13,5
0802 50 00 00 | 5
0802 90 20 00 | 13,5
0802 90 50 00 | 13,5
0802 90 60 00 | 13,5
0802 90 85 00 | 13,5
0803 00 11 00 | 18
0803 00 19 00 | 18
0803 00 90 00 | 18
0804 10 00 00 | 15,9
0804 20 10 00 | 15,9
0804 20 90 00 | 15,9
0804 30 00 00 | 15,9
0804 40 00 00 | 15,9
0804 50 00 00 | 15,9
0805 10 10 00 | 6
0805 10 30 00 | 6
0805 10 50 02 | 6
0805 10 80 00 | 6
0805 20 10 00 | 6
0805 20 30 00 | 6
0805 20 50 00 | 6
0805 20 70 00 | 6
0805 20 90 00 | 6
0805 40 00 00 | 6
0805 50 10 00 | 0
0805 50 90 00 | 0
0805 90 00 00 | 6
0806 10 10 01 | 22
0806 10 10 02 | 22
0806 10 90 01 | 22
0806 10 90 02 | 22
0806 20 11 00 | 5,5
0806 20 12 00 | 5,5
0806 20 18 00 | 5,5
0806 20 91 00 | 5,5
0806 20 92 00 | 5,5
0806 20 98 00 | 5,5
0807 11 00 01 | 20
0807 11 00 02 | 20
0807 19 00 01 | 20
0807 19 00 02 | 20
0807 20 00 00 | 14
0809 10 00 00 | 36,4
0809 20 05 00 | 36,4
0809 20 95 00 | 36,4
0809 30 10 00 | 36,4
0809 30 90 00 | 36,4
0809 40 05 00 | 36,4
0809 40 90 00 | 36,4
0810 10 00 00 | 17,5
0810 20 10 00 | 17,5
0810 20 90 00 | 17,5
0810 30 10 00 | 17,5
0810 30 30 00 | 17,5
0810 30 90 00 | 17,5
0810 40 10 00 | 17,5
0810 40 30 00 | 17,5
0810 40 50 00 | 17,5
0810 40 90 00 | 17,5
0810 50 00 00 | 17,5
0810 60 00 00 | 17,5
0810 90 30 00 | 17,5
0810 90 40 00 | 17,5
0810 90 95 00 | 17,5
0811 10 11 00 | 17,5
0811 10 19 00 | 17,5
0811 10 90 00 | 17,5
0811 20 11 00 | 17,5
0811 20 19 00 | 17,5
0811 20 31 00 | 17,5
0811 20 39 00 | 17,5
0811 20 51 00 | 17,5
0811 20 59 00 | 17,5
0811 20 90 00 | 17,5
0811 90 11 00 | 17,5
0811 90 19 00 | 17,5
0811 90 31 00 | 17,5
0811 90 39 00 | 17,5
0811 90 50 00 | 17,5
0811 90 70 00 | 17,5
0811 90 75 00 | 17,5
0811 90 80 00 | 17,5
0811 90 85 00 | 17,5
0811 90 95 00 | 17,5
0812 10 00 00 | 32
0812 90 10 00 | 32
0812 90 20 00 | 32
0812 90 30 00 | 32
0812 90 40 00 | 32
0812 90 50 00 | 32
0812 90 60 00 | 32
0812 90 70 00 | 32
0812 90 99 01 | 32
0812 90 99 99 | 32
0813 10 00 00 | 32
0813 20 00 00 | 32
0813 30 00 00 | 32
0813 40 10 00 | 32
0813 40 30 00 | 32
0813 40 50 00 | 32
0813 40 60 00 | 32
0813 40 70 00 | 32
0813 40 95 00 | 32
0813 50 12 00 | 32
0813 50 15 00 | 32
0813 50 19 00 | 32
0813 50 31 00 | 32
0813 50 39 00 | 32
0813 50 91 00 | 32
0813 50 99 00 | 32
0901 11 00 00 | 12
0901 12 00 00 | 12
0902 10 00 00 | 10
0902 20 00 00 | 10
0902 30 00 00 | 10
0902 40 00 00 | 0
0903 00 00 00 | 10
0904 11 00 00 | 0
0904 12 00 00 | 10
0904 20 10 00 | 42,2
0904 20 30 00 | 42,2
0904 20 90 00 | 42,2
0905 00 00 00 | 0
0906 10 00 00 | 0
0906 20 00 00 | 0
0908 10 00 00 | 0
0908 20 00 00 | 0
0908 30 00 00 | 0
0909 10 00 00 | 0
0909 20 00 00 | 0
0909 30 00 00 | 0
0909 40 00 00 | 0
0909 50 00 00 | 0
0910 10 00 00 | 0
0910 20 10 00 | 0
0910 20 90 00 | 0
0910 30 00 00 | 0
0910 40 11 00 | 0
0910 40 13 00 | 0
0910 40 19 00 | 0
0910 40 90 00 | 0
0910 50 00 00 | 0
0910 91 10 00 | 0
0910 91 90 00 | 0
0910 99 10 00 | 0
0910 99 91 00 | 0
0910 99 99 00 | 0
1006 10 10 00 | 0
1006 10 21 00 | 0
1006 10 23 00 | 0
1006 10 25 00 | 0
1006 10 27 00 | 0
1006 10 92 00 | 0
1006 10 94 00 | 0
1006 10 96 00 | 0
1006 10 98 00 | 0
1006 20 11 00 | 45
1006 20 13 00 | 45
1006 20 15 00 | 45
1006 20 17 00 | 45
1006 20 92 00 | 45
1006 20 94 00 | 45
1006 20 96 00 | 45
1006 20 98 00 | 45
1006 30 21 00 | 37,6
1006 30 23 00 | 37,6
1006 30 25 00 | 37,6
1006 30 27 00 | 37,6
1006 30 42 00 | 37,6
1006 30 44 00 | 37,6
1006 30 46 00 | 37,6
1006 30 48 00 | 37,6
1006 30 61 00 | 37,6
1006 30 63 00 | 37,6
1006 30 65 00 | 37,6
1006 30 67 00 | 37,6
1006 30 92 00 | 37,6
1006 30 94 00 | 37,6
1006 30 96 00 | 37,6
1006 30 98 00 | 37,6
1006 40 00 00 | 45
1007 00 10 00 | 0
1007 00 90 00 | 0
1008 10 00 00 | 0
1008 20 00 00 | 0
1008 30 00 00 | 0
1008 90 10 00 | 0
1008 90 90 00 | 0
1102 30 00 00 | 10
1106 20 10 00 | 6
1106 20 90 00 | 6
1106 30 10 00 | 2
1108 11 00 00 | 10
1108 12 00 00 | 20
1108 13 00 00 | 10
1108 14 00 00 | 10
1108 19 10 00 | 10
1108 19 90 00 | 10
1108 20 00 00 | 10
1201 00 10 00 | 0
1201 00 90 00 | 0
1202 10 10 00 | 0
1202 10 90 01 | 0
1202 10 90 99 | 0
1202 20 00 01 | 0
1202 20 00 99 | 0
1203 00 00 00 | 0
1204 00 10 00 | 0
1204 00 90 00 | 0
1205 10 10 00 | 0
1205 10 90 00 | 0
1205 90 00 00 | 0
1206 00 10 00 | 0
1206 00 91 00 | 0
1206 00 99 00 | 0
1207 10 10 00 | 0
1207 10 90 00 | 0
1207 20 10 00 | 0
1207 20 90 00 | 0
1207 30 10 00 | 0
1207 30 90 00 | 0
1207 40 10 00 | 0
1207 40 90 00 | 0
1207 50 10 00 | 0
1207 50 90 00 | 0
1207 60 10 00 | 0
1207 60 90 00 | 0
1207 91 10 00 | 0
1207 91 90 00 | 0
1207 99 20 00 | 0
1207 99 91 00 | 0
1207 99 98 99 | 0
1208 10 00 01 | 2
1208 10 00 99 | 2
1208 90 00 00 | 2
1209 10 00 00 | 0
1209 21 00 00 | 0
1209 22 10 00 | 0
1209 22 80 00 | 0
1209 23 11 00 | 0
1209 23 15 00 | 0
1209 23 80 00 | 0
1209 24 00 00 | 0
1209 25 10 00 | 0
1209 25 90 00 | 0
1209 26 00 00 | 0
1209 29 10 00 | 0
1209 29 50 00 | 0
1209 29 60 00 | 0
1209 29 80 00 | 0
1209 30 00 00 | 0
1209 91 10 00 | 0
1209 91 90 00 | 0
1209 99 10 00 | 0
1209 99 91 00 | 0
1209 99 99 00 | 0
1211 10 00 00 | 0
1211 20 00 00 | 0
1211 30 00 00 | 0
1211 40 00 00 | 0
1211 90 30 00 | 0
1211 90 70 00 | 0
1211 90 75 00 | 0
1211 90 98 01 | 0
1211 90 98 02 | 0
1211 90 98 99 | 0
1212 10 10 00 | 0
1212 20 00 00 | 0
1301 10 00 00 | 0
1301 20 00 00 | 0
1301 90 10 00 | 0
1301 90 90 01 | 0
1301 90 90 99 | 0
1302 19 05 01 | 0
1302 19 05 99 | 4
1302 31 00 00 | 2
1302 32 10 00 | 2
1302 32 90 00 | 2
1302 39 00 00 | 2
1401 10 00 01 | 0
1401 90 00 01 | 0
1402 00 00 01 | 0
1402 00 00 02 | 0
1402 00 00 99 | 5
1403 00 00 00 | 0
1404 10 00 00 | 0
1404 20 00 00 | 0
1404 90 00 01 | 0
1404 90 00 02 | 2
1404 90 00 03 | 2
1404 90 00 99 | 0
1502 00 10 01 | 2
1502 00 10 99 | 2
1502 00 90 01 | 2
1502 00 90 99 | 2
1504 10 10 99 | 0
1504 10 91 99 | 0
1504 10 99 99 | 0
1504 20 90 99 | 0
1504 30 90 99 | 0
1507 10 10 00 | 10
1507 10 90 00 | 10
1507 90 10 00 | 10
1507 90 90 00 | 10
1508 10 10 00 | 0
1508 10 90 00 | 0
1508 90 10 00 | 0
1508 90 90 00 | 0
1509 10 10 00 | 0
1509 10 90 00 | 0
1509 90 00 00 | 0
1510 00 10 00 | 0
1510 00 90 00 | 0
1511 10 10 00 | 0
1511 10 90 00 | 0
1511 90 11 00 | 0
1511 90 19 00 | 0
1511 90 91 00 | 0
1511 90 99 00 | 0
1512 11 10 00 | 20
1512 11 91 00 | 20
1512 11 99 00 | 20
1512 19 10 00 | 30
1512 19 91 00 | 30
1512 19 99 00 | 30
1512 21 10 00 | 0
1512 21 90 00 | 0
1512 29 10 00 | 0
1512 29 90 00 | 0
1513 11 10 00 | 0
1513 11 91 00 | 0
1513 11 99 00 | 0
1513 19 11 00 | 0
1513 19 19 00 | 0
1513 19 30 00 | 0
1513 19 91 00 | 0
1513 19 99 00 | 0
1513 21 11 00 | 0
1513 21 19 00 | 0
1513 21 30 00 | 0
1513 21 90 00 | 0
1513 29 11 00 | 0
1513 29 19 00 | 0
1513 29 30 00 | 0
1513 29 50 00 | 0
1513 29 91 00 | 0
1513 29 99 00 | 0
1514 11 10 00 | 20
1514 11 90 00 | 20
1514 19 10 00 | 30
1514 19 90 00 | 30
1514 91 10 00 | 30
1514 91 90 00 | 30
1514 99 10 00 | 30
1514 99 90 00 | 30
1515 11 00 00 | 0
1515 19 10 00 | 0
1515 19 90 00 | 0
1515 21 10 00 | 0
1515 21 90 00 | 0
1515 29 10 00 | 0
1515 29 90 00 | 0
1515 30 10 01 | 0
1515 30 90 01 | 0
1515 40 00 01 | 0
1515 40 00 99 | 0
1515 50 11 00 | 0
1515 50 19 00 | 0
1515 50 91 00 | 0
1515 50 99 00 | 0
1515 90 15 01 | 0
1515 90 15 99 | 0
1515 90 21 00 | 0
1515 90 29 00 | 0
1515 90 31 00 | 0
1515 90 39 00 | 0
1515 90 40 00 | 0
1515 90 51 00 | 0
1515 90 59 00 | 0
1515 90 60 00 | 0
1515 90 91 00 | 0
1515 90 99 00 | 0
1516 10 10 01 | 0
1516 10 90 01 | 0
1518 00 31 00 | 2
1518 00 39 00 | 2
1518 00 91 00 | 2
1518 00 99 01 | 0
1518 00 99 99 | 2
1520 00 00 00 | 0
1521 10 00 00 | 2
1521 90 10 00 | 2
1521 90 91 00 | 2
1521 90 99 00 | 2
1602 10 00 00 | 47,9
1604 11 00 00 | 5
1604 12 10 00 | 5
1604 12 91 00 | 5
1604 12 99 00 | 5
1604 13 11 00 | 5
1604 13 19 00 | 5
1604 13 90 00 | 5
1604 14 11 00 | 5
1604 14 16 00 | 5
1604 14 18 00 | 5
1604 14 90 00 | 5
1604 15 11 00 | 5
1604 15 19 00 | 5
1604 15 90 00 | 5
1604 16 00 00 | 5
1604 19 10 00 | 5
1604 19 31 00 | 5
1604 19 39 00 | 5
1604 19 50 00 | 5
1604 19 91 00 | 5
1604 19 92 00 | 5
1604 19 93 00 | 5
1604 19 94 00 | 5
1604 19 95 00 | 5
1604 19 98 00 | 5
1604 20 05 00 | 5
1604 20 10 00 | 5
1604 20 30 00 | 5
1604 20 40 00 | 5
1604 20 50 00 | 5
1604 20 70 00 | 5
1604 20 90 00 | 5
1604 30 10 00 | 5
1604 30 90 00 | 5
1801 00 00 00 | 0
1802 00 00 00 | 0
1803 10 00 00 | 0
1803 20 00 00 | 0
1804 00 00 00 | 0
1805 00 00 01 | 6
1805 00 00 99 | 0
1806 10 15 00 | 40,5
1806 10 20 00 | 40,5
1806 10 30 00 | 40,5
1806 10 90 00 | 40,5
1806 20 10 99 | 28
1806 20 30 99 | 28
1806 20 50 99 | 28
1806 20 70 00 | 28
1806 20 80 00 | 28
1806 20 95 99 | 28
1806 31 00 99 | 28
1806 32 10 99 | 28
1806 32 90 99 | 28
1806 90 11 00 | 28
1806 90 19 99 | 28
1806 90 31 99 | 28
1806 90 39 99 | 28
1806 90 50 99 | 28
1806 90 60 99 | 28
1806 90 70 99 | 28
1806 90 90 99 | 28
1901 10 00 01 | 0
1901 10 00 02 | 0
1903 00 00 99 | 6
1905 20 10 00 | 20
1905 20 30 00 | 20
1905 20 90 00 | 20
1905 31 11 99 | 20
1905 31 19 99 | 20
1905 31 30 99 | 20
1905 31 91 99 | 20
1905 31 99 99 | 20
1905 32 11 99 | 20
1905 32 19 99 | 20
1905 32 91 99 | 20
1905 32 99 99 | 20
1905 40 10 99 | 20
1905 40 90 99 | 20
2001 10 00 00 | 28,1
2001 90 10 00 | 28,1
2001 90 60 00 | 28,1
2001 90 65 00 | 28,1
2001 90 93 00 | 28,1
2006 00 10 00 | 29,4
2006 00 31 00 | 29,4
2006 00 35 00 | 29,4
2006 00 38 99 | 29,4
2006 00 91 00 | 29,4
2006 00 99 99 | 29,4
2007 91 90 99 | 29,4
2007 99 91 99 | 29,4
2007 99 93 99 | 29,4
2007 99 98 99 | 29,4
2008 11 10 00 | 20
2008 11 92 00 | 20
2008 11 94 00 | 20
2008 11 96 00 | 20
2008 11 98 00 | 20
2008 19 11 00 | 20
2008 19 13 00 | 20
2008 19 19 00 | 20
2008 19 51 00 | 20
2008 19 59 00 | 20
2008 19 93 00 | 20
2008 19 95 00 | 20
2008 19 99 00 | 20
2008 20 11 00 | 20
2008 20 19 00 | 20
2008 20 31 00 | 20
2008 20 39 00 | 20
2008 20 51 00 | 20
2008 20 59 00 | 20
2008 20 71 00 | 20
2008 20 79 00 | 20
2008 20 91 00 | 20
2008 20 99 00 | 20
2008 30 11 00 | 20
2008 30 19 00 | 20
2008 30 31 00 | 20
2008 30 39 00 | 20
2008 30 51 00 | 20
2008 30 55 00 | 20
2008 30 59 00 | 20
2008 30 71 00 | 20
2008 30 75 00 | 20
2008 30 79 00 | 20
2008 30 90 00 | 20
2008 40 11 00 | 29,4
2008 40 19 00 | 29,4
2008 40 21 00 | 29,4
2008 40 29 00 | 29,4
2008 40 31 00 | 29,4
2008 40 39 00 | 29,4
2008 40 51 00 | 29,4
2008 40 59 00 | 29,4
2008 40 71 00 | 29,4
2008 40 79 00 | 29,4
2008 40 91 00 | 29,4
2008 40 99 00 | 29,4
2008 50 11 00 | 29,4
2008 50 19 00 | 29,4
2008 50 31 00 | 29,4
2008 50 39 00 | 29,4
2008 50 51 00 | 29,4
2008 50 59 00 | 29,4
2008 50 61 00 | 29,4
2008 50 69 00 | 29,4
2008 50 71 00 | 29,4
2008 50 79 00 | 29,4
2008 50 92 00 | 29,4
2008 50 94 00 | 29,4
2008 50 99 00 | 29,4
2008 60 11 00 | 29,4
2008 60 19 00 | 29,4
2008 60 31 00 | 29,4
2008 60 39 00 | 29,4
2008 60 51 00 | 29,4
2008 60 59 00 | 29,4
2008 60 61 00 | 29,4
2008 60 69 00 | 29,4
2008 60 71 00 | 29,4
2008 60 79 00 | 29,4
2008 60 91 00 | 29,4
2008 60 99 00 | 29,4
2008 70 11 00 | 29,4
2008 70 19 00 | 29,4
2008 70 31 00 | 29,4
2008 70 39 00 | 29,4
2008 70 51 00 | 29,4
2008 70 59 00 | 29,4
2008 70 61 00 | 29,4
2008 70 69 00 | 29,4
2008 70 71 00 | 29,4
2008 70 79 00 | 29,4
2008 70 92 00 | 29,4
2008 70 94 00 | 29,4
2008 70 99 00 | 29,4
2008 80 11 00 | 29,4
2008 80 19 00 | 29,4
2008 80 31 00 | 29,4
2008 80 39 00 | 29,4
2008 80 50 00 | 29,4
2008 80 70 00 | 29,4
2008 80 91 00 | 29,4
2008 80 99 00 | 29,4
2008 92 12 99 | 0
2008 92 14 99 | 0
2008 92 16 99 | 0
2008 92 18 99 | 0
2008 92 32 99 | 0
2008 92 34 99 | 0
2008 92 36 99 | 0
2008 92 38 99 | 0
2008 92 51 99 | 0
2008 92 59 99 | 0
2008 92 72 99 | 0
2008 92 74 99 | 0
2008 92 76 99 | 0
2008 92 78 99 | 0
2008 92 92 99 | 0
2008 92 93 99 | 0
2008 92 94 99 | 0
2008 92 96 99 | 0
2008 92 97 99 | 0
2008 92 98 99 | 0
2008 99 11 00 | 0
2008 99 19 00 | 0
2008 99 21 00 | 0
2008 99 23 00 | 0
2008 99 25 00 | 0
2008 99 26 00 | 0
2008 99 28 00 | 0
2008 99 32 00 | 0
2008 99 33 00 | 0
2008 99 34 00 | 0
2008 99 36 00 | 0
2008 99 37 00 | 0
2008 99 38 00 | 0
2008 99 40 00 | 0
2008 99 41 00 | 0
2008 99 43 00 | 0
2008 99 45 00 | 0
2008 99 46 00 | 0
2008 99 47 00 | 0
2008 99 49 00 | 0
2008 99 51 00 | 0
2008 99 53 00 | 0
2008 99 55 00 | 0
2008 99 61 00 | 0
2008 99 62 00 | 0
2008 99 68 00 | 0
2008 99 72 00 | 0
2008 99 78 00 | 0
2008 99 85 00 | 0
2008 99 91 00 | 0
2008 99 99 00 | 0
2009 11 11 00 | 20
2009 11 19 00 | 20
2009 11 91 00 | 20
2009 11 99 00 | 20
2009 12 00 00 | 20
2009 19 11 00 | 20
2009 19 19 00 | 20
2009 19 91 00 | 20
2009 19 98 00 | 20
2009 21 00 00 | 20
2009 29 11 00 | 20
2009 29 19 00 | 20
2009 29 91 00 | 20
2009 29 99 00 | 20
2009 31 11 00 | 20
2009 31 19 00 | 20
2009 31 51 00 | 20
2009 31 59 00 | 20
2009 31 91 00 | 20
2009 31 99 00 | 20
2009 39 11 00 | 20
2009 39 19 00 | 20
2009 39 31 00 | 20
2009 39 39 00 | 20
2009 39 51 00 | 20
2009 39 55 00 | 20
2009 39 59 00 | 20
2009 39 91 00 | 20
2009 39 95 00 | 20
2009 39 99 00 | 20
2009 41 10 00 | 20
2009 41 91 00 | 20
2009 41 99 00 | 20
2009 49 11 00 | 20
2009 49 19 00 | 20
2009 49 30 00 | 20
2009 49 91 00 | 20
2009 49 93 00 | 20
2009 49 99 00 | 20
2009 50 10 00 | 37,2
2009 50 90 00 | 37,2
2009 61 10 00 | 37,2
2009 61 90 00 | 37,2
2009 69 11 00 | 37,2
2009 69 19 00 | 37,2
2009 69 51 00 | 37,2
2009 69 59 00 | 37,2
2009 69 71 00 | 37,2
2009 69 79 00 | 37,2
2009 69 90 00 | 37,2
2009 71 10 00 | 37,2
2009 71 91 00 | 37,2
2009 71 99 00 | 37,2
2009 79 11 00 | 37,2
2009 79 19 00 | 37,2
2009 79 30 00 | 37,2
2009 79 91 00 | 37,2
2009 79 93 00 | 37,2
2009 79 99 00 | 37,2
2009 80 11 00 | 37,2
2009 80 19 00 | 37,2
2009 80 32 00 | 37,2
2009 80 33 00 | 37,2
2009 80 35 00 | 37,2
2009 80 36 00 | 37,2
2009 80 38 00 | 37,2
2009 80 50 00 | 37,2
2009 80 61 00 | 37,2
2009 80 63 00 | 37,2
2009 80 69 00 | 37,2
2009 80 71 00 | 37,2
2009 80 73 00 | 37,2
2009 80 79 00 | 37,2
2009 80 83 00 | 37,2
2009 80 84 00 | 37,2
2009 80 86 00 | 37,2
2009 80 88 00 | 37,2
2009 80 89 00 | 37,2
2009 80 95 00 | 37,2
2009 80 96 00 | 37,2
2009 80 97 00 | 37,2
2009 80 99 00 | 37,2
2009 90 11 00 | 37,2
2009 90 19 00 | 37,2
2009 90 21 00 | 37,2
2009 90 29 00 | 37,2
2009 90 31 00 | 37,2
2009 90 39 00 | 37,2
2009 90 41 00 | 37,2
2009 90 49 00 | 37,2
2009 90 51 00 | 37,2
2009 90 59 00 | 37,2
2009 90 71 00 | 37,2
2009 90 73 00 | 37,2
2009 90 79 00 | 37,2
2009 90 92 00 | 37,2
2009 90 94 00 | 37,2
2009 90 95 00 | 37,2
2009 90 96 00 | 37,2
2009 90 97 00 | 37,2
2009 90 98 00 | 37,2
2101 20 20 00 | 20
2102 20 11 01 | 0
2102 20 19 01 | 0
2106 90 92 01 | 0
2106 90 98 01 | 0
2201 90 00 00 | 10
2301 20 00 00 | 0
2303 10 11 00 | 0
2303 10 19 00 | 0
2303 10 90 00 | 0
2303 20 11 00 | 0
2303 20 18 00 | 0
2303 20 90 00 | 0
2303 30 00 00 | 0
2304 00 00 00 | 0
2305 00 00 00 | 0
2306 10 00 00 | 0
2306 20 00 00 | 0
2306 30 00 00 | 0
2306 41 00 00 | 0
2306 49 00 00 | 0
2306 50 00 00 | 0
2306 60 00 00 | 0
2306 70 00 00 | 0
2306 90 11 00 | 0
2306 90 19 00 | 0
2306 90 90 00 | 0
2308 00 11 00 | 0
2308 00 19 00 | 0
2308 00 40 00 | 0
2308 00 90 00 | 0
2309 10 11 00 | 0
2309 10 13 00 | 0
2309 10 15 00 | 0
2309 10 19 00 | 0
2309 10 31 00 | 0
2309 10 33 00 | 0
2309 10 39 00 | 0
2309 10 51 00 | 0
2309 10 53 00 | 0
2309 10 59 00 | 0
2309 10 70 00 | 0
2309 10 90 00 | 0
2309 90 10 00 | 0
2309 90 20 00 | 0
2309 90 31 00 | 0
2309 90 33 00 | 0
2309 90 35 00 | 0
2309 90 39 00 | 0
2309 90 41 00 | 0
2309 90 43 00 | 0
2309 90 49 00 | 0
2309 90 51 00 | 0
2309 90 53 00 | 0
2309 90 59 00 | 0
2309 90 70 00 | 0
2309 90 91 00 | 0
2309 90 93 00 | 0
2309 90 95 00 | 0
2309 90 97 00 | 0
2501 00 10 00 | 0
2501 00 31 00 | 0
2501 00 51 00 | 0
2501 00 91 00 | 0
2501 00 99 00 | 0
2502 00 00 00 | 0
2503 00 10 00 | 0
2503 00 90 00 | 0
2504 10 00 00 | 0
2504 90 00 00 | 0
2505 10 00 00 | 2
2505 90 00 01 | 0
2507 00 20 02 | 1,5
2507 00 20 99 | 2
2507 00 80 00 | 2
2508 30 00 00 | 0
2509 00 00 00 | 0
2510 10 00 00 | 0
2510 20 00 00 | 0
2512 00 00 00 | 0
2515 11 00 00 | 0
2515 12 20 01 | 3
2515 12 20 99 | 3
2515 12 50 01 | 3
2515 12 50 99 | 3
2515 12 90 01 | 3
2519 10 00 00 | 0
2519 90 10 00 | 0
2519 90 30 00 | 0
2519 90 90 00 | 0
2520 10 00 00 | 0
2520 20 10 99 | 0
2520 20 90 99 | 0
2522 10 00 00 | 0
2522 20 00 00 | 0
2522 30 00 00 | 0
2523 10 00 00 | 0
2523 21 00 00 | 0
2523 29 00 00 | 0
2523 30 00 00 | 0
2523 90 10 00 | 0
2523 90 30 00 | 0
2523 90 90 00 | 0
2524 00 30 00 | 0
2524 00 80 00 | 0
2525 10 00 00 | 0
2525 20 00 00 | 0
2525 30 00 00 | 0
2526 10 00 00 | 0
2526 20 00 00 | 0
2529 10 00 00 | 1
2529 21 00 00 | 1,5
2529 22 00 00 | 1,5
2529 30 00 00 | 1
2530 90 98 03 | 1,5
2601 11 00 00 | 0
2601 12 00 00 | 0
2601 20 00 00 | 0
2602 00 00 00 | 0
2603 00 00 00 | 0
2604 00 00 00 | 0
2605 00 00 00 | 0
2606 00 00 00 | 0
2607 00 00 00 | 0
2608 00 00 00 | 0
2609 00 00 00 | 0
2610 00 00 00 | 0
2611 00 00 00 | 0
2612 10 10 00 | 0
2612 10 90 00 | 0
2612 20 10 00 | 0
2612 20 90 00 | 0
2613 10 00 00 | 0
2613 90 00 00 | 0
2614 00 10 00 | 0
2614 00 90 00 | 0
2615 10 00 00 | 0
2615 90 10 00 | 0
2615 90 90 00 | 0
2616 10 00 00 | 0
2616 90 00 00 | 0
2617 10 00 00 | 0
2617 90 00 00 | 0
2618 00 00 00 | 0
2619 00 10 00 | 0
2619 00 91 00 | 0
2619 00 93 00 | 0
2619 00 95 00 | 0
2619 00 99 00 | 0
2620 11 00 00 | 0
2620 19 00 00 | 0
2620 21 00 00 | 0
2620 29 00 00 | 0
2620 30 00 00 | 0
2620 40 00 00 | 0
2620 60 00 00 | 0
2620 91 00 00 | 0
2620 99 10 00 | 0
2620 99 20 00 | 0
2620 99 30 00 | 0
2620 99 40 00 | 0
2620 99 50 00 | 0
2620 99 60 00 | 0
2620 99 70 00 | 0
2620 99 80 00 | 0
2620 99 90 00 | 0
2701 11 10 00 | 0
2701 11 90 00 | 0
2704 00 11 00 | 0
2704 00 19 00 | 0
2704 00 30 00 | 0
2704 00 90 99 | 0
2706 00 00 00 | 0
2707 10 10 00 | 0
2707 10 90 00 | 0
2707 20 10 00 | 0
2707 20 90 00 | 0
2707 30 10 00 | 0
2707 30 90 00 | 0
2707 40 00 00 | 0
2707 60 00 00 | 0
2707 91 00 00 | 0
2707 99 11 00 | 0
2707 99 19 00 | 0
2707 99 30 00 | 0
2707 99 50 00 | 0
2707 99 70 00 | 0
2707 99 91 00 | 0
2707 99 99 00 | 0
2708 10 00 00 | 0
2708 20 00 00 | 0
2709 00 10 00 | 0
2709 00 90 00 | 0
2710 11 11 00 | 0
2710 11 15 00 | 0
2710 11 21 00 | 0
2710 11 25 00 | 0
2710 11 31 00 | 0
2710 11 41 00 | 0
2710 11 45 00 | 0
2710 11 49 00 | 0
2710 11 51 00 | 0
2710 11 59 00 | 0
2710 11 70 00 | 0
2710 11 90 00 | 0
2710 19 11 00 | 0
2710 19 15 00 | 0
2710 19 21 00 | 0
2710 19 25 00 | 0
2710 19 29 00 | 0
2710 19 31 00 | 0
2710 19 35 00 | 0
2710 19 41 01 | 0
2710 19 41 02 | 0
2710 19 41 03 | 0
2710 19 45 01 | 0
2710 19 45 02 | 0
2710 19 45 03 | 0
2710 19 49 01 | 0
2710 19 49 02 | 0
2710 19 49 03 | 0
2710 19 51 00 | 0
2710 19 55 00 | 0
2710 19 61 00 | 0
2710 19 63 00 | 0
2710 19 65 00 | 0
2710 19 69 00 | 0
2710 19 71 00 | 4
2710 19 75 00 | 4
2710 19 81 00 | 4
2710 19 83 00 | 4
2710 19 85 00 | 4
2710 19 87 00 | 4
2710 19 91 00 | 4
2710 19 93 00 | 4
2710 19 99 01 | 4
2710 19 99 99 | 4
2710 91 00 00 | 4
2710 99 00 00 | 4
2711 11 00 00 | 0
2711 12 11 00 | 0
2711 12 19 00 | 0
2711 12 91 00 | 0
2711 12 93 00 | 0
2711 12 94 00 | 0
2711 12 97 00 | 0
2711 13 10 00 | 0
2711 13 30 00 | 0
2711 13 91 00 | 0
2711 13 97 00 | 0
2711 14 00 00 | 0
2711 19 00 00 | 0
2711 21 00 00 | 0
2711 29 00 00 | 0
2712 90 31 01 | 0
2712 90 33 01 | 0
2712 90 39 01 | 0
2713 11 00 00 | 0
2713 12 00 00 | 0
2714 10 00 99 | 0
2714 90 00 00 | 0
2716 00 00 00 | 0
2801 20 00 00 | 2
2801 30 10 00 | 2,5
2801 30 90 00 | 3,5
2802 00 00 00 | 0
2803 00 10 00 | 2
2803 00 80 00 | 2
2804 21 00 00 | 4
2804 29 10 00 | 4
2804 29 90 00 | 4
2804 30 00 00 | 4
2804 40 00 00 | 4
2804 50 10 00 | 4
2804 50 90 00 | 4
2804 61 00 00 | 4
2804 69 00 00 | 4
2804 70 00 00 | 0
2804 80 00 00 | 4
2804 90 00 00 | 4
2805 11 00 00 | 1,8
2805 12 00 00 | 1,8
2805 19 10 00 | 1,8
2805 19 90 00 | 1,8
2805 30 10 00 | 0
2805 30 90 00 | 0
2805 40 10 00 | 0
2805 40 90 00 | 0
2809 10 00 00 | 4
2809 20 00 01 | 4
2809 20 00 99 | 1
2810 00 10 00 | 3
2810 00 90 01 | 1
2810 00 90 99 | 3
2811 11 00 00 | 1
2811 19 10 00 | 1
2811 19 20 00 | 1
2811 19 80 00 | 1
2811 21 00 00 | 1
2811 22 00 00 | 1
2811 29 10 02 | 1
2811 29 30 00 | 1
2811 29 90 99 | 1
2812 10 11 00 | 0
2812 10 15 00 | 0
2812 10 16 00 | 0
2812 10 18 00 | 0
2812 10 91 00 | 0
2812 10 93 00 | 0
2812 10 94 00 | 0
2812 10 95 00 | 0
2812 10 99 00 | 0
2812 90 00 00 | 0
2813 10 00 00 | 0
2813 90 10 00 | 5
2813 90 90 01 | 5
2815 11 00 00 | 0
2815 12 00 00 | 0
2815 20 10 00 | 0
2815 20 90 00 | 0
2815 30 00 00 | 5
2816 10 00 00 | 3
2816 40 00 00 | 4
2817 00 00 00 | 0
2818 10 10 00 | 3,5
2818 10 90 00 | 3,5
2818 20 00 00 | 3,5
2818 30 00 00 | 3,5
2819 10 00 00 | 0
2819 90 10 00 | 0
2819 90 90 00 | 0
2820 10 00 00 | 1
2820 90 10 00 | 2
2820 90 90 00 | 2
2821 10 00 00 | 0
2821 20 00 00 | 0
2822 00 00 00 | 2
2823 00 00 00 | 0
2824 10 00 00 | 0
2824 20 00 00 | 0
2824 90 00 00 | 0
2825 10 00 00 | 0
2825 20 00 00 | 5
2825 30 00 99 | 0
2825 40 00 00 | 2,5
2825 50 00 00 | 2,5
2825 60 00 00 | 2,5
2825 70 00 00 | 5
2825 80 00 00 | 0
2825 90 11 00 | 5
2825 90 19 00 | 5
2825 90 20 00 | 5
2825 90 30 00 | 3,5
2825 90 40 00 | 2,5
2825 90 50 00 | 2,5
2825 90 60 00 | 5
2825 90 80 00 | 5
2827 10 00 00 | 4
2827 20 00 00 | 4
2827 31 00 00 | 4
2827 32 00 00 | 4
2827 33 00 00 | 4
2827 34 00 00 | 4
2827 35 00 00 | 4
2827 36 00 00 | 4
2827 39 10 00 | 4
2827 39 80 00 | 4
2827 41 00 00 | 0
2827 49 10 00 | 0
2827 49 90 00 | 0
2827 51 00 00 | 4
2827 59 00 00 | 4
2827 60 00 00 | 4
2828 10 00 00 | 5
2828 90 00 00 | 5
2829 11 00 00 | 5
2829 19 00 00 | 5
2829 90 10 00 | 2
2829 90 40 00 | 4
2829 90 80 00 | 4
2830 10 00 00 | 5
2830 20 00 00 | 5
2830 30 00 00 | 5
2830 90 11 00 | 5
2830 90 80 00 | 5
2831 10 00 00 | 5
2831 90 00 00 | 5
2832 10 00 00 | 3,5
2832 20 00 00 | 3,5
2832 30 00 00 | 3,5
2833 21 00 00 | 4
2833 22 00 00 | 4
2833 23 00 00 | 4
2833 24 00 00 | 4
2833 25 00 00 | 4
2833 26 00 00 | 4
2833 27 00 00 | 4
2833 29 10 00 | 4
2833 29 30 00 | 4
2833 29 50 00 | 4
2833 29 70 00 | 4
2833 29 90 00 | 4
2833 30 00 00 | 4
2833 40 00 00 | 4
2834 10 00 00 | 4
2834 21 00 00 | 4
2834 29 20 00 | 4
2834 29 30 00 | 4
2834 29 80 00 | 4
2835 10 00 00 | 4
2835 22 00 00 | 3
2835 23 00 00 | 3
2835 24 00 00 | 3
2835 25 10 00 | 3
2835 25 90 00 | 3
2835 26 10 00 | 3
2835 26 90 00 | 3
2835 29 10 00 | 3
2835 29 90 00 | 3
2835 31 00 00 | 3
2835 39 00 00 | 5
2836 10 00 00 | 0
2836 20 00 00 | 0
2836 30 00 00 | 0
2836 40 00 00 | 0
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás