Vissza a Jogszabálykeresőre

Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

189/2001. (X. 17.) Korm. rendelet

a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások 2001. november havi kiegészítő emeléséről

2001.10.18.

1. § (1) A nyugdíjfolyósító szervek által folyósított nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások havi összege 2001. december 1-jétől – 2001. január 1-jei visszamenőleges hatállyal – a (2)–(5) bekezdésben foglaltak szerint emelkedik.

(2) 1,5 százalékkal kell emelni

a) az átmeneti járadék összegét;

b) a havi 54 930 forintot el nem érő egészségkárosodási járadék összegét azzal, hogy az egészségkárosodási járadék havi összege az emeléssel együttesen sem haladhatja meg a havi 54 930 forintot;

c) az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel, valamint a semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó emelés összegét, továbbá az egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról, illetőleg egyes nyugdíjkiegészítések megszüntetéséről szóló 1991. évi XII. törvény alapján megszüntetett nyugdíjkiegészítés helyébe lépett pótlék összegét.

(3) A vakok havi 8450 forintot el nem érő összegű személyi járadékát havi 8450 forintra kell emelni.

(4) A nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások közül

a) a rokkantsági járadék összegét havi 300 forinttal,

b) a rendszeres szociális járadék összegét a 2001. december 31-éig az 59. életévüket betöltő nők, illetve a 62. életévüket betöltő férfiak esetében havi 250 forinttal, egyéb esetekben havi 200 forinttal,

c) a központi szociális segély összegét havi 250 forinttal,

d) a házastársi pótlék, illetve a házastársi pótlékhoz járó kiegészítés havi együttes összegét 150 forinttal,

e) a házastárs után járó jövedelempótlék összegét havi 100 forinttal

kell emelni.

(5) A 2001. január–november hónapra egy összegben járó kifizetést

a) a (2) bekezdés szerinti esetben a kamatot is magában foglaló havi 1,7%-os emelésnek megfelelő összegben,

b) a (3)–(4) bekezdés szerinti esetben havi 50 forinttal kiegészített összegben

kell meghatározni.

2. § Azt a személyt, aki több nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátásban részesül, az e rendeletben meghatározott emelések ellátásonként külön-külön is megilletik.

3. § (1) Az 1. § (2)–(5) bekezdése szerint megemelt nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások fedezetét és a végrehajtás költségeit a központi költségvetés a Nyugdíjbiztosítási Alapnak megtéríti.

(2) Az összegek átutalásának, illetőleg elszámolásának módjáról és időpontjáról a Pénzügyminisztérium, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és a Szociális és Családügyi Minisztérium megállapodást köt.

4. § (1) Az 1–2. § szerinti emelést oly módon kell végrehajtani, hogy a 2001. január–november hónapokra egy összegben járó kifizetés összegét az 1. § (5) bekezdés a) pontja szerinti esetben kamattal, az 1. § (5) bekezdés b) pontja szerinti esetben a kiegészítéssel együtt november hónapban kell folyósítani.

(2) A 2000. december 31-e utáni időponttól megállapított ellátások esetén a visszamenőleges emelésnek – figyelemmel az (1) bekezdésben foglaltakra is – az időarányos része jár.

(3) A 2001. december hónaptól járó ellátást az 1. § (2)–(4) bekezdés szerinti emelt összegben kell folyósítani.

5. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) E rendelet hatálybalépését követő időponttól megállapításra kerülő

a) rokkantsági járadék összege havi 18 600 forint,

b) rendszeres szociális járadék összege havi 14 950 forint

azzal, hogy ezen összegekre az 1–2. § szerinti emelés nem jár.

(3) Amennyiben az 1–2. § szerinti ellátásokra való jogosultság e rendelet hatálybalépése előtt megszűnt, a visszamenőlegesen járó kiegészítő emelést a megszüntetett ellátás jogosultja, illetőleg a jogosult halála esetén a hozzátartozója vagy örököse részére – kérelemre – egy összegben ki kell fizetni.

(4) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a vakok személyi járadékának bevezetéséről szóló 1032/1971. (VII. 14.) Korm. határozat végrehajtásáról rendelkező 6/1971. (XI. 30.) EüM rendelet 4. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

,,(1) A 2000. december 31-e utáni időponttól megállapított járadék összege egységesen havi 8450 forint.''

(5) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék bevezetéséről szóló 173/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet

a) 2. §-a (1) bekezdésének da) és dc) pontjában, valamint 4. §-a (1) bekezdésének első mondatában a ,,62 100 Ft-ot'' szövegrész helyébe a ,,63 050 Ft-ot'',

b) 4. §-a (1) bekezdésének második mondatában a ,,62 100 Ft'' szövegrész helyébe a ,,63 050 Ft'',

c) 4. §-ának (2) bekezdésében a ,,31 050 Ft-ot'' szövegrész helyébe a ,,31 525 Ft-ot''

szövegrész lép.

(6) E rendelet hatálybalépése előtt megállapított nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékot az (5) bekezdés szerint módosított összeghatárok alapulvételével meg kell emelni. Az emelést a nyugellátások, valamint a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások e rendelet szerint megemelt összegeinek figyelembevételével kell végrehajtani.

(7) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a nyugellátások és baleseti nyugellátások, valamint a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről szóló 187/1997. (X. 31.) Korm. rendelet

a) 12. §-ának (2)–(3) bekezdésében ,,az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét'' szövegrész helyébe ,,az öregségi nyugdíj 2001. január 1-jén érvényes legkisebb összegének a nyugellátások mindenkori emelésének mértékével növelt összegét'' szövegrész lép;

b) 12. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

,,(4) A (2)–(3) bekezdés szerinti összeg 2001. január 1-jétől 19 300 forint.''

(8) A házastársi pótlék, a házastárs után járó jövedelempótlék, valamint a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék összegére vezetett végrehajtás esetén a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 67. §-ának (1)–(3) bekezdését kell alkalmazni.

Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás