Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

2/2001. (I. 31.) MeHVM rendelet

a frekvenciagazdálkodás egyes hatósági eljárásairól

2001.02.01.

A frekvenciagazdálkodásról szóló 1993. évi LXII. törvény 3. § (3) bekezdésében, valamint 4. § (1) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a frekvenciagazdálkodás egyes hatósági eljárásairól az alábbiak szerint rendelkezem:

I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed:

a) a frekvenciakijelölési és rádióengedélyezési eljárásra,

b) a rádióforgalmazás szabályaira,

c) a rádióellenőrzésre,

d) a rádiózavar elhárítására,

e) a nemzeti és nemzetközi rádió-mérőszolgálati tevékenységre, és

f) a hatósági nyilvántartásra.

(2) A rendelet hatálya – a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – kiterjed mindazokra, akik Magyarország területén

a) polgári célra rádióberendezést, rádióállomást, rádiótávközlő hálózatot (a továbbiakban: hálózat) fejlesztenek, előállítanak, telepítenek, üzemben tartanak,

b) nagyfrekvenciás villamos berendezést üzemben tartanak,

c) nagyfrekvenciás jelet vagy mellékhatást keltő berendezést használnak.

(3) Nem terjed ki a rendelet hatálya a frekvenciakijelölés, a rádióengedélyezés, a rádióforgalmazás és a hatósági nyilvántartás vonatkozásában a rádióamatőr tevékenységre, valamint a rádióamatőr állomásokra.

(4) A rendelet hatálya alá tartozó hatósági feladatokat – külön jogszabály1 szerint – a Hírközlési Főfelügyelet és területi szervei (a továbbiakban: hatóság) látják el.

Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. Azonosítási adatok: a kérelmező, illetőleg jogosított vagy engedélyes neve, lakcíme vagy a székhelyének címe és levelezési címe, telefonszáma.

2. Blokkgazdálkodás: frekvenciablokk felhasználásának a frekvenciakijelölési határozatban megadott feltételek között szabadon történő tervezése.

3. Cégadatok: a kérelmező képviselőjének neve, telefonszáma, képviseleti jogának igazolása, továbbá távközlési tevékenység esetén a cégbejegyzésről, illetőleg bírósági nyilvántartásról szóló határozat vagy a vállalkozói igazolvány másolata, távközlési szolgáltatás esetén a szolgáltatási jogosultság igazolása.

4. Frekvenciajegyzék: frekvenciakiosztási terv alapján készült frekvenciakijelölési terv, amelyet a hatóság más hatóságokkal való szükség szerinti egyeztetés után ad ki.

5. Frekvenciahasználat jellege: kizárólagos, megosztott vagy közös az alábbi meghatározások szerint:

a) kizárólagos használatú frekvencia: a frekvenciakijelölési határozatban vagy rádióengedélyben megjelölt területen és időben, időbeli megosztás nélkül, a hatóság által meghatározott zavarvédelemmel igénybe vehető frekvencia;

b) megosztott használatú frekvencia: a frekvenciakijelölési határozat vagy rádióengedély alapján kettő vagy több engedélyes által azonos területen, de különböző időben, a hatóság által meghatározott zavarvédelemmel igénybe vehető frekvencia;

c) közös használatú frekvencia: a frekvenciakijelölési határozat vagy rádióengedély alapján kettő vagy több engedélyes által azonos területen, tetszőleges (megosztás nélküli) időben igénybe vehető frekvencia, amelynek felhasználói között a zavarvédelmet a hatóság nem biztosítja.

6. Frekvenciakiosztási terv: a felhasználható rádiófrekvenciák (csatornák) kiosztására vonatkozó terv, amelyet nemzetközi vonatkozásban az arra illetékes értekezlet, nemzeti vonatkozásban a magyar frekvenciagazdálkodó szervek fogadnak el.

7. Harmonizált frekvencia vagy frekvenciasáv: az a frekvencia vagy frekvenciasáv, amelyet legalább európai szinten azonos rádiótávközlési szolgálat részére osztottak fel azonos frekvenciafelhasználási feltételekkel, és amelynek felhasználási feltételeit külön jogszabály2 nemzeti lábjegyzete tartalmazza.

8. Keretengedély: blokkgazdálkodásra jogosított részére kiadott olyan rádióengedély, amely a rádióállomás, hálózat részletes műszaki adatait nem tartalmazza.

9. Rádióállomás, hálózat telepítése (üzembe helyezése) (a továbbiakban: telepítése): a rádióállomás, hálózat kiépítése, üzemeltetésre alkalmas állapotba hozatala rádiófrekvenciás jelek kisugárzását, illetőleg vételét megvalósító üzemmódban, üzemben tartás vagy kísérleti célú üzemeltetés nélkül.

10. Rádióállomás, hálózat üzemben tartása: a telepítéstől a működtetés végleges megszüntetéséig tartó folyamat, amely az üzemeltetésen kívül a fenntartási tevékenységeket (karbantartást, javítást) is tartalmazza.

11. Rádió-mérőellenőrzés: rádió-mérőszolgálati tevékenység, amelynek keretében a hatóság – a nemzeti és nemzetközi frekvenciagazdálkodás, illetőleg rádiózavar-elhárítás érdekében – az üzemben tartott rádióberendezéseket, rádióállomásokat, hálózatokat és az engedélyezett adásokat ellenőrzi, illetőleg az engedély nélküli rádiófrekvenciás kisugárzásokat azonosítja és behatárolja műszaki és forgalmi jellemzők mérése és megfigyelése útján.

12. Üzemeltetés: rádióberendezés, rádióállomás, hálózat rendeltetés szerinti működtetése.

II. FREKVENCIAKIJELÖLÉS

A frekvenciakijelölés közös szabályai

3. § (1) Frekvenciakijelölési határozat szükséges:

a) belföldi felhasználású rádióberendezés fejlesztéséhez, gyártásához, kivéve az 1. számú mellékletben felsorolt rádióberendezések esetét,

b) rádióállomás, hálózat telepítéséhez, kivéve a 9. § (2) bekezdésében meghatározott eseteket,

c) kísérleti célra a 14. § (1) bekezdésében részletezettek szerint.

(2) A frekvenciakijelölés során figyelemmel kell lenni a káros zavarok elkerülésére és – külön jogszabályban3 meghatározottak alapján – a közegészségügyi szempontokra.

(3) A (2) bekezdésben foglalt követelmények betartása érdekében a hatóság korlátozhatja a sugárzási jellemzőket.

4. § (1) A frekvenciakijelölés iránti kérelemnek tartalmaznia kell:

a) a kérelmező

aa) azonosítási adatait,

ab) cégadatait,

ac) adóazonosító jelét vagy adószámát,

ad) bankszámlaszámát,

b) a frekvenciafelhasználás célját, műszaki indokolását,

c) a felhasználni kívánt frekvencia, csatorna, frekvenciasáv és polarizáció megjelölését, vagylagos megadás esetén megjelölve az előnyben részesített igényeket,

d) a modulációs mód(ok) megjelölését, és

e) minden olyan tényt, körülményt, amely a frekvencia-, a csatorna- vagy a frekvenciasáv-használat egyéb jellemzőinek kiválasztását befolyásolja.

(2) A kérelemnek az (1) bekezdésen túli, a frekvenciakijelölés céljától függő tartalmi elemeiről a 7. § (2) bekezdése, a 8. § (2) bekezdése és a 12. § rendelkezik.

(3) Nem kell a cégadatokat benyújtani, ha a kérelmező rendelkezik érvényes frekvenciakijelölési határozattal vagy rádióengedéllyel, és az ebben foglalt cégadatai változatlanok a kérelem benyújtásakor. Ezt a tényt a kérelemben fel kell tüntetni.

5. § (1) A frekvenciakijelölési határozat tartalmazza

a) a jogosított azonosítási adatait,

b) a kijelölés célját,

c) a kijelölt frekvenciá(ka)t, csatorná(ka)t, frekvenciasávot,

d) a frekvenciahasználat műszaki feltételeit és jellegét,

e) a határozat érvényességi idejét,

f) a frekvencialekötési díjat, és

g) a rádióengedély megszerzésének feltételeit.

(2) Rádióállomás, hálózat telepítési, illetőleg kísérleti célú frekvenciakijelölési határozata az (1) bekezdésben felsoroltakon kívül tartalmazza még

a) a létesítési, sugárzási és vételi jellemzőket,

b) változó telephelyű, hordozható és mozgó rádióállomások esetén az üzemben tartás körzetét,

c) blokkgazdálkodás esetén az arra való feljogosítást, illetőleg

d) a frekvenciakijelölési határozatnak megfelelő telepítést igazoló mérési jegyzőkönyv készítésére vonatkozó előírást.

6. § (1) A frekvenciakijelölési határozatban foglalt adatok megváltoztatása iránti igény esetén a jogosítottnak kérelmet kell benyújtania a határozat módosítása iránt.

(2) A jogosított azonosítási és cégadataiban beálló változást a változást követő harminc napon belül be kell jelenteni a megváltozott adat egyidejű igazolásával.

Fejlesztési célú frekvenciakijelölés

7. § (1) A frekvenciakijelölési határozat alapján a jogosított rádióberendezést belföldi felhasználásra fejleszthet, és legfeljebb három darab mintapéldányban előállíthat.

(2) A kérelemnek a 4. § (1) bekezdésében meghatározottakon túl tartalmaznia kell

a) a rádióberendezés rendeltetésének, működési elvének és alapvető műszaki jellemzőinek leírását,

b) a fejlesztés és a mintapéldányok előállítása helyszínének megnevezését.

(3) A határozat alapján rádióengedély nem adható ki.

Gyártási célú frekvenciakijelölés

8. § (1) A frekvenciakijelölési határozat alapján a jogosított rádióberendezést belföldi felhasználásra sorozatban gyárthat.

(2) A kérelemnek a 4. § (1) bekezdésében meghatározottakon túl tartalmaznia kell a rádióberendezés mintapéldánya alapján kiállított, külön jogszabály szerinti megfelelőségi nyilatkozatot és a megfelelőséget tanúsító szerv azonosító számát.

(3) A határozat alapján rádióengedély nem adható ki.

Telepítési célú frekvenciakijelölés

9. § (1) A frekvenciakijelölési határozat alapján a jogosított rádióállomást, hálózatot telepíthet.

(2) Nem kell frekvenciakijelölési határozat:

a) azon rádióállomások, hálózatok esetében, amelyeket kizárólag rendkívüli állapot, szükségállapot, továbbá az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát veszélyeztető elemi csapás, illetőleg következményeinek elhárítása érdekében terveznek üzemben tartani,

b) a 3. számú mellékletben felsorolt, frekvenciakiosztási tervvel rendelkező rádió-távközlési szolgálatok rádióállomásaihoz és hálózataihoz,

c) azon rádióállomásokhoz, amelyek számára a kijelölhető frekvenciákat frekvenciajegyzék tartalmazza,

d) a 10. § (2) bekezdésében felsorolt rádióállomások, hálózatok esetében, ha azok kizárólag közös használatú frekvencián működhetnek,

e) azon rádióállomások esetében, amelyeket bemutatók, rendezvények vagy sportesemények alkalmából, két hétnél rövidebb ideig terveznek üzemben tartani, és

f) azon rádióállomások, hálózatok esetében, amelyeket kizárólag az 1. és 2. számú mellékletben felsorolt rádióberendezésekkel terveznek telepíteni.

(3) A hatóság a kérelmezőt a frekvenciakijelölési határozatban blokkgazdálkodásra jogosíthatja fel, ha a frekvenciahasználati jogosultságot a kérelmező árverésen vagy sorsoláson nyerte el, illetőleg ha azt kéri, és a blokkgazdálkodás a frekvenciasáv-felhasználás szabályainak megfelel.

10. § (1) A hatóság a frekvenciakijelölési határozatot a 4. számú mellékletnek megfelelő műszaki terv alapján adja ki.

(2) Nem kell műszaki tervet benyújtani

a) a kizárólag kis hatótávolságú eszközöket tartalmazó, vagy

b) a legfeljebb három hónapos üzemben tartásra tervezett

rádióállomások, hálózatok esetében.

(3) Blokkgazdálkodás esetén műszaki tervet csak akkor kell benyújtani, ha ezt a frekvenciasáv-felhasználás szabályai előírják.

(4) A frekvenciakijelölési határozat módosítására irányuló kérelem esetén a hatóság új vagy módosított műszaki terv készítését írhatja elő.

11. § (1) A műszaki terv elkészítéséhez a hatóságtól tervezési adatszolgáltatás kérhető.

(2) Az adatszolgáltatás iránti kérelemnek a 4. § (1) bekezdésében foglaltakon túl a következőket kell tartalmaznia:

a) a frekvenciafelhasználás területének megjelölését A4 vagy A3 méretű térképvázlaton, a terület azonosíthatóságát biztosító méretarányban,

b) más hálózattal való összekapcsolás igényét, annak módját.

(3) A hatóság adatszolgáltatása során meghatározza a rádióállomás, hálózat telepítéséhez szükséges elvi feltételeket:

a) a tervezéshez megadott frekvenciá(ka)t, csatorná(ka)t, frekvenciasávot,

b) a frekvenciafelhasználás műszaki feltételeit, a frekvenciahasználat jellegét,

c) az összeköttetési és ellátottsági feltételeket,

d) a zavarvédelem követelményeit, és

e) nemzetközi koordináció szükségessége esetén a koordináció lefolytatásához szükséges adatokat és azok meghatározásának módját.

12. § A frekvenciakijelölés iránti kérelemnek a 4. § (1) bekezdésében meghatározottakon túl tartalmaznia kell:

a) a műszaki tervet két (műsorszóró adóállomás esetében három) példányban,

b) a nemzetközi koordinációhoz szükséges adatokat, amennyiben a frekvenciakijelöléshez nem szükséges műszaki tervet benyújtani,

c) a frekvenciafelhasználás területének megjelölését A4 vagy A3 méretű térképvázlaton, a terület azonosíthatóságát biztosító méretarányban,

d) a blokkgazdálkodás iránti igényt,

e) a más hálózattal való összekapcsolás igényét, annak módját,

f) a hatósági nyilvántartáshoz szükséges adatokat a 33. § (1) bekezdése szerint, és

g) más szerv(ek) által a telepítéssel összefüggésben kiadott hozzájárulás(ok) másolatát.

13. § (1) Amennyiben a frekvenciakijelölés nemzetközi koordinációt igényel, illetőleg a frekvencia kijelöléséhez műszaki vizsgálatok szükségesek, a hatóság az eljárást felfüggesztheti. Az eljárás felfüggesztését követő tíz napon belül a hatóságnak meg kell kezdenie a nemzetközi koordinációt, illetőleg a műszaki vizsgálatokat.

(2) A frekvenciahasználat jellegét a nemzetközi koordináció eredménye nem befolyásolja.

(3) A frekvenciahasználat jellegét a hatóság frekvenciagazdálkodási okból vagy a jogosítottak körében történt változás esetén módosíthatja.

Kísérleti célú frekvenciakijelölés

14. § (1) Kísérleti célú frekvenciakijelölési határozat szükséges

a) rádióállomás, hálózat kísérleti célból történő telepítéséhez, vagy

b) nem belföldi felhasználásra előállított vagy külföldről behozott rádióberendezés ideiglenes üzembe helyezéséhez (kipróbálásához).

(2) Amennyiben a frekvenciakijelölést egy hónapnál rövidebb idejű üzemben tartás céljából kérik, nem kell megadni a 4. § (1) bekezdésének ac) alpontjában meghatározott adóazonosító jelet, illetőleg adószámot.

(3) A határozat érvényességi ideje legfeljebb három hónap, amely az érvényességi időn belül benyújtott kérelemre egy alkalommal, legfeljebb három hónappal meghosszabbítható.

(4) A határozat alapján csak kísérleti rádióengedély adható.

III. RÁDIÓENGEDÉLY

Rádióberendezés üzemben tartása

15. § (1) Üzemben tartható az a rádióberendezés, amely teljesíti a forgalomba hozatalra vonatkozóan külön jogszabályban meghatározott követelményeket, és

a) egyedi rádióengedéllyel rendelkező rádióállomás vagy hálózat része,

b) nemzetközi megállapodás alapján elismert, idegen honosságú egyedi rádióengedéllyel rendelkező rádióállomás része,

c) az 1. számú mellékletben felsorolt rádióberendezések körébe tartozik,

d) a 2. számú mellékletben felsorolt rádióberendezések körébe tartozik, és a forgalomba hozatal előtt hatósági nyilvántartásba vétele megtörtént, vagy

e) műsorvevő készülék.

(2) Az (1) bekezdés c) és d) pontjában hivatkozott esetekben a rádióberendezést üzemben tartani csak olyan állapotban szabad, ahogyan azt forgalomba hozták.

(3) A hatóság a rádióberendezés üzemben tartását a káros zavarok elkerülése érdekében, vagy – külön jogszabályban4 meghatározottak alapján – közegészségügyi szempontok figyelembevételével korlátozhatja.

Rádióállomás, hálózat üzemben tartásának egyedi engedélyezése

16. § (1) A rádióengedély – a 9. § (2) bekezdésében meghatározott eseteket kivéve – csak jogerős frekvenciakijelölési határozat alapján adható.

(2) Műszaki tervet nem igénylő rádióállomás, hálózat üzemben tartásához a frekvenciakijelöléssel összevont rádióengedély adható.

(3) Blokkgazdálkodásra jogosító frekvenciakijelölési határozat esetén a hatóság a rádióengedélyt keretengedélyként is kiadhatja.

17. § (1) A rádióengedély kérelemre adható.

(2) A kérelemnek tartalmaznia kell:

a) a kérelmező azonosítási adatait,

b) a frekvenciahasználati díj megfizetőjének azonosítási adatait és bankszámlaszámát,

c) a felhasználni kívánt frekvenciá(ka)t, csatorná(ka)t, illetőleg frekvenciasávot,

d) a rádióállomáshoz, hálózathoz felhasznált rádióberendezések típusát, darabszámát (beleértve a tartalék rádióberendezéseket is),

e) a rádióberendezésekről kiadott megfelelőségi nyilatkozat másolatát és a megfelelőséget tanúsító szerv azonosító számát,

f) a kérelmező vagy a kivitelező nyilatkozatát a frekvenciakijelölési határozatnak megfelelő telepítésről,

g) a mérési jegyzőkönyvet, ha azt a frekvenciakijelölési határozatban előírták,

h) amennyiben a rádióengedélyt távközlési szolgáltatás nyújtásához kérik, úgy a szolgáltatási engedély számát, a bejelentés nyilvántartásba vételi számát, vagy a konceszsziós szerződésre történő hivatkozást,

i) engedélyköteles rejtjelző eszköz használata esetén az Országos Rejtjelfelügyelet engedélyének azonosító számát,

j) az üzemben tartás legalább egy és legfeljebb kilenc naptári hónapon át tartó szüneteltetése iránti igényt, valamint

k) a frekvenciakijelölési határozatban a rádióengedély megszerzésének feltételeként előírt egyéb dokumentumokat.

(3) Amennyiben a rádióállomást, hálózatot már meglévő távközlési építmény felhasználásával kívánják kialakítani, a kérelemhez mellékelni kell a kérelmező arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy jogosult a távközlési építmény használatára.

(4) Abban az esetben, amikor a 9. § (2) bekezdésének a) pontja alapján a rádióengedély kiadásának nem feltétele a telepítési célú frekvenciakijelölési határozat, a rádióengedély iránti kérelemnek csak a (2) bekezdés a)–d) pontjaiban felsoroltakat és a 33. § (1) bekezdése szerinti hatósági nyilvántartáshoz szükséges adatokat kell tartalmaznia.

(5) Azokban az esetekben, amelyekben a 9. § (2) bekezdésének b), c), d) vagy e) pontja alapján a rádióengedély kiadásának nem feltétele a telepítési célú frekvenciakijelölési határozat, a rádióengedély iránti kérelemnek a (2) és (3) bekezdésben felsoroltakon túlmenően a 4. § (1) bekezdésének ab)–ad) alpontjaiban, valamint b) és d) pontjaiban felsoroltakat is tartalmaznia kell.

(6) Minden olyan esetben, amikor a 9. § (2) bekezdésének alapján a rádióengedély kiadásának nem feltétele a telepítési célú frekvenciakijelölési határozat, a hatóság – nemzetközi koordináció szükségessége esetén – kérheti a koordináció lefolytatásához szükséges adatokat.

(7) A keretengedély iránti igényt a kérelemben fel kell tüntetni. Ilyen esetben a kérelemnek nem kell tartalmaznia a (2) bekezdés d)–g) pontjaiban felsoroltakat.

18. § (1) A rádióengedély tartalmazza:

a) az engedélyes azonosítási adatait,

b) az üzemben tartás célját,

c) a felhasználható frekvenciá(ka)t, csatorná(ka)t, frekvenciasávot, valamint a frekvenciahasználat jellegét,

d) a létesítési, sugárzási és vételi jellemzőket, feltételeket és korlátozásokat,

e) a rádióállomás, hálózat egyéb műszaki jellemzőit,

f) változó telephelyű, hordozható és mozgó rádióállomás esetén az üzemben tartás körzetét,

g) az üzemben tartás műszaki és forgalmi feltételeit,

h) a rádióberendezések típusára és mennyiségére vonatkozó adatokat,

i) más távközlő hálózathoz való csatlakoztatás feltételeit és módját,

j) a rádióállomás, hálózat hívójelét, illetőleg azonosító jelét,

k) a rádióforgalmazásra vonatkozó előírásokat, kivéve, ha jogszabály a rádióberendezés(ek) kezelését szakképesítéshez köti,

l) a rádióengedély érvényességi idejét,

m) a frekvenciahasználati díj mértékét és fizetési gyakoriságát,

n) a frekvenciahasználati díj megfizetésére kötelezett azonosítási adatait és bankszámlaszámát, ha eltérőek az engedélyesétől,

o) az üzemeltetés és a szüneteltetés időtartamát, továbbá

p) a rádióállomás, hálózat telepítési és sugárzási jellemzőiről, a működéséhez szükséges okmányokról és a rádióforgalmazás ellenőrzéséhez szükséges műszaki, forgalmi adatokról szóló rendszeres, valamint eseti adatszolgáltatás rendjét.

(2) Keretengedély a d), f), h) és m) pontban felsoroltak kivételével az (1) bekezdésben foglaltakat, továbbá a frekvenciahasználati díj megállapításához szükséges adatszolgáltatásra vonatkozó előírásokat tartalmazza.

(3) Keretengedély esetén az engedélyes köteles a 17. § (2) bekezdésének d)–g) pontjaiban és (3) bekezdésében felsoroltakat, valamint a telepített rádióállomások műszaki jellemzőit a rádióengedélyben meghatározottak szerint a hatóságnak bejelenteni.

19. § A nemzetközi forgalomban részt vevő légi, tengeri, belvízi, vasúti és közúti mozgószolgálatok, illetőleg rádiónavigáció szolgálatok rádióállomásai részére a hatóság a rádióengedélyeket az 5. számú mellékletben felsorolt nemzetközi megállapodásoknak megfelelően adja ki.

20. § A rádióengedély érvényességi ideje – ha jogszabály másként nem rendelkezik – nem lehet hosszabb, mint öt év, illetőleg pályázaton, árverésen vagy sorsoláson nyert jogosultság időtartama.

21. § (1) A hatóság a rádióengedélyt frekvenciagazdálkodási okból vagy az engedélyes kérelmére módosíthatja.

(2) A rádióengedély módosításának eljárása során az engedélyezésre vonatkozó előírásokat kell alkalmazni.

22. § (1) Rádióberendezés ideiglenes üzembe helyezéséhez (kipróbálásához), illetve rádióállomás vagy hálózat kísérleti célú üzemben tartásához a 14. § (1) bekezdése szerinti esetekben a hatóság kísérleti rádióengedélyt ad ki.

(2) Kérelemre a kísérleti rádióengedély a frekvenciakijelöléssel összevontan is adható.

(3) A kísérleti rádióengedély érvényességi ideje legfeljebb egy év, amely kérelemre egy alkalommal, hat hónappal meghosszabbítható. A meghosszabbítás feltételeit a hatóság a kísérleti rádióengedélyben meghatározza.

(4) A kísérleti rádióengedély érvényességi idejének lejárta előtt az engedély feltételeit a hatóság megváltoztathatja, illetőleg az engedélyt visszavonhatja, ha

a) az üzemeltetés más, jogszerűen üzemben tartott távközlő eszköznek káros zavart okoz,

b) a frekvenciahasználat bármelyik feltétele úgy változik meg, hogy az a további üzemeltetést nem teszi lehetővé.

Rádióengedéllyel kapcsolatos egyéb rendelkezések

23. § (1) A rádióengedélyben meghatározott feltételek megtartásáért az engedélyes felel.

(2) Amennyiben jogszabály a rádióberendezés kezelését szakképesítéshez köti, azt csak az előírt szakképesítéssel rendelkező személy kezelheti.

24. § (1) Az engedélyes köteles

a) a rádióállomást, illetőleg hálózat esetében annak rádióállomásait a rádióengedéllyel, annak másolatával vagy általa a rádióengedély alapján, a 6. számú melléklet szerint kiállított üzemeltetési igazolással ellátni,

b) a rádióengedélyt ellenőrzés alkalmával bemutatni, illetőleg

c) a rádióengedély elvesztését, megsemmisülését a hatóságnak bejelenteni, és a rádióengedélyről másolatot kérni.

(2) A rádióállomást, illetőleg hálózat esetében annak rádióállomásait üzemeltető köteles a rádióengedélyt, vagy annak másolatát, vagy az üzemeltetési igazolást magánál tartani és ellenőrzés alkalmával bemutatni.

25. § A légi, tengeri, belvízi, vasúti és közúti mozgószolgálatok, illetőleg rádiónavigáció szolgálatok rádióállomásai részére külföldi távközlési igazgatás által kiállított rádióengedélyeket a hatóság az 5. számú mellékletben felsorolt nemzetközi megállapodások alapján elfogadja.

IV. EGYÉB RENDELKEZÉSEK

Rádióberendezés lepecsételése

26. § (1) A hatóság a rádióállomás rádióberendezését lepecsételheti, ha

a) a rádióengedély érvényessége megszűnt, vagy

b) a rádióállomás üzemben tartását szüneteltetik.

(2) A hatóság a lepecsételést oly módon végzi el, hogy az a rádióállomás üzemeltetését megakadályozza.

(3) A hatóság a lepecsételésről jegyzőkönyvet vesz fel, melynek egyik példányát az engedélyes kapja. A jegyzőkönyvnek tartalmazni kell:

a) a lepecsételés helyét és idejét,

b) a rádióállomás üzemben tartójának azonosítási adatait,

c) a jogokra és kötelezettségekre való figyelmeztetést,

d) a lepecsételt rádióberendezés típusát, gyári számát,

e) a lepecsételés indokát,

f) a lepecsételés módját,

g) a rádióengedély számát,

h) a lepecsételt rádióberendezés őrzési helyét,

i) az üzemben tartó lényeges nyilatkozatát és megállapításait, valamint

j) a lepecsételést végző köztisztviselő, illetőleg jegyzőkönyvvezető nevét, aláírását.

(4) A pecsét kizárólag a hatóság által vagy írásbeli hozzájárulásával távolítható el.

A rádióforgalmazás szabályai

27. § A rádióforgalmazás során be kell tartani a Nemzetközi Rádiószabályzat előírásait, valamint más, a magyar távközlési igazgatást érintő nemzetközi megállapodásban meghatározott forgalmazási előírásokat.

28. § A rádióengedélyben megállapított hívójelet vagy azonosító jelet minden forgalmazás megkezdésekor és befejezésekor, vagy más jogszabályban meghatározott gyakorisággal, illetve a hatóság felszólítására közölni kell.

29. § (1) Tilos a rádióállomással

a) más rádióberendezés üzemét szándékosan zavarni,

b) olyan közleményt szándékosan venni, rögzíteni, továbbítani, bármely módon felhasználni, létezését felfedni, amelyet nem ennek a rádióállomásnak a részére sugároztak. Ez a rendelkezés nem vonatkozik olyan közleménynek a hatóság általi rögzítésére, amely zavart okozó berendezés felkutatásához szükséges.

(2) Rendkívüli állapot, szükségállapot, továbbá az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát veszélyeztető elemi csapás, illetőleg következményeinek elhárítása érdekében az engedélyes köteles a közleményt elsőbbséggel venni, továbbítani, illetőleg a közleményre válaszolni.

Rádióellenőrzés

30. § (1) A hatóság rádióellenőrzési tevékenysége körében az üzemben tartott

a) rádióberendezéseket, rádióállomásokat és hálózatokat,

b) nagyfrekvenciás villamos berendezéseket, valamint

c) nagyfrekvenciás jelet vagy mellékhatást keltő berendezéseket

hivatalból vagy bejelentésre ellenőrizheti.

(2) A hatóság az (1) bekezdésben hivatkozott bármely berendezést részletesebb vizsgálatra telephelyére szállíthatja.

(3) A rádióellenőrzés keretében végzett rádió-mérőellenőrzés során a hatóság a berendezéseket a frekvenciahasználati, az elektromágneses összeférhetőségi (EMC) és az összekapcsolási jellemzők vizsgálatával ellenőrzi.

(4) A diplomáciai kiváltságokat és mentességeket élvező természetes és jogi személyek, illetőleg társaságok, továbbá járművek tekintetében a hatóság külön jogszabály5 szerint jár el.

Rádiózavar vizsgálat és rádiózavar-elhárítás

31. § (1) A hatóság hivatalból vagy kérelemre jár el a műsorszóró szolgálatok vételében vagy más engedélyezett rádiószolgálatok üzemében észlelt rádiózavar esetén, a zavar elhárítása érdekében.

(2) A zavarbejelentésnek tartalmaznia kell:

a) a bejelentő nevét, címét,

b) a zavarjelenség leírását,

c) a zavar észlelésének idejét és helyét.

(3) A hatóság a rádiózavar okának megállapítása érdekében bármely rádióberendezést, nagyfrekvenciás villamos berendezést és nagyfrekvenciás jelet vagy mellékhatást keltő berendezést a helyszínen megvizsgálhat, ellenőrizhet, vagy részletesebb vizsgálatra a hatóság telephelyére szállíthat.

(4) Nem minősül műsorvételi rádiózavarnak a műsorvevő készüléken jelentkező hang, kép vagy más vételi hiba, ha az

a) természeti jelenségekből származik,

b) a műsorszóró adó ellátottsági területén kívül jelentkezik,

c) a műsorszóró adó műszaki hibájából származik,

d) a készülék műszaki hibája vagy nem rendeltetésszerű használata esetén lép fel, illetőleg

e) az üzemidőnek – a műsorszolgáltató és a műsorszóró közötti megállapodásban – meghatározott hányadát meg nem haladó időtartam alatt jelentkezik.

(5) A rádiózavart okozó berendezés tulajdonosát a hatóság a zavar elhárítására kötelezheti, és a zavarelhárítás tényét ellenőrizheti.

(6) Amennyiben a hatóság a rádiózavart okozó berendezés tulajdonosát vagy üzemben tartóját a berendezés zavarszűrésére, áthelyezésére, üzemidejének korlátozására vagy a rádiózavar más módon történő elhárítására kötelezte, a rádiózavart okozó berendezés tulajdonosa köteles a rádiózavar-elhárítás tényét az ismételt üzembe helyezést megelőzően bejelenteni.

Nemzetközi rádió-mérőszolgálati tevékenység

32. § A hatóság – nemzetközi kötelezettségekből adódóan –

a) kivizsgálja a külföldi társigazgatások, hatóságok rádiózavar bejelentéseit, és intézkedik a rádiózavarok elhárítása érdekében,

b) külföldi társigazgatás, hatóság megkeresésére közreműködik a nemzetközi rádiózavar-elhárításban,

c) külföldi eredetű rádiózavar esetén az illetékes társigazgatásnál, hatóságnál vagy a Nemzetközi Távközlési Egyesületnél zavarbejelentést tesz,

d) összehangolt méréseket végez a rádiózavarok megelőzése érdekében a frekvenciakijelölési határozat kiadása előtt, vagy külföldi társigazgatás kérésére, a külföldi rádióállomás frekvenciakijelölése előtt,

e) külföldi társigazgatás vagy a Nemzetközi Távközlési Egyesület felkérésére együttműködik a nemzetközi rádió-mérőellenőrző programok végrehajtásában, illetve vételmegfigyeléseket végez külföldi műsorszóró adóberendezés vételi lehetőségeinek megállapítása érdekében,

f) rendszeres időközökben elvégzi a nemzetközi adatszolgáltatással kapcsolatos méréseket.

Hatósági nyilvántartás

33. § (1) A hatóság e rendelet végrehajtása körében köteles nyilvántartani:

a) a kérelmezők azonosítási adatait és cégadatait,

b) a rádióállomások földrajzi és műszaki adatait,

c) a rádióállomások sugárzási jellemzőit, hívó- és azonosító jeleit,

d) a rádióállomások, hálózatok rádióberendezéseinek műszaki jellemzőit,

e) a rádióállomások, hálózatok műszaki felépítését, üzemidejét, telepítésük, illetőleg üzemben tartásuk célját, és

f) a rádióállomások és hálózatok más hálózattal való összekapcsolásának módját, célját.

(2) Keretengedély esetében a hatóság a 18. § (3) bekezdése szerint bejelentett adatokat nyilvántartásba veszi.

(3) A hatóság nyilvántartásába az érdekelt felek betekinthetnek.

Záró rendelkezések

34. § (1) Ez a rendelet 2001. február 1-jén lép hatályba.

(2) E rendelet a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai közötti társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban, az Európai Parlament és a Tanács a rádióberendezésekről és a távközlő végberendezésekről, valamint megfelelőségük kölcsönös elismeréséről szóló 1999/5/EK irányelvével részben összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.

(3) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti

a) a Rádió- és Televíziószabályzat kiadásáról szóló 7/1973. (XII. 27.) KPM rendelet,

b) a frekvencialekötés és -használat díjáról szóló 6/1997. (IV. 22.) KHVM rendelet 9. számú mellékletében a Közös frekvencia és a Megosztott frekvencia értelmezése.

(4) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a frekvencialekötés és -használat díjáról szóló 6/1997. (IV. 22.) KHVM rendelet 2. § (1) bekezdésének k) pontja a következőre módosul:

(Nem kell a jogosítottnak frekvenciadíjat fizetnie)

,,k) a frekvenciagazdálkodás egyes hatósági eljárásairól szóló 2/2001. (I. 31.) MeHVM rendelet 1. és 2. számú mellékletében felsorolt rádióberendezések frekvenciahasználata után,''

Dr. Stumpf István s. k.,
a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

1. számú melléklet a 2/2001. (I. 31.) MeHVM rendelethez


A 3. § (1) bekezdésének a) pontjában, a 9. § (2) bekezdésének f) pontjában és a 15. § (1) bekezdésének c) pontjában hivatkozott, harmonizált frekvencián vagy frekvenciasávban működő rádióberendezések
----------------
Frekvencia vagy frekvenciasáv Rádióberendezés megnevezése FNFT6 lábjegyzet száma
----------------
9–59,750 kHz Kis hatótávolságú induktív eszközök (SRD) H4
59,750–60,250 kHz Kis hatótávolságú induktív eszközök (SRD) H4
60,250–70 kHz Kis hatótávolságú induktív eszközök (SRD) H4
70–119 kHz Kis hatótávolságú induktív eszközök (SRD) H4
119–135 kHz Kis hatótávolságú induktív eszközök (SRD) H4
457 kHz Veszélyhelyzetben lévő személyek felkutatására szolgáló eszközök (SRD) H1
6765–6795 kHz Kis hatótávolságú induktív eszközök (SRD) H4
6765–6795 kHz Távmérő, távirányító, riasztó, adatátviteli és hasonló célú kis hatótávolságú induktív eszközök (SRD) H31
13553–13567 kHz Kis hatótávolságú induktív eszközök (SRD) H4
13553–13567 kHz Távmérő, távirányító, riasztó, adatátviteli és hasonló célú kis hatótávolságú induktív eszközök (SRD) H31
26960–27410 kHz (a 26995 kHz, 27045 kHz, 27095 kHz, 27145 kHz, 27195 kHz frekvenciák kivételével), CEPT PR 27 rádióberendezések H36
433,05–434,79 MHz Távmérő, távirányító, riasztó, adatátviteli és hasonló célú kis hatótávolságú eszközök (SRD) H31
446–446,1 MHz Kis hatótávolságú üzleti rádió (PMR 446) berendezések H97
868–868,6 MHz 868,7–869,2 MHz 869,7–870 MHz Távmérő, távirányító, riasztó, adatátviteli és hasonló célú kis hatótávolságú eszközök (SRD) H114
868,6–868,7 MHz 869,25–869,3 MHz 869,65–869,7 MHz Riasztórendszerek kis hatótávolságú eszközei (SRD) H114
869,2–869,25 MHz Szociális gondozási célú személyi riasztórendszerek kis hatótávolságú eszközei (SRD) H116
890,1–914,9/
935,1–959,9 MHz Páneurópai közcélú mozgó rádiótávközlő rendszer (GSM) rádiós végberendezései H121
1710,1–1725,1/1805,1–1820,1 MHz; 1743,1–1773,1/1838,1–1868,1 MHz DCS 1800 rendszerű digitális cellás közcélú mozgó rádiótávközlő rendszer rádiós végberendezései H135
1880–1900 MHz Digitális európai zsinórnélküli távközlés (DECT) rendszereinek kizárólag egyéni felhasználású rádiós végberendezései H140
2400–2483,5 MHz Rádiós helyi hálózatok (RLAN) kis hatótávolságú eszközei (SRD) H149
2446,5–2454 MHz Távmérő, távirányító, riasztó, adatátviteli és hasonló célú kis hatótávolságú eszközök (SRD), bel- és kültéri videoátviteli alkalmazások (kamera-összeköttetések) kis hatótávolságú eszközei (SRD) H31
2454–2483,5 MHz Beltéri videoátviteli alkalmazások (kamera-összeköttetések) kis hatótávolságú eszközei (SRD) H31

2. számú melléklet a 2/2001. (I. 31.) MeHVM rendelethez


A 9. § (2) bekezdésének f) pontjában
és a 15. § (1) bekezdésének d) pontjában hivatkozott, nem harmonizált frekvencián
vagy frekvenciasávban működő rádióberendezések
----------------
Frekvencia vagy frekvenciasáv Rádióberendezés megnevezése FNFT7 lábjegyzet száma
----------------
2275 Hz Veszélyhelyzetben lévő személyek felkutatására szolgáló eszközök (SRD) H1
9 kHz alatt Kis hatótávolságú induktív eszközök (SRD) H2
3155–3195 kHz Vezetéknélküli hallókészülékek H22
7400–8800 kHz Kis hatótávolságú induktív eszközök (SRD) H4
26545 kHz, 26595 kHz, 26645 kHz, 26695 kHz, 26745 kHz, 27445 kHz, 27495 kHz, 27545 kHz, 27595 kHz, 27645 kHz Távmérő, távirányító, távjelző és vagyonvédelmi célú, keskenysávú kis hatótávolságú eszközök (SRD) H35
26957–27283 kHz Kis hatótávolságú induktív eszközök (SRD) H4
26957–27283 kHz Távmérő, távirányító, riasztó, adatátviteli és hasonló célú kis hatótávolságú eszközök (SRD) H31
26995 kHz, 27045 kHz, 27095 kHz, 27145 kHz, 27195 kHz Játékvezérlő kis hatótávolságú eszközök (SRD) H37
26995 kHz, 27045 kHz, 27095 kHz, 27145 kHz, 27195 kHz Modellirányító kis hatótávolságú eszközök (SRD) H37A
26995 kHz, 27045 kHz, 27095 kHz, 27145 kHz, 27195 kHz Távmérő, távirányító, távjelző és vagyonvédelmi célú, keskenysávú kis hatótávolságú eszközök (SRD) H37B
34,9–38,5 MHz Analóg és digitális szögmodulációs eljárást használó vezetéknélküli mikrofonok H40
34,995–35,225 MHz Légimodell-irányító kis hatótávolságú eszközök (SRD) H37A
40,66–40,7 MHz Távmérő, távirányító, riasztó, adatátviteli és hasonló célú kis hatótávolságú eszközök (SRD) H31
40,665 MHz 40,675 MHz, 40,685 MHz, 40,695 MHz, Modellirányító kis hatótávolságú eszközök (SRD) H37A
40,665 MHz, 40,675 MHz, 40,685 MHz, 40,695 MHz Távmérő, távirányító, távjelző és vagyonvédelmi célú, keskenysávú kis hatótávolságú eszközök (SRD) H37B
146–149,9 MHz Analóg és digitális szögmodulációs eljárást használó vezetéknélküli mikrofonok kis hatótávolságú eszközei (SRD) H65
169,4125– 169,8125 MHz Páneurópai közcélú rádiós személyhívó rendszer (ERMES, POCSAG) rádiós végberendezései H78
174–216 MHz Analóg és digitális szögmodulációs eljárást használó vezetéknélküli mikrofonok H79A
216–222 MHz Analóg és digitális szögmodulációs eljárást használó vezetéknélküli mikrofonok kis hatótávolságú eszközei (SRD) H65
318 MHz Épületen belüli kisteljesítményű távjelző berendezések és gépkocsi biztonságtechnikai eszközök H85
402–405 MHz Nagyon kis teljesítményű aktív orvosi implantátumok H86A
433,05–434,79 MHz Vezetéknélküli hangfrekvenciás felhasználások kis hatótávolságú eszközei (SRD) H31
433,05–434,79 MHz Távmérő, távirányító, távjelző és vagyonvédelmi célú kis hatótávolságú eszközök (SRD) H37B
455,16–457,38/ 465,16–467,38 MHz, 458,56–460/ 468,56–470 MHz Módosított NMT 450 országos közcélú mozgó rádiótávközlő rendszer rádiós végberendezései H100
470–862 MHz Analóg és digitális szögmodulációs eljárást használó vezetéknélküli mikrofonok H79A
863–865 MHz Analóg és digitális szögmodulációs eljárást használó vezetéknélküli mikrofonok H112A
863–865 MHz Vezetéknélküli hangfrekvenciás felhasználások kis hatótávolságú eszközei (SRD) H112A
869,4–869,65 MHz Távmérő, távirányító, riasztó, adatátviteli és hasonló célú kis hatótávolságú eszközök (SRD) H114
1525–1544 MHz, 1555–1559 MHz Műholdas mozgószolgálat keretében adatátviteli célú, valamint együttes beszéd- és adatátviteli célú űrtávközlési rendszerek (Inmarsat-A, -B, -C, -D, -M, -phone, EMS-MSSAT, -PRODAT) rádiós végberendezései, kivéve az Inmarsat-A, -B és -C rendszerű hajó földi állomásokat H130
1545–1555 MHz, 1646,5–1656,5 MHz, Műholdas mozgószolgálat keretében légijárművek együttes beszéd- és adatátviteli célú űrtávközlési rendszereinek (Inmarsat-Aero) rádiós végberendezései H132
1575,42 MHz Műholdas rádiónavigáció szolgálat keretében működő globális helymeghatározó rendszer vevőberendezései H133A
1670–1675/ 1800–1805 MHz Repülőgépes földfelszíni távközlő rendszer (TFTS) rádiós végberendezései H134
1785–1800 MHz Analóg és digitális szögmodulációs eljárást használó vezetéknélküli mikrofonok H79A
2400–2446,5 MHz Távmérő, távirányító, riasztó, adatátviteli és hasonló célú kis hatótávolságú eszközök (SRD), videoátviteli alkalmazások (kamera-összeköttetések) kis hatótávolságú eszközei (SRD) H31
2400–2483,5 MHz Kiskapacitású (64 kbit/s–2 Mbit/s) digitális kiterjesztett spektrumú pont-pont és pont-többpont rendszerek kis hatótávolságú eszközei (SRD) H151
2400–2483,5 MHz Mozgásérzékelő és riasztó kis hatótávolságú eszközök (SRD) H152
2446–2454 MHz Automatikus konténer és vasútikocsi-azonosító (AVI) rendszerek kis hatótávolságú eszközei (SRD) H153
2454–2483,5 MHz Távmérő, távirányító, riasztó, adatátviteli és hasonló célú kis hatótávolságú eszközök (SRD), kültéri videoátviteli alkalmazások (kamera-összeköttetések) kis hatótávolságú eszközei (SRD) H31
5150–5250 MHz Nagysebességű rádiós helyi hálózatok (HIPERLAN) kis hatótávolságú eszközei (SRD) H159
5725–5875 MHz Távmérő, távirányító, riasztó, adatátviteli és hasonló célú kis hatótávolságú eszközök (SRD), videoátviteli alkalmazások (kamera-összeköttetések) kis hatótávolságú eszközei (SRD) H31
5725–5875 MHz Kiskapacitású (64 kbit/s–2 Mbit/s) digitális kiterjesztett spektrumú pont-pont és pont-többpont rendszerek kis hatótávolságú eszközei (SRD) H151
5795–5815 MHz Közúti közlekedés telematikai (RTT) rendszereinek közút-jármű összeköttetéseket szolgáló kis hatótávolságú eszközei (SRD) H161
9200–9975 MHz 10,5–10,6 GHz Mozgásérzékelő és riasztó kis hatótávolságú eszközök (SRD) H152
10,7–11,7 GHz, 12,5–12,75 GHz EUTELTRACS műholdas földi mozgószolgálati rendszer földi állomásainak rádiós végberendezései H178
13,4–14 GHz Mozgásérzékelő és riasztó kis hatótávolságú eszközök (SRD) H152
14–14,25 GHz EUTELTRACS műholdas földi mozgószolgálati rendszer földi állomásainak rádiós végberendezései H178
17,1–17,3 GHz Nagysebességű rádiós helyi hálózatok (HIPERLAN) kis hatótávolságú eszközei (SRD) H187
24–24,25 GHz Távmérő, távirányító, riasztó, adatátviteli és hasonló célú kis hatótávolságú eszközök (SRD), videoátviteli alkalmazások (kamera-összeköttetések) kis hatótávolságú eszközei (SRD) H31
24–24,25 GHz Kiskapacitású (64 kbit/s–2 Mbit/s) digitális kiterjesztett spektrumú pont-pont és pont-többpont rendszerek kis hatótávolságú eszközei (SRD) H151
24,05–24,25 GHz Mozgásérzékelő és riasztó kis hatótávolságú eszközök (SRD) H152
61–61,5 GHz Távmérő, távirányító, riasztó, adatátviteli és hasonló célú kis hatótávolságú eszközök (SRD), videoátviteli alkalmazások (kamera-összeköttetések) kis hatótávolságú eszközei (SRD) H31
61–61,5 GHz Kiskapacitású (64 kbit/s–2 Mbit/s) digitális kiterjesztett spektrumú pont-pont és pont-többpont rendszerek kis hatótávolságú eszközei (SRD) H151
63–64 GHz Közúti közlekedés telematikai (RTT) rendszereinek jármű-jármű összeköttetéseket szolgáló kis hatótávolságú eszközei (SRD) H200
76–77 GHz Közúti közlekedés telematikai (RTT) rendszereinek jármű-radarberendezései H201
122–123 GHz, 244–246 GHz Távmérő, távirányító, riasztó, adatátviteli és hasonló célú kis hatótávolságú eszközök (SRD), videoátviteli alkalmazások (kamera-összeköttetések) kis hatótávolságú eszközei (SRD) H31

3. számú melléklet a 2/2001. (I. 31.) MeHVM rendelethez


A 9. § (2) bekezdésének b) pontjában hivatkozott, frekvenciakiosztási tervvel rendelkező rádió-távközlési szolgálatok

Földfelszíni rádió-távközlési szolgálatok:
1. légiforgalmi mozgószolgálat (R és OR),
2. légiforgalmi rádiónavigáció,
3. rádiólokáció (légijármű-fedélzeti berendezések),
4. tengeri mozgószolgálat,
5. tengeri rádiónavigáció szolgálat.

Űrtávközlési szolgálatok:
1. műholdas légiforgalmi mozgószolgálat (R és OR),
2. műholdas légiforgalmi rádiónavigáció,
3. műholdas tengeri mozgó szolgálat,
4. műholdas tengeri rádiónavigáció.

4. számú melléklet a 2/2001. (I. 31.) MeHVM rendelethez


A 10. § (1) bekezdésében hivatkozott műszaki terv előírt tartalma

1. Rádióállomás, hálózat műszaki terve az alábbiakat kell, hogy tartalmazza:
a) az igényelt frekvencia vagy frekvenciák, csatornaosztás (a polarizációval együtt), illetve frekvenciasáv, sávszélesség,
b) a frekvenciahasználat célja, a tervezett szolgáltatás leírása,
c) az antennatornyok használatbavételi engedélyeinek másolata,
d) a bázisállomások használatára kötött megállapodások másolata,
e) besugárzási terv (mikrohullámú hálózat esetében nem szükséges),
f) a rádióállomás vagy hálózat rendeltetése, felépítése, forgalmi és kapacitási adatai,
g) a rádióállomások létesítési és sugárzási jellemzői,
h) más hálózattal való összekapcsolásra vonatkozó igény,
i) a zavarvizsgálatok eredménye és értékei,
j) a nemzetközi koordináció lefolytatásához szükséges adatok,
k) a rádióberendezések, antennák típusa, műszaki adatai,
l) a tervezési módszer leírása,
m) építési korlátozás igénye esetén az azt igazoló számítások, illetőleg terv,
n) a tervezői jogosultságot igazoló okirat másolata,
o) a hatósági nyilvántartáshoz szükséges adatszolgáltatás.

2. Mikrohullámú hálózat műszaki tervének az 1. pontban felsoroltakon kívül a következőket is tartalmaznia kell:
a) a hálózat, összeköttetések nyomvonalterve, telephelyek leírása,
b) a tápvonalak típusa, műszaki adatai,
c) a mikrohullámú hálózat, összeköttetések rendszertechnikája,
d) rajzok (az összeköttetések nyomvonalvázlata, frekvencia- és polarizációterve, rendszertechnikai vázlatterve, terepmetszetek).

5. számú melléklet a 2/2001. (I. 31.) MeHVM rendelethez


A 19. §-ban és a 25. §-ban hivatkozott nemzetközi megállapodások a légi, tengeri, belvízi, vasúti és közúti mozgószolgálatokra, illetőleg rádiónavigáció szolgálatokra vonatkozóan

– A Nemzetközi Távközlési Egyesület 1992. évi genfi Meghatalmazottak Rendkívüli Értekezletén aláírt záróokmánya [kihirdetve a 191/1997. (XI. 4.) Korm. rendelettel].
– A belvízi hajózási rádiótelefon szolgálatokra vonatkozó regionális megállapodás (Basel, 2000. április 6.).
– Egyezmény a dunai hajózás rendjének tárgyában (kihirdetve az 1949. évi XIII. törvénnyel).
– A világméretű tengeri vész- és biztonsági rendszerről (GMDSS) szóló megállapodás.
– A nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény és annak módosítása (kihirdetve az 1971. évi 25. törvényerejű rendelettel).
– A világméretű műholdas mozgó személyi távközlésről szóló Egyetértési Nyilatkozat (GMPCS MoU) és Megállapodások.

6. számú melléklet a 2/2001. (I. 31.) MeHVM rendelethez


A 24. § (1) bekezdésének a) pontjában hivatkozott üzemeltetési igazolás

Engedélyes neve:

 

Rádióengedély száma:

 

Rádióengedély érvényessége:

 

Hatósági kód:

 

(engedélyes kód/hálózati kód/állomás kód)

Berendezés típusa:

 

Maximális kisugárzott teljesítmény (dBW):

 

Üzemi frekvenciák (csatornák)

Adó/Vevő:

 

 

 

 

 

 



..............
Dátum

Kiállító neve és aláírása: .....................

Függelék
a 2/2001. (I. 31.) MeHVM rendelethez


Ez a rendelet megfelel a rádióberendezések egyedi rádióengedélyezés alóli felmentésére, illetőleg szabad cirkulációjára és használatára vonatkozó következő CEPT dokumentumoknak:

ERC/DEC/(95)01 Az ERC 1995. december 1-jei Határozata a rádióberendezéseknek a CEPT tagországaiban való szabad cirkulációjáról (kivéve az Euteltracs rendszer Omnitracs végberendezéseit, valamint az Inmarsat-C és -M végberendezéseket).
ERC/DEC/(97)11 Az ERC 1997. december 5-i Határozata a DCS 1800 mozgó végberendezéseinek a CEPT tagországaiban való szabad cirkulációjáról és használatáról, amely az ERC/DEC/(95)01 Határozat alkalmazási körét bővíti.
ERC/DEC/(98)12 Az ERC 1998. november 23-i Határozata a földfelszíni mozgószolgálatban használt Inmarsat-D végberendezéseknek az egyedi rádióengedélyezés alóli felmentéséről.
ERC/DEC/(98)13 Az ERC 1998. november 23-i Határozata a földi mozgószolgálatban használt Inmarsat-C végberendezéseknek az egyedi rádióengedélyezés alóli felmentéséről.
ERC/DEC/(98)14 Az ERC 1998. november 23-i Határozata a földi mozgószolgálatban használt Inmarsat-M végberendezéseknek az egyedi rádióengedélyezés alóli felmentéséről.
ERC/DEC/(98)15 Az ERC 1998. november 23-i Határozata az EUTELTRACS rendszer Omnitracs végberendezéseinek az egyedi rádióengedélyezés alóli felmentéséről.
ERC/DEC/(98)16 Az ERC 1998. november 23-i Határozata a CEPT PR 27 berendezéseknek az egyedi rádióengedélyezés alóli felmentéséről.
ERC/DEC/(98)18 Az ERC 1998. november 23-i Határozata a földi mozgószolgálatban használt EMS-PRODAT végberendezéseknek az egyedi rádióengedélyezés alóli felmentéséről.
ERC/DEC/(98)19 Az ERC 1998. november 23-i Határozata a földi mozgószolgálatban használt EMS-MSSAT végberendezéseknek az egyedi rádióengedélyezés alóli felmentéséről.
ERC/DEC/(98)20 Az ERC 1998. november 23-i Határozata a GSM mozgó végberendezéseknek az egyedi rádióengedélyezés alóli felmentéséről.
ERC/DEC/(98)21 Az ERC 1998. november 23-i Határozata a DCS 1800 (más néven: GSM 1800) mozgó végberendezéseknek az egyedi rádióengedélyezés alóli felmentéséről.
ERC/DEC/(98)22 Az ERC 1998. november 23-i Határozata a DECT berendezéseknek az egyedi rádióengedélyezés alóli felmentéséről, kivéve a berendezéseknek a közcélú hozzáférést biztosító állandóhelyű részeit.
ERC/DEC/(98)23 Az ERC 1998. november 23-i Határozata az ERMES személyhívó vevőknek az egyedi rádióengedélyezés alóli felmentéséről.
ERC/DEC/(98)26 Az ERC 1998. november 23-i Határozata a PMR 446 berendezéseknek az egyedi rádióengedélyezés alóli felmentéséről.
ERC/DEC/(98)27 Az ERC 1998. november 23-i Határozata a PMR 446 berendezéseknek a CEPT tagországaiban való szabad cirkulációjáról és használatáról, amely az ERC/DEC/(95)01 Határozat alkalmazási körét bővíti.
ERC/DEC/(98)29 Az ERC 1998. november 23-i Határozata a földi mozgószolgálatban használt Inmarsat-telefon (más néven: Inmarsat mini-M) végberendezéseknek az egyedi rádióengedélyezés alóli felmentéséről.
ERC/DEC/(99)18 Az ERC 1999. november 29-i Határozata a földi mozgószolgálatban használt Inmarsat-B végberendezéseknek az egyedi rádióengedélyezés alóli felmentéséről.
ERC/DEC/(99)20 Az ERC 1999. november 29-i Határozata a földi mozgószolgálatban használt Inmarsat-M4 végberendezéseknek az egyedi rádióengedélyezés alóli felmentéséről.
1

Az egységes hírközlési hatóságról, valamint egyes hírközlést érintő jogszabályok módosításáról szóló 232/1997. (XII. 12.) Korm. rendelet.

2

A Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatának megállapításáról szóló 221/1999. (XII. 29.) Korm. rendelet.

3

A vezeték nélküli távközlési építmény által kibocsátott elektromágneses sugárzás egészségügyi határértékeiről szóló 32/2000. (XI. 16.) EüM rendelet.

4

A vezeték nélküli távközlési építmény által kibocsátott elektromágneses sugárzás egészségügyi határértékeiről szóló 32/2000. (XI. 16.) EüM rendelet.

5

1973. évi 7. törvényerejű rendelet a diplomáciai vagy egyéb mentesség esetén szükséges eljárásról.

6

A Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatának megállapításáról szóló 221/1999. (XII. 29.) Korm. rendelet.

7

A Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatának megállapításáról szóló 221/1999. (XII. 29.) Korm. rendelet.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás