Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

25/2001. (VIII. 3.) KöViM rendelet

egyes közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszteri rendeletek módosításáról

2001.08.11.

A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény végrehajtására kiadott 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendelet 106. §-ának (3) bekezdésében, továbbá a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 87. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § (1) A hadköteleseknek a rendkívüli állapot idején polgári munkakörükben való meghagyásának követelményeiről szóló (14/1994. (III. 29.) KHVM rendelet (a továbbiakban: Hr.) 1. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

,,(1) A rendelet hatálya a Közlekedési és Vízügyi Minisztériumra (a továbbiakban: minisztérium) és az 1. számú mellékletben meghatározott, valamint a minisztérium által e rendelet kiadását követően egyedi kijelölés alapján bevont szervekre terjed ki.''

(2) A Hr. 7. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

,,(3) A 2001. január 15-i állapot szerint a meghagyásba bevont szervek körét az 1. számú melléklet tartalmazza.''

(3) A Hr. 1. számú melléklete helyébe e rendelet 1. számú melléklete lép.

2. § (1) A lakások és a helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény végrehajtásáról kiadott 7/1995. (V. 30.) KHVM rendelet (a továbbiakban: Lr.) 1. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

,,(1) E rendelet szabályait kell alkalmazni a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium és az e rendelet 1. számú mellékletében felsorolt közlekedési és vízügyi költségvetési szervek (a továbbiakban együtt: kv. szerv) rendelkezése alatt álló lakások (a továbbiakban: lakás) és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek (a továbbiakban: helyiség) bérletére, használatára és elidegenítésére.''

(2) Az Lr.-ben a ,,khv. szerv'' kifejezés helyébe ,,kv. szerv'' kifejezés lép.

(3) Az Lr. 1. számú melléklete helyébe e rendelet 2. számú melléklete lép.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

Manninger Jenő s. k.,
közlekedési és vízügyi minisztériumi
politikai államtitkár

1. számú melléklet a 25/2001. (VIII. 3.) KöViM rendelethez


A minisztérium által meghagyásba bevont szervek jegyzéke
------------------
A szerv megnevezése, Telephely
------------------

II. KATEGÓRIA

Budapest

1. Magyar Államvasutak (MÁV) Rt. (a forgalommal és a helyreállítással foglalkozó szervei)
1062 Budapest, Andrássy út 73–75.

2. Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Rt. (a forgalommal és a helyreállítással foglalkozó szervei)
1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 1.

III. KATEGÓRIA

Budapest

1. Állami Autópálya Kezelő Rt.
1024 Budapest, Lajos u. 74–76.

2. Alföld Koncessziós Autópálya Rt.
1036 Budapest, Lajos u. 26.

3. Állami Közúti Műszaki és Információs Kht.
1024 Budapest, Fényes Elek u. 7–13.

4. Autó-Topor Közhasznú Társaság
1142 Budapest, Dorozsmai út 203.

5. Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Szervezet (ÁBKSZ) Közhasznú Társaság
1211 Budapest, Szabadkikötő út 4.

6. Budapesti Közlekedési Felügyelet
1061 Budapest, Andrássy út 8.

7. Duna Trans Fuvarozó Kft.
1119 Budapest, Üllői út 174.

8 Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Rt. a forgalommal és a helyreállítással nem közvetlenül foglalkozó szervei
1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 1.

9. Hungarocamion Nemzetközi Autóközlekedési Rt.
1239 Budapest, Nagykőrösi út 351.

10. Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság
1088 Budapest, Rákóczi út 41.

11. Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Tartalékgazdálkodási Közhasznú Társaság
1077 Budapest, Dob u. 75–81.

12. Közlekedési Főfelügyelet
1073 Budapest, Teréz körút 38.

13. Közlekedési Múzeum
1146 Budapest, Városligeti körút 11.

14. Közlekedéstudományi Intézet Rt.
1119 Budapest, Thán Károly u. 3–5.

15. Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság (LRI)
1185 Budapest, Ferihegyi repülőtér

16. Légügyi Igazgatóság
1185 Budapest, Ferihegyi repülőtér

17. Magyar Államvasutak (MÁV) Rt. a forgalommal és a helyreállítással nem közvetlenül foglalkozó szervei
1062 Budapest, Andrássy út 73–75.

18. Magyar Hajózási Rt. (MAHART)
1052 Budapest, Apáczai Csere J. u. 11.

19. Magyar Légiközlekedési Rt. (MALÉV)
1051 Budapest, Roosevelt tér 2.

20. Nemzeti Autópálya Rt.
1036 Budapest, Lajos u. 78–80.

21. Országos Vízügyi Főigazgatóság
1012 Budapest, Márvány u. 1.

22. Pest Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság
1024 Budapest, Fényes Elek u. 7–13.

23. PRIMAUT Gépjárműjavító Rt.
1134 Budapest, Váci út 45.

24. SPIRÁL Autó Rt.
1134 Budapest, Szabolcs u. 32–34.

25. UNIVERZUM Zugló Autó Kft.
1142 Budapest, Miskolci u. 157.

26. Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság (UKIG)
1024 Budapest, Fényes Elek u. 7–9.

27. Út-, Vasúttervező Rt. (UVATERV)
1016 Budapest, Krisztina krt. 99.

28. Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ Rt. (VITUKI)
1095 Budapest, Kvassay Jenő u. 1.

29. VOLÁNBUSZ Közlekedési Rt.
1134 Budapest, Szabolcs u. 17.

30. VOLÁN ELEKTRONIKA Rt.
1113 Budapest, Karolina u. 56.

31. VOLÁNPACK Rt.
1108 Budapest, Kozma u. 8.

32. VOLÁNSPEC Különleges Szállítmányozó és Szolgáltató Rt.
1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 210.

33. VOLÁN TEFU Rt.
1149 Budapest, Mogyoródi út 32.

Baranya megye

1. Baranya Megyei Közlekedési Felügyelet
7634 Pécs, Hengermalom u. 12.

2. Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság
7623 Pécs, Köztársaság tér 7.

3. Pannonautó Rt.
7632 Pécs, Siklósi u. 33.

4. Pannon Volán Rt.
7632 Pécs, Siklósi u. 1.

5. Baranya Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság
7623 Pécs, Köztársaság tér 5.

Bács-Kiskun megye

1. Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság
6500 Baja, Széchenyi u. 2/C

2. Bács-Kiskun Megyei Közlekedési Felügyelet
6000 Kecskemét, István király krt. 19/A

3. Bács Volán Rt.
6500 Baja, Nagy István u. 39.

4. Bács-Kiskun Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság
6000 Kecskemét, Bocskai u. 5.

5. Kunság Volán Rt.
6000 Kecskemét, Csáktornyai u. 6.

Békés megye

1. Békés Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság
5600 Békéscsaba, Szabadság tér 7–9.

2. Békés Megyei Közlekedési Felügyelet
5600 Békéscsaba, Szarvasi út 107.

3. Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság
5700 Gyula, Városház u. 26.

4. Körös Volán Rt.
5600 Békéscsaba, Szarvasi út 103.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

1. Borsodi Autójavító Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
3526 Miskolc, Zsolcai kapu 9–11.

2. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közlekedési Felügyelet
3527 Miskolc, József A. u. 20.

3. Borsod Volán Rt.
3527 Miskolc, József A. u. 70.

4. Borsod Volán Tisza Trans Kft.
3580 Tiszaújváros, Debreceni út

5. Északmagyarországi Regionális Vízművek Rt.
3700 Kazincbarcika, Tardonai u. 1.

6. Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság
3530 Miskolc, Vörösmarty u. 77.

7. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság
3529 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 173.

8. Siló-Tank Kft.
3701 Kazincbarcika, Mucsonyi u. 1.

Csongrád megye

1. Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság
6720 Szeged, Stefánia út 4.

2. Csondrád Megyei Közlekedési Felügyelet
6723 Szeged, Berlini krt. 16.

3. Csongrád Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú
Társaság
6721 Szeged, Juhász Gyula u. 9.

4. Tisza Volán Rt.
6727 Szeged, Bakay N. u. 48.

Fejér megye

1. Alba Volán Rt.
8000 Székesfehérvár, Börgöndi u. 14.

2. Fejér Megyei Közlekedési Felügyelet
8000 Székesfehérvár, Sárkeresztúri u. 12.

3. Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság
8000 Székesfehérvár, Balatoni u. 6.

4. Fejér Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság
8000 Székesfehérvár, Berényi út 13.

Győr-Moson-Sopron megye

1. Autófenntartó és Ipari Termelő Rt.
9027 Győr, Budai u. 2–8.

2. Északdunántúli Vízügyi Igazgatóság
9021 Győr, Árpád út 28–32.

3. Győr-Moson-Sopron Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság
9022 Győr, Batthyány tér 8.

4. Győr-Moson-Sopron Megyei Közlekedési Felügyelet
9001 Győr, Fehérvári út 75.

5. Kisalföld Autópálya Rt.
9155 Lébény (Csomópont)

6. Kisalföld Volán Rt.
9027 Győr, Ipar u. 99.

Hajdú-Bihar megye

1. Debreceni Autójavító Rt.
4003 Debrecen, Balmazújváros út 14.

2. Hajdú-Bihar Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság
4025 Debrecen, Barna u. 15.

3. Hajdú-Bihar Megyei Közlekedési Felügyelet
4028 Debrecen, Bartók Béla út 115.

4. Hajdú Volán Rt.
4031 Debrecen, Szoboszlói út 4–6.

5. Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
4025 Debrecen, Hatvani u. 8–10.

Heves megye

1. Agria Volán Rt.
3300 Eger, Mátyás király u. 134.

2. Heves Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság
3300 Eger, Deák F. u. 49.

3. Hatvani Volán Rt.
3000 Hatvan, Bercsényi u. 82.

4. Heves Megyei Közlekedési Felügyelet
3300 Eger, Széchenyi u. 47.

5. Mátra Volán Rt.
3200 Gyöngyös, Pesti u. 74.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

1. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közlekedési
Felügyelet
5000 Szolnok, Indóház u. 8.

2. Jászkun Volán Rt.
5000 Szolnok, Nagysándor J. u. 24.

3. Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság
5000 Szolnok, Ságvári krt. 12.

4. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közútkezelő Közhasznú Társaság
5000 Szolnok, Petőfi u. 7–11.

5. Tiszamenti Vízmű Rt.
5000 Szolnok, Kossuth L. u. 5.

Komárom-Esztergom megye

1. Északdunántúli Vízmű Rt.
2800 Tatabánya, Sárberek u. 100.

2. Komárom-Esztergom Megyei Közlekedési Felügyelet
2800 Tatabánya, Táncsics Mihály u. 1/D

3. Komárom-Esztergom Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság
2800 Tatabánya, Táncsics Mihály u. 1/C

4. Vértes Volán Rt.
2800 Tatabánya, Csaba u. 19.

Nógrád megye

1. Nógrád Megyei Közlekedési Felügyelet
3100 Salgótarján, Csokonai u. 1/A

2. Nógrád Volán Rt.
3100 Salgótarján, Rákóczi u. 274.

3. Nógrád Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság
3100 Salgótarján, Meredek u. 31.

Pest megye

1. Dunamenti Regionális Vízmű Rt.
2600 Vác, Híradó út 3.

2. Pest Megyei Közlekedési Felügyelet
1141 Budapest, Komócsy u. 17–19.

Somogy megye

1. Balatonai Autószerviz Kft.
8600 Siófok, Fő u. 2.

2. Dunántúli Regionális Vízmű Rt.
8600 Siófok, Tanácsház u. 7.

3. Somogy Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság
7400 Kaposvár, Szántó u. 19.

4. Kapos Volán
7400 Kaposvár, Füredi u. 180.

5. MAHART Balatoni Hajózási Kft.
8600 Siófok, Krúdy sétány 2.

6. Somogy Megyei Közlekedési Felügyelet
7400 Kaposvár, Vásártér u. 2.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

1. Felsőtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság
4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 19.

2. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság
4400 Nyíregyháza, Búza tér 20–21.

3. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közlekedési Felügyelet
4400 Nyíregyháza, Hatzel tér 10.

4. Szabolcs Volán Rt.
4400 Nyíregyháza, Korányi F. u. 12.

Tolna megye

1. Gemenc Volán Rt.
7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 4.

2. Tolna Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság
7100 Szekszárd, Liszt F. tér 1.

3. Tolna Megyei Közlekedési Felügyelet
7100 Szekszárd, Kiskorzó tér 3.

Vas megye

1. Nyugatdunántóli Vízügyi Igazgatóság
9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2.

2. Vas Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság
9700 Szombathely, Wesselényi u. 7.

3. Vas Megyei Közlekedési Felügyelet
9700 Szombathely, Wesselényi u. 7.

4. Vasi Volán Rt.
9700 Szombathely, Körmendi u. 92.

Veszprém megye

1. Bakony Volán Rt.
8500 Pápa, Celli u.

2. Balaton Volán Rt.
8200 Veszprém, Pápai u. 30.

3. Halimbai Volán Kft.
8452 Halimba, Cseres

4. Somló Volán Kft.
8400 Ajka, Hársfa u. 7.

5. Veszprém Megyei Közlekedési Felügyelet
8200 Veszprém, Kistó u. 1.

6. Veszprém Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság
8200 Veszprém, Mártírok u. 1.

7. Geovolán Kft.
8451 Ajka-Padragkút, Kossuth u. 280.

Zala megye

1. Zala Megyei Közlekedési Felügyelet
8900 Zalaegerszeg, Pintér M. u. 22.

2. Zala Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság
8900 Zalaegerszeg, Köztársaság u. 1.

3. Zala Volán Rt.
8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 16.

2. számú melléklet a 25/2001. (VIII. 3.) KöViM rendelethez


1. Közlekedési és Vízügyi Minisztérium
2. Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Tartalékgazdálkodási Kht.
3. Magyar Űrkutatási Iroda

Közlekedési szervek:
4. Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság
5. Közlekedési Főfelügyelet
6. Fővárosi Közlekedési Felügyelet
7. Baranya Megyei Közlekedési Felügyelet
8. Bács-Kiskun Megyei Közlekedési Felügyelet
9. Békés Megyei Közlekedési Felügyelet
10. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közlekedési Felügyelet
11. Csongrád Megyei Közlekedési Felügyelet
12. Fejér Megyei Közlekedési Felügyelet
13. Győr-Moson-Sopron Megyei Közlekedési Felügyelet
14. Hajdú-Bihar Megyei Közlekedési Felügyelet
15. Heves Megyei Közlekedési Felügyelet
16. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közlekedési Felügyelet
17. Komárom-Esztergom Megyei Közlekedési Felügyelet
18. Nógrád Megyei Közlekedési Felügyelet
19. Pest Megyei Közlekedési Felügyelet
20. Somogy Megyei Közlekedési Felügyelet
21. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közlekedési Felügyelet
22. Tolna Megyei Közlekedési Felügyelet
23. Vas Megyei Közlekedési Felügyelet
24. Veszprém Megyei Közlekedési Felügyelet
25. Zala Megyei Közlekedési Felügyelet
26. Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság
27. Autópálya Igazgatóság
28. Békéscsabai Közúti Igazgatóság
29. Budapesti Közúti Igazgatóság
30. Debreceni Közúti Igazgatóság
31. Egri Közúti Igazgatóság
32. Győri Közúti Igazgatóság
33. Kaposvári Közúti Igazgatóság
34. Kecskeméti Közúti Igazgatóság
35. Miskolci Közúti Igazgatóság
36. Nyíregyházi Közúti Igazgatóság
37. Pécsi Közúti Igazgatóság
38. Salgótarjáni Közúti Igazgatóság
39. Szegedi Közúti Igazgatóság
40. Szekszárdi Közúti Igazgatóság
41. Székesfehérvári Közúti Igazgatóság
42. Szolnoki Közúti Igazgatóság
43. Szombathelyi Közúti Igazgatóság
44. Tatabányai Közúti Igazgatóság
45. Veszprémi Közúti Igazgatóság
46. Zalaegerszegi Közúti Igazgatóság
47. Közlekedési Múzeum

Vízügyi szervek:
48. Országos Vízügyi Főigazgatóság
49. Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság
50. Alsó-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság
51. Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság
52. Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság
53. Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság
54. Felső-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság
55. Körös Vidéki Vízügyi Igazgatóság
56. Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság
57. Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság
58. Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság
59. Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság
60. Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
61. Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet
62. Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény
63. Országos Vízügyi Főigazgatóság üdülője

Vasútegészségügyi szervek:
64. MÁV Kórház és Központi Rendelőintézet, Budapest
65. Budai MÁV Kórház
66. MÁV Kórház és Rendelőintézet, Szolnok
67. Vasútegészségügyi Ellátó Szolgálat
68. MÁV Közegészségügyi Intézet, Budapest
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás