28/2001. (II. 15.) Korm. rendelet
2001.05.01.
,,(8) Rendkívüli időjárás, természeti körülmények (havazás, jegesedés, árvíz stb.) esetén a közúti járműveknek a Magyar Köztársaság területére történő beléptetése – külön jogszabály1 alapján – feltételhez köthető vagy korlátozható.''
(Az elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák:)
,,a) ,,Elsőbbségadás kötelező'' (9. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az útkereszteződésben elsőbbséget kell adni a keresztező (betorkolló) úton – illetőleg, ha a jelzőtábla alatt az útkereszteződés alaprajzi vázlatát feltüntető kiegészítő tábla van, az ezen vastag vonallal jelzett úton (10. ábra) – érkező jármű részére. Ha a kiegészítő táblán a kerékpár-közlekedésre utaló jelzés van (10/a. ábra), abban az esetben az úttest kerékpár-közlekedés céljára burkolati jellel kijelölt részén áthaladó kerékpáros részére elsőbbséget kell adni.''

10/a. ábra
(Az utasítást adó jelzőtáblák:)
,,a) ,,Kötelező haladási irány'' (17–19. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az útkereszteződésben a táblán lévő nyíl (nyilak) által jelzett irányban (irányok valamelyikében) kell továbbhaladni. A tábla alatt elhelyezett autóbuszt vagy kerékpárt és nyilat (nyilakat) mutató kiegészítő tábla (18/d. ábra) azt jelzi, hogy az menetrend szerint közlekedő autóbusz vagy a kerékpáros a jármű jelképét feltüntető kiegészítő táblán lévő nyíl (nyilak) által jelzett irányban haladhat tovább.''

18/d. ábra
(Az utasítást adó jelőtáblák:)
„g/1. ,,Gyalogos övezet (zóna)'' (26/h. ábra); a jelzőtábla olyan terület kezdetét jelzi, amelynek útjai a gyalogosok közlekedésére szolgálnak; jármű közlekedése a gyalogos övezetben tilos. Ha a tábla alatt időszakot megjelölő kiegészítő tábla van – a jelzett időszakon kívül – az ott lakók járművei, illetőleg az út kezelője által kiadott engedéllyel rendelkezők járművei, valamint a kerékpárosok – a gyalogosok veszélyeztetése nélkül – legfeljebb 10 km/óra sebességgel közlekedhetnek. A kiegészítő táblán jelzett időszakban az övezetben a várakozás tilos. A mozgáskorlátozott személyt szállító jármű – amennyiben ennek feltételei adottak – az övezetben közlekedhet és várakozhat.
h/1. ,,Gyalogos övezet (zóna) vége'' (26/i. ábra)
i/1. ,,Gyalogos és kerékpáros övezet (zóna)'' (26/j. ábra); a jelzőtábla olyan terület kezdetét jelzi, amelynek útjai a gyalogosok és a kerékpárosok közlekedésére szolgálnak, egyéb jármű közlekedése az övezetben tilos. Kerékpárosoknak, az út számukra burkolati jellel elválasztott vagy eltérő színű burkolattal megjelölt részén kell közlekedni, legfeljebb 20 km/óra sebességgel. Az út egyéb részein a kerékpárosok – a gyalogosok veszélyeztetése nélkül – legfeljebb 10 km/óra sebességgel közlekedhetnek. A kerékpárosok számára kijelölt útfelületen a gyalogosok nem közlekedhetnek. Ha a jelzőtábla alatt időszakot megjelölő kiegészítő tábla van – a jelzett időszakon kívül – az ott lakók járművei és a közútkezelő engedélyével rendelkezők járművei az övezetben legfeljebb 10 km/óra sebességgel közlekedhetnek. A kiegészítő táblán jelzett időszakban az övezetben a várakozás tilos. A mozgáskorlátozott személyt szállító jármű – amennyiben ennek feltételei adottak – az övezetben közlekedhet és várakozhat.
j/1. ,,Gyalogos és kerékpáros övezet (zóna) vége'' (26/k. ábra)
k) ,,Hólánc használata kötelező'' (26/l. ábra); a jelzőtábla azt jelzi, hogy az úton közlekedő járműnek (gépkocsi, mezőgazdasági vontató, lassú jármű) legalább egy hajtott tengelyén a gumiabroncsokat hólánccal kell felszerelni.
k/1. ,,Hólánc használata kötelező vége'' (26/m. ábra);
k/2. Ha a k) pontban említett jelzőtáblát közúti határátkelőhelyen helyezték el, csak azok a járművek léphetnek be a Magyar Köztársaság területére, amelyeken készenlétben van legalább egy hajtott tengely gumiabroncsainak felszereléséhez szükséges hólánc.''
,,(15) Ha az (1) bekezdés a), b), n) és z) pontjában említett jelzőtábla alatt az 59/a. ábra szerinti kiegészítő táblán autóbuszt és/vagy kerékpárt mutató ábra van, a jelzőtáblával jelzett tilalom a menetrend szerint közlekedő autóbuszra és/vagy kerékpárra nem vonatkozik.'' 
59/a. ábra
,,(10) A 17. § (1) bekezdés e) pontjában említett jelzőtáblák (113. és 114. ábra) és a 15. § (1) bekezdés c) pontjában említett jelzőtábla (61/a. ábra) alatt elhelyezett kiegészítő tábla (63/c. ábra) azt jelzi, hogy a jelzőtáblákkal meghatározott várakozási szabályokat megszegő járművet kerékbilincs alkalmazásával rögzíthetik.'' 
63/c. ábra
(A veszélyt jelző táblák:)
,,z/5. ,,Körforgalom'' (95/e. ábra); a tábla azt jelzi, hogy a következő útkereszteződésben körforgalmú forgalmi rend van.''

95/e. ábra
(A tájékoztatást adó jelzőtáblák a következők:)
,,c/1. ,,Zsákutca kerékpáros továbbhaladási lehetőséggel'' (106/a. ábra); a tábla azt jelzi, hogy kerékpáros részére a továbbhaladás lehetősége biztosított.
e/2. ,,Várakozási övezet (zóna)'' (112/d. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úton a várakozás megengedett vagy – 113. és 114. ábra szerinti kiegészítő táblán feltüntetett módon – a ,,Várakozási övezet (zóna) vége'' (112/e. ábra) jelzőtábláig a várakozás feltételekhez kötött.
f/1. ,,Kerékpáros közvetett kapcsolat'' (116/a. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az útkereszteződésnél a kerékpárosnak, amennyiben balra kíván továbbhaladni, a kerékpárról leszállva, a keresztező út menetirány szerinti jobb oldalán közlekedő járművekhez kell besorolnia és az útkereszteződésen áthaladnia.
g/2. ,,Kerékpársáv vége'' (117/b. ábra):
g/3. ,,Kerékpárosok által is használható autóbusz forgalmi sáv'' (117/c. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az autóbusz forgalmi sávon a kerékpárosok közlekedése is megengedett.
g/4. ,,Út melletti kerékpárút'' (117/d. és 117/e. ábra):
g/5. ,,Út melletti kerékpárút vége'' (117/f. ábra):
(A tájékoztatást adó jelzőtáblák a következők:)
,,d/1. ,,Taxiállomás'' (109/a. ábra); a tábla a személytaxi részére kijelölt várakozó helyet jelzi; a tábla alatt elhelyezett kiegészítő tábla jelezheti a taxiállomáson egy időben várakozó személytaxik megengedett számát.
e) ,,Várakozóhely'' (110. ábra); a tábla a járművek kijelölt várakozóhelyét jelzi, a tábla alatt elhelyezett kiegészítő tábla jelezheti a várakozó helyen kötelező elhelyezkedés módját (pl. a jobboldali kerekekkel a járdára állva kell várakozni) (111. ábra), illetőleg azt, hogy a várakozóhely kizárólag bizonyos járművek (pl. csak személygépkocsik 112. ábra, csak kerékpárok 112/c. ábra, mozgáskorlátozott személyt szállító jármű 115. ábra és 115/a. ábra) részére van fenntartva. Ahol a várakozást ellenőrző óra van, kiegészítő tábla (113. ábra) jelezheti azt az időszakot is, amelyben a várakozást ellenőrző óra (parkométer) vagy jegykiadó automata működtetése kötelező, kiegészítő tábla jelezheti azt is, hogy várakozni csak meghatározott időtartamig és a 41. § (4)–(5) bekezdésében foglaltak megtartásával szabad (113. és 114. ábra), a mozgáskorlátozottakat szállító járművek részére fenntartott várakozóhelyet kiegészítő tábla (115. ábra) vagy külön jelzőtábla (115/a. ábra) jelezheti.
g) ,,Autóbusz forgalmi sáv'' (117. ábra); a tábla az autóbusz forgalmi sáv kezdetét, az úttesten történő elhelyezkedését és a rajta közlekedők haladási irányát jelzi.
g/1. ,,Kerékpársáv'' (117/a. ábra); a tábla a kerékpársáv úttesten történő elhelyezkedését és a közlekedők haladási irányát jelzi.''
(A tájékoztatást adó jelzőtáblák a következők:)
,,s) ,,Lakott terület kezdete'' (131/a., 131/b., 131/c. ábra):''
131/a. ábra 131/b. ábra 131/c. ábra
,,t) ,,Lakott terület vége'' (132/a., 132/b., 132/c. ábra):''
132/a. ábra 132/b. ábra 132/c. ábra
,,(2)Az út mellett vagy közelében lévő egyes létesítményekről a 2. számú függelékben meghatározott – kék vagy barna alapszínű – jelzőtáblák adhatnak tájékoztatást.'' ,,(3) Ha az ,,Egyirányú forgalmú út'' jelzőtáblák (104. és 105. ábra) alatt elhelyezett kiegészítő táblán (105/a. ábra) autóbuszt és/vagy kerékpárt mutató ábra jelenik meg, az úttesten kijelölt kerékpársávon a kerékpáros vagy az autóbusz forgalmi sávon az autóbusz – a jelzőtáblán megjelölt iránnyal szemben – közlekedhet.
,,h/1. ,,Előretolt kerékpáros felállóhely balra bekanyarodó kerékpárosok számára'' (153/a. ábra); a forgalomirányító fényjelző készülékkel szabályozott útkereszteződésben az oda kerékpársávon érkező és balra bekanyarodó kerékpárosoknak, a megállás helyét jelölő vonalak közötti, kerékpárt mutató sárga színű útburkolati jellel (158/i. ábra) megjelölt úttestre csak a tilos fényjelzés ideje alatt szabad a többi jármű elé – a besorolás általános szabályai szerint – besorolva a továbbhaladáshoz felkészülni.
p/2. ,,Kerékpárosok közlekedésére kijelölt úttest'' (158/i. ábra):
s) ,,X-jel'' (158/j. ábra); az egymást keresztező vonalak a várakozás tilalmát jelzik, ahol a jelzett területet valamely okból (pl. kapubejárat, tűzcsap stb.) szabadon kell hagyni.''

158/j. ábra
,,(4) A kerékpársávot az úttest többi részétől folytonos – az útkereszteződésnél, továbbá ahol a járművek várakozóhelyét az úttest széle és a kerékpársáv külső széle között jelölték ki, szaggatott – sárga vonal választja el.''
,,(2) Járművel az úttesten – az előzés és kikerülés esetét kivéve – annak menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni. Lassú járművel, kerékpárral, állati erővel vont járművel, kézi kocsival, hajtott (vezetett) állattal, valamint lassan haladó járművel – ha az út- és forgalmi viszonyok lehetővé teszik – szorosan az úttest jobb széléhez húzódva kell haladni. Párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten a jobbra-tartásra a külön szabályok (36. §) az irányadók. (3) Az autóbuszöblöt, az autóbusz forgalmi sávot, a kapaszkodó sávot, a gyorsító és lassító sávot, valamint a kerékpársávot a (2) bekezdésben említett jobbratartási, illetőleg az úttest jobb szélén való haladási kötelezettség szempontjából figyelmen kívül kell hagyni. A kerékpársávon csak kerékpárral szabad közlekedni – az egyirányú forgalmú úton kijelölt kerékpársáv kivételével – az úttest menetirány szerinti jobb oldalának haladási irányával azonos irányban.''
[(1) Az egyes járművekkel legfeljebb a következő sebességgel szabad közlekedni:]
,,a) személygépkocsival, motorkerékpárral, 2500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival
– lakott területen kívül egyéb úton 90 km/óra,
– lakott területen 50 km/óra,''
,,d) motoros triciklivel, elromlott járművet vontató gépjárművel, segédmotoros kerékpárral, kerékpárral 40 km/óra,''
,,a/1. a külön jogszabályban2 meghatározott követelményeknek megfelelő autóbusszal
– lakott területen kívül, egyéb úton 70 km/óra,
– lakott területen 50 km/óra,''
,,d/1. hólánccal felszerelt gépjárművel 50 km/óra.''
,,(2) Ha a ,,Sebességkorlátozás'' jelzőtábla lakott területen 50 km/óránál nagyobb sebességet jelez a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival és motorkerékpárral legfeljebb a jelzőtáblán megjelölt sebességgel szabad közlekedni.''
,,(2) Az irányváltoztatást – ide nem értve a körforgalmú útra történő bekanyarodást – a művelet előtt kellő időben megkezdett és annak befejezéséig folyamatosan adott irányjelzéssel kell jelezni. E rendelkezést kell alkalmazni a körforgalmú útról történő letérés esetében is. A jármű vezetője egyéb esetben (pl. útkereszteződésben kanyarodó főútvonalon való továbbhaladás esetén) is adhat irányjelzést, ha ezzel továbbhaladási irányáról a közlekedés más résztvevői számára többlettájékoztatást ad, az irányjelzés azonban megtévesztő nem lehet.''
,,(2) Villamospályával ellátott úttesten, ha az (1) bekezdés b) pontjában foglaltaknak megfelelő besorolás a villamos forgalmát zavarná, a villamos elhaladásához szükséges területet szabadon kell hagyni. A kerékpársávot, továbbá egyirányú forgalmú úton az ellenirányba kijelölt autóbusz sávot a besorolás szempontjából figyelmen kívül kell hagyni.''
,,b) jobbra bekanyarodó járművel a kerékpársávon vagy az úttest mellett levő, attól jobbra eső kerékpárúton érkező jármű részére,''
,,(2) Autópályán, autóúton, vasúti átjáróban, egyirányú forgalmú úton és körforgalmú úton megfordulni tilos. Egyirányú forgalmú úton, körforgalmú úton és autópályán – egyirányú forgalmú úton az úttest széléhez, illetőleg a várakozóhelyre történő beálláshoz szükséges hátramenetet kivéve – hátramenetet végezni tilos.''
,,(2) A párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sáv van, az előzés befejezése után a külső forgalmi sávba vissza kell térni. Ha 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival, motorkerékpárral vagy – lakott területen – távolsági, illetőleg gyorsjáratú autóbusszal a vezető több járművet kíván előzni, megmaradhat a belső forgalmi sávban feltéve, hogy ezzel a mögötte gyorsabban haladó járművek közlekedését nem akadályozza; ha pedig a forgalom olyan sűrű, hogy a külső forgalmi sávba visszatérni nem lehet, a belső forgalmi sávban folyamatosan is haladhat.''
,,(4) Lakott területen lévő, párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen a forgalmi sávok útburkolati jelekkel vannak megjelölve, a belső forgalmi sávban (sávokban) 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival és motorkerékpárral folyamatosan is szabad haladni feltéve, hogy ezzel a jármű a mögötte gyorsabban haladó járművek közlekedését nem akadályozza. Az ilyen módon haladó jármű mellett – a (6) bekezdés c) pontjában foglaltak megtartásával – fokozott figyelemmel jobbról el szabad haladni, a forgalmi sávokat azonban – a gyorsabb előrehaladás érdekében – kis távolságon belül ismételten változtatni, és ezzel a közlekedés résztvevőit zavarni tilos.''
,,(8) Autóbusz forgalmi sávban csak menetrend szerint közlekedő autóbusz és trolibusz, valamint az autóbusz és trolibusz forgalom zavarása nélkül személytaxi, továbbá erre utaló külön jelzés esetén (117/c. ábra) kerékpáros közlekedhet. Más jármű erre a forgalmi sávra, a sáv keresztezését és bekanyarodásra felkészülést kivéve, nem hajthat rá. Ahol autóbusz forgalmi sáv van, a menetrend szerint közlekedő autóbusz és trolibusz – a kikerülés esetét kivéve – csak ebben a forgalmi sávban haladhat.''
,,(10) Azon az úton, amelynek menetirány szerinti jobb oldalán két vagy több forgalmi sáv van útburkolati jelekkel kijelölve, a körforgalmú útra történő bekanyarodást a jobboldali szélső forgalmi sávból kell végrehajtani, amennyiben a járművezető a bekanyarodás helyét követő első bekanyarodási lehetőségnél kívánja a körforgalmú utat elhagyni.
(11) A párhuzamos közlekedésre alkalmas körforgalmú úton a párhuzamos közlekedés szabályait kell alkalmazni.''
,,(1) Lakó-pihenő övezetbe – a ,,Lakó-pihenő övezet'' jelzőtáblától a ,,Lakó-pihenő övezet vége'' jelzőtábláig terjedő területre – csak a következő járművek hajthatnak be:
b) az ott lakókat vagy az oda látogatókat szállító legfeljebb 2500 kg megengedett legnagyobb össztömegű gépkocsi, motorkerékpár és ezekhez kapcsolt pótkocsi, segédmotoros kerékpár, állati erővel vont jármű és kézi kocsi, továbbá az oda áruszállítást végző legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi,
c) az ott lakók költöztetését végző tehergépkocsi,
d) az oda látogatókat szállító autóbusz,
e) az oda építkezés céljából építőanyagot szállító tehergépkocsi és hozzákapcsolt pótkocsi,
f) az út- és közmű építésére vagy fenntartására, köztisztasági, rendvédelmi, betegszállítási, közegészségügyi feladat, illetőleg postai gyűjtő- és kézbesítő szolgálat ellátására szolgáló jármű, ha ez feladata ellátása érdekében elkerülhetetlen.''
,,(2) Egyirányú forgalmi úton az úttest bal szélén – ha közúti jelzésből más nem következik – akkor szabad megállni, ha a jármű mellett az úttest jobb széléig mérve legalább 5,5 méter szélességű hely marad.''
,,d) körforgalmú úton, útkereszteződésben és az úttestek széleinek metszéspontjától számított 5 méter távolságon belül, ha a közúti jelzésből más nem következik; az útkereszteződésben az úttorkolattal vagy útelágazással szemben megálló járműre – ha ez a többi jármű bekanyarodását nem akadályozza – a tilalom nem vonatkozik.''
,,(3) A mozgáskorlátozott személy vagy az őt szállító jármű vezetője járművével olyan helyen is várakozhat, ahol a várakozást jelző tábla (61. ábra) tiltja. Korlátozott várakozási övezetben és várakozási övezetben a mozgáskorlátozott személy vagy az őt szállító jármű vezetője a járművével a várakozást ellenőrző órával (parkométerrel) vagy jegykiadó automatával ellátott várakozóhelyen, ellenőrző óra vagy jegykiadó automata működtetése nélkül is várakozhat. A kijelölt rakodóhelyre vonatkozó rendelkezés [15. § (6) bekezdése] azonban e járműre is irányadó.''
,,(8) Lakott területen kívüli úton a forgalomban részt vevő gépkocsit nappali menetjelző lámpával vagy tompított fényszóróval, mezőgazdasági vontatót és tompított fényszóróval felszerelt lassú járművet – tompított fényszóróval – nappal és jó látási viszonyok között is ki kell világítani.''
,,(1) Személyt szállítani csak a járműnek e célra kialakított álló- vagy ülőhely részén szabad. Álló utast csak autóbuszon, trolibuszon és villamoson szabad szállítani.''
,,(4) Tehergépkocsin – az (5) bekezdésben foglaltak kivételével – abban az esetben szabad a hatósági engedélyben feltüntetett személyek számánál többet szállítani, ha a) a tehergépkocsi megengedett legnagyobb össztömege 3500 kg-ot meghaladja,
b) a szállított személyek számára megfelelően rögzített és biztonságos ülőhely van,
c) a rakomány a szállított személyeket nem veszélyezteti,
d) a tehergépkocsi össztömege – a rakfelületen szállított személyek súlyát személyenként 68 kg-mal számolva – a tehergépkocsi megengedett legnagyobb össztömegét nem haladja meg,
e) a tehergépkocsi rakfelülete nem billenthető.
(5) A fegyveres erők, a rendvédelmi szervek által üzemeltetett, valamint közveszély, elemi csapás vagy a vasútüzem biztonságát veszélyeztető akadály elhárításánál használt tehergépkocsin – a (4) bekezdés b)–e) pontjaiban foglalt rendelkezések megtartásával – a hatósági engedélybe bejegyzett személyek számánál több személyt abban az esetben is szabad szállítani, ha a tehergépkocsi megengedett legnagyobb össztömege a 3500 kg-ot nem haladja meg.''
[(2) A rakományt a járművön – annak belsejében, illetőleg rakfelületén – úgy kell elhelyezni, hogy a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse. Gondoskodni kell különösen arról, hogy a rakomány]
,,d) úgy legyen rögzítve, hogy el ne csússzék, le ne essék, ki ne ömöljék, továbbá olyan módon legyen lefedve (letakarva), hogy le ne szóródjék;''
,,(4) Olyan gépjárművel, amelyet menetíró készülékkel (tachográffal) kell felszerelni, csak abban az esetben szabad közlekedni, ha a menetíró készülék üzemképes és lezárt állapotban van, továbbá a gépjármű vezetője azt üzembe is helyezte.
(5) Olyan gépkocsival, amelynek meghatározott üléseit biztonsági övvel kell felszerelni, továbbá olyan gépkocsival, amelynek hátsó üléseit biztonsági övvel szerelték fel, csak abban az esetben szabad közlekedni, ha a biztonsági övvel felszerelt ülésen utazó személy becsatolt biztonsági övvel van rögzítve. A személygépkocsi hátsó ülésén utazó, 12. életévét még be nem töltött és 150 cm-nél alacsonyabb gyermeket biztonsági gyermekülésben kell rögzíteni.
a) Nem kell becsatolni a biztonsági övet:
aa) a hátramenetben közlekedő gépkocsi vezetőjének;
ab) a taxi gépkocsi vezetőjének, ha taxi üzemmódban utast szállít;
ac) a mentő gépkocsi betegellátó terében utazóknak, ha a becsatolás a beteg állapotának romlását okozhatja, a betegellátást akadályozza;
ad) a járművezetés oktatása és az azt követő gyakorlati vizsga során az oktatónak.
b) A személygépkocsi hátsó ülésén utazó 12. életévét még be nem töltött és 150 cm-nél alacsonyabb gyermeket nem kell biztonsági gyermekülésben rögzíteni, ha:
ba) a biztonsági gyermekülés beszerelésére a személygépkocsi gyári kialakítása alapján nem alkalmas;
bb) a gyermek az üléshez beszerelt biztonsági övvel megfelelően, biztonságosan rögzíthető;
bc) a 46. § (2) bekezdése alapján és a szállított személyek számából következően egy ülőhelyen két gyermek foglal helyet; bd) az egyidőben szállítani kívánt gyermekek száma miatt a biztonsági gyermekülésben történő rögzítés nem oldható meg;
be) a szállítás taxi üzemmódban használt taxi gépkocsival, személygépkocsis személyszállítást végző gépkocsival, rendvédelmi szervek gépkocsijával vagy a mentőgépkocsi betegellátó terében történik.''
,,(7) A zárt utastérrel (vezetőtérrel) nem rendelkező motorkerékpárral és segédmotoros kerékpárral csak abban az esetben szabad közlekedni, ha a vezető és az utas becsatolt motorkerékpár-bukósisakot visel.''
,,(1) Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy erre utaló jelzés (117/c. ábra) esetében az autóbusz forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg – ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik – szorosan az úttest jobb szélén kell közlekedni.
(2) Lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan, továbbá ahol a (7) bekezdés a) pontja szerint tilos, kerékpárral a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni.''
,,a) a kerékpársávról – kivéve, ha jelzőtábla erre utasítást ad, továbbá ha a kerékpársávot a balra bekanyarodás céljából az úttest felező vonalának közelében helyezték el – vagy,''
a) lakott területen a kerékpársávon segédmotoros kerékpárral közlekedni, valamint
b) segédmotoros kerékpáron utast szállítani,
c) segédmotoros kerékpárhoz utánfutót kapcsolni
(A rendőrhatóság – az üzemben tartó értesítése mellett és költségére – elszállítással eltávolíthatja azt a járművet, amely:)
,,a) a 15. § (9) bekezdés 63/b. ábra szerinti kiegészítő táblával ellátott megállást vagy várakozást tiltó jelzőtábla hatálya alá eső területen szabálytalanul várakozik;''
,,d) a mozgáskorlátozottak gépkocsijai részére fenntartott jelzőtáblával (115. és 115/a. ábra) vagy útburkolati jellel megjelölt várakozóhelyen jogosulatlanul várakozik;''
(I. Az úttal kapcsolatos fogalmak:)
,,f/1. Kerékpársáv: az úttesten útburkolati jellel kijelölt – kerékpárosok egyirányú közlekedésére szolgáló – különleges forgalmi sáv.''
,,sz) Földút: jármű közlekedésre szabadon tartott, eredeti termett talajú vagy ahhoz hasonló anyagú (pl. zúzottkő, kavics, murva, kohósalak stb.) út, amelyen legfeljebb talajszerkezetet javító beavatkozás történt, ideértve azon földutat is, amely a szilárd burkolatú úthoz való csatlakozás, illetve a vasúti átjáró előtt legfeljebb 50 méter hosszban szilárd burkolattal rendelkezik.
t) Szilárd burkolatú út: olyan út, amelynek úttestje szabályosan lerakott kő vagy műkő, továbbá beton vagy aszfalt burkolattal rendelkezik.''
,,a) Jármű: közúti szállító- vagy vontató eszköz, ideértve az önjáró vagy vontatott munkagépet is. A mozgáskorlátozottak közlekedésére szolgáló, emberi erővel tolt vagy hajtott kerekes szék és a gépi meghajtású kerekes szék – ha sík úton önerejéből 10 km/óra sebességnél gyorsabban haladni nem képes, továbbá a gyermekkocsi és a talicska – azonban nem minősül járműnek. Az ilyen eszközökkel közlekedő személyek gyalogosoknak minősülnek.''
(II. A közúti járművekkel kapcsolatos fogalmak:)
,,c) Gépkocsi: olyan gépjármű, melynek négy vagy több kereke van; a négy kerekű motorkerékpár azonban nem gépkocsi.
d) Személygépkocsi: személyszállítás céljára készült olyan gépkocsi, amelyben – a vezető ülését is beleértve – legfeljebb 9 állandó ülőhely van.''
,,j) Motorkerékpár: olyan gépjármű, amelynek két vagy három kereke van és a tervezési legnagyobb sebessége 45 km/óránál nagyobb, továbbá olyan négy kerekű gépjármű, amelynek saját tömege legfeljebb 550 kg és motorteljesítménye nem haladja meg a 15 kW-ot.
k) Motoros tricikli: olyan motorkerékpár, amelynek szimmetrikus elhelyezésű három kereke van.
l) Mezőgazdasági vontató: kerekes vagy lánctalpas kialakítású, legalább két tengellyel rendelkező, pótkocsi vontatására és/vagy mezőgazdasági, erdészeti feladatú berendezések, gépek vontatására, hordozására, tolására, működtetésére alkalmas, 25 km/óra sebességnél gyorsabban haladni képes jármű, mely teher- és személyszállításra is alkalmas lehet.''
,,r) Segédmotoros kerékpár: olyan két-, három- vagy négykerekű jármű, amelyet 50 cm3-t meg nem haladó lökettérfogatú belső égésű motor vagy legfeljebb 4 kW teljesítményű egyéb motor hajt, tervezési végsebessége a 45 km/óránál nem nagyobb és saját tömege legfeljebb 350 kg.''
(A közúti forgalommal kapcsolatos fogalmak:)
,,j) Biztonsági gyermekülés: külön jogszabályban3 meghatározott követelményeket kielégítő, a gépkocsiban megfelelő módon elhelyezhető, a gyermek biztonságos rögzítésére szolgáló berendezés.''
(3) Ez a rendelet a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai közötti társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16. napján aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban, az Európai Közösségek Tanácsának a biztonsági övek 3,5 tonnánál könnyebb járművekben való kötelező használatára vonatkozó tagállami jogszabályok összehangolásáról szóló 91/671 (EGK) irányelvével összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök