Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

89/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet

a területfejlesztési célelőirányzat felhasználásának részletes szabályairól

2001.06.18.

A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 7. §-ának e) pontjában kapott felhatalmazás alapján a területfejlesztési célfeladatok előirányzatának felhasználásával kapcsolatban a Kormány a következőket rendeli el:

Általános rendelkezések

1. § (1) A területfejlesztési támogatási célelőirányzat rendeltetése:

a) a társadalmi és gazdasági térbeli – életkörülményekben, gazdasági, kulturális, oktatási-képzési és infrastrukturális feltételekben megnyilvánuló – jelentős esélyegyenlőtlenségek mérséklése;

b) az átfogó szerkezetátalakítási és a térségi integráción alapuló gazdaságfejlesztési programok kialakításának és végrehajtásának, valamint a Széchenyi Terv programjai megvalósításának segítése;

c) a nemzetközi pénzügyi források, illetve a vállalkozói és befektetői tőke területfejlesztési programokba való bevonásának elősegítése;

d) az Európai Unió Strukturális Alapjai fogadására való felkészítés.

(2) A célelőirányzat felhasználása vonatkozásában az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletet (a továbbiakban: R.) kell alkalmazni az e rendeletben foglalt kiegészítésekkel és eltérésekkel.

2. § (1) E rendelet hatálya kiterjed a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 1. számú melléklete XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: FVM) fejezet, 10. cím, 4. alcím, 10. jogcímcsoport, 1. jogcím, területfejlesztési célfeladatok támogatással fedezett kiadásai megnevezés alatti kiadási előirányzat felhasználására.

(2) A regionális fejlesztési és a megyei területfejlesztési tanácsok (a továbbiakban: regionális, illetve megyei tanács) külön jogszabályban1 meghatározott összeg mértékéig pályázati rendszer keretében dönthetnek a támogatásról.

(3) A célelőirányzatnak a regionális, illetve a megyei tanácsok által felhasználható, külön jogszabály2 szerinti részén felüli hányada a területfejlesztéssel kapcsolatos központi feladatokat szolgálja.

A támogatás általános feltételei

3. § (1) Támogatás belföldi székhelyű jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek, egyéni vállalkozók, illetve belföldi állandó lakóhellyel rendelkező természetes személyek részére nyújtható. Amennyiben nemzetközi szerződés a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepe számára nemzeti elbánást biztosít, e rendeletet a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepére is alkalmazni kell.

(2) A lejárt, 60 napon túl meg nem fizetett köztartozással rendelkezőkkel a köztartozás megfizetéséig, valamint a csődeljárás és a felszámolási és végelszámolási eljárás alatt álló szervezetekkel támogatási szerződés nem köthető. A szerződéskötést követően felmerülő köztartozás, illetve meginduló felszámolási és végelszámolási eljárás esetén támogatás nem folyósítható, csődeljárás esetén a csődegyezség jóváhagyásáig a támogatás folyósítását fel kell függeszteni.

4. § (1) A támogatási formák:

a) vissza nem térítendő támogatás,

b) visszatérítendő támogatás,

c) fejlesztési hitelekhez nyújtható kamattámogatás.

A támogatási formák együttesen is alkalmazhatók. Az R. 7. b) mellékletében foglaltak figyelembevételével kell meghatározni az adott támogatás esetében az a)–c) pontokban megfogalmazott egyes támogatási formák támogatás tartalmát.

(2) Egy pályázatban csak egy támogatási cél jelölhető meg. Egy adott beruházásra csak egyszer adható támogatás. A területfejlesztési célelőirányzat központi, valamint decentralizált regionális és megyei kereteiből azonban egy beruházásra együttesen is megítélhető támogatás.

(3) A célelőirányzatból munkahelymegtartó és munkahelymegőrző beruházásokhoz támogatás csak új telephely létesítése, meglévő telephely bővítése, illetve termékben vagy termelési folyamatba (ésszerűsítés, diverzifikálás vagy korszerűsítés útján) alapvető változást hozó beruházás esetén nyújtható. A célelőirányzatból szinten tartó beruházás nem finanszírozható.

(4) A célelőirányzatból nem adható támogatás azokhoz a beruházásokhoz, amelyek a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatási előirányzatból támogatást kaptak, kivéve az Országos Cigány Önkormányzat forrás kiegészítésre megítélt támogatást, illetve más központi előirányzattal közösen meghirdetett pályázatokból megítélt támogatást.

(5) A beruházás megkezdése időpontjának

a) építéssel járó beruházás esetén az építési naplóba (ültetvénytelepítés esetében a telepítési naplóba) történő első bejegyzés napját,

b) építéssel nem járó beruházás (pl. önálló gépvásárlás) esetén az első beszerzett gép szállítását igazoló okmányon feltüntetett napot,

c) fejlesztési célú pénzeszközök átadása esetén az első pénzátadás napját,

d) ingatlanvásárlás, földterület vásárlása esetén az adásvételi szerződés megkötésének dátumát

kell tekinteni.

(6) Pályázati díjként a támogatási igény 5 ezrelékét – de minimum 5000 Ft-ot, maximum 500 000 Ft-ot – kell befizetni az FVM 10032000-01220191-59000002 számú ,,Területfejlesztési feladatok támogatással fedezett kiadásai'' elnevezésű fejezeti számlára, a befizetés jogcímének és az ÁHT 209346 azonosító jel egyidejű feltüntetése mellett.

(7) Ha a pályázat elutasítása kizárólag a célelőirányzat forráshiánya miatt történt, a pályázati díjat hivatalból, a döntést követő 30 napon belül vissza kell utalni.

5. § (1) Pályázat a külön jogszabályokban3 meghatározott kedvezményezett térségekben és településeken megvalósuló fejlesztések esetén nyújtható be a célelőirányzat decentralizált, illetve központi keretei terhére kiírt pályázati felhívások alapján.

(2) Nem kedvezményezett térségben megvalósuló fejlesztések akkor részesülhetnek támogatásban, ha a beruházás az alábbiakban megfogalmazott feltételek közül bármelyiknek megfelel:

a) regionális, térségi, megyei, illetve kistérségi fejlesztési program keretében valósul meg;

b) vállalkozási övezetben, illetve ipari parkban valósul meg.

6. § (1) A munkahelyteremtő és a meglévő foglalkoztatott létszám megtartását szolgáló beruházások esetén:

a) a beruházást a támogatási szerződésben szereplő kezdési időponttól számított 24 hónapon belül meg kell valósítani;

b) a tervezett foglalkoztatást a beruházás befejezésétől számított 6 hónapon belül el kell érni, és a támogatással létrehozott munkahelyeken a szerződésben vállalt mértékű többletfoglalkoztatást legalább 5 évig biztosítani kell;

c) a támogatandó tevékenység versenyképességét üzleti tervvel és a minimálisan előírt működési időre számolt költség-haszon elemzéssel kell alátámasztani.

(2) Termelő infrastrukturális beruházások esetén a beruházásnak a megkezdéstől számított 36 hónapon belül meg kell valósulnia, és a szolgáltatást 10 éven keresztül biztosítani kell.

(3) Ültetvénytelepítések támogatása esetén a beruházás megvalósításának időtartama maximum 7 év. A telepítésnek az ültetvény fajtájának megfelelően de maximum 7 éven belül termőre kell fordulnia.

(4) Az (1)–(3) bekezdésekben nem szabályozott fejlesztések, beruházások, illetve programkészítés esetén a megvalósulás, illetve alkotás ideje maximum 24 hónap.

7. § (1) A munkahelyteremtő és -megtartó beruházásoknál a visszatérítendő, illetve a vissza nem térítendő támogatások esetén a foglalkoztatási kötelezettség fennállásáig, valamint ipari parkok, innovációs központok létrehozását szolgáló beruházásoknál 5 évre megfelelő biztosítékot jelentő jelzálogjogot kell bejegyeztetni, vagy a támogatás teljes összegére bank vagy más garanciavállalásra jogosult intézmény garanciavállalásával, készfizető kezesi szerződéssel kell biztosítékot nyújtani. A biztosíték jogosultja a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: FVM).

(2) A falusi idegenforgalmi fejlesztéseknél a szolgáltatási kötelezettséget öt évig fenn kell tartani. A szolgáltatási kötelezettség fennállásáig a támogatás összegének megfelelő biztosítékot jelentő jelzálogjogot kell bejegyeztetni, vagy a támogatás teljes összegére bank vagy más garanciavállalásra jogosult intézmény garanciavállalásával, készfizető kezesi szerződéssel kell biztosítékot nyújtani. A biztosíték jogosultja az FVM.

8. § A fejlesztés megvalósításához

a) az önkormányzatoknak és a nonprofit szervezeteknek 10%,

b) a kis- és középvállalkozásoknak 35%,

c) az egyéb szervezeteknek 50%

saját forrással kell rendelkezniük.

9. § Az állami forrásokból a fejlesztésekhez, beruházásokhoz együttesen nyújtható támogatások R. 7. a)–b) számú mellékletei szerint számított támogatási intenzitása nem haladhatja meg az R. 79. § (10) bekezdésében meghatározott mértéket.

10. § (1) A támogatás szempontjából elismerhető költségek:

a) a számvitelről szóló 2000 évi C. törvény 47. §-ában, 48. §-ában és 51. §-ában foglaltak szerint a tárgyi eszközök, immateriális javak bekerülési (előállítási) értéke, a meglévő tárgyi eszközök bővítésének, rendeltetésének megváltoztatásának, átalakításának bekerülési költsége;

b) az ÁFA-t is tartalmazó összköltség saját résszel csökkentett összege, ha a kedvezményezettnek – külön jogszabály szerint – a támogatásból finanszírozott beszerzése kapcsán ÁFA levonási joga nincs;

c) szerződésben előirányzott pénzeszközátadás esetén a szolgáltató és a pályázó között megkötött szerződésben fejlesztési célra átadásra kerülő pénzeszköz;

d) az ültetvénytelepítésnél a külön jogszabályban4 meghatározott költségek;

e) a felsőoktatási, kulturális és képző intézmények munkaerő-átképzés és továbbképzés területén végzett programjai esetében a képzés feltételeinek megteremtése, a munkahelyteremtésben való tanácsadói, illetve kutatási tevékenység területén a beruházások, tárgyi eszközök és immateriális javak az a) és a b) pontban meghatározottak szerint;

f) a felsőoktatási és képző intézmények az innovációt és a technológia-átvételt elősegítő együttműködések területén a beruházások, tárgyi eszközök és immateriális javak az a) és a b) pontban meghatározottak szerint.

(2) A támogatással létrehozott ipari parkokban megvalósuló beruházások esetében a támogatás szempontjából az ingatlan megvásárlása nem elismerhető költség.

11. § (1) A támogatás a támogatási szerződésben rögzített éves ütemezésben vehető igénybe. A támogatás mértéke évente eltérő lehet, de egyik évben sem haladhatja meg az 1. számú melléklet szerinti támogatási mérték felső határát.

(2) A támogatás igénybevétele forrás és teljesítményarányosan – számla ellenében vagy fejlesztési célú pénzeszköz átadására létrejött megállapodás alapján annak kifizetéséhez, vagy a kifizetés megtörténtét követően, utólagosan – történhet. A saját vállalkozásban végzett beruházás esetén az elszámolás a támogatási szerződésben meghatározott bizonylat alapján történhet.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott igénybevételtől eltérően

a) kamattámogatás a hitelszerződésben rögzített ténylegesen felmerülő adósságszolgálat alapján, a hitelszerződésben rögzített kamatfizetési határidő szerint nyújtható,

b) programok készítése esetén a megítélt támogatás 20%-a a szerződés aláírásakor, 60%-a az egyeztetésre alkalmas program elkészítésekor, 20%-a a külön jogszabályban5 meghatározott egyeztetések lezárása után, a támogatást nyújtó megyei tanács elnökének nyilatkozata alapján vehető igénybe.

12. § (1) A központi és a megyei pályázati rendszerekben megítélt támogatások esetében a támogatási intenzitás mértékét az 1. számú melléklet tartalmazza. A támogatási tartalom és/vagy támogatási intenzitás meghatározásánál figyelembe kell venni a (3)–(6) és a (9)–(10) bekezdésekben meghatározott többlettámogatások mértékét.

(2) A kamattámogatás mértéke a felvett hitel kamatösszegének legfeljebb 50%-a, ha a beruházás más állami támogatásban nem részesül. Más támogatási formában is történő támogatás esetén a kamattámogatás legfeljebb 30% lehet. A felvett hitelek elismerhető költségeinél a kamat nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat + 5% mértéket. A kamattámogatások teljes összegével számított támogatási intenzitás azonban nem haladhatja meg az 1. számú mellékletben meghatározott felső határát.

(3) A területfejlesztési szempontból kedvezményezett térségeken belül, ha a térség külterületi szántóterületének aranykorona értéke nem haladja meg a 17 AK/ha-t, mint halmozottan hátrányos adottságú térségekben a termelési szerkezet átalakítását, a foglalkoztatás bővítését, a jövedelem növelését szolgáló fejlesztéseknél, beruházásoknál a támogatás mértéke 10% ponttal haladhatja meg az 1. számú mellékletben meghatározott támogatási intenzitás felső határát.

(4) Az agrárintegrációt elősegítő támogatási célon belül a kistermelők önszerveződésén alapuló értékesítési, feldolgozói, közös gépbeszerzési fejlesztések, beruházások támogatása 10% ponttal haladhatja meg az 1. számú mellékletben meghatározott támogatási intenzitás felső határát.

(5) A vállalkozási övezetben, illetve ipari parkban megvalósuló beruházásoknál a támogatás mértéke 10% ponttal haladhatja meg az 1. számú mellékletben meghatározott támogatási intenzitás felső határát.

(6) A cigányság életkörülményeit javító munkahelyteremtő és termelő infrastrukturális fejlesztések 15% ponttal magasabb támogatást kaphatnak az 1. számú mellékletben meghatározott támogatási intenzitás felső határánál, ha azt a településen működő cigány kisebbségi önkormányzat és/vagy szervezet támogatja.

(7) A munkahelyteremtő beruházásokhoz adható visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatás együttes összege kamattámogatás nélküli mértékének felső határa munkahelyenként nem haladhatja meg az 1 500 000 Ft-ot.

(8) A munkahelymegtartó és munkahelymegőrző beruházásokhoz adható visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatás együttes összege kamattámogatás nélküli mértékének felső határa munkahelyenként nem haladhatja meg az 1 000 000 Ft-ot.

(9) Munkahelyteremtő beruházás esetén a támogatás mértéke legalább 50 főt elérő új foglalkoztatást biztosító fejlesztéseknél, a (7) bekezdésben megállapított egy munkahelyre jutó támogatás mértékét 500 000 Ft-tal meghaladhatja, azonban egy beruházás esetén a 200 000 000 Ft-ot nem haladhatja meg.

(10) A Tv. 61. § (1) bekezdésében gazdaságilag – az egy főre jutó bruttó hazai termék tekintetében – legkedvezőtlenebb helyzetben lévőnek minősített Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy és Békés megyék fejlesztése és kiemelten elmaradott kistérségeik felzárkóztatása érdekében 10% ponttal magasabb támogatás adható az 1. számú mellékletben meghatározott támogatási intenzitás felső határánál.

(11) A célelőirányzat központi és decentralizált regionális, illetve megyei kereteiből egyaránt támogatott beruházások, fejlesztések esetében az együttes támogatás mértéke maximum 20%-kal haladhatja meg az 1. számú mellékletben meghatározott mértéket.

(12) A (3)–(6) és (9)–(10) bekezdések szerint nyújtható többlettámogatás csak egyszer és egy címen adható.

(13) A célelőirányzatból a hajóépítő-, a műszál-, az acél- és a szénipari beruházások az 1. számú mellékletben szereplő támogatás intenzitás 50%-os mértékéig támogathatók.

(14) A visszatérítendő támogatást a beruházás befejezését követően, 1 éves türelmi idő után, legfeljebb 4 év alatt a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) 10032000-01720275-00000000 számú bonyolítási számlára kell visszafizetni.

(15) Az igényeltnél alacsonyabb mértékű támogatás is megítélhető, azonban ilyen esetben a támogatott jogosult az eredeti pályázat műszaki tartalmának, illetve munkahelyteremtő beruházás esetén a vállalt létszám csökkentését kezdeményezni. Az átdolgozott pályázatot a döntéshozók kötelesek megvizsgálni, és támogatásáról dönteni különös tekintettel megvalósíthatóságára és életképességére. A döntéshozók az átdolgozott pályázatok esetében csak annak támogatásáról vagy nem támogatásáról dönthetnek, ebben az esetben az igényeltnél alacsonyabb mértékű támogatás nem ítélhető meg.

(16) A következő évekre vállalt támogatási kötelezettség nem haladhatja meg az éves decentralizált regionális, illetve megyei, valamint központi feladatokat szolgáló keretek 40%-át.

13. § (1) A célelőirányzatból támogatott beruházással létrehozott vagyon a beruházás üzembe helyezésétől a támogatási szerződésben meghatározott kötelezettségvállalás időpontjáig csak a támogatási döntést hozó előzetes jóváhagyásával, illetve a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek (munkahelyteremtés, munkahelymegtartás stb.) más által történő átvállalásával idegeníthető el, adható más társaság tulajdonába, vagy adható bérbe.

(2) Ha az elidegenítésre, más társaság tulajdonába adásra vagy a bérbeadásra a döntést hozó jóváhagyása nélkül kerül sor, a 14. § (2)–(3) bekezdése szerint kell eljárni.

(3) Az 1995. december 31-ig a megszűnt Területfejlesztési Alap terhére nyújtott vissza nem térítendő támogatással létesült gázhálózatok értékesítése esetén a támogatási szerződésben előírt hozzájárulást a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter) vagy megbízottja akkor adhatja meg, ha az értékesítési megállapodásban szereplő vevő a szolgáltatásnyújtás folyamatosságát a beruházás üzembe helyezésétől számított 10 év időtartamra garantálja. A támogatásban részesített pedig szerződésben vállalja, hogy a kapott ellenértéknek az állami támogatással arányos hányadát elkülönített bankszámlán kezeli, és azt kizárólag infrastruktúra-fejlesztéssel összefüggő célokra használja fel.

14. § (1) Az igénybe vett támogatás arányos része késedelmi kamattal növelt összegének visszafizetésével és az igénybe nem vett támogatás zárolásával, törlésével és visszavonásával jár, ha a beruházás során

a) a foglalkoztatási kötelezettség, vagy

b) a jóváhagyott célkitűzés

csak részben, de 75%-ot meghaladó mértékben valósul meg.

(2) Az igénybe vett támogatás teljes, késedelmi kamattal növelt visszafizetésével és az igénybe nem vett támogatás zárolásával vagy törlésével jár, ha

a) a beruházást nem helyezik üzembe, előzetes hozzájárulás nélkül idegenítik el, adják más társaság tulajdonába vagy adják bérbe; vagy

b) az elfogadott céltól eltérő beruházást valósítanak meg; vagy

c) a szerződésben vállalt foglalkoztatási kötelezettség 75% alatt teljesül; vagy

d) az e rendelet szerinti, illetőleg a támogatási szerződésben rögzített egyéb visszafizetési és egyéb kötelezettséget határidőn belül nem teljesítik.

(3) A (2) bekezdés a) pontja szerinti esetekben

a) a vissza nem térítendő támogatásban részesült beruházás elidegenítésekor a bevételből a támogatás arányának megfelelő, de legalább a támogatással azonos összeget kell visszafizetni;

b) a visszatérítendő támogatásban részesült beruházás esetén a bevételből a támogatás teljes, kamatokkal terhelt összegét kell visszafizetni;

c) több támogatási formából támogatásban részesült beruházás esetén a bevételből a támogatás teljes, kamatokkal terhelt összegét kell visszafizetni.

(4) A késedelmi kamat a visszavonáskor érvényes jegybanki alapkamat kétszerese. A késedelmi kamatot a támogatás igénybevételétől a visszavonási döntés időpontjáig kell felszámítani. Abban az esetben, ha a támogatás és késedelmi kamatai visszafizetésére az (5) bekezdésben meghatározott időtartamhoz képest később kerül sor, az eltelt időszakra további késedelmi kamatot kell fizetni.

(5) Az (1)–(4) bekezdések alapján visszavont támogatást és késedelmi kamatait a Kincstár 10032000-01720275-00000000 számú bonyolítási számlára, az értesítés kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül kell befizetni.

A megyei pályázati rendszer

15. § A megyei tanács a pályázati rendszerben a rendelkezésre álló keret terhére támogatást nyújthat:

a) az elfogadott megyei területfejlesztési programban szereplő beruházások megvalósításához;

b) munkahelyteremtő beruházások, a meglévő foglalkoztatott létszám megőrzését szolgáló piac, termék- és technológiaváltást környezetbarát módon elősegítő fejlesztésekhez, beruházásokhoz (beleértve az ültetvénytelepítést, az agrárintegrációt elősegítő kistermelői önszerveződő beruházásokat, valamint a kulturális örökség körébe tartozó hagyományos népi kismesterségek fejlesztését szolgáló fejlesztéseket és beruházásokat is);

c) ipari területek és inkubátorházak kiépítéséhez;

d) térségi fejlesztési programok, a helyi társadalom fejlődését, önszerveződését elősegítő programok, valamint a gazdaság fejlődését segítő megvalósíthatósági tanulmányok készítéséhez;

e) a regionális tanácsok által nem támogatott, a gazdaságfejlesztéssel összefüggő és vállalkozásokat segítő termelő infrastrukturális beruházásokhoz, beleértve a halastó kiépítését szolgáló vízi építményt, a hírközlést, informatikát, a térségi hulladék elhelyezését és kezelését;

f) a humánerőforrást – beleértve az oktatást, a szakipari képzést, a munkanélküliek reintegrációját, valamint az egészségi állapot és a kulturális örökség megőrzését is – biztosító fejlesztésekhez;

g) a falusi idegenforgalomi fejlesztésekhez (beleértve az épített örökségi értékek, műemlékek és régészeti emlékek megóvását és hasznosítását célzó beruházásokat és fejlesztéseket);

h) a megyei tanács határozatában rögzített roma programokhoz.

16. § (1) A megyei tanács a támogatásra vonatkozó pályázati felhívást és a pályázatokat elbíráló értékelő rendszerét – első alkalommal e rendelet hatálybaléptetését követő 15 napon belül – a megyei tanács elnökének a kezdeményezésére a megyei önkormányzat hivatalos lapjában és legalább egy helyi média útján köteles közzétenni. A pályázatokat az adott év szeptember 30-áig lehet benyújtani.

(2) A 15. § e)–h) pontjaiban meghatározott támogatási célok közötti prioritást a megyei tanács határozza meg, és a rendelkezésre álló források függvényében a támogatási célokat szűkítheti.

(3) A megyei tanács a pályázati felhívásban határozza meg azt a szervezetet, ahová a pályázatokat be kell nyújtani.

(4) A pályázat benyújtása időpontjának, a pályázati felhívásnak hiánytalanul megfelelő pályázat beérkezésének időpontját kell tekinteni, ami hiánypótlás esetén annak beérkezési időpontja. A pályázati felhívásnak nem megfelelő hiányos pályázatot hiánypótlásra vissza kell adni. Hiánypótlásra csak egyszer, a felszólítás kézhezvételétől számított 15 munkanapon belül van lehetőség.

(5) A támogatási pályázatoknak az R. 83. § (1)–(2) bekezdésében és (4) bekezdésében, a 84. §-ában megjelölt adatokat kell tartalmazniuk, e § (6) bekezdésében foglaltak mellett.

(6) A pályázathoz az (5) bekezdésben foglaltakon kívül csatolni kell térségi gazdasági integrációs programok esetében szervezeti formától függően értelemszerűen:

a) az integrációs szervezet alapító okiratát, társasági szerződését és 30 napnál nem régebbi cégkivonatát;

b) integrációs szervezet természetes személy tagja esetében értelemszerűen a személyi azonosító adatokat, vállalkozási igazolványt és adószámot;

c) a pályázók utolsó éves mérlegbeszámolója letéti példányának másolatát;

d) a pályázók vagyoni helyzetét bemutató dokumentumokat;

e) a pályázók által 1995. január 1-je után igénybe vett nem normatív állami támogatások tételes kimutatásait, illetve a támogatás igénybevételéhez kapcsolódó kötelezettségvállalás teljesítési igazolását;

f) a gazdasági együttműködés jellegét, területét és formáját rögzítő integrációs megállapodást;

g) az intézményesített formában létrehozott integrációs szervezet alapítóinak legalább 5 évre szóló, közokiratban foglalt visszavonhatatlan nyilatkozatát az eredmény társaságba történő visszaforgatásáról;

h) az integrációs szervezet üzleti tervét.

17. § (1) A támogatásra benyújtott pályázatról a befogadást követő 60 napon belül dönt a megyei tanács.

(2) A döntés-előkészítéssel és a támogatási döntésekről történő értesítéssel kapcsolatban az R. 85. §-ában, valamint a 86. §-ának (2)–(3) bekezdéseiben foglaltakat is alkalmazni kell.

(3) A támogatási szerződéseket a megyei tanács döntését követő 90 napon belül meg kell kötni. Amennyiben a szerződés megkötésére a kedvezményezett mulasztásából – a megadott 90 napos határidőtől számított 30 napon belül – nem kerül sor, a megyei tanács támogatási döntése érvényét veszti.

(4) Amennyiben a fejlesztés a közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény (a továbbiakban: Kbt.) hatálya alá tartozik, a szerződésben ki kell kötni, hogy a támogatás csak a közbeszerzési eljárás lefolytatása, illetve az eljárás lefolytatását igazoló iratok bemutatása után kerül folyósításra. Abban az esetben, ha a közbeszerzési eljárás lefolytatása eredményeként a program, projekt összköltsége (kiadása) a tervezetthez képest csökken, az R. 87. § (9) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni.

(5) A megyei tanács támogatási döntéseit, a megyei tanács elnökének a kezdeményezésére a megyei önkormányzat hivatalos lapjában, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Értesítőben nyilvánosságra kell hozni.

18. § (1) A támogatási igény, pályázat elfogadása esetén a megyei tanács akkor köt támogatási szerződést a kedvezményezettel, ha az

a) az R. 87. §-ban foglalt feltételeket teljesítette, és

b) a szükséges összes forrás rendelkezésre állását igazolta.

(2) A támogatást nyújtó köteles a szerződésben az elállás jogát kikötni arra az esetre, ha

a) az R. 87. §-ának (4) bekezdésében meghatározott feltételek közül legalább egy bekövetkezik;

b) a Kbt. rendelkezései alapján kötelezően lebonyolítandó közbeszerzési eljárások dokumentumait, a közbeszerzési eljárás eredményes lefolytatását követő 30 napon belül a támogatott nem nyújtja be.

A támogatások folyósítása, ellenőrzése

19. § (1) A támogatásokat a Kincstár az R. 90–92. §-ában előírtak szerint folyósítja azzal, hogy

a) a támogatási szerződés és a kifizetés összehangolását az FVM megbízása alapján a Kincstár végzi;

b) a finanszírozásba bevont, a támogatott számláját vezető hitelintézeten keresztül a 11. § és a 17. § (4) bekezdésében meghatározott feltételek szerint folyósítható a támogatás.

(2) A támogatási szerződések végrehajtásának ellenőrzésében a Kincstár, valamint a megyei tanács munkaszervezete vesz részt.

A regionális támogatási rendszer különös szabályai

20. § (1) A PHARE Árnyékprogram megvalósításának feltételeit az FVM, a Gazdasági Minisztérium, az Oktatási Minisztérium, a Szociális és Családügyi Minisztérium, a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (a továbbiakban: minisztérium), illetve a Közép-Magyarországi, a Közép-Dunántúli, a Dél-Dunántúli, a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési és a Balaton Fejlesztési Tanács (a továbbiakban: rft.) regionális fejlesztési tanácsonként külön-külön megállapodásban rögzítik. A megállapodásoknak az R. 71. §-ában előírtakat tartalmaznia kell.

(2) Az rft.-ék az Előzetes Nemzeti Fejlesztési Tervben foglaltak figyelembevételével elkészítik 3 éves Előzetes Regionális Fejlesztési Programjaikban (a továbbiakban: ERFP), humánerőforrás-fejlesztési, kis- és középvállalkozás-fejlesztési, foglalkoztatási és rehabilitációs, valamint területfejlesztési alprogramjaikat, intézkedéseiket éves ütemezésben.

(3) Az ERFP-éket az (1) bekezdésben hivatkozott megállapodásokban foglaltak szerint a minisztériumokkal egyetértésben, az rft.-ék hagyják jóvá.

(4) Az FVM az R. 72. §-ában foglaltaknak megfelelően a minisztériumokkal egyetértésben elkészíti és benyújtja a Kincstárnak az ERFP-ék tárgyévre szóló Feladatismertetőit.

(5) Az rft.-ék alprogramonként elkészítik a Feladatfinanszírozási Engedélyokiratokat, és megküldik az FVM-nek. Az FVM a minisztériumokkal egyetértésben benyújtja a Kincstárnak a tárgyévre szóló Feladatfinanszírozási Engedélyokiratokat.

(6) A Kincstár az R. 73. §-a rendelkezése szerint vizsgálja és fogadja be a feladatfinanszírozási okmányokat.

(7) A megállapodások megkötését követően a minisztériumok intézkednek az előirányzat feladatfinanszírozásra történő átcsoportosításáról.

A Munkaerőpiaci Alap felhasználására vonatkozó különös szabályok

21. § (1) Az rft.-ék által kidolgozott foglalkoztatási és rehabilitációs alprogramokat jóváhagyás céljából az FVM nyújtja be a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testületének.

(2) Az alprogram foglalkoztatási részének jóváhagyásához a Gazdasági Minisztérium egyetértése szükséges.

(3) Az alprogram rehabilitációs részének jóváhagyásához a Szociális és Családügyi Minisztérium egyetértése szükséges.

A regionális pályázati rendszer

22. § (1) A megállapodásokban, a Feladatismertetőkben és Feladatfinanszírozási Engedélyokiratokban foglaltaknak megfelelően az rft.-ék kidolgozzák a pályázati felhívásokat, amelyek tartalmazzák:

a) a területfejlesztési PHARE programok feltételeinek figyelembevételével a támogatás szempontjából elismerhető költségeket, a támogatási intenzitások felső határát, a vállalkozások és nonprofit szervezetek eltérő támogatási lehetőségeit az R. 79. §-a (10) bekezdésének rendelkezései szerint;

b) a pályázatok értékelésének szempontjait.

(2) Az ERFP-ék megvalósítása érdekében az rft.-ék közreműködő szervezeteket vehetnek igénybe.

(3) A pályázati felhívásokat az Engedélyokiratok kézhezvételét követő 15 napon belül a régiókat alkotó megyei önkormányzatok hivatalos lapjaiban és egy országos napilapban kell közzétenni.

(4) A pályázatokat a közreműködő szervezethez kell benyújtani. A közreműködő szervezet gondoskodik a pályázatok nyilvántartásba vételéről. A pályázat benyújtási időpontjának megállapítása, illetve hiánypótlás esetén a 16. § (1) és (4) bekezdésében megfogalmazottak szerint kell eljárni.

(5) A beérkezett pályázatok elbírálására Szakértői Bizottságot kell létrehozni. A Szakértői Bizottság egy-egy tagját a megyei tanácsok, illetve a fővárosi önkormányzat javaslatára az rft., valamint a minisztériumok nevezik ki.

(6) A Szakértői Bizottság

a) elnöke a miniszter által kinevezett személy;

b) üléseit az elbírálásra alkalmas pályázatok megküldésével, az ülést megelőzően 8 nappal korábban az elnök, írásban hívja össze;

c) határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza az rft. által elfogadott szempontrendszer alapján;

d) üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet a kialakított sorrenddel együtt az rft.-nek kell megküldeni.

(7) Az rft. a Szakértői Bizottság javaslatától csak minősített többséggel térhet el. A regionális fejlesztési tanács eltérő döntését indokolni köteles. Az indokolásnak valósnak, tényszerűnek és a nyilvánosság számára hozzáférhetőnek kell lennie.

(8) A pályázatok elbírálásánál az R. 85. §-ának (6) bekezdése szerint kell eljárni.

(9) A támogatási szerződést az rft. elnöke írja alá.

A támogatás folyósítása

23. § (1) A feladatfinanszírozás pénzügyi lebonyolítását, ellenőrzését az R. 76. §-ában foglaltak szerint a következő kiegészítésekkel kell alkalmazni:

a) a közreműködő szervezet a benyújtott számlákat ellenőrzi és igazolja (érvényesíti);

b) a közreműködő szervezet az ellenőrzött és igazolt számlát utalványozásra a FVM-nek megküldi;

c) az utalványozott számlát az FVM megküldi a Kincstárnak.

(2) A támogatott projektek műszaki és pénzügyi ellenőrzése a közreműködő szervezet feladata. Az ERFP végrehajtásának ellenőrzése a minisztériumok feladata. A minisztériumok ellenőrzése kiterjed az rft.-ék és a közreműködő szervezetek, valamint a projektek műszaki és pénzügyi ellenőrzésére.

Az előzetes regionális fejlesztési programok végrehajtásának figyelemmel kísérése

24. § (1) Az ERFP-ék végrehajtásának megfigyelésére és értékelésére Regionális Monitoring Bizottságokat (a továbbiakban: RMB) kell létrehozni a megállapodások megkötését követő 3 hónapon belül.

(2) Az RMB-ék feladatai:

a) meggyőződni az ERFP-ék végrehajtásának hatékonyságáról és minőségéről;

b) megerősíteni vagy módosítani az ERFP-ék megfigyeléséhez és értékeléséhez meghatározott fizikai és pénzügyi mérőszámokat;

c) az ERFP-ék jóváhagyásától számított hat hónapon belül megvizsgálni és jóváhagyni az ERFP-éken belül végrehajtandó intézkedések, pályázatok kiválasztására vonatkozó kritériumok érvényesülését;

d) rendszeres időközönként megvizsgálni az ERFP-ék sajátos célkitűzéseinek megvalósításában elért eredményeket;

e) vizsgálni az ERFP-ék végrehajtásának eredményeit, különösen azoknak a céloknak az elérését, amelyeket a különböző intézkedésekkel és az évenkénti közbenső értékeléssel kapcsolatban tűztek ki;

f) vizsgálni és jóváhagyni az ERFP-ék végrehajtásáról szóló féléves és éves jelentéseket, valamint záró beszámolókat;

g) a kitűzött célok eredményesebb elérése érdekében az ERFP-éken belül, illetve között javaslatot tehetnek a tárgyévi források módosítására vagy felülvizsgálatára.

(3) Az RMB-ék tagjai – akik az ERFP-ék végrehajtásában pénzügyileg, illetve végrehajtói szinten közvetlenül érintettek –:

a) a pénzügyi támogatásokat nyújtó minisztériumok egy-egy köztisztviselője;

b) az rft.-ék által kinevezett tag;

c) a régió helyi önkormányzatainak megyénként egy-egy képviselője.

(4) Az RMB-ék üléseinek tanácskozási jogú állandó résztvevői:

a) az államigazgatás oldaláról a Pénzügyminisztérium és a Kincstár egy-egy köztisztviselője, illetve közalkalmazottja;

b) a területi szervek oldaláról

ba) a megyei tanácsok munkaszervezeteinek,

bb) a Munkaügyi Központoknak,

bc) a Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság regionális irodái

egy-egy képviselője;

c) a Megyei Munkaügyi Tanácsok munkaadói és a munkavállalói oldalának egy-egy képviselője.

(5) Az RMB-ék elnöki feladatait az rft.-ék elnökei látják el.

(6) Az RMB-ék titkársági feladatait a közreműködő szervezetek látják el.

(7) Az RMB-ék:

a) szükség szerint, de legalább évente kétszer üléseznek. Üléseiket a titkárságok útján az elnökök hívják össze, üléseik összehívását tagjaik legalább egyötöde is kezdeményezheti;

b) a meghívókat, a napirendeket és a napirendi pontokkal kapcsolatos dokumentumokat legkésőbb az üléseket megelőző 15 munkanappal a résztvevők rendelkezésére kell bocsátani, üléseik nem nyilvánosak;

c) akkor határozatképesek, ha üléseiken a tagok több mint fele jelen van, minden tagnak egy szavazata van, döntéseiket egyszerű szótöbbséggel hozzák, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt;

d) üléseikről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet 8 napon belül a Központi, illetve az illetékes Fejezeti Monitoring Bizottságoknak meg kell küldeni.

(8) Az RMB-ék Ügyrendjeiket maguk határozzák meg, legkésőbb az alakuló ülést követő ülésen, minősített többséggel. A tagok névsora az Ügyrend mellékletét képezi.

(9) A titkárságok feladata:

a) az ülések előkészítése;

b) a napirendi pontok szerint megtárgyalandó témákhoz tartozó dokumentumok összeállítása, és az érintettek rendelkezésére bocsátása;

c) döntések előkészítése;

d) az ülések jegyzőkönyveinek elkészítése, és az érintettek rendelkezésére bocsátása;

e) a féléves és az éves tevékenységekről szóló jelentések elkészítése, benyújtásuk jóváhagyásra;

f) az ERFP-ék kivitelezését, működését befolyásoló feltételek és kockázati tényezők vizsgálata.

(10) Az RMB-ék:

a) működési és titkárságainak költségvetését az Árnyékprogram költségvetéséből kell biztosítani;

b) tagjai munkájukért díjazásban nem részesülhetnek.

25. § (1) Az ERFP-ék és alprogramjaik végrehajtásának figyelemmel kísérése – a 20. § (1) bekezdésében meghatározott megállapodásokban rögzített – fizikai és pénzügyi mutatók (indikátorok) alapján történik.

(2) Az indikátorok segítségével meg kell jeleníteni:

a) az intézkedések és prioritások sajátos céljait – lehetőség szerint számszerűsítve – és kölcsönös összhangjukat;

b) a program végrehajtása során időszakosan elért szintet, eredményeket és a megvalósítható legkorábbi időpontban hatásukat a megfelelő szinten (prioritás vagy intézkedés);

c) a pénzügyi terv teljesülésének állását.

(3) Az ERFP-ék, illetve alprogramjaik végrehajtásának figyelemmel kísérése a közreműködő szervezetek feladata. A (2) bekezdés szerinti fizikai és pénzügyi jelzőszámok gyűjtését, feldolgozását és ezek alapján értékelését a közreműködő szervezetek folyamatosan végzik, és ezek felhasználásával évente jelentést készítenek. A jelentéseket az rft.-ék a 24. §-ban meghatározott RMB-ék által történt jóváhagyás után továbbítják az Árnyékprogram végrehajtásában közreműködő minisztériumoknak, illetve a Pénzügyminisztériumnak.

(4) Az Árnyékprogram végrehajtásáról szóló éves rész-, majd a 3 éves záróbeszámolót a program végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszter terjeszti be a Kormánynak.

26. § A beszámolás, a feladat lezárása során az R. 77. § rendelkezései szerint kell eljárni.

A területfejlesztés központi előirányzata

27. § A miniszter a központi keretből a működtetési, a tervezési és a kutatásfejlesztési feladatok finanszírozása mellett támogatást biztosít, különösen:

a) az EU által támogatott fejlesztési programokhoz;

b) kormányhatározatban rögzített és más kiemelt területfejlesztési és válságkezelő feladatok beruházásaihoz;

c) más központi forrásokkal közös finanszírozással meghirdetett központi fejlesztési programok beruházásaihoz;

d) a területfejlesztésért felelős miniszter által meghatározott területfejlesztési stratégia megvalósítását szolgáló alábbi fejlesztésekhez:

da) az ország gazdaságilag – az egy főre jutó bruttó hazai termék tekintetében – legkedvezőtlenebb helyzetben lévő 5 megye kistérségén kívül, a külön jogszabályban6 meghatározott kistérségek közül a 9 leghátrányosabb helyzetben lévő kistérség fejlesztési programjainak megvalósításához,

db) agrártermékek nem élelmiszercélú felhasználásával összefüggő fejlesztésekhez,

dc) a gazdaságtalan szénbányák felszámolásából adódó társadalmi problémák kezeléséhez,

dd) a Gazdasági Minisztériummal közös ipari park pályázati rendszer 2000. évi pályázatai elbírálásának 2001. évre történő halasztásából következő feladatokhoz;

e) a 100 fő feletti munkahelyteremtő és a működő külföldi tőke bevonásával összefüggő beruházásokhoz;

f) a megszűnt Területfejlesztési Alap terhére megkötött támogatási szerződésből eredő kötelezettségek teljesítésére.

28. § (1) A miniszter a 27. § (1) bekezdés d)–e) pontjaiban meghatározott feladatok ellátásához a központi pályázati rendszer keretében támogatást nyújthat.

(2) A miniszter a támogatásra vonatkozó pályázati felhívást – első alkalommal e rendelet hatálybaléptetését követő 30 napon belül – a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Értesítőben köteles közzétenni. A pályázatokat folyó év szeptember 30-áig lehet benyújtani.

(3) A célelőirányzat központi keretéből nyújtott támogatások esetén értelemszerűen érvényesíteni kell e rendelet 3–13. §-ában meghatározott támogatási, pályázati, támogatási szerződés megkötési feltételeket, intézkedéseket.

(4) A pályázatokat az FVM megbízásának megfelelően a Kincstárhoz kell benyújtani. A Kincstár

a) a beérkezett pályázatokat regisztrálja;

b) a formailag és tartalmilag teljes pályázatokról egyedi döntés-előkészítési lapot készít, a hiányos pályázatoknál a hiánypótlás érdekében a 16. § (4) bekezdése szerint intézkedik.

(5) A támogatási döntések előkészítését a miniszter által kijelölt 7 tagú Szakértői Bizottság végzi, amelynek elnökét a miniszter nevezi ki.

(6) A Szakértői Bizottság állásfoglalása előtt az érintett regionális, illetve megyei tanács véleményét ki kell kérni.

(7) A Szakértői Bizottság javaslata alapján a támogatásokról a miniszter dönt.

(8) A döntéseket a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Értesítőben kell közzétenni.

(9) A döntést követően a támogatási szerződések előkészítését a Kincstár végzi, a támogatási szerződést a miniszter vagy megbízottja írja alá.

(10) A támogatási szerződéseket a miniszter döntését követő 90 napon belül meg kell kötni. A szerződés megkötésére a 17. § (3) bekezdésében foglaltakat kell értelemszerűen alkalmazni.

(11) Amennyiben a fejlesztés a Kbt. hatálya alá tartozik, a 17. § (4) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni.

(12) A támogatási szerződések végrehajtásának ellenőrzésében a Kincstár, valamint a miniszter felkérésére az érintett regionális, illetve megyei tanács vesz részt.

Vegyes rendelkezések

29. § (1) A Területfejlesztési és Szervezési Alapból, a Foglalkoztatási Alapból, valamint azok decentralizált részéből az 1990. december 31-ig, a Területfejlesztési Alapból 1995. december 31-ig történt döntések alapján visszterhesen kihelyezett, illetve visszavont és visszafizetett támogatások összege a 2. § (3) bekezdése szerinti központi előirányzatot növeli. A visszafizetést a Kincstár 10032000-01720275-00000000 számú bonyolítási számlára kell teljesíteni.

(2) Az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvény 51. § (1) és (5) bekezdésében meghatározott belterületi föld értékének megfelelő vételárrész 50%-át az FVM 10032000-01220191-59000002 számú ,,Területfejlesztési feladatok támogatással fedezett kiadásai'' elnevezésű fejezeti számlájára kell befizetni, a befizetés jogcímének egyidejű feltüntetése mellett.

(3) A miniszter – indokolt esetben – a (2) bekezdésben meghatározott befizetési kötelezettség teljesítésére részletfizetést engedélyezhet.

(4) A 2000. december 31-e előtt hozott, de szerződésbe még nem foglalt támogatási döntések esetében a szerződéseket 2001. szeptember 30-ig meg kell kötni. Amennyiben a kedvezményezett mulasztásából nem kerül sor a támogatási szerződés megkötésére, a támogatási döntés érvényét veszti. A döntéshozó a szerződéskötésre nyitva álló határidőről, e rendelet megjelenésétől számított 15 napon belül írásban köteles a támogatottat értesíteni.

Értelmező és záró rendelkezések

30. § E rendelet alkalmazásában

a) visszatérítendő támogatás: a visszafizetési kötelezettség mellett kihelyezett kamatmentes forráskiegészítés;

b) kamattámogatás: az a támogatási forma, amely az éven túli lejáratú, fejlesztési célú pénzintézeti hitelek után fizetendő kamat meghatározott hányadát vállalja át a fennálló hitel lejártáig;

c) munkahelyteremtő beruházás: az a beruházás, amely az adott térségben új munkahelyteremtő tevékenység indítását, illetve meglévő tevékenység esetében – a beruházás előkészítő dokumentációja szerint – létszámnövekedéssel járó bővítést eredményez;

d) munkahelyek megtartását célzó beruházás: az a beruházás, amely a meglévő tevékenységnél korszerűbb, termékváltást segítő, piacképes tevékenységet hoz létre a meglévő munkahelyek megtartásával;

e) foglalkoztatási kötelezettség: munkahelyteremtő és -megtartó beruházásoknál a támogatási szerződésben vállalt kötelezettség; meghatározásának és teljesítésének alapját a telephely szintű éves átlagos foglalkoztatott létszám adja, ami nem foglalja magába a munkaviszonnyal rendelkező, de sorkatonai szolgálaton, 3 hónapon túl táppénzen lévő, illetve gyed/gyesre jogosult munkavállalókat. Amennyiben a pályázónak egy statisztikai kistérségben több telephelye van, úgy foglalkoztatási kötelezettségét a telephelyek együttes foglalkoztatott létszáma alapján kell meghatározni;

f) innovációs központ: az olyan szervezet, amelynek adottságai és kapcsolatrendszere lehetővé teszi a korszerű fejlesztési, technológiai eljárások telepítését, és amely ezáltal a műszaki fejlődésre általános ,,húzó'' hatást fejthet ki;

g) termelő infrastrukturális beruházás: a gáz, az elektromos szolgáltatás, az ivóvíz- és a szennyvízhálózat, az utak, a hidak és a vízilétesítmények, a közlekedési, a hírközlési, az informatikai és a hulladéktároló építmények létesítése, valamint az ezek működését szolgáló technológia és egyéb gépi beszerzés;

h) térségi gazdasági integráció: az adott térség önkormányzati és gazdasági szereplői térségben kifejtett gazdasági tevékenységének intézményesített és tartós összehangolása, mely kiterjed a megállapodásokkal alátámasztott termelési és értékesítési együttműködésre, az üzleti tervvel megalapozott, koordinált forrás- és tőkebevonásra, a gazdasági célkitűzéseket szolgáló anyagi és nem anyagi szolgáltatások biztosítására, s a közös felhasználású eszközök működtetésére és tulajdonlására;

i) integrációs társaság: az a közhasznú társaság vagy szövetkezet, amelyet az alapítók a térségi gazdasági integrációba illesztve hoznak létre, az integráció gazdasági és társadalmi céljainak megvalósítására és funkcióinak működtetésére;

j) egyéb integrációs szervezet: az üzleti tervvel rendelkező és szerződéses alapon tartós (legalább 5 év) együttműködést folytató társulás;

k) integrációs finanszírozás: az integrációs szerveződést szolgáló intézmények esetében a program megvalósítását szolgáló, egymással összefüggő fejlesztések támogatásáról együttesen hozott döntés, amelyek megvalósítására fejlesztésenként köt támogatási szerződést a döntéshozó;

l) falusi idegenforgalom: minden nem gyógy- és üdülőhelyen a falu komplex idegenforgalmi kínálatának hasznosítása – ideértve bármely település falusi jellegű településrészeit is – a vendégfogadás komplex vagy kiegészítő feltételeinek kialakítása (szállás, szolgáltatás, program) akkor, ha a tevékenység helyszíne, jellege megfelel a falusi turizmus sajátos követelményrendszerének, illetve a fejlesztés során ezek megteremtése a cél;

m) közreműködő szervezetek: munkaszervezet és a fejlesztési ügynökség,

ma) munkaszervezet: a regionális, illetve a megyei tanács önálló jogi személyiséggel nem rendelkező, döntés-előkészítő belső szervezeti egysége,

mb) fejlesztési ügynökség: a regionális, illetve a megyei tanács által átadható, feladatai ellátására alapított, önálló jogi személyiséggel rendelkező közhasznú szervezet;

n) PHARE Árnyékprogram: a PHARE program ,,Gazdasági és Szociális Kohézió'' fejezetéhez kapcsolódó, azonban PHARE támogatásban nem részesülő, az Európai Unió Strukturális Alapjainak fogadására való felkészülést elősegítő program;

o) Előzetes Regionális Fejlesztési Program: az rft.-ék által, a PHARE Árnyékprogram keretében kidolgozásra kerülő hároméves fejlesztési program megnevezése;

p) alprogram: az Előzetes Regionális Fejlesztési Program szerves részét képező, speciális szakterületre kidolgozott program;

r) támogatási döntést hozó: a decentralizált pénzeszközök esetében a megyei területfejlesztési tanácsok és a regionális fejlesztési tanácsok, a központi feladatokat szolgáló keret esetében a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.

31. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba. Egyidejűleg a területfejlesztési célelőirányzat 2000. évi felhasználásának részletes szabályairól szóló 50/2000. (IV. 13.) Korm. rendelet hatályát veszti azzal, hogy a folyamatban lévő ügyekben annak előírásait kell alkalmazni.

(2) E rendelet kihirdetésével egyidejűleg az R. 70. § (2) bekezdésének g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A fejezeti kezelésű előirányzatok közül nem tartoznak a feladatfinanszírozás körébe az alábbi előirányzatok:)

,,g) támogatási előirányzatok, kivéve az Előzetes Regionális Fejlesztési Programok végrehajtását szolgáló keret.''

Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök

1. számú melléklet a 89/2001. (VI. 15.) Korm. rendelethez


Támogatható célok és támogatásuk intenzitásának felső határai a megyei és a központi pályázati rendszerben

I. Megyei pályázati rendszerben
--------------------
Támogatható célok Támogatásuk intenzitásának felső határa az elismerhető költségek %-ában7
--------------------
Munkahelyteremtő beruházások, a meglévő foglalkoztatott létszám megőrzését szolgáló piac, termék- és technológiaváltást környezetbarát módon elősegítő fejlesztésekhez, beruházásokhoz 30
Ipari területek és inkubátorházak kiépítéséhez 30
Térségi fejlesztési programok, a helyi társadalom fejlődését, önszerveződését elősegítő programok, valamint a gazdaság fejlődését segítő megvalósíthatósági tanulmányok készítéséhez 70
A regionális fejlesztési tanácsok által nem támogatott, a gazdaságfejlesztéssel összefüggő és vállalkozásokat segítő termelő infrastrukturális beruházásokhoz, beleértve a halastó kiépítését szolgáló vízi építményt, a hírközlést, informatikát, a térségi hulladék elhelyezését és kezelését 30
A humánerőforrást – beleértve az oktatást, a szakipari képzést, a munkanélküliek reintegrációját, valamint az egészségi állapot megőrzését is – biztosító fejlesztésekhez 30
A falusi idegenforgalomi fejlesztésekhez 40
A megyei területfejlesztési tanács határozatában rögzített roma programokhoz 40
Az elfogadott megyei vagy kistérségi területfejlesztési programok megvalósítását szolgáló fejlesztésekhez 40

II. Központi pályázati rendszerben
--------------------
Támogatható célok Támogatásuk intenzitásának felső határa az elismerhető költségek %-ában8
--------------------
Az ország gazdaságilag – az egy főre jutó bruttó hazai termék tekintetében – legkedvezőtlenebb helyzetben lévő 5 megye kistérségén kívül, a külön jogszabályban felsorolt 9 leghátrányosabb helyzetben lévő kistérség fejlesztési programjainak megvalósításához 50
A gazdaságtalan szénbányák felszámolásából adódó társadalmi problémák kezeléséhez 40
Az agrártermékek nem élelmiszercélú felhasználásával összefüggő fejlesztésekhez 30
Más központi pályázati rendszerrel közösen támogatott fejlesztésekhez 30
Működő külföldi tőke bevonásával összefüggő beruházásokhoz 30

2. számú melléklet a 89/2001. (VI. 15.) Korm. rendelethez


Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet a 2001. és 2002. évi feladatfinanszírozási körbe tartozó fejezeti kezelési előirányzatokról szóló 4. számú melléklete az alábbiakkal egészül ki:

XII. Fejezet FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
Cím: 10 Fejezeti kezelésű előirányzatok
Alcím: 4
Jogcím csop.: 10
Jogcím: 1 Területfejlesztési célfeladatok támogatással fedezett kiadásai9
1

90/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet a 2001. évi területfejlesztési célelőirányzat régiók és megyék, valamint a területi kiegyenlítést szolgáló területfejlesztési célú támogatás megyék közti felosztásáról.

2

90/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet a 2001. évi területfejlesztési célelőirányzat régiók és megyék, valamint a területi kiegyenlítést szolgáló területfejlesztési célú támogatás megyék közti felosztásáról.

3

91/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet a területfejlesztés kedvezményezett térségeinek jegyzékéről, valamint a 219/1996. (XII. 24.) Korm. rendelet a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről.

4

15/2001. (III. 3.) FVM rendelet az agrárgazdasági célok 2001. évi költségvetési támogatásáról.

5

184/1996. (XII. 11.) Korm. rendelet a területfejlesztési koncepiók és programok, valamint a területrendezési tervek egyeztetésének és elfogadásának rendjéről.

6

91/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet a területfejlesztés kedvezményezett térségeinek jegyzékéről.

7

Megjegyzés: A támogatási intenzitást az R. 93/A. §-a rendelkezése alapján kell meghatározni.

8

Megjegyzés: A támogatási intenzitást az R. 93/A. §-a rendelkezése alapján kell meghatározni.

9

90/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet a 2001. évi területfejlesztési célelőirányzat régiók és megyék valamint a területi kiegyenlítést szolgáló területfejlesztési célú támogatás megyék közti felosztásáról a területfejlesztési célelőirányzat régióknak felosztott összege.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás