1110/2002. (VI. 20.) Korm. határozat
az üzemben tartási díj átvállalásának szándékáról1
2002.06.20.
A Kormány – figyelembe véve a közszolgálati műsorszolgáltatók nézettségi, hallgatottsági adatait – arra a megállapításra jutott, hogy a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 79. §-a (1) bekezdésével elrendelt és ugyanezen § (3) bekezdése értelmében a fenti műsorszolgáltatók versenyképes és takarékos működtetésére, a közszolgálati műsorszolgáltatási rendszer fenntartására, valamint a közszolgálati műsorok támogatási szükségleteinek fedezetére szolgáló üzemben tartási díj olyan természetes személyeket, jogi személyeket, jogi személynek nem minősülő gazdasági társaságokat terhel, akik ennek ellentételeként túlnyomó többségükben ellenszolgáltatást nem kapnak, illetve nem vesznek igénybe. Mérlegelve a kötelezettek álláspontját, akik számtalan esetben és fórumon sérelmezték ezt a rendelkezést, ugyanakkor nemzeti szempontból nélkülözhetetlennek ítélve a közszolgálati műsorszolgáltatók működését, 2002. július 1-jével kezdődően 3 havi időtartamra át kívánja vállalni valamennyi kötelezett helyett az üzemben tartási díj megfizetését. Ennek érdekében:
1. felkéri a díjbeszedést ideiglenesen elvégző Magyar Posta Rt.-t, hogy a havonta esedékes és utólagosan fizetendő üzemben tartási díjat utoljára 2002. június hónapra szedje be, továbbá, hogy az esetleg mégis befolyó indokolatlan díjat fizesse vissza;
2. utasítja a pénzügyminisztert, hogy tegyen javaslatot az átvállalt kötelezettség fedezetének biztosítására;
Felelős: pénzügyminiszter
Határidő: 2002. július 15.
3. utasítja az igazságügy-minisztert, hogy a díjfizetés átvállalására tekintettel vizsgálja felül a készülék üzemben tartási díj beszedésének részletes szabályairól szóló 122/1997. (VII. 17.) Korm. rendeletet, és tegyen javaslatot a szükséges módosításokra.
Felelős: igazságügy-miniszter
Határidő: 2002. augusztus 15.