Csopak Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2002. (VIII.14.) önkormányzati rendelete
a csopaki önkormányzati tulajdonú bérlakások bérbeadásáról1
A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló, többször módosított 1993. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Törvény) felhatalmazása alapján, a Csopaki Önkormányzat a tulajdonában lévő önkormányzati lakások bérletére, a lakbérek mértékére a következő rendeletet alkotja.
1. § A rendelet célja, hogy a Törvény, valamint a 15/2000. (VIII. 2.) ÖKT rendelettel módosított 4/1994. (VI. 7.) ÖKT rendelet szabályaival összhangban - a polgári jog alapelveit szem előtt tartva - megteremtse a Csopaki Önkormányzat tulajdonában és rendelkezésében lévő lakásokkal való eredményesebb gazdálkodás feltételeit.
2. § A rendelet hatálya a Csopaki Önkormányzat tulajdonában álló minden önkormányzati lakásra (továbbiakban: önkormányzati lakás) - ideértve a Törvény hatálybalépésekor szolgálati és bérlakásoknak minősülő lakásokat, és a szükséglakásokat - kiterjed.
Az önkormányzati lakások bérletére, valamint a lakbérek mértékére vonatkozó előírások
Az önkormányzati lakások bérbeadásának általános feltételei
3. § (1) A Képviselő-testület az önkormányzati lakásokra vonatkozó bérbeadói jogok és kötelezettségek gyakorlásával az e rendeletben szabályozott kivételekkel a polgármestert bízza meg.
(2) Ahol a Törvény a felek megállapodására utal, ott a megállapodás tartalmát bérbeadói részről a polgármester határozza meg.
(3) Önkormányzati lakás csak lakás céljára adható bérbe.
(4) Önkormányzati lakás bérleti joga kizárólag másik lakás bérleti jogára vagy másik lakás tulajdonjogára cserélhető.
(5) Egy háztartásban életvitelszerűen együtt lakó személyek csak egy önkormányzati lakást bérelhetnek.
(6) A bérbe adható önkormányzati lakás maximális nagysága a kérelmezővel együtt költöző családtagok számától függően:
4. § Az önkormányzati lakásokat
a) szolgálati jelleggel,
b) lakáspályázat elnyerésének jogcímén,
c)4
d) lakáscsere jogcímén,
e) bérleti jogviszony folytatása jogcímén,
f) bérlő-kiválasztási jog jogcímén,
g) elhelyezési kötelezettség jogcímén lehet bérbe adni.
Önkormányzati lakások bérbeadása szolgálati jelleggel
5. § (1) Az önkormányzati lakások közül szolgálati jelleggel kell bérbe adni a Törvény hatálybalépésekor szolgálati lakásnak minősülő önkormányzati lakásokat,
(2) A Törvény hatálybalépésekor szolgálati lakásnak minősülő önkormányzati lakás annak adható bérbe, aki az önkormányzat hivatalával, intézményével áll köztisztviselői, közalkalmazotti vagy munkaviszonyban.
(3) Önkormányzati lakás szolgálati jelleggel csak meghatározott időre, de legfeljebb a közszolgálati vagy közalkalmazotti jogviszony, illetve a munkaviszony fennállásának időtartamára adható bérbe.
(4) Az 5. § (3) bekezdésében rögzített feltétel megszűnését követő 30 napon belül a bérlő köteles az önkormányzati lakást üres, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a bérbeadó rendelkezésére bocsátani. Ha a közszolgálati jogviszony, közalkalmazotti jogviszony vagy a munkaviszony azért szűnik meg, mert a bérlő nyugdíjra jogosulttá vált, a bérlő, legfeljebb a jelenlegi lakásának megfelelő másik lakás bérletére tarthat igényt; feltéve, hogy nincs beköltözhető másik lakása.
(5) Az önkormányzati lakás bérbeadása iránti kérelmet az 1. számú melléklet szerinti formanyomtatványon, az ott meghatározott mellékletekkel a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Irodájához kell benyújtani.
(6) A kérelem teljesítésénél előnyt jelent:
6. § (1) Az önkormányzati lakások szociális helyzet alapján vagy nem szociális jelleggel történő bérbeadására pályázatot kell kiírni meglévő önkormányzati lakás megüresedése valamint felépülő szociális bérlakás jogerős használatbavételi engedélyének kiadása utáni 30 napon belül.
(2) A pályázatot a benyújtás határidejétől számított 30 napon belül, de legkésőbb az azt követő képviselő-testületi ülésen el kell bírálni.
(3) A bérbeadó a benyújtott pályázatokat e rendelet szabályainak figyelembe vételével köteles elbírálni.
7. § (1) Az önkormányzati lakások bérbeadására vonatkozó pályázat feltételeit - a jelen rendelet keretei között – a képviselő-testület határozza meg.6
(2)7 A meghatározott feltételek szerinti pályázatot a bérbeadó írja ki. A pályázat meghirdetésénél biztosítani kell a nyilvánosságot, ennek érdekében a pályázati kiírást meg kell jelentetni az önkormányzat honlapján, a Csopak TV-ben és a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján.
(3) Pályázni az jogosult, aki a kiírt pályázati feltételeknek megfelel.
(4) A pályázati kiírásnak tartalmaznia kell:
8. § (1) Szociális helyzet alapján pályázatot azok nyújthatnak be, akik a pályázati kiírásban foglalt feltételeknek és az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadása során érvényesítendő szociális, jövedelmi, vagyoni feltételeknek megfelelnek.
(2) Szociális helyzet alapján történő bérbeadás esetén három évre szóló szerződést kell kötni a
9. § Önkormányzati lakás nem szociális jelleggel történő bérbeadásakor a bérbeadó a
10. § A bérbeadónak az önkormányzati lakás elcseréléséhez való hozzájárulást meg kell tagadnia, ha
a) az önkormányzati lakás feletti rendelkezési joga hatóság vagy bíróság előtti eljárásban vitatott, az eljárás jogerős befejezéséig, vagy
b) a bérlőtárs(ak) hozzájáruló jognyilatkozatának hiányában, illetőleg
c) ha a csere folytán bérlővé, bérlőtárssá válna az, aki a cserét megelőzően nem volt bérlő, illetőleg bérlőtárs, tulajdonos vagy haszonélvező, az alábbi kivételekkel:
11. § (1) Az önkormányzati lakás elcseréléséhez való hozzájárulást a bérbeadó megtagadhatja, ha:
a) a bérlő határozott időre szóló bérleti szerződéssel rendelkezik,
b) a cserélő felek a jogszabályi határidőn belül nem csatolják az alábbi iratokat:
12. § Önkormányzati lakás bérlőjének halála esetén a bérbeadó a bérlő tekintetében az eredeti lakásbérleti szerződést módosítja, ha van olyan személy, aki a Törvény 32. §-a alapján jogosult a lakásbérleti jog folytatására.
13. § (1) Az önkormányzati lakásra jogi személy részére egyszeri bérlő-kiválasztási jog biztosítható.
(2) A bérlő-kiválasztási jog biztosítása történhet
a) pénzbeli térítésért,
b) kedvezményes összegű pénzbeli térítésért vagy ingyenesen.
(3) Ha az egyszeri bérlő-kiválasztási jog biztosítása jogi személyek részére pénzbeli térítésért történik, a pénzbeli térítés mértéke az önkormányzati lakás beköltözhető forgalmi értéke legalább 50%-ának megfelelő összeg. A bérlő-kiválasztási jog biztosításáról a Képviselő-testület dönt.19
(4) Ha az egyszeri bérlő-kiválasztási jog biztosítására jogi személyek részére kedvezményes összegű pénzbeli térítésért vagy ingyenesen történik, a bérlő-kiválasztási jog kedvezményes vagy ingyenes biztosításáról a Képviselő-testület dönt.20
(5) Bérlő-kiválasztási jog jogcímén önkormányzati lakásra csak meghatározott időre szóló bérleti szerződés köthető.
14. § (1) Ha a házassági bontóperben meghozott jogerős bírói ítélet alapján a volt házastárs - saját elhelyezési kötelezettség kimondása nélkül az önkormányzati lakás elhagyására köteles - elhelyezésre tarthat igényt.
(2) A bérbeadónak az elhelyezés során a volt házastárs részére legalább komfort nélküli és legfeljebb egyszobás másik önkormányzati lakást lehet biztosítani, amely a legszükségesebb bútorzatának és felszerelési tárgyainak elhelyezésére alkalmas.
15. § (1) Bérlőtársi szerződés megkötését a bérlő és a leendő bérlőtárs együttesen, írásban kérhetik a bérbeadótól.
(2) Bérlőtársi szerződést kell kötni - a házastárs önkormányzati lakásba történt beköltözésének időpontjától függetlenül - a bérlő és a vele együtt lakó házastársa közös kérelmére.
(3) Bérlőtársi szerződés köthető azzal a személlyel, aki
a) a bérlő gyermeke (örökbe fogadott, mostoha-, és nevelt gyermeke), jogszerűen befogadott gyermekétől született unokája, valamint szülője (örökbe fogadó, mostoha- és nevelőszülője) és
b) a bérlővel legalább egy éve életvitelszerűen együtt lakik.
Hozzájárulás a lakásba történő befogadáshoz
16. § (1)21 Az önkormányzati lakásba a bérlő házastársán, gyermekén, befogadott gyermekének a gyermekén, valamint szülőjén kívül más személyt az e rendelet tiltó szabályait is figyelembe véve csak a bérbeadó írásbeli hozzájárulásával fogadhat be.
(2) A befogadáshoz történő hozzájárulás iránti kérelmet írásban kell a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Irodáján benyújtani.
(3) A kérelemhez csatolni kell:
a) a bérlő nyilatkozatát, hogy a befogadott személyt az önkormányzati lakásba 3 napon belül bejelenti és ezt a bérbeadó felé igazolja és
b) a befogadott személy arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a bérleti szerződés megszűnésekor az önkormányzati lakást 3 napon belül elhagyja.
Az albérletbe adás szabályai
17. § (1) Az önkormányzati lakás bérlője a lakás egy részét határozott időre, legfeljebb egy évre, kizárólag lakás céljára albérletbe adhatja a bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulásával.
(2) Egyszobás lakás albérletbe adásához nem adható bérbeadói hozzájárulás.
(3) Az albérletbe adáshoz történő hozzájárulás iránti kérelmet a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Irodáján írásban kell benyújtani.
(4) Az albérlői jogcímen történő befogadáshoz való hozzájárulás iránti kérelemhez csatolni kell a befogadott személy arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a bérleti szerződés megszűnésekor az önkormányzati lakást 3 napon belül elhagyja.
18. § (1) Az önkormányzati lakások lakbérének mértékét az önkormányzati lakás alapvető jellemzői, így különösen a lakás komfortfokozata, alapterülete, minősége, a lakóépület állapota és a településen, illetőleg lakóépületen belüli fekvése, továbbá a szerződés keretében a bérbeadó által nyújtott szolgáltatás figyelembevételével kell meghatározni.
(2)22 A ténylegesen fizetendő lakbér alapját képező lakbér mértéke
|
a) összkomfortos önkormányzati lakás esetén: |
800 Ft/m2/hó23 |
|
b)24 |
|
|
c)25 |
|
19. § (1) A bérlő a 19. § (2) bekezdésben foglaltak kivételével a jelen rendelet 18. §-a szerint megállapított lakbért köteles megfizetni.
(2) A nem szociális jelleggel bérbe adott lakás bérlője a jelen rendelet 18. §-a szerint megállapított lakbér 200%-kal növelt összegét köteles megfizetni.
(3) A szolgálati lakás jelleggel bérbe adott lakás bérlője a jelen rendelet 18. §-a szerint megállapított lakbér 50%-kal csökkentett összegét köteles megfizetni.
(4) A bérbevétel időpontjában az 5 évnél nem régebbi önkormányzati lakás bérlője a 18. § szerint megállapított lakbér 150%-kal növelt összegét köteles megfizetni.26
Lakbértámogatás
20. §27 (1) A szociális alapon bérbe adott lakások esetében az önkormányzati lakbértámogatásra való jogosultság megállapításának eljárási rendjére, a jogosultság feltételeire, a támogatás mértékére a felnőttkorúak pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásairól szóló 16/2005. (XI. 09.) rendelet helyi lakásfenntartási támogatás szabályai az irányadók.
(2) A bérlő a lakbértámogatással csökkentett lakbért köteles fizetni.
21. § (1) Az önkormányzati lakás bérlője köteles fizetni
a) az általa bérelt önkormányzati lakásra megállapított lakbért,
b) a bérbeadó által nyújtott és a szerződésben - vagy más megállapodásukban - meghatározott szolgáltatás, valamint különszolgáltatás díját, amelyet önkormányzati rendelet, illetőleg más jogszabály keretei között a bérbeadó közöl.
(2) Az önkormányzati lakás bérlője a különszolgáltatások körébe tartozó szolgáltatásokért - különösen, ha a szolgáltatást a bérbeadó harmadik személytől veszi igénybe vagy harmadik személy közreműködésével nyújtja - azt a díjat köteles megtéríteni, amennyiben az adott szolgáltatás nyújtása a bérbeadónak az önkormányzati lakás vonatkozásában került. Ha a bérbeadó a szolgáltatást harmadik személy közreműködésével nyújtja, megállapodhat a szolgáltatást nyújtó harmadik személlyel, hogy a szolgáltatást nyújtó a szolgáltatásért esedékes díjat közvetlenül az önkormányzati lakás bérlőjétől beszedheti.
(3) A bérbeadó a közös használatra szolgáló helyiségekben lévő olyan berendezések használatáért, amelyek egyedi fogyasztása mérhető, a mért értéknek megfelelő díjat jogosult beszedni. A bérbeadó a díj megfizetését csak akkor kérheti, ha a közös használatra szolgáló helyiségek használatára vonatkozóan az azokat használó bérlőkkel előzetesen megállapodást kötött.
22. § (1) A lakásbérlet megszűnik, ha
a) a bérleti szerződést a bérlő és a bérbeadó közös megegyezéssel megszünteti,
b) a bérlet határozott idejű időtartama lejár vagy a feltétel bekövetkezik, a 22. §. (4) és (5) bekezdésében szabályozott esetek kivételével,
c) az arra jogosult felmond,
d) a bérlő meghal és nincs a lakásbérleti jog folytatására jogosult személy,
e) a bérlő az önkormányzati lakást elcseréli,
f) a bérlőt a Magyar Köztársaság területéről kiutasították,
g) a bérlő lakásbérleti jogviszonyát a bíróság megszünteti,
h) a bérlő lakásbérleti jogviszonya hatósági határozat folytán megszűnik,
i) az önkormányzati lakás megsemmisül.
(2) Ha a bérbeadó a határozatlan időre szóló bérleti szerződést írásban felmondja és megfelelő cserelakást nem biztosít - a Törvény 27. § (1) bekezdése szerinti esetben az adott beruházás terhére - a bérlő részére pénzbeli térítést fizet.
(3) A pénzbeli térítés mértéke az önkormányzati lakás beköltözhető forgalmi értékének 50%-a; különösen fontos önkormányzati beruházási érdek esetén pedig a Pénzügy i Bizottság egyetértésével legfeljebb a lakás beköltözhető forgalmi értéke.
(4) 1996. május 1. napját megelőzően kötött bérleti szerződés időtartama egy évvel több ízben is meghosszabbítható. A bérleti szerződés abban az esetben hosszabbítható meg, ha a kérelmező vállalja, hogy a szerződés megszűnésekor az érvényben lévő rendelet szerinti adott önkormányzati lakásra megállapított lakbért és a különszolgáltatások díját megfizeti és nincs lakbér-, illetőleg különszolgáltatási díj hátraléka.
(5) A rendelet 9. § (1) bekezdésében foglaltak alapján megkötött lakásbérleti szerződés időtartama egy ízben, a bérlő kérelmére további öt év időtartamra meghosszabbítható, ha a bérlőnek lakbér, illetőleg külön szolgáltatási díj tartozása nincs és a lakásbérleti szerződés lejártát megelőzően a lakás lakbérét egy összegben, további 5 évre előre megfizeti.
(6) A rendelet 9. § (1) bekezdésében foglaltak alapján megkötött lakásbérleti szerződés időtartama azon kiskorú gyermeket nevelő bérlő kérelmére, akinek lakbér, illetve külön szolgáltatási díj tartozása nincs, a további ötéves időtartamon belül egy ízben annyi évvel hosszabbítható meg, ahány évi lakbért a bérlő a lakásbérleti szerződés lejártát megelőzően egy összegben előre megfizet.
23. § (1) A bérlő és a bérbeadó az önkormányzati lakásra kötött szerződést közös megegyezéssel úgy is megszüntetheti, hogy a bérbeadó a bérlőnek másik önkormányzati lakást ad bérbe vagy pénzbeli térítést fizet.
(2) A másik önkormányzati lakás megfelelőségénél figyelembe kell venni mindkét önkormányzati lakás
a) komfortfokozatát,
b) alapterületét,
c) műszaki állapotát,
d) lakóhelyiségeinek a számát,
e) településen és épületen belüli fekvését,
f) lakbérét.
(3) Ha a bérlő másik önkormányzati lakásként kisebb alapterületű, kevesebb szobaszámú, alacsonyabb komfortfokozatú önkormányzati lakás bérletét is elfogadja, úgy a két önkormányzati lakás éves lakbére közötti különbség 10-szeresére jogosult.
(4) Ha a bérlő másik önkormányzati lakás helyett pénzbeli térítést fogad el, úgy a pénzbeli térítés mértéke az önkormányzati lakás beköltözhető forgalmi értékének 50%-a, de legfeljebb az éves lakbér összegének 10-szerese.
24. § (1) A Törvény hatálybalépésekor jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználónak minősülő személy elhelyezéséről akkor kell gondoskodni, ha
a) az általa lakott lakás kiutalása a korábbi jogszabályok alapján részére kötelező volt, vagy
b) az elhelyezésére a lakásbérleti jog megszűnésekor hatályos jogszabályok alapján tarthat igényt, vagy
c) az önkormányzati lakással rendelkező szervvel fennállott munkaviszonya nem a bíróság ítélete vagy fegyelmi határozat alapján szűnt meg, illetőleg azt nem a jogszabály rendelkezéseinek megsértésével szüntette meg, és beköltözhető másik lakással nem rendelkezik. Az elhelyezésről a lakásbérleti jog megszűnésekor hatályos jogszabályban megjelölt köteles gondoskodni.
(2) A jogcím nélküli lakáshasználó és a bérbeadó megállapodhatnak abban, hogy ha az önkormányzati lakást rendeltetésének megfelelő állapotban a bérbeadónak a jogcím nélküli átadja
24/A. § (1) Az elővásárlási jog esetén a vételár a lakás helyi forgalmi érték teljes összegének
a) 30 %-a, ha 15 évnél régebben épült és 10 éven túli a felújítása,
b) 40 %-a, ha 15 évnél korábban épült, vagy 15 évnél régebben épült, de 10 éven belüli felújítású,
c) 50 %, ha 10 évnél újabb építésű, illetve ha egy lakásos ingatlan, függetlenül az építés és a felújítás idejétől.
(2) A szerződés megkötésekor a vételár 10 %-a készpénzben fizetendő.
(3) A vételár hátralékot 25 évig havonta egyenlő részletekben kell törleszteni és a szerződés megkötésétől a Ptk. szabályai szerinti kamatot kell fizetni.
(4) A megvásárolt, de még ki nem fizetett lakás elidegenítéséhez az önkormányzat nem járul hozzá. A megterheléshez indokolt esetben hozzájárulást adhat.
(5) A vételár 40 %-ának megfelelő összegű árengedményt kell biztosítani a vevőnek, ha vállalja a teljes vételár készpénzben való kiegyenlítését. Az adásvételi szerződés megkötését követően a vételár hátralék egy összegben történő megfizetése esetén a jogosultat a fennálló tartozásból 20 % engedmény illeti meg.
(6) A szerződésben vállalt kötelezettségek megszegése esetén a Ptk. rendelkezései szerint kell eljárni.
24/B. § A vételi és elővásárlási joggal nem terhelt önkormányzati bérlakás teljes forgalmi áron idegeníthető el, maximum 5 éves részletfizetési engedménnyel, a Ptk. által előírt kamat fizetésével
[29] A fejezetet hatályon kívül helyezte a 18/2003.(XI.15.) ÖKT sz. rendelet
25. §28
26. §
27. §
28. §
29. §
30. §
31. §
32. §
33. §
Az adatvédelemre vonatkozó rendelkezés
34. § A bérbeadó - a jogszabály keretei között - jogosult nyilvántartani és kezelni mindazokat a személyes adatokat, amelyek e rendelet alapján a bérbeadás feltételeinek megállapítása, megtagadása, a bérbeadói hozzájárulásról való döntés, illetőleg az Önkormányzat bérlő-kiválasztási jogával érintett lakások felhasználásával kapcsolatos döntés érdekében a tudomására jutottak.
34/A. § . Vegyes rendelkezések29
(1) Az ÁTBP-2003-LA-1-es pályázat támogatásával létrejött, 6 összkomfortos lakást (Csopak, Kossuth L.utca, hrsz: 954 ) a használatba vételtől számított 20 évig az önkormányzat nem idegeníti el, azokat a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Iroda Gazdasági Ágazata útján kezeli és szociális bérlakásként üzemelteti.
(2) Az önkormányzat az ÁTBP-2003-LA-1-es pályázat támogatásával felépült 6 lakást szociális rászorultság alapján, az e rendeletben megfogalmazottak szerint adja bérbe.
(3) A szociális elhelyezést biztosító bérlakásokat, az épület közös helyiségeit a bérlők a velük kötött szerződés alapján, a házirendben rögzítettnek megfelelően, rendeltetésszerűen kötelesek használni. Az épület házirendjét a jegyző előterjesztése alapján a képviselő-testület hagyja jóvá.
(4) E lakások bérbeadásából származó bevételeit és kiadásait az önkormányzat a beruházás befejezését követően legalább 20 évig elkülönítetten, külön számlán tartja nyilván, bevételeit a bérlakások működtetésére, folyamatos karbantartására, szükséges felújítására fordítja.
35. § Jelen rendelet a kihirdetését követő hónap 1. napján lép hatályba.
Egységes szerkezetben a 23/2002. (XI. 26.), a 18/2003. (XI. 15.), 9/2006. (III. 29.), 29/2010. (XII. 16.), 17/2011. (VII. 20.), 18/2011. (IX. 15.), 22/2011. (XI. 7.), 12/2014. (V. 30.), 7/2017. (IV.06.), 19/2022. (XI.30.) önkormányzati rendeletekkel. Hatályos: 2023.01.01-től
Megállapította a 9/2006. (III. 29.) rendelet 1. §-a. Hatályos: 2006. március 31-től.
Megállapította a 12/2014. (V. 30.) rendelet 1. §-a. Hatályos: 2014. május 31-től.
Hatályon kívül helyezte a 18/2003.(XI.15.)ÖKT sz. rendelet
Módosította a 18/2003. (XI.15.) ÖKT sz. rendelet, hatályos 2003. november 15-től
Módosította a 18/2003. (XI.15.) ÖKT sz. rendelet, hatályos 2003. november 15-től
Módosította a 17/2011. (VII. 20.) rendelet 1. §-a. Hatályos: 2011. július 21-től.
Módosította a 18/2003. (XI.15.) ÖKT sz. rendelet, hatályos 2003. november 15-től
Módosította a 18/2003.(XI.15.) ÖKT sz. rendelet, hatályos 2003. november 15-től
Megállapította a 12/2014. (V. 30.) rendelet 2. § (1) bekezdése. Hatályos: 2014. május 31-től.
Hatályon kívül helyezte a 17/2011. (VII. 20.) rendelet 2. §-a. Hatálytalan: 2011. július 21-től.
Hatályon kívül helyezte a 17/2011. (VII. 20.) rendelet 2. §-a. Hatálytalan: 2011. július 21-től.
Módosította a 18/2003. (XI. 15.), majd a 18/2011. (IX. 15.) rendelet. Hatályos: 2011. szeptember 16-tól.
Módosította a 18/2003.(XI.15.) ÖKT sz. rendelet, hatályos 2003. november 15-től
Módosította a 18/2003.(XI.15.) ÖKT sz. rendelet, hatályos 2003. november 15-től
Megállapította a 12/2014. (V. 30.) rendelet 2. § (2) bekezdése. Hatályos: 2014. május 31-től.
Módosította a 18/2003.(XI.15.) ÖKT sz. rendelet, hatályos 2003. november 15-től
Hatályon kívül helyezte a 18/2003.(XI.15.) ÖKT sz. rendelet
Módosította a 18/2003.(XI.15.) ÖKT sz. rendelet, hatályos 2003. november 15-től
Módosította a 18/2003.(XI.15.) ÖKT sz. rendelet, hatályos 2003. november 15-től
Módosította a 9/2006. (III. 29.) rendelet 2. §-a. Hatályos: 2006. március 31-től.
Módosította a 29/2010. (XII. 16.) és a 22/2011. (XI. 17.) rendelet 1. §-a. Hatályos: 2012. január 1-jétől.
Módosította a 19/2022. (XI.30.) önkormányzati rendelet 1.§-a. hatályos: 2023. január 01-től
Hatályon kívül helyezte a 7/2017. (IV.06.) önkormányzati rendelet 2. §-a. Hatálytalan: 2017. április 7-től.
Hatályon kívül helyezte a 7/2017. (IV.06.) önkormányzati rendelet 2. §-a. Hatálytalan: 2017. április 7-től.
Megállapította a 18/2003.(XI.15.) ÖKT sz. rendelet, hatályos 2003. november 15-től
Módosította a 9/2006. (III. 29.) rendelet 3. §-a. Hatályos: 2006. március 31-től.
Hatályon kívül helyezte a 18/2003.(XI.15.) ÖKT sz. rendelet
Megállapította a 18/2003.(XI.15.) ÖKT sz. rendelet, hatályos 2003. november 15-től