Vissza a Jogszabálykeresőre

Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

138/2002. (VI. 25.) Korm. rendelet

a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai közötti Társulási Tanács 2/2002. számú, az Európai Megállapodás 3. számú Jegyzőkönyvében foglalt feldolgozott mezőgazdasági termékek kereskedelmi feltételeinek javításáról szóló határozatának kihirdetéséről

2002.06.25.

1. § A Kormány – a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás kihirdetéséről szóló 1994. évi I. törvény 4. §-ának c) pontjában kapott felhatalmazás alapján – e rendelettel kihirdeti a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai közötti Társulási Tanács 2/2002. számú, az Európai Megállapodás 3. számú Jegyzőkönyvében foglalt feldolgozott mezőgazdasági termékek kereskedelmi feltételeinek javításáról szóló határozatát.

2. § A határozat magyar nyelvű szövege a következő:

,,
A Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek
és azok tagállamai közötti Társulási Tanács 2/2002. számú határozata az Európai Megállapodás 3. számú Jegyzőkönyvében foglalt feldolgozott mezőgazdasági termékek kereskedelmi feltételeinek javításáról

A Társulási Tanács,
tekintettel az egyrészről a Magyar Köztársaság, másrészről az Európai Közösségek és tagállamai között társulás létesítéséről szóló Európai Megállapodásra és különösen az ahhoz csatolt 3. számú Jegyzőkönyv 1. Cikk (2) bekezdésére:
mivel
(1) a 3. számú Jegyzőkönyv, amelynek helyébe az Európai Megállapodás kereskedelmi vonatkozásainak kiigazításáról szóló Adaptációs Jegyzőkönyve lépett, határozza meg Magyarország és a Közösség között a feldolgozott mezőgazdasági termékek kereskedelmének szabályait;
(2) a Jegyzőkönyv 1. Cikk (2) bekezdése alapján a Társulási Tanács határoz, különösen a Jegyzőkönyv mellékleteiben említett vámok módosításáról és a vámkontingensek növeléséről vagy eltörléséről;
(3) a Jegyzőkönyv 2. Cikk második francia bekezdése alapján a Társulási Tanács arról is határozhat, hogy az alkalmazott vámokat csökkenteni lehet a feldolgozott mezőgazdasági termékekre vonatkozó kölcsönös kedvezmények alapján;
(4) az e határozat I. és II. Mellékleteiben előírt éves kontingensek 2002. évre kerülnek megnyitásra
a következőképpen határozott:

1. Cikk

A Magyarország és a Közösség közötti, a feldolgozott mezőgazdasági termékek kereskedelmére vonatkozó 3. számú Jegyzőkönyv I. és II. Mellékleteinek helyébe e határozat I. és II. Mellékletei lépnek.

2. Cikk

E határozat az elfogadását követő hónap első napján lép hatályba.

A határozat 2002. január 1-jétől kerül alkalmazásra.

Készült Brüsszelben, 2002. április 16-án.

A Társulási Tanács részéről
az Elnök

I. Melléklet
1/a. Táblázat
A Közösségbe bevitt magyarországi származású termékekre alkalmazandó vámmentes kontingensek

KN kód

Megnevezés

Éves mennyiség
2002.

Éves növekedés
2003.

(1000 kg)

(1)

(2)

(3)

(4)

0403 10 51–
0403 10 99-ig

Joghurt, ízesítve, gyümölcs, dió vagy kakaó hozzáadásával is:

132

12

0405 20 10
0405 20 30

Kenhető tejkészítmények (vajkrém), legalább 39 tömegszázalék, de legfeljebb 75 tömegszázalék zsírtartalommal

4 498

409

ex 2106

Másutt nem említett élelmiszerkészítmény a 2106 90 20 vtsz. alá tartozó termékek kivételével. (Ízesített, színezett cukorszirupok kivételével)

ex 3302 10

Illatanyag-keverékek (beleértve az alkoholos oldatokat is), amelyek egy vagy több ilyen anyagon alapulnak, élelmiszer- és italgyártáshoz használt fajták

3302 10 21

Tejzsír-, szaharóz-, izoglukóz-, gyümölcscukor- vagy keményítő-
tartalom nélkül vagy 1,5 százaléknál kevesebb tejzsír-, 5 száza-
léknál kevesebb szaharóz- vagy izoglukóz-, 5 százaléknál kevesebb gyümölcscukor- vagy keményítőtartalommal

3302 10 29

Másféle

ex 1704

Cukorkaáru (beleértve a fehér csokoládét is) kakaótartalom nélkül, a 1704 90 10 vtsz. alá tartozó 10 tömegszázalékot meghaladó szaharóztartalmú édesgyökér-kivonat, más anyag hozzáadása nélkül termékek kivételével

5 205

473

1704 90 10

10 tömegszázalékot meghaladó szaharóztartalmú édesgyökér-
kivonat, más anyag hozzáadása nélkül

korlátozás
nélkül

–

1803

Kakaómassza, zsírtalanítva is:

1 170

106

1804 00 00

Kakaóvaj, -zsír és -olaj

2 173

198

1805 00 00

Kakaópor, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül

54

5

1806

Csokoládé- és kakaótartalmú más élelmiszer-készítmény

6 948

632

1901

Malátakivonat; lisztből, darából, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401–0404 vtsz. alá tartozó árukból készített, másutt nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 5 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz

1901 10 00

Gyermektápszer, a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve

139

13

1901 20 00

A 1905 vtsz. alá tartozó pékáruk készítéséhez keverék és tészta

1 692

154

ex 1901 90

Más, a 1901 90 91 vtsz. alá tartozó termékek kivételével

2 596

236

ex 1902

Tészta, főzve vagy másképp elkészítve, a 1902 20 10 és a
1902 20 30 vtsz. alá tartozó töltött tészta termékek kivételével, kuszkusz (búzadarakása) elkészítve is

1 144

104

1903 00 00

Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló, mindezek pehely, szem, gyöngy és hasonló formában

61

6

1904

Gabonából puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (pl. kukoricapehely); másutt nem említett gabona (a kukorica kivételével) szem formában, pehely formában vagy más megmunkált szem formában (a liszt és őrlemény kivételével) előfőzve vagy másképp elkészítve

200

18

1905

Kenyér, cukrászsütemény, kalács, biscuit és más pékáru kakaótartalommal is; áldozóostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételőostya, rizspapír és hasonló termék

4 580

416

2008 99 85

Kukorica, a csemegekukorica (Zea mays var. saccharata) kivételével

220

20

2008 99 91

Yamgyökér, édesburgonya (batáta) és a növények hasonló, étkezésre alkalmas részei, legalább 5 tömegszázalék keményítőtartalommal

2101 12 98

Kávékivonat, -eszencia és -koncentrátum alapú vagy kávén alapuló készítmények a 2101 12 92 vtsz. alá tartozó termékek kivételével

23

2

2101 20

Tea- vagy matétea-kivonat, -eszencia és -koncentrátum és ezen termékeken, vagy teán és matéteán alapuló készítmények

2101 30

Pörkölt cikória és más pörkölt pótkávé, ezek kivonata, eszenciája és koncentrátuma

1 016

92

2102 20 11
2102 20 19

Nem aktív élesztő

286

26

2103

Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék; mustárliszt és -dara, elkészített mustár

4 365

397

2104

Leves és erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény; homogenizált összetett élelmiszer-készítmény

1 186

108

2105 00

Fagylalt és más ehető jégkrém, kakaótartalommal is

97

9

2202

Víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve és más alkoholmentes ital, a 2009 vtsz. alá tartozó gyümölcs- és zöldséglevek kivételével

3 307

301

2203 00

Malátából készült sör

2 341

213

2205

Vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve

678

62

3823

Ipari monokarboxil zsírsav; finomításból nyert olajsav; ipari zsíralkohol

1 269

115

3823 12

Olajsav

3823 70

Ipari zsíralkohol

(1) A 2106 90 10-es KN kód alá tartozó termékekre vonatkozó kedvezmények igénybevételéhez szükséges feltételeket a megfelelő közösségi előírások tartalmazzák.
1/b. Táblázat
A Közösségbe bevitt magyarországi származású termékekre alkalmazandó kontingensek
Megjegyzés: Az ebben a táblázatban található vámok 2003. 01. 01-től kezdődően évente a 2002. 12. 31-én érvényes vámtétel 10%-ával csökkentendők.

KN kód

Megnevezés

Éves mennyiség
2002.

Éves növekedés
2003.

Vámtétel
2002. 01. 01.

(1000 kg)

0710 40 00
0711 90 30

Csemegekukorica

16 882

1 688

0% + 1,8 EUR/100kg
net EDA

2001 90 30
2004 90 10
2005 80 00

Csemegekukorica

14 074

1 407

0% + 1,8 EUR/100kg
net EDA

NYILATKOZAT
WTO kötelezettségeinek megfelelően Magyarország 2002. 01. 01-től semmilyen exporttámogatásban nem részesíti a következő KN kód alá tartozó csemegekukorica termékeket: 0710 4000, 0711 9030, 2001 9030, 2004 9010 és 2005 8000.
2/a. Táblázat
A Közösségbe bevitt magyarországi származású termékekre alkalmazandó vámok
Megjegyzés: Az ebben a táblázatban található vámok évente a 2001. 12. 31-én érvényes vámtétel 10%-ával csökkentendők. A jelen táblázatban felsorolt, a Közösségbe beszállított árukra vonatkozó csökkentett mezőgazdasági komponensek (CSMK), illetve a kiegészítő vámok (AD S/ZR és AD F/MR) számításánál figyelembe vett összegek (2000. 07. 01-től) az 1999. október 28-i L 278. számú Hivatalos Lapban kihirdetett 2204/1999. számú 1999. október 12-i Bizottsági Rendelet 1. Mellékletének 2/b. táblázatában találhatók (a 775. oldaltól a 787. oldalig)(1).

KN kód

Megnevezés

Vámtétel
2001. 12. 31.

(1)

(2)

(3)

0403

Iró, aludttej, tejföl, joghurt, kefir és más erjesztett vagy savanyított tej, tejföl sűrítve, cukrozva vagy más édesítő-
anyag hozzáadásával, ízesítve, gyümölcs, dió vagy kakaó hozzáadásával is

0403 10

Joghurt:

Ízesítve, gyümölcs, dió vagy kakaó hozzáadásával is

Por, granulátum vagy más szilárd alakban, zsírtartalma :

0403 10 51

Legfeljebb 1,5 tömegszázalék

8,3% + 95 EUR/100 kg

0403 10 53

1,5 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 27 tömeg-
százalék

8,3% + 130,4 EUR/100 kg

0403 10 59

27 tömegszázalékot meghaladó

8,3% + 168,8 EUR/100 kg

Más, zsírtartalma:

0403 10 91

Legfeljebb 3 tömegszázalék

8,3% + 12,4 EUR/100 kg

0403 10 93

3 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 6 tömeg-
százalék

8,3% + 17,1 EUR/100 kg

0403 10 99

6 tömegszázalékot meghaladó

8,3% + 26,6 EUR/100 kg

0403 90

Más

Ízesítés, gyümölcs, dió vagy kakaó hozzáadása nélkül

Por, granulátum vagy más szilárd alakban, zsírtartalma:

0403 90 71

Legfeljebb 1,5 tömegszázalék

8,3% + 95 EUR/100 kg

0403 90 73

1,5 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 27 tömeg-
százalék

8,3% + 130,4 EUR/100 kg

0403 90 79

27 tömegszázalékot meghaladó

8,3% + 168,8 EUR/100 kg

Más, zsírtartalma:

0403 90 91

Legfeljebb 3 tömegszázalék

8,3% + 12,4 EUR/100 kg

0403 90 93

3 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 6 tömeg-
százalék

8,3% + 17,1 EUR/100 kg

0403 90 99

– 6 tömegszázalékot meghaladó

8,3% + 26,6 EUR/100 kg

0405

Vaj és tejből nyert más zsír és olaj; kenhető tejkészítmények (vajkrém):

0405 20

Kenhető tejkészítmények (vajkrém):

0405 20 10

Legalább 39 tömegszázalék, de legfeljebb 60 tömeg-
százalék zsírtartalommal

9% + EAR

0405 20 30

Legalább 60 tömegszázalék, de legfeljebb 75 tömeg-
százalék zsírtartalommal

9% + EAR

0710

Zöldség (nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva:

0710 40 00

Csemegekukorica

3% + 9,4 EUR/100 kg net eda

0711

Zöldségfélék ideiglenesen tartósítva (pl. kéndioxidgázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósítóoldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban:

0711 90

Más zöldség; zöldségkeverék

Zöldségfélék:

0711 90 30

Csemegekukorica

3% + 9,4 EUR/100 kg net eda

1702 50 00
1702 90 10

Vegytiszta gyümölcscukor, vegytiszta malátacukor

0%

1704

Cukorkaáru (beleértve a fehér csokoládét is) kakaótartalom nélkül:

1704 10

Rágógumi, cukorbevonattal is:

1704 10 11–
1704 10 19-ig

60 tömegszázaléknál kevesebb szaharóztartalommal (beleértve az invertcukrot szaharózban kifejezve is):

2% + 27,1 EUR/100 kg MAX 17,9%

1704 10 91–
1704 10 99-ig

60 tömegszázalék vagy azt meghaladó szaharóztartalommal (beleértve az invertcukrot szaharózban kifejezve is):

2% + 30,9 EUR/100 kg MAX 18,2%

1704 90

Más:

1704 90 10

10 tömegszázalékot meghaladó szaharóztartalmú édesgyökér-kivonat, más anyag hozzáadása nélkül

5,8%(2)

1704 90 30

Fehér csokoládé

2% + 45,1 MAX 18,9%
16,5 EUR/100 kg

1704 90 51–
1704 90 99-ig

Más:

2% EAR MAX 18,7% + AD S/ZR

1803

Kakaómassza, zsírtalanítva is:

9,6%

1804 00 00

Kakaóvaj, -zsír és -olaj

7,7%

1805 00 00

Kakaópor, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül:

8%

1806

Csokoládé- és kakaótartalmú más élelmiszer-készítmény:

1806 10

Kakaópor cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával:

1806 10 15

Szaharóztartalom nélkül vagy 5 tömegszázaléknál kevesebb szaharóztartalommal (beleértve a szaharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szaharózban kifejezett izoglukóz-tartalommal

5%

1806 10 20

Legalább 5, de kevesebb mint 65 tömegszázalék szaharóz-
tartalommal (beleértve a szaharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szaharózban kifejezett izoglukóz-tartalommal

5% + 25,2 EUR/100 kg

1806 10 30

Legalább 65 tömegszázalék, de kevesebb mint 80 tömeg-
százalék szaharóztartalommal (beleértve a szaharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szaharózban kifejezett izoglukóz-tartalommal

5% + 31,4 EUR/100 kg

1806 10 90

Legalább 80 tömegszázalék szaharóztartalommal (beleértve a szaharózban kifejezett invertcukrot is) vagy szaharózban kifejezett izoglukóz-tartalommal

5% + 41,9 EUR/100 kg

1806 20

Más készítmény tömb, tábla vagy rúd formában, továbbá folyadék, massza, por, szemcse vagy más ömlesztett alak-
ban, tartályban vagy más közvetlen csomagolásban, 2 kg-nál nagyobb tömegben:

1806 20 10

Legalább 31 tömegszázalék kakaóvaj-tartalommal vagy összesítve legalább 31 tömegszázalék kakaóvaj- és tejzsírtartalommal:

5% + EAR MAX 18,7% + AD S/ZR

1806 20 30

Összesítve legalább 25 tömegszázalék, de kevesebb mint
31 tömegszázalék kakaóvaj- és tejzsírtartalommal:

5% + EAR MAX 18,7% + AD S/ZR

Más:

1806 20 50

Legalább 18 tömegszázalék kakaóvaj-tartalommal:

5% + EAR MAX 18,7% + AD S/ZR

1806 20 70

Tejcsokoládé morzsa

5% + EAR

1806 20 80

Csokoládéízű bevonat

5% + EAR MAX 18,7% + AD S/ZR

1806 20 95

Másféle:

5% + EAR MAX 18,7% + AD S/ZR

Más tömb, tábla vagy rúd alakban:

1806 31 00

Töltött:

5% + EAR MAX 18,7% + AD S/ZR

1806 32

Töltetlen:

5% + EAR MAX 18,7% + AD S/ZR

1806 90

Más:

5% + EAR MAX 18,7% + AD S/ZR

1901

Malátakivonat; lisztből, darából, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401–0404 vtsz. alá tartozó árukból készített, másutt nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 5 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz:

1901 10 00

Gyermektápszer, a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve:

0% + EAR

1901 20 00

A 1905 vtsz. alá tartozó pékáruk készítéséhez keverék és tészta

0% + EAR

1901 90

– Más:

Malátakivonat:

1901 90 11

90 tömegszázalékot meghaladó szárazanyag-tartalommal

0% + 18 EUR/100 kg

1901 90 19

Másféle

0% + 14,7 EUR/100 kg

Más:

1901 90 91

Tejzsír-, szaharóz-, izoglukóz-, gyümölcscukor- vagy keményítőtartalom nélkül vagy kevesebb mint 1,5% tej-
zsír-, 5% szaharóz- (beleértve az invertcukrot is) vagy izoglukóz-, 5% gyümölcscukor- vagy keményítőtartalom-
mal, kivéve a 0401–0404 vtsz.-ok alá tartozó árukból készült por alakú élelmiszer-készítményeket

0%

1901 90 99

Másféle

0% + EAR

1902

Tészta, főzve és töltve (hússal vagy más anyaggal) vagy másképp elkészítve is, mint pl. spagetti, makaróni, metélt, lasagne, gnocchi, ravioli, canelloni; kuszkusz (búzadarakása) elkészítve is:

Nem főtt tészta, nem töltve vagy másképp nem elkészítve:

1902 11 00

Tojástartalommal

7,7% + 24,6 EUR/100 kg

1902 19

Másféle:

1902 19 10

Közönséges búzaliszt- vagy -korpatartalom nélkül

7,7% + 24,6 EUR/100 kg

1902 19 90

Más

7,7% + 21,1 EUR/100 kg

1902 20

Töltött tészta főzve vagy másképp elkészítve is:

Más:

1902 20 91

Főzve

8,3% + 6,1 EUR/100 kg

1902 20 99

Másféle

8,3% + 17,1 EUR/100 kg

1902 30

Más tészta:

1902 30 10

Szárítva

6,4% + 24,6 EUR/100 kg

1902 30 90

Más

6,4% + 9,7 EUR/100 kg

1902 40

Kuszkusz (búzadarakása):

1902 40 10

Nem elkészítve

7,7% + 24,6 EUR/100 kg

1902 40 90

Más

6,4% + 9,7 EUR/100 kg

1903 00 00

Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló, mindezek pehely, szem, gyöngy és hasonló formában:

6,4% + 15,1 EUR/100 kg

1904

Gabonából puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (pl. kukoricapehely); másutt nem említett gabona (a kukorica kivételével) szem formában, pehely formában vagy más megmunkált szem formában (a liszt és őrlemény kivételével) előfőzve vagy másképp elkészítve:

1904 10

Gabonából puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer:

1904 10 10

Kukoricából

0% + 20 EUR/100 kg

1904 10 30

Rizsből

0% + 46 EUR/100 kg

1904 10 90

Más

0% + 33,6 EUR/100 kg

1904 20

Pirítatlan gabonapehelyből vagy pirítatlan és pirított vagy puffasztott gabonapehely keverékéből előállított élelmiszer:

1904 20 10

Pirítatlan gabonapehely alapú müzli típusú készítmény

0% + EAR

Más:

1904 20 91

Kukoricából

0% + 20 EUR/100 kg

1904 20 95

Rizsből

0% + 46 EUR/100 kg

1904 20 99

Másféle

0% + 33,6 EUR/100 kg

1904 90

Más:

1904 90 10

Rizsből

0% + 46 EUR/100 kg

1904 90 90

Más

0% + 25,7 EUR/100 kg

1905

Kenyér, cukrászsütemény, kalács, biscuit és más pékáru kakaótartalommal is; áldozóostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételőostya, rizspapír és hasonló termék:

1905 10 00

Ropogós kenyér (,,knäckebrot”)

5,8% + 13 EUR/100 kg

1905 20

Mézeskalács és hasonló:

1905 20 10

30 tömegszázaléknál kevesebb szaharóztartalommal (beleértve a szaharózban kifejezett invertcukrot is)

6% + 18,3 EUR/100 kg

1905 20 30

Legalább 30 tömegszázalék, de kevesebb mint 50 tömeg-
százalék szaharóztartalommal (beleértve a szaharózban kifejezett invertcukrot is)

6% + 24,6 EUR/100 kg

1905 20 90

Legalább 50 tömegszázalék szaharóztartalommal (beleértve a szaharózban kifejezett invertcukrot is)

6% + 31,4 EUR/100 kg

1905 30

Édes biscuit; gofri és ostya:

Csokoládéval vagy más kakaótartalmú készítménnyel részben vagy teljesen bevonva vagy borítva:

1905 30 11

Legfeljebb 85 gramm nettó tömegű kiszerelésben:

6% + EAR MAX 24,2% + AD S/ZR

1905 30 19

Másféle:

6% + EAR MAX 24,2% + AD S/ZR

Más:

Édes biscuit:

1905 30 30

Legalább 8 tömegszázalék tejzsírtartalommal:

6% + EAR MAX 24,2% + AD S/ZR

Más:

1905 30 51

Szendvics biscuit:

6% + EAR MAX 24,2% + AD S/ZR

1905 30 59

Másféle:

6% + EAR MAX 24,2% + AD S/ZR

Gofri, ostya:

1905 30 91

Sózva, töltött is:

6% + EAR MAX 20,7% + AD F/MR

1905 30 99

Egyéb

6% + EAR MAX 24,2% + AD S/ZR

1905 40

Kétszersült, pirított kenyér és hasonló pirított termék:

6% + EAR

1905 90

Más:

1905 90 10

Pászka

3,8% + 15,9 EUR/100 kg

1905 90 20

Áldozóostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételőostya, rizspapír és hasonló termékek

4,5% + 60,5 EUR/100 kg

Más:

1905 90 30

Kenyér, méz, tojás, sajt vagy gyümölcs hozzáadása nélkül, legfeljebb 5 tömegszázalék cukor- és legfeljebb 5 tömeg-
százalék zsírtartalommal, szárazanyagra számítva:

6% + EAR

1905 90 40

Gofri és ostya, 10 tömegszázalékot meghaladó víztartalommal

6% + EAR MAX 20,7% + AD F/MR

1905 90 45

Biscuit:

6% + EAR MAX 20,7% + AD F/MR

1905 90 55

Extrudált vagy puffasztott termék, ízesített vagy sózott:

6% + EAR MAX 20,7% + AD F/MR

Más:

1905 90 60

Édesítőanyag hozzáadásával:

6% + EAR MAX 24,2% + AD S/ZR

1905 90 90

Más:

6% + EAR MAX 20,7% + AD F/MR

2001

Zöldség, gyümölcs, dió és más ehető növényrész ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva (savanyúság):

2001 90

Más:

2001 90 30

Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata)

3% + 9,4 EUR/100 kg net eda

2004

Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva, a 2006 vtsz. alá tartozók kivételével:

2004 90

Más zöldség és zöldségkeverék:

2004 90 10

Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata)

3% + 9,4 EUR/100 kg net eda

2005

Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva, a 2006 vtsz. alá tartozók kivételével:

2005 80 00

Csemegekukorica (Zea mays var. Saccharata)

3% + 9,4 EUR/100 kg net eda

ex 2005 90 80

Hüvelyes zöldségek lisztjén alapuló készítmények, napon szárítva korong vagy tészta formájában, másképpen ,,papad”

0%

2008

Más módon elkészített vagy tartósított, másutt nem említett gyümölcs, dió (mogyoró) és más ehető növényrész, cukor vagy más édesítőanyag vagy alkohol hozzáadásával is:

2008 99

Másféle:

Alkohol hozzáadása nélkül:

Cukor hozzáadása nélkül:

2008 99 85

Kukorica, a csemegekukorica (Zea mays var. saccharata) kivételével

3% + 9,4 EUR/100 kg net eda

2008 99 91

Yamgyökér, édesburgonya (batáta) és a növények hasonló, étkezésre alkalmas részei, legalább 5 tömegszázalék keményítőtartalommal

3% + 3,8 EUR/100 kg net eda

2101

Kávé-, tea- vagy matétea-kivonat, -eszencia és –koncent-
rátum és ezen termékeken vagy kávén, teán, matéteán alapuló készítmények; pörkölt cikória és más pörkölt pótkávé, valamint ezeknek kivonata, eszenciája, koncentrátuma:

Kávékivonat, -eszencia és -koncentrátum és ezen termékeken vagy kávén alapuló készítmények:

2101 12

Ezen kivonatokon, eszenciákon vagy koncentrátumokon vagy kávén alapuló készítmények:

2101 12 98

Másféle

9% + EAR

2101 20

Tea- vagy matétea-kivonat, -eszencia és -koncentrátum és ezen termékeken vagy teán és matéteán alapuló készítmények:

2101 20 20

Kivonat, eszencia vagy koncentrátum

6%

Készítmények:

2101 20 92

Tea- vagy matétea-kivonat, -eszencia vagy -koncentrátum alapú

6%

2101 20 98

Másféle

6,5% + EAR

2101 30

Pörkölt cikória és más pörkölt pótkávé, ezek kivonata, eszenciája és koncentrátuma:

Pörkölt cikória és más pörkölt pótkávé:

2101 30 11

Pörkölt cikória

11,5%

2101 30 19

Másféle

2% + 12,7 EUR/100 kg

Pörkölt cikória és egyéb pörkölt pótkávé kivonata, eszenciája és koncentrátuma:

2101 30 91

Pörkölt cikóriából

14,1%

2101 30 99

Másféle

2% + 22,7 EUR/100 kg

2102

Élesztő (aktív vagy nem aktív); más egysejtű, nem élő mikroorganizmus (a 3002 vtsz. alatti vakcinák kivételével); elkészített sütőpor:

2102 20

Nem aktív élesztő; más egysejtű, nem élő mikroorganizmus:

Nem aktív élesztő:

2102 20 11

Tabletta, kocka vagy más hasonló formában, vagy legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben:

8,3%

2102 20 19

Másféle:

5,1%

2103

Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék; mustárliszt és -dara, elkészített mustár:

2103 10 00

Szójamártás

7,7%

2103 20 00

Paradicsomketchup és más paradicsommártás

10,2%

2103 30

Mustárliszt és -dara, elkészített mustár:

2103 30 90

Elkészített mustár

7%

2103 90

Más:

2103 90 90

Más

7%

2104

Leves és erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény; homogenizált összetett élelmiszer-készítmény:

2104 10

Leves és erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény:

11%

2104 20 00

Homogenizált, összetett élelmiszer-készítmény

14,1%

2105 00

Fagylalt és más ehető jégkrém, kakaótartalommal is:

2105 00 10

Tejzsírtartalom nélkül vagy az ilyen zsírokból 3 tömeg-
százaléknál kevesebbet tartalmazó

8,6% + 20,2 EUR/100 kg
MAX 19,4% + 9,4 EUR/100 kg

Tejzsírtartalma:

2105 00 91

Legalább 3, de 7 tömegszázaléknál kevesebb

8% + 38,5 EUR/100 kg
MAX 18,1% + 7 EUR/100 kg

2105 00 99

Legalább 7 tömegszázalék

7,9% + 54 EUR/100 kg
MAX 17,8% + 6,9 EUR/100 kg

2106

Másutt nem említett élelmiszer-készítmény:

2106 10

Fehérjekoncentrátum és texturált fehérje:

2106 10 20

Tejzsír-, szaharóz-, izoglukóz-, szőlőcukor- vagy keményítőtartalom nélkül vagy 1,5 tömegszázaléknál kevesebb tejzsír-, 5 tömegszázaléknál kevesebb szaharóz-vagy izoglukóz-, 5 tömegszázaléknál kevesebb szőlőcukor- vagy keményítőtartalommal

12,8%

2106 10 80

Más

9% + EAR

2106 90

Más:

2106 90 10

Sajtfondü(3)

35 EUR/100 kg

Más:

2106 90 92

Tejzsír-, szaharóz-, izoglukóz-, szőlőcukor- vagy keményítőtartalom nélkül, vagy 1,5 tömegszázaléknál kevesebb tejzsír-, 5 tömegszázaléknál kevesebb szaharóz- vagy izoglukóz-, 5 tömegszázaléknál kevesebb szőlőcukor- vagy keményítőtartalommal:

12,8%

2106 90 98

Másféle:

9% + EAR

2202

Víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve és más alkoholmentes ital, a 2009 vtsz. alá tartozó gyümölcs- és zöldséglevek kivételével:

2202 10 00

Víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve

6%

2202 90

Más:

2202 90 10

Nem tartalmaz a 0401–0404 vtsz. alá tartozó terméket, illetve ezeknek a zsiradékát

6%

Más, a 0401–0404 vtsz. alá tartozó termékekből előállított készítmény, amelynek zsírtartalma:

2202 90 91

Kevesebb, mint 0,2 tömegszázalék

6,4% + 13,7 EUR/100 kg

2202 90 95

Legalább 0,2 tömegszázalék, de 2 tömegszázaléknál kevesebb

5,5% + 12,1 EUR/100 kg

2202 90 99

Legalább 2 tömegszázalék

5,5% + 21,2 EUR/100 kg

2203 00

Malátából készült sör:

6%

2205

Vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve:

2205 10

Legfeljebb 2 literes palackban (tartályban):

2205 10 10

Tényleges alkoholtartalma legfeljebb 18 térfogatszázalék

10,9 EUR/hl

2205 10 90

Tényleges alkoholtartalma meghaladja a 18 térfogat-
százalékot

0,9 EUR/% vol/hl + 6,4 EUR/hl

2205 90

Más:

2205 90 10

Tényleges alkoholtartalma legfeljebb 18 térfogatszázalék

9 EUR/hl

2205 90 90

Tényleges alkoholtartalma meghaladja a 18 térfogat-
százalékot

0,9 EUR/% vol/hl

3302

Illatanyag-keverékek (beleértve az alkoholos oldatokat is), amelyek egy vagy több ilyen anyagon alapulnak, élelmiszer- és italgyártáshoz használt fajták

3302 10

Élelmiszer- és italgyártáshoz használt fajták:

Az italgyártásban használt fajták:

Egy italfajtára jellemző összes ízesítő anyagot tartalmazó készítmények:

Másféle

3302 10 21

Tejzsír-, szaharóz-, izoglukóz-, gyümölcscukor- vagy keményítőtartalom nélkül vagy 1,5 százaléknál kevesebb tejzsír-, 5 százaléknál kevesebb szaharóz- vagy izoglukóz-, 5 százaléknál kevesebb gyümölcscukor- vagy keményítőtartalommal

12,8%

3302 10 29

Másféle

9% + EAR

3823

Ipari monokarboxil zsírsav; finomításból nyert olajsav; ipari zsíralkohol:

Ipari monokarboxil zsírsav; finomításból nyert olajsav

3823 12 00

Olajsav

3%

3823 70 00

Ipari zsíralkohol

3,8%

(1) A megjegyzés szerint számított kedvezményes vám mértékét az első tizedes jegyre vonatkozóan lefelé kell kerekíteni. Ez alól azok a vámok kivételek, amelyek ebben a táblázatban ,,EAR”, ,,AD S/ZR” és ,,AD F/MR”-ben vannak kifejezve. Ilyen esetben a vámokat a második tizedes jegyre vonatkozóan kell lefelé kerekíteni.
(2) E határozat hatálybalépésétől a vám 0%.
(3) A vonatkozó kedvezmény igénybevételéhez szükséges feltételeket a megfelelő közösségi előírások tartalmazzák.
2/b. Táblázat
A Közösségbe bevitt magyarországi származású termékekre alkalmazandó vámok
Megjegyzés: Az ebben a táblázatban szereplő vámok a 2001. 12. 31-én érvényes vámtétel 20%-ával csökkentendők. 2003-tól kezdődően az ebben a táblázatban szereplő vámok évente tovább csökkentendők a 2001. 12. 31-én érvényes vámtételek 10%-ával. A jelen táblázatban felsorolt, a Közösségbe beszállított árukra vonatkozó csökkentett mezőgazdasági komponensek (CSMK), illetve a kiegészítő vámok (AD S/ZR és AD F/MR) számításánál figyelembe vett összegek (2000. 07. 01-től) az 1999. október 28-i L 278. számú Hivatalos Lapban kihirdetett 2204/1999. számú 1999. október 12-i Bizottsági Rendelet 1. Mellékletének 2/b. táblázatában találhatók (a 775. oldaltól a 787. oldalig).(1)

KN kód

Megnevezés

Vámtétel
2001. 12. 31.

(1)

(2)

(3)

0509 00

Állati eredetű természetes szivacs:

0509 00 90

Más

5,1%

1302

Növényi nedv és kivonat; pektintartalmú anyag, pektinát és pektát; agar-agar és más növényi anyagból nyert nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva) is:

Növényi nedv és kivonat:

1302 12 00

Édesgyökérből

3,2%

1302 13 00

Komlóból

3,2%

1302 20

Pektintartalmú anyagok, pektinátok és pektátok:

1302 20 10

Száraz

19,2%

1302 20 90

Más

11,2%

1505

Gyapjúzsír és ennek zsíros származékai (beleértve a lanolint is):

1505 10 00

Nyers gyapjúzsír

3,2%

1516

Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói részben vagy teljesen hidrogénezve, közbeesően vagy újraészterezve és elaidinizálva, finomítva is, de tovább nem elkészítve:

1516 20

Növényi zsír és olaj és ezek frakciói:

1516 20 10

Hidrogénezett ricinusolaj, ún. ,,opálviasz”

3,4%

1517

Margarin; ebbe az árucsoportba tartozó állati vagy növényi zsírok vagy olajok vagy ezek frakciói étkezésre alkalmas keveréke vagy készítménye, az 1516 vtsz. alá tartozó étkezési zsír vagy olaj és ezek frakciói kivételével:

1517 10

Margarin, a folyékony margarin kivételével:

1517 10 10

10 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 15 tömeg-
százalék tejzsírtartalommal

8,3% + 28,4 EUR/100 kg

1517 90

Más:

1517 90 10

10 tömegszázalékot meghaladó, de legfeljebb 15 tömeg-
százalék tejzsírtartalommal

8,3% + 28,4 EUR/100 kg

Más:

1517 90 93

Étkezésre alkalmas keverék vagy készítmény, sütőforma kenésére

2,9%

1518 00

Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói főzve, oxidálva, víztelenítve, szulfurálva, hővel fújva vagy polimerizálva vákuumban vagy közömbös gázban, vagy vegyileg másképp átalakítva, az 1516 vtsz. alá tartozók kivételével; ebbe az árucsoportba tartozó, másutt nem említett állati vagy növényi zsír vagy olaj vagy ezek frakciói étkezésre alkalmatlan keveréke vagy készítménye:

1518 00 10

Linoxin

7,7%

Más:

1518 00 91

Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói főzve, oxidálva, víztelenítve, szulfurálva, hővel fújva vagy polimerizálva vákuumban vagy közömbös gázban, vagy vegyileg másképp átalakítva, az 1516 vtsz. alá tartozók kivételével

7,7%

Más:

1518 00 95

Étkezésre nem alkalmas keverék vagy készítmény állati vagy növényi zsírból vagy olajból vagy ezek frakcióiból

2%

1518 00 99

Másféle:

7,7%

1521

Növényi viasz (a trigliceridek kivételével), méhviasz, más rovarviasz és cetvelő finomítva vagy színezve is:

1521 90

Más:

Méhviasz és más rovarviasz, finomítva vagy színezve is:

1521 90 99

Másféle

2,5%

1522 00

Degras; zsíros anyagok és állati vagy növényi viaszok feldolgozási maradékai:

1522 00 10

Degras

3,8%

2001

Zöldség, gyümölcs, dió és más ehető növényrész ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva (savanyúság):

2001 90

Más:

2001 90 40

Yamgyökér, édesburgonya (batáta) és a növények hasonló, étkezésre alkalmas részei, legalább 5 tömegszázalék keményítőtartalommal

8,3% + 3,8 EUR/100 kg net eda

2001 90 60

Pálmafa csúcsrügy

10%

2004

Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva, a 2006 vtsz. alá tartozók kivételével:

2004 10

Burgonya:

Más:

2004 10 91

Liszt, dara vagy pelyhesített formában

7,6% + EAR

2005

Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva, a 2006 vtsz. alá tartozók kivételével:

2005 20

Burgonya:

2005 20 10

Liszt, dara vagy pelyhesített formában

8,8% + EAR

2008

Más módon elkészített vagy tartósított, másutt nem említett gyümölcs, dió (mogyoró) és más ehető növényrész, cukor vagy más édesítőanyag vagy alkohol hozzáadásával is:

Dió, földimogyoró és más mag, egymással keverve is:

2008 11

Földimogyoró:

2008 11 10

Amerikai mogyoróvaj

12,8%

Más, beleértve a keverékeket is, a 2008 19 alszám alá tartozó keverékek kivételével:

2008 91 00

Pálmafa csúcsrügy

10%

2101

Kávé-, tea- vagy matétea-kivonat, -eszencia és -koncent-
rátum és ezen termékeken vagy kávén, teán, matéteán alapuló készítmények; pörkölt cikória és más pörkölt pótkávé, valamint ezeknek kivonata, eszenciája, koncentrátuma:

Kávékivonat, -eszencia és -koncentrátum és ezen termékeken vagy kávén alapuló készítmények:

2101 11

Kivonat, eszencia vagy koncentrátum:

9%

2101 12

Ezen kivonatokon, eszenciákon vagy koncentrátumokon vagy kávén alapuló készítmények:

2101 12 92

Kávékivonat, -eszencia vagy -koncentrátum alapú

11,5%

2102

Élesztő (aktív vagy nem aktív); más egysejtű, nem élő mikroorganizmus (a 3002 vtsz. alatti vakcinák kivételével); elkészített sütőpor:

2102 10

Aktív élesztő:

2102 10 10

Élesztőkultúra

10,9%

2102 10 31–
2102 10 39-ig

Sütőélesztő:

12%

2102 10 90

Más

14,7%

2102 30 00

Elkészített sütőpor

6,1%

2106

Másutt nem említett élelmiszer-készítmény:

2106 90

Más:

2106 90 20

Összetett alkoholos készítmények, az illatanyag alapúak kivételével, italok előállításához

17,3% MIN 1 EUR/% vol/hl

2207

Nem denaturált etil-alkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; etil-alkohol és más szesz denaturálva, bármilyen alkoholtartalommal:

2207 10 00

Nem denaturált etil-alkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal

19,2 EUR/hl

2207 20 00

Etil-alkohol és más szesz denaturálva, bármilyen alkoholtartalommal

10,2 EUR/hl

2208

Nem denaturált etilal-kohol, kevesebb mint 80 térfogat-
százalék alkoholtartalommal; szesz, likőr és más szeszesital:

2208 40

Rum és nyugat-indiai rum:

Legfeljebb 2 literes tartályban (palackban):

2208 40 11

Rum, amelynek etil- és metil-alkoholtól különböző illóanyag-tartalma tiszta alkohol hektoliterére számítva legalább 225 g (10%-os tűréssel)

0,6 EUR/% vol/hl + 3,2 EUR/hl

Más:

2208 40 31

7,9 Euro/liter értéket meghaladó, tiszta alkoholra számítva

0,6 EUR/% vol/hl + 3,2 EUR/hl

2208 40 39

Másféle

0,6 EUR/% vol/hl + 3,2 EUR/hl

Több, mint 2 literes tartályban (palackban):

2208 40 51

Rum, amelynek etil- és metil-alkoholtól különböző illóanyag-tartalma tiszta alkohol hektoliterére számítva legalább 225 g (10%-os tűréssel)

0,6 EUR/% vol/hl

Más:

2208 40 91

2 Euro/liter értéket meghaladó, tiszta alkoholra számítva

0,6 EUR/% vol/hl

2208 40 99

Másféle

0,6 EUR/% vol/hl

2208 90

Más:

Nem denaturált etil-alkohol, kevesebb mint 80 térfogat-
százalék alkoholtartalommal, tartályban (palackban):

2208 90 91

Legfeljebb 2 literes

1 EUR/% vol/hl + 6,4 EUR/hl

2208 90 99

Több mint 2 literes

1 EUR/% vol/hl

2402

Szivar, mindkét végén levágott végű szivar (manillaszivar), kis alakú szivar (cigarillos), cigaretta dohányból vagy dohánypótlóból:

2402 10 00

Szivar, mindkét végén levágott végű szivar (manillaszivar), kis alakú szivar (cigarillos) dohánytöltettel

26%

2402 20

Cigaretta dohánytöltettel:

2402 20 10

Szegfűszegtartalommal

10%

2402 20 90

Más

57,6%

2402 90 00

Más

57,6%

2403

Más feldolgozott dohány és feldolgozott dohánypótló; ,,homogenizált” vagy ,,visszanyert” dohány (dohányfólia); dohánykivonat és -eszencia:

2403 10

Fogyasztási dohány (elszívásra), bármilyen mennyiségű dohánypótló-tartalommal is:

2403 10 10

Legfeljebb 500 g nettó tömegű kiszerelésben

74,9%

2403 10 90

Más

74,9%

Más:

2403 91 00

,,Homogenizált” vagy ,,visszanyert” dohány (dohányfólia)

16,6%

2403 99

Másféle:

2403 99 10

Rágódohány és tubák

41,6%

2403 99 90

Más

16,6%

2905

Aciklikus alkoholok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai:

Telített egyértékű alkoholok:

2905 43 00

Mannit

0% + 125,8 EUR/100 kg

2905 44

Szorbit (D-glucit):

Vizes oldatban:

2905 44 11

Legfeljebb 2 tömegszázalék D-mannit tartalmú szorbit-
tartalom alapján számítva

0% + 16,1 EUR/100 kg

2905 44 19

Másféle

0% + 37,8 EUR/100 kg

Más:

2905 44 91

Legfeljebb 2 tömegszázalék D-mannit tartalmú szorbit-
tartalom alapján számítva

0% + 23 EUR/100 kg

2905 44 99

Másféle

0% + 53,7 EUR/100 kg

2905 45 00

Glicerin:

0%

3301

Szilárd és vízmentes illóolajok (terpénmentesek is); rezinoidok; kivont oleorezinek; illóolaj-koncentrátum szilárd és vízmentes is zsírban, szilárd olajban, viaszban vagy hasonló anyagban, amelyet hideg abszorbció vagy macerálás útján nyernek; illóolajok terpénmentesítésekor nyert terpéntartalmú melléktermék; illóolajok vizes desztillátuma és vizes oldata:

3301 90

Más:

Kivont oleorezinek:

3301 90 21

Édesgyökérből és komlóból

0%

3302

Illatanyag-keverékek, valamint az iparban nyersanyagként használt keverékek, amelyek egy vagy több ilyen anyagon alapulnak (beleértve az alkoholos oldatokat is); más illatanyag-készítmény italgyártáshoz:

3302 10

Élelmiszer- és italgyártáshoz használt fajták:

Az italgyártásban használt fajták:

Egy italfajtára jellemző összes ízesítő anyagot tartalmazó készítmények:

3302 10 10

0,5 térfogatszázalékot meghaladó tényleges alkoholtartalommal

0%

3501

Kazein, kazeinátok, más kazeinszármazékok; kazeinenyvek:

3501 10

Kazein:

3501 10 50

Ipari célra, az élelmiszer- és a takarmánygyártás kivételével

0%

3501 10 90

Más

0%

3501 90

Más

3501 90 90

Más

0%

3505

Dextrinek és más átalakított keményítők (pl. előkocsonyásított vagy észterezett keményítő); keményítő-, dextrin- vagy más átalakított keményítő alappal készített enyvek:

3505 10

Dextrinek és más átalakított keményítők:

3505 10 10

Dextrinek

0% + 17,7 EUR/100 kg

Más átalakított keményítők:

3505 10 90

Más

0% + 17,7 EUR/100 kg

3505 20

Enyvek:

3505 20 10

25 tömegszázaléknál kevesebb keményítőt, dextrint vagy más átalakított keményítőt tartalmazó enyv

0% + 4,5 EUR/100 kg MAX 11,5%

3505 20 30

Legalább 25, de kevesebb, mint 55 tömegszázalék keményítőt, dextrint vagy más átalakított keményítőt tartalmazó enyv

0% + 8,9 EUR/100 kg MAX 11,5%

3505 20 50

Legalább 55, de kevesebb, mint 80 tömegszázalék keményítőt, dextrint vagy más átalakított keményítőt tartalmazó enyv

0% +14,2 EUR/100 kg MAX 11,5%

3505 20 90

Legalább 80 tömegszázalék keményítőt, dextrint vagy más átalakított keményítőt tartalmazó enyv

0% + 17,7 EUR/100 kg MAX 11,5%

3809

Textil-, papír-, bőr és hasonló iparban használt, másutt nem említett végkikészítő szerek, festést gyorsító és elősegítő, színtartóságot növelő anyagok, valamint más termékek és készítmények (pl. appretálószerek és pácanyagok):

3809 10

Keményítőtartalommal:

3809 10 10

Kevesebb mint 55 tömegszázalék keményítőtartalommal

0% + 8,9 EUR/100 kg MAX 12,8%

3809 10 30

Legalább 55, de kevesebb mint 70 tömegszázalék keményítőtartalommal

0% + 12,4 EUR/100 kg MAX 12,8%

3809 10 50

Legalább 70, de kevesebb mint 83 tömegszázalék keményítőtartalommal

0% + 15,1 EUR/100 kg MAX 12,8%

3809 10 90

Legalább 83 tömegszázalék keményítőtartalommal

0% + 17,7 EUR/100 kg MAX 12,8%

3823

Ipari monokarboxil-zsírsav; finomításból nyert olajsav; ipari zsíralkohol:

Ipari monokarboxil-zsírsav; finomításból nyert olajsav:

3823 11 00

Sztearinsav

0%

3823 13 00

Tallolajzsírsav

0%

3823 19

Másféle:

3823 19 10

Desztillált zsírsav

0%

3823 19 30

Zsírsav párlat

0%

3823 19 90

Más

0%

3824

Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz; másutt nem említett vegyipari és rokon ipari termékek és készítmények (beleértve a természetes termékek keverékét is); a vegyipar és vele rokon iparágak maradékai és melléktermékei:

3824 60

Szorbit, a 2905 44 alszám alá tartozó kivételével:

Vizes oldatban:

3824 60 11

Legfeljebb 2 tömegszázalék D-mannit tartalmú, D-glucit tartalomra számítva

0% + 16,1 EUR/100 kg

3824 60 19

Másféle

0% + 37,8 EUR/100 kg

Más:

3824 60 91

Legfeljebb 2 tömegszázalék D-mannit tartalmú, D-glucitol tartalomra számítva

0% + 23 EUR/100 kg

3824 60 99

Másféle

0% + 53,7 EUR/100 kg

(1) A megjegyzés szerint számított kedvezményes vám mértékét az első tizedes jegyre vonatkozóan lefelé kell kerekíteni. Ez alól azok a vámok kivételek, amelyek ebben a táblázatban ,,EAR”, ,,AD S/ZR” és ,,AD F/MR”-ben vannak kifejezve. Ilyen esetben a vámokat a második tizedes jegyre vonatkozóan kell lefelé kerekíteni.
3. Táblázat
A 2. Táblázatban felsorolt Közösségbe bevitt termékekre alkalmazandó
csökkentett mezőgazdasági komponensek (CSMK) és járulékos vámok kiszámításánál
figyelembe vett bázisértékek

Alaptermék

LNK vám 2000. 07. 01-jén
(euró/100 kg)

(1)

(2)

Közönséges búza

9,504

Durumbúza

14,752

Rozs

9,261

Árpa

9,261

Kukorica

9,395

Hosszúszemű előmunkált rizs

26,432

Sovány tejpor

118,800

Teljes tejpor

130,432

Vaj

189,562

Fehér cukor

41,928

II. Melléklet
1. Táblázat
A Magyarországra bevitt közösségi származású termékekre alkalmazandó kontingensek és vámok
Megjegyzés: Az ebben a táblázatban szereplő vámok a 2001. 12. 31-én érvényes vámtétel 30%-ával csökkentendők. 2003-tól kezdődően az ebben a táblázatban szereplő vámok évente tovább csökkentendők a 2001. 12. 31-én érvényes vámtételek 10%-ával.

KN kód

Megnevezés

Éves mennyiség
2002.

Éves
növekedés2003-tól

Vámtétel
2001. 12. 31-én (%)

(1000 kg)

Kvótán
belül

Kvótán
felül

(1)

(2)

(3)

(4)

(5)

(6)

0403 10

Joghurt:

8 858

673

15

51,2

ex 0403 90

A 11, 13, 19, 51, 53, 59 alszámok kivételével

0403

Író, aludttej, tejföl, joghurt, kefir és más erjesztett vagy savanyított tej, tejföl sűrítve, cukrozva vagy más édesítőanyag hozzáadásával, ízesítve, gyümölcs, dió vagy kakaó hozzáadásával is:

240

20

0

51,2

0505 90 00 01

Nyers toll

132

11

4

14

1517 10 10 00

Margarin, a folyékony margarin kivételével:

6 300

525

21

40

1517 90 10 00

Étkezési növényi olaj

14

1517 90 91 01

14

1517 90 99 01

14

1517 90 91 99

Stabilizált folyékony növényi olaj, keverék

2 760

230

20

40

1517 90 99 99

Másféle

1702 50 00 00

Vegytiszta gyümölcscukor

263

22

7,6

63,8

1702 90 10 00

Vegytiszta malátacukor

1704 10

Rágógumi, cukorbevonattal is:

1 243

104

57,4

68

1704 90 10 00

10 tömegszázalékot meghaladó szaharóztartalmú édesgyökér-kivonat, más anyag hozzáadása nélkül

45,1

ex 1704 90

A 10-es alszám kivételével minden alszám

49,2

51,2

Csokoládé- és kakaótartalmú más élelmiszer-készítmény:

10 200

850

1806 10

Kakaópor cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával:

24,9

42,5

1806 20

Más készítmény tömb, tábla vagy rúd formában, továbbá folyadék, massza, por, szemcse vagy más ömlesztett alakban, tartályban vagy más közvetlen csomagolásban, 2 kg-nál nagyobb tömegben:

Legalább 31 tömegszázalék kakaóvaj-tartalommal vagy összesítve legalább 31 tömegszázalék kakaóvaj- és tejzsírtartalommal:

1806 20 10 01

Diabetikus csokoládé; más diabetikus termék, mártott konzum szalon és nugát

0

10

1806 20 10 02

Más diabetikus termék, mártott konzum szalon és nugát, a 1806 20 10 01 vtsz. kivételével

8,3

Összesítve legalább 25 tömegszázalék, de kevesebb mint 31 tömegszázalék kakaóvaj- és tejzsírtartalommal:

1806 20 30 01

Diabetikus csokoládé

0

10

1806 20 30 02

Más diabetikus termék, mártott konzum szalon és nugát

8,3

Legalább 18 tömegszázalék kakaóvaj-tartalommal:

1806 20 50 01

Diabetikus csokoládé

0

10

1806 20 50 02

Más diabetikus termék, mártott konzum szalon és nugát

8,3

10

Másféle:

1806 20 95 01

Diabetikus csokoládé

0

10

1806 20 95 02

Más diabetikus termék, mártott konzum szalon és nugát

8,3

10

Más tömb, tábla vagy rúd alakban:

1806 31

Töltött:

1806 31 00 01

Diabetikus csokoládé

0

10

1806 31 00 02

Más diabetikus termék, mártott konzum szalon és nugát

8,3

10

1806 32

Töltetlen:
Gabona, gyümölcs vagy dió hozzáadásával:

1806 32 10 01

Diabetikus csokoládé

0

10

1806 32 10 02

Más diabetikus termék, mártott konzum szalon és nugát

8,3

10

Más:

1806 32 90 01

Diabetikus csokoládé

0

10

1806 32 90 02

Más diabetikus termék, mártott konzum szalon és nugát

8,3

10

1806 90

Más:
Csokoládé és csokoládés termék:
Csokoládé, töltött is:
Alkoholtartalom nélkül

1806 90 19 01

Egyéb

0

10

1806 90 31 01

Töltött, diabetikus termék, mártott konzum szalon és nugát

8,3

10

1806 90 39 01

Töltetlen, diabetikus termék, mártott konzum szalon és nugát

8,3

10

Cukorkaáru és kakaótartalmú cukorhelyettesítő termékből készült cukorkapótló:

1806 90 50 01

Diabetikus termék

0

10

Kakaótartalmú kenhető termékek:

ex 1806 90 60 01

Diabetikus termék

0

10

Kakaótartalmú készítmények italok készítéséhez

1806 90 7001

Diabetikus termék

0

10

Más:

1806 90 9001

Diabetikus termék

0

10

ex 1806

A 31, 32, 90 HR alszámokból minden 99 magyar alszám

24,9

30

1806 20 10 99

Nem diabetikus termék

24,9

30

Összesítve legalább 25 tömegszázalék, de kevesebb mint 31 tömegszázalék kakaóvaj- és tejzsírtartalommal:

1806 20 30 99

Egyéb

24,9

30

Legalább 18 tömegszázalék kakaóvaj-tartalommal:

1806 20 50 99

Egyéb

24,9

30

1806 20 70 00

Tejcsokoládé morzsa

24,9

30

1806 20 80 00

Csokoládéízű bevonat

24,9

30

1806 20 95 99

Egyéb

24,9

30

1806 90 11 00

Alkoholtartalommal

24,9

30

ex 1806 90 60 01

Csak a nugát

24,9

10

Malátakivonat; lisztből, darából, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401–0404 vtsz. alá tartozó árukból készített, másutt nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 5 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz:

Gyermektápszer, a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve:

1901 10 00 99

Egyéb

39

3

17

20

1901 90 11 00

Malátakivonat 90 tömegszázalékot meghaladó szárazanyag-tartalommal

1 380

115

32

32

1901 90 19 00

Malátakivonat, másféle

32

32

ex 1901 90 91 00

Kakaó- vagy csokoládétartalommal

30

32

ex 1901 90 91 00

Más

15

32

ex 1901 90 99 00

Kakaó- vagy csokoládétartalommal

30

32

ex 1901 90 99 00

Más

15

32

Tészta, főzve és töltve (hússal vagy más anyaggal) vagy másképp elkészítve is, mint pl. spagetti, makaróni, metélt, lasagne, guocchi, ravioli, canelloni; kuszkusz (búzadarakása) elkészítve is:

Nem főtt tészta, nem töltve vagy másképp nem elkészítve:

206

17

17

35

1902 19 10 00

Közönséges búzaliszt- vagy –korpatartalom nélkül

1902 19 90 00

Más

ex 1902 20 10 00

Csak hallal töltött tészta

34

3

19,9

38,4

ex 1902 20 10 00

Halat nem tartalmazó töltelékkel

15

1

31,9

38,4

Nem főtt tészta, nem töltve vagy másképp nem elkészítve:

2 463

205

35

1902 11 00 00

Tojástartalommal

17

1902 19 00 00

Másféle:

20

1902 30 00 00

Más tészta:

20

ex 1902 20 10 00

Haltartalommal

24

ex 1902 20 10 00

Másféle

15

Töltött tészta főzve vagy másképp elkészítve is:

1902 20 30 00

20 tömegszázalékot meghaladó kolbász és más, hasonló, bármely fajta hús- vagy belsőségtartalommal, beleértve bármely fajta és eredetű zsírt is

21,3

1902 20 91 00

Más, főzve

25

1902 20 99 00

Másféle

25

1904

Gabonából puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (pl. kukoricapehely); másutt nem említett gabona (a kukorica kivételével) szem formában, pehely formában vagy más megmunkált szem formában (a liszt és őrlemény kivételével) előfőzve vagy másképp elkészítve:

447

37

8,5

36

ex 1904 10 10 00

Ízesítés nélkül

ex 1904 10 30 00

Ízesítés nélkül

ex 1904 10 90 00

144

12

24,6

36

ex 1904 10 10 00

Ízesítéssel készítve

99

8

24,6

ex 1904 20 10 00

ex 1904 20 91 00

Kakaótartalommal

36

ex 1904 20 99 00

Kakaótartalommal

36

ex 1904 90 10 00

Kakaótartalommal

38,4

ex 1904 90 90 00

418

35

12,8

ex 1904 20 10 00

Kakaótartalom nélkül

12,8

ex 1904 20 91 00

Kakaótartalom nélkül

36

ex 1904 20 99 00

Kakaótartalom nélkül

36

ex 1904 90 10 00

Kakaótartalom nélkül

38,4

ex 1904 90 90 00

Kakaótartalom nélkül

38,4

1905

Kenyér, cukrászsütemény, kalács, biscuit és más pékáru kakaótartalommal is; áldozóostya, üres gyógyszerkap-
szula, pecsételőostya, rizspapír és hasonló termék:

2 035

170

1905 10 00 00

Ropogós kenyér (,,knäckebrot”)

35

51,2

1905 20 00 00

Mézeskalács és hasonló:

49,3

51,2

Édes biscuit; gofri és ostya:
Csokoládéval vagy más kakaótartalmú készítménnyel részben vagy teljesen bevonva vagy borítva:

1905 30 11 99

Legfeljebb 85 gramm nettó tömegű kiszerelésben, diabetikus biscuit, ostya

49,3

51,2

1905 30 19 99

Másféle, egyéb

49,3

51,2

1905 30 30 99

Édes biscuit, legalább 8 tömegszázalék tejzsírtartalommal, egyéb

49,3

51,2

1905 30 51 99

Édes biscuit, más, szendvics biscuit, egyéb

49,3

51,2

1905 30 59 99

Édes biscuit, más, másféle, egyéb

49,3

51,2

1905 30 91 99

Gofri, ostya, sózva, töltött is, egyéb

49,3

51,2

1905 30 99 99

Gofri, ostya, másféle, egyéb

49,3

51,2

Kétszersült, pirított kenyér és hasonló pirított termék:

1905 40 10 99

– – – Egyéb

49,3

51,2

1905 40 90 99

– – – Egyéb

35

51,2

– Más:

1905 90 30 01

– – – – Diabetikus sütemény

0

10

1905 90 10 00

– – Pászka

35

51,2

1905 90 20 00

– – Áldozóostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételő-
ostya, rizspapír és hasonló termékek

35

51,2

1905 90 30 99

– – – – Egyéb

35

51,2

1905 90 40 00

– – – Gofri és ostya, 10 tömegszázalékot meghaladó víztartalommal

49,3

51,2

1905 90 45 99

– – – – Egyéb

49,3

51,2

1905 90 55 99

– – – Extrudált vagy puffasztott termék, ízesített vagy sózott: Egyéb

49,3

51,2

1905 90 60 99

– – – – Édesítőanyag hozzáadásával: Egyéb

49,3

51,2

1905 90 90 99

– Más, más, nem diabetikus sütemény

49,3

51,2

2005 80 00 00

Csemegekukorica (Zea mays var. Saccharata)

144

12

15

30,1

2008 11

Földimogyoró:

1 051

88

16,2

31,4

2008 91 00 00

Pálmafa csúcsrügy

15

1

11,5

12,8

2101 11

Kivonat, eszencia vagy koncentrátum:

400

33

21

35

Legalább 95 tömegszázalék kávé alapú szárazanyag-
tartalommal
Másféle

2101 20 20 00

Kivonat, eszencia vagy koncentrátum

46

4

28

35

2103 20 00 00

Paradicsomketchup és más paradicsommártás

242

20

25,5

32

2103 90 10 00

Mangóból készült folyékony, fűszeres ízesítő (chutney)

600

50

30

32

2103 90 30 00

Keserű aroma 44,2–49,2 térfogatszázalék közötti alkoholtartalommal, 1,5 és 6 tömegszázalék közötti tárnicsgyökér (gencián), fűszer- és különböző fűszerkeverék-tartalommal, 4 és 10 tömegszázalék közötti cukortartalommal, legfeljebb 0,5 literes tárolóedényben kiszerelve

30

32

ex 2103 90 90 00

Mártás alapanyag kivételével

30

32

2104

Leves és erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény; homogenizált összetett élelmiszer-készítmény

ex 2104 10 10 00

Leves, erőleves

105

9

21,3

32

ex 2104 10 90 00

Leves, erőleves

Fagylalt és más ehető jégkrém

ex 2105 00

Kakaótartalommal

3 325

277

25,5

51,2

Fagylalt és más ehető jégkrém

ex 2105 00

Kakaótartalom nélkül

2 363

197

12,8

51,2

2106 90

Másutt nem említett élelmiszer-készítmény:

8 436

703

12,8

2106 90 10 00

Sajtfondü

51,2

2106 90 20 00

Összetett alkoholos készítmények, az illatanyag alapúak kivételével, italok előállításához

68

2106 90 92 99

Egyéb

51,2

2106 90 98 99

Egyéb

51,2

2201

Víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása és ízesítés nélkül; jég és hó:

10 654

888

12,8

16

2202

Víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve és más alkoholmentes ital, a 2009 vtsz. alá tartozó gyümölcs- és zöldséglevek kivételével:

6 540

545

26,6

34

2203

Malátából készült sör:

786 288 hl

65 544 hl

24,6

68

2205 10

Vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve:

2 140 hl

140 hl

50

85

3823 11 00 00

Ipari monokarboxil-zsírsav; finomításból nyert olajsav; ipari zsíralkohol

3 146

262

0

8,5

3823 12 00 00

0

4,3

3823 13 00 00

0

4,3

3823 19 10 00

0

4,3

3823 19 30 00

0

4,3

3823 19 90 00

0

4,3

3823 70 00 01

Livenol 79, Alfol 610

1 440

120

1,5

2,6

3823 70 00 02

Viaszjellegű

4,4

7,6

3823 70 00 99

Egyéb

3,1

5,3

2. Táblázat
A Magyarországra bevitt közösségi származású termékekre alkalmazandó vámok
Megjegyzés: Az ebben a táblázatban szereplő vámok a 2001. 12. 31-én érvényes vámtétel 30%-ával csökkentendők. 2003-tól kezdődően az ebben a táblázatban szereplő vámok évente tovább csökkentendők a 2001. 12. 31-én érvényes vámtételek 10%-ával.

KN kód

Megnevezés

Vámtétel
2001. 12. 31-én (%)

(1)

(2)

(3)

Vaj és tejből nyert más zsír és olaj; kenhető tejkészítmények:

Kenhető tejkészítmények (vajkrém):

0405 20 10

Legalább 39 tömegszázalék, de legfeljebb 60 tömegszázalék zsírtartalommal

51,2

0405 20 30

Legalább 60 tömegszázalék, de legfeljebb 75 tömegszázalék zsírtartalommal

51,2

0501

Emberhaj nyersen, mosva és zsírtalanítva is; emberhajhulladék

0

0502

Sertés- és vaddisznószőr, sörte; borzszőr és kefegyártásra alkalmas más szőr; a sörte és a szőr hulladéka:

0

0503

Lószőr és lószőrhulladék, más anyagból való alátéten is, megerősítő anyaggal is:

0

0505

Madárbőr, madárrész tollal vagy pehellyel, toll (nyírt széllel is) és pehely, legfeljebb tisztítva, fertőtlenítve, tartósításra előkészítve, további megmunkálás nélkül; tollpor, toll- és tollrészhulladék:
Toll, töltelékanyagnak; pehely:

0505 10 10

Nyers

0

0505 10 90

Más

14

0506

Csont és szarvmag, megmunkálatlanul, zsírtalanítva vagy egyszerűen előkészítve (de nem alakra vágva), savval kezelve vagy enyvtelenítve; mindezek pora és hulladéka:

0

0507

Elefántcsont, teknősbékahéj, bálnacsont és bálnacsontszőr, szarv, pata, agancs, köröm, karom és csőr, megmunkálatlanul vagy egyszerűen előkészítve, de nem alakra vágva; ezek pora és hulladéka:

0

0508

Korall és hasonló anyagok megmunkálatlanul vagy egyszerűen előkészítve, de tovább nem megmunkálva; puhatestű állat kagylója, rák, rákfélék és tüskésbőrű állatok héja és a tintahalcsont megmunkálatlanul vagy egyszerűen előkészítve, de nem alakra vágva; ezek pora és hulladéka

0

0509

Állati eredetű természetes szivacs:

0509 00 10

Nyers

0

0509 00 90

Más

12,8

0510

Ámbra, hódzsír, cibet és pézsma; kőrisbogár; epe szárítva is; mirigy és gyógyszerészeti termék készítésére használt más állati szerv frissen, hűtve, fagyasztva vagy más módon ideiglenesen tartósítva

4,3

Zöldség (nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva:

0710 40 00

Csemegekukorica

44,8

Zöldségfélék ideiglenesen tartósítva (pl. kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósítóoldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban:

Más zöldség; zöldségkeverék:

Zöldségfélék:

0711 90 30

Csemegekukorica

51,2

0903 00 00

Matétea

0

Szentjánoskenyér, tengeri moszat és egyéb alga, cukorrépa és cukornád frissen, hűtve, fagyasztva vagy szárítva, őrölve is; másutt nem említett, elsősorban emberi fogyasztásra szolgáló gyümölcsmag és más növényi termék (beleértve a Cichorium intybus sativum fajta nem pörkölt cikóriagyökereket is):

1212 20 00

Tengeri moszat és egyéb alga:

17,5

Növényi nedv és kivonat; pektintartalmú anyag, pektinát és pektát; agar-agar és más növényi anyagból nyert nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva) is:

Növényi nedv és kivonat:

1302 12 00

Édesgyökérből

3,2

1302 13 00

Komlóból

3,2

1302 14 00

Pyrétrumból és rotenon tartalmú növényi gyökérből

0

Másféle:

1302 19 30

Növényikivonat-keverék, italok és ételkészítmények gyártásához

3,2

Más nedv és kivonat:

1302 19 91

Gyógyászati célú

3,2

1302 20

Pektintartalmú anyagok, pektinátok és pektátok:

3,2

1302 31 00 00

Agar-agar

4,4

Szentjánoskenyérből, szentjánoskenyér-magból vagy guarmagból nyert nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva) is:

1302 32 10

Szentjánoskenyérből vagy szentjánoskenyérmagból

5,0

1401

Elsősorban fonatkészítésre használatos növényi anyag (pl. bambusznád, rotangnád, nád, gyékény, kosárfűz, rafia, tisztított, fehérített vagy festett gabonaszalma és hárskéreg):

0

1402

Elsősorban töltelék- vagy párnázóanyagnak használatos növényi anyag (pl. kapok, növényi szálak és tengeri fű) rétegesen, megerősítő anyaggal is:

0

1403

Elsősorban seprű és kefe készítésére használatos növényi anyag (pl. seprűcirok, piasavarost, kúszótarack és mexikói növényrost), kötegelve vagy csomózva is:

0

1404

Másutt nem említett növényi eredetű termék:

0

Gyapjúzsír és ennek zsíros származékai (beleértve a lanolint is):

1505 10 00 00

Nyers gyapjúzsír

6,4

1505 90 00 00

Más

9,6

1506 00 00

Más állati zsír és olaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva

5,1

Más stabilizált növényi zsír és olaj (beleértve a jojobaolajat is) és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:

1515 60

Jojobaolaj és frakciói

4,3

Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói részben vagy teljesen hidrogénezve, közbeesően vagy újraészterezve és elaidinizálva, finomítva is, de tovább nem elkészítve:

Növényi zsír és olaj és ezek frakciói:

1516 20 10

Hidrogénezett ricinusolaj, ún. ,,opálviasz”

8,9

Margarin; ebbe az árucsoportba tartozó állati vagy növényi zsírok vagy olajok vagy ezek frakciói étkezésre alkalmas keveréke vagy készítménye, a 1516 vtsz. alá tartozó étkezési zsír vagy olaj és ezek frakciói kivételével:

Más

Más

1517 90 93

Étkezésre alkalmas keverék vagy készítmény, sütőforma kenésére

40

Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói főzve, oxidálva, víztelenítve, szulfurálva, hővel fújva vagy polimerizálva vákuumban vagy közömbös gázban, vagy vegyileg másképp átalakítva, a 1516 vtsz. alá tartozók kivételével; ebbe az árucsoportba tartozó, másutt nem említett állati vagy növényi zsír vagy olaj vagy ezek frakciói étkezésre alkalmatlan keveréke vagy készítménye:

1518 00 10

Linoxin

6,8

Más:

1518 00 91

Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói főzve, oxidálva, víztelenítve, szulfurálva, hővel fújva vagy polimerizálva vákuumban vagy közömbös gázban, vagy vegyileg másképp átalakítva, a 1516 vtsz. alá tartozók kivételével

29,8

Más:

1518 00 95

Étkezésre nem alkalmas keverék vagy készítmény állati vagy növényi zsírból vagy olajból vagy ezek frakcióiból

8,5

1518 00 99

Másféle:

1518 00 99 01

Étkezésre nem alkalmas másutt nem említett növényi eredetű zsír vagy olaj

6,8

1518 00 99 99

Egyéb

29,8

1520

Nyers glicerin; glicerinvíz és glicerinlúg

6,8

Növényi viasz (a trigliceridek kivételével), méhviasz, más rovarviasz és cetvelő finomítva vagy színezve is:

1521 10

Növényi viasz

4,3

Más:

1521 90 10

Cetvelő, finomítva vagy színezve is

6,8

1521 90 91

1521 90 99-ig

Méhviasz és más rovarviasz, finomítva vagy színezve is:

17

Degras; zsíros anyagok és állati vagy növényi viaszok feldolgozási maradékai:

1522 00 10

Degras

29,8

1803

Kakaómassza, zsírtalanítva is:

9,6

1804 00 00

Kakaóvaj, -zsír és -olaj

9,6

1805 00 00

Kakaópor, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül:

19,2

Malátakivonat; lisztből, darából, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401–0404 vtsz. alá tartozó árukból készített, másutt nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 5 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz:

1901 20 00 00

A 1905 vtsz. alá tartozó pékáruk készítéséhez keverék és tészta

32

Tészta, főzve és töltve (hússal vagy más anyaggal) vagy másképp elkészítve is, mint pl. spagetti, makaróni, metélt, lasagne, guocchi, ravioli, canelloni; kuszkusz (búzadarakása) elkészítve is:

1902 40

Kuszkusz (búzadarakása):

38,4

Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló, mindezek pehely, szem, gyöngy és hasonló formában:

1903 00 00 01

Burgonyaszágó

38,4

1903 00 00 99

Egyéb

32

Gabonából puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (pl. kukoricapehely); másutt nem említett gabona (a kukorica kivételével) szem formában, pehely formában vagy más megmunkált szem formában (a liszt és őrlemény kivételével) előfőzve vagy másképp elkészítve:

Pirítatlan gabonapehelyből vagy pirítatlan és pirított vagy puffasztott gabonapehely keverékéből előállított élelmiszer:

1904 20 95

Rizsből

36

Kenyér, cukrászsütemény, kalács, biscuit és más pékáru kakaótartalommal is; áldozóostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételőostya, rizspapír és hasonló termék:

Édes biscuit; gofri és ostya:

Csokoládéval vagy más kakaótartalmú készítménnyel részben vagy teljesen bevonva vagy borítva:

1905 30 11 01

Legfeljebb 85 gramm nettó tömegű kiszerelésben:

10

1905 30 19 01

Másféle:

10

Más:

Édes biscuit:

1905 30 30 01

Legalább 8 tömegszázalék tejzsírtartalommal

10

Más:

1905 30 51 01

Szendvics biscuit:

10

1905 30 59 01

Másféle:

10

Gofri, ostya:

1905 30 91 01

Sózva, töltött is:

10

1905 30 99 01

Másféle:

10

Kétszersült, pirított kenyér és hasonló pirított termék:

1905 40 10 01

Kétszersült:

10

1905 40 90 01

Más:

10

1905 90 30 01

Diabetikus sütemény

10

1905 90 45 01

Biscuit:

10

1905 90 55 01

Extrudált vagy puffasztott termék, ízesített vagy sózott:

10

Más:

1905 90 60 01

Édesítőanyag hozzáadásával:

10

1905 90 90 01

Más:

10

Zöldség, gyümölcs, dió és más ehető növényrész ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva (savanyúság):

Más:

2001 90 30

Csemegekukorica (Zea mays var. saccharata)

30,1

2001 90 40

Yamgyökér, édesburgonya (batáta) és a növények hasonló, étkezésre alkalmas részei, legalább 5 tömegszázalék keményítőtartalommal

30,1

2001 90 60

Pálmafa csúcsrügy

30,1

Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva, a 2006 vtsz. alá tartozók kivételével:

Burgonya:

Más:

2004 10 91

Liszt, dara vagy pelyhesített formában

30,1

Más zöldség és zöldségkeverék:

2004 90 10

Csemegekukorica (Sea mays var. saccharata)

30,1

Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva, a 2006 vtsz. alá tartozók kivételével:

Burgonya:

2005 20 10

Liszt, dara vagy pelyhesített formában

30,1

Más módon elkészített vagy tartósított, másutt nem említett gyümölcs, dió (mogyoró) és más ehető növényrész, cukor vagy más édesítőanyag vagy alkohol hozzáadásával is:

Másféle:

Alkohol hozzáadása nélkül:

Cukor hozzáadása nélkül:

2008 99 85

Kukorica, a csemegekukorica (Zea mays var. saccharata) kivételével

17

2008 99 91

Yamgyökér, édesburgonya (batáta) és a növények hasonló, étkezésre alkalmas részei, legalább 5 tömegszázalék keményítőtartalommal

17

Kávé-, tea- vagy matéteakivonat, -eszencia és -koncentrátum és ezen termékeken vagy kávén, teán, matéteán alapuló készítmények; pörkölt cikória és más pörkölt pótkávé, valamint ezeknek kivonata, eszenciája, koncentrátuma:

Kávékivonat, -eszencia és -koncentrátum és ezen termékeken vagy kávén alapuló készítmények:

21 01 12 92

Kávékivonat, -eszencia vagy -koncentrátum alapú készítmények

35

21 01 12 98

Másféle

35

Tea- vagy matéteakivonat, -eszencia és -koncentrátum és ezen termékeken, vagy teán és matéteán alapuló készítmények:

2101 20 92–

2101 20 98-ig

Készítmények:

35

2101 30

Pörkölt cikória és más pörkölt pótkávé, ezek kivonata, eszenciája és koncentrátuma:

35

Élesztő (aktív vagy nem aktív); más egysejtű, nem élő mikroorganizmus
(a 3002 vtsz. alatti vakcinák kivételével); elkészített sütőpor:

2102 10

Aktív élesztő:

2102 10 10

Élesztőkultúra

17

2102 10 31–

2102 10 39-ig

Sütőélesztő:

17

2102 10 90

Más

8,5

2102 20

Nem aktív élesztő; más egysejtű, nem élő mikroorganizmus

Nem aktív élesztő:

Tabletta, kocka vagy más hasonló formában, vagy legfeljebb 1 kg nettó tömegű kiszerelésben:

2102 20 11 01

Takarmányélesztő

0

2102 20 11 99

Egyéb

17

Másféle:

2102 20 19 01

Takarmányélesztő

0

2102 20 19 99

Egyéb

17

2102 20 90

Más

17

2102 30 00

Elkészített sütőpor

17

Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék; mustárliszt és -dara, elkészített mustár:

2103 10 00

Szójamártás

19,2

2103 20 00

Paradicsomketchup és más paradicsommártás

32

2103 30 00

Mustárliszt és -dara, elkészített mustár:

32

2103 90 90

Más:

32

2104

Leves és erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény; homogenizált összetett élelmiszer-készítmény:

32

Másutt nem említett élelmiszer-készítmény:

Fehérjekoncentrátum és texturált fehérje:

2106 10 20

Tejzsír-, szaharóz-, izoglukóz-, szőlőcukor- vagy keményítőtartalom nélkül vagy 1,5 tömegszázaléknál kevesebb tejzsír-, 5 tömegszázaléknál kevesebb szaharóz- vagy izoglukóz-, 5 tömegszázaléknál kevesebb szőlőcukor- vagy keményítőtartalommal

15

2106 10 80

Más

15

Vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve:

2205 90

Más:

85

Nem denaturált etil-alkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; etil-alkohol és más szesz denaturálva, bármilyen alkoholtartalommal:

2207 10 00

Nem denaturált etil-alkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal

127,5

2207 20 00

Etil-alkohol és más szesz denaturálva, bármilyen alkoholtartalommal

102

Nem denaturált etil-alkohol, kevesebb mint 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; szesz, likőr és más szeszesital:

2208 30

Whisky:

68

2208 40

Rum és nyugat-indiai rum:

68

2208 50

Gin és holland gin:

68

2208 60

Vodka

68

2208 70

Likőr és szíverősítő:

68

2208 90

Más:

68

Szivar, mindkét végén levágott végű szivar (manillaszivar), kis alakú szivar (cigarillos), cigaretta dohányból vagy dohánypótlóból:

2402 10 00

Szivar, mindkét végén levágott végű szivar (manillaszivar), kis alakú szivar (cigarillos) dohánytöltettel

48

2402 20 10–
2402 90 00-ig

Cigaretta dohánytöltettel:

57,6

2403

Más feldolgozott dohány és feldolgozott dohánypótló; ,,homogenizált” vagy ,,visszanyert” dohány (dohányfólia); dohánykivonat és -eszencia:

57,6

Aciklikus alkoholok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai:

Más többértékű alkoholok:

2905 43 00

Mannit

0

2905 44

Szorbit (D-glucit):

0

2905 45 00

Glicerin:

0

Szilárd és vízmentes illóolajok (terpénmentesek is); rezinoidok; kivont oleorezinek; illóolaj-koncentrátum szilárd és vízmentes is zsírban, szilárd olajban, viaszban vagy hasonló anyagban, amelyet hideg abszorbció vagy macerálás útján nyernek; illóolajok terpénmentesítésekor nyert terpéntartalmú melléktermék; illóolajok vizes desztillátuma és vizes oldata:

Más:

Kivont oleorezinek

3301 90 21

Édesgyökérből és komlóból

0

3301 90 29

Morzsikából vagy rotenon tartalmú növény gyökeréből; növényi kivonat keverék ital- vagy ételkészítmények gyártásához

0

Más:

3301 90 31

Gyógyhatású

0

Illatanyag-keverékek, valamint az iparban nyersanyagként használt keverékek, amelyek egy vagy több ilyen anyagon alapulnak (beleértve az alkoholos oldatokat is); más illatanyag-készítmény italgyártáshoz:

Élelmiszer- és italgyártáshoz használt fajták:

Az italgyártásban használt fajták:

Egy italfajtára jellemző összes ízesítő anyagot tartalmazó készítmények:

3302 10 10

0,5 térfogatszázalékot meghaladó tényleges alkoholtartalommal

0

Más:

3302 10 21

Tejzsír-, szaharóz-, izoglukóz-, gyümölcscukor- vagy keményítőtartalom nélkül vagy 1,5 százaléknál kevesebb tejzsír-, 5 százaléknál kevesebb szaharóz- vagy izoglukóz-, 5 százaléknál kevesebb gyümölcscukor- vagy keményítőtartalommal

0

3302 10 29

Másféle

0

Kazein, kazeinátok, más kazeinszármazékok; kazeinenyvek:

3501 10

Kazein

0

Más

3501 90 90

Más

0

Dextrinek és más átalakított keményítők (pl. előkocsonyásított vagy észterezett keményítő); keményítő-, dextrin- vagy más átalakított keményítő alappal készített enyvek:

Dextrinek és más átalakított keményítők:

3505 10 10

Dextrinek

0

Más átalakított keményítők:

3505 10 90

Más:

0

3505 20

Enyvek:

0

Textil-, papír-, bőr- és hasonló iparban használt, másutt nem említett végkikészítő szerek, festést gyorsító és elősegítő, színtartósságot növelő anyagok, valamint más termékek és készítmények (pl. appretálószerek és pácanyagok):

3809 10

Keményítőtartalommal:

0

Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz; másutt nem említett vegyipari és rokon ipari termékek és készítmények (beleértve a természetes termékek keverékét is); a vegyipar és vele rokon iparágak maradékai és melléktermékei:

3824 60

Szorbit, a 2905 44 alszám alá tartozó kivételével:

0

''

3. § Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, azonban rendelkezéseit 2002. január 1-jétől kell alkalmazni.

Dr. Medgyessy Péter s. k.,
miniszterelnök

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás