181/2002. (VIII. 23.) Korm. rendelet
a villamosenergia-fogyasztók feljogosításáról
A Kormány annak érdekében, hogy a villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény (a továbbiakban: VET) hatálybalépésének napjától a fogyasztói jogok bővítését biztosítsa a fogyasztók döntési szabadságának szélesítése céljából a VET 113. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a VET 4. § d) pontjának végrehajtására a következőket rendeli el:
1. § Az e rendelet alkalmazásában használt fogalmak értelmezése azonos a VET-ben és a VET végrehajtásáról szóló 180/2002. (VIII. 23.) Korm. rendeletében foglaltakkal.
2. § E rendelet hatálya alá a 3. §-ban meghatározott, a piacnyitás első ütemében feljogosítottá váló fogyasztók tartoznak.
3. § Saját döntése alapján adott fogyasztási helyre feljogosított fogyasztóvá válhat:
a) azon közüzemi fogyasztó, amelynek a feljogosított fogyasztói státusz tárgyában hozott döntés időpontját megelőző 12 hónapban egy fogyasztási helyen mért éves villamos energia fogyasztása, saját termelését beleértve meghaladta a 6,5 GWh-t;
b) olyan új fogyasztó, amely várható éves fogyasztása, saját termelését beleértve meghaladja a 6,5 GWh-t és a hálózati engedélyessel kötött egy fogyasztási helyre szóló csatlakozási szerződésben szereplő rendelkezésre álló teljesítmény értéke legalább 1,3 MVA;
c) a települési önkormányzat a területén lévő közvilágítás villamos energia fogyasztásának mértékéig. E tekintetben a települési önkormányzat közvilágítása egy fogyasztási helynek minősül. A fogyasztás elszámolásának szabályait az ellátási szabályzatok tartalmazzák;
d) az a települési önkormányzat, amelynek illetékességi területén a helyi önkormányzatokról szóló törvény 8. § (4) bekezdésében meghatározott kötelező feladatainak ellátása érdekében fenntartott intézményeinek villamos energia fogyasztása együttesen meghaladta az a) pontban meghatározott mértéket.
4. § A Magyar Energia Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) a feljogosított fogyasztókról jelen rendelet 1. számú mellékletében meghatározottak szerinti nyilvántartást vezet. A feljogosított fogyasztó köteles, a feljogosított fogyasztóvá válását eredményező döntését követően haladéktalanul a Hivatalnál, a jogszabályok által előírt feltételek teljesítését igazoló iratok benyújtásával, nyilvántartásba vételét kérelmezni. A Hivatal a fogyasztót külön eljárás nélkül, soron kívül nyilvántartásba veszi, és erről a tényről, a kérelmezőt egyidejűleg értesíti. A Hivatal a nyilvántartásba vételt csak akkor tagadhatja meg, ha a fogyasztó a VET-ben és e rendeletben előírt feltételek teljesítését, hiánypótlásra történő felhívás ellenére sem igazolta. Azon fogyasztók névsorát, akik megfelelnek a 3. §-ban meghatározott feljogosítási feltételeknek, a Hivatal honlapján közzéteszi.
5. § Az 3. § a) és b) pontjaiban meghatározott esetben a feljogosított fogyasztó éves villamos energia fogyasztását vagy a csatlakozási szerződésükben szereplő a tervezett fogyasztásának megfelelő rendelkezésre álló teljesítményértéket a feljogosított fogyasztó kérésére harmadik személyek felé a hálózati engedélyes köteles igazolni.
6. § A feljogosított fogyasztó villamos energia vásárlásairól és termeléséről nyilvántartást köteles vezetni oly módon, hogy abból egyértelműen megállapítható és elkülöníthető legyen a beszerzés forrása, különös tekintettel a VET 46. § (5) bekezdésében foglaltakra. A feljogosított fogyasztó villamos energia vásárlásairól és termeléséről félévente, jelen rendelet 2. számú mellékletében meghatározott tartalommal jelentést készít, melyet a tárgyidőszakot követő hónap utolsó napjáig a Hivatalnak megküld. A Hivatal vagy az általa meghatalmazott személy vagy szervezet a feljogosított fogyasztó nyilvántartásába és az ennek alapjául szolgáló, a feljogosítással, valamint a villamos energia határon keresztül történő szállításával kapcsolatosan keletkezett iratokba, ideértve az üzleti titkokat tartalmazó iratokat is, bármikor betekinthet, azokról másolatot, kivonatot készíthet, a feljogosított fogyasztótól információt kérhet.
7. § A feljogosított fogyasztó az ellátási szabályzatokban előírt módon menetrendet köteles készíteni. A menetrend készítésére kötelezett feljogosított fogyasztó, a kiegyenlítő energiára a rendszerirányítóval vagy mérlegkör-felelőssel szerződést köteles kötni.
8. § Jelen rendelet 3. § a) pontjában meghatározott fogyasztók az adott fogyasztási helyre szóló közüzemi szerződésüket 2003. június 30-ig 60 napos felmondási határidővel mondhatják fel.
9. § A feljogosított fogyasztóra a VET-ben előírt villamosenergia-ellátási szabályzatok abban az esetben, és addig a mértékig vonatkoznak, amennyiben azt a velük szerződéses kapcsolatban lévő engedélyesek üzletszabályzatai is tartalmazzák.
10. § A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 180/2002. (VIII. 23.) Korm. rendelet 29. §-ában előírtakat e rendelet fogyasztói tekintetében nem kell alkalmazni.
11. § Jelen rendelet 2003. január 1-jén lép hatályba.
Dr. Medgyessy Péter s. k.,
miniszterelnök
1. számú melléklet a 181/2002. (VIII. 23.) Korm. rendelethez
|
Nyilvántartási szám (a Hivatal adja): |
|
|
Cég neve: |
|
|
Székhely: |
|
|
Cégjegyzékszám: |
|
|
Adószám: |
|
|
Képviselő neve: |
|
|
Kapcsolattartó neve, elérhetősége: |
|
|
Fogyasztási hely megnevezése: |
|
|
Fogyasztási hely címe: |
|
|
A bejelentést megelőző 12 hónap tényleges villamosener- |
|
|
– ebből: vásárolt villamos energia (MWh) |
|
|
A bejelentést megelőző időben lekötött villamos teljesít- |
|
|
Tervezett éves villamos energia felhasználás (MWh) |
|
|
– ebből: vásárolt villamos energia (MWh) |
|
|
Tervezett lekötésre kerülő villamos teljesítmény (MW) |
|
|
A vele szerződéses kapcsolatban lévő hálózati engedélyes neve: |
|
|
A feljogosításról hozott döntés időpontja: |
|
|
A feljogosítás tervezett kezdési időpontja: |
|
|
A feljogosítás tényleges kezdési időpontja: |
|
2. számú melléklet a 181/2002. (VIII. 23.) Korm. rendelethez
|
|
|
Megvalósult villamosenergia-felhasználás a tárgyév- |
||
|---|---|---|---|---|
|
Tervezett éves villamosenergia felhasználás |
I. félév |
II. félév |
Év összesen |
|
|
Felhasznált összes villamos energia (saját termelésből és vásárolt) |
|
|
|
|
|
ebböl: vásárolt villamos energia összesen |
|
|
|
|
|
ebből: belföldi erőműtől összesen* |
|
|
|
|
|
ebből: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
villamosenergia kereskedőktől összesen |
|
|
|
|
|
ebből: hazai termelésből származó villamos energia |
|
|
|
|