Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

34/2002. (XII. 23.) BM rendelet

a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény végrehajtásáról az országos népszavazáson és az országos népi kezdeményezésen

2003.01.01.

A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 153. §-a (1) bekezdésének a) és c)–f) pontjaiban foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

I. RÉSZ

ORSZÁGOS NÉPSZAVAZÁS

I. Fejezet

A VÁLASZTÁSI IRODÁK FELADATAI

1. § (1) Az országos népszavazás szervezési, ügyviteli, számítástechnikai előkészítését, valamint lebonyolítását az e rendeletben foglaltak szerint látják el a választási irodák.

(2) A választási irodák

a) ellátják a népszavazás előkészítésével, lebonyolításával kapcsolatos szervezési feladatokat;

b) közreműködnek a külön rendeletben meghatározott választási pénzeszközök elszámolásával és belső ellenőrzésével kapcsolatos feladatok végrehajtásában;

c) választási információs szolgálatok útján gondoskodnak a választópolgárok tájékoztatásáról, ellátják az egyéb tájékoztatási feladatokat;

d) ellátják az igazgatási és informatikai próbákkal kapcsolatos feladatokat. A próbákon részt vevő választási irodákat az Országos Választási Iroda (a továbbiakban: OVI) vezetője jelöli ki;

e) közreműködnek a szavazatok összesítésében, a népszavazás eredményének megállapításában;

f) működtetik a népszavazás lebonyolításához szükséges számítógépes rendszereket;

g) biztosítják a választási szervek működésének és a szavazás lebonyolításának tárgyi, technikai feltételeit, szükség esetén gondoskodnak a választási bizottságok kiegészítéséről, új tagok választásáról;

h) gondoskodnak a választási szervek tagjainak oktatásáról;

i) ellátják a választási bizottságok titkársági feladatait, döntésre előkészítik a választási bizottságok hatáskörébe tartozó ügyeket;

j) a benyújtott kifogást haladéktalanul továbbítják az elbírálására jogosult választási bizottság mellett működő választási irodához, illetőleg a bírósághoz

k) gondoskodnak a népszavazási iratok kezeléséről, biztonságos őrzéséről, továbbá a levéltárnak történő átadásáról, illetőleg megsemmisítéséről.

(3) A választás számítógépes rendszere a BM közigazgatási hálózatára, a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal (a továbbiakban: BM KH), a közigazgatási hivatalok és az okmányirodák számítógépparkjára épül. Az informatikai feladatokat a BM KH informatikai irányításával és az előzőekben felsoroltak közreműködésével kell végrehajtani. A népszavazás számítógépes információs rendszerét a BM KH a közigazgatási hivatalok közreműködésével működteti. A BM közigazgatási hálózatára nem csatlakoztatott, tájékoztatási célú számítógépek használatáról a választási iroda vezetője a BM KH vezetőjével egyetértésben dönt.

(4) Az országos népszavazás idején valamennyi okmányirodát működtető település helyi választási irodája (a továbbiakban: HVI) végez számítógépes adatfeldolgozást.

(5) A HVI vezetője dönt arról, hogy használ-e számítógépet a névjegyzék elkészítéséhez.

(6) Az okmányirodát nem működtető település HVI- vezetőjének írásbeli kérelmére a TVI vezetője engedélyezheti, hogy a HVI ne használjon számítógépet az adatlapok, szavazóköri jegyzőkönyvek ellenőrzéséhez (számítógépes ellenőrző rendszer), illetőleg a népszavazáson megjelentek számának napközbeni jelentésénél a szavazóköri adatok összesítéséhez.

HELYI VÁLASZTÁSI IRODA

2. § Minden településen önálló helyi választási iroda működik. Körjegyzőséghez tartozó településeken a HVI feladatait a székhely település HVI-je látja el.

A helyi választási iroda népszavazás-kezdeményezéssel kapcsolatos feladatai

3. § A HVI az Országos Választási Bizottság (a továbbiakban: OVB) határozata szerint, az abban foglaltaknak megfelelő módon közreműködik az aláírásgyűjtő ívet aláíró választópolgárok személyazonosságának ellenőrzésében.

A helyi választási iroda feladatai a szavazás napját megelőző időszakban

4. § (1) A HVI

a) hirdetményt tesz közzé a névjegyzék közszemlére tételének időpontjáról, és közszemlére teszi a névjegyzéket;

b) értesítő megküldésével tájékoztatja a választópolgárokat a szavazás időpontjáról és helyéről, valamint a névjegyzékbe való felvételükről;

c) ellátja az igazolással kapcsolatos ügyintézést;

d) fogadja a szavazatszámláló bizottságokba (a továbbiakban: SZSZB) delegált tagok bejelentését, gondoskodik eskütételükről, a helyben szokásos módon közzéteszi az SZSZB-k tagjainak és a HVI vezetőjének nevét, valamint a HVI hivatali helyiségének címét;

e) megszervezi a mozgásukban gátolt választópolgárok mozgóurnás szavazását;

f) gondoskodik a területi választási iroda (a továbbiakban: TVI) által megjelölt helyen és időben a központi nyomtatványok átvételéről, az ezekkel kapcsolatos ügyviteli feladatok ellátásáról;

g) gondoskodik a helyben készülő nyomtatványok előállításáról;

h) fogadja a központilag – szavazókörönként – összeállított szállítódobozokat, tartalmukat ellenőrzi, elhelyezi bennük a jelszót tartalmazó lezárt borítékokat és gondoskodik a szavazás napjáig történő megőrzésükről;

i) a szavazást megelőző napig felvezeti az adatlapokra és a jegyzőkönyvekre a szavazóköri azonosítót;

j) a szavazást megelőző napon előkészíti és átvételi elismervénnyel átadja az SZSZB-k elnökei vagy helyetteseik részére a szavazás lebonyolításához szükséges nyomtatványokat, iratokat és a bélyegzőket;

k) biztosítja a szavazáshoz szükséges technikai feltételeket, valamint a szavazóhelyiségek felszerelését.

(2) A HVI vezetője

a) gondoskodik a névjegyzék összeállításáról, folyamatos vezetéséről, a névjegyzékbe való felvételről szóló értesítők elkészítéséről, valamint a választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok adatait tartalmazó jegyzék karbantartásáról;

b) dönt a névjegyzékből való kihagyás vagy a névjegyzékbe való felvétel miatti kifogásokról;

c) felveszi a névjegyzékbe az igazolással szavazni kívánó választópolgárokat;

d) vezeti az igazolás alapján a névjegyzékbe felvett választópolgárok, valamint az igazolás alapján a névjegyzékből törölt választópolgárok jegyzékét;

e) bejelentett igény alapján, díjfizetés ellenében a közszemlére tett névjegyzék másolatát átadja az igénylőnek;

f) megszervezi a napközbeni jelentések, az adatlapok és a szavazóköri jegyzőkönyvek továbbítását és feldolgozását, figyelemmel az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda (a továbbiakban: OEVI) és a TVI vezetőjének rendelkezésére.

A helyi választási iroda feladatai a szavazás napján

5. § (1) Az SZSZB mellett működő jegyzőkönyvvezető

a) közreműködik a szavazóhelyiség szabályszerű berendezésében (pl. szavazófülkék rendeltetésszerű elhelyezése, urnák szabályszerű lezárása stb.);

b) gondoskodik a névjegyzék, a visszautasítottak jegyzéke, a mozgóurnát kérők jegyzéke és az igazolás alapján a névjegyzékbe felvett választópolgárok jegyzéke vezetéséről;

c) adatot szolgáltat a napközbeni tájékoztató rendszerhez;

d) a szavazás közben történt rendkívüli eseményről kiállított jegyzőkönyvet továbbítja a HVI vezetőjéhez;

e) kiállítja az adatlapot és közreműködik a jegyzőkönyv kiállításában és azoknak, valamint az egyéb népszavazási iratoknak a HVI székhelyére történő szállításában.

(2) A HVI

a) biztosítja az SZSZB-k működésének és a szavazás törvényességének feltételeit, az SZSZB döntése ellen benyújtott kifogást továbbítja a TVI-nek;

b) gondoskodik a szavazókörökből érkező adatok fogadásáról, összesítéséről és továbbításáról, továbbá biztosítja az ezen feladatok elvégzéséhez szükséges technikai eszközök működtetését;

c) fogadja az adatlapokat és a szavazóköri jegyzőkönyveket, azokat ellenőrzi és megszervezi továbbításukat, továbbá – ha a településen okmányiroda működtet – elvégzi az adatok gépbe vitelét.

A helyi választási iroda feladatai a szavazás napját követően

6. § A HVI

a) gondoskodik az SZSZB-ktől átvett jegyzőkönyvek, továbbá az egyéb választási iratok biztonságos tárolásáról, továbbításáról;

b) a szavazóköri jegyzőkönyveket legkésőbb a szavazást követő napon a TVI és az OEVI vezetőjének rendelkezése szerint feldolgozza, vagy feldolgozásra továbbítja;

c) gondoskodik a szavazóköri jegyzőkönyvek megtekinthetőségének biztosításáról, a jegyzőkönyvek, továbbá az egyéb választási iratok biztonságos tárolásáról.

ORSZÁGGYŰLÉSI EGYÉNI
VÁLASZTÓKERÜLETI VÁLASZTÁSI IRODA

7. § (1) A TVI vezetője által – az OEVI és a HVI vezetőjének egyetértésével – kijelölt, okmányirodát működtető település HVI-je az e rendeletben az OEVI-k számára meghatározott feladat- és hatáskört látja el. Ezen HVI-ik illetékességi területét a TVI vezetője állapítja meg és erről tájékoztatja az OVI vezetőjét.

(2) Az okmányirodát működtető település HVI-je egyébként a saját települése vonatkozásában ellátja az OEVI-k számára előírt feladatokat.

(3) A fővárosban az OEVI illetékességi területe a székhelye szerinti kerület területével esik egybe.

Az országgyűlési egyéni választókerületi
választási iroda feladatai a szavazás napját megelőző időszakban

8. § Az OEVI a rendelet 3. és 4. §-ában foglaltakon túl illetékességi területére kiterjedően elvégzi az előírt adatfeldolgozási és adattovábbítási feladatokat.

Az országgyűlési egyéni választókerületi
választási iroda feladatai a szavazás napján

9. § Az OEVI a rendelet 5. § (2) bekezdésében foglaltakon túl, további feladatként, illetékességi területén

a) a napközbeni jelentések adatait feldolgozza;

b) a szavazatösszesítő rendszerben elvégzi az előírt adatfeldolgozási és adattovábbítási feladatokat;

c) gondoskodik a szavazatösszesítést akadályozó zavarok, vészhelyzetek elhárításáról, szükség szerint intézkedik a vészhelyzet esetére előírt tartalékmegoldások alkalmazásáról, és ezekről az intézkedésekről tájékoztatja a TVI, valamint a HVI vezetőjét.

Az országgyűlési egyéni választókerületi
választási iroda feladatai a szavazás napját követően

10. § Az OEVI a rendelet 6. §-ában foglaltakon túl, további feladatként, legkésőbb a szavazást követő napon átveszi az illetékességi területén lévő települések szavazóköri jegyzőkönyveit, és azokat a TVI vezetője által meghatározott időpontig feldolgozza, illetőleg feldolgozásuk megtörténtét ellenőrzi.

TERÜLETI VÁLASZTÁSI IRODA

11. § (1) A TVI vezetője az OEVI illetékességi területéhez tartozó HVI-k e rendeletben meghatározott tevékenységének irányítását, illetőleg feladataik végrehajtásának ellenőrzését írásban átruházhatja az OEVI vezetőjére.

(2) A TVI a választási informatikai feladatokat a közigazgatási hivatal e feladatokat TVI tagként ellátó köztisztviselőinek közreműködésével látja el.

A területi választási iroda feladatai a szavazás napját megelőző időszakban

12. § (1) A TVI

a) fogadja a területi választási bizottságba delegált tagok bejelentését, gondoskodik eskütételükről, a helyben szokásos módon közzéteszi a területi választási bizottság tagjainak és a TVI vezetőjének nevét, valamint a TVI hivatali helyiségének címét;

b) a közigazgatási hivatal útján közreműködik a számítógépek, valamint azok programjainak telepítésében, segítséget nyújt az üzemeltetésükhöz, figyelemmel kíséri az OEVI-k, a BM közigazgatási hálózatába bekapcsolt más települések és a TVI közötti számítógépes hálózat működését.

(2) A TVI vezetője

a) irányítja és ellenőrzi az OEVI-k és a HVI-k tevékenységét;

b) meghatározza a központi nyomtatványok elosztásának rendjét;

c) kiadja a jegyzőkönyvek továbbításának és feldolgozásának végrehajtási szabályairól szóló utasítását, mely lehetővé teszi, hogy a jegyzőkönyvek feldolgozása a szavazást követő nap 14.00 óráig befejeződjék;

d) felügyeli az adatlapok és jegyzőkönyvek továbbításának és feldolgozásának megszervezését, kijelöli a kieső okmányiroda helyett vészhelyzet esetén működtetendő adatfeldolgozási helyszínt.

A területi választási iroda feladatai a szavazás napján

13. § A TVI

a) felügyeli a napközbeni jelentések rendszerének és a szavazatösszesítő rendszernek a működését;

b) gondoskodik az adatfeldolgozást akadályozó zavarok, vészhelyzetek elhárításáról, szükség esetén gondoskodik a tartalékmegoldások alkalmazásáról, és erről tájékoztatja az OVI vezetőjét;

c) a központi tájékoztató rendszer segítségével tájékoztatja a nyilvánosságot.

A területi választási iroda feladatai a szavazás napját követően

14. § A TVI ellátja a jegyzőkönyvek fogadásával és az OVI-hoz történő továbbításával kapcsolatos feladatokat.

ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI IRODA

Az Országos Választási Iroda népszavazás-kezdeményezéssel kapcsolatos feladatai

15. § (1) Az OVI

a) gondoskodik az OVB aláírásgyűjtő ív hitelesítéssel kapcsolatos döntésének a Magyar Közlönyben történő közzétételéről;

b) az OVB-nek a népszavazásra bocsátandó kérdés, illetőleg az aláírásgyűjtő ív hitelesítésével, valamint az aláírások ellenőrzésével kapcsolatos döntése ellen benyújtott kifogást továbbítja az Alkotmánybírósághoz, illetőleg a Legfelsőbb Bírósághoz;

c) a kezdeményezés benyújtásakor, valamint a Ve. 118/A. § (1) bekezdésében meghatározott esetben gondoskodik a zárt csomagban benyújtott aláírásgyűjtő ívek átvételéről és biztonságos megőrzéséről. Az átvételről jegyzőkönyvet kell felvenni;

d) statisztikai és matematikai módszerek alkalmazásával, szükség esetén az aláírások tételes vizsgálatával adatokat szolgáltat az OVB-nek az érvényesnek tekinthető aláírások számának megállapításához;

e) az OVB döntése szerint közreműködik az aláírásgyűjtő ívet aláíró választópolgárok személyazonosságának ellenőrzésében;

f) a Ve. 121. §-a alapján gondoskodik az aláírásgyűjtő ívek megsemmisítéséről és erről jegyzőkönyvet vesz fel.

(2) Az OVI vezetője

a) az aláírásgyűjtő ív hitelesítéséről szóló OVB döntés jogerőre emelkedését követően a hitelesítési záradékkal ellátott aláírásgyűjtő ívet (5. számú melléklet 6. számú minta) átadja a kezdeményezőnek. A hitelesítési záradék tartalmazza az OVB határozatának számát, keltezésként a határozat jogerőre emelkedésének napját, az OVI vezetőjének aláírását és bélyegzőjének lenyomatát;

b) a Ve. 118/A. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a tilalmi időszak lejártának napján új hitelesítési záradékkal látja el az aláírásgyűjtő ívnek – a korábban hitelesített mintapéldánnyal tartalmilag és formailag megegyező – másik mintapéldányát. Az új hitelesítési záradék kelte a tilalmi időszak lejártának napja.

Az Országos Választási Iroda feladatai a szavazás napját megelőző időszakban

16. § Az OVI

a) fogadja az OVB-ba delegált tag bejelentését, gondoskodik eskütételéről, a Magyar Közlönyben közzéteszi az OVB tagjainak és az OVI vezetőjének nevét, valamint az OVI hivatali helyiségének címét;

b) szakmai tájékoztató füzeteket, útmutatókat készít, szakmai értekezleteket országos szintű oktatást tart;

c) megszervezi az igazgatási és technikai próbákat;

d) ellátja a választópolgárok országos színtű tájékoztatásával kapcsolatos feladatokat;

e) meghatározza az egyes feladatok végrehajtásával kapcsolatos jelentési és ellenőrzési rendet;

f) gondoskodik a népszavazáshoz szükséges központi nyomtatványok előállításáról és szállításáról;

g) gondoskodik az előkészítő rendszerek, a tájékoztató rendszer, a szavazatösszesítő számítógépes rendszerek kidolgozásáról, telepítéséről és működtetéséről, a táv-adatfeldolgozó hálózat felépítéséről, továbbá a központi összesítő és tájékoztatási rendszerek működtetéséről.

Az Országos Választási Iroda feladatai
a szavazás napján

17. § (1) Az OVI

a) fogadja és összesíti a napközbeni tájékoztató adatokat, ezeket nyilvánosságra hozza;

b) tájékoztatja az OVB-t a napközben történt rendkívüli eseményekről;

c) folyamatosan tájékoztatja a nyilvánosságot.

(2) Az OVI működteti az országos választási központot, tájékoztatja az OVB-t a szavazás előzetes eredményéről.

Az Országos Választási Iroda feladatai
a szavazás napját követően

18. § Az OVI

a) a szavazást követő napon 14.00 óráig átveszi a szavazóköri jegyzőkönyveket;

b) adatokat szolgáltat az OVB részére a népszavazás eredményének megállapítása, illetőleg közzététele céljából;

c) statisztikákat, kimutatásokat készít;

d) az OVB-nek a népszavazás eredményét megállapító döntése ellen benyújtott kifogást továbbítja a Legfelsőbb Bírósághoz;

e) gondoskodik a népszavazás eredményének a Magyar Közlönyben történő közzétételéről;

f) működteti a visszaélések valószínűségét jelző rendszert.

II. Fejezet

A SZAVAZÓKÖRÖK KIALAKÍTÁSA

19. § (1) A népszavazás kitűzését megelőzően az OVI vezetője által meghatározott időpontban a HVI vezetője felülvizsgálja a szavazókörök kialakítását, és az előző választás óta történt változásokat átvezeti. A felülvizsgálat magában foglalja a Ve. 10. §-ának (2) bekezdése szerinti szavazókör szükség szerinti aktualizálását is.

(2) A TVI a közigazgatási hivatal útján az (1) bekezdésben foglalt feladat végrehajtása érdekében megküldi a HVI részére a rendelkezésére álló címállományt, kiegészítve az adott címen lakóhellyel – ennek hiányában tartózkodási hellyel – rendelkező magyar állampolgárok számával, külön feltüntetve a nagykorú polgárok számát.

(3) A korábban kialakított szavazókört érintő változás vagy új szavazókör kialakítása esetén a HVI vezetője értesíti a közigazgatási hivatalt a módosításokról, egyébként pedig arról, hogy nem történt változás.

(4) A TVI vezetője ellenőrzi a szavazókörök kialakításának törvényességét, és az ellenőrzés eredményéről tájékoztatja az OVI vezetőjét.

(5) A közigazgatási hivatal az összegyűjtött körzetállományok, illetőleg a körzetlisták alapján számítógépen kialakítja a megye/főváros körzetállományát, és azokat továbbítja a személyiadat- és lakcímnyilvántartás központi hivatalának.

20. § A 19. § (1) bekezdésében jelzett időponton kívül a HVI vezetője folyamatosan figyelemmel kíséri a szavazóköri beosztást érintő változásokat, a szavazókörök kialakítását azoknak megfelelően módosítja, és a módosításokról haladéktalanul értesíti a közigazgatási hivatalt.

II. RÉSZ

ORSZÁGOS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉS

21. § Az országos népi kezdeményezésre a 3. és 15. § rendelkezéseit kell alkalmazni.

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

22. § A választójogosultság nyilvántartásával összefüggő feladat a rendelet 1. számú melléklete, a napközbeni jelentés a szavazáson megjelentek számáról és a rendkívüli eseményekről a rendelet 2. számú melléklete, az előzetes szavazatösszesítés a rendelet 3. számú melléklete, a szavazatösszesítés a rendelet 4. számú melléklete, a kötelezően használandó nyomtatványok jegyzéke és mintái a rendelet 5. számú melléklete állapítja meg.

23. § Ez a rendelet a kihirdetését követő hónap első napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követően kezdeményezett országos népszavazás vagy népi kezdeményezés során kell alkalmazni.

Dr. Lamperth Mónika s. k.,
belügyminiszter

1. számú melléklet a 34/2002. (XII. 23.) BM rendelethez


1. melléklet 1. minta
lapszám: ____
VÁLASZTÓJOGOSULTAK NÉVJEGYZÉKE
MEGYE
TELEPÜLÉS

….SZ. SZAVAZÓKÖR

 

1.

CSALÁDI NÉV UTÓNÉV1 UTÓNÉV2

LEÁNYKORI CSALÁDI ÉS UTÓNÉV

LAKCÍM

 

2.

    

    

    

 

3.

MINTA BÉLA ÁRPÁD

1111 PÉLDA UTCA 2. A ÉP. B LPH 3. EM. 4. AJTÓ

1900.01.01.

 

4.

MINTA BÉLA ÁRPÁD

1111 PÉLDA UTCA 2. A ÉP. B LPH 3. EM. 4. AJTÓ

1930.12.31.

 

    

    

    




lapszám: ____
VÁLASZTÓJOGOSULTAK NÉVJEGYZÉKE
MEGYE
TELEPÜLÉS

….SZ. SZAVAZÓKÖR
/jegyző munkapéldánya/

 

1.

CSALÁDI NÉV UTÓNÉV1 UTÓNÉV2
LEÁNYKORI CSALÁDI ÉS UTÓNÉV
LAKCÍM

személyi azonosító
_-______-____

 

2.

    
    
    


_-______-____

 

3.

MINTA BÉLA ÁRPÁD

1111 PÉLDA UTCA 2. A ÉP. B LPH 3. EM. 4. AJTÓ

1-000101-1234

 

4.

MINTA BÉLA ÁRPÁD

1111 PÉLDA UTCA 2. A ÉP. B LPH 3. EM. 4. AJTÓ

1-301231-4321

 

    
    
    


_-______-____



1. melléklet 2. minta

 

 

 

 

ÉRTESÍTŐ

 

 

 

a választók nyilvántartásába való felvételről

TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR!    

Értesítem Önt, hogy

……………..év………………hó………………..napjára kitűzött országos népszavazáson

………………..településen (Budapest ……kerületében)

................. sz. szavazókörben a(z) .................................. sorszám alatt szerepel a választók névjegyzékében.

Személyi azonosító:

A szavazókör címe:

A szavazás időpontja:

Családi és utónév:

Lakcím:


TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR!

Kérjük, hogy ezt az értesítőt a szavazatszámláló bizottság munkájának megkönnyítése érdekében szíveskedjék megőrizni, és a szavazás napján magával hozni.

Szavazni csak személyesen lehet a következő érvényes igazolvány(ok) bemutatásával:

−    a lakcímet tartalmazó személyazonosító igazolvány vagy
−    lakcímigazolvány ÉS    
=    személyazonosító igazolvány vagy
=    útlevél vagy
=    2001. január 1-jét követően kiállított vezetői engedély vagy
=    sorkatona esetén katonai igazolvány

Ha a szavazás napján nem tud megjelenni a túloldalon megjelölt szavazóhelyiségben, a szavazás lehetőségéről a polgármesteri hivatalban működő választási irodától kérhet tájékoztatást.

Kérjük, ha adataiban eltérést vagy hibát tapasztal, szíveskedjék a polgármesteri hivatalt erről személyesen, telefonon vagy levélben értesíteni.

Az ÉRTESÍTŐ jobb felső sarkában található technikai azonosító személyes adatot nem tartalmaz.


Választási Iroda







1. melléklet 3. minta

.................................................
    helyi választási iroda


Igazolás
a lakóhelytől eltérő helyen történő szavazáshoz



A választópolgár neve:     

Személyi azonosító:     

Lakóhely címe:     

Tartózkodási hely címe:     

Tartózkodási hely bejelentésének dátuma:      (2002. 07. 12. előtt!)

Tartózkodási hely megszűnésének dátuma:      (2002. 10. 20. után!)




A választópolgár nyilatkozik, hogy a(z) ........ év ........................ hónap ..... napra kitűzött országos népszavazáson .................................................. (helységnév) kíván szavazni.


A nyilatkozat alapján a választópolgárt a névjegyzékből töröltem.




Dátum .....................................





P. H.
...................................................
helyi választási iroda
vezetője



1. melléklet 4. minta

T

 

Kitöltési útmutató a hátoldalon!

JEGYZÉK

A NÉVJEGYZÉKBŐL IGAZOLÁS KIADÁSA MIATT TÖRÖLT
VÁLASZTÓPOLGÁROKRÓL


 

 

 

 

 

 

 

Lapszám:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A választást megelőző második nap

16 óráig kiállított lapok száma:

 

 

 

 

A HVI vezetője tölti ki!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

egyéni választókerület

A lapon szereplő személyek száma:

 

 

 

megye

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

számú szavazókör

A szavazókör

azonosítója

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

település

 

 

 

 

 

 

Lapon
belüli
sorszám

Névjegyzéken
szereplő
sorszám

Személyi azonosító

Neve
Anyja neve

1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakcím:

 

 

2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakcím:

 

 

3.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakcím:

 

 

4.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakcím:

 

 

5.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakcím:

 

 

6.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakcím:

 

 

7.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakcím:

 

 

8.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakcím:

 

 

9.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakcím:

 

 

10.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakcím:

 

 



.................................. év .................. hó ............ nap.     P. H.

............................................................
HVI vezetője
--------------------------
rögzítette


ÚTMUTATÓ

A jegyzéket a szavazás napját megelőző második nap 16 óráig a HVI vezetője vezeti szavazókörönként két példányban.

A jegyzékre fel kell vezetni mindazon személyek adatait, akiket a névjegyzékből azért kell törölni, mert igazolást kaptak.

A jegyzék felső szürke részében, a felhasznált lapok mindegyikén, fel kell tüntetni a megye (főváros) nevét, a település nevét, a szavazókör sorszámát, azonosítóját.

A jegyzéket a névjegyzékből történt törléssel egyidejűleg, az összes rovat értelemszerű, olvasható kitöltésével folyamatosan kell vezetni.

Amennyiben a személyi azonosítót valamilyen okból, a törléskor nem lehet hitelt érdemlően megállapítani (nem szerepel a személyi igazolványban), abban az esetben a központi nyilvántartásból kell pótolni a felvett adatok alapján.

A jegyzékre tévedésből felírt személy adatait törölni az adott sor teljes áthúzásával kell.
A rossz adatot javítani a sor áthúzásával és a helyes adatok új sorba történő beírásával kell.
A számadatokat a mezőkbe jobbra igazítva, előnullázva kell beírni. Például: 1-es névjegyzék sorszám esetén: 0001.
A jegyzék egymás után következő lapjait lapszámmal kell ellátni.

A jegyzék fel nem használt sorait át kell húzni, annak minden lapját keltezéssel és aláírással kell ellátni.

A szavazást megelőző második nap 16 óra után, az addig vezetett jegyzékeket a HVI vezetője ellenőrzi, javítja, összesíti, majd az összesített lapszámot feltünteti az ehhez tartozó mezőben, (lehetőleg az első lapon).

A jegyzékek 1. Számú példányát a HVI vezetője a szavazóköri jegyzőkönyvekkel egyidejűleg továbbítja az OEVI-nek, amely azokat feldolgozza.


1. melléklet 5. minta

F

 

Kitöltési útmutató a hátoldalon!

JEGYZÉK

A NÉVJEGYZÉKBE IGAZOLÁS ALAPJÁN FELVETT
VÁLASZTÓPOLGÁROKRÓL


 

 

 

 

 

 

 

Lapszám:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A választást megelőző nap

16 óráig kiállított lapok száma:

 

 

 

 

A HVI vezetője / SZSZB jegyzőkönyvvezetője tölti ki!

 

A szavazókörben kiállított lapok száma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

egyéni választókerület

A lapon szereplő személyek száma:

 

 

 

megye

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

számú szavazókör

A szavazókör

azonosítója

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

település

 

 

 

 

 

 

Lapon
belüli
sorszám

Névjegyzéken
szereplő
sorszám

Személyi azonosító

Neve
Anyja neve

1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakcím:

 

 

2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakcím:

 

 

3.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakcím:

 

 

4.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakcím:

 

 

5.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakcím:

 

 

6.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakcím:

 

 

7.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakcím:

 

 

8.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakcím:

 

 

9.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakcím:

 

 

10.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakcím:

 

 



.................................. év .................. hó ............ nap.     P. H.

............................................……………..............     …………………………………………….
szavazatszámláló bizottság jegyzőkönyvvezetője    HVI vezetője
--------------------------
rögzítette

ÚTMUTATÓ

A jegyzéket a szavazás napját megelőző nap 16 óráig a HVI vezetője, a szavazás napján a szavazatszámláló bizottság jegyzőkönyvvezetője vezeti szavazókörönként két példányban.

A jegyzékre fel kell vezetni mindazon választójoggal rendelkező személyek adatait, akik a névjegyzékbe igazolás alapján kerültek felvételre.

A jegyzék szürke részében, a felhasznált lapok mindegyikén fel kell tüntetni a megye (főváros) nevét, a település nevét, a szavazókör sorszámát, azonosítóját.

A jegyzéket a névjegyzékbe történő felvételkor, az összes rovat értelemszerű, olvasható kitöltésével folyamatosan kell vezetni.
A jegyzékre tévedésből felírt személy adatait törölni az adott sor teljes áthúzásával kell.
A rossz adatot javítani a sor áthúzásával és a helyes adatok új sorba történő beírásával kell.
A számadatokat a mezőkbe jobbra igazítva, előnullázva kell beírni. Például: 1-es névjegyzéksorszám esetén: 0001.
A jegyzék egymás után következő lapjait folyamatos lapszámmal kell ellátni.
A jegyzék fel nem használt sorait át kell húzni, annak minden lapját keltezéssel és aláírással kell ellátni.

A szavazást megelőző nap 16 óra után, az addig vezetett jegyzékeket a HVI vezetője lezárja, ellenőrzi, javítja, összesíti, majd az összesített lapszámot feltünteti az ide tartozó mezőben, (lehetőleg az első lapon).

A szavazókörben kiállított lapokkal hasonlóan kell eljárni, azzal a különbséggel, hogy az összesített lapszámot a másik mezőben kell feltüntetni! A jegyzékeket a szavazás befejezése után a HVI vezetőjéhez kell továbbítani.

A jegyzékek 1. Számú példányát a HVI vezetője a szavazóköri jegyzőkönyvekkel egyidejűleg továbbítja az OEVI-nek, amely azokat feldolgozza.


1. melléklet 6. minta
ZÁRÓLAP
A választójogosultak számának megállapításához

LAPSZÁM: ...........


MEGYE/FŐVÁROS    
TELEPÜLÉS/KERÜLET:     

SZAVAZÓKÖRI SORSZÁM

VÁLASZTÓPOLGÁROK SZÁMA

A NÉVJEGYZÉK-KÉSZÍTÉS IDŐPONTJÁBAN

A SZAVAZÁST MEGELŐZŐ NAPON
A NÉVJEGYZÉK

ZÁRÁSÁIG TÖRÖLT

ZÁRÁSÁIG FELVETT

ZÁRÁSAKOR

VÁLASZTÓPOLGÁROK SZÁMA

1

2

3

4

5

ÁTHOZAT:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ÁTVITEL

 

 

 

 

ÖSSZESEN:

 

 

 

 

ELLENŐRZÉS: 5=2+4-3                                

Dátum: .....................................………........     P. H.     HVI VEZETŐJE: .........………….........…

2. számú melléklet a 34/2002. (XII. 23.) BM rendelethez


Napközbeni jelentés a szavazáson megjelentek számáról
és a rendkívüli eseményekről

1. Adatokat kell szolgáltatni a szavazókörökben megjelent és szavazólapot átvett választópolgárok számáról, valamint az ott történt rendkívüli eseményekről.

2. A napközbeni jelentés rendszerének bizonylatai részben központi nyomtatványok (Szavazóköri számlálólap), részben helyben történő sokszorosítással (Területi/kerületi összesítő, OEVI gyűjtő) kerülnek előállításra.

I.

Napközbeni jelentés a szavazáson megjelentek számáról

3. A jelentési rendszer tervének kidolgozásáért az OEVI és a HVI vezetője, végrehajtásáért az SZSZB jegyzőkönyvvezetője, a HVI és az OEVI vezetője felelős. A folyamat felügyeletét a TVI vezetője látja el.

Adatküldésre és adatgyűjtésre minden szinten 15 perc áll rendelkezésre!

Az adatfeldolgozó rendszer

4. A szavazóköri adatok összesítése az OEVI-ben és az okmányirodai HVI-ben számítógépes program segítségével (üzemzavar esetén manuálisan) a többi HVI-ben – a HVI vezetőjének döntése alapján – számítógépes program segítségével történhet.

4.1. Manuális összesítés a HVI-kben
A szavazókörökből beérkezett megjelenési adatok alapján a HVI vezetőjének jóváhagyásával (nagyságrendi ellenőrzés) ki kell tölteni az adott időpontra előkészített (fejrészében már kitöltött) „Összesítő lap” 5. és 6. rovatát.

Az adatok beérkezése, továbbítása:
– ha a jelentésre meghatározott 15 percen belül minden szavazóköri jelentés beérkezett, az adatokat összesíteni kell, és az összesen adatokat haladéktalanul jelenteni kell az OEVI-nek,
– ha a jelentésre megadott 15 percen belül nem minden szavazóköri adat érkezik be, a 15 perc leteltével – a jelentést adó szavazókörök számának feltüntetésével – kizárólag a jelentést adott szavazókörök adatait kell összeadni, és az összesített adatokat haladéktalanul jelenteni kell az OEVI-nek,
– az adott jelentési időpontra 15 percen túl érkező – az összesítésből hiányzó – szavazóköri jelentéseket regisztrálni kell, de az adatok további feldolgozásra már nem kerülnek!

4.2. Gépi adatfeldolgozás a nem okmányirodai HVI-ben
Az összesítést végző számítógépes program személyi számítógépen, a helyi ellenőrző programrendszer részeként működik.

A napközbeni jelentések adatainak gépi összesítése azt jelenti, hogy a jelentett szavazóköri azonosítók és a megjelenési adatok rögzítését követően gépi „Összesítő lap” listázható az aktuális jelentési időpontokban.

A beérkezett szavazóköri jelentések fogadását és továbbítását gépi feldolgozás esetén is a 4.1. pontban leírtak szerint kell végrehajtani.

Az SZSZB jegyzőkönyvvezetője, a HVI és az OEVI feladatai

5. Az SZSZB jegyzőkönyvvezetőjének feladatai

5.1. Az SZSZB jegyzőkönyvvezetője az elsődleges adatszolgáltatást teljesíti, biztosítja az adatszolgáltatáshoz szükséges adatok gyűjtését és azok határidőre történő továbbításának feltételeit. A szavazókörben megjelent, szavazólapot átvevő választók számának megállapításához „Számlálólap” áll rendelkezésre. A szavazók számáról és a jelentés időpontjáig nyilvántartásba vett választópolgárok számáról a számlálólap adatai alapján kell jelentést adni a HVI vezetője részére. A megjelenés adatait a jegyzőkönyvvezető állapítja meg.
A szavazóköröknek az alábbi időintervallumokban kell adatot szolgáltatniuk a HVI részére:
6.45–7.00, 8.45–9.00,10.45–11.00, 12.45–13.00, 14.45–15.00, 17.15–17.30

6. A HVI feladatai
A napközbeni jelentések első összesítő helye a HVI vezetője, aki a szavazóköri adatokat az „Összesítő lapon” gyűjti, összesíti (kézzel vagy géppel), majd legkésőbb a kötelező jelentési időpontokat követő 15 percen belül az illetékes OEVI-nek jelenti.

A HVI az alábbi időpontokban jelenti az "Összes(tő lap" adatait az OEVI részére:
7.00–7.15, 9.00–9.15, 11.00–11.15, 13.00–13.15, 15.00–15.15, 17.30–17.45-kor

Az adatfogadás, -feldolgozás és -továbbítás rendjére a 3–4. pontban foglaltakat kell alkalmazni.

7. Az OEVI feladatai

7.1. A szavazást megelőző napon fogadja és 19.00 óráig rögzíti a HVI-ktől érkező „Zárólap” adatait.

7.2. A szavazás napján:
Az OEVI vezetője köteles biztosítani, hogy az OEVK-hoz tartozó HVI-k vezetői által adott jelentéseket az OEVI szervezetten fogadja és haladéktalanul feldolgozza.
A gyűjtött adatok számítógépes feldolgozásához segítséget nyújt a „Gyűjtőlap”, amelynek kitöltése főleg azokban az OEVK-kban célszerű, melyekhez sok település tartozik.
A jelentések feldolgozásának és továbbításának időpontjai az OEVI-ben:
7.15–7.30, 9.15–9.30, 11.15–11.30, 13.15–13.30, 15.15–15.30, 17.45–18.00

8. A TVI feladatai
A választást megelőző időszakban felügyeli az OEVI-k és a HVI-k tevékenységét. Vészhelyzet esetére megszervezi az adattovábbítás és az adatrögzítés feltételeit.

9. Az OVI feladatai
A számítógépes hálózaton érkező napközbeni jelentések adatai alapján folyamatosan tájékoztatja a nyilvánosságot.

II.

Napközbeni jelentés a rendkívüli eseményekről

10. A szavazókörben történt rendkívüli eseményt a megtörténte, illetve az erre tett intézkedést követően haladéktalanul jelenteni kell a következő módon:

10.1. A jegyzőkönyvvezető kitölti a jegyzőkönyvet az eseményről, amelyet ezután a HVI vezetője által meghatározott módon továbbbít a HVI vezetőjéhez;

10.2. A HVI vezetője rögzítésre az OEVI-hez faxolja a jegyzőkönyvet, amelyet vagy faxon kapott a szavazókörből, vagy pedig az SZSZB jegyzőkönyvvezetőjétől telefonon kapott jelentés alapján saját maga töltött ki.

10.3. Az OEVI a HVI-től kapott jegyzőkönyvet rögzíti a választásnapi rendszer megfelelő menüpontjába.


2. melléklet 1. minta
Megye/Főváros:        Telefon(fax)szám, amelyre
    a jelentést küldeni kell:

Település /Kerület:     
Szavazókör sorszáma:     

 

 

 

 

 

 

 

Névjegyzéken

6.45:

8.45:

10.45:

szereplők száma:

12.45:

14.45:

17.15:

NAPKÖZBENI JELENTÉSEK
SZÁMLÁLÓLAPJA
a szavazókörben megjelent választópolgárok számáról

0

5

10

15

20

25

30

35

40

45

50

55

60

65

70

75

80

85

90

95

100

105

110

115

120

125

130

135

140

145

150

155

160

165

170

175

180

185

190

195

200

205

210

215

220

225

230

235

240

245

250

255

260

265

270

275

280

285

290

295

300

305

310

315

320

325

330

335

340

345

350

355

360

365

370

375

380

385

390

395

400

405

410

415

420

425

430

435

440

445

450

455

460

465

470

475

480

485

490

495

500

505

510

515

520

525

530

535

540

545

550

555

560

565

570

575

580

585

590

595

600

605

610

615

620

625

630

635

640

645

650

655

660

665

670

675

680

685

690

695

700

705

710

715

720

725

730

735

740

745

750

755

760

765

770

775

780

785

790

795

800

805

810

815

820

825

830

835

840

845

850

855

860

865

870

875

880

885

890

895

900

905

910

915

920

925

930

935

940

945

950

955

960

965

970

975

980

985

990

995

1000

1005

1010

1015

1020

1025

1030

1035

1040

1045

1050

1055

1060

1065

1070

1075

1080

1085

1090

1095

1100

1105

1100

1115

1120

1125

1120

1135

1140

1145

1150

1155

1160

1165

1170

1175

1180

1185

1190

1195

felvettek:

 

töröltek:

 


Jelentés a megjelentek számáról a helyi választási iroda részére! (A jelentett számot célszerű jelölni a számlálólapon!)

Jelentési

Megjelentek

A jelentést adta

A jelentést vette

idő

száma

óra, perc

aláírás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Megjegyzés: A szavazók számlálását úgy kell végezni, hogy az egyes kockákba négy függőleges és egy azokat középen keresztező vízszintes vonalat húzunk.

2. melléklet 2. minta
MEGYE/FŐVÁROS:     TELEPÜLÉS, KERÜLET:    BIZONYLAT SORSZÁMA: ……………
NAPKÖZBENI JELENTÉS    HVI tölti ki!
ÖSSZESÍTŐ LAP    FOGADÓ FELDOLGOZÓ HELY:
TELEFONSZÁM:
JELENTÉS A(Z) ....... év.... hó .....nap ⬜⬜ ⬜⬜ órai állapotról**     FAX-SZÁM:

SZAVAZÓKÖR

Jelentést adó szavazókörök száma

SZAVAZÓKÖRBEN

Megjegyzés

sorszáma

címe

telefonszáma

 

névjegyzéken szereplők száma a jelentéskor

jelentés időpontjáig szavazás céljából megjelentek száma

 

1*

2*

3*

4

5

6

7

Áthozat:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Átvitel:

 

 

 

 

Település, kerület összesen:

 

 

 

 

A *-gal jelzett mezőket a szavazást megelőző napon kell kitölteni az azonosítókkal együtt. A 4-es, 5-ös, 6-os mezőket a szavazás napján telefonon vagy faxon jelenti az SZSZB jegyzőkönyvvezetője. A bizonylat ”Település, kerület összesen” adatait a legrövidebb úton (telefon, fax) a feldolgozó helyre kell továbbítani.
A ** -GAL JELÖLT SORBA A 7.00, 9.00, 11.00, 13.00, 15.00 VAGY A 17.30 IDŐPONT ÍRANDÓ BE!

2. melléklet 3. minta

MEGYE/FŐVÁROS:

 

BIZONYLAT SORSZÁMA: ..............

 

NAPKÖZBENI JELENTÉS
GYŰJTŐLAP

 

FELDOLGOZÓHELY:

 

Feldolgozóhely azonosítója: ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜


Jelentés a _____ év ___________ hó ____ nap ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ órai állapotról**

A település/kerület

Jelentést adó szavazókörök száma

Szavazókörökben

Megjegyzés

sorszáma

neve

telefonszám

 

névjegyzéken szereplők száma a jelentéskor

jelentés időpontjáig szavazás céljából megjelentek száma

 

1*

2*

3*

4

5

6

7

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A *-al jelzett mezőket a szavazást megelőző napon kell kitölteni az azonosítókkal együtt. A 4-es, 5-ös, 6-os mezőket a HVI-k a szavazás napján telefonon vagy faxon jelentik. A rögzítés vagy az adattovábbítás akadálya esetén a bizonylat tartalmát a legrövidebb úton a kijelölt tartalék feldolgozóhelyre kell továbbítani.
A ** -gal JELÖLT SORBA A 7.00, 9.00, 11.00, 13.00, 15.00 VAGY A 17.30 IDŐPONT ÍRANDÓ BE!

2. melléklet 4. minta
JEGYZŐKÖNYV

a szavazás közben előfordult fontosabb eseményekről,
valamint a szavazatszámláló bizottság elnökének a rend
fenntartása érdekében tett intézkedéseiről


Készült: .......... év ................................. hó ...... nap ............................................................. település .............................................. utca/út/tér ...... szám alatt, a .............. számú szavazókör helyiségében.

Jelen vannak:
szavazatszámláló bizottság elnöke        
szavazatszámláló bizottság tagjai        








1. A szavazás közben előforduló fontosabb események, valamint a szavazatszámláló bizottság elnökének a rend fenntartása érdekében tett intézkedései:



2. A szavazatszámláló bizottságnak a szavazás ideje alatt hozott határozatai:


A döntés száma:

A döntés tartalma:


Kisebbségi vélemény és annak indoklása:



......................................., .............. év ..................... hó ........ nap

......................................................................
a szavazatszámláló bizottság elnöke

3. számú melléklet a 34/2002. (XII. 23.) BM rendelethez



Az előzetes szavazatösszesítés célja, adatköre

I.

A népszavazás nem végleges eredményét előállító előzetes szavazatösszesítés

1. Az előzetes szavazatösszesítő rendszer célja a népszavazás nem végleges eredményét tartalmazó tájékoztató adatok (a továbbiakban: előzetes eredmény) előállítása.

1.1. Az SZSZB jegyzőkönyvvezetője a leadott szavazatok első összeszámlálásának eredményéről adatlapot állít ki, amelynek adattartalmát soron kívül a HVI-n keresztül számítógépes feldolgozásra továbbítja.

1.2. Az előzetes eredmény adatköre:
– a választók nyilvántartásával kapcsolatos adatok,
– a szavazással kapcsolatos adatok,
– a szavazatok megszámlálásával kapcsolatos adatok,
– a népszavazás előzetes eredményadatai.

II.

Szervezési, ügyviteli feladatok

2. Az adatlapok előállítása

2.1. Az adatlapok központi előállítású nyomtatványok.

2.2. A telefonos adatjelentéshez a HVI és az OEVI megfelelő számú adatlapot másol.

3. Az adatlapok kitöltése

3.1. A HVI vezetője a szavazás napját megelőzően kitölti az adatlap „szavazóköri azonosító” rovatát.

3.2. Az adatlapok további adatait a jegyzőkönyvvezető tölti ki.

3.3. Legfontosabb tudnivalók:
a) minden rovat legyen kitöltve (ha nincs adat, akkor azt áthúzással kell jelölni),
b) a beírt adatok a rovatok közötti számszaki összefüggéseknek feleljenek meg,
c) az adatlap csak tollal tölthető ki,
d) jegyzőkönyvvezető aláírása szerepeljen az adatlapon,
e) a szavazókör bélyegzőjének lenyomata legyen rajta az adatlapon.

4. Az adatlapok továbbításának, feldolgozásának előkészítése
A gyors továbbítás érdekében az adatokat felefonon, telefaxon vagy az adatlapok szállításával is továbbítani lehet.

4.1. A telefonos adattovábbításhoz az adatot küldők számára azonosító jelszavakat kell kiadni.

4.2. Az OEVI-nél és a HVI-nél az adatok fogadását és ellenőrzését meg kell szervezni. A telefonos adatfogadó helyeket el kell látni kellő számú üres adatlappal. Az ellenőrzéshez a nem okmányirodai HVI igénybe veheti a helyi összesítő rendszert. Az OEVI-nél és az okmányirodai HVI-nél az ellenőrzést a központi összesítő rendszerben kell elvégezni.

4.3. A választhatóan használandó helyi összesítő számítógépes szoftver telepítését – a TVI szakmai irányításával – a közigazgatási hivatal szervezi meg.

III.

Az SZSZB jegyzőkönyvvezetőjének, a HVI-nek és az OEVI-nak
az adatlapok feldolgozásával kapcsolatos feladatai

5. A jegyzőkönyvvezető feladatai

5.1. A szavazás befejezését követően meg kell állapítani a szavazás napján a névjegyzékbe felvett és a névjegyzékből törölt választópolgárok számát, valamint a választás befejezésekor a névjegyzéken szereplők számát. A jegyzőkönyvvezető ezeket az adatokat, valamint a megye/főváros, település/kerület nevét és az előző nap 16 óráig a névjegyzékbe felvett választópolgárok számát az adatlap és egy jegyzőkönyvpéldány fejrovatába beírja. E munkafázis előkészítése a szavazókör bezárását közvetlenül megelőzően is megkezdődhet.

5.2. Az urnabontás, majd az első szavazatszámlálás után a jegyzőkönyvvezető a szavazóköri előzetes választási eredményt rögzítő adatlapot kitölti. Az SZSZB által még vitatott szavazatok számát is felvezeti az adatlapra. A kitöltött adatlapot a HVI vezetőjének utasítása szerint azonnal továbbítja.

6. A HVI feladatai

6.1. A HVI fogadja a beérkező adatlapokat. Ellenőrzi azok kitöltését, számszaki összefüggéseit. Amennyiben adathiány vagy összefüggés-hiba van az adatlapon, azt a jegyzőkönyvvezetővel egyeztetve javítja.

6.2. A HVI – ha nem működtet helyi rögzítő rendszert – az adatlapok átvétele, ellenőrzése, javítása után az adatlapokat haladéktalanul továbbítja (átadja) az OEVI-nek számítógépes feldolgozásra. Az adatlapokat folyamatosan kell továbbítani a feldolgozó központba, tehát nem kell megvárni, míg a több szavazókörrel rendelkező település összes szavazóköréből beérkeznek az adatlapok.

6.3. Ha a HVI működtet helyi rögzítő rendszert, a beérkezett adatlapokat ellenőrzési célból azonnal számítógéppel feldolgozza. A lerögzített adatlap tartalmát kiíratja, és az adatlapot a 6.2. szerint továbbítja.

6.4. Az adatlapokkal egy időben a HVI-be már beérkezett jegyzőkönyvek is rögzíthetők. (A jegyzőkönyvek rögzítési, továbbítási szabályait a 4. számú melléklet tartalmazza.)

6.5. A HVI vezetője a jegyzőkönyvvezető jelzése alapján rendkívüli esetben elrendelheti a beérkezett és feldolgozott adatlap visszavonását. Kötelező visszavonni az adatlapot, ha annak adattartalma az előzetes eredményt befolyásolható eltérést mutat az időközben kialakult állapottól. Az adatlap visszavonásakor a HVI vezetője kitölti a „Szavazóköri adatlap visszavonása” című nyomtatványt, melyet továbbít az OEVI-ba feldolgozás céljából

7. Az OEVI feladatai

7.1. A szavazás napján 19.00 órától az OEVI működteti az országos számítógépes szavazatösszesítő rendszert (melynek része az előzetes eredmény megállapítására szolgáló szavazatösszesítő rendszer), fogadja és feldolgozza a HVI-ktől beérkező szavazóköri adatlapokat, illetve azok adatait.

7.2. Az adatrögzítést követően történik a hibajavítás, tehát csak azokat az adatlapokat kell ellenőrizni, amelyeknél a rögzítő program hibát jelzett. Hibás adatlap nem kerül a rendszerben feldolgozásra, ezért azok javítására az OEVI vezetője azonnal intézkedik. A javítást a HVI vezetőjével és az adatlapot kiállító jegyzőkönyvvezetővel egyetértésben végzi.

7.3. A számítógépes rendszer teljes okmányirodára kiterjedő üzemzavara esetén az OEVI a TVI vezetőjének rendelkezése szerinti tartalék helyszínre juttatja a feldolgozandó adatokat

7.4. Az adatlapok rögzítését a szavazás napján az OVI intézkedésére kell befejezni. Ha minden szavazókörből beérkezett minden adatlap (ennek hiányában jegyzőkönyv), az OEVI lezárja az előzetes szavazatösszesítést. Ha azonos szavazókörből az adatlap és a jegyzőkönyv is beérkezett de az adatlap feldolgozása még nem történt meg, úgy csak a jegyzőkönyvet kell rögzíteni.

7.5. Az OEVI a szavazást követő nap 18.00 óráig működteti a választási számítógépes rendszert.

8. A TVI feladatai
A szavazás napján és az azt követő napon működteti az országos számítógépes szavazatösszesítő rendszert. Gondoskodik a szavazatösszesítés folyamatát akadályozó zavarok, vészhelyzetek elhárításáról az OVI egyidejű tájékoztatásával.

9. Az OVI feladatai
A szavazás napján és az azt követő napon a számítógépes választási rendszerben fogadja, összesíti az adatokat, és tájékoztatja a közvéleményt az előzetes eredményről.


3. melléklet 1. minta

ORSZÁGOS NÉPSZAVAZÁS

ADATLAP
A SZAVAZÓKÖRI EREDMÉNYRŐL

................................................................. főváros/megye

................................................................. település/kerület ................... szavazókör    ⬜⬜ ⬜⬜⬜ ⬜⬜⬜⬜
a)    A választók nyilvántartása

Előző nap 16 óráig
a névjegyzékbe felvett választópolgárok száma

A szavazás napján
a névjegyzékbe felvett választópolgárok száma

A szavazás napján
a névjegyzékből törölt választópolgárok száma

A választópolgárok száma
a névjegyzékben
a választás befejezésekor

 

Visszautasított választópolgárok száma

 

Figyelem! Kitöltés után ellenőrizze le!

D=A+B–C

H=G–F

G=I+J+M

J=K+L

A

B

C

D

 

E

 

 

 

 

 

 

 

 

 


b) Szavazás

 

Szavazóként megjelentek száma

Urnában lévő szavazólapok száma

Eltérés a szavazóként megjelentek számától
(többlet: + /
hiányzó: –)

 

F

G

H

 

 

 

 

c) Eredmény

1. (kérdés szövege)

 

Érvénytelen szavazatok száma

Érvényes szavazatok száma

 

IGEN
szavazatok száma

NEM
szavazatok száma

 

A bizottság által vitatott szavazólapok száma

 

I1

J1

 

K1

L1

 

M1

 

 

 

 

 

 

 

 


2. (kérdés szövege)

 

Érvénytelen szavazatok száma

Érvényes szavazatok száma

 

IGEN
szavazatok száma

NEM
szavazatok száma

 

A bizottság által vitatott szavazólapok száma

 

I2

J2

 

K2

L2

 

M2

 

 

 

 

 

 

 

 


X. (kérdés szövege)

 

Érvénytelen szavazatok száma

Érvényes szavazatok száma

 

IGEN
szavazatok száma

NEM
szavazatok száma

 

A bizottság által vitatott szavazólapok száma

 

Ix

Jx

 

Kx

Lx

 

Mx

 

 

 

 

 

 

 

 


Kitöltötte:    .....................................................................................
    jegyzőkönyvvezető    P. H.

3. melléklet 2. minta
ADATLAP VISSZAVONÁSA



Az előzetes szavazatösszesítés számítógépes rendszerében feldolgozott


FELDOLGOZÓHELY AZONOSÍTÓJA:    ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

…………………………………………………………….. település szavazóköri jegyzőkönyvvezetője által kiállított

adatlapot a feldolgozásból visszavonom.

Az adatlap azonosítója:

Megye    Település    Szavazókör    CDV
⬜ ⬜ ⬜    ⬜ ⬜ ⬜    ⬜ ⬜ ⬜    ⬜


Dátum: ……….. év ………………… hó ….. nap ….. óra ….. perc


……………………………..
HVI vezetője

Feldolgozta:


………………………………
aláírás

4. számú melléklet a 34/2002. (XII. 23.) BM rendelethez


A szavazatösszesítés

I.

A népszavazás eredménye

1. A népszavazás eredményének megállapításában az OVB-t a választási irodák az országos számítógépes szavazat összesítő rendszer működtetésével támogatják.

1.1. Valamennyi szavazóköri jegyzőkönyvet számítógéppel fel kell dolgozni. Számítógépes adatfeldolgozásra a jegyzőkönyvek 2. példánya szolgál.

1.2. A jegyzőkönyvek alapján – a jogorvoslati határidők elteltével, a kifogások jogerős elbírálását követően – kialakuló végleges eredmény adatköre a következő:
a) a választók nyilvántartásával kapcsolatos adatok,
b) a szavazással kapcsolatos adatok,
c) a szavazatok megszámlálásával kapcsolatos adatok,
d) a népszavazás eredményadatai,
e) a jogorvoslati eljárások eredménye.

II.

Szervezési, ügyviteli feladatok

A jegyzőkönyvek előállítása, eljuttatásuk a szavazókörökbe

2. A szavazóköri jegyzőkönyv, központi előállítású nyomtatvány, melyeket a HVI – szavazókörönként 3-3 példányban – a központi szállítódobozban kap meg. A nyomdából a TVI-kbe történő szállításért az OVI vezetője, a TVI-ből a HVI-khez történő szállításért a TVI vezetője felelős.

A jegyzőkönyvek továbbításának, feldolgozásának megszervezése

3. A jegyzőkönyvek továbbításának és feldolgozásának rendjét a helyi adottságokra figyelemmel a TVI vezetője alakítja ki.

4. Az egyes munkafázisokat úgy kell ütemezni, hogy a szavazást követő nap 14.00 óráig befejeződjék
a) a szavazóköri jegyzőkönyvek jogi ellenőrzése,
b) a hibás szavazóköri jegyzőkönyvek javítása,
c) a szavazóköri jegyzőkönyvek számítógépes feldolgozása.

5. A TVI és az OEVI vezetője megszervezi a szavazóköri jegyzőkönyvek fogadását, jogi ellenőrzését, számítógépes feldolgozását, a jogi vagy számszaki okból hibás jegyzőkönyvek javíttatását az SZSZB-kkel.

6. A jegyzőkönyveket átvételi elismervénnyel kell átvenni.

7. A TVI vezetője szervezi meg a szavazóköri jegyzőkönyvek OVI-hoz történő szállítását.

III.

A választási irodák feladatai

A HVI feladatai

8. A szavazás napja előtt

8.1. A jegyzőkönyvekre felvezeti a szavazóköri azonosítókat.

8.2. Megszervezi a szavazóköri szállítódobozok biztonságos őrzését.

9. A szavazás napján és azt követően

9.1. Jogi és számszaki szempontból ellenőrzi a beérkezett szavazóköri jegyzőkönyvek rovatainak pontos kitöltését. A hibás jegyzőkönyveket javításra visszaadja az SZSZB-nek.

9.2. A TVI vezetőjének rendelkezésére figyelemmel, az előírt ütemtervnek megfelelően a szavazóköri jegyzőkönyvek 1. és 2. példányait haladéktalanul beszállítja az OEVI székhelyére.

9.3. Ha a népszavazás eredménye ellen benyújtott kifogás tárgyában hozott döntés a szavazóköri eredményt is érinti, az OVI-tól visszakapott 1. példány alapján a szavazóköri jegyzőkönyv 2. és 3. példányán a jogorvoslat eredményét átvezetteti az SZSZB-vel, majd továbbítja az 1. példányt a TVI-n keresztül az OVI-hoz, a 2. példányt a TVI-hez.

9.4. A HVI vezetője a szavazóköri jegyzőkönyvek 3. példányának megtekintését a szavazást követő 3 napon át biztosítja, majd azokat 90 nap, illetve kifogás esetén – a 90 napot meghaladó elbírálást követően – az ügy jogerős lezárása után irattározza.

Az OEVI feladatai

10. A szavazás napja előtt

10.1. Az OEVI a szavazás napja előtt 3 nappal elkészíti a választás-előkészítő rendszerből a szavazóköri és a településazonosítókat tartalmazó listákat, és a HVI-knek átadja.

11. A szavazás napján és azt követően

11.1. Az OEVI átveszi a szavazóköri jegyzőkönyvek beérkező 1. és 2. példányait.

11.2. Elvégzi a szavazóköri jegyzőkönyvek jogi, formai, számszaki ellenőrzését. A számszaki egyezőséget az OEVI a számítógépes feldolgozás menetében ellenőrzi. A hibásan vagy hiányosan kitöltött jegyzőkönyveket javításra visszaadja a HVI-n keresztül az SZSZB-nek, amely a javítást valamennyi példányon elvégzi. A javítás szükségességéről tájékoztatja a TVI-t, a javítást követően a javított jegyzőkönyv 1. példányát haladéktalanul továbbítja a TVI-hez, 2. példányát pedig feldolgozza.

11.3. A szavazóköri jegyzőkönyvek 1. példányát az ellenőrzést követően településenként külön kötegelve az előírt ütemterv szerint haladéktalanul továbbítja a TVI-hez.

11.4. Elvégzi a szavazóköri jegyzőkönyvek számítógépes feldolgozását.

11.5. A számítógépes feldolgozást követően a OEVI a jegyzőkönyvek 2. példányait településenként külön-külön rendezve a szavazást követő 15 napon belül a TVI-hez továbbítja.

A TVI feladatai

12. A szavazás napján és azt követően

12.1. A szavazóköri jegyzőkönyvek 1. példányait legkésőbb a szavazást követő napon 16.00 óráig az OVI-hoz továbbítja.

12.2. Ha a népszavazás eredménye ellen benyújtott kifogás tárgyában hozott döntés a szavazóköri eredményt is érinti, a szavazóköri jegyzőkönyv OVI-tól visszakapott 1. példányát, valamint a 2. példányt továbbítja a HVI-hez, majd a HVI-től visszakapott 1. példányt továbbítja az OVI-hoz.

12.3. A jogorvoslat kezdeményezését és jogerős eredményét – a jogorvoslati eljárás befejeződését követően – a számítógépes rendszerbe is be kell vinni.

12.4. A TVI vezetője a szavazást követő 90. nap – illetve kifogás esetén a 90. napot meghaladó elbírálásnál az ügy jogerős lezárása – után a szavazóköri jegyzőkönyvek 2. példányait átadja a megyei levéltárnak.

Az OVI feladatai

13. Az OVI figyelemmel kíséri az előírt előkészítési teendők végrehajtását és a jegyzőkönyvek minőségét, feldolgozásuk állását.

14. Az OVI fogadja a szavazóköri jegyzőkönyvek 1. példányait.

15. Ha a népszavazás eredménye ellen benyújtott kifogás tárgyában hozott döntés a szavazóköri eredményt is érinti, a szavazóköri jegyzőkönyv 1. példányát a TVI-n keresztül 3 napon belül továbbítja a HVI-hez, majd a jogorvoslat eredményének átvezetése után fogadja.

16. Az OVI a hozzá beérkezett szavazóköri jegyzőkönyvek 1. példányát, valamint az OVB által kiállított összesítő jegyzőkönyv 1. példányát 90 nap – illetve kifogás esetén a 90. napot meghaladó elbírálásnál az ügy jogerős lezárása – után átadja az országos levéltárnak, az összesítő jegyzőkönyv 2. és 3. példányát irattározza.


4. melléklet 1. minta

ORSZÁGOS NÉPSZAVAZÁS
SZAVAZÓKÖRI JEGYZŐKÖNYVE

 

A



    megye

 

 

Kitölti a szavazatszámláló bizottság.

……………………………………….

 

Három példányban kell kitölteni!

település

 

Ez a ........ számú példány.


⬜⬜⬜ szavazókör

Készült ............... év ......................................... hó ............... napján ...................................................... település/kerület

..............................................................……............................ utca ...................... szám alatt a szavazókör helyiségében.

Az urna lezárásakor jelen vannak:

 

Név

Aláírás

 

 

Név

Aláírás

1.

........................................

........................................

 

9.

........................................

........................................

 

a szavazatszámláló bizottság elnöke

 

10.

........................................

........................................

2.

........................................

........................................

 

11.

........................................

........................................

3.

........................................

........................................

 

12.

........................................

........................................

4.

........................................

........................................

 

13.

........................................

........................................

5.

........................................

........................................

 

14.

........................................

........................................

6.

........................................

........................................

 

15.

........................................

........................................

7.

........................................

........................................

 

16.

........................................

........................................

8.

........................................

........................................

 

17.

........................................

........................................

a szavazatszámláló bizottság tagjai

 

P. H.

 

 

........................................

........................................

 

 

 

 

jegyzőkönyvvezető


A szavazatszámláló bizottság a szavazás megkezdése előtt megállapította, hogy az urna üres, és ennek megállapítása után az urnát lezárta.

A szavazás ......... órakor kezdődött.

B

 

……………………………….……………………
megye, település

⬜⬜⬜

számú
szavazókör


A NÉPSZAVAZÁS SZAVAZÓKÖRI EREDMÉNYE

a) A választók nyilvántartása

Előző nap 16 óráig a névjegyzékbe felvett választópolgárok száma

A szavazás napján a névjegyzékbe felvett választópolgárok száma

A szavazás napján a névjegyzékből törölt választópolgárok száma

A választópolgárok száma
a névjegyzékben
a választás befejezésekor

 

Visszautasított választópolgárok száma

 

Figyelem! Kitöltés után ellenőrizze le!

D=A+B–C

H=G–F

G=I+J

J=K+L

A

B

C

D

 

E

 

 

 

 

 

 

 

 

 


b)    Szavazás

 

Szavazóként megjelentek száma

Urnában lévő szavazólapok száma

Eltérés a szavazóként megjelentek számától
(többlet: + /
hiányzó: –)

 

F

G

H

 

 

 

 

c)    Eredmény
1. (kérdés szövege)

 

Érvénytelen szavazatok száma

Érvényes szavazatok száma

 

IGEN
szavazatok száma

NEM
szavazatok száma

 

I1

J1

 

K1

L1

 

 

 

 

 

 


2. (kérdés szövege)

 

Érvénytelen szavazatok száma

Érvényes szavazatok száma

 

IGEN
szavazatok száma

NEM
szavazatok száma

 

I2

J2

 

K2

L2

 

 

 

 

 

 


X. (kérdés szövege)

 

Érvénytelen szavazatok száma

Érvényes szavazatok száma

 

IGEN
szavazatok száma

NEM
szavazatok száma

 

IX

JX

 

KX

LX

 

 

 

 

 

 


A Legfelsőbb Bíróság döntése a kifogásról:
Határozat száma: ...............................................................

……………………………….……………………
megye, település

⬜⬜⬜

számú
szavazókör

C


A szavazatszámlálás során jelen vannak:

 

Név

Aláírás

 

 

Név

Aláírás

1.

........................................

........................................

 

9.

........................................

........................................

 

a szavazatszámláló bizottság elnöke

 

10.

........................................

........................................

2.

........................................

........................................

 

11.

........................................

........................................

3.

........................................

........................................

 

12.

........................................

........................................

4.

........................................

........................................

 

13.

........................................

........................................

5.

........................................

........................................

 

14.

........................................

........................................

6.

........................................

........................................

 

15.

........................................

........................................

7.

........................................

........................................

 

16.

........................................

........................................

8.

........................................

........................................

 

17.

........................................

........................................

a szavazatszámláló bizottság tagjai

 

P. H.

 

 

 

........................................

........................................

 

 

 

 

jegyzőkönyvvezető


A szavazás ........... órakor befejeződött, az urna sértetlen és az ellenőrző lap az urnában volt.
E jegyzőkönyv mellékletei:
−    a szavazatszámláló bizottságnak a szavazás ideje alatt hozott határozatai,
−    a szavazás közben előfordult fontosabb események, valamint a szavazatszámláló bizottság elnökének a rend fenntartása érdekében tett intézkedései.

A J E G Y Z Ő K Ö N Y V E G Y-E G Y M Á S O L A T I P É L D Á N Y Á T Á T V E T T É K:

Név

Jelölő szervezet

Aláírás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 





4. melléklet 2. minta

ORSZÁGOS NÉPSZAVAZÁS
ÖSSZESÍTŐ JEGYZŐKÖNYVE

 

A


 

 

Kitölti az Országos Választási Bizottság.

 

 

Három példányban kell kitölteni!

 

 

Ez a ........ számú példány.


Készült ............... év ....................................... hó ............... napján Budapesten, ................................. utca............ szám alatt, az Országos Választási Bizottság hivatalos helyiségében.

Jelen vannak:

 

Név

Aláírás

 

 

Név

Aláírás

1.

........................................

.....................................

 

9.

......................................

........................................

 

az Országos Választási Bizottság elnöke

 

10.

......................................

........................................

2.

........................................

.....................................

 

11.

......................................

........................................

3.

........................................

.....................................

 

12.

......................................

........................................

4.

........................................

.....................................

 

13.

......................................

........................................

5.

........................................

.....................................

 

14.

......................................

........................................

6.

........................................

.....................................

 

15.

......................................

........................................

7.

........................................

.....................................

 

16.

......................................

........................................

8.

........................................

.....................................

 

17.

......................................

........................................

az Országos Választási Bizottság tagjai

 

 

 

 

P. H.

B

A NÉPSZAVAZÁS EREDMÉNYE

 


Ez a jegyzőkönyv ……….. db szavazóköri jegyzőkönyv összesítése alapján készült.

a)    A választók nyilvántartása

Előző nap 16 óráig a névjegyzékbe felvett választópolgárok száma

A szavazás napján a névjegyzékbe felvett választópolgárok száma

A szavazás napján a névjegyzékből törölt választópolgárok száma

A választópolgárok száma
a névjegyzékben
a választás befejezésekor

 

Visszautasított választópolgárok száma

 

Figyelem! Kitöltés után ellenőrizze le!

D=A+B–C

H=G–F

G=I+J

J=K+L

A

B

C

D

 

E

 

 

 

 

 

 

 

 

 


b)    Szavazás

 

Szavazóként megjelentek száma

Urnában lévő szavazólapok száma

Eltérés a szavazóként megjelentek számától
(többlet: + /
hiányzó: –)

 

F

G

H

 

 

 

 

c)    Eredmény
1. (kérdés szövege)

Érvénytelen szavazatok száma

Érvényes szavazatok száma

 

IGEN
szavazatok száma

NEM
szavazatok száma

A népszavazás

I1

J1

 

K1

L1

eredménytelen

 

 

 

 

 

eredményes*


2. (kérdés szövege)

Érvénytelen szavazatok száma

Érvényes szavazatok száma

 

IGEN
szavazatok száma

NEM
szavazatok száma

A népszavazás

I2

J2

 

K2

L2

eredménytelen

 

 

 

 

 

eredményes*


X. (kérdés szövege)

Érvénytelen szavazatok száma

Érvényes szavazatok száma

 

IGEN
szavazatok száma

NEM
szavazatok száma

A népszavazás

IX

JX

 

KX

LX

eredménytelen

 

 

 

 

 

eredményes*


A Legfelsőbb Bíróság döntése a kifogásról:
Határozat száma: ...............................................................


* A nem kívánt szöveg törlrndő

5. számú melléklet a 34/2002. (XII. 23.) BM rendelethez


Kötelezően használandó nyomtatványok jegyzéke és mintái

 

nyomtatvány megnevezése

előállítása

mintája

központilag

helyben

1.

Választójogosultak névjegyzéke

X

 

1. sz. mell. 1. sz. minta

2.

Értesítő a választók nyilvántartásába való felvételről

X

 

1. sz. mell. 2. sz. minta

3.

Igazolás a lakóhelytől eltérő helyen történő szavazáshoz

 

X

1. sz. mell. 3. sz. minta

4.

Igazolás alapján a névjegyzékből törölt választópolgárok jegyzéke

 

X

1. sz. mell. 4. sz. minta

5.

Igazolás alapján a névjegyzékbe felvett választópolgárok jegyzéke

 

X

1. sz. mell. 5. sz. minta

6.

Zárólap a választójogosultak számának megállapításához

 

X

2. sz. mell. 1. sz. minta

7.

Napközbeni jelentések számlálólapja

X

 

2. sz. mell 2. sz. minta

8.

Napközbeni jelentés összesítő lap

 

X

2. sz. mell 3. sz. minta

9.

Napközbeni jelentés OEVI gyűjtőlap

 

X

2. sz. mell 4. sz. minta

10.

Jegyzőkönyv a szavazás közben előfordult fontosabb eseményekről, valamint a szavazatszámláló bizottság elnökének a rend fenntartása érdekében tett intézkedéseiről

 

X

2. sz. mell. 5. sz. minta

11.

Adatlap a szavazóköri eredményről

X

 

3. sz. mell. 1. sz. minta

12.

Adatlap visszavonása

X

 

3. sz. mell. 2. sz. minta

13.

Országos népszavazás szavazóköri jegyzőkönyve

X

 

4. sz. mell. 1. sz. minta

14.

Országos népszavazás összesítő jegyzőkönyve

X

 

4. sz. mell. 2. sz. minta

15.

Átvételi elismervény

 

X

5. sz. mell. 1. sz. minta

16.

Megbízás SZSZB tagnak / TVB tagnak

 

X

5. sz. mell. 2/a. és 2/b. sz.

minta

17.

Nyilvántartás a mozgóurnát kérőkről

 

X

5. sz. mell. 3. sz. minta

18.

Visszautasítottak jegyzéke

 

X

5. sz. mell. 4. sz. minta

19.

Ellenőrzőlap

X

 

5. sz. mell. 5. sz. minta

20.

Aláírásgyűjtő ív mintapéldánya *

 

X

5. sz. mell. 6. sz. minta


* Az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát a kezdeményező készíti el és nyújtja be az OVB-hez hitelesítésre. Hitelesítés után ugyancsak a kezdeményező gondoskodik a sokszorosításról.

5. melléklet 1. minta
........................................................... település

........................................... számú szavazóköre

ÁTVÉTELI ELISMERVÉNY

….….........................….. (név), a fenti szavazókör szavazatszámláló bizottságának elnöke …….........…… év .............................. hónap ................... napján a Helyi Választási Iroda vezetőjétől a népszavazásra az alábbi nyomtatványokat és felszerelési tárgyakat vettem át:

sorszám

nyomtatvány, eszköz megnevezése

db

1.

névjegyzék

____

2.

pótlap a névjegyzékhez

____

3.

visszautasítottak jegyzéke

____

4.

jegyzék a névjegyzékbe igazolás alapján felvett választópolgárokról

____

5.

szavazólap

____

6.

boríték a szavazólapokhoz

____

7.

szavazóköri jegyzőkönyv

____

8.

nagy alakú boríték a jegyzőkönyv továbbításához

____

9.

urnazáró címkék (az urnák lepecsételéséhez)

____

10.

ellenőrző lap (az urnák lezárásának és sértetlenségének igazolásáról)

____

11.

szavazólapok lebélyegzésére szolgáló bélyegző

____

12.

bélyegzőpárna

____

13.

urnalekötő szalag

____

14.

toll a szavazáshoz és felfüggesztő zsinór

____

15.

nyilvántartás a mozgóurnát kérőkről

____

16.

adatlap a szavazóköri eredményről

____

17.

adatlap visszavonása

____


A 11. sorszám alatti bélyegző lenyomata:





..........................., .......... év .................... hó ........ nap.
....................................................................
a szavazatszámláló bizottság elnöke

5. melléklet 2/a. minta
...............................................
delegálásra jogosult szervezet


MEGBÍZÁS


............................................................................………………………................................................................... (név) ........................................................................................................................................ (lakcím) szám alatti lakost a fenti szervezet a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény alapján a ................ év ......................... hó ............ napjára kitűzött országos népszavazáson .................................... település .............. számú szavazókörébe a


SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁG TAGJÁNAK

megbízta.



......................................, ....... év ....................................hó ..............nap



..............................................................................
delegálásra jogosult szervezet képviselője





Igazolom, hogy a megbízott a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvényben előírt esküt a mai napon letette.

......................................, ........ év ....................................hó ..............nap



...........................................................
polgármester


5. melléklet 2/b. minta
...............................................
delegálásra jogosult szervezet


MEGBÍZÁS


...........................................................................................................................................…………………...... (név) ........................................................................................................................................ (lakcím) szám alatti lakost a fenti szervezet a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény alapján a ................ év ......................... hó ............ napjára kitűzött országos népszavazáson a .................................... megyei Területi Választási Bizottságba a


TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG TAGJÁNAK

megbízta.



......................................, ....... év ....................................hó ..............nap



..............................................................................
delegálásra jogosult szervezet képviselője





Igazolom, hogy a megbízott a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvényben előírt esküt a mai napon letette.

......................................, ........ év ....................................hó ..............nap



...........................................................
megyei közgyűlés elnöke


5. melléklet 3. minta

.......................................... település

A kérelmeket a szavazás napját megelőzően a HVI vezetője gyűjti, a Nyilvántartást a választási iratokkal együtt adja át a szavazatszámláló bizottságnak.

 

........................... számú szavazókör

 


NYILVÁNTARTÁS

a .......... év .................... hó .....-n
megtartott népszavazáson mozgóurnát kérőkről

Sor-
szám

A mozgóurnát kérő névjegyzékbeli sorszáma, neve, személyi azonosítója, lakcíme, jelenlegi tartózkodási helye

A bejelentő neve, lakcíme

A mozgóurnával szavazó saját kezű aláírása

1.

 

 

 

2.

 

 

 

3.

 

 

 

4.

 

 

 

5.

 

 

 

6.

 

 

 

7.

 

 

 

8.

 

 

 

9.

 

 

 

10.

 

 

 



...................................., ............ év ................... hó .......... nap

.......................................................
a szavazatszámláló bizottság
elnöke


5. melléklet 4. minta

......................................... település

Szavazókör sorszáma:

 

 

 



VISSZAUTASÍTOTTAK JEGYZÉKE

Sor-
szám

A visszautasított polgár

A visszautasítás oka

családi és utóneve

lakcíme

1.

 

 

 

2.

 

 

 

3.

 

 

 

4.

 

 

 

5.

 

 

 

6.

 

 

 

7.

 

 

 

8.

 

 

 

9.

 

 

 

10.

 

 

 

.................................……...............

..............................................

a szavazatszámláló bizottság elnöke

jegyzőkönyvvezető



5. melléklet 5. minta
Ellenőrzőlap


A szavazás ideje:     ----------------------------------------

A település neve:     ----------------------------------------

A szavazókör sorszáma:     ----------------------------------------


Aláírásunkkal tanúsítjuk, hogy az urnát megvizsgáltuk, üresnek találtuk és lepecsételtük. Az urna a törvényes követelményeknek megfelel. Az ellenőrzőlapot az urnába .................. óra .............. perckor helyeztük.


A szavazatszámláló bizottság jelen lévő tagjainak aláírása:

........................................……

............................................

..........................................

............................................

..........................................

............................................

..........................................

............................................

..........................................

............................................

..........................................

............................................

..........................................

............................................

..........................................

............................................



Az elsőként szavazó választópolgár aláírása: .................................
A névjegyzéken szereplő sorszáma :.........................

5. melléklet 6. minta


Az Országos Választási Bizottság az aláírásgyűjtő ívet a …………… ………………….. határozatával hitelesítette.
Budapest, ........ év ............... hónap .....nap.

P. H. ………......……………………...….
Országos Választási Iroda vezetője

ALÁÍRÁSGYŰJTŐ ÍV


Alulírottak országos népszavazás kitűzését kezdeményezzük / országos népi kezdeményezést támogatunk az alábbi kérdésben:

(a népszavazásra bocsátandó kérdés szövege, illetve a népi kezdeményezés tárgya)

 

Olvasható családi és utónév

Személyi azonosító

Lakcím

Saját kezű aláírás

1.

 

⬜–⬜⬜⬜⬜⬜⬜–⬜⬜⬜⬜

 

 

2.

 

⬜–⬜⬜⬜⬜⬜⬜–⬜⬜⬜⬜

 

 

3.

 

⬜–⬜⬜⬜⬜⬜⬜–⬜⬜⬜⬜

 

 

4.

 

⬜–⬜⬜⬜⬜⬜⬜–⬜⬜⬜⬜

 

 

5.

 

⬜–⬜⬜⬜⬜⬜⬜–⬜⬜⬜⬜

 

 

6.

 

⬜–⬜⬜⬜⬜⬜⬜–⬜⬜⬜⬜

 

 

7.

 

⬜–⬜⬜⬜⬜⬜⬜–⬜⬜⬜⬜

 

 

8.

 

⬜–⬜⬜⬜⬜⬜⬜–⬜⬜⬜⬜

 

 

9.

 

⬜–⬜⬜⬜⬜⬜⬜–⬜⬜⬜⬜

 

 

10.

 

⬜–⬜⬜⬜⬜⬜⬜–⬜⬜⬜⬜

 

 

11.

 

⬜–⬜⬜⬜⬜⬜⬜–⬜⬜⬜⬜

 

 

12.

 

⬜–⬜⬜⬜⬜⬜⬜–⬜⬜⬜⬜

 

 

13.

 

⬜–⬜⬜⬜⬜⬜⬜–⬜⬜⬜⬜

 

 

14.

 

⬜–⬜⬜⬜⬜⬜⬜–⬜⬜⬜⬜

 

 

15.

 

⬜–⬜⬜⬜⬜⬜⬜–⬜⬜⬜⬜

 

 

16.

 

⬜–⬜⬜⬜⬜⬜⬜–⬜⬜⬜⬜

 

 

17.

 

⬜–⬜⬜⬜⬜⬜⬜–⬜⬜⬜⬜

 

 

18.

 

⬜–⬜⬜⬜⬜⬜⬜–⬜⬜⬜⬜

 

 

19.

 

⬜–⬜⬜⬜⬜⬜⬜–⬜⬜⬜⬜

 

 

20.

 

⬜–⬜⬜⬜⬜⬜⬜–⬜⬜⬜⬜

 

 

Egy választópolgár a kezdeményezést csak egy aláírással támogathatja!
.................................................................
az aláírást gyűjtő polgár aláírása
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás