Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

4/2002. (XI. 12.) IHM rendelet

a belföldi fenntartott postai szolgáltatások legmagasabb hatósági díjairól

2002.11.15.

Az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény 7. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján – a pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

Általános rendelkezések

1. § A 350 grammnál kisebb tömegű levél- és címzett reklámküldemények, valamint a hivatalos iratok belföldi feladási és rendeltetési helyek között végzett továbbításáért felszámolható legmagasabb hatósági díjakat e rendelet melléklete tartalmazza.

2. § (1) A melléklet 1. pontjában meghatározott helyi díjat kell alkalmazni, ha a küldeményt ugyanannak a helységnek a közigazgatási határán belül kell kézbesíteni, amelynek területén feladták.

(2) A fenntartott szolgáltatások körébe tartozó küldemények feladásával és kézbesítésével összefüggő nyomtatványokért és egyéb kezelési kellékekért – a postai értékcikkek kivételével – külön díj nem számítható fel.

Áralkalmazási feltételek

3. § (1) E rendelet alkalmazásában:

Szabványlevélnek minősül az a levélküldemény, amelynek

a) tömege legfeljebb 30 g;

b) 114 x 162 mm vagy 110 x 220 mm méretű borítékban adják fel (az eltérés 10 mm-nél nagyobb nem lehet);

c) a boríték a zárószárnyának folyamatos leragasztásával le van zárva, és a tartalom a borítékot teljesen kitölti (a tartalom hossza, illetőleg szélessége legfeljebb 5 mm-rel lehet kisebb a borítéknál);

d) a küldemény összenyomott állapotban is sima felületet ad;

e) nem tartalmaz olyan merev tárgyat, mely a küldemény hajlékonyságát – és ezáltal a gépi feldolgozást – akadályozza.

(2) Címzett reklámküldemény: kizárólag hirdetés, üzletszerzési vagy reklámanyagot tartalmazó, a meghatározott címzetti körnek szóló küldemény, mely a címzett neve, címe és azonosítószáma, valamint az üzenet jellegét nem módosító egyéb adatok kivételével azonos tartalommal rendelkezik.

Meghatározott címzetti körnek történő feladásnak tekintendő a feladás helyének megfelelő településen belül kézbesítendő küldemények esetében egyidejűleg legalább 500 darab, a feladás helyének megfelelő településen kívül kézbesítendő küldemények esetében egyidejűleg legalább 1000 darab küldemény.

A címzett reklámküldemény csak postai szolgáltató helyen adható fel. Feladás csak postai feladójegyzék kíséretében történhet. Belföldi forgalomban a küldemény címiratának bal oldalán ,,DM'' feliratnak szerepelnie kell.

A címzett reklámküldemény fajtái:

a) kicsi:

aa) tömege nem haladja meg a 30 g-ot,

ab) 114 x 162 vagy 110 x 220 mm méretű,

ac) összenyomott állapotban is egyenletesen sima felületet ad, és 5 mm-nél nem vastagabb,

ad) nem tartalmaz olyan merev tárgyat, mely a küldemény hajlékonyságát és ezáltal a gépi feldolgozást akadályozza;

b) közepes:

ba) tömege nem haladja meg a 100 g-ot,

bb) méret: maximum 162 x 229 mm (C5) +2 mm befoglaló méretig,

bc) összenyomott állapotban is egyenletesen sima felületet ad, és 10 mm-nél nem vastagabb;

c) nagy:

ca) tömege nem haladja meg a 350 g-ot,

cb) méret: maximum 229 x 324 mm (C4) +2 mm befoglaló méretig,

cc) összenyomott állapotban is egyenletesen sima felületet ad, és 20 mm-nél nem vastagabb;

d) extra: az előző három kategória feltételeinek nem megfelelő küldemények.

(3) Hivatalos irat: a közigazgatás és az igazságszolgáltatás szervei által feladott olyan postai küldemény, melynek feladásához vagy kézbesítéséhez jogszabály jogkövetkezményt fűz, illetve mely határidő számításának alapjául szolgál.

4. § Ez a rendelet 2002. november 15. napján lép hatályba, egyidejűleg a belföldi postai szolgáltatások legmagasabb hatósági díjairól szóló 5/2002. (I. 26.) MeHVM rendelet hatályát veszti.

Kovács Kálmán s. k.,
informatikai és hírközlési miniszter

Melléklet a 4/2002. (XI. 12.) IHM rendelethez


1. Levél (levelezőlap, képes levelezőlap) díja:

 

Helyi díj

Távolsági díj

a) Szabványlevél

35 Ft

40 Ft

b) Egyéb levél

 

 

100 g-ig

60 Ft

65 Ft

350 g-ig

83 Ft

87 Ft

c) Levelezőlap, képes levelezőlap

32 Ft

32 Ft

2. A címzett reklámküldemények díja:

 

Díj

Kicsi

35 Ft

Közepes

60 Ft

Nagy

83 Ft

Extra

100 Ft

3. A hivatalos irat díja:

 

Díj

Hivatalos irat saját kézhez

242 Ft

Hivatalos irat egyéb

178 Ft

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás