1012/2003. (II. 25.) Korm. határozat
a II. középtávú, 2003–2006-ig szóló fogyasztóvédelmi politikáról
A Kormány
1. elismeri a fogyasztóvédelem fejlesztése terén eddig elért eredményeket, és elfogadja a II. középtávú fogyasztóvédelmi politikát, valamint az annak megvalósítását szolgáló, a határozat mellékletét képező feladattervet. A feladatterv végrehajtása során kiemelt figyelmet kell fordítani a fogyasztók életének, egészségének és biztonságának védelmére, a fogyasztói jogok képviseletét ellátó társadalmi szervezetek működésének elősegítésére, valamint a fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti intézményrendszer, a békéltető testületek tevékenysége és a fogyasztóvédelmi oktatás EU konform továbbfejlesztésére;
Felelős: gazdasági és közlekedési miniszter, a piacfelügyeleti hatóságokat felügyelő miniszterek, oktatási miniszter
Határidő: folyamatos
2. szükségesnek tartja az elektronikus kereskedelem területén a fogyasztók biztonságának javítását, ennek érdekében az elektronikus kereskedelmi, informatikai alkalmazások minősége és biztonsága tanúsítási rendjének kialakítását, az ,,alternatív online vitarendezési módok'' bevezetésének vizsgálatát, valamint a fogyasztóvédelmet érintő kereskedelmi jogszabályok felülvizsgálatát.
Felelős: informatikai és hírközlési miniszter, gazdasági és közlekedési miniszter, igazságügy-miniszter
Határidő: 2003. december 31.
3. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba, egyidejűleg a fogyasztóvédelmi politika koncepciójáról szóló 1036/1999. (IV. 21.) Korm. határozat a hatályát veszti.
Budapest, 2003. február 19.
A miniszterelnök helyett:
Dr. Kiss Elemér s. k.,
a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter
Melléklet az 1012/2003. (II. 25.) Korm. határozathoz
a Kormány II. középtávú 2003–2006-ig szóló fogyasztóvédelmi politikájának végrehajtásához
|
A cél megvalósításának feltétele |
Felelős |
Időzítés |
|---|---|---|
|
I. Egységes, magas szintű fogyasztóvédelem |
||
|
a) az EU konform jogszabályok betartásának fokozott ellenőrzése |
piacfelügyeleti jogkörrel felruházott hatóságok felügyeletét ellátó minisztériumok |
folyamatos |
|
b) a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség létszámának 75 fővel történő növelése, a megfelelő pénzügyi feltételek biztosítása a piacfelügyelet fejlesztéséhez |
GKM |
2003–2006 |
|
c) a területi felügyelőségek létszámának 200 fővel történő növelése és a pénzügyi feltételek biztosítása a hatékony ellenőrzés és működés érdekében |
BM |
2003–2006 |
|
d) a Központi Piacfelügyeleti Információs Rendszer működtetése, a hatóságok közötti együttműködés megteremtése és az EU RAPEX rendszeréhez történő kapcsolódás feltételeinek megteremtése |
GKM |
2003. dec. 31., |
|
e) az EU Bizottság által módosított, korszerűsített fogyasztóvédelmi irányelvek, jogszabályok folyamatos átvétele, a vonatkozó hazai jogszabályok módosítása |
GKM |
2003-tól folyamatos |
|
f) az Élelmiszerbiztonsági Hivatal létrehozása |
FVM |
2003. dec. 31. |
|
II. A fogyasztóvédelmi jogszabályok hatékony végrehajtása |
||
|
1. A fogyasztók biztonságának erősítése az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatban |
||
|
a) az elektronikus kereskedelmi, informatikai alkalmazások minősége és biztonsága tanúsítási rendjének kialakítása, illetve az ,,alternatív online vitarendezési módok” bevezethetőségének vizsgálata |
IHM |
2003. dec. 31. |
|
b) a fogyasztóvédelmet érintő kereskedelmi jogszabályok felülvizsgálata |
GKM |
2003. dec. 31. |
|
2. A fogyasztói jogviták alternatív vitarendezési fórumának fenntartása, a folyamatos működési feltételek megteremtése |
||
|
a) a békéltető testületek hatékonyabb működtetési feltételeinek vizsgálata |
GKM |
2003. május 30. |
|
b) a békéltető testületek tagjainak díjazására vonatkozó jogszabály módosítása |
GKM |
a törvény módosításának elfogadását követően |
|
c) a békéltető testületek tevékenységét nagyobb publicitásnak kell kísérnie, eredményeik széles körű megismerését kell biztosítani |
GKM az MKIK bevonásával |
folyamatos |
|
3. Az önkormányzatok szerepe |
||
|
a) az önkormányzatok szerepének növelése és pontosítása a fogyasztóvédelem területén |
GKM |
a törvény módosításával |
|
III. A fogyasztói szervezetek bevonása az EU politikákba, valamint a politika érvényesítése |
||
|
1. A fogyasztói jogok képviseletét ellátó társadalmi szervezetek szerepének és feladatkörének növelése, a működési feltételek javítása |
||
|
a) a fogyasztói jogok képviseletét ellátó szervezetek által fenntartott fogyasztói tájékoztató irodák normatív támogatási lehetőségének vizsgálata a folyamatos működés érdekében |
GKM |
2003. dec. 31. |
|
b) a fogyasztói jogok képviseletét ellátó társadalmi szervezetek fogyasztóvédelmi tájékoztató tevékenysége támogatásának folytatása pályázati úton, amelyhez a költségvetési forrásokat növekvő mértékben kell biztosítani |
GKM |
2003–2006 |
|
c) a pénzügyi feltételek megteremtése annak érdekében, hogy a fogyasztói jogok képviseletét ellátó társadalmi szervezetek a csatlakozást követően a nemzetközi kapcsolatokat az eddiginél hatékonyabban fejlesszék, s biztosítani tudják részvételüket az EU különböző fogyasztóvédelmi fórumain |
GKM |
2004–2006 |
|
d) a fogyasztói jogok képviseletét ellátó társadalmi szervezetek tevékenységének vizsgálata, hogyan vonhatók be a fogyasztói panaszok (hatósági) intézésébe |
GKM |
2004. dec. 31. |
|
2. A fogyasztóvédelmi oktatás kiterjesztése a fogyasztók és a vállalkozások felé |
||
|
a) pedagógus-továbbképzési programot kell kidolgoztatni, jóváhagyatni és támogatni |
OM |
2004 |
|
b) a Nemzeti Alaptantervbe épüljenek be a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismeretek |
OM |
2006-ig |
|
c) a szakképzési központi programok átdolgozásához figyelembe kell venni a fogyasztóvédelem igényeit |
OM |
2006-ig |
|
d) a felsőoktatásban gondoskodni kell a képesítési követelmények átdolgozásakor a szakcsoportoknak megfelelő fogyasztóvédelmi ismeretek képzési programba illesztéséről, valamint a fogyasztóvédelem témakörében szakirányú továbbképzési kurzusok intézményi meghirdetéséről |
OM |
2006-ig |
|
e) a megfelelő színvonalú oktatás érdekében az egyes képzési irányoknak megfelelő tananyagok elkészítéséről és kiadásáról kell gondoskodni, amelyhez a pénzügyi feltételeket is meg kell teremteni |
OM a GKM bevonásával |
2006-ig |
|
f) az EU Bizottsága által 2004 végéig tervezett fogyasztóvédelmi szakember képzésben minél nagyobb arányú magyar részvétel feltételeit kell megteremteni |
KüM |
2004 vége |
|
3. A fogyasztóvédelmi politikát és annak céljait más politikákban is érvényesíteni kell |
||
|
a) A fogyasztókat is érintő jogalkotásban a fogyasztóvédelmi szempontokat figyelembe kell venni |
GKM |
2003-tól folyamatos |