Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

11/2003. (III. 24.) BM rendelet

a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény végrehajtásáról az országos népszavazáson és az országos népi kezdeményezésen 34/2002. (XII. 23.) BM rendelet módosításáról

2003.03.24.

A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 153. §-a (1) bekezdésének a) és c)–f) pontjaiban foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény végrehajtásáról az országos népszavazáson és az országos népi kezdeményezésen 34/2002. (XII. 23.) BM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. számú melléklete a következő szöveggel egészül ki:

,,
A választójogosultság nyilvántartásával összefüggő feladatok

1. A HVI vezetője fővárosi kerületen, illetve településen belül (a továbbiakban együtt: település) szavazókörönként elkészíti vagy elkészítteti a névjegyzéket, valamint az értesítőket.

2. A BM KH központilag gondoskodik a névjegyzék – és értesítő – alnyomatok elkészíttetéséről.

I.

A névjegyzék elkészítése

3. A névjegyzék elkészítéséhez a BM KH a választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok jegyzékét a fővárosi kerületek és a Pest megyei települések számára közvetlenül a többi település számára a közigazgatási hivatal útján adja át. A HVI a jegyzék számítógépes átadását is igényelheti.

4. A HVI vezetője a névjegyzéket a személyiadat- és lakcímnyilvántartás, valamint a választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok adatait felhasználva, 2 példányban (egyiket a személyi azonosító feltüntetésével a másikat anélkül) készíti vagy készítteti el. Az esetleges további munkapéldányok saját költség terhére készíthetők el.

5. Azon HVI-k számára, amelyek a névjegyzéket a közigazgatási hivatallal készíttetik, a közigazgatási hivatal legkésőbb a névjegyzék átadásával egy időben rendelkezésre bocsátja a választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok jegyzékét.

6. A HVI vezetője zárt borítékban küldi meg a választópolgároknak a névjegyzékbevételükről szóló értesítőt.

II.

A névjegyzék vezetése a szavazás napjáig

7. A névjegyzéket a HVI vezetője a szavazást megelőző nap 16 óráig a 10. pontban leírtak szerint, manuálisan vezeti tovább, a BM KH által rendelkezésére bocsátott változási segédlista felhasználásával.

8. A HVI vezetője a választójogosultság BM KH-nál történt ellenőrzését követően felveszi a névjegyzékre – az egynél több szavazókörrel rendelkező települések esetén az általa kijelölt szavazókörbe – azokat a választópolgárokat, akiknek lakcíme a lakcímbejelentésre vonatkozó jogszabály értelmében csak az adott település megnevezését tartalmazza.

9. A HVI vezetője az okmányirodának továbbított adatváltozásokon kívül az érintett polgár lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt értesíti a nála lakóhellyel – ennek hiányában tartózkodási hellyel – nem rendelkező polgár elhalálozásáról, kiskorú házasságkötéséről, nagykorú névváltoztatásáról. Továbbá értesítést küld az érintett polgár volt lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőnek a hozzá új lakóhely – ennek hiányában új tartózkodási hely – létesítése miatt bejelentkező polgárról. A HVI vezetője a tartózkodási hely szerint illetékes jegyzőt értesíti, ha a nála lakóhelyet bejelentő polgár a bejelentkezéskor csak tartózkodási hellyel rendelkezik, függetlenül attól, hogy azt egyidejűleg megszünteti-e vagy sem.

10. A névjegyzék továbbvezetése:
– A HVI vezetője a hozzá a BM KH-tól, illetve más HVI vezetőjétől érkezett, a személyi adatokban és lakcímekben bekövetkezett változásokról, valamint a választójoggal nem rendelkező polgárok adataiban bekövetkezett változásokról kapott értesítések alapján a névjegyzék mindkét példányát továbbvezeti:
= felveszi a névjegyzékre – a választójogosultság ellenőrzését követően – az illetékességi területén lakóhelyet létesített, az időközben magyar állampolgárság megszerzése (függetlenül attól, hogy rendelkezik-e már a polgár személyi azonosítóval) vagy házasságkötés révén választójogosulttá vált, valamint a választójogát időközben visszanyert polgárt;
= törli a névjegyzékről az illetékességi területén lakóhelyét megszüntető választópolgárt, az időközben elhalálozott, magyar állampolgárságát vagy választójogát elvesztő polgárt;
= átvezeti az illetékességi területén lakóhellyel rendelkező polgárok tekintetében a név- és a településen belüli lakcímváltozásokat.
– A HVI vezetője – kérelemre – az igazolás alapján felveszi az igazolással szavazni kívánó polgárt a névjegyzékre, valamint az igazolás alapján névjegyzékre vett választópolgárok jegyzékébe. Törli a választópolgárt a névjegyzékről, ha igazolást ad ki. Egyidejűleg feltünteti a névjegyzéken annak a településnek a nevét, ahol a választópolgár az igazolással szavazni kíván, és felveszi őt az igazolás kiadása miatt a névjegyzékből törölt választópolgárok jegyzékére.
– A polgár által benyújtott kifogásnak helyt adó jegyzői vagy bírósági döntés alapján – a döntésnek megfelelően – az érintettet a névjegyzékre felveszi, abból adatait törli, vagy abban adatait helyesbíti. Az előzőeknek megfelelően jár el a HVI vezetője abban az esetben is, ha a hibát a névjegyzék ellenőrzése közben észlelte. A felvételről, helyesbítésről, törlésről a választópolgárnak értesítést kell küldeni.
– A HVI vezetője a szavazást megelőző nap 16 óra után a névjegyzéket az utolsó sorszám után következő sor áthúzásával lezárja, felvezeti rá a zárásig töröltek és felvettek, valamint a névjegyzéken a záráskor szereplő választópolgárok számát, továbbá aláírásával és pecsétjével hitelesíti.
Ezt követően a HVI vezetője
a) 1 példányban kitölti a ,,Zárólap''-ot és faxon haladéktalanul az OEVI-be vagy az ennek feladatát ellátó okmányirodába továbbítja adatrögzítésre. Az eredeti bizonylat nála marad;
b) kitölti az ,,Összesítő lap'' fejrészét, valamint 1–2–3. oszlopait és hat példányban lemásolja a napközbeni jelentés megküldéséhez.

11. A HVI vezetője a lezárt és hitelesített névjegyzéket az SZSZB elnökének adja át.

III.

A névjegyzék vezetése a szavazás napján

12. A névjegyzéket az SZSZB mellett működő jegyzőkönyvvezető vezeti tovább.

13. A jegyzőkönyvvezető az SZSZB döntése alapján
– felveszi a névjegyzékre azokat a polgárokat, akik azt igazolás alapján, illetve arra hivatkozva kérik, hogy lakóhelyük – ennek hiányában tartózkodási helyük – a szavazókör területén van.

14. Az a választópolgár, aki arra hivatkozik, hogy lakóhelye – ennek hiányában tartózkodási helye – a szavazókör területén van, akkor vehető fel a névjegyzékre, ha személyazonosságát és lakcímét:
a) lakcímet tartalmazó személyazonosító igazolvánnyal;
b) személyazonosító igazolvánnyal, vagy útlevéllel, vagy 2001. január 1-jét követően kiállított vezetői engedéllyel, vagy sorkatona esetén katonai igazolvánnyal és a személyi azonosítót és a lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal (a továbbiakban: lakcímigazolvány) igazolja, feltéve, hogy a névjegyzékből korábban nem törölték és a választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok nyilvántartásában nem szerepel.

15. Az igazolás és a 14. pont szerinti igazolványok egyidejű bemutatását követően kell felvenni a névjegyzékre azt a választópolgárt, aki a lakóhelyétől távol történő szavazásra igazolással rendelkezik (egyidejűleg az igazolást el kell venni, és a választópolgárt az igazolással szavazók jegyzékére is fel kell venni).

16. A szavazás befejezését követően a jegyzőkönyvvezető a névjegyzéket a 10. pontban írt módon lezárja.

17. Az igazolás alapján a névjegyzékből törölt választópolgárok jegyzékén (T), valamint az igazolás alapján a névjegyzékbe felvett választópolgárok jegyzékén (F) szereplő adatokat az OEVI vagy a feladatait ellátó okmányiroda a szavazás napjáig folyamatosan feldolgozza. A még fel nem dolgozott jegyzékeket a szavazást követően a szavazóköri jegyzőkönyvekkel együtt az OEVI-hez vagy a feladatait ellátó okmányirodához kell továbbítani feldolgozás céljából.

IV.

A választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok jegyzékének vezetése

18. A választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok nyilvántartásában bekövetkezett változásokat tartalmazó megyei, fővárosi bontású állományokat a BM KH a szavazást megelőző 5. napon hálózaton továbbítja a közigazgatási hivatalok részére, amelyek haladéktalanul elkészítik és a szavazást megelőző harmadik napig a HVI-k részére átadják a változásjegyzékeket.

19. A HVI vezetője a 3. pont vagy 5. pont szerinti jegyzéket a közigazgatási hivataltól kapott változásjegyzék segítségével felülvizsgálja, majd a szükséges korrekciókat az alábbiak szerint végzi el:
– törli a jegyzékből azokat, akik választójogukat visszanyerték, és egyidejűleg felveszi őket a névjegyzék soron következő sorszáma alá;
– felveszi a jegyzékbe azokat, akik választójogukat elveszítették, és egyidejűleg a névjegyzék megfelelő sorszámánál törli őket;
– ha a választójogát elveszített polgárnak ezt megelőzően a lakóhelyétől távol történő szavazás miatt igazolást adott ki, értesíti az illetékes jegyzőt a polgár választójogának elvesztéséről.''

2. § (1) Az R. 2. számú mellékletének 5.1. pontja a következő bekezdéssel egészül ki:

,,A 2003. április 12-én megtartásra kerülő országos népszavazás során a szavazókörök a 19.15–19.30 közötti időintervallumban is szolgáltatnak adatot a HVI részére. Ezen a népszavazáson adatszolgáltatásra az 1/a. minta szerinti ,,Számlálólap'' szolgál.''

(2) Az R. 2. számú mellékletének 6. pontja a következő harmadik bekezdéssel egészül ki, egyidejűleg a jelenlegi harmadik bekezdés a negyedik bekezdésre változik:

,,A 2003. április 12-én megtartásra kerülő országos népszavazás során a HVI 19.30–19.45-kor is jelenti az ,,Összesítő lap'' adatait az OEVI részére.''

(3) Az R. 2. számú mellékletének 7.2. pontja a következő bekezdéssel egészül ki:

,,A 2003. április 12-én megtartásra kerülő országos népszavazás során a jelentések feldolgozása és továbbítása a következő időpontban is megtörténik: 19.45–20.00.''

(4) Az R. 2. számú melléklete e rendelet 1. számú mellékletét képező 1/a., 2/a., 3/a. mintákkal egészül ki.

3. § (1) Az R. 3. számú mellékletének 7.1. pontja a következő bekezdéssel egészül ki:

,,A 2003. április 12-én megtartásra kerülő országos népszavazás során az OEVI a szavazás napján 21.00 órától működteti az országos számítógépes szavazatösszesítő rendszert (melynek része az előzetes eredmény megállapítására szolgáló szavazatösszesítő rendszer), fogadja és feldolgozza a HVI-ktől beérkező szavazóköri adatlapokat, illetve azok adatait.''

(2) Az R. 3. számú melléklete e rendelet 2. számú mellékletét képező 1/a. mintával egészül ki.

(3) Az R. 3. számú mellékletének 2. mintája helyébe e rendelet 2. számú mellékletét képező 2/a. minta lép.

4. § Az R. 4. számú melléklete e rendelet 3. számú mellékletét képező 1/a és 2/a mintákkal egészül ki.

5. § (1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.

(2) E rendelet 2. §-a, 3. §-a és 4. §-a a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz való csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján hatályát veszti.

Dr. Lamperth Mónika s. k.,
belügyminiszter

1. számú melléklet a 11/2003. (III. 24.) BM rendelethez

,,

Megye/Főváros: …………………………….

 

Telefon(fax)szám, amelyre

 

 

a jelentést küldeni kell:

Település /Kerület: ......................................................
Szavazókör sorszáma: .............................……………

 

 

 

 

Névjegyzéken

6.45:

8.45:

10.45:

szereplők száma:

12.45:

14.45:

17.15:

 

 

 

19.15:

NAPKÖZBENI JELENTÉSEK
SZÁMLÁLÓLAPJA
a szavazókörben megjelent választópolgárok számáról

0

5

10

15

20

25

30

35

40

45

50

55

60

65

70

75

80

85

90

95

100

105

110

115

120

125

130

135

140

145

150

155

160

165

170

175

180

185

190

195

200

205

210

215

220

225

230

235

240

245

250

255

260

265

270

275

280

285

290

295

300

305

310

315

320

325

330

335

340

345

350

355

360

365

370

375

380

385

390

395

400

405

410

415

420

425

430

435

440

445

450

455

460

465

470

475

480

485

490

495

500

505

510

515

520

525

530

535

540

545

550

555

560

565

570

575

580

585

590

595

600

605

610

615

620

625

630

635

640

645

650

655

660

665

670

675

680

685

690

695

700

705

710

715

720

725

730

735

740

745

750

755

760

765

770

775

780

785

790

795

800

805

810

815

820

825

830

835

840

845

850

855

860

865

870

875

880

885

890

895

900

905

910

915

920

925

930

935

940

945

950

955

960

965

970

975

980

985

990

995

1000

1005

1010

1015

1020

1025

1030

1035

1040

1045

1050

1055

1060

1065

1070

1075

1080

1085

1090

1095

1100

1105

1100

1115

1120

1125

1130

1135

1140

1145

1150

1155

1160

1165

1170

1175

1180

1185

1190

1195

felvettek:


töröltek:

 


Jelentés a megjelentek számáról a helyi választási iroda részére! (A jelentett számot célszerű jelölni a számlálólapon!)

Jelentési
idő

Megjelentek
száma

A jelentést adta

A jelentést vette

óra, perc

aláírás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megjegyzés: A szavazók számlálását úgy kell végezni, hogy az egyes kockákba négy függőleges és egy azokat középen keresztező vízszintes vonalat húzunk.
''

,,

megye/főváros:

TELEPÜLÉS, KERÜLET:

bizonylatsorszáma:.........

 

NAPKÖZBENI JELENTÉS

 

 

 

 

 

HVI tölti ki!

 

ÖSSZESÍTŐ LAP***

FOGADÓ feldolgozóhely:

JELENTÉS A(Z) ....... év.... hó .....nap

 

 

 

 

 

órai állapotról**

TELEFONSZÁM:
FAX-SZÁM:


SZAVAZÓKÖR

Jelentést adó szavazókörök száma

SZAVAZÓKÖRBEN

Megjegyzés

sorszáma

címe

telefonszáma

 

névjegyzéken szereplők száma a jelentéskor

jelentés időpontjáig szavazás céljából megjelentek száma

 

1*

2*

3*

4

5

6

7

Áthozat:

––

 

 

 

 

 

 

––

 

 

 

 

 

 

––

 

 

 

 

 

 

––

 

 

 

 

 

 

––

 

 

 

 

 

 

––

 

 

 

 

 

 

––

 

 

 

 

 

 

––

 

 

 

 

 

 

––

 

 

 

 

 

 

––

 

 

 

 

 

 

––

 

 

 

 

 

 

––

 

 

 

 

 

 

––

 

 

 

 

 

 

––

 

 

 

 

 

 

––

 

 

 

 

 

 

––

 

 

 

 

 

 

––

 

 

 

 

 

 

––

 

 

 

 

 

 

––

 

 

 

 

 

 

––

 

 

 

Átvitel:

 

 

 

 

Település, kerület összesen:

 

 

 

 

A *-gal jelzett mezőket a szavazást megelőző napon kell kitölteni az azonosítókkal együtt. A 4-es, 5-ös, 6-os mezőket a szavazás napján telefonon vagy faxon jelenti az SZSZB jegyzőkönyvvezetője. A bizonylat ”Település, kerület összesen”
adatait a legrövidebb úton (telefon, fax) a feldolgozóhelyre kell továbbítani.
A ** -GAL JELÖLT SORBA A 7.00, 9.00, 11.00, 13.00, 15.00, 17.30 VAGY A 19.30 IDŐPONT ÍRANDÓ BE!
*** EZT A NYOMTATVÁNYT A 2003. ÁPRILIS 12-I ORSZÁGOS NÉPSZAVAZÁS SORÁN KELL HASZNÁLNI!
''

,,

megye/FŐVÁROS: __________________________

 

bizonylat sorszáma: ..............

 

NAPKÖZBENI JELENTÉS

GYŰJTŐLAP***

 

FELDOLGOZÓHELY: _________________________

 

Feldolgozóhely azonosítója:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jelentés a _____ év ___________ hó ____ nap

 

 

 

 


órai állapotról**


A település/kerület

Jelentést adó szavazókörök száma

Szavazókörökben

Megjegyzés

sorszáma

neve

telefonszáma

 

névjegyzéken szereplők száma a jelentéskor

jelentés időpontjáig szavazás céljából megjelentek száma

 

1*

2*

3*

4

5

6

7

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A *-gal jelzett mezőket a szavazást megelőző napon kell kitölteni az azonosítókkal együtt. A 4-es, 5-ös, 6-os mezőket a HVI-k a szavazás napján telefonon vagy faxon jelentik. A rögzítés vagy az adattovábbítás akadálya esetén a bizonylat tartalmát a legrövidebb úton a kijelölt tartalék feldolgozóhelyre kell továbbítani.
A ** -GAL JELÖLT SORBA A 7.00, 9.00, 11.00, 13.00, 15.00, 17.30 VAGY A 19.30 IDŐPONT ÍRANDÓ BE!
*** EZT A NYOMTATVÁNYT A 2003. ÁPRILIS 12-I ORSZÁGOS NÉPSZAVAZÁS SORÁN KELL HASZNÁLNI!
''

2. számú melléklet a 11/2003. (III. 24.) BM rendelethez

,,
ORSZÁGOS NÉPSZAVAZÁS

ADATLAP
A SZAVAZÓKÖRI EREDMÉNYRŐL

................................................................. főváros/megye

................................................................. település/kerület ................... szavazókör

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


a) A választók nyilvántartása

Előző nap 16 óráig
a névjegyzékbe felvett választópolgárok
száma

A szavazás napján
a névjegyzékbe felvett választópolgárok
száma

A szavazás napján
a névjegyzékből törölt választópolgárok
száma

A választópolgárok száma
a névjegyzékben
a választás
befejezésekor

 

Visszautasított választópolgárok
száma

 

Figyelem! Kitöltés után ellenőrizze le!

D=A+B–C

H=G–F

G=I+J+M

J=K+L

A

B

C

D

 

E

 

 

 

 

 

 

 

 


b) Szavazás

Szavazóként megjelentek száma

Urnában lévő szavazólapok száma

Eltérés a szavazóként megjelentek számától
(többlet: + /
hiányzó: –)

F

G

H

 

 

 

c) Eredmény


Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unió tagjává váljon?

Érvénytelen szavazatok száma

Érvényes szavazatok száma

 

IGEN
szavazatok száma

NEM
szavazatok száma

 

A bizottság által vitatott szavazólapok száma

I

J

 

K

L

 

M

 

 

 

 

 

 

 

Kitöltötte:

.....................................................................................

 

jegyzőkönyvvezető


''

,,
ADATLAP VISSZVONÁSA

Az előzetes szavazatösszesítés számítógépes rendszerében feldolgozott

FELDOLGOZÓHELY AZONOSÍTÓJA:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

…………………………………………………………….. település szavazóköri jegyzőkönyvvezetője által kiállított adatlapot a feldolgozásból visszavonom.

Az adatlap azonosítója:

Megye

Település

Szavazókör

CDV

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Dátum: ……….. év ………………… hó ….. nap ….. óra ….. perc


……………………………..
HVI vezetője

Feldolgozta:

………………………………
aláírás
''

3. számú melléklet a 11/2003. (III. 24.) BM rendelethez

,,

ORSZÁGOS NÉPSZAVAZÁS
SZAVAZÓKÖRI JEGYZŐKÖNYVE

 

A



...........................................................
megye

Kitölti a szavazatszámláló bizottság

........................................................................

Három példányban kell kitölteni!

település


Ez a ........ számú példány.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

szavazókör





Készült ............... év ......................................... hó ............... napján .............….........................................település/kerület

.................................................................................................... utca ...................... szám alatt a szavazókör helyiségében.

Az urna lezárásakor jelen vannak:

 

Név

Aláírás

 

 

Név

Aláírás

1.

........................................

........................................

 

9.

........................................

........................................

 

a szavazatszámláló bizottság elnöke

 

10.

........................................

........................................

2.

........................................

........................................

 

11.

........................................

........................................

3.

........................................

........................................

 

12.

........................................

........................................

4.

........................................

........................................

 

13.

........................................

........................................

5.

........................................

........................................

 

14.

........................................

........................................

6.

........................................

........................................

 

15.

........................................

........................................

7.

........................................

........................................

 

16.

........................................

........................................

8.

........................................

........................................

 

17.

........................................

........................................

a szavazatszámláló bizottság tagjai

 

P. H.

 

 

........................................

........................................

 

 

 

 

jegyzőkönyvvezető


A szavazatszámláló bizottság a szavazás megkezdése előtt megállapította, hogy az urna üres, és ennek megállapítása után az urnát lezárta, benne az ellenőrző lapot elhelyezte.

A szavazás ......... órakor kezdődött.

B

................................................................................
megye, település

 

 

 

 

 

 

 

 

 

számú
szavazókör




A NÉPSZAVAZÁS SZAVAZÓKÖRI EREDMÉNYE

a) A választók nyilvántartása

Előző nap 16 óráig a névjegyzékbe felvett választópolgárok száma

A szavazás napján a névjegyzékbe felvett választópolgárok száma

A szavazás napján a névjegyzékből törölt választópolgárok száma

A választópolgárok száma
a névjegyzékben
a szavazás befejezésekor

 

Visszautasított választópolgárok száma

 

Figyelem! Kitöltés után ellenőrizze le!

D=A+B–C

H=G–F

G=I+J

J=K+L

A

B

C

D

 

E

 

 

 

 

 

 

 

 



b) Szavazás

Szavazóként megjelentek száma

Urnában lévő szavazólapok száma

Eltérés a szavazóként megjelentek számától
(többlet: + /
hiányzó: –)

F

G

H

 

 

 


c) Eredmény
Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unió tagjává váljon?

Érvénytelen szavazatok száma

Érvényes szavazatok száma

 

IGEN
szavazatok száma

NEM
szavazatok száma

I

J

 

K

L

 

 

 

 

 

……………………………………………..
megye, település

 

 

 

számú
szavazókör

C




A szavazatszámlálás befejezésekor jelen vannak:

 

Név

Aláírás

 

 

Név

Aláírás

1.

........................................

........................................

 

9.

...................................

...................................

 

a szavazatszámláló bizottság elnöke

 

10.

...................................

...................................

2.

........................................

........................................

 

11.

...................................

...................................

3.

........................................

........................................

 

12.

...................................

...................................

4.

........................................

........................................

 

13.

..................................

...................................

5.

........................................

........................................

 

14.

..................................

...................................

6.

........................................

........................................

 

15.

..................................

...................................

7.

........................................

........................................

 

16.

..................................

...................................

8.

........................................

........................................

 

17.

..................................

...................................

A szavazatszámláló bizottság tagjai

 

P. H.

 

.................................

................................

 

jegyzőkönyvvezető


A szavazás ........... órakor befejeződött, az urna sértetlen, és az ellenőrző lap az urnában volt.

A bizottság a szavazatok megszámlálását

 

 

alkalommal ismételte meg.


E jegyzőkönyv mellékletei:
−    a szavazatszámláló bizottságnak a szavazás ideje alatt hozott határozatai,
−    a szavazás közben előfordult fontosabb események, valamint a szavazatszámláló bizottság elnökének a rend fenntartása érdekében tett intézkedései.

A J E G Y Z Ő K Ö N Y V E G Y-E G Y M Á S O L A T I P É L D Á N Y Á T Á T V E T T É K:

Név

Jelölő szervezet

Aláírás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


''

,,

ORSZÁGOS NÉPSZAVAZÁS
ÖSSZESÍTŐ JEGYZŐKÖNYVE

 

A


Kitölti az Országos Választási Bizottság .

 

Három példányban kell kitölteni!


Ez a ........ számú példány.


Készült ............... év ....................................... hó ............... napján Budapesten, ................................. utca............ szám alatt, az Országos Választási Bizottság hivatalos helyiségében.

Jelen vannak:

 

Név

Aláírás

 

 

Név

Aláírás

1.

........................................

........................................

 

9.

..................................

..................................

 

az Országos Választási Bizottság elnöke

 

10.

..................................

..................................

2.

........................................

........................................

 

11.

..................................

.................................

3.

........................................

........................................

 

12.

..................................

.................................

4.

........................................

........................................

 

13.

..................................

.................................

5.

........................................

........................................

 

14.

..................................

.................................

6.

........................................

........................................

 

15.

..................................

.................................

7.

........................................

........................................

 

16.

..................................

..................................

8.

........................................

........................................

 

17.

..................................

..................................

az Országos Választási Bizottság tagjai

P. H.

B

A NÉPSZAVAZÁS EREDMÉNYE


Ez a jegyzőkönyv ……….. db szavazóköri jegyzőkönyv összesítése alapján készült.

a)    A választók nyilvántartása

Előző nap 16 óráig a névjegyzékbe felvett választópolgárok száma

A szavazás napján a névjegyzékbe felvett választópolgárok száma

A szavazás napján a névjegyzékből törölt választópolgárok száma

A választópolgárok száma
a névjegyzékben
a szavazás befejezésekor

 

Visszautasított választópolgárok száma

 

Figyelem! Kitöltés után
ellenőrizze le!

D=A+B–C

H=G–F

G=I+J

J=K+L

A

B

C

D

 

E

 

 

 

 

 

 

 

 




b)    Szavazás

Szavazóként megjelentek száma

Urnában lévő szavazólapok száma

Eltérés a szavazóként megjelentek számától
(többlet: + /
hiányzó: –)

F

G

H

 

 

 



c)    Eredmény

Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unió tagjává váljon?

Érvénytelen szavazatok száma

Érvényes szavazatok száma

 

IGEN
szavazatok száma

NEM
szavazatok száma

A népszavazás

I

J

 

K

L

eredménytelen

 

 

 

 

 


eredményes*







A Legfelsőbb Bíróság döntése a kifogásról:
Határozat száma: ...............................................................











* A nem kívánt szöveg törlendő.
''
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás