Nagyecsed Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2003. (V. 30.) önkormányzati rendelete
a lakáshoz jutás helyi támogatásának rendjéről
1Nagyecsed Város Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
A rendelet célja
1. § E rendelet célja, hogy az arra rászoruló családok (személyek) részére e rendeletben meghatározott típusú lakásszerzésükhöz, lakáshelyzetük megoldásához anyagi támogatást nyújtson.
A támogatásban részesíthetők köre
2. § (1) Támogatásban részesíthető az a kérelmező, aki:
a)2 bejelentett lakóhellyel, ill. tartózkodási hellyel rendelkezik, és
b)3 a kérelmező, valamint közeli hozzátartozója, élettársa (a továbbiakban: együttköltözők) egy főre eső nettó jövedelme nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum ötszörösét, és
c) az építendő illetve vásárolandó lakás nagysága nem haladja meg a külön jogszabályban megállapított méltányolható lakásigény mértékét, és
d) nyilatkozik arról, hogy a lakáshoz jutáshoz adható egyéb kedvezmények, támogatások, hitelek mellett az igényelt támogatással együtt a szükséges saját erővel rendelkezik, és
e)4
(2) Támogatás csak Nagyecsed városban megvalósuló olyan lakásépítéshez illetve lakásvásárláshoz nyújtható, amely megfelel a rendelet 3. § (1) bekezdésben foglalt céloknak.
(3)5 Házastársak, élettársak együtt is részesíthetők támogatásban, ha kérelmükben ezt kérik. Ebben az esetben a házastársak, élettársak csak akkor részesíthetők támogatásban, ha a támogatással érintett ingatlanon mindketten és kizárólagosan tulajdoni illetőséget szereznek, kivéve a szülőknek kiskorú gyermekükkel történő közös tulajdonszerzését. A támogatás összege ilyenkor sem haladhatja meg összességében a 4. § (3) bekezdésben meghatározott összeget.
A támogatás felhasználása
3. § (1) A támogatás felhasználható a kérelmező
a) tulajdonába kerülő új, használt vagy értékesítés céljára épített lakás vásárlásához,
b) tulajdonába kerülő lakóház, illetve társasházi lakás építéséhez,
c) tulajdonába kerülő és önálló lakást eredményező
ca) tetőtér beépítéshez
cb) ráépítéshez
cc) nem lakás céljára szolgáló helyiség lakássá átalakításához
cd) tulajdonában lévő lakás legalább egy lakószobával történő bővítéséhez, ha a lakás a bővítést követően a méltányolható lakásigény mértékének felső határát nem haladja meg.
(2) Lakásépítés és bővítés esetén jogerős építési engedély alapján a jogerős használatbavételi engedély kiadásáig, vásárlás esetén pedig adásvételi szerződés alapján a tulajdonjog bejegyzéséig nyújtható be a kérelem.
(3) A támogatás iránti kérelem a (2) bekezdésben foglalt határidőt követően is benyújtható az alábbi feltételek együttes fennállása esetén:
a) a kérelmező a tárgyévet megelőző évben igazolhatóan azért nem részesülhetett támogatásban, mert az ehhez szükséges költségvetési források kimerültek, és
b) a kérelmező a támogatási igényét a tárgyév I. negyedévében ismételten benyújtotta
Ebben az esetben a kérelmet aszerint kell elbírálni, ahogy azt eredetileg – a tárgyévet megelőzően – nyújtották be.
A támogatás formája és mértéke6
4. §7 (1) A támogatás szociális rászorultság alapján adható, melynek formája vissza nem térítendő támogatás.
(2) A támogatás ugyanazon igénylő részére egyszer állapítható meg.
(3)8 A támogatás összege legfeljebb ötszázezer forint.
(4) Az adott évben a támogatás céljára felhasználható előirányzatot a képviselő-testület a költségvetési rendeletében állapítja meg.
(5) A megállapított támogatás folyósítása a 3. § a) pontjában foglalt esetben egy összegben az eladó kezeihez, vagy számlájára történő átutalással történik, kivéve, ha a támogatott a 3.§ -ban meghatározott célok eléréséhez hitelintézeti, vállalati vagy állami kölcsönt, vesz igénybe. Ebben az esetben a rendeletben alapján megállapított támogatást a kölcsönt folyósító részére kell átutalni.
(6) A 3. § b)-d) pontjaiban foglalt esetekben az (5) bekezdésben foglalt módon megállapított támogatás egyösszegű kifizetésének feltétele, hogy az alapozás az I. fokú építésügyi hatóság által igazoltan kész legyen. A támogatás a készültségi fokkal arányosan is kifizethető, ha a támogatást megállapító határozat így rendelkezik, részletekben az alábbiak szerint:
a) a megállapított támogatás 50%-a, ha az alapozás az I. fokú építésügyi hatóság által igazoltan kész,
b) a megállapított támogatás további 50%-a, ha az építmény az I. fokú építésügyi hatóság által igazoltan szerkezetkész állapotban van.
Kizáró okok
5. § Nem adható támogatás:
a) ha a lakás értéke építés és új lakás vásárlása esetén meghaladja a Gazdasági Minisztérium által évente közzétett átlagköltséget, használt lakás vásárlása esetén pedig meghaladja az átlagköltség 60%-át.
b) annak, aki az önkormányzati bérlakásra kedvezménnyel szerez tulajdonjogot,
c) annak, akinek önkormányzati bérlakásra fennállt bérleti joga az 1993. évi LXXVIII. tv. 24. § (1) bekezdés a—d)pontján alapuló felmondás miatt szűnt meg,
d) annak, aki a kérelem benyújtásakor a lakás megszerzése költségeit teljes egészében kiegyenlítette. Magánszemélyektől felvett kölcsön visszafizetésére helyi támogatás nem adható.
e) annak, aki a rendelet 2. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek nem felel meg,
f)9
g) ha a kérelmező a támogatás iránti kérelmet a rendelet 3. § (2) bekezdésben meghatározott határidőn túl nyújtotta be, vagy határidőn túl nyújtotta be, de nem állnak fenn a 3. § (3) bekezdésben foglalt feltételek,
h) ha a vásárolni kívánt lakás állapota az I. fokú építési hatóság véleménye alapján a műszaki előírásoknak nem felel meg,
i) annak, aki a kérelmében olyan valótlan adatot közöl, amely számára jogosulatlan előnyt jelent,
j) annak, aki szülőtől, gyermektől, örökbefogadott, mostoha- vagy nevelt gyermektől, illetve örökbefogadó, mostoha- vagy nevelőszülőtől szerzi meg a lakás tulajdonjogát.
A támogatás igénylésének, elbírálásának rendje
6. § (1)10 A támogatás iránti kérelmet a Nagyecsedi Közös Önkormányzati Hivatalhoz (a továbbiakban: Hivatal) kell benyújtani, az erre a célra rendszeresített nyomtatványon.
(2)11 A kérelemhez mellékelni kell:
a) a 3. § a)pontjában foglalt esetben az adásvételi szerződést, melynek tartalmaznia kell:
aa) a megvásárolni kívánt lakás szobaszámát,a megvásárolni kívánt lakás szobaszámát,
ab) a vételár milyen forrásokból tevődik össze,
ac) nyilatkozatot, hogy az eladó és a vevő egymással nem állnak az 5. § j) pontja szerintinek hozzátartozói kapcsolatban
b)12
c)13
(3)14 Az eljárás során bizonyítékként használatható fel különösen:
a) a 3. § b—d) pontjaiban foglalt esetekben a jogerős építési engedélyt és az I. fokú építésügyi hatóság által kiállított nyilatkozatot, hogy az építendő lakás értéke nem haladja meg az 5. § a) pontjában meghatározott mértéket,
b) a lakás illetve az ingatlan 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap másolatát. Építésnél az építési engedélyezési eljárás során becsatolt tulajdoni lap másolatot el kell fogadni, feltéve, hogy az 3 hónapnál nem régebbi,
c)15 a kérelmező illetve a vele együttköltözők nettó jövedelmét igazoló okiratokat, nyilatkozatot az egyéb forrásból származó nettó jövedelemről,
(4)16 A támogatás odaítéléséről, annak formájáról, mértékéről a Szociális és Egészségügyi bizottság javaslata alapján a képviselő-testület dönt.
A támogatásra vonatkozó szerződés17
7. § (1)18 A döntés után az érdekelteket 8 napon belül a Hivatal értesíti, és felhívja a megállapodás megkötésére. A megállapodást az önkormányzat képviseletében a polgármester írja alá.
(2)19 A megállapodásban rögzíteni kell:
a) a kedvezményezett személyi adatait,
b) a vásárolandó vagy az építendő lakás adatait,
c) a támogatás jogcímét, formáját, mértékét,
d) azt, hogy a támogatott feltétlen hozzájárulását adja ahhoz, hogy az ingatlannyilvántartásban az önkormányzat javára a támogatás megállapításától számított 3 évig elidegenítési tilalom kerüljön bejegyzésre.
e) a szerződésszegés eseteit, és annak jogkövetkezményeit.
(3)20 A megállapodás mindkét fél részéről történő aláírását követően a Hivatal a támogatás kifizetése vagy átutalása iránt intézkedik az azt követő 15 napon belül, hogy a 4. § (5) bekezdésben foglaltak igazolása megtörtént.
(4)21 A Hivatal a támogatásokról nyilvántartást vezet.
8. §22
A támogatás visszafizetésének esetei
9. § (1)23 A támogatás visszafizetése a Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten egyösszegben esedékessé válik, ha támogatásban részesített:
a) a támogatás összegét a szerződésben rögzített céltól eltérően használta fel,
b) a támogatással érintett lakásra vonatkozó tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzéséről a lakásvásárlási támogatás felvételét követő 3 hónapon belül nem gondoskodott,
c) a támogatással vásárolt, épített lakást 3 éven belül elidegeníti,
d) a lakás építését a jogerős építési engedély érvényességi idején belül nem kezdi meg, attól engedély nélkül eltér, továbbá ha 3 éven belül nem kap használatbavételi engedélyt,
e) a lakást egészben nem lakás céljára hasznosítja, használja, vagy nem maga használja,
f) az eljárás során olyan valótlan tényeket, adatokat közölt, vagy valós adatokat, tények elhallgatott, amelyek az eljárást érdemben befolyásolta.
(2)24 A Hivatal a támogatás visszafizetésének előírásával egyidejűleg a behajtás iránt is intézkedik.
Értelmező rendelkezések
10. §25
Záró rendelkezések
12. § (1) E rendelet kihirdetése napján lép hatályba, mellyel egyidejűleg a lakásügyekről szóló 9/1991.(VII.12.)KT. számú, valamint az azt módosító 5/1992.(III.16.) KT. sz., 16/1992.(X.02.)KT. sz., 3/1994.(II.07.) KT. sz., 3/1995.(I.30.) KT. sz., 3/1998.(II.21.) KT. sz., 13/2000. (IV.19.) KT. sz., 16/2001.(VI.27.) KT. sz. és 6/2002.(IV.19.) KT. sz. rendeletek hatályukat vesztik.
(2) Rendelkezéseit első alkalommal a hatálybalépése után benyújtott kérelmek elbírálásánál kell alkalmazni.
(3) A korábbi helyi támogatásra vonatkozó szabályzatok, ill. rendeletek alapján odaítélt támogatással kapcsolatos ügyekben a szerződés, ill. megállapodás megkötésekor érvényben lévő szabályok az irányadók.
A bevezető rész a 4/2021. (II.26.) Ör. 1.§-ával megállapított szöveg.
A 2.§ (1) bekezdés a) pontja a 8/2006. (III.23.) Ör. 1.§-a szerint módosított szöveg.
A 2.§ (1) bekezdés b) pontja a 4/2021. (II.26.) Ör. 2.§-a szerint módosított szöveg.
A 2. § (1) bekezdés e) pontját a Nagyecsed Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2026. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 8. § a) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. § (3) bekezdése a Nagyecsed Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2026. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
Az „A támogatás formája és mértéke” alcím címe a Nagyecsed Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2026. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
A 4. § a Nagyecsed Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2026. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.
A 4.§ (3) bekezdése a 11/2015. (VIII.10.) Ör. 1.§-a szerint módosított szöveg.
Az 5.§ f) pontját a 4/2021. (II.26.) Ör. 4.§ a) pontja hatályon kívül helyezte.
A 6.§ (1) bekezdése a 16/2019. (XII.13.) Ör. 23.§-a szerint módosított szöveg.
A 6.§ (2) bekezdése a 22/2005. (X.28.) Ör. 1.§ (1) bekezdése szerint módosított szöveg.
A 6. § (2) bekezdés b) pontját a Nagyecsed Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2026. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 8. § b) pontja hatályon kívül helyezte.
A 6.§ (2) bekezdés c) pontját a 4/2021. (II.26.) Ör. 4.§ b) pontja hatályon kívül helyezte.
A 6.§ (3) bekezdése a 22/2005. (X.28.) Ör. 1.§ (2) bekezdése szerint módosított szöveg.
A 6. § (3) bekezdés c) pontja a Nagyecsed Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2026. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg.
A 6.§ (4) bekezdése a 22/2005. (X.28.) Ör. 1.§ (2) bekezdésével megállapított szöveg.
Az „A támogatásra vonatkozó szerződés” alcím címe a Nagyecsed Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2026. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.
A 7.§ (1) bekezdése a 16/2019. (XII.13.) Ör. 24.§-a szerint módosított szöveg.
A 7. § (2) bekezdése a Nagyecsed Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2026. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 6. §-ával megállapított szöveg.
A 7.§ (3) bekezdése a 16/2019. (XII.13.) Ör. 25.§-a szerint módosított szöveg. A 7. § (3) bekezdése a Nagyecsed Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2026. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 6. §-ával megállapított szöveg.
A 7. § (4) bekezdése a Nagyecsed Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2026. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 6. §-ával megállapított szöveg.
Az „A támogatás illetve kölcsön visszafizetésének felfüggesztése, elengedése” alcímet (8. §-t) a Nagyecsed Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2026. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 8. § c) pontja hatályon kívül helyezte.
A 9. § (1) bekezdése a Nagyecsed Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2026. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 7. §-ával megállapított szöveg.
A 9.§ (2) bekezdése a 16/2019. (XII.13.) Ör. 26.§-a szerint módosított szöveg. A 9. § (2) bekezdése a Nagyecsed Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2026. (IX. 21.) önkormányzati rendelete 7. §-ával megállapított szöveg.
A 10.§-t a 4/2021. (II.26.) Ör. 4.§ c) pontja hatályon kívül helyezte.