135/2003. (VIII. 29.) Korm. rendelet
az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalról
A Kormány a lakás- és építésügyhöz fűződő össztársadalmi érdekek jelentőségét szem előtt tartva, a szakterületek egységes kormányzati irányításának és intézményrendszere korszerűsítésének érdekében az alábbiakat rendeli el:
1. § A Kormány lakás- és építésügyi feladatai egységes kormányzati végrehajtására és az építésügyi hatósági intézményrendszer hatékonyabb irányítására és működtetésére önálló központi hivatalként Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalt hoz létre.
Az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal jogállása
2. § (1) Az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) a belügyminiszter felügyelete és irányítása alatt álló, önálló jogi személyiséggel rendelkező, országos hatáskörű, államigazgatási szerv, amely a gazdálkodás megszervezésének módjára tekintettel részben önállóan gazdálkodó, az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából teljes jogkörrel rendelkező központi költségvetési szerv.
(2) A belügyminiszter lakás- és építésügyi feladatait a Hivatal útján látja el, a Hivatal feladat- és hatásköre nem érinti más szervek jogszabályban meghatározott feladat- és hatáskörét, továbbá a sajátos építményfajtákra vonatkozó feladat- és hatásköröket.
(3) Költségvetése a Belügyminisztérium költségvetési fejezetében a Belügyminisztérium igazgatása címen belül önálló alcímként szerepel.
A Hivatal feladatai
3. § A Hivatal előterjeszti a belügyminiszter számára a lakás- és építésügy átfogó stratégiájára vonatkozó javaslatot, a rövid, közép- és hosszú távú célokra javaslatot tesz, elemzi a célok elérését biztosító gazdasági, műszaki, jogi változásokat és szükséges szabályozásokat, és ezek eredményeire alapozva javaslatot tesz a lakás- és építésügy egységes kormányzati irányítása és intézményrendszerének hatékony átalakítása érdekében szükséges jogi és szervezeti rendszer változtatására, elősegíti a lakáshoz jutás, a lakásépítés és -fenntartás, valamint az építészeti és környezetkultúra fejlődését, továbbá az akadálymentes és biztonságos épített környezet megteremtésével összefüggő feladatok megvalósítását.
4. § A Hivatal lakáspolitikával kapcsolatos feladatkörében a belügyminiszter számára:
a) előkészíti a szabályozási koncepciókat és a jogszabályok szakmai tervezeteit;
b) figyelemmel kíséri és vizsgálja a szakterületet érintő döntések társadalmi és gazdasági hatásait;
c) javaslatokat tesz a lakástámogatási rendszerek kialakítására
d) kezeli a lakáspályázatokra biztosított, a feladatkörébe tartozó központi költségvetési előirányzatokat
e) irányítja a különböző programokra benyújtott pályázatok elbírálásának előkészítését, közreműködik a döntés-előkészítési folyamatban, javaslatokat tesz a pályázati rendszer továbbfejlesztésére
f) kidolgozza – a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium közreműködésével – a fiatalok önálló lakáshoz jutását elősegítő koncepciót és cselekvési tervet
g) javaslatot tesz az ingatlanközvetítés-értékbecslés, a társasházkezelés és az ingatlankezelés szakképzések szakmai és vizsgáztatási követelményrendszerének jogszabályi kialakítására, figyelemmel kíséri a hatályosulásukat, javaslatokat dolgoz ki a szükséges módosításokra
h) javaslatokat tesz az egységes közigazgatási informatikai rendszerhez kapcsolódóan, a lakáspolitikai informatikai rendszer kialakítására és működtetésére.
5. § (1) A Hivatal – ideértve a településrendezést is – előkészíti a belügyminiszter számára az építésüggyel kapcsolatos jogszabályok szakmai tervezeteit.
(2) A Hivatal szakmai irányítási és felügyeleti jogkört gyakorol az építésügyhöz tartozó szakterületeken: építészeti-műszaki tervezés, településrendezés, építésügyi hatósági tevékenység, építőipari kivitelezés és építésfelügyelet, továbbá:
a) ellátja a külön jogszabályban meghatározott szakmai önkormányzatok (kamarák) szakmai felügyeletét;
b) működteti a külön jogszabályokban meghatározott településrendezési, illetve építészeti-műszaki tervtanácsokat;
c) javaslatot tesz az építési, műszaki, tervezési tevékenységek gyakorlásának szakmai feltételeire;
d) javaslatot tesz az építés-kivitelezés és ellenőrzés ágazati szakképzésére, szabályozásának kereteire, irányítja és ellenőrzi a hatósági képzést és vizsgáztatást, gondoskodik a feladatellátás minőségbiztosításáról;
e) együttműködik a szakterülethez kapcsolódó képzést folytató felsőoktatási intézményekkel, és támogatja az alapképzési, a szakirányú továbbképzési és felsőfokú szakképzési programok kidolgozását, megvalósítását.
(3) A Hivatal településrendezési feladatkörében véleményezi az önkormányzatok településrendezési szabályzatait, rendezési terveit, támogatja az önkormányzatok településrendezési tevékenységét.
(4) A Hivatal hatósági és ellenőrzési feladatkörében:
a) végzi a hatáskörébe tartozó építésügyi hatóságok szakmai irányítását és ellenőrzését, rendszeresen vizsgálja ezek jogalkalmazási tevékenységét
b) ellátja a hatáskörébe utalt hatósági engedélyezési, jogorvoslati, szakhatósági és ellenőrzési feladatokat.
(5) A Hivatal feladatai az építőipari kivitelezés és az építésfelügyelet területén:
a) ellátja a hatáskörébe utalt építésfelügyeleti hatósági feladatokat;
b) közreműködik a megyei és a fővárosi közigazgatási hivatalok építésfelügyeleti és jogalkalmazási tevékenységének ellenőrzésében;
c) egyetértési jogot gyakorol az Építőipari Műszaki Engedélyek (ÉME) kidolgozására jogosult szervezet kijelölésénél, valamint közreműködik az építési termékek és felvonók megfelelőségét vizsgáló tanúsító és ellenőrző szervezetek kijelölési eljárásában
d) javaslatot tesz – a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal egyetértésben – a felvonók és mozgólépcsők létesítésére és működtetésére vonatkozó szabályokra, és kijelöli a biztonságtechnikai felülvizsgálatra jogosult szervezeteket, gondoskodik ezek szakmai felügyeletéről, továbbá az országos nyilvántartás vezetéséről
e) ellátja a hatáskörébe utalt minőségügyi, termékbiztonsági, tanúsítási, minőségbiztosítási, hatósági felügyeleti feladatokat, az áruk és szolgáltatások biztonságára vonatkozó szabályozási feladatokat, közreműködik a nemzeti szabványok kidolgozásában, továbbá a nemzetközi és az európai kötelezettségeken alapuló, a nemzeti szabványosítással és akkreditálással kapcsolatos jogszabály-előkészítő munkában.
(6) A Hivatal építészeti kultúrához kapcsolódó feladatkörében:
a) elősegíti és támogatja az építészeti és építési kultúra fejlesztését, védelmét, az értékes hagyományok megőrzését, a helyi építészeti örökség megóvásával kapcsolatos feladatokat, a korszerű műszaki és tervezési megoldások elterjesztését;
b) javaslatot tesz a miniszteri szintű építészeti díjak (Ybl Miklós-díj, Kós Károly-díj, Pro Architectura-díj) adományozására, illetve új szakmai kitüntetések alapítására;
c) elősegíti pályázatok kiírásával az építésügy körébe tartozó tevékenységek magas színvonalú ellátását;
d) szakmai és az építészeti kultúrát népszerűsítő kiadványokat készíttet, kiállításokat szervez;
e) közreműködik a kiemelkedő építészeti és régészeti emlékek országos védetté nyilvánításában, illetve a védettség megszüntetésében.
(7) A Hivatal egyes, jogszabályban meghatározott feladatait a területi főépítészek útján látja el. A területi főépítészi irodák jogállásáról, szervezetéről, hatásköréről külön jogszabály rendelkezik.
6. § (1) A Hivatal a lakás- és építésügy gazdaságélénkítő szerepének erősítésére és az építő- és építőanyag-ipar nemzetközi versenyképességének javítása érdekében építésgazdasági feladatkörében javaslatokat dolgoz ki a rövid, közép- és hosszú távú célok kialakítására, és a jogi, műszaki, gazdasági változások elemzése alapján javaslatokat tesz a szükséges szabályozások és programok kialakítására.
(2) A Hivatal javaslatot tesz:
a) az energia- és anyagtakarékos építési hulladékot újrahasznosító környezetbarát építés feladataival összefüggő
b) az épületek energiaellátásával, az épületgépészettel, épületvillamossággal kapcsolatos
c) az időszaki és rendkívüli helyzetből adódó (pl. ár-, belvíz, martinsalak, azbesztmentesítés)
d) az építőipart, építőanyag-ipart érintő állami támogatások, pályázatok kiírásával, lebonyolításával kapcsolatos feladatok ellátására, valamint módszertani útmutatót ad ki az
új építés-műszaki megoldásokra.
(3) Az építőipar, építőanyag-ipar szakterületen közreműködik:
a) az állami tulajdonú (tulajdonrészű) építőipari, építőanyag-ipari vállalkozások tulajdonosi intézkedéseinek és döntéseinek előkészítésében
b) az egységes közigazgatási informatikai rendszerhez kapcsolódóan, az ágazati informatikai rendszer kialakításában és működtetésében
c) a szakterület kiemelkedő művelését végzők szakmai elismerésére (miniszteri elismerő oklevél, kitüntetések stb.) vonatkozó javaslatok kialakításában.
7. § A Hivatal szakmai szervezetekkel és az Európai Uniós csatlakozással kapcsolatos feladatkörében:
a) végzi az EU forrásokkal kapcsolatos ágazati feladatok koordinálását
b) közvetlen kapcsolatot tart fenn a szakterületein tevékenykedő érdekképviseleti szervekkel, hazai és nemzetközi szakmai és társadalmi szervezetekkel, kamarákkal, oktatási-kutatási és fejlesztési szervezetekkel, közhasznú és egyéb alapítványokkal.
8. § A Hivatal közreműködik a közhasznú társaságok, alapítványok tevékenységével kapcsolatos tulajdonosi, illetve alapítói döntéseket megalapozó előterjesztések előkészítésében, valamint a kapcsolódó szakmai irányítási, felügyeleti feladatok ellátásában.
A Hivatal szervezete, irányítása és felügyelete
9. § (1) A Hivatalt elnök vezeti.
(2) Az elnököt a közigazgatási államtitkár javaslatára a belügyminiszter nevezi ki, illetve menti fel. A kinevezés határozatlan időre szól.
(3) Az elnök felett a munkáltatói jogkört – a kinevezés és a felmentés esetét kivéve – a közigazgatási államtitkár gyakorolja.
10. § A Hivatal elnökévé szakirányú, felsőfokú végzettségű, legalább 5 éves közigazgatási gyakorlattal, kiemelkedő szakmai tekintéllyel rendelkező személy nevezhető ki.
11. § A Hivatal alkalmazottai közszolgálati jogviszonyban állnak, rájuk a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
12. § A Hivatal működésével kapcsolatban a belügyminiszter:
a) jóváhagyja a Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát
b) jóváhagyja a Hivatal éves munkaprogramját, költségvetését, beszámolóját
c) ellenőrzi és beszámoltatja a Hivatal vezetőjét.
Záró rendelkezés
13. § Ez a rendelet 2003. szeptember 1-jén lép hatályba.
Dr. Medgyessy Péter s. k.,
miniszterelnök