23/2003. (VI. 26.) IM rendelet
a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról szóló 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet módosításáról1
2003.07.19.
,,(2) Az értesítőlap pontos és haladéktalan kiállításáért a tanács elnöke, illetőleg az egyesbíró (a továbbiakban együtt: a tanács elnöke) felelős. Az értesítőlapot a tanács elnöke, vagy a bírósági ügyintéző írja alá, és a bíróság bélyegzőjével látja el. A bírósági ügyintéző az értesítőlapra bírói rendelvényt nem vezethet. Az iratboríték belső oldalán az igazságügyi alkalmazott feljegyzi, hogy melyik terheltről, milyen értesítőlapot állítottak ki. Az értesítőlapok átvételét a kezelőiroda vezetője a feljegyzés mellett, az aláírásával és az átvétel időpontjának megjelölésével igazolja.''
(A büntető határozatról kiállított értesítőlap tartalmazza)
,,c) a kiszabott büntetést számmal és betűvel kiírva, az alkalmazott intézkedést, illetőleg a rendbírságot, az előzetes fogvatartás, illetőleg a házi őrizet beszámítását (Btk. 99. §), a járművezetéstől eltiltásba beszámítható időre vonatkozó rendelkezést, továbbá azokat a végrehajtáshoz szükséges adatokat, amelyeknek az értesítőlapon való feltüntetését jogszabály elrendeli,''
,,(6) Ha perújítás, felülvizsgálat, törvényesség érdekében emelt jogorvoslat, illetőleg jogegységi eljárás (a továbbiakban együtt: rendkívüli jogorvoslat) folytán a bíróság az elítéltet felmenti, a kényszergyógykezelést mellőzi, illetőleg az eljárást megszünteti, az erről szóló határozat jogerős és végrehajthatósági záradékkal ellátott kiadmányát valamennyi, a végrehajtásban érintett hatóságnak, szervnek, szervezetnek meg kell küldeni, amelyek korábban a végrehajtás foganatosítására értesítőlapot (határozatot) kaptak. A Legfelsőbb Bíróság határozatának megküldéséről az alapügyben eljárt első fokú bíróság gondoskodik.''
,,(7) A (6) bekezdésben szabályozott estekben, ha a terhelt fogva van, a bíróság határozatának meghozatalával egyidejűleg értesítőlapot állít ki a szabadítás, illetőleg elbocsátás iránt. Ha a terheltet előállították, a tanács elnöke az értesítőlapot és a határozat rendelkező részének jogerős és végrehajthatósági záradékkal ellátott két kiadmányát, az előállítást foganatosító büntetés-végrehajtási őrnek (a továbbiakban: bv. őr), illetőleg rendőrnek adja át. Ha a terhelt előállítására nem került sor az értesítőlapot telefaxon meg kell küldeni a fogvatartást foganatosító szervnek, és azt rövid úton is meg kell erősíteni. A bíróság a továbbiakban a 11. § értelemszerű alkalmazásával jár el.''
,,(9) Ha perújítás, illetőleg felülvizsgálat folytán indult eljárásban a bíróság az alapügyben hozott bármely rendelkezés végrehajtását felfüggeszti, vagy félbeszakítja [Be. 399. § (1) bek., 421. §], erről – határozatának megküldésével – haladéktalanul értesíti az illetékes büntetés-végrehajtási csoportot, bírósági gazdasági hivatalt, bűnjelkezelőt, vagyonelkobzás esetén a megyei (fővárosi) bírósági végrehajtói irodát, közérdekű munka, illetőleg pártfogó felügyelet esetén a Pártfogó Felügyelői Szolgálat megyei (fővárosi) hivatalát (a továbbiakban: pártfogó felügyelői hivatal). (10) Ha a Legfelsőbb Bíróság, illetőleg az ítélőtábla a felülvizsgálati eljárás során (Be. 414. §) a fogva lévő terhelttel szembeni jogerős ügydöntő határozatot hatályon kívül helyezi, de a terhelt előzetes letartóztatását, illetőleg ideiglenes kényszergyógykezelését rendeli el [Be. 426. § (4) bek.], a tanács elnöke az előzetes letartóztatásról, illetőleg az ideiglenes kényszergyógykezelésről kiállított értesítőlapot a terheltet előállító bv. őrnek, illetőleg rendőrnek adja át, ha a kényszergyógykezelés alatt álló terhelt előállítására állapotánál fogva nem került sor, az IMEI-nek küldi meg.''
(a bv. előadó önállóan tesz kisebb jelentőségű, nem érdemi intézkedéseket, így különösen)
,,a) a bírósági értesítőlapokat és határozatokat megküldi a bv. intézetnek, a pártfogó felügyelői hivatalnak, vagy más szervnek,''
(A szabadságvesztés végrehajtására vonatkozó értesítőlap kiállítása, illetőleg bírói rendelvény adása előtt a bíróság vizsgálja, hogy)
,,b) az elítélt nem töltötte-e ki az előzetes fogvatartásban, illetőleg házi őrizetben eltöltött idővel a kiszabott szabadságvesztést,
c) az elítélt nem töltött-e előzetes fogvatartásban, illetőleg házi őrizetben annyi időt, hogy feltételes szabadságra bocsátására kerülhet sor.''
[(2) A bíróság a jogerős határozatáról kiállított értesítőlapon a 3. §-ban foglaltakon túlmenően feltünteti]
,,c) az előzetes fogvatartás, illetőleg a házi őrizet beszámítására vonatkozó rendelkezést és az ítélet kihirdetése után az ítélet jogerőre emelkedéséig előzetes letartóztatásban, illetőleg házi őrizetben töltött időt,''
(A bíróság a jogerős határozatáról kiállított értesítőlapon a 3. §-ban foglaltakon túlmenően feltünteti)
,,f) ha olyan terheltet ítélt szabadságvesztésre, aki pártfogó felügyelet alatt áll (Btk. 82. §, 119. §), annak közlésével, hogy a pártfogó felügyeletet melyik pártfogó felügyelői hivatal hajtja végre,''
(A bíróság a jogerős határozatáról kiállított értesítőlapon a 3. §-ban foglaltakon túlmenően feltünteti)
,,j) ha a büntetőeljárásban – amelyben a szabadságvesztést kiszabták – óvadék letételére került sor, az óvadék elfogadása tárgyában jogerős határozatot hozó bíróság megjelölésével.''
,,(4) Ha a bíróság a szabadlábon lévő terhelttel szemben a szabadságvesztés azonnali foganatba vételét [Be. 596. § (1) bek.], illetőleg a szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására irányuló intézkedést [Be. 596. § (3)–(4) bek.] rendeli el, ezt a tanács elnöke – az intézkedés ellenőrzésére jogosult rendőrség megjelölésével – az értesítőlap megjegyzés rovatában feltünteti.''
,,Ha az elítélt az ítélet jogerőre emelkedésekor előzetes letartóztatásban van, de az előzetes fogvatartásban, illetőleg házi őrizetben eltöltött időre figyelemmel feltételes szabadságra lenne bocsátható, a tanács elnöke ezt a körülményt az értesítőlap ,,Megjegyzés'' rovatában feltünteti.''
,,Ha az elítélt szabadlábon van, és előzetes fogvatartásban, illetőleg házi őrizetben annyi időt töltött, hogy feltételes szabadságra bocsátható, a tanács elnöke ezt a körülményt az értesítőlap ,,Megjegyzés'' rovatában feltünteti.''
,,A szabadságvesztést kiszabó jogerős ítéletről az értesítőlapot akkor is ki kell állítani, ha az elítélt által előzetes fogvatartásban, illetőleg házi őrizetben eltöltött idővel a bíróság a szabadságvesztést teljes egészében kitöltöttnek vette.''
,,(6) Ha a bíróság az értesítőlap ,,Megjegyzés'' rovatában azt tünteti fel, hogy az előzetes fogvatartásban, illetőleg házi őrizetben eltöltött időre figyelemmel a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéről való döntés esedékessé vált, az elítélt feltételes szabadságra bocsátásáról soron kívül határozni kell, ennek érdekében a bv. intézet haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket.''
,,(3) A kezelőiroda a bírói utasítás alapján az értesítőlappal együtt – kivételes esetben pótlólag – átadja, illetve megküldi a bv. csoportnak az ítélet jogerős és végrehajthatósági záradékkal ellátott két kiadmányát, az elítélt személyről készült pártfogó felügyelői véleményt, valamint az elítélt személy mentális és testi állapotáról (elmeállapotáról, alkoholizmusáról, kábítószer-fogyasztásáról, egészségi állapotáról stb.) készült szakvélemény másodpéldányát vagy fénymásolatát, továbbá fiatalkorú elítélt esetében a környezettanulmányt (pártfogó felügyelői véleményt), és – ha ezek az iratok a bíróság rendelkezésére állnak – az iskolai bizonyítvány, az iskolai vagy munkahelyi jellemzés, a szakvélemény és az orvosi bizonyítvány másodpéldányát vagy fénymásolatát.''
9. § A Rendelet 14. §-a, és az azt megelőző alcím helyébe a következő alcím és rendelkezés lép:
A megyei bíróság, az ítélőtábla, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság előtt jogerőre emelkedett ítélet''
14. § ,,(1) Ha a végrehajtandó szabadságvesztést kiszabó ítélet a megyei bíróság első-, illetőleg másodfokú eljárásában emelkedett jogerőre, és az elítélt szabadlábon van, a bíróság a kiállított értesítőlapot a 2. § (2) bekezdésében foglaltak szerint eljárva közvetlenül a bv. csoportnak adja át. (2) Az értesítőlap átvételének tényét és idejét a bv. előadó aláírásával igazolja, és feltünteti a szabadságvesztés előírási tételszámát.''
,,(1) Ha a végrehajtandó szabadságvesztést kiszabó ítélet az ítélőtábla, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság előtt emelkedett jogerőre, és az elítélt szabadlábon van, a tanács elnöke a 11. § (1) bekezdése szerint jár el.''
16. § ,,Az ítélet-(határozat-) kiadmány és az egyéb iratok megküldésére a 12. § (3) bekezdésében, továbbá a 13. § (6) bekezdésben meghatározott szabályokat, a szabadságvesztés előírási tételszámának feljegyzésére pedig a 13. § (3) bekezdésében foglaltakat megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha az ítéletet (határozatot) a megyei bíróság, az ítélőtábla, illetve a Legfelsőbb Bíróság hozta.''
,,(5) Végrehajtandó szabadságvesztés esetén az a bíróság, amely az előzetes fogvatartás, illetőleg a házi őrizet beszámításáról utólag határoz (Be. 576. §), az erről kiállított értesítőlapot és a jogerős határozat két kiadmányát a bv. csoport útján – gyűjtőjegyzék nélkül – haladéktalanul megküldi az elítéltet fogva tartó bv. intézetnek.''
,,(7) Ha az előzetes fogvatartás, illetőleg a házi őrizet utólagos beszámítása folytán az elítélt feltételes szabadságra lenne bocsátható, a 10. § (6) bekezdésében foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.''
,,(5) Ha a szabadságvesztésről szóló értesítőlapot az ítélőtábla, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság küldte meg a bv. csoportnak, a bv. előadó a szabadságvesztés végrehajtási ügy előírási tételszámát átiratban közli az első fokú bírósággal.''
(Az értesítőlap és a rendelkezésre álló egyéb iratok alapján a bv. bíró megvizsgálja, hogy)
,,b) az elítélt az előzetes fogvatartásban, illetőleg házi őrizetben töltött idővel kitöltötte-e a szabadságvesztést,
c) az előzetes fogvatartásban, illetőleg házi őrizetben töltött idő figyelembevételével sor kerülhet-e az elítélt feltételes szabadságra bocsátására,''
35. § ,,(1) Ha az elítélt az előzetes fogvatartásban, illetőleg házi őrizetben töltött idővel kitöltötte a jogerősen kiszabott szabadságvesztést, a szabadságvesztésről kiállított értesítőlapra a bv. bíró nem vezet rendelvényt. (2) A bv. bíró az értesítőlapot, a határozatkiadmányokat és az egyéb iratokat annak a bv. intézetnek küldi meg, amely az elítéltet az előzetes fogvatartásból elbocsátotta, illetőleg amely a házi őrizetet megelőzően a fogvatartást foganatosította. Ha az elítélt az előzetes letartóztatást rendőrségi fogdán, illetőleg a fiatalkorúak javítóintézetében töltötte, az értesítőlapot a szabadságvesztés foganatba vételére egyébként kijelölt bv. intézetnek kell megküldeni.
(3) Ha az elítélt a jogerősen kiszabott szabadságvesztést a házi őrizetben töltött idővel töltötte ki, a bv. bíró az értesítőlapot, a határozat kiadmányokat és az egyéb iratokat a terhelt házi őrizet céljára kijelölt lakásának helye szerint illetékes bv. csoport területén lévő megyei (fővárosi) bv. intézetnek küldi meg.''
,,(1) Ha a bv. bíró azt észleli, hogy az elítélt annyi időt töltött előzetes fogvatartásban, illetőleg házi őrizetben, hogy feltételes szabadságra bocsátása esedékes, az értesítőlapra nem vezet bírói rendelvényt, és a bv. intézetet felhívja, hogy a feltételes szabadságra bocsátásra vonatkozó intézkedést soron kívül tegye meg. Ha az előzetes letartóztatást nem a bv. intézetben foganatosították, illetőleg az elítélt kizárólag házi őrizetben volt, a bv. bíró a bv. intézet megkeresését mellőzi, és a továbbiakban a 40. § (2)–(4) bekezdésében foglaltak szerint jár el.''
,,(3) Ha a bíróság a 4. § (9) bekezdése szerint a szabadságvesztés félbeszakításról értesíti a bv. csoportot, a bv. előadó ezt haladéktalanul, írásban közli a szabadságvesztést végrehajtó bv. intézettel.''
40. § ,,(1) A feltételes szabadságra bocsátásról soron kívül kell határozni, ha az előzetes fogvatartásban, illetőleg házi őrizetben töltött időre figyelemmel az elítélt az ítélet jogerőre emelkedésekor feltételes szabadságra lenne bocsátható. (2) A bv. bíró a meghallgatás időpontjáról a bv. intézetet, ha a terhelt szabadlábon van, a terheltet, illetőleg ha fiatalkorú, törvényes képviselőjét, az ügyészt, továbbá ha a pártfogó felügyelő meghallgatása szükséges, a pártfogó felügyelőt értesíti.
,,Ebben az esetben a bv. bíró elrendelheti pártfogó felügyelői vélemény beszerzését.''
48. § ,,Ha a bv. bíró, illetőleg a másodfokú bíróság az elítélt feltételes szabadságát megszünteti, vagy a szabadságvesztés ideiglenes foganatba vételét rendeli el, a végzését megküldi annak a pártfogó felügyelői hivatalnak, amely az elítélt pártfogó felügyeletét végrehajtotta.''
53. § ,,A közérdekű munkát kiszabó jogerős ítéletről kiállított értesítőlapon a bíróság feltünteti, hogy az eljárás során készült-e pártfogó felügyelői vélemény; ha nem készült, feltünteti az elítélt iskolai végzettségét, szakképzettségét, továbbá a munkaképességét érintő ismert egyéb adatokat is, valamint az elítélt arra irányuló kérelmét, hogy a büntetést a tartózkodási helyén hajtsák végre.''
54. § ,,Ha a közérdekű munkát kiszabó ítélet a helyi bíróság előtt emelkedik jogerőre, a tanács elnöke a 11. § értelemszerű alkalmazásával jár el.''
22. § A Rendelet 59. §-a, és az azt megelőző alcím helyébe a következő alcím és rendelkezés lép:
Az ítélőtábla, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság előtt jogerőre emelkedett ítélet''
59. § ,,(1) Ha a közérdekű munkát kiszabó ítélet az ítélőtábla, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság előtt emelkedik jogerőre, az értesítőlap kiállítása, átadása, átvétele és megküldése tekintetében az ítélőtábla az 56. §, az 57. § (1) bekezdése és az 58. § (2) bekezdése szerint jár el. (2) A továbbiakban az ítélőtábla, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság határozatának végrehajtásáról gondoskodó bíróság az 58. §-ban írtak szerint intézkedik.
,,(2) Ha az értesítőlapot más megyei bíróság, az ítélőtábla, vagy a Legfelsőbb Bíróság küldte meg a bv. csoportnak, a bv. előadó az előírási tételszámot közli az első fokon eljárt bírósággal.''
,,(1) Az értesítőlap és a rendelkezésre álló egyéb iratok alapján a bv. bíró megvizsgálja, hogy nincs-e a közérdekű munka végrehajtását kizáró ok [Btk. 66. § és Bv. tvr. 66. § (3) bek. a)–c) pontja], illetőleg a beszámítás folytán az elítélt az előzetes fogvatartásban, illetőleg házi őrizetben töltött idővel nem töltötte-e ki a közérdekű munka tartamát, továbbá azt, hogy az alapügyben eljáró bíróság engedélyezett-e halasztást a közérdekű munka végrehajtására. (2) A bv. bíró a közérdekű munkára ítélésről szóló értesítőlapot és egyéb iratokat megküldi a bíróság székhelye szerint illetékes pártfogó felügyelői hivatalnak azzal, hogy a közérdekű munka végrehajtására szolgáló munkahelyre vonatkozóan harminc napon belül készítsen pártfogó felügyelői véleményt, amelyhez csatolni kell a (4) bekezdésben írt feljegyzést és jegyzőkönyvet. (3) A bv. előadó és a pártfogó felügyelői hivatal nyilvántartást vezet azokról az intézményekről és gazdálkodó szervezetekről, amelyek közérdekű munkára elítéltek munkáját igénylik (a továbbiakban: munkahely).
(4) A pártfogó felügyelő a kiválasztott munkahellyel egyezteti, hogy mely időponttól, milyen közérdekű munkára van igénye. A munkahely nyilatkozatáról a pártfogó felügyelő feljegyzést készít. A pártfogó felügyelő – a szükséghez képest – az elítéltet meghallgatja a tartózkodási helye, a munkahelye, az egészségi állapota és szakképzettsége tekintetében. Az elítélt meghallgatásáról a pártfogó felügyelő jegyzőkönyvet készít.
(5) A bv. bíró – ha meghallgatást tart – a pártfogó felügyelő javaslatától számított nyolc napon belül kitűzi a meghallgatást, és harminc napon belül kijelöli a közérdekű munka végrehajtására szolgáló munkahelyet. A meghallgatásra az elítéltet megidézi, és arról az ügyészt értesíti.
(6) A bv. bíró a munkahely kijelöléséről szóló végzését megküldi az elítéltnek, az első fokon eljárt bíróságnak, az ügyésznek, és a pártfogó felügyelőnek.''
,,b) végzésében közli a közérdekű munkára ítélést, a munkahelynek megküldi a munkahely kijelöléséről szóló végzést, tájékoztatja a kiszabott közérdekű munka tartamáról, továbbá arról, hogy az elítélt mikor köteles a büntetést megkezdeni,''
,,A pártfogó felügyelő javasolhatja a lakcímfigyelés, a körözés, illetőleg az elfogatóparancs visszavonását, ha ezen intézkedések megszüntetésének okát észleli.''
67. § ,,Ha a büntetések és intézkedések végrehajtása során a Pártfogó Felügyelői Szolgálatra háruló feladatokról szóló külön jogszabály rendelkezése szerint a közérdekű munka véghajtásának félbeszakítására kerülhet sor, a bv. bíró, ha az elítéltet más ügyben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, a közérdekű munka végrehajtását a szabadságvesztés végrehajtásának befejezéséig, ha az elítélt sorkatonai szolgálatra vonul be, illetőleg gyermekgondozási díjban vagy segélyben részesül, a Bv. tvr. 66. §-ának (1) bekezdésében meghatározott ideig félbeszakítja.''
,,(1) Ha a bv. bíró a közérdekű munka végrehajtását félbeszakította, erről értesíti a munkahelyet, az elítéltet és azt a pártfogó felügyelői hivatalt, amely a közérdekű munka végrehajtását ellenőrzi.''
69. § ,,(1) A közérdekű munka végrehajtására új munkahely kijelöléséről a bv. bíró az ügyész indítványára, a pártfogó felügyelői vélemény alapján, illetőleg a kijelölt munkahely vagy az elítélt kérelmére, a szükséges bizonyítás lefolytatása után határoz. (2) Az új munkahely kijelölése kérdésében a pártfogó felügyelő akkor is pártfogó felügyelői véleményt készít, ha az új munkahely kijelölését a munkahely vagy az elítélt kéri, és beszerzi a bv. bíró döntéséhez szükséges bizonyítékokat.
(3) Ha a bv. bíró a közérdekű munka végrehajtására más munkahelyet jelöl ki, a végzést megküldi az eredetileg kijelölt munkahelynek. A továbbiakban a bv. csoport a 64. § értelemszerű alkalmazásával jár el. (4) Ha az új munkahely kijelölése folytán a közérdekű munka végrehajtásának ellenőrzésére más pártfogó felügyelői hivatal az illetékes, a pártfogó felügyelő a 65. §-ban foglaltak teljesítésére és a közérdekű munka végrehajtásának ellenőrzésére az ügy iratait annak a pártfogó felügyelői hivatalnak küldi meg, amelynek az illetékességi területén az új munkahely működik.''
,,(5) A bv. bíró a jogerős átváltoztató végzés két kiadmányát megküldi annak a pártfogó felügyelői hivatalnak, amely a közérdekű munka végrehajtását ellenőrizte.''
,,(3) A lefoglalt dolog elkobzásáról, visszaadásáról (kiadásáról, átadásáról) külön egységes értesítőlapot kell kiállítani.''
,,(1) Nem kell egységes értesítőlapot kiállítani a pénzbüntetésről, ha annak végrehajtását a bíróság felfüggesztette, vagy a pénzbüntetést az előzetes fogvatartással, illetőleg házi őrizettel teljes egészében lerovottnak nyilvánította.''
76. § ,,Az ítélőtábla, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság az általa kiállított egységes értesítőlapot, illetve a 73. § (3) bekezdésében írt határozatkiadmányt az első fokon eljárt bíróságnak – gyűjtőjegyzék nélkül – küldi meg, amely a továbbiakban a 75. §-ban foglaltak megfelelő alkalmazásával jár el.''
,,(1) Ha a bíróság az államot illető bűnügyi költség megfizetésére egyetemleges kötelezettséget állapított meg, vagy a terheltet, a védőt, a szakértőt, a tanút, vagy a kiskorú gondozóját [Be. 69. § (3), (5) bek., 281. § (3) bek.] a tárgyalás elhalasztásával felmerült költségek megfizetésére egyetemlegesen kötelezte, és a tartozást a felhívásban meghatározott idő alatt egyik kötelezett sem fizette meg, vagy csak részletfizetést teljesítettek, az ötezer forintot meg nem haladó tartozás behajtását – a végrehajtási eljárást – elsősorban azzal a kötelezettel szemben kell megkísérelni, akinél feltehetőleg vagy a bírósági iratok adataiból megállapíthatóan a behajtás leginkább biztosítottnak látszik.''
90. § ,,(1) Ha a bíróság a terheltet, a védőt, a szakértőt, a tanút vagy a kiskorú gondozóját [Be. 69. § (3), (5) bek., 281. § (3) bek.] a tárgyalás elhalasztásával felmerült költségek megfizetésére kötelezte, az erről szóló jogerős, eredeti bírói aláírással és végrehajthatósági záradékkal ellátott határozatát két példányban a BGH-nak küldi meg.''
,,(3) Ha a terhelt, a védő, a szakértő, a tanú vagy a kiskorú gondozója a felhívás ellenére nem tett eleget fizetési kötelezettségének, a BGH az összeg behajtása végett a bíróság határozatának hiteles másolata két példányát – az addig teljesített részbeni befizetés adatainak közlése mellett – a megyei (fővárosi) bírósági végrehatói irodának küldi meg.''
35. § A Rendelet 91. §-a, és az azt megelőző alcím helyébe a következő alcím és rendelkezés lép:
A rendbírság, a pénzbírság és az elővezetés költségének megfizetése''
(2) Ha a bíróság a büntetőügyben rendbírságot alkalmazott, az egységes értesítőlapon azt is feltünteti, ha a rendbírság meg nem fizetése esetén elzárásra átváltoztatásnak van helye [Be. 161. § (5) bek.]. A rendbírság meg nem fizetése esetén a BGH értesíti azt a bíróságot, amelynek eljárásában a rendbírság végrehajthatóvá vált [Be. 590. § (1) bek.]. A bíróság a rendbírság elzárásra történő átváltoztatásáról határoz. (3) A bíróság a rendbírságot helyettesítő elzárásról értesítőlapot állít ki, és azt az átváltoztató végzés egy kiadmányával a bv. csoportnak, az átváltoztató végzés egy kiadmányát a BGH-nak küldi meg. A bv. csoport a továbbiakban a 39. § értelemszerű alkalmazásával jár el. (4) Ha a rendbírságot az ügyész szabta ki [Be. 161. § (3) bekezdés], és a jogerős és végrehajthatósági záradékkal ellátott határozatát megküldte a BGH-nak, a BGH a 90. § (2) bekezdésének alkalmazásával jár el. A rendbírság meg nem fizetése esetén a BGH értesíti az ügyészt. Az ügyész – a Be. 161. §-ának (6) bekezdése szerint – indítványozza a bíróságnál a rendbírság elzárásra történő átváltoztatását. A bíróság a továbbiakban a (2) bekezdés szerint jár el.''
,,a) azt a bíróság olyan szabadságvesztés mellett alkalmazta, amelyet az előzetes fogvatartással, illetőleg házi őrizettel teljes egészében kitöltöttnek vett, és az elítélt az ítélet jogerőre emelkedésekor szabadlábon van,''
Az előzetes fogvatartással, házi őrizettel kitöltöttnek vett vagy felfüggesztett szabadságvesztés, közérdekű munka, pénzbüntetés mellett alkalmazott mellékbüntetés, illetve főbüntetés helyett önálló büntetésként alkalmazott foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás, kitiltás és kiutasítás''
[(1) A bíróság az értesítőlapot egy példányban állítja ki, és azt I–II. jelzéssel látja el, ha]
,,a) a mellékbüntetést olyan szabadságvesztés mellett alkalmazta, amelyet az előzetes fogvatartással, illetőleg házi őrizettel teljes egészében kitöltöttnek vett, és az elítélt az ítélet jogerőre emelkedésekor szabadlábon van,''
,,d) ha kitiltást alkalmazott, az elítélt lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye, illetőleg a kitiltással érintett helység szerint illetékes rendőrkapitányságnak,''
(A bíróság az értesítőlapot – mellékbüntetésenként külön-külön – két példányban állítja ki, ha a mellékbüntetést olyan szabadságvesztés mellett szabta ki,)
,,b) amelyet az előzetes fogvatartással, illetőleg házi őrizettel kitöltöttnek vett, azonban a terhelt a határozat jogerőre emelkedésekor akár abban, akár más ügyben fogva van.''
,,(2) A bíróság a szükséges adatok (környezettanulmány, pártfogó felügyelői vélemény, munkahelyi vélemény, erkölcsi bizonyítvány, a büntetés-végrehajtási intézet véleménye, korábbi ítélet kiadmánya) beszerzését, illetőleg, ha ez szükséges volt, az (1) bekezdés szerinti nyilatkozat beérkezését követően a kérelmet a büntetőügy irataival vagy résziratával soron kívül, de legkésőbb harminc napon belül felterjeszti az igazságügy-miniszterhez.''
106/A. § (1) Ha az igazságügy-miniszter a Be. 598. §-a (2) bekezdésének rendelkezése alapján a szabadlábon lévő elítéltnek a büntetés-végrehajtás központi kórházában történő szakorvosi vizsgálatát rendelte el, az Igazságügyi Minisztérium erről írásban értesíti a büntetés-végrehajtás központi kórházát. (2) Eljárási kegyelmi kérelem esetén, ha a bíróság a kegyelmi felterjesztésben megjelöli a kitűzött tárgyalás időpontját, az Igazságügyi Minisztérium az iratok hozzá érkezését követően haladéktalanul tájékoztatja a bíróságot, hogy a tárgyalás kitűzött időpontjáig a kegyelmi eljárás várhatóan befejeződik-e.''
,,(4) Az értesítőlaphoz mellékelni kell az igazságügyi elmeorvos-szakértői vélemény másolatát, továbbá ha a beteg fekvőbeteg-intézmény kezelése alatt áll, a kórrajz kivonatát is.''
112. § ,,Ha a kényszergyógykezelés elrendelésekor a beteg szabadlábon van, az értesítőlapot és az iratokat az Országos Mentőszolgálatnak kell megküldeni azzal, hogy a beteget – szükség esetén a rendőrség közreműködésével – szállítsák be az IMEI-be.''
,,(3) A pártfogó felügyeletet jogerősen elrendelő bíróság kezelő irodája a pártfogó felügyeletről szóló értesítőlapokat összegyűjti, és azokról ötnaponként gyűjtőjegyzéket készít. A kezelőiroda a gyűjtőjegyzéket, a hozzájuk tartozó értesítőlapokkal postai küldeményként megküldi az elítélt lakóhelye szerint illetékes pártfogó felügyelői hivatalnak.
(4) Ha a bíróságtól a pártfogó felügyelet elrendeléséről érkezik értesítőlap, a pártfogó felügyelői hivatal a 61–62. §-ok rendelkezéseinek értelemszerű alkalmazásával jár el.''
,,(7) A kezelőiroda a bírói utasítás alapján az értesítőlappal együtt, vagy pótlólag, a pártfogó felügyeletet elrendelő határozat jogerős és végrehajthatósági záradékkal ellátott kiadmányát, valamint a pártfogó felügyelet végrehajtásához szükséges és rendelkezésre álló egyéb iratokat (környezettanulmány, pártfogó felügyelői vélemény, rendőri információ, munkahelyi vélemény stb.) is megküldi annak a pártfogó felügyelői hivatalnak, amelynek az értesítőlapot megküldi, illetve megküldte.''
122. § ,,(1) Ha a bíróság pártfogó felügyelet alatt álló személlyel szemben a próbaidő tartamát meghosszabbítja, vele szemben büntetést szab ki, vagy intézkedést alkalmaz [Be. 568. § (1) bek] – a szükséges értesítőlapok kiállítása és megküldése mellett – a határozat jogerős és végrehajthatósági záradékkal ellátott kiadmányát annak a pártfogó felügyelői hivatalnak küldi meg, amely a pártfogó felügyeletet végrehajtja. (2) Ha az (1) bekezdésben írt rendelkezést tartalmazó határozat a Legfelsőbb Bíróság előtt emelkedik jogerőre, a határozatot az ügyben első fokon eljárt bíróság küldi meg.''
,,A külön magatartási szabályokra a bv. intézet és az intézeti tanács az előterjesztésben, illetve a pártfogó felügyelő tehet javaslatot.''
125. § ,,A pártfogó felügyelet alá helyezés ügyében tartott meghallgatásról a jegyzőkönyvet három példányban kell elkészíteni. A bv. bíró határozatát jegyzőkönyvbe foglalja. Egy példányt a javaslathoz csatolt mellékletekkel együtt a bv. intézetnek, illetőleg a javítóintézetnek, egy példányt pedig az elítélt lakóhelye szerint illetékes pártfogó felügyelői hivatalnak küld meg.''
,,(1) Ha az ügyész, a pártfogó felügyelő vagy a rendőrség javaslatot tesz a bíróság határozatában előírt magatartási szabályok megváltoztatására, illetőleg azt a pártfogolt kéri, a bv. bíró harminc napon belül határoz. A meghallgatás időpontjáról értesíti az ügyészt és a pártfogó felügyelőt. A pártfogoltat idézi vagy értesíti, a fiatalkorú pártfogoltat, és pártfogó felügyelőjét, valamint a meghallgatni kívánt más személyeket megidézi.''
,,(3) A bv. bíró a határozatát a meghallgatáson jelenlevők előtt kihirdeti és indokolja. A határozat egy kiadmányát a pártfogoltnak, a pártfogó felügyelőnek és az érdekelt szerveknek megküldi.
(4) Ha a bíróság a Be. 572. §-a szerinti eljárásban a büntetés végrehajtását nem rendeli el, de a magatartási szabályokat módosítja [Bv. tvr. 101. § (3) bekezdés], határozatának jogerős és végrehajthatósági záradékkal ellátott kiadmányát annak a pártfogó felügyelői hivatalnak küldi meg, amely a pártfogó felügyelet végrehajtja.''
,,(2) A fiatalkorúnak az intézetbe szállításáról
a) a bíróság megkeresése alapján a rendőrség,
b) ha a fiatalkorú előzetes letartóztatását a bíróság bv. intézetben rendelte végrehajtani, a bv. intézet,
c) a bíróság megbízása alapján, a bíróság által megjelölt határidőn – legfeljebb nyolc napon – belül, halasztás vagy a végrehajtás felfüggesztésének engedélyezése esetén a halasztás lejáratát, illetve a jogerős határozat kézhezvételét követő napon a törvényes képviselő
,,(2) A bv. bíró a meghallgatás időpontjáról értesíti a javítóintézet igazgatóját, a fiatalkorú törvényes képviselőjét, az elítélt lakóhelye szerint illetékes pártfogó felügyelői hivatalt és az ügyészt.''
,,(2) A bv. bíró a meghallgatásról a fiatalkorú törvényes képviselőjét és az elítélt lakóhelye szerint illetékes pártfogó felügyelői hivatalt is értesíti.''
,,(4) A bv. bíró jogerős határozatát a pártfogó felügyelői hivatalnak és annak az intézetnek küldi meg, ahol a javítóintézeti nevelést végrehajtják.''
,,Ha a bíróság óvadék elfogadása mellett szüntette meg az előzetes letartóztatást, az értesítőlapot csak az óvadék befizetésének igazolását követően állítja ki.''
,,Ha az óvadék elfogadásáról és az előzetes letartóztatás megszüntetéséről rendelkező határozat jogerőre emelkedett, a bíróság az értesítőlapot csak az óvadék befizetésének igazolását követően állítja ki.''
[(1) Az értesítőlap tartalmazza:]
[(1) Az értesítőlap tartalmazza:]
,,j) ha a terhelttel szemben más ügyben házi őrizetet rendeltek el, ennek a körülménynek és a másik ügynek (eljáró hatóság és ügyszám), valamint a terhelt házi őrizet céljára kijelölt lakásának helye szerint illetékes rendőrkapitányság megjelölését,''
,,(2) Ha a bíróság az ítélet meghozatala után határoz az előzetes letartóztatás kérdésében, az értesítőlap az (1) bekezdésben felsoroltakon kívül tartalmazza a kiszabott büntetést, az előzetes fogvatartás, illetőleg a házi őrizet beszámítását és a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét.''
,,(3) Ha a bíróság az előzetes letartóztatás megszüntetéséről óvadék megfizetése mellett határoz, az értesítőlap az (1) bekezdésben felsoroltakon kívül tartalmazza az óvadék befizetésének tényét, valamint az óvadék elfogadása tárgyában jogerős határozatot hozó bíróság megjelölését.''
,,(1) Ha a Be. 131. §-ának (1) bekezdése szerinti bíróság az előzetes letartóztatás elrendeléséről, illetve meghosszabbításáról a Be. 210–211. §-a szerinti eljárásban dönt, az értesítőlapot és a határozatának két kiadmányát a gyanúsítottat előállító rendőrnek vagy bv. őrnek adja át, aki az átvételt, az átvétel időpontjának feltüntetésével, aláírásával elismeri. (2) Ha az (1) bekezdés szerinti bíróság az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról meghallgatáson kívül határoz, az értesítőlapot és határozatának két kiadmányát a kezelőiroda vezetőjének adja át, aki az átvételt, az átvétel időpontjának feltüntetésével, aláírásával elismeri.''
,,(1) Ha az előzetes letartóztatás tartama a vádirat benyújtása után az elrendeléstől vagy a fenntartástól számítva egy évet meghalad, a bíróság a határidő lejárta előtt egy hónappal az ügy iratait az előzetes letartóztatás indokoltságának felülvizsgálata végett a másodfokú bíróságnak küldi meg. [Be. 132. § (1) bek. b) pont]''
,,(3) A másodfokú bíróság az előzetes letartóztatás felülvizsgálata alapján hozott határozatról értesítőlapot állít ki, amelyet a bv. intézetnek küld meg.''
145/A. § Ha a bíróság a védőt a Be. 135. §-ának (4) bekezdése alapján az eljárásból kizárja, a bíróság határozatának két kiadmányát haladéktalanul megküldi a fogvatartást foganatosító szervnek.''
,,Ha a terhelt az ideiglenes kényszergyógykezelés elrendelésekor előzetes letartóztatásban, illetőleg házi őrizetben van, a bíróság az értesítőlapon rendelkezik az előzetes letartóztatás, illetőleg a házi őrizet megszüntetéséről.''
A lakhelyelhagyási tilalom''
148/A. § (1) Ha a bíróság a terhelt házi őrizetét rendelte el, határozatát megküldi a terhelt házi őrizet céljára kijelölt lakásának helye szerint illetékes rendőrkapitányságnak, egyebekben a házi őrizet végrehajtásáról szóló külön jogszabály szerint jár el. (2) Ha a bíróság a Be. 130. §-ának (2) bekezdése szerinti eljárásban az előzetes letartóztatás helyett házi őrizetet rendelt el, és az ügyész fellebbezést jelentett be, a határozatot nem kell megküldeni. Ebben az esetben a határozatot az a bíróság küldi meg, amelynek eljárásában a határozat jogerőre emelkedett.''
149/A. § (1) Ha az óvadék elfogadását elrendelő határozat [Be. 147. § (1) bek.] jogerőre emelkedik, a bíróság a végzés eredeti aláírással ellátott két kiadmányát kézbesíti az óvadékot letevőnek. (2) Az óvadék letétbe helyezéséről külön jogszabály rendelkezik. A kezelőiroda haladéktalanul – lehetőség szerint egy órán belül – bemutatja a tanács elnökének a külön jogszabály szerint az óvadékot bevételező, azt letétként kezelő bíróság (a továbbiakban: letétkezelő bíróság) által megküldött, az óvadék befizetéséről kiállított igazolást (a továbbiakban: befizetési lap).
(3) A terheltet előállító bv. őr, illetve rendőr, továbbá az előzetes letartóztatás foganatosítása végett jelen lévő rendőr a bíróság rendelkezése szerint a terheltet mindaddig nem engedi szabadon, amíg – az óvadék befizetésének igazolása alapján – a bíróság az előzetes letartóztatás megszüntetéséről szóló értesítőlap, illetőleg jogerős határozata két kiadmányának átadásával így nem rendelkezik.
(4) Ha az óvadék befizetéséig a terhelt fogva van, és az óvadék befizetését igazolták, a bíróság az előzetes letartóztatás megszüntetéséről szóló értesítő telefaxon való megküldésével és rövid úton történő megerősítésével haladéktalanul értesíti az előzetes letartóztatást foganatosító szervet. Az előzetes letartóztatást foganatosító szerv visszahívással ellenőrizheti az értesítő szerv kilétét. A bíróság ezt követően a 140. § (1) bekezdése szerint jár el. (5) Ha az óvadék ellenében a terhelt előzetes letartóztatását mellőző, illetőleg megszüntetését kimondó határozat ellen az ügyész fellebbezést jelentett be, az a bíróság, amelynek eljárásában az óvadék elfogadása jogerőre emelkedett, az óvadék befizetésének igazolását követően, az előzetes letartóztatás megszüntetéséről kiállított értesítőlap telefaxon való megküldésével és rövid úton való megerősítésével haladéktalanul értesíti a fogvatartást foganatosító szervet. A fogvatartást foganatosító szerv visszahívással ellenőrizheti, hogy mely szerv értesíti.
(6) Ha az óvadék elfogadását elrendelő határozatot a vádirat benyújtása előtt hozta a bíróság, a befizetési lap másolatát megküldi az eljáró nyomozó hatóságnak a nyomozati iratokhoz történő csatolás végett.''
(2) Ha a terhelt előzetes letartóztatását más büntetőügyben rendelték el, az előzetes letartóztatást elrendelő bíróság határozatát megküldi annak a bíróságnak, amely az óvadék elfogadása tárgyában első fokon határozott. Az óvadék elfogadását elrendelő első fokú bíróság, illetőleg a vádirat benyújtását követően az eljáró bíróság külön határozattal dönt az óvadék visszaadásáról.
(3) A Be. 148. §-a (2) bekezdésének b) pontja esetén, az óvadék visszaadását megalapozó határozatot hozó ügyész határozatát megküldi annak a bíróságnak, amely az óvadék elfogadása tárgyában első fokon határozott. Ennek alapján az óvadék elfogadását elrendelő első fokú bíróság határoz az óvadék visszaadásáról. (4) A Be. 148. §-a (2) bekezdésének c) pontja esetén a jogerős határozatot meghozó bíróság külön határozattal dönt az óvadék visszaadásáról. Szabadságvesztés kiszabása esetén a határozat meghozatalára mindaddig nem kerülhet sor, amíg a befogadásról a bíróságot nem értesítették [Be. 148. § (3) bek.]. Az ügyben első fokon eljáró bíróság dönt az óvadék visszaadásáról, ha az iratok időközben visszakerültek a bíróságra. (5) Az óvadék visszaadását kimondó határozat a Be. vonatkozó rendelkezésein túl tartalmazza: a) az óvadék összegét betűvel és számmal kiírva,
b) a letétkezelő bíróság megnevezését,
c) az óvadék befizetésének időpontját,
d) az óvadék letéti nyilvántartási tételszámát,
e) az óvadékot letevő természetes személynek a nevét, a lakóhelyét, a személyazonosságának igazolására szolgáló okmány számát, és ha banki átutalást kért a bankszámlaszámát; jogi személy esetén az elnevezését, székhelyét és bankszámlaszámát,
f) az óvadék visszaadásának módját, ha a letevő a befizetéskori nyilatkozatához képest annak más módját kérte.
(6) A bíróság az óvadék visszaadásáról rendelkező jogerős határozatát eredeti bírói aláírással ellátva megküldi a letétkezelő bíróságnak.
A szabadságvesztés végrehajtását biztosító intézkedés
149/C. § (1) A szabadságvesztés végrehajtását biztosító intézkedés elrendelése esetén [Be. 596. § (3)–(4) bek.] a bíróság – a határozatának meghozatalával egyidejűleg – értesítőlapot állít ki. (2) A szabadságvesztés végrehajtását biztosító intézkedés elrendeléséről kiállított értesítőlapot és határozatának két kiadmányát a bíróság haladéktalanul megküldi a szabadságvesztés végrehajtását biztosító intézkedés helye szerint illetékes rendőrkapitányságnak.''
,,(3) Ha a pártfogó felügyelet alá helyezett katona szolgálati viszonya megszűnt, az állományilletékes parancsnok erről haladéktalanul értesíti a pártfogolt lakóhelye szerint illetékes pártfogó felügyelői hivatalt, illetőleg fiatalkorú esetén a megyei rendőrkapitányságot; egyidejűleg közli a bíróság által megállapított magatartási szabályokat, és megküldi a pártfogó felügyelet alatt álló szolgálati jellemzését.''
63. § A Rendelet e rendelet mellékletével egészül ki.
64. § (1) Ez a rendelet 2003. július 1-jén lép hatályba, ezzel egyidejűleg
a) a Rendelet 4. §-a (5) bekezdésében a ,,Be. 378/A. §-a'' szövegrész a ,,Be. 575. §-a'' szövegre, a 18. §-a (1) bekezdésében a ,,Be. 397. §-a (4) bekezdése'' szövegrész a ,,Be. 596. §-a (1) bekezdése'' szövegre, a 19. §-a (1) bekezdésében a ,,(Be. 359. §)'' szövegrész a ,,(Be. 557. §)'' szövegre, a 19. §-a (2) bekezdésében a ,,(Be. 362. §)'' szövegrész a ,,(Be. 559. §)'' szövegre, a 19. §-a (3) bekezdésében a ,,(Be. 377. §)'' szövegrész, ,,(Be. 572. §) szövegre, a 19. §-a (4) bekezdésében a ,,(Be. 378/A. §)'' szövegrész a ,,(Be. 575. §)'' szövegre, 20. §-a (2) bekezdésében a ,,(Be. 360. §)'' szövegrész, a ,,(Be. 558. §)'' szövegre, a 25. §-a (3) bekezdésében a ,,Be. 397. §-ának (3) bekezdése'' szövegrész, a ,,Be. 590. §-ának (3) bekezdése'' szövegre, a 60. §-ában a ,,Be. 393/B. §-ának (3) bekezdése'' szövegrész, a ,,Be. 587. §-ának (3) bekezdése'' szövegre, a 64. §-ának (4) bekezdésében a ,,Be. 397. §-ának (3) bekezdése'' szövegrész, a ,,Be. 590 §-ának (3) bekezdése'' szövegre, a 73. §-ának (6) bekezdésében a ,,(Be. 386. §)'' szövegrész, a ,,(Be. 585. §)'' szövegre, a 84. §-ának (2)–(3) bekezdésében a ,,Be. 382. §-a'' szövegrész, a ,,Be. 578. §-a'' szövegre, a 87. §-ának (1) bekezdésében a ,,[Be. 393/A. § (1) bek.]'' szövegrész, a ,,[Be. 586. § (1) bek.]'' szövegre, a 87. §-a (1) bekezdésének b) pontjában a ,,[Be. 269. § (2) bek.]'' szövegrész, a ,,[Be. 347. § (2) bek.]'' szövegre, a 88. §-ának (4) bekezdésében a ,,[Be. 393/B. § (4) bek.]'' szövegrész, a ,,[Be. 587. § (4) bek.]'' szövegre, a 88. §-ának (5) bekezdésében a ,,[Be. 393/B. § (3) bek.]'' szövegrész, a ,,[Be. 587. § (3) bek.]'' szövegre, a 89. §-ának (1) bekezdésében a ,,Be. 216. §-ának (1) bekezdése'' szövegrész, a ,,Be. 337. §-ának (1) bekezdése'' szövegre, a 91. §-ának (1)–(2) bekezdésében a ,,[Be. 108. § (1) bekezdés]'' szövegrész, a ,,[Be. 161. § (1) bek.]'' szövegre, a 96. §-ának (1)–(2) bekezdésében a ,,[Be. 223. § (2) bek.]'' szövegrészek, a ,,[Be. 596. § (8) bek.]'' szövegre, a 130. §-ában a ,,Be. 370. §-a'' szövegrész, a ,,Be. 564. §-a'' szövegre, 104. §-ában a ,,Be. 370/A. §-a, illetőleg a Be. 370/B. §-a'' szövegrész, a ,,Be. 565. §-a'' szövegre, a 113. §-ának (1) bekezdésében a ,,Be. 373. §-a'' szövegrész, a ,,Be. 566. §-a'' szövegre, a 113. §-ának (3) bekezdésében a ,,[Be. 269. § (2) bek.]'' szövegrész, a ,,[Be. 347. § (2) bek.]'' szövegre, a 134. §-ában a ,,[189. § (3) bek.]'' szövegrész, a ,,[Be. 245. § (4) bek.]'' szövegre, a 135. §-ának (2) bekezdésében a ,,[Be. 379/B. § (4) bek.]'' szövegrész, a ,,[Be. 215. § (5) bek.] szövegre, a 139. §-ában a ,,Be. 99/C. §-ának (2) bekezdése'' szövegrész, a ,,Be. 139. §-a'' szövegre, a 147. §-ának (1) bekezdésében a ,,Be. 74. §-a'' szövegrész, a ,,Be. 107. §-a'' szövegre, a 148. §-ának (2) bekezdésében a ,,Be. 379/A. §-a'' szövegrész, a ,,Be. 130. §-ának (2) bekezdése'' szövegre, a 149. §-ának (1) bekezdésében a ,,99/D. § (1) vagy (2) bekezdése'' szövegrész, a ,,Be. 146. § (1) bekezdése szövegre, a 149. § (2) bekezdésében a ,,(Be. 99/E. § és 99/F. §)'' szövegrész, a ,,[Be. 146. § (8)–(9) §]'' szövegre, a 149. §-ának (4) bekezdésében a ,,Be. 99/E. §-a vagy 99/F. §-a'' szövegrész, a ,,Be. 146. §-ának (8) vagy (9) §-a'' szövegre módosul,
b) a Rendelet 6. §-ának (4) bekezdésében, a 64. §-ának (3) bekezdésében a ,,hivatásos pártfogó'' szövegrészek, a ,,pártfogó felügyelő'' szövegekre, a 65. §-ának (1)–(7) bekezdésében, a 66. §-ának (1) bekezdésében, a 66. §-ának (3) bekezdésében, a 66. §-a (5) bekezdésének első mondatában, a 67. §-ának (1) bekezdésében, a 67. §-ának (2) bekezdésében, a 70. §-a (1) bekezdésének első mondatában, a 70. § (2) bekezdésében, a 72. §-ának (6) bekezdésében, a 72. §-ának (1)–(2) bekezdésében a ,,hivatásos pártfogó'' szövegrész, a ,,pártfogó felügyelő'' szövegre, valamint a 72. §-ának (3) bekezdésében a ,,hivatásos pártfogónak'' szövegrész, a ,,pártfogó felügyelőnek'' szövegre, a 95. §-a (2) bekezdésének c) pontjában a ,,faladatokat'' szövegrész, a ,,feladatokat'' szövegre, a 115. §-ának (6) bekezdésében a ,,hivatásos pártfogónak'' szövegrész, a ,,pártfogó felügyelőnek'' szövegre módosul,
c) a Rendelet 128. §-a (1) bekezdésének a) pontjában az ,,intézet'' szövegrész, a ,,javítóintézet'' szövegre, az ,,intézetbe'' szövegrész, a ,,javítóintézetbe'' szövegre, a 128. §-a (1) bekezdésének d) pontjában az ,,intézet'' szövegrész, a ,,javítóintézet'' szövegre, a 129. §-ának (2) bekezdésében az ,,intézetbe'' szöveg, a ,,javítóintézetbe'' szövegre, a 129. §-ának (3) bekezdésében az ,,intézet'' szövegrész, a ,,javítóintézetbe'' szövegre, a 130. §-ának (3) bekezdésében az ,,intézetnek'' szövegrész, a ,,javítóintézetnek'' szövegre módosul,
d) a Rendelet 3. §-a (1) bekezdésének e) pontja, a 6. §-ának (1) bekezdésében a ,,hivatásos pártfogó'' szövegrész, 6. §-ának (4) bekezdése, a 14. §-ának (3) bekezdése, a 64. §-a (1) bekezdésének d) pontja, 65. §-a és az azt megelőző alcím, 66. §-a, 70. §-a, 116–121. §-a, a 148. §-ának (5) bekezdése, valamint a 159. §-a és az azt megelőző alcím a hatályát veszti.
(2) A Rendelet módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét az Igazságügyi Közlönyben közzé kell tenni.
Melléklet a 23/2003. (VI. 26.) IM rendelet
Melléklet a 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet
........................................................……………………............................................. Bíróság / Ítélőtábla / Legfelsőbb Bíróság
.............................../20............/............ szám
A(z) .……………………………..……………………………................................…................................ [Btk. …….. § (.......) bekezdés] miatt – .............…...........…………………….............................................................. ellen indított ügyben értesítem, hogy a bíróság / Ítélőtábla / Legfelsőbb Bíróság.............………………………..................................................................... terhelt ............................................................................ állampolgár (aki ...........……………………….....................................-n, 19...................................................................napján született...........……………………........................................................., anyja neve:..........................................., ……...........................................……………………........................................... lakos)
a 20............. év ................……....................... hó ....……........ napján kelt ..........……...................../20............/............ számú,
illetőleg a(z) ..…...............................................……………....................................... Bíróság / Ítélőtábla / Legfelsőbb Bíróság
a 20............. év .............................……......... hó .....……........ napján kelt .........……......................./20............/........… számú
– megszüntette és szabadlábra helyezését rendelte el
– óvadék megfizetése mellett megszüntette. *
a 20...............................................……..................................... napján kelt ................................……............................. számú
határozatával felülvizsgálta (Be. 132. §). A vádlott előzetes letartóztatását – meghosszabbította – fenntartotta – megszüntette és szabadlábra helyezését rendelte el. Az előzetes letartóztatás – az első fokú bíróság ügydöntő határozatának a kihirdetéséig,
– az eljárás jogerős befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig tarthat. *
|
203. |
Értesítés előzetes letartóztatás elrendeléséről, fenntartásáról, megszüntetéséről. |
A terhelt visszaeső – különös visszaeső – többszörös visszaeső – fiatalkorú. **
A bíróság a terheltet a 20...... év .................……................ hó .……...... napján kelt .....…….............../20......./.......... számú ítéletével ............................................................ miatt nem jogerősen ........................................................... büntetésre ítélte, amelybe a terhelt által
....….......... év ...............…................... hó ...…......... napjától ....…........ év ......…............................. hó ..…........ napjáig
és az ...…........ év .........…................... hó ...…......... napjától ....…........ év .......…............................ hó ..…........ napjáig
előzetes fogvatartásban, illetőleg a
............... év...........….....................hó ....……......... napjától .….......... év .........….......................... hó ...…........ napjáig
.............. év ............…....................hó ....……......... napjáig ...…......... év ..........….......................... hó ..….........napjáig
házi őrizetben töltött időt, oly módon, hogy egy napi szabadságvesztésnek három / négy / öt napi házi őrizet felel meg
A szabadságvesztés végrehajtási fokozata:.................................................... ........ [Btk. ... § (....) bekezdés] A terhelt a szabadságvesztés büntetés ............................………………………...................................... részének kiállása után bocsátható feltételes szabadságra [Btk. …….. § (.......) bekezdés]. Az előzetes letartóztatást az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani [Be. 141. § (2) bekezdés]. A fiatalkorú terhelt előzetes letartóztatását
– büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani. *
Az óvadékot elfogadásáról ................................................…………………….........................bíróság határozott jogerősen.
Rendelkezés az előzetesen letartóztatott fokozott őrzéséről, levelezése és látogatása ellenőrzéséről; és attól való eltiltásáról, hogy csomagot kapjon; távbeszélő használatának engedélyezéséről, elkülönítéséről. [9/2002. (IV. 9.) IM rendelet 136. §].
|
203. |
Értesítés előzetes letartóztatás elrendeléséről, fenntartásáról, megszüntetéséről. |
Az előzetesen letartóztatott a hozzátartozójával, más személlyel
– személyesen felügyelet mellett
– írásban, ellenőrzés mellett *
Ügyészi szám: ...............................................................…….....…………………..........................................................................
Az előzetesen letartóztatottat befogadás végett a(z) ..........……..............…………………............................................................
..................................................................…………………................................. Büntetés-végrehajtási Intézetnek adtam át.
A terhelt a .................................……...............………………………......................................... Bíróság előtt folyamatban volt – levő ...........................................................………………..... számú büntető ügyben előzetes letartóztatásban, illetőleg házi őrizetben van – szabadságvesztést tölt.
A házi őrizetet a .............................................................rendőrkapitányság foganatosítja.
Lássa a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka!
a rendőrkapitányság vezetője!
az előzetes letartóztatás foganatosítása
a terhelt szabadlábra helyezése végett!
.............................................................., 20................... év ..................................... hó ............. napján
|
|
…………......................................................... |
|
|
a tanács elnöke – bíró |
A *-gal megjelölt esetben a kívánt rész aláhúzandó
A **-gal megjelölt esetben a nem kívánt rész áthúzandó.
|
203. |
Értesítés előzetes letartóztatás elrendeléséről, fenntartásáról, megszüntetéséről. |
lakhelyelhagyási tilalom elrendeléséről
|
A terhelt családi
és utóneve
(asszonyoknál leány-
kori név is) |
Születési helye
és ideje
|
Anyja neve
|
Foglalkozása
|
Munkahelye
|
|
|
|
|
|
|
|
A terhelt lakóhelye / tartózkodási helye: ..........................................………………….........................................................
Budapesten .......……............... kerület, ....................…………..................................... utca (tér) .....……........... házszám.
|
|
Az ügyben eljárt bíróság megnevezése, határozatának száma és kelte:
……....................................................…….... Bíróság ............................../20......../........... számú végzése
20......... évi ...................................... hó ............... nap
..........……..........................……... Bíróság / Ítélőtábla ............................../20......../........... számú végzése
mint másodfokú bíróság 20......... évi ...................................... hó ............... nap
|
|
A bíróság határozata szerint a terhelt engedély nélkül nem hagyhatja el
......................................................……………………...................................................... területét / körzetét.
|
|
A lakhelyelhagyási tilalom
– a bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig,
– az első fokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig,
– a másodfokú eljárás befejezéséig,
– az eljárás jogerős befejezéséig *
tarthat. |
|
206. |
Értesítés lakhelyelhagyási tilalom elrendeléséről |
|
A terhelt hetenként / havonta a .........………………………….…................... rendőrségen köteles jelentkezni. *
|
|
A lakhelyelhagyási tilalom megszegéséről a ..........……………...................../20.....…….........../.......……......... számra
hivatkozással az ügyészséget / az első fokú bíróságot kell haladéktalanul értesíteni. Az értesítendő ügyészség / bíróság telefonszáma: ...................
|
|
..............................................., 20............ évi ............................................ hó ........... napján.
.....................................................................
a tanács elnöke – bíró – bírósági ügyintéző
|
|
|
....................................................................................................................... Rendőrkapitányság Vezetőjének
A *-gal megjelölt kérdésekre a kívánt rész aláhúzásával kell válaszolni.
|
206. |
Értesítés lakhelyelhagyási tilalom elrendeléséről |
………..................................................................................……………………………….......................... Bíróság / Ítélőtábla
házi őrizet elrendeléséről
|
A terhelt családi
és utóneve
(asszonyoknál leány-
kori név is) |
Születési helye
és ideje
|
Anyja neve
|
Foglalkozása
|
Munkahelye
|
|
|
|
|
|
|
|
A terhelt lakóhelye / tartózkodási helye: ......................................................…………………............................................
Budapesten ..............……......... kerület, ......................……….................................... utca (tér) ..…….............. házszám.
|
|
Az ügyben eljárt bíróság megnevezése, határozatának száma és kelte:
……..........................………….....................Bíróság / Ítélőtábla …...……........................../20.…......./......... számú végzése
20..…...... évi ............…......................... hó ......……....... nap
..........……....................………….....……... Bíróság / Ítélőtábla ………............................/20…......./........... számú végzése
mint másodfokú bíróság 20...…...... évi ...........….......................... hó .....……........ nap
|
|
A terhelt nem hagyhatja el a ……………………………………………………………………..…………………………..
alatt lévő lakást, kizárólag …………………………………………………………………………………………. céljából
…………………………………. időben ………………………………………………………..…….. távolságra, úticélra.
|
|
206/a. |
Értesítés házi őrizet elrendeléséről. |
|
A házi őrizet
– a bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig,
– az első fokú bíróság ügydöntő határozatának a kihirdetéséig,
– az eljárás jogerős befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig tarthat. *
|
|
A házi őrizet előírásának a megtartását a rendőrség a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel is ellenőrizze.
|
|
A házi őrizet megszegéséről a ………..….............................../20....…............../....…….............. számra hivatkozással
az ügyészséget / az első fokú bíróságot kell haladéktalanul értesíteni. Az érterítendő ügyészség / bíróság
telefonszáma: ..........................
|
|
..............................................., 20............ évi ............................................ hó ........... napján.
.....................................................................
a tanács elnöke – bíró – bírósági ügyintéző
|
|
|
........................................................................................................................ Rendőrkapitányság Vezetőjének
A *-gal megjelölt kérdésekre a kívánt rész aláhúzásával kell válaszolni.
|
206/a. |
Értesítés házi őrizet elrendeléséről. |
…............…...............................................................……........................................... Bíróság / Ítélőtábla / Legfelsőbb Bíróság
................................./20........../................ szám
..................................................…………….......................... miatt ...........……………...................................... ellen
indított büntetőügyben a bíróság / Ítélőtábla / Legfelsőbb Bíróság értesíti az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet, hogy
a 20.......... évi ................................. hó ............napján kelt
................................./.............../ sz. végzésével
.............................................……...…………................ / ..................……….................................................-n, 19.....……......... évi ..........………..................... hó ...………........... napján született, anyja neve: ..……………….................. ............................................, lakóhelye: ................................................................................/
ideiglenes kényszergyógykezelését elrendelte – fenntartotta – megszüntette és szabadlábra helyezését rendelte el. *
Az ideiglenes kényszergyógykezelés az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig / az első fokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig / a másodfokú eljárás befejezéséig / az eljárás jogerős befejezéséig tart, és az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani. *
Lássa ....................................................................... főigazgató főorvosa!
Az ideiglenes kényszergyógykezelést hajtsa végre – szüntesse meg.
................................................, 20.......... évi ........................................... hó ........... napján.
|
|
........................................... |
|
|
a tanács elnöke – bíró |
A terhelt 20.............. évi .............…............................ hó .............. napja óta ideiglenes kényszergyógykezelésben van. A bíróság a vádlottat a 20............ évi ............................. hó ............ napján kelt .................................../.........../........... számú nem jogerős ítéletével felmentette, végzésével az előzetes letartóztatását / házi őrizetét megszüntette. *
................................................, 20.......... évi ........................................... hó ........... napján.
|
|
........................................... |
|
|
a tanács elnöke – bíró |
A *-gal megjelölt kérdésekre a kívánt rész aláhúzásával kell válaszolni.
|
289. |
Értesítés az ideiglenes kényszergyógykezelés elrendeléséről, fenntartásáról és megszüntetéséről. |
...............…......................……………………………................................................................................... Bíróság / Ítélőtábla
................................./20........../................ szám
A kényszergyógykezelés elrendeléséről és megszüntetéséről
|
A beteg családi és utóneve
(asszonyoknál leánykori név is) |
Születési
helye és ideje
|
Anyja neve
|
Lakóhelye
(tartózkodási helye
postai irányítószámmal) |
|
|
|
|
|
|
Az ügyben eljárt bíróság megnevezése
|
Az ügyben eljárt bíróság határozatának
száma és kelte
|
|
.................................... .....................................
bíróság megyei bíróság
Az első fokú ítélet jogerőre emelkedett:
.................................... .....................................
megyei bíróság Ítélőtábla
|
................................…...../20............/…..... sz. ítélete –végzése
20............. évi ........................................... hó ............ nap 20………... évi ...............………………….... hó ……… .nap
............................ ./20.........…/....... sz. ítélete – végzése
20............. évi .... .......................... hó ................... nap
|
|
.............................................................................. Bíróság / Ítélőtábla 20....... évi ..............……............ hó ......... napján jogerőre emelkedett ..........…....................../20…........./.…......... számú határozatával rendelte el a kényszergyógykezelést. **
|
|
A cselekmény Btk. szerinti megnevezése
|
A cselekmény elkövetésének helye és ideje
|
|
|
|
|
290. |
Értesítés kényszergyógykezelés elrendeléséről és megszüntetéséről. |
|
Lássa .................................……................................ főigazgató főorvosa
Az ítélet – végzés – jogerős és végrehajtható.
A kényszergyógykezelést hajtsa végre –
a kényszergyógykezelést szüntesse meg! *
............................., 20......... évi ............. hó ...... nap
P.H.
...............................................
a tanács elnöke – bíró
|
A beteg 20........... évi .......……........................ hó .......... napjától ideiglenes kényszergyógykezelés alatt áll.
A bíróság a kényszergyógykezelés megkezdését
20.......... évi .......................... hó ......... napjáig elhalasztotta.
............................ ., 20......... évi .................... hó ...... nap
P. H.
....................…………………...........................
a tanács elnöke – bíró – bírósági ügyintéző
|
A *-gal megjelölt kérdésre a kívánt rész aláhúzásával kell válaszolni.
A **-gal megjelölt rovat csak a megszüntetés esetén töltendő ki.
|
290. |
Értesítés kényszergyógykezelés elrendeléséről és megszüntetéséről. |
.....................…..................…………………….....................………………..................................................................... Bíróság
előzetes fogvatartás, házi őrizet utólagos beszámításáról
|
Az elítélt családi
és utóneve
(asszonyoknál leány-
kori név is) |
Születési helye
és ideje
|
Anyja neve
|
Lakóhelye
letartóztatása előtt
|
|
|
|
|
|
|
Az ügyben eljárt, de az előzetes fogvatartás, illetőleg házi őrizet beszámításáról nem vagy nem a törvénynek megfelelően
rendelkező bíróság megnevezése, határozatának kelte és száma:
..................................... ............................... 20....... évi ................................ hó ........ napján kelt
Bíróság Bíróság .....................….......…../20...….../.......... sz. ítélete.
..................................... ................................. 20....... évi ................................ hó ........ napján kelt
Megyei Bíróság Ítélőtábla .......……......................../20........../.......... sz. ítélete.
|
|
..................................... szabadságvesztés
Az előzetes fogvatartás, illetőleg házi őrizet ....................................... közérdekű munka
utólagos beszámításánál érintett büntetés: .....................….............. pénzbüntetés
........................................ pénzmellékbüntetés
|
|
Az előzetes fogvatartás, illetőleg házi őrizet utólagos beszámításáról rendelkező bíróság megnevezése, határozatának kelte, száma és a beszámítás mérve:
..................................... ................................. 20....... évi ................................ hó ........ napján kelt
Bíróság Bíróság .................................../20........../........... sz. végzése
..................................... ................................. 20....... évi ................................ hó ........ napján kelt
Megyei Bíróság Ítélőtábla …................................/20........../........... sz. végzése
|
|
|
309. |
Értesítés előzetes fogvatartás, házi őrizet utólagos beszámításáról. |
|
*/ A bíróság az .….. évi ............……............... hó ....... napjától ……... évi .........………................... hó .……..... napjáig
és az ............. évi .…..........…….........……..... hó ........ napjától ……..... évi ........………........…....... hó .…........ napjáig
előzetes fogvatartásban, illetőleg házi őrizetben eltöltött időt – eltöltött időre figyelemmel:
1. A kiszabott szabadságvesztésbe beszámította, illetve a kiszabott szabadságvesztést teljes egészében
kitöltöttnek vette
2. a kiszabott közérdekű munkából – munkát ..................................... napot kitöltöttnek vett – teljes
egészében kitöltöttnek vette
A bíróság a házi őrizetet akként számította be, hogy egynapi szabadságvesztésnek három / négy / öt napig terjedő házi őrizetben töltött idő felel meg.
|
|
3. a kiszabott pénzbüntetést ...................................., azaz ..............…………….................................................. Ft erejéig
– teljes egészében lerovottnak nyilvánította.
4. A kiszabott pénzmellékbüntetést .........................., azaz ......................……………........................................ Ft erejéig
– teljes egészében lerovottnak nyilvánította.
................................................., 20......... évi ............................. hó ............. napján
.....................................................
a tanács elnöke – bíró – bírósági ügyintéző
A */ jel után a nem kívánt szövegrész törlendő |
|
Az előzetes fogvatartás, illetőleg a házi őrizet utólagos beszámítása jogerős és végrehajtható.
................................................., 20......... évi ............................. hó ............. napján
.....................................................
a tanács elnöke – bíró
|
|
Megjegyzés
|
...................................….......................…………………................................................................................ Bíróság / Ítélőtábla
................................................./20............/................ szám
Közérdekű munka jogerős kiszabásáról
|
Az elítélt családi és utóneve:
(asszonyoknál leánykori név is) |
Születési helye és ideje |
Anyja neve: |
|
|
|
|
|
Lakóhelye (postai irányítószámmal)
|
Iskolai végzettsége** |
Szakképzettség** |
|
|
|
|
|
A közérdekű munka jellege:
|
|
Az ügyben eljárt bíróság megnevezése |
Az ügyben eljárt bíróság határozatának száma és kelte |
|
.................................. ....................................
Bíróság Bíróság
Az első fokú ítélet jogerőre emelkedett:
..................................... ..............................
Megyei Bíróság Ítélőtábla
|
.............................................................…..... sz. ítélete
20.......... évi .............. ................. hó .................... nap
20.......... évi ................................. hó .................... nap
…........................ ............................. sz. határozata
20.......... évi ................................. hó .................... nap
|
|
BŰNCSELEKMÉNY (BŰNTETT, VÉTSÉG)
|
|
|
|
|
|
|
A közérdekű munka időtartama (számmal és betűvel):
|
|
Mellékbüntetések:........................................................................................................................................................…………….....................……........... |
Intézkedések:.............................................................................................................................................................................…….................... |
|
Az elítélt visszaeső – különös visszaeső – többszörös visszaeső *
A *-gal megjelölt kérdésre a nem kívánt rész áthúzásával kell válaszolni.
A **-al megjelölt rész csak pártfogó felügyelői vélemény hiányában töltendő ki.
|
|
|
313/c. |
Értesítés közérdekű munka jogerős kiszabásáról. |
|
|
|
|
|
A bíróság a kiszabott közérdekű munkába az
20........... évi .................................... hó ............. napjától 20.............. évi ................................ hó ............. napjáig
20........... évi .................................... hó ............. napjától 20.............. évi ................................ hó ............. napjáig
20........... évi .................................... hó ............. napjától 20.............. évi ................................ hó ............. napjáig
előzetes fogvatartásban, illetőleg.
|
|
a
20........... évi .................................... hó ............. napjától 20.............. évi ................................ hó ............. napjáig
20........... évi .................................... hó ............. napjától 20.............. évi ................................ hó ............. napjáig
20........... évi .................................... hó ............. napjától 20.............. évi ................................ hó ............. napjáig
házi őrizetben eltöltött időt beszámította.
|
|
Az ítélet a következő ügyészi szám(ok)ra vonatkozik:............................................................................................. ..................................................................................................................................................................................
|
|
Az elítélt a büntetés tartózkodási helyén való végrehajtását kéri!
Tartózkodási helye:............................................................................…………….....................................................................
................................................ 20................ évi ..................................................... hó ................ nap.
......………………...........................
a tanács elnöke – bírósági ügyintéző
|
|
Az elítélt a közérdekű munka megkezdésére
20................ évi .................................... hó ................ napjáig halasztást kapott.
................................................ 20................ évi ..................................................... hó ................ nap.
........................................................
bíró – bírósági ügyintéző
|
|
Megjegyzések:
|
Megnevezése és minősítése Helye és ideje
..............................................................………………………………........................................................... Bíróság / Ítélőtábla
................................./20........../................ szám
kiutasítás elrendeléséről
...................................................................................... terheltet, aki .................................-n, 19....... évi ................................ hó .............. napján született, anyja: .......................................... foglalkozása: ............................................... lakása: ....................................................................... ............................................. állampolgársága: .....................................................
a .................................................. Bíróság a 20......... évi .............................. hó .......... napján kelt …...................../20......../........ számú ítéletével, illetve a .................................................... Bíróság mint másodfokú bíróság / Ítélőtábla a 20..….... évi ................................ hó ............ napján kelt .............................../20........./......... számú ítéletével – végzésével ........................... .................................... bűntette miatt jogerősen ................................................................... és ............................. évi / végleges hatályú k i u t a s í t á s r a ítélte.
................................................, 20.......... évi ........................................... hó ........... napján.
|
|
............................................. |
|
|
a tanács elnöke – bíró – bírósági ügyintéző |
.........................................................................................................................................................
.........................................................................................................................................................
.........................................................................................................................................................
.........................................................................................................................................................
.........................................................................................................................................................
|
316. |
Értesítés kiutasítás elrendeléséről. |
a pénzbüntetés, a pénzmellékbüntetés szabadságvesztésre
........................................................................................... elítéltet, aki ....................................-n,
19......... évi .................................... hó .............. napján született,
anyja neve: ..............................................................................................
lakóhelye: ................................................................................................
személyi száma: .....................................................................................
a ..................................................... Bíróság a 20......... évi ................................. hó .......... napján kelt …......................../20......../........ számú, illetve a ........................................................ Bíróság, mint másodfokú bíróság / Ítélőtábla a 20.......…... évi ...…............................... hó ....…......... napján jogerőre emelkedett …............................................../20............/........................ számú ítéletével – végzésével ……………...................................................................... miatt jogerősen ............................................................. /..................................................../ napi tétel, összesen ................................ Ft pénzbüntetésre – pénzmellékbüntetésre ítélte.
A pénzbüntetést – a pénzmellékbüntetést a ..................………………………...................................................... BGH Pb....................../20.............. tételszám alatt előírta.
Az elítélt a pénzbüntetést – a pénzmellékbüntetést – nem – csak részben – fizette meg. *
A jogerős határozat a pénzbüntetés egy napi tételének összegét .....………............./..........………..................... ...............……................ forintban állapította meg. Egy napi tétel összegének a helyébe egy napi szabadságvesztés lép.
A jogerős határozat szerint a pénzmellékbüntetést meg nem fizetése esetén ................................. …............................................... forintonként egy-egy napi fogházban, illetőleg ha a pénzmellékbüntetés mellett a főbüntetést végre kell hajtani, a főbüntetés végrehajtási fokozata szerinti végrehajtandó szabadságvesztésre kell átváltoztatni.
Ezért a bíróság a 20......... évi ........................... hó ........ napján kelt ......................../20….../... számú végzésével a meg nem fizetett pénzbüntetést, pénzmellékbüntetést ................................. /................................................./ nap fogházban / börtönben / fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre változtatta át. . *
A bíróság az előzetes fogvatartásban, illetőleg a házi őrizetben töltött idővel ............................ napi tételt figyelembe vett.
................................................, 20.......... évi ........................................... hó ........... napján.
|
|
.........…………………................................... |
|
|
a tanács elnöke – bíró – bírósági ügyintéző |
|
320. |
Értesítés a pénzbüntetés, pénzmellékbüntetés átváltoztatásáról. |
A büntetés-végrehajtási Intézet Parancsnoka!
Az átváltoztató végzés végrehajtandó.
A pénzbüntetés – a pénzmellékbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést hajtsa végre! *
A szabadságvesztésből az időközben történt .......................... forint befizetésre
figyelemmel .................................................... napot hajtson végre.
................................................, 20.......... évi ........................................... hó ........... napján.
|
|
......................................... |
|
|
a tanács elnöke – bíró |
A *-gal megjelölt esetben a kívánt rész aláhúzandó.
................................................................................……………………....................................................... Bíróság / Ítélőtábla
…................................../20........../................ szám
A(z) .......................................................................................................... bűntette (vétsége) miatt .................................................................................………………………………………....................................................ellen a……………………….Rendőr(fő)kapitányságon …….szám alatt indított bűnügyben értesítem, hogy a bíróság
................................................................................................................. terhelt, ................................. állampolgár (aki …....................................-n, 19....... évi ................................... hó .............. napján született, anyja neve: ...……................................................................................................................................................................................................................................... lakos)
a 20......... évi ................................. hó .......... napján kelt ......................./20......../........ számú, illetőleg a ................................................................. Bíróság / Ítélőtábla a 20...... évi ................................... hó ......... napján kelt ……........................../20............/............ számú végzésével – az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb ...............év ......................................... hó ........... napjáig
A terhelt visszaeső – különös visszaeső – többszörös visszaeső **
– fiatalkorú, az előzetes letartóztatást javítóintézetben – büntetés-végrehajtási intézetben vagy rendőrségi fogdában kell végrehajtani. *
Az előzetes letartóztatást az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani. [Be. 141. § (2) bek.] Az előzetesen letartóztatott a hozzátartozójával, más személlyel
– személyesen felügyelet mellett
– írásban, ellenőrzés mellett *
Ügyészi szám: .................................................................................................................................................
................................................, 20.......... évi ........................................... hó ........... napján.
|
|
.........……........................ |
|
|
bíró |
|
905. |
Értesítés előzetes letartóztatás elrendeléséről, meghosszabbításáról a vádirat benyújtása előtt. |
Rendőrkapitányság vezetőjének
Büntetés-végrehajtási intézet parancsnokának
Az előzetes letartóztatás végrehajtása végett.
A *-gal megjelölt esetben a kívánt rész aláhúzandó.
A **-gal megjelölt esetben a nem kívánt rész áthúzandó.
.................................................................................…………………………….............................................Bíróság / Ítélőtábla
................................./20........../................ szám
az előzetes letartóztatás megszüntetéséről
a vádirat benyújtása előtt
A .........................................................................................................……………………………….................................... miatt ....................................................................................................……………………………….......................................... ellen a ......................................................………............. Rendőr(fő)kapitányságon .....………….................................. szám alatt indított büntetőügyben értesítem, hogy a bíróság a ...................………………….................................. .......……….................. gyanúsítottal szemben, aki ..........……………………......................................................... született anyja neve: ..................................................,lakóhelye:..........................................………………………………......................................................................................................................................................................................................................................................
Őrizetbevétel napja: ................................................................................................................................................
a 20....... év .............................. hó ....... napján kelt ............................/20........./.......... számú, illetőleg a ...........................……………..…..... Bíróság / Ítélőtábla a 20....... év ......……………...................... hó ..……...... napján kelt ...………..........………….............../20............/.............. számú végzésével az ............. év .......………….............................. hó ........... napján elrendelt
m e g s z ü n t e t t e / óvadék letétele mellett m e g s z ü n t e t t e*
és elrendelte azonnali szabadlábra helyezését.
Ügyészi szám: .................................................................................................................................
Lássa rendőrkapitányság vezetője / a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka.
A szabadlábra helyezést foganatosítsa.
................................................, 20.......... évi ........................................... hó ........... napján.
|
|
.........…………………..................... |
|
|
a tanács elnöke – bíró |
Az óvadékot elfogadásáról .......................................………….................................. bíróság határozott jogerősen.
*-gal megjelölt esetben a kívánt rész aláhúzandó
|
905/a. |
Értesítés előzetes letartóztatás megszüntetéséről a vádirat benyújtása előtt. |
…...............................................................................……………………........................................................ Bíróság /Ítélőtábla
................................./20........../................ szám
elmeállapot megfigyeléséről a vádirat benyújtása előtt
...........................................................................................................................................................…………………........... miatt ............................................................................................................................................................ ellen indított büntetőügyben a bíróság értesíti az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet, hogy a
20........... év ...................................... hó ............... napján kelt
............................/20........./.......... számú végzésével
...................................................- aki ............................................................................................,
............................................................................. született,
anyja neve: .........................................................................
............................................................................................
.................................................... bv. intézetben / rendőrségi fogdában előzetes letartóztatásban lévő,
.................................................... rendőrség ellenőrzése alatt házi őrizetben lévő
gyanúsított elmeállapotának a megfigyelését egyhónapi időtartamra elrendelte / további egy hónappal meghosszabbította. *
Ügyészi szám: ......................................................
Lássa Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet Főigazgató Főorvosa.
Az elmeállapot megfigyelését hajtsa végre.
................................................, 20.......... évi ........................................... hó ........... napján.
|
|
............................................ |
|
|
bíró – bírósági ügyintéző |
A *-gal megjelölt esetben a kívánt rész aláhúzandó.
|
905/b. |
Értesítés elmeállapot megfigyeléséről. |
szabadságvesztés jogerős kiszabásáról
Az elítélt családi és utóneve
(asszonyoknál leánykori név is) |
Születési helye és ideje: |
Anyja neve |
|
|
|
Foglalkozása
letartóztatása előtt |
Lakóhelye
(postai irányítószámmal) |
|
|
Az ügyben eljárt bíróság megnevezése
|
Az ügyben eljárt bíróság határozatának száma és kelte |
........................................................ ..................................................
bíróság megyei bíróság
Az első fokú ítélet jogerőre emelkedett:
........................................................ ……………………………….
megyei bíróság Ítélőtábla
|
….............................................….../20.............../................ számú ítélete
20....................... évi ......................….......................... hó ..…............ nap
|
20....................... évi ................................................... hó .................. nap
|
…….............................................../20.............../............ számú határozata
20....................... évi ....................…............................ hó ................. nap
|
A BŰNCSELEKMÉNY (BŰNTETT, VÉTSÉG)
|
Megnevezése és minősítése |
|
Helye és ideje |
|
A szabadságvesztés időtartama (számmal és betűvel): |
A szabadságvesztés végrehajtási fokozata
(A törvényhely pontos megjelölésével): |
A feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezések |
Az elítélt csak a büntetés kétharmad részének
kiállása után bocsátható feltételes szabadságra
. |
Mellékbüntetések: ...............................................................................
.............................................................................................................
|
Az elítélt csak a büntetés háromnegyed részének
kiállása után bocsátható feltételes szabadságra.
|
Intézkedések: ......................................................................................
.............................................................................................................
|
Az elítélt csak a büntetés négyötöd részének
kiállása után bocsátható feltételes szabadságra.
|
Az elítélt a büntetés fele részének kiállása után bocsátható
feltételes szabadságra. |
|
|
A pénzmellékbüntetés meg nem fizetés esetén ..............Ft-ként 1 napi
összesen ............................. napi szabadságvesztésre változtatandó át. |
Az elítélt visszaeső – különös visszaeső – többszörös visszaeső** |
|
332. |
Értesítés jogerősen kiszabott szabadságvesztésről. |
|
A bíróság a kiszabott szabadságvesztésbe az
........................ évi ................…............................... hó ............. napjától, .................. évi ..............................….................... hó ....…............. napjáig
........................ évi ......................…......................... hó ............. napjától, .................. évi ...........................…....................... hó .....…............ napjáig
........................ évi ......................…......................... hó ............. napjától, .................. évi ..........................…........................ hó .....…............ napjáig
........................ évi ......................…......................... hó ............. napjától, .................. évi .........................…......................... hó .........…........ napjáig
előzetes fogvatartásban, illetőleg
|
|
a
........................ évi .............................….................. hó ............. napjától, .................. évi ...........................…....................... hó .......….......... napjáig
........................ évi ............................…................... hó ............. napjától, .................. évi .........................…......................... hó ......…........... napjáig
........................ évi ............................…................... hó ............. napjától, .................. évi .............................…..................... hó .....…............ napjáig
........................ évi ...........................….................... hó ............. napjától, .................. évi ..........................…........................ hó .........…....... napjáig
házi őrizetben eltöltött időt, oly módon, hogy egy napi szabadságvesztésnek három / négy / öt napi házi őrizet felel meg *
beszámította.
|
|
Az ítélet a következő ügyészi szám(ok)ra vonatkozik: .............................................................…………......................................................................................
.......................................................................................................................................................................…………...................................................................
..........................................................................................................................................................................…………................................................................
|
|
................................................................., 20................. évi ........................................................... hó .............. napján.
..........................................................................
a tanács elnöke – bíró – bírósági ügyintéző
|
|
Lássa a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka!
Az ítélet jogerős és végrehajtható.
A szabadságvesztést hajtsa végre.
................…........................, 20....…....... év ........…..................... hó ........... nap
.............................................
P.H. a tanács elnöke – bíró
|
Az elítélt a szabadságvesztés megkezdésére
20........... év ................................................. hó ............ napjáig halasztást kapott.
........................................, 20............ év ............................. hó ........... nap
.............................................
P.H. a tanács elnöke – bíró – – bírósági ügyintéző
|
|
A büntetőeljárás során óvadék letétbe helyezésére sor került:
Ha igen, az azt kezelő bíróság megnevezése:
|
|
|
Megjegyzés:
|
A *-gal megjelölt esetben a kívánt rész aláhúzandó.
A **-gal megjelölt esetben a nem kívánt rész áthúzandó.
|
332. |
Értesítés jogerősen kiszabott szabadságvesztésről. |
FELTÉTELES SZABADSÁGRA NEM BOCSÁTHATÓ!
szabadságvesztés jogerős kiszabásáról
Az elítélt családi és utóneve
(asszonyoknál leánykori név is) |
Születési helye és ideje: |
Anyja neve |
|
|
|
Foglalkozása
letartóztatása előtt |
Lakóhelye
(postai irányítószámmal) |
|
|
Az ügyben eljárt bíróság megnevezése
|
Az ügyben eljárt bíróság határozatának száma és kelte |
...............................………................ ...........................…..…...............
bíróság megyei bíróság
Az első fokú ítélet jogerőre emelkedett: .........................……......................
..............................………................ ............................……….............
megyei bíróság Ítélőtábla
|
...................……........../20...........…./...….....….... számú ítélete
20.................. évi ......................................... hó .................. nap
20.....…......... évi ......…............…................ hó ................. nap
…............................…./20.............../.............. számú határozata
20.................. évi .......................................... hó ................. nap |
A BŰNCSELEKMÉNY (BŰNTETT, VÉTSÉG)
|
megnevezése és minősítése |
|
helye és ideje |
|
A szabadságvesztés időtartama (számmal és betűvel): |
A szabadságvesztés végrehajtási fokozata
(a törvényhely pontos megjelölésével): |
A feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezés:
Az elítélt nem bocsátható feltételes szabadságra.
A törvényhely pontos megjelölése: |
Mellékbüntetések: ............................................................................
...................................................................................................... |
|
Intézkedések: ......................................................................................
...................................................................................................... |
A pénzmellékbüntetés meg nem fizetés esetén ............................
Ft-ként 1 napi, összesen ........................................................ napi
szabadságvesztésre változtatandó át. |
Az elítélt visszaeső – különös visszaeső – többszörös visszaeső ** |
|
333. |
Értesítés olyan jogerős szabadságvesztésről, melynél a feltételes szabadság kizárt. |
|
A bíróság a kiszabott szabadságvesztésbe az
........................ évi ..................….....…....................... hó ............. napjától .................. évi ...................…….............................. hó ................. napjáig
........................ évi ........................……...................... hó ............. napjától .................. évi ......................……........................... hó ................. napjáig
........................ évi ............................……................. hó ............. napjától .....…........... évi .....................……............................ hó ................. napjáig
........................ évi ............................…….................. hó ............. napjától .................. évi .....................……............................ hó ................. napjáig
előzetes fogvatartásban, illetőleg
|
|
a
........................ évi ........................……...................... hó ............. napjától .................. évi ..................……............................... hó ................. napjáig
........................ évi ................................…….............. hó ............. napjától .................. évi ................……................................. hó ................. napjáig
........................ évi ...............................……............... hó ............. napjától .................. évi ..................……............................... hó ................. napjáig
........................ évi ................................…….............. hó ............. napjától .................. évi .....................……............................ hó ................. napjáig
házi őrizetben eltöltött időt, olya módon, hogy egy napi szabadságvesztésnek három / négy / öt napi házi őrizet felel meg*
beszámította.
|
|
Az ítélet a következő ügyészi szám(ok)ra vonatkozik: ........................................................…………...........................................................................................
............................................................................................................................................................…………..............................................................................
.........................................................................................................................................................………….................................................................................
|
|
................................................................., 20................. évi ........................................................... hó .............. napján.
...........................………….............................................
a tanács elnöke – bíró – bírósági ügyintéző
|
|
Lássa a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka!
Az ítélet jogerős és végrehajtható.
A szabadságvesztést hajtsa végre.
............................…….........., 20............ év ................……............ hó ........... nap
..............………….............................
P.H. a tanács elnöke - bíró
|
Az elítélt a szabadságvesztés megkezdésére
20........... év ................................................. hó ............ napjáig halasztást kapott.
........................................, 20............ év ............................. hó ........... nap
.......................…………………....................
P.H. a tanács elnöke – bíró – bírósági ügyintéző
|
|
A büntetőeljárás során óvadék letételére sor került:
Ha igen, az azt kezelő bíróság megnevezése:
|
|
|
Megjegyzés:
|
A *-gal megjelölt esetben a kívánt rész aláhúzandó.
A **-gal megjelölt esetben a nem kívánt rész áthúzandó.
|
333. |
Értesítés olyan jogerős szabadságvesztésről, melynél a feltételes szabadság kizárt. |
javítóintézeti nevelés jogerős kiszabásáról
Az elítélt családi és utóneve
(asszonyoknál leánykori név is) |
Születési helye és ideje: |
Anyja neve |
|
|
|
Foglalkozása
letartóztatása előtt |
Lakóhelye
(postai irányítószámmal) |
|
|
Az ügyben eljárt bíróság megnevezése
|
Az ügyben eljárt bíróság határozatának száma és kelte |
...................……..…….................. ...............……….……................
bíróság megyei bíróság
Az első fokú ítélet jogerőre emelkedett: .........………………………......
...................……..…….................. ...............……….……................
megyei bíróság Ítélőtábla |
...............……………………......................../20........./....….... számú ítélete
20............. évi . ...........……………………….............. hó ...….......... nap
20................ évi .... .........………………………..........…. hó ................ nap
…...............……………………............/20........./.…......... számú határozata
20.................. évi ..................………………………......... hó ................. nap |
A BŰNCSELEKMÉNY (BŰNTETT, VÉTSÉG)
|
megnevezése és minősítése |
|
helye és ideje |
|
A javítóintézeti nevelés időtartama (számmal és betűvel): |
Intézkedések: .........................…….....…….................................................
..............................................…………….……………................................
|
|
333/a. |
Értesítés jogerősen kiszabott javítóintézeti nevelésről. |
A bíróság a kiszabott javítóintézeti nevelésbe az
................ évi .................……………………............... hó ..…...... napjától ............... évi ...............………………………............... hó ................. napjáig
.............. évi ......................……………………............ hó ..…….. napjától ......…..... évi .....................……………………............. hó ................. napjáig
............ évi ................………………………................ hó ..…..... napjától ....…........ évi .....................…………………................. hó ................. napjáig
............ évi ..............……………………….................. hó ..……. napjától ....…….... évi ...................…………………................... hó ................. napjáig
előzetes fogvatartásban eltöltött időt beszámította.
|
Az ítélet a következő ügyészi szám(ok)ra vonatkozik:......................................................................................
..............................................................................................................................………………………………………………....................................................
|
................................................................., 20................. évi ........................................................... hó .............. napján.
.................….........................................................
a tanács elnöke – bíró – bírósági ügyintéző
|
Lássa a javítónevelő intézet igazgatója!
Az ítélet jogerős és végrehajtható.
A javítóintézeti nevelést hajtsa végre.
.................…………..........., 20....... év ........………………......... hó ........... nap
.............................................
P.H. bíró
|
Az elítélt a szabadságvesztés megkezdésére
20........... év ................................................. hó ............ napjáig halasztást
kapott.
............................, 20.......év ..........…………………......... hó ........ nap
…………………………………
P.H. bíró – bírósági ügyintéző
|
Megjegyzés:
|
összbüntetés jogerős megállapításáról
|
Az elítélt családi és utóneve
(asszonyoknál leánykori név is) |
Születési helye és ideje:
|
Anyja neve
|
|
|
|
|
|
Foglalkozása
letartóztatása előtt |
Lakóhelye
(postai irányítószámmal) |
|
|
|
|
Az ügyben eljárt bíróság megnevezése
|
Az ügyben eljárt bíróság határozatának száma és kelte
|
|
..............……........................................ ................……................................
bíróság megyei bíróság
Az első fokú ítélet jogerőre emelkedett:
..............................……........................ .............................……....................
megyei bíróság Ítélőtábla
|
.................................................../20.............../............…….. számú ítélete
20....................... évi .................................................... hó ................. nap
20....................... évi ..........…....................................... hó ................. nap
….............................................../20.............../............... számú határozata
20....................... évi .................................................... hó ................. nap
|
|
Az összbüntetésként megállapított szabadságvesztés
(számmal és betűvel)
|
|
A szabadságvesztés végrehajtási fokozatára vonatkozó
rendelkezés (a törvényhely pontos megjelölésével)
|
|
A feltételes
szabadságra
vonatkozó
rendelkezés
|
Az elítélt csak a büntetés kétharmad részének kiállása után
bocsátható feltételes szabadságra. |
Az elítélt
− visszaeső
− különös visszaeső
− többszörös visszaeső*
|
|
Az elítélt csak a büntetés háromnegyed részének kiállása
után bocsátható feltételes szabadságra. |
|
Az elítélt csak a büntetés négyötöd részének kiállása után
bocsátható feltételes szabadságra. |
|
Az elítélt a büntetés fele részének kiállása után
bocsátható feltételes szabadságra |
|
Az összbüntetést megállapító ítélet az alapítéletek egyes rendelkezéseit * - így a mellékbüntetésekre, valamint az előzetes fogvatartásban, illetőleg házi őrizetben eltöltött idő beszámítására vonatkozó rendelkezéseket – nem érinti.
|
|
Az egyes ítéletekkel * – kiszabott mellékbüntetések és intézkedések közül – a vagyonelkobzás
és a pénzmellékbüntetés mellett – csak a
..........................................................................................................................................................................................................................................
..........................................................................................................................................................................................................................................
.............................................................................................................................................................................................................. kell végrehajtani.
|
A *-gal megjelölt esetben a kívánt rész aláhúzandó.
|
334. |
Értesítés összbüntetés jogerős megállapításáról. |
|
Azok az ítéletek, amelyeknek szabadságvesztést kiszabó részét az összbüntetést megállapító
ítélet összbüntetésbe foglalta |
|
Az alapügyben eljárt bíróság megnevezése,
határozatának száma és kelte
|
A bűncselekmény
(bűntett, vétség) megnevezése
|
A kiszabott büntetés
|
|
.............................................................. Bíróság
......... évi ........................... hó ........ napján kelt
…........................../............../...... számú ítélete
Az első fokú ítélet jogerőre emelkedett:
......... évi ........................... hó ........ napján
........................................... Megyei Bíróság
Ítélőtábla
......... évi ........................... hó ........ napján kelt
…........................../........../..... számú határozata
|
|
Szabadságvesztés:
............. év ................................ hó ......... nap
Mellékbüntetések:
........................................................................
............................................................................
Intézkedések:
............................................................................
............................................................................ |
|
.............................................................. Bíróság
......... évi ........................... hó ........ napján kelt
…........................../............../...... számú ítélete
Az első fokú ítélet jogerőre emelkedett:
......... évi ........................... hó ........ napján
........................................... Megyei Bíróság
Ítélőtábla
......... évi ........................... hó ........ napján kelt
…........................../........../..... számú határozata
|
|
Szabadságvesztés:
............. év ................................... hó ......... nap
Mellékbüntetések:
............................................................................
............................................................................
Intézkedések:
............................................................................
............................................................................ |
|
.............................................................. Bíróság
......... évi ........................... hó ........ napján kelt
…........................../............../...... számú ítélete
Az első fokú ítélet jogerőre emelkedett:
......... évi ........................... hó ........ napján
........................................... Megyei Bíróság
Ítélőtábla
......... évi ........................... hó ........ napján kelt
…........................../........../..... számú határozata
|
|
Szabadságvesztés:
............. év ................................... hó ......... nap
Mellékbüntetések:
............................................................................
............................................................................
Intézkedések:
............................................................................
............................................................................ |
|
.............................................................. Bíróság
......... évi ........................... hó ........ napján kelt
…........................../............../...... számú ítélete
Az első fokú ítélet jogerőre emelkedett:
......... évi ........................... hó ........ napján
........................................... Megyei Bíróság
Ítélőtábla
......... évi ........................... hó ........ napján kelt
…........................../........../..... számú határozata
|
|
Szabadságvesztés:
............. év ................................... hó ......... nap
Mellékbüntetések:
............................................................................
............................................................................
Intézkedések:
............................................................................
............................................................................ |
|
................................................................., 20................. évi ........................................................... hó .............. napján.
..........................................................................
bíró – bírósági ügyintéz
|
|
Lássa a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka!
Az összbüntetésként kiszabott jogerős
szabadságvesztést hajtsa végre!
......................................, 20.......... év ..........………................. hó ........... napján
.............................................
bíró
|
Az elítélt a szabadságvesztés megkezdésére
20........... év ................................................. hó ............ napjáig halasztást kapott.
......................................, 20......... év ............................. hó ........... napján
.............................................
bíró – bírósági ügyintéző
|
FELTÉTELES SZABADSÁGRA NEM BOCSÁTHATÓ!
összbüntetés jogerős megállapításáról
|
Az elítélt családi és utóneve
(asszonyoknál leánykori név is) |
Születési helye és ideje:
|
Anyja neve
|
|
|
|
|
|
Foglalkozása
letartóztatása előtt |
Lakóhelye
(postai irányítószámmal) |
|
|
|
|
Az ügyben eljárt bíróság megnevezése
|
Az ügyben eljárt bíróság határozatának száma és kelte
|
|
......................................……................ ........................……........................
bíróság megyei bíróság
Az első fokú ítélet jogerőre emelkedett:
..........................……............................ .....................……............................
megyei bíróság Ítélőtábla
|
…................................................/................./.....……........ számú ítélete
....................... évi ................................................... hó ................. nap
....................... évi ................................................... hó ................. nap
...……........................................./................./............... számú határozata
....................... évi ................................................... hó ................. nap
|
|
Az összbüntetésként megállapított szabadságvesztés
(számmal és betűvel)
|
|
A szabadságvesztés végrehajtási fokozatára vonatkozó
rendelkezés (a törvényhely pontos megjelölésével)
|
|
A feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezés:
Az elítélt nem bocsátható feltételes szabadságra.
|
A törvényhely pontos megjelölése:
|
Az elítélt visszaeső – különös visszaeső – többszörös visszaeső *
|
|
Az összbüntetést megállapító ítélet az alapítéletek egyéb rendelkezéseit – így a mellékbüntetésekre, intézkedésekre, valamint az előzetes fogvatartásban, illetőleg házi őrizetben eltöltött idő beszámítására vonatkozó rendelkezéseket – nem érinti.
|
|
Az egyes ítéletekkel kiszabott mellékbüntetések és intézkedések közül – a vagyonelkobzás és a pénzmellékbüntetés mellett – csak a
................................................................................................................…………........................................................................................................................
............................................................................................................…………............................................................................................................................
....................................................................................................…………....................................................................................................................................
kell végrehajtani.
|
A *-gal megjelölt kérdésekre a nem kívánt rész áthúzásával kell válaszolni.
|
335. |
Értesítés összbüntetés kiszabásáról olyan esetben, amikor a feltételes szabadság kizárt. |
|
Azok az ítéletek, amelyeknek szabadságvesztést kiszabó részét az összbüntetést megállapító
ítélet összbüntetésbe foglalta |
|
Az alapügyben eljárt bíróság megnevezése,
határozatának száma és kelte
|
A bűncselekmény
(bűntett, vétség) megnevezése
|
A kiszabott büntetés
|
|
.............................................................. Bíróság
......... évi ........................... hó ........ napján kelt
…........................../............../...... számú ítélete
Az első fokú ítélet jogerőre emelkedett:
......... évi ........................... hó ........ napján
........................................... Megyei Bíróság
Ítélőtábla
......... évi ........................... hó ........ napján kelt
…........................../........../..... számú határozata
|
|
Szabadságvesztés:
............. év ................................... hó ......... nap
Mellékbüntetések:
............................................................................
............................................................................
Intézkedések:
............................................................................
............................................................................ |
|
.............................................................. Bíróság
......... évi ........................... hó ........ napján kelt
…........................../............../...... számú ítélete
Az első fokú ítélet jogerőre emelkedett:
......... évi ........................... hó ........ napján
........................................... Megyei Bíróság
Ítélőtábla
......... évi ........................... hó ........ napján kelt
…........................../........../..... számú határozata
|
|
Szabadságvesztés:
............. év ................................... hó ......... nap
Mellékbüntetések:
............................................................................
............................................................................
Intézkedések:
............................................................................
............................................................................ |
|
.............................................................. Bíróság
......... évi ........................... hó ........ napján kelt
…........................../............../...... számú ítélete
Az első fokú ítélet jogerőre emelkedett:
......... évi ........................... hó ........ napján
........................................... Megyei Bíróság
Ítélőtábla
......... évi ........................... hó ........ napján kelt
…........................../........../..... számú határozata
|
|
Szabadságvesztés:
............. év ................................... hó ......... nap
Mellékbüntetések:
............................................................................
............................................................................
Intézkedések:
............................................................................
............................................................................ |
|
.............................................................. Bíróság
......... évi ........................... hó ........ napján kelt
…........................../............../...... számú ítélete
Az első fokú ítélet jogerőre emelkedett:
......... évi ........................... hó ........ napján
........................................... Megyei Bíróság
Ítélőtábla
......... évi ........................... hó ........ napján kelt
…........................../........../..... számú határozata
|
|
Szabadságvesztés:
............. év ................................... hó ......... nap
Mellékbüntetések:
............................................................................
............................................................................
Intézkedések:
............................................................................
............................................................................ |
|
................................................................., 20................. évi ........................................................... hó .............. napján.
..........................................................................
bíró – bírósági ügyintéző
|
|
Lássa a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka!
Az összbüntetésként kiszabott jogerős
szabadságvesztést hajtsa végre!
......................................, 20.......... év ............................ hó ........... napján
.............................................
bíró
|
Az elítélt a szabadságvesztés megkezdésére
20........... év ................................................. hó ............ napjáig halasztást kapott.
......................................, 20......... év ............................. hó ........... napján
.............................................
bíró – bírósági ügyintéző
|
...................................... jelzésű
|
Az elítélt családi- és
utóneve *
|
|
|
Születési helye *
|
város
község
|
|
Születési ideje *
|
........................ év ....................................................................... hó ...................... nap
|
|
Anyjának leánykori,
családi és utóneve *
|
|
|
Utolsó állandó lakóhelye
(postai irányítószámmal)
|
.....................................................................................................…………................................................................... város
....................................................................................................………….................................................................. község
...................... kerüet ..............................................…………................................. utca ............................................... szám
|
|
Foglalkozása
|
|
|
Az ügyben eljárt
bíróság megnevezése,
határozatának kelte
és száma
jogerő napja **
|
Első fokú. .............................................................................…………....................................................................................
....................... évi .................................................... hó ................. nap
…................................................../20......................../.................. szám
Másodfokú. ........................................................................................…………......................................................................
....................... évi .................................................... hó ................. nap
…................................................../20......................../.................. szám
|
|
336. |
Mellékbüntetési értesítő. |
|
Szabadságvesztés
|
|
|
Közérdekű munka tartalma
|
|
|
Pénzbüntetés
|
napi tételek száma: ...........................................................................................…………………..........................................
egy napi tétel összege: .................................................................................…………………...............................................Ft
összesen: ....................................................................................................………………….................................................Ft
|
|
Közügyektől eltiltás
időtartama
|
|
|
Foglalkozástól eltiltás
|
az eltiltott foglalkozás megnevezése: ........................................................…………………....................................................
az eltiltás időtartama: ..................................................................................................…………………...................................
a foglalkozás újbóli gyakorlásához szükséges jártasság igazolására vonatkozó rendelkezés:
................................................................................................................................…………………......................................
............................................................................................................................................…………………..........................
|
|
Járművezetéstől eltiltás
|
Az eltiltás milyen fajta járműre vonatkozik:
.................................................................................................................................………………….....................................
az eltiltás időtartama: ..........................................................................................................…………………........................
a járművezetéshez szükséges jártasság igazolására vonatkozó rendelkezés:
................................................................................................................................................…………………......................
|
|
A járművezetésből eltiltás tartamába beszámítható idő |
.................................................................................................................................................………………….......................
|
|
Kitiltás
|
........................... év ......................................................................………………….................. hó ................................. nap
......................................................................................................……………………….........................................................
|
|
Kiutasították-e*
|
igen / nem
végleges / .......................... év
|
|
A mellékbüntetés lejártának napja:
...........................................................................................................................................................................................................……………………….........
|
|
Kelt: ...................................................20.................év ....................................…………………………………..................hó ................................... nap
Ph .........................................................
A tanács elnöke – bíró
|
|
A mellékbüntetés tartamába
|
Beszámítható idő
|
20............. év ..........................hó..........nap
20............ év ...........................hó .........nap
|
|
|
|
|
|
Megjegyzés:
A beutalás napja: 20....... év .....................................................hó ...................................................... nap
Ph.
..............................................................................
bv. irodavezető
|
|
336. |
Mellékbüntetési értesítő. |
A Büntetés-végrehajtási intézet tölti ki.
|
Az elítélt szabadulásának
Módja és időpontja
|
Kitöltve
20............. év .............................................hó .....................nap
|
|
A főbüntetés megkezdése előtt és után a mellékbüntetésbe beszámítható időtartam |
20............év ...................................hó .................................. nap
20.......... év ................................... hó ................................. nap
20........... év .................................. hó .................................. nap
|
|
Közügyektől eltiltás
|
20........... év .................................... hó ................................ nap
|
|
Foglalkozástól eltiltás
|
20............ év ................................. hó ................................. nap
|
|
Járművezetéstől eltiltás
|
20........... év ................................... hó ................................. nap
|
|
Kitiltás
|
20........... év ................................... hó ................................. nap
|
|
Jegyzet
Kelt ............................................................................... 20........................ év .................................................... hó .................nap
Ph.
............................................................
bv. nyilvántartó vezetője
|
A *-gal jelzett rovatokat nyomtatott nagybetűvel kell kitölteni.
A **-gal jelzett rovatot csak első fokon jogerőre emelkedés esetén kell kitölteni.
….....................…………………………………................................................................................................................. Bíróság
pártfogó felügyelet elrendeléséről
A pártfogó felügyelet alá helyezett
családi és utóneve
(asszonyoknál leánykori név is) |
Születési helye és ideje: |
Anyja neve |
|
|
|
Foglalkozása
|
Lakóhelye
|
Munkahelye |
|
|
|
Családi állapota
|
Gyermekeinek száma, kora |
Keresete, jövedelme, vagyona |
|
|
|
Az elsőfokon eljárt bíróság megnevezése: ........................................................................................................ Bíróság
Határozatának száma: ................................................./20................../....................
Határozatának kelte: 20............... évi .................................................... hó .......... nap
A másodfokon eljárt bíróság megnevezése: ...................................................................................................... Bíróság / Ítélőtábla
Határozatának száma: ................................…………./20............…../..................
A határozat jogerős és a pártfogó felügyelet tekintetében végrehajtható
20............ évi .................................................. hó .................. napján
|
A bűncselekmény
|
Megnevezése és minősítése |
|
Helye, ideje és rövid leírása |
|
Próbára bocsátás esetén a próbaidő tartama: ........................................................................................................…………...........................................................
A kiszabott szabadságvesztés tartama: .................................................................................................................................…………...........................................
A szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje: ..................................................................................................................………….......................................
A kiszabott mellékbüntetések és alkalmazott egyéb intézkedések: .......................................................................................…………..........................................
..............................................................................................................................................................................................………….............................................
................................................................................................................................................................................................…………...........................................
|
|
342. |
Értesítés pártfogó felügyelet elrendeléséről. |
|
A bíróság által megállapított külön magatartási szabályok: ..................................................…………...........................................................................................
...............................................................................................................................................................…………............................................................................
.........................................................................................................................................................................…………..................................................................
............................................................................................................................................................................…………...............................................................
.........................................................................................................................................................................................…………..................................................
...............................................................................................................................................................................................…………............................................
|
|
................................................................., 20................. évi ........................................................... hó .............. napján.
..........................................................................
a tanács elnöke - bíró – bírósági ügyintéző
|
|
Megjegyzés:
|
...................................................... előírási tételszám: ....................../.............
pénzbüntetésről, pénzmellékbüntetésről, a vagyonelkobzásról, a büntetőeljárás során lefoglalt dolog elkobzásáról, visszaadásáról, kötelezésről, az államot illető bűnügyi költségről, az elővezetés költségéről és nem szabálysértés miatt kiszabott rendbírságról
|
Az elítélt (a rendbírságra kötelezett) neve (asszonyoknál a leánykori név is) * |
Születési helye, éve
hónapja és napja * |
Anyja neve: * |
Lakóhelye
(postai irányítószámmal) |
|
|
|
|
Állandó:
Tartózk.h.:
|
|
Munkahelye neve és címe *
(postai irányítószámmal)
|
Foglalkozása
|
Keresete
|
Vagyona
|
|
|
|
|
|
|
Az elítéltet fogva tartó
bv-intézet |
|
Az első fokon eljárt bíróság
megnevezése, határozatának
kelte és száma:
|
.......................................................................………………….....................................................................................
20.............. évi ...................….......…........ hó ....…..... nap .…............…............/20......…....../..........………........ sz.
|
|
Ha első fokon jogerős, a
jogerő napja: |
20.............. évi ..........................…........ hó ........ nap
|
|
A másodfokon eljárt bíróság
megnevezése, határozatának
kelte és száma
|
.................................…………………...........................................................................................................................
20.............. évi ..................…..........…...... hó ....….... nap ....…......….............../20....…......./.........…………....... sz.
|
|
A bűncselekmény megjelölése,
a rendbírság oka
|
|
|
Az elkövetés ideje
|
|
|
A kiszabott szabadságvesztés
|
|
Felfüggesztve **
igen nem |
|
A kiszabott pénzbüntetés
|
összege: ........................……………………………........................ forint
a napi tétel száma: .....................… egy napi tétel összege …………….............................……………….........…………….... forint
|
Előz. fogvatartás, illetőleg házi őrizet beszámítása: **
…………………................... nap, azaz
…………………….................... forint |
|
A kiszabott pénzmellékbüntetés
és meg nem fizetés esetén
az átváltoztatás kulcsa
|
összege: …………..……………………………………………….. forint
…………………………………………...................... forintonként 1 nap
|
Előz.fogvatartás, illetőleg házi őrizet beszámítása: **
………………………………. nap, azaz
…………………………………... forint |
|
A pénzbüntetés / pénzmellék-
büntetés esetén engedélyezett
|
**
Részletfizetés: 20……………..…….….-tól ……….. havi …….…..…….…………….……………. forint részlet/hó
Halasztás: 20…………………….……..-ig |
* Kézírással történő kitöltés esetén nyomtatott nagybetűvel kell írni!
** A nem kívánt részt ki kell húzni!
|
A bűnügyi költség egyetemlegesen terheli. * ..................................................... Ft erejéig
1. .................................................................…………...................... (.........................................…………............................ u. ..................sz.a.) lakost,
aki 19...........................…........... napján .........……....................... született, anyja neve: ..............................……………............................................
2. ......................................................…………................................. (.....................................…………................................ u. ..................sz.a.) lakost,
aki 19........................……............ napján ..................……............. született, anyja neve: ............……………...............................................................
3. ................................................................…………....................... (..................................................…………................... u. ..................sz.a.) lakost,
aki 19........................……............ napján ......................……......... született, anyja neve: ......................…………….....................................................
4. ...................................................................………….....…............. (........................................…………............................. u. ..................sz.a.) lakost,
aki 19.......................……............. napján ......................……......... született, anyja neve: ...........................……………................................................
5. .........................................................………….….......................... (.........................….....…………..................................... u. ..................sz.a.) lakost,
aki 19.........................……........... napján .......................……....... született, anyja neve: .................................……………...........................................
6. .............................................................................………….......... (..........................…………............................................. u. ..................sz.a.) lakost,
aki 19...........................……......... napján ....................……........... született, anyja neve: ..................................…………….........................................
|
|
Vagyonelkobzás:
|
|
Zár alá vételt elrendelő hatóság megnevezése .........................................………………………...................................................................................
határozatának kelte és száma:
20.............. évi ...........................……………................ hó .........nap ........................... szám.
A zár alá vételt foganatosító végrehajtói iroda megnevezése:
végrehajtói irodai ügyszám:
|
|
A kiszabott rendbírság .................................... Ft, azaz ........................................................................ Ft.
A kiszabott rendbírságot meg nem fizetése esetén a bíróság elzárásra változtatja át.
|
|
A büntetőeljárás vagy polgári eljárás során felmerült
elővezetési költség: ……………………………….………Ft, azaz ………………………………..……………………………………... Ft.
|
|
Elkobzott bűnjel(ek) |
Nyilvántartási szám |
Tárolási hely(ük) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Megsemmisíteni rendelt bűnjel(ek) |
Nyilvántartási szám |
Tárolási hely(ük) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kiadni rendelt bűnjel(ek) |
Nyilvántartási szám |
Tárolási hely(ük) |
Kinek (név, lakóhely) (postai irányítószámmal) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kiadni rendelt, de
visszatartandó bűnjel(ek) |
Nyilvántartási szám |
Tárolási hely(ük) |
Kinek (név, lakóhely) (postai irányítószámmal) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az értesítés kiállításának helye és időpontja:
.........................................……………….........., 20........... évi ...........……………................................. hó .............. napján.
Melléklet: db bűnjel átvételi elismervény
|
|
..................…………………..................................... |
|
|
a tanács elnöke – bíró – bírósági ügyintéző |
........................................./20........../................ szám
................................................................... Parancsnokának
...................................................................
Értesítem, hogy az állományába tartozó ..........................…….........................................-t (aki .….............…............................-n 19........ évi ..............…............. hó ......... napján született, anyja neve: ........................................….............................) a ........................................................ Bíróság / Katonai tanácsa az .....……...............…................................................. napján kelt ..................................................... számú végzésével – ítéletével .................................................-t (Btk. ...............................) miatt .….............. (...…...................) évi és .…......... (........................) hónapi .......................................... szabadságvesztésre, ............................... (................................ ..................................................) forint pénzbüntetésre, valamint − közügyektől eltiltásra,
− szolgálati viszony megszüntetésre,
− rendfokozatban visszavetésre,
− várakozási idő meghosszabbításra ítélte.
A közügyektől eltiltás – az alacsonyabb rendfokozatban eltöltendő idő – a várakozási idő meghosszabbításának tartama: ........................................................................................................ Az ítélet jogerős. Kérem a közügyektől eltiltás – a ........................................................................ katonai mellékbüntetés végrehajtását.
Melléklet: .......................................................
.......................................................
................................................, 20.......... évi ........................................... hó ........... napján.
|
|
..................………………...................……… |
|
|
a tanács elnöke – bírósági ügyintéző |
Megjegyzés: A nem kívánt rész törlendő!
|
336/a. |
Értesítés katonával szemben elrendelt közügyektől eltiltásról és katonai mellékbüntetésről. |
........................................................................................... elítéltet, aki ..................................-n,
19......... évi .................................. hó ............ napján született,
anyja neve: ........................................................................
lakóhelye:...........................................................................
személyi száma:................................................................
a .............................................. Ügyészég / Bíróság / Ítélőtábla a 20......... évi ...........……………………….................. hó .......... napján kelt …......................../20......../........ számú, illetve a ................................……………………......................Ügyészség / Bíróság, mint másodfokú bíróság / Ítélőtábla a 20.......…... évi ...…..........…………………................... hó ....…......... napján jogerőre emelkedett …............................................../20............/........................ számú – végzésével ……………..................................................……………................... miatt jogerősen .......................…….......................... Ft rendbírság megfizetésére kötelezte.
A rendbírságot a .....................................................…….................... BGH Rb. ....................../20.............. tételszám alatt előírta.
A terhelt a rendbírságot – nem – csak részben – fizette meg.
A jogerős határozat szerint a rendbírságot meg nem fizetése esetén ..........................…………………………....... ….............................……………................ forintonként egy-egy napi elzárásra kell átváltoztatni.
Ezért a bíróság a 20......... évi ...............………………............. hó ........ napján kelt ......................../20….../... számú végzésével a meg nem fizetett rendbírságot ........................…………........ /...........................……...................../ nap elzárásra változtatta át.
......................………......................., 20.......... évi .................……….......................... hó ........... napján.
|
|
..................……………...............………
|
|
|
a tanács elnöke – bírósági ügyintéző |
|
320/a. |
Értesítés rendbírság szabadságvesztésre átváltoztatásáról. |
A büntetés-végrehajtási Intézet Parancsnoka!
Az átváltoztató végzés végrehajtandó.
A rendbírság helyébe lépő szabadságvesztést hajtsa végre!
A szabadságvesztésből az időközben történt .............……............ forint befizetésre
figyelemmel .................................................... napot hajtson végre.
................................................, 20.......... évi ........................................... hó ........... napján.
|
|
..................………………...................……… |
|
|
a tanács elnöke – bíró |
szabadságvesztés végrehajtását biztosító intézkedés elrendeléséről
|
Az elítélt családi
és utóneve
(asszonyoknál leány-
kori név is) |
Születési helye
és ideje
|
Anyja neve
|
Foglalkozása
|
Munkahelye
|
|
|
|
|
|
|
|
Az elítéltlakóhelye / tartózkodási helye: ............................……………………………………………………......................................................................
Budapesten ............…………….......... kerület, ..........................................…………………………................ utca (tér) .........……………........ házszám.
|
|
A határozatot hozó bíróság / ítélőtábla megnevezése, határozatának száma és kelte:
…….....................................……………………………...........… Bíróság / ítélőtábla .............……………................./20....……../.....….... számú végzése
20......... évi ...................................... hó ............... nap
|
|
A bíróság határozata szerint az elítélt engedély nélkül nem hagyhatja el
.....................................................................................………....................... területét / körzetét.
|
|
A szabadságvesztés végrehajtását biztosító intézkedés a szabadságvesztés megkezdéséig tart.
|
|
206/b. |
Értesítés szabadságvesztés végrehajtását biztosító intézkedés elrendeléséről. |
|
Az elítélt..........................……………………………………………...................rendőrségen a következők szerint köteles jelentkezni [Be. 596. § (5) bek.]
|
|
A szabadságvesztés végrehajtását biztosító intézkedés megszegéséről a ......………………….......……................/20........……......../.......……......... számra
hivatkozással a határozatot hozó bíróságot / ítélőtáblát kell haladéktalanul értesíteni.
|
|
...............................…………................, 20.......….... évi ............................…………………............... hó ........... napján.
........................………………...........................................
a tanács elnöke – bírósági ügyintéző
|
|
|
........................................................................................................................ Rendőrkapitányság Parancsnokának
|
206/b. |
Értesítés szabadságvesztés végrehajtását biztosító intézkedés elrendeléséről. |
….........................................................………………………............................Megyei Bíróság Büntetés-végrehajtási Csoportja
........................…......./20........../................ szám
A beadványokban erre a számra kell hivatkozni.
Idézés büntetés-végrehajtási ügyben
A pártfogói felügyelet végrehajtása végett .....……………………………………...................................................................... ........................................................................................................................................ ellen
indított büntetés-végrehajtási ügyben a bíróság hivatalos helyiségébe
(.......................................…........... utca .............házszám ........... emelet ............... ajtószám)
20....... évi ................................... hó ............ napján ............ órára
meghallgatásra megidézem.
ha az idézés ellenére nem jelenik meg és ezt alapos okkal előzetesen nem menti ki, vagy engedély nélkül eltávozik, illetőleg önhibájából olyan állapotban jelenik meg, hogy nem hallgatható ki, elővezetése rendelhető el, amelynek költségeként kilométerenként ……….. Ft-ot, de legkevesebb …………. Ft-ot kell megfizetnie.
Ha a határnapot önhibáján kívül mulasztotta el, a határnaptól számított nyolc napon belül igazolási kérelmet terjeszthet elő.
................................, 20....... évi ................................. hó ....... napján.
Címzett: ....................................................... .......................................................... s.k.
...................................................................... büntetés-végrehajtási bíró
|
|
................................................................ |
|
|
tisztviselő – ügykezelő |
|
214/a. |
Idézés büntetés-végrehajtási ügyben. |
..................………………………......................................................................Megyei Bíróság Büntetés-végrehajtási Csoportja
...........................…..../20........../................ szám
Közlöm, hogy ....................………………………………................................. terhelt ellen ...................................... szám alatt a ............................................................……………………………………….................. Bíróságon indított büntetőügyben a …………………………………………….…………. Ítélőtábla / Legfelsőbb Bíróság által ................................................... szám alatt .………........ év .................................……………......... hó ............ napján kiállított értesítés szerint .............................…….................................……………………....... terhelttel szemben kiszabott ..........……………..... évi ....................................................... hónapi szabadságvesztést végrehajtását .......................……….............. tételszám alatt előírtam.
Kérem, hogy az iratoknak a …………………………………………….…………. Ítélőtáblától / Legfelsőbb Bíróságtól való megérkezte után a szükséges határozat-kiadmányokat és a végrehajtáshoz szükséges egyéb iratokat a fenti számra hivatkozva szíveskedjék megküldeni.
................................................, 20.......... évi ........................................... hó ........... napján.
|
|
............................................. |
|
................................................... Bíróságnak, |
büntetés-végrehajtási. bíró |
......................................................................
|
307. |
Szabadságvesztés előírási tételszámának közlése, ha a határozat az Ítélőtábla, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság |
|
|
előtt emelkedett jogerőre.Értesítés szabadságvesztés végrehajtását biztosító intézkedés elrendeléséről. |
.......................................................................................……...…………............Megyei Bíróság Büntetés-végrehajtási Csoportja
….....................…........../20........../................ szám
A ...........................................……………......... Bíróságnak az ...……....... év ...................................... hó ............... napján kelt ...........……................../20…........./...…... számú, a ..............……......……......... ………………………..………. Bíróságnak, mint másodfokú bíróságnak / Ítélőtáblának, illetőleg a Legfelsőbb Bíróságnak a 20....….... év ......…….......................... hó …............. napján kelt ..……............................/20...…….../.…….…....... számú közérdekű munkát kiszabó ítélete, illetve a Megyei (Fővárosi) Bíróság bv. bírójának ……………........................................ számú végzése alapján
…….........................................…………….................. elítéltet (aki ....................................-n 19.……. évi ...…..................... hó ...…….... napján született, anyja neve: ……….......................................................................………………… .......................................................…………………………….................), hogy a közérdekű munka megkezdése végett .……...............................................................................................……………………….......... napján a kijelölt munkahely ........…………..............................................................................................……………………………………………….............. (........................................………........................................………........) igazgatójánál – vezetőjénél – munkaügyi osztályán – személyesen jelentkezzék.
Ha ennek a felhívásnak alapos ok nélkül nem tesz eleget, magát a közérdekű munka büntetés végrehajtása alól kivonja, vagy a munkafegyelmet súlyosan sértő magatartás tanúsít, a bíróság a közérdekű munkát, illetőleg a munkának e körülmények bekövetkezésekor még hátralévő részét szabadságvesztésre változtatja át.
................................................, 20.......... évi ........................................... hó ........... napján.
|
|
............................................. |
|
Címzett: ................................................... |
büntetés-végrehajtási. bíró |
|
314/b. |
Felhívás a közérdekű munka megkezdésére. |
....................................................................................……………...……...........Megyei Bíróság Büntetés-végrehajtási Csoportja
.......................…..…....../20........../................ szám
Közlöm, hogy ................................……........... vádlottat (aki ..................................-n 19........ évi ....................... hó ......... napján született, anyja neve: .................................……………………………................................................................., lakása: ..............................................................................................................…………………................................................................) a .……..............................…………………............ Bíróság a 20.......... év ...................................... hó ............... napján kelt .................……............/20........../....... számú ítéletével, a másodfokon eljárt ............………....................................................... Bíróság/ Ítélőtábla, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság a 20...…...... év ..................……............ hó ...........…. napján kelt .…............…................/20........./......... számú ítéletével – illetve a Megyei (Fővárosi) bíróság bv. bírójának ..…..............................................……............... számú végzésével jogerősen ................................................................... napi közérdekű munkára ítélete.
A bíróság a közérdekű munka végrehajtásának helyéül ................................………………………………................................ ...........................................................................................(..................................................…………………………...................................………………..............) munkahelyet jelölte ki.
Az elítéltet a mai napon felhívtam, hogy 20...……...... évi ...........……............... hó ............ napján a kijelölt munkahelyen a közérdekű munka megkezdésére jelentkezzék.
A kiszabott közérdekű munkából a bíróság az elítélt által 20……....... évi ...............……….....…..... hó ….............. napjától .…............ évi ....…............................ hó …….............. napjáig előzetes fogvatartásban, illetőleg házi őrizetben eltöltött idővel ..........................………………….................... nap közérdekű munkát kitöltöttnek vett.
A közérdekű munka végrehajtását a .............................................……............................. Megyei Pártfogó Felügyelői Hivatal ellenőrzi.
Kérem, hogy a közérdekű munka kijelölt napon való megkezdését a ......................……………………….............Megyei Pártfogó Felügyelői Hivatallal közölje.
A közérdekű munkát kiszabó ítélet(ek) egy (egy) kiadmányát, valamint a közérdekű munka végrehajtásával kapcsolatos tájékoztatót csatoltan megküldöm.
A tájékoztató megküldését mellőzöm, mert azt ............................................………………............................... elítélt ügyében Kmv. ............................………………………........... szám alatt már megküldtem.
Az elítélt jogaira és kötelezettségeire az 1979. évi 11. számú tvr. 60–67/A. §-aiban írtak irányadók. A közérdekű munka végrehajtásáért a munkáltató szerv vezetője felelős.
................................................, 20.......... évi ........................................... hó ........... napján.
|
|
............................................. |
|
|
büntetés-végrehajtási bíró |
....................................……………………….........Igazgatójának (Vezetőjének)
................................………………………….......................................................
|
315/a. |
Munkáltató vezetőjének értesítése közérdekű munkáról. |
.............................................…………………………………............................Megyei Bíróság Büntetés-végrehajtási Csoportja
….................….............../20........../................ szám
A bíróság felhívja .....…...............................…..........................…………………………......................................... elítéltet (aki ........................………………….....….......….......-n 19........ évi ............................ hó ......... napján született, anyja neve: ..............................................................…….........., hogy a ................………………………............................ Bíróság a .......................…......../20....…....../....... számú ítéletével, a …................….................. .........…............ Bíróság mint másodfokú bíróság / Ítélőtábla, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság a …………….…..……/20…….…/…….... számú határozatával ..................................................................................…………………………………............................ miatt jogerősen kiszabott .....................................................................................….........……..................... szabadságvesztésének megkezdése végett ...................................................................................... …................................................ Fegyházban – Börtönben – Fogházban – Büntetés-végrehajtási Intézetben (.....................………….................................... utca ..........…..... szám ................. emelet .....…...... ajtó) 20...…...... évi .................................... hó ............... napján ............... órakor jelentkezzék.
A jelentkezés elmulasztása esetén a bíróság az elővezetés iránt fog intézkedni. Elővezetés esetén a költségtérítés …………………………..….. Ft kilométerenként, de legkevesebb …………………………….. Ft.
................................................, 20.......... évi ........................................... hó ........... napján.
|
|
............................................. |
|
|
büntetés-végrehajtási bíró |
Címzett............................……………………...................
....................................................……………………........
1. A szabadságvesztés megkezdésére józan állapotban köteles megjelenni.
2. Hozza magával a személyi igazolványát, az adóigazolványát és a TAJ számát tartalmazó hatósági bizonyítványát.
3. A személyes használatára a következőket hozhatja magával: egy napi hideg élelem, önborotva, fogápoló szerek, mosdószappan és egészségügyi papír.
Ha a személyes használatára szolgáló, a felsorolt tárgyakon kívül más tárgyat, szeszesitalt is magával hoz, azt a büntetés-végrehajtási intézetből saját költségére hozzátartozóinak vissza kell küldenie. A büntetés-végrehajtási intézet biztonságára veszélyes tárgyat elkobozzák és megsemmisítik.
4. Ha olyan kiskorú gyermeke, vagy más Ön által gondozott személy van, aki a szabadságvesztés végrehajtása alatt felügyelet nélkül maradna, ezt a körülményt a jelen felhívásra hivatkozva a büntetés-végrehajtási csoportnál – a gyermek nevének, korának, lakó- vagy tartózkodási helyének megjelölésével – minél előbb jelentse be.
|
321. |
Az elítélt felhívása a szabadságvesztés megkezdésére. |
...........................................................…….......... Bíróság
büntetés-végrehajtási irodája
a szabadságvesztés végrehajtására 20........... év ............................ hó ......... napjáig behívott elítéltekről
|
Sor-
szám
|
Szvn.t.
szám
|
Az elítélt neve
(asszonyoknál
leánykori név is) |
Születési év,
hely,
anyja neve |
A szabadságvesztés
mértéke, fokozata
és a jelentkezés napja |
Megjegyzés
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kérem a fent felsoroltak befogadását.
......................................, 20......... évi ........................................ hó ................. nap
|
|
.................................................... |
|
|
büntetés-végrehajtási bíró |
|
331. |
Jegyzék a szabadságvesztés végrehajtására behívott elítéltekről. |
Nyilvántartó-lap közérdekű munkára ítéltről
|
Az elítélt neve
|
Születési helye, ideje: |
|
Anyja neve:
|
Lakóhelye: |
|
A végrehajtásra kijelölt munkahely:
Kijelölt új munkahely:
|
Meghatározott munka:
Meghatározott új munka: |
|
..........................................................................................................-t a ............................................…….................................... Bíróság a 20.............. évi ...................................... hó ............... napján kelt B. ................................/20................/............. számú ítéletével, a .................................................................................................…………....................... Bíróság / Ítélőtábla mint másodfokú bíróság, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság a 20........... évi .................................... hó ....... napján
kelt Bf. ........................../20............./............... számú határozatával ................……………......................................... miatt ....................................................... napi
közérdekű munkára ítélte, melyet ....................................………………........................... munkakörben kell eltölteni. Egy napi közérdekű munkának hat óra munkavégzés felel meg.
A határozat 20.................... évi ........................................ hó ............. napján jogerőre emelkedett és végrehajtható.
A bíróság az elítélt által előzetes fogvatartásban eltöltött idővel .............................................................................. napi közérdekű munkát kitöltöttnek vett.
|
|
A közérdekű munka megkezdésének ideje:
...................... évi ......………................................................ hó .....…............ nap
|
A büntetés befejezésének várható ideje:
................... évi ..............................………................. hó .................... nap
|
|
A büntetés befejező időpontjának változásai:
1. .............. év ............................ hó ............ nap 6. .............. év ............................ hó ........... nap 11. .............. év ............................ hó ............ nap
2. .............. év ............................ hó ............ nap 7. .............. év ............................ hó ........... nap 12. .............. év ............................ hó ............ nap
3. .............. év ............................ hó ............ nap 8. .............. év ............................ hó ........... nap 13. .............. év ............................ hó ............ nap
4. .............. év ............................ hó ............ nap 9. .............. év ............................ hó ........... nap 14. .............. év ............................ hó ............ nap
5. .............. év ............................ hó ............ nap 10. .............. év ............................ hó ........... nap 15. .............. év ............................ hó ............ nap
|
|
Hiányzások, szabadság stb.
|
Hiányzások, szabadság stb.
|
Hiányzások, szabadság stb.
|
|
Mettől
|
Meddig
|
Összesen
|
Mettől
|
Meddig
|
Összesen
|
Mettől
|
Meddig
|
Összesen
|
|
Naptári hó, nap
|
hó
|
nap
|
Naptári hó, nap
|
hó
|
nap
|
Naptári hó, nap
|
hó
|
nap
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Intézkedések:
|
|
Feljegyzés a közérdekű munkára ítéltről, tapasztalatok:
|
|
Megjegyzés:
|
|
339. |
Nyilvántartó-lap közérdekű munkára ítéltről. |
Az érkezés ideje (hó, nap) |
Ügyszám |
A pártfogolt neve
(asszonyoknál leánykori név is)
születési éve, anyja neve
|
A pártfogó felügyelet
kezdő és lejárati napja,
ha a pártfogolt |
Az eljáró pártfogó neve |
Próbára bocsátott |
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt |
Vádhalasztás |
Feltételes szabadságra bocsátott |
Szabadságvesztés ki-töltése után szabadult |
|
|
|
|
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
|
|
Áthozat |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Összesen |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
351. |
A pártfogó felügyelet alá helyezettek ügykönyve. |
|
Utóiratok
feltüntetése |
Szabály-sértés kezdemé-nyezésére
vonatkozó
adatok |
A pártfogó
felügyelet
tartamának
meghosszab-bítása |
Az iratok
hollétére
vonatkozó
bejegyzések
|
A pártfogó felügyelet
befejezésének ideje |
|
A pártfogó felügyelet eredményesen eltelt |
Áttétel |
Újabb bűncselekmény elkövetése miatt |
Magatartási szabályok megsértése miatt |
Egyéb |
Megjegyzés |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|