24/2003. (VII. 1.) IM rendelet
a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet módosításáról
2003.07.01.
,,(2) A megőrzésre befogadott elítéltet a megőrzés okának megszűnését követően az intézetek közötti legközelebbi heti rendszeres szállítással a végrehajtásra kijelölt intézetbe kell szállítani.''
,,(1) Ha az elítélt pártfogó felügyelet alatt áll, az intézet a befogadásról hetvenkét órán belül tájékoztatja a székhelye szerint illetékes Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői Szolgálat megyei (fővárosi) hivatalát (a továbbiakban: pártfogó felügyelői hivatal).''
(4) Ha a bíróság a büntetőeljárás során óvadék elfogadásáról határozott, az intézet a befogadásról tíz napon belül az óvadék elfogadása tárgyában jogerős határozatot hozó bíróságot is értesíti, amennyiben az nem azonos az (1) bekezdés c) pontja szerinti bírósággal.''
,,(3) Az elítéltet a házirendben tájékoztatni kell a pártfogó felügyelői szolgálat önkéntes igénybevételének lehetőségéről.''
A szakorvosi vizsgálatra jelentkező szabadlábon lévő elítéltre vonatkozó rendelkezések
54/A. § (1) A kegyelmi eljárás során az igazságügy-miniszter által elrendelt szakorvosi vizsgálatra [Be. 598. § (2) bek.] jelentkező, szabadlábon lévő elítélt a Büntetés-végrehajtás Központi Kórház értesítése alapján léphet be az intézetbe. Az intézetbe történő belépéskor az elítéltnek a személyazonosságát igazolnia kell, egyébként az intézetbe történő belépésre az 54. § (2) bekezdésének rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell. (2) A szabadlábon lévő elítélt az intézet területén felügyelet mellett mozoghat.
(3) A szabadlábon lévő elítélt kilépésére az 54. § (4) bekezdésének rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.''
(…hivatalos vagy szolgálati ügyben eljáró személyek a következők:)
,,g) a védő, valamint a fogva lévő sértett, a magánvádló és az egyéb érdekelt képviselője, továbbá a fogva lévő pótmagánvádló, illetve tanú érdekében eljáró ügyvéd [Be. 44. §, 56. § és 80. §];''
,,Ha a bíróság a Be. 135. §-ának (4) bekezdése alapján a védőt az eljárásból kizárta, az adott büntetőeljárásban nem engedélyezhető a kizárt védő intézetbe történő belépése.''
Az elítélt képviselőjének belépésére, ellenőrzésére vonatkozó rendelkezések
60/A. § Az elítélt képviselőjének – ide nem értve az 55. § (2) bekezdésénekg) pontjában foglaltakat – intézetbe belépésére, ellenőrzésére, tartózkodására az 54. § rendelkezéseit a következő eltérésekkel kell alkalmazni: a) a képviselő az elítéltet a parancsnokkal előre egyeztetett időpontban látogathatja meg,
b) a képviselőnek az intézetbe történő belépéskor a személyazonossága mellett az ügyben való eljárási jogosultságát okirattal (hatóság határozata, meghatalmazás) kell igazolnia.''
,,(1) A szabadságvesztés céljának elérése érdekében az elítéltek nevelése – önbecsülésük és felelősségérzetük fenntartása, fejlesztése, a társadalmi hasznosság tudatának kialakítása, szabadulásuk után a társadalom életébe való beilleszkedés elősegítése – a bv. szervezet és – külön jogszabályban meghatározott esetben – a pártfogó felügyelői szolgálat feladata.''
,,(2) Ha más bűncselekmény miatt folytatott büntetőeljárás során az ügyész a Be. 222. §-ának (2) bekezdése alapján a vádemelést elhalasztotta, illetve a bíróság a Be. 266. §-ának (6) bekezdése alapján az eljárást felfüggesztette, az intézet az elítélt írásbeli kérelmére biztosítja a vállalt – külön jogszabályban meghatározott – kábítószer-függőséget gyógyító kezelést, kábítószer-használatot kezelő más ellátáson vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson való részvételt.''
,,(2) A fiatalkorú elítéltek részére polgári jellegű formaruha is rendszeresíthető.''
,,(8) Az intézet térítésmentesen gondoskodik arról, hogy a szabadulás napjára az elítélt letétben lévő ruházatából és lábbelijéből az évszaknak megfelelő egy váltás öltözet tisztított, viselésre alkalmas állapotban legyen.''
11. § Az R. 165. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
165. § ,,Ha a bíróság a pártfogó felügyelet elrendelésekor úgy rendelkezett, hogy a szabadulás idejére tartalékolt munkadíjat, a letéti pénzt vagy annak egy részét a pártfogó felügyelő kezelje, az intézet a pénz átutalása során a pártfogó felügyelet végrehajtására vonatkozó jogszabályi előírások szerint jár el. Az átutalásról az intézet a szabaduló elítéltet tájékoztatja.''
,,(3) Az átmeneti csoportba helyezésről az intézet székhelye szerint illetékes pártfogó felügyelői hivatal pártfogó felügyelőjét értesíteni kell.''
,,Ennek során az intézet megkeresheti az elítélt által megjelölt tartózkodási hely szerint illetékes pártfogó felügyelői hivatalt környezettanulmány készítése céljából.''
14. § Az R. 182. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
182. § ,,(1) Az intézet a szabadságvesztés végrehajtásának félbeszakítására (2) A félbeszakítás az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetekben a perújítási eljárás befejezéséig, a felülvizsgálati indítvány elbírálásáig, illetve a határozatban megjelölt ideig, az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben az igazságügy-miniszter által megjelölt időpontig, illetve a köztársasági elnök döntéséig tart.''
,,(1) Büntetőügyben a bíróság vagy az ügyész idézése alapján az intézet az elítéltet a tárgyalásra, meghallgatásra az idézésben, értesítésben, illetőleg az előállításra vonatkozó megkeresésben megjelölt helyre és időre előállítja.''
16. § Az R. 194. §-a és az azt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép:
A szabadságvesztés végrehajtási fokozatának
a megváltoztatására vonatkozó előterjesztés''
194. § ,,Az intézet a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának a megváltoztatására vonatkozó előterjesztésben tájékoztatja a bv. bírót a végrehajtott és a végrehajtásra váró szabadságvesztés(ek)ről, valamint arról, ha az elítélt ellen új büntetőeljárás van folyamatban.''
17. § Az R. 196. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
196. § ,,(1) A szabadságvesztés végrehajtása során az elítéltet támogatni kell, hogy felkészülhessen a szabadulás utáni életre. Ennek érdekében a szabadulás várható időpontja előtti hat hónaptól a pártfogó felügyelő az intézetben a szabadulók részére – külön jogszabályban meghatározott kérdésekben – tájékoztatást, felvilágosítást nyújt, egyéni kérésre személyesen hallgatja meg és segíti az elítéltet. (2) Ha az elítélt munkaképtelen, lakhatása nem megoldott, nincs családja, vagy a rendelkezésre álló adatok szerint az nem fogadja vissza, a várható szabadulás előtt az intézet a pártfogó felügyelőt keresi meg a szociális gondozásba vétel, a szociális intézményben való elhelyezés, illetve más szociális ellátás, gondoskodás kezdeményezésére.''
,,(1) Az intézet a feltételes szabadságra bocsátás esedékessége előtt három hónappal, illetve, ha ennél kevesebb idő áll rendelkezésre, haladéktalanul előterjesztést tesz a bv. bírónak.''
,,(3) A pártfogó felügyelet elrendelésére vonatkozó előterjesztésben az intézet javaslatot tehet a magatartási szabályok előírására.
(4) Ha az intézet vagy a pártfogó felügyelő a pártfogó felügyelet elrendelésére tesz előterjesztést, illetőleg a magatartási szabályok előírására tesz javaslatot, erről tájékoztatják egymást.''
20. § Az R. 203. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
203. § ,,(1) A szabadítás napján a végrehajtandó mellékbüntetésről kiállított II jelzésű mellékbüntetési értesítőlapot meg kell küldeni: a) közügyektől eltiltás és foglalkozástól eltiltás esetén az elítélt lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti rendőrkapitányságnak,
b) kitiltás esetén az elítélt lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti rendőrkapitányságnak, továbbá a kitiltással érintett helység szerint illetékes rendőrkapitányságnak,
c) járművezetéstől eltiltás esetén az elítélt lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes körzetközponti feladatokat ellátó települési önkormányzat jegyzőjének
(2) Ha a fogvatartott a szabadságvesztést követően előzetes letartóztatás, pénzbüntetést vagy közérdekű munkát helyettesítő szabadságvesztés végrehajtása miatt marad fogva, az intézet a szabadságvesztés letöltése után haladéktalanul megküldi az (1) bekezdésben meghatározott illetékes hatóságnak az értesítést és a végrehajtandó mellékbüntetésről szóló II jelzésű mellékbüntetési értesítőlapot. (3) Ha a szabadságvesztésből szabadult elítéltnél a kegyelem a mellékbüntetésre is kiterjed, az értesítésen ezt is fel kell tüntetni.
(4) Ha az elítélt összbüntetésből szabadul, az intézet a végrehajtásra kerülő mellékbüntetést tartalmazó II jelzésű mellékbüntetési értesítőlapot megküldi az (1) bekezdésében megjelölt hatóságoknak. (5) Ha összbüntetésbe foglalásnak nincs helye, vagy arra más okból nem került sor, a szabadításkor valamennyi mellékbüntetésről kiállított értesítőlapot ki kell tölteni, és meg kell küldeni az (1) bekezdésben felsorolt hatóságoknak. (6) Ha a mellékbüntetés hatálya alatt álló elítélt feltételes szabadságát megszüntetik, illetve a kegyelemből felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását elrendelik, erről a befogadó intézet értesíti az illetékes rendőrkapitányságot, illetve jegyzőt. Az értesítésen fel kell tüntetni az elítélt személyi adatait, a mellékbüntetés nemét, tartamát, azon szabadságvesztés adatait, amelyből az elítélt feltételes szabadságra bocsátással vagy kegyelemmel szabadult, az új befogadás alapjául szolgáló bírósági határozat adatait. Az értesítést annak a hatóságnak kell megküldeni, amelynek az (1) bekezdés alapján az értesítőlapot továbbították.''
21. § Az R. 218. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
218. § ,,A szabadulás előtt az intézet – a pártfogó felügyelővel együttműködve – fokozott figyelmet fordít a fiatalkorú lakáskörülményeinek a rendezésére, az elhelyezkedés elősegítésére, a tanulmányok folytatására, az esetleges szociális ellátások és gondoskodás igénybevételére vonatkozó tájékoztatás megadására.''
,,(1) Ha a fiatalkorú a várható szabadulásakor a tizennyolcadik életévét még nem tölti be, az intézet a pártfogó felügyelettel kapcsolatos intézkedés érdekében értesíti a fiatalkorú lakóhelye szerint illetékes pártfogó felügyelői hivatalt.
(2) Ha a fiatalkorú nem a korábbi lakóhelyén kíván tartózkodni, az intézet azt a pártfogó felügyelői hivatalt is értesíti, amelynek illetékességi területén a fiatalkorú a szabadulása után letelepedni szándékozik.''
,,(3) Az intézet a befogadáskor a külföldi elítéltnél lévő úti okmányt átveszi, és
a) megküldi az elsőfokú bíróság székhelye szerint illetékes idegenrendészeti hatóságnak, ha a külföldi elítéltet kiutasítás mellékbüntetésre is ítélték,
b) letétbe helyezi, ha a bíróság nem alkalmazott kiutasítás mellékbüntetést.''
,,(6) A külföldi előzetesen letartóztatott államának konzuli képviselőjével való kapcsolattartására a (2) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.''
,,– pohár (nem lehet üveg vagy porcelán);''
,,– evőcsésze (csajka), kivéve éttermi étkeztetéskor.''
(2. A takarodótól az ébresztőig:)
,,– takaró és takaróhuzat;
26. § (1) Ez a rendelet 2003. július 1-jén lép hatályba.
(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti
27. § E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az R. 206/A. §-ának (1) bekezdésében a ,,hozzátartozó temetésén'' szövegrész helyébe a ,,hozzátartozó temetésén való részvétel'' szövegrész, az R. 238. §-ának (1) bekezdésében a ,,Be. 302. §-ának (5) bekezdése'' szövegrész helyébe a ,,Be. 454. §-ának (5) bekezdése'' szövegrész, az R. 255. §-ának (1) bekezdésében a ,,(Be. 74. §)'' szövegrész helyébe a ,,[Be. 107. § (1) bek.]'' szövegrész, az R. 259. §-ának (2) bekezdésében a ,,rendőrkapitányságon'' szövegrész helyébe az ,,okmányirodán'' szövegrész lép.
,,A házi őrizet az előzetes fogvatartást megszakítja.''
(2) A házi őrizetben töltött időtartamot és a házi őrizet miatt beszámítandó tartamot napokban kell megállapítani.
(3) Ha több házi őrizetet kell a szabadságvesztésbe beszámítani, az egyes házi őrizetben töltött időtartamokat ki kell számítani, és össze kell adni, ennek eredményéből kell a házi őrizet miatt beszámítandó tartamot az (1) bekezdésben foglaltak szerint meghatározni, majd a szabadságvesztés tartamából levonni. (4) Ha a szabadságvesztésbe előzetes fogvatartásban töltött időt és házi őrizetet is be kell számítani, akkor az előzetes fogvatartásban töltött időt [2. § (2) és (3) bekezdés] és a házi őrizet miatt beszámítandó tartamot [2/A. § (1) és (3) bekezdés] össze kell adni, majd az eredményt kell a szabadságvesztés tartamából levonni. E számításnál egy hónapot harminc nappal kell figyelembe venni. (5) Összbüntetésbe foglalás esetén a házi őrizet miatt beszámítandó tartamot alapítéletenként külön-külön kell meghatározni.''
,,(3) A szabadságvesztés kitöltetlen tartamának a megállapításánál a szabadságvesztés tartamából le kell vonni az előzetes fogvatartásban töltött időt, illetve a házi őrizet miatt beszámítandó tartamot. Ha a kivonás nem végezhető el, egy hónapot harminc napra felbontva kell a számítást elvégezni.''
,,(3) Ha az életfogytig tartó szabadságvesztésből a büntetés-végrehajtási bíró az elítéltet nem bocsátja feltételes szabadságra [Bv. tvr. 8. § (3) bekezdés], a felülvizsgálati határidő lejáratát a feltételes szabadságra bocsátás esedékességének korábbi időpontjától kell számítani.''
Dr. Bárándy Péter s. k.,
igazságügy-miniszter