Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

43/2003. (XII. 29.) PM rendelet

az illetékekkel kapcsolatos ügyiratok kezeléséről, az illetékek kiszabásáról, elszámolásáról és könyveléséről szóló 32/1999. (XII. 22.) PM rendelet módosításáról1

2004.01.01.

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 100. §-ában foglalt felhatalmazás alapján – az érintett miniszterekkel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § Az illetékekkel kapcsolatos ügyiratok kezeléséről, az illetékek kiszabásáról, elszámolásáról és könyveléséről szóló, módosított 32/1999. (XII. 22.) PM rendelet (a továbbiakban: R.) 19. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

,,(1) Az illetékhivatal az első félév végén, valamint az év végén zárási összesítőt készít a rendelet 2–7. számú mellékletei szerint. A zárási összesítő kitöltésére szolgáló Tájékoztatót a Pénzügyminisztérium a honlapján teszi közzé.''

2. § Az R. a következő címmel és 19/A. §-sal egészül ki:

,,
Az illetékhivatali nyilvántartás és az önkormányzati főkönyvi könyvelés kapcsolata

19/A. § Az illetékhivatal az általa nyilvántartott kötelezettségek, követelések változását és az illetékbevételi számla forgalmát e rendelet 8. számú melléklete alapján – legkésőbb a tárgynegyedévet követő hónap 15. napjáig – összesíti és rögzíti az önkormányzati főkönyvi nyilvántartásban. A melléklet kitöltésére szolgáló Tájékoztatót a Pénzügyminisztérium a honlapján teszi közzé.''

3. § (1) Ez a rendelet 2004. január 1-jén lép hatályba, egyidejűleg az R. 1. számú melléklete helyébe e rendelet 1. számú melléklete, az R. 2. számú melléklete helyébe e rendelet 2. számú melléklete, az R. 4. számú melléklete helyébe e rendelet 3. számú melléklete lép, továbbá az R. kiegészül az e rendelet 4. számú melléklete szerinti 7. számú melléklettel, és az e rendelet 5. számú melléklete szerinti 8. számú melléklettel.

(2) E rendelet hatálybelépésével egyidejűleg hatályát veszti az R. 3. és 5. számú mellékletének Kitöltési útmutatója.

(3) A 2003. évre vonatkozó éves összesítő elkészítése során az e rendeletben foglaltakat is alkalmazni kell.

1. számú melléklet
a 43/2003. (XII. 29.) PM rendelethez


Az illetékügyi hatósági eljárás nyilvántartása kódjainak tartalma

Figyelési kódok

Irat tárgyának kódjai

Irat elintézésének kódjai

Kiadási kódok

Ingatlan kódok

Kiszabott tétel

Fellebbezés alapeljárás ellen

Fellebbezés (alapeljáráshoz kötődő)

Visszatérítés számláról

Lakás

Részletfizetéses tétel

Egyéb fellebbezés (az illeték

elbírálása saját hatáskörben

Visszatérítés bélyeges illetékből

Házasingatlan (családi ház)

pótlékfizetés nélkül

jogerős megállapítását követően

Fellebbezés (alapeljáráshoz kötődő)

Központi költségvetés részesedése

Garázs

Részletfizetéses tétel

hozott bármely egyéb határozat

másodfokra felterjesztve

vagyonszerzési illetékből

Telek

pótlékfizetés mellett

ellen benyújtott jogorvoslati

Fellebbezés (alapeljáráshoz kötődő)

Központi költségvetés részesedése

Üdülő

Fizetési halasztásos tétel

kérelem)

közbenső intézkedései

ingatlan-nyilvántartási

Mezőgazdasági ingatlan

pótlékfizetés nélkül

Kérelem – jogalaphoz kötődő

Fellebbezés (egyéb) elbírálása

eljárási illetékből

Ipari, kereskedelmi, üzemi,

Fizetési halasztásos tétel

Kérelem – méltányossági

saját hatáskörben

Megyeszékhely várost megillető

iroda-, szálloda épület

pótlékfizetés mellett

Kérelem – visszatérítésre irányuló

Fellebbezés (egyéb) másodfokra felterjesztve

bevétel

Egészségügyi, szociális,

Intett tétel

Végrehajtás elleni kifogás

Fellebbezés (egyéb) közbenső intézkedései

Nem megyeszékhely megyei

kulturális ingatlan

Letiltott tétel

Másodfokú szervtől visszaérkezett

Kérelem – jogossági – elfogadása

jogú várost megillető bevétel

Építési mód

Végrehajtásra kimutatott tétel

határozatok

Kérelem – jogossági – elutasítása

Megyei önkormányzatot

Komfortfokozat

Mentes tétel

Hiánypótlás és egyéb adatközlés

Kérelem közbenső intézkedései

közvetlenül megillető

Közművesítettség

Iktatott, ki nem szabott tétel

Egyéb

Méltányossági kérelem szerinti döntés

illetékbevétel

 

Illeték különbözet előírás esetén:

 

Méltányossági kérelem elutasítása

Megyei önkormányzatokat

 

a tulajdonjog bejegyző határozat

 

Méltányossági kérelemnek részben helyt adás

együttesen megillető

 

nem érkezett meg a földhivataltól

 

Méltányossági kérelem közbenső intézkedései

illetékbevétel

 

 

 

Visszatérítés teljesítve

Az illetékhivatal működtetésére

 

 

 

Visszatérítés elutasítva

visszatartott összeg

 

 

 

Visszatérítés közbenső intézkedése

Átfutó kiadás

 

 

 

Végrehajtási kifogásnak helyt adás

Függő kiadás (számlaürítés)

 

 

 

Végrehajtási kifogás felterjesztése

Átfutó kiadás (számlaürítés)

 

 

 

Végrehajtási kifogás közbenső intézkedései

 

 

 

 

Másodfokú határozat – helybenhagyó

 

 

 

 

Másodfokú határozat – megváltoztató

 

 

 

 

Másodfokú határozat – megsemmisítő, új eljárás

 

 

 

 

Másodfokú határozat – egyéb döntés

 

 

 

 

Másodfokú határozat közbenső intézkedései

 

 

 

 

Közbenső intézkedés és határidőbe helyezés

 

 

 

 

Válasz megkeresésre, áttétel illetékességből

 

 

 

 

Végrehajtási eljárás során hozott határozatok

 

 

 

 

Véglegesen elintézett ügyirat (irattár)

 

 

 

....................................................

 

illetékhivatal megnevezése

2. számú melléklet a 43/2003. (XII. 29.) PM rendelethez


Illetékek zárási összesítője

Zárási összesítő

Öröklési
illeték
(gépjármű nélkül)

Ajándékozási
illeték
(gépjármű nélkül)

Gépjármű öröklési és ajándékozási illeték

Visszterhes
vagyonátruházási
illeték
(gépjármű nélkül)

Visszterhes gépjármű-átruházási illeték

Bírósági eljárási illeték

Államigazgatási eljárási illeték

Összesen

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

1.

Nyitóegyenleg a tárgyév január 1-jén

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

Folyó évi előírás illetékből

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

A 2. sorból: végleges előírás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

A 2. sorból: illetékelőleg előírás

 

 

 

 

 

 

5.

A 2. sorból: illetékkülönbözet

 

 

 

 

 

 

6.

A 2. sorból visszatérítés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7.

Előírás mulasztási bírságból

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8.

Összes előírás (2+7)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9.

Törlés összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10.

A 9. sorból törlés folyó évi előírásból

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11.

Helyesbített előírás (1+8–9)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12.

A 11. sorból folyó évi helyesbített előírás
(8–10)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

13.

Befizetés végrehajtási költségre

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

14.

Befizetés késedelmi pótlékra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

15.

Befizetés ingatlan-nyilvántartási eljárási illetékre

 

 

 

 

16.

Befizetés illetékre

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

17.

Átfutó bevétel

 

 

18.

Önkormányzattól visszakapott függő illetékbevétel

 

19.

Önkormányzattól visszakapott átfutó illetékbevétel

 

20.

Befizetés összesen (13+14+15+16+17+18+19)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

21.

Nettó egyenleg [11–(13+15+16)]

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

22.

Kintlévőség a tárgyidőszak végén

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

23.

A 22. sorból hátralék

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

24.

Illetékbeszedési számla nyitóegyenlege
(jan. 1-jén)

 

25.

Önkormányzat költségvetési számláján nyilvántartott, január 1-jén függő illetékbevétel

 

26.

Önkormányzat költségvetési számláján nyilvántartott, január 1-jén átfutó illetékbevétel

 


P. H.
Aláírás: ......................................

Illetékbevételek felosztása

Megnevezés

Összeg
(Ft)

1.

Központi költségvetést megillető bevétel összesen

 

2.

Önkormányzatokat megillető bevétel összesen

 

3.

A 2. sorból a megyéket együttesen megillető bevétel

 

4.

A 2. sorból a megyei (fővárosi) önkormányzat bevétele

 

5.

A 4. sorból a megyei (fővárosi) önkormányzatot 50%-nál nagyobb arányban megillető, végrehajtásból származó bevétel

 

6.

A 2. sorból a megyei jogú város(ok) által viselt működési költség

 

7.

A 2. sorból a megyeszékhely várost megillető bevétel

 

8.

A 2. sorból a nem megyeszékhely megyei jogú várost megillető bevétel

 

9.

Önkormányzatnak utalt függő (számlaürítés)

 

10.

Önkormányzatnak utalt átfutó (számlaürítés)

 

11.

Más illetékhivatal részére adók módjára beszedett (elutalt) illeték

 

12.

Más illetékhivatalt megillető (elutalt) gépjármű vagyonszerzési illeték

 

13.

Visszatérítés adatgyűjtőről

 

14.

Bélyeg, eljárási illeték visszatérítés

 

15.

Kiadás összesen (1+2+9+10+11+12+13+14)

 

16.

Záróegyenleg

 

17.

Rendezetlen átfutó összege

 

18.

Folyó évi átfutókezelés egyenlege

 

19.

Önkormányzat költségvetési számláján lévő függő illetékbevétel záró egyenlege

 

20.

Önkormányzat költségvetési számláján lévő átfutó illetékbevétel záró egyenlege

 

21.

Utalandó a zárást követő hónap 10-ig

 

22.

A 21. sorból a központi költségvetést megillető bevétel

 

23.

A 21. sorból a megyéket együttesen megillető bevétel

 

24.

A 21. sorból a megyeszékhely várost megillető bevétel

 

25.

A 21. sorból a nem megyeszékhely megyei jogú várost megillető bevétel

 

26.

A 21. sorból más illetékhivatal részére beszedett illetékbevétel

 

27.

A 21. sorból más illetékhivatalt megillető gépjárműszerzéssel kapcsolatos illetékbevétel

 

28.

Az illetékhivatal működési költsége

 


P. H.

Aláírás: ......................................

3. számú melléklet a 43/2003. (XII. 29.) PM rendelethez


Az illetékhivatal kintlévőségei, végrehajtás, törlések

.....................................…...
illetékhivatal megnevezése
Az illetékhivatal kintlévőségei, végrehajtás, törlések
.......... év .................... hó ....... nap

Sor-
szám

Megnevezés

Öröklési illeték

Ajándékozási illeték

Gépjármű öröklési és ajándékozási illeték

Visszterhes
vagyonátruházási illeték (gépjármű nélkül)

Visszterhes gépjármű-átruházási illeték

Bírósági eljárási illeték

Államigazgatási eljárási illeték

Összesen

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

1.

Kintlévőség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

Kintlévőségből végrehajtás alá nem vonható (nem hajtható) (3+4+5+6)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

A 2. sorból csőd- és felszámolási eljárás alatt álló ügyek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

A 2. sorból kiskorú

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.

A 2. sorból fizetési határidőn belüli ügyek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6.

A 2. sorból egyéb (pl. részletfizetés, el nem bírált ügyek)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7.

A 6. sorból részlet

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8.

A 6. sorból halasztás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9.

A 6. sorból el nem bírált általános

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10.

Hátralék (1–2)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11.

A 10. sorból végrehajtás alá vont hátralék

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12.

A 10. sorból végrehajtás alá nem vont hátralék

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

13.

A tárgyidőszakban egészében rendezett tételek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

14.

A 11. sorból inkasszó, fizetési letiltás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

15.

A 11. sorból ingó foglalás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

16.

A 11. sorból ingatlan végrehajtás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

17.

A 11. sorból behajtásra kimutatás más illetékhivatalhoz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

18.

Végrehajtási cselekmények eredményeként befolyt bevétel a tárgyidőszakban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

19.

Törlés elévülés címén

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20.

Törlés méltányosságból

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

21.

Törlés behajthatatlanság címén

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

22.

Négyéves, feltételes mentes lakótelkek nyilvántartása

 

 

 

 

 

 

 

 

Kelt: .............................................
P. H.
...........................................
aláírás

4. számú melléklet a 43/2003. (XII. 29.) PM rendelethez

,,
7. számú melléklet a 32/1999. (XII. 22.) PM rendelethez

Tárgyidőszak végén nyilvántartott kintlévőség megoszlása
… év … hó … nap

Megnevezés

1999. december 31-ig jogerőssé vált

2000. január 1. és december 31. között jogerőssé vált

2001. január 1. és december 31. között jogerőssé vált

2002. január 1. és december 31. között jogerőssé vált

2003. január 1. és december 31. között jogerőssé vált

Nem jogerős

Összesen

 

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

Ft

Tsz

1. Illeték jellege szerint

 

Öröklési illeték (gépjármű nélkül)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ajándékozási illeték (gépjármű nélkül)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gépjármű öröklési és ajándékozási illeték

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Visszterhes vagyonátruházási illeték

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Visszterhes gépjármű-átruházási illeték

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bírósági eljárási illeték

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Államigazgatási eljárási illeték

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. Bevétel képződésének helye szerint

 

Megye/főváros területén képződött (megyei jogú városok nélkül)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megyeszékhely megyei jogú város területén képződött

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem megyeszékhely területén képződött

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



''

5. számú melléklet a 43/2003. (XII. 29.) PM rendelethez

,,
8. számú melléklet a 32/1999. (XII. 22.) PM rendelethez

Követelések, kötelezettségek alakulása
........ év ........................ hó ........ nap
(tárgyidőszak: … év … hó … naptól … év … hó … napig)

I.

Megnevezés

Sor-
szám

Nyitó állapot
… január
1-jén

Tárgyidőszak nyitó állapot
… év … hó … nap

Tárgyidőszakban bekövetkezett változás

Év végi átsorolás (+, –)

Záró állapot

növekedés adózó felé történt jogerős kötelezettséggel szemben elszámolt (Art. szerint visszatéríthető) folyó évi befizetés visszatérítése miatt

csökkenés befizetés miatt

csökkenés idegenből átutalt összeg miatt

csökkenés átfutó bevételből átvezetett összeg miatt

csökkenés törlés miatt

csökkenés méltányosságból

csökkenés behajthatatlan és kisösszegű előírások törlése miatt

különféle egyéb pénzfogalom nélküli korrekció

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

Január 1-jén fennálló (nyitó) követelések hosszú lejáratú nélkül

1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Január 1-jén fennálló (nyitó) követelésekből hosszú lejáratú

2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


II.

Megnevezés

Sor-
szám

Tárgyidőszak nyitó állapot
… év … hó … nap

Tárgyidőszakban bekövetkezett változás

Év végi átsorolás (+, –)

Záró állapot

növeke-
dés előírás miatt

növekedés adózó felé történt jogerős kötelezettséggel szemben elszámolt (Art. szerint visszatéríthető) befizetés visszatérítése miatt

csökkenés január 1-jén fennálló kötelezett-
séggel (adózói túlfizetéssel) szemben való elszámolás miatt

csökkenés folyó évben keletkezett kötelezettséggel (adózói túlfizetéssel) szem-
ben való elszámolás miatt

csökkenés befizetés miatt

csökkenés idegenből átutalt összeg miatt

csökkenés átfutó bevételből átvezetett összeg miatt

csökkenés törlés miatt

csökkenés méltányosság-
ból

csökkenés behajthatatlan és kisösszegű előírások törlése miatt

különféle egyéb pénzfogalom nélküli korrekció

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

Január 1-jét követően keletkezett követelés

1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Január 1-jét követően keletkezett követelések közül év végén fennálló és hosszú lejáratú követelések közé sorolt összeg

2.

 

 


III.

Megnevezés

Nyitó állapot
… január 1-jén

Tárgyidőszak nyitó állapot
… év … hó … nap

Tárgyidőszakban bekövetkezett változás

Záró állapot

csökkenés visszatérítés miatt

csökkenés idegenbe való átutalás miatt

csökkenés tárgyidőszakban keletkezett követeléssel szemben való elszámolás miatt

különféle egyéb pénzfogalom nélküli korrekció

1

2

3

4

5

6

7

8

Január 1-jén fennálló (nyitó) kötelezettségek (adózói túlfizetések)

 

 

 

 

 

 

 


IV.

Megnevezés

Tárgyidőszak nyitó állapot
… év … hó … nap

Tárgyidőszakban bekövetkezett változás

Záró állapot

növekedés befizetés miatt

növekedés idegenből átutalt összeg miatt

növekedés átfutó (függő) bevételből átvezetett összeg miatt

növekedés törlés miatt

csökkenés visszatérítés miatt

csökkenés idegenbe való átutalás miatt

csökkenés tárgyidőszakban keletkezett követeléssel szemben való elszámolás miatt

különféle egyéb pénzfogalom nélküli korrekció

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Január 1-jét követően keletkezett kötelezettségek (adózói túlfizetések)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


V.

Megnevezés

Nyitó egyenleg
… január 1-jén illetékbevételi számlán

Nyitó egyenleg
… január 1-jén önkormányzati költségvetési számlán

Tárgyidőszak nyitó állapot illetékbevételi számlán
… év … hó … nap

Tárgyidőszak nyitó állapot
önkormányzati költségvetési számlán
… év … hó
… nap

Illetékbevételi számlán nyilvántartott függő, átfutó bevétel tárgyidőszakban bekövetkezett változása

Költségvetési számlán nyilvántartott függő, átfutó bevétel tárgyidőszakban bekövetkezett változása

Illetékbevételi számlán nyilvántartott függő, átfutó bevétel záró állapota

Költségvetési számlán nyilvántartott függő, átfutó bevétel záró állapota

Összes függő, átfutó bevétel záró állapota

növekedés pénzforgalmi bevétel miatt

növekedés önkormányzattól visszakapott pénzeszköz miatt

csökkenés visszatérítés miatt

csökkenés számlaürítés miatt

csökkenés végleges bevételre való átvezetés miatt

növekedés számlaürítés miatt

csökkenés adószámlára visszautalás miatt

csökkenés végleges bevételek közé átvezetés miatt

csökkenés adóbevételi számláról való utalás miatt

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

Függő, átfutó bevételek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



VI.

Megnevezés

Nyitó egyenleg
… január 1-jén

Tárgyidőszak nyitó állapot
… év … hó … nap

Növekedések

Csökkenések

Záró állapot

befizetések (függő, átfutó nélkül)

befizetések (függő, átfutó)

idegenszámláról banki utalással átvezetett bevétel

önkormányzattól visszakapott adóbevétel (függő, átfutó nélkül)

önkormányzattól visszakapott függő, átfutó bevétel

adózó felé történt túlfizetés visszatérítés

adózó felé történt függő, árfutó bevétel visszatérítése

adózó felé történt jogerős kötelezettséggel szemben elszámolt (Art. szerint visszatéríthető) befizetés visszatérítés

bevétel utalása saját önkormányzatnak (függő, átfutó nélkül)

bevétel utalása saját önkormányzatnak (függő, átfutó)

bevétel utalása a behajtást kérőnek

idegenszámlákra való átvezetés banki utalással

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

Illeték beszedési számla pénzforgalma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


''
1

A rendeletet a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 43. §-ának 101. pontja hatályon kívül helyezte 2008. május 16. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás