Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Nagyecsed Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 5.) önkormányzati rendelete

a közterületek használatáról1

2005.10.28.

Nagyecsed Város Önkormányzata az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Étv.) 54. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a közterület használatának rendjét az alábbiakban állapítja meg:

Általános rendelkezések

1. § A rendelet célja, hogy

a) meghatározza a közterületek használatának rendjére vonatkozó szabályokat, figyelemmel a helyi adottságokra, a lakossági igényekre, a műemlékvédelmi, a városrendezési szem-pontokra;

b) megállapítsa a közterület-használati díj mértékét és fizetésének a módját;

c) megállapítsa az üzemképtelen járművek közterületen történő tárolásának szabályait.

2. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Nagyecsed Város közigazgatási területén belül az önkormányzat tulajdonában, kezelésében lévő, az ingatlan-nyilvántartásban közterületként (pl. közút, járda, tér) nyilvántartott belterületi földrészletekre, továbbá a belterületi földrészletek a tulajdonos által közhasználatra átadott részére (a továbbiakban együtt: közterület).

(2) Rendelkezései minden természetes és jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre vonatkoznak, akik állandó vagy ideiglenes jelleggel a város területén tartózkodnak és tevékenykednek.

3. § Közterület: közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet a rendeltetésének megfelelően bárki használhat, és az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván. Egyéb ingatlanoknak a közhasználat céljára átadott területrészére - az erről szóló külön szerződésben foglaltak keretei között - a közterületre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Közterület rendeltetése különösen: a közlekedés biztosítása (utak, terek), a pihenő és emlékhelyek kialakítása (parkok, köztéri szobrok stb.), a közművek elhelyezése. /1997. évi LXXVIII.tv. 2. § (13)/

A közterületeket, azok építményeit, berendezéseit és felszereléseit rendeltetésüknek megfelelően - állaguk sérelme nélkül és az általános magatartási szabályok betartásával - mindenki ingyenesen használhatja.

Közterület-használati hozzájárulás, a közterület igénybevétele

4. § (1)2 A közterületek rendeltetéstől eltérő használatához területbérleti szerződés szükséges.

(2)3 Területbérleti szerződést kell beszerezni:

a) a közterületbe 10 cm-en túl benyúló üzlethomlokzat, kirakatszekrény, üzleti védőtető, hirdető berendezés, cég- és címtábla elhelyezésére,

b) mobil elárusító fülke, pavilon ideiglenes elhelyezésére,

c) a köztisztasággal kapcsolatos építmények és tárgyak elhelyezésére,

d) szobor, emlékmű és köztárgyak elhelyezésére,

e) önálló hirdető berendezések, figyelmeztető- és tájékoztató táblák elhelyezésére,

f) építési munkával kapcsolatos állvány, építőanyag és törmelék elhelyezésére,

g) alkalmi és mozgóárusításra,

h) kiállítás, alkalmi vásár céljára,

i) vendéglátó-ipari előkert, kitelepülés céljára, üzleti szállítás, illetve rakodás alkalmával göngyölegek elhelyezésére, árukirakodásra,

j) üzemképtelen jármű ideiglenes tárolására,

k) teher- és áruszállításra szolgáló gépjármű, mezőgazdasági vontató, munkagép, pótkocsi tárolására.

5. §4 Nem kell területbérleti szerződés:

a) a közút (járda) építésével, javításával, fenntartásával kapcsolatban, a közút (járda) területének elfoglalásához,

b) az úttartozékok és a közúti közlekedés irányítását szolgáló berendezések, tájékoztató táblák elhelyezéséhez,

c) a közterületen, illetve az alatt vagy felett elhelyezett postai távközlési kábelek, további közművek hibaelhárítása érdekében végzett munkához, illetve lerakásához, feltéve, hogy az a közlekedést nem akadályozza.

6. § (1)5 A bérleti szerződés:

- ideiglenes jelleggel, meghatározott idő elteltéig,
- a megállapított feltétel bekövetkeztéig
adható illetve köthető.
(2) 6 Élelmiszer utcai árusítására területbérleti szerződést csak idényjelleggel, meghatározott idő elteltéig lehet kötni.
(3) A határozott időre szóló közterület-használat legrövidebb időtartama 1 nap mely, kérelemre többször meghosszabbítható, leghosszabb időtartama 5 év lehet.
(4) 7 A közterület használat befejezésével a bérlője köteles saját költségén az eredeti állapotot - minden kártalanítási igény nélkül - helyreállítani.

7. § (1)8 Az 1 évet meghaladó bérleti szerződés a képviselő- testület hatáskörébe tartozik.

(2)9 A képviselő-testület meghatározza a bérleti szerződés időtartamát, a bérleti díj fizetésének módját továbbá a tevékenység meghatározását vagy építmény megnevezését, ami a közterület- használat során megvalósul, továbbá mindazon kikötéseket, amelyeket a közterület- használat során be kell tartani.

(3)10 Amennyiben a közterület-használat egyéb hatósági engedélyekhez kötött, ezek megszerzése alól a területbérleti szerződés nem mentesíti a közterület bérlőjét.

(4)11 Az 1 évig terjedő a bérleti szerződés megkötése a polgármester hatáskörébe tartozik.

(5)12 A közterületnek rendeltetéstől eltérő használata iránti kérelmet a rendelet melléklete szerinti nyomtatványon kell a Polgármesteri Hivatalban benyújtani

(6)13 A bérleti szerződés időtartama kérelemre meghosszabbítható.

8. §14 Nem köthető területbérleti szerződés:

a) közlekedési területre, csak a közlekedési szakhatóság előzetes hozzájárulásával; műemlékileg vagy egyéb szempontból védett területre, csak a műemléki, illetve egyéb szakhatóság előzetes hozzájárulásával;

b) tűz- és robbanásveszélyes tevékenység gyakorlására, az eseti rendezvények kivételével szeszes ital árusítására, szexuális áruk forgalmazására, cirkusz és mutatványos tevékenység céljára,

c) teher- és áruszállításra szolgáló gépjármű, mezőgazdasági vontató, vontató munkagép, pótkocsi, közúton, közterületen való tárolására, kivéve a táblával kijelölt közterületeket,

d) a lakosság nyugalmát vagy a közerkölcsöt sértő tevékenység végzésére.

9. §15 (1) Amennyiben a közterületen folytatni kívánt tevékenységet (ide értve az önálló hirdető berendezések, figyelmeztető-, és tájékoztató táblák elhelyezését is) jogszabály valamely hatóság vagy más szerv engedélyéhez, hozzájárulásához köti, azokat a közterület bérlője köteles beszerezni.

(2) A közterület bérlője köteles az igénybe vett közterületet és környezetét tisztán tartani, gondozni.

A közterület-használati díj mértéke, fizetésének módja, mentesség a díjfizetés alól

10. § (1)16 A közterület bérlője a közterület használatáért bérleti díjat köteles fizetni. A közterület-használati díjakat a 2. számú melléklet tartalmazza.

(2) A közterület bérlője a bérleti díjat a közterület tényleges használatára, illetőleg a közterületen lévő létesítmény tényleges üzemeltetésére tekintet nélkül köteles megfizetni.

(3) A létesítményekkel elfoglalt közterületek nagyságának meghatározásánál a létesítmény alapterületét és használathoz szükséges csatlakozó terület mértékét az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK) előírásai szerint kell figyelembe venni. Cég-, cím- és hirdetőtábla, hirdető-berendezés, transzparens elhelyezése esetén annak felületét kell alapul venni. A díj szempontjából minden megkezdett hónap, nap, m2 egésznek számít.

11. § Nem kell a közterület használatáért díjat fizetni, ha a közterület használatára

a) jótékonysági vagy közcélú rendezvény,

b) választásokkal kapcsolatos hirdetések elhelyezése

céljából kerül sor.

A közterület-használati hozzájárulás visszavonása

12. §17 A területbérleti szerződést meg kell szüntetni, ha a közterületet a bérleti szerződésben foglaltaktól eltérő célra vagy módon használják vagy a díjfizetési kötelezettségnek felszólítás ellenére sem tesznek eleget.

Az üzemképtelen járművek közterületen történő tárolása

13. § (1) A rendelet alkalmazása szempontjából üzemképtelen jármű:

a) a hatósági engedéllyel vagy jelzéssel nem rendelkező az a jármű, amely egyébként közúti forgalomban csak ilyen engedéllyel és jelzéssel vehet részt,

b) baleset folytán megsérült és elhagyott jármű,

c) műszaki állapotánál fogva közúti közlekedésre alkalmatlan, mert hiányos vagy roncs, vagy sérült.

(2)18 Üzemképtelen jármű területbérleti szerződését a tulajdonosnak illetve az üzemben tartónak kell megkérni.

(3)19 Üzemképtelen jármű közterületen történő tárolására vonatkozó kérelmet a jármű tulajdonosának ill. üzembentartójának kell a Polgármesteri Hivatalban benyújtania.

Ellenőrzés, az engedély, hozzájárulás nélküli használat következményei

14. §20

A közterület-használat szabályszerűségének ellenőrzéséről a polgármester gondoskodik.

15. § A közterület, közterület-használati hozzájáruláshoz kötött, de anélkül vagy attól eltérő használata esetén a használót a polgármester határidő tűzésével felhívja a közterület-használat megszüntetésére, (vagy közterület-használati hozzájárulás beszerzésére) és a közterület – saját költségén, kártalanítási igény nélkül történő – eredeti állapotának helyreállítására. Intézkedik a közterületen a közterület-használati hozzájárulás nélkül vagy szabálytalanul tárolt gépjármű eltávolításáról. Az ezzel kapcsolatos költségek a tulajdonost illetve az üzemben tartót terhelik.

Záró rendelkezés

16. § A rendelet 2004. május 1-én lép hatályba, hatályba lépésével egyidejűleg a közterületek használatáról szóló 16/2003 (IX.1.) KT. rendelettel módosított 26/2000. (XII. 26.) KT. rendelet hatályát veszti.

1. melléklet

Kérelem a közterület-használathoz

1. A kérelmező neve:

2. Állandó lakhely, székhely címe, adóazonosítója:

3. Közterület-használat célja: .........................................................................................................

időtartama:...................................................................................................................................

4. A közterület-használat

a) helye:

b) módja, mértéke (m2-ben):

c) a közterület-használat jellemzőinek leírása (anyaga, rögzítés módja, elhelyezni kívánt tárgyak jellemzőinek leírása, gépjárművek esetében forgalmi rendszám, típusa, megengedett legnagyobb összsúly stb.):

5. A közterületen folytatni kívánt tevékenység rövid leírása (engedélyhez kötött tevékenységek esetében a gyakorlásra jogosító okiratok száma, építmények esetében az építmény legfontosabb jellemzőinek meghatározása, leírása):

Dátum,

kérelmező aláírása

2. melléklet21

1

Az önkormányzati rendeletet a Nagyecsed Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2022. (XI. 29.) önkormányzati rendelete 30. §-a hatályon kívül helyezte 2022. december 1. napjával.

2

A 4.§ (1) bekezdésében szereplő „közterület-használati hozzájárulás” szövegrészt a 25/2005. (X.28.) Ör. rendelet 5.§ (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

3

A 4.§ (2) bekezdése a 25/2005. (X.28. (X.28.) Ör. 5.§ (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

4

Az 5.§ a 25/2005. (X.28. (X.28.) Ör. 5.§ (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

5

A 6.§ (1) bekezdésében szereplő „közterület-használati hozzájárulás illetőleg” szövegrészt a 25/2005. (X.28.) Ör. rendelet 5.§ (3) bekezdése hatályon kívül helyezte..

6

Az 6.§ (2) bekezdése a 25/2005. (X.28. (X.28.) Ör. 5.§ (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

7

A 6.§ (4) bekezdésében szereplő „közterület használója illetve” szövegrészt a 25/2005. (X.28.) Ör. rendelet 5.§ (3) bekezdése hatályon kívül helyezte..

8

A 7.§ (1) bekezdésében szereplő „közterület-használati hozzájárulás és” szövegrészt a 25/2005. (X.28.) Ör. rendelet 5.§ (3) bekezdése hatályon kívül helyezte..

9

A 7.§ (2) bekezdésében a „hozzájárulásában” szövegrészt a 25/2005. (X.28.) Ör. rendelet 5.§ (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

10

A 7.§ (3) bekezdése a 25/2005. (X.28.) Ör. 1.§ (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

11

A 7.§ (4) bekezdésében szereplő „közterület-használathoz hozzájárulás, illetőleg” szövegrészt a 25/2005. (X.28.) Ör. rendelet 5.§ (3) bekezdése hatályon kívül helyezte..

12

A 7.§ (5) bekezdése a 25/2005. (X.28.) Ör. 1.§ (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

13

A 7.§ (6) bekezdésében szereplő „közterület-használathoz hozzájárulás, illetőleg” szövegrészt a 25/2005. (X.28.) Ör. rendelet 5.§ (3) bekezdése hatályon kívül helyezte..

14

Az 8.§ a 25/2005. (X.28. (X.28.) Ör. 5.§ (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

15

A 9.§ a 25/2005. (X.28.) Ör. 2.§-ával megállapított szöveg.

16

A 10.§ (1) bekezdés második mondatát a 25/2005. (X.28.) Ör. 5.§ (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

17

A 12.§ a 25/2005. (X.28.) önkormányzati rendelet 3.§-ával megállapított szöveg.

18

Az 13.§ (2) bekezdése a 25/2005. (X.28. (X.28.) Ör. 5.§ (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

19

A 13.§ (3) bekezdése a 25/2005. (X.28.) Ör. 4.§-a szerint módosított szöveg.

20

A 14.§-t a 25/2005. (X.28.) önkormányzati rendelet 5.§ (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

21

A 2. mellékletet a 25/2005. (X.28.) Ör. 5.§ (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás