Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

163/2004. (XI. 17.) FVM rendelet

az iskolatej program támogatásáról szóló 127/2004. (VIII. 19.) FVM rendelet módosításáról

2004.11.17.

A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2003. évi LXXIII. törvény 45. § (2) bekezdésének c) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § Az iskolatej program támogatásáról szóló 127/2004. (VIII. 19.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 4. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A kérelmezőnek az e rendelet 1. számú melléklete szerinti jóváhagyási kérelmet, valamint az 5. § szerinti szerződés egy eredeti példányát legkésőbb 2004. november 22-ig postai úton kell megküldenie az MVH Központi Hivatalához. A jóváhagyási kérelmek és szerződések benyújtási határideje jogvesztő.”

2. § Az R. 2/a. számú melléklete helyébe e rendelet 1. számú melléklete lép.

3. § Az R. 4. számú melléklete helyébe e rendelet 2. számú melléklete lép.

4. § E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit 2004. szeptember 30. napjától kell alkalmazni.

Dr. Németh Imre s. k.,
földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

1. számú melléklet a 163/2004. (XI. 17.) FVM rendelethez


A) Az iskolatej programban forgalmazható
hőkezelt fogyasztói tejféleség, illetve hőkezelt fogyasztói ízesített tejféleség minőségi előírásai

1. A termék meghatározása

Az iskolatej olyan hőkezelt fogyasztói tejféleség, amely megfelel a Magyar Élelmiszerkönyv, valamint a termelői a nyers tej, a hőkezelt tej és tej alapú termékek előírásainak, forgalomba hozatalának élelmiszer-higiéniai feltételeiről szóló 1/2003. (I. 8.) FVM–ESZCSM együttes rendelet (a továbbiakban: tejhigiéniai rendelet) előírásainak, és azt
a) az oktatási intézményekben támogatások igénybevételével térítésmentesen vagy kedvezményes áron hoznak forgalomba;
b) az óvodákban a 2000. december 11-i az iskolai tanulók tejjel és egyes tejtermékekkel való ellátására irányuló közösségi támogatás tekintetében az 1255/1999/EK tanácsi rendelet alkalmazásával kapcsolatos szabályok megállapításáról szóló 2707/2000/EK rendelet szerinti közösségi támogatással csökkentett áron hoznak forgalomba.

2. Felhasználható anyagok

Az iskolatej gyártásához kizárólag tejhigiéniai rendeletnek megfelelő tehéntej használható fel.
A termék gyártásához csak a kötelező érvényű előírásoknak (Magyar Élelmiszerkönyv, vonatkozó jogszabályok, szabványok) megfelelő anyagok használhatók fel.
A hőkezelt fogyasztói ízesített tejféleségek esetében a termékhez kakaópor, répacukor és/vagy izoszörp ízesíthető, valamint ahhoz üledékmentességet biztosító stabilizálószerek adhatók hozzá.

3. Minőségi követelmények

A termék minőségi jellemzőinek meg kell felelnie a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak, amelyre a termék hőkezelésének módjától függően a
– MÉ 2-51-/02/11 Pasztőrözött tej,
– MÉ 2-52-/02/12 Magas hőfokon pasztőrözött, illetve hőkezelt tej,
– MÉ 2-52-/02/13 Ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, másnéven UHT tej
követelményeinek, a mikrobiológiai határértékekre a tejhigiéniai rendelet előírásait kell alkalmazni.
A termék zsírtartalmára vonatkozóan a Magyar Élelmiszerkönyv 2.4. pontja szerinti zsíros (legalább 3,5 m/m% zsírtartalommal), vagy félzsíros (2,8 +/- 0,1 m/m% zsírtartalommal), vagy zsírszegény (1,5–1,8 m/m% közötti zsírtartalommal) tejre vonatkozó előírásnak kell megfelelni.

3.1. Fogyaszthatósági határidő
A Magyar Élelmiszerkönyv, illetve a tejhigiéniai rendelet előírásainak megfelelően.

4. A gyártási folyamat főbb irányelvei

4.1. Technológia
– A hőkezelt fogyasztói tejféleségnek megfelelő iskolatej a 3. pontban előírt minőségű nyers tehéntejből állítható elő úgy, hogy a tejet tisztítják, zsírtartalmát beállítják, szükség szerint homogénezik, megfelelő módon hőkezelik, tárolási hőmérsékletre hűtik és csomagolják.
– A hőkezelt fogyasztói ízesített tejféleségek a fentiekben leírt tejből a termékféleségre jellemző érzékszervi tulajdonságokat biztosító anyagok (ízesítőanyagok, édesítőszerek, aromák, színezékek, stabilizátorok és emulgeálószerek) bekeverése után – esetleg homogénezve – pasztőrözve, magas hőmérsékleten hőkezelve, ultramagas hőmérsékleten hőkezelve majd azt követően a tárolási hőmérsékletre hűtve és csomagolva állítható elő. Kivételt képeznek a sterilezett termékek, ahol a csomagolás a hőkezelés előtt történik, továbbá a zselírozott készítmények, ahol a letöltés melegen (a gélképződésnél magasabb hőmérsékleten) történik és a termék csak ezután kerül lehűtésre.

4.2. Csomagolás
Alaktartó csomagolásban, legfeljebb 0,25 literes csomagolási egységekben, valamint a tejhigiéniai rendeletben meghatározott előírások szerint történhet.

4.3. Általános szállítási és tárolási követelmények
Szállításnál általános követelmény a napi rendszerességű szállítás. Ez az ellátott közintézmény helyi adottságainak, valamint a kiszállított termék tárolási követelményeinek függvényében módosulhat, igazodva a közoktatási intézmény infrastrukturális feltételeihez, valamint a szállító logisztikai és disztribúciós lehetőségeihez.
4.3.1. Szállítási és tárolási követelmények a MÉ 2-51-/02/11 pontja szerint pasztőrözött, illetve a Magyar Élelmiszerkönyv 2-52-/02/12 pontja szerint magas hőfokon pasztőrözött, illetve hőkezelt tej, illetve hőkezelt ízesített tejféleségek esetében:
– Az iskolába kerülő iskolatej hőmérséklete a szállítás teljes időtartama alatt nem haladhatja meg a +6 Celsius-fokos hőmérsékletet.
– Azoknak az iskoláknak, amelyeknek nincs megfelelő kapacitása a beérkező tejmennyiség hűtve tárolására, biztosítaniuk kell a szállítást követő két órán belül a poharas iskolatej és ízesített iskolatej tanulók részéről történő elfogyasztását.
– Annak a közoktatási intézménynek, amely nem rendelkezik az el nem fogyasztott tej hűtve tárolásának feltételeivel, a kiszállítástól számított maximum három órán belül gondoskodnia kell a megmaradt tejmennyiség előírásszerű megsemmisítéséről. A fel nem használt iskolatej gyártó üzembe történő visszaszállítása nem engedélyezett.
– Azokban az intézményekben, ahol az előírásoknak megfelelő hűtve tárolás feltételei biztosítottak, ott a termék a csomagoláson feltüntetett fogyaszthatósági határidőig tárolható és felhasználható.

B) Az iskolatej programban forgalmazható
ömlesztett sajt minőségi előírásai

1. A termék meghatározása

Az iskolai célú felhasználásra készült ömlesztett sajtnak meg kell felelnie a Magyar Élelmiszerkönyv 2-51/09. számú irányelvének 9.4. pontja szerinti, nem ízesített, félzsíros vagy zsíros ömlesztett sajtra vonatkozó előírásainak, és a zsírtartalom a sajt szárazanyagában legalább negyven százalék (m/m) kell legyen. A gyártáshoz kizárólag tejhigiéniai rendeletnek megfelelő tehéntej használható fel.

2. Felhasználható anyagok

A termék gyártásához csak a kötelező érvényű előírásoknak (Magyar Élelmiszerkönyv, vonatkozó jogszabályok, szabványok) megfelelő anyagok használhatók fel, ízesíteni nem lehet.

3. Minőségi követelmények

A termék minőségi követelményeinek meg kell felelnie a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak.

3.1. Fogyaszthatósági határidő
A Magyar Élelmiszerkönyv, illetve a tejhigiéniai rendelet előírásainak megfelelően.

4. A gyártási folyamat főbb irányelvei

4.1. Technológia
A termék homogenitását a gondosan aprított komponensek alapos, gépi úton való keverésével kell biztosítani.
Az anyagkeverék megömlesztését – ömlesztősók jelenlétében – legalább 70 °C hőmérsékleten 30 másodperces hőntartással vagy ennél nagyobb hőmérséklet-időtartam kombináció alkalmazásával kell végezni.

4.2. Csomagolás
A végtermék csomagolása forrón –70–80 °C hőmérsékleten –, hígan folyó állapotban történhet, kivéve a füstölt, valamint a lapka sajtokat.

4.3. Általános szállítási és tárolási követelmények
Magas hőmérsékletű hőkezelés alkalmazása esetén a termék megfelelő mikrobiológiai tisztaságát aszeptikus csomagolással kell megőrizni.
Az ömlesztett sajtok tárolási körülményeinél a Magyar Élelmiszerkönyv 2-51/09 irányelvének 9.3. pontjában foglaltakat kell alkalmazni.

2. számú melléklet a 163/2004. (XI. 17.) FVM rendelethez

Sorszám

KSH szám

Önkormányzat

1.

1612441

Abádszalók

2.

0212548

Abaliget

3.

1024554

Abasár

4.

0526718

Abaújkér

5.

0503595

Abaújszántó

6.

0502273

Abaújvár

7.

0811882

Abda

8.

1104428

Ács

9.

1318573

Acsa

10.

1807214

Acsád

11.

0833385

Acsalag

12.

1118139

Ácsteszér

13.

1023241

Adács

14.

1406080

Ádánd

15.

1907302

Adásztevel

16.

0708925

Adony

17.

1931307

Adorjánháza

18.

0317686

Ágasegyháza

19.

0804880

Ágfalva

20.

0509362

Aggtelek

21.

0829407

Agyagosszergény

22.

1508776

Ajak

23.

0321944

Akasztó

24.

0533093

Alacska

25.

0726824

Alap

26.

1625265

Alattyán

27.

0715176

Alcsútdoboz

28.

1006345

Aldebrő

29.

0213329

Almamellék

30.

1132346

Almásfüzitő

31.

0429595

Almáskamarás

32.

0927641

Álmosd

33.

0520482

Alsóberecki

34.

0519664

Alsódobsza

35.

1729665

Alsónána

36.

2019512

Alsónemesapáti

37.

1930526

Alsóörs

38.

2032081

Alsópáhok

39.

1216425

Alsópetény

40.

0725283

Alsószentiván

41.

0233279

Alsószentmárton

42.

1207621

Alsótold

43.

1822725

Alsóújlak

44.

0529814

Alsóvadász

45.

0521032

Alsózsolca

46.

0616197

Ambrózfalva

47.

1529975

Anarcs

48.

1428714

Andocs

49.

1017987

Andornaktálya

50.

1134227

Annavölgy

51.

1520303

Apagy

52.

1333561

Apaj

53.

1726125

Aparhant

54.

0614252

Apátfalva

55.

1808873

Apátistvánfalva

56.

1007241

Apc

57.

0321148

Apostag

58.

1509353

Aranyosapáti

59.

0206886

Aranyosgadány

60.

0514331

Arló

61.

0503771

Arnót

62.

0503823

Ároktő

63.

0619062

Árpádhalom

64.

0610339

Ásotthalom

65.

0826921

Ásványráró

66.

0504233

Aszaló

67.

1316188

Aszód

68.

1006503

Átány

69.

1016090

Atkár

70.

1732735

Attala

71.

0205403

Babarc

72.

1430474

Babócsa

73.

1428316

Bábonymegyer

74.

0815042

Babót

75.

0310180

Bácsbokod

76.

0327234

Bácsborsód

77.

1922327

Badacsonytomaj

78.

1309131

Bag

79.

0920011

Bagamér

80.

2030368

Bagod

81.

0828769

Bágyogszovát

82.

1129212

Baj

83.

1817020

Bajánsenye

84.

1116744

Bajna

85.

1129355

Bajót

86.

2004738

Bak

87.

0915167

Bakonszeg

88.

0208299

Bakonya

89.

1923746

Bakonybél

90.

0708730

Bakonycsernye

91.

1929513

Bakonyjákó

92.

1925991

Bakonynána

93.

1930410

Bakonyoszlop

94.

1906327

Bakonypölöske

95.

1125229

Bakonysárkány

96.

1922813

Bakonyszentkirály

97.

0805944

Bakonyszentlászló

98.

1122381

Bakonyszombathely

99.

1924129

Bakonytamási

100.

0629106

Baks

101.

0203975

Baksa

102.

0518184

Baktakék

103.

0522521

Balajt

104.

1213657

Balassagyarmat

105.

0623676

Balástya

106.

1011527

Balaton

107.

1905838

Balatonalmádi

108.

1427377

Balatonberény

109.

1433853

Balatonboglár

110.

1912238

Balatonederics

111.

1419460

Balatonendréd

112.

1420729

Balatonfenyves

113.

1929461

Balatonfőkajár

114.

1905148

Balatonkenese

115.

1407375

Balatonkeresztúr

116.

1433862

Balatonlelle

117.

2026462

Balatonmagyaród

118.

1416601

Balatonszabadi

119.

1424907

Balatonszárszó

120.

1422822

Balatonszemes

121.

1421324

Balatonszentgyörgy

122.

1526958

Balkány

123.

0313408

Ballószög

124.

1805102

Balogunyom

125.

0325937

Balotaszállás

126.

1515963

Balsa

127.

1131422

Bana

128.

0525159

Bánhorváti

129.

2008439

Bánokszentgyörgy

130.

0521953

Bánréve

131.

0224378

Bár

132.

1526480

Barabás

133.

0707047

Baracs

134.

0708581

Baracska

135.

0926693

Báránd

136.

0224749

Baranyajenő

137.

0806196

Barbacs

138.

1403735

Bárdudvarnok

139.

1220048

Bárna

140.

1711712

Báta

141.

1728909

Bátaapáti

142.

0303656

Bátmonostor

143.

1233534

Bátonyterenye

144.

1502990

Bátorliget

145.

0418102

Battonya

146.

0311961

Bátya

147.

2024864

Batyk

148.

2018698

Bázakerettye

149.

2023144

Becsehely

150.

1212016

Becske

151.

2018360

Becsvölgye

152.

1420710

Bedegkér

153.

0933446

Bedő

154.

1810384

Bejcgyertyános

155.

0506929

Bekecs

156.

0426189

Békéssámson

157.

0402680

Békésszentandrás

158.

1004400

Bekölce

159.

1033260

Bélapátfalva

160.

1728662

Belecska

161.

0810588

Beled

162.

1417127

Beleg

163.

2009168

Belezna

164.

0419390

Bélmegyer

165.

0708466

Beloiannisz

166.

1525441

Benk

167.

1325098

Bénye

168.

1232911

Bér

169.

1832124

Bérbaltavár

170.

1202389

Bercel

171.

1528246

Beregdaróc

172.

1520677

Beregsurány

173.

0918467

Berekböszörmény

174.

1634005

Berekfürdő

175.

0912788

Berettyóújfalu

176.

1933127

Berhida

177.

1209034

Berkenye

178.

0216461

Berkesd

179.

1507472

Berkesz

180.

1318777

Bernecebaráti

181.

0526356

Berzék

182.

1430119

Berzence

183.

1513639

Besenyőd

184.

1027517

Besenyőtelek

185.

1611305

Besenyszög

186.

0716346

Besnyő

187.

1521227

Beszterec

188.

0829805

Bezenye

189.

0810560

Bezi

190.

0213310

Bicsérd

191.

0919956

Biharkeresztes

192.

0924828

Biharnagybajom

193.

0929887

Bihartorda

194.

0429610

Biharugra

195.

0204899

Bikal

196.

1502945

Biri

197.

1829203

Boba

198.

2017543

Bocfölde

199.

1022354

Boconád

200.

0308305

Bócsa

201.

0934102

Bocskaikert

202.

0718254

Bodajk

203.

1014933

Bodony

204.

1410506

Bodrog

205.

0523737

Bodroghalom

206.

0530784

Bodrogkeresztúr

207.

0533808

Bodrogkisfalud

208.

0514401

Bodrogolaszi

209.

0505926

Bódvaszilas

210.

0525195

Bogács

211.

0232151

Bogád

212.

0221892

Bogádmindszent

213.

1703425

Bogyiszló

214.

0804367

Bogyoszló

215.

0914137

Bojt

216.

1107311

Bokod

217.

1003452

Boldog

218.

0508396

Boldva

219.

1418120

Bolhó

220.

1706497

Bonyhád

221.

1714818

Bonyhádvarasd

222.

0608192

Bordány

223.

0206725

Borjád

224.

0319327

Borota

225.

2010056

Borsfa

226.

0530669

Borsodbóta

227.

0516124

Borsodgeszt

228.

0506707

Borsodivánka

229.

0505315

Borsodnádasd

230.

0530207

Borsodszentgyörgy

231.

0516799

Borsodszirák

232.

1209894

Borsosberény

233.

1930252

Borzavár

234.

1522239

Botpalád

235.

1805476

236.

1811651

Bögöt

237.

1426532

Böhönye

238.

1511299

Bököny

239.

1706558

Bölcske

240.

0833950

Bőny

241.

0806619

Börcs

242.

0815501

Bősárkány

243.

0413471

Bucsa

244.

2020613

Bucsuszentlászló

245.

0332823

Bugac

246.

1332027

Bugyi

247.

1519707

Buj

248.

1214234

Buják

249.

1417358

Buzsák

250.

0527890

Bükkaranyos

251.

0223162

Bükkösd

252.

1002963

Bükkszék

253.

1010621

Bükkszenterzsébet

254.

0508022

Bükkszentkereszt

255.

0532887

Bükkzsérc

256.

1408703

Büssü

257.

0713152

Cece

258.

1509681

Cégénydányád

259.

1320640

Ceglédbercel

260.

1827094

Celldömölk

261.

1203665

Cered

262.

1622938

Cibakháza

263.

0503939

Cigánd

264.

1719284

Cikó

265.

0815954

Cirák

266.

0431334

Csabacsűd

267.

0434078

Csabaszabadi

268.

0730544

Csabdi

269.

1930924

Csabrendek

270.

1512928

Csaholc

271.

1916072

Csajág

272.

1803911

Csákánydoroszló

273.

0705360

Csákberény

274.

0720002

Csákvár

275.

0602121

Csanádalberti

276.

0420455

Csanádapáca

277.

0605379

Csanádpalota

278.

1016841

Csány

279.

0219901

Csányoszró

280.

0622293

Csanytelek

281.

0808563

Csapod

282.

1529416

Csaroda

283.

1116416

Császár

284.

0310472

Császártöltés

285.

1509715

Császló

286.

0326471

Csátalja

287.

0316373

Csávoly

288.

1230270

Csécse

289.

1526107

Csegöld

290.

1812724

Csehimindszent

291.

1305184

Csemő

292.

1823816

Csempeszkopács

293.

0632285

Csengele

294.

1530641

Csenger

295.

1524095

Csengersima

296.

1526851

Csengerújfalu

297.

0312344

Csengőd

298.

1809070

Csénye

299.

0508493

Csenyéte

300.

1613170

Csépa

301.

1812140

Csepreg

302.

0506974

Cserépfalu

303.

0525575

Cserépváralja

304.

1222594

Cserhátsurány

305.

1605795

Cserkeszőlő

306.

0528459

Csernely

307.

2007135

Cserszegtomaj

308.

2002583

Csesztreg

309.

1931699

Csetény

310.

1318476

Csévharaszt

311.

1711998

Csibrák

312.

0315699

Csikéria

313.

1730094

Csikóstőttős

314.

1826064

Csipkerek

315.

0505333

Csobád

316.

0520774

Csobaj

317.

1306822

Csobánka

318.

0721908

Csókakő

319.

1405971

Csokonyavisonta

320.

0514289

Csokvaomány

321.

1118926

Csolnok

322.

0312025

Csólyospálos

323.

1333118

Csomád

324.

0605111

Csongrád

325.

2031149

Csonkahegyhát

326.

1902185

Csopak

327.

0709779

Csór

328.

0804039

Csorna

329.

0426709

Csorvás

330.

1932878

Csót

331.

1932814

Csögle

332.

0912450

Csökmő

333.

1424314

Csököly

334.

2029364

Csömödér

335.

1822390

Csönge

336.

0706734

Csősz

337.

1326985

Csővár

338.

1421315

Csurgó

339.

1917172

Dabronc

340.

1133163

Dad

341.

1122910

Dág

342.

1729230

Dalmand

343.

1331811

Dánszentmiklós

344.

1318397

Dány

345.

1431352

Darány

346.

0821865

Darnózseli

347.

0914678

Darvas

348.

0310533

Dávod

349.

1724989

Decs

350.

0504686

Dédestapolcsány

351.

0732753

Dég

352.

1212511

Dejtár

353.

1309973

Délegyháza

354.

1517756

Demecser

355.

1008660

Demjén

356.

0207773

Dencsháza

357.

0905573

Derecske

358.

0607834

Derekegyház

359.

0624077

Deszk

360.

1932276

Devecser

361.

1206743

Diósjenő

362.

2028778

Dióskál

363.

0232373

Diósviszló

364.

0433190

Doboz

365.

0630535

Dóc

366.

0525690

Domaháza

367.

0613383

Domaszék

368.

0424031

Dombegyház

369.

0422132

Dombiratos

370.

1707685

Dombóvár

371.

1514508

Dombrád

372.

1304808

Domony

373.

1007515

Domoszló

374.

1030261

Dormánd

375.

1224439

Dorogháza

376.

1702565

Döbrököz

377.

1503647

Döge

378.

1329647

Dömsöd

379.

0821917

Dör

380.

0217419

Drávafok

381.

0228608

Drávaszabolcs

382.

0221698

Drávasztára

383.

1208156

Drégelypalánk

384.

1902936

Dudar

385.

1133835

Dunaalmás

386.

1325362

Dunabogdány

387.

0321069

Dunaegyháza

388.

0312566

Dunafalva

389.

0827739

Dunakiliti

390.

0307861

Dunapataj

391.

0821078

Dunaszeg

392.

0209186

Dunaszekcső

393.

0311606

Dunaszentbenedek

394.

1709539

Dunaszentgyörgy

395.

0815875

Dunaszentpál

396.

0810454

Dunasziget

397.

0314766

Dunatetétlen

398.

1320534

Dunavarsány

399.

0307612

Dunavecse

400.

0304109

Dusnok

401.

0914614

Ebes

402.

0816708

Écs

403.

1017181

Ecséd

404.

1204251

Ecseg

405.

0409432

Ecsegfalva

406.

1324518

Ecser

407.

0510728

Edelény

408.

0228918

Egerág

409.

1012821

Egerbakta

410.

1026019

Egerbocs

411.

1016610

Egercsehi

412.

1002981

Egerfarmos

413.

1024758

Egerszalók

414.

1013648

Egerszólát

415.

2033428

Egervár

416.

1828796

Egervölgy

417.

0820288

Egyed

418.

0915741

Egyek

419.

1217659

Egyházasdengeleg

420.

0815237

Egyházasfalu

421.

1205980

Egyházasgerge

422.

0216498

Egyházasharaszti

423.

1810232

Egyházashetye

424.

1830429

Egyházashollós

425.

1910445

Egyházaskesző

426.

0227401

Egyházaskozár

427.

1825946

Egyházasrádóc

428.

0432957

Elek

429.

0720358

Előszállás

430.

0504677

Emőd

431.

0533048

Encs

432.

1532328

Encsencs

433.

1225496

Endrefalva

434.

0815033

Enese

435.

0622992

Eperjes

436.

1518528

Eperjeske

437.

1129638

Epöl

438.

0723603

Ercsi

439.

0525326

Erdőbénye

440.

0522503

Erdőhorváti

441.

1313480

Erdőkertes

442.

1028556

Erdőkövesd

443.

1222655

Erdőkürt

444.

0218704

Erdősmecske

445.

1221795

Erdőtarcsa

446.

1024235

Erdőtelek

447.

1020118

Erk

448.

1510852

Érpatak

449.

0311864

Érsekcsanád

450.

1221582

Érsekvadkert

451.

0213499

Erzsébet

452.

0925469

Esztár

453.

2006178

Eszteregnye

454.

1106664

Ete

455.

1215370

Etes

456.

0702316

Etyek

457.

1523250

Fábiánháza

458.

0619974

Fábiánsebestyén

459.

1724192

Fácánkert

460.

1718980

Fadd

461.

0502741

Fáj

462.

0303230

Fajsz

463.

0512557

Fancsal

464.

0833996

Farád

465.

0534272

Farkaslyuk

466.

1309122

Farmos

467.

1012432

Fedémes

468.

1616647

Fegyvernek

469.

0806956

Fehértó

470.

0732203

Fehérvárcsurgó

471.

0729939

Felcsút

472.

1020747

Feldebrő

473.

0622646

Felgyő

474.

0833251

Felpéc

475.

0508174

Felsőberecki

476.

1813587

Felsőcsatár

477.

0509742

Felsődobsza

478.

0531723

Felsőkelecsény

479.

0333598

Felsőlajos

480.

1413985

Felsőmocsolád

481.

1715820

Felsőnána

482.

0532762

Felsőnyárád

483.

1717914

Felsőnyék

484.

1924369

Felsőörs

485.

1306035

Felsőpakony

486.

1224323

Felsőpetény

487.

2021476

Felsőrajk

488.

0302954

Felsőszentiván

489.

0208819

Felsőszentmárton

490.

1823287

Felsőszölnök

491.

1016328

Felsőtárkány

492.

0531671

Felsőtelekes

493.

0523533

Felsővadász

494.

0502848

Felsőzsolca

495.

1522415

Fényeslitke

496.

0618999

Ferencszállás

497.

0809487

Fertőendréd

498.

0812414

Fertőrákos

499.

0815343

Fertőszentmiklós

500.

2019187

Fityeház

501.

0302149

Foktő

502.

0517932

Fony

503.

0633020

Forráskút

504.

0530483

Forró

505.

1332610

Fót

506.

0609210

Földeák

507.

0903258

Földes

508.

0522123

Fulókércs

509.

0916993

Furta

510.

0706114

Füle

511.

0922150

Fülöp

512.

0331468

Fülöpháza

513.

0333622

Fülöpjakab

514.

0314058

Fülöpszállás

515.

1717950

Fürged

516.

0517109

Füzér

517.

0511378

Füzérkomlós

518.

1003276

Füzesabony

519.

0412256

Füzesgyarmat

520.

0918175

Gáborján

521.

1513727

Gacsály

522.

0409511

Gádoros

523.

0528307

Gagybátor

524.

0503744

Gagyvendégi

525.

2012991

Galambok

526.

1225663

Galgaguta

527.

1313295

Galgagyörk

528.

1319503

Galgahévíz

529.

1327128

Galgamácsa

530.

1406451

Gamás

531.

0715750

Gánt

532.

0331848

Gara

533.

2012946

Garabonc

534.

0510904

Garadna

535.

0710296

Gárdony

536.

0326383

Gátér

537.

1505801

Gávavencsellő

538.

1503629

Géberjén

539.

0303577

Géderlak

540.

1505670

Gégény

541.

0523719

Gelej

542.

1504613

Gelénes

543.

2012089

Gelse

544.

1513000

Gemzse

545.

1824183

Gencsapáti

546.

1826152

Gérce

547.

0407393

Gerendás

548.

0202857

Geresdlak

549.

1705731

Gerjen

550.

1830942

Gersekarát

551.

0417394

Geszt

552.

0515608

Gesztely

553.

1528893

Geszteréd

554.

1916717

Gic

555.

0521564

Girincs

556.

0513134

Golop

557.

1309441

Gomba

558.

0233233

Gödre

559.

1430571

Gölle

560.

0515936

Gönc

561.

0518643

Göncruszka

562.

0802060

Gönyű

563.

0916568

Görbeháza

564.

0230438

Görcsöny

565.

1414599

Görgeteg

566.

1529443

Gulács

567.

2002097

Gutorfölde

568.

0826860

Gyarmat

569.

1430960

Gyékényes

570.

2023302

Gyenesdiás

571.

1928671

Gyepükaján

572.

0218315

Gyód

573.

0823843

Gyóró

574.

0820400

Gyömöre

575.

1811943

Gyöngyösfalu

576.

1017534

Gyöngyöshalász

577.

1013338

Gyöngyösoroszi

578.

1008323

Gyöngyöspata

579.

1019123

Gyöngyössolymos

580.

1028088

Gyöngyöstarján

581.

1730289

Gyönk

582.

0808721

Győrasszonyfa

583.

1725539

Györe

584.

0505069

Györgytarló

585.

1712326

Györköny

586.

0813198

Győrladamér

587.

0831316

Győrság

588.

0819309

Győrsövényház

589.

0815653

Győrszemere

590.

1510126

Győrtelek

591.

0807481

Győrújbarát

592.

0831787

Győrújfalu

593.

1809724

Győrvár

594.

0815228

Győrzámoly

595.

1507676

Gyulaháza

596.

1730359

Gyulaj

597.

1909520

Gyulakeszi

598.

0715918

Gyúró

599.

1533774

Gyüre

600.

2010269

Hahót

601.

0926170

Hajdúbagos

602.

0912803

Hajdúdorog

603.

0910393

Hajdúhadház

604.

0931097

Hajdúsámson

605.

0917473

Hajdúszovát

606.

1915361

Hajmáskér

607.

0318759

Hajós

608.

0826790

Halászi

609.

1309690

Halásztelek

610.

1907898

Halimba

611.

0527942

Halmaj

612.

0511226

Hangács

613.

0525104

Hangony

614.

0723427

Hantos

615.

1714164

Harc

616.

0807649

Harka

617.

0308350

Harkakötöny

618.

1408837

Háromfa

619.

0505847

Harsány

620.

1925566

Hárskút

621.

0318458

Harta

622.

0812308

Hédervár

623.

1416726

Hedrehely

624.

0817905

Hegyeshalom

625.

1832188

Hegyfalu

626.

1818032

Hegyhátszentjakab

627.

0818403

Hegykő

628.

0502468

Hegymeg

629.

1203993

Héhalom

630.

0506655

Hejőbába

631.

0504604

Hejőkeresztúr

632.

0516780

Hejőpapi

633.

0304093

Helvécia

634.

0929391

Hencida

635.

0530137

Hercegkút

636.

0312937

Hercegszántó

637.

1020242

Heréd

638.

1111891

Héreg

639.

1309849

Hernád

640.

0524165

Hernádkak

641.

0531200

Hernádnémeti

642.

0519840

Hernádvécse

643.

1409928

Hetes

644.

0207126

Hetvehely

645.

1014526

Heves

646.

1010241

Hevesaranyos

647.

1004084

Hevesvezekény

648.

1313949

Hévízgyörk

649.

0206798

Hidas

650.

0511697

Hidasnémeti

651.

0525672

Hidvégardó

652.

0227933

Himesháza

653.

0804020

Himod

654.

0233932

Hobol

655.

1513019

Hodász

656.

0531167

Hollóháza

657.

1233242

Hollókő

658.

1927818

Homokbödöge

659.

0327845

Homokmégy

660.

1419150

Homokszentgyörgy

661.

0229966

Homorúd

662.

0521236

Homrogd

663.

1213204

Hont

664.

1004145

Hort

665.

0904118

Hortobágy

666.

1816887

Horvátzsidány

667.

0230836

Hosszúhetény

668.

0906266

Hosszúpályi

669.

1820880

Hosszúpereszteg

670.

1726055

Hőgyész

671.

1216878

Hugyag

672.

0433297

Hunya

673.

1634050

Hunyadfalva

674.

1525636

Ibrány

675.

1411192

Igal

676.

0525399

Igrici

677.

1427784

Iharosberény

678.

1811387

Ikervár

679.

1303300

Iklad

680.

0820604

Ikrény

681.

1509654

Ilk

682.

0308095

Imrehegy

683.

0508086

Ináncs

684.

1332106

Inárcs

685.

1426301

Inke

686.

1203328

Ipolytarnóc

687.

1229319

Ipolyvece

688.

1704701

Iregszemcse

689.

1307807

Isaszeg

690.

1010074

Istenmezeje

691.

1421333

Istvándi

692.

0732018

Iszkaszentgyörgy

693.

0702200

Isztimér

694.

0831635

Iván

695.

1831680

Ivánc

696.

0713462

Iváncsa

697.

1727711

Izmény

698.

0321999

Izsák

699.

0505591

Izsófalva

700.

1709326

Jágónak

701.

1813958

Ják

702.

0317923

Jakabszállás

703.

1415927

Jákó

704.

1517075

Jánd

705.

1507843

Jánkmajtis

706.

0309469

Jánoshalma

707.

1811679

Jánosháza

708.

1622859

Jánoshida

709.

0526657

Járdánháza

710.

1517589

Jármi

711.

1917437

Jásd

712.

1622929

Jászágó

713.

1630711

Jászalsószentgyörgy

714.

1622202

Jászapáti

715.

1615811

Jászboldogháza

716.

1617978

Jászdózsa

717.

1623579

Jászfelsőszentgyörgy

718.

1624086

Jászivány

719.

1625186

Jászjákóhalma

720.

1311004

Jászkarajenő

721.

1622798

Jászkisér

722.

1621111

Jászladány

723.

1613514

Jászszentandrás

724.

0308378

Jászszentlászló

725.

1623135

Jásztelek

726.

1513143

Jéke

727.

0715972

Jenő

728.

0806646

Jobaháza

729.

1208712

Jobbágyi

730.

0515680

Jósvafő

731.

1417279

Juta

732.

0902307

Kaba

733.

0812113

Kajárpéc

734.

0721342

Kajászó

735.

1714100

Kajdacs

736.

1702033

Kakasd

737.

1332230

Kakucs

738.

1032179

Kál

739.

1829957

Káld

740.

1208642

Kálló

741.

1531404

Kállósemjén

742.

1406105

Kálmáncsa

743.

1527225

Kálmánháza

744.

0306442

Kalocsa

745.

0716683

Káloz

746.

1804640

Kám

747.

1919141

Kamond

748.

0404279

Kamut

749.

1502671

Kántorjánosi

750.

1405272

Kánya

751.

1914553

Kapolcs

752.

1015307

Kápolna

753.

1433394

Kapoly

754.

1409098

Kaposfő

755.

1418227

Kaposmérő

756.

1718962

Kaposszekcső

757.

1406424

Kaposszerdahely

758.

1914270

Káptalanfa

759.

1905634

Káptalantóti

760.

0828334

Kapuvár

761.

1005935

Karácsond

762.

1405263

Karád

763.

1218625

Karancsalja

764.

1208855

Karancskeszi

765.

1221041

Karancslapujtő

766.

1226897

Karancsság

767.

1604923

Karcag

768.

0521218

Karcsa

769.

0424794

Kardos

770.

2018041

Karmacs

771.

0530508

Karos

772.

1330696

Kartal

773.

0330605

Kaskantyú

774.

0422752

Kaszaper

775.

0311280

Katymár

776.

1228389

Kazár

777.

0506691

Kazincbarcika

778.

0513374

Kázsmárk

779.

0319789

Kecel

780.

1104525

Kecskéd

781.

2032902

Kehidakustány

782.

1528431

Kék

783.

1514359

Kékcse

784.

0327571

Kelebia

785.

0512034

Kelemér

786.

0318166

Kéleshalom

787.

1519992

Kemecse

788.

1322345

Kemence

789.

1812247

Kemenesmagasi

790.

1813426

Kemenesmihályfa

791.

1912478

Kemenesszentpéter

792.

0210542

Kémes

793.

0505458

Kenézlő

794.

1607418

Kengyel

795.

1809937

Kenyeri

796.

1414386

Kercseliget

797.

1028079

Kerecsend

798.

1110995

Kerékteleki

799.

1334166

Kerepes

800.

1925654

Kerta

801.

0412618

Kertészsziget

802.

1231413

Keszeg

803.

0529249

Kesznyéten

804.

1129577

Kesztölc

805.

0403461

Kétegyháza

806.

1411174

Kéthely

807.

1619813

Kétpó

808.

0403106

Kétsoprony

809.

0208572

Kétújfalu

810.

1721731

Kéty

811.

0431574

Kevermes

812.

0814748

Kimle

813.

0702343

Kincsesbánya

814.

0532090

Királd

815.

0220552

Királyegyháza

816.

0613666

Királyhegyes

817.

0712636

Kisapostag

818.

1519424

Kisar

819.

0822886

Kisbajcs

820.

1424493

Kisbárapáti

821.

1717710

Kisdorog

822.

0833695

Kisfalud

823.

2009812

Kisgörbő

824.

1404826

Kisgyalán

825.

0522840

Kisgyőr

826.

0528875

Kishuta

827.

1018281

Kisköre

828.

0332434

Kiskunhalas

829.

0324396

Kiskunmajsa

830.

0728990

Kisláng

831.

1528477

Kisléta

832.

1930173

Kislőd

833.

0915477

Kismarja

834.

1333738

Kismaros

835.

1012502

Kisnána

836.

1305227

Kisnémedi

837.

1329850

Kisoroszi

838.

1811147

Kisrákos

839.

0514702

Kissikátor

840.

0328158

Kisszállás

841.

1334157

Kistarcsa

842.

0631024

Kistelek

843.

0512399

Kistokaj

844.

1625919

Kisújszállás

845.

1509265

Kisvárda

846.

1512672

Kisvarsány

847.

0626666

Kiszombor

848.

0608253

Klárafalva

849.

1102510

Kocs

850.

1332771

Kocsér

851.

1722433

Kocsola

852.

1507445

Kocsord

853.

1331361

Kóka

854.

0917455

Kokad

855.

1930182

Kolontár

856.

0902167

Komádi

857.

0226408

Komló

858.

0516559

Komlóska

859.

1527146

Komoró

860.

1023995

Kompolt

861.

0532498

Kondó

862.

1813028

Kondorfa

863.

0410287

Kondoros

864.

0811262

Kóny

865.

0925964

Konyár

866.

0806895

Kópháza

867.

0824633

Koroncó

868.

1327687

Kosd

869.

1324679

Kóspallag

870.

1523728

Kótaj

871.

0528547

Kovácsvágás

872.

0206336

Kozármisleny

873.

1516665

Kölcse

874.

1710463

Kölesd

875.

0217899

Kölked

876.

1014535

Kömlő

877.

1107630

Kömlőd

878.

1523612

Kömörő

879.

0313806

Kömpöc

880.

1813532

Körmend

881.

1130553

Környe

882.

0526602

Köröm

883.

1415510

Kőröshegy

884.

0411615

Körösladány

885.

0410764

Körösnagyharsány

886.

0412900

Köröstarcsa

887.

1332975

Kőröstetétlen

888.

0430164

Körösújfalu

889.

0931130

Kőrösszakál

890.

0908943

Körösszegapáti

891.

1816832

Kőszeg

892.

1820109

Kőszegszerdahely

893.

1418148

Kötcse

894.

0406804

Kötegyán

895.

1611235

Kőtelek

896.

1923454

Kővágóörs

897.

0215538

Kővágószőlős

898.

1925858

Köveskál

899.

0519576

Krasznokvajda

900.

0734209

Kulcs

901.

0305856

Kunadacs

902.

0416045

Kunágota

903.

0306044

Kunbaja

904.

0307728

Kunbaracs

905.

1605254

Kuncsorba

906.

0329027

Kunfehértó

907.

1622567

Kunhegyes

908.

1623171

Kunmadaras

909.

0331918

Kunpeszér

910.

0331893

Kunszállás

911.

1632504

Kunszentmárton

912.

0831626

Kunsziget

913.

1720507

Kurd

914.

0511819

Kurityán

915.

2019479

Kustánszeg

916.

1428857

Kutas

917.

0614410

Kübekháza

918.

1916142

Külsővat

919.

1428291

Lábod

920.

0520844

Lácacséke

921.

1416258

Lad

922.

0305786

Ladánybene

923.

0707506

Lajoskomárom

924.

0515857

Lak

925.

0306202

Lakitelek

926.

1411040

Lakócsa

927.

0233330

Lánycsók

928.

1521290

Laskod

929.

1414863

Látrány

930.

0804376

Lázi

931.

1330809

Leányfalu

932.

1125487

Leányvár

933.

0833668

Lébény

934.

0511660

Legyesbénye

935.

0503531

Léh

936.

1724411

Lengyel

937.

2012575

Lenti

938.

0707269

Lepsény

939.

1921962

Lesenceistvánd

940.

1917871

Lesencetomaj

941.

0905768

Létavértes

942.

2012122

Letenye

943.

1322682

Letkés

944.

0819239

Levél

945.

1530979

Levelek

946.

0217604

Liget

947.

0816221

Lipót

948.

0222974

Lippó

949.

1904552

Litér

950.

1204871

Litke

951.

1918856

Lókút

952.

1526091

Lónya

953.

1309140

Lórév

954.

0719114

Lovasberény

955.

0224624

Lovászhetény

956.

2028167

Lovászi

957.

1905087

Lovászpatona

958.

0421209

Lőkösháza

959.

1507995

Lövőpetri

960.

1220190

Lucfalva

961.

1202778

Ludányhalászi

962.

1015796

Ludas

963.

0503902

Mád

964.

0323357

Madaras

965.

1729337

Madocsa

966.

1310922

Maglód

967.

0206813

Mágocs

968.

1516629

Magy

969.

0727678

Magyaralmás

970.

1410427

Magyaratád

971.

0427906

Magyarbánhegyes

972.

0225177

Magyarbóly

973.

0605962

Magyarcsanád

974.

0229753

Magyaregregy

975.

1425371

Magyaregres

976.

1226967

Magyargéc

977.

1926374

Magyargencs

978.

0205430

Magyarhertelend

979.

0903683

Magyarhomorog

980.

1706017

Magyarkeszi

981.

1803221

Magyarlak

982.

0205412

Magyarmecske

983.

1232407

Magyarnándor

984.

0222600

Magyarszék

985.

1310755

Majosháza

986.

0227863

Majs

987.

1304394

Makád

988.

0519600

Makkoshotyka

989.

1027696

Maklár

990.

0527395

Mályi

991.

0514915

Mályinka

992.

1517826

Mándok

993.

0723490

Mány

994.

1418500

Marcali

995.

1922220

Marcaltő

996.

1122637

Máriahalom

997.

0812283

Máriakálnok

998.

0214483

Máriakéménd

999.

1304570

Márianosztra

1000.

1519655

Máriapócs

1001.

0806770

Markotabödöge

1002.

1533224

Márokpapi

1003.

0610515

Maroslele

1004.

0625733

Mártély

1005.

1602626

Martfű

1006.

0704659

Martonvásár

1007.

1518874

Mátészalka

1008.

0327809

Mátételke

1009.

1019965

Mátraballa

1010.

1014872

Mátraderecske

1011.

1220075

Mátramindszent

1012.

1219372

Mátranovák

1013.

1224332

Mátraszele

1014.

1029045

Mátraszentimre

1015.

1204330

Mátraszőlős

1016.

1233525

Mátraterenye

1017.

1230100

Mátraverebély

1018.

0716948

Mátyásdomb

1019.

0215051

Matty

1020.

0233756

Máza

1021.

0213444

Mecseknádasd

1022.

0827359

Mecsér

1023.

0420765

Medgyesbodzás

1024.

0430128

Medgyesegyháza

1025.

1730562

Medina

1026.

1825760

Meggyeskovácsi

1027.

0521768

Megyaszó

1028.

0423931

Méhkerék

1029.

1529799

Méhtelek

1030.

0316018

Mélykút

1031.

1303692

Mende

1032.

0525618

Méra

1033.

1507463

Mérk

1034.

1423630

Mernye

1035.

1630234

Mesterszállás

1036.

1416106

Mesztegnyő

1037.

0513833

Mezőcsát

1038.

1430854

Mezőcsokonya

1039.

0717552

Mezőfalva

1040.

0404206

Mezőgyán

1041.

0411873

Mezőhegyes

1042.

1626286

Mezőhék

1043.

0511323

Mezőkeresztes

1044.

0705689

Mezőkomárom

1045.

0430322

Mezőkovácsháza

1046.

0519433

Mezőkövesd

1047.

1532656

Mezőladány

1048.

1923560

Mezőlak

1049.

0518379

Mezőnagymihály

1050.

0511749

Mezőnyárád

1051.

0812812

Mezőörs

1052.

0931033

Mezőpeterd

1053.

0918847

Mezősas

1054.

1025089

Mezőszemere

1055.

0706576

Mezőszentgyörgy

1056.

0729036

Mezőszilas

1057.

1031662

Mezőtárkány

1058.

0503443

Mezőzombor

1059.

2027526

Miháld

1060.

2002130

Mihályfa

1061.

1213222

Mihálygerge

1062.

1904668

Mihályháza

1063.

0821980

Mihályi

1064.

1420905

Mike

1065.

1324466

Mikebuda

1066.

0924217

Mikepércs

1067.

1031282

Mikófalva

1068.

0524253

Mikóháza

1069.

1830599

Mikosszéplak

1070.

1531750

Milota

1071.

0621555

Mindszent

1072.

0216285

Mindszentgodisa

1073.

0330632

Miske

1074.

0530456

Miskolc m.j.

1075.

1126930

Mocsa

1076.

1317783

Mogyoród

1077.

1128255

Mogyorósbánya

1078.

1227915

Mohora

1079.

2021014

Molnári

1080.

0507825

Monok

1081.

1924040

Monostorapáti

1082.

0925894

Monostorpályi

1083.

1720701

Mórágy

1084.

0604349

Mórahalom

1085.

0802556

Mórichida

1086.

1431343

Mosdós

1087.

0833677

Mosonszentmiklós

1088.

0229540

Mozsgó

1089.

1707029

Mucsi

1090.

0521546

Múcsony

1091.

0502158

Muhi

1092.

2025210

Murakeresztúr

1093.

2033987

Muraszemenye

1094.

0411989

Murony

1095.

1519211

Nábrád

1096.

1806716

Nádasd

1097.

0713903

Nádasdladány

1098.

1415909

Nágocs

1099.

1923551

Nagyacsád

1100.

1927979

Nagyalásony

1101.

1504710

Nagyar

1102.

1417941

Nagyatád

1103.

1421652

Nagybajom

1104.

0426028

Nagybánhegyes

1105.

0325955

Nagybaracska

1106.

0529188

Nagybarca

1107.

1216391

Nagybárkány

1108.

1429063

Nagyberény

1109.

1421449

Nagyberki

1110.

1314775

Nagybörzsöny

1111.

0802495

Nagycenk

1112.

1522743

Nagycserkesz

1113.

1521485

Nagydobos

1114.

0233899

Nagydobsza

1115.

1718388

Nagydorog

1116.

1506488

Nagyecsed

1117.

0620914

Nagyér

1118.

1923180

Nagyesztergár

1119.

1026879

Nagyfüged

1120.

1527155

Nagyhalász

1121.

0202653

Nagyharsány

1122.

1621689

Nagyiván

1123.

0404242

Nagykamarás

1124.

2020589

Nagykapornak

1125.

0707001

Nagykarácsony

1126.

1313435

Nagykáta

1127.

0908907

Nagykereki

1128.

1727182

Nagykónyi

1129.

1432805

Nagykorpád

1130.

1309991

Nagykovácsi

1131.

1024943

Nagykökényes

1132.

1615574

Nagykörű

1133.

2022178

Nagykutas

1134.

0612779

Nagylak

1135.

1221102

Nagylóc

1136.

0732364

Nagylók

1137.

0832939

Nagylózs

1138.

0617233

Nagymágocs

1139.

1714030

Nagymányok

1140.

0214650

Nagynyárád

1141.

1223986

Nagyoroszi

1142.

0219877

Nagypall

1143.

0227164

Nagypeterd

1144.

1921403

Nagypirit

1145.

0906309

Nagyrábé

1146.

2016513

Nagyrada

1147.

2014979

Nagyrécse

1148.

1031486

Nagyréde

1149.

1606318

Nagyrév

1150.

0533181

Nagyrozvágy

1151.

1127076

Nagysáp

1152.

1826143

Nagysimonyi

1153.

1425520

Nagyszakácsi

1154.

1706761

Nagyszékely

1155.

1527988

Nagyszekeres

1156.

0408244

Nagyszénás

1157.

0833543

Nagyszentjános

1158.

1713709

Nagyszokoly

1159.

1027605

Nagytálya

1160.

1010418

Nagyút

1161.

1533783

Nagyvarsány

1162.

1919196

Nagyvázsony

1163.

0723588

Nagyveleg

1164.

0726134

Nagyvenyim

1165.

1028282

Nagyvisnyó

1166.

1702796

Nak

1167.

1508420

Napkor

1168.

1120163

Naszály

1169.

0528033

Nekézseny

1170.

2006169

Nemesapáti

1171.

0505245

Nemesbikk

1172.

1823320

Nemescsó

1173.

1407913

Nemesdéd

1174.

1905652

Nemesgörzsöny

1175.

1902787

Nemesgulács

1176.

0332540

Nemesnádudvar

1177.

1921759

Nemesszalók

1178.

1902194

Nemesvámos

1179.

1417561

Nemesvid

1180.

1715006

Németkér

1181.

1133826

Neszmély

1182.

1209797

Nézsa

1183.

1410959

Nikla

1184.

1204358

Nógrád

1185.

1232300

Nógrádkövesd

1186.

1229832

Nógrádmarcal

1187.

1212131

Nógrádmegyer

1188.

1208387

Nógrádsáp

1189.

1219497

Nógrádsipek

1190.

1227340

Nógrádszakál

1191.

1914757

Noszlop

1192.

1018810

Noszvaj

1193.

2003355

Nova

1194.

1029276

Novaj

1195.

0527191

Novajidrány

1196.

1229425

Nőtincs

1197.

0819752

Nyalka

1198.

1929009

Nyárád

1199.

1323038

Nyáregyháza

1200.

0323056

Nyárlőrinc

1201.

1320066

Nyársapát

1202.

0512885

Nyékládháza

1203.

1115352

Nyergesújfalu

1204.

0932294

Nyírábrány

1205.

0914003

Nyíracsád

1206.

1924004

Nyirád

1207.

0906187

Nyíradony

1208.

1514845

Nyírbátor

1209.

1515802

Nyírbéltek

1210.

1531158

Nyírbogát

1211.

1528802

Nyírbogdány

1212.

1507904

Nyírcsaholy

1213.

1525973

Nyírcsászári

1214.

1528440

Nyírgelse

1215.

1509238

Nyírgyulaj

1216.

1514696

Nyíribrony

1217.

1531477

Nyírjákó

1218.

1518290

Nyírkarász

1219.

1532452

Nyírkáta

1220.

1525928

Nyírkércs

1221.

1511095

Nyírlövő

1222.

1511271

Nyírlugos

1223.

1512274

Nyírmada

1224.

0932382

Nyírmártonfalva

1225.

1523269

Nyírmeggyes

1226.

1526365

Nyírmihálydi

1227.

1510807

Nyírparasznya

1228.

1533145

Nyírpazony

1229.

1503878

Nyírpilis

1230.

1528060

Nyírtass

1231.

1513550

Nyírtelek

1232.

1509256

Nyírtét

1233.

1512098

Nyírtura

1234.

1516522

Nyírvasvári

1235.

0504215

Nyomár

1236.

0812955

Nyúl

1237.

1304075

Ócsa

1238.

1522284

Ófehértó

1239.

2027775

Óhid

1240.

0419257

Okány

1241.

0218555

Olasz

1242.

1819743

Olaszfa

1243.

1926514

Olaszfalu

1244.

0531778

Olaszliszka

1245.

0221704

Old

1246.

0522558

Onga

1247.

0522628

Ónod

1248.

1527924

Ópályi

1249.

0612797

Ópusztaszer

1250.

1416823

Ordacsehi

1251.

0316276

Ordas

1252.

0211730

Orfű

1253.

0316939

Orgovány

1254.

0534069

Ormosbánya

1255.

0815121

Osli

1256.

1832629

Ostffyasszonyfa

1257.

1027216

Ostoros

1258.

1807667

Oszkó

1259.

1419770

Osztopán

1260.

0514492

Ózd

1261.

1705661

Ozora

1262.

1708961

Őcsény

1263.

1628006

Öcsöd

1264.

1531769

Ököritófülpös

1265.

1526550

Ömböly

1266.

1509025

Őr

1267.

1308545

Őrbottyán

1268.

0308679

Öregcsertő

1269.

1407056

Öreglak

1270.

1203249

Őrhalom

1271.

1810630

Őriszentpéter

1272.

1305281

Örkény

1273.

1629382

Örményes

1274.

0427438

Örménykút

1275.

1924068

Ősi

1276.

1925450

Öskü

1277.

0802635

Öttevény

1278.

0631079

Öttömös

1279.

1432115

Ötvöskónyi

1280.

0515893

Pácin

1281.

2031741

Pacsa

1282.

0318670

Páhi

1283.

2029160

Páka

1284.

2024271

Pakod

1285.

0725751

Pákozd

1286.

1709371

Pálfa

1287.

0512362

Pálháza

1288.

0819637

Páli

1289.

1434041

Pálmajor

1290.

0302705

Pálmonostora

1291.

0210135

Palotabozsok

1292.

1205883

Palotás

1293.

1322248

Pánd

1294.

1823108

Pankasz

1295.

0824305

Pannonhalma

1296.

1527748

Pap

1297.

1911855

Pápakovácsi

1298.

1931255

Pápateszér

1299.

1907348

Papkeszi

1300.

1532577

Papos

1301.

1007436

Parád

1302.

0526745

Parasznya

1303.

1531972

Paszab

1304.

1207409

Pásztó

1305.

1207199

Patak

1306.

0728848

Pátka

1307.

1512186

Pátroha

1308.

1523685

Pátyod

1309.

0721786

Pázmánd

1310.

0812715

Pázmándfalu

1311.

1304057

Pécel

1312.

1814988

Pecöl

1313.

1922451

Pécsely

1314.

0216115

Pellérd

1315.

1019567

Pély

1316.

1318689

Penc

1317.

1517084

Penészlek

1318.

1532692

Penyige

1319.

0815529

Pér

1320.

1328185

Perbál

1321.

0524420

Pere

1322.

0823773

Pereszteg

1323.

0719354

Perkáta

1324.

0533419

Perkupa

1325.

1304181

Perőcsény

1326.

1321847

Péteri

1327.

1012070

Pétervására

1328.

1517224

Petneháza

1329.

1033686

Petőfibánya

1330.

0315431

Petőfiszállás

1331.

1211590

Piliny

1332.

1309821

Pilis

1333.

1329601

Pilisborosjenő

1334.

1307144

Piliscsaba

1335.

1121874

Piliscsév

1336.

1334148

Pilisjászfalu

1337.

1114669

Pilismarót

1338.

1305290

Pilisszántó

1339.

1318731

Pilisszentkereszt

1340.

1308457

Pilisszentlászló

1341.

1719585

Pincehely

1342.

1503391

Piricse

1343.

0315398

Pirtó

1344.

0606284

Pitvaros

1345.

0911837

Pocsaj

1346.

1511244

Pócspetri

1347.

0217242

Pogány

1348.

1427553

Pogányszentpéter

1349.

2021050

Pókaszepetk

1350.

0717525

Polgárdi

1351.

1517215

Porcsalma

1352.

1022196

Poroszló

1353.

2009867

Pölöske

1354.

1733570

Pörböly

1355.

0521272

Prügy

1356.

1513860

Pusztadobos

1357.

0405397

Pusztaföldvár

1358.

1719938

Pusztahencse

1359.

1419026

Pusztakovácsi

1360.

2006530

Pusztamagyaród

1361.

0606354

Pusztamérges

1362.

1615246

Pusztamonostor

1363.

0419594

Pusztaottlaka

1364.

0729018

Pusztaszabolcs

1365.

2026639

Pusztaszentlászló

1366.

0628592

Pusztaszer

1367.

1323083

Pusztavacs

1368.

0527410

Putnok

1369.

0812964

Püski

1370.

1321388

Püspökhatvan

1371.

0910162

Püspökladány

1372.

1807278

Püspökmolnári

1373.

1304303

Püspökszilágy

1374.

0804792

Rábacsanak

1375.

0833701

Rábacsécsény

1376.

1826736

Rábagyarmat

1377.

1803197

Rábahidvég

1378.

0814793

Rábakecöl

1379.

0825335

Rábapatona

1380.

1826073

Rábapaty

1381.

0824721

Rábapordány

1382.

0815273

Rábaszentandrás

1383.

0833710

Rábaszentmihály

1384.

0815422

Rábatamási

1385.

0709900

Rácalmás

1386.

0702015

Ráckeresztúr

1387.

1302370

Rád

1388.

0521193

Radostyán

1389.

0506053

Ragály

1390.

0826587

Rajka

1391.

0529717

Rakaca

1392.

0516133

Rakacaszend

1393.

1614207

Rákóczifalva

1394.

1612423

Rákócziújfalu

1395.

1531857

Ramocsaháza

1396.

0531909

Rásonysápberencs

1397.

0512469

Rátka

1398.

1823861

Rátót

1399.

0821801

Ravazd

1400.

1009609

Recsk

1401.

1130012

Réde

1402.

2031592

Rédics

1403.

1715459

Regöly

1404.

0326310

Rém

1405.

0531884

Répáshuta

1406.

0814438

Répceszemere

1407.

0807746

Répcevis

1408.

0833969

Rétalap

1409.

1521573

Rétközberencs

1410.

1223825

Rétság

1411.

1905625

Révfülöp

1412.

0509317

Révleányvár

1413.

2023898

Rezi

1414.

0519220

Ricse

1415.

1228884

Rimóc

1416.

1405078

Rinyabesenyő

1417.

1426754

Rinyaszentkirály

1418.

1524581

Rohod

1419.

0817507

Románd

1420.

1212195

Romhány

1421.

0204516

Rózsafa

1422.

1517428

Rozsály

1423.

1027650

Rózsaszentmárton

1424.

0811068

Röjtökmuzsaj

1425.

0613161

Röszke

1426.

0523029

Rudabánya

1427.

0534120

Rudolftelep

1428.

1810597

Rum

1429.

0603966

Ruzsa

1430.

1212520

Ságújfalu

1431.

1414942

Ságvár

1432.

0503504

Sajóbábony

1433.

0527331

Sajóecseg

1434.

0503081

Sajóhidvég

1435.

0514313

Sajókaza

1436.

0526949

Sajókeresztúr

1437.

0527173

Sajólád

1438.

0522479

Sajólászlófalva

1439.

0511332

Sajónémeti

1440.

0516638

Sajópetri

1441.

0523782

Sajópüspöki

1442.

0508970

Sajósenye

1443.

0530340

Sajószöged

1444.

0527757

Sajóvelezd

1445.

2027720

Salomvár

1446.

0504729

Sály

1447.

0631705

Sándorfalva

1448.

0926116

Sáp

1449.

0925007

Sáránd

1450.

0723694

Sárbogárd

1451.

0702723

Sáregres

1452.

2008101

Sárhida

1453.

1126903

Sárisáp

1454.

0425168

Sarkadkeresztúr

1455.

0731802

Sárkeresztes

1456.

0725344

Sárkeresztúr

1457.

2014906

Sármellék

1458.

0725140

Sárosd

1459.

0527474

Sárospatak

1460.

1704747

Sárpilis

1461.

0923940

Sárrétudvari

1462.

0731538

Sárszentágota

1463.

1720817

Sárszentlőrinc

1464.

0711776

Sárszentmihály

1465.

1007180

Sarud

1466.

0502875

Sáta

1467.

0505120

Sátoraljaújhely

1468.

0233482

Sátorhely

1469.

1402051

Sávoly

1470.

1427368

Segesd

1471.

0228741

Sellye

1472.

0525380

Selyeb

1473.

0523755

Semjén

1474.

1504491

Sényő

1475.

0720206

Seregélyes

1476.

0532531

Serényfalva

1477.

0205519

Siklós

1478.

1826763

Simaság

1479.

1725645

Sióagárd

1480.

1008527

Sirok

1481.

1830748

Sitke

1482.

0812627

Sokorópátka

1483.

0318218

Soltszentimre

1484.

0319983

Soltvadkert

1485.

0223472

Somberek

1486.

1925779

Somlószőlős

1487.

1926569

Somlóvásárhely

1488.

0223807

Somogyapáti

1489.

1418078

Somogyfajsz

1490.

1420330

Somogygeszti

1491.

0229142

Somogyhárságy

1492.

1428963

Somogyjád

1493.

1412876

Somogymeggyes

1494.

1415626

Somogysámson

1495.

1428723

Somogysárd

1496.

1403416

Somogyszil

1497.

1418546

Somogyszob

1498.

1404853

Somogyudvarhely

1499.

1421856

Somogyvámos

1500.

1419442

Somogyvár

1501.

0221281

Somogyviszló

1502.

0733321

Soponya

1503.

0829090

Sopronhorpács

1504.

1807171

Sorkifalud

1505.

2006567

Sormás

1506.

1829692

Sorokpolány

1507.

1214881

Sóshartyán

1508.

1306840

Sóskút

1509.

0513268

Sóstófalva

1510.

1822983

Sótony

1511.

2019080

Söjtör

1512.

1824800

Söpte

1513.

0714951

Sukoró

1514.

0202547

Sumony

1515.

1131990

Súr

1516.

2002404

Surd

1517.

0321245

Sükösd

1518.

1321713

Sülysáp

1519.

1925593

Sümeg

1520.

2021397

Sümegcsehi

1521.

1108688

Süttő

1522.

0728705

Szabadbattyán

1523.

0718740

Szabadhidvég

1524.

0431325

Szabadkígyós

1525.

0325061

Szabadszállás

1526.

0215079

Szabadszentkirály

1527.

1428574

Szabás

1528.

1519169

Szabolcs

1529.

1522053

Szabolcsbáka

1530.

1503586

Szabolcsveresmart

1531.

0208475

Szajk

1532.

1605874

Szajol

1533.

0503805

Szakáld

1534.

1704464

Szakály

1535.

1710083

Szakcs

1536.

0319530

Szakmár

1537.

1504774

Szakoly

1538.

0811369

Szakony

1539.

1133516

Szákszend

1540.

0222257

Szalánta

1541.

0531015

Szalaszend

1542.

0209007

Szalatnak

1543.

0319947

Szalkszentmárton

1544.

0516753

Szalonna

1545.

1516300

Szamoskér

1546.

1510436

Szamossályi

1547.

1513046

Szamosszeg

1548.

1530085

Szamostatárfalva

1549.

1213754

Szanda

1550.

0311794

Szank

1551.

0808536

Szany

1552.

1916489

Szápár

1553.

0719549

Szár

1554.

0815714

Szárföld

1555.

1133491

Szárliget

1556.

1817729

Szarvaskend

1557.

1605777

Szászberek

1558.

0233765

Szászvár

1559.

1531237

Szatmárcseke

1560.

1215325

Szátok

1561.

0612007

Szatymaz

1562.

0203018

Szebény

1563.

1206628

Szécsény

1564.

1233011

Szécsényfelfalu

1565.

0205607

Szederkény

1566.

1716814

Szedres

1567.

0533817

Szegi

1568.

0531510

Szegilong

1569.

0632489

Szegvár

1570.

1531088

Székely

1571.

0216771

Székelyszabar

1572.

0612265

Székkutas

1573.

1833172

Szeleste

1574.

1620428

Szelevény

1575.

0509830

Szemere

1576.

1204507

Szendehely

1577.

0508077

Szendrő

1578.

0527456

Szendrőlád

1579.

1415103

Szenna

1580.

1411509

Szenta

1581.

1425706

Szentbalázs

1582.

0232009

Szentdénes

1583.

1013231

Szentdomonkos

1584.

1315440

Szentendre

1585.

1907922

Szentgál

1586.

1412973

Szentgáloskér

1587.

2018652

Szentgyörgyvölgy

1588.

0522169

Szentistván

1589.

0321120

Szentkirály

1590.

1916267

Szentkirályszabadja

1591.

0216355

Szentlászló

1592.

0215866

Szentlőrinc

1593.

1307542

Szentlőrinckáta

1594.

1328653

Szentmártonkáta

1595.

1821254

Szentpéterfa

1596.

0919099

Szentpéterszeg

1597.

2011165

Szentpéterúr

1598.

2007700

Szepetnek

1599.

0328820

Szeremle

1600.

0530739

Szerencs

1601.

0933437

Szerep

1602.

1326259

Szigetbecse

1603.

1307870

Szigetcsép

1604.

1313277

Szigethalom

1605.

1326213

Szigetmonostor

1606.

1315185

Szigetszentmárton

1607.

1322114

Szigetújfalu

1608.

1924891

Szigliget

1609.

1011013

Szihalom

1610.

0819266

Szil

1611.

0803364

Szilsárkány

1612.

1005643

Szilvásvárad

1613.

0520871

Szin

1614.

1221634

Szirák

1615.

0509496

Szirmabesenyő

1616.

1324916

Szob

1617.

1306947

Szokolya

1618.

1122619

Szomód

1619.

0518892

Szomolya

1620.

1121421

Szomor

1621.

1534388

Szorgalmatos

1622.

1312690

Sződ

1623.

1328866

Sződliget

1624.

0516179

Szögliget

1625.

1411101

Szőlősgyörök

1626.

1228194

Szuha

1627.

0511110

Szuhakálló

1628.

0524606

Szuhogy

1629.

1410986

Szulok

1630.

1219044

Szurdokpüspöki

1631.

1009982

Szűcsi

1632.

1218786

Szügy

1633.

1408590

Tab

1634.

0714465

Tabajd

1635.

0325432

Tabdi

1636.

1308332

Táborfalva

1637.

0729267

Tác

1638.

1331963

Tahitótfalu

1639.

1913125

Takácsi

1640.

1330720

Taksony

1641.

0503708

Taktabáj

1642.

0518245

Taktaharkány

1643.

0528787

Taktakenéz

1644.

0503133

Taktaszada

1645.

0512210

Tállya

1646.

0814261

Táp

1647.

1315015

Tápióbicske

1648.

1317303

Tápiógyörgye

1649.

1309405

Tápióság

1650.

1331796

Tápiószecső

1651.

1314146

Tápiószele

1652.

1314571

Tápiószentmárton

1653.

1302769

Tápiószőlős

1654.

1832045

Táplánszentkereszt

1655.

1929434

Tapolca

1656.

1424615

Tapsony

1657.

0821971

Tápszentmiklós

1658.

1232896

Tar

1659.

1416735

Tarany

1660.

0521740

Tarcal

1661.

0508165

Tard

1662.

0514784

Tardona

1663.

1130225

Tardos

1664.

0433075

Tarhos

1665.

1118935

Tarján

1666.

0833914

Tarjánpuszta

1667.

1120987

Tárkány

1668.

1032966

Tarnabod

1669.

1013240

Tarnalelesz

1670.

1023348

Tarnaméra

1671.

1014128

Tarnaörs

1672.

1016160

Tarnaszentmiklós

1673.

1017163

Tarnazsadány

1674.

1304154

Tárnok

1675.

1504312

Tarpa

1676.

0320525

Tass

1677.

1404932

Taszár

1678.

1108758

Tát

1679.

0314544

Tataháza

1680.

1327386

Tatárszentgyörgy

1681.

0324998

Tázlár

1682.

0923214

Téglás

1683.

1829568

Telekes

1684.

0412681

Telekgerendás

1685.

0513763

Telkibánya

1686.

1706901

Tengelic

1687.

1432416

Tengőd

1688.

1014076

Tenk

1689.

0811457

Tényő

1690.

0931042

Tépe

1691.

1533358

Terem

1692.

1204844

Terény

1693.

1224174

Tereske

1694.

1920570

Tés

1695.

2008828

Teskánd

1696.

0819035

Tét

1697.

0919691

Tetétlen

1698.

1731459

Tevel

1699.

0530447

Tibolddaróc

1700.

1508952

Tiborszállás

1701.

1930465

Tihany

1702.

1524475

Timár

1703.

1307108

Tinnye

1704.

1509423

Tiszaadony

1705.

0324545

Tiszaalpár

1706.

0502291

Tiszabábolna

1707.

1517817

Tiszabecs

1708.

1503850

Tiszabercel

1709.

1520172

Tiszabezdéd

1710.

1610773

Tiszabő

1711.

1622770

Tiszabura

1712.

0915644

Tiszacsege

1713.

0529133

Tiszacsermely

1714.

1506433

Tiszadada

1715.

1616230

Tiszaderzs

1716.

1512593

Tiszadob

1717.

0503717

Tiszadorogma

1718.

1509113

Tiszaeszlár

1719.

1613815

Tiszaföldvár

1720.

1629726

Tiszafüred

1721.

1630304

Tiszagyenda

1722.

0930845

Tiszagyulaháza

1723.

1628699

Tiszaigar

1724.

1629346

Tiszajenő

1725.

1508554

Tiszakanyár

1726.

0513976

Tiszakarád

1727.

1504446

Tiszakerecseny

1728.

0513888

Tiszakeszi

1729.

1508794

Tiszakóród

1730.

1630386

Tiszakürt

1731.

0519381

Tiszaladány

1732.

1523524

Tiszalök

1733.

0528398

Tiszalúc

1734.

1511907

Tiszamogyorós

1735.

1527252

Tiszanagyfalu

1736.

1007083

Tiszanána

1737.

1615787

Tiszaörs

1738.

0508633

Tiszapalkonya

1739.

1603373

Tiszapüspöki

1740.

1510205

Tiszarád

1741.

1620181

Tiszaroff

1742.

1621494

Tiszasas

1743.

1617695

Tiszasüly

1744.

1513541

Tiszaszalka

1745.

1622789

Tiszaszentimre

1746.

1527544

Tiszaszentmárton

1747.

0616966

Tiszasziget

1748.

1607852

Tiszaszőlős

1749.

0530377

Tiszatarján

1750.

1514447

Tiszatelek

1751.

1609627

Tiszatenyő

1752.

0314094

Tiszaug

1753.

1631866

Tiszavárkony

1754.

1527261

Tisztaberek

1755.

1321467

Tóalmás

1756.

0518306

Tokaj

1757.

1114155

Tokod

1758.

1134023

Tokodaltáró

1759.

0528051

Tolcsva

1760.

1206381

Tolmács

1761.

1725274

Tolna

1762.

1711031

Tolnanémedi

1763.

1609557

Tomajmonostora

1764.

0328486

Tompa

1765.

0721005

Tordas

1766.

0518801

Tornanádaska

1767.

2032638

Tornyiszentmiklós

1768.

1516957

Tornyospálca

1769.

1829878

Torony

1770.

1607490

Tószeg

1771.

0416434

Tótkomlós

1772.

2016382

Tótszentmárton

1773.

2025113

Tótszerdahely

1774.

1902714

Tótvázsony

1775.

1329823

Tököl

1776.

0816674

Töltéstava

1777.

0625900

Tömörkény

1778.

1420093

Törökkoppány

1779.

1627313

Törökszentmiklós

1780.

1322008

Törtel

1781.

1513213

Tunyogmatolcs

1782.

1309593

Tura

1783.

1513602

Túristvándi

1784.

1628228

Túrkeve

1785.

1508998

Túrricse

1786.

1509919

Tuzsér

1787.

2012609

Türje

1788.

1904631

Tüskevár

1789.

1531398

Tyukod

1790.

1721360

Udvari

1791.

1924767

Ugod

1792.

0512487

Újcsanálos

1793.

1533659

Újdombrád

1794.

1526611

Újfehértó

1795.

1306293

Újhartyán

1796.

0923393

Újiráz

1797.

1510117

Újkenéz

1798.

0819673

Újkér

1799.

0402352

Újkígyós

1800.

1319682

Újlengyel

1801.

0920419

Újléta

1802.

0206062

Újpetre

1803.

0831839

Újrónafő

1804.

1615291

Újszász

1805.

0614924

Újszentiván

1806.

0932568

Újszentmargita

1807.

1317808

Újszilvás

1808.

0333604

Újtelek

1809.

0911925

Újtikos

1810.

2032197

Újudvar

1811.

1923010

Ukk

1812.

0820792

Und

1813.

1127632

Úny

1814.

1528981

Ura

1815.

1821537

Uraiújfalu

1816.

0717622

Úrhida

1817.

1328644

Úri

1818.

1920853

Úrkút

1819.

0316294

Uszód

1820.

0621412

Üllés

1821.

1312894

Üllő

1822.

1305917

Vácduka

1823.

1330331

Vácegres

1824.

1319886

Váchartyán

1825.

1317668

Vácrátót

1826.

1309104

Vácszentlászló

1827.

0507223

Vadna

1828.

0802237

Vág

1829.

1518591

Vaja

1830.

0530003

Vajdácska

1831.

0228538

Vajszló

1832.

0702459

Vajta

1833.

0705829

Vál

1834.

1317598

Valkó

1835.

1506938

Vállaj

1836.

1527322

Vámosatya

1837.

1014580

Vámosgyörk

1838.

1310737

Vámosmikola

1839.

1508934

Vámosoroszi

1840.

0908989

Vámospércs

1841.

0515149

Vámosújfalu

1842.

0812405

Vámosszabadi

1843.

0916762

Váncsod

1844.

1230915

Vanyarc

1845.

1921777

Vanyola

1846.

1027012

Váraszó

1847.

0818412

Várbalog

1848.

0521810

Varbó

1849.

1709414

Várdomb

1850.

1117251

Várgesztes

1851.

1907065

Városlőd

1852.

1229498

Varsány

1853.

2014182

Várvölgy

1854.

1322585

Vasad

1855.

1802884

Vasalja

1856.

0224952

Vásárosbéc

1857.

0202264

Vásárosdombó

1858.

0328343

Vaskút

1859.

1527100

Vasmegyer

1860.

1825982

Vassurány

1861.

1829373

Vasszécseny

1862.

1804695

Vasvár

1863.

1926648

Vaszar

1864.

1802246

Vát

1865.

0431228

Végegyháza

1866.

0725016

Velence

1867.

0220279

Véménd

1868.

1826426

Vép

1869.

0703498

Vereb

1870.

1333729

Verőce

1871.

1024147

Verpelét

1872.

1322488

Verseg

1873.

0219725

Versend

1874.

0702750

Vértesacsa

1875.

0713897

Vértesboglár

1876.

1132586

Vérteskethely

1877.

1115282

Vértessomló

1878.

1129629

Vértestolna

1879.

1408183

Vése

1880.

0804589

Veszkény

1881.

1621157

Vezseny

1882.

0511581

Vilmány

1883.

1915705

Vilonya

1884.

1419017

Visnye

1885.

0505096

Viss

1886.

1807940

Viszák

1887.

1003513

Visznek

1888.

0825797

Vitnyéd

1889.

1429780

Vízvár

1890.

1210320

Vizslás

1891.

0521087

Vizsoly

1892.

0205892

Vokány

1893.

2012919

Vonyarcvashegy

1894.

0816319

Völcsej

1895.

1803142

Vönöck

1896.

0503063

Zádorfalva

1897.

1614836

Zagyvarékas

1898.

1021722

Zagyvaszántó

1899.

1516203

Záhony

1900.

1414623

Zákány

1901.

1434403

Zákányfalu

1902.

0605546

Zákányszék

1903.

2017400

Zalaapáti

1904.

2007579

Zalabaksa

1905.

2024280

Zalabér

1906.

2004002

Zalacsány

1907.

1912654

Zalahaláp

1908.

2010348

Zalakomár

1909.

2030313

Zalalövő

1910.

2022947

Zalaszabar

1911.

2033288

Zalaszántó

1912.

2018564

Zalaszentbalázs

1913.

2032522

Zalaszentgrót

1914.

2002608

Zalaszentiván

1915.

2007232

Zalaszentlászló

1916.

2018449

Zalaszentmihály

1917.

0225122

Zaláta

1918.

2029683

Zalatárnok

1919.

2013736

Zalavár

1920.

1406008

Zamárdi

1921.

0730243

Zámoly

1922.

1920826

Zánka

1923.

1314960

Zebegény

1924.

0531608

Zemplénagárd

1925.

0215848

Zengővárkony

1926.

1433057

Zics

1927.

0519275

Ziliz

1928.

1926499

Zirc

1929.

1721625

Zomba

1930.

0406257

Zsadány

1931.

0904817

Zsáka

1932.

1325034

Zsámbék

1933.

1322035

Zsámbok

1934.

0804622

Zsira

1935.

0617765

Zsombó

1936.

0519105

Zubogy

1937.

1123852

Ászár

1938.

7343420

Daruszentmikós

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás