Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

20/2004. (V. 7.) IM–BM–PM együttes rendelet

a lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM együttes rendelet módosításáról1

2004.05.10.

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. §-a (2) bekezdésének j) pontjában, valamint a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet 127. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a legfőbb ügyésszel – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel, az elkobzás végrehajtása tekintetében az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterrel, a gazdasági és közlekedési miniszterrel, a honvédelmi miniszterrel, a környezetvédelmi és vízügyi miniszterrel, a külügyminiszterrel és a nemzeti kulturális örökség miniszterével is – egyetértésben a következőket rendeljük el:

1. § A lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM együttes rendelet 66. §-a a következő (2)–(6) bekezdéssel egészül ki, és a § eredeti szövege (1) bekezdésre változik:

,,(2) A Btk. 266/A. §-ában, 266/B. §-ában, valamint 281. §-ában meghatározott bűncselekmények gyanúja alapján indult büntetőeljárás esetén a (3)–(6) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott iratok mellett a bűncselekmény tárgyát képező élő állatot is le kell foglalni.
(4) A lefoglalt élő állat a bűnjelkezelőhöz nem szállítható be, annak elhelyezéséről
a) a Btk. 266/A. §-ában és 266/B. §-ában meghatározott bűncselekmények gyanúja alapján indult büntetőeljárás esetén a lefoglalás helye szerint illetékes megyei (fővárosi) állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás (a továbbiakban: állomás),
b) a Btk. 281. §-ában meghatározott bűncselekmény gyanúja alapján indult büntetőeljárás esetén a lefoglalás helye szerint illetékes nemzeti park igazgatóság
köteles gondoskodni, vadászható állatfaj esetén a vadászati hatóság véleményének figyelembevételével.
(5) A lefoglalt élő állatnak az érdekelt őrizetében hagyásával és az előzetes értékesíthetőségével kapcsolatban az állomás véleményét be kell szerezni. Ha a lefoglalt élő állat az állomáshoz jellege, gondozásának szükségessége miatt nem szállítható be, díjazás ellenében – a 3. §-ban meghatározott szervezeten és személyen kívül – a szakszerű kezelés feltételeivel rendelkező civil szervezet őrizetébe és kezelésébe is adható.
(6) A lefoglalt élő állatnak a jogosult részére történő visszaadása az állategészségügyi előírások figyelembevételével történik.''

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

1

A rendeletet a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 18. §-ának 45. pontja hatályon kívül helyezte 2008. május 16. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás