Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

28/2004. (IX. 30.) OM rendelet

az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet módosításáról

2004.10.15.

A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 4. § (2) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszterrel, a szakképesítésért felelős miniszterekkel, a Központi Statisztikai Hivatal elnökével és a Közbeszerzések Tanácsa elnökével egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1) Az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. számú melléklete (a továbbiakban: Melléklet) a magyar ABC betűrendjének megfelelően az e rendelet 1. számú mellékletében szabályozott családpedagógiai mentor, energiatermelő és -hasznosító technikus (a szakirány megjelölésével), gyógynövény- és fűszernövénytermesztő és -feldolgozó, hobbiállat-tenyésztő és forgalmazó, közterület felügyelő, ménesgazda, mezőgazdasági laboratóriumi szakasszisztens, növénytermesztő és növényvédő technológus, takarító szakképesítésekkel egészül ki.

(2) Az e rendelet 2. számú mellékletében foglalt rendelkezések lépnek a Melléklet az autógyártó, banki tanácsadó/szakképesített bankreferens, bábkészítő, bábszínész, beszédíró gyorsíró, biotermesztő, bőripari szabász, bőripari varrómunkás (tűző), cipőjavító, csipkekészítő, dajka, drágakő-meghatározó, élelmiszer-analitikus technikus, élelmiszer-ipari technikus (a szakterület megjelölésével), épületgépész-technikus, faiskolaiszaporítóanyag-előállító, falusi vendéglátó, felelős gázüzemi vezető (a szakterület megjelölésével), gáz- és olajtüzelőberendezés-minősítő, felülvizsgáló, gyékény-, szalma-, csuhéj tárgykészítő, gyermekruha-készítő, hangmester/hangtechnikus, ingatlankezelő, ingatlanközvetítő, kalapos és sapkakészítő, képkeretező és üvegező, kertész- és növényvédelmi technikus, kéz- és lábápoló műkörömépítő, kézi és gépi hímző, kiadványszerkesztő, kishajó- és csónaképítő, kisofszetgép-kezelő, korrektor, könyvesbolti eladó, könyvkiadói és kottakiadói szerkesztő, könyvkötő, könyvtáros asszisztens, kötöttárukészítő, közbeszerzési referens, lakástextilvarró, -javító, laptördelő és képszerkesztő, mikroszaporító, motorkerékpár-szerelő és javító, nemszőttkelmegyártó, nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző, népijáték és kismesterségek oktatója, nonprofit menedzser, nonprofit ügyintéző, növénytermesztő és növényvédelmi technikus, nyomdai gépmester, nyomdai segédgépmester, parképítő és -fenntartó technikus, porcelánkészítő, szerszámkészítő, szíjgyártó, szíjgyártó-nyerges, szőnyegszövő, textiljáték-készítő, tipográfus, titkárságvezető, vetőmagtermesztő és -minősítő, virágkötő, vízügyi technikus szakképesítésekre vonatkozó rendelkezései helyébe.

(3) A Mellékletben szereplő

– állatkerti állatgondozó szakképesítés megnevezése állatkerti és cirkuszi állatgondozóra,

– állattenyésztési gépkezelő szakképesítés megnevezése állattenyésztési gépkezelő (a gép megjelölésével)-re,

– becsüs I. (a szakirány megjelölésével) szakképesítés megnevezése becsüs (a szakirány megjelölésével)-re,

– divat-stílustervező szakképesítés megnevezése divat-stílustervező asszisztensre,

– gazda II. szakképesítés megnevezése gazdára,

– gyermek- és ifjúsági felügyelő I. szakképesítés megnevezése gyermek és ifjúságvédelmi asszisztensre,

– gyermek- és ifjúsági felügyelő II. szakképesítés megnevezése gyermek- és ifjúsági felügyelőre,

– gyorsíró és idegen nyelvi gépíró szakképesítés megnevezése ügyviteli asszisztensre,

– kereskedő-boltvezető II. szakképesítés megnevezése kereskedő vállalkozóra,

– környezet- és természetvédelmi szakmunkás szakképesítés megnevezése környezetvédelmi szakmunkásra,

– környezet- és vízgazdálkodási technikus szakképesítés megnevezése víz- és környezetgazdálkodási technikusra,

– menedzserasszisztens szakképesítés megnevezése idegen nyelvi menedzserasszisztensre,

– mezőgazdasági gazdaasszony II. szakképesítés megnevezése mezőgazdasági gazdaasszonyra,

– minőségbiztosítási felülvizsgáló és tanúsító szakképesítés megnevezése minőségirányítási belső auditorra,

– távközlési szaktechnikus szakképesítés megnevezése távközlési szaktechnikus (az ágazat megjelölésével)-re,

– tüzelő- és építőanyag-kereskedő II. szakképesítés megnevezése tüzelő- és építőanyag-kereskedőre,

– ügyintéző titkár I. szakképesítés megnevezése idegen nyelvi ügyintéző titkárra,

– ügyintéző titkár II. szakképesítés megnevezése ügyintéző titkárra,

– vágóállat-minősítő szakképesítés megnevezése vágóállat-minősítő (az állatfaj megnevezésével)-re,

– vegyész szakmunkás szakképesítés megnevezése vegyészlaboránsra,

– vendéglátó-üzletvezető II. szakképesítés megnevezése vendéglátó vállalkozóra

módosul.

(4) A Mellékletben szereplő

– gépíró és gyorsíró szakképesítés megnevezése irodai asszisztensre, az 1. oszlopban szabályozott azonosító száma 33 3404 01-ről 52 3404 05-re,

– igazgatási ügyintéző-ügykezelő szakképesítés megnevezése igazgatási ügyintézőre, a 8. oszlopban szabályozott szakképzési évfolyamok száma 1,5-ről 1-re,

– iskolatitkár (óvodatitkár) szakképesítés megnevezése közoktatási asszisztensre, a 8. oszlopban szabályozott óraszáma 300-ról 400 órára,

– kehely- és pohárkészítő (kézi) szakképesítés megnevezése kehelycsésze- és pohárbefúvó (kézi)-re, az 1. oszlopban szabályozott azonosító száma 31 5291 06-ról 32 5292 01-re, a 4. oszlopban szabályozott szakképesítés köre D-ről C-re,

– nyomdai szöveg- és képszerkesztő szakképesítés megnevezése nyomdai kiadvány- és képszerkesztőre, az 1. oszlopban szabályozott azonosító száma 51 5278 06-ról 52 5278 02-re, a 3. oszlopban szabályozott FEOR száma 7351-ről 7359-re a 9., 10. oszlopokban szabályozott elmélet-gyakorlat aránya 60/40-ről 50/50-re,

– sajt- és vajkészítő szakképesítés megnevezése sajtkészítőre, az 1. oszlopban szabályozott azonosító száma 32 5212 02-ről 31 5212 17-re, a 8. oszlopban szabályozott óraszáma 500-ról 1000 órára,

– segédkönyvkötő szakképesítés megnevezése könyvkötő asszisztensre, a 4. oszlopban szabályozott szakképesítés köre D-ről A-ra,

– szerkesztőségi ügyintéző titkár szakképesítés megnevezése szerkesztőségi asszisztensre, az 1. oszlopban szabályozott azonosító száma 52 3404 03-ról 54 3404 04-re, a 9., 10. oszlopokban szabályozott elmélet-gyakorlat aránya 60/40-ről 50/50-re, a 12. oszlopban megjelölt szakmai és vizsgakövetelmény meghatározására feljogosított miniszter OM–NKÖM-ről OM-re,

– üvegfestő és ólomüvegező szakképesítés megnevezése üvegfestő és ólmozottüveg készítőre, az 1. oszlopban szabályozott azonosító száma 31 5292 12-ről 32 5292 02-re

módosul.

(5) A Melléklet „Rövidítések magyarázata” alcím alatti felsorolás a következők szerint változik:

(A szakmai és vizsgáztatási követelményrendszer meghatározására feljogosított miniszter:)

„BM = belügyminiszter; ESZCSM = egészségügyi, szociális és családügyi miniszter; FVM = földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter; FMM = foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter; HM = honvédelmi miniszter; GKM = gazdasági és közlekedési miniszter; GYISM = gyermek-, ifjúsági és sportminiszter; IM = igazságügyminiszter; IHM = informatikai és hírközlési miniszter; KT = Közbeszerzések Tanácsa elnöke, KvVM = környezetvédelmi és vízügyi miniszter; KSH = Központi Statisztikai Hivatal elnöke; NKÖM = nemzeti kulturális örökség minisztere; OM = oktatási miniszter; PM = pénzügyminiszter (12. oszlop).”

(6) Az R. 2. számú melléklete e rendelet 3. számú mellékletével egészül ki.

2. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba, rendelkezéseit azonban a 2005. január 1-jét követően megkezdett szakképzésre kell felmenő rendszerben alkalmazni.

(2) 2005. január 1-jén hatályát veszti a Melléklet

– állatifehérjetakarmány-előállító,

– általános menedzser I.,

– általános menedzser II.,

– általános menedzser III. (operatív),

– általános vegyipari szakmunkás,

– bányavillamossági szerelő,

– becsüs II.,

– fémtömegcikk-gyártó,

– fluidumkitermelő technikus,

– gazda I.,

– gázipari technikus,

– hegesztő technológus,

– húsipari melléktermék-feldolgozó,

– hűtőgépkezelő,

– kereskedő-boltvezető I.,

– kékfestő,

– késes és köszörűs,

– klímagépkezelő,

– külkereskedelmi asszisztens,

– mezőgazdasági gazdaasszony I.,

– mélyfúró technikus,

– nádbútorkészítő bútornádazó,

– paszományos gombkötő,

– postaforgalmi szakmunkás,

– robbanóanyag-gyártó,

– takács,

– tavinád-feldolgozó, nádtetőfedő,

– tüzelő- és építőanyag-kereskedő I.,

– ügyvitel-technikai műszerész,

– vas- és fémipari előkészítő,

– vendéglátó-üzletvezető I.

szakképesítésekre vonatkozó rendelkezése.

(3) Az e rendelet 2. § (2) bekezdésében felsorolt szakképesítések tekintetében iskolai rendszerű szakképzésben utoljára a 2004/2005. tanévre iskolázható be tanuló.

(4) Az e rendelet 2. § (2) bekezdésében felsorolt szakképesítések tekintetében 2005. január 1-jét megelőzően megkezdett szakképzés eredményes befejezését követően a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően kiadott bizonyítványok érvényesek, azok államilag elismert szakképesítést igazolnak.

Dr. Magyar Bálint s. k.,
oktatási miniszter

1. számú melléklet a 28/2004. (IX. 30.) OM rendelethez

Szakképesítés azonosító száma

Szakképesítés megnevezése

Hozzárendelt FEOR

Szakképesí-
tések köre

Szakma
csoport

Jegyzékbe
kerülés éve

Kizárólag iskolai rendszerű szakképzés-
ben megsze-
rezhető szak-
képesítés

Képzés maximális időtartama

A mestervizsga szervezésére feljogosított kamara

A szakmai és vizsgaköve-
telmény meg-
határozá-
sára fel-
jogosított miniszter

szint

tanulmányi
terület

sorszám

Szakképzési évfolyamok száma vagy óraszám

Elmélet aránya
%

Gyakorlat
aránya
%

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

52

1499

04

Családpedagógiai mentor

3419

C

3

2004.

 

1500

10

90

 

OM

52

5483

04

Energiatermelő és -hasznosító technikus
(a szakirány megjelölésével)

3151

A

5

2004.

I

2

70

30

 

OM

55

6206

01

Gyógynövény- és fűszernövénytermesztő és -feldolgozó

6121

A

20

2004.

I

2

35

65

 

FVM

53

6203

07

Hobbiállat-tenyésztő és forgalmazó

6139

C

20

2004.

 

1000

60

40

 

FVM

52

8919

04

Közterület felügyelő

7431

B

19

2004.

 

360

70

30

 

BM

55

6203

04

Ménesgazda

6134

A

20

2004.

I

2

35

65

 

FVM

55

6249

02

Mezőgazdasági laboratóriumi szakasszisztens

6140

A

20

2004.

I

2

30

70

 

FVM

55

6206

02

Növénytermesztő és növényvédő technológus

6411

A

20

2004.

I

2

35

65

 

FVM

31

7899

03

Takarító

9111

C

19

2004.

 

500

30

70

 

OM

2. számú melléklet a 28/2004. (IX. 30.) OM rendelethez

Szakképesítés azonosító száma

Szakképesítés megnevezése

Hozzárendelt FEOR

Szakképe-
síté-
sek köre

Szakma-
csoport

Jegyzékbe
kerülés éve

Kizárólag iskolai rendszerű szakkép-
zésben meg-
szerezhető szakképe-
sítés

Képzés maximális időtartama

A mestervizsga szervezésére feljogosított kamara

A szakmai és vizsgakö-
vetelmény meg-
határozá-
sára fel-
jogosított miniszter

szint

tanulmányi
terület

sorszám

Szakképzési évfolyamok száma vagy óraszám

Elmélet aránya
%

Gyakorlat
aránya
%

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

33

5241

03

Autógyártó

7490

A

5

2003.

 

2

40

60

 

OM

54

3441

01

Banki tanácsadó/Szakképesített bankreferens

2910

B

15

1993.

 

1100

80

20

 

PM

52

1812

1

Bábkészítő**

3729

A

4

1993.

 

2

40

60

 

NKÖM

52

1832

1

Bábszínész

2631

A

4

1993.

 

3

40

60

 

NKÖM

54

3404

03

Beszédíró gyorsíró

4192

A

16

2000.

 

3

50

50

 

OM

34

6206

01

Biotermesztő*

6112

B

20

1993.

 

1000

40

60

 

FVM

31

5272

01

Bőripari szabász

7333

C

10

1993.

 

1000

30

70

 

OM

31

5272

02

Bőripari varrómunkás (tűző)

7333

C

10

1993.

 

1000

30

70

 

OM

21

5272

02

Cipőjavító*

7335

C

19

1993.

 

200

30

70

 

OM

31

5291

02

Csipkekészítő*

7515

A

19

1993.

 

2

30

70

 

OM

31

8999

01

Dajka

5320

C

3

1993.

 

2000

60

40

 

OM

52

7899

05

Drágakő-meghatározó

7522

B

19

1993.

 

300

60

40

 

OM

52

6222

05

Élelmiszer-analitikus technikus

3113

A

21

1993.

i

2

50

50

MKIK

FVM

52

6222

13

Élelmiszer-ipari technikus (a szakterület megjelölésével)

3113

A

21

2001.

i

2

50

50

MKIK

FVM

52

5443

03

Épületgépész-technikus

3117

A

5

1993.

i

2

70

30

 

OM

32

6207

01

Faiskolaiszaporítóanyag-előállító*

6117

B

20

1993.

 

1000

40

60

 

FVM

31

7822

01

Falusi vendéglátó

5121

A

18

1995.

 

1

40

60

 

OM–FVM

52

5483

02

Felelős gázüzemi vezető (a szakterület megjelölésével)

3154

B

5

1993.

 

200

90

10

 

OM

53

5483

02

Gáz- és olajtüzelőberendezés-minősítő, felülvizsgáló

3154

B

5

1993.

 

400

70

30

 

OM

21

5291

05

Gyékény-, szalma-, csuhéj tárgykészítő

7519

A

19

1997.

 

2

30

70

 

OM

34

5276

01

Gyermekruha-készítő

7321

C

10

1993.

 

1000

30

70

MKIK

OM

52

1899

01

Hangmester/Hangtechnikus

3729

B

4

1993.

 

1

60

40

 

NKÖM

54

7899

03

Ingatlankezelő

3613

B

17

1999.

 

450

70

30

 

BM

52

3439

02

Ingatlanközvetítő

3621

C

17

1995.

 

800

80

20

 

BM

33

5276

02

Kalapos és sapkakészítő*

7323

C

10

1993.

 

2

40

60

 

OM

21

5292

01

Képkeretező és üvegező

7638, 7349

C

19

1993.

 

650

40

60

 

OM

52

6207

01

Kertész- és növényvédelmi technikus

3124

A

20

1993.

i

2,5

50

50

MAK

FVM

33

7812

02

Kéz- és lábápoló, műkörömépítő

5313

B

19

1993.

 

300

40

60

 

OM

21

5291

08

Kézi és gépi hímző

7515

C

19

1993.

 

500

40

60

 

OM

52

8429

01

Kiadványszerkesztő

3715

A

12

1993.

 

2

20

80

 

NKÖM

33

5262

08

Kishajó- és csónaképítő

7514

A

11

2001.

 

2

40

60

 

OM

31

5243

03

Kisofszetgép-kezelő

8127

B

12

1993.

 

1000

30

70

 

OM

52

8429

03

Korrektor

3715

B

12

1993.

 

200

50

50

 

NKÖM

52

7882

03

Könyvesbolti eladó

5112

B

17

1993.

 

650

60

40

 

NKÖM

52

8429

02

Könyvkiadói és kottakiadói szerkesztő

3715

B

12

1995.

 

200

50

50

 

NKÖM

51

5278

02

Könyvkötő

7354

A

12

1993.

 

2

50

50

 

OM

52

8422

01

Könyvtáros asszisztens

3711

B

4

1993.

 

1

40

60

 

NKÖM

31

5274

03

Kötöttárukészítő

7319

C

10

1993.

 

2

40

60

 

OM

52

3435

10

Közbeszerzési referens

3619

C

15

2003.

 

220

85

15

 

OM–KT

33

5276

10

Lakástextilvarró, -javító

7319

C

10

1993.

 

1000

30

70

 

OM

52

8429

04

Laptördelő és képszerkesztő

3715

B

12

1993.

 

220

40

60

 

NKÖM

32

6206

04

Mikroszaporító*

6129

C

20

1993.

 

1000

40

60

 

FVM

33

5234

01

Motorkerékpár-szerelő és javító

7431

A

5

1993.

i

2

40

60

 

OM

21

5274

01

Nemszőttkelmegyártó

7319

C

10

1993.

 

1000

30

70

 

OM

55

3433

04

Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző

1416

A

17

2003.

i

2

50

50

 

OM–
GKM

54

8407

01

Népijáték és kismesterségek oktatója

3419

B

3

1993.

 

2,5

40

60

 

NKÖM

54

3434

05

Nonprofit menedzser

3910

C

15

1997.

 

1000

40

60

 

OM

52

3435

07

Nonprofit ügyintéző

3910

C

15

1997.

 

1000

60

40

 

OM

52

6206

01

Növénytermesztő és növényvédelmi technikus

3124

A

20

1993.

i

2,5

50

50

MAK

FVM

51

5243

01

Nyomdai gépmester

7352

A

12

1993.

 

2

50

50

 

OM

31

5278

05

Nyomdai segédgépmester

7352

B

12

1993.

 

1000

30

70

 

OM

52

6207

02

Parképítő és -fenntartó technikus

3124

A

20

1993.

i

2,5

50

50

MAK

FVM

31

5292

09

Porcelánkészítő

7523

D

19

1996.

 

2

30

70

 

OM

33

5233

02

Szerszámkészítő

7422

A

5

1993.

 

2

60

40

 

OM

21

5272

03

Szíjgyártó*

7332

C

19

1993.

 

600

30

70

 

OM

21

5272

04

Szíjgyártó-nyerges

7332

A

19

1993.

 

2

40

60

 

OM

21

5293

01

Szőnyegszövő

7313

A

19

1993.

 

2

30

70

 

OM

21

5291

09

Textiljáték-készítő

7514

D

19

1993.

 

1000

30

70

 

OM

53

5278

01

Tipográfus

7359

C

12

2000.

 

1000

30

70

 

OM

55

3434

02

Titkárságvezető

3910

A

16

2000.

i

2

30

70

 

OM

34

6206

02

Vetőmagtermesztő és -minősítő*

6129

B

20

1993.

 

1000

40

60

 

FVM

31

7862

08

Virágkötő*

5119

C

20

1993.

 

500

30

70

 

FVM

52

5842

03

Vízügyi technikus

3129

D

14

1993.

i

2

70

30

 

KvVM

3. számú melléklet a 28/2004. (IX. 30.) OM rendelethez


A 28/2004. (IX. 30.) OM rendelet alapján az OKJ-ból törölt szakképesítések

Szakképesítés azonosító száma

Szakképesítés megnevezése

Hozzárendelt FEOR

Szakképe-
síté-
sek köre

Szakma-
csoport

Jegyzékbe
kerülés éve

Kizárólag iskolai rendszerű szakkép-
zésben meg-
szerezhető szakképe-
sítés

Képzés maximális időtartama

A mestervizsga szervezésére feljogosított kamara

A szakmai és vizsgaköve-
telmény meg-
határozá-
sára fel-
jogosított miniszter

szint

tanulmányi
terület

sorszám

Szakképzési
évfolyamok
száma vagy
óraszám

Elmélet aránya
%

Gyakorlat
aránya
%

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

21

5212

01

Állatifehérjetakarmány-előállító

7219

B

21

1993.

 

500

30

70

 

FVM

54

3434

01

Általános menedzser I.

3910

C

17

1993.

 

1000

60

40

 

OM

52

3434

01

Általános menedzser II.

3910

C

17

1993.

 

1500

60

40

 

OM

51

3434

01

Általános menedzser III. (operatív)

3910

C

17

1993.

 

1000

60

40

 

OM

51

5244

01

Általános vegyipari szakmunkás

8133

A

8

1993.

 

1,5

60

40

 

OM

33

5222

02

Bányavillamossági szerelő

7445

D

6

1993.

i

2

40

60

 

OM

32

3439

01

Becsüs II.

3627

B

17

1993.

 

650

40

60

 

OM

31

5239

02

Fémtömegcikk-gyártó

7490

D

5

1993.

 

1000

30

70

 

OM

52

5436

04

Fluidumkitermelő technikus

3111

D

5

1993.

i

2

70

30

 

OM

51

6201

01

Gazda I.

6140

A

20

2001.

i

3

40

60

MAK

FVM

52

5499

05

Gázipari technikus

3129

A

5

1993.

i

2

70

30

 

OM

53

5233

01

Hegesztő technológus

7425

D

5

1993.

 

300

40

60

 

OM

21

5212

02

Húsipari melléktermék-feldolgozó*

7219

D

21

1993.

 

500

30

70

 

FVM

31

5242

01

Hűtőgépkezelő

8299

B

5

1993.

 

540

70

30

 

OM

33

5291

01

Kékfestő

7315

D

19

1993.

 

1000

30

70

 

OM

51

7862

06

Kereskedő-boltvezető I.

1324

B

17

1993.

 

500

70

30

 

OM

21

5291

02

Késes és köszörűs*

7423

D

5

1993.

 

1000

30

70

 

OM

31

5259

01

Klímagépkezelő

8299

B

5

1993.

 

300

70

30

 

OM

54

3433

01

Külkereskedelmi asszisztens

3621

C

17

1993.

 

2000

70

30

 

OM

52

5436

06

Mélyfúró technikus

3111

A

5

1993.

i

2

70

30

 

OM

51

6201

02

Mezőgazdasági gazdaasszony I.

6140

A

20

2001.

i

3

35

65

MAK

FVM

31

5291

08

Nádbútorkészítő, bútornádazó*

7512

D

19

1997.

 

1

30

70

 

OM

21

5276

02

Paszományos, gombkötő*

7329

D

19

1993.

 

1000

30

70

 

OM

33

7026

01

Postaforgalmi szakmunkás

5231

A

17

1993.

 

2

40

60

 

IHM

31

5244

12

Robbanóanyag-gyártó

8133

B

8

1993.

 

500

70

30

 

OM

31

5274

04

Takács

7313

D

10

1993.

 

1000

30

70

 

OM

21

5291

06

Tavinád-feldolgozó, nádtetőfedő

7512

D

19

1997.

 

1

30

70

 

OM

52

7862

02

Tüzelő- és építőanyag-kereskedő I.

5111

B

17

1993.

 

500

40

60

MKIK

OM

33

5223

01

Ügyvitel-technikai műszerész

7443

A

6

1993.

 

2

40

60

 

OM

31

5239

03

Vas- és fémipari előkészítő*

7490

D

5

1993.

 

1000

30

70

 

OM

52

7822

03

Vendéglátó-üzletvezető I.

1325

B

18

1993.

 

500

70

30

 

OM

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás