Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

44/2004. (III. 16.) Korm. rendelet

a kereskedelem, illetve az áruk szabad áramlása akadályaival kapcsolatos egyes értesítési és bejelentési eljárások végrehajtásáról

2004.03.19.

A Kormány az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) keretében kialakított, a Kereskedelmi Világszervezetet (a továbbiakban: WTO) létrehozó Marrakesh-i Egyezmény és mellékleteinek kihirdetéséről szóló 1998. évi IX. törvény 3. §-ában kapott felhatalmazás alapján, illetőleg az Alkotmány 35. §-ának (2) bekezdésében foglalt jogkörében a következőket rendeli el:

Általános rendelkezések

1. § (1)

a) A Magyar Köztársaság Kormánya és az Európai Közösség között a műszaki szabályok és az információs társadalom szolgáltatásai terén követendő információszolgáltatási eljárásról szóló Megállapodást (a továbbiakban: Notifikációs Megállapodás) kihirdető 43/2004. (III. 16.) Korm. rendeletben,

b) Az 1998. évi IX. törvénnyel kihirdetett Marrakesh-i Egyezmény A) Mellékletétben szereplő, a Kereskedelem Technikai Akadályairól szóló Megállapodásban (a továbbiakban: TBT Megállapodás),

c) a Tanács a belső piac tagállamok közötti működésének az áruk szabad áramlása tekintetében történő biztosításáról szóló 2679/98/EK rendeletében (a továbbiakban: 2679/98/EK rendelet), valamint

d) az Európai Parlament és a Tanács az áruk Közösségen belüli mozgásának elvétől eltérő nemzeti intézkedésekre vonatkozó információ cseréjét biztosító eljárás létrehozásáról szóló 3052/95/EK határozatában (a továbbiakban: 3052/95/EK határozat)

meghatározott eljárások végrehajtása során e rendelet szerint kell eljárni.

(2) A gazdasági és közlekedési miniszter a feladat- és hatáskörébe tartozó, e rendeletben meghatározott feladatokat a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szervezeti egységeként működő Notifikációs Központon keresztül (a továbbiakban: Notifikációs Központ) látja el.

2. § (1) A Notifikációs Központ az 1. § (1) bekezdésében meghatározott eljárások végrehajtása érdekében

a) a WTO-tól, az Európai Bizottságtól (a továbbiakban: Bizottság), illetve az Európai Unió tagállamaitól érkező bejelentést, értesítést, észrevételt, véleményt továbbítja a hatáskörrel rendelkező központi közigazgatási szervhez, hatósághoz, a rendőrséghez, a határőrséghez, illetve a közúti, vasúti, légi és vízi közlekedési tájékoztatás országos szolgálatát ellátó szervhez (a továbbiakban: eljáró szervek), és

b) az eljáró szervek által megküldött bejelentést, értesítést, észrevételt, véleményt, valamint a Bizottságnak, illetve az Európai Unió tagállamainak a megkeresésére adott választ továbbítja a WTO-hoz, a Bizottsághoz, illetve a tagállamoknak.

(2) E rendelet alkalmazásában

a) központi közigazgatási szerv: a Miniszterelnöki Hivatal, a minisztériumok és országos hatáskörű szervek, központi hivatalok, minisztériumi hivatalok;

b) hatóság: az a) pont alá nem tartozó szerv, amely az áruk forgalmazására vonatkozó egyedi határozatot hozhat.

(3) Az 1. § (1) bekezdésében meghatározott jogszabályokban és közösségi jogforrásokban előírt értesítések és bejelentések megtételéhez szükséges információt az eljáró szervek – azok tartalmáért való felelősséggel – kötelesek a Notifikációs Központnak az említett jogszabályokban és közösségi jogforrásokban meghatározott határidőn belül megküldeni, illetve a hatáskörükbe tartozó területen észrevételeiket megtenni.

(4) Ha az eljárás több központi közigazgatási szerv hatáskörét érinti, az érintett szervek az egységes álláspont kialakítása érdekében egymással egyeztetnek; egységes álláspont hiányában a Notifikációs Központ nem továbbít magyar észrevételt.

3. § (1) A Notifikációs Központ a beérkezett értesítéseket, bejelentéseket, valamint az azokra vonatkozó észrevételeket, véleményeket azok továbbítása előtt az egyes eljárások szerint elkülönített adatbázisban nyilvántartásba veszi.

(2) A nyilvántartásba vett adatok – az 1. § (1) bekezdése szerinti jogszabályokban és közösségi jogforrásokban, valamint a külön jogszabályokban meghatározottak kivételével – nyilvánosak.

(3) Az 1. § (1) bekezdésében felsorolt jogszabályokban és közösségi jogforrásokban meghatározott eljárásokban érintett központi közigazgatási szervek, a rendőrség, a határőrség, valamint a közúti, vasúti, légi és vízi közlekedési tájékoztatás országos szolgálatát ellátó szervek a végrehajtás megkönnyítése érdekében kapcsolattartó személyt vagy szervezeti egységet jelölnek ki, amelyről értesítik a Notifikációs Központot. A hatóságok a felügyeletüket ellátó országos hatáskörű szerven keresztül tesznek bejelentést.

A Notifikációs Megállapodás szerinti eljárás

4. § (1) A központi közigazgatási szervek megküldik a Notifikációs Központnak a Notifikációs Megállapodás 1. cikkének (7) bekezdésében meghatározott műszaki szabálytervezeteket.

(2) A műszaki szabálytervezeteket a közigazgatási egyeztetést követően, miniszteri rendelet tervezete esetében a miniszter általi aláírást, kormányrendelet vagy törvény tervezete esetében a Kormány döntését megelőzően kell a Notifikációs Központnak megküldeni.

(3) A Notifikációs Megállapodás szerinti eljárás elektronikus úton történik.

(4) A központi közigazgatási szervek a bejelentés megtétele érdekében megküldik a Notifikációs Központnak

a) az e rendelet 1. számú melléklete szerinti, az Európai Közösség valamely hivatalos nyelvén kitöltött bejelentő adatlapot,

b) a műszaki szabálytervezet szövegét teljes terjedelemben az Európai Közösség valamelyik hivatalos nyelvére lefordítva, valamint

c) a műszaki szabálytervezet által közvetlenül érintett egyéb szabályozás szövegét magyar nyelven.

(5) A Notifikációs Központ a nyilvántartásba vételt követően a bejelentő adatlapot, a műszaki szabálytervezetet, valamint az érintett egyéb szabályozás szövegét továbbítja a Bizottságnak.

A TBT Megállapodás szerinti eljárás

5. § (1) A központi közigazgatási szervek – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – megküldik a Notifikációs Központnak a TBT Megállapodás 2. és 5. Cikkében, valamint 1. számú mellékletében meghatározott technikai szabályzatok és megfelelőség-értékelési eljárást meghatározó jogszabályok tervezeteit.

(2) Nem érinti az (1) bekezdésben foglalt kötelezettség azokat a tervezeteket, amelyek az európai közösségi jogszabályokkal összeegyeztethető szabályozást valósítanak meg, feltéve, hogy nem tartalmaznak azoknál szigorúbb rendelkezéseket.

(3) Az (1) bekezdés szerinti tervezeteket a központi közigazgatási szervek olyan időben küldik meg a Notifikációs Központnak, hogy a bejelentéstől azok elfogadásáig a WTO tagországoknak legalább hatvan napot biztosítsanak írásbeli észrevételek megtételére.

(4) A TBT Megállapodás szerinti eljárás elektronikus úton történik.

(5) A központi közigazgatási szervek a bejelentés megtétele érdekében megküldik a Notifikációs Központnak

a) az e rendelet 2. számú melléklete szerinti, magyar és angol nyelven kitöltött bejelentő adatlapot, és

b) a tervezet szövegét.

(6) A Notifikációs Központ a nyilvántartásba vételt követően a bejelentő adatlapot megküldi a Magyar Köztársaság WTO Mellett Működő Állandó Képviseletének, amely továbbítja azt a WTO Titkársághoz.

(7) Az (1) bekezdés szerinti tervezetekre vonatkozó WTO-tagországi észrevételekkel, illetve más WTO-tagország által javasolt technikai szabályzatokra és megfelelőség-értékelési eljárásokra vonatkozó magyar észrevétellel kapcsolatos összehangolt álláspont kialakítása érdekében a Külügyminisztérium vagy az eljáró központi közigazgatási szerv kezdeményezésére eseti szakértői bizottság hozható létre.

(8) Az eljáró központi közigazgatási szerv kezdeményezésére eseti szakértői bizottság hívható össze a tervezet jelentős kereskedelmi hatásának megítélésével kapcsolatban is.

(9) A Notifikációs Központ elektronikus úton közzéteszi az e § szerint bejelentett tervezetek címjegyzékét, és az azokkal kapcsolatban folyamatban lévő eljárásra vonatkozó tájékoztatást.

A 2679/98/EK rendelet szerinti eljárás

6. § (1) A központi közigazgatási szervek, a rendőrség, a határőrség, valamint a közúti, vasúti, légi és vízi közlekedési tájékoztatás országos szolgálatát ellátó szervek haladéktalanul értesítik a Notifikációs Központot a tudomásukra jutott, az áruk szabad áramlásának a 2679/98/EK rendelet 1. cikke szerinti akadályairól.

(2) A 2679/98/EK rendelet szerinti eljárás elektronikus úton, kivételesen sürgős esetben telefonon vagy telefaxon történik.

(3) Az (1) bekezdés szerinti szervek az értesítésben az e rendelet 3. számú mellékletében foglalt adatlapon tájékoztatást adnak

a) az akadály mibenlétéről,

b) az akadály fennállásának időtartamáról, amennyiben az ismert, és

c) az akadály elhárítása érdekében tett intézkedésekről.

(4) A gyülekezési jog és a sztrájkjog gyakorlásával összefüggő akadályok tekintetében a (3) bekezdés c) pontja szerinti intézkedések alatt az e jogok tiszteletben tartásával megtehető intézkedéseket kell érteni.

(5) A Notifikációs Központ a (3) bekezdés szerinti értesítést a nyilvántartásba vételt követően haladéktalanul továbbítja a Bizottságnak.

(6) A Notifikációs Központ a Bizottságtól érkező, más tagállam területén lévő akadályról szóló értesítést – amennyiben az akadály az értesítés szerint még fennáll – a gazdasági élet szereplőinek tájékoztatása érdekében haladéktalanul továbbítja a közúti, vasúti, légi, illetve vízi közlekedési tájékoztatás országos szolgálatát ellátó szervhez, és közzéteszi a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján.

(7) A Notifikációs Központ a Bizottságtól érkező, be nem jelentett magyarországi akadályról szóló értesítést továbbítja az eljáró szervnek a 2679/98/EK rendelet 5. cikkének (4)–(5) bekezdése szerinti határidő figyelembevételével történő intézkedésre.

A 3052/95/EK határozat szerinti eljárás

7. § (1) A hatóságok értesítik a Notifikációs Központot a 3052/95/EK határozat 1–3. cikke szerinti közigazgatási határozatokról.

(2) Az (1) bekezdés szerinti értesítést a 3052/95/EK határozat 4. cikke (2) bekezdésében meghatározott határidő lejárta előtt, a Notifikációs Központ számára a továbbításhoz szükséges időt – legalább öt munkanapot – biztosítva kell megtenni.

(3) A 3052/95/EK határozat szerinti eljárás részben elektronikus úton, a 3052/95/EK határozat mellékletében foglalt adatlap kitöltésével, részben postai úton történik.

(4) A hatóságok az értesítésben megküldik a Notifikációs Központnak

a) a 3052/95/EK határozat melléklete szerinti, megfelelően kitöltött adatlapot,

b) a közigazgatási határozat másolatát, valamint

c) a közigazgatási határozat mellékleteinek tartalmát megjelölő rövid listát.

(5) A Notifikációs Központ a (4) bekezdés szerinti értesítést a nyilvántartásba vételt követően továbbítja a Bizottságnak.

Záró rendelkezések

8. § A gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 171/2002. (VIII. 9.) Korm. rendelet 4. §-ának i) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A miniszter]

,,i) ellátja a kereskedelem, illetve az áruk szabad áramlása akadályaival kapcsolatban külön jogszabályban meghatározott értesítési és bejelentési eljárásokban az egyes nemzetközi szervezetek, az Európai Unió intézményei és tagállamai felé megteendő, illetve ezektől érkező értesítések és bejelentések továbbításával összefüggő feladatokat;''

9. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba; egyidejűleg hatályát veszti a technikai szabályzatok, műszaki tartalmú jogszabályok és megfelelőség-értékelési eljárást tartalmazó szabályozások tervezeteire vonatkozó információszolgáltatásról, valamint a Notifikációs Központ feladat- és hatásköréről szóló 46/2002. (III. 21.) Korm. rendelet.

(2) A rendelet 1. §-a (1) bekezdésének c) és d) pontja, 5. §-ának (2) bekezdése, 6–7. §-ai, valamint 3. számú melléklete a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

(3) A rendelet 1. §-a (1) bekezdésének a) pontja, 4. §-a és az azt megelőző alcím, valamint 1. számú melléklete a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján hatályát veszti.

Dr. Medgyessy Péter s. k.,
miniszterelnök

1. számú melléklet a 44/2004. (III. 16.) Korm. rendelethez


A) Angol nyelvű adatlap1 a 4. § (1) bekezdése szerinti műszaki szabálytervezetek bejelentéséhez:
Message 000

1. Special Code2
2. Member State
3A. Department Responsible3
3B. Originating Department
4. Notification Number4
5. Title
6. Products and/or Services Concerned
7. Notification Under Another Community Act

 

a)

Directive 2000/13/EC on the Labelling,
Presentation and Advertising of Foodstuffs
(OJ L 105 of 6.05.2002, p.29).

 

b)

Directive 93/43/EEC on Hygiene of Foodstuffs
(OJ L 175 of 19.07.1993, p.1).

 

c)

Regulation 315/93 on Contaminants in
Food (OJ L 37 of 13.02.2002, p.1)

 

d)

Other please specify .................................


8. Main Content
9. Brief Statement of Grounds
10. Reference Documents – Basic Texts
11. Invocation of the Emergency Procedure
12. Grounds for the Emergency
13. Confidentiality
14. Fiscal Measures
a) Yes
b) No
15. Impact Assessment
a)
b)
16. TBT and SPS Aspects
TBT Aspect
a)
b)
(i)     ◻
(ii)     ◻
(iii)     ◻
SPS Aspect
a)
b)
(i)     ◻
(ii)     ◻
(iii)     ◻
(iv)     ◻

___________
2 A Bizottság tölti ki a tagállamoknak történő továbbítás előtt.
3 A Notifikációs Központ tölti ki.
4 A Bizottság tölti ki a tagállamoknak történő továbbítás előtt.

B) Angol nyelvű adatlap2 a Notifikációs Megállapodás szerinti további üzenetekhez:
Message

1. Special Code6

2. Member State

3A. Department Responsible7

3B. Originating Department

4. Notification Number

5. Article of the Directive concerned

6. Explanation

__________
6 A Bizottság tölti ki a tagállamoknak történő továbbítás előtt.
7 A Notifikációs Központ tölti ki.

2. számú melléklet a 44/2004. (III. 16.) Korm. rendelethez


A) Magyar nyelvű adatlap3 az 5. § (1) bekezdése szerinti technikai szabályzatok és megfelelőség-értékelési eljárást meghatározó jogszabályok tervezeteinek bejelentéséhez:
1.1.1. BEJELENTŐ ADATLAP

Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
Notifikációs Központ részére
Budapest
Honvéd u. 13–15.

1880

Tel.: 374-2873, fax: 473-1622

1.

A TBT Megállapodás részes állama9:

2.

A bejelentő minisztérium és főosztály:
cím, tel., fax és e-mail:

Az adatlapot kitöltő és azt bejelentő neve:
tel., fax és e-mail:

A tervezetet elkészítő felelős ügyintéző:
tel., fax és e-mail:

3.

A bejelentés a TBT Megállapodás mely cikke(i) alapján történik?

 

2.9.2 cikk

2.10.1 cikk

5.6.2 cikk

 

5.7.1 cikk

egyéb cikk alapján

◻:

 

 

4.

A tervezet által érintett termékek meghatározása és a termék nemzeti vámtarifaszáma:

5.

A tervezet címe, oldalak száma, nyelvi változata:

6.

A tervezet rövid tartalmi összefoglalója:

7.

A tervezet szükségességének indokolása:

8.

A tervezethez kapcsolódó egyéb dokumentumok:

9.

A tervezet elfogadásának javasolt időpontja:
A tervezet hatálybalépésének javasolt időpontja:

10.

Az észrevételek megtételének végső határideje:

11.

A tervezet anyaga elérhető10:

 

tel., fax és e-mail:


___________
9 A Notifikációs Központ tölti ki.
10 A Notifikációs Központ tölti ki.


B) Angol nyelvű adatlap4 az 5. § (1) bekezdése szerinti technikai szabályzatok és megfelelőség-értékelési eljárást meghatározó jogszabályok tervezeteinek bejelentéséhez:
Agreement on Technical Barriers to Trade

NOTIFICATION

1.

Member to Agreement notifying12:
If applicable, name of local government involved (Articles 3.2 and 7.2):

2.

Agency responsible:

 

 

 

Name and address (including telephone and fax numbers, e-mail and web-site addresses, if available) of agency or authority designated to handle comments regarding the notification shall be indicated if different from above:

 

 

3.

Notified under Article 2.9.2 [ ], 2.10.1 [ ], 5.6.2 [ ], 5.7.1 [ ], other:

4.

Products covered (HS or CCCN where applicable, otherwise national tariff heading. ICS numbers may be provided in addition, where applicable):

5.

Title, number of pages and language(s) of the notified document:

6.

Description of content:

7.

Objective and rationale, including the nature of urgent problems where applicable:

8.

Relevant documents:

9.

Proposed date of adoption:
Proposed date of entry into force:

10.

Final date for comments:

11.

Texts available from13:

 

National enquiry point [ ] or address, telephone and fax numbers, e-mail and web-site addresses, if available of the other body:



12 A Notifikációs Központ tölti ki.
13 A Notifikációs Központ tölti ki.

3. számú melléklet a 44/2004. (III. 16.) Korm. rendelethez


Adatlap5 a 6. § (1) bekezdése szerinti akadályokról történő értesítéshez:

1. Értesítő tagállam és bejelentő szerv
A további információért megkeresendő személy neve, telefon-, faxszáma és e-mail címe

2. Az áruk szabad áramlását korlátozó akadály leírása

3. Az áruk szabad áramlását korlátozó akadály keletkezésének időpontja és – amennyiben ismert – fennállásának várható időtartama

4. Az akadály elhárítása érdekében tett intézkedések

5. Részletes magyarázat arra vonatkozóan, hogy a Bizottság által a 2679/98/EK rendelet 5. cikkének megfelelően jelzett, feltételezett magyarországi akadályok nem állnak fenn6

6. Az értesítések továbbításáért felelős7
1

Az adatlap kitöltési útmutatót tartalmazó elektronikus változata letölthető a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium internetes oldaláról.

2

Az adatlap kitöltési útmutatót tartalmazó elektronikus változata letölthető a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium internetes oldaláról.

3

Az adatlap elektronikus változata letölthető a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium internetes oldaláról.

4

Az adatlap elektronikus változata letölthető a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium internetes oldaláról.

5

Az adatlap elektronikus változata letölthető a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium internetes oldaláról.

6

Kizárólag a 2679/98/EK rendelet 5. cikkének alkalmazása esetén töltendő ki.

7

A Notifikációs Központ tölti ki.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás