Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

5/2004. (II. 24.) FMM rendelet

a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásba vételének részletes szabályairól szóló 48/2001. (XII. 29.) OM rendelet módosításáról

2004.02.24.

A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény (a továbbiakban: Fktv.) 4. §-a (2) bekezdésének a) pontjában, valamint 8. §-ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján – a 7. § és a 10. § vonatkozásában a pénzügyminiszterrel egyetértésben – az alábbiakat rendelem el:

1. § A felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásba vételének részletes szabályairól szóló 48/2001. (XII. 29.) OM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. §-a (1) bekezdésének b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, egyben a bekezdés a következő d) és e) ponttal egészül ki:

(A rendelet hatálya kiterjed:)

,,b) a Foglalkoztatási Hivatalra,''

,,d) az 1. számú mellékletben meghatározott megyei (fővárosi) munkaügyi központokra,
e) a belső képzést folytató intézményre.''

2. § Az R. 2. §-ának (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

,,(2) A nyilvántartásba történő bejegyzés négy évig érvényes.
(3) A nyilvántartást az 1. számú mellékletben meghatározott megyei (fővárosi) munkaügyi központok (a továbbiakban: nyilvántartást vezető) vezetik.''

3. § (1) Az R. 3. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

,,(1) A nyilvántartásba vétel iránti kérelmet a felnőttképzést folytató intézmény székhelye szerint illetékes nyilvántartást vezetőhöz kell benyújtani.''

(2) Az R. 3. §-a (2) bekezdésének felvezető mondata, valamint a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

,,(2) A nyilvántartásba vétel iránti kérelmet a 2. számú melléklet szerinti formanyomtatványon kell előterjeszteni. A kérelemhez csatolni kell:
a) a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) hatálya alá tartozó kérelmező – ideértve a közhasznú társaságot is – esetén a cégbíróság által kibocsátott, 30 napnál nem régebbi cégkivonatot,''

(3) Az R. 3. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

,,(3) A (2) bekezdés c)–e) pontja szerinti képzésekre, a képzésekhez kapcsolódó szolgáltatásokra vonatkozó nyilatkozatot, valamint ezek azonosítóit a 3. számú melléklet tartalmazza.''

4. § Az R. 4. §-a (1) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A nyilvántartás tartalmazza:)

,,a) a nyilvántartásba vett felnőttképzést folytató intézmény megnevezését, székhelyét, levelezési címét, vezetőjének nevét, elérhetőségét, a felnőttképzési tevékenység végzésének telephelyét,''

5. § (1) Az R. 5. §-ában foglalt jelenlegi rendelkezés jelölése (1) bekezdésre módosul, melynek c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, egyben a bekezdés a következő d) ponttal egészül ki:

(A nyilvántartást vezető a nyilvántartásba vételt megtagadja, ha)

,,c) a kérelmező korábban már szerepelt a nyilvántartásban, azonban a nyilvántartásból a 10. § (1) bekezdés d) pontja szerinti ok miatt törölték és ismételt kérelmet a törlést elrendelő határozat jogerőre emelkedésétől számított 2 éven belül terjeszt elő,
d) a kérelmező a felnőttképzési tevékenység folytatásától való eltiltását [Fktv. 10. § (3) bek.] kimondó határozat jogerőre emelkedésétől számított 5 éven belül kéri a nyilvántartásba vételét.''

(2) Az R. 5. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki:

,,(2) A nyilvántartást vezető a nyilvántartásba vételt legfeljebb 1 év időtartamra megtagadhatja, ha a kérelmező korábban már szerepelt a nyilvántartásban, azonban a nyilvántartásból
a) a 8. § (1) bekezdésében meghatározott adatváltozás bejelentésére vonatkozó kötelezettsége, valamint
b) a 10. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti beszámolási kötelezettsége
teljesítésének elmulasztása miatt törölték.''

6. § Az R. 6. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

6. § ,,A nyilvántartásba vételi ügyekben hozott határozat ellen benyújtott fellebbezést a Foglalkoztatási Hivatal bírálja el.''

7. § (1) Az R. 7. §-ának (2)–(4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

,,(2) Az igazgatási szolgáltatási díj mértéke tizenháromezer forint.
(3) A jogorvoslati díj mértéke hatezer forint, amelyet a jogorvoslati eljárást kezdeményező az eljárás megindításakor köteles megfizetni.
(4) Az igazgatási szolgáltatási díjat a nyilvántartást vezető által megadott számlaszámra, a jogorvoslati díjat a Foglalkoztatási Hivatal 10032000-01732630-00000000 számú előirányzat-felhasználási keretszámlájára kell postai befizetéssel vagy átutalással megfizetni.''

(2) Az R. 7. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki, ezzel egyidejűleg a jelenlegi (6) bekezdés jelölése (7) bekezdésre módosul:

,,(6) Az igazgatási szolgáltatási díj az eljáró szerv bevétele. Az eljáró szerv az igazgatási szolgáltatási díjat egyéb bevételeitől nyilvántartásában elkülönítetten kezeli.''

8. § Az R. 11. §-ának (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

,,(2) A felnőttképzést folytató intézménynek tevékenységéről kétévente a 4. számú melléklet szerint beszámolót kell benyújtania a nyilvántartást vezetőhöz. A nyilvántartásba történő bejegyzés érvényességi idejének lejárta évében esedékes beszámolót, ha a felnőttképzést folytató intézmény a nyilvántartásba vétel iránt ismételten kérelmet terjeszt elő, a kérelemmel egyidejűleg kell benyújtani.
(3) A nyilvántartást vezető a felnőttképzést folytató intézmények kétéves tevékenység-beszámolóját évente, a tárgyévet követő év január 31. napjáig átadja a Foglalkoztatási Hivatalnak, amely a tárgyévet követő év április 30. napjáig elkészíti a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium által előírt összesítéseket, és gondoskodik azok nyilvánosságra hozataláról.''

9. § Az R. 13. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

13. § ,,(1) A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium a felnőttképzést folytató intézmények jegyzékét felnőttképzési tevékenységük feltüntetésével honlapján negyedévente közzéteszi.
(2) A Foglalkoztatási Hivatal a nyilvántartást vezető jelentése alapján a tárgyévben nyilvántartásba vett, valamint a nyilvántartásból törölt felnőttképzést folytató intézményekről a tárgyévet követő év március 15. napjáig összesítést készít, melyet a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium honlapján közzétesz.''

10. § Az R. a következő 13/A–13/C. §-sal és azt megelőzően az alábbi címmel egészül ki:

,,
A belső képzést folytató intézmények nyilvántartása

13/A. § A 2–13. §-ban foglalt rendelkezéseket a belső képzés esetében a 13/B–13/C. §-ban szabályozott eltérésekkel kell alkalmazni.

13/B. § (1) A kizárólag belső képzést folytató intézményről egyszerűsített nyilvántartást kell vezetni.
(2) A nyilvántartásba vétel iránti kérelmet az 5. számú melléklet szerinti formanyomtatványon kell előterjeszteni. A kérelemhez csatolni kell:
a) a Gt. hatálya alá tartozó kérelmező esetén a cégbíróság által kibocsátott, 30 napnál nem régebbi cégkivonatot,
b) az a) pont alá nem tartozó kérelmező esetén a kérelmező hatályos létesítő okiratát, valamint
c) az igazgatási szolgáltatási díj megfizetésének bizonylatát.
(3) Az egyszerűsített nyilvántartásba vételi eljárás esetén az igazgatási szolgáltatási díj mértéke négyezer forint, a jogorvoslati díj mértéke háromezer forint.
(4) A nyilvántartást vezető a nyilvántartásba vételt megtagadja, ha a kérelmező a kérelmet felhívás ellenére sem a (2) bekezdésben foglaltaknak megfelelően terjeszti elő.

13/C. § (1) Az egyszerűsített nyilvántartás tartalmazza:
a) a 4. § (1) bekezdés a)–e) pontjában meghatározott adatokat,
b) a belső képzés pontos megjelölését,
c) a nyilvántartásból való törlés időpontját és okát.
(2) A nyilvántartást vezető a nyilvántartásba vételről a 4. § (2) bekezdésében, valamint (3) bekezdésének a)–e) pontjában foglaltak szerint állítja ki a tanúsítványt a belső képzést folytató intézmény részére. A tanúsítványnak tartalmaznia kell a belső képzés pontos megjelölését is.
(3) A belső képzést folytató intézményt a nyilvántartással kapcsolatban a 8. § (1) bekezdésében meghatározott adatváltozás bejelentésére vonatkozó, valamint beszámolási kötelezettség terheli. A beszámoló tartalmát a 6. számú melléklet határozza meg.
(4) Ha a nyilvántartásba történő bejegyzés érvényességi ideje lejárt, az ismételt nyilvántartásba vétel iránti kérelemhez a 13/B. § (2) bek. a) pontja, illetve b) pontja szerinti okiratot akkor kell csatolni, ha az okirat kiállításának alapjául szolgáló körülményekben változás állt be.
(5) A nyilvántartást vezető a belső képzést folytató intézményt törli a nyilvántartásból
a) a 8. § (1) bekezdésében meghatározott adatváltozás bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén,
(6) A belső képzést folytató intézmények tekintetében a 13. §-ban foglalt rendelkezéseket nem kell alkalmazni.''

11. § Az R. 1–3. számú mellékletei helyébe e rendelet 1–6. számú mellékletei lépnek.

12. § (1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti az R. 3. §-a (2) bekezdésének g) pontja, valamint 14. §-ának (2)–(5) bekezdése.

(2) A 2004. január 1-jét megelőzően benyújtott és jogerősen még el nem bírált kérelmek tárgyában az eljárást az e rendeletben meghatározott szerveknek kell lefolytatnia a kérelem beadásának időpontjában hatályos eljárási szabályok szerint azzal az eltéréssel, hogy a nyilvántartásba vétel érvényességi időtartamára az Fktv., illetve az e rendelet szerinti 4 év irányadó.

(3) A 2004. január 1-jén nyilvántartott felnőttképzést folytató intézmény nyilvántartásba vételének érvényességi idejére a kérelem beadásának időpontjában hatályos jogszabály irányadó.

(4) Az e rendelet hatálybalépésének időpontjában nyilvántartott felnőttképzést folytató intézménynek a beszámolási kötelezettségét az e rendeletben foglaltak szerint kell teljesítenie.

(5) E rendelet rendelkezéseit alkalmazni kell azon kérelmező esetében is, akinek a korábbi kérelmét a nyilvántartást vezető e rendelet hatálybalépése előtt az R. 5. §-ának c) pontja alapján utasította el és még ezen elutasítás hatálya alatt áll.

(6) E rendelet hatálybalépésének időpontjában a nyilvántartásban szereplő felnőttképzést folytató intézmények az intézmény vezetőjének nevét, elérhetőségét, az intézmény telephelyeinek címét a rendelet hatálybalépésétől számított 6 hónapon belül kötelesek bejelenteni a nyilvántartást vezetőnek.

Burány Sándor s. k.,
foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter

1. számú melléklet az 5/2004. (II. 24.) FMM rendelethez


A felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartási feladatainak ellátását az alábbi megyei (fővárosi) munkaügyi központok végzik:

1. Fővárosi Munkaügyi Központ, Budapest

Illetékességi területe:
Budapest Főváros,
Pest megye

2. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ, Miskolc

Illetékességi területe:
Borsod-Abaúj-Zemplén megye,
Heves megye,
Nógrád megye

3. Csongrád Megyei Munkaügyi Központ, Szeged

Illetékességi területe:
Csongrád megye,
Bács-Kiskun megye,
Békés megye

4. Győr-Moson-Sopron Megyei Munkaügyi Központ, Győr

Illetékességi területe:
Győr-Moson-Sopron megye,
Vas megye,
Zala megye

5. Hajdú-Bihar Megyei Munkaügyi Központ, Debrecen

Illetékességi területe:
Hajdú-Bihar megye,
Jász-Nagykun-Szolnok megye,
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

6. Somogy Megyei Munkaügyi Központ, Kaposvár

Illetékességi területe:
Somogy megye,
Baranya megye,
Tolna megye

7. Veszprém Megyei Munkaügyi Központ, Veszprém

Illetékességi területe:
Veszprém megye,
Fejér megye,
Komárom-Esztergom megye

A kijelölt munkaügyi központok székhelyét a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium – a felnőttképzést folytató intézmények jegyzékének közlésével egyidejűleg – honlapján negyedévente közzéteszi.

2. számú melléklet az 5/2004. (II. 24.) FMM rendelethez


Kérelem

A felnőttképzést folytató intézmény:

adószáma: ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻

statisztikai számjele:

◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻

◻ ◻ ◻ ◻

◻ ◻ ◻

◻ ◻

 

törzsszám: az adószám

szakágazat,

gazdálkodási

megye

 

első nyolc számjegye

főszakma,

forma

 

 

 

szakmakód

 

 


A felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásba vételének részletes szabályairól szóló 48/2001. (XII. 29.) OM rendelet alapján kérem az alábbi intézmény nyilvántartásba vételét:
Az intézmény neve:     
Az intézmény hivatalosan rövidített neve:     
Az intézmény székhelye:     
Az intézmény levelezési címe:     
Telefonszáma:      Faxszáma: .................................................
Elektronikus címe:      Weblap címe: ..........................................
Telephelyei: ◻ ◻ ◻ ◻     
     ◻ ◻ ◻ ◻     
     ◻ ◻ ◻ ◻     
     ◻ ◻ ◻ ◻     
    (postai irányítószám, helység, út, utca, tér, házszám)
    További telephelyek esetében külön lapon folytatható.
Közoktatási intézmény esetén az intézmény OM azonosítója:    ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻
Akkreditált intézmény esetén az akkreditációs tanúsítvány száma:     ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻
Az intézmény korábbi nyilvántartási száma iskolarendszeren kívüli szakmai képzést folytató intézmények esetén a
45/1999. (XII. 13.) OM rendelet szerint    ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻
Az intézmény korábbi nyilvántartási száma iskolarendszeren kívüli szakmai képzést folytató intézmények esetén a
48/2001. (XII. 29.) OM rendelet szerint    ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻
Az intézmény vezetőjének neve, elérhetősége:     
A felnőttképzési tevékenység célja
Általános képzés ◻     Nyelvi képzés ◻     Szakmai képzés ◻     Szolgáltatás ◻
Egyúttal kijelentem, hogy
– az intézménynek nincs az adó- és vámhatóság által nyilvántartott, lejárt köztartozása,
– az intézménynek nincs tartozása a Munkaerőpiaci Alap Képzési Alaprésze felé,
– az intézmény nem áll csőd-, végelszámolási és felszámolási eljárás hatálya alatt.
A kérelemhez csatolt összes dokumentum száma: ……… db.
Kelt: ...............................................

P. H.

    Cégszerű aláírás

3. számú melléklet az 5/2004. (II. 24.) FMM rendelethez


,,A''

NYILATKOZAT
a nyelvi képzésről
„A”

NYILATKOZAT

a nyelvi képzésről

(Kitöltendő, ha a nyilvántartásba vétel iránti kérelmet benyújtó intézmény kérelmében a képzés céljaként megjelölte a nyelvi képzést.)

Intézmény neve:     

Székhelye:     

Levelezési címe:     

Kijelentem, hogy rendelkezem a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 16. §-ában előírtak szerinti képzési programmal.

A nyilvántartásba vétel iránti kérelmemben megjelölt nyelvi képzést az alábbiak szerint folytatom:

Sorszám

A nyelv megnevezése

Azonosítószám

A nyelvvizsga szervezésére jogosult**

igen

nem

1.

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

6.

 

 

 

 


* Vizsga szintje: alap-, közép-, felsőfok típusa: A, B, C.
** Jelölje x-szel a megfelelő rovatban.



Kelt: ……………, 200………



P. H.



    Cégszerű aláírás


,,B''

NYILATKOZAT
a szakmai képzésről
„B”

NYILATKOZAT

a szakmai képzésről


(Kitöltendő, ha a nyilvántartásba vétel iránti kérelmet benyújtó intézmény kérelmében a képzés céljaként megjelölte a szakmai képzést.)

Intézmény neve:     

Székhelye:     

Levelezési címe:     

Kijelentem, hogy rendelkezem a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 16. §-ában előírtak szerinti képzési programmal.

A nyilvántartásba vétel iránti kérelmemben megjelölt szakmai képzést az alábbiak szerint folytatom:

Sorszám

A szakképesítés megnevezése

A szakképesítés azonosítószáma

Szakmai vizsga szervezésére jogosult*

igen

nem

a jogosultságot megalapozó jogszabály száma

1.

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

 

6.

 

 

 

 

 

7.

 

 

 

 

 


* Jelölje x-szel a megfelelő rovatban.


Kelt: ……………, 200………


P. H.


    Cégszerű aláírás


,,C''

NYILATKOZAT
általános célú képzésről
„C”

NYILATKOZAT

általános célú képzésről

(Kitöltendő, ha a nyilvántartásba vétel iránti kérelmet benyújtó intézmény kérelmében a képzés céljaként megjelölte a általános célú képzést.)

Intézmény neve:     

Székhelye:     

Levelezési címe:     

Kijelentem, hogy rendelkezem a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 16. §-ában előírtak szerinti képzési programmal.

A kérelemben megjelölt általános célú képzést az alábbiak szerint folytatom:

Sorszám

Az általános célú képzés pontos megjelölése

1.

 

2.

 

3.

 

4.

 

5.

 

6.

 

7.

 

8.

 




Kelt: ……………, 200………

P. H.

    Cégszerű aláírás


,,D''

NYILATKOZAT
a képzéshez kapcsolódó szolgáltatásról
„D”

NYILATKOZAT

a képzéshez kapcsolódó szolgáltatásról


(Kitöltendő, ha a nyilvántartásba vétel iránti kérelmet benyújtó intézmény kérelmében a képzés céljaként megjelölte a képzéshez kapcsolódó szolgáltatást.)

Intézmény neve:     

Székhelye:     

Levelezési címe:     


A nyilvántartásba vételi kérelmemben megjelölt képzéshez kapcsolódó szolgáltatás(oka)t az alábbiak szerint folytatom:

Sorszám

Szolgáltatás megnevezése

A szolgáltatás azonosítószáma

1.

 

 

2.

 

 

3.

 

 

4.

 

 

5.

 

 

6.

 

 

7.

 

 

8.

 

 






Kelt: ……………, 200………



P. H.



    Cégszerű aláírás



A felnőttképzési tevékenység körébe tartozó képzések és a képzésekhez kapcsolódó szolgáltatások azonosítói

(Az A–D szerinti nyilatkozatok kitöltését segítő útmutató)

A felnőttképzési tevékenység körébe tartozó képzések és a képzésekhez kapcsolódó szolgáltatások azonosítói

(Az A–D szerinti nyilatkozatok kitöltését segítő útmutató)

A felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásba vételének részletes szabályairól szóló 48/2001. (XII. 29.) OM rendelet 3. §-ának (3) bekezdése alapján a felnőttképzési tevékenységek körébe tartozó képzések és a képzésekhez kapcsolódó szolgáltatások azonosítói az alábbiak:

I. A nyelvi képzés esetében 8 számjegyből álló azonosítót kell alkalmazni:
Az azonosító 1. számjegye minden esetben 2.
Az azonosító 2–8. számjegyét az alábbi táblázat határozza meg:

2. kód

3–4. kód

5. kód

6. kód

7. kód

8. kód

5 azon nyelveknél,
amelyek esetében
Magyarországon államilag elismert magyar fejlesztésű nyelvvizsga tehető
6 azon nyelveknél, amelyekből Magyarországon államilag elismert külföldi fejlesztésű nyelvvizsga tehető
7 azon nyelveknél, amelyek esetében Magyarországon államilag elismert magyar fejlesztésű nyelvvizsga nem tehető
8 azon nyelveknél, amelyekből Magyarországon államilag elismert külföldi fejlesztésű nyelvvizsga nem tehető

01 angol
02 arab
03 bolgár
04 cigány (lovári)
05 cseh
06 dán
07 eszperantó
08 finn
09 francia
10 héber
11 holland
12 horvát
13 japán
14 kínai
15 latin
16 lengyel
17 magyar (mint
idegen nyelv)
18 német
19 norvég
20 olasz
21 orosz
22 portugál
23 román
24 spanyol
25 svéd
26 szerb
27 szlovák
28 szlovén
29 török
30 ukrán
31 újgörög
32 egyéb

1 alapfokú
2 középfokú
3 felsőfokú

1 általános nyelvi
2 szaknyelvi

minden esetben 0

1 egynyelvű A
2 egynyelvű B
3 egynyelvű C
4 kétnyelvű A
5 kétnyelvű B
6 kétnyelvű C


II. Az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 20.) MüM rendelet alapján az Országos Képzési Jegyzékbe (OKJ-be) tartozó állam által elismert szakképesítésre felkészítő képzés esetében a rendeletben meghatározott 8 számjegyből álló azonosítót kell alkalmazni.

III. A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. (Sztv.) törvény hatálya alá tartozó, de az OKJ-ben nem szereplő szakképesítésre felkészítő képzések esetében az alábbiak szerinti 8 számjegyből álló azonosítót kell alkalmazni:

Az azonosító 1–6. számjegye az alábbiak szerint:
001400 Oktatói, pedagógiai képesítések
001800 Művészeti képesítések
003400 Gazdasági és igazgatási képesítések
004600 Számítástechnikai képesítések
005000 Egészségügyi képesítések
005200 Kis- és nagyüzemi ipari képesítések
005400 Műszaki, technikusi képesítések
005800 Építészeti képesítések
006200 Mező-, erdő- és halgazdasági képesítések
006600 Háztartás-gazdasági képesítések
007000 Szállítási, hírközlési képesítések
007800 Személyi szolgáltatási, vendéglátói, kereskedelmi idegenforgalmi képesítések
008400 Kulturális és tájékoztatási képesítések
008900 Egyéb, más ágazatba nem sorolható képesítések

Az azonosító 7–8. számjegye:
20 nemzetközileg elismert szakképesítés megszerzésére felkészítő képzés esetén
21 egyéb esetekben

IV. Az okleveles könyvvizsgálói képesítésre felkészítő képzés 8 számjegyből álló azonosítója:
71 350000

V. Az Sztv. hatálya alá nem tartozó, hatósági jellegű képesítésekre felkészítő képzések 8 számjegyből álló azonosítói:

Az azonosító 1–6. számjegye:
005301 Hivatásos belvízi hajós képesítés
005302 Hivatásos tengerész képesítés
005303 Kedvtelési célú belvízi képesítés
005304 Kedvtelési célú tengeri képesítés
005305 Hajózási üzemeltetési vezető képesítés
005311 Országos közforgalmú vasúti járművezetői képesítések
005312 Helyi közforgalmú vasúti járművezetői (szakoktatói) képesítések
005313 Saját használatú vasúti járművezetői képesítések
005314 Bányavasúti járművezetői képesítések
005321 Belföldi közúti közlekedési szolgáltatást végző gépkocsi-vezetői képesítések
005322 Belföldi árufuvarozási, személyszállítási vállalkozói képesítések
005323 Nemzetközi gépkocsivezetői képesítések
005324 Nemzetközi árufuvarozói, személyszállítási vállalkozói képesítések
005325 Járművezető-képzéshez kapcsolódó képesítések
005326 Egyéb közlekedési szakképesítések
005330 Közúti járművezetői kategóriás szakképesítések
005340 Vízügyi szakágazat
005350 Hírközlési szakágazat
005361 Magánpilóta szakszolgálati engedély (PPL)
005362 Növendék pilóta szakszolgálati engedély (SPL)
005363 Ejtőernyős szakszolgálat
005364 Magyar kereskedelmi pilóta szakszolgálati engedély (HCPL)
005365 Kereskedelmi pilóta szakszolgálati engedély (CPL)
005366 Közforgalmi pilóta szakszolgálati engedély (ATPL)
005367 Légijármű hajózó személyzet szakszolgálati engedély
005368 Földi szakszemélyzet szakszolgálati engedély
005369 Légiforgalmi irányító szakszolgálat
005370 Útépítési képesítések

006400 Növényvédelmi, növény-egészségügyi képesítések
006425 Állatvédelmi, állat-egészségügyi képesítések
006450 Élelmiszer-ellenőrzési, élelmiszer-higiéniai képesítések
006475 Mező-, erdő-, hal- és vadőri képesítések

Az azonosító 7–8. számjegye:
10 nemzetközileg elismert szakképesítés megszerzésére felkészítő képzés esetén
20 egyéb esetekben

VI. A felnőttképzési szolgáltatások 8 számjegyű azonosítói:

00000091 előzetes tudásszintfelmérés
00000092 pályaorientációs, pályakorrekciós tanácsadás
00000093 képzési szükségletek felmérése és képzési tanácsadás
00000094 elhelyezkedési tanácsadás
00000095 álláskeresési technikák
00000096 egyéb

4. számú melléklet az 5/2004. (II. 24.) FMM rendelethez


Beszámoló


a ◻ ◻ ◻ ◻ ◻◻ ◻ ◻ nyilvántartási számú
felnőttképzést folytató intézmény tevékenységéről

◻ ◻ ◻ ◻. év ◻ ◻. hó ◻ ◻. nap és ◻ ◻ ◻ ◻. év ◻ ◻. hó ◻ ◻. nap között

A képző intézmény neve:     
székhelye: ◻ ◻ ◻ ◻     

Közoktatási intézmény esetén az intézmény OM-azonosítója

◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻

Akkreditált intézmény esetén az akkreditációs tanúsítvány száma

◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻


1. A képzést végző oktatók adatai:

1.1. Főállású oktatók száma:

◻ ◻ ◻ ebből nők ◻ ◻ ◻


1.2. A főállású oktatók megoszlása iskolai végzettség szerint

egyetemi végzettségű

◻ ◻ ◻ ebből nők ◻ ◻ ◻

ebből pedagógiai végzettséggel rendelkezők száma

◻ ◻ ◻

főiskolai végzettségű

◻ ◻ ◻ ebből nők ◻ ◻ ◻

ebből pedagógiai végzettséggel rendelkezők száma

◻ ◻ ◻

középiskolai végzettséggel rendelkezők száma

◻ ◻ ◻ ebből nők ◻ ◻ ◻


1.3. A képző intézménnyel munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban

(megbízás, vállalkozás) álló oktatók száma

◻ ◻ ◻ ebből nők ◻ ◻ ◻


1.4. Az 1.3. pont szerinti oktatók iskolai végzettség szerinti megoszlása

egyetemi végzettségű

◻ ◻ ◻ ebből nők ◻ ◻ ◻

ebből pedagógiai végzettséggel rendelkezők száma

◻ ◻ ◻

főiskolai végzettségű

◻ ◻ ◻ ebből nők ◻ ◻ ◻

ebből pedagógiai végzettséggel rendelkezők száma

◻ ◻ ◻

középiskolai végzettséggel rendelkező oktatók száma

◻ ◻ ◻ ebből nők ◻ ◻ ◻


2. Az oktatásra rendelkezésre álló helyiségek adatai

a) Rendszeresen rendelkezésre álló, bérelt helyiségek

Sorszám

Irányítószám

Cím

Férőhelyek száma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


b) Saját rendelkezésű helyiségek

Sorszám

Irányítószám

Cím

Férőhelyek száma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


3. Felnőttképzési tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatás

A szolgáltatás típusának kódja*

A szolgáltatásban részt vevők száma

Ebből az Fktv. szerint támogatottak száma

 

 

 

 

 

 

 

 

 


* Előzetes tudásszintfelmérés (00000091), pályaorientációs, pályakorrekciós tanácsadás (00000092), képzési szükségletek felmérése és képzési tanácsadás (00000093), elhelyezkedési tanácsadás (00000094), álláskeresési technikák (00000095), egyéb (00000096).

4. A beszámolási időszakban folytatott képzések képzési programjainak szerkezete

Felnőttképzési tevékenység

A képzési programok száma

típusai

száma*

 

 

saját fejlesztésű programok

központi
programok

központi + saját fejlesztésű
programok

egyéb, pl. más
képző
intézménytől
vásárolt programok

Általános felnőttképzések

 

 

 

 

 

Nyelvi képzések

 

 

 

 

 

Állam által elismert szakképesítést nyújtó képzések (OKJ)

 

 

 

 

 

A szakképzési törvény szerinti OKJ-n kívüli képzések

 

 

 

 

 

Hatósági jellegű képesítésekre felkészítő képzések

 

 

 

 

 

Okleveles könyvvizsgálói képesítésre felkészítő képzések

 

 

 

 

 

Felnőttképzési szolgáltatások

 

 

 

 

 


* A képző intézmény hányféle tevékenységet és szolgáltatást folytatott a beszámolási időszakban.

5. Minőségbiztosítási tevékenység

A minőségbiztosítás érdekében folytatott felülvizsgálat és fejlesztés területe*

200◻. évben

200◻. évben

Személyi és tárgyi feltételek javítása

 

 

A felnőttképzési tevékenység értékelése, fejlesztése

 

 

Döntési folyamatok felülvizsgálata, javítása

 

 

A tájékoztatási tevékenység javítása

 

 

Ügyfélszolgálat, panaszkezelés fejlesztése

 

 

Egyéb

 

 


* A megfelelő felülvizsgálati típust X-szel kérjük jelezni!

Kelt: …………, 200………………………………

A beszámoló elkészítéséért felelős vezető

A kitöltő

neve:

neve:

beosztása:

beosztása:

telefonszáma:

telefonszáma:

cégszerű aláírása

aláírása

5. számú melléklet az 5/2004. (II. 24.) FMM rendelethez


Kérelem
a belső képzést folytató intézmények egyszerűsített nyilvántartásba vételéhez


A felnőttképzést folytató intézmény:

adószáma: ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻

statisztikai számjele:

◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻

◻ ◻ ◻ ◻

◻ ◻ ◻

◻ ◻

 

törzsszám: az adószám

szakágazat,

gazdálkodási

megye

 

első nyolc számjegye

főszakma,

forma

 

 

 

szakmakód

 

 


A felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásba vételének részletes szabályairól szóló 48/2001. (XII. 29.) OM rendelet alapján kérem az alábbi intézmény nyilvántartásba vételét:

Az intézmény neve:     
Az intézmény hivatalosan rövidített neve:     
Az intézmény székhelye: ◻ ◻ ◻ ◻    
Az intézmény levelezési címe:     
Telefonszáma:      Faxszáma: .................................................
Elektronikus címe:      Weblap címe: ..........................................
Telephelyei: ◻ ◻ ◻ ◻     
◻ ◻ ◻ ◻     
◻ ◻ ◻ ◻    
(postai irányítószám, helység, út, utca, tér, házszám)
További telephelyek esetében külön lapon folytatható.

A belső képzés pontos megjelölése:     
Az intézmény korábbi nyilvántartási száma iskolarendszeren kívüli szakmai képzést folytató intézmények esetén a

45/1999. (XII. 13.) OM rendelet szerint

◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻

 

Az intézmény korábbi nyilvántartási száma iskolarendszeren kívüli szakmai képzést folytató intézmények esetén a

48/2001. (XII. 29.) OM rendelet szerint

◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻


Az intézmény vezetőjének neve, elérhetősége:     

Egyúttal kijelentem, hogy
– az intézménynek nincs az adó- és vámhatóság által nyilvántartott, lejárt köztartozása,
– az intézménynek nincs tartozása a Munkaerőpiaci Alap Képzési Alaprésze felé,
– az intézmény nem áll csőd-, végelszámolási és felszámolási eljárás hatálya alatt.


Kelt: ……………………, 200……………………


P. H.


Cégszerű aláírás

6. számú melléklet az 5/2004. (II. 24.) FMM rendelethez


BESZÁMOLÓ


a ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ ◻ nyilvántartási számú
belsőképzést folytató intézmény tevékenységéről

◻ ◻ ◻ ◻. év ◻ ◻. hó ◻ ◻. nap és ◻ ◻ ◻ ◻. év ◻ ◻. hó ◻ ◻. nap között


A képző intézmény neve:     
székhelye: ◻ ◻ ◻ ◻     
Az intézmény hivatalosan rövidített neve:     


1. A képzést végző oktatók adatai:

1.1. Az intézménnyel munkaviszonyban álló, belső képzésben oktatók száma:

◻◻◻ ebből nők ◻◻◻

 

 

1.2. Az intézménnyel munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban
(megbízás, vállalkozás) álló oktatók száma

◻◻◻ ebből nők ◻◻◻



2. A munkavállalók és felnőttképzésben részt vevők létszáma

 

200◻. év

200◻. év

200◻. év

200◻. év

Főállásban foglalkoztatottak létszáma

 

 

 

 

Felnőttképzésben részt vevők létszáma

 

 

 

 



3. A tárgyidőszakban folytatott képzések formái a képzésben részt vevők arányában (%)

Felnőttképzési formák

200◻. év*

200◻. év*

200◻. év*

200◻. év*

Hagyományos, tanfolyami képzés (1)

 

 

 

 

Szakmai képzés közvetlenül a munkahelyen vagy munkaszituációban szokásos munkaeszközökkel (2)

 

 

 

 

Munkahelyi rotáció, cserék vagy ideiglenes áthelyezések útján folyó, tervezett tanulás (3)

 

 

 

 

Tanuló-minőségi körökben részvétel (4)

 

 

 

 

Önálló tanulás nyílt és távoktatási formában, audio, illetve videokazetták segítségével, számítógéppel támogatott formában (5)

 

 

 

 

Műhelyfoglalkozások, előadások, illetve szemináriumok, amelyeken a munkavállaló tanulás vagy képzés céljából vesznek részt (6)

 

 

 

 


* Az év folyamán képzésben részt vevők létszáma.

Kelt: .................., 200 ..................................

A beszámoló elkészítéséért felelős vezető

A kitöltő

neve:

neve:

beosztása:

beosztása:

telefonszáma:

telefonszáma:

cégszerű aláírása

aláírása





Kitöltési útmutató a 3. ponthoz

Hagyományos, tanfolyami képzés (1)
Értelemszerűen töltendő ki.

Szakmai képzés közvetlen munkahelyen vagy munkaszituációban, saját munkaeszközökkel (2)
Felettesek, munkatársak és szakemberek által nyújtott képzés (betanítás), amelyeknek célja képzés biztosítása konkrétan egy adott munkakörben. Az ilyen típusú képzés jellemzői: megtervezett időtartama van a képzésnek, amely – a megszokott munkaeszközök felhasználásával, akár a közvetlen munkahelyen, akár munkahelyi környezetben valósul meg a munkavállaló munkatapasztalatainak messzemenő felhasználásával.

Munkaköri rotáció, cserék vagy ideiglenes áthelyezések útján folyó, tervezett tanulás (3)
A munkaköri rotáció, cserék vagy ideiglenes áthelyezések útján folyó, tervezett tanulás, akkor minősül képzésnek, ha az érintett munkavállalók képességeinek továbbfejlesztése vagy javítása céljából ezeket előzetesen megtervezik. Nem szabad ideszámítani a dolgozók áthelyezését egyik munkahelyről a másikra abban az esetben, ha ez nem része egy megtervezett fejlesztési programnak.

Tanulócsoportok/Minőségi körök (4)
A tanulócsoportok a munkavállalók olyan csoportjai, amelyek rendszeresen összegyűlnek azzal az elsődleges céllal, hogy tanulmányozzák a munkaszervezés, a munkaeljárások és a munkahely követelményeit. Ez az egyéni tanulás csoportos formája.
A minőségi csoportok olyan munkacsoportok, amelyek célja a termelésben és a munkahelyen felmerülő problémák megvitatása és megoldások keresése. A résztvevőket be kell vonni a vállalkozás tervezési és ellenőrzési eljárásaiba. A minőségi csoportok munkáját egy irányító koordinálja.

Önálló tanulás nyílt és távoktatási formában, audio-, illetve videokazetták segítségével, számítógéppel támogatott formában (5)
A nyitott és távoktatási formában, video- vagy audiokazetták segítségével, számítógéppel támogatott formában folytatott önképzés csak akkor számít képzésnek, ha a hallgató/tanuló osztja be a képzési időt és a tanulás ütemét.

Műhelyfoglalkozások, előadások, illetve szemináriumok, amelyeken a munkavállaló tanulás vagy képzés céljából vesz részt (6)
A műhelyfoglalkozásokon és előadásokon/szemináriumokon való részvételt kell képzésnek tekinteni, amelyen az alkalmazott részvétel elsődleges célja a képzés/tanulás.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás