Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 8/2004 (II.24.) önkormányzati rendelete

a belváros és tágabb környezetének szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról

2017.09.30.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 7.§ (3) bekezdés c) pontjában biztosított hatáskörében eljárva a Székesfehérvár, Belváros és környéke Szabályozási terv alkalmazására és a vonatkozó helyi építési szabályzatára az alábbi rendeletet alkotja.
I. FEJEZET
Általános előírások
1.§ 1(1) E rendelet területi hatálya a rendelet 1. sz. mellékletét képező Szabályozási Tervben (SZT) lehatárolt területre (Székesfehérvár Megyei Jogú Város Ybl Miklós utca - Mészöly Géza utca – Malom utca – Honvéd utca - Dózsa György út – Ányos Pál utca – Szekfű Gyula utca – Várkörút – Prohászka Ottokár utca – Vak Bottyán köz – Vörösmarty tér nyugati oldala mögötti Műemléki Környezet – Palotai út – Piac tér – Mátyás király körút által határolt területre) terjed ki.
2. E rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (továbbiakban: OTÉK) 2012. augusztus 6-án hatályos következő rendelkezéseivel együtt alkalmazandó:
a. II. Fejezet - Településrendezési követelmények
b. III. Fejezet - Építmények elhelyezése
c. 1. számú melléklet - Fogalommeghatározások
d. 2. számú melléklet - A településrendezési eszközök jelkulcsa
e. 4. számú melléklet - Az építmények rendeltetésszerű használatához szükséges, elhelyezendő személygépkocsik számának megállapítása
f. 5. számú melléklet - A többszintes növényállomány, a tetőkertek és a homlokzati zöldfelület beszámítása a telekre előírt zöldfelület mértékébe
g. 7. számú melléklet - Az építmények rendeltetésszerű használatához szükséges, elhelyezendő kerékpárok számának megállapítása.
3. E rendelet hatálya alá tartozó területen mind az építési- és örökségvédelmi engedélyköteles, mind a településképi bejelentési eljáráshoz kötött, mind az ezek nélkül végezhető tevékenységek az általános érvényű előírások mellett kizárólag e rendelet alkalmazásával folytathatók.
2.§
[2]
(1)
[3]
E rendelet mellékletei:
a. 1. melléklet: Szabályozási terv (SZT)
b. 2. melléklet: Az építési övezetek, övezetek sajátos előírásai
c. 3. melléklet: Védett helyi művi értékek
2. 4 Értelmező rendelkezések:
1. Egyedi építménymagasság:
Kialakult építménymagasságú építési övezet épületére érvényes, a SZT-n jelölt magasság.
2. Ideiglenes pavilon:
Legfeljebb egy rendezvény engedélyezett időtartamáig fennálló, szerelt szerkezetű, kiskereskedelmi, vendéglátási, kulturális célra létesített, külső pultos építmény. Önálló telket nem igényel.
3. Kialakult állapot:
E rendelet hatályba lépésekor meglévő állapot.
4. Kialakult beépítési mód:
Telken e rendelet hatályba lépésekor meglévő beépítési mód.
5. Kialakult beépítettség:
Telek e rendelet hatályba lépésekor meglévő, - hivatalos ingatlan-nyilvántartási alaptérképen feltüntetett, vagy hatósági bizonyítvánnyal igazolt - beépített területe és a telek területének hányadosa.
6. Kialakult építménymagasság:
A telken meglévő épület e rendelet hatályba lépésekor meglévő utcai homlokzat magasságának mértéke
7. Kialakult legkisebb zöldfelület:
E rendelet hatályba lépésekor meglévő állapot szerinti zöldfelület területének és a telek területének hányadosa.
8. Közhasználat elől el nem zárható terület:
Az SZT-n ábrázolt azon ingatlanok, ingatlanrészek, melyek nem közterületként vannak nyilvántartva, de tulajdoni helyzetüktől függetlenül mindenki számára megközelíthetők a kulturális örökségi értékek közkinccsé tétele, és a hiányzó gyalogos tengelyek, városszerkezeti kapcsolatok biztosítása céljából.
9. Telekrész megengedett legnagyobb beépítettsége:
Övezethatárral megosztott telek egyazon építési övezetbe tartozó területén a telekrész beépített területe és a telekrész hányadosa.
10. Eredeti állapot: az épület eredeti építési tervei, levéltári, kutatási adatok alapján dokumentálható kialakítás.
3. 5 A Szabályozási terv a kötelező, a más jogszabály által elrendelt, a javasolt és a tájékoztató elemeket tartalmazza.”
(4) A kötelező erejű elemek módosítása a szabályozási terv módosítását vonja maga után.
(5) 6
Telekalakítás
3.§ 7 (1) E rendelet hatálya alá eső területen a legkisebb kialakítható telekméret a kialakult állapot szerinti méret.
2. A legkisebb kialakítható telekméretet telekhatár-rendezés, valamint SZT-n jelölt javasolt telekhatár szerinti kialakítás során nem kell figyelembe venni.”
3. Telekalakítás minden esetben lehetséges, ha az közterület, közhasználat elől el nem zárható terület alakítása, valamint akadálymentesítés érdekében történik.
4. A (3) bekezdés esetében az építési övezeti előírásokban rögzített határértéknek - azaz a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke, a zöldfelület előírt legkisebb mértéke, a beépítés módja tekintetében - nem megfelelő telek és építési telek is kialakítható.
5. Műemlék telkét érintő telekalakítás (telekcsoport újraosztás, telekfelosztás, telekegyesítés, telekhatárrendezés) nem lehetséges, kivéve a (3) bekezdés eseteiben.
6. Nem műemlék telkét érintő
a. telekegyesítés, telekhatárrendezés lehetséges;
b. telekfelosztás a (3) bekezdés esetét kivéve nem lehetséges;
c. telekcsoport újraosztás a (3) bekezdés esetét kivéve nem lehetséges.
4.§ 8 Közhasználat elől el nem zárható területek
1. A közhasználat elől el nem zárható terület nem építési hely, kivéve a közhasználat elől el nem zárható árkád, átjáró, kapualj területét, melyek a csatlakozó járdaszint felett 3,0 méterrel beépíthetőek.
2. Közhasználat elől el nem zárható területen épület nem helyezhető el, kivéve az ideiglenes pavilont.
3. A közhasználat elől el nem zárható területet alakítani, a területen reklám- és hirdetőtáblát, berendezést, ideiglenes pavilont, utcabútort, építményt elhelyezni, növényzetet telepíteni kizárólag a településképhez illeszkedve szabad.
4. Közhasználat elől el nem zárható területek használata időben korlátozható, kivéve a Vt-1.6 jelű építési övezet területén, ahol a Városház tér, a Várkörút és a Táncsics utca irányából biztosítani kell közhasználatú gyalogos területként az átjárhatóságot.
5. A közhasználat elől el nem zárható területek megnyitásának, illetve elzárásának tényét az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni. A bejegyzést a tulajdonossal történő megállapodás alapján az Önkormányzat kezdeményezi.
6. Közhasználat elől el nem zárható területen meglévő épületen, épületrészen csak állagmegóvási munkák végezhetők
5.§ 9, 10 (1) A területen reklám- és hirdetőtáblát, berendezést, ideiglenes pavilont, utcabútort, építményt elhelyezni, növényzetet telepíteni kizárólag a településképhez illeszkedve szabad.
2. A területen a gyalogos közlekedést szolgáló terek, utcák térburkolatát, továbbá berendezését egységes terv alapján kell kialakítani akkor is, ha azok ütemezetten kerülnek megvalósításra.
3. Az eredeti tömbköves burkolat és szegély jellegzetes elemeit a burkolat felújítása vagy új burkolat építése esetében fel kell használni.
Zöldfelületek kialakításának általános elvei
6.§ 11 (1) Parkoló létesítése, felújítása, átépítése, esetében három parkolóhelyenként legalább 1 db környezettűrő - minimum háromszor iskolázott - lombos fa telepítéséről kell gondoskodni
2. A terepszint alatt beépített terület legalább 50%-án tetőkertet kell kialakítani.
3. A közterületek terepszint alatti felhasználásánál, így a közművezetékek elhelyezésénél, átépítésénél biztosítani kell a fasorok, a közcélú növényzet elhelyezhetőségét.
II. FEJEZET
7.§ 12 E rendelet hatálya alá tartozó terület a következő területfelhasználási egységekre tagozódik:
1. beépítésre szánt területek:
a. Vt jelű településközponti vegyes területek
b. Kap jelű különleges közlekedés területek
2. beépítésre nem szánt területek
a. Zkp jelű közparkok
b. Zkk jelű közkertek
c. Köu jelű közlekedési területek
8.§ 13,14,15 (1) Kialakult állapot esetében - függetlenül az övezeti előírásoknak való megfeleléstől - felújítás, átalakítás végezhető.
2. Építési helyen kívül álló épület vagy épületrész magassága nem növelhető.
3. Az övezeti előírást meghaladó beépítettség esetében az építménymagasság nem növelhető.
4. Az övezeti előírást meghaladó építménymagasság esetében a beépítettség az övezeti előírás mértékéig növelhető, ha a bővítményre számított építménymagasság az övezeti előírásnak megfelel.
5. Az építési övezeti előírást meghaladó beépítettség, építménymagasság bontás után nem építhető újra.
9.§ 16 Övezetek, építési övezetek előírásai
1. Az övezetekben, építési övezetekben a 2. melléklet tartalma szerinti kötelező beépítési módot, legnagyobb beépítettséget, legnagyobb építménymagasságot, legkisebb zöldfelületet kell alkalmazni
2. Az övezetekben, építési övezetekben a 2. melléklet tartalma szerinti épületeket lehet elhelyezni.
3. E rendeletet a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az építési engedélyezési eljárás során szükséges parkolóhely-biztosítási kötelezettség teljesítéséről szóló rendeletével együtt, az abban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
10.§ 17Beépítési mód, építési hely, építési vonal
1. A beépítési módra vonatkozó övezeti előírások, az építési helyre vonatkozó általános szabályok és a szabályozási terven jelölt építési határvonalak együttesen határozzák meg az építési helyet.
3. A következő esetekben az előkertek mérete által meghatározott építési határvonal egyben építési vonal, azaz az épületet kötelezően az előkerti építési határvonalon kell elhelyezni:
a. a 0,0 méteres előkert;
b. a Vt-2.2 és Vt-2.3 építési övezetben a dr. Koch László utcai 5,0 méteres előkert,
c. a Vt-3.1 építési övezetben a kialakult előkert,
d. a Vt-3.2 építési övezetben a várkörúti 4,5 méteres előkert.
kivéve, ahol az SZT ettől eltérő építési vonalat ábrázol, és a helyi védett művi érték telkén kialakult eltérő állapotot.
4. Az építési vonaltól a történeti városfal bemutatása érdekében lehet eltérni.
5. A hátsókert legkisebb mérete 0,0 m kivéve, ha az SZT más mérettel jelöli.
11.§ 18 Legnagyobb beépítettség, legkisebb zöldfelület
1. A kialakult beépítettség esetében a beépítettség növelése, a kialakult legkisebb zöldfelület csökkentése kizárólag akadálymentesítés céljából történhet.
2. Amennyiben a telket övezethatár osztja meg, a telekrész megengedett legnagyobb beépítettsége az övezeti előírás szerinti megengedett legnagyobb beépítettség.
3. Amennyiben a telket övezethatár osztja meg, a telekrész megengedett legkisebb zöldfelülete az övezeti előírás szerinti előírt legkisebb zöldfelület.
4. A terepszint alatti legnagyobb - beépítésre szánt és nem szánt területeken egyaránt - beépítettség 100% lehet, az építéshidrológiai, mérnökgeológiai, geotechnikai adottságok figyelembevételével - ahol a terepszint alatti építmény nem veszélyeztet más építményeket és nyomvonalas létesítményeket, valamint megfelel a régészeti örökség és a műemléki értékek védelmével kapcsolatos szabályokról szóló kormányrendeletben foglalt követelményeknek.
12.§ 19 Építménymagasság
1. Kialakult építménymagasság esetében az épület építménymagassága nem növelhető, kivéve a (2) bekezdésben foglaltakat.
2. A kialakult építménymagasság esetében a magastető létesítéséhez, átalakításához, kicseréléséhez, megerősítéséhez szükséges szerkezeti magasítás (koszorú, talpszelemen, szarufa, héjalás) méretéből következő magassági növekménnyel a kialakult építménymagasság megnövelhető.
3. Egyedi építménymagasság megállapítása esetében az épület utcai homlokzatának magassága az egyedi építménymagasság értékétől legfeljebb fél méterrel térhet el.
4. Az utcai homlokzat bármely két részén mért magasság legfeljebb egy méterrel térhet el egymástól, kivéve, ha erre az eredeti állapot visszaállítása, kialakítása érdekében kerül sor, valamint saroképület esetében.
13.§ 20 A Vt-G építési övezetben
a. A kialakult garázsok felújítása esetén magas-tető nem építhető, a lefedés legfeljebb 5% lejtésű lehet.
b. Garázssort létesíteni, meglévő garázssor felújítani egységes terv szerint, az építési övezet egészén, egy ütemben lehet.
c. Kizárólag sorgarázsok helyezhetők el a d) pont kivételével.
d. A „Vt-G jelű építési övezet területe, amennyiben a szomszédos telken intenzív zöldtetővel fedett teremgarázs kerül kialakításra, a szomszédos telekkel összevonható és teremgarázs létesítésre felhasználható. Ez esetben a beépíthetőséget a „Vt-G” jelű övezet területére eső telekrészen a kialakult beépítettséggel kell figyelembe venni.”
e. A garázstömb telkét az építési övezet területére kell kialakítani.
f. Amennyiben a jogszerű használat bizonyított, az építéskori, használatbavétel-kori jogszabályok előírásainak megfelelően (pl. használat jogosultsága igazolásával, jogerős használatbavételi engedéllyel, hatósági bizonyítvánnyal stb.) az egyes garázsok önállóan bejegyeztethetők az ingatlan nyilvántartásba.”
14.§ 21, 22 (1) A területen kizárólag faanyagú homlokzati nyílászáró, és külső megjelenésében faanyagú kapu, garázskapu alkalmazható kivéve a Vt-1.10, Vt-2.2, Vt-2.3, Vt-3.2, Vt-4.1, Vt-4.2, Kap építési övezetekben.
2. A területen kizárólag 35-45 fokos hajlásszögű magastető létesíthető, kivéve az alábbi esetekben:
a. A Vt-1.10, Vt-2.2, Vt-2.3, Vt-3.2, Vt-4.1, Kap építési övezetekben, a Zkk, Zkp, Köu övezetekben lapostető is létesíthető.
b. A Vt-1.25, Vt-2.1 építési övezetekben kizárólag lapostető létesíthető.
c. Építési övezettől függetlenül oktatási épület tornateremén lapostető is létesíthető.
3. Beépítetlen tetőtér (padlástér) utólagos beépítése új rendeltetési egységet nem hozhat létre, a meglévő rendeltetési egységek bővíthetők a tetőtér beépítésével.
4. Tetőtér beépítés ablakait vagy az eredeti állapottal azonos kialakítással, vagy síkban fekvő tetőablakokkal kell megvalósítani.
5. Tetőtérben kizárólag egy építményszint hozható létre.
6. Beépítetlen tetőtérben (padlástérben) kizárólag a tájékozódó megvilágításhoz szükséges legfeljebb 0,5 m2 felületű síkban fekvő – vagy a kialakult állapottal azonos - bevilágító ablakok helyezhetők el.
7. Kialakult állapot esetében a tetőfedés anyagát vagy meg kell tartani, vagy az eredeti állapottal azonos megjelenésűt kell alkalmazni, kivéve a (8) bekezdés esetében.
8. Az illeszkedésnek megfelelő anyagot kell alkalmazni, ha tetőfedés anyaga idegen az örökségvédelmi értékek és az utcakép vonatkozásában.
15.§ 23, 24, 25 (1) Épületgépészeti berendezések:
a. Kültéri épületgépészeti, elektromos, távközlési berendezést közterületről, és közhasználat elöl el nem zárható területről látható homlokzaton, tetősíkon nem lehet elhelyezni.
b. Kültéri épületgépészeti, elektromos, távközlési berendezést közterületről, és közhasználat elöl el nem zárható területről nem látható homlokzaton és tetősíkon épületszerkezettel takartan kell elhelyezni.
c. Bármely füstelvezető, szellőző kizárólag épített kéménytestben helyezhető el, kivéve a „Vt-4.2” jelű övezetben, ahol homlokzati szellőző elhelyezhető, de kizárólag az épületre készített egységes terv szerint, egy ütemben.
2. Kerítés kizárólag a kialakult településképhez illeszkedve létesíthető.
a. Előkertes beépítés esetében kizárólag 60-80 cm magas kő- vagy vakolt lábazattal kialakított áttört fémkerítés építhető.
b. Előkert nélküli beépítés esetében tömör kerítés is építhető.
c. „Kap” építési övezetben kerítés nem építhető.
Közlekedési területek és létesítmények
16.§ 26
Közművesítés, közműlétesítmények
17.§ 27, 28, 29, 30, 31, 32, 33,34 (1) A közművek elhelyezésénél az OTÉK előírásait, valamint a megfelelő ágazati szabványokat és előírásokat be kell tartani. A vezetékek védőtávolságát biztosítani kell az üzemviteli, a karbantartási célú hozzáférhetőség és a közművezetékek védelme érdekében.
2. 35 A közüzemi közműhálózatokat és közműlétesítményeket közterületen, vagy a közműüzemeltető telkén belül kell elhelyezni. Ettől eltérő esetben szolgalmi jog bejegyzéssel kell a helyet biztosítani. A szolgalmi jog épületre (pl. pincei átvezetés) saját használatú udvarra, kertre, továbbá időszakosan közterületi jelleggel üzemelő területre (pl. árkád, passzázs, kapubehajtó, udvari tömbbelsői átjárók) egyaránt vonatkozhat.
3. 36 Új épület építése, új rendeltetési egység létrehozása kizárólag teljes közművesítettséggel történhet.
4. 37 A közmű szolgalmi jogot és a szükséges védőtávolságot az építési és használatbavételi engedély kiadásánál figyelembe kell venni.
5. 38 Kizárólag földalatti vezetésű közművezetékek létesíthetők.
6. 39 A föld felett új közműberendezések nem helyezhetők el a föld feletti tűzcsap kivételével.
7. 40 Új fűtési rendszer szilárd, vagy folyékony tüzelőanyag használatával nem létesíthető.
8. Az építési tevékenység során a tervezett épület, építmény elhelyezésével ütköző közművezetékek kiváltását az építést megelőzően meg kell valósítani.
9. A meglevő közművek egyéb építési tevékenység miatt szükségessé váló kiváltásakor, a kiváltandó, feleslegessé vált közművet el kell bontani, indokoltan földben maradó vezetéknek a lezárását, eltömedékelését szakszerűen el kell végezni.
10. A körforgalmú csomópontok építését és az útrekonstrukciókat össze kell hangolni a közműrekonstrukciókkal. A közművezetékek átépítésekor és új vezeték létesítésekor a gazdaságos területhasználatra figyelmet kell fordítani a fásítást és a zöldsávok telepítését elősegítve.
11. 41
12. 42
13. 43
14. A közművek elrendezésénél mindig a távlati összes közmű elhelyezési lehetőségét kell figyelembe venni.
15. 44
16. 45
17. 46
18. 47
19. 48
20. 49
21. 50
22. 51
23. 52
24. A lámpákkal és reklámfényekkel káprázást, vakítást, ártó fényhatást okozni nem szabad, ingatlan használatát korlátozni tilos.
25. 53
26. 54
27. 55
28. 56
29. 57 A területen vezeték nélküli szolgáltatás antennatartó szerkezetei újonnan nem helyezhetők el. Új antenna meglévő szerkezetre helyezhető el, a településképet nem zavaró módon.
30. 58 Amennyiben évenkénti ellenőrzéssel nem igazolt, hogy a sugárzás mértéke nem kedvezőtlen az élettani hatásokra, az antennát el kell bontani.
18.§ 59 Értékvédelmi kategóriák
1. Az e rendelet hatálya alá tartozó területen a kulturális örökség védelme kiterjed a (2), (3) bekezdésben felsorolt elemekre.
2. Az országos védelem kiterjed
a. a régészeti lelőhelyekre,
b. a műemléki jelentőségű területre,
c. a műemléki környezet területére,
d. a műemlékekre.
3. A helyi védelem kiterjed
a. helyi értékvédelmi területre,
b. védett helyi művi értékekre,
c. az utcaképi védelem alá tartozó épületekre.
4. A régészeti lelőhelyeket az SZT tűnteti fel és a 1. számú függelék sorolja fel.
5. A műemléki jelentőségű területet, a műemléki környezet területét és a műemlékeket az SZT tűnteti fel és 2. számú függelék sorolja fel.
6. A védett helyi művi értékeket az SZT tűnteti fel és a 3. számú melléklet sorolja fel.
7. A helyi értékvédelmi területet és az utcaképi védelem alá tartozó épületeket az SZT tűnteti fel.
III. FEJEZET: EGYÉB ELŐÍRÁSOK
[60]
A kulturális örökség védelme
19.§ 61, 62 A településképi illeszkedés szabályai helyi értékvédelmi területen:
1. A védett területen, a védelemmel érintett ingatlanon, csak olyan építési, vagy bontási munka, illetve olyan állapot fennmaradása megengedett, amely nem érinti hátrányosan a védett értékek megjelenését, karakterét, eszmei (történeti, helytörténeti) értékét.
2. A településképi illeszkedést biztosítani kell az utcaképben (a szomszédos épületek, a csatlakozó közterület másik oldalán – az építménnyel szemben - álló épületek viszonylatában)
3. A védett területen az építményeket a jellegzetes településkép, valamint az épített és természetes környezet egységes megjelenését biztosító módon kell építeni, lehet átalakítani, a meglévőket erre tekintettel kell jókarbantartani, fenntartani, használni.
4. A nyílászárókat egy épületszinten belül azonos szemöldökmagassággal kell kialakítani.
5. A homlokzaton alkalmazott keretek, párkányok, falsávok, lábazatok vakoltak, vagy kőanyagúak lehetnek.
6. Redőnytok csak nem látszó módon létesíthető, a nyílászáró, a csatlakozó homlokzatdíszek meglévő méretét a redőnytok nem változtathatja meg.
7. Részleges homlokzat felújítás nem hajtható végre. A szabály az egy építészeti egységet képező, de külön telken álló épületek esetében is érvényesítendő.
20.§ 63 Helyi védett helyi művi érték esetében érvényesítendő szabályok:
1. A helyi védelem alatt álló értékek jókarbantartása, használata és fenntartása során biztosítani kell a védelem alapjául szolgáló értékek megőrzését.
2. Helyi védelem alá tartozó épületek nem bonthatók. Átalakítás esetében épületrészek bonthatók, a védelmet megalapozó építményrészek kivételével.
3. Amennyiben az eredeti állapot szerinti kialakítások azonosíthatók, azokkal azonos megoldásokat kell alkalmazni.
4. Amennyiben az eredeti állapot szerinti kialakítások csak jellegükben ismertek, azokhoz illeszkedő megoldásokat kell alkalmazni.
5. Átalakítást a védett érték fenntartása, érvényre juttatása szempontjainak szem előtt tartásával lehet végezni, olyan módon és mértékig, ami nem sérti az érték összességének (tömegalakítás, térkapcsolatok, arányviszonyok, szimbolikus tartalom, felületek kialakítása, díszítmények), valamint a történeti korok emlékeinek megtartását.
6. A településképi illeszkedést biztosítani kell a következők tekintetében:
a. a telek beépítése,
b. az épület tömege,
c. az épület részletképzése:
d. épületszobrászati díszítések,
e. nyílásrendszer,
f. nyíláskeretek,
g. nyílászárók osztása,
h. nyílászárók síkja,
i. ablakok nyitási iránya,
j. rácsok,
k. párkányok,
l. falsávok,
m. ereszképzés, esővíz-elvezetés,
n. lábazat mérete, kiülése, anyaga,
o. anyag- és színhasználat.
7. Hőszigetelő üvegezés alkalmazható. Ilyen esetben a nyílászárók profilszélessége legfeljebb 10 %-kal eltérhet az eredetitől.
8. Részleges homlokzat felújítás nem hajtható végre. A szabály az egy építészeti egységet képező, de külön telken álló épületek esetében is érvényesítendő. „
9. A pinceablakokat, pinceszellőzőket ismert eredeti állapot esetében azzal azonosan, nem ismert eredeti állapot esetében a csatlakozó terepszint felett kialakított parapet magassággal, a felette lévő nyílászárók tengelyében kell kialakítani.
10. A homlokzatot, kapualjat érintő változtatás esetében az eredeti állapothoz nem illeszkedő részleteket el kell távolítani,
11. A látszó vezetékeket meg kell szüntetni, csak süllyesztett (bevésett) kiképzés alkalmazható.
12. Földszinti ablak átalakítása bejárati ajtóvá, kirakattá csak vendéglátási, szolgáltatási, kereskedelmi rendeltetés esetében lehetséges.
13. Redőnytok csak nem látszó módon létesíthető, a nyílászáró, a csatlakozó homlokzatdíszek meglévő méretét a redőnytok nem változtathatja meg.
14. Tetőfelépítmény újonnan nem alakítható ki, kivéve az eredeti állapot visszaállítása esetében.
15. Egy épületen egy személyi és egy gépjármű kapubejáratot lehet létesíteni, kivéve:
a. A saroképület esetében utcaszakaszonként és a sarkon lehet egy-egy kapubejáratot vagy üzletbejáratot létesíteni,
b. A földszinten kereskedelem, szolgáltatás, vendéglátás számára bejáratok nyithatók, kirakat kialakítható.
Az épített környezet és a településkép alakítása64
21.§ 65 A településképi illeszkedés szabályai utcaképi védelem esetében
1. Az utcaképi védelem alá tartozó épületek bonthatók.
2. A településképi illeszkedést biztosítani kell az utcaképben (szomszédos épületek, a csatlakozó közterület másik oldalán álló épületek viszonylatában)
3. A földszinti padlóvonalat 60 és 90 cm között kell kialakítani, kivéve a következő esetet:
a. A földszinten kereskedelem, szolgáltatás, vendéglátás rendeltetési mód esetén a földszinti padlóvonal szabadon megválasztható.
4. Egy épületen csak egy kapubejáratot lehet létesíteni, kivéve a következő eseteket:
a. a saroképület esetében utcaszakaszonként és a sarkon lehet egy-egy kapubejáratot vagy üzletbejáratot létesíteni,
b. A földszinten kereskedelem, szolgáltatás, vendéglátás számára bejáratok nyithatók, kirakat kialakítható.
5. A nyílászárókat egy épületszinten belül azonos szemöldökmagassággal kell kialakítani.
6. A lábazatot csak homlokzatsíkban vagy abból kiugratva lehet kialakítani.
7. A homlokzaton alkalmazott keretek, párkányok, falsávok, lábazatok vakoltak vagy kőanyagúak lehetnek.
8. Redőnytok csak nem látszó módon létesíthető, a nyílászáró, a csatlakozó homlokzatdíszek meglévő méretét a redőnytok nem változtathatja meg.
9. Tetőfelépítmény nem alakítható ki.
22.§ 66, 67 (1) A helyi jelentőségű természeti védettség alatt álló faegyedeket, fasorokat az SZT és a HÉSZ 3. sz. függeléke tűnteti fel.
2. A helyi jelentőségű természeti védelemre javasolt területeket az SZT és a HÉSZ 3. sz. függeléke tűnteti fel.
3. A SZT-n jelölt megtartandó értékes faegyedek, valamint megtartandó értékes fasorok egyedei kizárólag az egyed biológiai pusztulása, valamint baleset- és fertőzésveszély esetén vághatók ki, pótlásukról gondoskodni kell.
4. Az SZT-n jelölt felújítandó fasor rekonstrukciója a fasor jellemző fafajához igazodóan, azonos fafajjal történhet, előnevelt faegyedekkel.
5. A helyi jelentőségű természeti védelem alatt álló és védelemre tervezett területeken a védettséggel összefüggő rendelkezéseknek, illetve követelményeknek a területek használatakor és az építéssel összefüggő tevékenységek során érvényt kell szerezni.
6. Az építési munkák során a meglévő fás növényzet megóvásáról gondoskodni kell
7. A területen a megsemmisített (kivágott), vagy elpusztult fa visszapótlásáról a fás szárú növények védelméről szóló vonatkozó jogszabály, valamint jelen rendelet előírásainak figyelembevételével annak, aki a növényzetet megsemmisítette, illetve ha annak személye nem ismert, akkor az ingatlan tulajdonosának gondoskodni kell.”
Környezetvédelem
23.§
Levegőtisztaság-védelem
(1) A tervezési területen kizárólag olyan tevékenység folytatható, olyan létesítmény üzemeltethető és létesíthető, amelynek légszennyezőanyag-kibocsátása az előírt határértéket nem lépi túl.
(2) 68
(3) 2, 69
(4) 70 A területen szilárd és folyékony tüzelőanyagokkal működő fűtőkazán nem üzemeltethető.
(5) 71
Zaj és rezgés elleni védelem
(6) 72 Az önkormányzat zajvédelem helyi szabályozásáról szóló rendeletét a hatályos jogszabályok előírásaival együtt kell alkalmazni.
(7) 73 Bármely zajt kibocsátó vagy rezgést okozó funkció kizárólag abban az esetben megengedett, ha az általa okozott környezeti zaj, illetve rezgésterhelés mértéke a hatályos jogszabályban, illetve a város helyi zaj-védelmi rendeletében az adott területhasználatú területre, az adott létesítmények körére megállapított határértékeket nem haladja meg.
(8) 74
(9) 75
Föld- és vízvédelem
(10)76
(11)77 Az Országos Kútkataszteri Nyilvántartás szerinti kutakat (K-51 – Zsuzsanna forrás - szénsavas, K-52 – Árpád fürdő – nem szénsavas) bármely építési tevékenység során figyelembe kell venni, hasznosíthatóságáról, eltömedékeléséről műszaki feltárás alapján kell dönteni.
(12) A földmozgatással járó tevékenységek (tereprendezés, alapozás előkészítése stb.) végzése során biztosítani kell:
- a kitermelt (megmozgatott) termőföld területen belüli ártalommentes elhelyezését;
- a földmozgatás, majd a végleges elhelyezés során a kiporzás elleni maximális védelmet (nedvesítéssel, takarással, megkötéssel stb.).
(13) Nem burkolt felületeken hulladék, illetve útsózási és egyéb, a talajt, felszín alatti vizeket potenciálisan szennyező (fertőző, mérgező) anyag ideiglenesen sem helyezhető el.
(14) Terület feltöltése csak szennyeződésmentes anyaggal történhet.
(15) A tervezési területen keletkező szennyvizek csatornahálózaton történő elvezetését biztosítani kell.
(16) A csatornahálózatba csak az előírásoknak megfelelő minőségű szennyvizek engedhetők.
Hulladékgazdálkodás
(17) Az új létesítmények kommunális szilárd hulladékának szervezett, intézményes elszállítását biztosítani kell.
(18) A tervezési területen hulladék csak zárt térben, illetve gyűjtőedényzetben tárolható.
(19) Kezdeményezni kell a területen a szelektív hulladékgyűjtési rendszer bevezetését a kommunális hulladék veszélyesnek minősülő komponensei elkülönítése érdekében.
(20)
[78]
24.§79,80
Záró rendelkezések
25.§ Ez a rendelet 2004. március 1. napján lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 6/1993. (IV.13) számú és az azt módosító 32/1994. (XI.11.), a 34/1996. (IX.26.) számú rendelet, a 14/1999. (IV.28.) számú és az azt módosító 52/2001. (XII.28.) számú rendelet, az 1/1996. (II.1.) számú rendelet, a 43/1997. (XII.1.) számú rendelet, valamint az 5/2001. (II.20.) számú rendelet.
Székesfehérvár, 2004. február 24.
Warvasovszky Tihamér Dr. Szabó Katalin
polgármester jegyző
Egységes szerkezetbe foglalva 2017. szeptember 18-án.

dr. Cser-Palkovics András
polgármester

dr. Bóka Viktor
jegyző

1 Módosította az 5/2013.(II.15.) sz. rendelet. Hatályos 2013. február 28-tól, rendelkezéseit 2013. február 28. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.
2 Hatályon kívül helyezéssel módosította a 13/2013. (III.22.) sz. rendelet. Hatályos 2013. március 23-tól. A hatálybalépést követően indult ügyekben kell alkalmazni.
1

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 1.§-a. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni

4

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 2.§-a. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

5

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 2.§-a. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

6

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ b) bekezdése 2015. 05. 17-től.

7

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 3.§-a. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

8

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 4.§-a. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

9

Az 5.§ címét hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ c) bekezdése 2015. 05. 17-től.

10

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 5.§-a. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni

11

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 6.§-a. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni

12

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 7.§-a. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

13

A 8.§-t megelőző címet hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ d) bekezdése 2015. 05. 17-től.

14

A 8.§ címét hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ e) bekezdése 2015. 05. 17-től.

15

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 8.§-a. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

16

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 9.§-a. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

17

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 10.§-a. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

18

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 11.§-a. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

19

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 12.§-a. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

20

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 13.§-a. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

21

A 14.§ címét hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ g) bekezdése 2015. 05. 17-től.

22

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 14.§-a. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

23

A 15.§-t megelőző címet hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ h) bekezdése 2015. 05. 17-től.

24

A 15.§ címét Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ i) bekezdése 2015. 05. 17-től.

25

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 15.§-a. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

26

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ a) bekezdése 2015. 05. 17-től.

27

A 17.§ (1) bekezdést megelőző címet hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ k) bekezdése 2015. 05. 17-től.

28

A 17.§ (8) bekezdést megelőző címet hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ m) bekezdése 2015. 05. 17-től.

29

A 17.§ (16) bekezdést megelőző címet hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ n) bekezdése 2015. 05. 17-től.

30

A 17.§ (17) bekezdést megelőző címet hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ o) bekezdése 2015. 05. 17-től.

31

A 17.§ (20) bekezdést megelőző címet hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ p) bekezdése 2015. 05. 17-től.

32

A 17.§ (22) bekezdést megelőző címet hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ q) bekezdése 2015. 05. 17-től.

33

A 17.§ (25) bekezdést megelőző címet hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ r) bekezdése 2015. 05. 17-től.

34

A 17.§ (28) bekezdést megelőző címet hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ s) bekezdése 2015. 05. 17-től.

35

Szövegrész hatályon kívül helyezésével módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ l) bekezdése 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

36

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 16.§ (1) bekezdése. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

37

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 16.§ (1) bekezdése. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

38

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 16.§ (1) bekezdése. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

39

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 16.§ (1) bekezdése. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

40

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 16.§ (1) bekezdése. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

41

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ t) bekezdése 2015. 05. 17-től.

42

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ t) bekezdése 2015. 05. 17-től.

43

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ t) bekezdése 2015. 05. 17-től.

44

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ t) bekezdése 2015. 05. 17-től.

45

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ t) bekezdése 2015. 05. 17-től.

46

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ t) bekezdése 2015. 05. 17-től.

47

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ t) bekezdése 2015. 05. 17-től.

48

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ t) bekezdése 2015. 05. 17-től.

49

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ t) bekezdése 2015. 05. 17-től.

50

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ t) bekezdése 2015. 05. 17-től.

51

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ t) bekezdése 2015. 05. 17-től.

52

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ t) bekezdése 2015. 05. 17-től.

53

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ t) bekezdése 2015. 05. 17-től.

54

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ t) bekezdése 2015. 05. 17-től.

55

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ t) bekezdése 2015. 05. 17-től.

56

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ t) bekezdése 2015. 05. 17-től.

57

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 16.§ (2) bekezdése. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

58

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 16.§ (2) bekezdése. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

59

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 17.§ -a. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

61

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 18.§-a. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

62

A 19.§-t megelőző címet hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ u) bekezdése 2015. 05. 17-től.

63

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 19.§-a. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

64

A címet módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 24.§-a. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

65

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 20.§-a. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

66

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 21.§-a. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni

67

A 22.§-t megelőző címet hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ v) bekezdése 2015. 05. 17-től.

68

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ w) bekezdése 2015. 05. 17-től.

69

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ w) bekezdése 2015. 05. 17-től.

70

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 22.§ (1) bekezdése. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

71

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ w) bekezdése 2015. 05. 17-től.

72

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 22.§ (2) bekezdése. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

73

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 22.§ (3) bekezdése. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

74

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ w) bekezdése 2015. 05. 17-től.

75

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ w) bekezdése 2015. 05. 17-től.

76

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ w) bekezdése 2015. 05. 17-től.

77

Módosította a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 22.§ (4) bekezdése. Hatályos 2015. 05. 17-től, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

79

A 24.§-t megelőző címet hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ x) bekezdése 2015. 05. 17-től.

80

Hatályon kívül helyezte a 15/2015.(IV.17.) önkorm. rendelet 29.§ z) bekezdése 2015. 05. 17-től.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás