1060/2005. (VI. 4.) Korm. határozat
a „Sikeres Magyarországért Panel Plusz” hitelprogram elindításáról és a kapcsolódó állami támogatásokról
2005.06.04.
1. A Kormány egyetért azzal, hogy kerüljön meghirdetésre a „Sikeres Magyarországért” Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Hitelprogram 20 milliárd forintos keretemelésével és a panel, a blokk, az alagútzsalu, az öntött, a vasbeton vázas és az egyéb előre gyártott technológia felhasználásával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítését, felújítását segítő hitelcéllal történő kibővítésével a „Panel Plusz” hitelprogram.
A hitelprogram keretében alkalmazható kamat mértéke a helyi önkormányzatoknak nyújtott hitel esetében három havi EURIBOR + legfeljebb 2,5%, a lakásszövetkezeteknek és a társasházaknak nyújtott hitel esetében három havi EURIBOR + legfeljebb 3,5%.
Felelős: gazdasági és közlekedési miniszter, regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter
Határidő: 2005. július 15., illetve folyamatos
[2. A Kormány az MFB Rt. által forrásszerzés céljából felvett – amerikai dollárban, euróban vagy svájci frankban meghatározott – éven túli lejáratú hitelfelvételekhez és kötvénykibocsátásokhoz kapcsolódóan]
„a) a „Sikeres Magyarországért” Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Hitelprogram finanszírozásához 80 milliárd forintos mértékig a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény 36. § (3) bekezdésében meghatározott keret terhére árfolyam-garanciát vállal. A program futamideje a garancia szempontjából 21 év. Az árfolyam-garancia 60 milliárd forint esetében 2004. november 17-én, 20 milliárd forint esetében 2005. június 15-én a Magyar Nemzeti Bank által közölt, hivatalos HUF/EUR devizaárfolyamon átszámított devizaösszegre vonatkozik, és az ezt követően a program finanszírozásához eszközölt beváltásokra terjed ki; Felelős: gazdasági és közlekedési miniszter, pénzügyminiszter
3. Az 1. pont szerinti „Panel Plusz” hitelprogramban a lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény 2. § (1) bekezdése szerinti lakásszövetkezeteket és a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 3. § (1) bekezdése szerinti társasházi közösségeket, mint hiteladósokat terhelő kamattartozáshoz az érintett tulajdonosokat külön jogszabályban meghatározott szociális rászorultsági szempontok alapján állami támogatás illeti meg. Az ehhez szükséges tárgyévi forrást a költségvetési törvényben a helyi önkormányzatok pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekjóléti ellátásai, valamint a helyi önkormányzatok egyes jövedelempótló támogatásai közötti előirányzatként az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter a belügyminiszterrel, a pénzügyminiszterrel, valamint a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszterrel egyeztetve tervezze meg.
Felelős: ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter, belügyminiszter, pénzügyminiszter, regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter
Határidő: folyamatos
4. A Kormány felhívja az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztert, hogy a szociális tárgyú jogszabályok felülvizsgálata során készítse elő a vonatkozó jogszabályoknak a 3. pontban meghatározott, külön jogcímen, rászorultsági alapon járó szociális támogatásnak a „Panel Plusz” hitelprogram részeként történő működtetéséhez szükséges módosítását, és az erre irányuló előterjesztéseket a Kormánynak nyújtsa be.
Felelős: ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter
Határidő: 2005. augusztus 15.
5. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba.