199/2005. (IX. 22.) Korm. rendelet
egyes, a tudomány- és innovációpolitika kormányzati irányításával összefüggő kormányrendeletek módosításáról
2005.09.30.
1. § A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalról szóló 216/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet 2. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A Hivatal a Kormány irányítása alatt áll, felügyeletét – szakmai kérdésekben a gazdasági és közlekedési miniszter közreműködésével – az oktatási miniszter látja el.”
2. § Az oktatási miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/1998. (IX. 30.) Korm. rendelet 1. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) Az oktatási miniszter a gazdasági és közlekedési miniszterrel együttműködve – a Magyar Tudományos Akadémia elnöke közreműködésével – részt vesz a tudománypolitika, valamint a kutatási, fejlesztési és innovációs tervek kidolgozásában.”
3. § A gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 171/2002. (VIII. 9.) Korm. rendelet a következő 3/A. §-sal egészül ki:
„
3/A. § A gazdasági és közlekedési miniszter az oktatási miniszterrel együttműködve – a Magyar Tudományos Akadémia elnöke közreműködésével – részt vesz a Kormány tudomány-, technológia- és innovációpolitikai tevékenységében, valamint a kutatási, fejlesztési és innovációs tervek kidolgozásában.”
4. § A Kutatási és Technológiai Innovációs Tanácsról szóló 255/2003. (XII. 24.) Korm. rendelet 4. §-a (1) bekezdésének negyedik mondata helyébe az alábbi rendelkezés lép:
„A Tanács tagjait és közülük a testület elnökét – a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnöke, továbbá a gazdasági és közlekedési miniszter véleményét figyelembe véve – az oktatási miniszter (a továbbiakban: miniszter) előterjesztése alapján a miniszterelnök bízza meg három évre.”
5. § E rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
Gyurcsány Ferenc s. k.,
miniszterelnök