Tiszabercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2006. (VI.1.) önkormányzati rendelete
HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL ÉS A SZABÁLYOZÁSI TERVEK ELFOGADÁSÁRÓL
Tiszabercel Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdése szerinti feladatkörében és az 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdése szerinti jogkörében, valamint Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 7. § (3) bekezdése (Étv.) és az 1999. évi CXV. törvényben foglalt módosítások szerinti felhatalmazás alapján az építés helyi rendjének biztosítása érdekében (a települési önkormányzatnak az országos szabályoknak megfelelően, illetve az azokban megengedett eltérésekkel a település közigazgatási területének felhasználásával és beépítésével, továbbá a környezet természeti, táji és épített értékeinek védelmével kapcsolatos, a telkekhez fűződő sajátos helyi követelményeket, jogokat és kötelezettségeket magában foglaló) az alábbi önkormányzati rendeletet alkotja meg, és elrendeli az alkalmazását.
ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK
1. § [ A rendelet hatálya]
(1) A Helyi Építési Szabályzat (továbbiakban HÉSZ) területi hatálya kiterjed Tiszabercel település egész közigazgatási területére.
(2) A rendelet hatálya alá tartozó területen területet felhasználni, továbbá telket alakítani, épületet és más építményt (a műtárgyakat is ide értve) tervezni, kivitelezni, építeni, felújítani, átalakítani, korszerűsíteni, bővíteni, lebontani, használni, valamint mindezekre hatósági engedélyt adni csak A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. tv., Az Épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. (a továbbiakban Étv) és az 1999. évi CXV. törvényben foglalt módosítása, valamint az e törvények által meghatározott az Országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet, mely módosításra került a 36/2002. (III.7.) Korm. rendelettel (a továbbiakban OTÉK) előírásai, valamint a T-42/2004. törzsszámú településrendezési terv szabályozási tervei (S-1, S-2) és jelen Helyi Építési Szabályzat együttes figyelembe vételével szabad.
(3) A rendelet területi és tárgyi hatályát érintően minden természetes és jogi személyre nézve kötelező előírásokat tartalmaz.
2. § [A belterületbe vonás szabályai]
(1) A Szabályozási Terv a kialakult belterületekhez illeszkedve belterületbe vonást határoz meg a beépítésre szánt területek vonatkozásában, illetőleg az azok által közrezárt területekre. A belterületbe vonás a Szabályozási Terv szerint beépítésre szánt területen, lakóterület fejlesztésének megvalósítása érdekében történhet.
(2) Ezen területek belterületbe vonása a konkrét fejlesztési és építési igények függvényében egyszerre végrehajtható.
3. § [Építési engedélyezés általános szabályai, építési engedély kérelem mellékletei Engedélyhez kötött építési munkák]
(1)
(2)
(3)
4. § [Általános építési szabályok]
(1)
(2) Azokon a területeken, ahol a terület felhasználása vagy az építés minősége (övezete) a szabályozási terven jelöltek szerint megváltozik építés (és telekalakítás is) csak a változásnak megfelelően engedélyezhető.
(3) Épület építése csak olyan telken engedélyezhető, amelynek közterületről vagy magánútról gépjárművel közvetlenül történő megközelítése biztosított.
(4) Állattartó épület építésének engedélyezési eljárásánál az állattartási önkormányzati rendeletben megfogalmazott külön feltételrendszer meglétét is vizsgálni kell.
(5) Közterületen történő építés szabályozása:
a) Kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó és egyéb tevékenységek céljára közterületen épület, pavilon nem létesíthető.
b) Köztárgyak elhelyezése az OTÉK 39. § szerint
(6) Közművesítés
a) A közművesítettség fokozatait az OTÉK 8. §. (2) rögzíti
b) Közművesítettségi fokozatok: teljes közművesítettség, részleges közművesítettség, hiányos közművesítettség, közművesítetlen terület.
c) Tiszabercel egész területére legalább részleges közművesítettség szükséges.
d) Részleges közművesítésnél zárt rendszerű szennyvíztározó létesítése szükséges, melynek vízzárósági próbáját kötelezően el kell végezni, és a használatbavételi engedély csak a vízzárósági próba megfelelősége esetén adható ki.
e) Ahol szennyvízcsatorna van az utcában a csatornára való rákötés kötelező, és a használatbavételi engedély csak a rákötés után adható ki.
(7) A telekalakítás szabályai:
a) Az Étv 23. §., 24. §, valamint a 85/2000 (XI.8.) FVM rendelet a telekalakításról szabályai betartandók.
b) Kisajátítás: Étv 26. §- nak megfelelően történik.
c) A kialakítható legkisebb telekterület méretek az övezeti előírásoknak megfelelően a HÉSZ és a szabályozási tervekben kerültek rögzítésre.
d) Az egyes építési övezetekben meghatározott kialakítható legkisebb telekméretek minden telekalakítással újonnan kialakított telkek esetében betartandó. A kialakult telek (K) - ha telekalakítás nem történik - beépítése az egyéb övezeti előírásoknak megfelelően engedélyezhető, ha a telkek megközelítése és közműellátása biztosítható és telek-megszűntetési szabályozás nem érinti. Kialakult - az övezeti szabályozásban megadottnál kisebb területű és méretű teleknél a beépítettség mértéke ennél nagyobb az megtartható, de nem növelhető.
e) Nyúlványos telek: a Szabályozási terveknek megfelelően nyúlványos telkek nem alakíthatók ki.
TERÜLETFELHASZNÁLÁSI EGYSÉGEK ÖVEZETI SZABÁLYOZÁSA
5. § [Településszerkezet, területfelhasználás]
(1) A település igazgatási területe építési szempontból
a) Beépítésre szánt területre,
b) Beépítésre nem szánt területre tagozódik.
(2) A település igazgatási területének beépítésre szánt területei az építési használatuk általános jellege, valamint sajátos építési használatuk szerint az alábbi terület felhasználási egységre osztottak. (A terület felhasználási egységeket, határaikat és jelkulcsaikat a szabályozási terv tartalmazza.)
6. § [Épületek, építmények elhelyezésének általános szabályai]
(1) Az egyes terület-felhasználási egységeken belül épületeket és építményeket elhelyezni csak a terület-felhasználási egységek szabályozási tervben jelölt övezeteinek övezeti előírásai, építési övezetek szabályozási előírásai és az OTÉK vonatkozó előírásai szerint szabad.
(2) Az egyes építési övezetekben az övezeti előírásoknak megfelelően építési telket kell kialakítani.
(3) A tetőterek beépítése a megengedett maximális építménymagasságok betartásával engedélyezhető, meglévő magastetős épületek tetőtereinek beépítése, és lapos tetős épületek tetőráépítése esetén is. Egy épületen belül csak egy tetőtéri építményszint létesíthető, melyet egy légtérben levő galériaszint kiegészíthet.
(4) Alagsori helyiség, helyiség csoport, pinceszinti helyiség, helyiség csoport létesíthető a max. építménymagasságok betartásával az épületek alatt. A területeken terepszint alatti építmények - az elő-, oldal- és hátsó kertben elhelyezhető melléképítmények kivételével - csak a telkek "építési helyein belül" helyezhetők el. A terepszint alatti építmények, pinceszint létesítésénél figyelembe kell venni a talajvíz szintet. A szabályozási tervlapokon ábrázolt, belvízzel elöntött területeken, talajvíznyomás elleni szigetelés szükséges. A Tiszai védőgát lábától mért 150,0 m-es távolságon belül elhelyezett épületek, építmények alagsori helyiség, helyiség csoport, pinceszinti helyiség, helyiség csoport nem létesíthető.
(5) Építmények közötti legkisebb távolság:
BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ELŐÍRÁSAI
7. § [A lakóterületre vonatkozó általános előírások]
(1) A lakóterület elsősorban lakóépületek elhelyezésére szolgál.
(2) A lakóterületen fő és melléképületek helyezhetők el (A fő- és melléképületek fogalom meghatározása az 1. mellékletben található meg)
(3) Valamennyi lakóterületen biztosítani kell a keletkező szennyvizek, és csapadékvizek elvezetéséről, illetve ártalommentes elhelyezéséről. A településközpont építési övezeteit teljes közművesítéssel kell ellátni. A belterületbe vonással újonnan létesítendő lakóövezeteket legalább részleges közművesítéssel kell ellátni.
(4) Lakóterületeken belül, a falusias lakóterületen maximum egy lakóépület építhető, melyekben egyenként maximum két rendeltetési egység helyezhető el.
(5) Tiszabercel lakóterületei, sajátos építési használatuk szerint:
8. § [ Falusias lakóterületek]
(1) A falusias lakóterület maximum 4,5 m-es építménymagasságú lakóépületek, mezőgazdasági építmények továbbá a helyi lakosságot ellátó, nem zavaró hatású kereskedelmi, szolgáltató és kézműipari építmények, mező- és erdőgazdasági építmény elhelyezésére szolgál.
a) A falusias lakóterületen elhelyezhető:
|
Sajátos használat szerinti terület |
Építési övezet |
Beépítési mód |
Az építési telek |
Megenge-dett max. építmény-magasság |
|||
|
Leg |
Legkisebb szélesség (m) |
Legkisebb zöldfelü |
Legna-gyobb beépített- |
||||
|
Falusias lakó |
Lf-1 |
(K) |
(K) |
14 |
30 |
30 |
4,5 |
|
Lf-1* |
oldalhatáron álló |
700 |
14 |
30 |
30 |
4,5 |
|
|
Lf-2 |
(K) |
(K) |
14 |
30 |
30 |
4,5 |
|
|
Lf-2* |
Oldalhatáron álló |
900 |
14 |
30 |
30 |
4,5 |
|
9. § [Településközpont vegyes terület]
(1) A településközpont vegyes terület több önálló rendeltetési egységet magába foglaló, lakó- és olyan helyi települési szintű igazgatási, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épületek valamint sportlétesítmények, elhelyezésére szolgál, amelyek alapvetően nincsenek zavaró hatással a lakófunkcióra.
(2) a) Az övezetben elhelyezhető:
|
Sajátos használat szerinti terület |
Építési övezet |
Beépítési mód |
Az építési telek |
Megenge-dett max. építmény-magasság |
|||
|
Legkisebb terület (m2) |
Legkisebb szélesség (m) |
Legkisebb zöldfelü |
Legna |
||||
|
Település központi vegyes |
Vt |
Oldal határon |
500 |
15 |
20 |
40 |
-5,5 |
|
Vt* |
Oldal határon |
500 |
15 |
20 |
30 |
-7,5 |
|
10. § [Gazdasági területek]
(1) A terv gazdasági területei sajátos használatuk szerint:
a) Ipari, gazdasági területek
b) Mezőgazdasági jellegű ipari-gazdasági területek
c) Belterületi ipari-gazdasági területek
(2) Tiszabercel község gazdasági területein a lakóterületeket jelentős mértékben zavaró hatású terület nem alakítható ki.
(3) A gazdasági területeken belül az OTÉK-ban előírt parkolókat csak fásítottan lehet kialakítani, legalább négy egységenként egy előnevelt (3 éves) őshonos fa telepítésével.
11. § [Az ipari gazdasági területek]
(1) Tiszabercelen az ipari gazdasági területek nem jelentős zavaró hatású ipari gazdasági tevékenységű célú épületek elhelyezésére szolgál.
(2) A ipari gazdasági területek ipari, energiaszolgáltatási és településgazdálkodási építmények elhelyezésére szolgál. Kivételesen elhelyezhető a területen a gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások, abban az esetben ha az adott létesítmény kijelölt védelmi övezetébe nem esik bele. Az iparterületeken kivételesen sem helyezhetők el egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épületek.
(3) Az övezet építési telkeinek kialakítása során alkalmazandó legkisebb telekméreteket, azok legnagyobb beépítettségét továbbá az építhető építménymagasság mértékét a következő táblázat szerint kell meghatározni:
|
Sajátos használat szerinti terület |
Építési övezet |
Beépítési mód |
Az építési telek |
Megenge-dett max. építmény-magasság |
|||
|
Legkisebb terület (m2) |
Legkisebb szélesség (m) |
Legkisebb zöldfelü |
Legna |
||||
|
Ipari gazdasági terület |
Gip-3 |
szabadon álló |
2000 |
40 |
40 |
30 |
-7,5 |
12. § [Mezőgazdasági jellegű ipari-gazdasági területek]
(1) Az övezetbe a meglévő és újonnan létesülő mezőgazdasági üzemek (majorok) tartoznak, ahol a mezőgazdasági termékek feldolgozása, tárolása, a mezőgazdasági gépek és szállítóeszközök javítása folyik, nagyüzemi állattartás vagy mezőgazdasági illetve mezőgazdasági termeléshez szorosan kapcsolódó ipari tevékenység befogadására alkalmas.
(2) a). A Gip-2 jelű övezetben elhelyezhető:
|
Sajátos használat szerinti terület |
Építési övezet |
Beépítési mód |
Az építési telek |
Megenge-dett max. építmény-magasság |
|||
|
Legkisebb terület (m2) |
Legkisebb szélesség (m) |
Legkisebb zöldfelü- |
Legna- |
||||
|
Ipari gazdasági terület |
Gip-2 |
szabadon álló |
2000 |
40 |
40 |
30 |
-7,5 |
13. § [Belterületi ipari gazdasági területek]
(1) Tiszabercel az ipari gazdasági területek nem jelentős zavaró hatású ipari gazdasági tevékenységű célú épületek elhelyezésére szolgál.
(2) A belterületi ipari gazdasági területek ipari, energiaszolgáltatási és településgazdálkodási építmények elhelyezésére szolgál. Kivételesen elhelyezhető a területen a gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások, abban az esetben ha az adott létesítmény kijelölt védelmi övezetébe nem esik bele. Az iparterületeken kivételesen sem helyezhetők el egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épületek.
(3) Az övezet építési telkeinek kialakítása során alkalmazandó legkisebb telekméreteket, azok legnagyobb beépítettségét továbbá az építhető építménymagasság mértékét a következő táblázat szerint kell meghatározni:
|
Sajátos használat szerinti terület |
Építési övezet |
Beépítési mód |
Az építési telek |
Megenge-dett max. építmény-magasság |
|||
|
Legkisebb terület (m2) |
Legkisebb szélesség (m) |
Legkisebb zöldfelü |
Legna |
||||
|
Ipari gazdasági terület |
Gip-1 |
szabadon álló |
2000 |
40 |
40 |
30 |
-7,5 |
14. § [Üdülőházas üdülőterületek]
(1) A üdülőházas területen megengedhető a terület ellátását szolgáló kereskedelmi, vendéglátó épület építése a terület-felhasználási egység övezeti előírásainak betartásával, valamint sportlétesítmények elhelyezése.
(2) Az övezetben állattartó épület és külön árnyékszék, továbbá állatkifutó, trágyatároló, komposztáló, siló és ömlesztett anyag-, folyadék- és gáztároló melléképítmény - a terepszint alatti és fedett kialakítású kivételével- nem helyezhető el.
(3) A üdülőházas területek építési telkeinek kialakításánál és beépítésénél az alábbi táblázatban megadott értékeket kell figyelembe venni:
|
Sajátos használat szerinti terület |
Építési övezet |
Beépítési mód |
Az építési telek |
Megenge-dett max. építmény-magasság |
|||
|
Legkisebb terület (m2) |
Legkisebb szélesség (m) |
Legkisebb zöldfelü |
Legna |
||||
|
Üdülő házas terület |
Üü |
oldal |
400 |
12 |
60 |
30 |
-4,5 |
15. § [Különleges területek]
(1) Tiszabercel különleges területei sajátos használatuk szerint:
a) működő temető (övezeti jel Kü-t)
b) sportpálya területe (övezeti jel Kü-s)
c) szennyvíztisztító telep (övezeti jel Kü-sz)
d) idegenforgalmi terület (övezeti jel Kü-i)
(2) A különleges területek célja és használatuk fajtája:
a) működő temető (övezeti jel Kü-t) Tiszabercel község köztemetője, a temetőben ravatalozó épület helyezkedik el, a terület célja a község temetkezési területének biztosítása a temető parcellázási tervnek megfelelően. A temető használatát temetkezési rendelet szabályozza. A temetőre temető-rendezési tervet kell készíteni a temetőrendelet felülvizsgálatával. A temető területének legalább 40 %-át növényzettel kell beültetni a terület mindenkori üzemeltetőjének, jelen rendelet érvénybelépésétől számított 24 hónapon belül.
b) sportlétesítmény (övezeti jel Kü-s): Az övezet a jelentős területigényű, zöldterületbe-ágyazottan kialakítható sportterületek elhelyezésére szolgál. Az övezet elsősorban sportpálya, lovarda, parkoló, idegenforgalomhoz kapcsolódó létesítmények (szálláshely, kulturális-, vendéglátó-, kereskedelmi épületek) elhelyezésére szolgál.
c) szennyvíztisztító telep (övezeti jel Kü-sz) Tiszabercel folyékonyhulladékát fogadja.
d) Idegenforgalmi (övezeti jel Kü-i) területein az idegenforgalomhoz kapcsolódó építmények, pihenő, sport, kereskedelmi, vendéglátó, és szolgáltató, szálláshely szolgáltató létesítmények helyezhetők el. Az épületeket szabadonállóan, a terület max. 20 %-os beépítettségével kell elhelyezni, maximum 7,5 méteres építmény magassággal. A terepszint alatti építmények közül pinceszint, az építési helyen belül a beépítési százalékot meg nem haladó mértékben építhető. Önállóan, épület nélkül nem építhető.
(3) A különleges területek építési telkeinek kialakításánál és beépítésénél az alábbi táblázatban megadott értékeket kell figyelembe venni:
|
Sajátos használat szerinti terület |
Építési övezet |
Beépítési mód |
Az építési telek |
Megenge-dett max. építmény-magasság |
|||
|
Legkisebb terület (m2) |
Legkisebb szélesség (m) |
Legkisebb zöldfelü |
Legna |
||||
|
működő temető |
Kü-t |
szabadon álló |
K |
- |
40 |
10 |
4,5 |
|
sportpálya területe |
Kü-s |
szabadon álló |
K |
- |
30 |
20 |
4,5 |
|
Szennyvíz |
Kü-k |
szabadon álló |
2000 |
- |
30 |
10 |
-7,5 |
|
Idegenforgalmi terület |
Kü-i |
szabadon álló |
2000 |
- |
30 |
20 |
-7,5 |
BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK
16. § [Közlekedési és közmű elhelyezési, hírközlési terület]
(1) Az övezet az országos és helyi közutak, a kerékpárutak, a gépjármű várakozó helyek (parkolók) – a közterületnek nem minősülő telken megvalósulók kivételével -, a járdák és gyalogutak, mindezek csomópontjai, vízelvezetési rendszere és környezetvédelmi létesítményei, a közforgalmú vasutak, továbbá a közművek, és a hírközlés építményeinek elhelyezésére szolgál
(2) A közlekedési- és közmű elhelyezési, hírközlési területeket, a nyomvonalas elemek közül az utak szélességét, a közmű-elhelyezési sávokat terv szerint biztosítani kell.
(3) Az utak szabályozási vonallal meghatározott területsávja mentén létesítményt elhelyezni csak a területsáv megtartásával szabad. E területsávot az annak mentén elhelyezni kívánt létesítmény védőtávolsága sem érintheti. A területsávba eső, meglévő építménnyel, közművel, útburkolattal, járdaburkolattal, fasorral stb. (keresztmetszeti elemekkel) kapcsolatos mindennemű tevékenység csak a tervvel összhangban történhet.
(4) A közlekedési területbe a következő közutak tartoznak:
17. § [Mozgásukban korlátozott emberek igényeit figyelembevevő előírások]
(1) A közterületen minden esetben biztosítani szükséges a szintkülönbségek rámpával történő áthidalását. (Gyalogos átkelőhelyeknél döntött szegélysávval)
(2) A tömegközlekedési eszközök megállóinál lehetővé kell tenni megemelt szintekkel és azokat összekötő lejtőkkel, kihelyezett információs táblákkal, a kerekesszékkel közlekedő fel- és leszállását a tömegközlekedési járművekre.
(3) Biztosítani szükséges minden parkolóban legalább kettő kerekesszékkel is igénybe vehető (méreteinél nagyobb) gépkocsi parkoló létesítését, melyet kizárólagos használatot biztosító tábla jelezzen.
18. § [Zöldterületek]
(1) A zöldterületek körébe tartozó övezeteket a szabályozási terv tünteti fel.
(2) A közlekedési területen belüli zöldsávokat a zöldterületi terv alátámasztó munkarész határozza meg.
(3) A szabályozási terven megjelölt zöldterületi funkció: Kp közpark jellel. A szabályozási terv szerinti közpark területen pihenőhely és gyermekjátszótér, növényzet, képzőművészeti alkotások, szökőkút, utca és térbútorok, helyezhető el.
19. § [Erdőterületek]
(1) Az erdőterület erdő céljára szolgáló terület.
(2) A terv erdőterületei rendeltetésük szerint:
a) Védelmi (védő) erdők: Ev övezeti jellel
b) Gazdasági erdők E övezeti jellel
c) Védett erdők E-v övezeti jellel
(3) Védelmi erdő övezetben és ökológiai hálózat területén épületet elhelyezni nem lehet.
(4) A gazdasági erdő területén a rendeltetésének megfelelő építmények helyezhetők el a 10 hektárt meghaladó területnagyságú telkeken, maximum 0,5%-os beépítettséggel. A 0,5%-os beépítettséget telekalakítás, telekmegosztás során is biztosítani kell. A megengedett maximális építménymagasság 3,5 méter. Az épületeket szabadon állóan kell elhelyezni.
(5) Az ökológiai hálózat területére eső erdő területeken folytatott minden nemű beavatkozáshoz a FETI-KTVF engedélyét be kell szerezni
20. § [Mezőgazdasági területek]
(1) A település területének mezőgazdasági termelést (növénytermelést, állattenyésztést továbbá termékfeldolgozást és tárolást), szolgáló területe.
(2)
(3) Az ökológiai hálózat területére eső mezőgazdasági területeken épületet elhelyezni nem lehet.
(4) A mezőgazdasági területeken az a következő övezetek kerültek kijelölésre:
a) Mgy: gyep (rét, legelő) terület
b) Mgy-v: gyep (rét, legelő) terület - védett
c) M: szántó művelésű terület
d) Mb: belterületi szántó művelésű terület
e) M*: (döntően) szántó művelésű terület – védett
a) Mgy: gyep (rét, legelő) terület:
(1) Az övezetbe a mezőgazdasági területek azon-viszonylag egybefüggő részei tartoznak, ahol a gyep, legelő művelésű területek meghatározó arányban találhatók, ezért főként a legeltetés, állattartás jelenti a fő gazdálkodási tevékenységet. A telekalakítás és építés feltételei a meghatározó tevékenységhez igazodva kerültek meghatározásra.
(2) Az övezetben a növénytermesztés és az állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és tárolás építményei, valamint ha azt a hatósági előírások az ott folytatott tevékenység védőtávolsága miatt egyébként nem tiltják meg, a tualjdonos, vagy az ott dolgozók részére lakóépület helyezhető el, ahol az elhelyezésre kerülő kerülő lakóépület számára szolgáló terület nem haladhatja meg, az egyébként beépíthető terület felét.
(3) Épületeket jelen előírás az OTÉK 38. §. (3) figyelembevételével a legalább 3 ha nagyságot elérő területen lehet elhelyezni. Szabadon álló beépítési móddal, maximum 4,5 m építménymagasságú épületekkel, a telekterület maximum 3 %-os beépítésével. Az épületek, tömbösített formában helyezendők el.
b) Mgy-v : gyep (rét, legelő) terület:
(1) A külön jogszabályok alapján védelem alatt álló védett területeken területet felhasználni, földrészletet alakítani, a növényi és állati élőhelyeket befolyásoló beavatkozást végrehajtani, építményeket elhelyezni és kialakítani csak a védetté nyilvánító rendelkezés, valamint az érdekeltek és a szakhatóságok előírásai szerint szabad, illetve mindennemű beavatkozással kapcsolatban a FETI-KTVF engedélyét be kell szerezni.
c) M: döntően szántó művelésű terület:
(1) Az övezetbe a mezőgazdasági területek azon- viszonylag egybefüggő részei tartoznak, ahol a szántó művelésű területek meghatározó arányban találhatók, ezért főként a szántóföldi művelés jelenti a fő gazdálkodási tevékenységet. A telekalakítás és építés feltételei a meghatározó tevékenységhez igazodva kerültek meghatározásra.
(2) Az övezetben a növénytermesztés és az állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és tárolás építményei, valamint ha azt a hatósági előírások az ott folytatott tevékenység védőtávolsága miatt egyébként nem tiltják meg, a tulajdonos, vagy az ott dolgozók részére lakóépület helyezhető el, ahol az elhelyezésre kerülő lakóépület számára szolgáló terület nem haladhatja meg, az egyébként beépíthető terület felét.
(3) Épületeket elhelyezni a legalább 3,0 ha nagyságot elérő területen, szabadon álló beépítési móddal, maximum 7,5 m építménymagasságú épülettel, a telekterület maximum 3 %-os beépítésével lehet.
d) Mb : belterületi szántó művelésű terület:
(1) Az övezetbe a mezőgazdasági területek azon- viszonylag egybefüggő részei tartoznak, ahol a szántó művelésű területek meghatározó arányban találhatók, ezért főként a szántóföldi művelés jelenti a fő gazdálkodási tevékenységet. A telekalakítás és építés feltételei a meghatározó tevékenységhez igazodva kerültek meghatározásra.
(2) Az övezetben épületet elhelyezni, birtokközpontot kialakítani nem lehet.
e) M* : döntően szántó művelésű terület:
(1) A külön jogszabályok alapján védelem alatt álló védett területeken területet felhasználni, földrészletet alakítani, a növényi és állati élőhelyeket befolyásoló beavatkozást végrehajtani, építményeket elhelyezni és kialakítani csak a védetté nyilvánító rendelkezés, valamint az érdekeltek és a szakhatóságok előírásai szerint szabad, illetve mindennemű beavatkozással kapcsolatban a FETI-KTVF engedélyét be kell szerezni.
(2) Az övezetben birtokközpontot kialakítani nem lehet.
21. § [Vízgazdálkodási területek]
(1) A terv vízgazdálkodási területei az OTÉK 30. §.-a alapján közcélú nyílt csatornák medre és parti sávja, a Tisza folyó és árvízvédelmi védművei, és azok kiszolgáló létesítményeinek területe. (övezeti jel: V)
(2) Vízügyi érdekből a főcsatornáknál 3-3 m-es, társulati, önkormányzati és üzemi csatornáknál 3-3 m-es parti sáv szabadon hagyandó, beépíteni nem lehet, ott csak rét-legelőművelés folytatható. A töltéseknél a szabadon hagyandó sáv szélessége 10 m a töltéslábtól számítva. A telkeknek e sávra eső részén csak vashuzalháló kerítés létesíthető, beton alap nélkül. A mentett oldalon a töltéslábtól mért 110 m-en belül gödröt, pincét, aknát nyitni, a fedőréteget megrontó és jelentősen gyengítő tevékenységet végezni, létesítményt építeni csak előzetes talajmechanikai szakvélemény alapján a vízügyi igazgatóság külön engedélyével lehet.
22. § [Tűzrendészeti előírások]
(1) A létesítésre kerülő tűzcsapoknál a tűzoltó gépjárművek részére úgy kell felállási helyet biztosítani,hogy azok mellett legalább egy nyomsávú közlekedési út szabadon maradjon.
(2) Új létesítmények kialakításával egyidőben gondoskodni kell a megváltozott körülményeknek megfelelő oltóvíz mennyiségéről az OTSZ 47. §. (1) bekezdésében meghatározottak szerint, földfeletti tűzcsapokkal.
(3) A legkedvezőtlenebb helyzetű tűzcsapról 200 mm2 kiáramlási keresztmetszetnél a "D" és "E" tűzveszélyességi osztályba tartozó nem mezőgazdasági létesítménynél legalább 200 kPa /2 bar/ kifolyási nyomást kell biztosítani.
(4) Az gazdasági terület fejlesztése során gondoskodni kell legalább két nyomsáv szélességű, szilárd burkolattal ellátott közlekedési út kiépítéséről - amely alkalmasnak kell lennie tűzoltó gépjárművek nem rendszeres közlekedésére és működtetésére.
KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI ELŐÍRÁSOK
23. § [Általános előírások]
(1) A környezethasználatot úgy kell megszervezni, hogy:
a) a legkisebb mértékű környezetterhelést és igénybevételt idézze elő
b) megelőzze a környezetszennyezést,
c) kizárja a környezetkárosítást.
(2) Valamennyi területfelhasználás, létesítés, beavatkozás tervezése során érvényre kell juttatni a környezetvédelem előírásait.
24. § [Levegőtisztaság-védelmi előírások(kiterjed a légkör egészére, annak folyamataira és összetételére valamint a klímára)]
(1) Új létesítmények elhelyezésének érvényesíteni kell az átszellőzés szempontjait és meg kell követelni a kibocsátási határértékek betartását (betarthatóságát).
25. § [Zaj- és rezgés elleni védelem]
(1) A 3821 és 3823 sz. út zajjellemzőire tekintettel az út szabályozási vonalától mért 30 m-en belül szálloda, szállásadó épület létesítése csak zajvédelmi műszaki megoldások alkalmazása mellett engedélyezhető.
26. § [Természetvédelmi előírások]
(1) A természetközeli állapotú területek felmérése a természetvédelmi törvény alapján megtörtént, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (továbbiakban: Felügyelőség) adatközlése. A természetközeli állapotú területek védelem alá helyezése az 1996. évi LIII. Tv. III. része (természeti területek és értékek kiemelt oltalma) szerint történik.
ORSZÁGOS ÉS HELYI ÉRTÉKVÉDELEM
27. § (1)
(2) Az országos műemléki védelem alatt álló építészeti értékek jelen HÉSZ 2. sz. melléklete szerintiek
(3)
28. §
A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI FELADATOK MEGVALÓSÍTÁSÁT BIZTOSÍTÓ SAJÁTOS JOGINTÉZMÉNYEK
29. § (1) Az 1997. évi LXXVIII. törvény 17. § szerinti, a településrendezési feladatok megvalósulását biztosító sajátos jogintézmények érvényesítése szükséges.
a) Kisajátítás a tervezett út területének biztosítására:
a. A Gábor Áron utca zsák jellegének megszüntetéséhez a 19, 20, 21, 23, 24, 26 hrsz-ú telkeken.
b. A Bessenyei György utca zsák jellegének megszüntetéséhez a 776, 777, 765, 764, 760, 759, 756 hrsz-ú telkeken.
c. A református templom tömegének kiemelése végett a 769/3, 769/4, 767, 765 hrsz-ú telkeken.
d. A Vasvári Pál utca Vásártér összekötése végett a 74-es hrsz-ú út érintésével a 40/1 és 125/1 hrsz-ú telkeken.
e. A 669-es hrsz-ú útból kiindulva építési telek megközelíthetősége végett az 557, 558, 561 hrsz-ú telkeken.
b) Elővásárlási jog, az árvízvédelmi töltés és a rajta haladó út/kerékpárút folytonosságának biztosítása végett:
a. a 471, 470, 452, 451, 450, 449 hrsz-ú telken, a szabályozási tervnek megfelelően
b. a 475 hrsz-ú telken, a szabályozási tervnek megfelelően
c. a 491, 492/2, 492/1, 493/1, 493/2 hrsz-ú telken, a szabályozási tervnek megfelelően
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
30. § (1) Ez a rendelet 2006. augusztus 1 - jén lép hatályba.
(2) E rendeletet a hatálybalépés napjától iktatott új ügyekben kell alkalmazni.
(3) E rendelettel összefüggésben a települési önkormányzat a hatálybalépéstől számított 6 hónapon belül köteles rendeletet alkotni az állattartásról, az építési tilalmakról, az elővásárlási jogról, a kisajátításról, a településrendezési kötelezésekről, az épített környezet helyi értékvédelméről.
1. melléklet
(2) Melléképületnek minősülnek: járműtároló, nyári konyha, mosókonyha szárító, tároló építmények (tüzelőanyag és más tároló, szerszámtároló, kisgéptároló, szín, fészer, magtár, góré, csűr, pajta), állattartás céljára szolgáló építmények, kazánház. A gépjárműtárolóban legfeljebb öt személygépkocsi helyezhető el, 1 t feletti hasznos teher szállítására szolgáló tehergépjárművek elhelyezése nem engedélyezhető.
(3) Az építési vonal értelmezése:
a. Kötelező építési vonal: A szabályozási terven kötelezően megadott előkerti mérettel meghatározva. A kötelező előkerti méret egyben kötelező építési vonalat (EV) jelent. Jele: EK=…
a. Azokon a helyeken, ahol az oldalsó telekhatárok nem merőlegesek az utcai telekhatárra, ott az épületet nem kötelező az utcai telekhatárral párhuzamosan építeni, hanem az oldalhatárra merőlegesen is elhelyezhető az épület a minimálisan megadott előkerti méret betartása mellett.
2. melléklet
3. melléklet
1 Kossuth u. 42. (belterület)
2 templom környéke (belterület)
3 Nagyszék (külterület)
4 Ráctemető (külterület)
5 Orosz-tanya (külterület)
5 Tsz majorba vezető út építése során (külterület)
6 Orosz –tanya (külterület)
6 Csűrpart (külterület)
7 Bogár-őrház (külterület)
8 Bessenyei Tsz (külterület)
9 Pálinkás-part (külterület)
10 Szőlősdomb (külterület)
11 Rigódomb (belterület)
12 belterület (belterület)
13 Drótos sarok (külterület)
14 Csőzsilip-csatorna (belterület)
15 Nagyrét (külterület)
16 Kerítőpart (külterület)
17 Kerítőpart (külterület)
18 Vékás-dűlő (külterület)
19 Kettőshalom (külterület)
20 Diófalapos (külterület)
21 Bessenyei György szülőháza (belterület)
22 Újsor, Petőfi u. (belterület)
Azonosítatlan Korostó
Azonosítatlan Állásrét
Azonosítatlan Bessenyei Kert
Azonosítatlan Marót
Azonosítatlan Nagyrét
Azonosítatlan Sárga-domb
4. melléklet
1. Református templom – a korábbi templom maradványaival, berendezésével Tiszabercel, Kossuth Lajos utca hrsz.: 769
2. Római katolikus templom Tiszabercel, Fő utca hrsz.: 526
3. Bessenyei György szülőháza Tiszabercel, Bessenyei György út 6. hrsz.: 553
4. Gőzüzemű szivattyú Tiszabercel, Széchenyi telep 0185/1 hrsz