20/2006. (VIII. 28.) IRM rendelet
2006.09.01.
5/A. § (1) A légi úton történő kitoloncolás végrehajtása érdekében kért és biztosított segítségnyújtásra vonatkozó, az 5/B–5/F. §-okban foglalt rendelkezések alkalmazásának a légi úton történő kiutasítás céljából történő átszállítás eseteiben biztosított segítségnyújtásról szóló, 2003. november 25-i 2003/110/EK tanácsi irányelv rendelkezéseinek alkalmazására köteles államok viszonylatában van helye. (2) Nem alkalmazhatóak az 5/B–5/F. §-okban foglalt rendelkezések, ha a kitoloncolt külföldi az Európai Unió tagállamának, illetve Izland vagy Norvégia állampolgára. a) légi átszállítás alatt a külföldinek, illetve a kíséretnek a Magyar Köztársaság vagy az (1) bekezdésben meghatározott állam repülőterének területén, légi úton történő kitoloncolás végrehajtása céljából történő áthaladását kell érteni; b) kíséret alatt a hatósági kísérőket, továbbá minden olyan személyt is érteni kell, aki a külföldi elkísérésért felelős, ideértve az orvosi ellátásért felelős személyt és a tolmácsot.
5/B. § (1) A külföldinek a Magyar Köztársaság területéről légi úton történő kitoloncolásához lehetőség szerint közvetlen légi járatot kell igénybe venni. Amennyiben közvetlen légi járat igénybevételére nincs lehetőség, de a kitoloncolás végrehajtása más állam területén biztosítható, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) kérelmezi az adott állam (a továbbiakban: felkért állam) kijelölt hatóságának hozzájárulását a légi átszállításhoz. (2) A kísérettel ellátott vagy a kíséret nélküli légi átszállításhoz történő hozzájárulás iránti kérelmet a mellékletben meghatározott formanyomtatványon kell továbbítani úgy, hogy azt a felkért állam kijelölt hatósága az átszállítás megkezdése előtt legalább két nappal kézhez kapja. Különösen sürgős és kellően indokolt esetekben e határidőtől el lehet tekinteni.
(3) A légi átszállítás – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel, illetve ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik – a felkért állam hozzájárulása nélkül nem kezdhető meg. (4) Amennyiben a felkért állam kijelölt hatósága két napos – kellően indokolt esetben a felkért állam kijelölt hatósága által 48 órával meghosszabbítható – határidőn belül nem ad választ a hozzájárulásra vonatkozó kérelemre, az átszállítás a felkért állam kijelölt hatóságához intézett értesítés útján megkezdhető.
(5) A légi átszállítást foganatosító rendőr vagy határőr polgári ruhát visel, és fegyvert nem tarthat magánál.
(6) A légi átszállítást foganatosító kísérő személy a felkért állam hatósága képviselőjének kérésére átadja a személyazonosító okmányokat, a felkért állam kijelölt hatósága által továbbított átszállítási hozzájárulást, illetve hozzájárulás hiányában a megküldött értesítés egy példányát.
(7) A felkért állam területén történő légi átszállítást a lehető legrövidebb időn, de legkésőbb 24 órán belül végre kell hajtani. Amennyiben a légi átszállítás 24 órán belül nem folytatható le, a Hivatal a felkért állam kijelölt hatóságánál kezdeményezi a határidő legfeljebb 48 órával történő meghosszabbítását.
5/C. § A kitoloncolás foganatosítását félbe kell szakítani, ha a) a légi átszállításhoz a felkért állam nem járult hozzá, vagy visszavonta a hozzájárulását;
b) a külföldi engedély nélkül lépett be a felkért államba az átszállítás folyamán;
c) a külföldinek egy másik tranzitországba, illetve célországba történő kiutasítása vagy a csatlakozó légi járatra történő felszállása sikertelen volt; vagy
d) a légi átszállítás egyéb oknál fogva nem lehetséges.
5/D. § (1) A Hivatal más állam Magyar Köztársaság területén történő légi átszállítás iránti, a mellékletben meghatározott formanyomtatványon előterjesztett kérelmének kézhezvételét követően hozzájárulásáról haladéktalanul, de legkésőbb két napon belül tájékoztatja a kérelmező állam kijelölt hatóságát. E határidő kellően indokolt esetben – a kérelmező állam kijelölt hatóságának egyidejű értesítésével – legfeljebb 48 órával meghosszabbítható. (2) A légi átszállításhoz történő hozzájárulás megadásáról a Hivatal – a mellékletben meghatározott formanyomtatványon előterjesztett kérelmet mellékelve – haladéktalanul értesíti a Határőrséget.
(3) A Magyar Köztársaság területén történő légi átszállításhoz történő hozzájárulását a Hivatal visszavonhatja, ha:
a) a külföldit a magyar jogszabályok alapján bűncselekmény elkövetésével vádolják vagy büntetés végrehajtása céljából kiadatását kérik;
b) a más államokon keresztüli átszállítás, illetve a célország részéről a befogadás nem biztosított;
c) a légi átszállítás végrehajtásához több repülőtér közötti szárazföldi átszállítás lenne szükséges;
d) az 5/E. § (1) bekezdésében meghatározott segítségnyújtás személyi vagy tárgyi feltételei a kért időpontban nem állnak rendelkezésre, illetve a légi átszállítás más gyakorlati okból nem lehetséges; e) a külföldi átszállítása veszélyezteti a Magyar Köztársaság nemzetbiztonságát vagy közbiztonságát, közegészségügyi érdekeit vagy nemzetközi kapcsolatait.
(4) A Magyar Köztársaság területén történő légi átszállításhoz történő hozzájárulását a Hivatal visszavonja, amennyiben az érintett külföldi vonatkozásában a Tv. 43. §-ban meghatározott visszaküldési tilalom áll fenn. (5) A légi átszállításhoz való hozzájárulás visszavonásáról – a visszavonás okának megjelölésével –, illetve az átszállítást lehetetlenné tevő egyéb okokról a kérelmező állam kijelölt hatóságát haladéktalanul tájékoztatni kell.
(6) Ha az átszállítási kérelemhez való hozzájárulás visszavonására a (3) bekezdés d) pontja alapján kerül sor, a Hivatal a kérelmező állam kijelölt hatóságát a lehető legrövidebb időn belül értesíti arról az – eredetileg kérthez lehető legközelebb eső – időpontról, amikor a Határőrség a légi átszállításhoz segítséget tud nyújtani. (7) A kérelmező állam által a Magyar Köztársaság területén megkezdett átszállítás esetén a Hivatal az 5/C. § a)–d) pontjában felsorolt ok fennállása esetén a kérelmező állam kijelölt hatóságánál haladéktalanul kezdeményezi az érintett külföldi visszafogadását, és szükség esetén gondoskodik a kiutaztatásának megszervezéséről.
5/E. § (1) A Határőrség a kérelmező állam kijelölt hatóságával folytatott kölcsönös konzultációkra is figyelemmel, a légi átszállítás végrehajtása érdekében a) a külföldit fogadja a légi járműnél, és az átszállítási művelet teljes időtartama alatt hatósági kíséretet biztosít a repülőtér területén belül, különösen a csatlakozó légi járathoz;
b) szükség esetén gondoskodik a külföldi és a kíséret sürgősségi orvosi ellátásáról;
c) étkezési lehetőséget biztosít a külföldi és szükség esetén a kíséret számára;
d) átveszi, megőrzi és továbbítja a külföldi úti okmányait, különösen kíséret nélküli légi átszállítás esetén;
e) kíséret nélküli légi átszállítás esetén a kérelmező állam kijelölt hatóságát tájékoztatja a külföldi kiutazásának helyéről és időpontjáról;
f) a kérelmező állam kijelölt hatóságát tájékoztatja, amennyiben a külföldi átszállítása során súlyos baleset következett be;
g) indokolt esetben gondoskodik a külföldi és a kíséret biztonságos elhelyezéséről.
(2) A légi átszállítást 24 órán belül végre kell hajtani. Amennyiben ez nem lehetséges, a kérelmező állam kijelölt hatóságának kérelmére a Hivatal a határidőt legfeljebb 48 órával meghosszabbíthatja.
(3) A légi átszállítás foganatosítása során a kérelmező államból érkező kíséret tagja polgári ruhát visel, fegyvert nem tarthat magánál, és kényszerítő eszközt nem alkalmazhat.
5/F. § (1) A Hivatal által kezdeményezett légi átszállítás során a felkért állam hatóságai által nyújtott szolgáltatások – a felkért állam által tételesen és összegszerűen meghatározott – költségeit a Hivatal megtéríti. (3) Az 5/E. § (1) bekezdésének b) pontja alapján nyújtott orvosi ellátás költségeinek megtérítését – amennyiben azok viselését nemzetközi egyezményben a Magyar Köztársaság nem vállalta – a Hivatal kezdeményezi a kérelmező állam kijelölt hatóságánál. Ilyen esetekben a költségeket az egészségügyi szolgáltató felé a Hivatal megelőlegezi. (4) Az 5/C. § szerinti visszafogadás esetén a visszautazás kapcsán felmerülő költségeket a Hivatal viseli. (5) A külföldi visszafogadásának az 5/D. § (7) bekezdése alapján történő kezdeményezése esetén a költségek megtérítését a Hivatal kezdeményezi a kérelmező állam kijelölt hatóságánál.”
7. § E rendelet 5/A–5/F. §-ai a légi úton történő kiutasítás céljából történő átszállítás eseteiben biztosított segítségnyújtásról szóló, 2003. november 25-i 2003/110/EK tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálják.”
3. § A Rendelet az e rendelet melléklete szerinti melléklettel egészül ki.
4. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2006. szeptember 1-jén lép hatályba.
5. § Ez a rendelet a légi úton történő kiutasítás céljából történő átszállítás eseteiben biztosított segítségnyújtásról szóló, 2003. november 25-i 2003/110/EK tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.
Melléklet a 20/2006. (VIII. 28.) IRM rendelethez
I. Átszállítás iránti kérelem légi úton történő kiutasítás céljából
[a légi úton történő kiutasítás céljából történő átszállítás eseteiben biztosított segítségnyújtásról szóló, 2003. november 25-i 2003/110/EK tanácsi irányelv (HL L 321., 2003.12.6., 26. o.) 4. cikkével összhangban]
|
(Kérelmező egység) |
Hely, dátum: |
|
Hatóság: |
Telefon/fax/e-mail: |
|
Cím: |
A tisztségviselő neve: |
|
|
Aláírás: |
|
(Felkért egység)
Hatóság: |
|
Cím: |
A harmadik ország állampolgárának általános adatai, akire az átszállítási kérelem vonatkozik
|
Kérelem száma |
Vezetéknév |
Keresztnév |
f/n |
Születési idő |
Születési hely |
Állampolgár-
ság |
Úti
okmány
száma /
típusa /
érvényessége |
Harmadik
ország által
kibocsátott
vízum száma
(ha szükséges) |
|
1 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Járatszám |
Indulási hely |
Indulás napja |
Idő |
Érkezési hely |
Érkezés napja |
Idő |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Biztosítva van-e kíséret a harmadik ország állampolgára mellé |
⬜ igen |
⬜ nem |
Név és beosztás: |
Ajánlott-e rendőri kíséret jelenléte a repülőtéren |
⬜ igen |
⬜ nem |
|
Szükség van-e orvosi ellátásra |
⬜ igen |
⬜ nem |
Ha igen, határozza meg: |
Fennáll-e azonosítható járványos betegség?* |
⬜ igen |
⬜ nem |
Ha igen, határozza meg: |
Voltak-e korábbi sikertelen kiutasítási kísérletek |
⬜ igen |
⬜ nem |
Ha igen, indokolja: |
|
Megjegyzés: A kérelem benyújtásának időpontjában a 2003/110/EK irányelv 3. cikkének (3) és (5) bekezdése szerinti, a megtagadásra indokot adó ok nem volt ismeretes. |
A felkért egység határozata
|
Az átszállítást engedélyezik. |
⬜ |
|
Az átszállítást nem engedélyezik. |
⬜ |
|
Indokok:
|
|
(Név / aláírás / dátum) |