349/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet
a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet módosításáról
2007.01.01.
(3. § A rendelet alkalmazásában)
„m) célérték: az emberi egészség és a környezet egészére gyakorolt káros hatások elkerülése, megelőzése vagy csökkentése céljából a környezeti levegőben meghatározott légszennyező anyag koncentráció, amelyet – ahol lehetséges – adott időtartam alatt kell elérni;
n) hosszú távú célérték: a környezeti levegőben csak hosszú időtávon biztosítható légszennyező anyag koncentráció, amely szintje alatt – a tudomány jelenlegi állása szerint – az emberi egészséget és a környezet egészét károsító közvetlen hatások fellépése valószínűtlen.”
„(8) Azokra a zónákra, ahol a talajközeli ózon koncentrációja (a troposzféra legalsó rétegének ózon tartalma) meghaladja a célértéket, illetőleg a hosszú távú célértéket, valamint az arzén, a kadmium, a nikkel és a 3,4-benz(a)pirén koncentráció szintje meghaladja a célértéket, a környezetvédelmi hatóságnak a közlekedési hatóság, valamint a települési önkormányzatok jegyzőjének közreműködésével, az érintett légszennyezők bevonásával, meg kell határoznia azokat az aránytalanul nagy költségeket nem igénylő intézkedéseket, amelyek biztosítják a célértékek elérését. A helyhez kötött ipari légszennyező források esetében ez nem jelentheti az elérhető legjobb technikánál szigorúbb előírások alkalmazását. A felsorolt anyagok tekintetében külön intézkedéseket nem kell meghatározni azokra a zónákra, amelyekre a (7) bekezdés szerinti intézkedési programokat elkészítették. Az intézkedéseket a külön jogszabályban1 meghatározott összkibocsátási határértékek betartása érdekében szükséges programokkal összhangban kell végrehajtani.”
„(11) Azokban a zónákban, ahol a légszennyezettség a határértéknél kisebb, illetőleg a talajközeli ózon koncentrációja kielégíti a hosszú távú célértéket, valamint az arzén, a kadmium, a nikkel és a 3,4-benz(a)pirén koncentráció kisebb, mint a célérték, a fenntartható fejlődés követelményeivel összhangban meg kell őrizni a meglévő jó állapotot.”
„(4) A környezetvédelmi hatóság azoknál az 50 MWth és annál nagyobb névleges bemenő hőteljesítményű tüzelőberendezéseknél, amelyek a kén-dioxidra előírt technológiai kibocsátási határértékek betartása érdekében füstgáz-kéntelenítő berendezést létesítettek és működtetnek, a füstgáz-kéntelenítő berendezés külön jogszabály2 szerinti nem megfelelő működésének időtartamára, a technológiai kibocsátási határértékek túllépése esetében a 6. számú mellékletben meghatározott, kén-dioxidra kiróható bírságot évenként legfeljebb 10 napi időtartamra 15 Ft/kg-os bírságtényezővel, évenként további, legfeljebb 20 napi időtartamra 30 Ft/kg-os bírságtényezővel állapítja meg.”
„(1) Levegővédelmi bírság megfizetésére köteles az a természetes vagy jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely a levegővédelmi követelményeket nem tartja be.”
„l) az Európai Parlament és a Tanács 2004/107/EK irányelve (2004. december 15.) a környezeti levegőben található arzénről, kadmiumról, higanyról, nikkelről és policiklusos aromás szénhidrogénekről 1. cikk b) és d) pontja, 2. cikk a)–b) pontja, 3. cikk, 4. cikk (6) és (14) bekezdése, 5. cikk (1)–(2) bekezdése, 7. és 9. cikke;”
„A levegővédelmi követelmények megszegőivel szemben alkalmazható levegővédelmi bírságok és azok legnagyobb mértéke”
„d) A Tanács 1999/30/EK irányelve (1999. április 22.) a környezeti levegőben lévő kén-dioxidra, nitrogén-dioxidra és nitrogén oxidokra, valamint porra és ólomra vonatkozó határértékekről 3. cikkének (3) bekezdése, 5. cikkének (2) bekezdése, 7. cikkének (6) bekezdése és 9. cikkének (6) bekezdése
„k) A Tanács 97/101/EK határozata (1997. január 27.) a tagállamok környezeti levegő minőséget mérő hálózatai és egyedi állomásai kölcsönös információ és adatcseréjének kialakításáról 2. cikkének (2) bekezdése, 4. cikkének (3)–(5) bekezdése, 5. cikkének (1)–(4) bekezdése és 6. cikke”
8. § (1) Ez a rendelet 2007. január 1-jén lép hatályba.
Gyurcsány Ferenc s. k.,
miniszterelnök