5/2006. (I. 13.) Korm. rendelet
2006.01.13.
(A Központi Igazságügyi Hivatal a jogi segítségnyújtó feladatokkal kapcsolatban)
„f) kezeli a jogi segítői díjak és törvényben meghatározott egyéb költségek kifizetésére szolgáló célelőirányzatot, annak terhére gondoskodik ezen díjak és költségek kifizetéséről,
g) a jogi segítségnyújtás engedélyezése tárgyában méltányossági eljárást folytat le.”
„(4) A Központi Igazságügyi Hivatal a kárpótlási feladatokkal kapcsolatban
a) a külön jogszabályokban meghatározottak szerint végzi a 2006. január 1. napján még folyamatban lévő, illetve az ezt követően indult személyi és vagyoni kárpótlási eljárásokkal összefüggő hatósági feladatokat,
b) elbírálja a vagyoni kárpótlási ügyekben hozott határozatokkal szemben előterjesztett jogorvoslati kérelmeket,
c) ellátja a kárpótlási határozatok bírósági felülvizsgálata és a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti perekben, valamint a munkaügyi perekben a perképviseleti tevékenységet,
d) eljár a nemzeti gondozással kapcsolatos ügyekben,
e) eljár a kárpótlási jegyek visszatérítésével kapcsolatos ügyekben,
f) ellátja a külön jogszabályokban meghatározott, személyes szabadságukban jogtalanul korlátozott személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezésével kapcsolatos ügyeket,
g) a személyi és vagyoni kárpótlásra jogosultsággal kapcsolatos tájékoztató tevékenységet lát el,
h) szakmai irányítást és felügyeletet gyakorol a megyei (fővárosi) igazságügyi hivatalok kárpótlási feladatokat ellátó szervezeti egységei felett,
i) szervezi a kárpótlási feladatokat ellátó szervezeti egységekben dolgozók képzését és továbbképzését,
j) felelős a megszűnt Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal, valamint a KKI iratanyagainak irattározásáért, archiválásáért.
(5) A Központi Igazságügyi Hivatal az áldozatsegítő feladatokkal kapcsolatban
a) elbírálja az áldozatsegítő támogatások engedélyezése iránti kérelmek tárgyában hozott határozatokkal szemben előterjesztett jogorvoslati kérelmeket,
b) figyelemmel kíséri az áldozati jogok érvényesülését, tájékoztatást kér az áldozatokkal kapcsolatba kerülő hatóságoktól, intézményektől, szervezetektől és tapasztalatairól évente elemző jelentést készít,
c) az országos adatbázis felhasználásával évente statisztikai kimutatást készít,
d) éves beszámolót készít a Kormány számára az elemző jelentések, a statisztikai kimutatás, valamint a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat értesítései alapján, továbbá javaslatot tesz az áldozati jogok hatékonyabb érvényesülésének elősegítése céljából,
e) szakmai irányítást és felügyeletet gyakorol a megyei (fővárosi) igazságügyi hivatalok áldozatsegítő feladatokat ellátó szervezeti egységei (a továbbiakban: Áldozatsegítő Szolgálat) felett,
f) szervezi az áldozatsegítő feladatokat végzők képzését és továbbképzését,
g) kezeli a bűncselekmények áldozatainak kárenyhítésére szolgáló célelőirányzatot, annak terhére gondoskodik az áldozatsegítő támogatások kifizetéséről,
h) az áldozatsegítő támogatások engedélyezése tárgyában méltányossági eljárást folytat le.”
„(1) Pártfogó Felügyelői Szolgálat, Jogi Segítségnyújtó Szolgálat, valamint Áldozatsegítő Szolgálat valamennyi megyei (fővárosi) igazságügyi hivatalban, kárpótlási feladatokat ellátó szervezeti egység a pécsi, a miskolci, a szegedi, a székesfehérvári, a győri, a debreceni, a szolnoki és a nyíregyházi székhelyű megyei, valamint a Fővárosi Igazságügyi Hivatalban működik.”
„(5) A megyei (fővárosi) igazságügyi hivatal Áldozatsegítő Szolgálata
a) végzi a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló jogszabályokban meghatározott engedélyező, nyilvántartó és egyéb hatósági feladatokat,
b) ellátja az áldozati jogok érvényesítésével összefüggésben, jogszabályban előírt feladatokat,
c) az áldozatsegítő támogatások igénybevételével kapcsolatban tájékoztató tevékenységet lát el.”
6/A. § (1) A megyei (fővárosi) igazságügyi hivatal – jogszabályban meghatározott kivételekkel – az adott megyére (fővárosra) kiterjedő illetékességgel végzi tevékenységét. (2) A kárpótlási feladatokat
a) a Fővárosi Igazságügyi Hivatal Budapestre, Bács-Kiskun és Pest megyére,
b) a Baranya Megyei Igazságügyi Hivatal Baranya és Somogy megyére,
c) a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazságügyi Hivatal Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyére,
d) a Csongrád Megyei Igazságügyi Hivatal Békés és Csongrád megyére,
e) a Fejér Megyei Igazságügyi Hivatal Fejér, Tolna és Veszprém megyére,
f) a Győr-Moson-Sopron Megyei Igazságügyi Hivatal Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Zala megyére,
g) a Hajdú-Bihar Megyei Igazságügyi Hivatal Hajdú-Bihar megyére,
h) a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazságügyi Hivatal Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyére,
i) a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazságügyi Hivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére
kiterjedő illetékességgel látja el.
(3) A megyei igazságügyi hivatal székhelye a megyeszékhely, a Fővárosi Igazságügyi Hivatal székhelye Budapest.”
4. § (1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.
„(3) A miniszter ellátja a pártfogó felügyelői, a jogi segítségnyújtási, az áldozatsegítési, valamint a személyi és a vagyoni kárpótlással kapcsolatos jogalkotási és jogszabály-előkészítési feladatokat, összehangolja a kormányzati szervek e tevékenységekkel összefüggő feladatait.”
(3) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti
„(1) Pártfogó Felügyelői Szolgálat, Jogi Segítségnyújtó Szolgálat, valamint Áldozatsegítő Szolgálat valamennyi megyei (fővárosi) igazságügyi hivatalban, kárpótlási feladatokat ellátó szervezeti egység a Fővárosi Igazságügyi Hivatalban és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazságügyi Hivatalban működik.”
„(2) A kárpótlási feladatokat
a) a Fővárosi Igazságügyi Hivatal Budapestre,
b) a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazságügyi Hivatal Baranya megyére, Bács-Kiskun megyére, Békés megyére, Borsod-Abaúj-Zemplén megyére, Csongrád megyére, Fejér megyére, Győr-Moson-Sopron megyére, Hajdú-Bihar megyére, Heves megyére, Jász-Nagykun-Szolnok megyére, Komárom-Esztergom megyére, Nógrád megyére, Pest megyére, Somogy megyére, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére, Tolna megyére, Vas megyére, Veszprém megyére és Zala megyére
kiterjedő illetékességgel látja el. Ha a jogosult állandó lakóhelye külföldön van, az eljárásra a Fővárosi Igazságügyi Hivatal kizárólagosan illetékes.”
Gyurcsány Ferenc s. k.,
miniszterelnök