Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

8/2006. (V. 17.) IHM rendelet

az informatikai és hírközlési miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről szóló 23/2004. (VIII. 11.) IHM rendelet módosításáról

2006.05.25.

A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 5. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § (1) Az informatikai és hírközlési miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről szóló 23/2004. (VIII. 11.) IHM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 1. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A szakmai vizsgák szervezésére szóló jogosultság e rendelet alapján – az (5) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2008. június 30-ig érvényes.”

(2) A Rendelet 1. §-a a következő új (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) A szakmai vizsgák szervezésére szóló jogosultság az 1. melléklet 25. pontja, 61–79. pontjai, valamint a 41. pont tekintetében a Dél-Alföldi, a Dél-Dunántúli, az Észak-Alföldi, a Közép-Dunántúli, a Közép-Magyarországi és a Nyugat-Dunántúli régiók vonatkozásában 2010. június 30-ig érvényes.”

2. § A Rendelet 1. és 2. számú melléklete e rendelet 1–2. melléklete szerint módosul.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.


Budapest, 2006. május 15.

Kovács Kálmán s. k.,
informatikai és hírközlési miniszter

1. melléklet a 8/2006. (V. 17.) IHM rendelethez

Az iskolarendszeren kívüli szakmai vizsgák szervezésére feljogosított intézmények
a szakképesítés és a régió feltüntetésével

1.

41.

OK-TAT-60 Kft.
3000 Hatvan, Balassi Bálint út 1.

54 4641 01
52 4641 02
54 4641 04
52 4641 03
33 4641 01

Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.
Számítástechnikai programozó
Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)

Dél-Alföldi
Dél-Dunántúli
Észak-Alföldi
Észak-
Magyarországi
Közép-Dunántúli
Közép-
Magyarországi
Nyugat-Dunántúli


2.

61.

Kereskedők, Vállalkozók
Békés Megyei Szervezete

54 8409 01
33 4641 01

Multimédia-fejlesztő
Számítógép-kezelő (-használó)

Dél-Alföldi

62.

Károly Róbert Főiskola
Felnőttképzési Osztály
3200 Gyöngyös, Mátrai út 36.

54 4641 01
52 4641 03
33 4641 01

Gazdasági informatikus I.
Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)

Észak-
Magyarországi

63.

sPrinter Stúdió Kft.
3300 Eger, Széchenyi u. 58.

54 4641 01
52 4641 02
51 5223 03
52 4641 03
33 4641 01

Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.
Informatikai műszerész
Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)

Észak-
Magyarországi

64.

Szolnoki Főiskola
5000 Szolnok, Ady Endre út 9.

52 4641 03
33 4641 01
54 4641 04

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)
Számítástechnikai programozó

Észak-Alföldi

65.

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar
6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 6.

52 4641 03
33 4641 01

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)

Dél-Alföldi

66.

Békéscsabai Regionális Képző Központ
5601 Békéscsaba, Kétegyházi út 1.

52 4641 03
33 4641 01

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)

Dél-Alföldi

67.

Kempelen Farkas Ügyviteli Alapítványi Középiskola
2900 Komárom, Frigyes tér 2–3.

52 4641 03
33 4641 01

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)

Közép-
Dunántúli

68.

Neumann János Középiskola és Kollégium
3300 Eger, Rákóczi út 48.

52 4641 03
33 4641 01
54 4641 04
54 4641 01
52 4641 02

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)
Számítástechnikai programozó
Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.

Észak-
Magyarországi

69.

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont
9024 Győr, Pátzay Pál u. 46.

52 4641 03
33 4641 01

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)

Nyugat-Dunántúl

70.

SZÁMALK Oktatási és Informatikai Rt.
1115 Budapest, Etele út 68.

52 4641 03
54 8409 01
54 4641 04
54 4641 03
54 4641 02
54 4641 01
33 4641 01

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Multimédia-fejlesztő
Számítástechnikai programozó
Informatikus (Rendszerinformatikus)
Információrendszer-szervező
Gazdasági informatikus I.
Számítógép-kezelő (-használó)

Közép-
Magyarországi

71.

Székács Elemér Szakközépiskola
5200 Törökszentmiklós,
Almásy út 50.

52 4641 03
33 4641 01
54 4641 01
52 4641 02

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)
Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.

Észak-Alföldi

72.

Kós Károly Építőipari Szakközépiskola
3527 Miskolc, Latabár Endre utca 1.

52 4641 03
33 4641 01

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)

Észak-
Magyarországi

73.

INFORM-ADÓ Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelőségű Társaság
3561 Felsőzsolca, Bartók Béla u. 53.

33 4641 01

Számítógép-kezelő (-használó)

Észak-
Magyarországi

74.

PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt.
1143 Budapest, Szobránc u. 6–8.

52 4641 03
33 4641 01
54 4641 01
52 4641 02

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)
Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.

Dél-Alföldi
Észak-Alföldi
Dél-Dunántúli
Nyugat-Dunántúli
Közép-
Magyarországi
Közép-Dunántúli
Észak-
Magyarországi

75.

Galamb József Szakközépiskola
6900 Makó, Szép u. 2–4.

33 4641 01
52 4641 03
31 4641 01
52 4641 05
54 4641 03
54 4641 04

Számítógép-kezelő (-használó)
Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Informatikai hálózatirendszer-telepítő
Informatikai hálózattelepítő  és üzemeltető
Informatikus (rendszerinformatikus)
Számítástechnikai programozó

Dél-Alföldi

76.

TRIVIUM Alapítványi Szakközépiskola és Szakiskola
3200 Gyöngyös,
Kőrösi Csoma S. u. 9.

31 4641 01
52 4641 05
33 4641 01
52 4641 02
52 4641 03
54 4641 03
54 4641 04
54 4641 05
54 8409 01
54 8409 01

Informatikai hálózatirendszer-telepítő
Informatikai hálózattelepítő és üzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)
Gazdasági informatikus II.
Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Informatikus (a tevékenység megjelölésével)
Számítástechnikai programozó
Számítógéprendszer-
programozó
Multimédia-feilesztő

Észak-
Magyarországi
Észak-Alföldi

77.

SZÉV Számítástechnikai
és Oktatási Kft.
3530 Miskolc, Görgey u. 24.

54 4641 01
54 4641 03
54 8409 01
54 4641 04
52 4641 03
33 4641 01

Gazdasági informatikus I.
Informatikus (a tevékenység megjelölésével)
Multimédia-fejlesztő
Számítástechnikai programozó
Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)

Észak-
Magyarországi

78.

Veress Ferenc Szakképző Iskola
4220 Hajdúböszörmény,
Enyingi T. B. u. 5/A

33 4641 01
52 4641 03
54 4641 01

Számítógép-kezelő (-használó)
Számítástechnikaiszoftver-
üzemeltető
Gazdasági informatikus I.

Észak-Alföldi

79.

Eötvös Loránd Műszaki Középiskola és Kollégium
7400 Kaposvár, Pázmány P.

54 4641 07
54 4641 01
52 4641 02
31 4641 01
52 4641 05
54 4641 03
34 4641 01
54 4641 04
52 4641 03
33 4641 01
54 4641 05

CAD-CAM teevező, dokumentációkezelő informatikus
Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.
Informatikai hálózatirendszer-telepítő
Informatikai hálózattelepítő és üzemeltető
Informatikus (a tevékenység megjelölésével)
PLC-programozó
Számítástechnikai programozó
Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)
Számítógéprendszer-
programozó

Dél-Dunántúli


2. melléklet a 8/2006. (V. 17.) IHM rendelethez

Az iskolarendszeren kívüli szakmai vizsgák szervezésére – régiók szerint – feljogosított intézmények
a szakképesítések feltüntetésével

1.
[I. Dél-Alföld-régió]

13.

Kereskedők, Vállalkozók
Békés Megyei Szervezete

54 8409 01
33 4641 01

Multimédia-fejlesztő
Számítógép-kezelő (-használó)

14.

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar
6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 6.

52 4641 03
33 4641 01

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)

15.

Békéscsabai Regionális Képző Központ
5601 Békéscsaba, Kétegyházi út 1.

52 4641 03
33 4641 01

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)

16.

PERFEKT Gazdasági Tanácsadó,
Oktató és Kiadó Zrt.
1143 Budapest, Szobránc u. 6–8.

52 4641 03
33 4641 01
54 4641 01
52 4641 02

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)
Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.

17.

Galamb József Szakközépiskola
6900 Makó, Szép u. 2–4.

33 4641 01
52 4641 03
31 4641 01
52 4641 05
54 4641 03
54 4641 04

Számítógép-kezelő (-használó)
Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Informatikai hálózatirendszer-telepítő
Informatikai hálózattelepítő és üzemeltető
Informatikus (rendszerinformatikus)
Számítástechnikai programozó

18.

OK-TAT-60 Oktatási,
Szervezési és Szolgáltató Kft.
3000 Hatvan, Tanács u. 9

54 4641 01
52 4641 02
33 4641 01
52 4641 03
54 4641 04

Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.
Számítógép-kezelő (-használó)
Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítástechnikai programozó


2.
[II. Dél-Dunántúl régió]

13.

PERFEKT Gazdasági Tanácsadó,
Oktató és Kiadó Zrt.
1143 Budapest, Szobránc u. 6–8.

52 4641 03
33 4641 01
54 4641 01
52 4641 02

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)
Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.

14.

OK-TAT-60 Oktatási, Szervezési
és Szolgáltató Kft.
3000 Hatvan, Tanács u. 9.

54 4641 01
52 4641 02
33 4641 01
52 4641 03
54 4641 04

Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.
Számítógép-kezelő (-használó)
Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítástechnikai programozó

15.

Eötvös Loránd Műszaki Középiskola és Kollégium
7400 Kaposvár, Pázmány P.

54 4641 07
54 4641 01
52 4641 02
31 4641 01
52 4641 05
54 4641 03
34 4641 01
54 4641 04
52 4641 03
33 4641 01
54 4641 05

CAD-CAM tervező, dokumentációkezelő informatikus
Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.
Informatikai hálózatirendszer-telepítő
Informatikai hálózattelepítő és üzemeltető
Informatikus (a tevékenység megjelölésével)
PLC-programozó
Számítástechnikai programozó
Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)
Számítógéprendszer-programozó


3.
[III. Észak-Alföld régió]

12.

Szolnoki Főiskola
5000 Szolnok, Ady Endre út 9.

52 4641 03
33 4641 01
54 4641 04

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)
Számítástechnikai programozó

13.

Székács Elemér Szakközépiskola
5200 Törökszentmiklós, Almásy út 50.

52 4641 03
33 4641 01
54 4641 01
52 4641 02

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)
Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.

14.

PERFEKT Gazdasági Tanácsadó,
Oktató és Kiadó Zrt.
1143 Budapest, Szobránc u. 6–8.

52 4641 03
33 4641 01
54 4641 01
52 4641 02

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)
Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.

15.

TRIVIUM Alapítványi Szakközépiskola
és Szakiskola
3200 Gyöngyös, Kőrösi Csoma S. u. 9.

31 4641 01
52 4641 05
33 4641 01
52 4641 02
52 4641 03
54 4641 03
54 4641 04
54 4641 05
54 8409 01

Informatikai hálózatirendszer-telepítő
Informatikai hálózattelepítő és üzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)
Gazdasági informatikus II.
Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Informatikus (a tevékenység megjelölésével)
Számítástechnikai programozó
Számítógéprendszer-programozó
Multimédia-feilesztő

16.

OK-TAT-60 Oktatási, Szervezési
és Szolgáltató Kft.
3000 Hatvan, Tanács u. 9.

54 4641 01
52 4641 02
33 4641 01
52 4641 03
54 4641 04

Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.
Számítógép-kezelő (-használó)
Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítástechnikai programozó

17.

Veress Ferenc Szakképző Iskola
4220 Hajdúböszörmény, Enyingi T. B. u. 5/A

33 4641 01
52 4641 03
54 4641 01

Számítógép-kezelő (-használó)
Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Gazdasági informatikus I.


4.
[IV. Észak-Magyarország régió]

14.

Károly Róbert Főiskola
Felnőttképzési Osztály
3200 Gyöngyös, Mátrai út 36.

54 4641 01
52 4641 03
33 4641 01

Gazdasági informatikus I.
Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)

15.

sPrinter Stúdió Kft.
3300 Eger, Széchenyi u. 58.

54 4641 01
52 4641 02
51 5223 03
52 4641 03
33 4641 01

Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.
Informatikai műszerész
Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)

16.

Neumann János Középiskola és Kollégium
3300 Eger, Rákóczi út 48.

52 4641 03
33 4641 01
54 4641 04
54 4641 01
52 4641 02

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)
Számítástechnikai programozó
Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.

17.

Kós Károly Építőipari Szakközépiskola
3527 Miskolc, Latabár Endre utca 1.

52 4641 03
33 4641 01

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)

18.

INFORM-ADÓ Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelőségű Társaság
3561 Felsőzsolca, Bartók Béla u. 53.

33 4641 01

Számítógép-kezelő (-használó)

19.

PERFEKT Gazdasági Tanácsadó,
Oktató és Kiadó Zrt.
1143 Budapest, Szobránc u. 6–8.

52 4641 03
33 4641 01
54 4641 01
52 4641 02

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)
Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.

20.

TRIVIUM Alapítványi Szakközépiskola
és Szakiskola
3200 Gyöngyös, Kőrösi Csoma S. u. 9.

31 4641 01
52 4641 05
33 4641 01
52 4641 02
52 4641 03
54 4641 03
54 4641 04
54 4641 05
54 8409 01

Informatikai hálózatirendszer-telepítő
Informatikai hálózattelepítő és üzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)
Gazdasági informatikus II.
Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Informatikus (a tevékenység megjelölésével)
Számítástechnikai programozó
Számítógéprendszer-programozó
Multimédia-feilesztő

21.

SZÉV Számítástechnikai és Oktatási Kft.
3530 Miskolc, Görgey u. 24.

54 4641 01
54 4641 03
54 8409 01
54 4641 04
52 4641 03
33 4641 01

Gazdasági informatikus I.
Informatikus (a tevékenység megjelölésével)
Multimédia-fejlesztő
Számítástechnikai programozó
Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)


5.
[V. Közép-Dunántúl régió]

12.

Kempelen Farkas Ügyviteli Alapítványi Középiskola
2900 Komárom, Frigyes tér 2–3.

52 4641 03
33 4641 01

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)

13.

PERFEKT Gazdasági Tanácsadó,
Oktató és Kiadó Zrt.
1143 Budapest, Szobránc u. 6–8.

52 4641 03
33 4641 01
54 4641 01
52 4641 02

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)
Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.

14.

OK-TAT-60 Oktatási,
Szervezési és Szolgáltató Kft.
3000 Hatvan, Tanács u. 9.

54 4641 01
52 4641 02
33 4641 01
52 4641 03
54 4641 04

Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.
Számítógép-kezelő (-használó)
Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítástechnikai programozó


6.
[VI. Közép-Magyarország régió]

25.

SZÁMALK Oktatási és Informatikai Rt.
1115 Budapest, Etele út 68.

52 4641 03
54 8409 01
54 4641 04
54 4641 03
54 4641 02
54 4641 01
33 4641 01

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Multimédia-fejlesztő
Számítástechnikai programozó
Informatikus (Rendszerinformatikus)
Információrendszer-szervező
Gazdasági informatikus I.
Számítógép-kezelő (-használó)

26.

PERFEKT Gazdasági Tanácsadó,
Oktató és Kiadó Zrt.
1143 Budapest, Szobránc u. 6–8.

52 4641 03
33 4641 01
54 4641 01
52 4641 02

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)
Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.

27.

OK-TAT-60 Oktatási, Szervezési
és Szolgáltató Kft.
3000 Hatvan, Tanács u. 9.

54 4641 01
52 4641 02
33 4641 01
52 4641 03
54 4641 04

Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.
Számítógép-kezelő (-használó)
Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítástechnikai programozó


7.
[VII. Nyugat-Dunántúl régió]

12.

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont
9024 Győr, Pátzay Pál u. 46.

52 4641 03
33 4641 01

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)

13.

PERFEKT Gazdasági Tanácsadó,
Oktató és Kiadó Zrt.
1143 Budapest, Szobránc u. 6–8.

52 4641 03
33 4641 01
54 4641 01
52 4641 02

Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítógép-kezelő (-használó)
Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.

14.

OK-TAT-60 Oktatási, Szervezési
és Szolgáltató Kft.
3000 Hatvan, Tanács u. 9.

54 4641 01
52 4641 02
33 4641 01
52 4641 03
54 4641 04

Gazdasági informatikus I.
Gazdasági informatikus II.
Számítógép-kezelő (-használó)
Számítástechnikai szoftverüzemeltető
Számítástechnikai programozó


  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás