Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

15/2007. (III. 13.) IRM rendelet

az egyes igazgatási hatósági eljárások díjairól, valamint az adatszolgáltatásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról rendelkező egyes belügyminiszteri rendeletek módosításáról1

2007.05.01.

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 67. § (2) bekezdésében, a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 42. § b) és d) pontjában, valamint a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény 41. § (2) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § j) és m) pontjában meghatározott feladatkörben eljárva – a közigazgatási informatikáért felelős miniszterrel és az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

A közúti közlekedési igazgatási hatósági eljárások díjairól

1. § (1) A közúti közlekedési igazgatási hatósági eljárások díjairól szóló 29/2004. (VI. 16.) BM rendelet (a továbbiakban: R.1.) 2. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki, ezzel egyidejűleg a § jelenlegi szövegének megjelölése (1) bekezdésre változik:

„(2) A nem elektronikus úton kezdeményezett közúti közlekedési igazgatási hatósági eljárás megindításával egyidejűleg az igazgatási szolgáltatási díj fizetésére vonatkozó kötelezettség bankkártyával is teljesíthető, ha az ehhez szükséges műszaki feltételek az okmányirodán rendelkezésre állnak.”

(2) Az R.1. 4. § d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A rendeletben meghatározott díjak tekintetében]

d) a mulasztási bírságra az Itv. 82. §-ában foglaltakat,”

[kell alkalmazni azzal, hogy ahol az Itv. illetéket említ, azon e jogszabály tekintetében díjat kell érteni.]

2. § Az R.1. 1–3. mellékletei helyébe e rendelet 1–3. mellékletei lépnek.

A közúti közlekedési nyilvántartásból teljesített adatszolgáltatás díjáról

3. § A közúti közlekedési nyilvántartásból teljesített adatszolgáltatás díjáról szóló 54/1999. (XII. 25.) BM rendelet (a továbbiakban: R.2.) 5. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A díjat – ideértve a fellebbezés díját is – az adatszolgáltató által megjelölt előirányzat-felhasználási keretszámlára kell befizetni. A díjfizetési kötelezettség az eljárás megindításával egyidejűleg bankkártyával is teljesíthető, ha az adatszolgáltató hatóságnál az ehhez szükséges műszaki feltételek rendelkezésre állnak.”

4. § Az R.2. melléklete helyébe e rendelet 4. melléklete lép.

Az úti okmányok központi nyilvántartásából teljesített adatszolgáltatás igazgatási szolgáltatási díjáról

5. § Az úti okmányok központi nyilvántartásából teljesített adatszolgáltatás igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 15/2001. (VII. 5.) BM rendelet melléklete helyébe e rendelet 5. melléklete lép.

Az egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkező vállalkozók központi nyilvántartásából teljesített adatszolgáltatás igazgatási szolgáltatási díjáról

6. § (1) Az egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkező vállalkozók központi nyilvántartásából teljesített adatszolgáltatás igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 28/2000. (X. 27.) BM rendelet (a továbbiakban: R.3.) 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

1. § „E rendelet hatálya kiterjed azokra a természetes személyekre, jogi személyekre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, amelyek az egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkező vállalkozók központi nyilvántartásából adatszolgáltatást igényelnek (a továbbiakban: adatigénylő).”

(2) Az R.3. 2. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Nem kell díjat fizetni az adatigénylő saját adatairól bármilyen formában történő tájékoztatásáért.”

7. § Az R.3. 3. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

3. § „(1) A díj összegét – az adatszolgáltatással érintett személyek számától függően – a melléklet alapján a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (a továbbiakban: Hivatal) állapítja meg.
(2) Az adatszolgáltatási ügyben hozott első fokú határozat ellen benyújtott fellebbezés díja 5000 Ft.”

8. § Az R.3. 4. §-a a következő c) ponttal egészül ki:

[A díjat akkor is meg kell fizetni, ha]

c) az adatszolgáltatás során közölt adatok megegyeznek az adatigénylő által ismert adatokkal.”

9. § Az R.3. 6. §-a a következő új (1) bekezdéssel egészül ki, ezzel egyidejűleg a jelenlegi (1) és (2) bekezdés megjelölése (2) és (3) bekezdésre változik:

„(1) E rendelet alkalmazásában előzetes tájékoztatásnak minősül a csoportképző ismérvek alapján megállapított tételszámövezetnek az adatigénylővel történő közlése.”

10. § Az R.3. 7. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

7. § „Az e rendeletben meghatározott díjak tekintetében
a) a díjfizetési kötelezettségre az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 28. § (3) bekezdésében,
b) a külföldre történő adatszolgáltatás díjának beszedésére – ideértve a külföldi adatigénylő által közvetlenül a magyar nyilvántartó szervhez benyújtott kérelmeket is – a kézbesítési meghatalmazott útján történő kézbesítés kivételével az Itv. 73. § (8) bekezdésében, az Itv. 73. § (9) bekezdés a) pontjában és (10) bekezdésében,
c) a jogorvoslati eljárásra az Itv. 32. § (1) bekezdésében,
d) a mulasztási bírságra az Itv. 82. §-ában,
e) a behajtásra az Itv. 88. §-ában
foglaltakat alkalmazni kell.”

11. § Az R.3. melléklete helyébe e rendelet 6. melléklete lép.

12. § (1) Ez a rendelet 2007. május 1-jén lép hatályba. Ezzel egyidejűleg hatályát veszti

a) az egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkező vállalkozók központi nyilvántartásából teljesített adatszolgáltatás igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 28/2000. (X. 27.) BM rendelet módosításáról szóló 54/2003. (XII. 27.) BM rendelet,

b) az úti okmányok központi nyilvántartásából teljesített adatszolgáltatás igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 15/2001. (VII. 5.) BM rendelet módosításáról szóló 55/2003. (XII. 27.) BM rendelet,

c) a közúti közlekedési nyilvántartásból teljesített adatszolgáltatás díjáról szóló 54/1999. (XII. 25.) BM rendelet módosításáról szóló 46/2003. (XII. 2.) BM rendelet,

d) a közúti közlekedési igazgatással összefüggő egyes belügyminiszteri rendeletek módosításáról szóló 27/2005. (V. 31.) BM rendelet 13. §-a.

(2) Ezt a rendeletet – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a hatálybalépése után indult eljárásokban kell alkalmazni.

(3) A rendszeres adatszolgáltatási engedély alapján e rendelet hatálybalépését követően teljesített adatszolgáltatás esetén a díj megállapítására e rendelet szabályait kell alkalmazni.

1. melléklet a 15/2007. (III. 13.) IRM rendelethez


A közúti közlekedés igazgatási tevékenységének hatósági díjai

 

Díj
Ft/db

 

 

1.

A közúti járművek vezetésére jogosító okmányokkal kapcsolatos eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak:

 

a)

tanfolyammentes elméleti vagy gyakorlati vizsga engedélyezése, vizsgánként

3 500

b)

a külföldi vezetői engedély honosítása

4 800

c)

ideiglenes vezetői engedély kiadása

1 800

d)

nemzetközi vezetői engedély kiadása

1 800

e)

mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványának pótlása

2 400

 

 

2.

A közúti járművek forgalomba helyezésével és okmányokkal történő ellátásával kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díjak:

 

a)

külföldről származó és belföldön forgalomba helyezendő használt járművek származásának ellenőrzése

8 400

b)

a forgalomból történő kivonás elrendelése esetén a jármű ismételt forgalomba helyezése

8 400

c)

lassú jármű és a pótkocsi igazolólapjának kiadása, pótlása

4 800

d)

érvényesítő címke kiadása, pótlása

450

e)

járműkísérő lap kiadása

1 250

f)

a forgalomból kérelemre történő ideiglenes, átmeneti és végleges kivonás, az ideiglenes forgalomból történő kivonás kérelemre történő megszüntetése

1 800

g)

záradék elrendelése, törlése, ha nem kell forgalmi engedélyt és törzskönyvet kiállítani

1 800

h)

egyéb okmánykiadással nem járó változások iránti kérelem, valamint az ideiglenes forgalomban tartási engedély meghosszabbítása iránti kérelem

1 800

i)

indítási napló pótlása, hitelesítése

2 800

j)

ideiglenes forgalomban tartási engedély kiadása

2 800

k)

a jármű előzetes eredetiség megállapítását igazoló hatósági bizonyítvány kiállítása

2 400

 

 

3.

Az M betűjelű ideiglenes rendszámtábla használatának engedélyezésével kapcsolatos díjak:

 

a)    az M betűjelű ideiglenes rendszámtábla kiadásának és használatának engedélyezése
15 000 Ft, mely tartalmazza az ideiglenes forgalomban tartási engedély és az indítási napló díját

 

b)    az M betűjelű ideiglenes rendszámtábla használati jogosultságának meghosszabbítása
5000 Ft, mely tartalmazza az ideiglenes forgalomban tartási engedély és az indítási napló kiadásának, illetve az abba történő bejegyzés díját

 

c)

az a) és b) pontban foglalt díj tartalmazza az ideiglenes forgalomban tartási engedély érvényességi idején belül a külön jogszabály alapján bejelentett járművet érintő változás indítási naplóba történő bejegyzését, illetve törlését

 


2. melléklet a 15/2007. (III. 13.) IRM rendelethez


Az egyes rendszámtáblákhoz és a hatósági jelzéssel összefüggő
igazgatási tevékenységhez kapcsolódó hatósági díjak

 

Díj
Ft

 

 

1.

Általános rendszámtáblákért és a lassú járműhöz kiadott különleges rendszámtábláért fizetendő díj

 

1.1. 1 pár rendszámtábla

6 500

1.2. 1 db rendszámtábla

4 200

 

 

2.

Ideiglenes rendszámtábláért és a külön jogszabályban meghatározott közúti közlekedési szolgáltatást végző járművekre, valamint az ideiglenes behozatali vámeljárás alá vont járművekhez kiadott szabványtól eltérő színű rendszámtáblákért fizetendő díj (V; Z; CD; E)

 

2.1. 1 pár rendszámtábla

10 000

2.2. 1 db rendszámtábla

6 500

 

 

3.

Különleges rendszámtáblákért, kivéve az 1. és 2. pontban felsorolt különleges rendszámtáblákért fizetendő díj:

 

3.1. 1 pár rendszámtábla

10 500

3.2. 1 db rendszámtábla

6 500

 

 

4.

Egyénileg kiválasztott rendszámtábla kiadásának, jogosítottjának személyében történő változásának engedélyezése

86 500

 

 

5.

Egyedileg előállított rendszámtábla kiadásának, jogosítottjának személyében történő változás engedélyezése

336 000

 

 

6.

Kísérlethez vagy a kipróbáláshoz szükséges próbarendszám engedélyezése és a hozzá tartozó ideiglenes forgalomban tartási engedély, indítási napló kiadása

29 000

 

 

7.

Rendszámtábla utángyártásának és/vagy típusváltásának engedélyezése

9 500

 

 

8.

Külön jogszabályban meghatározottak szerint az egyénileg kiválasztott és egyedi előállított rendszám európai uniós rendszámként való legyártása iránti kérelem engedélyezése, valamint a közúti közlekedési szolgáltatást végző üzembentartónak (tulajdonosnak) kiadott, különleges jellegű egyénileg kiválasztott, illetve egyedileg előállított rendszámtábla az MSZ 140 magyar szabványnak megfelelő színben történő utángyártása iránti kérelem engedélyezése

18 000

 

 

9.

Külön jogszabályban meghatározottak szerint a sorozatban előállított rendszám európai uniós rendszámként való legyártása iránti kérelem

43 000

 

 

10.

Külön jogszabályban meghatározott regisztrációs matrica utángyártásának, valamint az egyénileg kiválasztott és az egyedileg előállított európai uniós rendszámtáblához tartozó regisztrációs matrica egyedi gyártásának, továbbá a H, az R és RR betűjelű európai uniós, különleges rendszámtáblához a regisztrációs matrica egyedi gyártásának engedélyezése

1 200


Az egyénileg kiválasztott és az egyedileg előállított rendszámok, valamint a kísérlethez vagy kipróbáláshoz igényelt próbarendszámok, továbbá a rendszámtábla utángyártás és típusváltás engedélyezésének hatósági díja tartalmazza a hatósági jelzés kiadásával kapcsolatos eljárási díjat is. A közlekedési hatóság igazolásával engedélyezett rendszámtábla felszerelésekor a hatósági jelzés kiadásával kapcsolatos eljárási díj tartalmazza a regisztrációs matrica egyedi kiadásával kapcsolatos eljárási díjat is.

3. melléklet a 15/2007. (III. 13.) IRM rendelethez


Az előzetes eredetiségellenőrzés hatósági díjai

 

Díj
Ft/db

 

 

1. A személygépkocsik előzetes eredetiségellenőrzésének elvégzéséért fizetendő díjak:

 

a) kis kategória (1400 ccm hengerűrtartalomig)

17 000

b) középkategória (1401–2000 ccm hengerűrtartalomig)

18 500

c) felső kategória (2001 ccm hengerűrtartalom felett)

20 000

 

 

2. Motorkerékpárok előzetes eredetiségellenőrzéséért fizetendő díjak:

 

a) 500 ccm hengerűrtartalomig

15 500

b) 500 ccm hengerűrtartalom felett

17 000

 

 

3.

Kis tehergépkocsik (megengedett legnagyobb össztömeg: 3,5 t-ig) előzetes eredetiségellenőrzéséért fizetendő díjak:

20 000

 

 

4. Tehergépkocsik

 

4.1. Megengedett legnagyobb össztömeg 3,5–7,5 t-ig

21 000

4.2. Megengedett legnagyobb össztömeg 7,5 t-tól

22 000

 

 

5. Autóbusz

 

a) szállítható személyek száma 20 főig

21 000

b) szállítható személyek száma 20 fő felett

22 000

 

 

6. Mezőgazdasági vontató, lassú jármű

20 000

 

 

7. Pótkocsi

 

7.1. Könnyű pótkocsi (lakókocsi)

16 000

7.2. Nehéz pótkocsi

17 500

7.3. Különleges pótkocsi (felépítménnyel ellátott)

19 000


4. melléklet a 15/2007. (III. 13.) IRM rendelethez


Az adatszolgáltatási eljárásért fizetendő díjak mértéke és megállapításának módja

Az adatszolgáltatási eljárásért fizetendő díjak megállapítása szempontjából egy tétel egy szolgáltatott adatnak felel meg.

I. Egyedi azonosító alapján

a) egy eljárásban igényelt adatszolgáltatás díja:    420 Ft/tétel, de legalább 1250 Ft,
b) kapcsolatfelvétel céljából történő megkeresés, értesítés díja személyenként:    530 Ft, de legalább 1350 Ft.

II. Csoportképző ismérvek alapján egy eljárásban történő adatszolgáltatás esetén [5. § (3) bekezdés] az előzetes tájékoztatás díja: 5200 Ft.

a) A tudományos, közvélemény- és piackutatás, valamint közvetlen üzletszerzés céljára történő adatszolgáltatás díja:

Szolgáltatott tétel

Ft/tétel

1–10 000

42

10 001–50 000

30

50 001-től

26


A fizetendő díj legkisebb mértéke: 10 000 Ft.
b) A csoportképző ismérvek alapján meghatározott személy vagy személyi kör kapcsolatfelvétel céljából történő megkeresésének díja:

Szolgáltatott tétel

Ft/tétel

1–10 000

145

10 001–50 000

135

50 001-től

125


A fizetendő díj legkisebb mértéke: 15 000 Ft.

III. Az okmánytárból szolgáltatott másolat kiadásának díja oldalanként 100 Ft, de legalább 200 Ft. A másolat hitelesítésének díja oldalanként 22 Ft.

5. melléklet a 15/2007. (III. 13.) IRM rendelethez

1.

Egyedi adatszolgáltatás – egy eljárásban kért, egy főre vagy egy úti okmányra vonatkozó adatokat tartalmazó adatszolgáltatás – díja:

 

 

 

1.1.

Annak tényéről, hogy az érintett személy rendelkezik-e érvényes úti okmánnyal

1550 Ft/adattétel

 

 

1.2.

Az úti okmány birtokosának családi és utónevéről (leánykori családi és utónevéről is)

1550 Ft/adattétel

 

 

1.3.

Az úti okmány elvesztésének, ellopásának, megsemmisülésének, illetőleg megkerülésének tényéről

1550 Ft/adattétel

 

 

2.

Az egy eljárásban kért legalább 20 főre vagy úti okmányra vonatkozó adatot tartalmazó adatszolgáltatás díja az 1.1., 1.2., 1.3. pontok esetében

560 Ft/adattétel

 

 

3.

Az érintett személy arcképmásáról vagy saját kezű aláírásáról szolgáltatott adat

2100 Ft/adattétel

 

 

4.

Az úti okmányok nyilvántartásából korábbi úti okmány(ok) adatainak hivatalos igazolás formájában történő kiadása.

2100 Ft/adattétel


6. melléklet a 15/2007. (III. 13.) IRM rendelethez

Az adatszolgáltatási díj megállapítása

1. Egyedi adatszolgáltatás – egy eljárásban kért, egy fő adatait tartalmazó adatszolgáltatás – díja: 1200 Ft.

2. Csoportképző ismérvek alapján egy eljárásban történő adatszolgáltatás esetén a fizetendő díj összegét az a) és b) pontban meghatározottak szerint kell megállapítani.
a) az előzetes tájékoztatás díja: 3500 Ft
b) a konkrét szolgáltatás díja (a tételszám és a díjtétel szorzata, de legalább 8400 Ft)

Tételszámövezet

Forint/tétel

1–10 000

42 Ft

10 001–50 000

30 Ft

50 001-től

26 Ft


1

A rendeletet a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 20. §-ának 22. pontja hatályon kívül helyezte 2008. május 16. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás