Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testületének 24/2007. (IX.25.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat testnevelés és sport feladatairól, a helyi testnevelés és sport tevékenység támogatásáról

2014.12.24.
Mezőberény Város Képviselő-testülete – támogatva az egészség megőrzését, a gyermek- és ifjúsági sport (diáksport), a szabadidősport, az utánpótlás-nevelés, a verseny- és élsport körébe sorolt sporttevékenységet, valamint a fogyatékosok életminőségének sport által történő javítását, versenyszerű sportolását – az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésében, az önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.§ (1) bekezdésében, továbbá a sportról szóló 2004. évi I. tv. 55.§ (6) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, összhangban az Alkotmánnyal, a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvénnyel (Kt.), az Európai Sport Chartával, az Alkotmány 44/A. § (1) a) pontjában, valamint az Ötv. 8.§ (1) bekezdésben - meghatározott feladatkörében eljárva az alábbiakat rendeli:1
A rendelet célja
1.§
(1) A rendelet célja, hogy megalapozza és létrehozza Mezőberény Város Önkormányzata (a továbbiakban Önkormányzat) sportkoncepciójának megvalósításához szükséges feltételrendszert és szerkezeti keretet adjon a sport támogatására rendelt összegek felhasználásának.
(2)2 Az Önkormányzat a testnevelés és sporttevékenység feltételeinek szabályozása során arra törekszik, hogy biztosítsa a közigazgatási területén élők jogát a Magyarország Alaptörvénye XX. cikk (1)-(2) bekezdésében emberi alapjogként rögzített testi és lelki egészséghez. A testkultúra az egyetemes kultúra része, az egészségvédelem (a megelőzés és a rekreáció) fontos eszköze, a szabadidő eltöltésének társadalmilag is hasznos módja. A testnevelés és a sport jelentős szerepet tölt be az ifjúság erkölcsi-fizikai nevelésében, a személyiség formálásában.
(3) Az Önkormányzat a testnevelés és sport rendszerét úgy működteti, hogy értékei a lakosság minél szélesebb körében érvényesüljenek, hozzájárulva a lakosság egészségi állapotának megőrzéséhez, illetve javításához, továbbá a szabadidő hasznos eltöltéséhez.
(4) A testnevelés és sport részterületei - az óvodai és iskolai testnevelés, a versenysport, a lakossági szabadidősport összefüggő, egymással kölcsönhatásban álló egészet képeznek, egyik terület fejlesztése sem indokolt a másik rovására.
(5) Az Egészség Évtizedének Népegészségügyi Nemzeti Programja célként fogalmazza meg, hogy a lakosság mind szélesebb körében kialakuljon a mozgás-gazdag életmód, a testedzés szerves szükségletté váljon, a sportolás közösségi és társadalmi programként általánosan elfogadott legyen.
A rendelet hatálya
2. §
(1) A rendelet hatálya kiterjed az Önkormányzat által a sport területén kötelezően ellátandó és önként vállalt feladatokra, valamint a sport támogatására rendelt pénzeszközök felhasználására.
2.
a) hivatalosan bejegyzett, sporttevékenységet végző jogi személyiségű sportszervezetekre,
b) városi szabadidősport egyesületekre,
c) iskolai sportkörökre,
d) minden önkormányzati tulajdonban lévő sportlétesítmény üzemeltetőjére,
e) közoktatási intézményekre,
f) egészségügyi és szociális intézményekre,
g) sportlétesítményt működtető és egészségügyi szolgáltatást nyújtó vállalkozásokra,
h) továbbá mindazon civil szervezetekre és magánszemélyekre, amelyek/akik a városi sportcélok és feladatok megvalósításának aktív résztvevői.
Az önkormányzat sportfeladatainak meghatározása
3. §
(1) Az Önkormányzat kötelező feladata illetékességi területén a helyi sporttevékenység támogatása.
(2) Ennek formái különösen:
a) a sport hosszú távú fejlesztési céljainak megfelelő helyi sportkoncepció meghatározása és megvalósítása,
b) az a) pont szerinti célok alapján a sporttal foglalkozó helyi szervezetekkel való együttműködés,
c) a tulajdonában álló sportlétesítmények fenntartása, működtetése, (Az önkormányzat sportlétesítményeit a rendelet 1.sz. számú melléklete tartalmazza.)
d) az önkormányzati iskolai sporttevékenység feltételeinek megteremtése.
(3)3 Az Önkormányzat az (1) bekezdés szerinti feladatok keretében illetékességi területén a (2) bekezdésben foglaltak mellett biztosítja az önkormányzati iskolai sportegyesületek, sportkörök működésének feltételeit is.
(4) Az Önkormányzat az (1) és (2) bekezdésben meghatározott kötelező feladatai mellett illetékességi területén a helyi sporttevékenységet elsősorban a következő módon támogathatja:
a) a tulajdonában álló sportlétesítmények fejlesztésével,
b) a külön jogszabályban meghatározott sportszabvány alapján új sportlétesítmények építésével,
c) a sporttal foglalkozó helyi szervezetek támogatásával,
d) sportrendezvények szervezésének segítésével,
e) a szabadidősport feltételeinek fejlesztésével,
f) a gyermek és ifjúsági sport, az utánpótlás-nevelés segítése
g) a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok sportjának segítése
h) a fogyatékosok sportjának segítése
i) a tömeges részvétellel zajló sportrendezvények lebonyolításának segítése,
j) az iskolán kívüli, önszerveződő sporttevékenységek feltételeinek elősegítésével,
k) az egészséges életmóddal összefüggő felvilágosító tevékenység segítésével.
(5) Az önkormányzat egyetlen sportszervezet esetében sem vállal fenntartási kötelezettséget, ugyanakkor eredményes működésüktől függően, évente rendszeres támogatást nyújt.
(6) A sportszervezetek az éves versenynaptárukat és a tervezett helyi sportrendezvények időpontját tájékoztatásul megküldik a hivatal sportért felelős előadójának. Az önkormányzati támogatásban részesülő szervezetek kötelesek eredményeikről évente egy alkalommal tájékoztatót adni a Képviselő-testületnek és a részükre nyújtott támogatás felhasználásáról elszámolást, beszámolót készíteni.
(7) Az önkormányzat biztosítja az önkormányzati sportigazgatás hivatali szintű működésének feltételeit.
A sporttevékenység irányítása és ellenőrzése
4. §
(1) A jogszabályok és a jelen rendelet által meghatározott sport feladatokkal kapcsolatos fenntartói, felügyeleti és más jogköröket a képviselő-testület, illetve átruházott hatáskörben a – képviselő-testület által létrehozott – illetékes szakbizottság gyakorolja.
(2) Az illetékes szakbizottság testneveléssel és sporttal kapcsolatos feladatköre a következő:
Dönt:
- a Sport alap felosztásáról.
Javaslatot tesz:
- sportintézmények létrehozására (alapítására),
- a sporttal kapcsolatos helyiség-, ingó- és ingatlanhasznosításra
- a sporttal összefüggő megállapodások, együttműködési szerződések megkötésére, társulások létrehozására,
- városi szintű nemzetközi sportkapcsolatok kialakítására,
- a sporttal összefüggő célprogramok beindítására,
- az önkormányzat kapcsolatrendszerének fejlesztésére a sport területén,
- javaslatot tesz a sport területén kiegészítő állami címzett és céltámogatási - kérelmek benyújtását, pályázatokon való részvételre
- a sportlétesítmények üzemeltetésére,
- a sportlétesítményeken, illetve sportcélú beruházási, technikai korszerűsítésre.
Ellenőrzi:
- a képviselő-testület sporttevékenységgel kapcsolatos döntéseinek és rendezvénytervének végrehajtását.
Különös tekintettel:
- az intézményeket alapvetően érintő határozatok végrehajtására,
- figyelemmel kíséri a sporthoz kapcsolódó intézmények tevékenységét, gazdálkodását, feladatellátását, az alapító okiratokban szereplő feladatmeghatározás érvényesülését,
Az önkormányzat sportcélú fejlesztésének területei
5. §
(1)4 Az önkormányzat az éves költségvetésében – a sportlétesítményeket működtető intézményei költségvetésén keresztül – biztosítja a sportlétesítmények üzemeltetésének és fenntartásának pénzügyi forrásait.
(2)5 A sportlétesítmények felújítása és fejlesztése érdekében, a felújításokat és fejlesztéseket sürgősségi sorrendben kell meghatározni, de figyelembe kell venni a pályázatok lehetőségeit.
(3) A sportlétesítményeket üzemeltető intézmények:
a) SZMSZ-ükben rögzítik sportlétesítmények használatának feltételeit és az üzemeltetés szabályait, a bérleti feltételeket és a sportegyesületekkel való együttműködés szabályait,
b)6 költségvetésükben rögzítik a sportlétesítmények azon éves szintű költségeit, amelyek a kötelező tevékenységek ellátása során keletkeznek (3.§ (2) d, és (3)), valamint az önkormányzat által az intézményre meghatározott városi sporttal összefüggő további időkere költségei.
6. §7
7. §
A szabadidősport lehetőségeit megfelelő fórumokon ismertetni kell a város lakosaival. A tevékenység szervezéséhez és az e területen tevékenykedő egyesületek működéséhez – pályázati úton – az önkormányzat támogatást nyújt.
Az önkormányzat sportfeladatainak finanszírozási elvei
8. §
(1) Az Önkormányzat a sport támogatására fordított összeg nagyságát minden évben a költségvetési rendeletében8 határozza meg.
(2)9 Az Önkormányzat által a sport támogatására biztosított összeg az alábbi területek finanszírozására fordítható:
a.) Sportlétesítmények működtetése
b.) Sport alap
(3) A pénzeszközök felhasználásáról átruházott hatáskörben az illetékes szakbizottság dönt.
Sportlétesítmények működtetése
9.§
a.)10 Az Önkormányzat tulajdonában lévő sportlétesítményeket az önkormányzat intézményei, valamint a Mezőberényi Tenisz Club üzemelteti, előbbiek alapító okirataikban meghatározottak szerint, utóbbi az Önkormányzattal kötött megállapodás értelmében.
b) A sportlétesítmények működtetéséhez, felújítási és karbantartási költségeikhez szükséges tárgyévi pénzeszköz megállapítása minden esetben az előző évi beszámoló és a tárgyévi költségvetési terv ismeretében történik.
c)11 Az illetékes szakbizottság a 2. számú mellékletben meghatározza azoknak a sportszervezeteknek a körét, amelyek részére az önkormányzati tulajdonú sportlétesítményekben térítésmentes létesítményhasználatot biztosít (e rendelet 3.sz. mellékletében megfogalmazottakat betartva). A térítésmentes létesítményhasználatot a sportszervezet részére tárgyévben nyújtott támogatások között fel kell tüntetni.
d)12 Azon sportszervezetek, amelyek a c) pontban megfogalmazott kedvezményben részesülnek, kötelesek az általuk használt létesítmény üzemeltetőjével a használat idejéről és módjáról egyeztetni.
Sport alap
10.§
a) A sportegyesületek működési kiadásainak részbeni fedezetére szolgál.
b.)13A sportalap konkrét összegét a mindenkori költségvetési rendelet a város anyagi teherviselő képessége függvényében határozza meg.
c) Elosztásának elvei e rendelet 3.sz.mellékletét képezik. A sport alapból csak a csapatok, versenyzők különböző bajnokságban történő szereplésének alapvető kiadásai fedezhetők. (Nevesítve: a nevezési díj; a szövetségi tagdíj; a játékosok játékengedélyének a díja; a játékvezetői díjak; a bajnoki- és a kupamérkőzések utazási költsége, biztosítási díjak, a vidéki mérkőzésekkel, versenyekkel kapcsolatban elkerülhetetlen, vagy gazdaságossági okokból szükséges szállás és étkezési költségek.) Ezek maradéktalan teljesítése után fennmaradó összeg felszerelés vásárlásra is fordítható (mezek, cipők, sportszerek).
d) A sport alap felosztásáról az illetékes szakbizottság intézkedik. A sport alapban képzett tartalékalap felhasználásáról rendkívüli esetekben, egyedi elbírálás alapján dönt.
A sportfeladatokban együttműködő partnerek
11. §
Az önkormányzat sport feladatainak megvalósításában, elősegítésében együttműködnek:
a) a város önkormányzati intézményei
b) a diáksport egyesületek
c) a sportszervezetek
d) a sport támogatására létrejött alapítványok
e) egyéb – sporttevékenységet is ellátó – szervezetek.
Hatályba léptető rendelkezések
12. §
(1) A rendelet 2007. október 1. napján lép hatályba.
(2)14
(3)15 Jelen rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a 4/2005.(I.31.) MÖK sz. rendelet valamint az ezt módosító 12/2006. (IV.3. MÖK számú rendelet, a 19/2006./V.29/ MÖK. sz. rendelet és a 6/2007./III.20./ MÖK. sz. rendelet.
E rendelet az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvével a belső piaci szolgáltatásokról összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.
Mezőberény, 2007. szeptember 24.
Cservenák Pál Miklós s. k. Dr. Hantos Katalin s. k.
polgármester jegyző
1. melléklet a 24/2007.(IX.25.) MÖK sz. rendelethez16
MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SPORTLÉTESÍTMÉNYEI
1. Városi Közszolgáltató intézmény üzemeltetésében
Városi Sporttelep (hrsz.: 3717)
labdarúgópálya: 1db füves, 1 db edző pálya
labdarúgópályához tartozó öltöző, szertár
labdarúgópályához tartozó lelátó
salakos futópálya
atlétikai dobó, ugró helyek
teniszpályák: 6 db, versenyek rendezésére is alkalmas (Tenisz Club üzemeltetésében)
hozzátartozó klub ház (Tenisz Club üzemeltetésében)
kispályás labdarúgásra alkalmas füves pálya: 1 db
Városi Strand (hrsz.: 3385)
1 db 33 1/3-os medence
1 db gyermek medence
1 db pancsoló
1 db melegvizes medence
öltözők
gyógyászati feladatok
a korábbi GYISZK (Piknik Park)
“Molnár Miklós” Sportcsarnok (hrsz.: 2413)
42x22 méteres küzdőtér, kézilabda, kosárlabda, röplabda sportágak űzhetőek benne. (Téli időszakban használják a teniszezők, és a labdarúgók is, valamint tömegsport rendezvények lebonyolítása folyik, főleg terem labdarúgás)
4 db öltöző, bírói öltöző és 1 db tanári öltöző-raktár
a szertár kicsiny mérete miatt rosszul használható, zsúfolt
sportudvar: iskolai testnevelés és városi grund szerepben
Martinovics utcai tornaterem (hrsz.: 3125)
288 m2-es tornaterem, iskola testnevelés maradéktalanul megvalósítható benne
sportudvar: iskolai testnevelés és városi grund szerepben
Liget tér 5. ( hrsz .: 3675) gyógytestnevelői szoba
Petőfi úti tornaterem(hrsz.: 961) – a Mezőberényi Kistérségi Általános Iskola használatában
288 m2-es tornaterem, iskola testnevelés maradéktalanul megvalósítható benne
sportudvar: iskolai testnevelési célokra
2. Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium használatában, üzemeltetésében
648 m2-es terem (hrsz.: 962/3)
teremhez csatlakozva: 160 m2 aerobic és kondicionáló terem
sportudvar a Gimnázium udvarán: iskolai testnevelési célokra
sportudvar a Kollégium udvarán: tanulók szabadidős tevékenységét szolgálja
3. Óvodák használatában
tornatermek: Mátyás Király úti óvoda (hrsz.:1346),
Munkácsy u. 10. (hrsz.: 1058)
2.melléklet a 24/2007.(IX.25.)MÖK sz. rendelethez17
Mezőberény Városban működő sportegyesületek, SPORTSZERVEZETEK
1. Sportcsarnok SE:
- női kézilabda,
- kick-boksz
- asztalitenisz
- íjászat
2. Football Club:
- női és férfi labdarúgás
3. Szalai Barna Tenisz Club:
- tenisz
4. P 18 Postagalamb Sportegyesület
- posta-galambászat
5. Mezőberény – Bélmegyer Kistérségi Általános Iskola DSE
6. Petőfi Sándor Gimnázium DSE
7. Berényi Gyermek FC
- labdarúgás
8. Alföld Turista Egyesület
- sportturizmus
9. Mezőberényi Sakk Egyesület
- sakk
10. Mezőberényi Kosárlabda Klub
- női-férfi kosárlabda,
- gyermek kosárlabda
11. Mezőberényi Szektorlabda Egyesület
- szektorlabda (gombfoci)
12. Berényi Billiárd Klub
- billiárd
13. Mezőberényi Horgász Egyesület
- sport és versenyhorgászat
14. Malom – Fitness Diák- sportegyesület
3.melléklet a 24/2007.(IX:25.) MÖK sz. rendelethez18
SporT alap elosztási elve
I.
Az éves költségvetésben a sportegyesületek támogatására meghatározott összeg – sport alap – felosztásáról a sportügyekkel foglalkozó illetékes szakbizottság dönt, a következő elvek betartásával:
1. A rendelkezésre álló anyagi források koncentrálása érdekében nemenként, sportáganként csak egy-egy csapat szereplését támogatja az önkormányzat (a legmagasabb osztályban szereplőét, azonos osztály esetén a feljutó csapatot)
2. Diáksportra a rendelkezésre álló összeg 10%-át kell fordítani, külön elbírálás alapján a DSE-k között felosztva
3. A Berényi Gyermek Futball Club Utánpótlás Nevelő Egyesület szakosztálya egyedileg meghatározott támogatásban részesül, melynek mértéke együtt mozog a sportalap változásának mértékével.
4. A források koncentrálása érdekében az alábbi egyesületek a sportalapból a következő arányú támogatásban részesülnek:

Sportegyesület

támogatási arány %-ban

Alföld Turista Egyesület Mezőberény

7

Mezőberényi Sakk Egyesület

5

Szalai Barna Tenisz Club

5

Berényi Billiárd Klub

1

Mezőberényi Szektorlabda Egyesület

1

P.18 Postagalambsport Egyesület

1

5. A versenysportra fordítható összeg 5 %-a tartalékalapot képez.
6. A fennmaradó összeg elosztása pontrendszer alapján történik, az alább nevesített egyesületek között:

Mezőberényi Football Club

Sportcsarnok Sportegyesület

Mezőberényi Kosárlabda Klub

II.
Pontrendszer a versenysportra fordítható összeg elosztására:
A sportalap elosztás az előző évi eredmények, a sportegyesületek beszámolója alapján kerül meghatározásra.
1. Aktív, igazolt versenyzők száma – korrigálva a minősítési osztálytól függő szorzóval: (Előző bajnoki évben kötelezően indítandó csapatokban, bajnoki mérkőzéseken szereplő, igazolt felnőtt, utánpótlás korú versenyzőnként 1-1 pont)
Minősítési osztálytól függő szorzó: számítás alapja valamennyi sportágnál 100 egység (nem preferálva egyik sportágat sem). Ezt osztjuk az adott sportág minősítési osztályainak számával, így kapunk - mindegyik sportágra – egy-egy minősítési osztályt jellemző számot. Ezt szorozzuk az adott szakosztály minősítési osztályával (a minősítési osztályok között elfoglalt helyével a legalacsonyabb osztálytól indulva)
A kick-box szakosztály igazolt versenyzői után alkalmazandó ún. minősítési osztálytól függő szorzó értéke 1.
Eredményességtől függő szorzó:
Csapat sportágak esetében (Csak a felnőtt korosztályban elért helyezés alapján)
Elért eredményektől függően a minőségi osztálytól függő szorzó nő:
Magyar Kupában elért országos -32-be jutás esetén 50 %-kal a labdarúgás és a kézilabda, 16-ba jutás a kosárlabda esetén
Saját bajnokságban elért
I. hely 15 %-kal
II. hely 10 %-kal
III. hely 5 %-kal.
Egyéni sportágak esetén: (kick-box: felnőtt, junior, ifjúsági, serdülő eredmények)
Az eredményt elérő sportoló minőségi osztálytól függő szorzója nő:
Hivatalos, szakszövetségek által kiírt nemzetközi kupában, bajnokságban elért
I. hely 50-szeresre
II. hely 35-szörösre
III. hely 25-szörösre
Európa bajnokságon elért
I. hely 100- szoros
II. hely 85-szörös
III. hely 70-szeres
Világbajnokságon elért
I. hely 150-szeres
II. hely 135-szörös
III: hely 120-szoros
Országos, szakszövetség által kiírt bajnokságban elért
I. hely 20-szorosra
II. hely 15-szörösre
III. hely 10-szeresre
Az adott évre csak egy, a legmagasabb (a legrangosabb) eredmény vehető figyelembe!
2. Nézőszám:
Az előző bajnoki évben eladott belépőjegyek alapján számítva; nézőnként 1-1 pont. (Az eladott bérletetek minden mérkőzésnél 1-1 nézőnek felelnek meg)
Kick-boksz sportág esetében (azért, mert ezeknél a sportágaknál nincs regisztrált nézőszám) a klub minden általa rendezett nem bajnoki (megyei, területi, országos) versenyért 100-100 pontot kap.
3. Egyéb pénzügyi források:
Az előző költségvetési évben igazoltan meglévő más források (az önkormányzati támogatás és a belépőjegyek, bérletek eladásából származó bevételek figyelmen kívül hagyásával) – pl. tagdíj bevételek, szponzori támogatás, reklám bevételek, stb. 5.000,- forintonként 1-1 pont.
a) Az összes egyesületek valamennyi pontja összeadódik.
b) Ezzel a számmal kell osztani a versenysportra fordítható fennmaradó összeget, kiszámítva az egy pontra eső támogatási értéket.
c) Ebből szorzással számítható ki az egy egyesületre jutó támogatás.
Az az egyesület, szakosztály, akinek köztartozása van, vagy valótlan adatokat szolgáltat, a támogatási rendszerből két évre kizárja magát.
4. A tartalék alap felosztása:
A tartalék alap felosztásáról a tárgyév második felében a beérkezett kérelmek figyelembe vételével, legkésőbb a novemberi szakbizottsági ülésen dönt a bizottság.
1

Módosította a 29/2011.(XI.29) önkormányzati rendelet 1.§-a. Hatályos 2012.01.01-től.

2

Módosította a 6/2013.(III.26.) önkormányzati rendelet 1.§-a, hatályba lép 2013.03.27-én.

3

Szövegrészt hatályon kívül helyezte a 6/2013.(III.26.) önkormányzati rendelet 6.§ (1) bekezdése, 2013.03.27-től.

4

Módosította a 6/2013.(III.26.) önkormányzati rendelet 2.§-a, hatályba lép 2013.03.27-én.

5

Módosította a 29/2011.(XI.29) önkormányzati rendelet 2.§ (1) bekezdése. Hatályos 2012.01.01-től.

6

Módosította a 29/2011.(XI.29) önkormányzati rendelet 2.§ (2) bekezdése. Hatályos 2012.01.01-től.

7

Hatályon kívül helyezte a 6/2013.(III.26.) önkormányzati rendelet 6.§ (2) bekezdése, 2013.03.27-től.

8

2011. évben 6.265.000,-ft. (2/2011.(III.1.) MÖK rendelet)

9

Módosította a 29/2011.(XI.29) önkormányzati rendelet 4.§-a. Hatályos 2012.01.01-től.

10

Módosította a 29/2011.(XI.29) önkormányzati rendelet 5.§-a. Hatályos 2012.01.01-től.

11

Módosította a 6/2013.(III.26.) önkormányzati rendelet 3.§ (1) bekezdése, hatályba lép 2013.03.27-én.

12

Módosította a 6/2013.(III.26.) önkormányzati rendelet 3.§ (2) bekezdése, hatályba lép 2013.03.27-én.

13

Módosította a 29/2011.(XI.29) önkormányzati rendelet 6.§-a. Hatályos 2012.01.01-től.

14

Hatályon kívül helyezte a 6/2013.(III.26.) önkormányzati rendelet 6.§ (3) bekezdése, 2013.03.27-től.

15

Kiegészítette a 15/2009.(VI.30.) MÖK sz. rendelet 1.§-a, hatályba lép 2009. július 15. napján.

16

Módosította a 6/2013.(III.26.) önkormányzati rendelet 4.§ (1) bekezdése, hatályba lép 2013.03.27-én.

17

Módosította a 38/2014.(XII.23.) önkormányzati rendelet 1.§-a, hatályba lép 2014.12.24. nappal.

18

Módosította a 29/2011.(XI.29) önkormányzati rendelet 7.§ (2) bekezdése. Hatályos 2012.01.01-től.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás