Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 35/2007 (XII.4.) önkormányzati rendelete
a belvárosi épületek rekonstrukcióját szolgáló felújítási támogatásról
2008.01.01.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, Székesfehérvár területén a belvárosi épületek rekonstrukcióját szolgáló önkormányzati felújítási támogatásról az alábbi rendeletet alkotja.
1. A rendelet hatálya jelen rendelet 1. számú mellékletében felsorolt utcák által határolt területen belül hagyományos és a vegyes szerkezetű technológiával épült épületekre terjed ki.
2. A rendelet hatálya kiterjed továbbá Székesfehérvár közigazgatási területén található azon társasházakra, melyek városképi és műemlékvédelmi szempontból kiemelkedő jelentőségű épületek.
1. A belvárosi épületek műszaki felújításához nyújtható (1/3 – 1/3 rész) vissza nem térítendőés visszatérítendő kamatmentes támogatás pályázat útján nyerhető el.
2. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata folyó évi költségvetésében a Lakásgazdálkodási Alap előirányzatai között biztosít fedezetet a vissza nem térítendő és a visszatérítendő kamatmentes támogatásra.
3. 2A támogatás összege a tárgyév végéig használható fel, a következő két évre csak külön előzetes megállapodás alapján vihető át.
4. 3Pályázatot befogadni az Önkormányzat adott évi költségvetésében jóváhagyott keretösszeg mértékéig lehet.
A pályázható felújítási munkák
1. Támogatás adható:
a) homlokzat felújításhoz,
b) tető felújításhoz.
(2) A támogatás az (1) bekezdésben meghatározott munkák kivitelezési és lebonyolítási költségeire használható fel.
A pályázat benyújtásának feltételei
Az önkormányzati támogatás iránti pályázatot az épület tulajdonosa, társasház esetén tulajdonosi közösségének képviselője (közös képviselő, továbbiakban: Igénylő) az alábbi feltételekkel nyújthat be:
a. 4Az Igénylő nyilatkozik arról, hogy a tervezett felújítás költségfedezetének minimum 1/3-t vállalja, továbbá nyilatkozik, hogy azt milyen formában biztosítja,
b. amennyiben az Igénylő társasházi közösség, a tervezett felújítási munkákat a társasház közgyűlése megszavazta és döntött a várható költségek mértékéről, a pénzügyi forrásról, továbbá határozatával igazolja, hogy a tulajdonosok a pályázat benyújtására és az ezzel kapcsolatos megállapodások megkötésére az Igénylő képviselőjét (közös képviselőt) felhatalmazta,
c. a tulajdonos, illetve a társasház a tervezett felújítási munkák műszaki dokumentációjával - a vállalkozói ajánlattételekkel együtt - a pályázat benyújtásának időpontjában rendelkezik.
d. A támogatást csak lakás tulajdonok felújításához lehet igénybe venni.
A pénzügyi támogatás formája és mértéke
1. A vissza nem térítendő résztámogatás mértéke a felújítás bekerülési összegének 1/3-a, maximum 3 millió forint, igénylőnként és évente.
(2) A visszatérítendő kamatmentes résztámogatás a felújítás bekerülési összegének 1/3-a, maximum 3 millió forint, igénylőnként és évente. Legfeljebb 3 évi időtartamra adható, melyet az igénylő havi egyenlő részletekben köteles az önkormányzat részére megtéríteni, az előtörlesztés lehetőségének biztosításával. A havi törlesztő részlet minimum 10.000,-Ft. A kamatmentes támogatás igénylése nem kötelező, ebben az esetben az önrész növekedik (2/3 rész).
(1) A benyújtott pályázatnak tartalmazni kell:
a. jelentkezési adatlapot az 2. sz. melléklet szerint,
b. 3 hónapnál nem régebbi tulajdoni lapot,
c. Társasház esetén alapító okirat másolatot, és SZMSZ-t, a társasház közgyűlési jegyzőkönyvét, mely a felújítási munkálatokra és a pénzügyi forrásra vonatkozó döntést, valamint a közös képviselő felhatalmazását is tartalmazza a szerződés aláírására,
d. 5Az Igénylő 4. § a) pont szerinti nyilatkozatát,
e. a tervezett felújítási munkálatok részletes műszaki leírását,
f. a tervezett felújítási munkálatokra vonatkozó érvényes kivitelezői árajánlatokat (tételes költségvetést),
g. a tervezett kivitelezési munkálatok elvégzéséhez szükséges tervdokumentáció és hatósági engedélyek (másolatban),
j.) a visszatérítendő kamatmentes résztámogatás vonatkozásában a tulajdonos, illetve tulajdonosok hozzájárulását, jelzálogjog bejegyeztetéshez az önkormányzat javára
minden albetét vonatkozásában:
10 db albetétig, 100.000,- Ft/albetét összegű támogatás felett,
11 és 30 db albetét között, 40.000,- Ft/albetét igénybevett támogatás felett,
31 db albetét felett, 1.200.000,- Ft igénybevett támogatás felett.
(2)6 A pályázatokat a Polgármesteri Hivatalhoz kell benyújtani.
1. 7A benyújtott pályázatot Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a soron következő ülésén bírálja el a főépítész, a területi képviselő bevonásával.
2. A benyújtott pályázatok elbírálása után a döntésről a pályázók írásban értesítést kapnak.
3. Amennyiben a pályázatot hiányosan nyújtják be, úgy 15 napos határidő kitűzésével pótlásra fel kell hívni az Igénylőt, a határidő eredménytelen eltelte után a pályázat érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül.
4. Az elbírálás után a szerződést a Polgármester és az Igénylő (közös képviselő) írja alá.
5. A megállapodást (3. sz. melléklet) a pályázat eredményhirdetését követő 30 napon belül kell a nyertes pályázónak aláírni. Ellenkező esetben a támogatást elveszíti.
1. 8Az Igénylő a felújítási munka befejezéséről a Polgármesteri Hivatalt tájékoztatja, továbbá a Hivatal munkatársát a műszaki átadás-átvételi eljárásra meghívja. Amennyiben a felújítás építési engedélyköteles tevékenység, úgy a munka csak akkor tekinthető befejezettnek, ha az Igénylő a Polgármesteri Hivatalban bemutatja a jogerős használatbavételi engedélyt.
2. 9A támogatást az Önkormányzat a felújítás elvégzése után, a sikeres műszaki átadás-átvételi eljárás lefolytatását követően – 15 napon belül – utalja át az Igénylő által megadott bankszámlaszámra, feltéve amennyiben az Igénylő hitelt érdemlően igazolta, hogy a 4. § a) pontja szerint vállalt költséget a felújításhoz biztosította.
3. 10A visszatérítendő résztámogatás visszafizetését az Igénylő bankszámlájára történő átutalást követő hónaptól kell megkezdeni havi egyenlő részletekben úgy, hogy a törlesztési részlet minden hónap 15-ig kerüljön az Önkormányzat részére megfizetésre.
4. 11 Amennyiben az igénylő részletfizetési kötelezettségét 3 hónapot meghaladóan felszólítás ellenére sem teljesíti, úgy a még vissza nem fizetett támogatás teljes összege azonnal esedékessé válik. Az esedékessé vált tartozás behajtása iránt a Polgármesteri hivatal Pénzügyi Irodája intézkedik. A késedelmes teljesítés idejére támogatott a Ptk. szerint késedelmi kamatot köteles fizetni.
5. 12Az elnyert támogatás a nyertes pályázók részére támogatási megállapodás alapján kerül kifizetésre.
6. 13Az elnyert támogatás csak a megállapodás aláírását követően elvégzett munkák finanszírozására használható fel.
1. 14E rendelet 2008. január 1. napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatályba lépés után indult ügyekben kell alkalmazni.
2. 15E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvének figyelembe vételével készült, és az azzal összeegyeztethető szabályozást tartalmazza.
Székesfehérvár, 2007. december 04.
Warvasovszky Tihamér sk. dr. Szabó Katalin sk.
polgármester jegyző
Záradék:
A rendeletet 2007. december 4-én kihirdettem:
dr. Szabó Katalin sk.
jegyző
Egységes szerkezetbe foglalva 2017. január 11.
Dr. Cser-Palkovics András Dr. Bóka Viktor
polgármester jegyző