Kifejezéskereső
Tartalomjegyzék
- Szerkezet
39/2007. (V. 9.) OGY határozat
a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról1
I. A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 33. § (3) bekezdése alapján annak 1. számú mellékletének I. fejezete 6. címében előirányzott 110,0 millió forint támogatási összeget a nemzeti és etnikai kisebbségek szervezetei számára az Országgyűlés a jelen határozat melléklete szerint osztja fel.
II. E költségvetési támogatás a nemzeti és etnikai kisebbségek szervezetei működési költségeinek fedezésére szolgál.
III. A költségvetési támogatást a Pénzügyminisztérium a következők szerint folyósítja:
a) egy összegben, amennyiben az érintett szervezet támogatása nem haladja meg a 3 millió forintot,
b) két részletben, amennyiben az érintett szervezet támogatása meghaladja a 3 millió forintot.
IV. E határozattal támogatásban részesített társadalmi szervezet a támogatás felhasználásáról köteles írásbeli elszámolást készíteni és legkésőbb 2008. január 31-ig megküldeni az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának.
V. A költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzése az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény 2. §-a (5) bekezdése alapján történik.
VI. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba.
Melléklet a 39/2007. (V. 9.) OGY határozathoz
|
Szervezet neve |
Javaslat |
|---|---|
|
Abaúji Elmaradott Térség Cigányságának Felzárkóztatási Szervezete |
400 000 |
|
„Az Európai Unió Roma Ifjúságáért” Egyesület |
1 000 000 |
|
Balassagyarmat Kistérségi Cigány Szervezet |
200 000 |
|
„BÁRKA” Közhasznú Egyesület |
200 000 |
|
B-A-Z Megyei Civil Közéletiek Szövetsége |
300 000 |
|
Belső Tűz Egyesület |
250 000 |
|
„Bhim Rao” Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hátrányos Helyzetű Ifjak (Magyarok, Romák) Azonos Szintű Oktatásáért Szociális, Kulturális és Oktatási Egyesület |
300 000 |
|
Biztosabb Jövőért Kistérségi Közhasznú Egyesület |
100 000 |
|
Boglárka Etnikai Kisebbségi és Kulturális Egyesület |
100 000 |
|
Bonyhádi Független Roma Egyesület |
150 000 |
|
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Romák Érdekvédelmi Egyesülete Méra (RÉV Egyesületek Méra) |
100 000 |
|
„CHUTUL KANO” Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Független Cigány Szervezet |
400 000 |
|
Cigány Fiatalok Kulturális Szövetsége |
500 000 |
|
Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Baranya Megyei Szövetsége |
200 000 |
|
Cigány Kulturális Egyesület Mánfa |
300 000 |
|
Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület |
750 000 |
|
Cigány Szabadidősport Klub |
200 000 |
|
Cigány Szociális és Művelődési Módszertani Bázis |
400 000 |
|
Cigány Tudományos és Művészeti Társaság |
800 000 |
|
Cigányok és Etnikai Kisebbségek Érdekeit Képviselő Egyesület C.E.K.É.K.E. |
200 000 |
|
Cigányokért az Európai Unióban Egyesület |
600 000 |
|
Csongrád Megyei Cigányok Demokratikus Szövetsége |
400 000 |
|
Dél-Somogyi Cigányok Közhasznú Szervezete |
800 000 |
|
Dél-Vidék Kulturális Egyesület |
500 000 |
|
Dél-Zalai Cigányokért Egyesület |
400 000 |
|
Drávavölgyi Cigány Fiatalok Szövetsége |
100 000 |
|
Dunántúli Roma Vezetők Szövetsége |
100 000 |
|
Dunaszekcsői Nagycsaládosok Egyesülete |
400 000 |
|
Együttélés Cigány Érdekvédelmi Szervezet |
200 000 |
|
Együttélés Egyesület |
300 000 |
|
„Eötvös József” Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság |
800 000 |
|
ETHNIX Művészeti és Oktatási Egyesület |
400 000 |
|
EU-DROM Roma EU-Integrációt Elősegítő Egyesület (EU DROM Egyesület) |
200 000 |
|
Fehérfolt Közhasznú Egyesület |
100 000 |
|
Fényszarui Romák Betegségmegelőző Egyesülete (FRBE) |
100 000 |
|
Fiatal Romák Országos Szövetsége Jászfényszarui Szervezete (FIROSZ Jászfényszarui Szervezete) |
300 000 |
|
Garabonci Cigányokért Egyesület |
600 000 |
|
Görgetegi Regionális Kisebbségi Fórum |
300 000 |
|
Görgetegi Romákért Egyesület |
200 000 |
|
Győr-Moson-Sopron Megyei Cigányok Érdekvédelmi Szövetsége |
600 000 |
|
Hajdú-Bihar Megyei Cigányok Koordinációs Szervezete |
400 000 |
|
Hajdúhadház Roma Érdekvédelmi Szövetség |
400 000 |
|
Hajósi Cigány Érdekvédelmi Egyesület |
200 000 |
|
Hernádvécsei Független Cigányszervezet |
100 000 |
|
Ifjúságért Roma Egyesület |
200 000 |
|
„IGAZ SZÓ” MAGYARORSZÁGI ROMÁK FÜGGETLEN ORSZÁGOS ÉRDEKSZÖVETSÉGE |
200 000 |
|
Integrációs Roma Szövetség |
150 000 |
|
„Ismerd meg Önmagad” Roma Érdekvédelmi Egyesület |
100 000 |
|
Istvándi Cigány Közösségi Klub |
100 000 |
|
Jászkiséri Etnikai Szervezet |
200 000 |
|
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Etnikai Érdekvédelmi Egyesület |
500 000 |
|
Jászsági Cigányok Munkalehetőségéért Egyesület |
300 000 |
|
Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet Egyesület |
400 000 |
|
Kadarkúti Roma Egyesület |
100 000 |
|
Kanizsa Csillagai Művészeti Egyesület |
100 000 |
|
Kaposszerdahelyi Romákért Egyesület |
100 000 |
|
Kárpátia 2000 Szociális és Kulturális Egyesület |
100 000 |
|
Kercseligeti Kisebbségi Érdekvédelmi Szervezet (K.K.É.SZ.) |
100 000 |
|
Khetanipe a Romák Összefogásáért Egyesület |
250 000 |
|
Kisbajomi Etnikai Cigány Szervezet |
400 000 |
|
Kisebbségi Közösségek Egyesülete |
500 000 |
|
Kisebbségi Közösségi Ház Közhasznú Egyesület |
700 000 |
|
Kisebbségi Önkormányzatok Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége |
600 000 |
|
Kiút csak Munkával Egyesület Alsószentmárton |
300 000 |
|
Közéleti Roma Nők Egyesülete |
600 000 |
|
Közéleti Roma Nők Kelet-Magyarországi Egyesülete |
400 000 |
|
Kutasi Cigány Szervezet |
100 000 |
|
Kutasi Etnikai Szervezet (KESZ) |
100 000 |
|
Lábodi Cigány Szervezet |
100 000 |
|
Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség Mérai Tagszervezete |
400 000 |
|
Magyarországi Cigány Szervezetek Fórumának Borsodbótai Szervezete |
100 000 |
|
Magyarországi Cigányok Nyelvőrző Egyesülete |
200 000 |
|
Magyarországi Cigányok Önkormányzati Érdekegyeztető- és Képviseleti Szervezete |
100 000 |
|
Magyarországi Jogsértettekért Egyesület |
400 000 |
|
Magyarországi Nemzetiségi Vallási Kulturális Szervezet |
600 000 |
|
Magyarországi Roma Parlament |
650 000 |
|
Magyarországi Roma Parlament Encsi Tagszervezete |
200 000 |
|
Magyarországi Romák Ezoterikus Társasága |
300 000 |
|
Mezőberényi Cigányokért Egyesület |
100 000 |
|
Mikei Kisebbségi Fórum |
200 000 |
|
„Milleniumi Zenekar” Közhasznú Egyesület |
250 000 |
|
Nagybajom és Vidéke Cigányszervezet |
200 000 |
|
Nagydorogi Cigányokért Egyesület |
200 000 |
|
Nagyradai Cigányokért Egyesület |
200 000 |
|
Napkerék Egyesület |
300 000 |
|
Németkéri Cigány Hagyományőrző Egyesület |
100 000 |
|
Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége |
600 000 |
|
Ormánságfejlesztő Társulás Egyesület |
400 000 |
|
Országos Etnikai Kisebbségek Egyesülete |
600 000 |
|
Országos Hagyományőrző Cigányegyesület |
100 000 |
|
Ózd Kék Sirály Zenei Egyesület |
400 000 |
|
Pestszenterzsébeti Cigány Nemzetiségi Érdekképviselet |
300 000 |
|
PHRALIPE Független Cigány Szervezet Országos Szervezete – Központi Szervezet |
1 000 000 |
|
PHRALIPE Független Cigány Szervezet Országos Szervezete, Hernádvécsei Tagszervezete |
100 000 |
|
Pro-Ma Future (Jövő a máért) Oktatási, Kulturális Egyesület |
900 000 |
|
Roma Diplomások Országos Szervezete |
300 000 |
|
Roma és Beás Érdekvédelmi Szövetség |
200 000 |
|
Roma Esélyegyenlőség az Uniós csatlakozásért |
200 000 |
|
Roma Kulturális Klubegyesület |
250 000 |
|
Roma Nővédelmi Közhasznú Szervezet |
400 000 |
|
Roma Polgári Tömörülés (RPt) |
1 000 000 |
|
Roma Sajtóközpont Közhasznú Egyesület |
700 000 |
|
Romano Karavano (Cigány Karaván) Roma Kulturális Egyesület |
800 000 |
|
ROMÉRO B-A-Z Megyei Cigány Értelmiségi Fiatalok Közhasznú Egyesülete |
500 000 |
|
Segesdi „Karaván” Egyesület |
250 000 |
|
Somogy Megyei Minoritas Egyesület |
500 000 |
|
Somogy Megyei Romák Egyesülete |
200 000 |
|
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében élő Cigányok Egészségneveléséért Egyesület |
300 000 |
|
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Hátrányos Helyzetűek Esélyteremtő Szövetsége |
200 000 |
|
Szenyéri Etnikai Cigány Szervezet |
200 000 |
|
Színes Gyöngyök – Délvidéki Roma Nőkért Egyesület |
400 000 |
|
Társadalmi Visszailleszkedést Segítő Egyesület |
200 000 |
|
Tegnapután Országos Cigány Kulturális Egyesület |
300 000 |
|
Terne Shave Cigány Érdekképviseleti Szervezet |
200 000 |
|
Testvériség Kulturális és Szabadidő Sportegyesület |
100 000 |
|
„Tiszaroffi Cigányok Munkalehetőségéért Egyesület” |
200 000 |
|
Újiregi Cigányok Szervezete |
100 000 |
|
Utolsó Padban Egyesület |
400 000 |
|
Vajszló és Vidéke Kulturális Egyesület |
100 000 |
|
Vasvár és Térsége Cigány Érdekvédelmi Egyesület |
200 000 |
|
Zombai Romákért Egyesület |
100 000 |
|
Ágfalvai Fúvószenekar Egyesület |
100 000 |
|
Ajkarendeki Német Nemzetiségi Dalkör Kulturális Egyesület |
100 000 |
|
Alsógallai Baráti Egyesület |
200 000 |
|
Apátistvánfalvai Faluszépítő és Hagyományőrző Egyesület |
200 000 |
|
Bácsalmási Németek Egyesülete |
300 000 |
|
Bácska Német Kulturális Egyesület |
300 000 |
|
„Bánát” Szerb Kulturális Közhasznú Egyesület |
300 000 |
|
Baranya Kulturális Egyesület |
200 000 |
|
Baranyai Német Önkormányzatok Szövetsége |
500 000 |
|
Baranyai Német Táncegyesület |
300 000 |
|
Bátaszéki Német Nemzetiségi Egyesület |
300 000 |
|
Battonyai Románok Nemzetiségi Egyesülete |
500 000 |
|
Békés Megyei Német Önkormányzatok Szövetsége Mezőberény |
300 000 |
|
Békéscsabai Románok Szövetsége |
200 000 |
|
Békés-Csongrád Megyei Német Iskolaegyesület Gyula |
300 000 |
|
Bezenyei Horvát Egyesület (Bizonjsko Hrvatsko Drustvo) |
100 000 |
|
„BLAUE ENZIAN” Német Nemzetiségi Hagyományőrző Néptánc Egyesület |
100 000 |
|
Bleyer Jakab Közösség |
400 000 |
|
Bolgár Ifjúsági Egyesület |
100 000 |
|
Bolgár Kulturális Fórum |
100 000 |
|
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Lengyel Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége |
200 000 |
|
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Német Önkormányzatok Szövetségének Egyesülete |
200 000 |
|
„BRAUNHAXLER” Óbudai Német Hagyományokat Ápoló Egyesület |
200 000 |
|
Budakalászi Német Nemzetiségi Egyesület |
300 000 |
|
Budakeszi Hagyományőrző Kör |
200 000 |
|
Budapesti Román Egyesület |
300 000 |
|
Budapesti Románok Kulturális Társasága |
300 000 |
|
Cikói Székely–Német Hagyományőrző Egyesület |
100 000 |
|
Csabai Szlovákok Szervezete (Békéscsaba) |
2 000 000 |
|
Császártöltési Német Nemzetiségi Egyesület |
200 000 |
|
Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesülete |
200 000 |
|
Csolnoki Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület |
200 000 |
|
Dabas-Sári Szlovákok Egyesülete |
100 000 |
|
Dél-Alföldi Szlovákok Szervezete |
100 000 |
|
Dorogi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület |
200 000 |
|
Dunavarsányi Svábok Egyesülete |
100 000 |
|
Ecseri Zöld Koszorú Hagyományőrző Kör |
300 000 |
|
„Edelweiss Német Nemzetiségi Dalkör” Egyesület |
200 000 |
|
Egyesület a Magyarországi Német Gyermekekért VEREIN FÜR UNGARNDEUTSCHE KINDER (Közhasznú) (VUK) |
600 000 |
|
Együtt Szentlászlóért Közhasznú Egyesület |
200 000 |
|
Eleki Román Hagyományőrző Táncegyesület |
200 000 |
|
„Erdélyi Örmény Gyökerek” Kulturális Egyesület |
600 000 |
|
Érdi Lengyel–Magyar Kulturális Közhasznú Egyesület |
100 000 |
|
Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége Egyesület Verband der Deutschen Selbsterwaltungen in Nordungaren e. V. |
400 000 |
|
Etyeki Németek Egyesülete |
100 000 |
|
FÁKLYA Horvát Folklór Centrum Egyesület |
1 000 000 |
|
Falu-Hagyományőrző és Kulturális Egyesület |
300 000 |
|
Fátra Kör |
200 000 |
|
Gemeinschaft Junger Ungarndeutscher (GJU) – Magyarországi Ifjú Németek Közössége (MINK) |
1 700 000 |
|
Gradisce Horvát Kulturális Egyesület |
300 000 |
|
Gyönki Német Hagyományőrző Ének-Zenei Közhasznú Egyesület |
200 000 |
|
Gyulafirátóti Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület |
100 000 |
|
Gyulai Román Nyugdíjasok Klubja |
200 000 |
|
Hagyományőrző Nemzetiségi Egyesület Szakadát Traditionspflegender Verein Sagetal |
100 000 |
|
Hajnalpír Énekegyesület |
200 000 |
|
Hárskúti Hársfa Német Nemzetiségi Egyesület |
100 000 |
|
Hartai Hagyományőrző Kulturális Egyesület |
200 000 |
|
Herendi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület |
100 000 |
|
„Horvát Hagyományőrző” Egyesület |
300 000 |
|
Hőgyészi Német Nemzetiségi Egyesület Verein der Hőgyészer Volksdeutschen e.V. |
200 000 |
|
„Jan Sobieski” Lengyel Kulturális Egyesület |
100 000 |
|
Katolikus Németek Egyházmegyei Egyesülete Pécs (Verein Katholischer Ungarndeutschen der Diozöse Fünfkirchen) |
200 000 |
|
Kerepesi Pávakör Egyesület |
200 000 |
|
Kétegyházi Románok Kulturális Egyesülete |
400 000 |
|
Kiskassáért Német Egyesület |
100 000 |
|
Kiskőrösi Szlovákok Szervezete |
300 000 |
|
Kislődi Német Nemzetiségi Kultúráért Egyesület Közhasznú Szervezet |
200 000 |
|
Kistarcsai Kulturális Egyesület |
300 000 |
|
Komárom-Esztergom Megyei Német Iskolaegylet |
300 000 |
|
Komlósi Szlovákok Szervezete |
200 000 |
|
Kondorosi Szlovák Klub |
100 000 |
|
Kópházi Horvát Egyesület |
600 000 |
|
Körösszakáli Nemzetiségi Nyugdíjas Egyesület |
200 000 |
|
Körösszegapáti Románok Egyesülete |
200 000 |
|
Kőszegfalvi Nemzetiségi Kórusért Egyesület |
250 000 |
|
„KRANZLEIN” Volkstanzverein Bonnhard „KRANZLEIN” Néptáncegyesület Bonyhád |
200 000 |
|
Kultúrny Spolok Sarvasskych Slovákov „VERNOST” Szarvasi Szlovákok Kulturális Köre |
500 000 |
|
„Lánycsóki Liederkrancz” Magyar–Német Kulturális (Barátsági) Egyesület |
300 000 |
|
Lengyel–Magyar Klub |
100 000 |
|
Létavértesi Román Kulturális Egyesület |
200 000 |
|
Lipa Szlovák Folklóregyesület |
100 000 |
|
Lippói Magyar–Német Kulturális Egyesület |
100 000 |
|
Mágocsi Német Nemzetiségi Egyesület |
200 000 |
|
Magyar–Lengyel Baráti Kulturális Egyesület |
200 000 |
|
Magyar–Lengyel Pilsudski Történelmi Társaság |
100 000 |
|
Magyar–Német Baráti Klub Székelyszabar |
100 000 |
|
Magyarországi „Bem József” Lengyel Kulturális Egyesület |
500 000 |
|
Magyarországi Bolgárok Egyesülete |
700 000 |
|
Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete |
1 200 000 |
|
Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete Csongrád Megyei Helyi Csoport |
200 000 |
|
Magyarországi Gradistyei Horvátok Egyesülete (Drustvo Gradiscanskih Hrvatov u Ugarskoj) |
1 200 000 |
|
Magyarországi Horvátok Szövetsége |
2 500 000 |
|
Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesülete |
200 000 |
|
Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa |
4 000 000 |
|
Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége (Verband Ungarndeutscher Autoren und Künstler) |
1 300 000 |
|
Magyarországi Német Iskolaegyletek Szövetsége |
600 000 |
|
Magyarországi Német Népi Kultúráért Egyesület Szigetújfalu |
200 000 |
|
Magyarországi Németek Családfakutató Egyesülete (Akuff) |
200 000 |
|
Magyarországi Németek Csongrád Megyei Egyesülete |
200 000 |
|
Magyarországi Németek Győr és környéke Érdekképviselete és Kulturális Egyesülete |
200 000 |
|
Magyarországi Román Kutatók és Alkotók Közössége (Gyula) |
400 000 |
|
Magyarországi Román Pünkösdi Egyesület |
200 000 |
|
Magyarországi Románok Koalíciója |
150 000 |
|
Magyarországi Románok Kulturális Szövetsége |
2 000 000 |
|
Magyarországi Románok Kutatóintézete (Gyula) |
1 200 000 |
|
Magyarországi Szlovák Fiatalok Szervezete |
400 000 |
|
Magyarországi Szlovákok Szövetsége |
3 500 000 |
|
Magyarországi Szlovének Szövetsége |
1 000 000 |
|
Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület |
900 000 |
|
Magyarpolányi Német Nemzetiségi Egyesület |
100 000 |
|
Majsi Magyar–Német Kulturális Egyesület |
200 000 |
|
Mányi Svábok Nemzetiségi Egyesülete |
500 000 |
|
„Máriahalomi Faluközösségi Egyesület” |
100 000 |
|
Marica Kulturális Egyesület |
200 000 |
|
Martenica Néptánc Egyesület |
200 000 |
|
Mecseknádasdi Német Nemzetiségi Néptánc Egyesület |
100 000 |
|
Méhkerékért Egyesület |
200 000 |
|
Méhkeréki Románok Egyesülete |
100 000 |
|
Mezőberényi Német Hagyományápoló Egyesület |
200 000 |
|
Mezőberényi Szlovákok Szervezete-Organizácia Slovákov v Polnom Berincoku |
200 000 |
|
Mohács–Bensheim Baráti Kör |
200 000 |
|
Mohácsi Németek Egyesülete |
200 000 |
|
Mohácsi Sokacok Olvasóköre |
400 000 |
|
Móri Fúvószenei Egyesület |
1 200 000 |
|
Mosonmagyaróvári Gradistyei Horvátok Egyesülete |
300 000 |
|
Mözsi Német Nemzetiségi Klub |
100 000 |
|
Mura és Kerkamenti Kisebbségiek Szövetsége |
150 000 |
|
„Művelődési Kör Erdőkürt” |
100 000 |
|
Nagyesztergári Német Nemzetiségi Kör |
200 000 |
|
Nagynyárád–Grossnaarad Magyar–Német Baráti Kör |
500 000 |
|
„Német Hagyományokat Ápolók Szövetsége” Egyesület Pestszenterzsébet |
100 000 |
|
Német Hagyományőrző Egyesület, Kunbaja |
100 000 |
|
Német Kisebbségi Önkormányzatok Bács-Kiskun Megyei Szövetsége |
400 000 |
|
Német Klub Kulturális (Barátsági) Egyesület |
100 000 |
|
Német nemzeti kisebbségi hagyomány és származáskutató Egyesület Bakonynána |
100 000 |
|
Német Nemzeti Kisebbségi Hagyomány és Származáskutató Egyesület Veszprém |
400 000 |
|
Német Nemzetiségi Dal- és Kultúregyesület |
200 000 |
|
Német Nemzetiségi Egyesület Gyönk |
200 000 |
|
Német Nemzetiségi Egyesület Szászvár |
200 000 |
|
Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület Újpetre |
200 000 |
|
Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület – Deutscher Nationalitäten Kultur Verein |
300 000 |
|
Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Iklad |
200 000 |
|
Német Nemzetiségi Tánccsoport |
200 000 |
|
Német–Magyar Baráti Egyesület Erdősmecske (Deutsch–Ungarischer Freundeshreis Erdősmecske) |
100 000 |
|
„NEVEN” Bunyevác Kulturális Egyesület |
300 000 |
|
Nikolaus Lenau Közművelődési Egyesület |
1 200 000 |
|
Nógrád-Hevesi Szlovákok Egyesülete és Regionális Kulturális Központja |
200 000 |
|
Nyugdíjasok Szederkényi Egyesülete |
200 000 |
|
OPANKE Hagyományőrző Kulturális Egyesület |
100 000 |
|
Országos Magyar–Horvát Baráti Társaság |
100 000 |
|
Ozvena (Visszhang) Budapesti Szlovák Kórus |
200 000 |
|
Palotabozsoki Német Nemzetiségi Egyesület |
200 000 |
|
Pári Ifjúsági és Nemzetiségi Egyesület |
100 000 |
|
Pécsi Görög Egyesület |
300 000 |
|
Peter Rosegger Egyesület |
100 000 |
|
Piliscsabai Németek Kulturális Egyesülete |
200 000 |
|
Pilisi Szlovákok Egyesülete és Regionális Kulturális Központja |
300 000 |
|
Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Vegyeskórus Közhasznú Egyesület |
100 000 |
|
Pomázi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület |
200 000 |
|
Pusztaottlakai Románok Egyesülete |
300 000 |
|
Pusztavám Község Német Nemzetiségi Fúvószenekar |
500 000 |
|
Rosmarein Táncegyesület |
100 000 |
|
Rozmaring Néptáncegyüttes Baráti Egyesülete |
200 000 |
|
„Schwarzwald” Hagyományőrző Egyesület |
100 000 |
|
„Sopron és Környéke Német Kultúrklub” Egyesület |
300 000 |
|
Soproni Horvátok Kulturális Egyesülete |
300 000 |
|
Soroksári Svábok Független Egyesülete |
100 000 |
|
Sóskút 2000 Társaság |
200 000 |
|
Szederkényi Szabadidős és Kulturális Egyesület |
100 000 |
|
Szegedi Helyi Szerb Közösség |
1 200 000 |
|
Szegedi Román Kulturális Egyesület |
200 000 |
|
Szegedi Szlovákok Egyesülete |
300 000 |
|
Szekszárdi Német Nemzetiségi Egyesület |
600 000 |
|
Szentendrei Szerb Klub Kulturális Egyesület |
100 000 |
|
Szigetszentmártoni Német Nemzetiségi Kultúregyesület |
300 000 |
|
Szlovák Nyugdíjasok Klubja |
200 000 |
|
Szombathelyi Horvát Kulturális és Vallási Egyesület |
400 000 |
|
Szülőföld védő-szépítő és Fejlesztő Egyesület Fekedi Szülőföldünk Baráti Kör Egyesület |
100 000 |
|
Tabán Szerb Folklórcentrum Egyesület |
2 000 000 |
|
„TANAC” Kulturális Egyesület |
500 000 |
|
Tarján Községért Baráti Kör |
200 000 |
|
„Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekari Egyesület” |
200 000 |
|
Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége |
400 000 |
|
Tolnai Német Nemzetiségi Baráti Kör |
200 000 |
|
Töttös Községi Magyar–Német Kulturális (Barátsági) Egyesület |
200 000 |
|
Városlődi Falumúzeum Baráti Köre |
100 000 |
|
Varsádért Ifjúsági Klub |
100 000 |
|
Vecsési Hagyományőrző Zeneegyesület – Musikverein Wetschesch |
100 000 |
|
Vecsési Német Nemzetiségi Hagyományőrző Tánccsoport |
200 000 |
|
Vértessomlói Német Nemzetiségi Népdalkör |
200 000 |
|
„Veseli Santovcani” Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület |
1 000 000 |
|
Veszprém Megyei Német Iskolaegyesület |
200 000 |
|
Veszprém Megyei Német Önkormányzatok és Elektorok Közössége |
400 000 |
|
Veszprémi Német Nemzetiségi Klub |
100 000 |
|
Villányi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület (Kulturverein Wielander Ungarndeutshen) |
200 000 |
|
„ZVIRANJAK” Peresznyei Horvát Hagyományőrző és Faluszépítő Egyesület |
200 000 |
|
Zsámbéki Német Nemzetiségi Kör |
200 000 |
|
Összesen: |
110 000 000 |
A határozatot az Országgyűlés a 2007. május 7-i ülésnapján fogadta el.
Változott rendelkezések
Eszköztár
- Másolás a vágólapra
- Nyomtatás