53/2007. (VII. 2.) FVM rendelet
az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről
A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 81. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
A támogatás célja
1. § A támogatás célja az állatállományokat veszélyeztető egyes állatbetegségek felszámolása, figyelemmel kísérése, valamint egyes zoonózisok megelőzése.
Fogalommeghatározás
2. § E rendelet alkalmazásában támogatott állat-egészségügyi szolgáltatás alatt az 1. számú mellékletben felsorolt betegségek, zoonózisok megelőzésére, felderítésére és leküzdésére irányuló állatorvosi vizsgálat, immunizálás, gyógykezelés, mintavételezés és a diagnosztikai vizsgálat e rendeletben meghatározott feltételekkel történő nyújtását kell érteni.
A támogatás jellege, mértéke
3. § (1) Az e rendelet szerinti támogatás a Szerződés 87. és 88. cikkének a mezőgazdasági termékek előállításával foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásokra történő alkalmazásáról és a 70/2001/EK rendelet módosításáról szóló 2006. december 15-i 1857/2006/EK bizottsági rendelet (HL L 358., 2006.12.16. 3.o.) 10. cikke szerinti támogatásnak minősül.
(2) Vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe az állat-egészségügyi kiadásokról szóló, 1990. június 26-i 90/424/EGK tanácsi határozatban foglaltak szerint, az elfogadott hazai állat-egészségügyi programok alapján kötelezően végrehajtandó, az állat-egészségügyi hatóság által végzett vagy elrendelt intézkedések, monitoring vizsgálatok, tesztek és más szűrési intézkedések, gyógykezelések, immunizálások, illetve az ezen tevékenységek elvégzéséhez szükséges állat-egészségügyi szolgáltatások költségeihez. A támogatható állatfajok, betegségek és szolgáltatások körét az 1. számú melléklet tartalmazza.
(3) A támogatás összege a szolgáltatásról kiállított számla nettó (ÁFÁ-t nem tartalmazó) értékének 100 százalékáig, de legfeljebb az 1. számú melléklet szerinti fajlagos összegig terjedhet.
Az intézkedésben részt vevők köre
4. § (1) Támogatott állat-egészségügyi szolgáltatást az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vehet igénybe, aki/amely
a) megfelel a Bizottság 70/2001/EK rendeletében, valamint az azt módosító 364/2004/EK rendelet I. mellékletében meghatározott mikro-, kis- és középvállalkozás meghatározásának, továbbá
b) rendelkezik a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerve állat-egészségügyi feladatokat ellátó részlegének (a továbbiakban: MgSzH) e rendelet szerinti támogatott intézkedésekben való részvételhez szükséges jóváhagyásával.
(2) A támogatás igénylésére jogosult az az ügyfél- regisztrációs számmal rendelkező természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, aki/amely az e rendelet szerinti állat-egészségügyi szolgáltatás végzésére külön jogszabály alapján rendelkezik az illetékes állat-egészségügyi hatóság és/vagy a Magyar Állatorvosi Kamara engedélyével, laboratóriumok esetében akkreditációval, vagy jogszabályi felhatalmazással is (a továbbiakban: szolgáltató).
(3) A vizsgálathoz szükséges minták vételére kizárólag az e tevékenységre külön jogszabály alapján engedéllyel rendelkező állatorvost, illetve szolgáltatót lehet igénybe venni.
A támogatott szolgáltatás igénybevétele
5. § (1) A 4. § (1) bekezdése szerinti jóváhagyási kérelmet ugyanazon állományra és betegség körre vonatkozóan az állattartónak évente egy alkalommal a 2. számú melléklet szerinti nyomtatványon, postai úton tértivevényesen, az MgSzH-hoz kell benyújtania.
(2) Támogatott állat-egészségügyi szolgáltatásban való részvételi jóváhagyásra az az állattartó jogosult, aki/amely:
a) regisztrációs kötelezettségének eleget tett,
b) rendelkezik működési engedéllyel, vagy a telephely szerint illetékes állat-egészségügyi hatóság szakhatósági hozzájárulásával és/vagy nyilvántartásba vételi igazolásával,
c) tevékenysége során teljesíti a hazai és közösségi állat-egészségügyi és állatjóléti jogszabályok által előírt feltételeket, és a jóváhagyási kérelemhez mellékeli a hatósági állatorvos erről szóló igazolását, továbbá
d) nyilatkozik arra vonatkozóan, hogy
da) valamennyi állat-egészségügyi nyilvántartásba vételi kötelezettségének eleget tett,
db) mentesítési programok esetében nem tér el az állatállományára az állat-egészségügyi hatóság által jóváhagyott mentesítési programtól,
dc) az állat-egészségügyi szolgáltatást arra engedéllyel és/vagy akkreditációval, valamint ügyfél-regisztrációs számmal rendelkező személlyel, szervvel, illetve intézménnyel végezteti el,
dd) nem áll csőd-, felszámolási- vagy végelszámolási eljárás alatt, illetve természetes személy esetében nem áll gazdálkodási tevékenységével összefüggő végrehajtási eljárás alatt,
de) nincs lejárt adó-, vám-, egészség-, nyugdíj-, társadalombiztosítási járulék tartozása,
df) nincs költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt jogerős határozattal megállapított köztartozása.
(3) Amennyiben a kérelem nem felel meg az e rendeletben, valamint az egyéb jogszabályokban előírt feltételeknek, vagy más okból kiegészítésre vagy javításra szorul, az MgSzH a kérelmezőt a hiányok megjelölése mellett tizenöt napos határidő tűzésével a hibák kijavítására, illetve pótlására szólítja fel.
(4) A támogatott állat-egészségügyi szolgáltatás igénybevételére való jogosultságról az MgSzH döntést hoz. A jogosultságról szóló döntés birtokában rendelhető meg a támogatott állategészségügyi szolgáltatás.
(5) A szolgáltató a támogatott állat-egészségügyi szolgáltatást igénybe vevő részére az elvégzett szolgáltatásról számlát állít ki, amely tételesen tartalmazza az állat-egészségügyi szolgáltatás megnevezését, ellenértékét, valamint a szolgáltatás ellenértékének támogatás-tartalmát. A támogatott állat-egészségügyi szolgáltatást igénybe vevő a szolgáltatónak a bruttó számlaérték és a támogatás-tartalom különbözetét fizeti meg.
(6) A támogatási keret kimerülése esetén a szolgáltatást igénybe vevő köteles a számla teljes összegét a szolgáltatást végzőnek kifizetni.
Támogatási kérelem
6. § (1) A szolgáltató az állat-egészségügyi szolgáltatásokról a tárgyhónapban kiállított számlák másolatát a 3. számú mellékletben szereplő támogatási kérelemhez csatolva, a tárgyhónapot követő hónap tizenötödik napjáig postai úton megküldi a szolgáltató székhelye szerint illetékes MgSzH-hoz.
(2) Az MgSzH kizárólag az 1. számú mellékletben meghatározott maximálisan elszámolható díjakat meg nem haladó szolgáltatási értékeket tartalmazó számlákat veszi figyelembe. A nem laboratóriumi diagnosztikai vizsgálatról kiállított számlákon szerepelnie kell az állattartó nyilatkozatának, mellyel igazolja a szolgáltatás teljesítését.
(3) Amennyiben a támogatási kérelemben foglalt állategészségügyi szolgáltatások igénybevételére az állattartó jogosult, az MgSzH a szolgáltató támogatási kérelmében foglaltakat igazolja.
(4) Az MgSzH az igazolással ellátott támogatási kérelmeket azok mellékleteivel, valamint a 4. számú mellékletben szereplő összesítő kimutatással a tárgyhónapot követő hónap utolsó napjáig megküldi a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal illetékes megyei kirendeltsége (a továbbiakban: MVH) részére.
7. § (1) Az MVH a támogatási kérelemről döntést hoz, a döntéséről értesíti a támogatott állat-egészségügyi szolgáltatást igénybe vevőt, valamint a szolgáltató részére kiállítja a támogatás igénybevételére jogosító igazolást. A támogatás az MVH igazolásának benyújtásával az illetékes állami adóhatóságnál igényelhető.
(2) A kiadott támogatási igazolásokról az MVH havonta tájékoztatást küld a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek (a továbbiakban: miniszter). A forrás kimerülése esetén a miniszter a Tv. 78. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint jár el.
Támogatás forrása
8. § A támogatás kifizetését a forrás rendelkezésre állását követően a 10032000-01905520 APEH piacfejlesztési támogatások lebonyolítási számláról kell folyósítani. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást ugyanezen számlára kell visszafizetni.
Tájékoztatások
9. § Az 1857/2006/EK rendelet 20. cikk (2) bekezdése szerinti nyilvántartást az MVH vezeti, és a nyilvántartás alapján – kérelemre – az Európai Bizottság részére tájékoztatást ad.
Ellenőrzés, jogkövetkezmény
10. § Utólagos ellenőrzés végzésére az MgSzH jogosult. Az MgSzH a támogatás jogosulatlan igénybevételéről határozatot hoz.
Záró rendelkezés
11. § E rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.
12. § E rendelet a Szerződés 87. és 88. cikkének a mezőgazdasági termékek előállításával foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásokra történő alkalmazásáról és a 70/2001/EK rendelet módosításáról szóló 2006. december 15-i 1857/2006/EK bizottsági rendelet (HL L 358., 2006.12.16. 3.o.) végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.
Gráf József s. k.,
földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter
1. számú melléklet az 53/2007. (VII. 2.) FVM rendelethez
igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 53/2007. (VII. 2.) FVM rendelet alapján támogatható
szolgáltatások és elismerhető maximális költségeik
|
Technikai kód |
Támogatási jogcím a Tanács |
Támogatható állatfajok |
Támogatható költségek maximális, ÁFA-t nem tartalmazó értéke forintban, szolgáltatási egységenként, amely tartalmazza a felhasznált eszközök, állatgyógyászati készítmények, továbbá a mintaküldés költségeit |
|---|---|---|---|
|
A001 |
Szarvasmarha- |
szarvasmarha, bivaly, szarvasfélék |
Allergiás bőrpróba: |
|
A002 |
Szarvasmarha- |
szarvasmarha, bivaly |
Mintavétel: |
|
A003 |
Enzootiás szarvasmarha- |
szarvasmarha |
Mintavétel: |
|
B002 |
IBR/IPV |
szarvasmarha |
Immunizálás: |
|
A004 |
Juh/Kecske Brucellózis (Brucella melitensis) |
juh, kecske |
Mintavétel: |
|
A005 |
Aujeszky-féle betegség |
sertés, vaddisznó |
Mintavétel: |
|
B003 |
Salmonella pullorum |
házityúk |
Mintavétel: |
|
B004 |
Salmonella gallinarum |
házityúk |
Mintavétel: |
|
A006 |
Klasszikus sertéspestis |
sertés, vaddisznó |
Mintavétel: |
|
B005 |
Afrikai sertéspestis |
sertés, vaddisznó |
Mintavétel: |
|
B006 |
Sertések hólyagos betegsége |
sertés |
Mintavétel: |
|
A007 |
Madárinfluenza |
valamennyi madárfaj |
Mintavétel: |
|
B007 |
Kéknyelv betegség |
szarvasmarha, juh, kecske |
Mintavétel: |
|
B008 |
Paratuberkulózis |
szarvasmarha |
Mintavétel: |
|
A008 |
Szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalma vagy egyéb lassan kifejlődő betegségek |
valamennyi emlős állatfaj |
Mintavétel: 2500 Ft |
|
B009 |
Campylobacteriosis |
valamennyi baromfifaj |
Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: 5000 Ft |
|
B010 |
Listeriosis |
valamennyi baromfifaj |
Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: 8000 Ft |
|
A009 |
Szalmonellózis |
valamennyi gazdasági haszonállat |
Immunizálás: 50 Ft/egyed/alkalom |
2. számú melléklet az 53/2007. (VII. 2.) FVM rendelethez
az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos
támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló
53/2007. (VII. 2.) FVM rendelet alapján támogatott állategészségügyi szolgáltatás igénybevételére
való jogosultság igazolásához a 20..... támogatási évre
a kérelmező lakhelye/székhelye szerint illetékes MgSzH területi szervénél.
|
az 53/2007. (VII. 2.) FVM rendelet |
betegség/zoonózis |
|||
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
cégszerű aláírása
3. számú melléklet az 53/2007. (VII. 2.) FVM rendelethez
az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások
igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 53/2007. (VII. 2.) FVM rendelet alapján
|
Sor- |
A támogatott állat-egészségügyi szolgáltatást igénybe vevő |
A kiállított számla száma |
A számlán |
||||||||||||
|
neve |
ügyfél-regisztrációs |
KKV- |
jogosultságot megállapító MgSzH igazolás iktatószáma |
||||||||||||
|
1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
3. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
4. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
5. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
6. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
7. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
8. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
9. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
10. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mindösszesen: |
|
||||||||||||||
4. számú melléklet az 53/2007. (VII. 2.) FVM rendelethez
az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások
igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 53/2007. (VII. 2.) FVM rendelet alapján igényelt
támogatás kifizetéséhez
|
Sor- |
A támogatás igénylésére jogosult |
A támogatás igénylésére jogosult szolgáltató ügyfél-regisztrációs száma |
A támogatás igénylésére |
Az igazoláson feltüntetett |
|||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
3. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
4. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
5. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
6. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
7. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
8. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
9. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
10. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
11. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
12. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
13. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
14. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
15. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
igazgató főállatorvos