Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

78/2007. (VIII. 31.) GKM rendelet

a gazdasági és közlekedési miniszter hatáskörébe tartozó informatikai, távközlési és postai szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról

2007.09.01.

A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 5. §-a (1) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 163/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának h)–j) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § g) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró szociális és munkaügyi miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1) A gazdasági és közlekedési miniszter hatáskörébe tartozó informatikai, távközlési és postai szakképesítések felsorolását az 1. melléklet tartalmazza.

(2) Az 1. mellékletben felsorolt szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeit a 2. melléklet tartalmazza.

2. § (1) Ez a rendelet 2007. szeptember 1-jén lép hatályba.

(2) Az iskolai rendszerű szakképzésben, ha a szakképzési évfolyam indításához szükséges külön jogszabályban meghatározott személyi és tárgyi feltételek nem biztosítottak, a 2007/2008. tanévben az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet 2006. március 31-én hatályos rendelkezései és az ahhoz illeszkedő 2007. augusztus 31-én hatályos szakmai és vizsgakövetelmények alapján legkésőbb 2008. december 31-ig indulhat szakképzés.

(3) Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben e rendeletet 2007. október 1-jétől kell alkalmazni. Eddig az időpontig az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet 2006. március 31-én hatályos rendelkezései és az ahhoz illeszkedő 2007. augusztus 31-én hatályos szakmai és vizsgakövetelmények, továbbá a 2006. április 1-jétől hatályos Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképesítésekhez e rendelet hatálybalépését megelőzően kiadott szakmai és vizsgakövetelmények alapján indulhat képzés.

(4) A folyamatban lévő képzéseket a megkezdésükkor érvényes követelmények alapján kell befejezni. Javító-, pótlóvizsgák letételére a korábbi követelmények szerint a képzés befejezését követő 1 évig, legkésőbb 2013-ig van lehetőség.

(5) Hatályát veszti:

a) az ipari és kereskedelmi szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 18/1995. (VI. 6.) IKM rendelet mellékletében az Oktatási Minisztérium hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó jegyzék

aa) szakképesítéseket tartalmazó részében az „51 5223 03 Informatikai műszerész”, az „52 5423 03 Ipari informatikai technikus” és az „54 4641 07 CAD-CAM tervező, dokumentációkezelő informatikus” szövegrész,

ab) szakmai és vizsgakövetelményeket tartalmazó részében az „Informatikai műszerész” című rész, az „Ipari informatikai technikus” című rész és a „CAD-CAM tervező, dokumentációkezelő informatikus” című rész,

b) az informatikai és hírközlési miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 29/2004. (XI. 8.) IHM rendelet, valamint

c) a gazdasági és közlekedési miniszter hatáskörébe tartozó Postai ügyintéző szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 63/2006. (VIII. 30.) GKM rendelet.

(6) 2007. szeptember 2-án hatályát veszti az (5) bekezdés. E bekezdés 2007. szeptember 3-án hatályát veszti.

Dr. Kóka János s. k.,
gazdasági és közlekedési miniszter

1. melléklet a 78/2007. (VIII. 31.) GKM rendelethez

A gazdasági és közlekedési miniszter hatáskörébe utalt informatikai, távközlési
és postai szakképesítések felsorolása

Sor-
szám

Szakképesítés OKJ-ben szereplő adatai

Szakmacsoport megnevezése

sor-
száma

azonosító száma

megnevezése

1.

160.

33

523

02

0000

00

00

Távközlési és informatikai
hálózat-szerelő

Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport

Rész-szakképesítés:

33

523

02

0100

31

01

Távközlési kábel-szerelő

2.

161.

33

523

03

1000

31

01

Távközlési műszerész

Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport

Rész-szakképesítés:

33

523

03

0100

31

01

Antennaszerelő

3.

162.

54

523

03

0000

00

00

Távközlési technikus

Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport

Rész-szakképesítés:

54

523

03

0100

31

01

Távközlési üzemeltető

Elágazások:

54

523

03

0010

54

01

Beszédátviteli rendszer-
technikus

54

523

03

0010

54

02

Elektronikus hozzáférési és magánhálózati rendszer-
technikus

54

523

03

0010

54

03

Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszer-
technikus

54

523

03

0010

54

04

Gerinchálózati rendszer-
technikus

4.

165.

54

482

01

0000

00

00

Adatbázis-adminisztrátor

Informatika szakmacsoport

Elágazások:

54

482

01

0010

54

01

Adatbázis-tervező

54

482

01

0010

54

02

Adatelemző

5.

166.

55

481

01

0000

00

00

Általános rendszergazda

Informatika szakmacsoport

6.

167.

54

481

01

1000

00

00

CAD-CAM informatikus

Informatika szakmacsoport

Rész-szakképesítés:

54

481

01

0100

31

01

Számítógépes műszaki rajzoló

7.

168.

54

481

02

0000

00

00

Informatikai alkalmazás-
fejlesztő

Informatika szakmacsoport

Elágazások:

54

481

02

0010

54

01

Infokommunikációs alkalmazás-fejlesztő

54

481

02

0010

54

02

Információrendszer-elemző
és -tervező

54

481

02

0010

54

03

Internetes alkalmazás-fejlesztő

54

481

02

0010

54

04

Szoftverfejlesztő

8.

169.

54

481

03

0000

00

00

Informatikai rendszergazda

Informatika szakmacsoport

Rész-szakképesítés:

54

481

03

0100

52

01

Számítástechnikai szoftver-
üzemeltető

Elágazások:

54

481

03

0010

54

01

Informatikai hálózat-telepítő
és -üzemeltető

54

481

03

0010

54

02

Informatikai műszerész

54

481

03

0010

54

03

IT biztonságtechnikus

54

481

03

0010

54

04

IT kereskedő

54

481

03

0010

54

05

Számítógéprendszer-karbantartó

54

481

03

0010

54

06

Szórakoztatótechnikai
műszerész

54

481

03

0010

54

07

Webmester

9.

170.

55

481

02

0000

00

00

Informatikai statisztikus
és gazdasági tervező

Informatika szakmacsoport

10.

171.

54

481

04

0000

00

00

Informatikus

Informatika szakmacsoport

Elágazások:

54

481

04

0010

54

01

Gazdasági informatikus

54

481

04

0010

54

02

Infostruktúra-menedzser

54

481

04

0010

54

03

Ipari informatikai technikus

54

481

04

0010

54

04

Műszaki informatikus

54

481

04

0010

54

05

Távközlési informatikus

54

481

04

0010

54

06

Telekommunikációs informatikus

54

481

04

0010

54

07

Térinformatikus

11.

172.

54

482

02

0000

00

00

IT kommunikációs szolgáltató

Informatika szakmacsoport

Elágazások:

54

482

02

0010

54

01

IT mentor

54

482

02

0010

54

02

Közösségi informatikai szolgáltató

54

482

02

0010

54

03

Oktatási kommunikáció-
technikus

12.

173.

54

213

04

0000

00

00

Multimédia alkalmazás-
fejlesztő

Informatika szakmacsoport

Elágazások:

54

213

04

0010

54

01

Desinger

54

213

04

0010

54

02

E-játék-fejlesztő

54

213

04

0010

54

03

E-learning-tananyagfejlesztő

54

213

04

0010

54

04

Multimédia-fejlesztő

54

213

04

0010

54

05

Tartalommenedzser

13.

174.

33

523

01

1000

00

00

Számítógép-szerelő, -karbantartó

Informatika szakmacsoport

14.

175.

55

481

03

0000

00

00

Telekommunikációs asszisztens

Informatika szakmacsoport

15.

176.

55

481

04

0000

00

00

Web-programozó

Informatika szakmacsoport

16.

328.

52

841

02

0000

00

00

Postai ügyintéző

Kereskedelem-marketing,
üzleti adminisztráció szakmacsoport

2. melléklet a 78/2007. (VIII. 31.) GKM rendelethez

A gazdasági és közlekedési miniszter hatáskörébe utalt informatikai, távközlési és postai szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei

TÁVKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI HÁLÓZAT-SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS
SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I.

Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok

1. A szakképesítés azonosító száma: 33 523 02 0000 00 00

2. A szakképesítés megnevezése: Távközlési és informatikai hálózat-szerelő

3. Szakképesítések köre:

3.1. Rész-szakképesítés
Azonosítószám: 33 523 02 0100 31 01
Megnevezés: Távközlési kábel-szerelő

3.2. Elágazások: Nincsenek

3.3. Ráépülés: Nincs

4. Hozzárendelt FEOR szám: 5234

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés
megnevezése

Szakképzési
évfolyamok száma

Óraszám

Távközlési és informatikai hálózat-szerelő

2

2000

II.

Egyéb adatok

Szakképesítés megnevezése: Távközlési és informatikai hálózat-szerelő
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: tizedik évfolyam elvégzése
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 40%
3. Gyakorlat aránya: 60%
4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): van
Időtartama (évben vagy félévben): 1 év
5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető
Ha szervezhető, mikor: –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

Rész-szakképesítés megnevezése: Távközlési kábel-szerelő
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzése
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. A képzés maximális időtartama:
Szakképzési évfolyamok száma: –
Óraszám: 1000
3. Elmélet aránya: 30%
4. Gyakorlat aránya: 70%
5. Szakmai alapképzés időtartama (fogyatékkal élők esetében, iskolai rendszerben): –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

III.

Munkaterület

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma

FEOR megnevezése

5234

Távközlési foglalkozású

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Technológiai alapműveleteket végez
Hálózattechnikai szimmetrikus és optikai kábelek paramétereit méri
Kábeltévé hálózatot telepít
Alkalmazza az informatikai és elektronikus hírközlő hálózatok rajzjeleit
Anyagalakítási és szerelvényezési feladatokat végez
Alkalmazott számítástechnikai és laboratóriumi méréseket végez
Elektronikus hírközlő hálózatokat épít és üzemeltet
Informatikai hálózatokat telepít és üzemeltet
Szélessávú hálózatot létesít

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma

megnevezése

33 523 03 0000 00 00

Távközlési műszerész

IV.

Szakmai követelmények

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0900–06    Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Hardvert, jogtiszta szoftvereket alkalmaz
Irodai programcsomagot egyedi és integrált módon használ
Egyszerű multimédiás és kommunikációs alkalmazásokat kezel
Adatmentést végez, informatikai biztonsági eszközöket használ
LAN és WAN hálózatokat használ
Egyszerű informatikai, angol nyelvű szakmai szöveget megért
Informatikai tevékenységét dokumentálja
Terveket, műszaki leírásokat olvas, értelmez
A munkavégzéssel összefüggő általános szabályokat alkalmazza
A munkahelyi minőségbiztosítási előírásokat alkalmazza
Meghatározza a műveleti sorrendet és a felhasználandó anyagszükségletet
Kiválasztja a munkafolyamathoz szükséges eszközöket, szerszámokat, készülékeket
Munkaműveletekről vázlatos rajzot készít
Mechanikus és elektromos eszközökkel, műszerekkel méréseket végez
Fém és műanyag munkadarabokat megmunkál (vág, fúr, forgácsol, fűrészel, hajlít, reszel, csiszol)
Elektromos és mechanikai kötéseket készít
Kisgépeket, kéziszerszámokat használ a technológiai alapműveleteknél
A munkafeladatok elvégzéséről jegyzőkönyvet készít
Részt vesz a munka- és balesetvédelmi oktatáson
Betartja és betartatja a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi, valamint a szakmára, szerelési-javítási technológiára vonatkozó előírásokat
Részt vesz a munka-, tűz- és környezetvédelemmel kapcsolatos események kivizsgálásában, dokumentálásában
Gondoskodik a munka-, tűz- és balesetvédelmi eszközökről és azok használhatóságáról
Részt vesz a tűzoltásban, mentésben, elsősegélyt nyújt
Betartja és betartatja a veszélyes és a szelektív hulladékgyűjtés szabályait, a veszélyes anyagokra vonatkozó előírásokat
Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
D    Elektrotechnikai alapismeretek
D    Elektronikus áramkörök
C    Villamos gépek biztonságtechnikája
C    Teljesítményelektronikai áramkörök
D    Gépelemek
C    Finommechanikai elemek
D    Mechanika
D    Elektromechanikus mérőműszerek
C    Elektronikus mérőműszerek
C    Mechanikai mérőműszerek
C    Villamos mérések
B    Mechanikai mérések
C    Műszerelemek
C    Anyagismeret
D    Gyártásismeret
C    Műszaki ábrázolás
C    Villamos és gépész rajzjelek
C    Szabványok
C    Műszaki dokumentáció
A    Általános munkavédelem
A    Érintésvédelem
A    Elsősegélynyújtás
A    Általános tűzvédelem
A    Tűzoltó készülékek
C    Környezetvédelem
D    Veszélyes hulladékok kezelése
C    Digitális technikai alapok
C    Perifériák
D    Számítógépes hálózatok típusai
D    Informatikai angol nyelv

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
3    Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése
4    Információforrások kezelése
3    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
3    Műszaki rajz készítése
3    Kapcsolási rajz olvasása, értelmezése
3    Kapcsolási rajz készítése
4    Folyamatábrák olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák készítése
4    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
3    Diagram, nomogram kitöltése, készítése
3    Komplex jelzésrendszerek értelmezése
4    Elemi számolási készség
2    ECDL 1. m. IT alapismeretek
2    ECDL 2. m. Operációs rendszerek
2    ECDL 3. m. Szövegszerkesztés
2    ECDL 4. m. Táblázatkezelés
2    ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés
2    ECDL 6. m. Prezentáció
2    ECDL 7. m. Információ és kommunikáció

Személyes kompetenciák:
Kézügyesség
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)
Mennyiségérzék

Társas kompetenciák:
Tömör fogalmazás készsége
Konfliktusmegoldó készség
Prezentációs készség
Kommunikációs rugalmasság
Udvariasság
Kapcsolatteremtő készség
Fogalmazó készség
Nyelvhelyesség
Közérthetőség
Kompromisszumkészség

Módszerkompetenciák:
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség
Rendszerező képesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Numerikus gondolkodás, matematikai készség
Módszeres munkavégzés
Gyakorlatias feladatértelmezés
Körültekintés, elővigyázatosság
Figyelem-összpontosítás
Figyelemmegosztás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0924–06    Távközlési hálózatok létesítése

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Tesztprogramokat futtat
Archivált adatokat visszatölt
Távfelügyeletet ellát
A berendezés műszaki jellemzőit méri
Műszaki dokumentációt olvas és értelmez
Mérőműszert kalibrál és méréseket végez
Mérőprogramot futtat, a mérés eredményeit értékeli
A mérés alapján a berendezést minősíti
Működési elvük szerint telepíti az elektronikus hírközlő hálózatok aktív és passzív elemeit, végberendezéseit
Elvégzi hálózattechnikai szimmetrikus és optikai kábelek méréseit
Integrált kábelezést készít
Elektronikus hírközlő kábeleken hibát tár fel, hibahelyeket mér
ISDN- és ADSL- végpontokat telepít, felhasználói PC-t programoz
Kábeltévé hálózatot telepít
Informatikai hálózatot létesít
Oszloptámszerkezeteket épít
Szimmetrikus és optikai légkábel szerelvényeket oszlopra szerel, előfizetői leágazásokat épít, fenntart, bont
Kábeltévé szerelvényeket szerel és mér
Elosztószerelvényeket szerel oszloptámszerkezetre
Szereli a falikábel-hálózatot és tartozékait
Falikábelt épít optikai kábellel
Integrált belső kábelezést épít
Strukturált hálózatot épít, berendezéseket telepít
Földalatti hálózatokat létesít
Szimmetrikus és koaxiális kábeleket szerel
Optikai hálózat kábeleit telepíti, eszközeit kezeli
Kábelkötést készít kézi és gépi érkötéssel
Kapcsolástechnikai és átviteltechnikai berendezéseket szerel
Tápáram-ellátó berendezéseket szerel
Végberendezéseket szerel
Optikai kábeleket köt szálhegesztéssel

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B    Elektrotechnikai alapok
B    Elektrotechnika és digitális áramkörök
B    IT-alapismeretek
B    Mérőeszközök
A    Elektromos mérések
A    Távközlési hálózatok mérései
C    Fémipari alapok
B    Rögzítés- és kötéstechnika
B    Áramkörök összeállítási elve
A    Távközlési szolgáltatások
D    Távközlési törvények, rendeletek, szerződések
B    Informatikai hálózat
B    Analóg jelátvitel elve, jellemzői
C    A távközlés feladata és jelentősége
A    Távbeszélőtechnika
A    Kábelszerkezettan
A    Távközlési hálózatok felépítése, részei, struktúrája
A    Kábelek elektromos tulajdonságai, kábelvédelem
A    Fénytávközlés
A    Korszerű hálózatok, ISDN-szélessáv
A    Kábelek ellenőrző mérési, hibahely vizsgálati módszerei
B    Távközlési hálózatok építési, szerelési, bontási módszerei
B    Földelések
B    Villamosságtan

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
3    Olvasott köznyelvi szöveg megértése
3    Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban
2    Olvasott szakmai szöveg megértése
2    Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban
4    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
3    Műszaki rajz készítése
3    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
3    Diagram, nomogram kitöltése, készítése
3    Távközlési jelképek értelmezése
3    Tájékozódás

Személyes kompetenciák:
Precizitás
Önállóság
Stabil kéztartás
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)
Testi erő

Társas kompetenciák:
Fogalmazó készség
Segítőkészség
Közérthetőség
Határozottság
Udvariasság

Módszerkompetenciák:
Információgyűjtés
Rendszerező képesség
Kontroll (ellenőrző képesség)
Logikus gondolkodás
Figyelem-összpontosítás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0925–06    Hírközlés műszaki feltételének biztosítása

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Informatikai, helyi és helyközi elektronikus hírközlő hálózatok érvényes rajzjeleit alkalmazza
Jegyzőkönyveket (mérésit is), jelentéseket formai, tartalmi követelmények szerint készít
Használja az elosztókat, tápfejeket, törzskönyveket, dokumentációkat
Az anyagokat megmunkálja, és a megmunkáláshoz szükséges szerszámokat, eszközöket kiválasztja
Fémipari alakító munkákat végez
Kisgépeket, eszközöket használ
A szerszámokat ellenőrzi, javítja
A kisgépek villamos biztonságát ellenőrzi
Vezetékeket és szigeteléseket vizuálisan ellenőrzi
A karbantartási terv szerinti feladatokat, időszakos felülvizsgálatokat, előírt beállításokat, alkatrészcseréket elvégzi
A kábeleket előkészíti, csatlakozókat szerel, csatornákat épít
Vezetékkötéseket, forrasztásokat végez
Egyszerű áramkörökben egyen- és váltakozó feszültséget mér
Speciális felhasználói programokat használ
Táblázatos és grafikus adatokat dolgoz fel

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Elektrotechnikai alapok
B    Elektrotechnika és digitális áramkörök
B    IT-alapismeretek
B    Operációs rendszerek
D    Szövegszerkesztés
C    Táblázatkezelés
D    Adatbázis-kezelés
E    Prezentáció
D    Információ és kommunikáció

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
3    Olvasott köznyelvi szöveg megértése
3    Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban
2    Olvasott szakmai szöveg megértése
2    Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban
4    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
3    Műszaki rajz készítése
3    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
3    Diagram, nomogram kitöltése, készítése
3    Távközlési jelképek értelmezése
3    Tájékozódás

Személyes kompetenciák:
Kézügyesség
Precizitás
Önállóság
Stabil kéztartás
Pontosság

Társas kompetenciák:
Fogalmazó készség
Segítőkészség
Kapcsolatteremtő készség
Közérthetőség
Határozottság

Módszerkompetenciák:
Információgyűjtés
Értékelés
Rendszerező képesség
Hibakeresés (diagnosztizálás)
Módszeres munkavégzés

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0926–06    Informatikai hálózatok létesítése, üzemeltetése

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Használja a passzív hálózat kábeleit, csatlakozóit, komplex rendszertechnikáját (strukturált hálózatok, LAN, WAN)
Használja a digitális átviteltechnika informatikai hálózati eszközeit, digitális modemeket, betartja a fizikai interfész szabványokat, ajánlásokat
Alkalmazza az útvonalválasztó digitális technológiákat
Elvégzi a címzést, a statikus és dinamikus címkiosztást a névszerverek és hálózatvezérlők funkciók segítségével
Alkalmazza a vonalinterfészeket
Szabványosítást végez
Hálózatot vizsgál műszerekkel
Épületeken, műtárgyakon belüli nyomvonal jellegű gyengeáramú hálózatokat szerel
A falon belüli csövekben, álmennyezetek és álpadlók mögött, falakon kívül, szabad és rejtett gyengeáramú épületgépészeti hálózatot épít
Dokumentáció alapján ISDN-rendszert szerel (S-busz, ISDN-végberendezések) RJ-csatlakozókkal
Koaxiális kábeleket, csatlakozókat szerel bontható (szerelhető) és nem bontható (hidegen sajtolt) technológiával
Előkészíti a koaxiális hálózat (LAN, KTV) nyomvonalát
Informatikai elemeket (szerverek, hálózati I/O eszközök, perifériák) szerel, karbantart
Dokumentáció használatával Ethernet-hálózatot kivitelez (UTP-kábelekkel), a hálózatot alkotó további egységeket (csatlakozók, aktív elemek) csatlakoztat
A strukturált hálózati alközponti távbeszélő és helyi informatikai hálózati csatlakozásokat épít. Hibaelhárítás, üzembe helyezés előtt egyszerű méréseket végez
A dokumentáció, szerelési utasítás alapján a hálózatba illeszti az aktív funkcionális eszközöket (Repeater, Router, Bridge, Gateway, ismétlő, útválasztó, tűzfal, kapu, RAS9)
Számítógép interfészek (soros, párhuzamos portok) csatlakozóit szereli dokumentáció alapján
INPUT/OUTPUT-eszközök, perifériák és számítógépek interfészeit csatlakoztatja
Külső (soros port) és/vagy belső PC-kártyás MODEM-et szerel

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Elektrotechnikai alapok
B    Vezeték nélküli átviteli közeg
B    Valós és nem valós idejű rendszerek forgalomirányítása
B    Hálózati eszközök
D    VOIP rendszerek
C    Szélessávú átviteli hálózatok
D    Analóg jelátvitel elve, jellemzői
E    Digitális jelátvitel elve, jellemzői
D    Lokális hálózatok

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
3    Olvasott köznyelvi szöveg megértése
3    Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban
2    Olvasott szakmai szöveg megértése
2    Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban
4    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
3    Műszaki rajz készítése
3    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
3    Diagram, nomogram kitöltése, készítése
3    Távközlési jelképek értelmezése
3    Tájékozódás

Személyes kompetenciák:
Kézügyesség
Precizitás
Önállóság
Stabil kéztartás
Pontosság

Társas kompetenciák:
Fogalmazó készség
Segítőkészség
Kapcsolatteremtő készség
Közérthetőség
Határozottság

Módszerkompetenciák:
Információgyűjtés
Értékelés
Rendszerező képesség
Hibakeresés (diagnosztizálás)
Módszeres munkavégzés

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1421–06    Kábelszerelés

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Hurokellenállást, szigetelési ellenállást, csillapítást, áthallást és kapacitást mér kábeleken
Reflexió – visszaverődés – méréseket elvégez OTDR- rel optikai kábeleken
A hibahely behatárolását követően javítást, esetleg szakaszcserét végez
Az informatikai adatátviteli kábeleket vizsgálja célműszerekkel
Érazonosítást végez strukturált kábeleken
Sávszélességet vizsgál
Hibaelhárítási tevékenységet végez
Felméri a munkát
Áttanulmányozza az elvégzendő feladatot
Átveszi a hibajegyet
Nyilvántartással vagy ügyféllel egyeztet
Tanulmányozza a tervrajzot
Helyszíni felmérést végez
Behatárolja a hibát
Megtervezi az elvégzendő feladatot
Előkészíti a hálózatépítést
Kivételezi a raktárból a szükséges építési anyagokat, szerszámokat
Helyszínre szállítja az építési anyagokat, szerszámokat
Elhárítja a hibát
Kijavítja a hibát
Értesíti a diszpécsert
Beméreti a kijavított hibát
Jóváhagyatja előfizetővel a javítást
Kiépíti szolgáltatásfogadási-pontig a föld alatti vagy föld feletti hálózatot
Felszereli a DSL kültéri elemeit
Felszereli az DSL előfizetői szűrő és modem egységeit
Leméri a hálózatot
Beköti a PC kártyát
Aktiváltatja a szélessávú hálózatot
Átadja a hálózatot (kiképzi az ügyfelet)
ISDN hálózatot létesít
Kiépíti a szolgáltatásfogadási pontig a föld alatti és a föld feletti hálózatot
Felszereli az NT-t és bekalibrálja az előfizető kívánsága szerint
Kívánságra beköti a PC-be a hálózatot
Levizsgálja az új állomást
Átadja a hálózatot (kiképzi az ügyfelet)

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Elektrotechnikai alapok
B    Elektrotechnika és digitális áramkörök
B    IT alapismeretek
A    Távbeszélő-technika
A    Kábelszerkezettan
A    Távközlési hálózatok felépítése, részei, struktúrája
A    Kábelek elektromos tulajdonságai, kábelvédelem
A    Fénytávközlés
A    Korszerű hálózatok, ISDN szélessáv
A    Kábelek ellenőrző mérési, hibahely vizsgálati módjai
B    Távközlési hálózatok építési, szerelési, bontási módjai
B    Földelések
B    Villamosságtan

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógép-használat
3    Olvasott köznyelvi szöveg megértése
3    Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban
2    Olvasott szakmai szöveg megértése
2    Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban
4    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
3    Műszaki rajz készítése
3    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
3    Diagram, nomogram kitöltése, készítése
3    Távközlési jelképek értelmezése
3    Tájékozódás

Személyes kompetenciák:
Precizitás
Önállóság
Stabil kéztartás
Pontosság
Döntésképesség

Társas kompetenciák:
Fogalmazó készség
Segítőkészség
Kapcsolatteremtő készség
Közérthetőség
Határozottság

Módszerkompetenciák:
Információgyűjtés
Értékelés
Rendszerező képesség
Hibakeresés (diagnosztizálás)
Módszeres munkavégzés

A 33 523 02 0000 00 00 azonosító számú,
Távközlési és informatikai hálózat-szerelő megnevezésű szakképesítés
szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

0900–06

Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése

0924–06

Távközlési hálózatok létesítése

0925–06

Hírközlés műszaki feltételének biztosítása

0926–06

Informatikai hálózatok létesítése, üzemeltetése

1421–06

Kábel-szerelő

A 33 523 02 0100 31 01 azonosító számú,
Távközlési kábel-szerelő megnevezésű rész-szakképesítés
szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

0900–06

Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése

0924–06

Távközlési hálózatok létesítése

1421–06

Kábel-szerelő

V.

Vizsgáztatási követelmények

1.A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Iskolai rendszerű szakképzés esetén:
Az utolsó szakképző évfolyam elvégzését tanúsító bizonyítvány
Iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén:
A képzési programban meghatározott modulzáró vizsga
A képzési programban előírt szakmai gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás

2.A szakmai vizsga részei:

1. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0900–06    Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Internetről szakmai dokumentumok letöltése, belőle prezentáció készítése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 60 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Egyszerű munkaműveletek (szöveges és rajzi) tervezése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 60 perc
A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:
Mérések végzése mechanikus és elektromos eszközökkel, műszerekkel, a munka-, tűz- és balesetvédelmi előírások betartásával
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 45 perc
A hozzárendelt 4. vizsgafeladat:
Munkadarab vágása, megmunkálása kézi vagy gépi forgácsolással, furatok, elektromos és mechanikai kötések készítése a munka-, tűz- és balesetvédelmi előírások betartásával
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 135 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 20%
2. feladat: 20%
3. feladat: 30%
4. feladat: 30%

2. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0924–06    Távközlési hálózatok létesítése
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Hálózatok ismerete. Hálózatok részei, felépítése. Hibaelhárítás. Kábelszerkezettan. Szélessávú hálózatok létesítése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 180 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Tájékozódás a távközlés főbb területein, távközlési rendszerek. Végberendezések és azok telepítése, működési elvei. Vonalvizsgálat, hibaelhárítás, -fenntartás. Helyi és helyközi hálózatok részei, szerelésük
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:
Távközlési hálózatok szerelése és mérése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 180 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 40%
2. feladat: 15%
3. feladat: 45%

3. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0925–06    Hírközlés műszaki feltételének biztosítása
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Elektrotechnikai számítások. Szövegszerkesztés számítógéppel
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 60 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Szolgáltatás és marketing a távközlés területén. Elektrotechnikai és elektronikai alapfogalmak. Informatikai, számítástechnikai operációs rendszerek, office rendszer ismertetése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:
Villamos mérések, a mérési eredmények dokumentálása számítógépen
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 120 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 25%
2. feladat: 25%
3. feladat: 50%

4. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0926–06    Informatikai hálózatok létesítése, üzemeltetése
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Informatikai hálózat jellemzői. Adatátvitel aktív és passzív elemek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 60 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Digitális jelátvitel. Vezetéknélküli átviteli közeg. Valós és nem valós idejű rendszerek forgalom irányítása, VOIP rendszerek. Analóg jelátvitel elve és gyakorlata
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:
Strukturált hálózat építése Kat.5 kábellel, tanpályán. A hálózati szakasz szerelvényezése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 120 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 25%
2. feladat: 25%
3. feladat: 50%

5. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1421–06    Kábelszerelés
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Hálózatok ismertetése. Hálózatok részei, felépítése. Hibaelhárítás. Kábelszerkezettan, szélessávú hálózatok létesítése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 180 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Távközlés főbb területei, távközlési rendszerek ismertetése. Végberendezések és azok telepítése, működési elvei. Vonalvizsgálat, hibaelhárítás, -fenntartás. Helyi és helyközi hálózatok részei, integrált beltéri hálózatok szerelése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:
Távközlési hálózatok szerelése és mérése. Különböző fizikai állapotú kábelek szerelése, érkötései. Tápszekrények és megszakító létesítmények szerelése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 210 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 40%
2. feladat: 15%
3. feladat: 45%

3.A szakmai vizsga értékelése százalékosan:

A 33 523 02 0000 00 00 azonosító számú, Távközlési és informatikai hálózat-szerelő megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 20
2. vizsgarész: 20
3. vizsgarész: 20
4. vizsgarész: 20
5. vizsgarész: 20

A 33 523 02 0100 31 01 azonosító számú, Távközlési kábel-szerelő megnevezésű rész-szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 25
2. vizsgarész: 35
5. vizsgarész: 40

A 33 523 02 0000 00 00 azonosító számú, Távközlési és informatikai hálózat-szerelő megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében, amennyiben a vizsgázó az 33 523 02 0100 31 01 azonosító számú, Távközlési kábel-szerelő megnevezésű rész-szakképesítéssel rendelkezik
3. vizsgarész: 50
4. vizsgarész: 50

4.A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei

A szakképesítéshez, rész-szakképesítéshez rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése

5.A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

VI.

Eszköz- és felszerelési jegyzék

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök és felszerelések minimuma

Távközlési
és informatikai hálózat-szerelő

Távközlési
kábel-szerelő

Kéziszerszámok

X

X

Elektromos kisgépek

X

X

Robbanómotoros kisgépek

X

X

Érkötőgépek

X

X

Szálkötőgépek

X

X

Biztonsági felszerelések (oszlopmászó-felszerelés, alépítményes mentőállvány, munkaruházat, védőruházat)

X

X

Elektronikai, optikai mérőműszerek

X

X

Szállító, anyagmozgató járművek

X

X

Kompresszorok, csörlők

X

X

Légkalapács

X

X

Döngölő

X

X

Grundomat (útfúró)

X

X

Vakondeke

X

X

Telefon főközpontok, alközpontok

X

X

Regenerátorok

X

X

Multiplexerek (vonaltöbbszörözők)

X

X

Számítástechnikai eszközök (szerverek, routerek, switchek, modemek)

X

X

Telefonok

X

X

Adatátviteli eszközök

X

X

* * *

TÁVKÖZLÉSI MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS
SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I.

Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok

1. A szakképesítés azonosító száma: 33 523 03 1000 00 00

2. A szakképesítés megnevezése: Távközlési műszerész

3. Szakképesítések köre:

3.1. Rész-szakképesítés
Azonosítószám: 33 523 03 0100 31 01
Megnevezés: Antennaszerelő

3.2. Elágazások: Nincsenek

3.3. Ráépülés: Nincs

4. Hozzárendelt FEOR szám: 7444

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés megnevezése

Szakképzési évfolyamok száma

Óraszám

Távközlési műszerész

2

2000

II.

Egyéb adatok

Szakképesítés megnevezése: Távközlési műszerész
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: tizedik évfolyam elvégzése
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 40%
3. Gyakorlat aránya: 60%
4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): van
Időtartama (évben vagy félévben): 1 év
5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető
Ha szervezhető, mikor: –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

Rész-szakképesítés megnevezése: Antennaszerelő
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzése
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. A képzés maximális időtartama:
Szakképzési évfolyamok száma: –
Óraszám: 1000
3. Elmélet aránya: 30%
4. Gyakorlat aránya: 70%
5. Szakmai alapképzés időtartama (fogyatékkal élők esetében, iskolai rendszerben): –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

III.

Munkaterület

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma

FEOR megnevezése

7444

Rádió-, televízió- és számítástechnikai műszerész

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységeket végez
Távközlési berendezéseket karbantart
Hibajavítást végez a távközlési berendezéseken
Telephelyre távközlési berendezést telepít
Távközlési berendezéseken méréseket végez, mérőrendszereket használ
Üzemelteti a távközlési rendszert és elemeit
Új távközlési előfizetőket kapcsol be, illetve megszűnteket kapcsol ki
Antennát szerel
Beltéri egységet kábelez

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma

megnevezése

54 523 03 0000 00 00

Távközlési technikus

IV.

Szakmai követelmények

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0900–06    Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Hardvert, jogtiszta szoftvereket alkalmaz
Irodai programcsomagot egyedi és integrált módon használ
Egyszerű multimédiás és kommunikációs alkalmazásokat kezel
Adatmentést végez, informatikai biztonsági eszközöket használ
LAN és WAN hálózatokat használ
Egyszerű informatikai, angol nyelvű szakmai szöveget megért
Informatikai tevékenységét dokumentálja
Terveket, műszaki leírásokat olvas, értelmez
A munkavégzéssel összefüggő általános szabályokat alkalmazza
A munkahelyi minőségbiztosítási előírásokat alkalmazza
Meghatározza a műveleti sorrendet és a felhasználandó anyagszükségletet
Kiválasztja a munkafolyamathoz szükséges eszközöket, szerszámokat, készülékeket
Munkaműveletekről vázlatos rajzot készít
Mechanikus és elektromos eszközökkel, műszerekkel méréseket végez
Fém és műanyag munkadarabokat megmunkál (vág, fúr, forgácsol, fűrészel, hajlít, reszel, csiszol)
Elektromos és mechanikai kötéseket készít
Kisgépeket, kéziszerszámokat használ a technológiai alapműveleteknél
A munkafeladatok elvégzéséről jegyzőkönyvet készít
Részt vesz a munka- és balesetvédelmi oktatáson
Betartja és betartatja a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi, valamint a szakmára, szerelési-javítási technológiára vonatkozó előírásokat
Részt vesz a munka-, tűz- és környezetvédelemmel kapcsolatos események kivizsgálásában, dokumentálásában
Gondoskodik a munka-, tűz- és balesetvédelmi eszközökről és azok használhatóságáról
Részt vesz a tűzoltásban, mentésben, elsősegélyt nyújt
Betartja és betartatja a veszélyes és a szelektív hulladékgyűjtés szabályait, a veszélyes anyagokra vonatkozó előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
D    Elektrotechnikai alapismeretek
D    Elektronikus áramkörök
C    Villamos gépek biztonságtechnikája
C    Teljesítményelektronikai áramkörök
D    Gépelemek
C    Finommechanikai elemek
D    Mechanika
D    Elektromechanikus mérőműszerek
C    Elektronikus mérőműszerek
C    Mechanikai mérőműszerek
C    Villamos mérések
B    Mechanikai mérések
C    Műszerelemek
C    Anyagismeret
D    Gyártásismeret
C    Műszaki ábrázolás
C    Villamos és gépész rajzjelek
C    Szabványok
C    Műszaki dokumentáció
A    Általános munkavédelem
A    Érintésvédelem
A    Elsősegélynyújtás
A    Általános tűzvédelem
A    Tűzoltó készülékek
C    Környezetvédelem
D    Veszélyes hulladékok kezelése
C    Digitális technikai alapok
C    Perifériák
D    Számítógépes hálózatok típusai
D    Informatikai angol nyelv

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
3    Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése
4    Információforrások kezelése
3    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
3    Műszaki rajz készítése
3    Kapcsolási rajz olvasása, értelmezése
3    Kapcsolási rajz készítése
4    Folyamatábrák olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák készítése
4    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
3    Diagram, nomogram kitöltése, készítése
3    Komplex jelzésrendszerek értelmezése
4    Elemi számolási készség
2    ECDL 1. m. IT alapismeretek
2    ECDL 2. m. Operációs rendszerek
2    ECDL 3. m. Szövegszerkesztés
2    ECDL 4. m. Táblázatkezelés
2    ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés
2    ECDL 6. m. Prezentáció
2    ECDL 7. m. Információ és kommunikáció

Személyes kompetenciák:
Kézügyesség
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)
Mennyiségérzék

Társas kompetenciák:
Tömör fogalmazás készsége
Konfliktusmegoldó készség
Prezentációs készség
Kommunikációs rugalmasság
Udvariasság
Kapcsolatteremtő készség
Fogalmazó készség
Nyelvhelyesség
Közérthetőség
Kompromisszumkészség

Módszerkompetenciák:
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség
Rendszerező képesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Numerikus gondolkodás, matematikai készség
Módszeres munkavégzés
Gyakorlatias feladatértelmezés
Körültekintés, elővigyázatosság
Figyelem-összpontosítás
Figyelemmegosztás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0908–06    Távközlési alaptevékenység végzése

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Általános műszaki feladatokat old meg
Tesztprogramokat futtat
Archivált adatokat visszatölt
Távfelügyeletet ellát
A berendezés műszaki jellemzőit méri
Műszaki dokumentációt olvas és értelmez
Mérőműszert kalibrál és méréseket végez
Mérőprogramot futtat, a mérés eredményeit értékeli
A mérés alapján a berendezést minősíti
Berendezéseket karbantart
Segédanyagok, szűrők, alkatrészek állapotát ellenőrzi, szükség esetén cseréli
Berendezések állapotát ellenőrzi, karbantartói méréseket végez, portalanít, tisztít
Hibajavítást végez
Hibajelentést átvesz, munkavégzéshez engedélyeket megszerez
Hibát behatárol, hibás alkatrészt/egységet a helyszínen javítja vagy cseréli, selejtezi
Javított, cserélt egység vagy berendezés működését ellenőrzi
Tevékenységét dokumentálja
Hibanaplót vezet, anyagfelhasználást igazol, hibalapot kitölt, munkalapot ír, menetlevelet vezet
Mérési jegyzőkönyvet készít
Szakismereteit alkalmazza
Hardver és szoftver-ismereteit alkalmazza
Logikai áramkörökből kombinációs és sorrendi hálózatokat készít
Mikroszámítógépet és mikrovezérlőt beágyaz
Kommunikációs vezérlőket és DSP-ket használ telekommunikációs célokra
Műszaki rajzot készít
Rajzeszközöket szakszerűen használ
Villamosipari rajzokat készít és olvas
Célnak megfelelő alkatrészeket kiválaszt
Egyen- és váltóáramú villamos hálózatokat méretez
Nemlineáris elemekkel áramköröket méretez
Értelmezi a kódolt/digitális jel átvitelét vezetéken, méretezi az átviteli paramétereket
Hang és kép szabadtéri jelátvitelének módját kiválasztja
Méretezi a szabadtéri jelátviteli összeköttetéseket
Kiválasztja a szabadtéri jelátvitel adó- és vevőoldali berendezéseit

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    Logikai áramkörök
C    Számítógép-architektúrák
C    Beágyazott mikroprocesszoros rendszerek
B    Műszaki ábrázolás és dokumentáció
B    Műszaki rajz alapismeretek
B    A speciális műszaki ábrázolás
B    A géprajz ábrázolási módjai és rajzjelei
C    A villamos rendszerek rajzjelei
C    A villamosipari és elektronikai rajzok típusai és dokumentumai
C    Számítógépes műszaki rajzok és dokumentációs rendszerek
B    Fémek tulajdonságai
B    Szigetelőanyagok (műanyagok, üvegek, kerámiák)
B    Mágnesezhető anyagok
B    Híradástechnikai anyagok, alkatrészek
B    Villamos hálózatok és villamos jelek
B    Elektrotechnika
B    Híradástechnikai alapismeretek
B    Elektromágneses hullámok szabadtéri terjedése
B    Elektronika

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
4    Idegen nyelvű hallott szöveg megértése
3    Idegen nyelvű beszéd-készség
4    Telefonálás idegen nyelven
3    Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése
4    Információforrások kezelése
3    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
3    Műszaki rajz készítése
3    Kapcsolási rajz olvasása, értelmezése
3    Kapcsolási rajz készítése
4    Folyamatábrák olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák készítése
4    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
3    Diagram, nomogram kitöltése, készítése
3    Komplex jelzésrendszerek
4    Elemi számolási készség
4    Mennyiségérzék

Személyes kompetenciák:
Kézügyesség
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:
Konszenzuskészség
Kompromisszumkészség
Udvariasság

Módszerkompetenciák:
Absztrakt (elméleti) gondolkodás
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség
Rendszerező képesség
Ismeretek helyén való alkalmazása

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0909–06    Távközlési szaktevékenységek

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Távközlési rendszer-ismereteit alkalmazza
FDM/TDM/WDM/DWDM multiplexelési rendszerek berendezéseit üzemelteti
PSTN/ISDN kapcsolóeszközöket üzemeltet és előfizetői készülékeket installál/javít
Réz/SDH/WDM/DWDM hálózatokat telepít, javít, fenntart, menedzsel, adminisztrál
Adatátviteli eszközöket alkalmaz a beszéd- és adathálózatokban
ISDN hozzáférésen eszközöket telepít és fenntart, SS7 hálózatban előfizetői jelzéseket továbbít
Méréseket végez, mérőrendszereket használ
Méréseket végez elektronikai alapáramkörökben
Alkalmazza a készülékek, berendezések üzembe helyezése és fenntartása során használt mérési módszereket

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Elektronikus műsorközlés
B    Hang elektronikus átvitele
B    Kép elektronikus átvitele
B    Rádió és TV szatellit, KTV-hálózat
B    Közösségi hálózatok
B    Beszédátviteli rendszerek
B    Az analóg telefon
B    A digitális központ
B    A GSM rendszer
B    Az IP telefon
B    Telekommunikációs hálózatok
B    Hálózatok létesítési elve
B    Hálózatok funkciói
B    Optikai hálózatok
B    Gerinchálózati rendszerek
B    Hálózat-menedzselés
B    Szolgáltatás-integráció
B    A TDM alapú ISDN
B    Az előfizetői szakasz digitalizáció
B    Hordozószolgálat és távszolgálat
B    Az ISDN DSS1 protokoll és szabványai
B    IP alapú szolgáltatás-integráció
B    Softswitch, Médiaátlépő (Media Gateway) és az SS7 jelzésrendszer

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
4    Idegen nyelvű hallott szöveg megértése
3    Idegen nyelvű beszédkészség

Új ötletek, megoldások kipróbálása
Numerikus gondolkodás, matematikai készség
Módszeres munkavégzés
Gyakorlatias feladatértelmezés
Körültekintés, elővigyázatosság
Figyelem-összpontosítás
Figyelemmegosztás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0916–06    Antenna szerelése

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Új előfizetőket kapcsol be, illetve megszűnteket kapcsol ki
Iránykarakterisztikát mér
Antennát szerel
Emelőgépeket kezel
Beltéri egységet kábelez
Strukturált beltéri hálózatot épít

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Elektronikus műsorközlés
B    Hang elektronikus átvitele
B    Kép elektronikus átvitele
B    Rádió és TV szatellit, KTV-hálózatok
B    Közösségi hálózatok
B    Telekommunikációs hálózatok
B    Hálózatok létesítési elve
B    Hálózatok funkciói
C    Ár, árképzés, költségszámítás
C    Marketing alapismeretek

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
4    Információforrások kezelése
4    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
3    Műszaki rajz készítése
2    Folyamatábrák olvasása, értelmezése
3    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
3    Jelképek értelmezése
3    Elemi számolási készség
3    Mennyiségérzék
4    Tájékozódás

Személyes kompetenciák:
Kézügyesség
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)
Testi erő

Társas kompetenciák:
Fogalmazó készség
Tömör fogalmazás készsége
Kommunikációs rugalmasság
Irányítási készség
Hatékony kérdezés készsége
Empatikus készség
Segítőkészség

Módszerkompetenciák:
Absztrakt (elméleti) gondolkodás
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség
Rendszerező képesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Numerikus gondolkodás, matematikai készség
Módszeres munkavégzés
Gyakorlatias feladatértelmezés
Körültekintés, elővigyázatosság

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0910–06    Távközlési üzemi tevékenység

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Üzemviteli és üzemgazdasági feladatokat lát el
Részt vesz a beruházások előkészítésében, a létesítés ellenőrzésében, elvégzi az átvételt
Telephelyre berendezést telepít
Telephelyet bejár, munkaterületre felvonul
Régi berendezést bont, a munkaterületet előkészíti
Hálózati passzív elemek felszerelését ellenőrzi, az átviteli hálózati berendezéseket átveszi
Nyomvonalat kialakít, aktív és passzív elemeket csatlakoztat
Berendezést szerel fel, installálja, teszteli
A berendezést a megrendelőnek átadja
Közösségi hálózatokat telepít
Kormányzati hálózatot telepít
Ügyfélszolgálati teendőket lát el
Vállalkozást vezet
Az elektronikus biztonságot védi
IP beszédhálózatok Nyilvános Kulcs Infrastruktúrát (PKI) használ
TDM beszédhálózatok biztonságát védi

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Közösségi hálózatok
B    Hálózatok létesítési elve
B    Közművek elérésének integrációja
B    Automatikus mérőállás-leolvasás (AMR) elve
B    Otthoni nagyfogyasztású berendezések távoli vezérlési (HVAC) elve
B    Otthoni/telephelyi hálózatok
B    Az otthoni/lakossági átlépő (Home/Residential Gateway)
B    Az otthoni/telephelyi hálózatok technológiái, eszközei
B    Az otthoni hálózatok szolgáltatás-választéka
B    Szolgáltatás és marketing
B    Távközlési szolgáltatások osztályozása, jellemzői
B    Általános Szolgáltatási Feltételek (ÁSZF)
C    Szolgáltatások szabályozási és jogi feltételei
C    Alapfokú marketingismeretek és módszerek
B    Viselkedéskultúra, kommunikáció, megjelenés
B    Vállalkozási formák, vállalkozásra vonatkozó jogszabályok
B    Pályázatok, források biztosítása
B    Könyvelési, adózási ismeretek

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
4    Idegen nyelvű hallott szöveg megértése
3    Idegen nyelvű beszédkészség
4    Telefonálás idegen nyelven
3    Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése
4    Információforrások kezelése
3    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
3    Műszaki rajz készítése
4    Folyamatábrák olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák készítése
4    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
3    Diagram, nomogram kitöltése, készítése
3    Komplex jelzésrendszerek
3    Kapcsolási rajz olvasása, értelmezése
3    Kapcsolási rajz készítése

Személyes kompetenciák:
Kézügyesség
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:
Konszenzuskészség
Kompromisszumkészség
Udvariasság

Módszerkompetenciák:
Logikus gondolkodás
Rendszerező képesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Numerikus gondolkodás, matematikai készség
Módszeres munkavégzés
Gyakorlatias feladatértelmezés
Körültekintés, elővigyázatosság

A 33 523 03 1000 00 00 azonosító számú,
Távközlési műszerész megnevezésű szakképesítés
szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

0900–06

Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése

0908–06

Távközlési alaptevékenység végzése

0909–06

Távközlési szaktevékenységek

0916–06

Antenna szerelése

0910–06

Távközlési üzemi tevékenység

A 33 523 03 0100 31 01 azonosító számú,
Antennaszerelő megnevezésű rész-szakképesítés
szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

0900–06

Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése

0908–06

Távközlési alaptevékenység végzése

0909–06

Távközlési szaktevékenységek

0916–06

Antenna szerelése

V.

Vizsgáztatási követelmények

1.A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás

2.A szakmai vizsga részei:

1. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0900–06    Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Internetről szakmai dokumentumok letöltése, belőle prezentáció készítése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 60 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Egyszerű munkaműveletek (szöveges és rajzi) tervezése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 60 perc
A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:
Mérések végzése mechanikus és elektromos eszközökkel, műszerekkel, a munka-, tűz- és balesetvédelmi előírások betartásával
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 45 perc
A hozzárendelt 4. vizsgafeladat:
Munkadarab vágása, megmunkálása kézi vagy gépi forgácsolással, furatok, elektromos és mechanikai kötések készítése, a munka-, tűz- és balesetvédelmi előírások betartásával
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 135 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 20%
2. feladat: 20%
3. feladat: 30%
4. feladat: 30%

2. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0908–06    Távközlési alaptevékenység végzése
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Központi feladatlista alapján számítások egyen- és váltóáramú hálózatokban, négypólusok karakterisztikái, a tápvonal hullámparaméteres jellemzői
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 60 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Kapcsolási rajzon az alkatrészek azonosítása és specifikálása, majd egy teljes elektronikai alkatrészlista összeállítása és felvitele számítógépes űrlapra
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 60 perc
A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:
Adott funkciójú kombinációs, illetve sorrendi hálózat megtervezése és lerajzolása, majd megvalósítása a logikai panelen lévő elemekből, a létrehozott áramkör működésének elmagyarázása és bemutatása műszerrel vagy kijelzővel
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 60 perc
A hozzárendelt 4. vizsgafeladat:
Adott funkciójú analóg áramkör megtervezése, lerajzolása, majd megvalósítása az analóg demópanelen lévő elemekből, a létrehozott áramkör működésének elmagyarázása és bemutatása műszerrel
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 60 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 30%
2. feladat: 20%
3. feladat: 20%
4. feladat: 30%

3. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0909–06    Távközlési szaktevékenységek
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Hang, kép és tartalom átvitele a műsorközlő rendszerekben: az átviteli rendszerrel szemben támasztott követelmények. Analóg és digitális modulációs eljárások. A földfelszíni és szatellit műsorszórás adó- és vevőoldali berendezései
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
A beszédátvitel jellemzői, szinkron és aszinkron beszédátviteli eljárások. Időosztásos rendszerek, a PCM-kódolás és átvitel. Az áramkörmódú és csomagmódú kapcsolórendszerek és hálózatok. Az ISDN, a GSM és az IP telefon jellemzése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 60 perc
A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:
Az optikai szál móduszai. A hullámhossz-osztásos átviteli rendszerek vázlata, a nagysűrűségű hullámhossz-osztás elve. A telekommunikációs hálózatok menedzselése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)
A hozzárendelt 4. vizsgafeladat:
ISDN hálózatvégződés (NT), ISDN-modem vagy ISDN-komfort telefonkészülék telepítése és beállítása, majd visszabontása
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 60 perc
A hozzárendelt 5. vizsgafeladat:
IP-platformot (is) tartalmazó PBX-en (a helyi adottságoktól függően) a hang-kép-adat integráció bemutatása eszközök csatlakoztatásával és működtetésével
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 60 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 20%
2. feladat: 20%
3. feladat: 20%
4. feladat: 20%
5. feladat: 20%

4. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0916–06    Antenna szerelése
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
A hibák behatárolásának, hibás alkatrész/egység helyszíni javításának vagy cserélésének módszerei adott antennarendszernél
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 30 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Adott antennatípus iránykarakterisztikái, az antenna beállításának elektronikus és mechanikus módszerei
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)
A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:
Antenna és tartozékainak mérése elektromos és elektronikus mérőeszközökkel
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 60 perc
A hozzárendelt 4. vizsgafeladat:
Mikrohullámú, műholdvevő, televízió- vagy rádióantenna mechanikai szerelése és beállítása
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 120 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 25%
2. feladat: 25%
3. feladat: 10%
4. feladat: 40%

5. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0910–06    Távközlési üzemi tevékenység
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Megadott hazai távközlési szolgáltató ÁSZF dokumentumainak letöltése a honlapról, az ÁSZF elemzése és szóbeli ismertetése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 60 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Számítógépes interaktív teszt a marketing és a vállalkozási ismeretek mérésére
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: interaktív
Időtartama: 30 perc
A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:
Távközlési berendezés telepítésének főbb lépései
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 60 perc
A hozzárendelt 4. vizsgafeladat:
Távközlési szolgáltatással kapcsolatos ügyfélszolgálati tevékenység bemutatása
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)
A hozzárendelt 5. vizsgafeladat:
Az otthoni hálózatok HomePNA, HomePlug, CEBUS, EIB-technológiáinak valamelyikében adott konfiguráció összeállítása, egy eszköz vezérlése parancsokkal
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 60 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 20%
2. feladat: 20%
3. feladat: 20%
4. feladat: 20%
5. feladat: 20%

3.A szakmai vizsga értékelése százalékosan:

A 33 523 03 1000 00 00 azonosító számú, Távközlési műszerész megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 20
2. vizsgarész: 20
3. vizsgarész: 20
4. vizsgarész: 10
5. vizsgarész: 30
A 33 523 03 0100 31 01 azonosító számú, Antennaszerelő megnevezésű rész-szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 20
2. vizsgarész: 20
3. vizsgarész: 20
4. vizsgarész: 40
A 33 523 03 0000 00 00 azonosító számú, Távközlési műszerész megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében, amennyiben a vizsgázó a 33 523 03 0100 31 01 azonosító számú, Antennaszerelő megnevezésű rész-szakképesítéssel rendelkezik
5. vizsgarész: 100

4.A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei

A szakképesítéshez, rész-szakképesítéshez rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése

5.A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai:

VI.

Eszköz- és felszerelési jegyzék

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök és felszerelések minimuma

Távközlési
műszerész

Antennaszerelő

Kéziszerszámok

X

X

Elektromos kisgépek

X

X

Speciális kéziszerszámok

X

X

Elektronikai, optikai mérőműszerek

X

X

Spektrumanalizátor

X

Oszcilloszkóp

X

X

Jelgenerátor

X

X

Rádiófrekvenciás oszcillátor (hangjelzős kereső)

X

X

Tápegységek

X

X

Távolságmérő berendezések, eszközök

X

X

Védőfelszerelés

X

X

TÁVKÖZLÉSI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS
SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I.

Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok

1. A szakképesítés azonosító száma: 54 523 03 0000 00 00

2. A szakképesítés megnevezése: Távközlési technikus

3. Szakképesítések köre:

3.1. Rész-szakképesítés
Azonosítószám: 54 523 03 0100 31 01
Megnevezés: Távközlési üzemeltető

3.2. Elágazások
Azonosítószám: 54 523 03 0010 54 01
Megnevezés: Beszédátviteli rendszer-technikus
Azonosítószám: 54 523 03 0010 54 02
Megnevezés: Elektronikus hozzáférési és magánhálózati rendszer-technikus
Azonosítószám: 54 523 03 0010 54 03
Megnevezés: Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszer-technikus
Azonosítószám: 54 523 03 0010 54 04
Megnevezés: Gerinchálózati rendszer-technikus

3.3. Ráépülés: Nincs

4. Hozzárendelt FEOR szám: 3129

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés megnevezése

Szakképzési évfolyamok száma

Óraszám

Távközlési technikus

2,5

2500

II.

Egyéb adatok

Elágazás megnevezése: Beszédátviteli rendszer-technikus
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: érettségi vizsga
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 40%
3. Gyakorlat aránya: 60%
4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): van
Időtartama (évben vagy félévben): 1 év
5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető
Ha szervezhető, mikor: –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

Elágazás megnevezése: Elektronikus hozzáférési és magánhálózati rendszer-technikus
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: érettségi vizsga
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 40%
3. Gyakorlat aránya: 60%
4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): van
Időtartama (évben vagy félévben): 1 év
5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető
Ha szervezhető, mikor: –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

Elágazás megnevezése: Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszer-technikus
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: érettségi vizsga
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 40%
3. Gyakorlat aránya: 60%
4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): van
Időtartama (évben vagy félévben): 1 év
5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető
Ha szervezhető, mikor: –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

Elágazás megnevezése: Gerinchálózati rendszer-technikus
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: érettségi vizsga
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 40%
3. Gyakorlat aránya: 60%
4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): van
Időtartama (évben vagy félévben): 1 év
5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető
Ha szervezhető, mikor: –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

Rész-szakképesítés megnevezése: Távközlési üzemeltető
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzése
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. A képzés maximális időtartama:
Szakképzési évfolyamok száma: –
Óraszám: 1000
3. Elmélet aránya: 40%
4. Gyakorlat aránya: 60%
5. Szakmai alapképzés időtartama (fogyatékkal élők esetében, iskolai rendszerben): –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges

III.

Munkaterület

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma

FEOR megnevezése

3129

Egyéb technikusok

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységeket végez
Távközlési berendezéseket karbantart
Hibajavítást végez a távközlési berendezéseken
Telephelyre távközlési berendezést telepít
Távközlési berendezéseken méréseket végez, mérőrendszereket használ
Beszédhálózatokat működtet
Gerinchálózatokat működtet
Távközlési hozzáférési- és magánhálózatokat működtet
Elektronikus tartalomközlő és műsorátviteli rendszereket működtet

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma

megnevezése

33 523 03 0000 00 00

Távközlési műszerész

IV.

Szakmai követelmények

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0900–06    Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Hardvert, jogtiszta szoftvereket alkalmaz
Irodai programcsomagot egyedi és integrált módon használ
Egyszerű multimédiás és kommunikációs alkalmazásokat kezel
Adatmentést végez, informatikai biztonsági eszközöket használ
LAN és WAN hálózatokat használ
Egyszerű informatikai, angol nyelvű szakmai szöveget megért
Informatikai tevékenységét dokumentálja
Terveket, műszaki leírásokat olvas, értelmez
A munkavégzéssel összefüggő általános szabályokat alkalmazza
A munkahelyi minőségbiztosítási előírásokat alkalmazza
Meghatározza a műveleti sorrendet és a felhasználandó anyagszükségletet
Kiválasztja a munkafolyamathoz szükséges eszközöket, szerszámokat, készülékeket
Munkaműveletekről vázlatos rajzot készít
Mechanikus és elektromos eszközökkel, műszerekkel méréseket végez
Fém és műanyag munkadarabokat megmunkál (vág, fúr, forgácsol, fűrészel, hajlít, reszel, csiszol)
Elektromos és mechanikai kötéseket készít
Kisgépeket, kéziszerszámokat használ a technológiai alapműveleteknél
A munkafeladatok elvégzéséről jegyzőkönyvet készít
Részt vesz a munka- és balesetvédelmi oktatáson
Betartja és betartatja a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi, valamint a szakmára, szerelési-javítási technológiára vonatkozó előírásokat
Részt vesz a munka-, tűz- és környezetvédelemmel kapcsolatos események kivizsgálásában, dokumentálásában
Gondoskodik a munka-, tűz- és balesetvédelmi eszközökről és azok használhatóságáról
Részt vesz a tűzoltásban, mentésben, elsősegélyt nyújt
Betartja és betartatja a veszélyes és a szelektív hulladékgyűjtés szabályait, a veszélyes anyagokra vonatkozó előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
D    Elektrotechnikai alapismeretek
D    Elektronikus áramkörök
C    Villamos gépek biztonságtechnikája
C    Teljesítményelektronikai áramkörök
D    Gépelemek
C    Finommechanikai elemek
D    Mechanika
D    Elektromechanikus mérőműszerek
C    Elektronikus mérőműszerek
C    Mechanikai mérőműszerek
C    Villamos mérések
B    Mechanikai mérések
C    Műszerelemek
C    Anyagismeret
D    Gyártásismeret
C    Műszaki ábrázolás
C    Villamos és gépész rajzjelek
C    Szabványok
C    Műszaki dokumentáció
A    Általános munkavédelem
A    Érintésvédelem
A    Elsősegélynyújtás
A    Általános tűzvédelem
A    Tűzoltó készülékek
C    Környezetvédelem
D    Veszélyes hulladékok kezelése
C    Digitális technikai alapok
C    Perifériák
D    Számítógépes hálózatok típusai
D    Informatikai angol nyelv

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
3    Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése
4    Információforrások kezelése
3    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
3    Műszaki rajz készítése
3    Kapcsolási rajz olvasása, értelmezése
3    Kapcsolási rajz készítése
4    Folyamatábrák olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák készítése
4    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
3    Diagram, nomogram kitöltése, készítése
3    Komplex jelzésrendszerek értelmezése
4    Elemi számolási készség
2    ECDL 1. m. IT alapismeretek
2    ECDL 2. m. Operációs rendszerek
2    ECDL 3. m. Szövegszerkesztés
2    ECDL 4. m. Táblázatkezelés
2    ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés
2    ECDL 6. m. Prezentáció
2    ECDL 7. m. Információ és kommunikáció

Személyes kompetenciák:
Kézügyesség
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)
Mennyiségérzék

Társas kompetenciák:
Tömör fogalmazás készsége
Konfliktusmegoldó készség
Prezentációs készség
Kommunikációs rugalmasság
Udvariasság
Kapcsolatteremtő készség
Fogalmazó készség
Nyelvhelyesség
Közérthetőség
Kompromisszumkészség

Módszerkompetenciák:
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség
Rendszerező képesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Numerikus gondolkodás, matematikai készség
Módszeres munkavégzés
Gyakorlatias feladatértelmezés
Körültekintés, elővigyázatosság
Figyelem-összpontosítás
Figyelemmegosztás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0908–06    Távközlési alaptevékenység végzése

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Általános műszaki feladatokat old meg
Tesztprogramokat futtat
Archivált adatokat visszatölt
Távfelügyeletet ellát
A berendezés műszaki jellemzőit méri
Műszaki dokumentációt olvas és értelmez
Mérőműszert kalibrál és méréseket végez
Mérőprogramot futtat, a mérés eredményeit értékeli
A mérés alapján a berendezést minősíti
Berendezéseket karbantart
Segédanyagok, szűrők, alkatrészek állapotát ellenőrzi, szükség esetén cseréli
Berendezések állapotát ellenőrzi, karbantartói méréseket végez, portalanít, tisztít
Hibajavítást végez
Hibajelentést átvesz, munkavégzéshez engedélyeket megszerez
Hibát behatárol, hibás alkatrészt/egységet a helyszínen javítja vagy cseréli, selejtezi
Javított, cserélt egység vagy berendezés működését ellenőrzi
Tevékenységét dokumentálja
Hibanaplót vezet, anyagfelhasználást igazol, hibalapot kitölt, munkalapot ír, menetlevelet vezet
Mérési jegyzőkönyvet készít
Szakismereteit alkalmazza
Hardver- és szoftver-ismereteit alkalmazza
Logikai áramkörökből kombinációs és sorrendi hálózatokat készít
Mikroszámítógépet és mikrovezérlőt beágyaz
Kommunikációs vezérlőket és DSP-ket használ telekommunikációs célokra
Műszaki rajzot készít
Rajzeszközöket szakszerűen használ
Villamosipari rajzokat készít és olvas
Célnak megfelelő alkatrészeket kiválaszt
Egyen- és váltóáramú villamos hálózatokat méretez
Nemlineáris elemekkel áramköröket méretez
Értelmezi a kódolt/digitális jel átvitelét vezetéken, méretezi az átviteli paramétereket
Hang és kép szabadtéri jelátvitelének módját kiválasztja
Méretezi a szabadtéri jelátviteli összeköttetéseket
Kiválasztja a szabadtéri jelátvitel adó- és vevőoldali berendezéseit

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    Logikai áramkörök
C    Számítógép-architektúrák
C    Beágyazott mikroprocesszoros rendszerek
B    Műszaki ábrázolás és dokumentáció
B    Műszaki rajz alapismeretek
B    A speciális műszaki ábrázolás
B    A géprajz ábrázolási módjai és rajzjelei
C    A villamos rendszerek rajzjelei
C    A villamosipari és elektronikai rajzok típusai és dokumentumai
C    Számítógépes műszaki rajzok és dokumentációs rendszerek
B    Fémek tulajdonságai
B    Szigetelőanyagok (műanyagok, üvegek, kerámiák)
B    Mágnesezhető anyagok
B    Híradástechnikai anyagok, alkatrészek
B    Villamos hálózatok és villamos jelek
B    Elektrotechnika
B    Híradástechnikai alapismeretek
B    Elektromágneses hullámok szabadtéri terjedése
B    Elektronika

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
4    Idegen nyelvű hallott szöveg megértése
3    Idegen nyelvű beszédkészség
4    Telefonálás idegen nyelven
3    Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése
4    Információforrások kezelése
3    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
3    Műszaki rajz készítése
3    Kapcsolási rajz olvasása, értelmezése
3    Kapcsolási rajz készítése
4    Folyamatábrák olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák készítése
4    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
3    Diagram, nomogram kitöltése, készítése
3    Komplex jelzésrendszerek
4    Elemi számolási készség
4    Mennyiségérzék

Személyes kompetenciák:
Kézügyesség
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:
Konszenzuskészség
Kompromisszumkészség
Udvariasság

Módszerkompetenciák:

Absztrakt (elméleti) gondolkodás
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség
Rendszerező képesség
Ismeretek helyén való alkalmazása

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0909–06    Távközlési szaktevékenységek

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Távközlési rendszer-ismereteit alkalmazza
FDM/TDM/WDM/DWDM multiplexelési rendszerek berendezéseit üzemelteti
PSTN/ISDN kapcsolóeszközöket üzemeltet és előfizetői készülékeket installál/javít
Réz/SDH/WDM/DWDM hálózatokat telepít, javít, fenntart, menedzsel, adminisztrál
Adatátviteli eszközöket alkalmaz a beszéd- és adathálózatokban
ISDN hozzáférésen eszközöket telepít és fenntart, SS7 hálózatban előfizetői jelzéseket továbbít
Méréseket végez, mérőrendszereket használ
Méréseket végez elektronikai alapáramkörökben
Alkalmazza a készülékek, berendezések üzembe helyezése és fenntartása során használt mérési módszereket

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Elektronikus műsorközlés
B    Hang elektronikus átvitele
B    Kép elektronikus átvitele
B    Rádió és TV szatellit, KTV-hálózat
B    Közösségi hálózatok
B    Beszédátviteli rendszerek
B    Az analóg telefon
B    A digitális központ
B    A GSM rendszer
B    Az IP telefon
B    Telekommunikációs hálózatok
B    Hálózatok létesítési elve
B    Hálózatok funkciói
B    Optikai hálózatok
B    Gerinchálózati rendszerek
B    Hálózat-menedzselés
B    Szolgáltatás-integráció
B    A TDM alapú ISDN
B    Az előfizetői szakasz digitalizációja
B    Hordozószolgálat és távszolgálat
B    Az ISDN DSS1 protokoll és szabványai
B    IP alapú szolgáltatás-integráció
B    Softswitch, Médiaátlépő (Media Gateway) és az SS7 jelzésrendszer

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
4    Idegen nyelvű hallott szöveg megértése
3    Idegen nyelvű beszédkészség
4    Telefonálás idegen nyelven
3    Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése
4    Információforrások kezelése
3    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
3    Műszaki rajz készítése
3    Kapcsolási rajz olvasása, értelmezése
3    Kapcsolási rajz készítése
4    Folyamatábrák olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák készítése
4    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
3    Diagram, nomogram kitöltése, készítése
3    Komplex jelzésrendszerek
4    Elemi számolási készség
4    Mennyiségérzék

Személyes kompetenciák:
Kézügyesség
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:
Konszenzuskészség
Kompromisszumkészség
Udvariasság

Módszerkompetenciák:
Absztrakt (elméleti) gondolkodás
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség
Rendszerező képesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Numerikus gondolkodás, matematikai készség
Módszeres munkavégzés
Gyakorlatias feladatértelmezés
Körültekintés, elővigyázatosság
Figyelem-összpontosítás
Figyelemmegosztás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0915–06    Távközlési hálózat üzemeltetése

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Megismeri az üzemeltetési előírásokat
Üzemelteti, karbantartja a szakterületébe tartozó mérő, ellenőrző és hálózat-felügyeleti rendszereket
Figyelemmel kíséri a rendszer működését
Behatárolja a hibát
Szükség esetén újraindítja a berendezéseket, illetve újratölti a tárolókat
Adathiba esetén felülírja a rossz adatot
Berendezi a forgalmi méréseket
Kimenti a program és adattárolók tartalmát
Konfigurálja az új létesítéseket, szolgáltatásokat
Új előfizetőket kapcsol be, illetve megszűnteket kikapcsol
Hálózati/előfizetői/ügyfél-adatbázist karbantart
Berendezéseket karbantart
Berendezések állapotát ellenőrzi, karbantartói méréseket végez, portalanít, tisztít
Az elektronikus biztonságot védi
IP hálózatban Nyilvános Kulcs Infrastruktúrát (PKI) használ
TDM beszédhálózatok biztonságát védi
Közösségi hálózatokat üzemeltet
Kormányzati hálózatot üzemeltet
Közháló részeit (pl. Sulinet, egészségügyi háló) üzemelteti

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Rádió és TV szatellit- és KTV-hálózatokon
B    Közösségi hálózatok
B    Beszédátviteli rendszerek
B    Az analóg telefon
B    A digitális központ
B    A GSM rendszer
B    Az IP telefon
B    Telekommunikációs hálózatok
B    Hálózatok létesítése
B    Hálózatok funkciói
B    Optikai hálózatok
B    Gerinchálózati rendszerek
B    Hálózat-menedzselés
B    Szolgáltatások integrálása
B    Közösségi hálózatok

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
4    Információforrások kezelése
4    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
3    Műszaki rajz készítése
2    Folyamatábrák olvasása, értelmezése
3    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
3    Jelképek értelmezése
3    Mennyiségérzék
4    Tájékozódás

Személyes kompetenciák:

Társas kompetenciák:
Fogalmazó készség
Tömör fogalmazás készsége
Kommunikációs rugalmasság
Irányítási készség
Hatékony kérdezés készsége
Empatikus készség
Segítőkészség
Irányíthatóság
Meggyőzőkészség
Konszenzuskészség
Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:
Absztrakt (elméleti) gondolkodás
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség
Rendszerező képesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Numerikus gondolkodás, matematikai készség
Módszeres munkavégzés
Gyakorlatias feladatértelmezés
Körültekintés, elővigyázatosság

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0910–06    Távközlési üzemi tevékenység

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Üzemviteli és üzemgazdasági feladatokat lát el
Részt vesz a beruházások előkészítésében, a létesítés ellenőrzésében, elvégzi az átvételt
Telephelyre berendezést telepít
Telephelyet bejár, munkaterületre felvonul
Régi berendezést bont, a munkaterületet előkészíti
Hálózati passzív elemek felszerelését ellenőrzi, az átviteli hálózati berendezéseket átveszi
Nyomvonalat kialakít, aktív és passzív elemeket csatlakoztat
Berendezést szerel fel, installálja, teszteli
A berendezést a megrendelőnek átadja
Közösségi hálózatokat telepít
Kormányzati hálózatot telepít
Ügyfélszolgálati teendőket lát el
Vállalkozást vezet
Az elektronikus biztonságot védi
IP beszédhálózatok Nyilvános Kulcs Infrastruktúrát (PKI) használ
TDM beszédhálózatok biztonságát védi

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Közösségi hálózatok
B    Hálózatok létesítési elve
B    Közművek elérésének integrációja
B    Automatikus mérőállás-leolvasás (AMR) elve
B    Otthoni nagyfogyasztású berendezések távoli vezérlési (HVAC) elve
B    Otthoni/telephelyi hálózatok
B    Az otthoni/lakossági átlépő (Home/Residential Gateway)
B    Az otthoni/telephelyi hálózatok technológiái, eszközei
B    Az otthoni hálózatok szolgáltatás-választéka
B    Szolgáltatás és marketing
B    Távközlési szolgáltatások osztályozása, jellemzői
B    Általános Szolgáltatási Feltételek (ÁSZF)
C    Szolgáltatások szabályozási és jogi feltételei
C    Alapfokú marketingismeretek és módszerek
B    Viselkedéskultúra, kommunikáció, megjelenés
B    Vállalkozási formák, vállalkozásra vonatkozó jogszabályok
B    Pályázatok, források biztosítása
B    Könyvelési, adózási ismeretek

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
4    Idegen nyelvű hallott szöveg megértése
3    Idegen nyelvű beszédkészség
4    Telefonálás idegen nyelven
3    Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése
4    Információforrások kezelése
3    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
3    Műszaki rajz készítése
4    Folyamatábrák olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák készítése
4    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
3    Diagram, nomogram kitöltése, készítése
3    Komplex jelzésrendszerek
3    Kapcsolási rajz olvasása, értelmezése
3    Kapcsolási rajz készítése

Személyes kompetenciák:
Kézügyesség
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:
Konszenzuskészség
Kompromisszumkészség
Udvariasság

Módszerkompetenciák:
Logikus gondolkodás
Rendszerező képesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Numerikus gondolkodás, matematikai készség
Módszeres munkavégzés
Gyakorlatias feladatértelmezés
Körültekintés, elővigyázatosság

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0911–06    Beszédhálózatok működtetése

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Beszédhálózatokat működtet
Szereli, üzembe helyezi, konfigurálja, üzemelteti, karbantartja, javítja a hálózati kapcsolóeszközöket (TDM/ATM/GbitEthernet kapcsoló)
Szereli, üzembe helyezi, konfigurálja, üzemelteti, karbantartja, javítja a beszédátviteli hálózati berendezéseket (VoIP/VoATM/VoDSL átlépő)
Szereli, üzembe helyezi, konfigurálja, üzemelteti, karbantartja, javítja a GSM és UMTS hálózatok berendezéseit
Szereli, üzembe helyezi, konfigurálja, üzemelteti, karbantartja, javítja a végfelhasználói beszédterminálokat
TDM központokban operátori feladatokat lát el
Elvégzi az előfizetői és hálózati adminisztrációt
Felügyeli az SS7 jelzéshálózat működését

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Összeköttetés-alapú és összeköttetés-mentes kapcsolat
B    2. és 3. rétegű kapcsolás az OSI modellben
B    Áramkörmódú (TDM) kapcsolók: TPV központok, PBX-ek, GSM MSC
B    Csomagmódú (IP, Gbit Ethernet, ATM, UMTS) kapcsolók
B    VoIP/VoATM/VoDSL átlépők feladatai
C    Az MTP, ISUP (SCCP, TCAP, MAP) egységek funkciói
C    Jelzésszakasz, társított és nem-társított jelzés
C    Az SS7 hálózat vezérlését ellátó egységek (pl. CCNC) szerkezete
B    Áramkörmódú és/vagy IP PBX felépítése, egységei
B    Kezelői teendők a PBX üzemeltetése során
B    Felhasználók és hálózati linkek adminisztrálása
B    TPV központban előfizetői adminisztráció végzése
B    Beszéd- és jelzéshálózati adminisztráció végzése
B    TPV központhoz csatlakozó VoIP átlépő kezelése

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
4    Idegen nyelvű hallott szöveg megértése
3    Idegen nyelvű beszédkészség
4    Telefonálás idegen nyelven
3    Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése
4    Információforrások kezelése
3    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
3    Műszaki rajz készítése
3    Kapcsolási rajz olvasása, értelmezése
3    Kapcsolási rajz készítése
4    Folyamatábrák olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák készítése
4    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
3    Diagram, nomogram kitöltése, készítése
3    Komplex jelzésrendszerek

Személyes kompetenciák:
Kézügyesség
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:
Konszenzuskészség
Kompromisszumkészség
Udvariasság

Módszerkompetenciák:
Absztrakt (elméleti) gondolkodás
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség
Rendszerező képesség
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Numerikus gondolkodás, matematikai készség
Módszeres munkavégzés
Gyakorlatias feladatértelmezés
Körültekintés, elővigyázatosság

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0912–06    Gerinchálózatok működtetése

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Gerinchálózatokat működtet
Szereli, üzembe helyezi, konfigurálja, üzemelteti, karbantartja, javítja a vezetékes és vezeték nélküli gerinc- és törzshálózatokat, azok jelátviteli és menedzselési eszközeit, berendezéseit
Az optikai és mikrohullámú SDH gerinchálózatok és WDM/DWDM hálózatok forgalmát menedzseli
AutoCAD-del rögzíti a gerinchálózati adatokat, nyomvonalat egyeztet térinformatikussal
Hálózattervezési szoftver rendszereket használ

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Számítógépes tervezés/dokumentálás eszközei
B    Térinformatikai adatok használati és rögzítési módjai
B    Közműtervek készítése és hatósági engedélyek beszerzésének módjai
B    Optikai/mikrohullámú hálózati szakasz kiépítési módjai
B    Megfelelő hálózati berendezések kiválasztási elve
B    Az átvételi mérések, a konfigurálás, a dokumentálás eljárásai
B    Optikai és elektronikus hálózati eszközök üzemeltetési utasításai
B    A hálózatok felügyeleti rendszerei (O&M, OAM, OAMP)
B    Hálózatvezérlés és szinkronizálás. Interfész tesztek és mérések
B    (NextGen)SDH rendszerhez szállított hálózatmenedzselési rendszer
B    A WDM/DWDM/GMPLS különféle TMN rendszereinek megismerése
B    Az eltérő TMN rendszerek adatainak közös megjelenítése

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
4    Idegen nyelvű hallott szöveg megértése
3    Idegen nyelvű beszédkészség
4    Telefonálás idegen nyelven
3    Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése
4    Információforrások kezelése
3    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
3    Műszaki rajz készítése
3    Kapcsolási rajz olvasása, értelmezése
3    Kapcsolási rajz készítése
4    Folyamatábrák olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák készítése
4    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
3    Diagram, nomogram kitöltése, készítése
3    Komplex jelzésrendszerek
4    Elemi számolási készség
4    Mennyiségérzék
1    Elemi szintű számítógép-használat

Személyes kompetenciák:

Társas kompetenciák:
Konszenzus készség
Kompromisszumkészség
Udvariasság

Módszerkompetenciák:
Absztrakt (elméleti) gondolkodás
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség
Rendszerező képesség
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Numerikus gondolkodás, matematikai készség
Módszeres munkavégzés
Gyakorlatias feladatértelmezés
Körültekintés, elővigyázatosság
Figyelem-összpontosítás
Figyelemmegosztás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0913–06    Hozzáférési- és magánhálózatok működtetése

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Hozzáférési- és magánhálózatokat működtet
Szereli, üzembe helyezi, konfigurálja, üzemelteti, karbantartja, javítja a hozzáférési hálózatok eszközeit (DSLAM, IAD, ATM hozzáférés-kapcsoló)
Szereli, üzembe helyezi, konfigurálja, üzemelteti, karbantartja, javítja a magánhálózatok kapcsoló- és használói eszközeit (PBX, IP terminálok, Call Center, IVR)
Szereli, üzembe helyezi, konfigurálja, üzemelteti, karbantartja, javítja az otthoni hálózatok eszközeit, interfészeit
Szereli, üzembe helyezi, konfigurálja, üzemelteti, karbantartja, javítja a Media Gateway (MGC vagy MEGACO) linkjeit
Szereli, üzembe helyezi, konfigurálja, üzemelteti, karbantartja, javítja az optikai Cross-Connect-eket
Adminisztrálja a hozzáférési hálózatokon felépített kapcsolatokat a szolgáltatónál
Kapcsolatot létesít és bont az otthoni átlépő (Home Gateway) és a szolgáltató között

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    DSL Hozzáférési Multiplexer (DSLAM) jellemzői
B    Integrált Hozzáférési Eszköz (IAD) jellemzése
B    ATM hozzáférés-kapcsoló felépítése, működése
B    Magánhálózati kapcsolók: PBX, Call Center, IP-PBX
B    Magánhálózati használói eszközök: IP terminálok, DECT, IVR
B    Magánhálózati technológiák (EIB, CEBUS, HomePNA, HomePlug stb.)
B    A többszolgáltatású platform az UMTS-ben és a magánhálózatban
B    Az IETF MEGACO és az ITU H248 protokollja az átlépő vezérlésére
B    Otthoni átlépő, IVR Bemondás Szerver és Call Center alkalmazási lehetőségei
B    SIP és H.323 protokollok használati lehetőségei a VoIP átlépőben
B    A szolgáltató és a magánhálózat kapcsolata: Otthoni/Lakossági Átlépő
B    A hálózati kapcsolatok adminisztrációja a szolgáltatónál
B    Magánhálózati eszközök és a hálózat felhasználóbarát kezelési módjai

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
4    Idegen nyelvű hallott szöveg megértése
3    Idegen nyelvű beszédkészség
4    Telefonálás idegen nyelven
3    Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése
4    Információforrások kezelése
3    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
3    Műszaki rajz készítése
3    Kapcsolási rajz olvasása, értelmezése
3    Kapcsolási rajz készítése
4    Folyamatábrák olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák készítése
4    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
3    Diagram, nomogram kitöltése, készítése
3    Komplex jelzésrendszerek
4    Elemi számolási készség
4    Mennyiségérzék
3    Kézügyesség
3    Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Személyes kompetenciák:

Társas kompetenciák:
Konszenzus készség
Kompromisszum-készség
Udvariasság

Módszerkompetenciák:
Absztrakt (elméleti) gondolkodás
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség
Rendszerező képesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Módszeres munkavégzés
Gyakorlatias feladatértelmezés
Körültekintés, elővigyázatosság
Figyelem összpontosítás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

0914–06    Elektronikus műsorközlés és tartalomátvitel

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Elektronikus tartalomközlő és műsorátviteli rendszereket működtet
Szereli, üzembe helyezi, konfigurálja, üzemelteti, karbantartja, javítja a földfelszíni analóg és digitális rádió és TV műsorszórás adó és vevő oldali eszközeit és hálózatait
Szereli, üzembe helyezi, konfigurálja, üzemelteti, karbantartja, javítja a kábeltévé, IP-TV, műholdas, WIFI/WIMAX műsorelosztó hálózatokat és berendezéseiket
Szereli, üzembe helyezi, konfigurálja, üzemelteti, karbantartja, javítja a multiplex szolgáltatás és a feltételes hozzáférés eszközeit
Szereli, üzembe helyezi, konfigurálja, üzemelteti, karbantartja, javítja a Set-Top-Box és ADSL/kábelmodem készletet
Telepíti és üzemelteti a műsorszétosztó (szolgáltatói) hálózatokat és eszközöket
Működteti a fejállomásokat és a kábeltévé hálózatokat
Technológiát és hálózati eszközöket kiválaszt, kompatibilitást vizsgál
Hálózatot tervez, azt mérésekkel ellenőrzi, hálózati eszközöket telepít
Hálózatmenedzselő szoftvert kiválaszt, telepít és működtet

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Földfelszíni analóg- és digitális rádió adó- és vevőoldali eszközei
B    Földfelszíni analóg- és digitális tv adó- és vevő-oldali eszközei
B    KTV, IP-tv, műholdas, WIFI/WIMAX műsorelosztó hálózatok
B    Műsorszétosztó (szolgáltatói) hálózatok és eszközök
B    Set-Top-Box és ADSL/kábelmodem készlet telepítési módjai
B    Szatellit antenna és beltéri egység telepítése, beállítási módjai
B    Feltételes hozzáférés (dekóder kártya) beállítási módjai
B    Multiplexhez csatlakozás adminisztrációja, fenntartási módjai
B    Fejállomások és hálózati eszközök/szakaszok fenntartási módjai
B    Szatellit hozzáférésnél ügyfélszolgálat, szerviz fenntartási módjai
B    Technológia és hálózati eszközök kiválasztási szempontjai, kompatibilitása
B    Informatikai hálózat megtervezése, hálózati eszközök telepítési módjai
B    Hálózatmenedzselő szoftver kiválasztása, telepítési és működtetési módjai

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
4    Idegen nyelvű hallott szöveg megértése
3    Idegen nyelvű beszédkészség
4    Telefonálás idegen nyelven
3    Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése
4    Információforrások kezelése
3    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
3    Műszaki rajz készítése
3    Kapcsolási rajz olvasása, értelmezése
3    Kapcsolási rajz készítése
4    Folyamatábrák olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák készítése
4    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
3    Diagram, nomogram kitöltése, készítése
3    Komplex jelzésrendszerek
4    Elemi számolási készség
4    Mennyiségérzék

Személyes kompetenciák:
Kézügyesség
Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

Társas kompetenciák:
Konszenzuskészség
Kompromisszumkészség
Udvariasság

Módszerkompetenciák:
Absztrakt (elméleti) gondolkodás
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség
Rendszerező képesség
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Numerikus gondolkodás, matematikai készség
Módszeres munkavégzés
Gyakorlatias feladatértelmezés
Körültekintés, elővigyázatosság

Az 54 523 03 0010 54 01 azonosító számú,
Beszédátviteli rendszer-technikus megnevezésű elágazás
szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

0900–06

Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése

0908–06

Távközlési alaptevékenység végzése

0909–06

Távközlési szaktevékenységek

0915–06

Távközlési hálózat üzemeltetése

0910–06

Távközlési üzemi tevékenység

0911–06

Beszédhálózatok működtetése

Az 54 523 03 0010 54 02 azonosító számú,
Elektronikus hozzáférési és magánhálózati rendszer-technikus
megnevezésű elágazás szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

0900–06

Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése

0908–06

Távközlési alaptevékenység végzése

0909–06

Távközlési szaktevékenységek

0915–06

Távközlési hálózat üzemeltetése

0910–06

Távközlési üzemi tevékenység

0913–06

Hozzáférési és magánhálózatok működtetése

Az 54 523 03 0010 54 03 azonosító számú,
Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszer-technikus
megnevezésű elágazás szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

0900–06

Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése

0908–06

Távközlési alaptevékenység végzése

0909–06

Távközlési szaktevékenységek

0915–06

Távközlési hálózat üzemeltetése

0910–06

Távközlési üzemi tevékenység

0914–06

Elektronikus műsorközlés és tartalomátvitel

Az 54 523 03 0010 54 04 azonosító számú,
Gerinchálózati rendszer-technikus megnevezésű elágazás
szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

0900–06

Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése

0908–06

Távközlési alaptevékenység végzése

0909–06

Távközlési szaktevékenységek

0915–06

Távközlési hálózat üzemeltetése

0910–06

Távközlési üzemi tevékenység

0912–06

Gerinchálózatok működtetése

Az 54 523 03 0100 31 01 azonosító számú,
Távközlési üzemeltető megnevezésű rész-szakképesítés
szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

0900–06

Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése

0908–06

Távközlési alaptevékenység végzése

0909–06

Távközlési szaktevékenységek

0915–06

Távközlési hálózat üzemeltetése

ADATBÁZIS-ADMINISZTRÁTOR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I.

Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok

1. A szakképesítés azonosító száma: 54 482 01 0000 00 00

2. A szakképesítés megnevezése: Adatbázis-adminisztrátor

3. Szakképesítések köre:

3.1. Rész-szakképesítés: Nincs

3.2. Elágazások
Azonosítószám: 54 482 01 0010 54 01
Megnevezés: Adatbázis-tervező
Azonosítószám: 54 482 01 0010 54 02
Megnevezés: Adatelemző

3.3. Ráépülés: Nincs

4. Hozzárendelt FEOR szám: 3133

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés
megnevezése

Szakképzési
évfolyamok száma

Óraszám

Adatbázis-adminisztrátor

1400

II.

Egyéb adatok

Elágazás megnevezése: Adatbázis-tervező
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: érettségi vizsga
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 50%
3. Gyakorlat aránya: 50%
4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): –
Időtartama (évben vagy félévben): –
5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető
Ha szervezhető, mikor: –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges

Elágazás megnevezése: Adatelemző
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: érettségi vizsga
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 50%
3. Gyakorlat aránya: 50%
4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): –
Időtartama (évben vagy félévben): –
5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető
Ha szervezhető, mikor: –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges

III.

Munkaterület

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma

FEOR megnevezése

3133

Adatbázis-felelős

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Számítógépet kezel, szoftvereket használ
Munkaszervezéssel kapcsolatos tevékenységet végez
Projektet tervez és értékel
Rendszert/alkalmazást tervez és fejleszt
Rendszert tesztel és dokumentál a kialakított eszközkörnyezetben
Programintegrációs feladatot végez
Adatbányászatot végez
Adatbázisokat üzemeltet
Adatkapcsolati feladatot lát el
Adatmentés és archiválás
Adatbázis-szoftvert telepít
Adatbázisok tervezése és kialakítása

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma

megnevezése

54 481 01 1000 00 00

CAD-CAM informatikus

54 481 02 0000 00 00

Informatikai alkalmazásfejlesztő

54 481 03 0000 00 00

Informatikai rendszergazda

54 481 04 0000 00 00

Informatikus

54 482 02 0000 00 00

IT kommunikációs szolgáltató

54 213 04 0000 00 00

Multimédia-alkalmazás fejlesztő

33 523 01 1000 00 00

Számítógép-szerelő-karbantartó

IV.

Szakmai követelmények

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1142–06    Számítógép-kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Hardvert üzemeltet, szoftvert telepít
Irodai programcsomagot egyedi és integrált módon használ
Multimédiás és kommunikációs alkalmazásokat kezel
Adatmentést végez, informatikai biztonsági eszközöket használ
LAN és WAN hálózatokat használ
Informatikai, angol nyelvű szakmai szöveget megért
Tevékenységét dokumentálja
Szoftverhasználati jogokat alkalmaz
Tervezi és szervezi a munkavégzést
Betartja a munkavégzéssel összefüggő szabályokat
Alkalmazza a munkahelyi minőségbiztosítási előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Minőségbiztosítással kapcsolatos alapfogalmak
B    Munka-, környezet- és tűzvédelem
A    Elektromos áram élettani hatásai, elsősegélynyújtás
B    Erőforrások tervezése
C    Műszaki dokumentációk

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
2    ECDL 1. m. IT alapismeretek
2    ECDL 2. m. Operációs rendszerek
2    ECDL 3. m. Szövegszerkesztés
2    ECDL 4. m. Táblázatkezelés
2    ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés
2    ECDL 6. m. Prezentáció
2    ECDL 7. m. Információ és kommunikáció
3    Idegen nyelvű olvasott szöveg megértése

Személyes kompetenciák:
Precizitás
Fejlődőképesség, önfejlesztés

Társas kompetenciák:
Együttműködés

Módszerkompetenciák:
Logikus gondolkodás
Rendszerező képesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1143–06    Projektmenedzsment

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Részt vesz a projekt megtervezésében
A feladatterv kialakításában közreműködik
A projektfeladatok erőforrás és időszükségletének meghatározását elvégzi
Részt vesz a kockázatelemzésben
Részt vesz a követelményelemzésben
A projekt értékelésében közreműködik

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    Projektirányítási rendszerek
C    Kockázatelemzés
C    Projekttervezés
C    Erőforrás-kezelés
B    Projektirányítás számítógéppel
B    Speciális alapszabályok
C    Case-eszközök
B    Üzembehelyezés
B    Szoftverértékelés
C    Életciklus
C    Vállalkozási formák, cégalapítás
C    Szervezési és vezetési szabályok
C    Marketing és reklám alapfogalmak

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
5    Olvasott szakmai szöveg megértése
4    Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban
5    Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése
5    Szakmai nyelvű beszédkészség
4    Szervezőkészség

Személyes kompetenciák:
Felelősségtudat
Kockázatvállalás

Társas kompetenciák:
Együttműködő készség

Módszerkompetenciák:
Kompromisszumkészség
Kapcsolatfenntartó készség
Meggyőzőképesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1144–06    Rendszer/alkalmazástervezés, -fejlesztés és -programozás

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:
Rendszert/alkalmazást tervez
Rendszert/alkalmazást fejleszt
A működéshez szükséges, megfelelő eszközkörnyezetet létrehozza és beállítja
Teszteli a rendszer elemeit, folyamatait, funkcióit és megjelenítését
Dokumentálja a programot/alkalmazást
Megszervezi és dokumentálja az alkalmazás egyes elemeinek forrásként és megjelenítési módonként való külön tárolását, archiválását
Részt vesz a rendszerek bevezetésében

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    Rendszerek (elemek, jellemzők)
C    Felhasználói igények feltárása, elemzése és csoportosítása
B    A rendszerelemek tartalmi tervezése
C    Az elemek formai meghatározása
B    Rendszerfunkciók tervezése
C    Navigáció megtervezése
C    Eszközkörnyezet meghatározása
B    Rendszerek működésének tervezése
B    Szoftver architektúra kialakítása
C    Kommunikációs kapcsolatok (felületek) fejlesztése
C    Navigáció és interakciók fejlesztése
C    Alkalmazásfejlesztés lépései és feladatai
C    Rétegek típusai
C    Eszközkörnyezet létrehozása
B    Tesztelési ismeretek (teszttípusok)
B    Dokumentálás (dokumentumtípusok)
B    Alapfogalmak (elágazás, ciklus stb.)
B    Programozási tételek (alapalgoritmusok)
B    Adatszerkezetek, objektumok
B    Állománykezelés
B    Eseménykezelés
C    Programtervezési módszerek
C    Kódolás
B    Szoftverkomponensek
B    Felhasználói felületek
C    Tesztelés, hibakeresés
B    Alkalmazásfejlesztő eszközök
B    Szerzői rendszerek
C    Telepítőcsomagok

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
4    Információforrások kezelése
4    Folyamatábrák olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák készítése
3    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
3    Diagram, nomogram kitöltése, készítése

Személyes kompetenciák:
Terhelhetőség

Társas kompetenciák: –

Módszerkompetenciák:

Logikus gondolkodás
Rendszerben való gondolkodás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1170–06    Adatbázis alapjai

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Alkalmazza a programcsomag kiválasztási szempont-rendszerét
Részt vesz a kiválasztásban és a bevezetésben
Osztályoz, becsül, jósol, kapcsolatot feltérképez, klaszterez
Korreláció- és regresszió-analízist végez
Adatbányászati technikákat alkalmaz
Űrlapokat kezel
Riportokat futtat
Adatbázis-analizálást végez
Folyamatos rendszer-karbantartást végez
Normalizálja és az implementációs platformhoz igazítja a logikai adatszerkezetet
Megtervezi és létrehozza a fizikai adatállományokat, az adatszerkezetet és az adatszerkezet indexelési struktúráját
Megtervezi és megvalósítja az adatszerkezet referencia- integritási szabályrendszerét
Strukturált lekérdezőnyelvet (SQL) használ
Alkalmazza a DML és DDL nyelvi elemeket
Megtervezi az adattárolás biztonsági elemeit
Részt vesz a mentési stratégia kidolgozásában
Részt vesz az adatkezelési, adatvédelmi szabályzat megtervezésében és elkészítésében
Betartja az adatvédelmi előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    Szoftverek installálása és környezetének kialakítása
B    Adatbázis-kezelés
C    OSI modell szintjei
C    Adatmodellek
B    Adatbázis típusok
B    Adatbázis-tervezés, normalizáció
B    Adatmodellezés, adatbázis anomáliák
B    Relációs adatbázis alapok
B    Adatintegritás
B    Kaszkádolás
B    SQL lekérdezések
B    Kulcsok, egyedi kulcsok, szuperkulcs
B    Relációs kapcsolatok, reláció algebra
B    Relációs adatstruktúrák
B    Függőségalgebra
B    Redundancia, inkonzisztencia
B    Adatbázis hatékonysága
B    Adatfeldolgozás táblákkal
B    Normálformák használata relációkban
B    UML és főbb elemei
B    Öröklődés, osztályozás
B    Polimorfizmus és zártság
B    Aggregáció
B    Objektumtervezés és kivitelezés
B    OSQL használata
B    4GLes programok objektumkezelése
C    Objektumrendszerek kapcsolódása más programrendszerekhez
C    Programtervezés grafikus területen
B    Adattípusok használata
B    Eljárások, függvények, metódusok, VMT
C    Elemi algoritmusok használata
C    GUI kezelése
B    Fájlkezelési lehetőségek
B    Űrlapok használata
B    Jelentések készítése
B    Megvalósíthatósági tanulmány
B    Input/outputok tervezése
C    Logikai adatmodell kialakítása
B    Fizikai adatmodell kialakítása
B    Programterv elkészítése
B    Programkódolás
B    Tesztelés, karbantartás
B    Fragmentáció
B    Replikáció és formái
B    Osztott lekérdezések feldolgozása
B    Multi-adatbázisrendszerek
B    Kliens/szerver rendszerek
B    Osztott erőforráskezelés
B    Adatadminisztráció
B    Lekérdezések
B    DDL elemek
B    DML lehetőségek
B    Többtáblás alkalmazások
B    Strukturált kódolási technikák
B    PL/SQL
B    Osztott adatbázisok SQL-je
B    NULL kezelés
C    Metaadatok
C    Döntéstámogató rendszerek fogalma
C    A tudásfeltárás folyamata
C    Adattisztítás, tartomány konzisztencia és duplázódások megszüntetése
C    Adatosztályozás, társítás
C    Adatkiválasztás
C    Megjelenítési technikák
C    OLAP eszközök
B    Döntési fák és magvalósításuk
B    Társító szabályok
B    Hatékony mintavételező módszerek

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
2    ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés
3    Adatmodellezés
3    Normalizálás
3    Adatbányászat, adattárházak

Személyes kompetenciák:
Jó áttekintő képesség

Társas kompetenciák:
Kapcsolatfenntartó képesség

Módszerkompetenciák:
Logikus gondolkodás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1171–06    Adatbázis-tervező

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Felméri az alkalmazási területek problémáit
Adatbányászati projektet tervez
A technikákat és az alkalmazásokat összekapcsolja
Neuron hálókat alkalmaz, ügyfél-kapcsolat menedzsmentet hoz létre
Kidolgozza az adatállományok jogosultságának rendszerét
Teszteli az adattárolási réteget
Kódolja az adattárolási réteget egy adatbázis-kezelő nyelv használatával
Adatkezelési módszertani ismeretek és a programozási nyelvek használatával kódolja az alkalmazás logikát megvalósító komponenseket
Megtervezi és kialakítja a logikai adatmodellt
Megtervezi és kialakítja a lehetséges adatmodell alternatívákat
Kiválasztja az optimális adatmodellt
Részt vesz az adatbázis optimalizálásában, hatékonyságának növelésében
Kialakítja a végleges adatbázis-szerkezetet
Implementálja a fizikai adatmodellt

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Adatbázis-tervezés, normalizáció
B    Adatmodellezés, adatbázis anomáliák
B    Relációs adatbázis alapok
B    Adatintegritás
B    Adatbázis hatékonysága
B    Adatfeldolgozás táblákkal
C    Objektumrendszerek kapcsolódása más programrendszerekhez
C    Programtervezés grafikus területen
B    Adattípusok
C    Eljárások, függvények, metódusok, VMT
C    GUI kezelése
C    Megvalósíthatósági tanulmány
B    Input/outputok tervezése
B    Logikai adatmodell
B    Fizikai adatmodell
B    Programterv elkészítése
B    Kliens/szerver rendszerek
B    Adatadminisztráció
B    Társító szabályok
B    Hatékony mintavételező módszerek
B    Adatbányászó algoritmusok
B    Tudásfeltárás környezete

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
4    Adatmodellezés
4    Normalizálás

Személyes kompetenciák:
Fejlődőképesség

Társas kompetenciák:
Kompromisszumkészség

Módszerkompetenciák:
Rendszerező képesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1172–06    Adatelemző

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Kialakítja a telepítési környezetet
Telepíti az adatbázis-kezelő szoftvert
Konfigurálja és optimalizálja az adatbázis-kezelő környezetet
Telepíti és konfigurálja az adatbázis kliens oldali elérését

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Szoftverek installálása és környezetének kialakítása
B    Adatbázis-kezelés
C    OSI modell szintjei
C    Adatmodellek
B    Adatbázis típusok
B    Tesztelés, karbantartás

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
3    Adatmodellezés
3    Normalizálás
3    Adatbányászat, adattárházak
4    Szoftvertelepítés

Személyes kompetenciák:
Önállóság

Társas kompetenciák: –
Módszerkompetenciák:
Problémamegoldás

Az 54 482 01 0010 54 01 azonosító számú,
Adatbázis-tervező megnevezésű elágazás
szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1142–06

Számítógép-kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés

1143–06

Projektmenedzsment

1144–06

Rendszer/alkalmazástervezés, -fejlesztés és -programozás

1170–06

Adatbázis alapjai

1171–06

Adatbázis-tervező

Az 54 482 01 0010 54 02 azonosító számú,
Adatelemző megnevezésű elágazás
szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1142–06

Számítógép-kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés

1143–06

Projektmenedzsment

1144–06

Rendszer/alkalmazástervezés, -fejlesztés és -programozás

1170–06

Adatbázis alapjai

1172–06

Adatelemző

V.

Vizsgáztatási követelmények

1.A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

A képzési programban meghatározott modulzáró vizsga
A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás

2.A szakmai vizsga részei:

1. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1142–06    Számítógép-kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Számítógép-kezelési, üzemeltetési, hálózati és multimédiás ismeretek alkalmazása. Informatikai biztonsági eszközök használata, szakmai angol szöveg értése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: interaktív
Időtartama: 60 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 100%

2. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1143–06    Projektmenedzsment
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Projektirányítási rendszerek, projekt-tervezés, kockázatelemzés, erőforrás-kezelés
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: interaktív
Időtartama: 45 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Munkajogi, vállalkozási, vezetési ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 45 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat 60%
2. feladat 40%

3. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1144–06    Rendszer/alkalmazástervezés, -fejlesztés és -programozás
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Tervezési alapismeretek, fejlesztési alapismeretek, tesztelési és dokumentálási ismeretek, programozás-módszertani ismeretek, programozás
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: interaktív
Időtartama: 60 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Tervezési alapismeretek, fejlesztési alapismeretek, tesztelési és dokumentálási ismeretek, programozás-módszertani ismeretek, programozás
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat 60%
2. feladat 40%

4. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1170–06    Adatbázis alapjai
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Adatbázis megtervezése, adatbázis optimalizálása, táblák létrehozása, lekérdezések, jelentések, űrlapok készítése grafikus felületen és az SQL programnyelven
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: interaktív
Időtartama: 120 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 100%

5. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1171–06    Adatbázis-tervező
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Adatbázis szerkezetének kidolgozása, adatbázis optimalizálása, logikai adatmodell kialakítása
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: interaktív
Időtartama: 60 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 100%

6. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1172–06    Adatelemző
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Adott adatbázis-kezelő rendszer telepítése, az adatbázis-kezelő környezet optimalizálása
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 60 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 100%

3.A szakmai vizsga értékelése százalékosan:

Az 54 482 01 0010 54 01 azonosító számú, Adatbázistervező megnevezésű elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 15
2. vizsgarész: 15
3. vizsgarész: 25
4. vizsgarész: 25
5. vizsgarész: 20

Az 54 482 01 0010 54 02 azonosító számú, Adatelemző megnevezésű elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 15
2. vizsgarész: 15
3. vizsgarész: 25
4. vizsgarész: 25
6. vizsgarész: 20

4.A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei:

Az elágazásokhoz rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése

5.A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

VI.

Eszköz- és felszerelési jegyzék

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök
és felszerelések minimuma

Adatbázis-
tervező

Adatelemző

Kliens számítógép

X

X

Telefon

X

X

Adattároló médium, pl. CD, DVD, DAT kazetta

Installáló program-készlet

X

X

Adatbázistól, alkalmazásoktól függetlenített dokumentáció

X

X

E-mail

X

X

Internet

X

X

Intranet hozzáférés (távoli is)

X

X

Nyomtatási lehetőség

X

X

Irodatechnikai eszközök

X

X

VII.

Egyebek

A szakképesítés megszerzésére irányuló felkészítésre jelentkező, fogyatékossággal élő személy tekintetében – különösen akkor, ha fogyatékosságának típusa a szakképesítés megszerzését követő foglalkoztatását kizárná vagy megkérdőjelezné – a szakképzés megkezdésével kapcsolatban a szakképzést folytató intézmény vezetője dönt a fogyatékosság típusának megfelelő érdekképviselet véleményének ismeretében.

* * *

ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I.

Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok

1. A szakképesítés azonosító száma: 55 481 01 0000 00 00

2. A szakképesítés megnevezése: Általános rendszergazda

3. Szakképesítések köre:

3.1. Rész-szakképesítés: Nincs

3.2. Elágazások: Nincsenek

3.3. Ráépülés: Nincs

4. Hozzárendelt FEOR szám: 3139

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés
megnevezése

Szakképzési
évfolyamok száma

Óraszám

Általános rendszergazda

2

II.

Egyéb adatok

Szakképesítés megnevezése: Általános rendszergazda
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: érettségi vizsga
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: 30–60 kredit a képzési program figyelembevételével beszámítandó
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 50%
3. Gyakorlat aránya: 50%
4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): –
Időtartama (évben vagy félévben): –
5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető
Ha szervezhető, mikor: –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges

III.

Munkaterület

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma

FEOR megnevezése

3139

Egyéb számítástechnikai foglalkozások

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Munkája során alkalmazza a korszerű számítástechnikai eszközöket
Munkaszervezéssel kapcsolatos tevékenységet végez
Munkája során környezettudatos magatartásformát tanúsít
Munkavégzés balesetvédelmi előírásait ismeri, betartja, alkalmazza
Szakmai idegen nyelvet használ feladatainak elvégzéséhez
Részt vesz a tevékenységével kapcsolatos gazdálkodási feladatok ellátásában
Projekt tervezésében részt vesz
Műszaki dokumentációt olvas, felhasznál és összeállít
Előkészül a munkavégzésre
LAN/WLAN hálózati rendszereket telepít
LAN/WLAN hálózati rendszereket konfigurál
LAN/WLAN hálózati rendszereket ellenőriz, korszerűsít
LAN/WLAN hálózati hardver elemeket üzemeltet
LAN/WLAN operációs rendszereket üzemeltet
LAN/WLAN keret- és kliens-oldali programokat üzemeltet
LAN/WLAN rendszerek megóvását és fejlesztését biztosítja

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma

megnevezése

55 481 03 0000 00 00

Telekommunikációs asszisztens

55 481 04 0000 00 00

Web-programozó

55 810 01 0000 00 00

Mérnökasszisztens

55 481 02 0000 00 00

Informatikai statisztikus és gazdasági tervező

IV.

Szakmai követelmények

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1180–06    Korszerű munkaszervezés

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Számítógépet használ (általános célra)
Számítógépet üzembe helyez, programokat telepít, operációs rendszert használ
Vírusellenőrzést, vírusirtást végez
Szövegszerkesztő, táblázatkezelő és adatbázis-kezelő programokat használ
Hálózati rendszert használ
Számítógépes alkalmazói programokat használ
Műszaki és ügyviteli leírásokat, utasításokat használ
Munkavégzéssel, munkaszervezéssel és -irányítással kapcsolatos feladatot végez
Asszisztensi feladatkörben mérnöki munkában közreműködik
Marketing, vállalkozói, reklámszervezői és pénzügyi adminisztrációs feladatokat végez
Munkahelyi minőségirányítási előírásokat alkalmazza és betartatja
Munkavégzés környezetvédelmi előírásait betartatja, alkalmazza
Hulladékokat, veszélyes anyagokat szakszerűen kezel, illetve tárol
Munkavégzés balesetvédelmi előírásait ismeri, betartja, alkalmazza
Biztosítja a balesetmentes munkavégzés feltételeit, alkalmazza, megköveteli a szükséges és előírásszerű védőeszközök, védőfelszerelések használatát
Betartja a balesetvédelmi és az érintésvédelmi előírásokat
Fokozottan ügyel az áramütéses balesetek megelőzésére
Szakszerűen részt vesz az áramütést szenvedett elsősegélynyújtásában
Szakmai nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában, magyar és idegen nyelven
Érti, értelmezi és elmagyarázza az angol nyelvű műszaki dokumentáció (katalógus, publikáció, szakszöveg) tartalmát, fontosabb jellemzőit és adatait
Szabványokat használ
Érti és értelmezi a feladatköréhez tartozó tevékenységgel vagy minősítéssel kapcsolatos szabványokat
Érti és értelmezi a feladatkörébe tartozó jogi előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    Szövegszerkesztő programok használata
B    Táblázatkezelő programok használata
B    Adatbázis-kezelés
C    Grafikai és prezentációs programok használata
C    Operációs rendszerek
C    Programozási alapok
C    A számítógép felépítése, működési elve
C    Számítógépek karbantartása
C    Szoftverek telepítése
C    Számítógépek üzemeltetése hálózatban
C    Hálózati alapismeretek, hálózati operációs rendszerek
B    Internet szolgáltatások
C    Az adatok technikai és jogi védelme
B    Üzemeltetés, adatmentés, archiválás
C    Multimédia alapjai, alapfogalmak
C    Médiaelemek (hang, videó, mozgókép, állókép), médiaismeret
C    Multimédia-alkalmazások
C    Szakmai idegen nyelvi ismeretek fejlesztése
C    Szókincsbővítés, szövegértés és kommunikációs gyakorlat
C    Jog, közjog és polgári jog
B    Hulladékkezelési eljárások
B    Biztonságos munka feltételei
B    Környezetvédelmi, tűzvédelmi szabályok

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
2    ECDL 1. m. IT alapismeretek
2    ECDL 2. m. Operációs rendszerek
2    ECDL 3. m. Szövegszerkesztés
3    ECDL 4. m. Táblázatkezelés
2    ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés
2    ECDL 6. m. Prezentáció
2    ECDL 7. m. Információ és kommunikáció
3    ECDL AM3 modul Szövegszerkesztés – haladó szint
3    ECDL AM4 modul Táblázatkezelés – haladó szint
3    Idegen nyelvű olvasott szöveg megértése
3    Idegen nyelvű fogalmazás írásban
3    Idegen nyelvű kézírás
2    Idegen nyelvű hallott szöveg megértése
3    Idegen nyelvű beszédkészség

Személyes kompetenciák:
Felelősségtudat

Társas kompetenciák:
Prezentációs készség
Tömör fogalmazás készsége

Módszerkompetenciák:
Módszeres munkavégzés
Gyakorlatias feladatértelmezés

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1181–06    Gazdálkodás, projektvezetés

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Gazdálkodási ismereteket alkalmaz a termelés, az üzemeltetés folyamataiban
Részt vesz a gazdálkodás, a vállalkozás személyi, pénzügyi, tárgyi, piaci feltételeinek elemzésében, megteremtésében
Számlaadatokat értelmez, ellenőriz, egyszerű számlákat készít
Alapvető pénzforgalmi feladatokat old meg
Egyszerű költségszámítási feladatokat végez a munkafolyamatokhoz kapcsolódóan
Részt vesz a helyzetfelmérésben, a követelmények, erőforrásigények meghatározásában
Közreműködik a munkaterv, költségterv kidolgozásában, kockázatelemzésben
Közreműködik a szükséges hardver, szoftver, operációs rendszer és kliensoldali programok kiválasztásában, a környezet kialakításában, meghatározza ennek eszközszükségletét
Közreműködik a projekt dokumentálásában és értékelésében

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    Ügyvitelszervezés
C    Elektronikus ügyfélkiszolgáló rendszerek
C    Korszerű irodatechnika (másoló, adattároló és -feldolgozó gépek)
C    Elektronikus hírközlő és kommunikációs eszközök
C    Európai és hazai munkaerőpiac
C    Álláskeresési technikák (hagyományos és új módszerek)
C    Tárgyalások tervezése, szervezése
C    Viselkedéskultúra
B    Kommunikáció
C    Projekt alapismeretek (erőforrás-tervezés)
B    Projektmenedzsment
B    Tervezés, elemzés, értékelés módszerei
C    Tervezés, elemzés, értékelés számítógéppel
B    Projektdokumentálási módszerek és eszközök
B    Vállalkozás/gazdaságtan

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
3    Köznyelvi nyelvhasználat
4    Olvasott köznyelvi szöveg megértése
3    Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban
4    Információforrások kezelése

Személyes kompetenciák:
Döntésképesség
Felelősségtudat

Társas kompetenciák:
Tömör fogalmazás készsége
Kapcsolatteremtő készség

Módszerkompetenciák:
Rendszerekben való gondolkodás
Figyelem-összpontosítás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1190–06    Műszaki alapozás

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Műszaki rajzokat készít, használ
Szabadkézi rajzot, vázlatot készít alkatrészekről, berendezésekről
Műszaki kiviteli terveket értelmez és használ (műszaki leírást, tervrajzokat, blokkvázlatot, elvi kapcsolási rajzot, áramútrajzot, nyomvonalrajzokat, installációs rajzokat stb.)
Anyagjegyzéket és költségvetést használ, illetve állít össze
Dokumentációval előkészül szerelési feladatokra
Elvi működési rajzok alapján szerelési rajzokat készít
Dokumentálja az elvégzett munkát
Mérések végzésekor mérési jegyzőkönyvet készít
Alkalmazza a hagyományos és elektronikus adatrögzítés eszközeit (írásos, ábrás és elektronikus adatrögzítést végez)
Értelmezi a terveket, műszaki leírásokat, megismeri a munkaterületet
Felméri az eszköz-, anyag- és munkavégzési időszükségletet
Biztosítja a munkavégzés eszközeit és anyagait
Egyezteti a munkafolyamatot a partnerekkel
Megtervezi tevékenységét, előkészül az elvégzendő munkafolyamatokra, a munka ellenőrzésére
Hatósági engedélyezési eljárási igényt felismer, végez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Műszaki informatika
B    Műszaki dokumentáció
B    Munkavégzési technikák
C    Lineáris algebra, függvénytani alapok
C    Egy- és többváltozós függvények, differenciál és integrálszámítás és alkalmazásaik
C    Numerikus és függvénysorok, valószínűség-számítás
C    Műszaki fizika
B    Anyagismeret

A szint megjelölésével a szakmai készségek: –

Személyes kompetenciák:
Szervezőkészség
Döntésképesség
Megbízhatóság

Társas kompetenciák:
Kapcsolatteremtő készség
Irányítási készség
Kommunikációs rugalmasság

Módszerkompetenciák:
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség
Kritikus gondolkodás
Lényegfelismerés (lényeglátás)

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1191–06    Hálózati rendszerek telepítése, konfigurálása

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

LAN/WLAN hardvereszközöket telepít
LAN/WLAN operációs rendszereket telepít
LAN/WLAN keret és kliensprogramokat telepít
LAN/WLAN hardvereszközöket konfigurál
LAN/WLAN operációs rendszereket konfigurál
LAN/WLAN keret- és kliensoldali programokat konfigurál

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Digitális rendszertechnika
B    Számítógép architektúrák
B    Mérnöki tervezőrendszerek
B    Digitális elektronika
B    Perifériák, multimédia eszközök felépítése, működése
B    Méréstechnikai alapok
B    Információs rendszerek üzembe helyezése és konfigurálása
B    Kliensoldali hardver konfigurálása
B    Kliensoldali szoftverek konfigurálása
B    Keretoldali hardver konfigurálása
B    Keretoldali szoftverek konfigurálása
B    Kommunikációs rendszerek telepítése, üzembe helyezése
B    Helyi számítógépes hálózat (LAN/WLAN) telepítése, üzembe helyezése
B    Helyi számítógépes hálózati (LAN/WLAN) szerver, hardver, szoftverkonfigurálás

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
3    Linux, Unix, NT, Nowell hálózatok
2    Hálózati tervrajz olvasása, értelmezése
3    Hálózati tervrajz készítése

Személyes kompetenciák:
Pontosság
Megbízhatóság

Társas kompetenciák: –

Módszerkompetenciák:
Áttekintő képesség
Logikus gondolkodás
Rendszerező képesség
Problémamegoldás, hibaelhárítás
Gyakorlatias feladatértelmezés

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1192–06    Hálózati rendszerek üzemeltetése

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

LAN/WLAN hardvereszközöket tesztel és korszerűsít
LAN/WLAN operációs rendszereket tesztel és korszerűsít
LAN/WLAN keret- és kliensoldali programokat tesztel és korszerűsít
LAN/WLAN hardvereszközöket üzemeltet
LAN/WLAN hardvereszközök hibáit feltárja, lokalizálja, átmeneti, majd végleges megoldást végez
Megoldja az adatok folyamatos mentését, visszaállítását
Javítja az operációs rendszer hibáit
Adminisztrátori feladatokat lát el
Javítja a programok hibáit
Beállítja a jogosultságszinteket
Megszervezi a fizikai védelmet
Javaslatot tesz az elavulás megelőzésére
Gondoskodik a vírusvédelemről

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Programozási alapfogalmak
B    Programozási technikák
B    Strukturált programozási nyelv (pl. C)
B    Objektum-orientált programozási nyelv (pl. Java, C++)
B    Weblap-készítés
B    Adatkezelési, adattárolási módszerek
B    Adatbázis-kezelő rendszerek
B    Adatvédelmi és adattitkosítási módszerek
B    Windows alapú operációs rendszerek
B    Unix alapú operációs rendszerek
B    Beágyazott rendszerek alkalmazásai
B    Üzemeltetési, balesetvédelem, garanciális és karbantartási előírások
B    Hálózatfelügyelet
B    Vagyonvédelem
B    Elektrotechnika
B    Elektronikai alapok

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
3    Linux, Unix, NT, Nowell hálózatok
5    Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése
3    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
3    Diagram, nomogram kitöltése, készítése
5    Gépírás

Személyes kompetenciák:
Önállóság
Döntésképesség
Pontosság
Felelősségtudat
Kitartás
Megbízhatóság

Társas kompetenciák:
Kapcsolatteremtő készség
Kapcsolatfenntartó készség
Hatékony kérdezés készsége

Módszerkompetenciák:
Rendszerező képesség
Problémamegoldás, hibaelhárítás
Helyzetfelismerés
Gyakorlatias feladatértelmezés

Az 55 481 01 0000 00 00 azonosító számú,
Általános rendszergazda megnevezésű szakképesítés
szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1180–06

Korszerű munkaszervezés

1181–06

Gazdálkodási, projektvezetési modul

1190–06

Műszaki alapozás

1191–06

Hálózati rendszerek telepítése, konfigurálása

1192–06

Hálózati rendszerek üzemeltetése

V.

Vizsgáztatási követelmények

1.A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az utolsó szakképző évfolyam elvégzését tanúsító bizonyítvány
Szakdolgozat készítése
A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás
Gazdálkodó szervezetnél eltöltött 3 hónapos gyakorlat teljesítése

2.A szakmai vizsga részei:

1. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1180–06    Korszerű munkaszervezés
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Számítógép-kezelési, üzemeltetési, hálózati és multimédiás ismeretek alkalmazása. Informatikai biztonsági eszközök használata, szakmai angol szöveg értése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: interaktív
Időtartama: 60 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Elsősegélynyújtás, újraélesztés
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 30 perc
A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:
Munka-, környezet- és tűzvédelmi ismeretek. Hulladékok csoportosítása, minősítése, kezelése és a hulladékok szelektív gyűjtése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 50%
2. feladat: 20%
3. feladat: 30%

2. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1181–06    Gazdálkodás, projektvezetés
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Projektirányítási rendszerek, projekttervezés, kockázatelemzés, erőforrás-kezelés
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: interaktív
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Megadott feltételek alapján a vállalkozási forma kiválasztása, indításának, működtetésének, átszervezésének megtervezése, működésének elemzése. Számla, nyugta kibocsátása
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 120 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 60%
2. feladat: 40%

3. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1190–06    Műszaki alapozás
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Adott használt alkatrész szabadkézi vagy műszaki rajzának elkészítése, dokumentálása, műszaki és gazdasági ajánlat készítése ezen alkatrésznek cseréjére
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 60 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Adott konkrét feladathoz anyagrendelést állít össze, kalkulációt készít a rendelkezésre bocsátott adatok alapján. Összeállítja a szükséges eszközök listáját, ismerteti az elvégzendő munkafolyamat lépéseit
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 60 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 50%
2. feladat: 50%

4. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1191–06    Hálózati rendszerek telepítése, konfigurálása
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Elektronikus feladatsor megoldása LAN ismeretek, forgalomirányítási ismeretek, kapcsolási ismeretek, WAN, VoIP és WLAN ismeretek témakörökben
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 60 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Hálózatépítés, hálózati eszközök konfigurálása, hálózat tesztelése, hozzáférésvezérlés szabályozása
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 180 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 40%
2. feladat: 60%

5. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1192–06    Hálózati rendszerek üzemeltetése
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Önálló tervezési, installálási, konfigurálási, üzemeltetési, ellenőrzési feladat megoldása és dokumentálása – szakdolgozat-védés Power Pointos prezentációval
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 100%

3.A szakmai vizsga értékelése százalékosan:

Az 55 481 01 0000 00 00 azonosító számú, Általános rendszergazda megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 15
2. vizsgarész: 10
3. vizsgarész: 20
4. vizsgarész: 25
5. vizsgarész: 30

4.A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei

A szakképesítéshez rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése

5.A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

VI.

Eszköz- és felszerelési jegyzék

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök és felszerelések minimuma

Általános
rendszergazda

Kéziszerszámok (csavarhúzók, fogók, kábelszereléshez szükséges speciális szerszámok, csipeszek, földelő csuklópánt stb.)

X

Digitális multiméter

X

Oszcilloszkóp

X

Kábelanalizátor

X

Egyszerű kábelteszter

X

Ethernet forgalomirányítók

X

Ethernet kapcsolók

X

Komplett munkaállomás számítógépek

X

Szerver gépek és rack szekrények

X

Ethernet és soros kábelek

X

Szoftverek (operációs rendszerek, web, FTP, TFTP kiszolgálók)

X

VII.

Egyebek

A szakképesítés megszerzésére irányuló felkészítésre jelentkező, fogyatékossággal élő személy tekintetében – különösen akkor, ha fogyatékosságának típusa a szakképesítés megszerzését követő foglalkoztatását kizárná vagy megkérdőjelezné – a szakképzés megkezdésével kapcsolatban a szakképzést folytató intézmény vezetője dönt a fogyatékosság típusának megfelelő érdekképviselet véleményének ismeretében.

CAD-CAM INFORMATIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I.

Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok

1. A szakképesítés azonosító száma: 54 481 01 1000 00 00

2. A szakképesítés megnevezése: CAD-CAM informatikus

3. Szakképesítések köre:
3.1. Rész-szakképesítés
Azonosítószám: 54 481 01 0100 31 01
Megnevezés: Számítógépes műszaki rajzoló

3.2. Elágazások: Nincsenek

3.3. Ráépülés: Nincs

4. Hozzárendelt FEOR szám: 3194

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés
megnevezése

Szakképzési
évfolyamok száma

Óraszám

CAD-CAM informatikus

2

2000

II.

Egyéb adatok

Szakképesítés megnevezése: CAD-CAM informatikus
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: érettségi vizsga
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 50 %
3. Gyakorlat aránya: 50 %
4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): van
Időtartama (évben vagy félévben): 1 év
5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető
Ha szervezhető, mikor: –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges

Rész-szakképesítés megnevezése: Számítógépes műszaki rajzoló
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzése
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. A képzés maximális időtartama:
Szakképzési évfolyamok száma: –
Óraszám: 600
3. Elmélet aránya: 50%
4. Gyakorlat aránya: 50%
5. Szakmai alapképzés időtartama (fogyatékkal élők esetében, iskolai rendszerben): –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges

III.

Munkaterület

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma

FEOR megnevezése

3194

Egyéb számítástechnikai foglalkozások

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Számítógépet kezel, szoftvereket használ
Munkaszervezéssel kapcsolatos tevékenységet végez
Projektet tervez és értékel
Üzemelteti a számítógépet, alkalmazza számítástechnikai ismereteit
Előkészíti a térinformatikai rendszereket
Műszaki ismereteket alkalmaz
CAD feladatokat végez
CAM feladatokat végez
A termék forma- és látványterveinek készítése, bemutatása
Használja a speciális berendezéseket
Menedzsment-feladatokat végez
Műszaki és reklámdokumentumokat készít (kiadványszerkesztés)
Műszaki és reklámdokumentumokat készít (multimédia-alkalmazások)
Alkalmazza a vállalkozói, munkajogi, szervezési és vezetési ismereteket
Megvalósíthatósági tanulmányt készít
Üzembe helyezést, bővítést végez

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma

megnevezése

54 482 01 0000 00 00

Adatbázis adminisztrátor

54 481 02 0000 00 00

Informatikai alkalmazásfejlesztő

54 481 03 0000 00 00

Informatikai rendszergazda

54 481 04 0000 00 00

Informatikus

54 482 02 0000 00 00

IT kommunikációs szolgáltató

54 213 04 0000 00 00

Multimédia-alkalmazás fejlesztő

33 523 01 1000 00 00

Számítógép-szerelő, -karbantartó

54 581 01 0000 00 00

Földmérő, térképész és térinformatikai technikus

IV.

Szakmai követelmények

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1142–06    Számítógép-kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:
Hardvert üzemeltet, szoftvert telepít
Irodai programcsomagot egyedi és integrált módon használ
Multimédiás és kommunikációs alkalmazásokat kezel
Adatmentést végez, informatikai biztonsági eszközöket használ
LAN és WAN hálózatokat használ
Informatikai, angol nyelvű szakmai szöveget megért
Tevékenységét dokumentálja
Szoftverhasználati jogokat alkalmaz
Tervezi és szervezi a munkavégzést
Betartja a munkavégzéssel összefüggő szabályokat
Alkalmazza a munkahelyi minőségbiztosítási előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Minőségbiztosítással kapcsolatos alapfogalmak
B    Munka-, környezet- és tűzvédelem
A    Elektromos áram élettani hatásai, elsősegélynyújtás
B    Erőforrások tervezése
C    Műszaki dokumentációk

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
2    ECDL 1. m. IT alapismeretek
2    ECDL 2. m. Operációs rendszerek
2    ECDL 3. m. Szövegszerkesztés
2    ECDL 4. m. Táblázatkezelés
2    ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés
2    ECDL 6. m. Prezentáció
2    ECDL 7. m. Információ és kommunikáció
3    Idegen nyelvű olvasott szöveg megértése

Személyes kompetenciák:
Precizitás
Fejlődőképesség, önfejlesztés

Társas kompetenciák:
Együttműködés

Módszerkompetenciák:
Logikus gondolkodás
Rendszerező képesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1143–06    Projektmenedzsment

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:
Részt vesz a projekt megtervezésében
A feladatterv kialakításában közreműködik
A projektfeladatok erőforrás és időszükségletének meghatározását elvégzi
Részt vesz a kockázatelemzésben
Részt vesz a követelményelemzésben
A projekt értékelésében közreműködik

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    Projektirányítási rendszerek
C    Kockázatelemzés
C    Projekttervezés
C    Erőforrás-kezelés
B    Projektirányítás számítógéppel
B    Speciális alapszabályok
C    Case-eszközök
B    Üzembehelyezés
B    Szoftverértékelés
C    Életciklus
C    Vállalkozási formák, cégalapítás
C    Szervezési és vezetési szabályok
C    Marketing és reklám alapfogalmak

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
5    Olvasott szakmai szöveg megértése
4    Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban
5    Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése
5    Szakmai nyelvű beszédkészség
4    Szervezőkészség

Személyes kompetenciák:
Felelősségtudat
Kockázatvállalás
Társas kompetenciák:
Együttműködő-készség

Módszerkompetenciák:
Kompromisszumkészség
Kapcsolatfenntartó készség
Meggyőzőképesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1155–06    Informatikai ismeretek

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:
Fájl típusokkal dolgozik
Prezentációt készít
Alapvető adatfeldolgozási algoritmusokat használ
Számítógépes tervezői környezetet használ
Meghatározza a szükséges hardver-, szoftver eszközöket
Adatbázisokat kezel
Számítógépes programot készít
Tárolja, gyűjti, kezeli és elemzi az információkat
Használja az on-line adatbázisrendszereket
Adatbázis-műveleteket végez
Adatbázis-szolgáltatásokat vesz igénybe
Információkat visszakeres
Költségtervet készít
Előrejelzéseket készít
Irányítja az információs beruházást
Változtatja a terveket az igényeknek megfelelően
Pénzügyi elemzést végez
Prezentálja a terveket a vezetőségnek
Termelésirányítási feladatokat végez

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    CAD-rendszerek alapelvei
B    CAD-program és más alkalmazások közötti kapcsolatok
B    CAD-program lehetőségei a műszaki dokumentációk készítésénél
B    Információkezelés alapfogalmai
B    Adatbázis szolgáltatásai
B    Adatbázis-műveletek
C    Számhalmazok
C    Lineáris algebra
C    Boole algebra
C    Gráf-elmélet
C    Speciális számítógép eszközcsoport

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
3    ECDL CAD
3    ECDL Képszerkesztés
4    Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban
4    Köznyelvi beszédkészség
4    Információforrások kezelése
4    Folyamatábrák olvasása, értelmezése
4    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
4    Diagram, nomogram kitöltése, készítése
5    Elemi számolási készség

Személyes kompetenciák:
Kézügyesség
Térérzékelés

Társas kompetenciák:
Határozottság

Módszerkompetenciák:
Logikus gondolkodás
Figyelem-összpontosítás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1156–06    Számjegyes vezérlésű gépek működése, programozása, karbantartása, javítása, dokumentálása

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:
Új vezérlőberendezéseket üzembe helyez
Ismerteti a vezérlő szolgáltatásait
Felügyeli a számjegyes vezérlésű gépsorok helyes működését
Ellenőrzi a helyes program-beállítást
Programozza a vezérlőt
Dokumentálja a vezérelt gépsor időbeli működését, teljesítményét, hibáit és a javításokat
Ellenőrzi méréssel a javítás helyességét
Együttműködik a gépésztechnikussal a javításban
Javítja a vezérlő elektromos és elektronikus hibáit

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    CNC-gépek felépítése, jellemzői
B    CNC-programozás alapjai
B    Komplex jelzésrendszerek
B    Vezérlőberendezések

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
5    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
5    Műszaki rajz készítése
5    Elemi számolási készség
5    Vezérlőberendezések használata

Személyes kompetenciák:
Precizitás
Térlátás

Társas kompetenciák:
Határozottság

Módszerkompetenciák:
Gyakorlatias feladatértelmezés
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1157–06    CAM-ismeretek (CNC-programozás, CNC- gépek), gyártási eljárások, marketingtevékenység, kiadványszerkesztés, multimédiás rendszerek

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:
Rendszerhez szükséges információkat gyűjt számítógéppel
Kezeli a rendszerhez szükséges információkat
Elemzi a rendszerhez szükséges információkat
Ábrázolja a rendszerhez szükséges információkat
Elvégzi az alkalmazott CAM-program installálását
CAD-rendszerből átveszi CAM-rendszerbe a 2D/3D geometriai adatokat
Kezeli a CAM-szoftvert
Értelmezi a kapott CNC-programot
CNC-programot ír
Teszteli a CAM-rendszerrel elkészített CNC-programot
Kezeli a CNC-gépeket
Szerszámot mér be CNC-gépen
Munkadarabot tájol CNC-gépen
CNC-s technológiai dokumentációt készít
Meghatározza a megmunkálandó alkatrész adatait
Meghatározza a megmunkálási folyamatot
Gyártási eljárásokat választ
Működteti az automatizált berendezéseket
Felügyeli az automatizált berendezéseket
Részt vesz a marketing-terv elkészítésében
Részt vesz a szakmai és üzleti tárgyalások előkészítésében, lebonyolításában
Elkészíti és naprakészen tartja a termékhez tartozó műszaki és marketing jellegű, nyomtatásra kerülő dokumentációkat
Felhasználja egy korszerű kiadványszerkesztő program főbb szolgáltatásait
Tipográfiai és grafikai tervezést végez
Előadást, megbeszélést, tárgyalást tart
Felügyeli a feladatok végrehajtását
Megtervezi a rendszer elemeit (tartalmi és formai elemek), azok funkcióit és működését
Rendszert/alkalmazást fejleszt

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    Vállalkozási formák
C    Üzleti terv készítése
C    Tárgyalási stratégiák és taktikák
C    Marketing-terv részei
B    CAM fogalma, jellemzői
B    Anyagminőségi jellemzők
B    Hőkezelések hatásai a különböző anyagokra
B    Alkatrészek, megmunkálási folyamatok
B    Gyártási eljárások
B    Formatervezés alapjai
B    Tipográfiai és grafikai tervezés alapjai

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
4    Olvasott köznyelvi szöveg megértése
4    Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése
4    Olvasott szakmai szöveg megértése
4    Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban
4    Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése
4    Szakmai nyelvű beszédkészség
5    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
5    Műszaki rajz készítése

Személyes kompetenciák:
Döntésképesség

Társas kompetenciák:
Kapcsolatteremtő készség

Módszerkompetenciák:
Áttekintő képesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0557–06    CAD-ismeretek

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:
Értelmezi a műszaki rajzi szabványokat
Felvételi vázlatot készít
Kitűzési vázrajzot készít CAD-programmal
Parametrikus testmodellezést alkalmaz
CAD-program egyedi és hálózatos telepítését elvégzi
Elkészíti CAD-programmal a szakterületén előforduló síkbeli rajzokat
CAD-program segítségével modellezi a térbeli elemeket
CAD-program segítségével összeállításokat modellez
Műszaki dokumentációkat készít
CAD-adatokat más rendszerekkel megosztja (import/export)
CAD-adatokat közzéteszi

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    CAD
B    CAD/CAM-rendszerek alapelvei
B    CAD-program és más alkalmazások közti kapcsolatok
B    CAD-program lehetőségei a műszaki dokumentációk készítésénél
B    Modellező program használata

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
3    ECDL CAD
5    Műszaki rajz olvasása, értelmezése
5    Műszaki rajz készítése

Személyes kompetenciák:
Kézügyesség
Pontosság

Társas kompetenciák: –

Módszerkompetenciák:
Áttekintő képesség

Az 54 481 01 1000 00 00 azonosító számú,
CAD-CAM informatikus megnevezésű szakképesítés
szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1142–06

Számítógép-kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés

1143–06

Projektmenedzsment

1155–06

Informatikai ismeretek

1156–06

Számjegyes vezérlésű gépek működése, programozása, karbantartása, javítása, dokumentálása

1157–06

CAM ismeretek (CNC programozás, CNC gépek), gyártási eljárások, marketingtevékenység, kiadványszerkesztés, multimédiás rendszerek

0557–06

CAD ismeretek

Az 54 481 01 0100 31 01 azonosító számú,
Számítógépes műszaki rajzoló megnevezésű rész-szakképesítés
szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1142–06

Számítógép-kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés

0557–06

CAD ismeretek

V.

Vizsgáztatási követelmények

1.A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Iskolai rendszerű szakképzés esetén:
Az utolsó szakképző évfolyam elvégzését tanúsító bizonyítvány
Iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén:
A képzési programban meghatározott modulzáró vizsga
A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás

2.A szakmai vizsga részei:

1. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1142–06    Számítógép-kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Számítógép-kezelési, üzemeltetési, hálózati és multimédiás ismeretek alkalmazása. Informatikai biztonsági eszközök használata, szakmai angol szöveg értése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: interaktív
Időtartama: 60 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 100%

2. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1143–06    Projektmenedzsment
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Projektirányítási rendszerek, projekttervezés, kockázatelemzés, erőforrás-kezelés
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: interaktív
Időtartama: 45 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Munkajogi, vállalkozási, vezetési ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 45 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 60%
2. feladat: 40%

3. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1155–06    Informatikai ismeretek
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Rendszertervezés, adatbázis-kezelés, internet-használat, programozási ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: interaktív
Időtartama: 60 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Rendszertervezés, adatbázis-kezelés, internet, programozási ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 60%
2. feladat: 40%

4. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1156–06    Számjegyes vezérlésű gépek működése, programozása, karbantartása, javítása, dokumentálása
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Számjegyes vezérlésű gépek működése, programozása, karbantartása, javítása, dokumentálása
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 120 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 100%

5. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1157–06    CAM-ismeretek (CNC-programozás, CNC- gépek), gyártási eljárások, marketingtevékenység, kiadványszerkesztés, multimédiás rendszerek
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Kiadványszerkesztés, multimédiás rendszerek, CAM-program ismerete, CNC-programozás, CNC-gépismeret
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: interaktív
Időtartama: 45 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Programozási ismeretek, dokumentáció készítése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 120 perc
A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:
Gyártási eljárások ismerete, anyagismeret, alkatrészismeret, automatizált gépek ismerete, marketing ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 30%
2. feladat: 40%
3. feladat: 30%

6. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
0557–06    CAD-ismeretek
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
CAD-program telepítése, használata, műszaki rajz készítése CAD-programmal, modellezés, műszaki dokumentáció készítése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: interaktív
Időtartama: 90 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 100%

3.A szakmai vizsga értékelése százalékosan:

Az 54 481 01 1000 00 00 azonosító számú, CAD-CAM informatikus megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 15
2. vizsgarész: 10
3. vizsgarész: 15
4. vizsgarész: 10
5. vizsgarész: 25
6. vizsgarész: 25

Az 54 481 01 0100 31 01 azonosító számú, Számítógépes műszaki rajzoló megnevezésű rész-szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 30
6. vizsgarész: 70
Az 54 481 01 1000 00 00 azonosító számú, CAD-CAM informatikus megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében, amennyiben a vizsgázó az 54 481 01 0100 31 01 azonosító számú, Számítógépes műszaki rajzoló megnevezésű rész-szakképesítéssel rendelkezik
2. vizsgarész: 15
3. vizsgarész: 20
4. vizsgarész: 15
5. vizsgarész: 50

4.A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei
A szakképesítéshez rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése

5.A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

VI.

Eszköz- és felszerelési jegyzék

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök
és felszerelések minimuma

CAD-CAM
informatikus

Számítógépes műszaki rajzoló

Számítógép és perifériái

X

X

Nyomtató

X

X

Plotter

X

X

Digitális fényképezőgép

X

X

Kézi rajzeszközök

X

X

Jogtiszta szoftverek

X

X

VII.

Egyebek

A szakképesítés megszerzésére irányuló felkészítésre jelentkező, fogyatékossággal élő személy tekintetében – különösen akkor, ha fogyatékosságának típusa a szakképesítés megszerzését követő foglalkoztatását kizárná vagy megkérdőjelezné – a szakképzés megkezdésével kapcsolatban a szakképzést folytató intézmény vezetője dönt a fogyatékosság típusának megfelelő érdekképviselet véleményének ismeretében.

INFORMATIKAI ALKALMAZÁS-FEJLESZTŐ SZAKKÉPESÍTÉS
SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I.

Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok

1. A szakképesítés azonosító száma: 54 481 02 0000 00 00

2. A szakképesítés megnevezése: Informatikai alkalmazás-fejlesztő

3. Szakképesítések köre:

3.1. Rész-szakképesítés: Nincs

3.2. Elágazások
Azonosítószám: 54 481 02 0010 54 01
Megnevezés: Infokommunikációs alkalmazás-fejlesztő
Azonosítószám: 54 481 02 0010 54 02
Megnevezés: Információrendszer-elemző és -tervező
Azonosítószám: 54 481 02 0010 54 03
Megnevezés: Internetes alkalmazás-fejlesztő
Azonosítószám: 54 481 02 0010 54 04
Megnevezés: Szoftverfejlesztő

3.3. Ráépülés: Nincs

4. Hozzárendelt FEOR szám: 3139

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés megnevezése

Szakképzési
évfolyamok száma

Óraszám

Informatikai alkalmazás-fejlesztő

2

2000

II.

Egyéb adatok

Elágazás megnevezése: Infokommunikációs alkalmazás-fejlesztő
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: érettségi vizsga
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 50%
3. Gyakorlat aránya: 50%
4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): van
Időtartama (évben vagy félévben): 1 év
5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető
Ha szervezhető, mikor: –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges

Elágazás megnevezése: Információrendszer-elemző és -tervező
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: érettségi vizsga
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 50%
3. Gyakorlat aránya: 50%
4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): van
Időtartama (évben vagy félévben): 1 év
5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető
Ha szervezhető, mikor: –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges

Elágazás megnevezése: Internetes alkalmazás-fejlesztő

Elágazás megnevezése: Szoftverfejlesztő
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: érettségi vizsga
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 50%
3. Gyakorlat aránya: 50%
4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): van
Időtartama (évben vagy félévben): 1 év
5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető
Ha szervezhető, mikor: –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges

III.

Munkaterület

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma

FEOR megnevezése

3139

Egyéb számítástechnikai foglalkozások

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Számítógépet kezel, szoftvereket használ
Munkaszervezéssel kapcsolatos tevékenységet végez
Projektet tervez és értékel
Rendszert/alkalmazást tervez és fejleszt
Rendszert tesztel és dokumentál a kialakított eszközkörnyezetben
Feltérképezi az infokommunikációs környezetet
Infokommunikációs alkalmazásokat fejleszt
Programintegrációs feladatot végez
Adatbányászatot végez
Internet alapú szolgáltatást tervez
Programozási feladatot lát el

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma

megnevezése

54 482 01 0000 00 00

Adatbázis-adminisztrátor

54 481 01 1000 00 00

CAD-CAM informatikus

54 481 03 0000 00 00

Informatikai rendszergazda

54 481 04 0000 00 00

Informatikus

54 482 02 0000 00 00

IT kommunikációs szolgáltató

54 213 04 0000 00 00

Multimédia alkalmazás-fejlesztő

33 523 01 1000 00 00

Számítógép-szerelő, -karbantartó

IV.

Szakmai követelmények

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1142–06    Számítógép-kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:
Hardvert üzemeltet, szoftvert telepít
Irodai programcsomagot egyedi és integrált módon használ
Multimédiás és kommunikációs alkalmazásokat kezel
Adatmentést végez, informatikai biztonsági eszközöket használ
LAN és WAN hálózatokat használ
Informatikai angol nyelvű szakmai szöveget megért
Tevékenységét dokumentálja
Szoftverhasználati jogokat alkalmaz
Tervezi és szervezi a munkavégzést
Betartja a munkavégzéssel összefüggő szabályokat
Alkalmazza a munkahelyi minőségbiztosítási előírásokat

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Minőségbiztosítással kapcsolatos alapfogalmak
B    Munka-, környezet- és tűzvédelem
A    Elektromos áram élettani hatásai, elsősegélynyújtás
B    Erőforrások tervezése
C    Műszaki dokumentációk

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
2    ECDL 1. m. IT alapismeretek
2    ECDL 2. m. Operációs rendszerek
2    ECDL 3. m. Szövegszerkesztés
2    ECDL 4. m. Táblázatkezelés
2    ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés
2    ECDL 6. m. Prezentáció
2    ECDL 7. m. Információ és kommunikáció
3    Idegen nyelvű olvasott szöveg megértése

Személyes kompetenciák:
Precizitás
Fejlődőképesség, önfejlesztés

Társas kompetenciák: Együttműködés

Módszerkompetenciák:
Logikus gondolkodás
Rendszerező képesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1143–06    Projektmenedzsment

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:
Részt vesz a projekt megtervezésében
A feladatterv kialakításában közreműködik
A projektfeladatok erőforrás és időszükségletének meghatározását elvégzi
Részt vesz a kockázatelemzésben
Részt vesz a követelményelemzésben
A projekt értékelésében közreműködik

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    Projektirányítási rendszerek
C    Kockázatelemzés
C    Projekttervezés
C    Erőforrás-kezelés
B    Projektirányítás számítógéppel
B    Speciális alapszabályok
C    Case-eszközök
B    Üzembehelyezés
B    Szoftverértékelés
C    Életciklus
C    Vállalkozási formák, cégalapítás
C    Szervezési és vezetési szabályok
C    Marketing és reklám alapfogalmak

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
5    Olvasott szakmai szöveg megértése
4    Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban
5    Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése
5    Szakmai nyelvű beszédkészség
4    Szervezőkészség

Személyes kompetenciák:
Felelősségtudat
Kockázatvállalás

Társas kompetenciák: Együttműködő-készség

Módszerkompetenciák:
Kompromisszumkészség
Kapcsolatfenntartó készség
Meggyőzőképesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1144–06    Rendszer/alkalmazástervezés, -fejlesztés és -programozás

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:
Rendszert/alkalmazást tervez
Rendszert/alkalmazást fejleszt
A működéshez szükséges, megfelelő eszközkörnyezetet létrehozza és beállítja
Teszteli a rendszer elemeit, folyamatait, funkcióit és megjelenítését
Dokumentálja a programot/alkalmazást
Megszervezi és dokumentálja az alkalmazás egyes elemeinek forrásként és megjelenítési módonként való külön tárolását, archiválását
Részt vesz a rendszerek bevezetésében

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    Rendszerek (elemek, jellemzők)
C    Felhasználói igények feltárása, elemzése és csoportosítása
B    A rendszerelemek tartalmi tervezése
C    Az elemek formai meghatározása
B    Rendszerfunkciók tervezése
C    Navigáció megtervezése
C    Eszközkörnyezet meghatározása
B    Rendszerek működésének tervezése
B    Szoftver-architektúra kialakítása
C    Kommunikációs kapcsolatok (felületek) fejlesztése
C    Navigáció és interakciók fejlesztése
C    Alkalmazásfejlesztés lépései és feladatai
C    Rétegek típusai
C    Eszközkörnyezet létrehozása
B    Tesztelési ismeretek (teszttípusok)
B    Dokumentálás (dokumentumtípusok)
B    Alapfogalmak (elágazás, ciklus stb.)
B    Programozási tételek (alapalgoritmusok)
B    Adatszerkezetek, objektumok
B    Állománykezelés
B    Eseménykezelés
C    Programtervezési módszerek
C    Kódolás
B    Szoftverkomponensek
B    Felhasználói felületek
C    Tesztelés, hibakeresés
B    Alkalmazásfejlesztő eszközök
B    Szerzői rendszerek
C    Telepítő csomagok

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
4    Információforrások kezelése
4    Folyamatábrák olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák készítése
3    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
3    Diagram, nomogram kitöltése, készítése

Személyes kompetenciák: Terhelhetőség

Társas kompetenciák: –

Módszerkompetenciák:
Logikus gondolkodás
Rendszerben való gondolkodás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1145–06    Infokommunikációs alkalmazás-fejlesztés

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:
Figyelemmel kíséri az infokommunikációs piac fejlődését
Infokommunikációs stratégiát dolgoz ki és valósít meg
Információtechnológiai (IT) szolgáltató eszközök üzemeltetését támogatja
Távközlési és internet alkalmazásokat fejleszt és üzemeltet
Mobil alkalmazásokat fejleszt
VPN-t hoz létre
WLAN eszközismerettel rendelkezik
WiFi, WiMAX hálózati ismereteket alkalmaz

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    A piac jellemzői, stratégiák
B    Információtechnológiai szolgáltató eszközök
B    GSM-eszközök
C    GPS-eszközök
C    PDA-eszközök
B    Hálózati rendszerfelügyeleti szolgáltatások
B    Mobil alkalmazások fejlesztése
B    Hálózati hozzáférés módjai, protokollok
B    Kommunikációs adatformátumok
B    VPN
B    WLAN
B    WiFi, WiMAX

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
4    Információforrások kezelése
4    Számítógép eszközcsoport használata

Személyes kompetenciák: Önállóság

Társas kompetenciák: –

Módszerkompetenciák:
Logikus gondolkodás
Kreativitás, ötletgazdagság

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1146–06    Információrendszer-elemzés és -tervezés

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:
Feltárja az információrendszer-fejlesztés céljainak tényezőit, problémáit és feltételeit
Alkalmazza a programcsomag kiválasztási szempont-rendszerét
Részt vesz a kiválasztásban és a bevezetésben
Felméri az alkalmazási területek problémáit
Adatbányászati technikákat alkalmaz
A technikákat és az alkalmazásokat összekapcsolja

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    Vállalkozási formák
C    Diagnosztika
C    Kontrolling
C    Gazdasági folyamatok
C    Pénzügyi folyamatok
B    Információrendszer-fejlesztési alapismeretek
B    Adatbányászati projekttervezés
B    Korreláció- és regresszió analízis
B    Adatbányászati technikák
B    Szervezési módszerek
B    Programkiválasztás
B    Adaptáció

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
4    Információforrások kezelése
4    Folyamatábrák olvasása, értelmezése
4    Folyamatábrák készítése
3    Diagram, nomogram olvasása, értelmezése
3    Diagram, nomogram kitöltése, készítése

Személyes kompetenciák: Fejlődőképesség, önfejlesztés

Társas kompetenciák: –

Módszerkompetenciák:
Logikus gondolkodás
Rendszerben való gondolkodás
Rendszerező képesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1147–06    Internetes alkalmazás-fejlesztés

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:
Vállalaton belüli alkalmazást fejleszt
Üzletek közötti kapcsolatot fejleszt
Webszolgáltatási-együttműködési vermeket használ
Szolgáltatási környezetet használ
XML-t használ
Alkalmazza az XML-sémát
Fejlesztői környezetet használ
Grafikus programot használ
Animációkészítő programot használ
HTML programnyelvet használ

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Üzlet típusok B, B2B, B2C
B    Webszolgáltatás
C    Eszközkörnyezet-tervezés
C    Modellezés
B    Vizuális fejlesztő környezet
B    Kliensoldali fejlesztés
B    Szerveroldali fejlesztés
C    Animációkészítő program
C    Grafikus program

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
3    ECDL képszerkesztés
4    Olvasott köznyelvi szöveg megértése
4    Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése
5    Olvasott szakmai szöveg megértése
4    Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

Személyes kompetenciák: Kommunikatív készség

Társas kompetenciák:
Kompromisszumkészség
Együttműködő készség
Prezentációs készség

Módszerkompetenciák: Kreativitás, ötletgazdagság

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1148–06    Szoftverfejlesztés

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:
Megtervezi és megvalósítja az adatbázisokat
Kódolja az adattárolási réteget egy adatbázis-kezelő nyelv használatával
Programozás-módszertani ismeretek és a programozási nyelvek használatával kódolja az alkalmazás-logikát megvalósító komponenseket

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Adatmodellezés
C    Adatállományok, adatszerkezetek tervezése
C    Integritási rendszer tervezése
C    Jogosultsági rendszerek
C    Adatbázisok (típus, jellemzők, alkotóelemek)
B    Adatbázis-fejlesztés lépései és műveletei
B    Adatbázisok karbantartása, lekérdezése
C    Tesztelés

A szint megjelölésével a szakmai készségek:
2    ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés
3    ECDL AM4-modul Táblázatkezelés – Haladó szint
4    Információforrások kezelése

Személyes kompetenciák: Precizitás

Társas kompetenciák: Tolerancia

Módszerkompetenciák: Rendszerben való gondolkodás

Az 54 481 02 0010 54 01 azonosító számú,
Infokommunikációs alkalmazásfejlesztő megnevezésű elágazás
szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1142–06

Számítógép-kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés

1143–06

Projektmenedzsment

1144–06

Rendszer/alkalmazástervezés, -fejlesztés és -programozás

1145–06

Infokommunikációs alkalmazás-fejlesztés

Az 54 481 02 0010 54 02 azonosító számú,
Információrendszer-elemző és -tervező megnevezésű elágazás
szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1142–06

Számítógép-kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés

1143–06

Projektmenedzsment

1144–06

Rendszer/alkalmazástervezés, -fejlesztés és -programozás

1146–06

Információrendszer-elemzés és -tervezés

Az 54 481 02 0010 54 03 azonosító számú,
Internetes alkalmazásfejlesztő megnevezésű elágazás
szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1142–06

Számítógép-kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés

1143–06

Projektmenedzsment

1144–06

Rendszer/alkalmazástervezés, -fejlesztés és -programozás

1147–06

Internetes alkalmazás fejlesztés

Az 54 481 02 0010 54 04 azonosító számú,
Szoftverfejlesztő megnevezésű elágazás
szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1142–06

Számítógép-kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés

1143–06

Projektmenedzsment

1144–06

Rendszer/alkalmazástervezés, -fejlesztés és -programozás

1148–06

Szoftverfejlesztés

V.

Vizsgáztatási követelmények

1.A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Iskolai rendszerű szakképzés esetén:
Az utolsó szakképző évfolyam elvégzését tanúsító bizonyítvány
Szakdolgozat készítése
Iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén:
A képzési programban meghatározott modulzáró vizsga
Szakdolgozat készítése
A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás

2.A szakmai vizsga részei:

1. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1142–06    Számítógép-kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Számítógép-kezelési, üzemeltetési, hálózati és multimédiás ismeretek alkalmazása. Informatikai biztonsági eszközök használata, szakmai angol szöveg értése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: interaktív
Időtartama: 60 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 100%

2. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1143–06    Projektmenedzsment
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Projektirányítási rendszerek, projekttervezés, kockázatelemzés, erőforrás-kezelés
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: interaktív
Időtartama: 45 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Munkajogi, vállalkozási, vezetési ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 45 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 60%
2. feladat: 40%

3. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1144–06    Rendszer/alkalmazástervezés, -fejlesztés és -programozás
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Tervezési alapismeretek, fejlesztési alapismeretek, tesztelési és dokumentálási ismeretek, programozás-módszertani ismeretek, programozás
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: interaktív
Időtartama: 60 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Tervezési alapismeretek, fejlesztési alapismeretek, tesztelési és dokumentálási ismeretek, programozás-módszertani ismeretek, programozás
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 60%
2. feladat: 40%

4. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1145–06    Infokommunikációs alkalmazás-fejlesztés
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Infokommunikációs eszközök, alkalmazások, hálózati ismeretek felhasználásával egy átfogó szakdolgozat készítése, szakdolgozat védése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 15 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Infokommunikációs eszközök, alkalmazások, hálózati ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 50%
2. feladat: 50%

5. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1146–06    Információrendszer-elemzés és -tervezés
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Átfogó szakdolgozat készítése, mely egy gazdasági folyamatból kiindulva hoz létre egy információs rendszert vagy egy adatbányászati esettanulmány alapján elemez egy meglévő rendszert – szakdolgozat védése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 15 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Gazdasági ismeretek, rendszerelemzés és -tervezés, programintegráció.
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 50%
2. feladat: 50%

6. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1147–06    Internetes alkalmazás-fejlesztés
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Átfogó szakdolgozat készítése, mely egy internetes szolgáltatást tervez és valósít meg vagy a kliens- vagy a szerveroldal fejlesztésével – szakdolgozat védése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 15 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Üzlettípusok, webszolgáltatási ismeretek, eszközkörnyezet-tervezési ismeretek, modellezés, vizuális fejlesztő környezet, kliens/szerveroldali fejlesztési ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 50%
2. feladat: 50%

7. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1148–06    Szoftverfejlesztés
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Átfogó szakdolgozat készítése, mely vagy adatmodellezés alapján adatbázis-fejlesztési és tesztelési feladat megvalósítása, vagy egy adaptációs jellegű feladat megoldása specifikációja, tervezése, kódolása és tesztelése – szakdolgozat védése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 15 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat: 100%

3.A szakmai vizsga értékelése százalékosan:

Az 54 481 02 0010 54 01 azonosító számú, Infokommunikációs alkalmazás-fejlesztő megnevezésű elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 15
2. vizsgarész: 10
3. vizsgarész: 35
4. vizsgarész: 40

Az 54 481 02 0010 54 02 azonosító számú, Információrendszer-elemző és -tervező megnevezésű elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 15
2. vizsgarész: 10
3. vizsgarész: 35
5. vizsgarész: 40

Az 54 481 02 0010 54 03 azonosító számú, Internetes alkalmazás-fejlesztő megnevezésű elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 15
2. vizsgarész: 10
3. vizsgarész: 35
6. vizsgarész: 40

Az 54 481 02 0010 54 04 azonosító számú, Szoftverfejlesztő megnevezésű elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 15
2. vizsgarész: 10
3. vizsgarész: 35
7. vizsgarész: 40

4.A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei

Az elágazásokhoz rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése

5.A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

VI.

Eszköz- és felszerelési jegyzék

A képzési feladatok teljesítéséhez
szükséges eszközök és felszerelések
minimuma

Infokommunikációs
alkalmazásfejlesztő

Információrendszer-
elemző
és -tervező

Internetes alkalmazásfejlesztő

Szoftver-
fejlesztő

Kliens számítógép

X

X

X

X

Telefon

X

X

X

X

Adattároló médium, pl. CD, DVD, DAT kazetta

X

X

X

X

Installáló program készlet

X

X

X

X

Adatbázistól, alkalmazásoktól függetlenített
dokumentáció

X

X

X

X

E-mail

X

X

X

X

Internet

X

X

X

X

Intranet hozzáférés (távoli is)

X

X

X

X

Jogtiszta szoftverek

X

X

X

X

Nyomtatási lehetőség

X

X

X

X

VII.

Egyebek

A szakképesítés megszerzésére irányuló felkészítésre jelentkező, fogyatékossággal élő személy tekintetében – különösen akkor, ha fogyatékosságának típusa a szakképesítés megszerzését követő foglalkoztatását kizárná vagy megkérdőjelezné – a szakképzés megkezdésével kapcsolatban a szakképzést folytató intézmény vezetője dönt a fogyatékosság típusának megfelelő érdekképviselet véleményének ismeretében.

* * *

INFORMATIKAI RENDSZERGAZDA SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I.

Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok

1. A szakképesítés azonosító száma: 54 481 03 0000 00 00

2. A szakképesítés megnevezése: Informatikai rendszergazda

3. Szakképesítések köre:

3.1. Rész-szakképesítés
Azonosítószám: 54 481 03 0100 52 01
Megnevezés: Számítástechnikai szoftver-üzemeltető

3.2. Elágazások
Azonosítószám: 54 481 03 0010 54 01
Megnevezés: Informatikai hálózat-telepítő és -üzemeltető
Azonosítószám: 54 481 03 0010 54 02
Megnevezés: Informatikai műszerész
Azonosítószám: 54 481 03 0010 54 03
Megnevezés: IT biztonságtechnikus
Azonosítószám: 54 481 03 0010 54 04
Megnevezés: IT kereskedő
Azonosítószám: 54 481 03 0010 54 05
Megnevezés: Számítógéprendszer-karbantartó
Azonosítószám: 54 481 03 0010 54 06
Megnevezés: Szórakoztatótechnikai műszerész
Azonosítószám: 54 481 03 0010 54 07
Megnevezés: Webmester

3.3. Ráépülés: Nincs

4. Hozzárendelt FEOR szám: 3131

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés megnevezése

Szakképzési
évfolyamok száma

Óraszám

Informatikai rendszergazda

2

2000

II.

Egyéb adatok
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás