Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

162/2008. (VI. 19.) Korm. rendelet

a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2008. évi eseti kereset-kiegészítéséről1

2008.08.14.

A Kormány – az Alkotmány 35. § (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés a)–b) pontjában foglalt feladatkörében eljárva, a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény 84. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján – a közszférában foglalkoztatottak átlagában a reálkeresetek 2007. évi szintjének 2008. évi megőrzése céljából a következő rendeletet alkotja:

1. § (1)2 A központi költségvetés a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 4. § (1) bekezdésében megjelölt céltartalék, illetve a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet, 8. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 2. Ágazati célelőirányzatok alcím, 39. Fejezeti tartalék jogcímcsoport, 2. Fejezeti egyensúlyi tartalék jogcím terhére az e rendeletben meghatározottak szerint eseti kereset-kiegészítés jogcímen támogatást nyújt a központi, a társadalombiztosítási, a köztestületi költségvetési szervek (a továbbiakban együtt: központi költségvetési szerv), a helyi önkormányzatok, a települési, illetve területi kisebbségi önkormányzatok, a többcélú kistérségi társulások (a továbbiakban együtt: helyi önkormányzat), valamint az országos kisebbségi önkormányzatok részére.

(2)3 E rendeletet kell alkalmazni a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2008. évi eseti kereset-kiegészítése finanszírozásáról szóló kormányhatározatok alapján átcsoportosított, az eseti kereset-kiegészítés fedezetét képező támogatás (a továbbiakban: támogatás) felhasználására és elszámolására.

(3) Támogatás illeti meg az (1) bekezdés szerinti igényjogosultakat a következő jogviszonyban foglalkoztatottak után:

a) a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény,

b) a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény,

c) a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény,

d) a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjainak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény,

e) a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény,

f) az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény,

g) az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény, valamint

h) a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény Harmadik Része XII. fejezetének

hatálya alá tartozó jogviszonyban álló személyek, a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény alapján foglalkoztatottak kivételével (a továbbiakban együtt: foglalkoztatottak).

2. § (1) A foglalkoztatott az eseti kereset-kiegészítésre a 2008. június hónapra járó illetmények kifizetésével egyidejűleg a 2008. június 1-jén fennálló – az 1. § (3) bekezdés szerinti – jogviszonya alapján jogosult a (2)–(6) bekezdésben foglalt feltételekkel.

(2) Bruttó 15 000 forint eseti kereset-kiegészítésre jogosult az a foglalkoztatott, aki az alábbi feltételeknek megfelel:

a) 2008. június 1-jén költségvetési szervvel teljes munkaidős munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, és

b) a jogviszonya költségvetési szervvel 2008. január 1-je és 2008. június 1-je között folyamatosan fennáll, ideértve azt az esetet is, ha az 1. § (3) bekezdése szerinti több jogviszonya állt fenn 2008. január 1. és 2008. június 1. között egymást követően, megszakítás nélkül, továbbá

c) a jogviszonya 2008. január 1-je és 2008. június 1-je között nem szünetelt összesen 60 napnál hosszabb ideig, ide nem értve a rendes szabadság, valamint a szülési szabadság miatti jogviszony szünetelés időtartamát.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott eseti kereset-kiegészítés arányos részére jogosult az a 2008. június 1-jén teljes munkaidős munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló foglalkoztatott, akinek költségvetési szervnél folyamatosan fennálló egy – vagy a (2) bekezdés b) pontja szerint több – jogviszonya 2008. január 1-jét követően keletkezett. Az arányszámot a 2008. június 30-ig számított jogviszony napokban meghatározott időtartama és a 2008. I. félév napjainak száma hányadosaként kell meghatározni.

(4) Az a foglalkoztatott, akinek a jogviszonya (2) vagy (3) bekezdés szerinti időtartama – a fizetett szabadság, valamint a szülési szabadság miatti szünetelések nélkül – összesen 60 napnál hosszabb ideig szünetelt, az eseti kereset-kiegészítésnek a munkavégzés időtartamával arányos részére jogosult. Az arányszámot a 2008. június 30-ig számított, jogviszony szüneteléssel nem érintett napjainak száma és a 2008. I. félév napjainak száma hányadosaként kell meghatározni.

(5) A (2)–(4) bekezdés szerinti összeg munkaidővel arányos részére jogosult a 2008. június 1-jén részmunkaidőben foglalkoztatott személy.

(6) Az eseti kereset-kiegészítés nem rendszeres jövedelemnek minősül, és a költségvetési rend szerint egyéb munkavégzéshez kapcsolódó juttatásként kell elszámolni. A kifizetés a statisztikai elszámolásokban munkaviszonyból származó nem rendszeres kereseti elemként a kereset részét képezi.

(7)4 Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően az országos kisebbségi önkormányzati költségvetési szervnél foglalkoztatott az eseti kereset-kiegészítésre – az egyéb jogosultsági feltételeket nem érintve – a 2008. szeptember hónapra járó illetményének kifizetésével egyidejűleg jogosult.

3. § (1) Az eseti kereset-kiegészítésnek a támogatás megállapításánál figyelembe vett foglalkoztatottankénti összege bruttó 15 000 forint.

(2) A támogatás megállapítása

a) a közszféra területén dolgozók 2008. évi illetményemelésének és egyéb személyi célú kifizetéseinek támogatásáról szóló 49/2008. (III. 14.) Korm. rendelet végrehajtása során felmért 2008. január 1-jei statisztikai állományi létszám,

b) az Oktatási és Kulturális Minisztérium felügyelete alá tartozó felsőoktatási intézmények esetében a 2008. évi elemi költségvetésben az Egyetemek, főiskolák címen kimutatott teljes- és részmunkaidőben foglalkoztatottak átlagos statisztikai állományi létszáma,

c)5 az országos kisebbségi önkormányzat esetében a (4) bekezdés szerint felmért létszám

és az (1) bekezdés szerinti mérték munkaadókat terhelő járulékokkal növelt összege alapján történik.

(3) A (2) bekezdés szerinti támogatás – a 2. §-ban foglaltak figyelembevételével – kizárólag az eseti kereset-kiegészítés és az ahhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok fedezetére használható fel.

(4)6 Az országos kisebbségi önkormányzat a fenntartott költségvetési szervek szerinti bontásban, a Melléklet szerinti igénylőlapon 2008. augusztus 25-ig megküldi az Oktatási és Kulturális Minisztérium részére az eseti kereset-kiegészítésre jogosult foglalkoztatottaknak a teljes munkaidősökre átszámított összes létszámát. A létszám számítása során a 2. § (2) bekezdése szerinti foglalkoztatottakat egész főnek, a 2. § (3)–(5) bekezdése szerinti foglalkoztatottakat az ott említett arányosítással, két tizedes pontossággal számolva töredéklétszámnak kell tekinteni. Az országos kisebbségi önkormányzat által fenntartott költségvetési szerv az ellenőrizhetőség érdekében olyan dokumentációt köteles összeállítani és megőrizni, amely biztosítja a támogatási igény alapjául szolgáló létszám személyekkel történő azonosíthatóságát.

4. § (1) Ha az eseti kereset-kiegészítésre jogosultak száma magasabb a támogatás kiszámításánál alapul vett létszámnál, akkor a kifizetendő összeget a központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat – a támogatással történő 5–6. § szerinti elszámolásig – megelőlegezi. Alacsonyabb létszám esetén a többlettámogatás – kamatmentes – visszafizetésére az elszámolás során kerül sor.

(2) Amennyiben a költségvetési szerv az R. alapján támogatásban részesült, de 2008. június 1-jét megelőzően jogutód nélkül megszűnt, akkor a támogatás kiszámításánál alapul vett létszámra jutó előirányzatot a fejezet felügyeletét ellátó szervnek, illetve a helyi önkormányzatnak központilag kell kezelnie.

5. § (1) Központi költségvetési szerv esetén az e rendelet alapján járó többlettámogatás igénylése, illetve az igénybe nem vehető támogatás elszámolása 2008. szeptember 30-ig történik.

(2) Az (1) bekezdés szerinti intézkedést a pénzügyminiszter készíti elő.

6. § (1) A helyi önkormányzatoknak a Magyar Államkincstár – az Önkormányzati Minisztérium által utalványozott és június 23-áig átadott – településsoros lista alapján június 25-éig folyósítja a támogatást, ebből külön bemutatva az Egészségbiztosítási Alap által finanszírozott költségvetési szerveket megillető összeget.

(2) A helyi önkormányzatot megillető eseti kereset-kiegészítés közterhei a következő havi nettófinanszírozás keretében kerülnek elszámolásra.

(3) A helyi önkormányzat a támogatás felhasználásáról tárgyév december 31-ei fordulónappal, a 2008. évi zárszámadás keretében és rendje szerint köteles elszámolni.

6/A. §7 Az országos kisebbségi önkormányzat a támogatást az e rendelet szerint megállapított létszám megküldésével igényli az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól. A támogatás folyósítása és elszámolása tekintetében az országos kisebbségi önkormányzat és az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatási szerződést köt. Az országos kisebbségi önkormányzatot megillető támogatást az Oktatási és Kulturális Minisztérium 2008. szeptember 25-ig utalja.

7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Melléklet a 162/2008. (VI. 19.) Korm. rendelethez8


Igénylőlap
az országos kisebbségi önkormányzati költségvetési szerveknél foglalkoztatottak
2008. évi eseti kereset-kiegészítésének támogatásához


Fenntartó    neve:     

címe:     

képviselőjének neve:     

nyilvántartási száma:     

adószáma:     

statisztikai számjele:     

számlavezető pénzintézet neve:     

számlaszáma:     

Intézmény neve: ……………………………… OM azonosítója:     

címe: ……………………………… Működési eng. száma:     

Kitöltésért felelős neve:     

telefonszáma:     

2008. június 1-jén a költségvetési szervvel teljes vagy részmunkaidős munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló közalkalmazottak

Sorszám

Teljes munkaidősre átszámított közalkalmazotti létszám1

Eseti kereset-kiegészítés összesen (1 .000 Ft/fő)

Munkaadói járulék (32%)

Költségvetési támogatás mindösszesen

 

a

b (a*15 000)

c (b*32%)

d (b+c)

1.

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

...

 

 

 

 

...

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 


1 A közalkalmazotti létszám megadásánál a 2008. január 1-jét követően létrejött, valamint a 60 napnál hosszabb ideig szünetelt jogviszony tekintetében arányszám alkalmazása szükséges, amelyet a 2008. június 30-ig számított jogviszony szüneteléssel nem érintett napjainak száma és a 2008. I. félév napjainak száma hányadosaként kell meghatározni. A fizetett szabadság, valamint a szülési szabadság idejét szünetelésként nem kell figyelembe venni. (Abban az esetben, ha a fentiek alapján arányszám alkalmazása nem szükséges, a közalkalmazotti létszám megadásánál a kiinduló érték 1.)
Az így kiszámított értékhez teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazott esetén 1,00 szorzót, nem teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazott esetén a kinevezésében szereplő heti vagy havi munkaidejének (munkaóráinak) a teljes munkaidőben foglalkoztatottak heti (40 óra) vagy havi (174 óra) munkaidejéhez viszonyított, két tizedesjegy pontosságú arányszámának megfelelő szorzót kell alkalmazni.

Felelősségem tudatában kijelentem, hogy az igénylőlapon közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

Kelt: ........................................ 2008. ..........................................

P. H.

.............................................................
intézményvezető
P. H.

............................................................
fenntartó képviselője
1

A rendeletet a 273/2008. (XI. 19.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2009. december 31. napjával.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 201/2008. (VIII. 13.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § (2) bekezdése a 201/2008. (VIII. 13.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

4

A 2. § (7) bekezdését a 201/2008. (VIII. 13.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

5

A 3. § (2) bekezdés c) pontját a 201/2008. (VIII. 13.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

6

A 3. § (4) bekezdését a 201/2008. (VIII. 13.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás