Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

20/2008. (II. 7.) Korm. rendelet

a Kormánynak a közigazgatási hatósági ügyekkel összefüggő jogorvoslati eljárás során való képviseletéről

2014.09.05.

A Kormány az Alkotmány 35. § (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotó hatáskörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1)1 Ha közigazgatási hatósági ügyben a Kormány jár el, úgy az esetleges jogorvoslatokkal kapcsolatos intézkedések megtétele, valamint a peres eljárás során a Kormányt a hatósági ügy tárgya szerint feladatkörrel rendelkező miniszter képviseli.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott eljárás során a Kormányt képviselő miniszter meghatalmazottjaként az általa vezetett minisztérium állományába tartozó személy is eljárhat.

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1

Az 1. § (1) bekezdése a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 419. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás