Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

22/2008. (IX. 12.) KvVM rendelet

a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet módosításáról1

2008.09.20.

A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. § (2) bekezdésében, 69. § (3) bekezdésében, továbbá 85. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) A védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet (a továbbiakban: R.) 4. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az (l) bekezdés szerinti fajokra – a (6) bekezdésben foglalt kivétellel – a Tvt. 42–44. §-ának, 80. §-ának, továbbá a védett állatfajok védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról szóló külön jogszabály, valamint a természetvédelmi bírság kiszabásával kapcsolatos szabályokról szóló külön jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni.”

(2) Az R. 4. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) A 7. számú mellékletben szereplő bókoló nárcisz (Narcissus cyclamineus), csüngő nárcisz capax alfaja (Narcissus triandrus subsp. capax), sárga havasszépe (Rhododendron luteum), havasi iringó (Eryngium alpinum) és Kanári-szigeteki sárkányfa (Dracaena draco) mesterségesen szaporított (termesztett) egyedei birtokban tartásához, adásvételéhez, cseréjéhez, kertekbe, botanikus kertekbe történő telepítéséhez, külföldre viteléhez, az országba behozatalához, az országon való átszállításához, valamint termesztésbe vonásához a természetvédelmi hatóság engedélye nem szükséges.”

2. § (1) Az R. 1. számú melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

(2) Az R. 3. számú melléklete a 2. melléklet szerint módosul.

3. § (1) Ez a rendelet a kihirdetést követő 8. napon lép hatályba, ezzel egyidejűleg az R. 1. számú mellékletében a „Királypáfrány, Osmunda regalis, 10 000”, a „Szerpentinfodorka, Asplenium cuneifolium, 10 000”, a „Bugás veronika, Pseudolysimachion spurium subsp. foliosum, 5000”, a „Csengettyűvirág, Adenophora liliifolia, 10 000”, a „Cseplesz látonya, Elatine hexandra, 2000”, a „Fénylő zsoltina, Serratula lycopifolia, 10 000”, a „Halvány ujjaskosbor, Dactylorhiza ochroleuca, 10 000”, a „Mocsári tárnicska, Gentianella uliginosa, 10 000”, a „Nagy aggófű, Senecio umbrosus, 10 000”, a „Sápadt lednek, Lathyrus pallescens, 5000” és a „Szakállas orbáncfű, Hypericum barbatum, 5000” szövegrész hatályát veszti.

(2) Az R. 1. számú mellékletében az „Árnika” szövegrész helyébe az „Árnika (kivéve gyógyászati célra feldolgozott származéka)” szöveg, a „Fekete ribiszke” szövegrész helyébe a „Fekete ribiszke (kivéve gyümölcse, gyógyászati és élelmezési célra feldolgozott származéka)” szöveg, a „Homoktövis” szövegrész helyébe a „Homoktövis (kivéve gyümölcse, gyógyászati és élelmezési célra feldolgozott származéka)” szöveg, a „Kálmos” szövegrész helyébe a „Kálmos (kivéve gyógyászati célra feldolgozott származéka)” szöveg, a „Közönséges palástfű” szövegrész helyébe a „Közönséges palástfű (kivéve gyógyászati célra feldolgozott származéka)” szöveg, a „Magas tarackbúza” szövegrész helyébe a „Magas tarackbúza (kivéve energetikai célra termesztett és feldolgozott származéka)” szöveg, az „Örménygyökér” szövegrész helyébe az „Örménygyökér (kivéve gyógyászati célra feldolgozott származéka)” szöveg, a „Réti palástfű” szövegrész helyébe a „Réti palástfű (kivéve gyógyászati célra feldolgozott származéka)” szöveg, a „Vidrafű” szövegrész helyébe a „Vidrafű (kivéve gyógyászati célra feldolgozott származéka)” szöveg, a „Vörös áfonya” szövegrész helyébe a „Vörös áfonya (kivéve gyümölcse, gyógyászati és élelmezési célra feldolgozott származéka)” szöveg lép.

(3) Ez a rendelet a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

(4) Ez a rendelet a természetes élőhelyek és vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 1992. május 21-i 92/43/EGK tanácsi irányelv 13. cikk (1) bekezdésében, IV. melléklet B) pontjában, valamint V. melléklet B) pontjában foglaltaknak való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 22/2008. (IX. 12.) KvVM rendelethez


1. Az R. 1. számú melléklete a díszes vesepáfrányra vonatkozó sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

„Erdei zsurló

Equisetum sylvaticum

5 000”


2. Az R. 1. számú melléklete a kis holdrutára vonatkozó sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

„Közönséges hármaslevelű-páfrány (Tölgyespáfrány)

Gymnocarpium dryopteris

5 000”


3. Az R. 1. számú melléklete a tarka zsurlóra vonatkozó sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

„Télipáfrány

Anogramma leptophylla

10 000”


4. Az R. 1. számú melléklete a csermelyaggófűre vonatkozó sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

„Csermelyaszat

Cirsium rivulare

5 000”


5. Az R. 1. számú melléklete a csinos tárnicskára vonatkozó sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

„Csipkés gyöngyvessző

Spiraea crenata

5 000”


6. Az R. 1. számú melléklete a csőrös nőszőfűre vonatkozó sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

„Csőrös sás

Carex rostrata

2 000”


7. Az R. 1. számú melléklete a dunántúli berkenyére vonatkozó sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

„Dunántúli sás

Carex fritschii

2 000”


8. Az R. 1. számú melléklete a gyíkpohárra vonatkozó sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

„Gyíkvirág

Cnidium dubinum

2 000”


9. Az R. 1. számú melléklete a hagymaszagú tarsókára vonatkozó sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

„Halvány sáfrány

Crocus vittatus

10 000”


10. Az R. 1. számú melléklete a homoktövisre vonatkozó sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

„Horgas bogáncs

Carduus hamulosus

2 000”


11. Az R. 1. számú melléklete a hosszúlevelű buvákfűre vonatkozó sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

„Hosszúlevelű veronika

Pseudolysimachion longifolium

5 000”


12. Az R. 1. számú melléklete az illatos hagymára vonatkozó sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

„Illatos hunyor

Helleborus odorus

5 000”


13. Az R. 1. számú melléklete a karcsú sisakvirágra vonatkozó sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

„Karcsú zsombor

Sisymbrium polymorphum

2 000”


14. Az R. 1. számú melléklete a kispárlófűre vonatkozó sort követően a következő rendelkezésekkel egészül ki:

„Kisvirágú hunyor

Helleborus dumetorum

5 000

Kisvirágú pacsirtafű

Polygala amarella

5 000”


15. Az R. 1. számú melléklete a kúszó sásra vonatkozó sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

„Lapp ujjaskosbor

Dactylorhiza lapponica

10 000

Lápi ibolya

Viola stagnina

5 000”


16. Az R. 1. számú melléklete a magyar zergevirágra vonatkozó sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

„Magyar zörgőfű

Crepis pannonica

2 000”


17. Az R. 1. számú melléklete a mocsári csorbókára vonatkozó sort követően a következő rendelkezésekkel egészül ki:

„Mocsári kígyófű

Triglochin palustre

2 000

Mocsári kocsord

Peucedanum palustre

2 000”


18. Az R. 1. számú melléklete a pettyes orbáncfűre vonatkozó sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

„Pécsvidéki aszat

Cirsium boujartii

2 000”


19. Az R. 1. számú melléklete a piros mécsvirágra vonatkozó sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

„Piros pozdor

Scorzonera purpurea

5 000”


20. Az R. 1. számú melléklete a sűrűlevelű békaszőlőre vonatkozó sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

„Szagtalan rezeda

Reseda inodora

2 000”


21. Az R. 1. számú melléklete a tengerparti szittyóra vonatkozó sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

„Termetes habszegfű

Silene bupleuroides

10 000”

22. Az R. 1. számú melléklete a tündérfürtre vonatkozó sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

„Üstökös sárma

Ornithogalum pannonicum

2 000”


23. Az R. 1. számú melléklete a vitézvirágra vonatkozó sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

„Vizitorma

Nasturtium officinale

2 000”


24. Az R. 1. számú melléklete a vízi aggófűre vonatkozó sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

„Vízilófark

Hippuris vulgaris

2 000”

2. melléklet a 22/2008. (IX. 12.) KvVM rendelethez


1. Az R. 3. számú melléklete a „HARASZTOK” sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

 

„Osmunda regalis

királyharaszt

250 000”


2. Az R. 3. számú melléklete az „Achillea horanszkyi, Horánszky-cickafark, 100 000” sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

 

„Adenophora liliifolia

csengettyűvirág

100 000”


3. Az R. 3. számú melléklete a „Cypripedium calceolus, rigópohár, 250 000” sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

 

„Dactylorhiza ochroleuca

halvány ujjaskosbor

100 000”


4. Az R. 3. számú melléklete a „Knautia kitaibelii subsp. tomentella, Kitaibel-varfű, 250 000” sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

 

„Lathyrus pallescens

sápadt lednek

100 000”


5. Az R. 3. számú melléklete a „Primula farinosa, lisztes kankalin, 250 000” sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

 

„Pseudolysimachion spurium

bugás veronika

100 000”


6. Az R. 3. számú melléklete a „Himantoglossum caprinum, bíboros sallangvirág, 100 000” sort követően a következő rendelkezéssel egészül ki:

 

„Hypericum barbatum

szakállas orbáncfű

100 000”


7. Az R. 3. számú melléklete a „Salvia nutans, kónya zsálya, 250 000” sort követően a következő rendelkezésekkel egészül ki:

 

„Senecio umbrosus

nagy aggófű

100 000

 

Serratula lycopifolia

fénylő zsoltina

100 000”

1

A rendelet – a 3. §-ának (3) bekezdése alapján – hatályát vesztette 2008. szeptember 21. napján.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás