Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Szentbékkálla Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2008.(V.9.) önkormányzati rendelete

a falugondnoki szolgálatról1 2

2009.10.01.

Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 60 § (4) bekezdésére figyelemmel a falugondnoki szolgálat keretében ellátandó alapellátási feladatok körét, valamint a falugondnok által ellátandó egyéb szolgáltatási feladatokat és azok mértékét e rendeletben állapítja meg.

I.

A rendelet célja, hatálya

1. § (1) A rendelet célja ,hogy a falugondnoki szolgálat szabályozott keretek között:

a) a település lakói számára a településen hiányzó, alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, illetve a közszolgálatokhoz való hozzájutást elősegítse;

b) rászorult személyek szállítási problémáját megoldja, továbbá, hogy

c) a település lakosságát érintő információk gyűjtését és továbbítását biztosítsa;

d) az önkormányzati feladatok megoldását segítő, közvetett szolgáltatásokat végezzen.

(2) A rendelet hatálya a község közigazgatási területén bel és külterületen életvitelszerűen tartózkodó személyekre terjed ki.

II.

A falugondnoki szolgálat keretében ellátandó feladatok, ellátásuk rendje

2. § (1) A falugondnoki szolgálat közvetlen, személyes szolgáltatások körébe tartozó alapfeladatai:

a) közreműködés az étkeztetésben,

b) közreműködés a házi segítségnyújtás biztosításában,

c) közreműködés a közösségi és szociális információk szolgáltatásában,

d) közreműködés az egyéb alapszolgáltatásokhoz való hozzáférésben,

e) az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás segítése,

f) gyermekszállítás, óvodások, iskolások, fiatalok szállítása,

(2) A falugondnoki szolgálat közvetlen, személyes szolgáltatásokon belüli, kiegészítő feladatai:

a) a közösségi, művelődési, sport- és szabadidős rendezvények szervezése, segítése,

b) egyéni hivatalos ügyek intézésének segítése, lakossági igények továbbítása,

c) egyéb lakossági szolgáltatások biztosításában való közreműködés.

3. § (1) A falugondnoki szolgálat a szociálisan rászorult személyek számára – a szociális étkeztetés rendjét módosító egyéb körülmény esetén, illetőleg szükség szerint – gondoskodik az igénybevevők részére a napi egyszeri meleg étel éthordóban történő házhoz szállításáról.

(2) A házi segítségnyújtás keretében a falugondnok azon feladatokat látja el, amelyek kívül esnek a képesített gondozó által végezhető feladatok (etetés, gyógyszerezés, személyi higiénia biztosítása, egészségügyi ellátások, stb.) körén.

(3) A falugondnok feladata: a helyben vagy a legközelebbi település(ek)en elérhető szolgáltatások igénybevételének lehetőségeire vonatkozó információforrások és információk felkutatása, és a lakosság ezek alapján történő tájékoztatása.

(4) Segítséget nyújt a gyermekjóléti szolgálat igénybevételéhez, igény esetén a szakemberek szállítását biztosítja. Munkája során folyamatosan figyelemmel kíséri a lakosság, és különösen a veszélyeztetett családok életkörülményeit, azonnal köteles tájékoztatni a fenntartót, hogy a szükséges intézkedésekre (megelőzés, kríziskezelés) sor kerülhessen, részt vesz a veszélyhelyzetek elhárítását célzó intézkedésekben (otthonba szállítás, gyermekjóléti és családsegítő szolgálattal való együttműködés, a krízishelyzetben lévő családok szakemberekkel történő látogatása). A jelzőrendszer elemeként figyelemmel kíséri a magányosan élőket, esetleges egészségromlásukról tájékoztatja a háziorvost, a magatehetetlen személyek esetében gondoskodik a hozzátartozók értesítéséről.

(5) Intézi a betegek háziorvoshoz és egyéb egészségügyi intézménybe szállítását valamint a gyógyszerek kiváltását, illetve a gyógyászati segédeszközök beszerzését azok számára (betegek, mozgáskorlátozottak, kismamák, kisgyermekes családok, idősek), akiknek a közlekedés elsősorban egészségi állapotuk, életkoruk, egyéni élethelyzetük és szociális helyzetük miatt nehézséget okoz.

(6) A tömegközlekedés hiányosságai miatt és a gyermekek biztonságos közlekedése érdekében a falugondnoki gépjármű részt vehet a gyermekek szállításában. A gyermekszállítási feladatok egyik része a tankötelezettség megoldásában történő segítségnyújtás, másik része a gyermekek iskolai rendezvényekre, versenyekre, ünnepségekre való szállítása, fejlesztő foglalkozásra utaztatás.

(7) A falugondnok feladatainak egy része a gépjárművel történő szállítás (helyi rendezvényekre más települések közösségei, valamint a rendezvényekkel kapcsolatos beszerzések, helyszín biztosítása, berendezése, stb.) megoldása, valamint a rendezvények lebonyolításában való aktív részvétel.

(8) Segítséget nyújt a lakosság hivatalos ügyeinek intézésében, amely történhet a szolgáltatást igénylők adott hivatalokba, intézményekbe történő szállításával, illetve az ügyek falugondnokok által történő elintézésével. A falugondnok munkája során köteles a lakosságot érintő gondokat az önkormányzat felé tolmácsolni, valamint az önkormányzat intézkedéseit a lakossággal megismertetni, és a visszajelzéseket továbbítani.

(9) Igény szerint közreműködik az ellátottak napi beszerzéseiben, szállítási szükségletének kielégítésben (pl. nagybevásárlás, berendezési tárgyak szállítása, stb.)

4. § (1) A 3. §-ban meghatározott személyszállítási feladatok közül a falugondnok kötelező feladata az (1), (4), (5), (8) bekezdésben meghatározott szállítási feladat.

(2) A 3. §-ban meghatározott további szállítási feladatok a polgármester által adott utasítás alapján hajthatók végre.

(3) A szállítás engedélyezésekor figyelembe kell venni, hogy az időben is rendszeres, közvetlen, személyes szolgáltatások körébe tartozó alapellátási feladatok nem sérülhetnek, valamint a gazdaságosság szempontjának figyelembe vételével kell dönteni.

(4)3 A Falugondnoki szolgáltatás térítésmentes.

(5)4

5. § A kapcsolattartási feladat ellátása és a lakossággal való kapcsolattartás során tilos parlamenti, önkormányzati választások, népszavazás idején kampányt folytatni.

6. § (1) A falugondnoknak elsősorban az alapellátáshoz kapcsolódó szolgáltatási feladatokat kell ellátnia. A többi kötelező feladatot úgy kell ellátni, hogy az, az alapellátáshoz kapcsolódó feladatellátással ne ütközzön.

(2) Az egyéb szolgáltatási feladatokat csak akkor láthatja el, ha az a kötelező feladatok ellátását nem veszélyezteti.

(3) A kötelezően ellátandó feladatok rangsorolását a falugondnok végzi, míg a többi feladat

esetében, amennyiben rangsorolni kell, a polgármester dönt.

7. § (1) A falugondnoki szolgálat keretében ellátandó feladatokat a falugondnok – a szolgálat rendelkezésére álló gépjármű segítségével – látja el.

(2) A falugondnoknak a feladatait a munkaköri leírásban foglaltaknak, valamint a polgármester utasításának megfelelően kell ellátnia.

(3) A feladatokat a személyzeti irataiban meghatározott munkarend szerinti időben köteles ellátni. A munkarendjét a feladatellátáshoz legjobban igazodó rend szerint kell megállapítani.

(4) A falugondnoki szolgálatot a falugondnok szabadsága, betegsége, egyéb igazolt távolmaradása esetén helyettesíteni kell. A helyettesítés rendjét a polgármester határozza meg.

III.

Záró rendelkezések

8. § (1) A rendelet kihirdetése napján lép hatályba.

(2) A térítési díjak vonatkozásában a rendelet 2008. június 30. napját követően benyújtott igénylések tekintetében alkalmazandó.

1. melléklet5

A falugondnoki szolgáltatás térítési díja
1

Módosította: 12/2009. (IX.25.) ÖK sz. rendelet. Hatályba lépés időpontja: 2009. október 1.

2

Az önkormányzati rendeletet a Szentbékkálla Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2021. (VI. 12.) önkormányzati rendelete 5. §-a hatályon kívül helyezte 2021. június 13. napjával.

3

Módosította: 12/2009. (IX.25.) ÖK sz. rendelet. Hatályba lépés időpontja: 2009. október 1.

4

Hatályon kívül helyezte: 12/2009. (IX.25.) ÖK sz. rendelet. Hatályba lépés időpontja: 2009. október 1.

5

Hatályon kívül helyezte: 12/2009. (IX.25.) ÖK sz. rendelet. Hatályba lépés időpontja: 2009. október 1.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás