Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

18/2009. (IX. 10.) SZMM rendelet

a szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 15/2008. (VIII. 13.) SZMM rendelet módosításáról1

2009.09.25.

A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § g) pontjában megállapított feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) A szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 15/2008. (VIII. 13.) SZMM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. számú melléklete helyébe e rendelet 1. számú melléklete lép.

(2) Az R. 2. számú melléklete e rendelet 2. számú melléklete szerint módosul.

(3) Az R. 4. számú melléklete helyébe e rendelet 3. számú melléklete lép.

2. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

(2) Jelen rendelet a hatálybalépését követő hónap 1. napján hatályát veszti.

1. számú melléklet a 18/2009. (IX. 10.) SZMM rendelethez



A szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe utalt szakképesítések felsorolása

Sor-
szám

Szakképesítés OKJ-ben szereplő adatai

Szakmacsoport megnevezése

sor-
száma

azonosító száma

megnevezése

1.

19.

55

761

01

0000

00

00

Csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó

Szociális szolgáltatások szakmacsoport

2.

20.

54

761

02

 

 

 

Gyermekgondozó-nevelő

Szociális szolgáltatások szakmacsoport

 

 

54

761

02

0010

54

01

Szakképesítés-elágazás:
Gyermekotthoni asszisztens

 

 

 

54

761

02

0010

54

02

Szakképesítés-elágazás:
Kisgyermekgondozó, -nevelő

 

 

 

54

761

02

0100

33

01

Részszakképesítés:
Gyermek- és ifjúsági felügyelő

 

 

 

54

761

02

0100

31

01

Részszakképesítés:
Házi időszakos gyermekgondozó

 

3.

21.

52

810

01

1000

00

00

Habilitációs kutyakiképző

Szociális szolgáltatások szakmacsoport

 

 

52

810

01

0001

52

01

Szakképesítés-ráépülés
Mozgássérültet segítő kutya kiképző

 

 

 

52

810

01

0001

52

02

Szakképesítés-ráépülés
Jelzőkutya-kiképző

 

 

 

52

810

01

0001

52

03

Szakképesítés-ráépülés
Vakvezetőkutya kiképző

 

4.

22.

55

762

01

0000

00

00

Ifjúságsegítő

Szociális szolgáltatások szakmacsoport

5.

23.

52

223

01

0000

00

00

Jelnyelvi tolmács

Szociális szolgáltatások szakmacsoport

 

 

52

223

01

0100

31

01

Részszakképesítés:
Relé jelnyelvi tolmács

 

 

 

52

223

01

0100

52

01

Részszakképesítés:
Társalgási jelnyelvi tolmács

 

6.

24.

33

761

01

0000

00

00

Nevelőszülő

Szociális szolgáltatások szakmacsoport

7.

25.

33

762

01

 

 

 

Szociális gondozó

Szociális szolgáltatások szakmacsoport

 

 

33

762

01

0010

33

01

Szakképesítés-elágazás:
Fogyatékossággal élők gondozója

 

 

 

33

762

01

0010

33

02

Szakképesítés-elágazás:
Szociális gondozó és ápoló

 

8.

26.

54

762

01

 

 

 

Szociális segítő

Szociális szolgáltatások szakmacsoport

 

 

54

762

01

0010

54

01

Szakképesítés-elágazás:
Rehabilitációs nevelő, segítő

 

 

 

54

762

01

0010

54

02

Szakképesítés-elágazás:
Szociális asszisztens

 

 

 

54

762

01

0010

54

03

Szakképesítés-elágazás:
Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző

 

 

 

54

762

01

0001

54

01

Szakképesítés-ráépülés:
Foglalkoztatás-szervező

 

 

 

54

762

01

0001

54

02

Szakképesítés-ráépülés:
Mentálhigiénés asszisztens

 

 

 

54

762

01

0001

54

03

Szakképesítés-ráépülés:
Szociokulturális animátor

 

9.

27.

54

762

02

 

 

 

Szociális szakgondozó

Szociális szolgáltatások szakmacsoport

 

 

54

762

02

0010

54

01

Szakképesítés-elágazás:
Gerontológiai gondozó

 

 

 

54

762

02

0010

54

02

Szakképesítés-elágazás:
Pszichiátriai gondozó

 

 

 

54

762

02

0010

54

03

Szakképesítés-elágazás:
Szenvedélybeteg-gondozó

 

 

 

54

762

02

0010

54

04

Szakképesítés-elágazás:
Szociális gondozó, szervező

 

10.

29.

61

140

01

0000

00

00

Felnőttoktató

Oktatás szakmacsoport

11.

89.

52

522

01

 

 

 

Atomerőművi gépész

Gépészet szakmacsoport

 

 

52

522

01

0010

52

01

Szakképesítés-elágazás:
Atomerőművi dekontamináló berendezés gépész

 

 

 

52

522

01

0010

52

02

Szakképesítés-elágazás:
Atomerőművi külső technológia gépüzemi gépész

 

 

 

52

522

01

0010

52

03

Szakképesítés-elágazás:
Atomerőművi nyomástartó edény gépész

 

 

 

52

522

01

0010

52

04

Szakképesítés-elágazás:
Atomerőművi primerköri gépész

 

 

 

52

522

01

0010

52

05

Szakképesítés-elágazás:
Atomerőművi radioaktív hulladék feldolgozó gépész

 

 

 

52

522

01

0010

52

06

Szakképesítés-elágazás:
Atomerőművi turbinagépész

 

 

 

52

522

01

0010

52

07

Szakképesítés-elágazás:
Atomerőművi vízelőkészítő gépész

 

 

 

52

522

01

0001

52

01

Szakképesítés-ráépülés:
Atomerőművi átrakógép operátor

 

 

 

52

522

01

0001

52

02

Szakképesítés-ráépülés
Atomerőművi külső technológia gázüzemi gépész

 

 

 

52

522

01

0001

52

03

Szakképesítés-ráépülés
Atomerőművi közösüzemi vezénylő operátor

 

 

 

52

522

01

0001

52

04

Szakképesítés-ráépülés
Atomerőművi reaktoroperátor

 

 

 

52

522

01

0001

52

05

Szakképesítés-ráépülés
Atomerőművi turbinaoperátor

 

12.

90.

52

522

02

 

 

 

Erőművi karbantartó

Gépészet szakmacsoport

 

 

52

522

02

0010

52

01

Szakképesítés-elágazás:
Erőművi armatúra karbantartó

 

 

 

52

522

02

0010

52

02

Szakképesítés-elágazás:
Erőművi biztonságiszelep karbantartó

 

 

 

52

522

02

0010

52

03

Szakképesítés-elágazás:
Erőművi forgógép karbantartó

 

 

 

52

522

02

0010

52

04

Szakképesítés-elágazás:
Erőművi gáztechnikai karbantartó

 

 

 

52

522

02

0010

52

05

Szakképesítés-elágazás:
Erőművi gőzturbina karbantartó

 

 

 

52

522

02

0010

52

06

Szakképesítés-elágazás:
Erőművi készülék karbantartó

 

 

 

52

522

02

0010

52

07

Szakképesítés-elágazás:
Erőművi nyomás alatt üzemelő rendszer hibaelhárító

 

 

 

52

522

02

0010

52

08

Szakképesítés-elágazás:
Erőművi reaktor karbantartó

 

13.

91.

54

544

01

 

 

 

Bányaipari technikus

Gépészet szakmacsoport

 

 

54

544

01

0010

54

01

Szakképesítés-elágazás:
Geológiai technikus

 

 

 

54

544

01

0010

54

02

Szakképesítés-elágazás:
Külszíni bányaipari technikus

 

 

 

54

544

01

0010

54

03

Szakképesítés-elágazás:
Mélyművelési bányaipari technikus

 

14.

92.

31

544

01

0000

00

00

Bányászati gépkezelő

Gépészet szakmacsoport

 

 

31

544

01

0100

31

01

Részszakképesítés:
Bányászati szállítóberendezés kezelője

 

 

 

31

544

01

0100

31

02

Részszakképesítés:
Szilárdásvány-kitermelőgép kezelője

 

15.

93.

31

521

02

0000

00

00

CNC-forgácsoló

Gépészet szakmacsoport

16.

95.

52

522

04

0000

00

00

Energetikai operátor

Gépészet szakmacsoport

17.

96.

52

522

05

 

 

 

Energetikus

Gépészet szakmacsoport

 

 

52

522

05

0010

52

01

Szakképesítés-elágazás:
Létesítményi energetikus

 

 

 

52

522

05

0010

52

02

Szakképesítés-elágazás:
Megújuló energiaforrás energetikus

 

18.

97.

54

544

02

 

 

 

Energiatermelő és -hasznosító technikus

Gépészet szakmacsoport

 

 

54

544

02

0010

54

01

Szakképesítés-elágazás:
Fluidumkitermelő technikus

 

 

 

54

544

02

0010

54

02

Szakképesítés-elágazás:
Gázipari technikus

 

 

 

54

544

02

0010

54

03

Szakképesítés-elágazás:
Megújulóenergia-gazdálkodási technikus

 

 

 

54

544

02

0010

54

04

Szakképesítés-elágazás:
Mélyfúró technikus

 

 

 

54

544

02

0100

31

01

Részszakképesítés:
Cső-távvezeték üzemeltető (olaj, gáz)

 

 

 

54

544

02

0100

31

02

Részszakképesítés:
Fluidumkitermelő

 

 

 

54

544

02

0100

31

03

Részszakképesítés:
Mélyfúró

 

19.

98.

54

525

01

0000

00

00

Építő- és anyagmozgató-gépész technikus

Gépészet szakmacsoport

 

 

54

525

01

0100

52

01

Részszakképesítés:
Emelőgép-ügyintéző

 

20.

99.

31

521

03

0000

00

00

Építő- és szállítógép-szerelő

Gépészet szakmacsoport

21.

100.

54

582

01

0000

00

00

Épületgépész technikus

Gépészet szakmacsoport

22.

101.

31

582

09

 

 

 

Épületgépészeti csőhálózat- és berendezés-szerelő

Gépészet szakmacsoport

 

 

31

582

09

0010

31

01

Szakképesítés-elágazás:
Energiahasznosító berendezés szerelője

 

 

 

31

582

09

0010

31

02

Szakképesítés-elágazás:
Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő

 

 

 

31

582

09

0010

31

03

Szakképesítés-elágazás:
Központifűtés- és csőhálózat-szerelő

 

 

 

31

582

09

0010

31

04

Szakképesítés-elágazás:
Vízvezeték- és vízkészülék-szerelő

 

 

 

31

582

09

0100

31

01

Részszakképesítés:
Duguláselhárító

 

 

 

31

582

09

0100

31

02

Részszakképesítés:
Karbantartó, csőszerelő

 

 

 

31

582

09

0100

31

03

Részszakképesítés:
Műanyagcső-szerelő

 

 

 

31

582

09

0100

31

04

Részszakképesítés:
Tűzvédelmi eszköz- és rendszerszerelő, karbantartó

 

 

 

31

582

09

0001

31

01

Szakképesítés-ráépülés:
Fűtésirendszer felülvizsgáló, korszerűsítő

 

 

 

31

582

09

0001

31

02

Szakképesítés-ráépülés:
Gázipari műszaki-biztonsági felülvizsgáló

 

23.

102.

31

582

10

0000

00

00

Épületlakatos

Gépészet szakmacsoport

 

 

31

582

10

0100

31

01

Részszakképesítés:
Épületmechanikai szerelő

 

24.

104.

52

522

06

0000

00

00

Erőművi kazángépész

Gépészet szakmacsoport

25.

105.

52

522

07

0000

00

00

Erőművi turbinagépész

Gépészet szakmacsoport

26.

106.

31

863

01

0000

00

00

Fegyverműszerész

Gépészet szakmacsoport

 

 

31

863

01

0001

33

01

Szakképesítés-ráépülés:
Vadászpuska műves

 

27.

108.

33

521

03

0000

00

00

Felvonószerelő

Gépészet szakmacsoport

 

 

33

521

03

0100

31

01

Részszakképesítés:
Felvonó karbantartó-szerelő

 

 

 

33

521

03

0100

31

02

Részszakképesítés:
Mozgólépcső karbantartó-szerelő

 

 

 

33

521

03

0100

31

03

Részszakképesítés:
Személyszállítógép üzemeltetője

 

 

 

33

521

03

0100

31

04

Részszakképesítés:
Szórakoztatóipari berendezés-üzemeltető

 

28.

109.

31

521

05

0000

00

00

Fémipari megmunkálógépsor és berendezés-üzemeltető

Gépészet szakmacsoport

 

 

31

521

05

0100

21

01

Részszakképesítés:
Darabológép-kezelő

 

 

 

31

521

05

0100

31

01

Részszakképesítés:
Fémipari megmunkálógép-kezelő

 

 

 

31

521

05

0100

31

02

Részszakképesítés:
Fémnyomó

 

 

 

31

521

05

0100

21

02

Részszakképesítés:
Fémtömegcikkgyártó

 

29.

110.

31

521

06

0000

00

00

Finommechanikai gépkarbantartó, gépbeállító

Gépészet szakmacsoport

30.

111.

31

521

07

1000

00

00

Finommechanikai műszerész

Gépészet szakmacsoport

 

 

31

521

07

0100

31

01

Részszakképesítés:
Mérlegműszerész

 

 

 

31

521

07

0100

31

02

Részszakképesítés:
Orvosi műszerész

 

31.

112.

52

522

09

0000

00

00

Gáz- és tüzeléstechnikai műszerész

Gépészet szakmacsoport

32.

113.

54

521

01

0000

00

00

Gépgyártástechnológiai technikus

Gépészet szakmacsoport

33.

114.

31

521

08

 

 

 

Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő

Gépészet szakmacsoport

 

 

31

521

08

0010

31

01

Szakképesítés-elágazás:
Autógyártó

 

 

 

31

521

08

0010

31

02

Szakképesítés-elágazás:
Háztartási gépgyártó

 

 

 

31

521

08

0100

31

01

Részszakképesítés:
Finomgyártósori gépkezelő, gépszerelő

 

 

 

31

521

08

0100

21

01

Részszakképesítés:
Gépi felületelőkészítő és- tisztító

 

 

 

31

521

08

0100

21

02

Részszakképesítés:
Gyártósori munkás

 

 

 

31

521

08

0100

21

03

Részszakképesítés:
Iparitermék-bontó

 

 

 

31

521

08

0100

31

02

Részszakképesítés:
Kézigépes megmunkáló

 

34.

115.

31

521

09

1000

00

00

Gépi forgácsoló

Gépészet szakmacsoport

 

 

31

521

09

0100

31

01

Részszakképesítés:
Esztergályos

 

 

 

31

521

09

0100

31

02

Részszakképesítés:
Fogazó

 

 

 

31

521

09

0100

31

03

Részszakképesítés:
Fűrészipari szerszámélező

 

 

 

31

521

09

0100

31

04

Részszakképesítés:
Köszörűs

 

 

 

31

521

09

0100

31

05

Részszakképesítés:
Marós

 

35.

116.

54

520

01

0000

00

00

Gépipari minőségellenőr

Gépészet szakmacsoport

36.

117.

31

521

10

1000

00

00

Géplakatos

Gépészet szakmacsoport

 

 

31

521

10

0100

31

01

Részszakképesítés:
Gépbeállító

 

37.

118.

31

521

11

0000

00

00

Hegesztő

Gépészet szakmacsoport

 

 

31

521

11

0100

31

01

Részszakképesítés:
Bevontelektródás hegesztő

 

 

 

31

521

11

0100

31

02

Részszakképesítés:
Egyéb eljárás szerinti hegesztő

 

 

 

31

521

11

0100

31

03

Részszakképesítés:
Fogyóelektródás hegesztő

 

 

 

31

521

11

0100

31

04

Részszakképesítés:
Gázhegesztő

 

 

 

31

521

11

0100

31

05

Részszakképesítés:
Hegesztő-vágó gép kezelője

 

 

 

31

521

11

0100

31

06

Részszakképesítés:
Volframelektródás hegesztő

 

38.

119.

31

521

12

0000

00

00

Hőkezelő

Gépészet szakmacsoport

39.

120.

31

522

02

 

 

 

Hőtechnikai berendezéskezelő

Gépészet szakmacsoport

 

 

31

522

02

0010

31

01

Szakképesítés-elágazás:
Hőközpont és -hálózatkezelő

 

 

 

31

522

02

0010

31

02

Szakképesítés-elágazás:
Hűtéstechnikai berendezéskezelő

 

 

 

31

522

02

0010

31

03

Szakképesítés-elágazás:
Kazángépész (12 tonna felett)

 

 

 

31

522

02

0010

31

04

Szakképesítés-elágazás:
Kazánkezelő (2-12 tonna között)

 

 

 

31

522

02

0100

31

01

Részszakképesítés:
Ipari olaj- és gáztüzelő-berendezés kezelője

 

 

 

31

522

02

0100

31

02

Részszakképesítés:
Kisteljesítményű kazán fűtője (max. 2 tonna)

 

 

 

31

522

02

0100

21

01

Részszakképesítés:
Kompresszorkezelő

 

40.

121.

33

522

02

0000

00

00

Hűtő- és klímaberendezés-szerelő, karbantartó

Gépészet szakmacsoport

41.

122.

52

521

01

 

 

 

Ipari anyagvizsgáló

Gépészet szakmacsoport

 

 

52

521

01

0010

52

01

Szakképesítés-elágazás:
Akusztikus emissziós anyagvizsgáló

 

 

 

52

521

01

0010

52

02

Szakképesítés-elágazás:
Folyadékbehatolásos anyagvizsgáló

 

 

 

52

521

01

0010

52

03

Szakképesítés-elágazás:
Mágnesezhető poros anyagvizsgáló

 

 

 

52

521

01

0010

52

04

Szakképesítés-elágazás:
Örvényáramos anyagvizsgáló

 

 

 

52

521

01

0010

52

05

Szakképesítés-elágazás:
Radiográfiai anyagvizsgáló

 

 

 

52

521

01

0010

52

06

Szakképesítés-elágazás:
Rezgéselemző anyagvizsgáló

 

 

 

52

521

01

0010

52

07

Szakképesítés-elágazás:
Roncsolásos anyagvizsgáló

 

 

 

52

521

01

0010

52

08

Szakképesítés-elágazás:
Szemrevételezéses anyagvizsgáló

 

 

 

52

521

01

0010

52

09

Szakképesítés-elágazás:
Tömörségi anyagvizsgáló

 

 

 

52

521

01

0010

52

10

Szakképesítés-elágazás:
Ultrahangos anyagvizsgáló

 

42.

123.

31

543

02

0000

00

00

Ipari nemesfém-megmunkáló

Gépészet szakmacsoport

43.

125.

31

521

15

0000

00

00

Késes, köszörűs, kulcsmásoló

Gépészet szakmacsoport

 

 

31

521

15

0100

31

01

Részszakképesítés:
Gépi gravírozó

 

 

 

31

521

15

0100

31

02

Részszakképesítés:
Kulcsmásoló

 

44.

126.

31

521

16

0000

00

00

Kohászati anyagelőkészítő

Gépészet szakmacsoport

 

 

31

521

16

0100

21

01

Részszakképesítés:
Fémhulladék-előkészítő

 

45.

127.

31

521

17

0000

00

00

Kohászati gépkezelő

Gépészet szakmacsoport

 

 

31

521

17

0100

31

01

Részszakképesítés:
Színesfémkohászati gépkezelő

 

 

 

31

521

17

0100

31

02

Részszakképesítés:
Vaskohászati gépkezelő

 

46.

128.

33

521

04

0000

00

00

Korrózió elleni védőbevonat készítője

Gépészet szakmacsoport

 

 

33

521

04

0100

31

01

Részszakképesítés:
Festőberendezés kezelője

 

 

 

33

521

04

0100

31

02

Részszakképesítés:
Galvanizáló

 

 

 

33

521

04

0100

31

03

Részszakképesítés:
Szervesbevonat-készítő

 

 

 

33

521

04

0100

31

04

Részszakképesítés:
Tűzihorganyzó

 

47.

129.

31

544

03

 

 

 

Külszíni bányász

Gépészet szakmacsoport

 

 

31

544

03

0010

31

01

Szakképesítés-elágazás:
Kőbányász, ásványelőkészítő

 

 

 

31

544

03

0010

31

02

Szakképesítés-elágazás:
Külfejtéses bányaművelő

 

48.

130.

31

522

03

0000

00

00

Légtechnikai rendszerszerelő

Gépészet szakmacsoport

 

 

31

522

03

0100

31

01

Részszakképesítés:
Kéményszerelő

 

 

 

31

522

03

0100

31

02

Részszakképesítés:
Légtechnikai hálózat szerelő

 

49.

131.

54

521

03

 

 

 

Melegüzemi technikus

Gépészet szakmacsoport

 

 

54

521

03

0010

54

01

Szakképesítés-elágazás:
Öntőtechnikus

 

 

 

54

521

03

0010

54

02

Szakképesítés-elágazás:
Színesfémkohászati technikus

 

 

 

54

521

03

0010

54

03

Szakképesítés-elágazás:
Vaskohászati technikus

 

50.

133.

52

520

01

0000

00

00

Műszaki termékminősítő

Gépészet szakmacsoport

51.

134.

31

521

21

0000

00

00

Olvasztár

Gépészet szakmacsoport

 

 

31

521

21

0100

31

01

Részszakképesítés:
Folyamatos öntő

 

52.

135.

52

725

03

0000

00

00

Optikai műszerész

Gépészet szakmacsoport

53.

136.

31

725

01

0000

00

00

Optikai üvegcsiszoló

Gépészet szakmacsoport

54.

137.

31

521

22

0000

00

00

Öntészeti mintakészítő

Gépészet szakmacsoport

55.

138.

31

521

23

0000

00

00

Öntő

Gépészet szakmacsoport

 

 

31

521

23

0100

31

01

Részszakképesítés:
Kokilla- és nyomásos öntő

 

 

 

31

521

23

0100

31

02

Részszakképesítés:
Öntőforma-készítő

 

 

 

31

521

23

0100

21

01

Részszakképesítés:
Öntvény- és bugatisztító

 

 

 

31

521

23

0100

31

03

Részszakképesítés:
Precíziós öntő

 

56.

139.

52

544

01

 

 

 

Robbantómester

Gépészet szakmacsoport

 

 

52

544

01

0010

52

01

Szakképesítés-elágazás:
Bányászati robbantómester

 

 

 

52

544

01

0010

52

02

Szakképesítés-elágazás:
Épületrobbantó-mester

 

 

 

52

544

01

0100

52

01

Részszakképesítés:
Pirotechnikus (a szakirány megjelölésével)

 

57.

140.

31

521

24

1000

00

00

Szerkezetlakatos

Gépészet szakmacsoport

 

 

31

521

24

0100

31

01

Részszakképesítés:
Lemezlakatos

 

58.

141.

33

521

08

0000

00

00

Szerszámkészítő

Gépészet szakmacsoport

 

 

33

521

08

0100

31

01

Részszakképesítés:
Szikraforgácsoló

 

59.

142.

31

521

25

1000

00

00

Színesfém-feldolgozó

Gépészet szakmacsoport

60.

143.

31

521

26

0000

00

00

Színesfémkohász

Gépészet szakmacsoport

 

 

31

521

26

0100

31

01

Részszakképesítés:
Alumíniumkohász

 

 

 

31

521

26

0100

31

02

Részszakképesítés:
Timföldgyártó

 

61.

144.

54

521

05

 

 

 

Üzemeltető gépésztechnikus

Gépészet szakmacsoport

 

 

54

521

05

0010

54

01

Szakképesítés-elágazás:
Élelmiszeripari gépésztechnikus

 

 

 

54

521

05

0010

54

02

Szakképesítés-elágazás:
Vegyipari gépésztechnikus

 

 

 

54

521

05

0100

33

01

Részszakképesítés:
Élelmiszeripari gépszerelő, karbantartó

 

62.

145.

31

544

04

0000

00

00

Vájár

Gépészet szakmacsoport

63.

146.

31

521

27

0000

00

00

Vas- és acélfeldolgozó

Gépészet szakmacsoport

 

 

31

521

27

0100

31

01

Részszakképesítés:
Gépi kovács

 

 

 

31

521

27

0100

31

02

Részszakképesítés:
Hengerész

 

64.

147.

33

524

01

1000

00

00

Vegyi- és kalorikusgép szerelő és karbantartó

Gépészet szakmacsoport

 

 

33

524

01

0100

31

01

Részszakképesítés:
Ipari olaj- és gáztüzelő berendezés szerelője, üzembehelyezője

 

65.

148.

52

523

01

1000

00

00

Automatikai műszerész

Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport

 

 

52

523

01

0100

52

01

Részszakképesítés:
PLC programozó

 

 

 

52

523

01

0001

54

01

Szakképesítés-ráépülés:
Automatikai technikus

 

66.

149.

31

544

02

0000

00

00

Elektrolakatos és villamossági szerelő

Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport

67.

150.

33

521

01

1000

00

00

Elektromechanikai műszerész

Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport

68.

151.

31

522

01

0000

00

00

Elektromos gép- és készülékszerelő

Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport

69.

152.

33

522

01

0000

00

00

Elektronikai műszerész

Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport

 

 

33

522

01

0100

31

01

Részszakképesítés:
Szórakoztatóelektronikai műszerész

 

70.

153.

54

523

01

0000

00

00

Elektronikai technikus

Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport

71.

154.

54

522

01

0000

00

00

Erősáramú elektrotechnikus

Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport

72.

155.

31

521

14

0000

00

00

Kereskedelmi, háztartási és vendéglátóipari gépszerelő

Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport

 

 

31

521

14

0100

31

01

Részszakképesítés:
Háztartásigép-szerelő

 

 

 

31

521

14

0100

31

02

Részszakképesítés:
Kereskedelmi és vendéglátóipari gépszerelő

 

73.

156.

31

521

18

0000

00

00

Kötő- és varrógép műszerész

Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport

 

 

31

521

18

0100

31

01

Részszakképesítés:
Varrógépműszerész

 

74.

157.

51

521

01

0000

00

00

Másoló- és irodagép műszerész

Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport

75.

158.

52

523

03

0000

00

00

Mechatronikai műszerész

Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport

 

 

52

523

03

0100

31

01

Részszakképesítés:
Mechatronikai szerelő

 

 

 

52

523

03

0001

54

01

Szakképesítés-ráépülés:
Mechatronikai technikus

 

76.

159.

33

521

07

0000

00

00

Órás

Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport

77.

160.

54

523

02

0000

00

00

Orvosi elektronikai technikus

Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport

 

 

54

523

02

0100

52

01

Részszakképesítés:
Orvostechnikai elektroműszerész

 

78.

164.

31

522

04

0000

00

00

Villamoshálózat-szerelő, -üzemeltető

Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport

 

 

31

522

04

0100

31

01

Részszakképesítés:
Villamos-távvezeték építő, szerelő, karbantartó

 

79.

165.

33

522

04

1000

00

00

Villanyszerelő

Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport

 

 

33

522

04

0001

33

01

Szakképesítés-ráépülés:
Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló

 

 

 

33

522

04

0001

33

02

Szakképesítés-ráépülés:
Erősáramú berendezések felülvizsgálója

 

 

 

33

522

04

0001

33

03

Szakképesítés-ráépülés:
FAM szerelő (a feszültség megjelölésével)

 

 

 

33

522

04

0001

33

04

Szakképesítés-ráépülés:
Kábelszerelő (a feszültségszint megjelölésével)

 

 

 

33

522

04

0001

33

05

Szakképesítés-ráépülés:
Robbanásbiztos berendezés kezelője

 

 

 

33

522

04

0001

33

06

Szakképesítés-ráépülés:
Szakszolgálati FAM szerelő

 

 

 

33

522

04

0001

33

07

Szakképesítés-ráépülés:
Villamos gép és -készülék üzemeltető

 

 

 

33

522

04

0001

33

08

Szakképesítés-ráépülés:
Villamos hálózat és alállomás üzemeltető

 

 

 

33

522

04

0001

33

09

Szakképesítés-ráépülés:
Villamos hálózatszerelő

 

 

 

33

522

04

0001

33

10

Szakképesítés-ráépülés:
Villámvédelmi felülvizsgáló

 

80.

178.

52

522

03

0000

00

00

Dozimetrikus

Vegyipar szakmacsoport

81.

179.

55

524

01

0000

00

00

Farmakológus szakasszisztens

Vegyipar szakmacsoport

82.

180.

33

543

02

 

 

 

Gumiipari technológus

Vegyipar szakmacsoport

 

 

33

543

02

0100

31

01

Részszakképesítés:
Gumikeverék-készítő

 

 

 

33

543

02

0010

33

01

Szakképesítés-elágazás:
Abroncsgyártó

 

 

 

33

543

02

0010

33

02

Szakképesítés-elágazás:
Formacikk-gyártó

 

 

 

33

543

02

0010

33

03

Szakképesítés-elágazás:
Ipari gumitermék előállító

 

 

 

33

543

02

0001

52

01

Szakképesítés-ráépülés:
Gumiipari technikus (a szakirány megnevezésével)

 

83.

181.

52

524

01

0000

00

00

Kőolaj- és vegyipari géprendszer üzemeltetője

Vegyipar szakmacsoport

 

 

52

524

01

0100

31

01

Részszakképesítés:
Nyomástartóedény-gépész

 

84.

182.

54

524

01

 

 

 

Laboratóriumi technikus

Vegyipar szakmacsoport

 

 

54

524

01

0010

54

01

Szakképesítés-elágazás:
Általános vegyipari laboratóriumi technikus

 

 

 

54

524

01

0010

54

02

Szakképesítés-elágazás:
Drog és toxikológiai laboratóriumi technikus

 

 

 

54

524

01

0010

54

03

Szakképesítés-elágazás:
Élelmiszerminősítő laboratóriumi technikus

 

 

 

54

524

01

0010

54

04

Szakképesítés-elágazás:
Gyógyszeripari laboratóriumi technikus

 

 

 

54

524

01

0010

54

05

Szakképesítés-elágazás:
Környezetvédelmi és vízminőségi laboratóriumi technikus

 

 

 

54

524

01

0010

54

06

Szakképesítés-elágazás:
Mezőgazdasági laboratóriumi technikus

 

 

 

54

524

01

0100

31

01

Részszakképesítés:
Általános laboráns

 

 

 

54

524

01

0100

31

02

Részszakképesítés:
Élelmiszeripari laboráns

 

 

 

54

524

01

0100

31

03

Részszakképesítés:
Élelmiszeripari mikrobiológiai laboráns

 

 

 

54

524

01

0001

54

01

Szakképesítés-ráépülés:
Farmakológus

 

 

 

54

524

01

0001

54

02

Szakképesítés-ráépülés:
Gombatoxikológus

 

85.

183.

52

521

02

0000

00

00

Műanyag-feldolgozó

Vegyipar szakmacsoport

 

 

52

521

02

0100

31

01

Részszakképesítés:
Egyéb műanyagtermék gyártó

 

 

 

52

521

02

0100

31

02

Részszakképesítés:
Fröccsöntőgép-kezelő

 

 

 

52

521

02

0100

31

03

Részszakképesítés:
Hőre keményedő műanyagok feldolgozója

 

 

 

52

521

02

0100

31

04

Részszakképesítés:
Műanyag hegesztő, hőformázó

 

 

 

52

521

02

0100

31

05

Részszakképesítés:
Műanyagextruder-kezelő

 

86.

184.

31

543

07

0000

00

00

Papírgyártó és –feldolgozó

Vegyipar szakmacsoport

 

 

31

543

07

0100

31

01

Részszakképesítés:
Papíripari alapanyaggyártó

 

87.

185.

54

524

02

1000

00

00

Vegyipari technikus

Vegyipar szakmacsoport

 

 

54

524

02

0100

33

01

Részszakképesítés:
Gyógyszer-készítménygyártó

 

 

 

54

524

02

0100

33

02

Részszakképesítés:
Vegyianyaggyártó

 

 

 

54

524

02

0001

54

01

Szakképesítés-ráépülés:
Biotechnológus technikus

 

 

 

54

524

02

0001

54

02

Szakképesítés-ráépülés:
Drog- és toxikológiai technikus

 

 

 

54

524

02

0001

54

03

Szakképesítés-ráépülés:
Papíripari technikus

 

 

 

54

524

02

0001

54

04

Szakképesítés-ráépülés:
Vegyipari minőségbiztosítási technikus

 

88.

186.

55

524

02

 

 

 

Vegyipari technológus

Vegyipar szakmacsoport

 

 

55

524

02

0010

55

01

Szakképesítés-elágazás:
Felületvédelmi technológus

 

 

 

55

524

02

0010

55

02

Szakképesítés-elágazás:
Vegyipari méréstechnológus

 

89.

187

33

582

01

1000

00

00

Ács, állványozó

Építészet szakmacsoport

 

 

33

582

01

0100

21

01

Részszakképesítés:
Állványozó

 

90.

188.

33

582

02

0000

00

00

Belsőépítési szerkezet- és burkolatszerelő

Építészet szakmacsoport

 

 

33

582

02

0100

31

01

Részszakképesítés:
Árnyékolástechnikai szerelő

 

 

 

33

582

02

0100

21

01

Részszakképesítés:
Szárazépítő

 

91.

189.

31

582

01

0000

00

00

Betonelemgyártó

Építészet szakmacsoport

92.

190.

33

582

03

1000

00

00

Burkoló

Építészet szakmacsoport

 

 

33

582

03

0100

31

01

Részszakképesítés:
Hidegburkoló

 

 

 

33

582

03

0100

31

02

Részszakképesítés:
Melegburkoló

 

 

 

33

582

03

0100

31

03

Részszakképesítés:
Parkettás

 

93.

191.

31

582

02

0000

00

00

Csővezetéképítő

Építészet szakmacsoport

94.

193.

31

582

03

0000

00

00

Építményszerkezet-szerelő

Építészet szakmacsoport

 

 

31

582

03

0100

21

01

Részszakképesítés:
Darukötöző

 

95.

194.

31

582

04

0000

00

00

Építményszigetelő

Építészet szakmacsoport

 

 

31

582

04

0100

31

01

Részszakképesítés:
Hő- és hangszigetelő

 

 

 

31

582

04

0100

31

02

Részszakképesítés:
Vízszigetelő

 

96.

195.

31

582

05

0000

00

00

Építményzsaluzat-szerelő

Építészet szakmacsoport

 

 

31

582

05

0100

21

01

Részszakképesítés:
Zsaluzóács

 

97.

197.

54

543

01

0000

00

00

Építőanyag-ipari technikus

Építészet szakmacsoport

 

 

54

543

01

0001

54

01

Szakképesítés-ráépülés:
Építőanyagipari minőségellenőr

 

98.

198.

31

582

07

1000

00

00

Épület- és építménybádogos

Építészet szakmacsoport

99.

199.

33

582

04

1000

00

00

Festő, mázoló és tapétázó

Építészet szakmacsoport

 

 

33

582

04

0100

21

01

Részszakképesítés:
Mázoló, lakkozó

 

 

 

33

582

04

0100

21

02

Részszakképesítés:
Plakátragasztó

 

 

 

33

582

04

0100

31

01

Részszakképesítés:
Szobafestő

 

 

 

33

582

04

0100

31

02

Részszakképesítés:
Tapétázó

 

 

 

33

582

04

0001

33

01

Szakképesítés-ráépülés:
Műemléki díszítő, festő

 

100.

200.

31

543

01

0000

00

00

Finomkerámiagyártó gép kezelője

Építészet szakmacsoport

 

 

31

543

01

0100

31

01

Részszakképesítés:
Kerámiaipari gépkezelő

 

101.

201.

31

582

11

0000

00

00

Ingatlanfenntartó, karbantartó

Építészet szakmacsoport

 

 

31

582

11

0001

33

01

Szakképesítés-ráépülés:
Sportterem- és sportlétesítmény-üzemeltető

 

102.

202.

31

582

12

0000

00

00

Ipari alpinista

Építészet szakmacsoport

103.

203.

31

582

13

0000

00

00

Kályhás

Építészet szakmacsoport

 

 

31

582

13

0100

31

01

Részszakképesítés:
Cserépkályha-készítő

 

 

 

31

582

13

0100

31

02

Részszakképesítés:
Kandallóépítő

 

104.

204.

31

521

13

0000

00

00

Kemencekezelő, -égető

Építészet szakmacsoport

105.

205.

54

521

02

0000

00

00

Korrózióvédelmi technikus

Építészet szakmacsoport

106.

206.

31

582

14

0000

00

00

Kőfaragó, műköves és épületszobrász

Építészet szakmacsoport

 

 

31

582

14

0100

31

01

Részszakképesítés:
Kőfaragó, épületszobrász

 

 

 

31

582

14

0100

31

02

Részszakképesítés:
Műkőkészítő

 

 

 

31

582

14

0100

31

03

Részszakképesítés:
Sírkőkészítő

 

 

 

31

582

14

0001

33

01

Szakképesítés-ráépülés:
Műemléki díszítőszobrász

 

107.

207.

31

582

15

1000

00

00

Kőműves

Építészet szakmacsoport

 

 

31

582

15

0100

21

01

Részszakképesítés:
Beton- és vasbetonkészítő

 

 

 

31

582

15

0100

31

01

Részszakképesítés:
Építési kisgépkezelő

 

 

 

31

582

15

0100

21

02

Részszakképesítés:
Építményvakoló kőműves

 

 

 

31

582

15

0100

21

03

Részszakképesítés:
Épületfalazó kőműves

 

 

 

31

582

15

0100

31

02

Részszakképesítés:
Gépi vakoló

 

 

 

31

582

15

0001

33

01

Szakképesítés-ráépülés:
Műemléki helyreállító

 

108.

208.

54

582

03

0000

00

00

Magasépítő technikus

Építészet szakmacsoport

109.

209.

54

582

04

0000

00

00

Mélyépítő technikus

Építészet szakmacsoport

110.

210.

31

543

06

0000

00

00

Mész- és cementterméket gyártó gép kezelője

Építészet szakmacsoport

111.

212.

31

582

17

0000

00

00

Tetőfedő

Építészet szakmacsoport

 

 

31

582

17

0100

31

01

Részszakképesítés:
Nádtetőkészítő

 

112.

214.

31

582

19

0000

00

00

Üveges és képkeretező

Építészet szakmacsoport

 

 

31

582

19

0100

21

01

Részszakképesítés:
Képkeretező

 

113.

215.

31

543

10

0000

00

00

Üveggyártó

Építészet szakmacsoport

 

 

31

543

10

0100

31

01

Részszakképesítés:
Üvegfúvó

 

 

 

31

543

10

0100

31

02

Részszakképesítés:
Üvegipari gépkezelő

 

114.

218.

33

542

01

1000

00

00

Bőrdíszműves

Könnyűipar szakmacsoport

 

 

33

542

01

0100

21

01

Részszakképesítés:
Táskajavító

 

115.

219.

33

542

02

1000

00

00

Cipész, cipőkészítő, cipőjavító

Könnyűipar szakmacsoport

 

 

33

542

02

0100

31

01

Részszakképesítés:
Cipőfelsőrész-készítő

 

 

 

33

542

02

0100

21

01

Részszakképesítés:
Cipőösszeállító

 

 

 

33

542

02

0001

33

01

Szakképesítés-ráépülés:
Ortopédiai cipész

 

116.

220.

33

542

03

0000

00

00

Fonó, kötő és nemszőtt-termék gyártó

Könnyűipar szakmacsoport

 

 

33

542

03

0100

31

01

Részszakképesítés:
Fonó

 

 

 

33

542

03

0100

31

02

Részszakképesítés:
Kötő

 

 

 

33

542

03

0100

31

03

Részszakképesítés:
Nemszőtt-termék gyártó

 

117.

221.

31

542

01

0000

00

00

Kalapos, sapka- és kesztyűkészítő

Könnyűipar szakmacsoport

 

 

31

542

01

0100

31

01

Részszakképesítés:
Kalapos, sapkakészítő

 

 

 

31

542

01

0100

31

02

Részszakképesítés:
Kesztyűs

 

118.

222.

33

521

05

0000

00

00

Könnyűipari géprendszer üzemeltetője

Könnyűipar szakmacsoport

 

 

33

521

05

0100

31

01

Részszakképesítés:
Könnyűipari gépkezelő

 

 

 

33

521

05

0100

21

01

Részszakképesítés:
Rostnövényfeldolgozó

 

 

 

33

521

05

0100

21

02

Részszakképesítés:
Seprű- és kefegyártó

 

 

 

33

521

05

0100

21

03

Részszakképesítés:
Szőr- és tollfeldolgozó

 

119.

223.

54

542

01

 

 

 

Könnyűipari technikus

Könnyűipar szakmacsoport

 

 

54

542

01

0010

54

01

Szakképesítés-elágazás:
Bőrfeldolgozó-ipari technikus

 

 

 

54

542

01

0010

54

02

Szakképesítés-elágazás:
Ruhaipari technikus

 

 

 

54

542

01

0010

54

03

Szakképesítés-elágazás:
Textilipari technikus

 

120.

224.

51

542

02

0000

00

00

Szabász

Könnyűipar szakmacsoport

121.

225.

33

542

05

 

 

 

Szabó

Könnyűipar szakmacsoport

 

 

33

542

05

0010

33

01

Szakképesítés-elágazás:
Csecsemő- és gyermekruha-készítő

 

 

 

33

542

05

0010

33

02

Szakképesítés-elágazás:
Férfiszabó

 

 

 

33

542

05

0010

33

03

Szakképesítés-elágazás:
Női szabó

 

 

 

33

542

05

0100

21

01

Részszakképesítés:
Fehérnemű-készítő

 

 

 

33

542

05

0100

21

02

Részszakképesítés:
Lakástextil-készítő

 

 

 

33

542

05

0100

21

03

Részszakképesítés:
Munkaruha- és védőruha-készítő

 

 

 

33

542

05

0100

21

04

Részszakképesítés:
Textiltermék-összeállító

 

122.

226.

31

542

02

1000

00

00

Szíjgyártó és nyerges

Könnyűipar szakmacsoport

 

 

31

542

02

0100

31

01

Részszakképesítés:
Bőrtárgykészítő

 

 

 

31

542

02

0100

21

01

Részszakképesítés:
Szíjgyártó

 

123.

227.

33

542

06

0000

00

00

Szövő

Könnyűipar szakmacsoport

124.

228.

33

542

07

0000

00

00

Szűcs, szőrme- és bőrkonfekcionáló

Könnyűipar szakmacsoport

 

 

33

542

07

0100

31

01

Részszakképesítés:
Bőrruha-készítő, -javító

 

125.

229.

33

542

08

0000

00

00

Textilszínező, -kikészítő

Könnyűipar szakmacsoport

126.

230.

33

542

09

0000

00

00

Tímár, bőrkikészítő

Könnyűipar szakmacsoport

 

 

33

542

09

0100

33

01

Részszakképesítés:
Szőrmeipari megmunkáló, szőrmefestő

 

127.

231.

33

814

02

0000

00

00

Vegytisztító, kelmefestő, mosodás

Könnyűipar szakmacsoport

128.

232.

33

543

01

1000

00

00

Bútorasztalos

Faipar szakmacsoport

 

 

33

543

01

0100

21

01

Részszakképesítés:
Asztalosipari szerelő

 

 

 

33

543

01

0100

31

01

Részszakképesítés:
Fa- és bútoripari gépkezelő

 

 

 

33

543

01

0100

21

02

Részszakképesítés:
Faesztergályos

 

 

 

33

543

01

0100

31

02

Részszakképesítés:
Fatermékgyártó

 

 

 

33

543

01

0001

33

01

Szakképesítés-ráépülés:
Műbútorasztalos

 

129.

233.

31

582

08

1000

00

00

Épületasztalos

Faipar szakmacsoport

 

 

31

582

08

0100

31

01

Részszakképesítés:
Famegmunkáló

 

 

 

31

582

08

0100

21

01

Részszakképesítés:
Fűrészipari gépkezelő

 

130.

234.

54

543

02

 

 

 

Fa- és bútoripari technikus

Faipar szakmacsoport

 

 

54

543

02

0010

54

01

Szakképesítés-elágazás:
Bútoripari technikus

 

 

 

54

543

02

0010

54

02

Szakképesítés-elágazás:
Fafeldolgozó technikus

 

131.

235.

31

543

04

 

 

 

Kádár, bognár

Faipar szakmacsoport

 

 

31

543

04

0010

31

01

Szakképesítés-elágazás:
Bognár

 

 

 

31

543

04

0010

31

02

Szakképesítés-elágazás:
Kádár

 

132.

236.

33

542

04

1000

00

00

Kárpitos

Faipar szakmacsoport

 

 

33

542

04

0100

31

01

Részszakképesítés:
Bútorkárpitos

 

 

 

33

542

04

0001

33

01

Szakképesítés-ráépülés:
Járműkárpitos

 

133.

237.

31

527

01

0000

00

00

Könyvkötő

Nyomdaipar szakmacsoport

 

 

31

527

01

0100

31

01

Részszakképesítés:
Kötészeti gépkezelő

 

134.

238.

52

213

03

1000

00

00

Nyomdai gépmester

Nyomdaipar szakmacsoport

 

 

52

213

03

0100

31

01

Részszakképesítés:
Gyorsnyomdai gépkezelő

 

 

 

52

213

03

0100

31

02

Részszakképesítés:
Nyomdai gépkezelő

 

135.

239.

54

213

05

0000

00

00

Nyomdaipari technikus

Nyomdaipar szakmacsoport

 

 

54

213

05

0100

51

01

Részszakképesítés:
Nyomóforma-készítő

 

136.

240.

51

213

02

0000

00

00

Nyomtatványfeldolgozó

Nyomdaipar szakmacsoport

 

 

51

213

02

0100

21

01

Részszakképesítés:
Író- és irodaszergyártó, papírtermék-készítő

 

 

 

51

213

02

0100

31

01

Részszakképesítés:
Papírfeldolgozó

 

137.

241.

31

213

01

0000

00

00

Szita-, tampon- és filmnyomó

Nyomdaipar szakmacsoport

138.

267.

31

853

03

0000

00

00

Fürdőüzemi gépész

Környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoport

 

 

31

853

03

0100

31

01

Részszakképesítés:
Fürdőüzemi gépkezelő

 

139.

284.

54

343

03

0000

00

00

Közbeszerzési referens

Közgazdaság szakmacsoport

140.

287.

54

345

03

0000

00

00

Munkaerőpiaci szervező, elemző

Közgazdaság szakmacsoport

 

 

54

345

03

0100

52

01

Részszakképesítés:
Munkaerőpiaci szolgáltató, ügyintéző

 

141.

296.

54

345

06

0000

00

00

Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő

Közgazdaság szakmacsoport

 

 

54

345

06

0100

52

01

Részszakképesítés:
Személyügyi ügyintéző

 

142.

297.

54

343

05

0000

00

00

Társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó

Közgazdaság szakmacsoport

 

 

54

343

05

0100

52

01

Részszakképesítés:
Bérügyintéző

 

 

 

54

343

05

0100

52

02

Részszakképesítés:
Társadalombiztosítási ügyintéző

 

143.

302.

52

347

01

0000

00

00

Ellenőrzési és minőségbiztosítási munkatárs

Ügyvitel szakmacsoport

 

 

52

347

01

0001

52

01

Szakképesítés-ráépülés:
Minőségbiztosítási auditor

 

144.

304.

54

347

01

 

 

 

Idegen nyelvi ügyfélkapcsolati szakügyintéző

Ügyvitel szakmacsoport

 

 

54

347

01

0010

54

01

Szakképesítés-elágazás:
Emberi erőforrás ügyfélkapcsolati szakügyintéző

 

 

 

54

347

01

0010

54

02

Szakképesítés-elágazás:
IT helpdesk ügyfélkapcsolati szakügyintéző

 

 

 

54

347

01

0010

54

03

Szakképesítés-elágazás:
Távközlési ügyfélkapcsolati szakügyintéző

 

 

 

54

347

01

0010

54

04

Szakképesítés-elágazás:
Üzleti kommunikációs szakügyintéző

 

145.

305.

33

346

01

1000

00

00

Irodai asszisztens

Ügyvitel szakmacsoport

 

 

33

346

01

0100

31

01

Részszakképesítés:
Gépíró

 

 

 

33

346

01

0100

31

02

Részszakképesítés:
Gépíró, szövegszerkesztő

 

 

 

33

346

01

0001

52

01

Szakképesítés-ráépülés:
Beszédleíró-gyorsíró

 

 

 

33

346

01

0001

52

02

Szakképesítés-ráépülés:
Jegyzőkönyvvezető

 

146.

306.

55

346

01

0000

00

00

Jogi asszisztens

Ügyvitel szakmacsoport

147.

307.

52

347

02

0000

00

00

Személyes ügyfélszolgálati asszisztens

Ügyvitel szakmacsoport

 

 

52

347

02

0001

52

01

Szakképesítés-ráépülés:
Közszolgáltatási ügyintéző

 

148.

308.

52

347

03

0000

00

00

Telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisztens

Ügyvitel szakmacsoport

 

 

52

347

03

0100

31

01

Részszakképesítés:
Számítógépes adatrögzítő

 

 

 

52

347

03

0100

31

02

Részszakképesítés:
Telefonkezelő, ügyféltájékoztató

 

 

 

52

347

03

0100

52

01

Részszakképesítés:
Telemarketing asszisztens

 

149.

309.

54

347

02

0000

00

00

Ügyfélkapcsolati vezető

Ügyvitel szakmacsoport

150.

310.

55

346

02

 

 

 

Ügyviteli szakügyintéző

Ügyvitel szakmacsoport

 

 

55

346

02

0010

55

01

Szakképesítés-elágazás:
Gazdasági idegen nyelvű menedzser

 

 

 

55

346

02

0010

55

02

Szakképesítés-elágazás:
Titkárságvezető

 

151.

311.

54

346

01

 

 

 

Ügyviteli titkár

Ügyvitel szakmacsoport

 

 

54

346

01

0010

54

01

Szakképesítés-elágazás:
Idegen nyelvi titkár

 

 

 

54

346

01

0010

54

02

Szakképesítés-elágazás:
Iskolatitkár

 

 

 

54

346

01

0010

54

03

Szakképesítés-elágazás:
Ügyintéző titkár

 

152.

313.

52

341

02

 

 

 

Becsüs

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

 

 

52

341

02

0010

52

01

Szakképesítés-elágazás:
Bútor- és szőnyegbecsüs

 

 

 

52

341

02

0010

52

02

Szakképesítés-elágazás:
Ékszerbecsüs

 

 

 

52

341

02

0010

52

03

Szakképesítés-elágazás:
Festménybecsüs

 

 

 

52

341

02

0010

52

04

Szakképesítés-elágazás:
Műtárgybecsüs

 

 

 

52

341

02

0100

52

01

Részszakképesítés:
Drágakő-meghatározó

 

153.

314.

31

341

01

 

 

 

Bolti eladó

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

 

 

31

341

01

0010

31

01

Szakképesítés-elágazás:
Bútor- és lakástextil-eladó

 

 

 

31

341

01

0010

31

02

Szakképesítés-elágazás:
Élelmiszer- és vegyiáru-eladó

 

 

 

31

341

01

0010

31

03

Szakképesítés-elágazás:
Műszakicikk eladó

 

 

 

31

341

01

0010

31

04

Szakképesítés-elágazás:
Porcelán- és edényáru-eladó

 

 

 

31

341

01

0010

31

05

Szakképesítés-elágazás:
Ruházati eladó

 

 

 

31

341

01

0010

31

06

Szakképesítés-elágazás:
Zöldség-gyümölcs eladó

 

154.

315.

55

345

01

 

 

 

Kereskedelmi menedzser

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

 

 

55

345

01

0010

55

01

Szakképesítés-elágazás:
Európai Uniós üzleti szakügyintéző

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

 

 

55

345

01

0010

55

02

Szakképesítés-elágazás:
Kereskedelmi szakmenedzser

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

 

 

55

345

01

0010

55

03

Szakképesítés-elágazás:
Kis- és középvállalkozási menedzser

Közgazdaság szakmacsoport

 

 

55

345

01

0010

55

04

Szakképesítés-elágazás:
Külgazdasági üzletkötő

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

 

 

55

345

01

0010

55

05

Szakképesítés-elágazás:
Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

 

 

55

345

01

0010

55

06

Szakképesítés-elágazás:
Reklámszervező szakmenedzser

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

 

 

55

345

01

0010

55

07

Szakképesítés-elágazás:
Üzleti szakmenedzser

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

155.

316.

55

345

02

 

 

 

Kereskedelmi menedzserasszisztens

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

 

 

55

345

02

0010

55

01

Szakképesítés-elágazás:
Logisztikai műszaki menedzserasszisztens

 

 

 

55

345

02

0010

55

02

Szakképesítés-elágazás:
Terméktervező műszaki menedzserasszisztens

 

156.

317.

52

341

04

1000

00

00

Kereskedelmi ügyintéző

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

 

 

52

341

04

0001

52

01

Szakképesítés-ráépülés:
Külgazdasági ügyintéző

 

157.

318.

52

341

05

1000

00

00

Kereskedő

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

 

 

52

341

05

0100

52

01

Részszakképesítés:
Bútor- és lakástextil-kereskedő

 

 

 

52

341

05

0100

52

02

Részszakképesítés:
Élelmiszer- és vegyiáru-kereskedő

 

 

 

52

341

05

0100

52

03

Részszakképesítés:
Ruházati kereskedő

 

 

 

52

341

05

0001

54

01

Szakképesítés-ráépülés:
Kereskedelmi bolthálózat szervező

 

158.

319.

33

341

01

0000

00

00

Kereskedő, boltvezető

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

159.

322.

54

341

01

0000

00

00

Külkereskedelmi üzletkötő

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

160.

323.

52

725

01

0000

00

00

Látszerész és fotócikk-kereskedő

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

161.

324.

54

345

02

0000

00

00

Logisztikai ügyintéző

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

 

 

54

345

02

0100

31

01

Részszakképesítés:
Anyagbeszerző

 

 

 

54

345

02

0100

31

02

Részszakképesítés:
Áruterítő

 

 

 

54

345

02

0100

52

01

Részszakképesítés:
Veszélyesáru-ügyintéző

 

 

 

54

345

02

0001

54

01

Szakképesítés-ráépülés:
Nemzetközi szállítmányozási ügyintéző

 

162.

325.

52

342

01

0000

00

00

Marketing- és reklámügyintéző

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

 

 

52

342

01

0100

52

01

Részszakképesítés:
Hirdetési ügyintéző

 

163.

326.

33

341

02

0000

00

00

Mintabolti értékesítő, szolgáltatásértékesítő

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

 

 

33

341

02

0100

31

01

Részszakképesítés:
Bolti pénztáros

 

 

 

33

341

02

0100

33

01

Részszakképesítés:
E-kereskedő

 

 

 

33

341

02

0100

33

02

Részszakképesítés:
Játéktermi felügyelő (krupié)

 

 

 

33

341

02

0100

31

02

Részszakképesítés:
Kereskedelmi és szolgáltatási ügynök

 

 

 

33

341

02

0100

31

03

Részszakképesítés:
Szerencsejáték-értékesítő

 

164.

327.

33

341

03

 

 

 

Műszaki anyag- és alkatrészkereskedő

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

 

 

33

341

03

0010

33

01

Szakképesítés-elágazás:
Építőanyag-kereskedő

 

 

 

33

341

03

0010

33

02

Szakképesítés-elágazás:
Épületgépészeti anyag- és alkatrész-kereskedő

 

 

 

33

341

03

0010

33

03

Szakképesítés-elágazás:
Járműalkatrész-kereskedő

 

 

 

33

341

03

0010

33

04

Szakképesítés-elágazás:
Villamossági anyag- és alkatrész-kereskedő

 

 

 

33

341

03

0100

31

01

Részszakképesítés:
Épületgépészeti anyag- és alkatrészeladó

 

 

 

33

341

03

0100

31

02

Részszakképesítés:
Gépészeti anyag- és alkatrészeladó

 

 

 

33

341

03

0100

31

03

Részszakképesítés:
Járműalkatrész-eladó

 

 

 

33

341

03

0100

31

04

Részszakképesítés:
Telepi építőanyag-eladó

 

 

 

33

341

03

0100

31

05

Részszakképesítés:
Villamossági anyag- és alkatrészeladó

 

165.

328.

51

341

01

0000

00

00

Műszakicikk-kereskedő

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

 

 

51

341

01

0100

33

01

Részszakképesítés:
Kisgép- és műszakicikk-kölcsönző

 

166.

329.

52

341

09

0000

00

00

Piacfelügyelő

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

 

 

52

341

09

0100

31

01

Részszakképesítés:
Gombaszakellenőr

 

167.

331.

52

342

02

0000

00

00

PR ügyintéző

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

168.

332.

31

341

02

0000

00

00

Raktáros

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

 

 

31

341

02

0100

21

01

Részszakképesítés:
Áruösszeállító

 

 

 

31

341

02

0100

21

02

Részszakképesítés:
Raktárkezelő

 

 

 

31

341

02

0100

31

01

Részszakképesítés:
Színházi kellékes

 

169.

333.

51

341

02

0000

00

00

Régiségkereskedő

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

170.

334.

31

341

03

0000

00

00

Töltőállomás-kezelő

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

 

 

31

341

03

0100

31

01

Részszakképesítés:
Gázcseretelep-kezelő

 

171.

335.

31

341

04

0000

00

00

Vegyesiparcikk-kereskedő

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

 

 

31

341

04

0100

31

01

Részszakképesítés:
Agrokémiai és növényvédelmi kereskedő

 

 

 

31

341

04

0100

31

02

Részszakképesítés:
Gyógynövénykereskedő

 

 

 

31

341

04

0100

31

03

Részszakképesítés:
Piaci, vásári kereskedő

 

 

 

31

341

04

0100

31

04

Részszakképesítés:
Sportszer- és játékkereskedő

 

172.

337.

33

811

01

0000

00

00

Cukrász

Vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport

173.

338.

52

811

01

0000

00

00

Élelmezésvezető

Vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport

 

 

52

811

01

0001

54

01

Szakképesítés-ráépülés:
Élelmezési menedszer

 

174.

339.

52

812

01

0000

00

00

Hostess

Vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport

175.

340.

54

812

01

1000

00

00

Idegenvezető

Vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport

176.

341.

31

812

01

0000

00

00

Panziós, falusi vendéglátó

Vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport

 

 

31

812

01

0100

31

01

Részszakképesítés:
Mezőgazdasági gazdaasszony

 

 

 

31

812

01

0100

21

01

Részszakképesítés:
Szállodai szobaasszony

 

177.

342.

33

811

02

1000

00

00

Pincér

Vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport

 

 

33

811

02

0001

33

01

Szakképesítés-ráépülés:
Mixer

 

178.

343.

54

812

02

 

 

 

Protokoll és utazásügyintéző

Vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport

 

 

54

812

02

0010

54

01

Szakképesítés-elágazás:
Protokollügyintéző

 

 

 

54

812

02

0010

54

02

Szakképesítés-elágazás:
Utazásügyintéző

 

 

 

54

812

02

0001

54

01

Szakképesítés-ráépülés:
Rendezvény- és konferenciaszervező

 

 

 

54

812

02

0001

54

02

Szakképesítés-ráépülés:
Utazásszervező menedzser

 

179.

344.

33

811

03

1000

00

00

Szakács

Vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport

 

 

33

811

03

0100

31

01

Részszakképesítés:
Gyorséttermi- és ételeladó

 

 

 

33

811

03

0100

21

01

Részszakképesítés:
Konyhai kisegítő

 

 

 

33

811

03

0001

33

01

Szakképesítés-ráépülés:
Diétás szakács

 

180.

345.

54

812

03

0000

00

00

Szállodai portás, recepciós

Vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport

181.

346.

55

812

01

 

 

 

Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser

Vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport

 

 

55

812

01

0010

55

01

Szakképesítés-elágazás:
Idegenforgalmi szakmenedzser

 

 

 

55

812

01

0010

55

02

Szakképesítés-elágazás:
Vendéglátó szakmenedzser

 

182.

347.

52

811

02

0000

00

00

Vendéglős

Vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport

 

 

52

811

02

0100

31

01

Részszakképesítés:
Étkezdés

 

 

 

52

811

02

0100

31

02

Részszakképesítés:
Vendéglátó eladó

 

 

 

52

811

02

0001

52

01

Szakképesítés-ráépülés:
Vendéglátásszervező

 

183.

352.

61

313

01

0000

00

00

Érdekérvényesítő (lobbi) szakreferens

Egyéb szolgáltatások szakmacsoport

184.

353.

51

213

01

1000

00

00

Fényképész és fotótermék-kereskedő

Egyéb szolgáltatások szakmacsoport

185.

354.

33

815

01

1000

00

00

Fodrász

Egyéb szolgáltatások szakmacsoport

186.

355.

54

725

01

0000

00

00

Grafológus

Egyéb szolgáltatások szakmacsoport

 

 

54

725

01

0100

52

01

Részszakképesítés:
Grafológus szakasszisztens

 

187.

360.

31

543

03

0000

00

00

Ipari üvegműves

Egyéb szolgáltatások szakmacsoport

188.

361.

31

815

01

0000

00

00

Kéz- és lábápoló, műkörömépítő

Egyéb szolgáltatások szakmacsoport

189.

362.

52

815

01

0000

00

00

Kozmetikus

Egyéb szolgáltatások szakmacsoport

190.

364.

31

853

04

0000

00

00

Köztisztasági munkagép- és járműkezelő

Egyéb szolgáltatások szakmacsoport

 

 

31

853

04

0100

31

01

Részszakképesítés:
Településtisztasági szippantógépkezelő

 

191.

366.

55

810

01

 

 

 

Mérnökasszisztens

Egyéb szolgáltatások szakmacsoport

 

 

55

810

01

0010

55

01

Szakképesítés-elágazás:
Energetikai mérnökasszisztens

Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport

 

 

55

810

01

0010

55

02

Szakképesítés-elágazás:
Építettkörnyezetmérnök-asszisztens

Építészet szakmacsoport

 

 

55

810

01

0010

55

03

Szakképesítés-elágazás:
Faipari terméktervező

Faipar szakmacsoport

 

 

55

810

01

0010

55

04

Szakképesítés-elágazás:
Faipari termelésszervező

Faipar szakmacsoport

 

 

55

810

01

0010

55

05

Szakképesítés-elágazás:
Gépipari mérnökasszisztens

Gépészet szakmacsoport

 

 

55

810

01

0010

55

06

Szakképesítés-elágazás:
Hálózati informatikus

Informatika szakmacsoport

 

 

55

810

01

0010

55

07

Szakképesítés-elágazás:
Kohómérnök asszisztens

Gépészet szakmacsoport

 

 

55

810

01

0010

55

08

Szakképesítés-elágazás:
Könnyűipari mérnökasszisztens

Könnyűipar szakmacsoport

 

 

55

810

01

0010

55

09

Szakképesítés-elágazás:
Mechatronikai mérnökasszisztens

Gépészet szakmacsoport

 

 

55

810

01

0010

55

10

Szakképesítés-elágazás:
Műszaki informatikai mérnökasszisztens

Informatika szakmacsoport

 

 

55

810

01

0010

55

11

Szakképesítés-elágazás:
Vegyész mérnökasszisztens

Vegyipar szakmacsoport

 

 

55

810

01

0010

55

12

Szakképesítés-elágazás:
Vegyipari gépészmérnök-asszisztens

Gépészet szakmacsoport

 

 

55

810

01

0010

55

13

Szakképesítés-elágazás:
Villamosmérnök-asszisztens

Elektrotechnika-elektronika

192.

367.

52

345

03

0000

00

00

Munkaelemző

Egyéb szolgáltatások szakmacsoport

193.

368.

61

862

01

0000

00

00

Munkaügyi, munkavédelmi felügyelő

Egyéb szolgáltatások szakmacsoport

 

 

61

862

01

0100

52

01

Részszakképesítés:
Munkaügyi felügyelő asszisztens

 

194.

369.

54

862

01

0000

00

00

Munkavédelmi technikus

Egyéb szolgáltatások szakmacsoport

195.

374.

31

543

08

0000

00

00

Sportszerjavító

Egyéb szolgáltatások szakmacsoport

196.

375.

54

345

05

0000

00

00

Szabványügyi menedzser

Egyéb szolgáltatások szakmacsoport

197.

376.

31

814

01

0000

00

00

Takarító

Egyéb szolgáltatások szakmacsoport

 

 

31

814

01

0100

31

01

Részszakképesítés:
Takarítógép-kezelő

 

198.

381.

31

543

09

0000

00

00

Üvegcsiszoló

Egyéb szolgáltatások szakmacsoport



2. számú melléklet a 18/2009. (IX. 10.) SZMM rendelethez


1. Az R. 2. számú mellékletében a Csecsemő- és gyermeknevelő gondozó szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei V. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK 1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei helyébe a következők lépnek:

1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Iskolai rendszerű szakképzés esetén:
Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzése, amely egyenértékű a modulzáró vizsga eredményes letételével
A 120 órás szakmai készségfejlesztésről szóló igazolás
Az ajánlott képzési programban előírt terjedelemben és határidőre elkészített szakdolgozat leadása
Az ajánlott képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás (a szakmai gyakorlat 20%-a elméletigényes gyakorlat, 40%-a demonstrációs/gyakorló termi gyakorlat, 530 óra összefüggő intézményi – a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátórendszer intézményeiben letöltött – gyakorlat tereptanár végzettséggel rendelkező szakember irányításával)
A személyes gondoskodás területén dolgozók képzése esetén:
Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzése, amely egyenértékű a modulzáró vizsga eredményes letételével
A 120 órás szakmai készségfejlesztésről szóló igazolás
Az ajánlott képzési programban előírt terjedelemben és határidőre elkészített szakdolgozat leadása
Az ajánlott képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás (a szakmai gyakorlat 20%-a elméletigényes gyakorlat, 40%-a demonstrációs/gyakorló termi gyakorlat, 360 óra intézményi – a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátórendszer intézményeiben letöltött – gyakorlat tereptanár végzettséggel rendelkező szakember irányításával)”

2. Az R. 2. számú mellékletében a Csecsemő- és gyermeknevelő gondozó szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei VII. EGYEBEK FEJEZET-e helyébe a következők lépnek:

„VII.
EGYEBEK
Iskolai rendszerű képzéseknél az összefüggő szakmai gyakorlat tartama: 530 óra
A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:
Magyar Bölcsődék Egyesülete”

3. Az R. 2. számú mellékletében a Gyermekgondozó-nevelő szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei V. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK 1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei helyébe a következők lépnek:

1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Iskolarendszeren kívüli felnőttképzések esetén:
A személyes gondoskodás területén dolgozók képzése esetén:
A szakképesítés megszerzéséhez szükséges követelménymodulok modulzáró vizsgájának eredményes letétele
A 120 órás – a házi időszakos gyermekgondozó, valamint a gyermek- és ifjúsági felügyelő képzés esetén 40 órás – szakmai készségfejlesztésről szóló igazolás
400 óra (20%-a demonstrációs/gyakorló teremben, 80%-a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátórendszer intézményeiben tereptanár végzettséggel rendelkező szakember irányításával letöltött) gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás. A házi időszakos gyermekgondozó képzés esetén 60 óra, a gyermek- és ifjúsági felügyelő képzés esetén 80 óra, a fenti szerkezetben letöltött gyakorlat teljesítéséről szóló igazolása
Egyéb területen dolgozók és a munkanélküliek képzése esetén:
A szakképesítés megszerzéséhez szükséges követelménymodulok modulzáró vizsgájának eredményes letétele.
A 120 órás – a házi időszakos gyermekgondozó, valamint a gyermek- és ifjúsági felügyelő képzés esetén 40 órás – szakmai készségfejlesztésről szóló igazolás
500 óra (20%-a demonstrációs/gyakorló teremben, 80%-a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátórendszer intézményeiben tereptanár végzettséggel rendelkező szakember irányításával letöltött) gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás. A házi időszakos gyermekgondozó képzés esetén 60 óra, a gyermek- és ifjúsági felügyelő képzés esetén 80 óra, a fenti szerkezetben letöltött gyakorlat teljesítéséről szóló igazolása
Iskolai rendszerű szakképzés esetén:
Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzése, amely egyenértékű a modulzáró vizsga eredményes letételével
A 120 órás szakmai készségfejlesztésről szóló igazolás
A központi programban előírt (a képzőintézmény gyakorló termében, valamint a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátórendszer intézményeiben letöltött) gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás”

4. Az R. 2. számú mellékletében a Gyermekgondozó-nevelő szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei VII. EGYEBEK FEJEZET-e helyébe a következők lépnek:

„VII.
EGYEBEK
Iskolai rendszerű képzéseknél az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: 90 óra
A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezetek:
Magyar Családsegítők Országos Kamarája
Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület
Magyarországi Szociális Szakemberek Képzéséért Egyesület (Iskolaszövetség)
Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete
Regionális Forrásközpontok Országos Egyesülete
Szociális Szakmai Szövetség
Az 54 761 02 0010 54 02 Kisgyermekgondozó, -nevelő szakképesítés-elágazásnál:
Magyar Bölcsődék Egyesülete”

5. Az R. 2. számú mellékletében a Gyermekgondozó-nevelő szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye után a következő Habilitációs kutyakiképző szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeivel egészül ki:


HABILITÁCIÓS KUTYAKIKÉPZŐ
SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
I.
ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1. A szakképesítés azonosító száma:

52810 01 1000 00 00

2. A szakképesítés megnevezése:

Habilitációs kutyakiképző

3. Szakképesítések köre:

 

3.1. Részszakképesítés

Nincs

3.2. Szakképesítés-elágazások

Nincsenek

3.3. Szakképesítés-ráépülések

 

 

Azonosítószám:

52 810 01 0001 52 01

 

Megnevezés:

Mozgássérültet segítő kutya kiképző

 

Azonosítószám:

52 810 01 0001 52 02

 

Megnevezés:

Jelzőkutya-kiképző

 

Azonosítószám:

52 810 01 0001 52 03

 

Megnevezés:

Vakvezetőkutya kiképző

4. Hozzárendelt FEOR szám:

5319

 

5. Képzés maximális időtartama:

 

 

 

 

 

Szakképesítés/szakképesítés-ráépülések megnevezése

Szakképzési évfolyamok száma

Óraszám

Habilitációs kutyakiképző

1110

Mozgássérültet segítő kutya kiképző

740

Jelzőkutya-kiképző

800

Vakvezetőkutya kiképző

780


II.
EGYÉB ADATOK

SZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Habilitációs kutyakiképző

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei

Bementi kompetenciák:

Iskolai előképzettség:

érettségi vizsga

Szakmai előképzettség:

Előírt gyakorlat:

Elérhető kreditek mennyisége:

Pályaalkalmassági követelmények:

nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények:

nem szükségesek

2. Elmélet aránya:

45%

3. Gyakorlat aránya:

55%

4. Szakmai alapképzés (iskola rendszerben):

Időtartama (évben vagy félévben):

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben):

nem szervezhető

Ha szervezhető mikor:

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat:

szükséges


SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS MEGNEVEZÉSE: Mozgássérültet segítő kutya kiképző

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

 

Bemeneti kompetenciák:

Iskolai előképzettség:

érettségi vizsga

Szakmai előképzettség:

Habilitációs kutyakiképző

Előírt gyakorlat:

1 év a szakterületen eltöltött gyakorlat

Elérhető kreditek mennyisége:

Pályaalkalmassági követelmények:

nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények:

nem szükségesek

2. Elmélet aránya:

20%

3. Gyakorlat aránya:

80%

4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben):

Időtartama (évben vagy félévben):

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben):

nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor:

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat:

szükséges


SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS MEGNEVEZÉSE: Jelzőkutya-kiképző

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

 

Bemeneti kompetenciák:

Iskolai előképzettség:

érettségi vizsga

Szakmai előképzettség:

Habilitációs kutyakiképző

Előírt gyakorlat:

1 év a szakterületen eltöltött gyakorlat

Elérhető kreditek mennyisége:

Pályaalkalmassági követelmények:

nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények:

nem szükségesek

2. Elmélet aránya:

25%

3. Gyakorlat aránya:

75%

4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben):

Időtartama (évben vagy félévben):

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben):

nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor:

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat:

szükséges


SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS MEGNEVEZÉSE: Vakvezetőkutya kiképző

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

 

Bemeneti kompetenciák:

Iskolai előképzettség:

érettségi vizsga

Szakmai előképzettség:

Habilitációs kutyakiképző

Előírt gyakorlat:

1 év a szakterületen eltöltött gyakorlat

Elérhető kreditek mennyisége:

Pályaalkalmassági követelmények:

nem szükségesek

Szakmai alkalmassági követelmények:

nem szükségesek

2. Elmélet aránya:

25%

3. Gyakorlat aránya:

75%

4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben):

 

Időtartama (évben vagy félévben):

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben):

nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor:

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat:

szükséges


III.
MUNKATERÜLET

1.    A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma

FEOR megnevezése

5319

Egyéb személyi szolgáltatási foglalkozások

2.    A szakképesítés munkaterületeinek rövid, jellemző leírása:
Állatjólléti és higiéniai feladatokat lát el
Gondozza az állatokat
Elvégzi a kiképzőeszközök karbantartását
Kapcsolatot tart a kiképzésvezetővel és a terapeutával
Megvalósítja a kutyák egészség-, állatvédelmét
Habilitációs kutyák kiválasztását, szocializációját, alap- és speciális képzését végzi
Terápiás kutyával fejlesztő foglalkozáson vesz részt
Felügyeli és irányítja a befogadó kiképzői munkáját
Mozgássérült-segítő kutyák kiválasztását, szocializációját, alap- és speciális képzését végzi
Felkészíti a kutyát és befogadóját a vizsgára, sikeres vizsga után pedig felügyeli utógondozásukat
Hallássérült-segítő és epilepszia rohamjelző kutyák kiválasztását, szocializációját, alap- és speciális képzését végzi
Vakvezető kutyák kiválasztását, szocializációját, alap- és speciális képzését végzi
3.    A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma

megnevezése

51 621 02

Állattartási szolgáltató


IV.
SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A szakmai követelménymodulok felsorolása:
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

3116–09

Állat-egészségügyi ismeretek

A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Figyelemmel kíséri az állatok viselkedését, egészségi állapotát
Tájékoztatja az állatorvost az állat egészségügyi állapotáról
Elvégzi az állatok ápolási és gondozási feladatait
Mentesíti az élősködőktől az állatokat
Elvégzi a takarítási és fertőtlenítési feladatokat
Elvégzi az állat-egészségügyi adminisztrációt
Betartja az állatvédelmi és állatjólléti előírásokat
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A

Az állatok viselkedése

A

Az állatok megfigyelése

A

Az egészség és betegség megkülönböztetése

B

A betegséget előidéző kórokok

B

Gyakoribb betegségek kórképei

A

Betegségek gyógykezelése

A

Az állatok rögzítése

B

Az állatok ápolása, gondozása

B

Külső és belső paraziták elleni védekezés

A

A fertőtlenítés szerepe és alkalmazása

A

Teendő állatbetegség esetén

A

Zoonózisok

B

A védőoltásokkal kapcsolatos alapismeretek

A

Az állatokkal való bánásmód

A

Állatvédelem és állatjóllét

B

Állatnyilvántartás vezetése

C

Állat-egészségügyigazgatási alapismeretek

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

5

Állatnyilvántartó programok

5

Olvasott szakmai szöveg megértése

5

Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

5

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

5

Szakmai nyelvű beszédkészség

5

Információforrások kezelése

5

Jelképek értelmezése

5

Elemi számolási készség

5

A mosás- és fertőtlenítés eszközeinek használata

5

Az állatápolás eszközeinek ismerete és használata

5

Az állatrögzítés eszközeinek használata

5

A jelölés és azonosítás eszközeinek használata

4

Állatszállító-ketrecek, -járművek ismerete

Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Önállóság
Kézügyesség
Pontosság
Türelmesség
Állatszeretet
Empatikus készség
Társas kompetenciák:
Határozottság
Motiválhatóság
Közérthetőség
Kapcsolatteremtő készség
Módszerkompetenciák:
A környezet tisztán tartása
Körültekintés, elővigyázatosság
Módszeres munkavégzés
Ismeretek helyén való alkalmazása
Helyzetfelismerés
Figyelem-összpontosítás
Információgyűjtés
Áttekintő képesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

3117-09

Ebtartási és táplálási alapismeretek

A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Beszerzi az állat gondozásához és tartásához szükséges eszközöket, anyagokat
Kialakítja a kutya tartási helyét
Biztosítja a kutya tartásának optimális környezeti és egészségügyi feltételeit
Hozzászoktatja az állatot környezetéhez
Biztosítja a kutya megfelelő mozgását
Beszerzi vagy beszerezteti a tápot
Raktározza a tápot
Előkészíti, kiadagolja és kiosztja a tápot
Gondoskodik az állatok ivóvízellátásáról
Ellenőrzi a táp minőségét
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B

Állat és környezete

B

Az állatok mozgatása

A

Az etetés és itatás higiéniája

B

Külső és belső értékmérő tulajdonságok

C

Takarmányozási alapismeretek

C

Tápok alkotórészei

B

Táplálék-kiegészítők, adalék- és toxikus anyagok

A

Tápok tárolása

A

Tápok érzékszervi vizsgálata

B

Tápok előkészítése etetésre

A

Tápok adagolása és kiosztása

A

Az etetés és itatás higiéniája

A

Etető- és itató berendezések

A

Az ivóvíz minősége

A

Ivóvíz ellátás

A

Mérlegek alkalmazása

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1

Elemi szintű számítógép használat

4

Eszköz- és anyagnyilvántartó programok

5

Olvasott szakmai szöveg megértése

5

Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

5

Elemi számolási készség

5

Mennyiségérzék

5

A táplálék tárolásának, előkészítésének és kiosztásának tárgyi feltételei

5

Etető- és itató berendezések

Személyes kompetenciák:
Állatszeretet
Megbízhatóság
Felelősségtudat
Önállóság
Pontosság
Látás
Elhivatottság, elkötelezettség
Szaglás
Társas kompetenciák:
Irányíthatóság
Határozottság
Irányítási készség
Módszerkompetenciák:
A környezet tisztán tartása
Körültekintés, elővigyázatosság
Módszeres munkavégzés
Ismeretek helyén való alkalmazása
Helyzetfelismerés
Kontroll (ellenőrzés)
Lényegfelismerés (lényeglátás)
Tervezés
Információgyűjtés
Áttekintő képesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1714-09

Munka-, tűz- és környezetvédelem

A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Használja a védőfelszereléseket, védőruhákat
Baleset esetén intézkedik
Ellenőrzi a kézi tűzoltó készüléket
Elvégzi a szemét és hulladék kezelését
Kezeli a veszélyes hulladékot
Tevékenységét a törvényi előírások betartásával végzi
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A

Munkavédelmi szabályok, felügyeleti rendszer

A

Munkáltató munkavédelmi feladatai

A

Munkavállaló munkavédelmi feladatai

A

Munkaegészségtan

A

Baleset-elhárítás, biztonságtechnika

A

Általános tevékenység baleset esetén

A

Speciális tevékenység baleset esetén

B

A munkahelyi tűzvédelem

A

Tűzveszélyes anyagok tárolása

B

Tűzoltó anyagok, eszközök és berendezések

B

Környezetvédelmi tevékenység

A

Állattartó tenyészetek (telepek) környezetkárosító hatása

A

Vegyszerek, gyógyszerek tárolása, kezelése, ártalmatlanítása

B

Villamosság biztonságtechnikája

A

A fertőtlenítés, csíramentesítés biztonságtechnikája

A

Laboratóriumi eszközök, berendezések biztonságtechnikája

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

5

Olvasott szakmai szöveg megértése

5

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

5

Szakmai nyelvű beszédkészség

5

Információforrások kezelése

5

Jelképek értelmezése

Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Felelősségtudat
Önállóság
Döntésképesség
Társas kompetenciák:
Határozottság
Irányítási készség
Tömör fogalmazás készsége
Közérthetőség
Módszerkompetenciák:
Körültekintés, elővigyázatosság
Ismeretek helyén való alkalmazása
Helyzetfelismerés
Problémamegoldás, hibaelhárítás
Lényegfelismerés (lényeglátás)
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1722-06

Vállalkozási alapismeretek

A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Beindítja a vállalkozást
Nyilvántartást vezet
Bizonylatot, számlát ír
Segít a különféle rendezvények lebonyolításában
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B

Vállalkozási formák

B

Üzleti vállalkozás tervezése

B

Egyéni vállalkozás beindítása

B

Gazdálkodás eredményessége

B

Kommunikáció

C

Általános jogi ismeretek (munkajog, munkaügy)

B

Adózási formák

A

Számviteli bizonylatok

A

Egyéb bizonylatok

B

Könyvvitel alapelvei, egyszeres könyvvezetés

A

Leltározás, leltár

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1

Elemi szintű számítógép-használat

5

Olvasott köznyelvi szöveg megértése

5

Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

5

Kézírás

5

Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

5

Köznyelvi beszédkészség

4

Olvasott szakmai szöveg megértése

4

Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4

Szakmai nyelvű beszédkészség

5

Elemi számolási készség

Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Tisztesség
Önállóság
Pontosság
Szervezőkészség
Döntésképesség
Kockázatvállalás
Társas kompetenciák:
Határozottság
Kapcsolatteremtő készség
Kapcsolatfenntartó készség
Udvariasság
Tömör fogalmazás készsége
Módszerkompetenciák:
Felfogóképesség
Helyzetfelismerés
Értékelés
Kontroll (ellenőrző képesség)
Lényegfelismerés (lényeglátás)
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség
Numerikus gondolkodás, matematikai készség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2835-09

A kutyák viselkedése és állatjóléti ismeretek

A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Felismeri és kezeli a kutya viselkedési problémáit
Felismeri a kutya kommunikációs jelzéseit, és releváns módon reagál rá
Biztosítja a kutya érzelmi és motivációs egyensúlyához szükséges feltételeket
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B

A viselkedéssel kapcsolatos egyes etológiai fogalmak (magatartás elem, viselkedés fázisai, kulcsinger, belső reprezentáció stb.)

B

Az állati tanulás törvényszerűségei, az ezzel kapcsolatban kidolgozott modellek

C

A kutya evolúciós eredete

B

A kutya-ember kapcsolat jellegzetességei és a kutya és ember viselkedésében megfigyelhető párhuzamok

A

Az állatjólét alapelvei

A

A nem megfelelő tartásmódból eredő viselkedési problémák, kockázati tényezők elhárításának lehetőségei

B

A kutyák főbb viselkedési problémái

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1

Elemi szintű számítógép-használat

5

Olvasott köznyelvi szöveg megértése

5

Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

5

Kézírás

5

Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

5

Köznyelvi beszédkészség

4

Olvasott szakmai szöveg megértése

4

Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4

Szakmai nyelvű beszédkészség

5

Elemi számolási készség

5

Mennyiségérzék

5

Kézügyesség

5

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

4

Testi erő

Személyes kompetenciák:
Felelősségtudat
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Önállósság
Türelmesség
Látás
Elhivatottság, elkötelezettség
Szorgalom, igyekezet
Kitartás
Stabil kéztartás
Szervezőkészség
Döntésképesség
Rugalmasság
Állóképesség
Monotóniatűrés
Szaglás
Állatszeretet
Társas kompetenciák:
Interperszonális rugalmasság
Irányíthatóság
Határozottság
Kapcsolatfenntartó képesség
Irányítási készség
Módszerkompetenciák:
A környezet tisztántartása
Körültekintés, elővigyázatosság
Módszeres munkavégzés
Felfogóképesség
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Általános tanulóképesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Helyzetfelismerés
Figyelem-összpontosítás
Értékelés
Kontroll (ellenőrzőképesség)
Lényegfelismerés (lényeglátás)
Információgyűjtés
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség
Numerikus gondolkodás, matematikai készség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2836-09

A habilitációs kutyák alkalmazásának elméleti alapjai

A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Felismeri és helyesen értelmezi az emberi viselkedés metakommunikációs jegyeit
Felismeri a mentálhigiénés zavarokat és képes kezelni azt az együttműködés során
Felismeri a különböző fogyatékossági típusokat és releváns módon képes kommunikálni az adott állapotú alannyal
Megismeri különböző fogyatékossági típusok alapvető képességeit és korlátait
A sérültekkel való munka során képes őket megfelelő érzelmi és motivációs állapotban tartani
Elsajátítja az állapotfelmérés alapvető módszereit
Képes különböző sérüléstípustól szenvedő emberrel szemben a megfelelő munkastílus kialakítására
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B

Az emberi viselkedés biológiai alapjai

B

Az emberi társas viselkedés biológiai alapja, különös tekintettel a szociális vonzódás, kötődés és agresszió vonatkozásában

B

A sajátos nevelést igénylő gyerekek, a stressz zavarok, a hangulat zavarok, a szkizofrénia és a demencia vezető tünetei

B

A lelki egészség megőrzésének módozatai

A

A lelki betegség kialakulásának alapvető okai, a prevenció típusai

A

A fogyatékosság típusai, csoportosítási lehetőségei, sérülés-specifikumuk alapján való besorolás

A

A tanulási zavarokban szenvedők, a beszédfogyatékosok, az érzelmi-akarati sérültek, a látás-mozgás- és hallássérültek jellemzői, fejlesztési igényei

B

Az általános rehabilitációban használatos alapvető definíciók

B

A rehabilitációs munka jellegzetességei

B

A leggyakrabban használt állapotfelmérő tesztek

C

A mozgást segítő eszközök különböző típusai és alkalmazási lehetőségei

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1

Elemi szintű számítógép-használat

5

Olvasott köznyelvi szöveg megértése

5

Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

5

Kézírás

5

Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

5

Köznyelvi beszédkészség

4

Olvasott szakmai nyelvi szöveg megértése

4

Szakmai nyelvi íráskészség

4

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4

Szakmai nyelvű beszédkészség.

Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Felelősségtudat
Precizitás
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Önállóság
Pontosság
Elhivatottság, elkötelezettség
Szorgalom, igyekezet
Kitartás,
Szervezőkészség
Döntésképesség
Rugalmasság
Társas kompetenciák:
Határozottság
Kapcsolatteremtő készség
Kapcsolatfenntartó készség
Udvariasság
Empatikus készség
Motiválhatóság
Nyelvhelyesség
Közérthetőség
Módszerkompetenciák:
Felfogóképesség
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Általános tanulóképesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Helyzetfelismerés
Figyelem, összpontosítás
Értékelés
Kontroll (ellenőrző képesség)
Lényegfelismerés (lényeglátás)
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2837-09

A kommunikációismeret alapjai

A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Elsajátít problémamegoldó, -kezelő technikákat, segíti a csapatépítést
Konferenciákon, szakmai találkozókon vesz részt
Felkészül a kérdésekre és nyilatkozik
Megismeri a sajtószereplés szabályait, fogásait, alkalmazza a szakkifejezéseket
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B

A kommunikáció elméleti alapjai, szociálpszichológiai vonatkozásai

B

A mindennapi társas érintkezés megértése

A

A konfliktushelyzetek ok-okozati viszonyainak felismerése és megoldása

A

Konfliktuskezelés

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1

Elemi szintű számítógép-használat

5

Olvasott köznyelvi szöveg megértése

5

Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

5

Kézírás

5

Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

5

Köznyelvi beszédkészség

4

Olvasott szakmai szöveg megértése

4

Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4

Szakmai nyelvű beszédkészség

Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Felelősségtudat
Precizitás
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Önállóság
Pontosság
Elhivatottság, elkötelezettség
Szorgalom, igyekezet
Kitartás
Szervezőkészség
Döntésképesség
Rugalmasság
Társas kompetenciák:
Interperszonális rugalmasság
Irányíthatóság
Határozottság
Kapcsolatfenntartó készség
Irányítási készség
Módszerkompetenciák:
Felfogóképesség
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Általános tanulóképesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Helyzetfelismerés
Figyelem-összpontosítás
Értékelés
Kontroll (ellenőrző képesség)
Lényegfelismerés (lényeglátás)
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2838-09

A habilitációs kutyák kiképzése és jogi szabályozása

A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Kiképzi a kutyákat különböző feladatokra
Felkészíti vizsgára a kutyát
Elősegíti az állat könnyebb kezelhetőségét
Hozzászoktatja a kutyát az új környezetéhez
Képes habilitációs és terápiás munkára alkalmas kutyát kiválasztani és képezni
Betartja a kutyatartással kapcsolatos hatályos önkormányzati rendeleteket, betartja a jogszabályban előírtakat
Alkalmazza a kutyatartás EU-s, országos és helyi szabályait
Alkalmazza a kutya szállításának jogi szabályozását
Alkalmazza az érvényes állatvédelmi törvényeket és kapcsolódó rendeleteket
Alkalmazza a segítő kutyákra vonatkozó jogszabályokat
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A

A kutya tanulási képességei, a tanulási jelenségek hátterében lezajló motivációs és kognitív folyamatok

A

A kölyöknevelés alapvető technikái

A

Az alapkiképzés és nevelővizsgák tartalmi elemei

A

A klikkertréning elméleti alapjai

A

A kölyökszocializáció és környezeti ingerekhez való szoktatás technikái

A

A motiváció, figyelem és kontroll megfelelő használata az alapképzés során

A

A megerősítés és büntetés különböző technikáinak szituációfüggő helyes alkalmazása

A

A játék mint tanító, motiváló, rávezető eszköz megfelelő alkalmazása.

A

A fegyelmező gyakorlatok egyes elemei

B

Ügyességi feladatok és őrző védő munka megtanítása a kutyának hagyományos képzési módszerekkel

B

Az alternatív képzési módok alapjainak elsajátítása (klikkertréning, halti, speciális nyakörvek)

B

A kutya tartásra vonatkozó hazai és nemzetközi szabályozás (alapszerződések, rendeletek, irányelvek, határozatok, nemzetközi szerződések)

B

A fogyatékkal élők és a segítő kutyák jogai, valamint az ezt szabályozó EU-s és hazai jogszabályok

B

A segítő kutyákat érintő törvények, rendeletek az Európai Unióban, Magyarországon és helyi önkormányzati szinten

B

A kutyatartás, szállítás hazai szabályozása

B

A fogyatékkal élő emberek jogai

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1

Elemi szintű számítógép-használat

5

Olvasott köznyelvi szöveg megértése

5

Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

5

Kézírás

5

Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

5

Köznyelvi beszédkészség

4

Olvasott szakmai szöveg megértése

4

Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4

Szakmai nyelvű beszédkészség

5

Elemi számolási készség

5

Döntésképesség

5

Kézügyesség

5

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

4

Testi erő

Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Precizitás
Felelősségtudat
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Önállóság
Pontosság
Türelmesség
Elhivatottság, elkötelezettség
Szorgalom, igyekezet
Kitartás
Látás
Hallás
Stabil kéztartás
Döntésképesség
Rugalmasság
Állóképesség
Monotóniatűrés
Külső megjelenés
Állatszeretet
Társas kompetenciák:
Határozottság
Kapcsolatfenntartó készség
Udvariasság
Kapcsolatteremtő készség
Motiválhatóság
Irányítási készség
Fogalmazó készség
Nyelvhelyesség
Tömör fogalmazás készsége
Közérthetőség
Irányíthatóság
Motiválhatóság
Motiváló készség
Módszerkompetenciák:
Körültekintés, elővigyázatosság
Módszeres munkavégzés
Felfogóképesség
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Általános tanulóképesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Helyzetfelismerés
Figyelem-összpontosítás
Értékelés
Nyitott hozzáállás
Kontroll (ellenőrző képesség)
Lényegfelismerés (lényeglátás)
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2839-09

Kutyás terápia a gyakorlatban

A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Képes habilitációs és terápiás munkára alkalmas kutyát kiválasztani és képezni
Tudja a saját kompetenciájának határait
Tisztálkodik terápia előtt és után
Kapcsolatot tart a terapeutával
Kommunikál a célcsoporttal
Feladatokat talál ki a célcsoport részére
Kapcsolatot tart az intézmény dolgozóival
A terapeutával együttműködik, kialakítja a terápiás feladatokat
Képzi a kutyát
Terápiázik a kutyával
Munkatervet ír
Informatikai eszközöket használ
Jegyzőkönyvet ír
Felméri a munka eredményét
Nehezen megoldható, feldolgozható helyzeteket kezel gazdával, más kiképzőkkel, idegen személyekkel
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B

A kutyás terápia története

A

A kutyás terápia feltételei, módszerei, alkalmazási területei

B

A különböző fejlesztési igényű célcsoportokhoz igazított terápiás-kutyás feladatok

B

A kutyás terápia során alkalmazható kommunikációs csatornák és technikák

B

A szakmai találkozók, valamint a sajtószereplés elemi szabályai

A

A terápiára, illetve habilitációs munkára megfelelő kutya kiválasztása, képzésének és minősítésének módszerei

B

A kutyás terápia gyakorlati helyszínei

B

Gyakorlati ismeretek a célcsoport sérülésspecifikumairól, az alkalmazott fejlesztési feladatokról és eszközökről

A

Kutyavezetés a habilitációs tréningeken és terápiás foglalkozásokon

B

A habilitációs kutyák kiképzése és a gazdával kommunikáció során használható önismereti, konfliktuskezelési, motivációs technikák

A

A folyamatos motiváltság fenntarthatósága

B

A kutya viselkedésformáló és irányító technikáival kapcsolatos ismeretek gazda felé való megfelelő átadása

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1

Elemi szintű számítógép-használat

5

Olvasott köznyelvi szöveg megértése

5

Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

5

Kézírás

5

Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

5

Köznyelvi beszédkészség

4

Olvasott szakmai szöveg megértése

4

Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4

Szakmai nyelvű beszédkészség

5

Elemi számolási készség

5

Mennyiségérzék

5

Kézügyesség

5

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

4

Testi erő

Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Precizitás
Felelősségtudat
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Önállóság
Pontosság
Türelmesség
Elhivatottság, elkötelezettség
Szorgalom, igyekezet
Kitartás
Szervezőkészség
Döntésképesség
Rugalmasság
Látás
Döntésképesség
Rugalmasság
Állóképesség
Külső megjelenés
Állatszeretet
Társas kompetenciák:
Határozottság
Kapcsolatfenntartó készség
Udvariasság
Kapcsolatteremtő készség
Motiválhatóság
Irányítási készség
Fogalmazó készség
Nyelvhelyesség
Tömör fogalmazás készsége
Közérthetőség
Módszerkompetenciák:
Felfogóképesség
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Általános tanulóképesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Helyzetfelismerés
Figyelem-összpontosítás
Értékelés
Kontroll (ellenőrző képesség)
Lényegfelismerés (lényeglátás)
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség
Körültekintés, elővigyázatosság
Módszeres munkavégzés
Nyitott hozzáállás
Új ötletek, megoldások kipróbálása

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2840-09

Segítő kutyák alkalmazásához szükséges rehabilitációs ismeretek

A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Megismerkedik a rehabilitáció fogalmával, a rehabilitáció különböző válfajaival, helyszíneivel, szolgáltatási sajátosságaival
Megismerkedik különböző fogyatékossági típusok alapvető képességeivel és korlátaival és figyelembe veszi ezeket a kutyával való összeszoktatás során
Képes különböző sérüléstípustól szenvedő emberrel szemben a megfelelő munkastílus kialakítására annak érdekében, hogy az a segítő kutyát használni tudja
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B

A rehabilitáció alapfogalmai

B

Az állapotfelmérés jelentősége

B

A fogyatékosság értelmezése: a funkcióképesség, fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályozása: FNO

B

Az idegrendszer betegségeinek rehabilitációja

B

A mozgásszervi betegségek rehabilitációjának sajátosságai

B

A gyermekrehabilitáció sajátosságai

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

5

Olvasott köznyelvi szöveg megértése

5

Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

5

Kézírás

5

Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

5

Köznyelvi beszédkészség

4

Olvasott szakmai szöveg megértése

4

Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4

Szakmai nyelvű beszédkészség

Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Felelősségtudat
Precizitás
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Önállóság
Pontosság
Elhivatottság, elkötelezettség
Szorgalom, igyekezet
Kitartás
Társas kompetenciák:
Irányíthatóság
Határozottság
Motiválhatóság
Irányítási készség
Fogalmazó készség
Nyelvhelyesség
Tömör fogalmazás készsége
Közérthetőség
Motiváló készség
Módszerkompetenciák:
Felfogóképesség
Emlékezőképesség
Általános tanulóképesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Helyzetfelismerés
Figyelem-összpontosítás
Értékelés
Kontroll (ellenőrző képesség)
Lényegfelismerés (lényeglátás)
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2841-09

A mozgássérültet segítő kutyák kiképzése

A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Megfelelő módon szocializálja a kutyakölyköt
Felismeri a kutya kommunikációs viselkedését és motivációs állapotváltozásait
Megfelelően irányítja és kontrollálja a kutyát
Kölyöknaplót vezet és kiértékel
Alkalmazza a különböző szintfelmérő adatlapok kitöltésének és kiértékelésének módját
Hatásosan alkalmazza az alternatív kiképzési módszereket
Releváns módon alkalmazza a pozitív és negatív megerősítési technikákat
Szállítja a kutyát
Gyakorol a kutyával, felkészíti vizsgára
Kapcsolatot tart a mozgássérült jelentkezőkkel
Együttműködik a pszichológussal, terápiás szakemberrel a leendő gazda kiválasztásában
A mozgássérült jelölt egyedi speciális igényeinek megfelelő feladatokra képezi a kutyát
Alkalmazza a munkavédelmi, biztonságtechnikai ismereteket
Átadó vizsgára felkészíti a kutyát és mozgássérült gazdáját
Az összeszoktatás alatt folyamatosan kapcsolatot tart a mozgássérülttel
Kiképzési naplót ír
Informatikai eszközöket használ
Átadó vizsga után utógondozási feladatokat lát el
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A

A mozgássérült-segítő kutya kölyökkortól való felnevelésének fontos szempontjai

A

Az alap- és speciális kiképzés elmélete

A

Az átadó vizsgára való felkészítés folyamata

A

A mozgássérült gazda számára való átadás lépései

B

A képzési programhoz való csatlakozás feltételei

A

A mozgássérültet segítő kutyák kiválasztására alkalmas kölyöktesztek és értékelésük

A

A kutya korai szocializációs folyamatai

A

Az alap- és speciális kiképzés lépései

B

A szintfelmérő adatlapok kitöltése és kiértékelése

A

A vizsgára való felkészítés lépései

B

Az alternatív képzési technikák előnyei és alkalmazhatóságuk korlátai, azok alkalmazása a gyakorlatban

A

A kutya és gazdája felkészítése átadó vizsgára

B

Az átadó vizsga kiértékelése

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1

Elemi szintű számítógép-használat

5

Olvasott köznyelvi szöveg megértése

5

Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

5

Kézírás

5

Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

5

Köznyelvi beszédkészség

4

Olvasott szakmai szöveg megértése

4

Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4

Szakmai nyelvű beszédkészség

5

Elemi számolási készség

5

Mennyiségérzék

5

Kézügyesség

5

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

4

Testi erő

Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Precizitás
Felelősségtudat
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Önállóság
Pontosság
Türelmesség
Látás
Hallás
Döntésképesség
Rugalmasság
Állóképesség
Külső megjelenés
Állatszeretet
Társas kompetenciák:
Határozottság
Kapcsolatfenntartó készség
Udvariasság
Kapcsolatteremtő készség
Motiválhatóság
Irányítási készség
Fogalmazó készség
Nyelvhelyesség
Tömör fogalmazás készsége
Közérthetőség
Módszerkompetenciák:
Körültekintés, elővigyázatosság
Módszeres munkavégzés
Felfogóképesség
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Általános tanulóképesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Helyzetfelismerés
Figyelem-összpontosítás
Értékelés
Nyitott hozzáállás
Kontroll (ellenőrző képesség)
Lényegfelismerés (lényeglátás)
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2842-09

Rehabilitációs módszerek, különös tekintettel a hallássérültekre

A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Megismerkedik a hallássérülés definíciójával, különböző meghatározásaival
Felismeri a hallássérülés típusait
Megfelelően kommunikál a hallássérültekkel
Megfelelően viselkedik hallássérültek társaságában
Alkalmazza a rehabilitáció fogalmát, felismeri a rehabilitáció különböző válfajait, helyszíneit, szolgáltatási sajátosságait
Felismeri a hallássérültek különböző kommunikációs csatornáit
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B

A hallássérülés fogalma

A

A hallássérülés személyiségre, életvitelre gyakorolt hatásai

A

A siketek és hallássérültek kommunikációjának sajátosságai

A

A hallássérült személyekkel való hatékony együttműködés módszerei

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

5

Olvasott köznyelvi szöveg megértése

5

Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

5

Kézírás

5

Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

5

Köznyelvi beszédkészség

4

Olvasott szakmai szöveg megértése

4

Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4

Szakmai nyelvű beszédkészség

Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Felelősségtudat
Precizitás
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Önállóság
Pontosság
Látás
Elhivatottság, elkötelezettség
Szorgalom, igyekezet
Kitartás
Társas kompetenciák:
Irányíthatóság
Határozottság
Motiválhatóság
Irányítási készség
Fogalmazó készség
Nyelvhelyesség
Tömör fogalmazás készsége
Közérthetőség
Motiváló készség
Módszerkompetenciák:
Felfogóképesség
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Általános tanulóképesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Helyzetfelismerés
Figyelem-összpontosítás
Értékelés
Kontroll (ellenőrző képesség)
Lényegfelismerés (lényeglátás)
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2843-09

Az epilepszia neurológiai, pszichiátriai és pszichológiai ismeretanyaga

A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Az epilepszia kóreredetét, keletkezési mechanizmusát, típusait felismeri
Megismerkedik az epilepszia diagnosztikájával, a kezelés típusaival
Megismerkedik az epilepsziás betegek gondozási folyamatával
Megfelelően kommunikál a beteggel
Segíti a beteg gondozását
Segíti a beteg rehabilitációját
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B

Az epilepszia fogalma, típusai

B

Az epilepszia diagnosztikai módszerei

A

Az epilepsziás rohamok típusai

A

Az epilepszia személyiségre, életvitelre gyakorolt hatásai

A

Az epilepsziás személyekkel való hatékony együttműködés módszerei

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

5

Olvasott köznyelvi szöveg megértése

5

Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

5

Kézírás

5

Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

5

Köznyelvi beszédkészség

4

Olvasott szakmai szöveg megértése

4

Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4

Szakmai nyelvű beszédkészség

Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Felelősségtudat
Precizitás
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Önállóság
Döntésképesség
Tömör fogalmazás készsége
Helyzetfelismerés
Pontosság
Türelmesség
Látás
Hallás
Elhivatottság, elkötelezettség
Szorgalom, igyekezet
Kitartás
Társas kompetenciák:
Irányíthatóság
Határozottság
Motiválhatóság
Irányítási készség
Fogalmazó készség
Nyelvhelyesség
Tömör fogalmazás készsége
Közérthetőség
Motiváló készség
Módszerkompetenciák:
Felfogóképesség
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Általános tanulóképesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Helyzetfelismerés
Figyelem-összpontosítás
Értékelés
Kontroll (ellenőrző képesség)
Lényegfelismerés (lényeglátás)
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2844-09

A hallássérültet segítő kutyák kiképzése

A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Megfelelő módon szocializálja a kutyakölyköt
A kutya kommunikációs viselkedését és motivációs állapotváltozásait felismeri
Megfelelően irányítja és kontrollálja a kutyát
Kölyöknaplót vezet és kiértékel
Alkalmazza a különböző szintfelmérő adatlapok kitöltésének és kiértékelésének módját
Hatásosan alkalmazza az alternatív kiképzési módszereket
Releváns módon alkalmazza a pozitív és negatív megerősítési technikákat
Szállítja a kutyát
Gyakorol a kutyával, felkészíti vizsgára
Kapcsolatot tart a hallássérült jelentkezőkkel
Megismerkedik a leendő gazda igényeivel, elvárásaival
A hallássérült jelölt egyedi speciális igényeinek megfelelő feladatokra képezi a kutyát
Átadó vizsgára felkészíti a kutyát és hallássérült gazdáját
Az összeszoktatás alatt folyamatosan kapcsolatot tart a hallássérülttel
Kiképzési naplót ír
Informatikai eszközöket használ
Átadó vizsga után utógondozási feladatokat lát el
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A

A hallássérült gazdajelöltekkel szemben támasztott követelmények

A

A nevelőgazdákkal szemben támasztott követelmények

A

Kölyökteszt halló kutyák kiválasztására

A

A hallássérült-segítő kutyák kiképzési programja

A

A hallássérült-segítő kutyák kiképzésének módszerei

A

A hallássérült-segítő kutyák alapkiképzése

A

A hallássérült-segítő kutyák speciális kiképzése

A

A hallássérült-segítő kutyák kiképzésének követelményrendszere, a vizsga kiértékelésének szempontjai

A

Az utógondozás módszerei

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1

Elemi szintű számítógép-használat

5

Olvasott köznyelvi szöveg megértése

5

Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

5

Kézírás

5

Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

5

Köznyelvi beszédkészség

4

Olvasott szakmai szöveg megértése

4

Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4

Szakmai nyelvű beszédkészség

5

Elemi számolási készség

5

Mennyiségérzék

5

Kézügyesség

5

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

4

Testi erő

5

Munka- és balesetvédelmi eszközök

Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Precizitás
Felelősségtudat
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Önállóság
Pontosság
Türelmesség
Kitartás
Látás
Döntésképesség
Rugalmasság
Állóképesség
Külső megjelenés
Állatszeretet
Társas kompetenciák:
Határozottság
Kapcsolatfenntartó készség
Udvariasság
Kapcsolatteremtő készség
Motiválhatóság
Irányítási készség
Fogalmazó készség
Nyelvhelyesség
Tömör fogalmazás készsége
Közérthetőség
Módszerkompetenciák:
Körültekintés, elővigyázatosság
Módszeres munkavégzés
Felfogóképesség
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Általános tanulóképesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Helyzetfelismerés
Figyelem-összpontosítás
Értékelés
Nyitott hozzáállás
Kontroll (ellenőrző képesség)
Lényegfelismerés (lényeglátás)
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség

A szakmai követelméynmodul azonosítója és megnevezése:

2845-09

Az epilepszia-rohamjelző kutyák kiképzése

A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Kiválasztja a speciális segítő munkára alkalmas kölyköket
Felkészíti a befogadót a kiképzési feladatokra
Megfelelő módon segíti a kutyakölyök szocializációját és kiképzését
Felismeri a kutya kommunikációs viselkedését és motivációs állapotváltozásait
Megfelelően irányítja és kontrollálja a kutyát
Kölyöknaplót vezet és kiértékel
Alkalmazza a különböző szintfelmérő adatlapok kitöltésének és kiértékelésének módját
Hatásosan alkalmazza az alternatív kiképzési módszereket
Releváns módon alkalmazza a pozitív és negatív megerősítési technikákat
Gyakorol a kutyával és a gazdával, felkészíti őket a vizsgára
Kapcsolatot tart a jelentkezőkkel
Megismerkedik a leendő gazda igényeivel, elvárásaival
A jelölt egyedi speciális igényeinek megfelelő feladatokra képezi a kutyát
Szállítja a kutyát
Vizsgára felkészíti a kutyát és gazdáját
Kiképzési naplót ír
Informatikai eszközöket használ
Átadó vizsga után utógondozási feladatokat lát el
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A

Az epilepsziás rohamok jellemző tünetei

A

Az epilepszia-rohamjelző kutyák kiválasztása – kölyöktesztek

A

Az epilepszia-rohamjelző kutyák kiképzésének módszerei

A

Az epilepszia-rohamjelző kutyák szocializációs programja

A

Az epilepszia-rohamjelző kutyák kiképzési programja

A

Az ideális gazda kiválasztása

B

A recipiens és családjának képzése

A

Az epilepszia-rohamjelző kutyák vizsgáztatása

B

Utánkövetés szervezése

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1

Elemi szintű számítógép használat

5

Olvasott köznyelvi szöveg megértése

5

Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

5

Kézírás

5

Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

5

Köznyelvi beszédkészség

4

Olvasott szakmai szöveg megértése

4

Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4

Szakmai nyelvű beszédkészség

5

Elemi számolási készség

5

Mennyiségérzék

5

Kézügyesség

5

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

4

Testi erő

Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Precizitás
Felelősségtudat
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Önállóság
Pontosság
Türelmesség
Látás
Döntésképesség
Rugalmasság
Állóképesség
Kitartás
Külső megjelenés
Állatszeretet
Társas kompetenciák:
Határozottság
Kapcsolatteremtő készség
Kapcsolatfenntartó készség
Udvariasság
Motiválhatóság
Irányítási készség
Fogalmazó készség
Nyelvhelyesség
Tömör fogalmazás készsége
Közérthetőség
Módszerkompetenciák:
Körültekintés, elővigyázatosság
Módszeres munkavégzés
Felfogóképesség
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Általános tanulóképesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Helyzetfelismerés
Figyelem-összpontosítás
Értékelés
Nyitott hozzáállás
Kontroll (ellenőrző képesség)
Lényegfelismerés (lényeglátás)
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2846-09

A látássérült személyek közlekedés-rehabilitációja

A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
A látássérülés különböző meghatározásait, a különböző fokú látássérülés sajátosságait felismeri
Megismerkedik a látássérülés következményeivel az egyén életében a születetten és a felnőtt korban megvakult személyeknél
Megfelelően viselkedik látássérültek társaságában
Közlekedik botos technikával
Közlekedik látó kísérő technikákkal
Megfelelő segítséget nyújt látássérülteknek a közlekedésben
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B

A látássérülés fogalma

A

A látássérülés személyiségre, életvitelre gyakorolt hatásai

A

A látássérültek tájékozódása és közlekedésük sajátosságai

B

A lefedett szemmel való önálló, hosszú, fehér bottal, illetve kísérővel történő tájékozódás és közlekedés

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

5

Olvasott köznyelvi szöveg megértése

5

Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

5

Kézírás

5

Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

5

Köznyelvi beszédkészség

4

Olvasott szakmai szöveg megértése

4

Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4

Szakmai nyelvű beszédkészség

Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Felelősségtudat
Precizitás
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Önállóság
Látás
Hallás
Pontosság
Elhivatottság, elkötelezettség
Szorgalom, igyekezet
Kitartás
Társas kompetenciák:
Irányíthatóság
Határozottság
Motiválhatóság
Irányítási készség
Fogalmazó készség
Nyelvhelyesség
Tömör fogalmazás készsége
Közérthetőség
Motiváló készség
Módszerkompetenciák:
Felfogóképesség
Emlékezőképesség
Általános tanulóképesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Helyzetfelismerés
Figyelem-összpontosítás
Értékelés
Kontroll (ellenőrző képesség)
Lényegfelismerés (lényeglátás)
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2847-09

A vakvezető kutyák kiképzése

A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Megfelelően kommunikál a látássérültekkel és megfelelően viselkedik látássérültek társaságában
Szükség esetén tenyészti és ellátja a kutyát.
Kiválasztja a megfelelő kölyköket
Felkészíti a kölyöknevelőt
Irányítja és ellenőrzi a kölyöknevelő munkáját
Teszteli a felnőtt kutyákat
Képzi a kutyát
Képzi a leendő gazdát
Ápolja és gondozza a kutyát
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

B

A vakvezető kutya kiképzés története

A

A vakvezető kutya kiképzési standardjaik, munkára alkalmas fajták

B

Tenyésztési alapismeretek

A

A vakvezető kutya kölykök kiválasztása, kölyöknevelő programokba való bevonása és alkalmasságuk elbírálása

A

A vakvezető kutya engedelmességi és vezetési feladatok tanítása

A

A vakvezető kutya tartása, ápolása és egészségvédelme

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1

Elemi szintű számítógép-használat

5

Olvasott köznyelvi szöveg megértése

5

Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

5

Kézírás

5

Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

5

Köznyelvi beszédkészség

4

Olvasott szakmai szöveg megértése

4

Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4

Szakmai nyelvű beszédkészség

5

Elemi számolási készség

5

Mennyiségérzék

5

Kézügyesség

5

Mozgáskoordináció (testi ügyesség)

4

Testi erő

Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Precizitás
Felelősségtudat
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Önállóság
Pontosság
Türelmesség
Látás
Döntésképesség
Rugalmasság
Állóképesség
Külső megjelenés
Állatszeretet
Társas kompetenciák:
Határozottság
Kapcsolatfenntartó készség
Udvariasság
Kapcsolatteremtő készség
Motiválhatóság
Irányítási készség
Fogalmazó készség
Nyelvhelyesség
Tömör fogalmazás készsége
Közérthetőség
Módszerkompetenciák:
Körültekintés, elővigyázatosság
Módszeres munkavégzés
Felfogóképesség
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Általános tanulóképesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Helyzetfelismerés
Figyelem-összpontosítás
Értékelés
Nyitott hozzáállás
Kontroll (ellenőrző képesség)
Lényegfelismerés (lényeglátás)
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2848-09

A vakvezető kutyák munkába állítása

A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Segít az igénylőlap kitöltésében
Megfelelően kommunikál a látássérültekkel és viselkedik látássérültek társaságában
Értelmezi és észrevételezi az alkalmasságot elbíráló szakvéleményben foglaltakat
Teszteli a jelentkezőket
Jellemzi a kiképzett kutyákat
Mérlegeli gazdajelöltek és vakvezető kutyák összeillőségét
Bemutatja a látássérültek számára a kutyák tartásával, ápolásával, hétköznapi gyakoroltatásával, egészségvédelmével kapcsolatos tennivalókat
Levezeti az átadó folyamatot
Segít a felkészülésben a vizsgára készülő párosoknak
Megszervezi az utógondozás látogatásait
Javaslatot tesz a felmerülő problémák megoldására
Szükség esetén más szakember kompetenciájába utalja a probléma megoldását
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A

A kutyával közlekedni kívánók alkalmasságának elbírálása

A

A harmonikus gazda-kutya páros ismérvei

A

A leendő gazdák felkészítésével kapcsolatos ismeretek

A

Az átadás folyamata

A

A vakvezető kutya-gazda páros közlekedésbiztonsági vizsgáztatása

A

Az utógondozás feladatai

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

5

Olvasott köznyelvi szöveg megértése

5

Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

5

Kézírás

5

Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

5

Köznyelvi beszédkészség

4

Olvasott szakmai szöveg megértése

4

Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4

Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4

Szakmai nyelvű beszédkészség

Személyes kompetenciák:
Megbízhatóság
Felelősségtudat
Precizitás
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Önállóság
Pontosság
Elhivatottság, elkötelezettség
Szorgalom, igyekezet
Kitartás
Társas kompetenciák:
Irányíthatóság
Határozottság
Motiválhatóság
Irányítási készség
Fogalmazó készség
Nyelvhelyesség
Tömör fogalmazás készsége
Közérthetőség
Motiváló készség
Módszerkompetenciák:
Felfogóképesség
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Általános tanulóképesség
Ismeretek helyén való alkalmazása
Helyzetfelismerés
Figyelem-összpontosítás
Értékelés
Kontroll (ellenőrző képesség)
Lényegfelismerés (lényeglátás)
Logikus gondolkodás
Áttekintő képesség

Az 52 810 01 1000 00 00 azonosítószámú, Habilitációs kutyakiképző megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

3116-09

Állat-egészségügyi ismeretek

3117-09

Ebtartási és táplálási alapismeretek

1714-09

Munka-, tűz- és környezetvédelem

1722-06

Vállalkozási alapismeretek

2835-09

A kutyák viselkedése és állatjóléti ismeretek

2836-09

A habilitációs kutyák alkalmazásának elméleti alapjai

2837-09

A kommunikáció-ismeret alapjai

2838-09

A habilitációs kutyák kiképzése és jogi szabályozása

2839-09

Kutyás terápia a gyakorlatban

Az 52 810 01 0001 52 01 azonosítószámú, Mozgássérültet segítő kutya kiképző megnevezésű szakképesítés-ráépülés követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

2840-09

Segítő kutyák alkalmazásához szükséges rehabilitációs ismeretek.

2841-09

A mozgássérült-segítő kutyák kiképzése

Az 52 810 01 0001 52 02 azonosítószámú, Jelzőkutya kiképző megnevezésű szakképesítés-ráépülés követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

2842-09

Rehabilitációs módszerek, különös tekintettel a hallássérültekre

2843-09

Az epilepszia neurológiai, pszichiátriai és pszichológiai ismeretanyaga

2844-09

A hallássérült-segítő kutyák kiképzése

2845-09

Az epilepszia-rohamjelző kutyák kiképzése

Az 52 810 01 0001 52 02 azonosítószámú, Vakvezetőkutya kiképző megnevezésű szakképesítés-ráépülés követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

2846-09

A látássérült személyek közlekedés-rehabilitációja

2847-09

A vakvezető kutyák kiképzése

2848-09

A vakvezető kutyák munkába állítása


V.
VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

1.    A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Modulzáró vizsga eredményes letétele
A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás

2.    A szakmai vizsga részei:
1. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

3116-09

Állat-egészségügyi ismeretek

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Állat-egészségügyi ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 30 perc (felkészülési idő: 20 perc, válaszadási idő: 10 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat:    100%
2. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
3117-09
Ebtartási és táplálási alapismeretek
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Ebtartási és táplálási alapismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 30 perc (felkészülési idő: 20 perc, válaszadási idő: 10 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat:    100%
3. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1714-09

Munka-, tűz- és környezetvédelem

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások ismertetése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 30 perc (felkészülési idő: 20 perc, válaszadási idő: 10 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat:    100%
4. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1722-06

Vállalkozási alapismeretek

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
A vállalkozás létrehozása és működtetése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 30 perc (felkészülési idő: 20 perc, válaszadási idő: 10 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat:    100%
5. vizsgarész:
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2835-09

A kutyák viselkedése és állatjóléti ismeretek

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
A kutya gondozása, egészségvédelme, viselkedése
A hozzárendelt vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 30 perc (felkészülési idő: 20 perc, válaszadási idő: 10 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat:    100%
6. vizsgarész:
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2836-09

A habilitációs kutyák alkalmazásának elméleti alapjai

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
A humenetológia, gyógypedagógia és mentálhigiéné alapjai
A hozzárendelt vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 30 perc (felkészülési idő: 20 perc, válaszadási idő: 10 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat:    100%
7. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

2837-09

A kommunikációismeret alapjai

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
A kommunikációs ismeretek, problémamegoldó technikák, csapatépítés
A hozzárendelt vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 30 perc (felkészülési idő: 20 perc, válaszadási idő: 10 perc)
1

A rendelet a 2. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette 2009. október 1. napjával.

2

A 2. számú melléklet a 19/2009. (IX. 25.) SZMM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás