2009. évi XLIX. törvény
2009.07.07.
„(6) Az iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészítő szakasza – ha e törvény másképp nem rendelkezik – a középfokú nevelés-oktatás szakasza után kezdődik, és az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott szakképzési évfolyamon fejeződik be.”
„(1) A szakiskolának – a (4)–(5), a (7)–(8), a (10) és a (14) bekezdésben meghatározott kivétellel – kilencedik–tizedik és az adott szakképesítés megszerzéséhez szükséges szakképzési évfolyama van. A szakképzési évfolyamok számát az Országos Képzési Jegyzék határozza meg. Ha a szakiskola több szakképesítés megszerzésére készít fel, a szakképzési évfolyamok száma – a felkészítési időtől függően – az egyes szakképzésekben eltérhet egymástól. (2) A szakiskola kilencedik-tizedik évfolyamán általános műveltséget megalapozó nevelés-oktatás, továbbá a kötelező óra legfeljebb ötven százalékában pályaorientáció, gyakorlati oktatás, szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás folyik, valamint – az Országos Képzési Jegyzék szerinti – elméleti és gyakorlati szakmacsoportos alapozó oktatás is folyhat. A gyakorlati oktatást iskolai tanműhelyben kell megszervezni.”
„(3) A szakképzési évfolyamokon az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott, a középiskola utolsó évfolyamának befejezéséhez vagy az érettségi vizsga letételéhez nem kötött szakképzettségek körében folyhat szakképzés. A szakképzési évfolyamokon a tanuló a szakmai vizsgára készül fel.
(4) A szakiskolai nevelés és oktatás – azoknak, akik alapfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek – megszervezhető kizárólag szakképzési évfolyamokon, a szakképzés követelményeinek és – legalább a teljes képzési idő egyharmadában az általános műveltséget megalapozó pedagógiai szakasz követelményeire épülő –, a szakképzés gyakorlásához szükséges elméleti és gyakorlati tudáselemek átadásával. A kötelező felvételt biztosító szakiskola, ha a tankötelezettség teljesítéséhez indokolt, e bekezdés szerint is köteles megszervezni a szakképzést.
(5) Kizárólag szakképzési évfolyammal működhet a szakiskola, ha olyan tanulókat készít fel a szakmai vizsgára, akik eredményesen befejezték a tizedik évfolyamot, vagy teljesítették a tankötelezettségüket, és a szakképzési évfolyamokon csak szakmai elméleti és gyakorlati képzés folyhat.”
„(6) A szakiskola tanulója – az átvételre és a felvételre vonatkozó rendelkezések szerint (42. §, 46. §, 66–67. §) – folytathatja tanulmányait másik szakiskola, középiskola megfelelő évfolyamán. Ha a szakiskolai nevelés és oktatás középiskolai nevelést és oktatást ellátó többcélú intézményben folyik, a szakiskola tanulója a szakmai vizsga letételét követően – tanulmányainak beszámításával – folytathatja tanulmányait az érettségi vizsgára történő felkészülés céljából.”
[Az iskola pedagógiai programja meghatározza:
b) az iskola helyi tantervét, ennek keretén belül]
„c) szakközépiskola és szakiskola esetén a szakmai programot,
d) szakközépiskolában és szakiskolában az e törvény 27. §-ának (4) bekezdése, illetve 29. §-ának (1) bekezdése alapján a pályaorientáció, a gyakorlati oktatás, a szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás, az elméleti és gyakorlati szakmacsoportos alapozó oktatás keretében elsajátított ismereteknek a szakképzési évfolyamokon folyó tanulmányokba történő beszámítását.”
„(5) A tanuló kötelező tanórai foglalkozása az e törvény 27. §-ának (4) bekezdése szerinti szakképzésben és a 27. §-ának (8) bekezdése szerinti felzárkóztató oktatás esetén napi hét tanítási óránál nem lehet több. Az e törvény 27. §-ának (4) bekezdése szerinti szakképzésben a tanuló kötelező tanórai foglalkozása az iskolai és az iskolán kívüli gyakorlati képzésben nem lehet több a szakképzési törvényben meghatározott időnél.”
„(2) A fenntartói irányítás nem sértheti a közoktatási intézmény vezetőjének munkáltatói jogait, döntési jogosítványait, beleértve a gazdasági vezető feletti munkáltatói jogokat.”
[(2) Az OKJ-ben kell meghatározni]
„a) a szakképesítés megszerzéséhez szükséges képzés képzés-szervezési formától függő maximális időtartamát (szakképzési évfolyamok számát, az óraszámot),”
„(3) A szakiskolai képzés 9. évfolyamán megkezdett szakképző évfolyamon a szakmai gyakorlati képzést a szakképző iskolában kell megszervezni.”
[32. § (1) Tanulószerződést az a tanuló köthet, aki]
„a) betöltötte tizenötödik életévét és – a közoktatási törvény 27. § (8) bekezdése szerinti felzárkóztató oktatás kivételével – a 9. évfolyamot eredményesen teljesítette, továbbá”
„(4) A tizenhat éven aluli tanuló tanulószerződésének megkötéséhez törvényes képviselőjének a hozzájárulása is szükséges.”
9. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.
(3) Ez a törvény a kihirdetését követő tizenhatodik napon hatályát veszti.