Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Várpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2010. (IX.14.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről

2017.01.01.

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete a lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 3. § (1)-(2), 4. § (3), 12. § (5), 19. § (1), 21. § (6), 23. § (3), 27. § (2), 31. § (2), 33. § (3), 34. § (1), 35. § (2), 36. § (2), 42. § (2), 54. § (1)-(3), 58. § (2)-(3), 62. § (3), 80. § (1)-(2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. § (1) E rendelet hatálya kiterjed — a 2. §-ban foglaltak kivételével — Várpalota Város Önkormányzatának tulajdonában álló minden lakásra és nem lakás céljára szolgáló helyiségre.

(2)1 Az 1. mellékletben felsorolt lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadását, valamint elidegenítésükkel kapcsolatos bérbeadói feladatokat Várpalota Város Önkormányzata – a Polgármesteri Hivatal Hatósági Irodája útján – látja el.

(3)2 A bérlő kiválasztásának jogát Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete Humán Erőforrás Bizottsága (továbbiakban: Bizottság) gyakorolja az alábbi esetekben:

a) bérbeadás szociális helyzet alapján,

b) közérdekű feladatok megoldása érdekében.

2. § (1) A Képviselő-testület a 2. mellékletben megjelölt szervek részére feladataik ellátásához - a mellékletben felsorolt lakások vonatkozásában - bérlő-kiválasztási jogot biztosít

(2) A Képviselő-testület felhatalmazza e szerveket a bérbeadás feltételeinek önálló meghatározására.

II. Fejezet

A lakásbérlet szabályai

1. A lakásbérlet létrejötte

3. § (1) Önkormányzati bérlakást az alábbi jogcímeken lehet bérbe adni:

a) pályázat útján,

b) szociális helyzet alapján,

c) bérlő kiválasztási jog alapján,

d) lakásgazdálkodási feladatok megoldása keretében,

e) közérdekű feladatok megoldása érdekében,

f) másik lakás juttatására vállalt kötelezettség alapján vagy

g) törvényi kötelezettség alapján

h)3 krízis helyzet bekövetkezése miatt.

(2) Önkormányzati bérlakást nem lakás céljára bérbe adni nem lehet.

2. Bérbeadás pályázat útján

4. § (1) [5] Pályázat útján bérbe adni legfeljebb 5 éves időtartamra — a (2) bekezdésben foglaltak kivételével — a megüresedő összkomfortos és komfortos lakásokat lehet.

(2) Nem lehet pályázat útján bérbe adni azokat a megüresedő összkomfortos lakásokat, amelyekre

a) más szervnek bérlő-kiválasztási joga áll fenn,

b) másik lakás juttatására vállalt kötelezettség érdekében szükség van,

c) közérdekű feladatok megoldása miatt szükség van,

d) lakásgazdálkodási feladatok megoldása érdekében szükség van,

e)4

5. § (1) [7] A lakás bérleti jogának megszerzésére irányuló pályázatot — a lakás rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotba tételét követő 10 napon belül – a bérbeadó írja ki.

(2)5 A pályázati hirdetmény rövidített változatát, a pályázati kiírást (továbbiakban: pályázati kiírás) az önkormányzat lapjában, a Városi Televízióban, a Várpalotai Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján és Várpalota város honlapján kell közzétenni.

(3)6 A pályázati kiírás megjelenésének közhiteles időpontja a Várpalotai Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján való közzététel napja. A pályázati kiírás tartalmazza a hasznosítani kívánt lakás címét, helyrajzi számát, nagyságát, a licit alapját képező összeg meghatározását, a pályázat benyújtásának határidejét, valamint az ügyintéző elérhetőségét.

(4) A pályáztatás a hasznosítani kívánt lakás lakbérére irányul.

(5) A pályázati hirdetménynek az alábbiakat kell tartalmaznia:

a) a hasznosítani kívánt lakás címét és műszaki paramétereit,

b) a pályázati ajánlat benyújtására jogosultak körének meghatározását,

c) annak megjelölését, hogy a pályázat mire irányul, a licit alapját képező összeg meghatározását,

d) tájékoztatást arról, hogy a pályázónak legalább 60 napos ajánlati kötöttséget kell vállalni,

e) tájékoztatást a pályázat költségeinek viseléséről,

f) a pályázati ajánlat benyújtásának határidejét,

g) a pályázati tárgyalás helyének és idejének megjelölését,

h) a pályázati eredmény megállapításának módjáról szóló tájékoztatást,

i) tájékoztatást a kiíró azon jogának fenntartásáról, hogy a nyertes ajánlattevő visszalépése esetén jogosult a pályázat következő helyezettjével szerződést kötni,

j) tájékoztatást a kiíró azon jogának a fenntartásáról, hogy a pályázatot – az (6) bekezdésben foglalt esetekben - eredménytelennek nyilváníthatja, és

k) a pályázati ajánlat érvénytelenségének feltételeit.

(6) Eredménytelen a pályázati eljárás, ha

a) nem érkezett pályázati ajánlat,

b) kizárólag érvénytelen pályázatok érkeztek,

c) egyik ajánlattevő sem tett a pályázati felhívásban foglaltaknak megfelelő ajánlatot,

d) ha valamelyik ajánlattevő az eljárás tisztaságát vagy a többi ajánlattevő érdekeit súlyosan sértő cselekményt követ el.

6. § (1) Az ajánlattevő a pályázat benyújtásával egyidejűleg pályázati biztosítékot köteles fizetni.

(2) Amennyiben az ajánlattevő az ajánlati kötöttségének ideje alatt ajánlatát visszavonja, a biztosítékot elveszti, az a kiírót illeti meg.

(3) A pályázati biztosíték összege: a hasznosítani kívánt lakás egyhavi lakbére.

(4) A pályázati biztosítékot a pályázati felhívás visszavonása, illetőleg az ajánlatok érvénytelenségének megállapítása, valamint elbírálása után vissza kell fizetni.

(5) A kiíró köteles biztosítani a pályáztatott lakás megtekinthetőségét.

7. § (1) A pályázati hirdetményben az ajánlatok benyújtására meghatározott idő a hirdetés megjelenésétől számított 30 napnál hosszabb nem lehet.

(2) A pályázati ajánlatokat zárt borítékban a pályázatot kiíróhoz kell benyújtani.

(3) A pályázati ajánlatnak tartalmaznia kell:

a) a pályázó nevét és pontos lakcímét,

b) a lakbér mértékére vonatkozó ajánlatát.

(4) Érvénytelen a pályázati ajánlat, ha

a) olyan személy nyújtotta be, aki nem volt jogosult az ajánlat benyújtására,

b) a kiírásban meghatározott időn túl nyújtották be,

c) a pályázati biztosítékot a pályázó nem fizette be,

d) a pályázat nem tartalmazza a (3) bekezdésben foglaltakat.

8. § (1)7 A pályázati tárgyaláson a kiíró és Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete Gazdasági Bizottságának elnöke, illetve az általuk megbízott személy a pályázók jelenlétében a zárt borítékokat felbontja, megállapítja a pályázat eredményét és azt kihirdeti.

(2)8 A pályázatot az a pályázó nyeri el, aki a legmagasabb bérleti díjat ajánlja, vagy összességében a legjobb ajánlatot teszi. Az ajánlattételnél előnyt jelent, ha a pályázó várpalotai bejelentett lakóhellyel rendelkezik. A pályázat elbírálása során a Gazdasági Bizottság előnyben részesítheti azt az érvényes pályázati ajánlatot tevő korábbi bérlőt, aki a legmagasabb ajánlatot tevő személy által megajánlott bérleti díj összegének fizetését vállalja.

(3) A pályázati tárgyalásról jegyzőkönyvet kell készíteni.

3. Bérbeadás szociális helyzet alapján

9. § (1) Szociális helyzet alapján csak megüresedő komfortos vagy annál alacsonyabb komfortfokozatú lakásra köthető bérleti szerződés, legfeljebb 5 évi időtartamra.

(2) Kivételes méltányosságból szociális helyzet alapján összkomfortos lakásra is köthető bérleti szerződés, ha

a) a leendő bérlő igazoltan olyan mozgásszervi megbetegedésben szenved, amely miatt lakásának fűtéséről gondoskodni nem képes, vagy

b) olyan megbetegedésben szenved, amelyet az egyedi fűtésű lakás hátrányosan befolyásolna

c) az a) és b) pontokon túlmenően, szociális helyzet alapján, a Dankó u. 16/V. szám alatt kialakított összkomfortos önkormányzati bérlakásokra is köthető bérleti szerződés, legfeljebb 5 évi időtartamra.

(3) A jogcím nélküli lakáshasználóval – amennyiben megszűntek azok az okok, amely miatt jogcímnélkülivé vált – az általa lakott összkomfortos lakásra is köthető szociális helyzet alapján bérleti szerződés, amennyiben megfelel a 10. §-ban foglalt feltételeknek.

10. § (1) Szociális helyzet alapján önkormányzati bérlakásra a város közigazgatási területén lakcímmel rendelkező alábbi személyek – a (2) bekezdésben foglalt feltételek fennállása esetén - jogosultak:

a) magyar állampolgárok,

b) állandó tartózkodásra jogosító személyi igazolvánnyal rendelkező bevándoroltak,

c) letelepedési engedéllyel rendelkező személyek,

d) a magyar hatóság által menekültként elismert személyek,

e) az Európai Gazdasági Térség állampolgárai.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt személyek akkor jogosultak szociális helyzet alapján önkormányzati bérlakásra

a) ha a kérelmező és a vele együttköltöző személyek összjövedelméből számított egy főre jutó havi nettó átlagjövedelem nem haladja meg a öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének másfélszeresét, egyedül költöző személy esetében pedig a kétszeresét és

b) a kérelmezőnek és a vele együttköltöző személyeknek nincs a tulajdonukban jelentős értékű ingó vagy ingatlan vagyon van, kivéve, ha azt haszonélvezeti joggal terhelten örökölték és a haszonélvezeti jog a szociális bérlakásra jogosultság elbírálásakor is fennáll.

(3) Jelentős értékű az az ingó vagy ingatlan vagyon, melynek értéke meghaladja a öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének ötvenszeresét.

(4) Azok a volt bérlők, illetve az önkormányzati bérlakásban vele együtt lakott személyek, akik önkormányzati bérlakással rendelkeztek a város területén és bérleti jogviszonyuk felhalmozott lakbértartozásuk miatt szűnt meg, a kiköltözéstől számított 3 évig nem nyújthatnak be szociális helyzet alapján történő bérbevételre ajánlatot, kivéve, ha a bérbevételi ajánlat benyújtásakor a bérbeadóval szemben tartozásuk már nem áll fenn.

(5) Az a személy, aki önkormányzati bérlakását e rendeletben foglalt kedvezményekkel megvásárolta, szociális helyzet alapján történő lakás bérbevételére újabb ajánlatot az adás-vételi szerződés megkötésétől számított 10 év eltelte után nyújthat be.

11. § (1) A jogos lakásigény mértéke, amely esetén a 14. § (5) bekezdésben foglalt jogkövetkezményeket alkalmazni kell:

a) 1-3 fő együttköltöző személy esetén 1 lakószoba

b) 4-6 fő együttköltöző személy esetén 2 lakószoba

c) 6-nál több együttköltöző személy esetén, a jogos lakásigény mértéke minden további személy esetén fél szobával nő.

(2) A jogos lakásigény mértékének számításánál a lakásba együtt költözők számát kell figyelembe venni. A bérlővel együttköltöző személy lehet: a bérlő élettársa, házastársa, gyermeke, együtt élő gyermekének a gyermeke, szülője, illetve a bérbeadó hozzájárulásával a 27. § (1) bekezdésében meghatározott személyek, az ott meghatározott feltételek fennállása esetén.

12. § (1) A szociális helyzet alapján kijelölt bérlő a bérleti jogviszonyának fennállása alatt köteles életvitelszerűen a lakásban lakni.

(2) A bérlő a lakásból történő, 2 hónapot meghaladó indokolt távollétét és annak időtartamát köteles a bérbeadó részére írásban bejelenteni.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltakról a kijelölt bérlőt tájékoztatni kell és a kikötéseket bérleti szerződésben rögzíteni kell.

(4)9 A szociális helyzet alapján történő bérbeadás iránti kérelmeket (a továbbiakban: bérbevételi ajánlat) a 3. melléklet szerinti formanyomtatványon kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Szervezési, Intézményirányítási és Szociális Irodáján (a továbbiakban: Iroda).

(5) A bérbevételi ajánlathoz csatolni kell az alábbi iratokat:

a) az együtt költöző személyek jövedelmére vonatkozó igazolásokat, munkaviszonyból származó jövedelem esetén a 4. mellékleten,

b) tartós egészségkárosodás esetén a kezelőorvos erről szóló igazolását.

(6) Az Iroda a bérbevételi ajánlatot — amennyiben az megfelel a rendeletben előírtaknak — nyilvántartásba veszi és erről az ajánlattevőt értesíti.

13. § (1) Az Iroda a benyújtott ajánlatokat az (5) bekezdésben meghatározott pontszám szerint tartja nyilván.

(2) A nyilvántartott bérbevételi ajánlatokat az Iroda a 5. mellékletben foglaltak alapján pontszámmal látja el. A nyilvántartásba vételről szóló értesítésben tájékoztatja az ajánlattevőt a besorolási pontszámról is.

(3) Azt az ajánlattevőt, aki nem felel meg a 10. §-ban foglalt feltételeknek, nem lehet nyilvántartásba venni, az ajánlattevőt az Iroda erről értesíti.

(4) Szociális helyzet alapján a bérbeadó csak azzal köthet bérleti szerződést, akit a Bizottság kijelöl.

(5) Szociális helyzet alapján bérbe adható lakás üresedése esetén az Iroda a legmagasabb pontszámmal rendelkező ajánlattevőket - az együttköltözők számát és a 11. §-ban foglaltakat figyelembe véve - kiválasztja és környezettanulmány felvétele után a Bizottság elé terjeszti.

(6) A bérlőkijelölésre történő előterjesztés előtt az Iroda a bérlő szociális helyzetét megvizsgálja. Ennek során a jövedelemben utólag bekövetkezett, a 10. § (2) bekezdésben szabályozott összeg felső határának 15%-át meg nem haladó növekedést figyelmen kívül kell hagyni.

14. § (1) A Bizottság az Iroda által előterjesztett személyek közül választja ki a bérlőt. Az erről szóló határozatot az Iroda a Bérbeadónak megküldi, és egyidejűleg az ajánlattevőt a döntésről értesíti.

(2) A Bizottság a 13. § (5) bekezdéstől eltérően, nem a legmagasabb pontszámmal rendelkező, 18 év alatti gyermeket nevelő ajánlattevőt is kiválaszthat bérlőként, ha a családban olyan krízishelyzet alakult ki, amelynek következtében a gyermek (gyermekek) családból való kiemelésének veszélye áll fenn, lakhatásuk más módon nem biztosított és a család önhibáján kívül került krízishelyzetbe.

(3) A szociális helyzet alapján bérbe adható önkormányzati tulajdonú bérlakás megüresedését a Bérbeadó haladéktalanul köteles az Irodának bejelenteni.

(4) A Bérbeadó a megkötött bérleti szerződés egy példányát köteles megküldeni az Irodának.

(5)10 Azt az ajánlattevőt, akinek – a 11. §-ban foglalt feltételeknek megfelelő – 2 lakást felajánlottak és nem fogadta el, az ajánlattevők nyilvántartásából törölni kell és a törléstől számított 5 éven belül nem fogadható be újabb kérelme önkormányzati bérlakásra vonatkozóan.

(6) A szociális helyzet alapján megkötött bérleti szerződés időtartamának lejárta előtt az Iroda a bérlő szociális helyzetét a 12-13. §-ban foglaltak alkalmazásával megvizsgálja. Amennyiben a bérlő a 13. § (6) bekezdésében meghatározott növekményhatárt is figyelembe véve megfelel a 10. §-ban rögzített feltételeknek, úgy kérelmére, új bérbeadási eljárás lefolytatása nélkül az általa lakott lakás újabb, legfeljebb 5 éves időtartamra ismételten bérbe adható.

4. Bérbeadás bérlő-kiválasztási jog alapján

15. § (1) Amennyiben olyan lakás üresedik meg, melyre bérlő-kiválasztási jog áll fenn, a bérbeadó a megüresedésről haladéktalanul köteles értesíteni a jogosultat.

(2) A jogosult az értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül köteles a lakás bérlőjét kiválasztani és erről a bérbeadót értesíteni.

(3) A bérlő kiválasztási jog gyakorlásáig üresen tartott önkormányzati bérlakással kapcsolatos olyan üzemeltetési és fenntartási költségek, amelyek egyébként a bérlőt terhelnék, a kiválasztásra jogosult szervet terhelik.

(4) Amennyiben a jogosult a megadott határidőn belül bérlő kiválasztási jogával nem élt, a lakás hasznosításáról a bérbeadó gondoskodik.

5. Bérbeadás lakásgazdálkodási feladatok megoldása keretében

16. § (1) A bérbeadó a szociális helyzet alapján bérbe adott lakás bérlőjével a bérleti szerződést közös megegyezéssel megszüntetheti, ha a lakás bérlője részére másik lakást biztosít.

(2) A bérbeadó a lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Törvény) 26. § (1) bekezdésében biztosított felmondási jogával csak akkor élhet, ha a felmondási idő lejártakor a településen másik megfelelő lakást tud biztosítani.

(3) Ha a bérbeadó a (2) bekezdésben foglalt esetben a bérlő részére cserelakásként alacsonyabb lakbérű lakást biztosít, a bérlőt a két lakás éves lakbére közötti különbözetének ötszörös összege illeti meg.

6. Bérbeadás közérdekű feladatok megoldása érdekében

17. § (1) Önkormányzati érdekből lakáshoz juttatható személyek köre: a város intézményei feladatainak ellátásához, zavartalan működéséhez szükséges közalkalmazottak, köztisztviselők, a tűzoltóság, rendőrség, polgári védelem hivatásos állományú tagjai, az önkormányzat által alapított korlátolt felelősségű társaság alkalmazottai és az önkormányzattal feladatátvállalási szerződést kötött társaságok alkalmazottai, amennyiben lakás-előtakarékossági szerződés megkötését vállalják.

(2) Önkormányzati érdekből lakás bérbeadására irányuló kérelmet Várpalota város polgármesteréhez kell benyújtani. A kérelmezőnek nyilatkozni kell arról, hogy vállalja lakás-előtakarékossági szerződés kötését valamely erre szakosodott pénzintézettel.

(3) A bérlő személyére a polgármester tesz javaslatot a Bizottságnak. A javaslathoz csatolni kell az intézmény (hivatal, szerv) működéséért felelő vezető megindokolt javaslatát, amennyiben a polgármesteri javaslat nem az intézmény vezetőjére vonatkozik. A polgármester esetleges nemleges javaslatát is a bizottság elé terjeszti elbírálásra.

(4) Nem tehet javaslatot a polgármester olyan személy bérlőként való kijelölésére, akinek a városban

a) megfelelő lakhatási lehetősége van vagy

b) nem vállalja a lakás-előtakarékossági szerződés megkötését.

(5) A bérbeadó a Bizottság által önkormányzati érdekből bérlőként kijelölt személlyel köteles a bérleti szerződést megkötni a kijelölésre jogosító foglalkoztatási jogviszonyának fennállása időtartamára, de legfeljebb 10 évre.

(6) Amennyiben a kijelölt bérlő a 10 évre szóló bérleti jogviszony lejárta után sem képes lakáshelyzetét önerőből megoldani, a Bizottság megvizsgálja anyagi, szociális körülményeit és amennyiben indokolt, az (5) bekezdésben meghatározott időre ismét bérlővé jelölheti.

18. § Amennyiben az önkormányzati érdekből elhelyezett bérlő bérleti jogviszonyát foglalkoztatási jogviszonyának megszűnése miatt kell megszüntetni, a Képviselő-testület elhelyezési kötelezettséget vállal a következő esetekben:

a) ha az önkormányzati érdekből történő bérlőkijelölésre jogosító foglalkoztatási jogviszony nyugdíjazás folytán szűnt meg, kivéve ha a tűzoltóság, rendőrség, polgári védelem hivatásos állományú tagjának nyugállományba helyezésére fegyelmi vagy büntetőeljárás kapcsán került sor,

b) ha a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésére a munkáltató jogutód nélküli megszűnése, rendkívüli lemondás vagy felmentés — ide nem értve az alkalmatlanság és a nem megfelelő munkavégzés miatti felmentést — következtében került sor,

c) ha a köztisztviselői jogviszony felmentéssel — ide nem értve az alkalmatlanság címén történő felmentést — szűnt meg,

d) ha a közalkalmazotti, köztisztviselői jogviszony egészségügyi ok miatti alkalmatlanság címén történő felmentéssel szűnt meg,

e) ha a tűzoltóság, rendőrség, polgári védelem hivatásos állományú tagjának szolgálati jogviszonya azért szűnt meg, mert a hivatásos szolgálatra egészségügyi okból alkalmatlanná vált, szolgálatképességének csökkenése vagy létszámfelettivé válása miatt tovább-foglalkoztatására nem volt lehetőség,

f) ha a közalkalmazotti jogviszony nem az a), b) és d) pontok szerint szűnik meg, de a volt közalkalmazottal közalkalmazotti jogviszonyának megszűnésekor az Önkormányzat területi ellátási kötelezettség átvállalására vonatkozó szerződést köt vagy a volt közalkalmazott ilyen szerződéssel rendelkező társas vállalkozás - területi ellátási kötelezettség ellátásában résztvevő - tagja lesz.

19. § (1) A 18. §-ban megjelölt feltételek fennállása esetén sem tarthat elhelyezésre igényt az, akinek a városban saját tulajdonú lakása van, kivéve ha azt haszonélvezettel terhelten örökölte és abba azért nem költözhet be, mert azt a haszonélvező használja.

(2) Az elhelyezésként biztosított másik lakás akkor megfelelő, ha lakószobáinak száma a 11. §-ban meghatározott jogos lakásigény mértékét eléri, továbbá a jogcím nélkül használt lakás komfortfokozatával megegyezik vagy annál eggyel alacsonyabb komfortfokozatú. A lakásigény mértékének megállapításánál a bérleti jogviszony megszűnésének időpontjában együtt lakó, megfelelő elhelyezésre jogosultak együttes számát kell figyelembe venni.

(3) Amennyiben megszűnésekor a lakásra a bérleti jogviszony már több, mint 10 éve fennállt, megfelelő elhelyezésként — a jogosult kérelmére — a jogcím nélkül használt lakás is biztosítható.

(4) Az elhelyezésként biztosított másik lakásra a 18. § a)-e) pontjaiban foglalt esetekben határozatlan idejű, az f) pontban foglalt esetben a szerződés fennállásáig, illetve társas vállalkozás szerződése esetén a területi ellátási kötelezettség ellátásában való részvétel időtartamára szóló bérleti szerződést kell kötni.

(5) Az elhelyezésre jogosult részére a megfelelő lakás bérbeadása helyett a jogcím nélkül használt lakás elhagyásáért a 31. § (1) bekezdésében meghatározott térítésben is meg lehet állapodni.

20. § (1) A 19. § (5) bekezdés szerint kifizetendő térítés összegét csökkenteni kell azzal az összeggel, amelyet a volt bérlő az Önkormányzattól vissza nem térítendő lakáscélú munkáltatói támogatásként kapott, illetve amely összeget a visszatérítési kötelezettség mellett kapott lakáscélú munkáltatói támogatásból még nem térített vissza.

(2) A bérbeadó az önkormányzati érdekből kisajátításra kerülő ingatlan használójával — amennyiben a kisajátításról szóló jogszabály cserelakás biztosítását írja elő — köteles a cserelakásként felajánlott önkormányzati bérlakásra bérleti szerződést kötni.

7. Bérbeadás másik lakás juttatására vállalt kötelezettség alapján

21. § (1) A bérlő halála után a lakásban jogcím nélkül visszamaradt élettárs, testvér, be nem fogadott gyermektől származó unoka másik lakás bérbeadására tarthat igényt, ha

a) a bérlővel legalább a bérlő halálát megelőző két évig ténylegesen, életvitelszerűen a lakásban együtt lakott és a lakásba történő befogadásához a bérbeadó hozzájárult, és

b) szociális helyzete alapján önkormányzati bérlakás bérbevételére jogosult.

(2) A bérbeadó az (1) bekezdésben meghatározott személyek részére csak olyan lakást adhat bérbe, amely a 11. §-ban szabályozott jogos lakásigény mértékét nem haladja meg.

(3) A bérbeadó az (1) bekezdésben meghatározott személyek részére csak komfortos vagy annál alacsonyabb komfortfokozatú lakást adhat bérbe.

(4) A lakásban jogcím nélkül visszamaradt olyan személyek részére, akik másik lakásra tarthatnak igényt, az általuk használt lakást kell bérbe adni, ha a lakásban a bérleti jogviszony megszűnése után nem maradt vissza olyan személy, aki a bérleti jogviszony folytatására jogosult és a lakás a (2) és (3) bekezdésben foglaltaknak megfelel.

(5) Ha a bérleti jogviszony megszűnése után több olyan személy maradt vissza a lakásban jogcím nélkül, aki másik lakásra tarthat igényt, részükre bérlőtársi bérleményként csak egy lakást lehet bérbe adni.

(6) Az (1) bekezdés a) pontjában foglaltaktól eltérően nem feltétele az igényjogosultságnak a bérbeadói hozzájárulás, ha az élettárs, testvér, nem befogadott gyermektől született unoka bizonyítottan, életvitelszerűen már 1994. január 1-jét megelőző időponttól az elhunyt bérlővel együtt lakott.

22. § (1) Az együttlakásra vonatkozó bizonyítási eljárást az Iroda közreműködésével a Bizottság folytatja le.

(2) Ha a házasság felbontása során hozott bírói ítélet alapján valamelyik fél elhelyezéséről az Önkormányzat köteles gondoskodni, akkor az elhelyezésre jogosultat legfeljebb komfortos — a jogos lakásigény mértékét meg nem haladó nagyságú — lakás illeti meg.

8. Bérbeadás törvényi kötelezettség alapján

23. § (1) A Törvény 68. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a szociális intézményből elbocsátott személynek, ha a lakásügyi hatóság javára a lakásbérleti jogviszonyról az intézménybe utaláskor pénzbeli térítés nélkül mondott le, megfelelő és beköltözhető lakást kell bérbe adni.

(2) Ha a szociális intézménybe utaláskor a bérlő a lakásbérleti jogviszonyról pénzbeli térítés ellenében mondott le a lakásügyi hatóság javára, a szociális intézményből történő elbocsátásakor csak akkor tarthat igényt megfelelő és beköltözhető lakás bérbeadására, ha a részére kifizetett pénzbeli térítést és annak a kifizetéstől számított — a Ptk szerint a pénztartozásokra megállapított — kamatait a bérleti szerződés megkötése előtt visszafizeti.

23/A. §11 A Polgármester pályáztatási eljárás lefolytatása nélkül a krízishelyzetbe került személy(ek) részére átmeneti lakhatás biztosítására – maximum 6 hónap időtartamra szóló – bérleti szerződést köthet, amely egy esetben, legfeljebb 3 hónappal meghosszabbítható.

9. Garzonházban történő elhelyezés

24. §12

25. §13

10. Bérbeadói hozzájárulások

26. § (1) A bérbeadó az élettársak közös írásbeli kérelmére bérlőtársi szerződést köteles kötni, ha

a) az élettársak bizonyíthatóan legalább 5 éve megszakítás nélkül élettársi közösségben élnek, és

b) az élettársak mindegyike megfelel a 10 § (2) bekezdés b) pontjában foglalt feltételeknek.

(2) A bérleti szerződés megkötését követően a lakásba beköltöző élettárs és a bérlő közös írásbeli kérelmére a bérbeadó bérlőtársi szerződést köteles kötni,

a) ha a lakásba később költöző élettárs befogadásához a bérbeadó hozzájárult és az élettársak bizonyíthatóan legalább 5 éve megszakítás nélkül élettársi közösségben élnek, és

b) ha az élettársak mindegyike megfelel a 10 § (2) bekezdés b) pontjában foglalt feltételeknek.

27. § (1) A bérlő a lakásba a bérbeadó írásbeli hozzájárulásával az alábbi személyeket fogadhatja be:

a) élettársát, amennyiben az a város területén másik beköltözhető lakásingatlannal nem rendelkezik,

b) testvérét, ha a befogadást követően a család minden tagja részére legalább 6 m2 nagyságú lakóterület biztosítható,

c) a Törvény 21. § (2) bekezdése alapján jogszerűen befogadott gyermeke házastársát, élettársát,

d) be nem fogadott gyermekétől származó unokáját.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat értelemszerűen a bérlőtársak esetében is alkalmazni kell.

28. § (1) A bérlő a bérbeadó írásbeli hozzájárulásával a lakás egy részét albérletbe adhatja.

(2) A bérbeadó a lakás egy részének albérletbe adásához csak akkor járulhat hozzá, ha az albérlő részére külön szoba biztosítható.

29. § (1) A bérlő a lakást a bérbeadó írásbeli hozzájárulásával elcserélheti.

(2)14

(3) Önkormányzati lakás bérleti joga kizárólag lakásingatlanra cserélhető.
(4) Ha a lakásra bérlő-kijelölési jog áll fenn, a lakás csak a bérlő-kijelölésre jogosult, közérdekű feladatok megoldása érdekében juttatott lakásnak minősülő lakás esetében a Bizottság hozzájárulásával cserélhető el.

11. A felek jogai és kötelezettségei

30. § (1) A bérbeadó a bérlővel a 6. melléklet szerinti bérleti szerződést köti meg.

(2)15

(3) A Képviselő-testület felhatalmazza a bérbeadót – ahol a Törvény a bérbeadó és a bérlő jogai és kötelezettségei tekintetében a felek megállapodására utal – a bérbeadó tekintetében a megállapodás tartalmának meghatározására.

12. A lakásbérlet megszűnése

31. § (1) Amennyiben a lakásbérleti szerződés a Törvény 23. § (3) bekezdése alapján közös megegyezéssel szűnik meg úgy, hogy a bérlő cserelakás biztosítására nem tart igényt, a 9. §-ban foglaltak alapján kijelölt bérlőt a szerződés felbontását megelőző évben érvényes 1 évi lakbér összege illeti meg, ha legalább 3 évig életvitelszerűen az általa bérelt lakásban lakott.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni akkor is, ha a bérleti jogviszony a Törvény 26. § (6) bekezdése alapján szűnik meg úgy, hogy a bérlő cserelakás biztosítására nem tart igényt.

(3) A bérbeadó az (1) és (2) bekezdésben megállapított összeget a lakás átvételét követő 15 napon belül köteles a volt bérlő részére kifizetni.

(4) A bérlő tartozása esetén a bérbeadó élhet a visszatartás jogával.

13. A lakbér és lakáshasználati díj

32. § A lakbérekről, a lakbér megfizetéséhez nyújtandó támogatásokról és a lakáshasználati díjakról a Képviselő-testület külön rendeletet alkot.

III. Fejezet

A helyiségbérlet szabályai

14. Pályáztatás, bérleti szerződés

33. § (1) A bérbeadó pályázat útján hasznosítja — a (2) bekezdésben foglaltak kivételével — az önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára épült vagy ilyen célra átminősített üres, bérleti joggal nem terhelt helyiségeket.

(2) A bérbeadó nem írhat ki pályázatot azokra a helyiségekre, amelyekre vonatkozóan a Képviselő-testület egyedi határozatban megállapítja, hogy a helyiség valamely önkormányzati vagy az Önkormányzat által támogatott feladat ellátásához szükséges.

(3) A pályázati eljárásra a 2. alcím rendelkezéseit kell alkalmazni.

34. § (1) A bérbeadó a pályázat nyertesével - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - határozott időre, legfeljebb 10 évre szóló bérleti szerződést köthet.

(2)16 Határozatlan időre szóló bérleti szerződés akkor köthető, ha a bérlő a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényben meghatározott ellátási feladatokhoz kapcsolódó célra kívánja a helyiséget bérbe venni.

(3)17 A bérleti szerződésben megjelölt határidő eltelte után, amennyiben a volt bérlő a helyiséget tovább kívánja használni és bérleti díj vagy egyéb a bérbeadóval szemben fennálló szolgáltatási díj tartozása nincs – a helyiségekre vonatkozó eltérő tartalmú képviselő-testületi határozat hiányában - a bérbeadó a volt bérlővel legfeljebb 5 éves bérleti szerződést köthet, feltéve, hogy a volt bérlő a bérbeadó által írásban közölt, az aktuális piaci viszonyok figyelembe vételével megállapított új bérleti díj megfizetését vállalja.

15. A felek jogai és kötelezettségei

35. § (1) A bérbeadó a helyiségre bérlőtársi szerződést akkor köthet, ha a helyiség hasznosítására kiírt pályázatra két vagy több egyéni vagy társas vállalkozó együttesen nyújtott be pályázatot és a pályázatban nyilatkoztak arról, hogy a pályázat elnyerése esetén a helyiséget bérlőtársakként kívánják használni.

(2) A bérleti szerződés megkötése után a felek közös kérelmére bérlőtársi szerződést akkor köthet a bérbeadó, ha

a) a leendő bérlőtárs vállalkozói igazolvánnyal (jogi személy és nem jogi személyiségű szervezet esetén alapító vagy ezzel egyenértékű okirattal) rendelkezik, és

b) a bérlőtársak egy helyiségben gyakorolni kívánt tevékenységének a más jogszabályokban előírt feltételei biztosíthatók, és

c) a leendő bérlőtárs befogadásához a bérbeadó hozzájárult.

(3) Amennyiben a bérlőtársak közül egyik bérlőtárs bérleti jogviszonya megszűnik, a visszamaradt bérlőtárs kérelmére a bérbeadó köteles az egész helyiséget részére bérbe adni.

36. § (1) A bérlő a helyiségbe más személyt, szervezetet csak a bérbeadó írásbeli hozzájárulásával fogadhat be.

(2) A bérbeadó a befogadáshoz akkor járulhat hozzá, ha

a) a befogadandó személy (szervezet) vállalkozói igazolvánnyal (jogi személy és nem jogi személyiségű szervezet esetén alapító vagy ezzel egyenértékű okirattal) rendelkezik, és

b) a felek által a helyiségben gyakorolni kívánt tevékenység jogszabályi feltételei biztosíthatók.

37. § (1) A bérbeadó a helyiség bérleti jogának átruházásához vagy cseréjéhez akkor járulhat hozzá, ha

a) az új bérlő a volt bérlő által gyakorolt tevékenység folytatását vállalja, és

b) a szerződés megkötésével egyidejűleg a helyiség éves bérleti díjának megfelelő összegű pénzbeli térítést fizet.

(2) Önkormányzati helyiség bérleti joga csak másik önkormányzati helyiség bérleti jogára cserélhető.

38. § (1) A minimális helyiségbérleti díjak településrészre és helyiségtípusra érvényes mértékét a Képviselő-testület évente – a költségvetési rendeletének megalkotásával egyidejűleg – határozatban állapítja meg a bérbeadó részére.

(2) A 33. § (2) bekezdése szerint hasznosított helyiségek esetében az ajánlott bérleti díjat vagy a bérleti díj fizetése alóli mentességet az egyedi képviselő-testületi határozat tartalmazza.

IV. Fejezet

A bérlakások és helyiségek elidegenítése

16. Bérlakások elidegenítése elővásárlási joggal rendelkező és elővásárlási joggal nem rendelkezők részére

39. § (1) Önkormányzati bérlakás megvásárlására elsősorban az önkormányzati bérlakásban élő, elővásárlási joggal rendelkező bérlő jogosult.

(2) Amennyiben az (1) bekezdésben meghatározott személy vásárolja meg az önkormányzati bérlakást, a vételár mértéke: a forgalmi érték 90%-a.

(3) A bérlő az adás-vételi szerződés megkötésekor, amennyiben

a) családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj összegének 150%-át, a vételár 5%-át,

b) családjában az egy főre jutó jövedelem a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj 150%-át meghaladja, de annak 175%-át nem éri el, a vételár 10%-át,

c) családjában az egy főre jutó jövedelem a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj 175%-át eléri, de nem haladja meg annak 200%-át, a vételár 15%-át

d) családjában az egy főre jutó jövedelem meghaladja a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj 200%-át, a vételár 20%-át egy összegben köteles megfizetni.

(4) Amennyiben a lakást a bérlő vásárolja meg, a vételár megfizetésére – a Polgári Törvénykönyv szerint a pénztartozás esetén megállapítható kamat megfizetése mellett – kérelmére, legalább 15 év részletfizetési kedvezményt kell biztosítani. Az első vételárrészlet befizetése után fennmaradó hátralékra a havonta fizetendő részleteket egyenlő mértékben kell megállapítani.

(5) Amennyiben a bérlő családjában az egy főre jutó jövedelem a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj összegének 150%-át nem haladja meg – kérelmére – legalább 20 év részletfizetési kedvezményt kell biztosítani, illetve mentesül a kamatfizetési kötelezettség alól.

(6) Amennyiben a bérlő vállalja, hogy az önkormányzati bérlakás vételárát

a) egy összegben megfizeti, a vételárból 20%,

b) 5 éves részletfizetés vállalása esetén a kamat megfizetése alól mentesül és amennyiben a bérlő családjában az egy főre jutó jövedelem a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj összegének 150%-át meghaladja, a vételárhátralékból 10% engedmény illeti meg,

c) 5 éves részletfizetés vállalása esetén, amennyiben a bérlő családjában az egy főre jutó jövedelem a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj összegének 150%-át nem haladja meg, a vételárhátralékból 15% engedmény illeti meg,

d) 5-10 év közötti részletfizetés vállalása esetén, amennyiben a bérlő családjában az egy főre jutó jövedelem a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj összegének 150%-át nem haladja meg, a vételárhátralékból 10% engedmény illeti meg,

e) 10-20 év közötti részletfizetés vállalása esetén, amennyiben a bérlő családjában az egy főre jutó jövedelem a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj összegének 150%-át nem haladja meg, a vételárhátralékból 5% engedmény illeti meg.

40. § (1) Az értékesíteni kívánt bérlakás bérlője részére az elidegenítésről ajánlatot kell küldeni. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a lakás vételárát, a 39. § (3)-(6) bekezdésben foglalt kedvezményeket, kötelezettségeket, valamint a megkötendő szerződés teljes tervezetét. Az eladót az ajánlattétel a bérlő által történő átvételt követő 30 napig köti, attól ezen időpontig nem állhat el, illetve a szerződési feltételeket nem változtathatja meg.

(2) A bérlő az ajánlat kézhezvételétől számított 30 napon belül nyilatkozhat arról, hogy elővásárlási jogával élni kíván. Amennyiben elővásárlási jogával nem kíván élni, úgy a bérlakás a Törvény 50. §-ában foglalt megkötésekkel – harmadik személy részére is – értékesíthető.

(3) A bérlő az általa lakott lakást csak akkor vásárolhatja meg, ha a szerződéskötés időpontjában a bérbeadó felé bérleti-, szolgáltatási díj tartozása nincs, a korábbi, esetleges tartozása folytán felmerült végrehajtási költségeket és kamatokat is megfizette.

(4) Önkormányzati bérlakás harmadik személy részére csak pályázat útján értékesíthető. A pályázati eljárás során a lakás tulajdonjogát az a pályázó szerzi meg, aki a pályázati tárgyaláson a mindenkori forgalmi érték 100%-át meghaladó legmagasabb összegű vételár megfizetésére tesz ajánlatot.

17. A bérlakások elidegenítésére vonatkozó egyéb szabályok

41. § (1) Önkormányzati bérlakás értékesítése esetén az adás-vételi szerződés aláírására a Polgármester vagy megbízottja jogosult.

(2) Amennyiben a vevő a lakást részletfizetési kedvezménnyel vásárolja meg, a vételár hátralék és járulékai erejéig jelzálogjogot, valamint annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalmat, ha a vásárlás árengedménnyel történik, az árengedmény visszafizetésének biztosítására öt évre szóló elidegenítési és terhelési tilalmat kell Várpalota Város Önkormányzata javára az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni.

42. § (1) Az elidegenítési és terhelési tilalommal terhelt lakás elidegenítéséhez a polgármester hozzájárulhat az alábbi esetekben:

a)18

b) ha a tulajdonos az értékesíteni kívánt lakás helyett Várpalota városban másik lakást vásárol,

c) ha a tulajdonos munkahelyének vagy családi körülményeinek megváltozása miatt kényszerül más településre költözni,

d) ha az értékesítésre házasságfelbontás miatti vagyonmegosztás következtében kerül sor.

(2) Az (1) bekezdés b) és c) pontjában foglalt esetekben a hozzájárulás megadásának feltétele, hogy a jelzálogjog, illetve az elidegenítési és terhelési tilalom a megvásárolni kívánt új lakásra kerüljön átjegyzésre.

(3) A jelzálogjoggal, elidegenítési és terhelési tilalommal terhelt lakás további megterheléséhez, ranghelycseréhez, a lakás felújításához, korszerűsítéséhez szükséges pénzintézeti kölcsön felvétele esetén, e kölcsön biztosítása céljából a polgármester hozzájárulhat.

(4) Ha a vevő a vételár hátralékot és járulékait kiegyenlíti, illetve az árengedményt megfizeti, a jelzálogjogot, valamint az elidegenítési és terhelési tilalmat töröltetni kell.

(5) Amennyiben a vevő a lakást 5 éven belül elidegeníti és nem állnak fenn az (1) bekezdésben rögzített lehetőségek a hozzájárulás megadására, köteles az engedményt az Önkormányzat számlájára egy összegben megfizetni.

43. § (1) Önkormányzati bérlakások értékesítésre kijelöléséről a Képviselő-testület határozattal dönt.

(2) Az elidegenítésre kijelölést a bérbeadói feladatokat ellátó bérbeadó kezdeményezheti. Amennyiben a Képviselő-testület a bérbeadó kezdeményezése nélkül kíván bérlakást elidegenítésre kijelölni, úgy döntése előtt annak javaslatát kikéri.

(3) Az elidegenítésre történő kijelölés kezdeményezését a bérbeadónál a lakásban lakó bérlő és jogcím nélküli lakáshasználó is kérheti. Amennyiben a bérbeadó a kérelem alapján az elidegenítést nem kezdeményezi, a kérelmet — nemleges javaslatával — köteles döntésre a képviselő-testület elé terjeszteni. Amennyiben a társasházban lévő önkormányzati bérlakások több, mint 50 %-ának értékesítésre történő kijelölését kérték, a polgármester a kérelmeket döntésre a Képviselő-testület elé terjeszti.

(4) A bérlő-kiválasztási jog alapján bérbe adott lakás akkor jelölhető ki elidegenítésre, ha az értékesítéshez a bérlő-kiválasztási jog jogosultja hozzájárult.

18. A lakásértékesítési bevételek felhasználása

44. § A Törvény 62. § (1)-(2) és (5) bekezdései szerint megállapított lakásértékesítési bevételek

a) az önkormányzati tulajdonban lévő lakóépületek (lakó-épületrészek) felújítására és azzal együtt végzett korszerűsítésére,

b) új lakás építésére,

c) önkormányzati bérlakás céljára történő használt lakás vásárlására,

d) a külön jogszabályban meghatározott lakáscélú lakossági adósságkezelés során - a hitelintézettől felvett lakáskölcsönre fennálló tartozás kiegyenlítésére,

e) településrendezési tervek szerint lakóövezetbe tartozó területek közművesítésére,

f) építési telkek kialakítására,

g) lakásépítési és lakásvásárlási támogatás nyújtására,

h) csereingatlan biztosítására irányuló kötelezettség teljesítésére használhatók fel a tárgyévi helyi költségvetési rendelet, valamint egyéb önkormányzati rendeletekben megállapított előírások szerint.

19. A nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítése

45. § (1) Az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek egyedi képviselő-testületi határozattal idegeníthetők el. Az elidegenítésről a Képviselő-testület a beérkezett kérelem, illetve az értékesítés lebonyolításával megbízott bérbeadó előterjesztése alapján dönt.

(2) Ha a nem lakás céljára szolgáló helyiség értékesítése a Törvény 58. § (1) bekezdése szerint elővásárlási joggal rendelkező részére történik, a vételár a mindenkori forgalmi értéknek megfelelő ár.

(3) A (2) bekezdésben nem foglalt esetben a nem lakás céljára szolgáló helyiség csak pályázat útján értékesíthető. A nem lakás céljára szolgáló helyiség tulajdonjogát az a pályázó szerzi meg, aki a pályázati tárgyaláson a mindenkori forgalmi érték 100%-át meghaladó legmagasabb összeg megfizetésére tesz ajánlatot.

(4) Az elővásárlási joggal rendelkező vevő részére kérelmére — ha az értékesítésről való döntést nem ő kezdeményezte — 3 évi részletfizetési kedvezményt lehet biztosítani a Polgári Törvénykönyv szerint a pénztartozás esetén megállapítható kamat megfizetése mellett. A részleteket negyedévenként kell megfizetni, az első részlet a szerződéskötés aláírásával egyidejűleg esedékes.

(5) A (4) bekezdés szerinti részletfizetési kedvezménnyel történő értékesítés esetén a pénztározás biztosítására az ingatlan-nyilvántartásba elidegenítési és terhelési tilalmat kell bejegyeztetni.

(6) Az elidegenítési tilalom alól felmentés nem adható, a további megterheléshez a Képviselő-testület a nem lakás céljára szolgáló helyiség felújításához, korszerűsítéséhez, átalakításához szükséges pénzintézeti kölcsön felvétele esetén — amennyiben az összes tartozás a nem lakás céljára szolgáló helyiség forgalmi értékét nem haladja meg — járulhat hozzá.

46. § Ha a nem lakás célú helyiség értékesítésére azért kerül sor, mert az az értékesítésre kijelölt - egylakásos ingatlanban lévő - önkormányzati bérlakással egy ingatlanon található és a nem lakás célú helyiség önállóan nem értékesíthető, az elővásárlási joggal rendelkező vevőnek a nem lakáscélú helyiséget legalább forgalmi értéken kell felajánlani.

47. § (1) A nem lakás céljára szolgáló helyiségre vonatkozó elővásárlási jog esetén az ajánlat tartalmára, az ajánlati kötöttség időtartamára, az elővásárlási joggal való élésre vonatkozó nyilatkozatra, illetve a nyilatkozat megtételének elmulasztása jogkövetkezményeire a 39. § (1)-(2) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.

(2) A nem lakás céljára szolgáló helyiségek értékesítése esetén az adás-vételi szerződés aláírására a polgármester jogosult.

V. Fejezet

Vegyes rendelkezések

48. § (1) Az Iroda naptári évenként jövedelemigazolás beszerzésével és adatfelvétellel felülvizsgálja a benyújtott és nyilvántartott bérbevételi ajánlatokat. Amennyiben a felülvizsgálat eredménye alapján szükséges, a pontszámot módosítja és erről értesíti az ajánlattevőt.

(2) Amennyiben az ajánlattevő nem működik együtt a felülvizsgálatban vagy a felülvizsgálat alapján nem felel meg az a 10. § (1)-(2) bekezdésében foglalt feltételeknek, az Iroda törli a nyilvántartásból és erről a törlés indokának közlésével értesítést küld.

49. § (1) A lakások és helyiségek bérletével és elidegenítésükkel kapcsolatos eljárásban az érintett állampolgár az alábbi személyes adatait köteles szolgáltatni:

a) név, születési hely és idő, anyja neve, családi állapot,

b) lakcím,

c) jövedelmi, vagyoni viszonyokra vonatkozó nyilatkozat, igazolás

d) e rendelet 9. § (2) bekezdésében foglaltak esetén az egészségi állapotra vonatkozó orvosi igazolás.

(2) A fenti adatszolgáltatási kötelezettség az igénylővel közös háztartásban élő valamennyi személyre is vonatkozik.

(3)19 Az adatkezelésre és az adatok védelmére az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezései az irányadók.

(4) A család meghatározásánál a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 4. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltakat kell alkalmazni.

(5) A jövedelem fogalmára a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 4. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak az irányadóak azzal, hogy az egy havi jövedelem számításánál a kérelem, ajánlat benyújtását megelőző 12 havi jövedelem átlagát kell figyelembe venni.

50. § A bérbeadó az önkormányzati bérlakások rendeltetésszerű használatát, valamint a szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítését naptári évenként egyszer, illetve bejelentés vagy egyéb ok miatt szükség szerint ellenőrzi.

51. § (1) A 2004. május 10-e előtt önkormányzati érdekből meghatározott időre szóló lakáskiutalásban részesültek e rendelet hatálybalépését követően, illetve a lakáskiutaló határozatban meghatározott határidő lejártakor — feltéve, hogy az önkormányzati érdekből történő bérlőkijelölésre jogosító foglalkoztatási jogviszonyuk fennáll — a bérbeadótól kérhetik az általuk használt lakás részükre történő ismételt bérbeadását.

(2) A bérbeadó az (1) bekezdésben meghatározott személyekkel csak önkormányzati érdekből történő bérlőkijelölésre jogosító foglalkoztatási jogviszonyuk fennállásának időtartamára szóló bérleti szerződést köthet.

VI. Fejezet

Záró rendelkezések

52. § Ez a rendelet 2010. október l-jén lép hatályba.

53. § (1) E rendelet hatályba lépését megelőzően nyilvántartásba vett bérbevételi ajánlatokat folyamatosan, legkésőbb 2010. december 31-ig, a 48. §-ban foglaltak szerint felül kell vizsgálni, és a bérbevételi ajánlatot az e rendeletben foglaltak szerint el kell látni új besorolási pontszámmal, amelyről a bérbevételi ajánlatot benyújtót értesíteni kell.

(2) 2010. október 1. és 2010. december 31. között megüresedő lakás esetén a 2010. október 1-je előtt besorolt legmagasabb pontszámmal rendelkező bérbevételi ajánlatokat soron kívül felül kell vizsgálni, és döntésre a Bizottság elé kell terjeszteni.

54. § (1) Hatályát veszti a 14/2004. (V. 10.) önkormányzati rendelet és az azt módosító 23/2004. (VI. 30.), 37/2004. (IX. 30.), 11/2005. (III.31.), 39/2005. (XI.30.), 17/2006. (III.31.), 43/2006. (XII. 01.), 8/2007. (II. 27.), 10/2007. (III. 30.), 22/2007. (VII. 02.), 8/2008. (II. 27.), 33/2008. (IX. 18.), 15/2009. (III. 31.), 33/2009. (VI. 29.) önkormányzati rendelet.

(2) Az (1) bekezdés 2010. október 2-án hatályát veszti.

(3) Az 53. és e § 2011. január 1-jén hatályát veszti.

1. melléklet a 36/2010. (IX. 14.) önkormányzati rendelethez

1. Az önkormányzat tulajdonában lévő összkomfortos lakások20

A
Épület megnevezése

B
Építés éve

C
Alapterület
m2

D
Hrsz

E
Önkorm-i tulajdon

%

össz/önk-i
lakás

1

Tábormező u. 30. TH.

1968.

49

468/A/5

5,5

17/1

2

Erdődy P. T. u. 46-48. TH.

1970.

36

443/1/A/20

2,3

30/1

3

Tábormező u. 26. TH.

1970.

49

470/A/10

4,75

20/1.

4

Körmöcbánya u. 26-28. TH.

1970.

53

445/2/A/15

3,46

30/1

5

Rákóczi u. 30-32-34-36. TH.

1977.

32

488/6/A/14

1,1

60/1

6

Liliom u. 2-4-6-8. TH.

1979

85

517/7/A/13

5,2

60/2

7

Liliom u. 2-4-6-8. TH.

1979.

85

517/7/A/57

8

Rákóczi u. 17-19-21-23. TH.

1979.

52

517/4/A/3

1,6

60/1

9

Honvéd u. 12-14. TH.

1981.

69

69/9/A/27

12,6

30/4*

10

Kossuth L. u. 3. TH.

1953.

51

171/7/A/3

9,1

12/1

11

Felsőinkám. u. 11-13. TH.

1984.

28

1337/13/A/23

4,17

24/1

12

Készenléti ltp. 39. TH.

2001.

50

4149/31/A/9

4,1

28/1

13

Polyán u. 2.

1993.

123

3746

100,0

1

14

Dankó. u. 16/V.

2000.

1515

2413/10

100,0

53

15.

Bátorkő u. 2. TH.

1956.

35

511/A/3

5,9

17/1

16.
Összesen:

2312

*(A másik 3 lakást a 2. melléklet tartalmazza)

2. Az önkormányzat tulajdonában lévő komfortos lakások

A
Épület megnevezése

B
Építés
éve

C
Alapter.
m2

D
Hrsz.

E
Önk-i tul.

%

össz/önk-i
lakás

1

Rutsek u.1-3.,Waldstein 9. TH.

1953.

56

194/A/6

2,53

36/1

2

Jókai u. 2., Szent István u.
4-6-8-10-12. TH.

1954.

53

56/A/36

1,5

60/1

3

Jókai u. 6., Batsányi u.
2-4-6-8-10. TH.

1955.

53

57/2/A/17

2,62

60/2

38

57/2/A/38

4

Munkácsy u. 87-99.

1998.

224

1222/9

100,0

7

5

Vasvári u. 12-24.

1998.

224

1222/9

100,0

7

6

Rutsek u. 6-8-10.,
Erdődy P. T. u. 3. TH.

1956.

38

199/A/8

8,31

49/5

38

199/A/20

38

199/A/25

40

199/A/47

48

199/A/50

7

Rutsek u. 2-4. TH.

1968.

55

198/A/10

8,3

2/1

8

Beszálló akna ltp. 2. TH.

1949.

(58* tul.
lapon!)
66

0250/2/A/4

48,86

8/5

(66 *tul.
lapon)
69

0250/2/A/5

66

0250/2/A/7

53

0250/2/A/10

66

0250/2/A/11

9

Beszálló akna ltp. 3. TH.

1949.

65

0250/3/A/2

30,85

8/3

69

0250/3/A/3

67

0250/3/A/4

10

Bakony u. 11-13. TH.

1958.

53

503/A/8

5,1

16/1

11

Erdődy P. T. u. 30-32. TH.

1966.

48

457/A/6

4,5

21/1

12

Bartók B. u. 22/A-B. TH.

1949.

46

2668/1/A/2

7,1

13/1

13

Erdődy P. T. u. 20.
Bakony u. 2-4-6. TH

1957.

52

460/A/27

5,1

39/2

52

460/A/33

14

Erdődy P. T. u. 5-7.,
Kastélydomb u. 6-8. TH.

1960.

51

210/A/31

3,54

44/2

37

210/A/39

15

Erdődy P. T. u. 22-24. TH.

1965.

48

459/A/20

4,5

21/1

1621

17

Rózsakút u. 23.

1900-es
évek


208


702


100,0


1

18

Összesen

2532

60

3. Az önkormányzat tulajdonában lévő félkomfortos lakások

A
Épület megnevezése

B
Építés
éve

C
Alapter.
m2

D
Hrsz.

Önk-i tulajdon

%

össz./önk-i lakás

1

Bátorkő u. 2. TH.

1956.

35

511/A/4

17,6

17/3

33

511/A/8

32

511/A/10

2

Erdődy P. T. u. 4. TH.

1956.

35

513/A/3

11,5

17/2

32

513/A/14

3

Erdődy P. T. u. 6. TH.

1956.

32

512/A/14

5,7

17/1

4

Kastélydomb u. 23. TH.

1960.

36

214/A/8

6,51

12/1

5

Kastélydomb u. 19. TH.

1960.

43

216/A/11

8,2

12/1

6

összesen

278

8

4. Az önkormányzat tulajdonában lévő komfort nélküli lakások

A
Épület megnevezése

B
Építés
éve

C
Alapter.
m2

D
Hrsz.

E
Önk-i tul.


%

össz/önk-i lakás

1

Radnóti u. 32. (romos
épület)

1875.

99

3986/3

100,0

1
2

2

Munkácsy M. (7.) 49

1930-as években

(Br.48) 23

1182

100,0

11

3

Összesen:

122



3

5. Az önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló összkomfortos helyiségek

A
Épület megnevezése

B
Építés éve

C
Alapter.
m2


Hrsz.

1

Táncsics u. 3.

1970.

285

48

2

Táncsics u. 5.

1970.

282

45

3

Táncsics u. 11.

1970.

283

41

4

Táncsics u. 15.

1970.

286

38

5

Gárdonyi G. u. 41. TH.

1966.

215

108/A/2

6

Szabadság tér. 7.,
Kossuth u. 2-4. TH.

1953.

217

150/1/A/23

7

Szabadság tér. 7.,
Kossuth u. 2-4. TH.

1953.

89

150/1/A/34

8

Szabadság tér. 7.,
Kossuth u. 2-4. TH.

1953.

29

150/1/A/35

9

Szent István u.1.(Étterem. v.)

1990.

32
(Br.135m2)

152/2

10

Kossuth u. 1.,
Szabadság tér. 6. TH.

1953.

33

171/6/A/3

11

Kossuth u. 1.,
Szabadság tér. 6. TH.

1953.

20

171/6/A/16

12

Készenléti ltp. 41.

1959.

153

4153/1

13

Polyán u. 2.

1993.

126
(Br. 177)

3746

14

Polyán u. 2.

1993.

89
(Br. 127)

3746

15

Szent István u. 24.
(Felsőinkám u.10-12. TH.)

1983.

421

1337/7/A/25

16

Szent István u. 28. (Könyvtár)
(Felsőinkám u. 2-4-6-8. TH.)

1983.

608

1337/9/A/49

17

Szent István u. 26.
(Felsőinkám u. 2-4-6-8. TH.)

1983.

53

1337/9/A/50

18

Árpád u. 12-14. TH.

1981.

52

26/3/A/31

19

Mátyás k. u. 1-3-5. TH.
*(tul. jog fennt. értékesítés)

1975.

4

595/4/A/45

20

Mátyás k. u. 1-3-5. TH.

1975.

4

595/4/A/46

21

Mátyás k. u. 1-3-5. TH.

1975.

13

595/4/A/48

22

Mátyás k. u. 1-3-5. TH.
*(tul. jog fennt. értékesítés)

1975.

13

595/4/A/49

23

Mátyás k. u. 1-3-5. TH.
(tu* (tul jog fennt. értékesítés)

1975.

9

595/4/A/50

24

Mátyás k. u. 1-3-5. TH.

1975.

13

595/4/A/51

*(tul. jog fennt. értékesítés)

25

Felsőinkám u. 1. TH.

1984.

94

1337/4/A/45

26

Bakony u.8-10-12-14. Laksz.

1979.

79

462/1/A/84

27

Bakony u.8-10-12-14. Laksz.

1979.

404

462/1/A/85

28

Bakony u.8-10-12-14. Laksz.

1979.

160

462/1/A/86

29

Bakony u.8-10-12-14. Laksz.

1979.

59

462/1/A/87

30

Bakony u.8-10-12-14. Laksz.

1979.

156

462/1/A/89

31

Erdődy P. T. u. 19-21. TH.

1974.

62

432/3/A/24

32

Erdődy P. T. u. 19-21. TH.

1974.

36

432/3/A/25

33

Rákóczi u. 30-32-34-36. TH.

1977.

53

488/6/A/61

34

Rákóczi u. 30-32-34-36. TH.

1977.

31

488/6/A/62

35

Rákóczi u. 30-32-34-36. TH.

1977.

81

488/6/A/63

36

Rákóczi u. 14-16-18-20. TH.

1977.

144

488/3/A/61

37

Rákóczi u. 14-16-18-20. TH.

1977.

138

488/3/A/62

38

Készenléti ltp. 41/2 TH.

1959.

167

4153/2/A/2

39

összesen: 38 db

4.993

6. Az önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló komfortos helyiségek

A
Épület megnevezése

B
Építés
éve

C
Alapter.
m2

D
Hrsz.

1

Szabadság tér. 3-4. TH.

1953.

172

171/1/A/8

2

Szabadság tér. 3-4. TH.

1953.

34

171/1/A/9

3

Szabadság tér. 3-4. TH.

1953.

126

171/1/A/19

4

Szabadság tér. 3-4. TH.

1953.

54

171/1/A/20

5

Újlaky u. 2-4-6,.TH

1956.

221

188/A/32

6

Újlaky u. 2-4-6,.
Waldstein J. u. 1. TH.

1956.

52

188/A/33

7

Újlaky u. 2-4-6,.
Waldstein J. u. 1. TH.

1956.

50

188/A/34

8

Újlaky u. 8-10. TH.

1955.

271

190/2/A/20

9

Újlaky u. 16/A. (vegyes tul.)

1960.

17
(Br.161/6)

191

10

Újlaky u. 18-20-22,.
Erdődy P. T. u. 1. TH.

1954.

93

192/A/1

11

Szent István u. 11-13. TH.

1952.

57

104/A/1

12

Szent István u. 15-17. TH.

1952.

23

103/A/1

13

Szent István u. 15-17. TH.

1952.

72

103/A/2

14

Szent István u. 15-17. TH.

1952.

70

103/A/4

15

Szent István u. 15-17. TH.

1952.

139

103/A/5

16

Alkotmány u. 2/A-B. TH.

1971.

54

3312/A/1

17

Bátorkő u. 1., Erdődy P. T. u. 8-10-12-14-16., Bakony u. 1.TH

1959.

331

509/A/35

18

Bátorkő u. 1., Erdődy P. T. u. 8-10-12-14-16.,
Bakony u. 1. TH.

1959.

112

509/A/47

19

Bátorkő u. 1., Erdődy P. T. u. 8-10-12-14-16.,
Bakony u. 1. TH.

1959.

263

509/A/48

20

Kastélydomb u. 6-8.,
Erdődy P. T. u. 5-7. TH.

1956.

100

210/A/3

21

Bakony u. 2-4-6.,
Erdődy P. T. u. 20. TH.

1957.

81

460/A/3

22

Bakony u. 2-4-6.,
Erdődy P. T. u. 20. TH.

1957.

62

460/A/11

23

Bakony u. 2-4-6.,
Erdődy P. T. u. 20. TH.

1957.

50

460/A/12

24

Bakony u. 2-4-6.,
Erdődy P. T. u. 20. TH.

1957.

17

460/A/13

25

Bakony u. 2-4-6.,
Erdődy P. T. u. 20. TH.

1957.

74

460/A/14

26

Bányabekötő u. TH.

1961.

709

3207/A/1

27

Bányabekötő u. TH.

1961.

657

3207/A/2

28

Bányabekötő u. TH.

1961.

71

3207/B/1

29null

Összesen: 28 db

4032

7. Az önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló külterületi helyiségek

A
Épület megnevezése

B
Építés
éve

C
Alapter.
m2

D
Hrsz.

1null

Beszálló akna ltp. 2.
TH.

1949.

52

0250/2/A/2

2null

Beszálló akna ltp. 2.
TH.

1949

9

0250/2/A/3

3

Zöldfa u. 2.

94 (818m2-es terület)

3406/2

4

Zöldfa u. 2.

87 (1372m2-es terület)

3406/3

5

összesen: 4 db

242

8. Garázs helyiségek a társasházakban

A
Épület megnevezése

B
Alapterület
m2

C
Hrsz.

1null

Szabolcska M. u. 22-24-26. TH.
*(tul. jog fennt. értékesítés)

13

3250/2/A/1

2

Erdődy P. T. u. 17. TH.

37

439/A/17

3

Erdődy P. T. u. 17. TH.

30

439/A/18

4

Erdődy P. T. u. 19-21. TH.

17

432/3/A/1

5

Erdődy P. T. u. 19-21. TH.

17

432/3/A/2

6

Erdődy P. T. u. 23-25. TH.

17

432/4/A/26

7

Erdődy P. T. u. 27-29. TH.

17

432/5/A/2

8

Erdődy P. T. u. 27-29. TH.

18

432/5/A/25

9

Erdődy P. T. u. 27-29. TH.

17

432/5/A/26

10

Erdődy P. T. u. 27-29. TH.

17

432/5/A/27

11

Felsőinkám u. 11-13. TH.

28

1337/13/A/28

12

Felsőinkám u. 11-13. TH.

28

1337/13/A/29

13

Felsőinkám u. 15-17. TH.
*(tul. jog fennt. értékesítés)

28

1337/12/A/29

14

Felsőinkám u. 15-17. TH.

15

1337/12/A/30

15

Felsőinkám u. 15-17. TH.
*(tul. jog fennt. értékesítés)

28

1337/12/A/31

16

+ Hétvezér úti

30

3223/91

17

Összesen: 16 db

357

9. Önkormányzati tulajdonú polgári védelmi „Légó” helyiségek

A
Épület megnevezése

B
Alapterület
m2

C
Hrsz.

1

Alkotmány u. 3. TH.

47

3307/1/A/18

2

Bátokő u. 4-6. TH.

35

495/A/18

3

Bátorkő u. 12-14. TH. *(tul. jog fennt. értékesítés)

34

497/A/17

4

Bakony u. 7-9. TH.

35

504/A/18

5

Bátorkő u. 1., Erdődy P. T. u.
8-10-12-14-16., Bakony u. 1. TH.

62

509/A/8

6

Bakony u. 2-4-6.,
Erdődy P. T. u. 20. TH. *(tul. jog fennt. értékesítés)

50

460/A/37

7

Jókai u. 4. TH.

30

57/1/A/3

8

Jókai u. 2., Szent István u.
4-6-8-10-12. TH.

64

56/A/62

9

Jókai u. 2., Szent István u.
4-6-8-10-12. TH. *(tul. jog fennt. értékesítés)

64

56/A/64

10

Jókai u. 2., Szent István u.
4-6-8-10-12. TH.

74

56/A/66

11

Waldstein J. u. 3. TH. *(tul. jog rendezés alatt–értékesítés-)

82

189/1/A/1

12null

Újlaky u. 8-10. TH
*(tul. jog fennt. értékesítés)

48

190/2/A/21

13

Rutsek u.1-3.,Waldstein 9. TH *(tul. jog fennt. értékesítés)

81

194/A/1

14

Rutsek u. 6-8-10.,
Erdődy P. T. u. 3. TH. (pincerekeszes)

27

199/A/3

15

Rutsek u. 6-8-10.,
Erdődy P. T. u. 3. TH. (pincerekeszes)

36

199/A/4

16

Rutsek u. 6-8-10.,
Erdődy P. T. u. 3. TH. (pincerekeszes)

36

199/A/15

17

Rutsek u. 6-8-10.,
Erdődy P. T. u. 3. TH. (pincerekeszes)

27

199/A/16

18

Rutsek u. 6-8-10.,
Erdődy P. T. u. 3. TH. (pincerekeszes)

83

199/A/29

19null

Felsőmajor u. 3. TH.
(tul. jog rendezés alatt–értékesítés-)

34

208/A/10

20null

Felsőmajor u. 3. TH.
(tul. jog rendezés alatt–értékesítés-)

34

208/A/11

21

Felsőmajor u. 5. TH.

34

209/A/9

22nullnull

Kastélydomb u. 2-4.,
Waldstein J. u. 17-19. TH.
(tul. jog fennt. értékesítés)

80

211/A/37

23

Bakony u. 3-5. TH. *
(tul. jog rendezés alatt–értékesítés-)

34

505/A/17

24

Bakony u. 3-5. TH. *
(tul. jog rendezés alatt–értékesítés-)

35

505/A/18

25

Bakony u. 3-5. TH. *
(tul. jog rendezés alatt–értékesítés-)

35

505/A/19

26

Bakony u. 3-5. TH. *
(tul. jog rendezés alatt–értékesítés-)

34

505/A/20

27

Bátorkő u. 2. TH. (pincerekeszes) *
(tul. jog rendezés alatt–értékesítés-)

30

511/A/1

28

Bátorkő u. 2. TH. (pincerekeszes) *
(tul. jog rendezés alatt–értékesítés-)

30

511/A/2

29

Összesen: 28 db

1295

10. Egyéb nem lakás célú helyiségek a társasházakban

A
Épület megnevezése

B
Alapterület
m2

C
Hrsz.

1

Gárdonyi G. u. 41. TH. (hőkezelő)

22

108/A/1

2null

Erdődi P. T. u. 19-21. TH.
(hőkezelő)

70

432/3/A/3

3null

Erdődy P. T. u. 19-21. TH.
(liftkezelő)

34

432/3/A/5

4null

Erdődy P. T. u. 42-44.
TH.(hőkezelő)

144

444/1/A/29

5

Tábormező u. 30. TH. (hőkezelő)

56

468/A/18

6null

Tábormező u. 26. TH. (pince raktár)

52

470/A/21

7null

Tábormező u. 8-10-12. TH.
(hőkezelő)

73

476/A/40

8

Bakony u. 16-18-20. TH. (hőkezelő)

81

479/3/A/43

9

Bakony u. 16-18-20. TH. (hőkezelő)

80

479/3/A/44

10

Rákóczi u. 4. TH. (hőkezelő)

57

514/A/18

11

Rákóczi u. 4. TH. (hőkezelő)

27

514/A/19

12

Összesen: 11 db

696

2. melléklet a 36/2010. (IX. 14.) önkormányzati rendelethez

Bérlő-kiválasztási joggal érintett lakások

1. Jogosult: Magyar Honvédség Helyőrség Parancsnokság Székesfehérvár


A
Épület megnevezése

B
Építés éve

C
Alapterület

D
Hrsz

E
Önkorm-i tulajdon

%

Össz/önk-i

1

Mátyás k. u. 1-3-5. TH.

1975.

59

595/4/A/29

6,8

41/3

2

Mátyás k. u. 1-3-5. TH.

1975.

48

595/4/A/37

3

Mátyás k.u. 1-3-5. TH.

1975.

48

595/4/A/40

4

Honvéd u. 12-14. TH.

1981.

42

69/9/A/5

12,6

30/4
(1 lakás
az 1.mellék-
letben)

5

Honvéd u. 12-14. TH.

1981.

42

69/9/A/8

6

Honvéd u. 12-14. TH.

1981.

53

69/9/A/15

7

Bakony u. 16-18-20 TH.

1972.

71

479/3/A/15

2,9

42/1

8

Összesen: 7 db

363

2. Jogosult: Veszprém Megyei Rendőrkapitányság


A
Épület megnevezése

B
Építés éve

C
Alapterület

D
Hrsz

E
Önkorm-i tulajdon

%

Össz/önk-i

1

Erdődy P. T. u. 20.

1957.

53

460/A/9

2,6

39/1

2.

Összesen: 1 db

53

3. melléklet a 36/2010. (IX. 14.) önkormányzati rendelethez

BÉRBEVÉTELI AJÁNLAT
AZ AJÁNLATTEVŐ ADATAI
Neve: ........................................................... ...
Születési helye és ideje: ..................................
Anyja neve: ....................................................
Lakóhelye: .....................................................
Tartózkodási helye: ........................................
Családi állapota: ............................................
Jövedelme: .......... Ft.
AZ AJÁNLATTEVŐ HÁZASTÁRSÁNAK /ÉLETTÁRSÁNAK/ ADATAI
Neve: ..............................................................
Születési helye és ideje: ..................................
Anyja neve: ....................................................
Lakóhelye: .....................................................
Tartózkodási helye: ........................................
Családi állapota: ............................................
Jövedelme: .......... Ft.
AZ AJÁNLATTEVŐVEL KÖZÖS HÁZTARTÁSBAN ÉLŐ /EGYÜTT KÖLTÖZŐ/ SZEMÉLYEK ADATAI
...............................................................
Név Születési hely, idő Rokonsági fok Jövedelem
.................................................................................................. …..
.......................................................................................................
.......................................................................................................
.......................................................................................................
.......................................................................................................
.......................................................................................................
.......................................................................................................
AZ AJÁNLATTEVŐ JELENLEGI LAKÁSKÖRÜLMÉNYEI
1) a lakáshasználat jogcíme: .........................
(tulajdonos, családtag, albérlő, szívességi lakáshasználó, egyéb)
2) A lakás alapterülete:............. m2
3) A lakószobák száma:.............. db
4) A lakás komfortfokozata: .........................
(összkomfortos, komfortos, félkomfortos, komfort nélküli)
5) A lakásban élő személyek száma: ........ fő
6) A lakás állaga: ...........................................
........................................................................
........................................................................
7) Az együttélők között van-e idült fertőző betegségben szenvedő?
igen nem
A BÉRBEVENNI KÍVÁNT LAKÁS ADATAI
1) A lakás nagysága, lakószobák száma:
egy - másfél - kettő - egy + kettő fél - kettő és fél - egy + 3 fél - három és fél
2) A lakás komfortfokozata
összkomfortos - komfortos - félkomfortos - komfort nélküli
3) A bérbevétel időtartama (legfeljebb öt év lehet) ..... év

NYILATKOZATOK

1. Alulírottak közösen kérelmezzük, hogy velünk a bérbeadó bérlőtársi szerződést kössön, élettársak esetén a bérlőtársi szerződés feltételeinek megfelelünk*:

igen nem
* Bérlőtársi szerződés esetén a bérlőtársak jogai és kötelezettségei egyenlőek, jogaikat együttesen gyakorolják.
Élettársak esetén a bérlőtársi szerződés feltétele: - 5 év megszakítás nélküli élettársi kapcsolat
- az élettársak egyike sem rendelkezik beköltözhető lakással

2. A bérbevételi ajánlat benyújtását megelőző 3 éven belül önkormányzati bérlakással rendelkeztünk (a megfelelő válasz aláhúzandó):

igen nem

3. Önkormányzati bérlakást vásároltunk (a megfelelő válasz aláhúzandó):

igen nem

4. Jövedelem és vagyonnyilatkozat

A jövedelmek típusai

Az ajánlat-tevő jövedel-me

Az ajánlat-tevővel együtt- költöző házastárs (élettárs) jövedelme

Az ajánlattevővel együttköltöző egyéb rokon jövedelme

Össze-sen

1. Munkaviszonyból, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból származó jövedelem és táppénz

2. Társas és egyéni vállalkozásból származó jövedelem

3. Ingatlan, ingó vagyontárgyak értékesíté-séből származó jövedelem

4. Nyugellátás, baleseti nyugellátás, egyéb nyugdíjszerű ellátások

5. A gyermekek ellátásához és gondozásához kapcsolódó támogatások (GYED, GYES, GYET, családi pótlék, tartásdíj, árvaellátás)

6. Munkaügyi szervek által folyósított rendszeres pénzbeli ellátás

7. Föld bérbeadásából származó jövedelem

8. Egyéb (kapott tartás-, ösztöndíj, értékpapír-ból származó jövedelem, kis összegű kifizeté-sek stb.)

9. Összes nettó jövedelem

10. a család összes nettó jövedelmét csökkentő tényezők (tartásdíj összege)

Nyilatkozunk, hogy a bérbevételre ajánlatot tevő és a vele együtt költöző személyek jelentős értékű* ingó vagy ingatlan vagyonnal:
rendelkeznek nem rendelkeznek
Amennyiben rendelkeznek:
a) A tulajdonos neve: ................................
b) A vagyontárgy megnevezése: ................
c) Ingatlan esetén annak címe: .................
d) Az ingatlan ................................... név
.... lakcím lakos haszonélvezeti jogával terhelt.
e) A vagyontárgy forgalmi értéke: ...... Ft.
* jelentős értékű a vagyon: ha értéke meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 50-szeresét.

5. Alulírottak büntetőjogi felelősségünk tudatában kijelentjük, hogy a fentiekben közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

Hozzájárulunk személyes adatainknak és a velünk együtt költöző személyek személyes adatainak a bérbevételi ajánlat elbírálásáig, illetve a lakásbérleti szerződés megszűnéséig történő kezeléséhez.
Várpalota, 20.... év ............... hó ...... nap
........................ ..........................
ajánlattevő ajánlattevő házastársa/élettársa

4. melléklet a 36/2010. (IX. 14.) önkormányzati rendelethez

JÖVEDELEMIGAZOLÁS

Az igazolás kiadását megelőző 12 hónapban kifizetett jövedelmekről

Név: ................................................................
Lakcím:...........................................................
Munkáltató megnevezése: ………………………..
A béralap terhére kifizetett nettó munkabér,
munkadíj (bérpótlék) összege: .......... Ft
Részesedési alap terhére kifizetett nettó
prémium, célprémium, céljutalom és nyereség-
prémium összege: ............ Ft
A munkáltató által vállalt külső megbízási
munkák díjbevételéből jogszabály alapján
folyósított nettó díjazás, illetve prémium
összege: ............ Ft
Másodállásból, mellékfoglalkozásból származó
nettó kereset összege: ............ Ft
ÖSSZESEN: ............ Ft
Tartási kötelezettség alapján
levonás: ............ Ft
Tényleges nettó jövedelem: ............ Ft
Egy hóra eső nettó
átlagjövedelem: ...........Ft/hó
Családi pótlék összege: ...........Ft/hó
V á r p a l o t a , 20 .......................
.............................
cégszerű aláírás

5. melléklet a 36/2010. (IX. 14.) önkormányzati rendelethez

Szociális helyzet alapján bérbevételi ajánlatot tevők körülményeinek pontszámmal jelöléséhez

1) A bérbevételi ajánlatban szereplő minden gyermek (kiskorú, vagy nappali tagozaton tanuló, 25. életévét be nem töltött gyermek) 1 pont
2) Fertőző betegség veszélyének megléte 2 pont
3) Fogyatékkal élő, együtt költöző családtag 1pont
4) Lakhatás körülményei:

a) albérletben lakik 2 pont

b) családtagként lakik 1 pont

c) szükséglakás* követelményeinek sem megfelelő lakáskörülmény 3 pont

*szükséglakás: A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre
vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 91/A. § 6. pontjában
meghatározott lakás
5) Jövedelmi viszonyok:

a) A bérbevételi ajánlatban szereplő és az együttköltöző személyek összességének jövedelméből számított 1 főre jutó jövedelem a mindenkori öregségi nyugdíj

aa) 100 %-a alatt van 2 pont
ab) 100-150 %-a között van 1 pont

b) Az egyedül költöző személy esetén az 1 főre jutó jövedelem

a mindenkori öregségi nyugdíj
ba) 100 %-a alatt van 3 pont
bb) 100-150 %-a között van 2 pont
bc) 151-200 %-a között van 1 pont

6. melléklet a 36/2010. (IX. 14.) önkormányzati rendelethez

LAKÁSBÉRLETI SZERZŐDÉS

melyet kötöttek Várpalota Város Önkormányzata (8100 Várpalota, Gárdonyi G. u. 39., adószám: ……., statisztikai szám: ……….., képv.: ……….. polgármester), mint Bérbeadó - a továbbiakban: Bérbeadó,
másrészről ………….. (születési hely, idő: ………, …………... anyja neve: ……….. állampolgársága: magyar, neme: ………, szem.ig.sz.:……….., lakcím:……….), mint Bérlő - a továbbiakban: Bérlő, együttesen, mint felek – a továbbiakban: felek – között az alulírott napon és helyen az alábbi feltételekkel:
1./ A lakásbérlet jogcíme:
A kijelölő szerv megnevezése: ………………….., döntésének száma: …………, kelte: …. év …….. hónap ………nap
2./ Szükség esetén: A Bérlővel együtt költöző Bérlőtárs, családtagok (név, személyi adatok, jogcím): ………
Bérlemény adatai:
3./ A Bérbeadó Várpalota Város Önkormányzata bérbe adja a Bérbeadó tulajdonában és kezelésében lévő, a várpalotai …. hrsz-ú, természetben Várpalota, …….. szám alatti, ……. m2 alapterületű, ……. helyiségekből álló, ……..komfortfokozatú ingatlant, jelen szerződés mellékletét képező „leltár és állapotrögzítő jegyzőkönyvben” szereplő vagyontárgyakkal együtt, rendeltetésszerű használatra alkalmas és a felek által megismert, illetve fényképekkel rögzített állapotban – a továbbiakban: lakás/bérlemény.
4./ A Bérlő kijelenti, hogy a 3./ pontban körülírt lakást bérbe veszi.
5/ Szerződés időtartama:
Bérleti díj:
6./ A bérleti díj és - szükség esetén: egyéb költségek, illetve a Bérlő részére nyújtott külön szolgáltatások ellenértékének megállapítása:
6.1./ A lakás összkomfortos komfortfokozatú és a teljes alapterülete: ……. m2
6.2./ Az egyhavi lakásbérleti díj ……….-Ft - szükség esetén: az egyéb, az alábbi pontokban felsorolt költségek, díjak nélkül.
6.3./ A Bérbeadó külön szolgáltatása
6.4./ A fentiek alapján a havonta fizetendő bérleti díj összege:: ………………-Ft/hónap – továbbiakban: bérleti díj.
7./ A Bérlő a bérleti díjat havonta, a Bérbeadó által a tárgyhót követően a vonatkozási jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően kiállított számla alapján a számla kézhezvételét követő 8 napon belül köteles a Bérbeadó részére postai utalványon vagy a ……….. Banknál vezetett ………számú bankszámlára átutalással megfizetni.
A bérleti díj mérséklése, elengedése:
8./ Ha a Bérbeadó szavatossági kötelezettségének:
- nem, vagy nem kellő mértékben tesz eleget és ennek következtében a lakás vagy a lakás egy részének rendeltetésszerű használhatósága 15 napot meghaladóan lényegesen csökken, továbbá,
- ha a Bérbeadó a Bérlőt a lakás vagy egy részének rendeltetésszerű használhatóságában akadályozza, vagy jelentős mértékben korlátozza,
a Bérlőt az arányos bérmérséklés joga illeti meg.
Ha a Bérbeadó a Bérlő bérmérséklés iránti igényét, vagy annak mértékét nem ismeri el, a Bérlő 15 napon belül bírósághoz fordulhat. Ha ezt a határidő elmulasztja, bérmérséklés iránti igényét csak a kereset benyújtása utáni időszakra érvényesítheti. Bérmérséklés csak a hiba, hiányosság fennállásáig illeti meg a Bérlőt.
Közüzemi és egyéb költségek:
9./ A Bérlő a lakás használatához – a fenti üzemeltetéssel, illetve egyéb szolgáltatásokkal nem érintett szolgáltatásokon tekintetében – a közüzemi, vagy egyéb (pl. tv, internet) szolgáltatókkal köteles a fogyasztói szerződéseket megkötni és azokat jelen bérleti szerződés megkötésétől számított 15 napon belül a Bérbeadónak bemutatni.
Szükség esetén: Az önkormányzati érdekből kiutalt lakás Bérlője köteles a Magyarországon bejegyzett hitelintézettel, vagy erre szakosodott biztosító társasággal lakás előtakarékossági szerződést kötni. A lakásbérlet időtartama alatt a lakás előtakarékossági szerződés nem szüntethető meg.
Birtokbaadás-vételre vonatkozó rendelkezések:
10./ A Bérbeadó a lakást a komfortfokozatnak megfelelő – a jelen szerződés mellékletét képező „leltár és állapotrögzítő jegyzőkönyv” szerint – lakásberendezésekkel együtt ………. év ………… hónap ……… napjától adja át a Bérlő birtokába és ettől a naptól terheli a 6./ pont szerinti bérleti díjfizetési kötelezettség, valamint ettől a naptól gyakorolja jogait, illetve ettől a naptól terhelik a kötelezettségek. A birtokbaadással egyidejűleg a felek a közüzemi órákat leolvassák, jegyzőkönyvben rögzítik.
11./ A Bérbeadó a lakás átadásakor a leltárba felvett lakásberendezési tárgyakért a Bérlő rendeltetésszerű használata esetén a birtokbaadást követően 1 éven át szavatossági felelősséggel tartozik.
Jelen szerződés bármilyen jogcímen történő megszűnése esetén a Bérlő legalább olyan, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban köteles a leltári lakásberendezési tárgyakat a Bérbeadó részére visszaadni, ahogyan azokat jelen szerződés alapján átvette, leszámítva a használattal járó elhasználódás mértékét.
Használatra vonatkozó rendelkezések:
12./ A Bérlő a lakást rendeltetésnek megfelelő módon köteles használni. Az ettől eltérő használatból eredő károkat köteles helyreállítani, vagy megtéríteni.
Gázfűtésű lakásra vonatkozó szerződés esetén: 13./ A lakásban PB gézpalackos készülék használata tilos.
13./ Ha a felek másként írásban nem állapodnak meg, a lakás burkolatainak, ajtóinak, ablakainak és a lakás berendezéseinek karbantartásával, felújításával, illetőleg azok pótlásával, cseréjével kapcsolatos költségek viselésére a Bérlő köteles, a Bérbeadóval szemben megtérítési igény nélkül. (a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Lakás tv.) 13. § (1) bek.) (így különösen: a hideg-meleg burkolat javítása, védőkezelése, falak festése, meszelése, tapéta cseréje, ajtók ablakok javítása, mázolása, zárak vasalatok cseréje).
14./ A Bérlő köteles a háztartási hulladékot az utcai edénybe elhelyezni, melynek elszállítása a Bérbeadó kötelezettsége.
A Bérlő köteles a társasház, lakóépület házirendjét, tűzvédelmi utasítását köteles a lakáshasználat során betartani és a lakásegység előtti területet tisztántartani, /csúszásmentesíteni/.
15./ A Bérlő köteles tűrni:
- a lakás, illetve a lakást magába foglaló épület – a továbbiakban: épület – karbantartásával, felújításával, helyreállításával, átalakításával, bővítésével, korszerűsítésével kapcsolatos munkák Bérbeadó általi elvégeztetését,
- építési, szerelési munkák elvégzését, ha az az épület, vagy a lakás, vagy az épületben lévő más bérlemények állagának megóvása, lényeges hiba elhárítása, kár megelőzése érdekében szükséges.
Ha a Bérlő akadályozza a lakás, az épület egészét vagy részét, illetve más bérlemények lakhatósását érintő munkák elvégeztetését és ebből kár keletkezik, annak megtérítéséért a polgári jog szabályai szerint felel.
16./ Amennyiben bármelyik fél tudomására jut, hogy a lakás nem rendeltetésszerű használatra alkalmas, a másik felet tájékoztatni kell erről, megállapítva, hogy a helyreállítási kötelezettség melyik felet terheli.
Ha a felek, a másik fél írásbeli felszólítása ellenére sem teljesíti kellő időben kötelezettségét, vagy a tájékoztatásra nem nyilatkozik, akkor a másik fél, az azonnali beavatkozást igénylő munkák esetében egyidejű értesítési kötelezettséggel a másik fél költségére a szükséges munkákat elvégeztetheti.
Egyéb munkák esetében pedig a felhívás eredménytelen elteltétől számított 60 nap elmúltával egyidejű értesítési kötelezettséggel a lakás rendeltetésszerű használhatóságát érintő munkálatokat a másik fél költségére elvégeztetheti.
17./ A Bérbeadó a bérleti jogviszony fennállása alatt szavatol azért, hogy a lakás rendeltetésszerű használatra alkalmas legyen. Ha e kötelezettségét megszegi, a hibás teljesítés jogkövetkezményeit úgy kell alkalmazni, hogy a Bérlőt árleszállítás helyett a lakbér mérséklése illeti meg.
Ha a Bérlő követ el szerződésszegést a lakás használatával kapcsolatban, vagy karbantartási, felújítási, csere kötelezettségének a Bérbeadó felszólítására nem tesz eleget, a Bérbeadó a törvényben megállapított módon, a szerződésszegés miatti felmondásra vonatkozó szabályok szerint (rendkívüli felmondással) a bérleti jogviszonyt felmondhatja.
18./ A Bérbeadó és a Bérlő megállapodhatnak abban, hogy a Bérlő a szükséges hatósági engedélyek beszerzésének kötelezettségével és a Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása birtokában
- a lakást korszerűsítheti, átalakíthatja, bővítheti,
- szükség esetén: az épületre emeletet építhet, a tetőteret beépítheti, nem lakás céljára szolgáló helyiséget vagy romos helyiséget lakássá alakíthat át.
A Bérlő a fentiek szerinti beruházással felmerült, számlákkal igazolt, és a Bérbeadó által előzetesen jóváhagyott költségeit – a felek külön írásbeli megállapodása alapján – a munka befejezése után a bérleti díjba történő beszámítás, vagy a Bérbeadó általi megtérítés útján igényelheti.
19./ A Bérlő a lakásba a Lakás tv. 21. § (2) bekezdésben megjelölt személyeken kívül a Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül más személyt nem fogadhat be.
A Bérlő a Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulásával
- befogadhatja élettársát, testvérét, unokáját;
- albérletbe adhatja a lakás egy részét, ha külön szoba biztosítható valamint
- lakásbérleti jogát másra átruházhatja, elcserélheti.
20./ A Bérlő tudomásul veszi, hogy a bérleti jogviszonynak fennállása alatt köteles életvitelszerűen a lakásban lakni. A Bérlő köteles a lakásból két hónapot meghaladó távollétét és annak megközelítőleg pontos időtartamát a távollét megkezdését megelőzően a Bérbeadónak írásban bejelenteni.
21./ A Bérlő köteles a Bérbeadónak írásban bejelenteni a bérleti jogviszonnyal kapcsolatos bármely változást, a változást bekövetkezésétől számított 72 órán belül.
22./ A Bérbeadó a rendeltetésszerű használatot, valamint a szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítését évente egyszer ellenőrzi, illetve amennyiben alapos indokkal feltételezi a Bérbeadó, hogy az ingatlant nem rendeltetésszerűen használja a Bérlő, több alkalommal is jogosult a használat ellenőrzésére. A Bérlő arra alkalmas időben a lakásba történő bejutást biztosítani, és az ellenőrzést tűrni köteles. Ez a rendelkezés megfelelően irányadó a rendkívüli káresemény, illetőleg a veszélyhelyzet fennállása miatt a lakáson belül szükséges hibaelhárítás elvégzésének biztosítása esetén.
A bérleti jogviszony szünetelése:
23./ Ha az épület karbantartásával, felújításával, helyreállításával, átalakításával, bővítésével kapcsolatos munkák csak a Bérlő és a vele együtt lakó személy átmeneti kiköltöztetése esetén végezhetők el, a lakásbérleti jogviszony a munkák elvégzésének időtartamára szünetel. A szünetelést és annak időtartamát a Bérbeadó és a Bérlő megállapodása, ennek hiányában a bíróság állapítja meg.
24./ A szünetelés időtartamára a Bérlő és a vele együtt lakó személyek a lakást kötelesek kiüríteni, és az átmeneti vagy a megállapodás szerinti lakásba költözni. Az építési munkák befejezésével a Bérlő és a vele együtt lakó személyek kötelesek a jelen bérleti szerződés 3./ pontjában meghatározott lakásba visszaköltözni. A szünetelés időtartama alatt a Bérlőt a kiürített lakás után bérleti díjfizetési nem terheli.
Szerződés megszűnése, megszüntetése:
25./A jelen határozott időre kötött bérleti szerződés megszűnik
- a határozott időre szóló, illetőleg valamely feltétel bekövetkezéséig tartó lakásbérleti jog a szerződésben meghatározott idő elteltével, illetőleg a feltétel bekövetkezésekor,
- ha a lakás megsemmisül,
- ha a Bérlő meghal és nincs a lakásbérleti jog folytatására jogosult személy,
- ha a Bérlő a lakást elcseréli,
- ha a Bérlőt Magyarország területéről kiutasították,
- ha a Bérlő lakásbérleti jogviszonyát a bíróság megszünteti,
- ha a Bérlő lakásbérleti jogviszonya hatósági határozat folytán megszűnik.
26./ Felek megállapodnak, hogy jelen bérleti szerződés megszüntethető
- a felek által írásban, közös megegyezéssel,
- bármelyik fél által, a másik fél szerződésszegése miatti szabályok szerint azonnali hatályú - rendkívüli - felmondással.
27./ Amennyiben a lakást a Bérlő nem rendeltetésének megfelelő módon használja, a Bérbeadó jogosult a szerződést írásban, azonnali hatállyal – rendkívüli felmondás Bérlő részére történő megküldésével – egyoldalúan megszűntetni.
28./ A Bérlő tudomással bír arról, hogy ha legalább 2 havi bérleti díjhátraléka keletkezik és azt a Bérbeadó felszólítása ellenére nem fizeti meg, akkor a bérleti jogviszonyát a Bérbeadó rendkívüli felmondással, azonnali hatállyal felmondhatja.
29./ Bérbeadó jelen szerződést rendkívüli felmondással megszüntetheti abban az esetben is, ha a Bérlő a szerződésben és a jogszabályokban foglalt tűrési kötelezettségének kellő időben nem tesz eleget, az épület állagvédelmével, vagy a bérlemény rendeltetésszerű használatával kapcsolatban a lakásban, vagy a lakás valamely helyiségében akadályozza a Bérbeadót a szükséges munkák elvégzésében és ezen ok miatt a lakásban állagromlás vagy kár következik be.
30./ Bérlő a bérleti szerződés bármilyen jogcímen történő megszűnése esetén a bérleményt tisztán, rendeltetésszerű használatra alkalmas, legalább a jelen szerződés megkötésekori állapotban köteles a Bérbeadónak visszaadni a jelen szerződés mellékletét képező „leltár és állapotrögzítő jegyzőkönyv” szerinti vagyontárgyakkal, a felek által egyeztetett időpontban.
Amennyiben a lakást a Bérlő nem adja vissza a Bérbeadó birtokába, jogcím nélkül használónak minősül és jelen szerződés szerinti bérleti díjnak megfelelő mértékű lakáshasználati díjat köteles fizetni.
31./ Abban az esetben, ha a Bérlő kötelezettségszegéséből fakadóan a Bérbeadó a lakást nem tudja hasznosítani, a Bérlő az ebből eredő károkat köteles a Bérbeadónak megfizetni.
32./ Felek megállapodnak, hogy kérik az aláírást követően jelen szerződés végrehajtási záradékkal való ellátását – ezáltal a közjegyzői záradék miatt végrehajtható okiratnak minősül - annak érdekében, hogy az egymással szemben esetlegesen fennálló jogos igény - különösen az elmaradt bérleti díj, és a bérleti szerződés megszűnése esetén az ingatlan kiürítésének igénye - érvényesítése külön bírósági eljárás lefolytatása nélkül azonnal végrehajtható legyen.
33./ A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: új Ptk.), valamint Lakás törvény, valamint jelen szerződésre irányadó önkormányzati rendeletek rendelkezései az irányadóak.

A jelen szerződést a szerződő felek, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írták alá.

Várpalota, ……. év ……….. hónap ….. nap
Mellékletek:

1. sz.: Leltár és állapotrögzítő jegyzőkönyv

………………………. ……………………….
Bérbeadó Bérlő
Várpalota Város Önkormányzata
képv.: …….. polgármester

……………………….

Szükség esetén: Bérlőtárs

Előttünk, mint tanúk előtt:
Név: ……………………………..
Lakcím: …………………………
Név: ……………………………..
Lakcím: …………………………
VAGY:
Ellenjegyezte:
Várpalota, ……..
…………………………………….
Ügyvéd
1

Az 1.§ (2) bek. mód. a 29/2015. (X.30.) ör. 1.§-a

2

Az 1.§ (3) bek. mód. a 40/2011. (X.28.) ör. 2.§-a

3

A 3.§ (1) bek. új h) ponttal kieg. a 25/2016. (XII.15.) ör. 1.§-a

4

A 4. § (2) bek. e) pontját hatályon kívül helyezte a 29/2015. (X.30.) ör. 4.§ (2) bekezdése, hatálytalan: 2015. november 1-jétől

5

Az 5.§ (2) bek. mód. a 17/2013. (VI.04.) ör. 2.§ (2) bek.

6

Az 5.§ (3) bek. mód. a 17/2013. (VI.04.) ör. 2.§ (3) bek.

7

A 8.§ (1) bek. mód. az 1/2011. (II.07.) ör. 1.§-a

8

A 8.§ (2) bek. mód. a 25/2016. (XII.15.) ör. 2.§-a

9

A 12.§ (4) bek. mód. a 29/2015. (X.30.) ör. 3.§-a

10

A 14.§ (5) bek. mód. a 17/2013. (VI.04.) ör. 3.§-a

11

A rendeletet 23/A. §-sal kieg. a 25/2016. (XII.15.) ör. 3.§-a

12

A 24.§-t hatályon kívül helyezte a 17/2013. (VI.04.) ör. 7.§ (2) bek.

13

A 25.§-t hatályon kívül helyezte a 17/2013. (VI.04.) ör. 7.§ (2) bek.

14

A 29.§ (2) bek. hatályon kívül helyezte a 17/2013. (VI.04.) ör. 7.§ (2) bek.

15

A 30.§ (2) bek. hatályon kívül helyezte a 17/2013. (VI.04.) ör. 7.§ (2) bek.

16

A 34.§ (2) bek. mód. a 17/2013. (VI.04.) ör. 4.§-a

17

A 34.§ (3) bek. mód. a 25/2016. (XII.15.) ör. 4.§-a

18

A 42. § (1) bek. a) pontját hk. helyezte a 29/2015. (X.30.) ör. 4. § (2) bekezdése, hatálytalan: 2015. november 1-jétől

19

A 49.§ (3) bek. mód. a 17/2013. (VI.04.) ör. 5.§-a

20

Az 1. melléklet 1., 2., 3. táblázatát mód. a 40/2011. (X.28.) ör. 3.§-a

21

Az 1. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 16. sorát hatályon kívül helyezte a 17/2013. (VI.04.) ör. 7.§ (2) bek.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás