„(2) Az (1) bekezdésben felsoroltak a közlemény szövegét közvetlenül az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium céginformációs szolgálata részére küldik meg postán vagy elektronikus úton, a közzétételi költségtérítés (többszöri közzétételi kötelezettség esetén valamennyi megjelenési alkalom költségtérítése) befizetésének igazolásával együtt. A költségtérítés befizetésének igazolására szolgáló átutalási megbízáson befizetőként a közzétételre köteles cég, illetve szervezet nevét és székhelyét kell feltüntetni. Az átutalási megbízás „közlemény” rovatában a befizető cég cégjegyzékszámát is szerepeltetni kell.”
„(2) A befizetéseket az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium a költségvetési átfutó bevételek forgalma számlán veszi nyilvántartásba. A számláról a 10. § szerinti visszatérítések után fennmaradó összeget a tárgyhónapot követő hónap 20. napjáig – a Cégközlöny szerkesztésével, kiadásával összefüggésben felmerülő, a Cégközlöny kiadásából származó bevételek által nem fedezett, szükséges és igazolt költségek levonását követően – a központi költségvetés bevételi számlájára kell befizetni.”
„(3a) A vizsgát az arra való jelentkezéstől számított négy hónapon belüli időpontra, a jelentkezés sorrendjében kell kitűzni azzal, hogy az időtartam számítása során figyelmen kívül kell hagyni azon időszakokat, amelyekre vizsga nem tűzhető ki.”
„(3) A részvizsgák sorrendjét a jelölt választja meg. A jelöltnek elsőként azt a részvizsgát kell letennie, amelynek vizsgatárgyából írásbeli vizsgát is tesz. A következő részvizsgára csak az előző részvizsga sikeres letétele után lehet jelentkezni. A jelentkezéshez csatolni kell az ideiglenes bizonyítványt vagy a jelentkezésben meg kell jelölni az ideiglenes bizonyítvány számát és keltét. A jelentkezés elutasításáról az elutasítás okának megjelölésével a Szakvizsga Bizottság a jelentkezés kézhezvételét követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a jelentkezőt. Ellenkező esetben a részvizsga időpontját a Szakvizsga Bizottság a jelentkező által megjelölt, vagy amennyiben ez a jelentkezések száma függvényében nem lehetséges, az ahhoz képesti legkorábbi időpontra jelöli ki, és erről a jelentkezőt jelentkezés kézhezvételét követő 30 napon belül írásban tájékoztatja.”
(3) Az R2. 6. §-ában a „február 1-jétől június 15-éig” szövegrész helyébe a „január 15-étől június 30-áig” szöveg lép.
(2) Hatályát veszti az R2. 4. § (1) bekezdésében a „ – legalább két hónappal korábban –” szövegrész, valamint a 11. § (2) bekezdésében a „legkorábban a sikertelen vizsgától számított két hónap eltelte után, de ” szövegrész.
4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.
1
A rendelet a 4. § alapján hatályát vesztette 2010. május 18. napjával.