Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 48/2010 (XII.14.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről és elidegenítéséről1
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az Alkotmány 44/A § (1) bekezdésének a) pontjában, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében, továbbá a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvényben kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja:2
Általános rendelkezések
1. §
A rendelet hatálya
2. §34
A tulajdonosi jogok gyakorlása
A lakások bérbeadásának közös szabályai
1. Cím
A lakások bérbeadásának általános szabályai
3. §
A bérbeadás jellege
34. § alapján
4. §
A bérleti jogviszony időtartama
5. §
Nem lakás célú bérbeadás
5/A. §21
Hozzájárulás vállalkozás székhelyének, telephelyének, fióktelepének bérlakásba történő bejegyzéséhez
6. §
A lakás ellenőrzése
7. §
Bérlőtársi szerződés megkötésének feltételei
8. §
Megüresedett társbérleti lakrésznek a lakásban maradó társbérlő részére történő bérbeadásának feltétele
9. §
A lakáshasználati díj
10. §32
Hozzájárulás albérleti szerződéshez
11. §
A szociális intézményből elbocsátott személy elhelyezése
12. §
A lakás átadás-átvétele
13. §
A lakás átalakítása, korszerűsítése, karbantartása
14. §
Bérbeadó elhelyezési kötelezettsége a szerződés megszűnését követően
15. §
A bérleti szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése
16. §
A határozatlan időre szóló bérleti szerződés Bérbeadó részéről történő felmondása
17. §
Lakásbérleti jog cseréje
18. §
Hozzájárulás tartási szerződéshez
19. §
A lakbér mértéke, a lakbértámogatás
20. §57
Részletfizetés iránti kérelem lakbérhátralék esetén
21. §61
22. §
A lakás visszaadása
A megállapodásban a Bérbeadó részéről felmerülő költségek megtérítését és annak feltételeit is meg kell határozni.63
2. Cím
23. §
Lakás szociális helyzet alapján történő bérbeadásának feltételei
24. §73
A méltányolható lakásigény mértéke,
a lakás szociális helyzet alapján történő bérbeadásának szabályai
25. §75
A lakás költségelven történő bérbeadásának szabályai
26. §76
A pályázati ajánlat benyújtása, tartalmi elemei
a lakás költségelven történő bérbeadása esetén
27. §77
A lakásbérleti szerződés megkötése
a lakás költségelven történő bérbeadása esetén
28. §79
A bérlő kötelezettségei, a befogadás szabályai a lakás szociális helyzet alapján, valamint költségelven történő bérbeadása esetén
29. §83
Adatszolgáltatás, a személyes adatok kezelése
3. Cím
Lakások piaci alapon történő bérbeadásra vonatkozó külön rendelkezések
30. §84
Lakás piaci alapon történő bérbeadása
31. §86
A pályázat kiírása, tartalmi elemei
32. §87
A lakásbérleti szerződés megkötése
33. §88
Óvadék
4. Cím91
Lakások bérbeadása önkormányzati érdekből
34. § Lakásbérbeadás önkormányzati érdekből92
(1) Bérbeadó, egyedi elbírálás alapján – e rendeletben szabályozott szociális bírálati rendszer, valamint a költségelvű vagy a piaci alapon történő bérbeadás esetén alkalmazandó pályázati eljárás figyelmen kívül hagyásával – soron kívül bérlőnek jelölheti ki azt az igénylőt, aki önkormányzati feladatot lát el, az Önkormányzat által támogatott tevékenységet végez, illetve akinek helyben lakásához egyéb, önkormányzati érdek fűződik.
(2) Az önkormányzati érdekből történő lakásbérbeadás, övezeti besorolástól függetlenül, egyidejűleg legfeljebb 15 lakásra szólhat, a felmerülő igény és a rendelkezésre álló, üres lakások figyelembevételével.93
(3) Az önkormányzati érdekből gyakorolt lakásbérbeadás csak határozott időre, legfeljebb egy évre történhet azzal, hogy a bérleti jogviszony korlátlan alkalommal meghosszabbítható. Bérbeadó a bérleti jogviszonyt bármikor, indokolás nélkül felmondhatja a következő hónap utolsó napjára, ezt a feltételt a lakásbérleti szerződésnek is tartalmaznia kell.
(4)94 Az a bérlő, aki önkormányzati érdekből került kijelölésre a 2. mellékletben megállapított költségelvű lakbért köteles megfizetni.
A nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletének szabályai
35. §95
A helyiség bérbeadásának módja
36. §96
A bérleti jogviszony időtartama
37. §97
A pályázat kiírása, tartalmi elemei
38. §98
A pályázati ajánlat benyújtása, tartalmi elemei
39. §99
A helyiségbérleti szerződés megkötése
40. §
A helyiség ellenőrzése, átadás-átvétele, átalakítása, korszerűsítése, visszaadása
41. §
A felek jogai és kötelezettségei
42. §
Használati díj
43. §
A helyiség bérleti jogának átruházása
44. §
Bérleti jog cseréje
45. §
Hozzájárulás albérleti szerződéshez
46. §
Bérlőtársi jogviszony, más személy befogadása
A lakások és helyiségek elidegenítésének szabályozása
47. §123
Lakás és helyiség elidegenítése
1. Cím
A lakások elidegenítésének szabályai
48. § Elővásárlásra jogosult részére történő elidegenítés szabályai124
(1) E rendelet 47. § szerinti szakértői véleményben a lakás vételárát a hasonló adottságú lakások helyi forgalmi értéke, különösen
a) az épület településen belüli fekvése,
b) az épületben lévő lakások száma, az épülethez tartozó földterület, a közös használatra szolgáló helyiségek és a közös használatra szolgáló területek nagysága,
c) az épület felszereltsége, műszaki állapota, építése, a felújítás óta eltelt idő,
d) a lakás alapterülete és komfortfokozata,
e) a lakottság ténye
figyelembevételével kell megállapítani.
(2)125
(3) Amennyiben a lakás lakottan kerül értékesítésre, úgy a 48. § (1) bekezdés e) pontja szerinti lakottság tényét a forgalmi érték megállapítása során 10 százalékos mértékű értékcsökkentő tényezőként kell figyelembe venni.126
49. §127 (1) Az elidegenítésre kijelölt, az állam tulajdonából az Önkormányzat tulajdonába került lakást (a továbbiakban: Ltv. 49. §-a szerinti elővásárlási joggal érintett lakás) a Ltv. 49. §-a szerinti elővásárlásra jogosult személy részére a 48. § (1)-(3) bekezdés alapján megállapított vételár 90 %-ának megfelelő összeg ellenében kell vételre felajánlani.
(2) Amennyiben a lakást a Ltv. 49. §-a szerint elővásárlásra jogosult vásárolja meg
a) az elővásárlásra jogosult kérelmére 15 évi részletfizetést kell biztosítani,
b) részletfizetés biztosítása esetén az elővásárlásra jogosultnak a szerződés megkötésekor a vételár 20 %-át kell egy összegben megfizetnie,
c) az elővásárlásra jogosultat a vételár egy összegben történő megfizetése esetén 20 % vételárengedmény, az előírtnál rövidebb törlesztési idő vállalása esetén a fennálló vételárhátralékból évenként 1 % vételárengedmény illeti meg.
(3) Amennyiben a Ltv. 49. §-a szerinti elővásárlásra jogosult és a vele egy lakásban legalább két év óta állandó jelleggel együtt lakó egyeneságbeli rokonának az egy főre jutó, havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, és az elővásárlásra jogosult ingatlan tulajdoni hányadával nem rendelkezik, a lakás értékesítése esetén – a (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően –
a) az elővásárlásra jogosult kérelmére 20 év részletfizetést kell biztosítani,
b) részletfizetés biztosítás esetén az elővásárlásra jogosultnak a szerződés megkötésekor a vételár 15 %-át kell egy összegben megfizetnie,
c) az elővásárlásra jogosultat a vételár egy összegben történő megfizetése esetén 10 % vételárengedmény, az előírtnál rövidebb törlesztési idő vállalása esetén a fennálló vételárhátralékból évenként 0,5 % vételárengedmény illeti meg.
(4) A (2), (3) bekezdések szerinti részletfizetés időtartama alatt a vevő által fizetendő szerződéses kamat mértéke a felszámításkor érvényes jegybanki alapkamat összegével egyezik meg.
(5) Részletfizetés biztosítása esetén a vételárhátralék erejéig az Önkormányzat javára az érintett lakásingatlanra az ingatlan-nyilvántartásba jelzálogjogot, valamint elidegenítési és terhelési tilalmat kell bejegyeztetni. A jelzálogjog, valamint az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzését az adásvételi szerződésben kell kikötni.
(6) A Bérlő által e § szerint az elővásárlásra jogosult részére tett vételre felajánlásnak tartalmaznia kell:
a) a lakás címét, helyrajzi számát, egyéb ingatlan-nyilvántartási adatait,
b) a lakás, a lakást magában foglaló épület lényeges műszaki állapotára vonatkozó, valamint a műemléki vagy a helyi védettségre vonatkozó tájékoztatást,
c) a lakás helyi forgalmi értékét,
d) a lakás vételárát, a vételár megfizetésének feltételeit,
e) Bérbeadó ajánlati kötöttségének idejét.
(7) Az ajánlati kötöttség ideje: az ajánlat közlésétől számított kilencven nap.
50. §128
Elővásárlásra nem jogosult részére történő elidegenítés szabályai
2. Cím
51. §130
Elővásárlásra jogosult részére történő elidegenítés szabályai
52. §132
Elővásárlásra nem jogosult részére történő elidegenítés szabályai
Értelmező rendelkezések
53. § E rendelet alkalmazásában:
1. jövedelem: a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 4. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jövedelem, azzal az eltéréssel, hogy elismert költségnek minősül a lakáscélú hitel miatti letiltás is,134
2. vagyon: A Sztv. 4. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott fogalom,
3. egyedülélő: A Szt. 4. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott fogalom,
4. háztartás: A Sztv. 4. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott fogalom.
Vegyes, záró és átmeneti rendelkezések
54. §
Házirend
55. §136
Víz- és csatornadíj fizetése mellékszolgáltatási szerződéssel nem rendelkező bérlemény esetén
56. §137
A rendelet időbeli hatálya
57. §138139
,
A lakásbérleti jogviszonyok, a lakásbérleti díj felülvizsgálata
1. melléklet140
1. Közgyűlés feladat- és hatáskörei:
1.1. Dönt lakás, helyiség elidegenítésre történő kijelöléséről, elidegenítésre történt kijelölés visszavonásáról, elidegenítés esetén megállapítja a lakás, helyiség forgalmi értékét, elővásárlással nem érintett lakás, helyiség értékesítése esetén – a pályázati eljárás lezárultát követően – dönt a vevő személyéről.
1.2. Lakás, helyiség értékesítése esetén dönt a pályázati eljárás indokolás nélkül történő eredménytelennek nyilvánításáról (39. § (1) bekezdés, 50. §, 52. §).
1.3. Dönt helyiség térítésmentes használatba adásáról (39. § (4) bekezdés).
1.4. Dönt bérkijelölési jog, bérlőkiválasztási jog biztosításáról, módosításáról, megszüntetéséről.
1.5. Dönt a lakás, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásával, értékesítésével kapcsolatos valamennyi, máshová nem sorolt ügyben.
1.6. Meghatározza a pályázati eljárás keretében, költségelven történő lakásbérbeadások célcsoportjait (25-27. §).
2. Polgármester feladat- és hatáskörei:
2.1. Dönt a Ltv. 23. § (4) bekezdésbe meghatározott ok bekövetkezése esetén az ideiglenes elhelyezésről.
2.2. Dönt a megüresedett társbérleti lakrésznek a lakásban maradó társbérlő részére történő bérbeadásáról (8. §).
2.3. Dönt a lakás önkormányzati érdekből történő bérbeadásáról, kiválasztja a bérlőt, meghatározza a bérleti jogviszony időtartamát (34. §).
2.4. Dönt bérlő, vagy a helyiségbérleti szerződés bármely okból történő megszűnése esetén a volt bérlő által a helyiségbérleti díjra, helyiségbérleti, helyiséghasználati díjhátralékra vonatkozóan előterjesztett mérséklés, elengedés, valamint kamatmentes fizetési könnyítés (részletfizetés, fizetési halasztás) iránti kérelemről (42. § (4)-(5) bekezdése),
2.5. Dönt a helyiség bérbeadására vonatkozóan kiírt pályázati eljárás eredményéről és a pályázati eljárás eredménytelennek nyilvánításáról. (39. § (1) bekezdése)
3. Jegyző feladat- és hatáskörei:
3.1. Dönt a székhely, telephely, fióktelephely bérlakásba történő bejegyzéséhez való hozzájárulás iránti kérelemről (5/A §(1)-(5) bekezdése).
3.2. Elbírálja a lakás esetében a bérlőtársi szerződés megkötésére irányuló kérelmet (7. §).
3.3. Dönt a lakásra vonatkozó tartási szerződéshez való hozzájárulás iránti kérelemről (18. §).
3.4. Lakásbérlet esetén dönt a részletfizetés iránti kérelmekről (20. §).
3.5. Dönt a lakásba történő befogadás engedélyezése, valamint a lakás- és nem lakás célú helyiségbérleti jog folytatása iránti kérelmekről (28. §, Ltv. 31. § (2) bekezdés, Ltv. 40. § (1)-(2) bekezdése).
3.6. Dönt az Önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő ingatlan társasházzá alakításáról, a Kezelő javaslata alapján, előzetesen jóváhagyja a társasházzá alakítás módját.
3.7. Társasházakban található ingatlanok esetében teljes körűen ellátja a tulajdonos képviseletét a társasházi közgyűléseken.
3.8. Nyilvántartja a lakás szociális helyzet alapján történő bérbeadása iránt benyújtott kérelmeket, a kérelmekben foglaltak valódiságát helyszíni szemle lefolytatásával és környezettanulmány készítésével ellenőrzi, elvégzi a kérelmek elbírálása alapjául szolgáló feltételek megváltozásának bejelentést követő vizsgálatát, a kérelmezőket a feltételek fennállása esetén törli a lakásigénylési nyilvántartásból (23. §).
3.9. A Bérbeadó döntéséről a Hivatal útján tájékoztatja az érintetteket.
3.10. Lakás, helyiség pályázat útján történő bérbeadása, értékesítése esetén a Közgyűlés, a Városüzemeltetési Szakbizottság ilyen tartalmú döntése esetén e rendeletben foglaltak szerint gondoskodik a pályázatok közzétételéről, lefolytatja a pályázati eljárást.
4.141 Városüzemeltetési Szakbizottság feladat- és hatáskörei:
4.1. Dönt a lakás bérbeadása módjáról (3. § (2) bekezdése).
4.2. Lakások pályázat útján történő bérbeadása esetében dönt pályázati felhívás tartalmáról, a pályázati feltételekről, az elbírálás szempontjairól, a pályázat eredményéről, a pályázat eredménytelenségéről (25. §, 27. §, 30. §, 32. § (2) bekezdése).
4.3. Lakások esetében dönt a bérlő személyéről, a lakásbérleti jogviszony időtartamáról (4. §, 8. §, 24. § (2), 25. § (1) bekezdése).
4.4. Dönt a piaci alapon bérbe adott lakás egy részének nem lakás céljára történő bérbeadásának engedélyezéséről (5. § (2) bekezdése).
4.5. Megállapodhat a bérlővel a Ltv. 10. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott esetekben.
4.6. Megállapodhat a bérlővel a Ltv. 13. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott feladatok végzéséről.
4.7. Megállapodhat a bérlővel a lakásbérleti jogviszony szünetelésének időtartamáról, a Ltv. 18. §-ában szabályozott esetekben.
4.8. Dönt a határozatlan időre kötött lakásbérleti szerződés megszűnése esetén másik lakás bérbeadásáról, másik lakás bérbeadása mellett vagy másik lakás bérbeadása helyett fizetendő pénzbeli térítésről, a pénzbeli térítés összegéről (15. §).
4.9. Dönt a lakásbérleti szerződés Bérbeadó részéről történő felmondása esetén cserelakás felajánlásáról, megállapodhat a bérlővel cserelakás felajánlása helyett pénzbeli térítés fizetéséről, a pénzbeli térítés összegéről és fizetési feltételeiről (16. §).
4.10. Dönt a lakásbérleti jog cseréjére vonatkozó megállapodáshoz kért hozzájárulás iránti kérelemről (17. §).
4.11. Előzetesen megállapodhat a bérlővel a lakás és helyiség, továbbá a lakás-, és helyiség-berendezések rendeltetésszerű használatra alkalmassá tételéről, a lakás, helyiség átalakításáról, korszerűsítéséről, értéknövelő beruházásokról, azok műszaki tartalmáról, a beruházások összegéről, a felmerült költségek viselése, megtérítése feltételeiről (12. § (3) bekezdés, 13. §, 22. § (3) bekezdés, 40. §).
4.12. Lakás, helyiség esetében dönt a bérleti szerződés felmondásáról (5/A. § (6), 10. §, 16. §, 28. § (2), 39. § (7), 41. § (2), 46. § (2).
4.13. Dönt a lakás- és helyiségbérleti szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséről (15. §).
4.14. Dönt helyiség értékesítéséről, dönt a helyiség értékesítésére, bérbeadására vonatkozó pályázat kiírásáról, dönt a helyiség értékesítésére kiírt pályázati eljárás eredményéről, a pályázati eljárás eredménytelennek nyilvánításáról, (36. §, 37. §, 38. §, 52. §).
4.15. Dönt a helyiség bérlőjének személyéről, amennyiben a mindenkor hatályos, önkormányzati támogatások rendjéről szóló önkormányzati rendelet másként nem rendelkezik.
4.16. Dönt a helyiség albérletbe adása, bérleti jogának átruházása, bérleti jogának cseréje, a bérleti szerződésben megjelölttől eltérő célra történő használata kérdésében (41. §, 43. §, 44. §, 45. §).
4.17. Dönt a helyiségre vonatkozó bérlőtársi szerződés megkötéséhez történő hozzájárulásról (46. §).
4.18. Javaslatot tesz a bérlő, vagy a helyiségbérleti szerződés bármely okból történő megszűnése esetén a volt bérlő által a helyiségbérleti díjra, helyiségbérleti, helyiséghasználati díjhátralékra vonatkozóan előterjesztett mérséklés, elengedés, valamint kamatmentes fizetési könnyítés (részletfizetés, fizetési halasztás) iránti kérelemről (42. § (4)-(5) bekezdése).
4.19. Helyiség elidegenítése esetén, a vevő részére a vételár megfizetésére e rendeletben szabályozottak szerint részletfizetést engedélyez (51. § (4) bekezdés).
4.20. Dönt a helyiség bérbeadásáról, bérleti díjáról, bérlő személyéről, bérlet időtartamáról, amennyiben a helyiség nem pályázat útján kerül bérbeadásra (35. § (2), 36. § (2), 39. § (2), (3), (5)).
5. Kezelő feladatkörei:
5.1. Az arra jogosult döntése alapján megköti, módosítja, megszünteti lakás- és helyiségbérleti szerződést.
5.2. Előírja, nyilvántartja, kiközli, beszedi a lakás- és helyiségbérleti díjat, a használati díjat, a bérlő által fizetendő óvadékot, valamint a Bérbeadó által nyújtott, vízfogyasztás után járó díjat.
5.3. Megállapítja a jogcím nélküli használatot a használati díj egyidejű kiközlésével.
5.4. Ellátja a lakás és a helyiség átadás-átvételével, valamit visszaadásával kapcsolatos feladatokat, ennek során leltárt és jegyzőkönyvet vesz fel.
5.5. Ellenőrzi a lakás és helyiség rendeltetésszerű használatát, valamint a bérlő szerződésben foglalt kötelezettségei teljesítését, az ellenőrzésről jegyzőkönyvet készít.
5.6. A Ltv.-ben, valamint e rendeletben, a Közgyűlés vonatkozó határozatában foglalt feltételek szerint a lakások és helyiségek vonatkozásában gyakorolja a felmondás jogát, a felmondásról tájékoztatja a Jegyzőt, (5/A (6), 10. §, 16. §, 28. § (2), 39. § (8), 41. § (2), 46. § (2).
5.7. Tájékoztatja a Hivatalt a megüresedett lakásokról, helyiségekről, valamint jelzi a jogcím nélküli vagy önkényes használatot.
5.8. A döntésre jogosult felé javaslatot tesz a lakás, helyiség bérbeadásának módjára.
5.9. A Közgyűlés, a Városüzemeltetési Szakbizottság döntése alapján, e rendeletben foglaltak szerint gondoskodik a pályázatok közzétételéről, lefolytatja a pályázati eljárást.
5.10. Kapcsolatot tart a társasház közös képviselőjével.
5.11. Tudomásul veszi és nyilvántartja a szociális helyzet alapján, valamint költségelven bérbe adott lakás bérlője bejelentését a lakásból történő két hónapot meghaladó távolléte okára, időtartamára (28. §).
5.12. A vonatkozó jogszabályi keretek között nyilvántartja és kezeli mindazokat a személyes adatokat, melyek feladatköre ellátásához szükségesek.
5.13. Határidő megjelölésével felszólítja a fizetési kötelezettség teljesítésére az azt elmulasztó bérlőket, intézkedik a kintlévőségek behajtása iránt.
5.14. A bérleti jogviszony megszűnésekor szükség esetén, és a jogcím nélküli lakáshasználat esetén megteszi a lakás és helyiség kiürítése iránti intézkedéseket.
5.15. Bírósághoz fordul a bérbeadó által felajánlott cserelakás megfelelőségének és a felmondás jogszerűségének megállapítása iránt, amennyiben a Bérbeadó részéről felajánlott cserelakást a bérlő nem fogadja el.
5.16. Eljárást kezdeményez a Ltv. 90/A. § (1) bekezdése szerinti esetekben.
5.17. Döntésre előkészíti a lakás, helyiség rendeltetésszerű használatra alkalmassá tétele, átalakítása, korszerűsítése, a beruházási költségek összege, viselése és megtérítése tárgyában meghozandó döntéseit, a döntést követően megköti a megállapodást a bérlővel, gondoskodik a döntés végrehajtásáról, ellenőrzi a megállapodás végrehajtását.
5.18. Lakás, helyiség értékesítése esetén, valamint e rendeletben foglalt esetekben gondoskodik független értékbecslő által készített ingatlanforgalmi értékbecslés beszerzéséről.
5.19. Ellátja a lakás-, és helyiségértékesítéssel kapcsolatos, máshová nem sorolt feladatokat, e körben intézkedik az adásvételi szerződés előkészítése iránt, az adásvételi szerződés megküldésével tájékoztatja az elővásárlásra jogosult személyt az elővásárlási jog gyakorlásának lehetőségéről, intézkedik az ingatlan-nyilvántartási eljárás lefolytatása iránt, a lakást, helyiséget a vevő birtokába adja, intézkedik a vételár-hátralék beszedése érdekében, szerződésszegés esetén javaslatot tesz a Bérbeadó részére a további intézkedésekre.
5.20. Elővásárlási joggal nem érintett lakás, helyiség értékesítése esetén gondoskodik a pályázati hirdetmény közzétételéről, lefolytatja a pályázati eljárást.
5.21. Teljes körűen ellátja az Önkormányzat képviseletét az Önkormányzat tulajdonában lévő, valamint az Önkormányzat jelzálogjogával, végrehajtási jogával érintett lakásokkal, helyiségekkel kapcsolatos peres és nem peres eljárásokban,
5.22. Ellátja az Önkormányzattal kötött üzemeltetési szerződés szerinti feladatait.
2. melléklet142
1. I. számú övezet
|
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
|
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|
közterület neve |
ház-szám |
szint |
ajtó |
helyrajzi szám |
m2 |
komfort-fokozat |
szoba |
fél-szoba |
költségelvű bérleti díj/hó |
szociális bérleti díj/hó |
|
|
1. |
Ady Endre |
utca |
4 |
1 |
1 |
264/A/2 |
105 |
komfortos |
2 |
115 500 Ft |
68 277 Ft |
|
|
2. |
Ady Endre |
utca |
8 |
1 |
4 |
541/A/6 |
32 |
komfortos |
2 |
35 200 Ft |
19 440 Ft |
|
|
3. |
Ady Endre |
utca |
26 |
fsz. |
3 |
193/A/3 |
22 |
komfortos |
1 |
24 200 Ft |
13 365 Ft |
|
|
4. |
Ányos Pál |
utca |
2. 2. lh. |
1 |
3 |
14/A/18 |
49 |
komfortos |
2 |
53 900 Ft |
38 588 Ft |
|
|
5. |
Ányos Pál |
utca |
2. 2. lh. |
fsz. |
1 |
14/A/1 |
49 |
komfortos |
2 |
53 900 Ft |
38 588 Ft |
|
|
6. |
Ányos Pál |
utca |
2. 2. lh. |
fsz. |
3 |
14/A/15 |
49 |
komfortos |
2 |
53 900 Ft |
33 075 Ft |
|
|
7. |
Arany János |
utca |
22 |
fsz. |
1 |
359/A/1 |
53 |
komfortos |
2 |
47 700 Ft |
29 813 Ft |
|
|
8. |
Arany János |
utca |
22 |
fsz. |
2 |
359/A/2 |
53 |
komfortos |
2 |
47 700 Ft |
29 813 Ft |
|
|
9. |
Arany János |
utca |
22 |
1 |
3 |
359/A/3 |
53 |
komfortos |
2 |
47 700 Ft |
29 813 Ft |
|
|
10. |
Arany János |
utca |
22 |
1 |
4 |
359/A/4 |
53 |
komfortos |
2 |
47 700 Ft |
29 813 Ft |
|
|
11. |
Basa |
utca |
2 |
1 |
5 |
86/A/5 |
39 |
komfortos |
1 |
39 000 Ft |
27 000 Ft |
|
|
12. |
Bástya |
utca |
1 |
fsz. |
2 |
126/A/2 |
40 |
komfortos |
1 |
1 |
40 000 Ft |
22 950 Ft |
|
13. |
Bástya |
utca |
1 |
fsz. |
4 |
126/A/4 |
36 |
komfortos |
2 |
36 000 Ft |
25 650 Ft |
|
|
14. |
Bástya |
utca |
1 |
1 |
3 |
126/A/7 |
87 |
komfortos |
2 |
1 |
84 700 Ft |
69 300 Ft |
|
15. |
Bástya |
utca |
3 |
fsz. |
1 |
123/2 |
54 |
komfortos |
1 |
1 |
48 600 Ft |
30 375 Ft |
|
16. |
Bástya |
utca |
3 |
fsz. |
2 |
123/2 |
50 |
komfortos |
1 |
45 000 Ft |
28 125 Ft |
|
|
17. |
Bástya |
utca |
3 |
fsz. |
3 |
123/2 |
50 |
komfortos |
1 |
1 |
35 000 Ft |
22 500 Ft |
|
18. |
Bástya |
utca |
3 |
fsz. |
4 |
123/2 |
46 |
komfortos |
1 |
32 200 Ft |
20 700 Ft |
|
|
19. |
Bástya |
utca |
3 |
fsz. |
5 |
123/2 |
29 |
komfortos |
1 |
26 100 Ft |
16 313 Ft |
|
|
20. |
Bástya |
utca |
3 |
fsz. |
6 |
123/2 |
74 |
komfortos |
2 |
1 |
61 470 Ft |
41 625 Ft |
|
21. |
Bástya |
utca |
3 |
1 |
1 |
123/2 |
127 |
összkomfortos |
4 |
106 700 Ft |
60 722 Ft |
|
|
22. |
Bástya |
utca |
3 |
1 |
2 |
123/2 |
54 |
komfortos |
2 |
59 400 Ft |
30 375 Ft |
|
|
23. |
Budai |
út |
2 |
fsz. |
1 |
428 |
47 |
komfortos |
1 |
42 300 Ft |
17 713 Ft |
|
|
24. |
Budai |
út |
2 |
fsz. |
2 |
428 |
46 |
komfortos |
1 |
41 400 Ft |
17 337 Ft |
|
|
25. |
Budai |
út |
2 |
fsz. |
3 |
428 |
110 |
komfortos |
3 |
61 950 Ft |
28 191 Ft |
|
|
26. |
Budai |
út |
2 |
fsz. |
4 |
428 |
70 |
komfortos |
2 |
65 500 Ft |
26 382 Ft |
|
|
27. |
Budai |
út |
2 |
fsz. |
5 |
428 |
63 |
komfortos |
1 |
1 |
54 540 Ft |
23 742 Ft |
|
28. |
Budai |
út |
2 |
fsz. |
6 |
428 |
11 |
szükséglakás |
1 |
2 200 Ft |
743 Ft |
|
|
29. |
Budai |
út |
2 |
fsz. |
7 |
428 |
29 |
komfortos |
1 |
20 300 Ft |
6 264 Ft |
|
|
30. |
Budai |
út |
2 |
fsz. |
8 |
428 |
30 |
komfortos |
1 |
21 000 Ft |
6 480 Ft |
|
|
31. |
Budai |
út |
2 |
1 |
9 |
428 |
32 |
komfortos |
1 |
28 800 Ft |
12 060 Ft |
|
|
32. |
Budai |
út |
2 |
1 |
10 |
428 |
29 |
komfortos |
1 |
26 100 Ft |
10 930 Ft |
|
|
33. |
Budai |
út |
2 |
1 |
11 |
428 |
31 |
komfortos |
1 |
27 900 Ft |
7 944 Ft |
|
|
34. |
Budai |
út |
2 |
1 |
12 |
428 |
94 |
komfortos |
2 |
72 450Ft |
35 427 Ft |
|
|
35. |
Budai |
út |
2 |
1 |
13 |
428 |
75 |
komfortos |
2 |
62 100 Ft |
28 265 Ft |
|
|
36. |
Budai |
út |
2 |
1 |
14 |
428 |
43 |
komfortos |
1 |
43 000 Ft |
19 447 Ft |
|
|
37. |
Budai |
út |
2 |
1 |
17 |
428 |
129 |
komfortos |
3 |
88 200 Ft |
28 101 Ft |
|
|
38. |
Budai |
út |
2 |
2 |
18 |
428 |
28 |
komfortos |
1 |
25 200 Ft |
10 553 Ft |
|
|
39. |
Budai |
út |
2 |
2 |
19 |
428 |
32 |
komfortos |
1 |
32 000 Ft |
14 472 Ft |
|
|
40. |
Budai |
út |
2 |
2 |
20 |
428 |
24 |
komfortos |
1 |
21 600 Ft |
9 045 Ft |
|
|
41. |
Budai |
út |
2 |
2 |
21 |
428 |
84 |
komfortos |
3 |
67 770 Ft |
31 658 Ft |
|
|
42. |
Budai |
út |
2 |
2 |
22 |
428 |
46 |
komfortos |
1 |
1 |
41 400 Ft |
17 337 Ft |
|
43. |
Budai |
út |
2 |
2 |
23 |
428 |
78 |
összkomfortos |
2 |
71 100 Ft |
35 276 Ft |
|
|
44. |
Budai |
út |
2 |
2 |
24 |
428 |
51 |
komfortos |
1 |
45 900 Ft |
19 229 Ft |
|
|
45. |
Budai |
út |
2 |
2 |
25 |
428 |
58 |
komfortos |
2 |
51 390 Ft |
21 859 Ft |
|
|
46. |
Budai |
út |
2 |
2 |
26 |
428 |
41 |
komfortos |
1 |
36 900 Ft |
15 452 Ft |
|
|
47. 143 |
||||||||||||
|
48. 144 |
||||||||||||
|
49. 145 |
||||||||||||
|
50. 146 |
||||||||||||
|
51. 147 |
||||||||||||
|
52. 148 |
||||||||||||
|
53. 149 |
||||||||||||
|
54. 150 |
||||||||||||
|
55. |
Budai |
út |
13/A |
fsz. |
1 |
665/3/A/1 |
73 |
komfortos |
2 |
67 600 Ft |
49 275 Ft |
|
|
56. |
Budai |
út |
16/B |
fsz. |
1 |
509/B/1 |
27 |
komfortos |
1 |
24 300 Ft |
14 063 Ft |
|
|
57. |
Budai |
út |
16/B |
fsz. |
2 |
509/B/2 |
56 |
komfortos |
2 |
50 130 Ft |
29 813 Ft |
|
|
58. |
Donát |
utca |
45 |
10061 |
104 |
összkomfortos |
3 |
94 050 Ft |
69 615 Ft |
|||
|
59. |
Donát |
utca |
45 |
10061 |
104 |
összkomfortos |
3 |
94 050Ft |
69 615 Ft |
|||
|
60. |
Dr. Koch L |
utca |
2 |
2 |
11 |
138/A/11 |
50 |
összkomfortos |
1 |
55 000 Ft |
39 375 Ft |
|
|
61. |
Jókai Mór |
utca |
2 |
fsz. |
1 |
220 |
47 |
komfortos |
1 |
47 000 Ft |
31 725 Ft |
|
|
62. |
Jókai Mór |
utca |
2 |
fsz. |
2 |
220 |
39 |
komfortos |
1 |
39 000 Ft |
26 325 Ft |
|
|
63. |
Jókai Mór |
utca |
2 |
1 |
2 |
220 |
66 |
komfortos |
2 |
62 700 Ft |
44 550 Ft |
|
|
64. |
Jókai Mór |
utca |
2 |
1 |
3 |
220 |
41 |
komfortos |
1 |
41 000 Ft |
27 675 Ft |
|
|
65. |
Jókai Mór |
utca |
2 |
1 |
1 |
220 |
20 |
komfortos |
1 |
20 000 Ft |
12 000 Ft |
|
|
66. |
Jókai Mór |
utca |
5 |
fsz. |
1 |
254 |
32 |
komfortos |
1 |
35 200 Ft |
25 200 Ft |
|
|
67. |
Jókai Mór |
utca |
5 |
fsz. |
2 |
254 |
65 |
komfortos |
2 |
55 800 Ft |
36 562 Ft |
|
|
68. |
Jókai Mór |
utca |
5 |
fsz. |
3 |
254 |
44 |
komfortos |
2 |
44 000 Ft |
29 700 Ft |
|
|
69. |
Jókai Mór |
utca |
5 |
fsz. |
4 |
254 |
43 |
komfortos |
1 |
43 000 Ft |
29 025 Ft |
|
|
70. |
Jókai Mór |
utca |
5 |
fsz. |
5 |
254 |
39 |
komfortos |
1 |
39 000 Ft |
26 325 Ft |
|
|
71. |
Jókai Mór |
utca |
5 |
fsz. |
6 |
254 |
19 |
komfortnélküli |
1 |
17 100 Ft |
9 405 Ft |
|
|
72. |
Jókai Mór |
utca |
5 |
1 |
1 |
254 |
38 |
komfortos |
1 |
38 000 Ft |
25 650 Ft |
|
|
73. |
Jókai Mór |
utca |
5 |
1 |
2 |
254 |
49 |
komfortos |
1 |
49 000 Ft |
33 075 Ft |
|
|
74. |
Jókai Mór |
utca |
5 |
1 |
3 |
254 |
39 |
komfortos |
1 |
42 900 Ft |
30 713 Ft |
|
|
75. |
Jókai Mór |
utca |
5 |
1 |
4 |
254 |
89 |
komfortos |
1 |
78 000 Ft |
60 075 Ft |
|
|
76. |
Jókai Mór |
utca |
5 |
1 |
5 |
254 |
36 |
komfortos |
1 |
39 600 Ft |
28 350 Ft |
|
|
77. |
Jókai Mór |
utca |
5 |
1 |
6 |
254 |
50 |
komfortos |
1 |
1 |
50 000 Ft |
33 750 Ft |
|
78. |
Jókai Mór |
utca |
5 |
1 |
8 |
254 |
40 |
komfortos |
1 |
40 000 Ft |
27 000 Ft |
|
|
79. |
Jókai Mór |
utca |
5 |
1 |
9 |
254 |
41 |
komfortos |
1 |
41 000 Ft |
27 675 Ft |
|
|
80. |
Jókai Mór |
utca |
6 |
fsz. |
1 |
224 |
44 |
komfortos |
1 |
39 600 Ft |
24 750 Ft |
|
|
81. |
Jókai Mór |
utca |
6 |
fsz. |
2 |
224 |
53 |
komfortos |
2 |
53 000 Ft |
35 775 Ft |
|
|
82. |
Jókai Mór |
utca |
6 |
fsz. |
3 |
224 |
39 |
komfortos |
1 |
35 100 Ft |
21 938 Ft |
|
|
83. |
Jókai Mór |
utca |
6 |
fsz. |
4 |
224 |
31 |
komfortos |
1 |
31 000 Ft |
18 833 Ft |
|
|
84. |
Jókai Mór |
utca |
6 |
fsz. |
5 |
224 |
27 |
komfortos |
1 |
24 300 Ft |
10 328 Ft |
|
|
85. |
Jókai Mór |
utca |
6 |
fsz. |
6 |
224 |
41 |
komfortos |
1 |
41 000 Ft |
27 675 Ft |
|
|
86. |
Jókai Mór |
utca |
6 |
fsz. |
7 |
224 |
64 |
komfortos |
2 |
55 170 Ft |
36 000 Ft |
|
|
87. |
Jókai Mór |
utca |
6/B |
1 |
1 |
224 |
70 |
komfortos |
2 |
1 |
58 950 Ft |
39 375 Ft |
|
88. |
Jókai Mór |
utca |
6/B |
1 |
2 |
224 |
66 |
komfortos |
2 |
62 700 Ft |
44 550 Ft |
|
|
89. |
Jókai Mór |
utca |
6/A |
1 |
3 |
224 |
60 |
komfortos |
2 |
58 500 Ft |
33 750 Ft |
|
|
90. |
Jókai Mór |
utca |
6/A |
1 |
2 |
224 |
169 |
komfortos |
4 |
106 200 Ft |
40 400 Ft |
|
|
91. |
Jókai Mór |
utca |
6/A |
1 |
1 |
224 |
71 |
komfortos |
2 |
72 820 Ft |
39 938 Ft |
|
|
92. |
Jókai Mór |
utca |
8 |
fsz. |
1 |
225 |
68 |
komfortos |
1 |
64 100 Ft |
45 900 Ft |
|
|
93. |
Jókai Mór |
utca |
8 |
fsz. |
3 |
225 |
34 |
komfortos |
1 |
34 000 Ft |
20 400 Ft |
|
|
94. |
Jókai Mór |
utca |
8 |
fsz. |
4 |
225 |
95 |
komfortos |
2 |
1 |
81 000Ft |
64 125 Ft |
|
95. |
Jókai Mór |
utca |
8 |
fsz. |
5 |
225 |
32 |
komfortos |
1 |
32 000 Ft |
21 600 Ft |
|
|
96. |
Jókai Mór |
utca |
8 |
fsz. |
6 |
225 |
32 |
komfortnélküli |
1 |
25 600 Ft |
12 240 Ft |
|
|
97. |
Jókai Mór |
utca |
8 |
1 |
1 |
225 |
128 |
komfortos |
3 |
97 500 Ft |
73 440 Ft |
|
|
98. |
Jókai Mór |
utca |
8 |
1 |
2 |
225 |
48 |
komfortos |
2 |
43 200 Ft |
27 000 Ft |
|
|
99. |
Jókai Mór |
utca |
8 |
1 |
3 |
225 |
65 |
komfortos |
1 |
62 000 Ft |
43 875 Ft |
|
|
100. |
Jókai Mór |
utca |
8 |
1 |
4 |
225 |
57 |
komfortos |
2 |
56 400 Ft |
38 475 Ft |
|
|
101. |
Jókai Mór |
utca |
8 |
1 |
5 |
225 |
100 |
komfortos |
2 |
1 |
83 500 Ft |
57 375 Ft |
|
102. |
Kossuth Lajos |
utca |
3. 2. lh. |
tetőtér |
6 |
374/A/6 |
50 |
összkomfortos |
1 |
55 000 Ft |
39 375 Ft |
|
|
103. |
Megyeház |
utca |
7 |
fsz. |
1 |
295 |
33 |
komfortos |
1 |
33 000 Ft |
22 275 Ft |
|
|
104. |
Megyeház |
utca |
7 |
fsz. |
2 |
295 |
39 |
komfortos |
1 |
39 000 Ft |
26 325 Ft |
|
|
105. |
Megyeház |
utca |
7 |
fsz. |
3 |
295 |
40 |
komfortos |
1 |
36 000 Ft |
22 500 Ft |
|
|
106. |
Megyeház |
utca |
7 |
fsz. |
4 |
295 |
38 |
komfortos |
1 |
34 200 Ft |
21 375 Ft |
|
|
107. |
Megyeház |
utca |
7 |
fsz. |
5 |
295 |
55 |
komfortos |
1 |
55 000 Ft |
37 125 Ft |
|
|
108. |
Megyeház |
utca |
7 |
1 |
4 |
295 |
48 |
komfortos |
2 |
48 000 Ft |
32 400 Ft |
|
|
109. |
Megyeház |
utca |
7 |
1 |
1 |
295 |
55 |
komfortos |
1 |
55 000 Ft |
37 125 Ft |
|
|
110. |
Megyeház |
utca |
7 |
1 |
2 |
295 |
41 |
komfortos |
1 |
41 000 Ft |
27 675 Ft |
|
|
111. |
Megyeház |
utca |
7 |
1 |
3 |
295 |
35 |
komfortos |
1 |
35 000 Ft |
23 625 Ft |
|
|
112. |
Megyeház |
utca |
9 |
fsz. |
1 |
298/A/3 |
82 |
komfortos |
2 |
1 |
81 290 Ft |
58 275 Ft |
|
113. |
Megyeház |
utca |
9 |
fsz. |
2 |
298/A/4 |
38 |
komfortos |
1 |
38 000 Ft |
25 650 Ft |
|
|
114. |
Megyeház |
utca |
13 |
fsz. |
2 |
302/A/2 |
53 |
komfortos |
2 |
53 000 Ft |
35 775 Ft |
|
|
115. |
Oskola |
utca |
3 |
1 |
2 |
273/A/4 |
55 |
komfortos |
1 |
55 000 Ft |
33 750 Ft |
|
|
116. |
Oskola |
utca |
6 |
1 |
2 |
256/A/3 |
133 |
összkomfortos |
2 |
2 |
100 000 Ft |
66 555 Ft |
|
117. |
Oskola |
utca |
8 |
fsz. |
1 |
255/A/3 |
48 |
komfortos |
2 |
48 000 Ft |
25 875 Ft |
|
|
118. |
Oskola |
utca |
8 |
fsz. |
2 |
255/A/4 |
42 |
komfortos |
2 |
37 800 Ft |
23 625 Ft |
|
|
119. |
Oskola |
utca |
8 |
1 |
2 |
255/A/8 |
54 |
komfortos |
1 |
48 600 Ft |
29 250 Ft |
|
|
120. |
Oskola |
utca |
12 |
fsz. |
1 |
250/A/1 |
32 |
komfortos |
1 |
22 400 Ft |
14 400 Ft |
|
|
121. |
Oskola |
utca |
12 |
fsz. |
3 |
250/A/3 |
40 |
komfortos |
1 |
36 000 Ft |
22 500 Ft |
|
|
122. |
Oskola |
utca |
12 |
1 |
4 |
250/A/4 |
34 |
komfortos |
1 |
34 000 Ft |
20 250 Ft |
|
|
123. |
Oskola |
utca |
12 |
1 |
5 |
250/A/5 |
77 |
komfortos |
2 |
63 360 Ft |
42 750 Ft |
|
|
124. |
Oskola |
utca |
12 |
1 |
6 |
250/A/6 |
43 |
komfortos |
1 |
38 700 Ft |
24 188 Ft |
|
|
125. |
Rózsa |
utca |
5 |
fsz. |
1 |
108 |
44 |
komfortos |
1 |
44 000 Ft |
29 700 Ft |
|
|
126. |
Rózsa |
utca |
5 |
fsz. |
2 |
108 |
45 |
komfortos |
1 |
45 000 Ft |
30 375 Ft |
|
|
127. |
Rózsa |
utca |
5 |
1 |
3 |
108 |
56 |
komfortos |
2 |
50 700 Ft |
37 800 Ft |
|
|
128. |
Rózsa |
utca |
5 |
1 |
4 |
108 |
43 |
komfortos |
1 |
43 000 Ft |
29 025 Ft |
|
|
129. |
Szent István |
tér |
5 |
fsz. |
1 |
429 |
45 |
félkomfortos |
1 |
27 000 Ft |
8 141 Ft |
|
|
130. |
Szent István |
tér |
5 |
fsz. |
2 |
429 |
43 |
komfortos |
1 |
30 100 Ft |
12 965 Ft |
|
|
131. |
Szent István |
tér |
5 |
fsz. |
3 |
429 |
77 |
komfortos |
2 |
63 360 Ft |
29 020 Ft |
|
|
132. |
Szent István |
tér |
5 |
fsz. |
4 |
429 |
51 |
komfortos |
1 |
45 900 Ft |
19 229 Ft |
|
|
133. |
Szent István |
tér |
5 |
fsz. |
5 |
429 |
58 |
komfortos |
1 |
39 480 Ft |
17 487 Ft |
|
|
134. |
Szent István |
tér |
5 |
1 |
6 |
429 |
27 |
félkomfortos |
1 |
21 600 Ft |
6 919 Ft |
|
|
135. |
Szent István |
tér |
5 |
1 |
7 |
429 |
111 |
komfortos |
2 |
80 100 Ft |
35 558 Ft |
|
|
136. |
Szent István |
tér |
5 |
1 |
8 |
429 |
53 |
komfortos |
1 |
47 700 Ft |
19 975 Ft |
|
|
137. |
Szent István |
tér |
5 |
1 |
9 |
429 |
50 |
félkomfortos |
1 |
40 000 Ft |
12 814 Ft |
|
|
138. |
Szent István |
tér |
5 |
1 |
10 |
429 |
91 |
komfortos |
2 |
71 100 Ft |
34 295 Ft |
|
|
139. |
Szent István |
tér |
5 |
1 |
14 |
429 |
21 |
szükséglakás |
1 |
4 200 Ft |
1 266 Ft |
|
|
140. |
Szent István |
tér |
6 |
fsz. |
1 |
430 |
31 |
komfortos |
1 |
27 900 Ft |
11 683 Ft |
|
|
141. |
Szent István |
tér |
6 |
fsz. |
2 |
430 |
90 |
komfortos |
2 |
70 650 Ft |
33 919 Ft |
|
|
142. |
Szent István |
tér |
6 |
fsz. |
6 |
430 |
75 |
komfortos |
2 |
62 100 Ft |
28 265 Ft |
|
|
143. |
Szent István |
tér |
6 |
1 |
6 |
430 |
66 |
komfortos |
2 |
56 430 Ft |
24 874 Ft |
|
|
144. |
Szent István |
tér |
6 |
1 |
7 |
430 |
36 |
komfortos |
1 |
36 000 Ft |
16 281 Ft |
|
|
145. |
Szent István |
tér |
6 |
1 |
8 |
430 |
53 |
komfortos |
1 |
47 700 Ft |
19 975 Ft |
|
|
146. |
Szent István |
tér |
6 |
1 |
9 |
430 |
67 |
komfortos |
2 |
57 060 Ft |
34 236 Ft |
|
|
147. |
Szent István |
tér |
10 |
fsz. |
1 |
326/A/10 |
67 |
komfortos |
2 |
57 060 Ft |
37 688 Ft |
|
|
148. |
Szent István |
tér |
11 |
tetőtér |
1 |
327/A/10 |
58 |
összkomfortos |
1 |
62 600 Ft |
45 675 Ft |
|
|
149. |
Szent István |
tér |
11 |
tetőtér |
2 |
327/A/11 |
70 |
összkomfortos |
2 |
65 500 Ft |
47 250 Ft |
|
|
150. |
Szent István |
tér |
12 |
fsz. |
4 |
328/A/4 |
79 |
komfortos |
3 |
64 620 Ft |
44 438 Ft |
|
|
151. |
Szent István |
tér |
12 |
fsz. |
5 |
328/A/5 |
20 |
félkomfortos |
1 |
12 000 Ft |
5 400 Ft |
|
|
152. |
Szent István |
tér |
12 |
fsz. |
6 |
328/A/6 |
30 |
szükséglakás |
1 |
6 000 Ft |
2 700 Ft |
|
|
153. |
Szent István |
tér |
12 |
fsz. |
7 |
328/A/7 |
41 |
félkomfortos |
1 |
24 600 Ft |
11 070 Ft |
|
|
154. |
Szent István |
tér |
12 |
fsz. |
8 |
328/A/8 |
39 |
félkomfortos |
1 |
1 |
23 400 Ft |
10 530 Ft |
|
155. |
Szent István |
tér |
13 |
fsz. |
1 |
329 |
58 |
komfortos |
1 |
1 |
57 100 Ft |
39 150 Ft |
|
156. |
Szent István |
tér |
13 |
fsz. |
2 |
329 |
32 |
komfortos |
1 |
22 400 Ft |
14 400 Ft |
|
|
157. |
Szent István |
tér |
13 |
fsz. |
3 |
329 |
23 |
komfortos |
1 |
20 700 Ft |
12 420 Ft |
|
|
158. |
Szent István |
tér |
13 |
fsz. |
8 |
329 |
65 |
komfortos |
2 |
55 800 Ft |
36 563 Ft |
|
|
159. |
Szent István |
tér |
13 |
fsz. |
9 |
329 |
49 |
komfortos |
2 |
49 000 Ft |
24 255 Ft |
|
|
160. |
Szent István |
tér |
13 |
fsz. |
10 |
329 |
30 |
komfortos |
1 |
27 000 Ft |
11 475 Ft |
|
|
161. |
Szent István |
tér |
13 |
1 |
4 |
329 |
46 |
komfortos |
1 |
46 000 Ft |
22 770 Ft |
|
|
162. |
Szent István |
tér |
13 |
1 |
5 |
329 |
66 |
félkomfortos |
2 |
62 700 Ft |
32 670 Ft |
|
|
163. |
Szent István |
tér |
13 |
1 |
6 |
329 |
29 |
félkomfortos |
1 |
23 600 Ft |
11 093 Ft |
|
|
164. |
Szent István |
tér |
13 |
1 |
7 |
329 |
69 |
komfortos |
1 |
1 |
64 800 Ft |
46 575 Ft |
|
165. |
Szent István |
tér |
13 |
1 |
11 |
329 |
49 |
komfortos |
2 |
49 000 Ft |
24 255 Ft |
|
|
166. |
Szúnyog |
utca |
9 |
5629 |
165 |
komfortos |
2 szobás lakóház, udvar, |
76 500 Ft |
58 050 Ft |
|||
|
167. |
Táncsics Mihály |
utca |
5 |
1 |
1 |
396/A/1 |
79 |
összkomfortos |
3 |
71 800 Ft |
53 325 Ft |
|
|
168. 151 |
||||||||||||
|
169. |
Várkörút |
3 |
2 |
2 |
81/A/10 |
115 |
összkomfortos |
3 |
91 000 Ft |
65 982 Ft |
||
|
170. |
Várkörút |
38 |
1 |
2 |
455/1 |
41 |
félkomfortos |
1 |
36 900 Ft |
20 295 Ft |
||
|
171. |
Várkörút |
44 |
fsz. |
1 |
449 |
44 |
komfortos |
2 |
39 600 Ft |
24 750 Ft |
||
|
172. |
Várkörút |
44 |
fsz. |
2 |
449 |
60 |
komfortos |
1 |
52 650 Ft |
33 750 Ft |
||
|
173. |
Várkörút |
44 |
fsz. |
3 |
449 |
27 |
szükséglakás |
1 |
5 400 Ft |
2 160 Ft |
||
|
174. |
Várkörút |
44 |
fsz. |
4 |
449 |
53 |
félkomfortos |
2 |
42 400 Ft |
20 273 Ft |
||
|
175. |
Várkörút |
44 |
fsz. |
5 |
449 |
49 |
komfortos |
1 |
44 100 Ft |
27 563 Ft |
||
|
176. |
Zichy |
liget |
2 |
fsz. |
5 |
35/A/8 |
18 |
szükséglakás |
1 |
3 600 Ft |
1 620 Ft |
|
|
177. |
Zichy |
liget |
2 |
fsz. |
6 |
35/A/9 |
29 |
komfortos |
1 |
26 100 Ft |
16 313 Ft |
|
|
178. |
Zichy |
liget |
2 |
fsz. |
7 |
35/A/10 |
60 |
komfortos |
2 |
52 650 Ft |
40 500 Ft |
|
|
179. |
Zichy |
liget |
2 |
fsz. |
8 |
35/A/11 |
26 |
komfortos |
1 |
23 400 Ft |
12 870 Ft |
|
|
180. |
Zichy |
liget |
2 |
fsz. |
9 |
35/A/12 |
36 |
komfortnélküli |
1 |
28 800 Ft |
16 065 Ft |
|
|
181. |
Zichy |
liget |
2 |
fsz. |
10 |
35/A/13 |
42 |
komfortnélküli |
1 |
33 600 Ft |
20 813 Ft |
|
|
182. |
Zichy |
liget |
3 |
fsz. |
6 |
34/A/6 |
49 |
komfortos |
1 |
44 100 Ft |
27 563 Ft |
|
|
183. |
Zichy |
liget |
3 |
fsz. |
7 |
34/A/7 |
30 |
félkomfortos |
1 |
24 000 Ft |
11 475 Ft |
|
|
184. |
Zichy |
liget |
3 |
fsz. |
8 |
34/A/8 |
53 |
komfortos |
1 |
1 |
47 400 Ft |
29 813 Ft |
|
185. |
Zichy |
liget |
4 |
fsz. |
3 |
33/A/3 |
55 |
komfortos |
2 |
55 000 Ft |
37 125 Ft |
|
|
186. |
Zichy |
liget |
6 |
fsz. |
2 |
30/B/2 |
37 |
komfortnélküli |
1 |
29 600 Ft |
8 910 Ft |
|
|
187. |
Zichy |
liget |
6 |
fsz. |
3 |
30/B/3 |
27 |
komfortos |
1 |
24 300 Ft |
15 188 Ft |
|
|
188. |
Zichy |
liget |
6 |
1 |
1 |
30/B/6 |
75 |
komfortos |
2 |
62 100 Ft |
49 275 Ft |
|
|
189. |
Zichy |
liget |
6 |
1 |
2 |
30/B/7 |
36 |
komfortnélküli |
1 |
30 400 Ft |
13 005 Ft |
|
|
190. |
Zichy |
liget |
6 |
1 |
3 |
30/B/8 |
37 |
komfortos |
1 |
33 300 Ft |
19 688 Ft |
|
|
191. |
Zichy |
liget |
6 |
1 |
4 |
30/B/9 |
34 |
komfortnélküli |
1 |
27 200 Ft |
13 005 Ft |
|
|
192. |
Zichy |
liget |
6 |
1 |
5 |
30/B/10 |
60 |
komfortos |
2 |
52 650 Ft |
32 063 Ft |
|
|
193. |
Zichy |
liget |
6 |
1 |
6 |
30/B/11 |
34 |
szükséglakás |
1 |
6 800 Ft |
2 970 Ft |
|
|
194. |
Zichy |
liget |
6 |
1 |
7 |
30/B/12 |
44 |
komfortnélküli |
1 |
1 |
35 200 Ft |
19 688 Ft |
|
195. |
Zichy |
liget |
7 |
fsz. |
6 |
29/A/6 |
34 |
komfortos |
1 |
34 000 Ft |
22 950 Ft |
|
|
196. |
Zichy |
liget |
7 |
fsz. |
8 |
259/A/8 |
36 |
komfortos |
1 |
32 400 Ft |
24 300 Ft |
|
|
197. |
Zichy |
liget |
7 |
1 |
4 |
29/A/14 |
56 |
komfortos |
2 |
55 700 Ft |
37 800 Ft |
|
Megjelölését módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától
Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától
Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Kiegészítette a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Kiegészítette a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Kiegészítette a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 2. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 2. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Módosította az 1/2014.(I.21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2014. január 22. napjától
Módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Módosította a 26/2013.(VI.19.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. június 20. napjától
Módosította az 1/2014.(I.21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2014. január 22. napjától
Módosította az 1/2014.(I.21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2014. január 22. napjától
Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 3. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Beiktatta a 4/2017. (II.13.) önkormányzati rendelet, hatályos 2017. február 20. napjától
Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától
Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától
Hatályon kívül helyezte a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2011. július 8. napjától
Kiegészítette a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 4. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától
Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától
Számozását módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától
Hatályon kívül helyezte a 4/2017. (II.13.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2017. február 20. napjától
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Hatályon kívül helyezte a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2013. január 1. napjától

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 5. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

Kiegészítette a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 6. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Módosította a 26/2013.(VI.19.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. június 20. napjától
Módosította a 26/2013.(VI.19.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. június 20. napjától
Kiegészítette a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 7. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Hatályon kívül helyezte a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 26. § (1) bekezdése, hatálytalan 2020. március 20. napjától
Módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától
Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától
Megnevezését módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Hatályon kívül helyezte a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 26. § (1) bekezdése, hatálytalan 2020. március 20. napjától
Módosította a 4/2017. (II.13.) önkormányzati rendelet, hatályos 2017. február 20. napjától
Módosította a 15/2017. (III. 28.) önkormányzati rendelet, hatályos 2017. március 30. napjától
Hatályon kívül helyezte a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 26. § (1) bekezdése, hatálytalan 2020. március 20. napjától
Módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Módosította a 4/2017. (II.13.) önkormányzati rendelet, hatályos 2017. február 20. napjától
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Módosította az 1/2014.(I.21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2014. január 22. napjától
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 8. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Kiegészítette a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 9. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Kiegészítette a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 9. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Módosította a 26/2013.(VI.19.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. június 20. napjától
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától
Módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától
Megállapította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Módosította az 15/2017. (III.28.) önkormányzati rendelet, hatályos 2017. március 30. napjától
Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 10. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 11. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 12. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 13. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 14. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 15. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Hatályon kívül helyezte a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2011. július 8. napjától
Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 16. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Megállapította az 1/2011. (I.28.) számú önkormányzati rendelet, hatályos 2011. január 29. napjától
Módosította a 24/2014. (VI. 27.) önkormányzati rendelet, hatályos 2014. június 30-tól.
Megállapította az 1/2011. (I.28.) számú önkormányzati rendelet, hatályos 2011. január 29. napjától
Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától
Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 17. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 17. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Módosította a 36/2015. (IX.18.) önkormányzati rendelet, hatályos 2015. szeptember 23-tól, a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazandó.
Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától
A „csatolva az arra feljogosító engedély másolatát” szövegrészt hatályon kívül helyezte a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 26. § (2) bekezdése, hatálytalan 2020. március 20. napjától
Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától
Hatályon kívül helyezte a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2011. július 8. napjától
Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 18. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 18. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától
A „csatolva az arra feljogosító engedély másolatát” szövegrészt hatályon kívül helyezte a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 26. § (2) bekezdése, hatálytalan 2020. március 20. napjától
Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától
Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától
Hatályon kívül helyezte a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától
Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 19. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 19. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától
A § címét módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától
Hatályon kívül helyezte a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2013. január 1. napjától
Megállapította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától
Módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától
Módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától
Számozását módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától
Módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától
Számozását módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától
Módosította a 4/2017. (II.13.) önkormányzati rendelet, hatályos 2017. február 20. napjától
Számozását módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától
Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 20. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Számozását módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától
Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától
Hatályon kívül helyezte a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2011. október 14. napjától
Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 21. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Az 1. melléklet 4. pontja a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 22. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
A 2. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 47. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 48. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 49. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 50. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 51. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 52. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 53. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 54. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 168. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § b) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 332. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § c) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 739. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § d) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 749. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 750. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 751. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 752. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 753. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 754. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 755. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 756. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 757. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 758. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 759. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 760. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 774. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § f) pontja hatályon kívül helyezte.
A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 775. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § f) pontja hatályon kívül helyezte.
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Módosította a 35/2015. (VI.30.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatályos 2015. július 1-től.
Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 23. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Módosította a 15/2017. (III. 28.) önkormányzati rendelet, hatályos 2017. március 30. napjától
Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 24. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától
Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától
Módosította az 1/2014.(I.21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2014. január 22. napjától
Kiegészítette a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 25. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától