Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 48/2010 (XII.14.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről és elidegenítéséről1

2024.07.05.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az Alkotmány 44/A § (1) bekezdésének a) pontjában, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében, továbbá a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvényben kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja:2

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. §

A rendelet hatálya

(1) E rendelet rendelkezéseit – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat) kizárólagos tulajdonában lévő lakások – ideértve a szükséglakásokat is – (továbbiakban: lakás) valamint nem lakás céljára szolgáló helyiségek (továbbiakban: helyiség) bérletére és elidegenítésére kell alkalmazni.
(2) Az Önkormányzat gazdasági társaságai és költségvetési szervei önállóan jogosultak meghatározni a feladataik ellátásához biztosított helyiség, valamint vállalati, szolgálati és átmeneti lakás bérbeadásának feltételeit. Ennek során – a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Ltv.) 80. § (1) bekezdése értelmében – az önkormányzati lakásokra és helyiségekre vonatkozó szabályokat nem kell alkalmazni.

2. §34

A tulajdonosi jogok gyakorlása

(1) Az Önkormányzat a lakások és helyiségek feletti tulajdonosi és a bérbeadói jogait
a) Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése (továbbiakban: Közgyűlés),
b) Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármestere (továbbiakban: Polgármester),
c) Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője (továbbiakban: Jegyző), valamint
d) a Közgyűlés bizottsága
(Közgyűlés, Polgármester, Jegyző, bizottság a továbbiakban együtt: Bérbeadó) útján gyakorolja e rendelet 1. mellékletében meghatározottak szerint.
(2) Bérbeadót jelen rendeletben szabályozott feladatai előkészítése és végrehajtása során a lakások és helyiségek mindenkori kezelője (továbbiakban: Kezelő) valamint Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (továbbiakban: Hivatal) segíti az 1. mellékletében meghatározottak szerint.
(3) 5 A Bérbeadó e rendeletben meghatározott körben egyes jogait, kötelezettségeit a Kezelő útján gyakorolja.
(4) 6 A Bérbeadó, a Hivatal, a Kezelő a hatásköre, feladatköre ellátása során köteles érvényre juttatni Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat lakáskoncepciója elveit.
(5) 7 A Kezelő feladatkörét e rendeletben és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatával a lakások és helyiségek üzemeltetésére kötött szerződésben foglaltak szerint látja el. A Kezelő feladatkörében Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében és megbízásából jár el.
II. Fejezet

A lakások bérbeadásának közös szabályai

1. Cím

A lakások bérbeadásának általános szabályai

3. §

A bérbeadás jellege

(1) 8 Bérbeadó a lakásokat szociális helyzet alapján, költségelven, valamint piaci alapon, bérlőkijelölési jog alapján és a 34. § alapján történő bérbeadás útján hasznosítja.
(2) 9 A lakások hasznosítása – a Bérbeadó döntése alapján –
a) az I. számú övezetben költségelven, piaci alapon, bérlőkijelölési jog alapján és a 34. § alapján,
b) a II. övezetben szociális alapon, költségelven, piaci alapon, bérlőkijelölési jog alapján és a
34. § alapján
történhet.

4. §

A bérleti jogviszony időtartama

(1) Amennyiben e rendelet másként nem rendelkezik, lakást határozott időtartamra, legfeljebb öt évre, illetve meghatározott feltétel bekövetkeztéig lehet bérbe adni.
(2) 10 Határozatlan időtartamra kell a lakást bérbe adni a határozatlan időtartamra szóló bérleti szerződéssel rendelkező bérlő részére, ha a fennálló bérleti szerződés megszüntetésére a) a Ltv. 23. § (3) bekezdése alapján közös megegyezéssel, másik lakás,
b) a Ltv. 26. § alapján, a Bérbeadó részéről történő felmondással, cserelakás biztosításával kerül sor.
(3) Bérbeadó a lakást, az addigi bérlő részére – figyelemmel jelen rendelet előírásaira, valamint a bérlő és vele együttköltözők jövedelmi helyzetére, továbbá önkormányzati bérlakásra fennállt bérleti jogviszony idejére –
a) korábbi szociális és költségelvű bérbeadás esetén költségelven, vagy a költségelvű bérleti díjnál 25 %-kal magasabb bérleti díj ellenében piaci alapon,
b) korábbi piaci bérbeadás esetén, a korábbi bérleti szerződés szerinti piaci bérleti díj ellenében piaci alapon,
pályázat kiírása nélkül ismételten bérbe adhatja, amennyiben a bérlő a korábbi bérleti szerződésben vállalt kötelezettségeit maradéktalanul teljesítette, lakbér és közüzemi díjhátralékkal nem rendelkezik.11,12,13
(4) 14 Bérbeadó
a) a bírósági, közigazgatási végrehajtási árverésen, valamint nyilvános pályázaton, árverésen kívül történő értékesítéssel tulajdonába került lakást a lakásban lakó volt tulajdonosnak
b) a határozatlan idejű bérleti szerződéssel rendelkező bérlő halála esetén a bérlővel, annak halála idején együtt élő, azonban a lakásbérleti jogviszony Ltv. rendelkezései szerinti folytatására nem jogosult személynek
legfeljebb ötévi határozott időtartamra, költségelven, pályázat kiírása nélkül bérbe adhatja.
(5) 15 Bérbeadó a szociális helyzet alapján, határozott időtartamra bérbe adott lakást – a (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően – az addigi bérlő részére legfeljebb ötévi határozott időtartamra ismételten szociális helyzet alapján is bérbe adhatja, amennyiben a bérlő az ismételt bérbeadás iránti kérelem benyújtásának időpontjában is megfelel a szociális helyzet alapján történő bérbeadás e rendeletben meghatározott feltételeinek.
(6) 16 A bérlő, valamint a bérleti szerződés bármely okból történő megszűnése esetén a lakást használó volt bérlő a Bérbeadóhoz benyújtott írásbeli kérelemben kérheti a lakás ismételt bérbeadását. Az ismételt bérbeadás iránti kérelmet a 7. melléklet szerinti formanyomtatványon a Hivatalhoz kell személyesen, postai úton, vagy e-papíron benyújtani, a kérelem nyomtatványon feltüntetett mellékletekkel együtt. Amennyiben a kérelmező a kérelmet nem e rendelet szerinti formanyomtatványon terjeszti elő, vagy a kérelem hiányos vagy egyéb okból pontosításra szorul, a Hivatal határidő tűzésével hiánypótlási felhívást ad ki.
(7) 17 A (3)-(6) bekezdésben foglaltaktól eltérően nem jogosult ismételt bérbeadásra az addigi bérlő, amennyiben
a) valótlan adatok közlésével vagy valós adatok elhallgatásával a Bérbeadót megtévesztette vagy
b) a hiánypótlási felhívásnak az abban megadott határidőn belül nem, vagy nem az abban foglaltaknak megfelelően tett eleget.

5. §

Nem lakás célú bérbeadás

(1) Lakás egésze vagy annak egy része nem lakás céljára – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – nem adható bérbe.18
(2) Bérbeadó hozzájárulásával a piaci alapon bérbeadásra kerülő lakás egy része nem lakás céljára is bérbe adható.19
(3) 20

5/A. §21

Hozzájárulás vállalkozás székhelyének, telephelyének, fióktelepének bérlakásba történő bejegyzéséhez

(1) A bérlő vagy a vele közös háztartásban élő személy a Bérbeadó előzetes hozzájárulásával jogosult a lakást egyéni vállalkozása székhelyeként megjelölni, használni.
(2) A piaci alapon bérelt lakást a bérlő vagy a vele közös háztartásban élő személy a (1) bekezdésben foglaltakon túl a Bérbeadó előzetes hozzájárulásával jogosult a saját tulajdonában lévő gazdasági társaság székhelyeként, telephelyeként vagy fióktelepeként megjelölni, használni.
(3) Bérbeadó az (1) és a (2) bekezdésben leírt megjelöléshez, használathoz akkor ad hozzájárulást, ha
a) a bérlő bérleti díj és közüzemi díj hátralékkal nem rendelkezik,
b) a székhelyként, telephelyként vagy fióktelepként megjelölni, használni tervezett lakásban a bérlő vagy a vele közös háztartásban élő személy olyan tevékenységet folytat, mely nem zavarja az épületben és annak közvetlen környezetében élők nyugalmát,
c) a székhelyként, telephelyként vagy fióktelepként megjelölni, használni tervezett lakásban a bérlő vagy a vele közös háztartásban élő személy olyan tevékenységet folytat, mely nem jár ügyfélforgalommal, és
d) a bérlő előzetesen kötelezettséget vállal arra, hogy a lakáson fennálló bérleti jogviszonya bármely okból történő megszűnése esetén haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket a vállalkozása vagy a vele közös háztartásban élő személy vállalkozása székhelyének, telephelyének vagy fióktelepének az egyéni vállalkozók nyilvántartásából, a cégnyilvántartásból való törlése érdekében.
(4) Az (1) és (2) bekezdés szerinti hozzájárulás megadása iránti kérelmet a bérlőnek, amennyiben a vele közös háztartásban élő személy részére kérik a hozzájárulás kiadását, a bérlőnek és a vele közös háztartásban élő személynek együttesen kell benyújtania a Bérbeadóhoz. A kérelemhez csatolni kell a (3) bekezdés a) pontjában foglaltakat igazoló iratokat, és a (3) bekezdés b-d) pontjára vonatkozó nyilatkozatokat.
(5) Az (1) és (2) bekezdés szerinti hozzájárulás Bérbeadó részéről bármikor indokolás nélkül visszavonható.
(6) Amennyiben a Bérbeadó hozzájárulása nélkül kerül a lakás a székhelyként vagy telephelyként, fióktelepként bejegyzésre, úgy a Bérbeadó jogosult a lakásbérleti szerződést felmondani.

6. §

A lakás ellenőrzése

(1) Bérbeadó a lakás rendeltetésszerű használatát, valamint a bérlő szerződésben foglalt kötelezettségei teljesítését a bérlő szükségtelen háborítása nélkül havonta jogosult ellenőrizni.22
(2) Amennyiben megalapozottan feltehető, hogy a bérlő a lakást nem rendeltetésszerűen vagy a bérleti szerződésben foglaltak szerint használja, vagy a lakás állagát veszélyezteti, valamint rendkívüli káresemény megakadályozása, elhárítása érdekében Bérbeadó a lakást az (1) bekezdésben foglalt gyakoriságtól eltérően bármikor, haladéktalanul jogosult ellenőrizni.23
(3) 24 Az ellenőrzésről a Bérbeadó a helyszínen e rendelet 3. melléklete szerinti jegyzőkönyvet valamint 6. melléklete szerinti leltárt vesz fel. Az ellenőrzés során feltárt hiányosságok megszüntetésére a bérlőt megfelelő határidő tűzésével felhívja, a határidő leteltét követően a felhívásban szereplő hiányosságok megszüntetésének végrehajtását ellenőrzi.
(4) 25

7. §

Bérlőtársi szerződés megkötésének feltételei

Lakásra kizárólag a Ltv. 4. § (4) bekezdésében leírt személlyel, e rendelet rendelkezései szerint köthető bérlőtársi szerződés.

8. §

Megüresedett társbérleti lakrésznek a lakásban maradó társbérlő részére történő bérbeadásának feltétele

(1) Megüresedett társbérleti lakrész a lakásban maradó társbérlő részére kizárólag akkor adható bérbe, ha vállalja a megnövekedett lakásterület után számított lakbér megfizetését.
(2) Amennyiben a lakásban maradó társbérlő az (1) bekezdés szerinti lakbér megfizetését nem vállalja, a Bérbeadó a társbérlő lakásbérleti szerződését – cserelakás felajánlása mellett – felmondhatja. Amennyiben a lakásban maradó társbérlőnek a bérelt lakással azonos településen megfelelő és beköltözhető lakása van, a Bérbeadó cserelakást nem biztosít.

9. §

A lakáshasználati díj

(1) Jogcím nélküli lakáshasználat esetén a Bérbeadó a jogcím nélküli lakáshasználó ellen haladéktalanul megteszi a lakáskiürítés iránt szükséges intézkedéseket.
(2) A lakást jogcím nélkül használó a Bérbeadó részére lakáshasználati díjat köteles fizetni.
(3) A lakáshasználati díj mértéke szociális helyzet alapján történő és költségelvű bérbeadás esetén a lakásra e rendelet 2. mellékletében meghatározott lakbérrel megegyező, piaci alapon történő bérbeadás esetén a lakásbérleti szerződésben szereplő lakbérrel megegyező összeg.26
(4) 27
(5) 28
(6) 29
(7) 30
(8) 31

10. §32

Hozzájárulás albérleti szerződéshez

A bérlő a lakás albérletbe, használatba adására nem jogosult, ahhoz tulajdonosi hozzájárulás nem adható. Ezen kötelezettség megszegése esetén Bérbeadó jogosult a bérleti szerződést felmondani.

11. §

A szociális intézményből elbocsátott személy elhelyezése

A szociális intézményből elbocsátott személy, ha a lakásügyi hatóság javára a lakásbérleti jogviszonyról az intézménybe utaláskor pénzbeli térítés ellenében mondott le, akkor jogosult lakás határozott idejű, szociális alapon történő bérleti jogára, ha megfelel a szociális helyzet alapján történő bérbeadás e rendeletben meghatározott feltételeinek.

12. §

A lakás átadás-átvétele

(1) A lakás átadás-átvételekor a Bérbeadó e rendelet 4. melléklete szerinti jegyzőkönyvet valamint 6. melléklete szerinti leltárt vesz fel, amelyek tartalmazzák a lakás, a lakásberendezések, az épület központi berendezései lakásban lévő részeinek tényleges állapotát, az esetleges hibákat, hiányosságokat, azok pótlásának határidejét valamint a pótlásra kötelezett személy megnevezését.
(2) A felek a lakásnak a bérlő részére történő birtokbaadását a leltár és a jegyzőkönyv aláírásával ismerik el.
(3) A Bérbeadó és a bérlő megállapodhatnak abban, hogy a lakást a bérlő teszi rendeltetésszerű használatra alkalmassá és látja el a komfortfokozatának megfelelő lakásberendezésekkel. A megállapodásban a bérlő részéről felmerülő, igazolt költségek megtérítését és annak feltételeit is meg kell határozni, oly módon, hogy Bérbeadó kötelezettségvállalása nem haladhatja meg az előzetesen általa bekért, legkedvezőbb ajánlatban szereplő összeget.
(4) 33

13. §

A lakás átalakítása, korszerűsítése, karbantartása

(1) A Bérbeadó és a bérlő megállapodhatnak abban, hogy a lakást a bérlő átalakítja, korszerűsíti. A megállapodásban rögzíteni kell az elvégzendő munkák körét, konkrét megjelölését, a munkák befejezési határidejét, a munkák elvégzésének költségeit, valamint azt, hogy a munkák elvégzésének költségei melyik felet terhelik.
(2) Amennyiben az (1) bekezdésben meghatározott munka elvégzése következtében a lakás komfortfokozata is megváltozik, az eredeti lakásbérleti szerződést – az új komfortfokozatnak megfelelően – szükség szerint módosítani kell, ha a felmerülő költségeket a Bérbeadó viseli.34
(3) A lakást erre vonatkozó külön megállapodás hiányában átalakító, korszerűsítő bérlő az átalakítással, korszerűsítéssel felmerült kiadásai megtérítését a Bérbeadótól sem a lakásbérleti szerződés alatt, sem annak megszűnése után nem követelheti.
(4) Ha az épület karbantartásával, felújításával, helyreállításával, átalakításával, bővítésével kapcsolatos munkák csak a bérlő átmeneti kiköltöztetése esetén végezhetők el, a lakásbérleti jogviszony a munkák elvégzésének időtartamára szünetel. A szünetelést és annak időtartamát a Bérbeadó és bérlő megállapodása, vita esetén bíróság állapítja meg.35
(5) 36
(6) 37

14. §

Bérbeadó elhelyezési kötelezettsége a szerződés megszűnését követően

A Bérbeadó a bérleti szerződés bármely okból történő megszűnését követően a lakásban visszamaradó személy elhelyezésére nem vállal kötelezettséget.38

15. §

A bérleti szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése

(1) A felek a lakásra kötött, határozatlan idejű bérleti szerződést közös megegyezéssel úgy is megszüntethetik, hogy a Bérbeadó a bérlőnek másik, a bérlő által elfogadott lakást ad bérbe, vagy pénzbeli térítést fizet. A másik lakás bérbeadása mellett pénzbeli térítés is fizethető.39
(2) Másik lakás bérbeadása helyett fizetendő pénzbeli térítés mértéke legfeljebb a lakás – Bérbeadó által felkért, független ingatlanforgalmi értékbecslő által megállapított – forgalmi értékének 10 %-a. Másik lakás bérbeadása mellett pénzbeli térítés kizárólag akkor fizethető, ha a bérlő által Bérbeadó részére átadni kívánt lakás forgalmi értéke Bérbeadó által a bérlő részére felajánlott cserelakás forgalmi értékét meghaladja. Másik lakás bérbeadása mellett fizetendő pénzbeli térítés mértéke legfeljebb a lakások – Bérbeadó által felkért, független ingatlanforgalmi értékbecslő által megállapított – forgalmi érték-különbözetének 10 %-a. A fizetendő pénzbeli térítés a bérleti szerződés megszűnése napján esedékes.40,41,42
(3) Határozott időre bérbe adott lakásra kötött bérleti szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése esetén az (1) bekezdés rendelkezései nem alkalmazhatók.
(4) 43

16. §

A határozatlan időre szóló bérleti szerződés Bérbeadó részéről történő felmondása

(1) A Bérbeadó a határozatlan időre szóló bérleti szerződést a Ltv. szabályainak figyelembevételével, írásban, bármikor felmondhatja.
(2) A bérleti szerződés felmondása esetén Bérbeadó a Ltv. rendelkezései szerint köteles a bérlő részére cserelakást felajánlani bérleti jogviszony létesítésére.44
(3) A cserelakás megfelelőségénél figyelembe kell venni mindkét lakás komfortfokozatát, alapterületét, műszaki állapotát, lakóhelyiségeinek számát, településen és épületen belüli fekvését, lakbére mértékét. A felajánlott lakás akkor is megfelelő, ha a lakások közötti eltérést a felajánlott lakás más előnye kiegyenlíti.
(4) Bérbeadó és a bérlő megállapodhat egymással, hogy Bérbeadó a bérleti szerződés (2) bekezdésben szabályozott felmondása esetén cserelakás felajánlása helyett a bérlő részére pénzbeli térítést fizet. A Bérbeadó által fizetendő pénzbeli térítés mértéke legfeljebb a lakás – Bérbeadó által felkért, független ingatlanforgalmi értékbecslő által megállapított – forgalmi értékének 10 %-a. A fizetendő pénzbeli térítés a bérleti szerződés megszűnése napján esedékes.45
(5) Amennyiben a felajánlott lakást a bérlő nem fogadja el, a Bérbeadó haladéktalanul bírósághoz fordul a felajánlott cserelakás megfelelőségének és a felmondás jogszerűségének megállapítása iránt.
(6) 46 ,
(7) 47 ,
(8) 48

17. §

Lakásbérleti jog cseréje

(1) Lakás bérleti jogának cseréjéhez – ideértve a másik lakás bérleti és tulajdonjogát egyaránt – Bérbeadó kizárólag a Ltv. 29. § (5),(6) bekezdéseiben foglalt esetekben adhat hozzájárulást.
(2) Az (1) bekezdés szerinti hozzájárulás kizárólag akkor adható meg, ha a bérlő lakbérhátralékkal és közüzemi díj-tartozással sem rendelkezik.49

18. §

Hozzájárulás tartási szerződéshez

(1) A bérlő a lakásbérleti jog folytatása ellenében tartási szerződést kizárólag a Bérbeadó írásbeli hozzájárulásával köthet.
(2) 50

19. §

A lakbér mértéke, a lakbértámogatás

(1) 51 A lakbérek megállapítása során figyelembe kell venni a lakás alapvető jellemzőit, így különösen alapterületét, minőségét, településen és a lakóépületen belüli fekvését, állapotát, bérbeadó által nyújtott szolgáltatást, szociális helyzet alapján történő bérbeadáskor a bérbeadás célját.
(2) 52 Önkormányzati lakások költségelven meghatározott lakbérének mértéke:
a) I. számú övezet
Összkomfortos és komfortos lakás esetén: 700 – 1200,- Ft/m2/hó
Félkomfortos és komfort nélküli lakás esetén: 600 –1100,- Ft/m2/hó
b) II. számú övezet
Összkomfortos és komfortos lakás esetén: 400 –1100,- Ft/m2/hó
Félkomfortos és komfort nélküli lakás esetén: 300 – 900,- Ft/m2/hó
c) Övezeti besorolástól függetlenül szükséglakás esetén: 200,- Ft/m2/hó”
(3) 53 Lakás szociális helyzet alapján történő bérbeadása esetére és a költségelven történő bérbeadása esetére megállapított bérleti díj mértékét a 2. melléklet tartalmazza.”
(4) Lakás szociális alapon történő bérbeadása esetén – a bérlő szociális körülményei alapján – lakbértámogatás adható. A lakbértámogatásra való jogosultság feltételeit, a lakbértámogatás mértékét és eljárási szabályait külön rendelet tartalmazza.54
(5) Lakás piaci alapon történő bérbeadása esetén a piaci alapú lakbér – a lakásra e rendelet 2. mellékletében megállapított költségelvű lakbérmérték, mint induló bérleti díj alapulvételével – a bérleti díjra történő liciteljárással kerül meghatározásra. A piaci alapú lakbér mértéke a lakásra e rendelet 2. mellékletében megállapított költségelvű lakbér mértékénél nem lehet kevesebb.55
(6) 56 Bérlőkijelölési jog biztosítása útján bérbeadott lakások bérleti díja megegyezik a költségelvű lakbér mértékével.

20. §57

Részletfizetés iránti kérelem lakbérhátralék esetén

(1) Lakbérhátralék, használati díjhátralék esetén a bérlő, volt bérlő a Bérbeadónál részletfizetés iránti kérelmet terjeszthet elő.58
(2) A kérelemről a Bérbeadó a fizetési nehézség kialakulásának okai, és körülményei alapján dönt. Részletfizetés abban az esetben engedélyezhető, ha a kérelmező fizetési nehézsége átmeneti jellegű, továbbá a hátralék kialakulása a kérelmezőnek nem róható fel, vagy annak elkerülése érdekében az adott helyzetben elvárható módon járt el, valamint a lakbérhátralék megfizetése a részletfizetés biztosítása révén valószínűsíthető.
(3) Részletfizetés a fennálló hátralék legalább 25 %-ának azonnali megfizetése mellett, legfeljebb 36 hónapra engedélyezhető. Amennyiben a bérlő a Bérbeadó által biztosított részletfizetési kedvezményben foglaltakat nem teljesíti, a részletfizetési kedvezmény érvényét veszti.59
(4) 60 A részletfizetés engedélyezése iránti kérelmet a 9. melléklet szerinti formanyomtatványon a Hivatalhoz kell személyesen, postai úton, vagy e-papíron benyújtani, a kérelem nyomtatványon feltüntetett igazolásokkal együtt. Amennyiben kérelmező a kérelmet nem a 9. melléklet szerinti formanyomtatványon terjeszti elő, vagy a kérelem hiányos vagy egyéb okból pontosításra szorul, a Hivatal határidő tűzésével hiánypótlási felhívást ad ki. Amennyiben a kérelmező nem teljesíti határidőre a hiánypótlást, úgy a Bérbeadó a rendelkezésére álló adatok alapján dönt.

21. §61

22. §

A lakás visszaadása

(1) A lakásbérlet megszűnésekor a bérlő a lakást kiürítve, beköltözhető, tiszta állapotban, az átadás-átvételkor, valamint a bérleti jogviszony időtartama alatt felvett leltár alapján és jegyzőkönyv szerinti állapotban köteles visszaadni.62
(2) A lakás visszaadásakor a Bérbeadó e rendelet 5. melléklete szerinti jegyzőkönyvet valamint 6. melléklete szerinti leltárt vesz fel, amelyek tartalmazzák a lakás, a lakásberendezések, az épület központi berendezései lakásban lévő részeinek tényleges állapotát, az esetleges hibákat, hiányosságokat, azok pótlásának határidejét, valamint a pótlásra kötelezett személy megnevezését.
(3) A Bérbeadó és a bérlő megállapodhatnak abban, hogy a lakás visszaadásakor a lakást és a lakásberendezéseket a Bérbeadó teszi rendeltetésszerű használatra alkalmassá.
A megállapodásban a Bérbeadó részéről felmerülő költségek megtérítését és annak feltételeit is meg kell határozni.63

2. Cím

Lakások szociális helyzet alapján, valamint költségelven történő bérbeadására vonatkozó külön rendelkezések64

23. §

Lakás szociális helyzet alapján történő bérbeadásának feltételei

(1) Szociális helyzete alapján magánszemélynek abban az esetben adható bérbe lakás, ha
a) Székesfehérváron lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik,
b) sem ő, sem a vele együttköltöző személy nem rendelkezik vagyonnal, és
c) 65
d) 66 a háztartás összes, a kérelem benyújtását megelőző 6 hónap havi nettó átlagjövedelméből számított egy főre jutó havi nettó jövedelme
da) egyszemélyes háztartás esetén a szociális vetítési alap összegének 650%-át,
db) kétszemélyes háztartás esetén a szociális vetítési alap összegének 500%-át,
dc) gyermekeit egyedül nevelő szülő vagy más törvényes képviselő esetén a szociális vetítési alap összegének 450%-át,
dd) a da) – dc) pontok egyikébe sem tartozó háztartás esetén a szociális vetítési alap összegének 400%-át
nem haladja meg.6768
(2) 69
(3) Lakás szociális helyzet alapján történő bérbeadása iránti kérelmet (a továbbiakban: Kérelem) – e rendelet 7. melléklete szerinti formanyomtatványon a Hivatalhoz kell személyesen vagy postai úton benyújtani, az (1) bekezdésben meghatározott jogosultsági feltételeket igazoló dokumentumokkal együtt. Amennyiben az igénylő a Kérelmet nem e rendelet szerinti formanyomtatványon terjeszti elő, illetve a Kérelem hiányos vagy egyéb okból pontosításra szorul, a Hivatal határidő tűzésével hiánypótlási felhívást ad ki. 70,71
(4) A Kérelemben foglaltak valódiságát a Hivatal helyszíni ellenőrzéssel és környezettanulmány készítésével jogosult ellenőrizni.
(5) A Bérbeadó a Kérelem a benyújtásától számított 30 napon belül értesíti az igénylőt a Kérelem nyilvántartásba vételéről, vagy annak visszautasításáról.
(6) A Bérbeadó a Kérelem nyilvántartásba vételét visszautasítja, amennyiben az igénylő
a) az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek nem felel meg,
b) valótlan adatok közlésével vagy valós adatok elhallgatásával, illetve más módon a Bérbeadót megtéveszti,
c) a hiánypótlási felhívásnak a megadott határidőn belül nem, vagy nem az abban foglaltaknak megfelelően tesz eleget.72
(7) Az igénylő a Kérelem elbírálása alapjául szolgáló feltételek megváltozását 15 napon belül köteles bejelenteni a Hivatalnál.
(8) A Kérelem a benyújtását követő év azonos hónap utolsó napjáig érvényes, ezt követően az igénylőt a Hivatal a lakásigénylési nyilvántartásából törli.73

24. §74

A méltányolható lakásigény mértéke,

a lakás szociális helyzet alapján történő bérbeadásának szabályai

(1) A Bérbeadó a lakás szociális helyzet alapján történő bérbeadása során a bérbeadásra kijelölt lakás méretére, valamint az igénylő és a vele együttköltöző személyek számára tekintettel, az alábbiakra is figyelemmel dönt a bérlő személyéről:
1-2 személy esetén – egy lakószoba
3 személy esetén – másfél lakószoba
4 személy esetén – kettő lakószoba
5 személy esetén – kettő és fél lakószoba
6 személy esetén – három lakószoba
Minden további személy esetén a lakásigény mértéke fél lakószobával nő. A szobaszám megállapítása esetén két fél lakószoba egy lakószobának számít.
(2) A Bérbeadó a bérlő személyéről a 8. melléklet szerinti szociális bírálati rendszer alapján dönt, figyelembe véve a bérlő és a vele együttköltöző személyek – szempontrendszer által nem értékelt – egészségügyi, szociális és munkaképességi körülményeit is.75
(3) A Hivatal a döntést követő 10 napon belül írásban tájékoztatja a Bérbeadó döntéséről a bérlőnek kijelölt személyt, aki az értesítés közlését követő 15 napon belül köteles az adott lakásra bérleti szerződést kötni.
(4) Amennyiben bérlőnek kijelölt személy a (3) bekezdésben foglalt határidőn belül a bérleti szerződést önhibájából nem köti meg, a kijelölés érvényét veszti és Bérbeadó a Hivatal javaslata alapján e rendeletben foglaltak szerint gondoskodik új bérlő kijelöléséről.

25. §76

A lakás költségelven történő bérbeadásának szabályai

(1) Lakás költségelven történő bérbeadására – e rendeletben meghatározott kivételektől eltekintve – Bérbeadó döntése alapján, pályázati eljárás keretében van lehetőség.
(2) Pályázat benyújtására az a magánszemély jogosult, aki a pályázatban foglalt feltételeket vállalja.
(3) A pályázat kiírásáról Bérbeadó gondoskodik.
(4) A pályázati hirdetményt a Hivatal hirdetőtábláján legalább 15 napra kifüggesztve közszemlére kell tenni. A hirdetményről a lakosságot a helyi sajtó médiafelületei útján is tájékoztatni kell.
(5) A pályázati hirdetménynek tartalmaznia kell:
a) a lakás pontos címét, alapterületét, komfortfokozatát, felszereltségét, állapotát,
b) a bérleti szerződés időtartamát,
c) a pályázni jogosultak körét,
d) a lakbér mértékét,
e) a pályázati ajánlat benyújtásának módját, helyét és időpontját,
f) a pályázat elbírálásának helyét és időpontját.

26. §77

A pályázati ajánlat benyújtása, tartalmi elemei

a lakás költségelven történő bérbeadása esetén

(1) A pályázati ajánlatot írásban, a pályázatban megjelölt címre, személyesen vagy postai úton kell benyújtani.
(2) A pályázati ajánlatnak tartalmaznia kell a pályázó nevét és címét, valamint a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati feltételeket elfogadja és személyes adatai kezeléséhez hozzájárul.
(3) A pályázat elbírálásán csak az a pályázó vehet részt, aki pályázati ajánlatát az előírt időben és tartalommal benyújtotta.

27. §78

A lakásbérleti szerződés megkötése

a lakás költségelven történő bérbeadása esetén

(1) Bérbeadó a lakásbérleti szerződést a lakás költségelven történő bérbeadása esetén azzal a pályázóval köti meg, aki a pályázati feltételeknek megfelelt.
(2) 79 Amennyiben ugyanazon lakásra kiírt pályázatra több érvényes ajánlat érkezik, úgy Bérbeadó a pályázati kiírásban meghatározott feltételek szerinti legelőnyösebb ajánlatot tévő pályázóval köt szerződést.

28. §80

A bérlő kötelezettségei, a befogadás szabályai a lakás szociális helyzet alapján, valamint költségelven történő bérbeadása esetén

(1) A szociális helyzet alapján, valamint költségelven történő bérbeadás esetén a lakásbérleti szerződés fennállása alatt a bérlő köteles életvitelszerűen a lakásban lakni. Ezen feltételt a lakásbérleti szerződésnek is tartalmaznia kell azzal a kikötéssel, hogy a bérlő a lakásból történő két hónapot meghaladó távollétét és annak várható időtartamát köteles írásban a bérbeadó részére bejelenteni.
(2) Amennyiben hitelt érdemlően igazolást nyer, hogy az (1) bekezdésben foglalt feltétel nem áll fenn, a Bérbeadó jogosult a bérleti szerződést felmondani.
(3) 81 A bérlő a lakásba a Ltv-ben foglaltakon túl a Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása alapján kizárólag az élettársát és annak együttköltöző kiskorú gyermekét fogadhatja be.
(4) A lakásbérleti jogviszony megszűnése esetén, a bérlő által befogadott személy a lakásbérleti jogviszony folytatására nem jogosult, velük szemben a Bérbeadónak elhelyezési kötelezettsége nem áll fenn.
(5) 82 A bérlő élettársa és annak együttköltöző kiskorú gyermeke lakásba történő befogadásához hozzájárulás megadásának feltétele:
a) az élettársnak sem tulajdonjoga, sem haszonélvezeti joga nem áll fenn beköltözhető lakóingatlanon,
b) az élettárs korábbi, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában lévő lakásra fennálló bérleti jogviszonya során a bérleti szerződésben vállalt kötelezettségeit maradéktalanul teljesítette, lakbér és közüzemi díjhátralékkal nem rendelkezett, és
c) az élettárs önhibájából nem volt Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában lévő lakás jogcím nélküli használója az elmúlt 5 évben.
(6) 83 Szociális helyzet alapján bérbe adott lakásba az élettárs és kiskorú gyermeke befogadásához az (5) bekezdésben leírtakon túl a hozzájárulás abban az esetben adható meg, ha a befogadást követően a bérlő továbbra is megfelel a szociális helyzet alapján történő bérbeadás e rendeletben meghatározott feltételeinek.

29. §84

Adatszolgáltatás, a személyes adatok kezelése

Bérbeadó jogosult nyilvántartani és kezelni mindazokat a személyes adatokat, amelyek a bérbeadás feltételeinek megállapítása, illetve a bérbeadói hozzájárulásról való döntés érdekében szükségesek. Bérbeadó a lakásigénylés jogosultságát alátámasztó szociális helyzetre vonatkozó személyes adatokat az érintett önkéntes hozzájárulása alapján kezeli.

3. Cím

Lakások piaci alapon történő bérbeadásra vonatkozó külön rendelkezések

30. §85

Lakás piaci alapon történő bérbeadása

(1) Lakás piaci alapon történő bérbeadására Bérbeadó döntése alapján – a 4. § (3) bekezdésben foglalt kivétellel – kizárólag e rendelet 11. melléklete szerinti licitszabályzat szerint lefolytatott pályázati eljárás keretében van lehetőség.86
(2) Pályázat benyújtására az a magánszemély jogosult, aki a pályázatban foglalt feltételeket vállalja.

31. §87

A pályázat kiírása, tartalmi elemei

(1) A pályázat kiírásáról Bérbeadó gondoskodik.
(2) A pályázati kiírásnak tartalmaznia kell:
a) a lakás pontos címét, alapterületét, komfortfokozatát, felszereltségét, állapotát,
b) a bérleti szerződés időtartamát,
c) a pályázni jogosultak körét,
d) a minimális bérleti díjat, ami a lakásra e rendelet 2. mellékletében megállapított költségelvű lakbérrel egyezik meg
e) a pályázati ajánlat benyújtásának módját, helyét és időpontját

32. §88

A lakásbérleti szerződés megkötése

(1) Bérbeadó a lakásbérleti szerződést azzal a pályázóval köti meg, aki a pályázati feltételeknek megfelelt és a legmagasabb – de legalább a lakásra jelen rendelet 2. mellékletében meghatározott, költségelvű bérleti díjjal megegyező – összegű bérleti díjra tett ajánlatot.
(2) Bérbeadó fenntartja magának a jogot, hogy a lakás piaci alapon történő bérbeadására kiírt pályázatot bármikor, indokolás nélkül eredménytelennek nyilvánítsa.

33. §89

Óvadék

(1) A lakás piaci alapon történő bérbeadása esetén a bérlő a szerződéskötéskor óvadékot köteles fizetni.
(2) Az óvadék mértéke a szerződésben meghatározott havi lakbér kétszeresének megfelelő összeg.
(3) A lakásbérleti jogviszony megszűnése esetén Bérbeadó a bérlő által befizetett óvadékot lakbérhátralék, közüzemi díjtartozás, továbbá a lakás rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotának helyreállításához szükséges költségei megtérüléséhez használhatja fel.
(4) A (3) bekezdésben meghatározott költségek hiányában a bérbeadó a lakás visszaadását követő 30 napon belül köteles a bérlőnek az óvadék összegét kamatmentesen visszafizetni.90,91

4. Cím92

Lakások bérbeadása önkormányzati érdekből

34. § Lakásbérbeadás önkormányzati érdekből93

(1) Bérbeadó, egyedi elbírálás alapján – e rendeletben szabályozott szociális bírálati rendszer, valamint a költségelvű vagy a piaci alapon történő bérbeadás esetén alkalmazandó pályázati eljárás figyelmen kívül hagyásával – soron kívül bérlőnek jelölheti ki azt az igénylőt, aki önkormányzati feladatot lát el, az Önkormányzat által támogatott tevékenységet végez, illetve akinek helyben lakásához egyéb, önkormányzati érdek fűződik.

(2) Az önkormányzati érdekből történő lakásbérbeadás, övezeti besorolástól függetlenül, egyidejűleg legfeljebb 15 lakásra szólhat, a felmerülő igény és a rendelkezésre álló, üres lakások figyelembevételével.94

(3) Az önkormányzati érdekből gyakorolt lakásbérbeadás csak határozott időre, legfeljebb egy évre történhet azzal, hogy a bérleti jogviszony korlátlan alkalommal meghosszabbítható. Bérbeadó a bérleti jogviszonyt bármikor, indokolás nélkül felmondhatja a következő hónap utolsó napjára, ezt a feltételt a lakásbérleti szerződésnek is tartalmaznia kell.

(4)95 Az a bérlő, aki önkormányzati érdekből került kijelölésre a 2. mellékletben megállapított költségelvű lakbért köteles megfizetni.

III. Fejezet

A nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletének szabályai

35. §96

A helyiség bérbeadásának módja

(1) A (2) bekezdésében leírt eseteket kivéve helyiség pályázati eljárás keretében kerül bérbeadásra. A pályázati eljárás liciteljárás keretében történik, melynek szabályait a 12. melléklet tartalmazza.
(2) Bérbeadó egyedi döntése alapján pályázati eljárás lebonyolítása nélkül kerül a bérlő kijelölésre, ha
a) a helyiség az Önkormányzat kötelező vagy szabadon vállalt feladatának ellátásához szükséges,
b) a helyiségre korábban meghirdetett pályázat két alkalommal eredménytelen volt, és új pályázat még nem került kiírásra, de a pályázati határidő lejártát követő 3 hónapon belül kérelmet nyújtanak be a helyiség bérbevételére, feltéve, ha a pályázati mellőzésével történő bérbeadást mást jogszabály nem tiltja,
c) e rendelet 36. § (2) bekezdésében leírtak alkalmazására kerül sor,
d) az a) pontban leírtakon túl más közfeladat ellátásához szükséges.

36. §97

A bérleti jogviszony időtartama

(1) A helyiséget határozott időre, legfeljebb 4 évre lehet bérbe adni. Bérbeadó kivételes esetben a Kezelő javaslatára kulturális, turisztikai, városfejlesztési, állagvédelmi, ellátási indokokra való hivatkozással a bérlet időtartamát hosszabb, legfeljebb 10 évig terjedő időtartamban állapíthatja meg.
(2) A Bérbeadó a pályázat útján határozott időre bérbe adott helyiséget a bérlő részére, a pályázati kiírásban, a bérleti szerződésben leírt feltételek szerint legfeljebb 3 alkalommal további, legfeljebb 1-1 évi határozott időtartamra, pályázati kiírás nélkül bérbe adhatja, amennyiben a bérlő a korábbi bérleti szerződésben vállalt kötelezettségeit maradéktalanul teljesítette.

37. §98

A pályázat kiírása, tartalmi elemei

(1) A pályázati kiírás tartalmát e rendelet keretei között a Bérbeadó határozza meg. A Bérbeadó a (3) bekezdésben leírtakon túl további feltételeket határozhat meg, különösen meghatározhatja a helyiségben végezhető tevékenységi kört, a használati módot, elvárt felújítások körét, elvárt arculatot, előbérleti jog biztosítását, pályázati biztosíték kikötését, bérleti díj értékkövetésének módját, mértékét, nyertes pályázóval történő szerződéskötés meghiúsulása esetére vonatkozó további szabályokat.
(2) A pályázati kiírást a Hivatal hirdetőtábláján, az Önkormányzat és a Kezelő honlapján, továbbá a Bérbeadó döntése esetén további hirdetési felületeken kell közzétenni.
(3) A pályázati kiírásnak tartalmaznia kell különösen:
a) a helyiség pontos címét, helyrajzi számát, alapterületét, felszereltségét, állapotát,
b) a bérlet időtartamát,
c) a pályázni jogosultak körét,
d) a megajánlható minimális bérleti díj mértékét, mely nem lehet kevesebb a Közgyűlés vonatkozó határozatában megállapított díjnál,
e) a pályázati ajánlat benyújtásának módját, helyét, határidejét, és
f) a pályázat elbírálásának határidejét.

38. §99

A pályázati ajánlat benyújtása, tartalmi elemei

(1) A pályázati ajánlatot kizárólag az a személy nyújthat be, aki a 12. melléklet szerint regisztrálásra került.
(2) Természetes személy esetén az (1) bekezdés szerinti regisztrációhoz az alábbi adatokat szükséges megadni:
a) családi név, utónév,
b) anyja neve,
c) születési hely, idő,
d) lakóhely.
(3) Jogi személy esetén az (1) bekezdés szerinti regisztrációhoz az alábbi adatokat szükséges megadni:
a) név,
b) cégjegyzék szám, vagy nyilvántartásba vétel száma,
c) adószám,
d) székhely.
(4) A Kezelő a pályázati eljárást megelőző regisztráció során kötelezően megadandó személyes adatokat a pályázati eljárás lebonyolítása érdekében az érintett tiltakozáshoz való jogának gyakorlása iránti kérelme teljesítéséig kezeli.
(5) A pályázati ajánlat benyújtása a 12. mellékletben leírtak szerint történik.

39. §100

A helyiségbérleti szerződés megkötése

(1) A pályázat eredményét a Bérbeadó állapítja meg. A pályázatnak az az ajánlattevő a nyertese, akinek a pályázati ajánlata a pályázati kiírásban rögzített feltételeknek megfelelt és aki a legmagasabb, de legalább a pályázati kiírásban meghatározott minimális bérleti díjra tett ajánlatot. A Bérbeadó a pályázati eljárást bármikor, indokolás nélkül eredménytelennek nyilváníthatja.
(2) Amennyiben a 35. § (2) bekezdés a-b) pontja alapján nem kerül sor pályázat kiírására, úgy a bérleti szerződést a Bérbeadó által kijelölt személlyel, vagy szervezettel kell megkötni.
(3) Amennyiben a bérlő kijelölésére a 35. § (2) bekezdése a)-b), vagy d) pontja alapján kerül sor, úgy a helyiség bérleti díját a Bérbeadó állapítja meg, amely nem lehet kevesebb a Közgyűlés határozatában elfogadott helyiségbérleti díj minimum összegénél.
(4) Közfeladat ellátására a Bérbeadó döntése alapján térítésmentes használat biztosítható.
(5) A 36. § (2) bekezdésében leírt esetben a helyiség bérleti díját a Bérbeadó állapítja meg, a 36. § (2) bekezdésében leírtak szerint.
(6) Amennyiben a bérlő, használó a bérleti szerződést a döntésről szóló értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül önhibájából nem köti meg, úgy a döntés érvényét veszíti.
(7) Amennyiben a bérlő, használó a bérleti szerződés aláírásától számított 90 napon belül a helyiségben a tevékenységét nem kezdi meg, a Bérbeadó jogosult a bérleti szerződést felmondani.

40. §

A helyiség ellenőrzése, átadás-átvétele, átalakítása, korszerűsítése, visszaadása

(1) A helyiség rendeltetésszerű használata ellenőrzése, átadás-átvétele, visszaadása, valamint a helyiség átalakítása, korszerűsítése tekintetében e rendelet 6. §-át, 12-13. §-ait, valamint 22. §-át értelemszerűen alkalmazni kell.
(2) 101

41. §

A felek jogai és kötelezettségei

(1) A bérleti szerződésben meg kell jelölni a bérlő által a helyiségben folytatni kívánt tevékenységet. A szerződésben megjelölttől eltérő célra a helyiség csak a Bérbeadó előzetes hozzájárulásával, a bérleti szerződés egyidejű módosításával használható.
(2) Amennyiben a bérlő a helyiséget az (1) bekezdésben szabályozott hozzájárulás nélkül a megjelölttől eltérő célra használja, úgy a Bérbeadó jogosult a bérleti szerződés felmondására.

42. §

Használati díj

(1) Jogcím nélküli használat esetén a Bérbeadó a helyiség jogcím nélküli használója ellen haladéktalanul megteszi a helyiség kiürítése iránt szükséges intézkedéseket.
(2) A helyiséget jogcím nélkül használó a Bérbeadó részére használati díjat köteles fizetni.
(3) 102 A használati díj havi mértéke az utolsó havi bérleti díjjal azonos mértékű.
(4) A helyiség bérlője, vagy a helyiségbérleti szerződés bármely okból történő megszűnése esetén a volt bérlő a Bérbeadónál helyiségbérleti díjra, helyiségbérleti, helyiséghasználati díjhátralékra mérséklés, elengedés, valamint kamatmentes fizetési könnyítés (részletfizetés, fizetési halasztás) iránti kérelmet nyújthat be. A kérelmet a Hivatalhoz kell benyújtani..103,104
(5) A kérelemről a Bérbeadó különösen a fizetési nehézség kialakulásának okai és körülményei alapján dönt.105,106

43. §

A helyiség bérleti jogának átruházása

(1) 107 A bérlő a helyiség bérleti jogát írásba foglalt szerződés alapján e §-ban meghatározott feltételek mellett másra átruházhatja.
(2) 108 Az átruházásról szóló szerződés érvényességéhez a Bérbeadó hozzájárulása szükséges.
(3) A helyiség bérleti jogának átruházásához a Bérbeadó akkor adhat hozzájárulást, ha
a) a bérlő bérleti díj, közüzemi díj hátralékkal nem rendelkezik,
b) a bérleti jog átvevője a helyiséget a bérleti jogot átruházó bérlő tevékenységével azonos tevékenységre használja,109
c) a bérleti jog átvevője vállalja a Bérbeadó által megállapított bérleti díj megfizetését,
d) a bérleti jog átruházására vonatkozó szerződés110 tartalmazza:
da) a helyiség pontos címét, alapterületét, az bérlő által addig fizetett havi bérleti díj összegét,
db) a bérleti jogot megszerző fél által a helyiségben folytatni kívánt tevékenységek megnevezését,111
dc) a bérleti jogot megszerző fél nyilatkozatát arról, miszerint a Bérbeadó által esetlegesen újonnan megállapított bérleti díj megfizetését vállalja.
dd) határozatlan idejű bérleti szerződés esetén a bérleti jogot megszerző fél nyilatkozatát arról, miszerint az átruházás ellenértékeként e rendeletben meghatározott díj megfizetését vállalja,
e) a bérleti jogot megszerző fél vállalja a helyiség a Bérbeadó által felkért, független értékbecslő által megállapított, általános forgalmi adómentes forgalmi értéke 20 %-ának megfelelő összeg egyösszegű megfizetését a bérbeadási hozzájárulás kézhezvételétől számított 8 napon belül. E pont rendelkezéseit nem kell alkalmazni a kiskereskedelmi, a vendéglátóipari és fogyasztási szolgáltató tevékenységet végző állami vállalatok vagyonának privatizálásáról (értékesítéséről, hasznosításáról) szóló 1990. évi LXXIV. tv. 13. § (3) bekezdése alapján forgalomképes bérleti jog átruházása esetén.112
(4) 113

44. §

Bérleti jog cseréje

(1) 114 A bérlő a helyiség bérleti jogát írásba foglalt szerződés alapján e §-ban meghatározott feltétel mellett másik helyiség bérleti jogára, tulajdonjogára elcserélheti.
(2) 115 Az átruházásról szóló szerződés érvényességéhez a Bérbeadó hozzájárulása szükséges.
(3) A helyiség bérleti jogának cseréjéhez a Bérbeadó akkor adhat hozzájárulást, ha
a) a bérlő bérleti díj, közüzemi díj hátralékkal nem rendelkezik,
b) a cserepartner által a helyiségben folytatni kívánt tevékenység nem zavarja a társasházban és a környéken élők nyugalmát,116
c) a cserepartner vállalja a Bérbeadó által megállapított bérleti díj megfizetését.
d) a bérleti jog átruházására vonatkozó szerződés tartalmazza:
da) a cserével érintett helyiségek pontos címét, alapterületét, a bérlő által addig fizetett bérleti díj összegét,
db) Bérbeadó tulajdonában lévő helyiség bérleti jogát megszerző fél által a helyiségben folytatni kívánt tevékenységek megnevezését,117
dc) a cserélő fél nyilatkozatát arról, hogy a Bérbeadó által újonnan megállapított bérleti díj megfizetését vállalja.118
(4) 119120

45. §

Hozzájárulás albérleti szerződéshez

(1) 121 A bérlő a helyiséget írásba foglalt szerződés alapján e §-ban meghatározott feltételek mellett albérletbe adhatja.
(2) 122 Az albérletbe adásról szóló szerződés érvényességéhez a Bérbeadó hozzájárulása szükséges.

46. §

Bérlőtársi jogviszony, más személy befogadása

(1) A helyiségre bérlőtársi szerződés a Bérbeadó előzetes hozzájárulása alapján köthető.
(2) A helyiségbe a bérlő más személyt nem fogadhat be. Ezen kötelezettség megszegése esetén Bérbeadó jogosult a bérleti szerződést felmondani.123
IV. Fejezet

A lakások és helyiségek elidegenítésének szabályozása

47. §124

Lakás és helyiség elidegenítése

Lakás és helyiség Bérbeadó döntése alapján, kizárólag az általa felkért független ingatlanforgalmi értékbecslő által készített szakértői vélemény figyelembevételével idegeníthető el.

1. Cím

A lakások elidegenítésének szabályai

48. § Elővásárlásra jogosult részére történő elidegenítés szabályai125

(1) E rendelet 47. § szerinti szakértői véleményben a lakás vételárát a hasonló adottságú lakások helyi forgalmi értéke, különösen

a) az épület településen belüli fekvése,

b) az épületben lévő lakások száma, az épülethez tartozó földterület, a közös használatra szolgáló helyiségek és a közös használatra szolgáló területek nagysága,

c) az épület felszereltsége, műszaki állapota, építése, a felújítás óta eltelt idő,

d) a lakás alapterülete és komfortfokozata,

e) a lakottság ténye

figyelembevételével kell megállapítani.

(2)126

(3) Amennyiben a lakás lakottan kerül értékesítésre, úgy a 48. § (1) bekezdés e) pontja szerinti lakottság tényét a forgalmi érték megállapítása során 10 százalékos mértékű értékcsökkentő tényezőként kell figyelembe venni.127

49. §128 (1) Az elidegenítésre kijelölt, az állam tulajdonából az Önkormányzat tulajdonába került lakást (a továbbiakban: Ltv. 49. §-a szerinti elővásárlási joggal érintett lakás) a Ltv. 49. §-a szerinti elővásárlásra jogosult személy részére a 48. § (1)-(3) bekezdés alapján megállapított vételár 90 %-ának megfelelő összeg ellenében kell vételre felajánlani.

(2) Amennyiben a lakást a Ltv. 49. §-a szerint elővásárlásra jogosult vásárolja meg

a) az elővásárlásra jogosult kérelmére 15 évi részletfizetést kell biztosítani,

b) részletfizetés biztosítása esetén az elővásárlásra jogosultnak a szerződés megkötésekor a vételár 20 %-át kell egy összegben megfizetnie,

c) az elővásárlásra jogosultat a vételár egy összegben történő megfizetése esetén 20 % vételárengedmény, az előírtnál rövidebb törlesztési idő vállalása esetén a fennálló vételárhátralékból évenként 1 % vételárengedmény illeti meg.

(3)129 Amennyiben a Ltv. 49. §-a szerinti elővásárlásra jogosult és a vele egy lakásban legalább két év óta állandó jelleggel együtt lakó egyeneságbeli rokonának az egy főre jutó, havi jövedelme nem haladja meg a szociális vetítési alap összegét, és az elővásárlásra jogosult ingatlan tulajdoni hányadával nem rendelkezik, a lakás értékesítése esetén – a (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően –

a) az elővásárlásra jogosult kérelmére 20 év részletfizetést kell biztosítani,

b) részletfizetés biztosítás esetén az elővásárlásra jogosultnak a szerződés megkötésekor a vételár 15 %-át kell egy összegben megfizetnie,

c) az elővásárlásra jogosultat a vételár egy összegben történő megfizetése esetén 10 % vételárengedmény, az előírtnál rövidebb törlesztési idő vállalása esetén a fennálló vételárhátralékból évenként 0,5 % vételárengedmény illeti meg.

(4) A (2), (3) bekezdések szerinti részletfizetés időtartama alatt a vevő által fizetendő szerződéses kamat mértéke a felszámításkor érvényes jegybanki alapkamat összegével egyezik meg.

(5) Részletfizetés biztosítása esetén a vételárhátralék erejéig az Önkormányzat javára az érintett lakásingatlanra az ingatlan-nyilvántartásba jelzálogjogot, valamint elidegenítési és terhelési tilalmat kell bejegyeztetni. A jelzálogjog, valamint az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzését az adásvételi szerződésben kell kikötni.

(6) A Bérlő által e § szerint az elővásárlásra jogosult részére tett vételre felajánlásnak tartalmaznia kell:

a) a lakás címét, helyrajzi számát, egyéb ingatlan-nyilvántartási adatait,

b) a lakás, a lakást magában foglaló épület lényeges műszaki állapotára vonatkozó, valamint a műemléki vagy a helyi védettségre vonatkozó tájékoztatást,

c) a lakás helyi forgalmi értékét,

d) a lakás vételárát, a vételár megfizetésének feltételeit,

e) Bérbeadó ajánlati kötöttségének idejét.

(7) Az ajánlati kötöttség ideje: az ajánlat közlésétől számított kilencven nap.

50. §130

Elővásárlásra nem jogosult részére történő elidegenítés szabályai

(1) Amennyiben az elidegenítésre kijelölt lakást elővásárlási jog nem terheli, vagy e rendelet 49. § (1) bekezdése szerint vételre felajánlott lakást az elővásárlásra jogosult nem vásárolja meg, a lakás – értékhatártól függetlenül – kizárólag pályázat útján, szükség esetén vételárra történő liciteljárás keretében értékesíthető.
(2) A pályázat kiírása, tartalma, benyújtása vonatkozásában e rendelet 31-32. §-ainak rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell azzal, hogy a pályázati kiírásban a lakás forgalmi értékét, valamint a (6) bekezdésben foglaltakat fel kell tüntetni.
(3) Elővásárlásra nem jogosult részére történő elidegenítés esetén a lakás vételára az érvényes pályázatok közül a legmagasabb vételi ajánlattal egyezik meg azzal, hogy a vételár nem lehet kevesebb a lakás forgalmi értékénél.
(4) Amennyiben a legmagasabb vételárat több érvényes pályázat tartalmazza, úgy Bérbeadó a legmagasabb vételi ajánlatot tevők részére licittárgyalást tart. A licittárgyalás nyertese a legmagasabb vételi ajánlatot tevő pályázó, a lakás vételára a nyertes pályázó által ajánlott összeg.
(5) A lakás vételárát a vevőnek kedvezmények nélkül, egy összegben kell megfizetnie. A vételár megfizetésére részletfizetés vagy egyéb kedvezmény nem biztosítható.
(6) Amennyiben a legmagasabb vételi ajánlat a lakás forgalmi értékét nem éri el, úgy a lakás elidegenítésére kiírt pályázat eredménytelennek minősül. Bérbeadó az adásvételi szerződés megkötéséig a pályázati eljárást bármikor, indokolás nélkül eredménytelennek nyilváníthatja.

2. Cím

A helyiségek elidegenítésének szabályai131

51. §132

Elővásárlásra jogosult részére történő elidegenítés szabályai

(1) Az elidegenítésre kijelölt, az állam tulajdonából az Önkormányzat tulajdonába került helyiséget (a továbbiakban: Ltv. 58. § szerinti elővásárlási joggal érintett helyiség) a Ltv. 58. §-a szerinti elővásárlásra jogosult személy részére kell vételre felajánlani.
(2) A vételár a helyiség forgalmi értékével egyezik meg.
(3) Az elővásárlásra jogosultnak a bruttó 10 millió forintot meg nem haladó vételárat egy összegben, a szerződéskötéstől számított 8 napon belül kell megfizetnie.
(4) Amennyiben helyiség vételára az (3) bekezdésben meghatározott összeget meghaladja, úgy a vevő a vételárból 10 millió forintot a szerződéskötéstől számított 8 napon belül egy összegben köteles megfizetni. A fennmaradó vételárat vevő Bérbeadó döntése értelmében a szerződéskötéstől számított legfeljebb 1 éven belül, egyenlő havi részletekben fizetheti meg a mindenkori jegybanki alapkamatnak megfelelő szerződéses kamat felszámítása mellett.133
(5) Részletfizetés biztosítása esetén a vételárhátralék erejéig az Önkormányzat javára az érintett ingatlanra az ingatlan-nyilvántartásba jelzálogjogot, valamint elidegenítési és terhelési tilalmat kell bejegyeztetni. A jelzálogjog, valamint az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzését az adásvételi szerződésben kell kikötni.

52. §134

Elővásárlásra nem jogosult részére történő elidegenítés szabályai

(1) Amennyiben az elidegenítésre kijelölt helyiséget elővásárlási jog nem terheli, vagy e rendelet 51. § (1) bekezdése szerint vételre felajánlott helyiséget az elővásárlásra jogosult nem vásárolja meg, a helyiség – értékhatártól függetlenül – kizárólag pályázat útján, szükség esetén vételárra történő liciteljárás keretében értékesíthető.
(2) A pályázat kiírása, tartalma, benyújtása vonatkozásában e rendelet 31-32. §-ainak rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell azzal, hogy a pályázati kiírásban a helyiség forgalmi értékét, valamint a (6) bekezdésben foglaltakat fel kell tüntetni.
(3) Elővásárlásra nem jogosult részére történő elidegenítés esetén a helyiség vételára az érvényes pályázatok közül a legmagasabb vételi ajánlattal egyezik meg azzal, hogy a vételár nem lehet kevesebb a helyiség forgalmi értékénél.
(4) Amennyiben a legmagasabb vételi ajánlatot több érvényes pályázat azonosan tartalmazza, úgy Bérbeadó a legmagasabb vételi ajánlatot tevők részére licittárgyalást tart. A licittárgyalás nyertese a legmagasabb vételi ajánlatot tevő pályázó, a helyiség vételára a nyertes pályázó által ajánlott összeg.
(5) A helyiség vételárát a vevőnek kedvezmények nélkül, egy összegben kell megfizetnie. A vételár megfizetésére részletfizetés vagy egyéb kedvezmény nem biztosítható.
(6) Amennyiben a legmagasabb vételi ajánlat a helyiség forgalmi értékét nem éri el, úgy a helyiség elidegenítésére kiírt pályázat eredménytelennek minősül. Bérbeadó az adásvételi szerződés megkötéséig a pályázati eljárást bármikor, indokolás nélkül eredménytelennek nyilváníthatja.
V. Fejezet135

Értelmező rendelkezések

53. § E rendelet alkalmazásában:

1. jövedelem: a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 4. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jövedelem, azzal az eltéréssel, hogy elismert költségnek minősül a lakáscélú hitel miatti letiltás is,136

2. vagyon: A Sztv. 4. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott fogalom,

3. egyedülélő: A Szt. 4. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott fogalom,

4. háztartás: A Sztv. 4. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott fogalom.

VI. Fejezet137

Vegyes, záró és átmeneti rendelkezések

54. §

Házirend

A teljes egészében az Önkormányzat tulajdonában lévő, bérbeadás útján hasznosított lakóépületekben a Bérbeadó által elfogadott házirendet kell kifüggeszteni. A házirendet a Bérbeadó a bérleti szerződéshez is mellékeli.

55. §138

Víz- és csatornadíj fizetése mellékszolgáltatási szerződéssel nem rendelkező bérlemény esetén

(1) Bérbeadás útján hasznosított lakás, vagy helyiség esetében, amennyiben a lakásra, helyiségre a vízszolgáltatást végző közüzemi szolgáltatóval a bérlet, használat ideje alatt részben vagy teljes időszakban mellékszolgáltatási szerződés bármely okból nem áll fenn, a bérlő vagy a használó (e § tekintetében a továbbiakban együtt: bérlő) a vízszolgáltatás, szennyvízszolgáltatás (továbbiakban együtt: vízfogyasztás) után járó díjat (a továbbiakban: díj) jelen §-ban meghatározottak szerint köteles megfizetni.
(2) Bérbeadás útján hasznosított lakás, vagy helyiség esetében, amennyiben a lakásra, helyiségre a vízszolgáltatást végző közüzemi szolgáltatóval a bérlet, használat ideje alatt részben vagy teljes időszakban mellékszolgáltatási szerződés bármely okból nem áll fenn, a Kezelő a vízfogyasztás után járó díjat jelen §-ban meghatározottak szerint köteles az Önkormányzat nevében beszedni.
(3) A mellékszolgáltatási szerződéssel nem rendelkező lakásokra, helyiségekre vonatkozóan fennálló bérleti szerződések esetében a 2020. április hónapban történő vízóraállások leolvasása utáni időszakban a bérlő a Kezelő által havonta leolvasásra kerülő vízóraállás alapján megállapított tényleges fogyasztás, továbbá a Székesfehérváron az adott időszakban érvényes lakossági víziközmű-szolgáltatási díj alapján a Kezelő által meghatározott díjat köteles megfizetni utólag a tárgyhónapot követően.
(4) Amennyiben olyan lakásra, helyiségre vonatkozóan kerül sor bérleti szerződés megkötésére, melyre vonatkozóan mellékszolgáltatási szerződés nem köthető, a bérlő a birtokba adást követően a Kezelő által havonta leolvasásra kerülő vízóraállás alapján megállapított tényleges fogyasztás, továbbá a Székesfehérváron az adott időszakban érvényes lakossági víziközmű-szolgáltatási díj alapján a Kezelő által meghatározott díjat köteles megfizetni utólag a tárgyhónapot követően.
(5) Amennyiben a bérlet időtartama alatt a mellékszolgáltatási szerződés felmondásra kerül, a bérlő a mellékszolgáltatási szerződés felmondását követően a Kezelő által havonta leolvasásra kerülő vízóraállás alapján megállapított tényleges fogyasztás, továbbá a Székesfehérváron az adott időszakban érvényes lakossági víziközmű-szolgáltatási díj alapján a Kezelő által meghatározott díjat köteles megfizetni utólag a tárgyhónapot követően.

56. §139

A rendelet időbeli hatálya

(1) E rendelet 2011. január 1. napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő jogviszonyokban is alkalmazni kell.
(2) E rendelet lakásbérleti díj mértékére vonatkozó rendelkezéseit a 2011. január 1. napján folyamatban lévő, határozott idejű lakásbérleti jogviszonyokra nem kell alkalmazni.
(3) E rendelet hatálybalépésével a folyamatban lévő, határozatlan idejű lakásbérleti jogviszonyok jellege nem változik, ezen jogviszonyokra e rendelet szociális helyzet alapján bérbe adott lakásokra vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
(4) Határozatlan idejű bérleti jogviszony egyoldalú, határozott idejű bérleti jogviszonnyá történő átalakítására Bérbeadó nem jogosult.
(5) E rendelet alkalmazásában a bérlő élete végéig (élethosszig) szóló lakásbérleti jogviszonyokra a határozatlan idejű lakásbérleti jogviszonyokra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
(6) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének a lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről, valamint a lakbérekről szóló 10/2001. (IV.2.) számú rendelete, valamint az azt módosító 15/2008. (IV.29.), 30/2008. (X.31.), 11/2009. (III.31.), 55/2009 (XII.4.), 30/2010. (VIII.26.) számú rendelete hatályát veszti.

57. §140141

,

A lakásbérleti jogviszonyok, a lakásbérleti díj felülvizsgálata

1. melléklet142

Feladat- és hatáskörök

1. Közgyűlés feladat- és hatáskörei:

1.1.143 Dönt lakás, helyiség elidegenítésre történő kijelöléséről, elidegenítésre történt kijelölés visszavonásáról, elidegenítés esetén megállapítja a lakás, helyiség forgalmi értékét, dönt a lakás, helyiség értékesítésére vonatkozó pályázat kiírásáról, elővásárlással nem érintett lakás, helyiség értékesítése esetén – a pályázati eljárás lezárultát követően – dönt a pályázati eljárás eredményéről, a vevő személyéről. (36. §, 37. §, 38. §)

1.2.144 Lakás, helyiség értékesítése esetén dönt a pályázati eljárás eredménytelennek nyilvánításáról (39. § (1) bekezdés, 50. §, 52. §).

1.3. Dönt helyiség térítésmentes használatba adásáról (39. § (4) bekezdés).

1.4. Dönt bérkijelölési jog, bérlőkiválasztási jog biztosításáról, módosításáról, megszüntetéséről.

1.5. Dönt a lakás, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadásával, értékesítésével kapcsolatos valamennyi, máshová nem sorolt ügyben.

1.6. Meghatározza a pályázati eljárás keretében, költségelven történő lakásbérbeadások célcsoportjait (25-27. §).

2. Polgármester feladat- és hatáskörei:

2.1. Dönt a Ltv. 23. § (4) bekezdésbe meghatározott ok bekövetkezése esetén az ideiglenes elhelyezésről.

2.2. Dönt a megüresedett társbérleti lakrésznek a lakásban maradó társbérlő részére történő bérbeadásáról (8. §).

2.3. Dönt a lakás önkormányzati érdekből történő bérbeadásáról, kiválasztja a bérlőt, meghatározza a bérleti jogviszony időtartamát (34. §).

2.4. Dönt bérlő, vagy a helyiségbérleti szerződés bármely okból történő megszűnése esetén a volt bérlő által a helyiségbérleti díjra, helyiségbérleti, helyiséghasználati díjhátralékra vonatkozóan előterjesztett mérséklés, elengedés, valamint kamatmentes fizetési könnyítés (részletfizetés, fizetési halasztás) iránti kérelemről (42. § (4)-(5) bekezdése),

2.5. Dönt a helyiség bérbeadására vonatkozóan kiírt pályázati eljárás eredményéről és a pályázati eljárás eredménytelennek nyilvánításáról. (39. § (1) bekezdése)

3. Jegyző feladat- és hatáskörei:

3.1. Dönt a székhely, telephely, fióktelephely bérlakásba történő bejegyzéséhez való hozzájárulás iránti kérelemről (5/A §(1)-(5) bekezdése).

3.2. Elbírálja a lakás esetében a bérlőtársi szerződés megkötésére irányuló kérelmet (7. §).

3.3. Dönt a lakásra vonatkozó tartási szerződéshez való hozzájárulás iránti kérelemről (18. §).

3.4. Lakásbérlet esetén dönt a részletfizetés iránti kérelmekről (20. §).

3.5. Dönt a lakásba történő befogadás engedélyezése, valamint a lakás- és nem lakás célú helyiségbérleti jog folytatása iránti kérelmekről (28. §, Ltv. 31. § (2) bekezdés, Ltv. 40. § (1)-(2) bekezdése).

3.6. Dönt az Önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő ingatlan társasházzá alakításáról, a Kezelő javaslata alapján, előzetesen jóváhagyja a társasházzá alakítás módját.

3.7. Társasházakban található ingatlanok esetében teljes körűen ellátja a tulajdonos képviseletét a társasházi közgyűléseken.

3.8. Nyilvántartja a lakás szociális helyzet alapján történő bérbeadása iránt benyújtott kérelmeket, a kérelmekben foglaltak valódiságát helyszíni szemle lefolytatásával és környezettanulmány készítésével ellenőrzi, elvégzi a kérelmek elbírálása alapjául szolgáló feltételek megváltozásának bejelentést követő vizsgálatát, a kérelmezőket a feltételek fennállása esetén törli a lakásigénylési nyilvántartásból (23. §).

3.9. A Bérbeadó döntéséről a Hivatal útján tájékoztatja az érintetteket.

3.10. Lakás, helyiség pályázat útján történő bérbeadása, értékesítése esetén a Közgyűlés, a Városüzemeltetési Szakbizottság ilyen tartalmú döntése esetén e rendeletben foglaltak szerint gondoskodik a pályázatok közzétételéről, lefolytatja a pályázati eljárást.

4.145 Városüzemeltetési Szakbizottság feladat- és hatáskörei:

4.1. Dönt a lakás bérbeadása módjáról (3. § (2) bekezdése).

4.2. Lakások pályázat útján történő bérbeadása esetében dönt pályázati felhívás tartalmáról, a pályázati feltételekről, az elbírálás szempontjairól, a pályázat eredményéről, a pályázat eredménytelenségéről (25. §, 27. §, 30. §, 32. § (2) bekezdése).

4.3. Lakások esetében dönt a bérlő személyéről, a lakásbérleti jogviszony időtartamáról (4. §, 8. §, 24. § (2), 25. § (1) bekezdése).

4.4. Dönt a piaci alapon bérbe adott lakás egy részének nem lakás céljára történő bérbeadásának engedélyezéséről (5. § (2) bekezdése).

4.5. Megállapodhat a bérlővel a Ltv. 10. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott esetekben.

4.6. Megállapodhat a bérlővel a Ltv. 13. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott feladatok végzéséről.

4.7. Megállapodhat a bérlővel a lakásbérleti jogviszony szünetelésének időtartamáról, a Ltv. 18. §-ában szabályozott esetekben.

4.8. Dönt a határozatlan időre kötött lakásbérleti szerződés megszűnése esetén másik lakás bérbeadásáról, másik lakás bérbeadása mellett vagy másik lakás bérbeadása helyett fizetendő pénzbeli térítésről, a pénzbeli térítés összegéről (15. §).

4.9. Dönt a lakásbérleti szerződés Bérbeadó részéről történő felmondása esetén cserelakás felajánlásáról, megállapodhat a bérlővel cserelakás felajánlása helyett pénzbeli térítés fizetéséről, a pénzbeli térítés összegéről és fizetési feltételeiről (16. §).

4.10. Dönt a lakásbérleti jog cseréjére vonatkozó megállapodáshoz kért hozzájárulás iránti kérelemről (17. §).

4.11. Előzetesen megállapodhat a bérlővel a lakás és helyiség, továbbá a lakás-, és helyiség-berendezések rendeltetésszerű használatra alkalmassá tételéről, a lakás, helyiség átalakításáról, korszerűsítéséről, értéknövelő beruházásokról, azok műszaki tartalmáról, a beruházások összegéről, a felmerült költségek viselése, megtérítése feltételeiről (12. § (3) bekezdés, 13. §, 22. § (3) bekezdés, 40. §).

4.12. Lakás, helyiség esetében dönt a bérleti szerződés felmondásáról (5/A. § (6), 10. §, 16. §, 28. § (2), 39. § (7), 41. § (2), 46. § (2).

4.13. Dönt a lakás- és helyiségbérleti szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséről (15. §).

4.14.146 Dönt helyiség bérbeadására vonatkozó pályázat kiírásáról. (36. §, 37. §, 38. §)

4.15. Dönt a helyiség bérlőjének személyéről, amennyiben a mindenkor hatályos, önkormányzati támogatások rendjéről szóló önkormányzati rendelet másként nem rendelkezik.

4.16. Dönt a helyiség albérletbe adása, bérleti jogának átruházása, bérleti jogának cseréje, a bérleti szerződésben megjelölttől eltérő célra történő használata kérdésében (41. §, 43. §, 44. §, 45. §).

4.17. Dönt a helyiségre vonatkozó bérlőtársi szerződés megkötéséhez történő hozzájárulásról (46. §).

4.18. Javaslatot tesz a bérlő, vagy a helyiségbérleti szerződés bármely okból történő megszűnése esetén a volt bérlő által a helyiségbérleti díjra, helyiségbérleti, helyiséghasználati díjhátralékra vonatkozóan előterjesztett mérséklés, elengedés, valamint kamatmentes fizetési könnyítés (részletfizetés, fizetési halasztás) iránti kérelemről (42. § (4)-(5) bekezdése).

4.19. Helyiség elidegenítése esetén, a vevő részére a vételár megfizetésére e rendeletben szabályozottak szerint részletfizetést engedélyez (51. § (4) bekezdés).

4.20. Dönt a helyiség bérbeadásáról, bérleti díjáról, bérlő személyéről, bérlet időtartamáról, amennyiben a helyiség nem pályázat útján kerül bérbeadásra (35. § (2), 36. § (2), 39. § (2), (3), (5)).

5. Kezelő feladatkörei:

5.1. Az arra jogosult döntése alapján megköti, módosítja, megszünteti lakás- és helyiségbérleti szerződést.

5.2. Előírja, nyilvántartja, kiközli, beszedi a lakás- és helyiségbérleti díjat, a használati díjat, a bérlő által fizetendő óvadékot, valamint a Bérbeadó által nyújtott, vízfogyasztás után járó díjat.

5.3. Megállapítja a jogcím nélküli használatot a használati díj egyidejű kiközlésével.

5.4. Ellátja a lakás és a helyiség átadás-átvételével, valamit visszaadásával kapcsolatos feladatokat, ennek során leltárt és jegyzőkönyvet vesz fel.

5.5. Ellenőrzi a lakás és helyiség rendeltetésszerű használatát, valamint a bérlő szerződésben foglalt kötelezettségei teljesítését, az ellenőrzésről jegyzőkönyvet készít.

5.6. A Ltv.-ben, valamint e rendeletben, a Közgyűlés vonatkozó határozatában foglalt feltételek szerint a lakások és helyiségek vonatkozásában gyakorolja a felmondás jogát, a felmondásról tájékoztatja a Jegyzőt, (5/A (6), 10. §, 16. §, 28. § (2), 39. § (8), 41. § (2), 46. § (2).

5.7. Tájékoztatja a Hivatalt a megüresedett lakásokról, helyiségekről, valamint jelzi a jogcím nélküli vagy önkényes használatot.

5.8. A döntésre jogosult felé javaslatot tesz a lakás, helyiség bérbeadásának módjára.

5.9. A Közgyűlés, a Városüzemeltetési Szakbizottság döntése alapján, e rendeletben foglaltak szerint gondoskodik a pályázatok közzétételéről, lefolytatja a pályázati eljárást.

5.10. Kapcsolatot tart a társasház közös képviselőjével.

5.11. Tudomásul veszi és nyilvántartja a szociális helyzet alapján, valamint költségelven bérbe adott lakás bérlője bejelentését a lakásból történő két hónapot meghaladó távolléte okára, időtartamára (28. §).

5.12. A vonatkozó jogszabályi keretek között nyilvántartja és kezeli mindazokat a személyes adatokat, melyek feladatköre ellátásához szükségesek.

5.13. Határidő megjelölésével felszólítja a fizetési kötelezettség teljesítésére az azt elmulasztó bérlőket, intézkedik a kintlévőségek behajtása iránt.

5.14. A bérleti jogviszony megszűnésekor szükség esetén, és a jogcím nélküli lakáshasználat esetén megteszi a lakás és helyiség kiürítése iránti intézkedéseket.

5.15. Bírósághoz fordul a bérbeadó által felajánlott cserelakás megfelelőségének és a felmondás jogszerűségének megállapítása iránt, amennyiben a Bérbeadó részéről felajánlott cserelakást a bérlő nem fogadja el.

5.16. Eljárást kezdeményez a Ltv. 90/A. § (1) bekezdése szerinti esetekben.

5.17. Döntésre előkészíti a lakás, helyiség rendeltetésszerű használatra alkalmassá tétele, átalakítása, korszerűsítése, a beruházási költségek összege, viselése és megtérítése tárgyában meghozandó döntéseit, a döntést követően megköti a megállapodást a bérlővel, gondoskodik a döntés végrehajtásáról, ellenőrzi a megállapodás végrehajtását.

5.18. Lakás, helyiség értékesítése esetén, valamint e rendeletben foglalt esetekben gondoskodik független értékbecslő által készített ingatlanforgalmi értékbecslés beszerzéséről.

5.19. Ellátja a lakás-, és helyiségértékesítéssel kapcsolatos, máshová nem sorolt feladatokat, e körben intézkedik az adásvételi szerződés előkészítése iránt, az adásvételi szerződés megküldésével tájékoztatja az elővásárlásra jogosult személyt az elővásárlási jog gyakorlásának lehetőségéről, intézkedik az ingatlan-nyilvántartási eljárás lefolytatása iránt, a lakást, helyiséget a vevő birtokába adja, intézkedik a vételár-hátralék beszedése érdekében, szerződésszegés esetén javaslatot tesz a Bérbeadó részére a további intézkedésekre.

5.20. Elővásárlási joggal nem érintett lakás, helyiség értékesítése esetén gondoskodik a pályázati hirdetmény közzétételéről, lefolytatja a pályázati eljárást.

5.21. Teljes körűen ellátja az Önkormányzat képviseletét az Önkormányzat tulajdonában lévő, valamint az Önkormányzat jelzálogjogával, végrehajtási jogával érintett lakásokkal, helyiségekkel kapcsolatos peres és nem peres eljárásokban,

5.22. Ellátja az Önkormányzattal kötött üzemeltetési szerződés szerinti feladatait.

2. melléklet147

Bérlakásként hasznosított lakások bérleti díja

1. I. számú övezet

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

közterület neve

ház-szám

szint

ajtó

helyrajzi szám

m2

komfort-fokozat

szoba

fél-szoba

költségelvű bérleti díj/hó

szociális bérleti díj/hó

1.

Ady Endre

utca

4

1

1

264/A/2

105

komfortos

2

115 500 Ft

68 277 Ft

2.

Ady Endre

utca

8

1

4

541/A/6

32

komfortos

2

35 200 Ft

19 440 Ft

3.

Ady Endre

utca

26

fsz.

3

193/A/3

22

komfortos

1

24 200 Ft

13 365 Ft

4.

Ányos Pál

utca

2. 2. lh.

1

3

14/A/18

49

komfortos

2

53 900 Ft

38 588 Ft

5.

Ányos Pál

utca

2. 2. lh.

fsz.

1

14/A/1

49

komfortos

2

53 900 Ft

38 588 Ft

6.

Ányos Pál

utca

2. 2. lh.

fsz.

3

14/A/15

49

komfortos

2

53 900 Ft

33 075 Ft

7.

Arany János

utca

22

fsz.

1

359/A/1

53

komfortos

2

47 700 Ft

29 813 Ft

8.

Arany János

utca

22

fsz.

2

359/A/2

53

komfortos

2

47 700 Ft

29 813 Ft

9.

Arany János

utca

22

1

3

359/A/3

53

komfortos

2

47 700 Ft

29 813 Ft

10.

Arany János

utca

22

1

4

359/A/4

53

komfortos

2

47 700 Ft

29 813 Ft

11.

Basa

utca

2

1

5

86/A/5

39

komfortos

1

39 000 Ft

27 000 Ft

12.

Bástya

utca

1

fsz.

2

126/A/2

40

komfortos

1

1

40 000 Ft

22 950 Ft

13.

Bástya

utca

1

fsz.

4

126/A/4

36

komfortos

2

36 000 Ft

25 650 Ft

14.

Bástya

utca

1

1

3

126/A/7

87

komfortos

2

1

84 700 Ft

69 300 Ft

15.

Bástya

utca

3

fsz.

1

123/2

54

komfortos

1

1

48 600 Ft

30 375 Ft

16.

Bástya

utca

3

fsz.

2

123/2

50

komfortos

1

45 000 Ft

28 125 Ft

17.

Bástya

utca

3

fsz.

3

123/2

50

komfortos

1

1

35 000 Ft

22 500 Ft

18.

Bástya

utca

3

fsz.

4

123/2

46

komfortos

1

32 200 Ft

20 700 Ft

19.

Bástya

utca

3

fsz.

5

123/2

29

komfortos

1

26 100 Ft

16 313 Ft

20.

Bástya

utca

3

fsz.

6

123/2

74

komfortos

2

1

61 470 Ft

41 625 Ft

21.

Bástya

utca

3

1

1

123/2

127

összkomfortos

4

106 700 Ft

60 722 Ft

22.

Bástya

utca

3

1

2

123/2

54

komfortos

2

59 400 Ft

30 375 Ft

23.

Budai

út

2

fsz.

1

428

47

komfortos

1

42 300 Ft

17 713 Ft

24.

Budai

út

2

fsz.

2

428

46

komfortos

1

41 400 Ft

17 337 Ft

25.

Budai

út

2

fsz.

3

428

110

komfortos

3

61 950 Ft

28 191 Ft

26.

Budai

út

2

fsz.

4

428

70

komfortos

2

65 500 Ft

26 382 Ft

27.

Budai

út

2

fsz.

5

428

63

komfortos

1

1

54 540 Ft

23 742 Ft

28.

Budai

út

2

fsz.

6

428

11

szükséglakás

1

2 200 Ft

743 Ft

29.

Budai

út

2

fsz.

7

428

29

komfortos

1

20 300 Ft

6 264 Ft

30.

Budai

út

2

fsz.

8

428

30

komfortos

1

21 000 Ft

6 480 Ft

31.

Budai

út

2

1

9

428

32

komfortos

1

28 800 Ft

12 060 Ft

32.

Budai

út

2

1

10

428

29

komfortos

1

26 100 Ft

10 930 Ft

33.

Budai

út

2

1

11

428

31

komfortos

1

27 900 Ft

7 944 Ft

34.

Budai

út

2

1

12

428

94

komfortos

2

72 450Ft

35 427 Ft

35.

Budai

út

2

1

13

428

75

komfortos

2

62 100 Ft

28 265 Ft

36.

Budai

út

2

1

14

428

43

komfortos

1

43 000 Ft

19 447 Ft

37.

Budai

út

2

1

17

428

129

komfortos

3

88 200 Ft

28 101 Ft

38.

Budai

út

2

2

18

428

28

komfortos

1

25 200 Ft

10 553 Ft

39.

Budai

út

2

2

19

428

32

komfortos

1

32 000 Ft

14 472 Ft

40.

Budai

út

2

2

20

428

24

komfortos

1

21 600 Ft

9 045 Ft

41.

Budai

út

2

2

21

428

84

komfortos

3

67 770 Ft

31 658 Ft

42.

Budai

út

2

2

22

428

46

komfortos

1

1

41 400 Ft

17 337 Ft

43.

Budai

út

2

2

23

428

78

összkomfortos

2

71 100 Ft

35 276 Ft

44.

Budai

út

2

2

24

428

51

komfortos

1

45 900 Ft

19 229 Ft

45.

Budai

út

2

2

25

428

58

komfortos

2

51 390 Ft

21 859 Ft

46.

Budai

út

2

2

26

428

41

komfortos

1

36 900 Ft

15 452 Ft

47. 148

48. 149

49. 150

50. 151

51. 152

52. 153

53. 154

54. 155

55.

Budai

út

13/A

fsz.

1

665/3/A/1

73

komfortos

2

67 600 Ft

49 275 Ft

56.

Budai

út

16/B

fsz.

1

509/B/1

27

komfortos

1

24 300 Ft

14 063 Ft

57.

Budai

út

16/B

fsz.

2

509/B/2

56

komfortos

2

50 130 Ft

29 813 Ft

58.

Donát

utca

45

10061

104

összkomfortos

3

94 050 Ft

69 615 Ft

59.

Donát

utca

45

10061

104

összkomfortos

3

94 050Ft

69 615 Ft

60.

Dr. Koch L

utca

2

2

11

138/A/11

50

összkomfortos

1

55 000 Ft

39 375 Ft

61.

Jókai Mór

utca

2

fsz.

1

220

47

komfortos

1

47 000 Ft

31 725 Ft

62.

Jókai Mór

utca

2

fsz.

2

220

39

komfortos

1

39 000 Ft

26 325 Ft

63.

Jókai Mór

utca

2

1

2

220

66

komfortos

2

62 700 Ft

44 550 Ft

64.

Jókai Mór

utca

2

1

3

220

41

komfortos

1

41 000 Ft

27 675 Ft

65.

Jókai Mór

utca

2

1

1

220

20

komfortos

1

20 000 Ft

12 000 Ft

66.

Jókai Mór

utca

5

fsz.

1

254

32

komfortos

1

35 200 Ft

25 200 Ft

67.

Jókai Mór

utca

5

fsz.

2

254

65

komfortos

2

55 800 Ft

36 562 Ft

68.

Jókai Mór

utca

5

fsz.

3

254

44

komfortos

2

44 000 Ft

29 700 Ft

69.

Jókai Mór

utca

5

fsz.

4

254

43

komfortos

1

43 000 Ft

29 025 Ft

70.

Jókai Mór

utca

5

fsz.

5

254

39

komfortos

1

39 000 Ft

26 325 Ft

71.

Jókai Mór

utca

5

fsz.

6

254

19

komfortnélküli

1

17 100 Ft

9 405 Ft

72.

Jókai Mór

utca

5

1

1

254

38

komfortos

1

38 000 Ft

25 650 Ft

73.

Jókai Mór

utca

5

1

2

254

49

komfortos

1

49 000 Ft

33 075 Ft

74.

Jókai Mór

utca

5

1

3

254

39

komfortos

1

42 900 Ft

30 713 Ft

75.

Jókai Mór

utca

5

1

4

254

89

komfortos

1

78 000 Ft

60 075 Ft

76.

Jókai Mór

utca

5

1

5

254

36

komfortos

1

39 600 Ft

28 350 Ft

77.

Jókai Mór

utca

5

1

6

254

50

komfortos

1

1

50 000 Ft

33 750 Ft

78.

Jókai Mór

utca

5

1

8

254

40

komfortos

1

40 000 Ft

27 000 Ft

79.

Jókai Mór

utca

5

1

9

254

41

komfortos

1

41 000 Ft

27 675 Ft

80.

Jókai Mór

utca

6

fsz.

1

224

44

komfortos

1

39 600 Ft

24 750 Ft

81.

Jókai Mór

utca

6

fsz.

2

224

53

komfortos

2

53 000 Ft

35 775 Ft

82.

Jókai Mór

utca

6

fsz.

3

224

39

komfortos

1

35 100 Ft

21 938 Ft

83.

Jókai Mór

utca

6

fsz.

4

224

31

komfortos

1

31 000 Ft

18 833 Ft

84.

Jókai Mór

utca

6

fsz.

5

224

27

komfortos

1

24 300 Ft

10 328 Ft

85.

Jókai Mór

utca

6

fsz.

6

224

41

komfortos

1

41 000 Ft

27 675 Ft

86.

Jókai Mór

utca

6

fsz.

7

224

64

komfortos

2

55 170 Ft

36 000 Ft

87.

Jókai Mór

utca

6/B

1

1

224

70

komfortos

2

1

58 950 Ft

39 375 Ft

88.

Jókai Mór

utca

6/B

1

2

224

66

komfortos

2

62 700 Ft

44 550 Ft

89.

Jókai Mór

utca

6/A

1

3

224

60

komfortos

2

58 500 Ft

33 750 Ft

90.

Jókai Mór

utca

6/A

1

2

224

169

komfortos

4

106 200 Ft

40 400 Ft

91.

Jókai Mór

utca

6/A

1

1

224

71

komfortos

2

72 820 Ft

39 938 Ft

92.

Jókai Mór

utca

8

fsz.

1

225

68

komfortos

1

64 100 Ft

45 900 Ft

93.

Jókai Mór

utca

8

fsz.

3

225

34

komfortos

1

34 000 Ft

20 400 Ft

94.

Jókai Mór

utca

8

fsz.

4

225

95

komfortos

2

1

81 000Ft

64 125 Ft

95.

Jókai Mór

utca

8

fsz.

5

225

32

komfortos

1

32 000 Ft

21 600 Ft

96.

Jókai Mór

utca

8

fsz.

6

225

32

komfortnélküli

1

25 600 Ft

12 240 Ft

97.

Jókai Mór

utca

8

1

1

225

128

komfortos

3

97 500 Ft

73 440 Ft

98.

Jókai Mór

utca

8

1

2

225

48

komfortos

2

43 200 Ft

27 000 Ft

99.

Jókai Mór

utca

8

1

3

225

65

komfortos

1

62 000 Ft

43 875 Ft

100.

Jókai Mór

utca

8

1

4

225

57

komfortos

2

56 400 Ft

38 475 Ft

101.

Jókai Mór

utca

8

1

5

225

100

komfortos

2

1

83 500 Ft

57 375 Ft

102.

Kossuth Lajos

utca

3. 2. lh.

tetőtér

6

374/A/6

50

összkomfortos

1

55 000 Ft

39 375 Ft

103.

Megyeház

utca

7

fsz.

1

295

33

komfortos

1

33 000 Ft

22 275 Ft

104.

Megyeház

utca

7

fsz.

2

295

39

komfortos

1

39 000 Ft

26 325 Ft

105.

Megyeház

utca

7

fsz.

3

295

40

komfortos

1

36 000 Ft

22 500 Ft

106.

Megyeház

utca

7

fsz.

4

295

38

komfortos

1

34 200 Ft

21 375 Ft

107.

Megyeház

utca

7

fsz.

5

295

55

komfortos

1

55 000 Ft

37 125 Ft

108.

Megyeház

utca

7

1

4

295

48

komfortos

2

48 000 Ft

32 400 Ft

109.

Megyeház

utca

7

1

1

295

55

komfortos

1

55 000 Ft

37 125 Ft

110.

Megyeház

utca

7

1

2

295

41

komfortos

1

41 000 Ft

27 675 Ft

111.

Megyeház

utca

7

1

3

295

35

komfortos

1

35 000 Ft

23 625 Ft

112.

Megyeház

utca

9

fsz.

1

298/A/3

82

komfortos

2

1

81 290 Ft

58 275 Ft

113.

Megyeház

utca

9

fsz.

2

298/A/4

38

komfortos

1

38 000 Ft

25 650 Ft

114.

Megyeház

utca

13

fsz.

2

302/A/2

53

komfortos

2

53 000 Ft

35 775 Ft

115.

Oskola

utca

3

1

2

273/A/4

55

komfortos

1

55 000 Ft

33 750 Ft

116.

Oskola

utca

6

1

2

256/A/3

133

összkomfortos

2

2

100 000 Ft

66 555 Ft

117.

Oskola

utca

8

fsz.

1

255/A/3

48

komfortos

2

48 000 Ft

25 875 Ft

118.

Oskola

utca

8

fsz.

2

255/A/4

42

komfortos

2

37 800 Ft

23 625 Ft

119.

Oskola

utca

8

1

2

255/A/8

54

komfortos

1

48 600 Ft

29 250 Ft

120.

Oskola

utca

12

fsz.

1

250/A/1

32

komfortos

1

22 400 Ft

14 400 Ft

121.

Oskola

utca

12

fsz.

3

250/A/3

40

komfortos

1

36 000 Ft

22 500 Ft

122.

Oskola

utca

12

1

4

250/A/4

34

komfortos

1

34 000 Ft

20 250 Ft

123.

Oskola

utca

12

1

5

250/A/5

77

komfortos

2

63 360 Ft

42 750 Ft

124.

Oskola

utca

12

1

6

250/A/6

43

komfortos

1

38 700 Ft

24 188 Ft

125.

Rózsa

utca

5

fsz.

1

108

44

komfortos

1

44 000 Ft

29 700 Ft

126.

Rózsa

utca

5

fsz.

2

108

45

komfortos

1

45 000 Ft

30 375 Ft

127.

Rózsa

utca

5

1

3

108

56

komfortos

2

50 700 Ft

37 800 Ft

128.

Rózsa

utca

5

1

4

108

43

komfortos

1

43 000 Ft

29 025 Ft

129.

Szent István

tér

5

fsz.

1

429

45

félkomfortos

1

27 000 Ft

8 141 Ft

130.

Szent István

tér

5

fsz.

2

429

43

komfortos

1

30 100 Ft

12 965 Ft

131.

Szent István

tér

5

fsz.

3

429

77

komfortos

2

63 360 Ft

29 020 Ft

132.

Szent István

tér

5

fsz.

4

429

51

komfortos

1

45 900 Ft

19 229 Ft

133.

Szent István

tér

5

fsz.

5

429

58

komfortos

1

39 480 Ft

17 487 Ft

134.

Szent István

tér

5

1

6

429

27

félkomfortos

1

21 600 Ft

6 919 Ft

135.

Szent István

tér

5

1

7

429

111

komfortos

2

80 100 Ft

35 558 Ft

136.

Szent István

tér

5

1

8

429

53

komfortos

1

47 700 Ft

19 975 Ft

137.

Szent István

tér

5

1

9

429

50

félkomfortos

1

40 000 Ft

12 814 Ft

138.

Szent István

tér

5

1

10

429

91

komfortos

2

71 100 Ft

34 295 Ft

139.

Szent István

tér

5

1

14

429

21

szükséglakás

1

4 200 Ft

1 266 Ft

140.

Szent István

tér

6

fsz.

1

430

31

komfortos

1

27 900 Ft

11 683 Ft

141.

Szent István

tér

6

fsz.

2

430

90

komfortos

2

70 650 Ft

33 919 Ft

142.

Szent István

tér

6

fsz.

6

430

75

komfortos

2

62 100 Ft

28 265 Ft

143.

Szent István

tér

6

1

6

430

66

komfortos

2

56 430 Ft

24 874 Ft

144.

Szent István

tér

6

1

7

430

36

komfortos

1

36 000 Ft

16 281 Ft

145.

Szent István

tér

6

1

8

430

53

komfortos

1

47 700 Ft

19 975 Ft

146.

Szent István

tér

6

1

9

430

67

komfortos

2

57 060 Ft

34 236 Ft

147.

Szent István

tér

10

fsz.

1

326/A/10

67

komfortos

2

57 060 Ft

37 688 Ft

148.

Szent István

tér

11

tetőtér

1

327/A/10

58

összkomfortos

1

62 600 Ft

45 675 Ft

149.

Szent István

tér

11

tetőtér

2

327/A/11

70

összkomfortos

2

65 500 Ft

47 250 Ft

150.

Szent István

tér

12

fsz.

4

328/A/4

79

komfortos

3

64 620 Ft

44 438 Ft

151.

Szent István

tér

12

fsz.

5

328/A/5

20

félkomfortos

1

12 000 Ft

5 400 Ft

152.

Szent István

tér

12

fsz.

6

328/A/6

30

szükséglakás

1

6 000 Ft

2 700 Ft

153.

Szent István

tér

12

fsz.

7

328/A/7

41

félkomfortos

1

24 600 Ft

11 070 Ft

154.

Szent István

tér

12

fsz.

8

328/A/8

39

félkomfortos

1

1

23 400 Ft

10 530 Ft

155.

Szent István

tér

13

fsz.

1

329

58

komfortos

1

1

57 100 Ft

39 150 Ft

156.

Szent István

tér

13

fsz.

2

329

32

komfortos

1

22 400 Ft

14 400 Ft

157.

Szent István

tér

13

fsz.

3

329

23

komfortos

1

20 700 Ft

12 420 Ft

158.

Szent István

tér

13

fsz.

8

329

65

komfortos

2

55 800 Ft

36 563 Ft

159.

Szent István

tér

13

fsz.

9

329

49

komfortos

2

49 000 Ft

24 255 Ft

160.

Szent István

tér

13

fsz.

10

329

30

komfortos

1

27 000 Ft

11 475 Ft

161.

Szent István

tér

13

1

4

329

46

komfortos

1

46 000 Ft

22 770 Ft

162.

Szent István

tér

13

1

5

329

66

félkomfortos

2

62 700 Ft

32 670 Ft

163.

Szent István

tér

13

1

6

329

29

félkomfortos

1

23 600 Ft

11 093 Ft

164.

Szent István

tér

13

1

7

329

69

komfortos

1

1

64 800 Ft

46 575 Ft

165.

Szent István

tér

13

1

11

329

49

komfortos

2

49 000 Ft

24 255 Ft

166.

Szúnyog

utca

9

5629

165

komfortos

2 szobás lakóház, udvar,
műterem, garázs

76 500 Ft

58 050 Ft

167.

Táncsics Mihály

utca

5

1

1

396/A/1

79

összkomfortos

3

71 800 Ft

53 325 Ft

168. 156

169.

Várkörút

3

2

2

81/A/10

115

összkomfortos

3

91 000 Ft

65 982 Ft

170.

Várkörút

38

1

2

455/1

41

félkomfortos

1

36 900 Ft

20 295 Ft

171.

Várkörút

44

fsz.

1

449

44

komfortos

2

39 600 Ft

24 750 Ft

172.

Várkörút

44

fsz.

2

449

60

komfortos

1

52 650 Ft

33 750 Ft

173.

Várkörút

44

fsz.

3

449

27

szükséglakás

1

5 400 Ft

2 160 Ft

174.

Várkörút

44

fsz.

4

449

53

félkomfortos

2

42 400 Ft

20 273 Ft

175.

Várkörút

44

fsz.

5

449

49

komfortos

1

44 100 Ft

27 563 Ft

176.

Zichy

liget

2

fsz.

5

35/A/8

18

szükséglakás

1

3 600 Ft

1 620 Ft

177.

Zichy

liget

2

fsz.

6

35/A/9

29

komfortos

1

26 100 Ft

16 313 Ft

178.

Zichy

liget

2

fsz.

7

35/A/10

60

komfortos

2

52 650 Ft

40 500 Ft

179.

Zichy

liget

2

fsz.

8

35/A/11

26

komfortos

1

23 400 Ft

12 870 Ft

180.

Zichy

liget

2

fsz.

9

35/A/12

36

komfortnélküli

1

28 800 Ft

16 065 Ft

181.

Zichy

liget

2

fsz.

10

35/A/13

42

komfortnélküli

1

33 600 Ft

20 813 Ft

182.

Zichy

liget

3

fsz.

6

34/A/6

49

komfortos

1

44 100 Ft

27 563 Ft

183.

Zichy

liget

3

fsz.

7

34/A/7

30

félkomfortos

1

24 000 Ft

11 475 Ft

184.

Zichy

liget

3

fsz.

8

34/A/8

53

komfortos

1

1

47 400 Ft

29 813 Ft

185.

Zichy

liget

4

fsz.

3

33/A/3

55

komfortos

2

55 000 Ft

37 125 Ft

186.

Zichy

liget

6

fsz.

2

30/B/2

37

komfortnélküli

1

29 600 Ft

8 910 Ft

187. 157

188.

Zichy

liget

6

1

1

30/B/6

75

komfortos

2

62 100 Ft

49 275 Ft

189.

Zichy

liget

6

1

2

30/B/7

36

komfortnélküli

1

30 400 Ft

13 005 Ft

190.

Zichy

liget

6

1

3

30/B/8

37

komfortos

1

33 300 Ft

19 688 Ft

191.

Zichy

liget

6

1

4

30/B/9

34

komfortnélküli

1

27 200 Ft

13 005 Ft

192.

Zichy

liget

6

1

5

30/B/10

60

komfortos

2

52 650 Ft

32 063 Ft

193.

Zichy

liget

6

1

6

30/B/11

34

szükséglakás

1

6 800 Ft

2 970 Ft

194.

Zichy

liget

6

1

7

30/B/12

44

komfortnélküli

1

1

35 200 Ft

19 688 Ft

195.

Zichy

liget

7

fsz.

6

29/A/6

34

komfortos

1

34 000 Ft

22 950 Ft

196.

Zichy

liget

7

fsz.

8

259/A/8

36

komfortos

1

32 400 Ft

24 300 Ft

197.

Zichy

liget

7

1

4

29/A/14

56

komfortos

2

55 700 Ft

37 800 Ft

1

Megjelölését módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától

2

Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától

3

Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától

4

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

5

Kiegészítette a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

6

Kiegészítette a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

7

Kiegészítette a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

8

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 2. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

9

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 2. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

10

Módosította az 1/2014.(I.21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2014. január 22. napjától

11

Módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától

12

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

13

Módosította a 26/2013.(VI.19.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. június 20. napjától

14

Módosította az 1/2014.(I.21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2014. január 22. napjától

15

Módosította az 1/2014.(I.21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2014. január 22. napjától

16

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 3. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

17

Beiktatta a 4/2017. (II.13.) önkormányzati rendelet, hatályos 2017. február 20. napjától

18

Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától

19

Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától

20

Hatályon kívül helyezte a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2011. július 8. napjától

21

Kiegészítette a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 4. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

22

Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától

23

Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától

24

Számozását módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától

25

Hatályon kívül helyezte a 4/2017. (II.13.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2017. február 20. napjától

26

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

27

Hatályon kívül helyezte a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2013. január 1. napjától

28

Hatályon kívül helyezte a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2013. január 1. napjától

29

Hatályon kívül helyezte a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2013. január 1. napjától

30

Hatályon kívül helyezte a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2013. január 1. napjától

31

Hatályon kívül helyezte a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2013. január 1. napjától

32

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

33

Hatályon kívül helyezte a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2011. július 8. napjától

34

Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától

35

Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától

36

Hatályon kívül helyezte a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2013. január 1. napjától

37

Hatályon kívül helyezte a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2013. január 1. napjától

38

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

39

Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától

40

Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától

41

Módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától

42

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

43

Hatályon kívül helyezte a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2011. július 8. napjától

44

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

45

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

46

Hatályon kívül helyezte a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2011. július 8. napjától

47

Hatályon kívül helyezte a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2011. július 8. napjától

48

Hatályon kívül helyezte a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2011. július 8. napjától

49

Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától

50

Hatályon kívül helyezte a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2011. július 8. napjától

51

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 5. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

52

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 5. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

53

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 5. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

54

Módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától

55

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

56

Kiegészítette a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 6. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

57

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

58

Módosította a 26/2013.(VI.19.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. június 20. napjától

59

Módosította a 26/2013.(VI.19.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. június 20. napjától

60

Kiegészítette a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 7. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

61

Hatályon kívül helyezte a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 26. § (1) bekezdése, hatálytalan 2020. március 20. napjától

62

Módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától

63

Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától

64

Megnevezését módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

65

Hatályon kívül helyezte a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 26. § (1) bekezdése, hatálytalan 2020. március 20. napjától

66

A (1) bekezdés d) pontja a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 11/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

67

Módosította a 4/2017. (II.13.) önkormányzati rendelet, hatályos 2017. február 20. napjától

68

Módosította a 15/2017. (III. 28.) önkormányzati rendelet, hatályos 2017. március 30. napjától

69

Hatályon kívül helyezte a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 26. § (1) bekezdése, hatálytalan 2020. március 20. napjától

70

Módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától

71

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

72

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

73

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

74

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

75

Módosította a 4/2017. (II.13.) önkormányzati rendelet, hatályos 2017. február 20. napjától

76

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

77

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

78

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

79

Módosította az 1/2014.(I.21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2014. január 22. napjától

80

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

81

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 8. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

82

Kiegészítette a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 9. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

83

Kiegészítette a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 9. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

84

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

85

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

86

Módosította a 26/2013.(VI.19.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. június 20. napjától

87

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

88

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

89

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

90

Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától

91

Módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától

92

Megállapította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

93

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

94

Módosította az 15/2017. (III.28.) önkormányzati rendelet, hatályos 2017. március 30. napjától

95

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 10. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

96

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 11. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

97

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 12. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

98

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 13. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

99

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 14. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

100

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 15. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

101

Hatályon kívül helyezte a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2011. július 8. napjától

102

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 16. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

103

Megállapította az 1/2011. (I.28.) számú önkormányzati rendelet, hatályos 2011. január 29. napjától

104

Módosította a 24/2014. (VI. 27.) önkormányzati rendelet, hatályos 2014. június 30-tól.

105

Megállapította az 1/2011. (I.28.) számú önkormányzati rendelet, hatályos 2011. január 29. napjától

106

Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától

107

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 17. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

108

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 17. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

109

Módosította a 36/2015. (IX.18.) önkormányzati rendelet, hatályos 2015. szeptember 23-tól, a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazandó.

110

Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától

111

A „csatolva az arra feljogosító engedély másolatát” szövegrészt hatályon kívül helyezte a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 26. § (2) bekezdése, hatálytalan 2020. március 20. napjától

112

Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától

113

Hatályon kívül helyezte a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2011. július 8. napjától

114

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 18. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

115

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 18. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

116

Módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától

117

A „csatolva az arra feljogosító engedély másolatát” szövegrészt hatályon kívül helyezte a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 26. § (2) bekezdése, hatálytalan 2020. március 20. napjától

118

Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától

119

Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától

120

Hatályon kívül helyezte a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától

121

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 19. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

122

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 19. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

123

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

124

Módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától

125

A § címét módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától

126

Hatályon kívül helyezte a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2013. január 1. napjától

127

Megállapította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától

128

Módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától

129

A 49. § (3) bekezdése a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 11/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.

130

Módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától

131

Számozását módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától

132

Módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától

133

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

134

Módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától

135

Számozását módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától

136

Módosította a 4/2017. (II.13.) önkormányzati rendelet, hatályos 2017. február 20. napjától

137

Számozását módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától

138

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 20. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

139

Számozását módosította a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. október 14. napjától

140

Módosította a 22/2011. (VII. 7.) önkormányzati rendelet, hatályos 2011. július 8. napjától

141

Hatályon kívül helyezte a 27/2011. (X. 13) önkormányzati rendelet, hatálytalan 2011. október 14. napjától

142

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 21. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

143

Az 1. melléklet 1.1. pontja a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2023. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

144

Az 1. melléklet 1.2. pontja a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2023. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

145

Az 1. melléklet 4. pontja a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

146

Az 1. melléklet 4.14. pontja a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2023. (VI. 26.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

147

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 22. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

148

A 2. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 47. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

149

A 2. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 48. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

150

A 2. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 49. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

151

A 2. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 50. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

152

A 2. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 51. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

153

A 2. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 52. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

154

A 2. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 53. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

155

A 2. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 54. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

156

A 2. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 168. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

157

A 2. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 187. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 11/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 4. §-a hatályon kívül helyezte.

158

A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 2a. sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 11/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdése iktatta be.

159

A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 332. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

160

A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 733. . sora a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 11/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

161

A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 739. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

162

A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 749. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

163

A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 750. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

164

A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 751. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

165

A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 752. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

166

A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 753. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

167

A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 754. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

168

A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 755. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

169

A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 756. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

170

A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 757. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

171

A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 758. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

172

A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 759. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

173

A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 760. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

174

A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 774. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

175

A 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat 775. . sorát a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2022. (VI. 27.) önkormányzati rendelete 2. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

176

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

177

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

178

Módosította a 35/2015. (VI.30.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatályos 2015. július 1-től.

179

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 23. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

180

Módosította a 15/2017. (III. 28.) önkormányzati rendelet, hatályos 2017. március 30. napjától A 8. melléklet a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 11/2023. (II. 27.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

181

Módosította a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 24. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

182

Módosította a 66/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, hatályos 2013. január 1. napjától

183

A 11. melléklet a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 12/2024. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

184

Kiegészítette a 4/2020. (II.17.) önkormányzati rendelet 25. §-a, hatályos 2020. március 20. napjától

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás