Kifejezéskereső

  • ELI

Tartalomjegyzék

  • Szerkezet

Várpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 53/2010. (XII.20.) önkormányzati rendelete

a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, ezek igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról

2011.01.01.
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 58/B. § (2) bekezdés, a 62. § (2) bekezdés, a 92. § (1) és (2), valamint a 115. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el.
1. A rendelet hatálya
1. § (1) E rendelet hatálya kiterjed Várpalota város közigazgatási területén
a) lakóhellyel, lakóhely hiányában tartózkodási hellyel rendelkező magyar állampolgárokra
b) bevándoroltakra és letelepedettekre
c) hontalanokra
d) a magyar hatóságok által menekültként elismert személyekre
e) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény (a továbbiakban: Szmtv.) szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában az Szmtv.–ben meghatározottak szerint a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodási jogát a Magyar Köztársaság területén gyakorolja, és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint bejelentett lakóhellyel rendelkezik
f) azokra a hajléktalan személyekre, akik nyilatkozatukban Várpalotát jelölték meg tartózkodási helyként.
(2) A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 7. § (1) bekezdésében meghatározott étkezés és szállás biztosítás tekintetében a rendelet hatálya az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően kiterjed az Európai Szociális Kartát megerősítő országoknak a Magyar Köztársaság területén jogszerűen tartózkodó állampolgáraira.
2. Várpalota város által biztosított személyes gondoskodás formái
2. § (l) Szociális alapszolgáltatások:
a) étkeztetés
b) házi segítségnyújtás
c) családsegítés
d) támogató szolgáltatás
e) utcai szociális munka
f) nappali ellátás
fa) fogyatékosok nappali ellátása (Fogyatékosok Napközi Otthona)
fb) tizennyolcadik életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szorulók ellátása (Idősek Klubja)
g) hajléktalanok nappali ellátása
(2) Szakosított ellátás keretében biztosított személyes gondoskodási formák:
a) Ápolást, gondozást nyújtó intézmény
aa) Idősek otthona: Ápoló Otthon
b) Átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény
ba) hajléktalan személyek éjjeli menedékhelye
bb) hajléktalan személyek átmeneti szállása.
3. § (1) A 2. § (1) bekezdés a)-f) pontjában meghatározott szolgáltatásokat a Térségi Népjóléti Gondozási Központ biztosítja.
(2) A 2. § (1) bekezdés g) pontjában említett hajléktalanok nappali ellátását, a 2. § (2) bekezdés b) pontjában említett hajléktalan személyek éjjeli menedékhelye és a hajléktalan személyek átmeneti szállása feladatait ellátási szerződés alapján a Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete biztosítja.
(3) A 2. § (2) bekezdés a) pontjában említett, az Ápoló Otthon által nyújtott szolgáltatást Várpalota Város Önkormányzata biztosítja.
4. § A Térségi Népjóléti Gondozási Központ ellátja a 3. § (1) bekezdésben megjelölt feladatait, az ellátási területen jelentkező gondozási igények felmérését, a gondozás megszervezését, az intézmények tevékenységének összehangolását.
5. § (1) Étkeztetés: szociális konyha keretében nyújtott ellátás
a) az e célra létrehozott önálló konyhán,
b) vendéglátóipari egységben.
(2) Az étkeztetés keretében főétkezésként legalább napi egyszeri meleg ételt kell biztosítani azoknak a 6. §-ban meghatározott szociálisan rászorultaknak, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani.
6. § (1) Életkora miatt rászoruló az a személy, aki 62. életévét betöltötte.
(2) Egészségi állapota miatt rászorulónak kell tekinteni azt a személyt, aki mozgásában korlátozott, krónikus, vagy akut megbetegedése miatt önmaga ellátásáról – részben vagy teljesen – nem tud gondoskodni.
(3) Fogyatékossága miatt rászorulónak kell tekinteni azt a személyt, aki a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény alapján fogyatékossági támogatásban részesül.
(4) Pszichiátriai betegsége, illetve szenvedélybetegsége miatt rászorulónak kell tekinteni azt a személyt, aki fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igényel, önmaga ellátására részben képes.
(5) Hajléktalansága miatt rászorulónak kell tekintetni azt a személyt, aki éjszakáit közterületen vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben tölti.
(6) Rászorulónak kell tekinteni azokat a személyeket, illetve hozzátartozóikat, akik létfenntartást veszélyeztető élethelyzetbe kerültek.
7. § (1) Az étkeztetés igénybevételéről a döntést:
a) a 6. § (1) bekezdés esetében a személyi igazolvány
b) a 6. § (2) bekezdés esetében a háziorvos, kezelőorvos, szakorvos igazolása
c) a 6. § (3) bekezdés esetében a fogyatékossági támogatásról vagy az emelt összegű családi pótlékról szóló határozat
d) a 6. § (5) bekezdés esetében a lakcímkártya vagy a hajléktalan ellátást végző intézmény igazolása
alapozza meg.
8. § A házi segítségnyújtás keretében az Sztv. 63. §-ban meghatározott gondozási szükséglettel rendelkező házi segítségnyújtást igénylő személyek ellátásáról kell gondoskodni.
9. § A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítséget igénylő személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás.
10. § A támogató szolgálat az Sztv. 65/C. § (5) bekezdésében meghatározott súlyosan fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátását, elsősorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítését, valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtást biztosítja.
11. § Az utcai szociális munka keretében biztosítani kell az utcán tartózkodó hajléktalan személy helyzetének, életkörülményeinek figyelemmel kísérését, szükség esetén ellátásának kezdeményezését, illetve az ellátás biztosításához kapcsolódó intézkedés megtételét.
12. § A fogyatékosok nappali intézménye a harmadik életévüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes fogyatékosok napközbeni gondozására, foglalkoztatására és nevelésére szolgáló, a közoktatás körébe nem tartozó ellátási forma.
13. § Az idősek klubja a szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes időskorúak napközbeni gondozására szolgál.
14. § A nappali melegedő a hajléktalan személyek nappali tartózkodására nyújt lehetőséget.
15. § (1) Az éjjeli menedékhely az önellátásra és a közösségi együttélés szabályainak
betartására képes hajléktalan személyek éjszakai pihenését, valamint krízishelyzetben éjszakai szállás biztosítását lehetővé tevő szolgáltatás.
(2) A hajléktalan személyek átmeneti szállása azoknak a hajléktalan személyeknek az elhelyezését biztosítja, akik az életvitelszerű szálláshasználat és a szociális munka segítségével képesek az önellátásra.
16. § (1) Az Ápoló Otthonban elsősorban azoknak az Sztv. 68/A. § (3) bekezdésében
meghatározott gondozási szükséglettel rendelkező, nyugdíjkorhatárt betöltött
személyeknek az ápolását, gondozását végzik, akiknek egészségi állapota rendszeres gyógyintézeti kezelést nem igényel.
(2) Az Ápoló Otthonba az a 18. életévét betöltött személy is felvehető, aki betegsége vagy fogyatékossága miatt önmagáról gondoskodni nem képes, az Sztv. 68/A. § (3) bekezdése szerinti gondozási szükséglettel rendelkezik, és ellátása más típusú ápolást-gondozást nyújtó intézményben nem biztosítható.
(3) Az Ápoló Otthon biztosítja azoknak a demens személyeknek az ápolását és gondozását, akik esetében a Pszichiátriai/Neurológiai Szakkollégium által befogadott demencia centrum a demencia körébe tartozó középsúlyos vagy súlyos kórképet állapít meg.
3. Az ellátás igénybevételének módja
17. § (1) A személyes gondoskodást nyújtó ellátások iránti kérelmet a 3. §-ban meghatározott intézmények vezetőjéhez (továbbiakban: intézményvezető) kell benyújtani.
(2) A szociális ellátások igénybe vétele iránti kérelemhez mellékelni kell a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről szóló 9/1999. (XI. 24.) SzCsM rendelet (a továbbiakban: SzCsM rendelet) 1. számú mellékletében közölt jövedelmi adatok valódiságát bizonyító okiratokat.
(3) Az e rendelet alapján személyes gondoskodást igénylő és hozzátartozója köteles a szociális helyzetéről való tájékozódást elősegíteni, annak feltárásában közreműködni
(4) Az ellátásban részesülő köteles a jogosultság feltételeit érintő lényeges tényekben, családi körülményeiben, jövedelmi és vagyoni viszonyaiban bekövetkezett változást 15 napon belül az intézmény vezetőjének bejelenteni. Erre figyelmeztetni kell.
(5) A 2. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott családsegítő szolgáltatás igénybevétele külön eljárás nélkül történik.
(6) A kérelmekről az intézményvezető dönt.
18. § (1) Az intézményvezető írásban értesíti döntéséről az ellátást igénylőt, illetve törvényes képviselőjét.
(2) Az intézményvezető az ellátás megkezdésekor az ellátást igénylővel, illetve törvényes képviselőjével megállapodást köt.
(3) Amennyiben az ellátást igénylő, illetve törvényes képviselője az intézmény vezetőjének döntését vitatja, az arról szóló értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül Várpalota Város Polgármesteréhez (továbbiakban: Polgármester) fordulhat.
4. A soron kívüli elhelyezés szabályai
19. § (1) Az intézményvezető soron kívüli ellátást biztosít, amennyiben az igénybe vevő
a) önmaga ellátására teljesen képtelen és nincs olyan hozzátartozója, aki ellátásáról gondoskodna, és ellátása más egészségügyi vagy szociális szolgáltatás biztosításával nem oldható meg, vagy
b) a háziorvos, kezelőorvos szakvéleménye szerint soron kívüli elhelyezése indokolt, vagy
c) szociális helyzetében, egészségi állapotában olyan kedvezőtlen változás következett be, amely miatt soron kívüli elhelyezése vált szükségessé, vagy
d) kapcsolata vele együtt élő hozzátartozójával, eltartójával helyrehozhatatlanul megromlott, és a további együttélés életét, testi épségét veszélyezteti.
(2) Az intézményvezető a Térségi Népjóléti Gondozási Központ keretében nyújtott szolgáltatások esetleges soron kívül történő igénybevételéről az (1) bekezdésben foglalt szempontok figyelembevételével dönt.
(3) Ha valamennyi soron kívüli elhelyezési igény nem elégíthető ki, az intézményvezető az intézmény orvosának és a Humán Erőforrás Bizottság elnökének bevonásával dönt a jogosultak elhelyezésének a sorrendjéről. A soronkívüliséget elbíráló bizottság ülését az intézmény vezetője hívja össze.
(4) A soron kívüli elhelyezés iránti igény sorrendben megelőzi a többi kérelmet.
5. A térítési díj
20. § (1) A személyes gondoskodást nyújtó ellátás igénybevételéért – kivéve a Sztv. 115/A. §-ban meghatározott ellátásokért - személyi térítési díjat kell fizetni.
(2)A személyi térítési díj megállapításának alapja az Szv. 116. § (1) bekezdésében meghatározott jövedelem.
(3) A kötelezett által fizetendő térítési díj összegét az intézmény vezetője konkrét összegben állapítja meg és arról az ellátást igénylőt az ellátás igénybevételét megelőzően írásban tájékoztatja.
21. § (1) A Térségi Népjóléti Gondozási Központ által nyújtott étkeztetés és támogató szolgálat igénybevételéért fizetendő térítési díj összegét az 1. mellékletében foglaltak alapján kell megállapítani.
(2) A nappali ellátás igénybevételéért fizetendő térítési díj összegét a 2. mellékletben foglaltak alapján kell megállapítani.
(3) A házi segítségnyújtás keretében nyújtott havi maximum 4 óra időtartamú mentálhigiénés ellátásért, valamint a támogató szolgáltatás keretében nyújtott mentálhigiénés és egészségügyi ellátásért térítési díjat fizetni nem kell.
(4) Az Ápoló Otthon igénybevételéért fizetendő személyi térítési díj összege megegyezik az intézményi térítési díj összegével, azonban az ellátott havi jövedelmének a 80%-át nem haladhatja meg.
22. § (1) A házi segítségnyújtás igénybevételéért fizetendő személyi térítési díj összegének megállapításakor le kell vonni az ellátott jövedelméből a lakással kapcsolatos kiadásokat és az így fennmaradó jövedelem alapulvételével kell a fizetendő díjat megállapítani.
(2) Lakással kapcsolatos kiadásként figyelembe kell venni:
a) lakbért vagy albérleti díjat,
b) fűtés költségeit, 12 hó átlagában,
c) vízdíjat, havonta 5 m3/fő/hó erejéig, amennyiben nem a Közüzemi Kft. által biztosított melegvíz szolgáltatást vesz igénybe,
d) csatornadíjat és a szennyvíz elszállításának számlával igazolt költségeit,
e) melegvíz-szolgáltatást havonta, alapdíjat 100%-ban, valamint a hődíjat 3 m3/fő/hó erejéig,
f) villamosenergia költségeit,
g) szemétszállítás költségeit,
h) a lakáskarbantartás költségeit (amennyiben a fűtés más energiahordozóval történik) azzal, hogy palackos gáz használata esetén negyedévente 1 palack vehető figyelembe,
i) lakáscélú pénzintézeti kölcsön törlesztő részletét,
j) családi házak esetében felújítási díjként havonta 4.000,-Ft-ot kell elszámolni.
(3) Amennyiben az ellátott indokolt kiadásai miatt jövedelme jelentős mértékben csökken, az intézményvezető azokra a hónapokra, melyekben a kiadások jelentkeznek, méltányosságból, a megállapított személyi térítési díj összegét a kiadás összegével csökkentett jövedelem alapján állapíthatja meg, az ellátott kérelmére.
(4) Indokolt kiadásnak tekinthető:
a) az öregségi nyugdíj legkisebb összegét meghaladó értékű gyógyászati segédeszköz beszerzése,
b) az öregségi nyugdíj legkisebb összegét meghaladó értékű gyógyszer költsége (közgyógyellátás terhére nem felírható), melynek alkalmazása legalább 30 napig szükséges,
c) az ellátott lakásának a lakhatás megőrzése érdekében végzett tatarozása miatt felmerülő költségek.
23. § (1) A személyi térítési díj nem haladhatja meg az Sztv. 116. § (3) bekezdésében,
valamint a 117. § (2) bekezdésében meghatározott összeget.
(2) Amennyiben az 1. § (1) bekezdésében meghatározott illetékességi területen kívüli személy vesz igénybe személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatást, az intézményi térítési díj teljes összegét tartozik megfizetni, figyelemmel az Sztv-ben foglalt előírásokra.
24. § (1) A személyi térítési díjat étkeztetés esetén a tárgyhónap 10. napjáig előre, egyéb ellátás esetén a tárgyhónapot követő hó 10. napjáig kell az intézmény vezetője által meghatározott módon megfizetni.
(2) Az intézményvezető a szolgáltatásokért megállapított személyi térítési díjról szóló döntése ellen a jogosult, törvényes képviselője, hozzátartozója a kézhezvételt követő 8 napon belül a polgármesterhez benyújtott kifogással élhet.
(3) A polgármester a kifogást 8 napon belül megvizsgálja és határozatban állapítja meg a fizetendő személyi térítési díjat.
(4) A polgármester határozata ellen Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének címzett, a polgármesternél benyújtott fellebbezésnek van helye, a határozat átvételét követő 10 munkanapon belül.
6. A jogosultak érdekvédelme
25. § (1) Az érdekképviseleti fórum a bentlakásos intézménnyel intézményi jogviszonyban állók jogainak, érdekeinek érvényesülését elősegíteni hivatott szerv, amely a házirendben meghatározott feltételek és eljárás szerint működik.
(2) Az intézményvezető köteles az érdekképviseleti fórum megalakításának érdekében a szükséges intézkedést megtenni.
(3) Az érdekképviseleti fórum tagjai:
a) az intézmény ellátottjai közül 2 fő, akiket az ellátottak maguk közül választanak
b) az intézmény dolgozói közül 1 fő, akit a dolgozók maguk közül választanak
c) Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete Humán Erőforrás Bizottságának egy tagja.
26. § (1) Az érdekképviseleti szerv működésének és választásának részletes szabályait az intézmény házirendje tartalmazza.
(2) A megüresedett tagsági helyre 30 napon belül új tagot kell választani.
(3) Az érdekképviseleti fórum szükség szerint ülésezik.
(4) Az érdekképviseleti fórum feladatait az Sztv. 99. § (4) bekezdése tartalmazza.
7. Szociálpolitikai kerekasztal
27. § (1) Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete helyi szociálpolitikai kerekasztalt hoz létre, különösen a szolgáltatástervezési koncepcióban meghatározott feladatok megvalósulásának, végrehajtásának folyamatos figyelemmel kísérésére.
(2) A helyi szociálpolitikai kerekasztal évente legalább egy alkalommal tart ülést.
(3) A helyi szociálpolitikai kerekasztal tagjai: Várpalota Város Polgármestere vagy megbízottja, Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezetének képviselője, Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete Humán Erőforrás Bizottság elnöke vagy tagja, Várpalota város Önkormányzati Képviselő-testülete Inota Városrész Önkormányzó Testületének elnöke vagy tagja, a Térségi Népjóléti Gondozási Központ Vezetője, valamint a hozzá tartozó tagintézmények vezetői, továbbá az Ápoló Otthon vezetője
(4) A helyi szociálpolitikai kerekasztal elnöki feladatait a Polgármester vagy megbízottja látja el.
(5) Az ülésekről jegyzőkönyvet kell felvenni.
8. Záró rendelkezések
28. § Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben az Sztv.-t, valamint a végrehajtására kiadott rendeleteket, különösen a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről szóló 9/1999. (XI.24.) SzCsM rendeletet, a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I.7.) SzCsM rendeletet, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II.17.) Korm. rendeletet kell alkalmazni.
29. § (l) E rendelet 2011. január l-jén lép hatályba.
(2) E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, ezek igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról szóló 13/2000. (III. 31.) önkormányzati rendelet, valamint az azt módosító 17/2000. (V. 30.), 4/2001. (II. 27.), 31/2002. (XII. 28.), 10/2004. (III. 30.), 16/2004. (V. 28.), 52/2004. (XII. 21.), 24/2005. (VII. 15.), 29/2005. (IX. 26.), 13/2007. (III. 30.), 7/2008. (II. 27.), 25/2008. (VI. 30.), 7/2009. (II. 18.), 6/2010. (III. 03.) önkormányzati rendeletek hatályukat vesztik.

1. melléklet





A
A személyi térítési díj
alapjául szolgáló
jövedelem (az öregségi
nyugdíj %-ában)

B
Az adható kedvezmény mértéke
(az intézményi térítési díj
%-ában)

C
A fizetendő személyi térítési díj
(az intézményi térítési díj
%-ában)

1

1-100

90*

10**

2

100 felett-200

50

50

3

200 felett-300

25

75

4

300 felett

0

100

A *-gal jelölt kedvezmény, illetve a **-gal jelölt személyi térítési díj kizárólag a támogató szolgálat esetén alkalmazható.
A táblázat **-gal jelölt sorában a fizetendő személyi térítési díj összege étkeztetés esetén a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II.17.) Korm. rendelet 4/A. § (2) bekezdésében meghatározott minimumösszeggel azonos.

2. melléklet

A
A személyi térítési díj alapjául szolgáló jövedelem (az öregségi nyugdíj %-ában)

B
Az adható kedvezmény mértéke
(az intézményi térítési díj
%-ában)

C
A fizetendő személyi térítési díj
(az intézményi térítési díj
%-ában)

1

1-150

-

Jogszabály által meghatározott minimumösszeg

2

150 felett-200

75

25

3

200 felett-250

50

50

4

250 felett- 300

25

75

5

300 felett

0

100

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás